Borsod-Abaúj-Zemplén megye ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2016. augusztus 30. TARTALOMJEGYZÉK I. A megyei önkormányzat határozatai Határozat száma Tárgya Oldal 46/2016. (VIII. 30.) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2 határozat napirendjének megállapítása 47/2016. (VIII. 30.) határozat Pályázat benyújtása megyei önkormányzatok rendkívüli támogatására 2 48/2016. (VIII. 30.) határozat 49/2016. (VIII. 30.) határozat 50/2016. (VIII. 30.) határozat 51/2016. (VIII. 30.) határozat állásfoglalás Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásokról szóló önkormányzati rendelet tervezetével kapcsolatban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés pályázati felhívására érkezett pályázatok támogatásának odaítélése a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés pályázati felhívására érkezett pályázatok támogatásának odaítélése A NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság átalakulásával kapcsolatos második tulajdonosi döntés meghozatala 3 3 5 7 II. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság határozatai Határozat száma Tárgya Oldal 9/2016. (VII. 29.) Balogh Elemér szakácsi polgármester-jelölt által benyújtott fellebbezés 262 határozat
I. A megyei önkormányzat határozatai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 46/2016. (VIII. 30.) határozata Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése napirendjének megállapítása A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2016. augusztus 30-ai ülésének napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: 1. Javaslat a megyei önkormányzatok rendkívüli támogatására kiírt pályázat benyújtására Előterjesztő: Török Dezső, a közgyűlés elnöke 2. Javaslat Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásokról szóló önkormányzati rendelet tervezetével kapcsolatos állásfoglalás kiadására Előterjesztő: Török Dezső, a közgyűlés elnöke 3. Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés pályázati felhívásaira beérkezett pályázatok támogatásának odaítélésére Előterjesztő: Tamás Barnabás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Társadalmi Bizottságának elnöke 4. Javaslat a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság átalakulásával kapcsolatos második tulajdonosi döntés meghozatalára Előterjesztő: Török Dezső, a közgyűlés elnöke 5. Egyebek Dr. Kovács János s. k. főjegyző Török Dezső s. k. a közgyűlés elnöke Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 47/2016. (VIII. 30.) határozata Tárgy: Pályázat benyújtása megyei önkormányzatok rendkívüli támogatására A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta a megyei önkormányzatok rendkívüli támogatására kiírt pályázat benyújtására vonatkozó javaslatot, és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés úgy dönt, hogy a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 3. melléklet I. 7. pontja, valamint a belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter által hirdetett pályázat alapján a megyei önkormányzatok rendkívüli támogatására pályázatot nyújt be 20 millió Ft, azaz Húszmillió forint vissza nem térítendő támogatás elnyerése érdekében. 2. A Közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy az 1. pontban megjelölt támogatási kérelem benyújtásával összefüggésben szükséges intézkedéseket megtegye, a hozzá kapcsolódó dokumentumokat aláírja. Felelős: Török Dezső, a közgyűlés elnöke Határidő: 2016. szeptember 30. a pályázat benyújtására Dr. Kovács János s. k. főjegyző Török Dezső s. k. a közgyűlés elnöke
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 48/2016. (VIII. 30.) határozata Tárgy: állásfoglalás Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásokról szóló önkormányzati rendelet tervezetével kapcsolatban A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta a tárgyban megjelölt előterjesztést, és az alábbi döntést hozza: 1. A Közgyűlés a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 46. (2) bekezdés c) pontjában biztosított hatáskörében eljárva akként foglal állást, hogy javasolja a Harsány település jegyzője által megküldött Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2016. (.) önkormányzati rendelete nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásokról megnevezésű önkormányzati rendelet megalkotását. 2. A Közgyűlés felkéri főjegyzőjét, hogy a jelen határozatát az érintett részére küldje meg. Felelős: Határidő: dr. Kovács János, a Közgyűlés főjegyzője azonnal Dr. Kovács János s. k. főjegyző Török Dezső s. k. a közgyűlés elnöke Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 49/2016. (VIII. 30.) határozata Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés pályázati felhívására érkezett pályázatok támogatásának odaítélése A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés megtárgyalta a Pályázati felhívás a megyei értékek támogatására című pályázati felhívásra beérkezett pályázatok támogatására vonatkozó javaslatot és a következő döntést hozza: 1. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés a Pályázati felhívás a megyei értékek támogatására című pályázati felhívásra beérkezett pályázatok közül az 1. számú mellékletben szereplő 8 darab pályázatot, összesen 2.000.000,-Ft, azaz kettőmillió forint értékben támogatja. 2. A Megyei Közgyűlés felhatalmazza elnökét a pályázókkal kötendő támogatási szerződések aláírására. Felelős: Határidő: Török Dezső, a közgyűlés elnöke értelemszerűen 3. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés felhívja Főjegyzőjét a 2016. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 2/2016. (II. 22.) számú rendelet módosításának előkészítésére, tekintettel az 1. pontban foglaltakra. Felelős: Határidő: Dr. Kovács János, a közgyűlés főjegyzője értelemszerűen Dr. Kovács János s. k. főjegyző Török Dezső s. k. a közgyűlés elnöke
1. sz. melléklet Ssz. Értéktár támogatására pályázók Pályázat címe Megpályázott összeg Megítélt összeg 1 Encs Város Önkormányzata "Amire büszkék vagyunk" - Értékek városunkban kiadvány 250 000 250 000 2 Nyékládháza Város Önkormányzata Nyékládháza, az értékek városa - online és offline ismeretterjesztés 250 000 250 000 3 Nagybarca Község Önkormányzata "Tegnap harangoztak, holnap harangoznak " - nagybarcai református templom védett harangjának bemutatása 250 000 250 000 4 Bekecs Község Önkormányzata Bekecs Nagy-hegyi Tanösvény értékeinek megismertetése, bemutatása 250 000 250 000 5 Harsány Község Önkormányzata A Harsányi Sópince, mint megyei érték és a B-A-Z Megyei Értéktár népszerűsítése a IV. Harsányi Szürkemarha Fesztiválon 250 000 250 000 6 Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzata "A gróf Szirmayak és Szirmabesenyő" 250 000 250 000 7 Tarcal Község Önkormányzata Tarcali értékek bemutatása óriás tokaji boros palackon 250 000 250 000 8 Felsődobsza Község Önkormányzata "Felsődobsza értékeinek bemutatása, népszerűsítése önkormányzati rende 250 000 250 000
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 50/2016. (VIII. 30.) határozata Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés pályázati felhívására érkezett pályázatok támogatásának odaítélése A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés megtárgyalta a Pályázati felhívás a megyei sportélet támogatására című pályázati felhívásra beérkezett pályázatok támogatására vonatkozó javaslatot és a következő döntést hozza: 1. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés a Pályázati felhívás a megyei sportélet támogatására című pályázati felhívásra beérkezett pályázatok közül a 2. számú mellékletben szereplő 22 darab pályázatot, összesen 2.993.920,-Ft, azaz kettőmillió-kilencszázkilencvenháromezer-kilencszázhúsz forint értékben támogatja. 2. A Megyei Közgyűlés felhatalmazza elnökét a pályázókkal kötendő támogatási szerződések aláírására. Felelős: Határidő: Török Dezső, a közgyűlés elnöke értelemszerűen 3. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés felhívja Főjegyzőjét a 2016. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 2/2016. (II. 22.) számú rendelet módosításának előkészítésére, tekintettel az 1. pontban foglaltakra. Felelős: Határidő: Dr. Kovács János, a közgyűlés főjegyzője értelemszerűen Dr. Kovács János s. k. főjegyző Török Dezső s. k. a közgyűlés elnöke
2. sz. melléklet Ssz. Sport Pályázatra Pályázók Pályázat címe Megpályázott összeg Megítélt összeg 1 Kerékpársport 2000 SE A kerékpár, mint környezetbarát közlekedési eszköz népszerűsítése 250 000 200 000 2 ESZE DSE Közhasznú Diáksport Egyesület Az iskolai egészség és sportélet megalapozása a 2016/17-es tanévre 250 000 100 000 3 Szerencs Város Sportegyesülete Sakkszakosztály XXVI. Zemplén Kupa Nemzetközi Egyéni Sakkverseny 200 000 100 000 4 Nyékládházi Sportegyesület Sportra fel! Sport- és egészségnap. 223 500 100 000 5 Miskolci Amerikai Futball Club és Szabadidő Sportegyesület Családi és sportnap 250 000 120 000 6 B-A-Z Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Kiemelt rendezvényekkel a 30. jubileumi tanév diáksportjáért 250 000 150 000 7 Ózdi Teknőc Futó Club "Tied a pálya" őszi atlétikai diákverseny 143 920 143 920 8 Bekecsi Birkózó Club Egyesület I. Októberi Gyermek Kupa Bírkózó Verseny 250 000 100 000 9 JUDOJO Edelény Sportegyesület Egészséges életmód és judo tábor 250 000 150 000 10 Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club Miskolci Egyetemi Sportnap 250 000 150 000 11 Kazincbarcikai Kézilabda Sport Egyesület Kézilabda Sport tábor az utánpótlás számára 250 000 200 000 12 Kupáért Közalapítvány I. Kupai Sportnap 250 000 150 000 13 Harlequin Tánc Sport Egyesület A tánccsoport népszerűsítése bemutatókkal, táborral 250 000 100 000 14 15 VIZI-TRAPP Transzplantált, Diák és Mozgáskorlátozott, Szabadidő és Sport Egyesület Görömbölyi Sportpályáért és a Görömbölyi Ált. Isk. Kulturális és Sportfeladatainak Megvalósításáért Alapítvány Kicsik vagyunk, de meghódítjuk a tengert is. 250 000 100 000 A Görömbölyi Általános Iskola 50. évfordulója alkalmából és a RIO 2016 tiszteletére szervezett "Sport Projekthét" megrendezése 250 000 200 000 16 Sárospataki Rákóczi Diáksport Egyesület Bírkózó Szakosztály "Utánpótlás támogatása a sárospataki bírkózásban" 218 605 150 000 17 A Felsőzsolcai Iskoláért Alapítvány A tenisz népszerűsítése Felsőzsolcán 80 000 80 000 18 SI-KER SE Kerékpár - túrával a mozgásért 250 000 100 000 19 Irinyi Református Diáksport Egyesület REFI Kupa (Református Iskolák Regionális Sportversenye) 248 000 150 000 20 Szerencs Város Sportegyesülete Bírkózó Szakosztálya Szerencs Város bírkózó sportjának támogatása - különös tekintettel az utánpótlás-nevelésre 228 500 150 000 21 Sátoraljaújhelyi Kyokushin Karate Sportegyesület Újhelyi karatésok felkészülése és versenyre utazása a Magyar Utánpótlás Bajnokságra 250 000 150 000 22 Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola Egyesület Labdarugó, Futsal, Torna, Szivacskézilabda és Kézilabda Szakosztálya "ELŐSZÖR A SULI-BA, UTÁNA A SUSI-BA", azaz jubileumi XXX. SUSI Kupa Sportfesztivál 250 000 150 000
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 51/2016. (VIII. 30.) határozata Tárgy: A NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság átalakulásával kapcsolatos második tulajdonosi döntés meghozatala A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés (a továbbiakban: Közgyűlés) megtárgyalta a NORDA Észak- Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3525 Miskolc, Széchenyi utca 107.; Cg. 05-09-017690) és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3525 Miskolc, Városház tér 1., Cg. 05-09-017021) átalakulásával kapcsolatos második tulajdonosi döntés meghozatalára vonatkozó javaslatot, és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény vonatkozó rendelkezései alapján, az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés rögzíti, hogy a 2016. május 24. napján hozott 34/2016. (V. 24.) határozatában és 2016. június 23. napján hozott 40/2016. (VI. 23.) határozatában egyetértett a Miskolci Törvényszék Cégbíróságán Cg. 05-09-017690 cégjegyzékszámon bejegyzett NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 3525 Miskolc, Széchenyi utca 107.) beolvadásos különválással történő átalakulásának szándékával. 2. A Közgyűlés véglegesen úgy dönt, hogy hozzájárul ahhoz, hogy a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság beolvadásos különválás formájában 2016. november 30-ai hatállyal átalakuljon akként, hogy a NORDA Észak- Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból a) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tag 1 000 000 Ft törzs/vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad a Miskolci Törvényszék Cégbíróságán Cg. 05-09-017021 cégjegyzékszámon bejegyzett, 3525 Miskolc, Városház tér 1. székhelyű, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba; b) a Heves Megyei Önkormányzat tag 1 000 000 Ft törzs/vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad az Egri Törvényszék Cégbíróságán Cg. 10-09-035433 cégjegyzékszámon bejegyzett, 3300 Eger, Kosssuth Lajos utca 9. székhelyű, Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba; c) Nógrád Megye Önkormányzata tag 1 000 000 Ft törzs/vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad a Balassagyarmati Törvényszék Cégbíróságán Cg. 12-09-006043 cégjegyzékszámon bejegyzett, 3100 Salgótartján, Rákóczi út 36. székhelyű, Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba. 3. A Közgyűlés elfogadja 3.1. a SZÉTVÁLÁSI TERV a Miskolci Törvényszék Cégbíróságán Cg. 05-09-017690 cégjegyzékszámon bejegyzett NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság beolvadásos különválásához megnevezésű dokumentumot e határozat 1. számú mellékletében foglaltak szerint, azzal megegyezően; 3.2. A NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, mint szétváló társaság tagjainak valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, mint Befogadó Társaság Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, mint Befogadó Társaság Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, mint Befogadó Társaság tagjainak S Z É T V Á L Á S I S Z E R Z Ő D É S E (a továbbiakban: Szétválási szerződés) megnevezésű dokumentumot, e határozat 2. számú mellékletében foglaltak szerint, azzal megegyezően, az alábbi mellékleteivel együtt:
1. sz. melléklet A Szétváló Társaság és a Befogadó Társaságok független könyvvizsgáló által ellenőrzött szétválási vagyonmérleg-tervezete és vagyonleltár-tervezete 2. sz. melléklet A Befogadó Társaságokhoz kerülő szerződések listája 3. sz. melléklet Peres és nem peres ügyek és hatósági eljárások listája 4. sz. melléklet Megállapodás a NORDA Nonprofit Kft. szétválásához kapcsolódóan a társaságnál foglalkoztatott munkavállalókról 5. sz. melléklet Megállapodás a NORDA Nonprofit Kft. szétválásához kapcsolódóan a társaság tulajdonában lévő ingatlanvagyonról 6. sz. melléklet Szétváló Társaság iratanyagának őrzésére vonatkozó rendelkezés 7. sz. melléklet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. módosított alapító okirata 8. sz. melléklet Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. módosított alapító okirata 9. sz. melléklet Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. módosított alapító okirata ; 3.3. a Szétváló Társaság és a Befogadó Társaságok független könyvvizsgáló által ellenőrzött szétválási vagyonmérleg-tervezeteit és vagyonleltár tervezeteit e határozat 2. számú mellékletét képező Szétválási szerződés 1. sz. mellékletében foglaltakkal egyezően. 4. A Közgyűlés jóváhagyja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratának az alábbiakban részletezettek szerinti módosítását 2016. november 30-ai hatályba lépéssel: 4.1. Az alapító okirat preambuluma az alábbi rendelkezéssel egészül ki: Preambulum A Társaság tagja a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból, annak vagyona egy részével 2016. május 24., 2016. június 23. és 2016. augusztus 30. napjával elhatározott beolvadásos különválás útján különvált, és a Társasághoz beolvadás útján csatlakozott. 4.2. Az alapító okirat 2. A Társaság székhelye pontjának (2) alpontjában foglalt rendelkezés az alábbiak szerint módosul: 2. A Társaság székhelye (2) A Társaság elektronikus elérhetősége: lenartek.andras@gmail.com 4.3. Az alapító okirat 6. A Társaság vagyona pontjának (1) (3) alpontja az alábbiak szerint módosul: 6. A Társaság vagyona (1) A Társaság törzstőkéje: 4.000.000.- Ft, azaz Négymillió forint. (2) Az Alapító törzsbetétje: 4.000.000.- Ft, azaz Négymillió forint. (3) A tag a törzsbetétjéből 3.000.000,-Ft összeget a jelen alapító okirat aláírásáig teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátott. A fennmaradó 1.000.000,-Ft összeget a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tag a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból történő kiválása, és a Társaságba történő beolvadása során bocsátotta a Társaság rendelkezésére.
4.4. Az alapító okirat 16. Vegyes rendelkezések pontja új, (8) alponttal egészül ki, mely az alábbi: 16. Vegyes rendelkezések (8) A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 16. (9)-(11) bekezdése alapján a társaság, mint a különválással létrejött jogutód társaság kötelezettséget vállal arra, hogy az átalakulást követően a jogelődtől átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a céltartalékot és a passzív időbeli elhatárolást is) figyelembe véve, adóalapját úgy határozza meg, mintha az átalakulás, illetve szétválás nem történt volna meg. 4.5. Az alapító okirat módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal érvényben maradnak. 5. A Közgyűlés jóváhagyja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratát a Szétválási szerződés 7. sz. melléklet Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. módosított alapító okirata megnevezésű dokumentummal egyezően. 6. A Közgyűlés felkéri a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjét és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjét, hogy a NORDA Északmagyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság beolvadásos különválása jogszerű lebonyolítása érdekében szükséges további intézkedéseket tegyék meg (Cégközlönyben közlemény közzététele, cégbírósági eljárás, stb). 7. A Közgyűlés felhatalmaza elnökét a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság bolvadásásos különválásával kapcsolatos tulajdonosi hozzájárulások megadására, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság átalakulásával kapcsolatban szükséges közbenső tulajdonosi intézkedések megtételére, illetve közbenső alapítói döntések meghozatalára, valamint felhatalmazza az átalakulással kapcsolatos továbbiakban szükséges intézkedések megtételére, eljárási cselekmények elvégzésére, a kapcsolódó okiratok, megállapodások aláírására. 8. A Közgyűlés felkéri elnökét, hogy a Közgyűlés döntéséről a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjét, a Heves Megyei Önkormányzatot és Nógrád Megye Önkormányzatát tájékoztassa. Felelős: Határidő: Török Dezső a Közgyűlés elnöke Dr. Kovács János a Kögyűlés főjegyzője Durda Ágnes ügyvezető Lenártek András ügyvezető azonnal, illetve értelem szerint Dr. Kovács János s. k. főjegyző Török Dezső s. k. a közgyűlés elnöke
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 1. melléklete SZÉTVÁLÁSI TERV a Miskolci Törvényszék Cégbíróságán Cg. 05-09-017690 cégjegyzékszámon bejegyzett NORDA Északmagyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság beolvadásos különválásához Készítette: Durda Ágnes ügyvezető
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 1. melléklete SZÉTVÁLÁSI TERV I./ ELŐZMÉNYEK: I.1./ A NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3525 Miskolc, Széchenyi utca 107. sz., Cg. 05-09-017690, KSH szám: 20546384-8413-572-05, képviseli: Durda Ágnes ügyvezető), mint Szétváló Társaság a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény 2. (1)-(2) bekezdés rendelkezése alapján a társaság taggyűlése által 2016. június 09. napján meghozott 19/2016. (VI.9.) számú taggyűlési határozatnak megfelelően elhatározta a 2016. május 31.-i mérleg fordulónappal történő szétválását, beolvadásos különválás formájában. I.2./ A beolvadásos különválás Befogadó Társaságai a következők: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3525 Miskolc, Városház tér 1. sz., Cg. 05-09-017021, képviseli: Lenártek András ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tagot befogadó Társaság, mely 40/2016. (VI.23.) számú Közgyűlési Határozattal döntött a befogadásról Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. sz., Cg. 10-09-035433, képviseli: Dudás Tamás ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Heves Megyei Önkormányzat tagot befogadó társaság, mely 57/2016. (VI.28.) számú Közgyűlési Határozattal döntött a befogadásról. Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. sz., Cg. 12-09-006043, képviseli: Sándor Ildikó ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Nógrád Megye Önkormányzata tagot befogadó társaság, mely 63/2016. (VII.14.) Közgyűlési Határozattal döntött a befogadásról. I.3./ A szétválás módja: A szétválás akként történik, hogy a Szétváló Társaság a szétválás során megszűnik, és a különváló Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tag 1.000.000,-Ft vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad a Miskolci Törvényszék Cégbíróságán 05-09-017021 cégjegyzékszámon bejegyzett Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba. A különváló Heves Megyei Önkormányzat tag 1.000.000,-Ft vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad az Egri Törvényszék Cégbíróságán 10-09-035433 cégjegyzékszámon bejegyzett Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba. A különváló Nógrád Megye Önkormányzata tag 1.000.000,-Ft vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad a Balassagyarmati Törvényszék Cégbíróságán 12-09- 006043 cégjegyzékszámon bejegyzett Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 1. melléklete I.4./ A második legfőbb döntést hozó szerv ülésein hozandó döntések: Az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény alapján a második legfőbb szerv ülésén az alábbiakról kell dönteni: vagyonmérleg-tervezet, vagyonleltár-tervezet elfogadásáról szétválás végleges elhatározásáról, átalakulás időpontjáról szétválási tervről és annak mellékleteinek elfogadásáról jogutódok létesítő okiratáról II./ A BEOLVADÁSOS KÜLÖNVÁLÁSBAN ÉRINTETT TÁRSASÁGOK FŐBB ADATAI: II.1./ A JOGELŐD SZÉTVÁLÓ TÁRSASÁG FŐBB ADATAI: Cégneve: NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 3525 Miskolc, Széchenyi utca 107. sz. Cégjegyzékszám: 05-09-017690 Főtevékenysége: 8413 Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése Tagjai: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Heves Megyei Önkormányzat Nógrád Megye Önkormányzata Képviseli: Durda Ágnes ügyvezető II.2./ A BEFOGADÓ TÁRSASÁGOK, MINT JOGUTÓD TÁRSASÁGOK FŐBB ADATAI: Cégneve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 1. sz. Cégjegyzékszám: 05-09-017021 Főtevékenysége: 9499 M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység Tagja: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Képviseli: Lenártek András ügyvezető Cégneve: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. sz. Cégjegyzékszám: 10-09-035433 Főtevékenysége: 8413 Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése Tagja: Heves Megyei Önkormányzat Képviseli: Dudás Tamás ügyvezető Cégneve: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. sz. Cégjegyzékszáma: 12-09-006043 Főtevékenysége: 8413 Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése
Tagja: Nógrád Megye Önkormányzata Képviseli: Sándor Ildikó ügyvezető A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 1. melléklete III./ VAGYONMÉRLEG-TERVEZETEK, VAGYONLELTÁR-TERVEZETEK A beolvadásos különválásban résztvevő gazdasági társaságok elkészítették 2016. május 31. fordulónapra a társaságok vagyonmérleg-tervezetét, és vagyonleltár-tervezetét. A 2013. évi CLXXVI. törvény 4. (5) bekezdése alapján a független könyvvizsgáló által ellenőrzött vagyonmérlegtervezeteket, és a vagyonleltár-tervezeteket a szétválási szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Az elkészített vagyonmérleg-tervezetek alapján a saját tőke szerkezetének változása az egyes társaságok vagyonmérleg-tervezetében (eft): Szétváló Társaság: Saját tőke elemek Különválás előtt BAZ Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. különváló vagyona Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. különváló vagyona Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. különváló vagyona JEGYZETT TŐKE 3 000 1 000 1 000 1 000 TŐKETARTALÉK EREDMÉNYTARTALÉK 361 728 107 178 125 930 128 620 LEKÖTÖTT TARTALÉK Saját tőke 364 728 108 178 126 930 129 620 A beolvadásos különválás során megváltozó saját tőke elemek szerkezete az egyes Jogutód Társaságok vonatkozásában: BAZ Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Heves Megyei Térség-fejlesztési Nonprofit Kft. Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Saját tőke elemek Beolvadás Beolvadás Beolvadás Átvevő után tovább- Átvevő után tovább- Átvevő után tovább- működő működő működő Saját tőke -4 768 103 410-9 089 117 841 19 366 148 986 JEGYZETT TŐKE 3 000 4 000 3 000 4 000 4 000 5 000 TŐKETARTALÉK 0 0 2 500 2 500 EREDMÉNYTARTALÉK -7 768 99 410-12 089 113 841 12 866 141 486 LEKÖTÖTT TARTALÉK 0 0
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 1. melléklete A Szétválási Terv szerint a Szétváló Társaság vagyona a Befogadó Társaságok között a szétválási vagyonmérleg-tervezetek szerinti vagyonelemek alapján oszlik meg. Az egyes törzsbetétekhez tartozó vagyonhányad megosztására nem könyv szerinti értéken kerül sor, hanem vagyoni értéken, akként, hogy az 1/3-ad 1/3-ad 1/3-ad arányban illeti meg a Befogadó Társaságokat. Ezen általános rendező elv alapján a vagyonmérleg-tervezetekben és vagyonleltár-tervezetekben kerülnek rögzítésre a vagyonmegosztás részletei. A vagyonmérleg-tervezetek, és vagyonleltár-tervezetek a Szétválási Szerződés 1. számú mellékletét képezik. IV./ SZÉTVÁLÁSI SZERZŐDÉS A Szétválási Szerződés tervezete a jelen Szétválási terv része, annak 1. számú melléklete, a Szétválási Terv elfogadásával a Szétválási Szerződés is elfogadásra kerül, melyet a Szétváló és Befogadó Társaság tagjai kötnek meg, és írnak alá. A Szétválási Szerződést, a Befogadó Társaságok ügyvezetői is aláírják Társaságaik képviseletében. A Szétválási Szerződés az alábbi fejezeteket és mellékleteket tartalmazza: ELŐZMÉNYEK I./ A BOLVADÁSOS KÜLÖNVÁLÁS CÉLJA ÉS MÓDJA II./ JOGELŐD TÁRSASÁG FŐBB ADATAI III./ A BEFOGADÓ TÁRSASÁGOK, MINT JOGUTÓD TÁRSASÁGOK FŐBB ADATAI IV./ VAGYONMEGOSZTÁSI JAVASLAT, JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK MEGOSZTÁSA, VAGYONMEGOSZTÁS ARÁNYA V./ JOGUTÓDLÁS, JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK MEGOSZLÁSA VI./ A SZÉTVÁLÁSBAN RÉSZT VENNI NEM KÍVÁNÓ TAGOKKAL VALÓ ELSZÁMOLÁS MÓDJA VII./ A SZÉTVÁLÓ TÁRSASÁG IRATANYAGÁNAK ŐRZÉSÉRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉS VIII./ LÉTESÍTŐ OKIRATOK MÓDOSÍTÁSA ÉS VÁLTOZÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT LÉTESÍTŐ OKIRATOK IX./ KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ TEKINTETÉBEN X./ KAPCSOLATTARTÁS XI./ EGYÉB RENDELKEZÉSEK XII./ MELLÉKLETEK: 1. sz. melléklet A Szétváló Társaság és a Befogadó Társaságok független könyvvizsgáló által ellenőrzött szétválási vagyonmérleg-tervezete és vagyonleltár-tervezete 2. sz. melléklet A Befogadó Társaságokhoz kerülő szerződések listája 3. sz. melléklet Peres és nem peres ügyek és hatósági eljárások listája 4. sz. melléklet Megállapodás a NORDA Nonprofit Kft. szétválásához kapcsolódóan a társaságnál foglalkoztatott munkavállalókról 5. sz. melléklet Megállapodás a NORDA Nonprofit Kft. szétválásához kapcsolódóan a társaság tulajdonában lévő ingatlanvagyonról 6. sz. melléklet Szétváló Társaság iratanyagának őrzésére vonatkozó rendelkezés 7. sz. melléklet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. módosított alapító okirata 8. sz. melléklet Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. módosított alapító okirata
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 1. melléklete 9. sz. melléklet Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. módosított alapító okirata A Szétválási Szerződés rendelkezik, arról, hogy a tervezett szétválás megfelel a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 4. 23/a pontja alapján kedvezményezett átalakulásnak minősül. Erre tekintettel az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 26. (1) bekezdés g) pontja alapján a beolvadásos különválás mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól. V./ A SZÉTVÁLÁSI TERV ÉS MELLÉKLETEINEK ELFOGADÁSA A Szétválási Tervet, és az annak részét képező Szétválási Szerződést és mellékleteit a 2016. augusztus 30. napjára összehívott Taggyűlés jogosult elfogadni. Miskolc, 2016. 08. 22. Tisztelettel: Durda Ágnes ügyvezető
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete A NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, mint szétváló társaság tagjainak valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, mint Befogadó Társaság Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, mint Befogadó Társaság Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, mint Befogadó Társaság tagjainak S Z É T V Á L Á S I S Z E R Z Ő D É S E Miskolc, 2016. augusztus 30. 1
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete SZÉTVÁLÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött az alábbi felek között NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3525 Miskolc, Széchenyi utca 107. sz., Cg. 05-09-017690, KSH szám: 20546384-8413-572-05, képviseli: Durda Ágnes ügyvezető) (a továbbiakban: Szétváló Társaság) tagjai: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat (Nyilvántartási szám: 726511, Székhely: 3525 Miskolc, Városház tér 1. sz., Képviseletre jogosult neve: Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Elnöke), úgyis, mint a Szétváló Társaságból különváló Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tagot befogadó Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3525 Miskolc, Városház tér 1. sz., Cg. 05-09- 017021, KSH szám: 22248848-9499-572-05, képviseli: Lenártek András ügyvezető) tagja; a Heves Megyei Önkormányzat (Nyilvántartási szám: 728944, Székhely: 3300 Eger, Kossuth Lajos u. 9. sz., Képviseletre jogosult neve: Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés Elnöke), úgyis, mint a Szétváló Társaságból különváló Heves Megyei Önkormányzat tagot befogadó Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. sz., Cg. 10-09-035433, KSH szám: 25402038-8413-572-10, képviseli: Dudás Tamás ügyvezető) tagja; a Nógrád Megye Önkormányzata (Nyilvántartási szám: 735265, Székhely: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. sz., Képviseletre jogosult neve: Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés Elnöke), úgyis, mint a Szétváló Társaságból különváló Nógrád Megye Önkormányzata tagot befogadó Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. sz., Cg. 12-09- 006043, KSH szám: 18633313-8413-572-12, képviseli: Sándor Ildikó ügyvezető) tagja; továbbá a Befogadó Társaságok Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3525 Miskolc, Városház tér 1. sz., Cg. 05-09-017021, képviseli: Lenártek András ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tagot befogadó Társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság) Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. sz., Cg. 10-09-035433, képviseli: Dudás Tamás ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Heves Megyei Önkormányzat tagot befogadó társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság) Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. sz., Cg. 12-09-006043, képviseli: Sándor Ildikó ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Nógrád Megye Önkormányzata tagot befogadó társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság) együttes említésük során, mint Felek, vagy Szerződő felek között az alulírott napon és helyen az alábbi tartalommal: 2
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete ELŐZMÉNYEK: A Szétváló Társaság a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény 2. (1)-(2) bekezdés rendelkezése alapján a társaság taggyűlése által 2016. június 09. napján meghozott 19/2016. (VI.9.) számú taggyűlési határozatnak megfelelően elhatározta a 2016. május 31.-i mérleg fordulónappal történő szétválását, beolvadásos különválás formájában, a jelen szerződés 1. számú mellékletét képező vagyonmérleg tervezetek, vagyonleltár tervezetek, a könyvvizsgálói jelentés és a jelen szerződés feltételei szerint. A 2016. június 09. napján megtartott taggyűlés egyhangú határozatokkal meghozott döntései alapján a szétválás akként történik, hogy a Szétváló Társaság a szétválás során megszűnik, és a különváló Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tag 1.000.000,-Ft vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad a Miskolci Törvényszék Cégbíróságán 05-09-017021 cégjegyzékszámon bejegyzett Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba. A különváló Heves Megyei Önkormányzat tag 1.000.000,-Ft vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad az Egri Törvényszék Cégbíróságán 10-09-035433 cégjegyzékszámon bejegyzett Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba. A különváló Nógrád Megye Önkormányzata tag 1.000.000,-Ft vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad a Balassagyarmati Törvényszék Cégbíróságán 12-09- 006043 cégjegyzékszámon bejegyzett Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba. A Befogadó Társaságok a beolvadásos különváláshoz szükséges befogadó határozatokat meghozták. A Szétváló Társaság, és a Befogadó Társaságok nem állnak csődeljárás, felszámolás, vagy végelszámolás alatt, és a beolvadásos különválást kizáró egyéb ok sem áll fenn. I./ A BEOLVADÁSOS KÜLÖNVÁLÁS CÉLJA ÉS MÓDJA: I.1./ Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a Szétváló Társaság a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 17. (1) bekezdése alapján területi operatív programok megvalósításával összefüggő fejlesztési döntések előkészítésére és végrehajtásában való közreműködés céljából jött létre. A Szétváló Társaság ezen tevékenységi körét a Magyar Államkincstár vette át, majd a 2016. évi LXVII. törvény 162. (2) bekezdésének 8. pontja rendelkezett az 1996. évi XXI. törvény Regionális Fejlesztési Ügynökség alcímének hatályon kívül helyezéséről, így a jelen szerződés szerinti szétválásnak törvényi akadálya nincs. A szétválást követően a Befogadó társaságokon keresztül, azok tevékenységi körében is végzik az egyes megyei önkormányzatok önállóan a területfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat. I.2./ A Szétváló Társaság tagjai kijelentik, hogy a Ptk. 3:45. (2) bekezdés b) pontja alapján a szétválás módjaként a beolvadásos különválást határozzák meg. 3
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete I.3./ A Szétváló Társaság tagjai a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) 57. (2) bekezdése alapján a szétválás napjaként 2016. november 30. napját határozzák meg. A Befogadó Társaságok a befogadás napjaként összhangban a Szétváló Társaság tagjainak döntésével a beolvadás napjaként 2016. november 30. napját határozzák meg. I.4./ A beolvadásos különváláshoz kapcsolódóan a Befogadó Társaságok megfelelően módosítják létesítő okirataikat (7. sz. melléklet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. módosított alapító okirata, 8. sz. melléklet Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. módosított alapító okirata, 9. sz. melléklet Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. módosított alapító okirata), és mint befogadó jogutód társaságok változatlan társasági formában működnek tovább. A beolvadásos különválást követően a Befogadó Társaságok a Szétváló Társaság jogutódjai lesznek a jelen Szétválási Szerződés, valamint a vagyonmérlegek-tervezetek és vagyonleltár-tervezetek szerinti arányokban. II./ A JOGELŐD SZÉTVÁLÓ TÁRSASÁG FŐBB ADATAI: Cégneve: NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 3525 Miskolc, Széchenyi utca 107. sz. Cégjegyzékszám: 05-09-017690 Főtevékenysége: 8413 Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése Tagjai: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Heves Megyei Önkormányzat Nógrád Megye Önkormányzata Képviseli: Durda Ágnes ügyvezető III./ A BEFOGADÓ TÁRSASÁGOK, MINT JOGUTÓD TÁRSASÁGOK FŐBB ADATAI: Cégneve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 1. sz. Cégjegyzékszám: 05-09-017021 Főtevékenysége: 9499 M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység Tagja: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Képviseli: Lenártek András ügyvezető Cégneve: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. sz. Cégjegyzékszám: 10-09-035433 Főtevékenysége: 8413 Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése Tagja: Heves Megyei Önkormányzat 4
Képviseli: Dudás Tamás ügyvezető A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete Cégneve: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. sz. Cégjegyzékszáma: 12-09-006043 Főtevékenysége: 8413 Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése Tagja: Nógrád Megye Önkormányzata Képviseli: Sándor Ildikó ügyvezető IV./ VAGYONMEGOSZTÁSI JAVASLAT, JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK MEGOSZTÁSA, VAGYONMEGOSZTÁS ARÁNYA: IV.1./ A vagyonmérleg-tervezet fordulónapja: 2016. május 31. IV.3./ A vagyonelemek megosztására a jelen Szerződés, valamint a jelen Szerződés 1. számú mellékletét képező a Szétváló Társaság és a Befogadó Társaságok független könyvvizsgáló által ellenőrzött szétválási vagyonmérleg-tervezete és vagyonleltár-tervezetében foglaltak az irányadók. IV.4./ A saját tőke szerkezetének változása a vagyonmérleg-tervezetekben (eft): IV.4.1./ Szétváló Társaság: Saját tőke elemek Különválás előtt IV.2./ Jelen Szerződés 1. számú mellékletét képezi a Szétváló Társaság és a Befogadó Társaságok független könyvvizsgáló által ellenőrzött szétválási vagyonmérleg-tervezete és vagyonleltártervezete. Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. különváló vagyona Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. különváló vagyona Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. különváló vagyona JEGYZETT TŐKE 3 000 1 000 1 000 1 000 TŐKETARTALÉK EREDMÉNYTARTALÉK 361 728 107 178 125 930 128 620 LEKÖTÖTT TARTALÉK Saját tőke 364 728 108 178 126 930 129 620 IV.4.2./ A beolvadásos különválás során megváltozó saját tőke elemek szerkezete összhangban a könyvvizsgálói jelentéssel - a következő az egyes Jogutód Társaságok vonatkozásában: 5
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete Saját tőke elemek Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Beolvadás Heves Megyei Térség-fejlesztési Nonprofit Kft. Beolvadás Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Beolvadás Átvevő után tovább- Átvevő után tovább- Átvevő után tovább- működő működő működő Saját tőke -4 768 103 410-9 089 117 841 19 366 148 986 JEGYZETT TŐKE 3 000 4 000 3 000 4 000 4 000 5 000 TŐKETARTALÉK 0 0 2 500 2 500 EREDMÉNYTARTALÉK -7 768 99 410-12 089 113 841 12 866 141 486 LEKÖTÖTT TARTALÉK 0 0 IV.5./ A Szétváló Társaság vagyona a jogutódok (Befogadó Társaságok) között a szétválási vagyonmérleg-tervezetek szerinti vagyonelemek alapján oszlik meg. Felek egyezően állapodnak meg abban, hogy az egyes törzsbetétekhez tartozó vagyonhányad megosztására nem könyv szerinti értéken kerül sor, hanem vagyoni értéken, akként, hogy az 1/3-ad 1/3-ad 1/3-ad arányban illeti meg a Jogutód Társaságokat. Ezen általános rendező elv alapján felek a vagyonmérleg-tervezetekben és vagyonleltár-tervezetekben rögzítik a vagyonmegosztás részleteit. IV.6./ Felek tudatában vannak annak, hogy azok a hitelezők, akiknek a Szétváló Társasággal szemben fennálló, le nem járt a szétválásról hozott döntés első közzétételét megelőzően keletkezett követelése áll fenn, annak erejéig a Szétváló Társaságtól a döntés második közzétételét követő 30 napos jogvesztő határidőn belül biztosítékot követelhetnek. Amennyiben bármely biztosíték követelési igénnyel lép fel, úgy a biztosíték nyújtására az egyes jogi személyek átalakulásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény 10. -a az irányadó. V./ JOGUTÓDLÁS, JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK MEGOSZLÁSA V.1./ A beolvadás különválást követően a jogelőd gazdasági társaság megszűnik, a Befogadó Társaságok pedig változatlan társasági formában működnek tovább a jogelőd jelen szerződés szerinti jogutódjaként. V.2./ Szerződések és az ebből eredő jogok és kötelezettségek: A szétválást követően a Befogadó Társaságokat a jelen szerződés 2. számú mellékletében tételesen, és az egyes Befogadó Társaságokhoz rendelten felsorolt szerződések jogosítják és kötelezik a jelen Szétválási Szerződés megkötésének időpontjáig már létrejött szerződések tekintetében. Az ezt a napot követően a szétválás cégbírósági bejegyzéséig terjedő időben létrejövő szerződésekből eredő jogok és kötelezettségek tekintetében a felek egyedileg állapodnak meg, szükség szerint a jelen Szétválási Szerződést, vagy annak mellékletét megfelelően módosítják. 6
V.3./ Peres és nemperes ügyek és hatósági eljárások A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete V.3.1./ A Szétváló Társaság jelen Szétválási Szerződés elfogadásakor, és aláírásakor folyamatban lévő, illetve ezt a napot követően a szétválás cégbírósági bejegyzéséig terjedő időben meginduló peres és nemperes eljárásai és hatósági eljárásai tekintetében a jogutódok a Szétváló Társaság megszűnésére tekintettel a Befogadó Társaságok. A jogutódlással összefüggésben kialakult felperesi vagy alperesi pertársaság esetén a felek jogi képviseletük ellátásáról, jogi képviselő megbízásáról, díjazásának megállapításáról, és a perköltség viseléséről, lehetőség szerint közösen döntenek. V.3.2./ Engedélyekkel, tanúsítványokkal, közbeszerzési vagy versenyeztetési eljárásokkal, továbbá egyes szerződésekkel összefüggő hatósági eljárásokkal kapcsolatban felek úgy állapodnak meg, hogy a jogutód az a Befogadó Társaság, akihez a jelen Szétválási Szerződés alapján az engedély, tanúsítvány, közbeszerzési, vagy versenyeztetési eljárás, továbbá szerződés az átalakulást követően tartozik, azok bármelyike a Befogadó Társaságot jogosítja, vagy kötelezi. V.4./ Társasági részesedés A Szétváló Társaság más társaságokban társasági részesedéssel a jelen Szétválási Szerződés elfogadásának időpontjáig nem rendelkezik. V.5./ Egyéb vagyonelemek A Befogadó Társaságokat a jelen szerződésben mellékleteiben meghatározottak (1. sz. melléklet A Szétváló Társaság és a Befogadó Társaságok független könyvvizsgáló által ellenőrzött szétválási vagyonmérleg-tervezete és vagyonleltár-tervezete, 5. sz. melléklet Megállapodás a NORDA Nonprofit Kft. szétválásához kapcsolódóan a társaság tulajdonában lévő ingatlanvagyonról) szerint illetik meg az egyéb vagyonelemek, ingóságok, ingatlan. A vagyonelemek tekintetében a vagyoni értékű jog tartalma minden esetben per-, teher-, és igénymentes tulajdonjog. V.5.1./ Ingatlan: Felek a jogelőd Társaság 1/1 arányú tulajdonát képező Miskolci, belterület 40207 hrsz. alatt nyilvántartott 450 m2 területű, kivett lakóház, udvar megnevezésű, a természetben 3502 Miskolc, II. kerület, Csabai kapu 37. sz. alatti ingatlan jogutódlásával kapcsolatos kérdéseket a jelen szerződés 5. számú mellékletét képező megállapodás szerint rendezik. V.5.2./ Az ingóságok a vagyonleltár-tervezetek és vagyonmérleg-tervezetek írtak szerint kerülnek megosztásra a jelen szerződés 1. számú melléklete szerint. V.6./ Munkajogi jogutódlás, a jogutód megnevezése: A jelen szerződés 4. számú mellékletében - melynek megnevezése Megállapodás a NORDA Nonprofit Kft. szétválásához kapcsolódóan a társaságnál foglalkoztatott munkavállalókról - került 7
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete meghatározásra, hogy a Szétváló Társaság mely munkavállalói tekintetében, melyik Befogadó Társaság a jogutód. Amennyiben a mellékletben szereplő valamely munkavállaló munkaviszonya a beolvadásos különválás napját megelőzően megszűnne, úgy a munkakörét átvevő új munkavállaló tekintetében lesz a jogutód az adott befogadó társaság. A munkavállalók munkaviszonya jogfolytonos, változatlan feltételekkel áll fenn a jogutódnál. Szerződő felek akként állapodnak meg, hogy a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény szerinti tájékoztatási kötelezettséget, mely alapján az átvevő munkáltatók legkésőbb az átszállást megelőzően tizenöt nappal kötelesek a munkavállalókat tájékoztatni az átszállás időpontjáról vagy tervezett időpontjáról, az átszállás okáról, a munkavállalót érintő jogi, gazdasági és szociális következményekről, valamint a munkavállalót érintő tervezett intézkedésről. A munkáltató személyében bekövetkező változásról, annak időpontjáról, a munkavállalókat érintő körülményekről, tervezett intézkedésekről szóló tájékoztatásnak írásban kell megtörténnie. A Befogadó Társaságok, mint átvevő munkáltatók kötelezettsége, hogy az átadást követő tizenöt napon belül az érintett munkavállalóknak az azonosító adatairól (cég neve, székhelye, cégjegyzékszáma, adószáma stb.), valamint a munkafeltételeikben bekövetkező esetleges változásokról írásban tájékoztatást adjon. Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a munkajogi jogutódlás, a munkaviszonyok átszállása az aktuálisan fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalókra is vonatkozik, így az átadásról, a munkáltató személyének a megváltozásáról a távol lévő munkavállalókat is írásban értesíteni kell. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy az átadást megelőzően valamely munkavállalót ért kár - így különösen munkabaleset, foglalkozási megbetegedés miatti kárigényért az átvevő munkáltató kizárólagosan felel, a bejelentett, vagy érvényesített kárigényért a többi Befogadó Társaság nem felel. V.7./ A szerződés teljessége: Amennyiben valamely vagyonelem, vagy igény szétválást követő jogi sorsáról a jelen Szétválási Szerződés ideértve annak valamennyi mellékletét is nem rendelkezik, vagy az utóbb válik ismertté, úgy a vagyonelem, igény vagy annak ellenértéke, érvényesítési joga a felek későbbi külön megállapodásának hiányában a Befogadó Társaságokat 1/3-ad 1/3-ad 1/3-ad arányban illeti meg. A Felek tudomásul veszik és vállalják, hogy amennyiben a Szétváló Társaságot terhelő valamely kötelezettségről a jelen Szerződésben nem rendelkeztek vagy az csak a jelen Szerződés megkötését követően válik ismertté, úgy az ilyen kötelezettségért fennálló felelősség a Befogadó Társaságokat egyetemlegesen terheli, akként, hogy bármelyikükkel szembeni igényérvényesítés esetén egymás közötti jogviszonyukban 1/3-ad 1/3-ad 1/3-ad arányban számolnak el. VI./ A SZÉTVÁLÁSBAN RÉSZT VENNI NEM KÍVÁNÓ TAGOKKAL VALÓ ELSZÁMOLÁS MÓDJA: Tekintettel arra, hogy a Szétváló Társaságnak nincs olyan tagja, amely a beolvadásos különválás után ne lenne tagja a Befogadó Társaságok valamelyikének, ezért a jogutód gazdasági társaságban részt venni nem kívánó tagokkal való elszámolás módjáról, illetve a jogutód társaságokban tagként részt 8
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete venni nem kívánó tagokat megillető vagyonhányadról, valamint ennek kiadása módjáról rendelkezni nem szükséges. VII./ A SZÉTVÁLÓ TÁRSASÁG IRATANYAGÁNAK ŐRZÉSÉRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK: A jelen szerződés 6. számú mellékletében kerül meghatározásra a Szétváló Társaság iratanyagának őrzésére vonatkozó rendelkezés. VIII./ LÉTESÍTŐ OKIRATOK MÓDOSÍTÁSA, ÉS VÁLTOZÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT LÉTESÍTŐ OKIRATOK: VIII.1./ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. A társaság létesítő okiratának preambulumába új rendelkezés kerül felvételre, mely az alábbi: A Társaság tagja a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból, annak vagyona egy részével 2016. június 23. és 2016. augusztus 30. napjával elhatározott beolvadásos különválás útján különvált, és a Társasághoz beolvadás útján csatlakozott. A társaság létesítő okiratának 6. (1)-(3) pontjában foglalt rendelkezés az alábbiak szerint módosul: (1) A Társaság törzstőkéje: 4.000.000.- Ft, azaz Négymillió forint. (2) Az Alapító törzsbetétje: 4.000.000.- Ft, azaz Négymillió forint. (3) A tag a törzsbetétjéből 3.000.000,-Ft összeget a jelen alapító okirat aláírásáig teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátott. A fennmaradó 1.000.000,-Ft összeget a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Önkormányzat tag a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból történő kiválása, és a Társaságba történő beolvadása során bocsátotta a Társaság rendelkezésére. A társaság létesítő okiratának 16./ pontjába új alpont kerül felvételre, mely az alábbi: (8) A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 16. (9)-(11) bekezdései alapján a társaság, mint a különválással létrejött jogutód társaság kötelezettséget vállal arra, hogy az átalakulást követően a jogelődtől átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a céltartalékot és a passzív időbeli elhatárolást is) figyelembe véve, adóalapját úgy határozza meg, mintha a szétválás nem történt volna meg. VIII.2./ Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. 9
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete A társaság létesítő okiratának preambulumába új rendelkezés kerül felvételre, mely az alábbi: A Társaság tagja a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból, annak vagyona egy részével 2016. június 28. és 2016. augusztus 30. napjával elhatározott beolvadásos különválás útján különvált, és a Társasághoz beolvadás útján csatlakozott. A társaság létesítő okiratának 5.1./ pontjában foglalt rendelkezés az alábbiak szerint módosul: 5.1. A társaság törzstőkéje 4.000.000,- Ft, azaz Négymillió forint, amely 4.000.000,- Ft, azaz Négymillió forint készpénzből áll. A társaság létesítő okiratának 6.1./ pontjában foglalt rendelkezés az alábbiak szerint módosul: 6.1. Név (Cégnév): Heves Megyei Önkormányzat A törzsbetét összege: 4.000.000,- Ft A törzsbetét összetétele: Készpénz: 4.000.000,- Ft. A tag a törzsbetétjéből 3.000.000,-Ft összeget a jelen alapító okirat aláírásáig teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátott. A fennmaradó 1.000.000,-Ft összeget a Heves Megyei Önkormányzat tag a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból történő kiválása, és a Társaságba történő beolvadása során bocsátotta a Társaság rendelkezésére. A társaság létesítő okiratának 17./ pontjába új alpont kerül felvételre, mely az alábbi: 17.3. A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 16. (9)-(11) bekezdései alapján a társaság, mint a különválással létrejött jogutód társaság kötelezettséget vállal arra, hogy az átalakulást követően a jogelődtől átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a céltartalékot és a passzív időbeli elhatárolást is) figyelembe véve, adóalapját úgy határozza meg, mintha a szétválás nem történt volna meg. VIII.3./ Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. A társaság létesítő okiratának preambulumába új rendelkezés kerül felvételre, mely az alábbi: A Társaság tagja a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból, annak vagyona egy részével 2016. július 14. és 2016. augusztus 26. napjával elhatározott beolvadásos különválás útján különvált, és a Társasághoz beolvadás útján csatlakozott. A társaság létesítő okiratának 8./ pontjában foglalt rendelkezés az alábbiak szerint módosul: 8./ A Társaság törzstőkéje (jegyzett tőkéje): A Társaság törzstőkéje (jegyzett tőkéje) 5.000.000,- Ft, azaz: Ötmillió forint, mely kizárólag készpénzből áll. A törzsbetét: 10
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete Tulajdonosa: Nógrád Megye Önkormányzata Nagysága: 5.000.000.-Ft, azaz: Ötmillió forint, mely kizárólag készpénzből áll. A társaság létesítő okiratának 9.2./ pontjában foglalt rendelkezés az alábbiak szerint módosul: 9.2. A tag a törzsbetétjéből 4.000.000,-Ft összeget a jelen alapító okirat aláírásáig teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátott. A fennmaradó 1.000.000,-Ft összeget a Nógrád Megye Önkormányzata tag a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból történő kiválása, és a Társaságba történő beolvadása során bocsátotta a Társaság rendelkezésére. A társaság létesítő okiratának 19./ pontjába új rendelkezés kerül felvételre, mely az alábbi: A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 16. (9)-(11) bekezdései alapján a társaság, mint a különválással létrejött jogutód társaság kötelezettséget vállal arra, hogy az átalakulást követően a jogelődtől átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a céltartalékot és a passzív időbeli elhatárolást is) figyelembe véve, adóalapját úgy határozza meg, mintha a szétválás nem történt volna meg. VIII.4./ A befogadó társaságok változásokkal egységes szerkezetbe foglalt létesítő okiratai a jelen szerződéshez a 7-8-9. számú mellékletként kerültek csatolásra. IX./ KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ TEKINTETÉBEN: A Befogadó Társaságok kötelezettséget vállalnak az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa törvény) 18. (1) b) pontjára tekintettel arra, hogy a Szétváló Társaságból beolvadásos különválás útján szerzett vagyon és/vagy vagyoni értékű jog(ok) tekintetében a szerzéshez, illetőleg a szerzett vagyonhoz fűződő, az Áfa törvényben szabályozott jogok és kötelezettségek a szerzéstől kezdődően jogutódként a Befogadó Társaságot illetik meg, vagy terhelik. X./ KAPCSOLATTARTÁS: X.1./ A szerződés teljesítése érdekében szerződő Felek együttműködni, egymást a szerződés szempontjából valamennyi jelentős körülményről tájékoztatni kötelesek. X.2./ A jelen szerződés teljesítése során a felek részéről eljárni jogosult személyek megnevezése: név értesítési cím telefon / fax 46/323-600 e-mail Török Dezső, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Elnöke (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat) 3525 Miskolc, Városház tér 1. sz. elnok@hivatal.baz.hu 11
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete név értesítési cím telefon / fax 36/521-310 e-mail Szabó Róbert, Heves Megyei Közgyűlés Elnöke (Heves Megyei Önkormányzat) 3300 Eger, Kossuth Lajos u. 9. sz. szabo.robert@hevesmegye.hu név Skuczi Nándor Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke (Nógrád Megye Önkormányzata) értesítési cím 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. telefon / fax 32/620-126 e-mail elnokikabinet@nograd.hu név Lenártek András ügyvezető (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.) értesítési cím telefon/fax 06 20 467 5913 e-mail 3525 Miskolc, Városház tér 1. sz. lenartek.andras@gmail.com név értesítési cím telefon/fax 06 70 452 8998 e-mail Dudás Tamás ügyvezető (Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft.) 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. sz. dudas.tamas@hevesmegye-tfkft.hu név értesítési cím telefon/fax 06 20 228 8188 e-mail Sándor Ildikó ügyvezető (Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.) 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. sz. nmtkht@nmtkht.hu név Durda Ágnes ügyvezető (NORDA Nonprofit Kft.) értesítési cím 3525 Miskolc, Széchenyi utca 107. sz. telefon/fax 06 20 237 7002 e-mail durda.agnes@norda.hu XI./ EGYÉB RENDELKEZÉSEK: XI.1./ A 2013. évi CLXXVI. törvény 18. (5) bekezdése alapján a Szétválási Szerződést a szétváló jogi személy tagjai, valamint a jogutód jogi személyek tagjai kötik meg egymással és írják alá. A szerződést aláírják továbbá a Befogadó Társaságok ügyvezetői. 12
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete XI.2./ A beolvadásos különválás a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 4. 23/a pontja alapján kedvezményezett átalakulásnak minősül. Erre tekintettel az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 26. (1) bekezdés g) pontja alapján a beolvadásos különválás mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól. XI.3./ Tekintettel arra, hogy úgy a Szétváló, mint a Befogadó Társaságok nonprofit társaságok, így a NORDA Nonprofit Kft. megszűnése megfelel a Ctv. 9/F. (6) bekezdésében foglalt követelményeknek. XI.4./ Szerződő felek rögzítik, hogy a Szétváló és Befogadó Társaságok Magyarországon bejegyzett gazdálkodó szervezetek, képviseletükben eljáró személyek a társaság önálló cégjegyzési és képviseleti jogosultsággal rendelkező képviselői, ügyletkötési képességük korlátozásban nem szenved. A Szétváló Társaság tagjai Megyei Önkormányzatok, a képviseletükben eljáró személyek a Megyei Közgyűlések elnökei, önálló képviseletre jogosultak. XI.5./ Felek jelen szerződés elkészítésével, ellenjegyzésével és a Cégbíróság előtti képviseletükkel meghatalmazzák a Simon Ügyvédi Irodát (3300 Eger, Foglár György u. 2.). Felek jelen szerződést egyben tényvázlatnak is tekintik, kijelentik, hogy a szerződést, annak tartalmát saját szakembereikkel ellenőrizték, az szerződési akaratuknak mindenben megfelel. Felek a szerződést az itt írt tartalommal kérték elkészíteni. A jelen szerződéssel kapcsolatos számviteli, adózási kérdéseket az aláíró felek a független könyvvizsgálóval és saját szakembereikkel egyeztették. A Felek jelen szerződés aláírásával kijelentik, hogy őket az okiratot ellenjegyző ügyvéd a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvényen (a Pmt.) foglaltaknak és az erre tekintettel a Magyar Ügyvédi Kamara által hozott egységes szabályzat rendelkezéseinek megfelelően azonosította. A Felek tudomással bírnak arról, hogy adataikat az ellenjegyző ügyvéd az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló törvény rendelkezései alapján, kizárólag jelen szerződéshez kapcsolódó megbízás és Pmt-ben foglalt kötelezettség teljesítése érdekében kezelheti. XI.6./ Ha Szerződő Felek a szerződés valamely rendelkezését módosítják, érvénytelennek nyilvánítják vagy valamely rendelkezés a továbbiakban bármely okból nem alkalmazható, a szerződés fennmaradó rendelkezései továbbra is hatályban maradnak és az érvénytelen vagy egyébként alkalmazhatatlan rendelkezést oly módon kell módosítottnak tekinteni, amivel lehetővé válik Feleknek a szerződésben foglalt szándékaival egyező, célzott gazdasági és jogi hatás kiváltása. Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy amennyiben a jelen beolvadásos kiválás meghiúsul, úgy az eredeti állapot visszaállításra kerül, és a NORDA Nonprofit Kft., illetve a Befogadó Társaságok is eredeti vagyonukkal és formájukban működnek tovább. XI.7./ A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, és az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. 13
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete XII./ MELLÉKLETEK: 1. sz. melléklet A Szétváló Társaság és a Befogadó Társaságok független könyvvizsgáló által ellenőrzött szétválási vagyonmérleg-tervezete és vagyonleltár-tervezete 2. sz. melléklet A Befogadó Társaságokhoz kerülő szerződések listája 3. sz. melléklet Peres és nem peres ügyek és hatósági eljárások listája 4. sz. melléklet Megállapodás a NORDA Nonprofit Kft. szétválásához kapcsolódóan a társaságnál foglalkoztatott munkavállalókról 5. sz. melléklet Megállapodás a NORDA Nonprofit Kft. szétválásához kapcsolódóan a társaság tulajdonában lévő ingatlanvagyonról 6. sz. melléklet Szétváló Társaság iratanyagának őrzésére vonatkozó rendelkezés 7. sz. melléklet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. módosított alapító okirata 8. sz. melléklet Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. módosított alapító okirata 9. sz. melléklet Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. módosított alapító okirata Miskolc, 2016. augusztus 30. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Török Dezső a megyei Közgyűlés Elnöke mint a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja és úgy is, mint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja Heves Megyei Önkormányzat Szabó Róbert a megyei Közgyűlés Elnöke mint a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja és úgy is, mint a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja 14
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 51/2016. (VIII.30.) határozatának 2. melléklete Nógrád Megye Önkormányzata Skuczi Nándor a megyei Közgyűlés Elnöke mint a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja és úgy is, mint a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja Befogadó Társaságok részéről: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Dudás Tamás ügyvezető Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Sándor Ildikó ügyvezető Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Lenártek András ügyvezető A szerződést készítettem, és az előttem történt aláírásokat követően az alulírott napon ellenjegyzem: Miskolc, 2016. augusztus 30. napján Simon Ügyvédi Iroda képv. Dr. Simon Ferenc ügyvéd Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz. 15
2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Statisztikai számjel 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 cégjegyzék száma Vállalkozás címe, telefonszáma : 3525 Miskolc, Széchenyi út 107 NORDA NONPROFIT KFT. Vagyonátadás előtti vagyonmérleg-tervezete 2016. május 31.
adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése NORDA NONPROFIT KFT Könyv Átértékelési szerinti érték különbözet Vagyonértékelés szerinti érték B-A-Z Megyei Fejlesztési Ügynökség Kh. Nonprofit Kft különváló vagyona Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. különváló vagyona Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft különváló vagyona a b c d e = (c + d) f g h 1 A. Befektetett eszközök 50 478 0 50 478 17 642 15 181 17 655 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 416 0 416 0 321 95 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 4 Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 5 Vagyoni értékű jogok 105 105 105 6 Szellemi termékek 311 311 216 95 7 Üzleti vagy cégérték 8 Immateriális javakra adott előlegek 9 Immateriális javak értékhelyesbítése 10 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 50 062 0 50 062 17 642 14 860 17 560 11 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok 12 Műszaki berendezések, gépek, járművek 32 341 32 341 10 781 10 780 10 780 13 Egyéb berendezések, felszerelések, járművek 17 721 17 721 6 861 4 080 6 780 14 Tenyészállatok 15 Beruházások, felújítások 16 Beruházásokra adott előlegek 17 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése 18 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 0 0 0 0 0 0 19 Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 20 Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban 21 Tartós jelentős tulajdoni részesedés 22 Tartósan adott kölcsön jelentős tulajdoni részesedési viszonyban álló vállalkozásban 23 Egyéb tartós részesedés 24 Tartósan adott kölcsön egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban 25 Egyéb tartósan adott kölcsön 26 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 27 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 28 Befektetett pénzügyi eszközök értékelési különbözete 29 B. Forgóeszközök 387 626 0 387 626 158 362 114 632 114 632 30 I. KÉSZLETEK 0 0 0 0 0 0 31 Anyagok 32 Befejezetlen termelés és félkész termékek 33 Növendék-, hízó- és egyéb állatok 34 Késztermékek 35 Áruk 36 Készletekre adott előlegek 37 II. KÖVETELÉSEK 16 211 0 16 211 6 051 5 080 5 080 38 Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) 39 Követelések kapcsolt vállalkozással szemben Követelések jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő 40 vállalkozással szemben 41 Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 42 Váltókövetelések 12 089 12 089 1 929 5 080 5 080 43 Egyéb követelések 4 122 4 122 4 122 44 Követések értékelési különbözete 45 Származékos ügyletek pozitív értékelési különbözete 46 III. ÉRTÉKPAPÍROK 120 692 0 120 692 40 236 40 228 40 228 47 Részesedés kapcsolt vállalkozásban 48 Jelentős tulajdoni részesedés
49 Egyéb részesedés 50 Saját részvények, saját üzletrészek Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 51 120 692 120 692 40 236 40 228 40 228 52 Értékpapírok értékelési különbözete 53 IV. PÉNZESZKÖZÖK 250 723 0 250 723 112 075 69 324 69 324 54 Pénztár, csekkek 207 207 207 55 Bankbetétek 250 516 250 516 111 868 69 324 69 324 56 C. Aktív időbeli elhatárolások 829 0 829 829 0 0 57 Bevételek aktív időbeli elhatárolása 95 95 95 58 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása 59 Halasztott ráfordítások 734 734 734 60 Eszközök összesen 438 933 0 438 933 176 833 129 813 132 287
adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése NORDA Könyv Átértékelési szerinti érték különbözet Vagyonértékelés szerinti érték B-A-Z Megyei Fejlesztési Ügynökség Kh. Nonprofit Kft különváló vagyona Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. különváló vagyona Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft különváló vagyona a b c d e = (c + d) f g h 61 D. Saját tőke 364 728 0 364 728 108 178 126 930 129 620 62 I. JEGYZETT TŐKE 3 000 3 000 1 000 1 000 1 000 63 ebből: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken 64 II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TŐKE (-) 65 III. TŐKETARTALÉK 66 IV. EREDMÉNYTARTALÉK 361 728 361 728 107 178 125 930 128 620 67 V. LEKÖTÖTT TARTALÉK 68 VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 0 0 0 0 0 0 69 Értékhelyesbítés értékelési tartaléka 70 Valós értékelés értékelési tartaléka 71 VII. ADÓZOTT EREDMÉNY 72 E. Céltartalékok 29 000 0 29 000 23 666 2 667 2 667 73 Céltartalék a várható kötelezettségekre 29 000 29 000 23 666 2 667 2 667 74 Céltartalék a jövőbeni költségekre 75 Egyéb céltartalék 75 F. Kötelezettségek 41 551 0 41 551 41 551 0 0 76 I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0 0 0 0 77 78 79 Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Hátrasorolt kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 80 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben 81 II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0 0 0 0 82 Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 82 Átváltoztatható kötvények 83 Tartozások kötvénykibocsátásból 84 Beruházási és fejlesztési hitelek 85 Egyéb hosszú lejáratú hitelek 86 87 88 Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Tartós kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 89 Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 90 III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 41 551 0 41 551 41 551 0 0 91 Rövid lejáratú kölcsönök 92 ebből: az átváltoztatható kötvények 93 Rövid lejáratú hitelek 94 Vevőktől kapott előlegek 21 544 21 544 21 544 95 Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 96 Váltótartozások 2 005 2 005 2 005 97 98 99 Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Rövid lejáratú kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 100 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 18 002 18 002 18 002 101 Kötelezettségek értékelési különbözete 102 Származékos ügyletek negatív értékelési különbözete 103 G. Passzív időbeli elhatárolások 3 654 0 3 654 3 438 216 0 104 Bevételek passzív időbeli elhatárolása 105 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása 1 455 1 455 1 455 106 Halasztott bevételek 2 199 2 199 1 983 216
107 Források összesen 438 933 0 438 933 176 833 129 813 132 287
2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Statisztikai számjel 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 cégjegyzék száma Vállalkozás címe, telefonszáma : 3525 Miskolc, Városház tér 1. B A Z Megyei Fejlesztési Ügynökség Kh. Nonprofit Kft. Vagyonátvétel előtti vagyonmérleg-tervezete 2016. május 31.
Sorszám A tétel megnevezése a b c adatok E Ft-ban B-A-Z Megyei Fejlesztési Ügynökség Kh. Nonprofit Kft ÁTVEVŐ 1 A. Befektetett eszközök 5 653 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 0 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 4 Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 5 Vagyoni értékű jogok 6 Szellemi termékek 7 Üzleti vagy cégérték 8 Immateriális javakra adott előlegek 9 Immateriális javak értékhelyesbítése 10 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 5 653 11 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok 12 Műszaki berendezések, gépek, járművek 13 Egyéb berendezések, felszerelések, járművek 5 653 14 Tenyészállatok 15 Beruházások, felújítások 16 Beruházásokra adott előlegek 17 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése 18 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 0 19 Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 20 Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban 21 Tartós jelentős tulajdoni részesedés 22 Tartósan adott kölcsön jelentős tulajdoni részesedési viszonyban álló vállalkozásban 23 Egyéb tartós részesedés 24 Tartósan adott kölcsön egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban 25 Egyéb tartósan adott kölcsön 26 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 27 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 28 Befektetett pénzügyi eszközök értékelési különbözete 29 B. Forgóeszközök 4 079 30 I. KÉSZLETEK 0 31 Anyagok
32 Befejezetlen termelés és félkész termékek 33 Növendék-, hízó- és egyéb állatok 34 Késztermékek 35 Áruk 36 Készletekre adott előlegek 37 II. KÖVETELÉSEK 1 391 38 Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) 1 016 39 Követelések kapcsolt vállalkozással szemben 40 Követelések jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 41 Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 42 Váltókövetelések 43 Egyéb követelések 375 44 Követések értékelési különbözete 45 Származékos ügyletek pozitív értékelési különbözete 46 III. ÉRTÉKPAPÍROK 0 47 Részesedés kapcsolt vállalkozásban 48 Jelentős tulajdoni részesedés 49 Egyéb részesedés 50 Saját részvények, saját üzletrészek 51 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 52 Értékpapírok értékelési különbözete 53 IV. PÉNZESZKÖZÖK 2 688 54 Pénztár, csekkek 18 55 Bankbetétek 2 670 56 C. Aktív időbeli elhatárolások 0 57 Bevételek aktív időbeli elhatárolása 58 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása 59 Halasztott ráfordítások 60 Eszközök összesen 9 732
Sorszám A tétel megnevezése a b c 61 D. Saját tőke adatok E Ft-ban B-A-Z Megyei Fejlesztési Ügynökség Kh. Nonprofit Kft ÁTVEVŐ 62 I. JEGYZETT TŐKE 3 000 63 ebből: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken 64 II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TŐKE (-) 65 III. TŐKETARTALÉK 66 IV. EREDMÉNYTARTALÉK -7 768 67 V. LEKÖTÖTT TARTALÉK 68 VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 69 Értékhelyesbítés értékelési tartaléka 70 Valós értékelés értékelési tartaléka 71 VII. ADÓZOTT EREDMÉNY 72 E. Céltartalékok 0 73 Céltartalék a várható kötelezettségekre 74 Céltartalék a jövőbeni költségekre 75 Egyéb céltartalék 75 F. Kötelezettségek 8 656 76 I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK 0 77 Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 78 Hátrasorolt kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 79 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 80 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben 81 II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 0 82 Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 82 Átváltoztatható kötvények 83 Tartozások kötvénykibocsátásból 84 Beruházási és fejlesztési hitelek 85 Egyéb hosszú lejáratú hitelek 86 Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 87 Tartós kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben 88 Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 89 Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek -4 768
90 III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 8 656 91 Rövid lejáratú kölcsönök 92 ebből: az átváltoztatható kötvények 93 Rövid lejáratú hitelek 94 Vevőktől kapott előlegek 95 Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 1 962 96 Váltótartozások 97 Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 98 Rövid lejáratú kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben 99 Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 100 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 6 694 101 Kötelezettségek értékelési különbözete 102 Származékos ügyletek negatív értékelési különbözete 103 G. Passzív időbeli elhatárolások 5 844 104 Bevételek passzív időbeli elhatárolása 105 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása 250 106 Halasztott bevételek 5 594 107 Források összesen 9 732
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás címe, telefonszáma : 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vagyon átvétel előtti vagyonmérleg-tervezete 2016. május 31.
Sorszám A tétel megnevezése adatok E Ft-ban Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. ÁTVEVŐ a b c 1 A. Befektetett eszközök 0 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 0 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 4 Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 5 Vagyoni értékű jogok 6 Szellemi termékek 7 Üzleti vagy cégérték 8 Immateriális javakra adott előlegek 9 Immateriális javak értékhelyesbítése 10 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 0 11 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok 12 Műszaki berendezések, gépek, járművek 13 Egyéb berendezések, felszerelések, járművek 14 Tenyészállatok 15 Beruházások, felújítások 16 Beruházásokra adott előlegek 17 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése 18 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 0 19 Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 20 Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban 21 Tartós jelentős tulajdoni részesedés 22 Tartósan adott kölcsön jelentős tulajdoni részesedési viszonyban álló vállalkozásban 23 Egyéb tartós részesedés 24 Tartósan adott kölcsön egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban 25 Egyéb tartósan adott kölcsön 26 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 27 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 28 Befektetett pénzügyi eszközök értékelési különbözete 29 B. Forgóeszközök 23 339 30 I. KÉSZLETEK 0 31 Anyagok 32 Befejezetlen termelés és félkész termékek 33 Növendék-, hízó- és egyéb állatok 34 Késztermékek 35 Áruk 36 Készletekre adott előlegek 37 II. KÖVETELÉSEK 62 38 Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) 39 Követelések kapcsolt vállalkozással szemben 40 Követelések jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 41 Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 42 Váltókövetelések 43 Egyéb követelések 62 44 Követések értékelési különbözete 45 Származékos ügyletek pozitív értékelési különbözete 46 III. ÉRTÉKPAPÍROK 0 47 Részesedés kapcsolt vállalkozásban 48 Jelentős tulajdoni részesedés 49 Egyéb részesedés 50 Saját részvények, saját üzletrészek 51 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 52 Értékpapírok értékelési különbözete
53 IV. PÉNZESZKÖZÖK 23 277 54 Pénztár, csekkek 8 55 Bankbetétek 23 269 56 C. Aktív időbeli elhatárolások 0 57 Bevételek aktív időbeli elhatárolása 58 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása 59 Halasztott ráfordítások 60 Eszközök összesen 23 339
Sorszám A tétel megnevezése adatok E Ft-ban Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. ÁTVEVŐ a b c 61 D. Saját tőke 62 I. JEGYZETT TŐKE 3 000 63 ebből: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken 64 II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TŐKE (-) 65 III. TŐKETARTALÉK 66 IV. EREDMÉNYTARTALÉK -12 089 67 V. LEKÖTÖTT TARTALÉK 68 VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 0 69 Értékhelyesbítés értékelési tartaléka 70 Valós értékelés értékelési tartaléka 71 VII. ADÓZOTT EREDMÉNY 72 E. Céltartalékok 0 73 Céltartalék a várható kötelezettségekre 74 Céltartalék a jövőbeni költségekre 75 Egyéb céltartalék 75 F. Kötelezettségek 32 428 76 I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK 0 77 Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 78 Hátrasorolt kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 79 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 80 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben 81 II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 0 82 Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 82 Átváltoztatható kötvények 83 Tartozások kötvénykibocsátásból 84 Beruházási és fejlesztési hitelek 85 Egyéb hosszú lejáratú hitelek 86 Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 87 Tartós kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben 88 Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 89 Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 90 III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 32 428 91 Rövid lejáratú kölcsönök 24 196 92 ebből: az átváltoztatható kötvények 93 Rövid lejáratú hitelek 94 Vevőktől kapott előlegek 95 Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 6 572 96 Váltótartozások 97 Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 98 Rövid lejáratú kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben 99 Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 100 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 1 660 101 Kötelezettségek értékelési különbözete 102 Származékos ügyletek negatív értékelési különbözete 103 G. Passzív időbeli elhatárolások 0 104 Bevételek passzív időbeli elhatárolása 105 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása 106 Halasztott bevételek -9 089 107 Források összesen 23 339
18633313-8413-572-12 Statisztikai számjel 12-09-006043 cégjegyzék száma Vállalkozás címe, telefonszáma : 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vagyon átvétel előtti vagyonmérleg-tervezete 2016. május 31.
Sorszám A tétel megnevezése adatok E Ft-ban Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft ÁTVEVŐ a b c 1 A. Befektetett eszközök 9 603 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 2 934 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 4 Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 5 Vagyoni értékű jogok 1 713 6 Szellemi termékek 1 221 7 Üzleti vagy cégérték 8 Immateriális javakra adott előlegek 9 Immateriális javak értékhelyesbítése 10 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 6 669 11 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok 12 Műszaki berendezések, gépek, járművek 13 Egyéb berendezések, felszerelések, járművek 6 669 14 Tenyészállatok 15 Beruházások, felújítások 16 Beruházásokra adott előlegek 17 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése 18 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 0 19 Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 20 Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban 21 Tartós jelentős tulajdoni részesedés 22 Tartósan adott kölcsön jelentős tulajdoni részesedési viszonyban álló vállalkozásban 23 Egyéb tartós részesedés 24 Tartósan adott kölcsön egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban 25 Egyéb tartósan adott kölcsön 26 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 27 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 28 Befektetett pénzügyi eszközök értékelési különbözete 29 B. Forgóeszközök 23 825 30 I. KÉSZLETEK 5 31 Anyagok
32 Befejezetlen termelés és félkész termékek 33 Növendék-, hízó- és egyéb állatok 34 Késztermékek 35 Áruk 5 36 Készletekre adott előlegek 37 II. KÖVETELÉSEK 11 146 38 Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) 9 925 39 Követelések kapcsolt vállalkozással szemben 40 Követelések jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 41 Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 42 Váltókövetelések 43 Egyéb követelések 1 221 44 Követések értékelési különbözete 45 Származékos ügyletek pozitív értékelési különbözete 46 III. ÉRTÉKPAPÍROK 0 47 Részesedés kapcsolt vállalkozásban 48 Jelentős tulajdoni részesedés 49 Egyéb részesedés 50 Saját részvények, saját üzletrészek 51 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 52 Értékpapírok értékelési különbözete 53 IV. PÉNZESZKÖZÖK 12 674 54 Pénztár, csekkek 91 55 Bankbetétek 12 583 56 C. Aktív időbeli elhatárolások 3 938 57 Bevételek aktív időbeli elhatárolása 3 938 58 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása 59 Halasztott ráfordítások 60 Eszközök összesen 37 366
Sorszám A tétel megnevezése adatok E Ft-ban Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft ÁTVEVŐ a b c 61 D. Saját tőke 19 366 62 I. JEGYZETT TŐKE 4 000 63 ebből: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken 64 II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TŐKE (-) 65 III. TŐKETARTALÉK 2 500 66 IV. EREDMÉNYTARTALÉK 12 866 67 V. LEKÖTÖTT TARTALÉK 68 VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 0 69 Értékhelyesbítés értékelési tartaléka 70 Valós értékelés értékelési tartaléka 71 VII. ADÓZOTT EREDMÉNY 72 E. Céltartalékok 0 73 Céltartalék a várható kötelezettségekre 74 Céltartalék a jövőbeni költségekre 75 Egyéb céltartalék 75 F. Kötelezettségek 10 129 76 I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK 0 77 Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 78 Hátrasorolt kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 79 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 80 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben 81 II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 0 82 Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 82 Átváltoztatható kötvények 83 Tartozások kötvénykibocsátásból 84 Beruházási és fejlesztési hitelek 85 Egyéb hosszú lejáratú hitelek 86 Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 87 Tartós kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben 88 Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 89 Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek
90 III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 10 129 91 Rövid lejáratú kölcsönök 92 ebből: az átváltoztatható kötvények 93 Rövid lejáratú hitelek 94 Vevőktől kapott előlegek 95 Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 8 810 96 Váltótartozások 97 Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 98 Rövid lejáratú kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben 99 Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 100 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 1 319 101 Kötelezettségek értékelési különbözete 102 Származékos ügyletek negatív értékelési különbözete 103 G. Passzív időbeli elhatárolások 7 871 104 Bevételek passzív időbeli elhatárolása 105 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása 106 Halasztott bevételek 7 871 107 Források összesen 37 366
Statisztika számjel 2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3 Befogadó vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Befogadó vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Statisztika számjel 2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 B-A-Z Megyei Fejlesztési Ügynökség Kh. Nonprofit Kft Vagyon átvétel utáni vagyonmérleg-tervezete 2016. május 31.
Sorszám A tétel megnevezése B-A-Z Megyei Fejlesztési Ügynökség Kh. Nonprofit Kft ÁTVEVŐ B-A-Z Megyei Fejlesztési Ügynökség Kh. Nonprofit Kft különváló vagyona Összesen Különböze tek Rendezés adatok E Ft-ban Jogutód gazdasági társaság vagyona a b c f e = (c + d) f g h = e + f + g 1 A. Befektetett eszközök 5 653 17 642 23 295 0 0 23 295 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 0 0 0 0 0 0 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 0 0 0 0 4 Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 0 0 0 0 5 Vagyoni értékű jogok 0 0 0 0 6 Szellemi termékek 0 0 0 0 7 Üzleti vagy cégérték 0 0 0 0 8 Immateriális javakra adott előlegek 0 0 0 0 9 Immateriális javak értékhelyesbítése 0 0 0 0 10 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 5 653 17 642 23 295 0 0 23 295 11 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok 0 10 781 10 781 10 781 12 Műszaki berendezések, gépek, járművek 0 0 0 0 13 Egyéb berendezések, felszerelések, járművek 5 653 6 861 12 514 12 514 14 Tenyészállatok 0 0 0 0 15 Beruházások, felújítások 0 0 0 0 16 Beruházásokra adott előlegek 0 0 0 0 17 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése 0 0 0 0 18 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 0 0 0 0 0 0 19 Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 0 0 0 0 20 Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban 0 0 0 0 21 Tartós jelentős tulajdoni részesedés 0 0 0 0 Tartósan adott kölcsön jelentős tulajdoni részesedési viszonyban álló 22 vállalkozásban 0 0 0 0 23 Egyéb tartós részesedés 0 0 0 0 24 Tartósan adott kölcsön egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban 0 0 0 0 25 Egyéb tartósan adott kölcsön 0 0 0 0 26 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 0 0 0 0 27 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 0 0 0 0 28 Befektetett pénzügyi eszközök értékelési különbözete 0 0 0 0 29 B. Forgóeszközök 4 079 158 362 162 441 0 0 162 441
30 I. KÉSZLETEK 0 0 0 0 0 0 31 Anyagok 0 0 0 0 32 Befejezetlen termelés és félkész termékek 0 0 0 0 33 Növendék-, hízó- és egyéb állatok 0 0 0 0 34 Késztermékek 0 0 0 0 35 Áruk 0 0 0 0 36 Készletekre adott előlegek 0 0 0 0 37 II. KÖVETELÉSEK 1 391 6 051 7 442 0 0 7 442 38 Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) 1 016 1 929 2 945 2 945 39 Követelések kapcsolt vállalkozással szemben 0 0 0 0 Követelések jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással 40 szemben 0 0 0 0 41 Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 42 Váltókövetelések 0 0 0 0 43 Egyéb követelések 375 4 122 4 497 4 497 44 Követések értékelési különbözete 0 0 0 0 45 Származékos ügyletek pozitív értékelési különbözete 0 0 0 0 46 III. ÉRTÉKPAPÍROK 0 40 236 40 236 0 0 40 236 47 Részesedés kapcsolt vállalkozásban 0 0 0 0 48 Jelentős tulajdoni részesedés 0 0 0 0 49 Egyéb részesedés 0 0 0 0 50 Saját részvények, saját üzletrészek 0 0 0 0 51 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 0 40 236 40 236 40 236 52 Értékpapírok értékelési különbözete 0 0 0 0 53 IV. PÉNZESZKÖZÖK 2 688 112 075 114 763 0 0 114 763 54 Pénztár, csekkek 18 207 225 225 55 Bankbetétek 2 670 111 868 114 538 114 538 56 C. Aktív időbeli elhatárolások 0 829 829 0 0 829 57 Bevételek aktív időbeli elhatárolása 0 95 95 95 58 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása 0 734 734 734 59 Halasztott ráfordítások 0 0 0 0 60 Eszközök összesen 9 732 176 833 186 565 0 0 186 565
Sorszám A tétel megnevezése B-A-Z Megyei Fejlesztési Ügynökség Kh. Nonprofit Kft ÁTVEVŐ B-A-Z Megyei Fejlesztési Ügynökség Kh. Nonprofit Kft különváló vagyona Összesen Különböze tek Rendezés adatok E Ft-ban Jogutód gazdasági társaság vagyona a b c f e = (c + d) f g h = e + f + g 61 D. Saját tőke -4 768 108 178 103 410 0 0 103 410 62 I. JEGYZETT TŐKE 3 000 1 000 4 000 4 000 63 ebből: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken 0 0 0 0 64 II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TŐKE (-) 0 0 0 0 65 III. TŐKETARTALÉK 0 0 0 0 66 IV. EREDMÉNYTARTALÉK -7 768 107 178 99 410 99 410 67 V. LEKÖTÖTT TARTALÉK 0 0 0 0 68 VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 0 0 0 0 69 Értékhelyesbítés értékelési tartaléka 0 0 0 0 70 Valós értékelés értékelési tartaléka 0 0 0 0 71 VII. ADÓZOTT EREDMÉNY 0 0 0 0 72 E. Céltartalékok 0 23 666 23 666 0 0 23 666 73 Céltartalék a várható kötelezettségekre 0 23 666 23 666 23 666 74 Céltartalék a jövőbeni költségekre 0 0 0 0 75 Egyéb céltartalék 0 0 0 0 75 F. Kötelezettségek 8 656 41 551 50 207 0 0 50 207 76 I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0 0 0 0 77 Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 0 0 0 0 78 Hátrasorolt kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 79 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 80 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben 0 0 0 0 81 II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0 0 0 0 82 Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 0 0 0 0 82 Átváltoztatható kötvények 0 0 0 0 83 Tartozások kötvénykibocsátásból 0 0 0 0 84 Beruházási és fejlesztési hitelek 0 0 0 0 85 Egyéb hosszú lejáratú hitelek 0 0 0 0 86 Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 0 0 0 0
87 88 Tartós kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben 0 0 0 0 Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 89 Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 0 0 0 0 90 III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 8 656 41 551 50 207 0 0 50 207 91 Rövid lejáratú kölcsönök 0 0 0 0 92 ebből: az átváltoztatható kötvények 0 0 0 0 93 Rövid lejáratú hitelek 0 0 0 0 94 Vevőktől kapott előlegek 0 21 544 21 544 21 544 95 Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 1 962 2 005 3 967 3 967 96 Váltótartozások 0 0 0 0 97 Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 0 0 0 0 98 Rövid lejáratú kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben 0 0 0 0 99 Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 100 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 6 694 18 002 24 696 24 696 101 Kötelezettségek értékelési különbözete 0 0 0 0 102 Származékos ügyletek negatív értékelési különbözete 0 0 0 0 103 G. Passzív időbeli elhatárolások 5 844 3 438 9 282 0 0 9 282 104 Bevételek passzív időbeli elhatárolása 0 0 0 0 105 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása 250 1 455 1 705 1 705 106 Halasztott bevételek 5 594 1 983 7 577 7 577 107 Források összesen 9 732 176 833 186 565 0 0 186 565
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás címe, telefonszáma : 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vagyon átvétel utáni vagyonmérleg-tervezete 2016. május 31.
adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. ÁTVEVŐ Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. különváló vagyona Összesen Különbözetek Rendezés Jogutód gazdasági társaság vagyona a b c g e = (c + d) f g h = e + f + g 1 A. Befektetett eszközök 0 15 181 15 181 0 0 15 181 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 0 321 321 0 0 321 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 0 0 0 0 4 Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 0 0 0 0 5 Vagyoni értékű jogok 0 105 105 105 6 Szellemi termékek 0 216 216 216 7 Üzleti vagy cégérték 0 0 0 0 8 Immateriális javakra adott előlegek 0 0 0 0 9 Immateriális javak értékhelyesbítése 0 0 0 0 10 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 0 14 860 14 860 0 0 14 860 11 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok 0 10 780 10 780 10 780 12 Műszaki berendezések, gépek, járművek 0 0 0 0 13 Egyéb berendezések, felszerelések, járművek 0 4 080 4 080 4 080 14 Tenyészállatok 0 0 0 0 15 Beruházások, felújítások 0 0 0 0 16 Beruházásokra adott előlegek 0 0 0 0 17 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése 0 0 0 0 18 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 0 0 0 0 0 0 19 Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 0 0 0 0 20 Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban 0 0 0 0 21 Tartós jelentős tulajdoni részesedés 0 0 0 0 Tartósan adott kölcsön jelentős tulajdoni részesedési viszonyban álló 22 vállalkozásban 0 0 0 0 23 Egyéb tartós részesedés 0 0 0 0 Tartósan adott kölcsön egyéb részesedési viszonyban álló 24 vállalkozásban 0 0 0 0 25 Egyéb tartósan adott kölcsön 0 0 0 0 26 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 0 0 0 0 27 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 0 0 0 0 28 Befektetett pénzügyi eszközök értékelési különbözete 0 0 0 0 29 B. Forgóeszközök 23 339 114 632 137 971-5 080 0 132 891 30 I. KÉSZLETEK 0 0 0 0 0 0 31 Anyagok 0 0 0 0 32 Befejezetlen termelés és félkész termékek 0 0 0 0 33 Növendék-, hízó- és egyéb állatok 0 0 0 0 34 Késztermékek 0 0 0 0 35 Áruk 0 0 0 0 36 Készletekre adott előlegek 0 0 0 0 37 II. KÖVETELÉSEK 62 5 080 5 142-5 080 0 62 38 Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) 0 5 080 5 080-5 080 0 39 Követelések kapcsolt vállalkozással szemben 0 0 0 0 40 41 Követelések jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 42 Váltókövetelések 0 0 0 0 43 Egyéb követelések 62 0 62 62 44 Követések értékelési különbözete 0 0 0 0 45 Származékos ügyletek pozitív értékelési különbözete 0 0 0 0 46 III. ÉRTÉKPAPÍROK 0 40 228 40 228 0 0 40 228 47 Részesedés kapcsolt vállalkozásban 0 0 0 0 48 Jelentős tulajdoni részesedés 0 0 0 0 49 Egyéb részesedés 0 0 0 0 50 Saját részvények, saját üzletrészek 0 0 0 0 51 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 0 40 228 40 228 40 228 52 Értékpapírok értékelési különbözete 0 0 0 0 53 IV. PÉNZESZKÖZÖK 23 277 69 324 92 601 0 0 92 601 54 Pénztár, csekkek 8 0 8 8 55 Bankbetétek 23 269 69 324 92 593 92 593 56 C. Aktív időbeli elhatárolások 0 0 0 0 0 0 57 Bevételek aktív időbeli elhatárolása 0 0 0 0
58 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása 0 0 0 0 59 Halasztott ráfordítások 0 0 0 0 60 Eszközök összesen 23 339 129 813 153 152-5 080 0 148 072
adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. ÁTVEVŐ Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. különváló vagyona Összesen Különbözetek Rendezés Jogutód gazdasági társaság vagyona a b c g e = (c + d) f g h = e + f + g 61 D. Saját tőke -9 089 126 930 117 841 0 0 117 841 62 I. JEGYZETT TŐKE 3 000 1 000 4 000 4 000 63 ebből: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken 0 0 0 0 64 II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TŐKE (-) 0 0 0 0 65 III. TŐKETARTALÉK 0 0 0 0 66 IV. EREDMÉNYTARTALÉK -12 089 125 930 113 841 113 841 67 V. LEKÖTÖTT TARTALÉK 0 0 0 0 68 VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 0 0 0 0 69 Értékhelyesbítés értékelési tartaléka 0 0 0 0 70 Valós értékelés értékelési tartaléka 0 0 0 0 71 VII. ADÓZOTT EREDMÉNY 0 0 0 0 72 E. Céltartalékok 0 2 667 2 667 0 0 2 667 73 Céltartalék a várható kötelezettségekre 0 2 667 2 667 2 667 74 Céltartalék a jövőbeni költségekre 0 0 0 0 75 Egyéb céltartalék 0 0 0 0 75 F. Kötelezettségek 32 428 0 32 428-5 080 0 27 348 76 I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0 0 0 0 77 Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 0 0 0 0 78 Hátrasorolt kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 79 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 80 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben 0 0 0 0 81 II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0 0 0 0 82 Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 0 0 0 0 82 Átváltoztatható kötvények 0 0 0 0 83 Tartozások kötvénykibocsátásból 0 0 0 0 84 Beruházási és fejlesztési hitelek 0 0 0 0 85 Egyéb hosszú lejáratú hitelek 0 0 0 0 86 Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 0 0 0 0 87 Tartós kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben 0 0 0 0 88 Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 89 Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 0 0 0 0 90 III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 32 428 0 32 428-5 080 0 27 348 91 Rövid lejáratú kölcsönök 24 196 0 24 196 24 196 92 ebből: az átváltoztatható kötvények 0 0 0 0 93 Rövid lejáratú hitelek 0 0 0 0 94 Vevőktől kapott előlegek 0 0 0 0 95 Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 6 572 0 6 572-5 080 1 492 96 Váltótartozások 0 0 0 0 97 98 99 Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 0 0 0 0 Rövid lejáratú kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben 0 0 0 0 Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 100 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 1 660 0 1 660 1 660 101 Kötelezettségek értékelési különbözete 0 0 0 0 102 Származékos ügyletek negatív értékelési különbözete 0 0 0 0 103 G. Passzív időbeli elhatárolások 0 216 216 0 0 216 104 Bevételek passzív időbeli elhatárolása 0 0 0 0 105 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása 0 0 0 0 106 Halasztott bevételek 0 216 216 216 107 Források összesen 23 339 129 813 153 152-5 080 0 148 072
18633313-8413-572-12 Statisztikai számjel 12-09-006043 cégjegyzék száma Vállalkozás címe, telefonszáma : 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vagyon átvétel utáni vagyonmérleg-tervezete 2016. május 31.
Sorszám A tétel megnevezése Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft ÁTVEVŐ Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft különváló vagyona Összesen Különbözetek Rendezés adatok E Ft-ban Jogutód gazdasági társaság vagyona a b c h e = (c + d) f g h = e + f + g 1 A. Befektetett eszközök 9 603 17 655 27 258 0 0 27 258 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 2 934 95 3 029 0 0 3 029 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 0 0 0 0 4 Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 0 0 0 0 5 Vagyoni értékű jogok 1 713 0 1 713 1 713 6 Szellemi termékek 1 221 95 1 316 1 316 7 Üzleti vagy cégérték 0 0 0 0 8 Immateriális javakra adott előlegek 0 0 0 0 9 Immateriális javak értékhelyesbítése 0 0 0 0 10 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 6 669 17 560 24 229 0 0 24 229 11 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok 0 10 780 10 780 10 780 12 Műszaki berendezések, gépek, járművek 0 0 0 0 13 Egyéb berendezések, felszerelések, járművek 6 669 6 780 13 449 13 449 14 Tenyészállatok 0 0 0 0 15 Beruházások, felújítások 0 0 0 0 16 Beruházásokra adott előlegek 0 0 0 0 17 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése 0 0 0 0 18 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 0 0 0 0 0 0 19 Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 0 0 0 0 20 Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban 0 0 0 0 21 Tartós jelentős tulajdoni részesedés 0 0 0 0 Tartósan adott kölcsön jelentős tulajdoni részesedési viszonyban álló 22 vállalkozásban 0 0 0 0 23 Egyéb tartós részesedés 0 0 0 0 24 Tartósan adott kölcsön egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban 0 0 0 0 25 Egyéb tartósan adott kölcsön 0 0 0 0 26 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 0 0 0 0 27 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 0 0 0 0 28 Befektetett pénzügyi eszközök értékelési különbözete 0 0 0 0 29 B. Forgóeszközök 23 825 114 632 138 457-5 080 0 133 377 30 I. KÉSZLETEK 5 0 5 0 0 5 31 Anyagok 0 0 0 0 32 Befejezetlen termelés és félkész termékek 0 0 0 0 33 Növendék-, hízó- és egyéb állatok 0 0 0 0 34 Késztermékek 0 0 0 0 35 Áruk 5 0 5 5 36 Készletekre adott előlegek 0 0 0 0 37 II. KÖVETELÉSEK 11 146 5 080 16 226-5 080 0 11 146 38 Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) 9 925 5 080 15 005-5 080 9 925 39 Követelések kapcsolt vállalkozással szemben 0 0 0 0 Követelések jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással 40 szemben 0 0 0 0 41 Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 42 Váltókövetelések 0 0 0 0 43 Egyéb követelések 1 221 0 1 221 1 221 44 Követések értékelési különbözete 0 0 0 0 45 Származékos ügyletek pozitív értékelési különbözete 0 0 0 0 46 III. ÉRTÉKPAPÍROK 0 40 228 40 228 0 0 40 228 47 Részesedés kapcsolt vállalkozásban 0 0 0 0 48 Jelentős tulajdoni részesedés 0 0 0 0 49 Egyéb részesedés 0 0 0 0 50 Saját részvények, saját üzletrészek 0 0 0 0 51 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 0 40 228 40 228 40 228 52 Értékpapírok értékelési különbözete 0 0 0 0 53 IV. PÉNZESZKÖZÖK 12 674 69 324 81 998 0 0 81 998 54 Pénztár, csekkek 91 0 91 91 55 Bankbetétek 12 583 69 324 81 907 81 907 56 C. Aktív időbeli elhatárolások 3 938 0 3 938 0 0 3 938 57 Bevételek aktív időbeli elhatárolása 3 938 0 3 938 3 938
58 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása 0 0 0 0 59 Halasztott ráfordítások 0 0 0 0 60 Eszközök összesen 37 366 132 287 169 653-5 080 0 164 573
Sorszám A tétel megnevezése Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft ÁTVEVŐ Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft különváló vagyona Összesen Különbözetek Rendezés adatok E Ft-ban Jogutód gazdasági társaság vagyona a b c h e = (c + d) f g h = e + f + g 61 D. Saját tőke 19 366 129 620 148 986 0 0 148 986 62 I. JEGYZETT TŐKE 4 000 1 000 5 000 5 000 63 ebből: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken 0 0 0 0 64 II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TŐKE (-) 0 0 0 0 65 III. TŐKETARTALÉK 2 500 0 2 500 2 500 66 IV. EREDMÉNYTARTALÉK 12 866 128 620 141 486 141 486 67 V. LEKÖTÖTT TARTALÉK 0 0 0 0 68 VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 0 0 0 0 69 Értékhelyesbítés értékelési tartaléka 0 0 0 0 70 Valós értékelés értékelési tartaléka 0 0 0 0 71 VII. ADÓZOTT EREDMÉNY 0 0 0 0 72 E. Céltartalékok 0 2 667 2 667 0 0 2 667 73 Céltartalék a várható kötelezettségekre 0 2 667 2 667 2 667 74 Céltartalék a jövőbeni költségekre 0 0 0 0 75 Egyéb céltartalék 0 0 0 0 75 F. Kötelezettségek 10 129 0 10 129-5 080 0 5 049 76 I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0 0 0 0 77 Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 0 0 0 0 78 Hátrasorolt kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 79 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 80 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben 0 0 0 0 81 II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0 0 0 0 82 Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 0 0 0 0 82 Átváltoztatható kötvények 0 0 0 0 83 Tartozások kötvénykibocsátásból 0 0 0 0 84 Beruházási és fejlesztési hitelek 0 0 0 0 85 Egyéb hosszú lejáratú hitelek 0 0 0 0 86 Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 0 0 0 0 87 Tartós kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben 0 0 0 0 88 Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 89 Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 0 0 0 0 90 III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 10 129 0 10 129-5 080 0 5 049 91 Rövid lejáratú kölcsönök 0 0 0 0 92 ebből: az átváltoztatható kötvények 0 0 0 0 93 Rövid lejáratú hitelek 0 0 0 0 94 Vevőktől kapott előlegek 0 0 0 0 95 Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 8 810 0 8 810-5 080 3 730 96 Váltótartozások 0 0 0 0 97 Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 0 0 0 0 98 Rövid lejáratú kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben 0 0 0 0 99 Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 0 0 0 0 100 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 1 319 0 1 319 1 319 101 Kötelezettségek értékelési különbözete 0 0 0 0 102 Származékos ügyletek negatív értékelési különbözete 0 0 0 0 103 G. Passzív időbeli elhatárolások 7 871 0 7 871 0 0 7 871 104 Bevételek passzív időbeli elhatárolása 0 0 0 0 105 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása 0 0 0 0 106 Halasztott bevételek 7 871 0 7 871 7 871 107 Források összesen 37 366 132 287 169 653-5 080 0 164 573
2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Statisztikai számjel 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 cégjegyzék száma Vállalkozás címe, telefonszáma : 3525 Miskolc, Széchenyi út 107 NORDA NONPROFIT KFT Átalakulás előtti vagyonleltár-tervezete 2016. május 31.
2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Befektetett eszközök vagyonleltára átalakulás előtt 2016.május 31. Fők.szám Nyilvántartási sz. Vagyon megnevezése Rögz. menny. leltár szerinti érték 1132 I005/2010 AutoCAD LT 2010 1 0 Ft 1132 1132/118/08 EXCHANGE SERVER 2007 1 0 Ft 1132 1132/119/08 EXCHANGE STDCAL 2007 SNGL 100 0 Ft 1132 I14/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I15/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I16/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I17/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I18/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I19/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I20/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I21/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I22/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I23/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I24/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I25/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I26/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I27/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I28/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I29/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I30/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I31/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I32/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I33/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I34/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I35/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I36/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I37/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I38/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I39/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I40/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I41/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I42/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I43/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I44/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I45/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I46/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I47/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I48/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I49/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I50/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I51/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I52/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I53/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I006/2010 Mikcrosoft Windows 2008 Server Enterprise 1 0 Ft 1132 I007/2010 Mikcrosoft Windows 2008 Server Enterprise 1 0 Ft 1132 I012/2015 Mikcrosoft Windows 2012 Server STD 2012 R2 X64 HU 1PK OIE DVD 2CPU 1 105 030 Ft 1132 1132/079/05 OEM WINDOWS SVR STD 2003 1 0 Ft 1132 1132/102/07 POSZEIDON iktató rendszer 1 0 Ft 1132 I02/2012 Szoftver - Kulcs-Bér Prémium 1-250 fő 1 0 Ft 1132 I54/2009 Szoftver - Kulcs-Házi pénztár program Kulcs-Soft 1 0 Ft 1132 2013/I/002 Szoftver - Kulcs-Könyvelés Modul: Főkönyvi Adatimporter 1 0 Ft 1132 I33/2011 Szoftver - Kulcs-Könyvelés Plusz könyvelőprogram 1 0 Ft 1132 I001/2010 Szoftver - Kulcs-Számla program Kulcs-Soft 1 0 Ft 1132 I30/2011 Szoftver - Kulcs-Tárgyi Plusz Tárgyeszköz program Kulcs-Soft 1 0 Ft 1132 I01/2012 Szoftver - MS Project 2010 Sngl OLP NL (076-04667) 1 0 Ft 1132 I32/2011/01 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/02 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/03 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/04 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/05 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/06 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/07 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/08 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/09 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/10 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I02/2011 Szoftver - Nero 10.0 dobozos 1 0 Ft 1132 I03/2011 Szoftver - Nero 10.0 dobozos 1 0 Ft 1132 I31/2011 Szoftver - Nuance PDF converter 1 0 Ft 1132 I14/2011 Szoftver - Nuance PDF converter 1 0 Ft 1132 I15/2011 Szoftver - Nuance PDF converter 1 0 Ft
1132 I04/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I05/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I06/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I07/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I08/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I09/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I10/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I11/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I12/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I13/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I01/2011 Szoftver - Web cafeteria VT-Soft 1 0 Ft 1132 I001/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I002/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I003/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I004/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I005/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I006/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I007/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I008/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I009/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I010/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I16/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I17/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I18/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I19/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I20/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I21/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I22/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I23/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I24/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I25/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I011/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I012/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I018/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I019/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I020/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I021/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I022/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I023/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I024/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I001/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I002/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I003/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I004/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I005/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I006/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I007/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I008/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I009/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I010/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I011/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I26/2011 Szoftver - Windows server Std 2008 R2 1 0 Ft 1132 I27/2011 Szoftver - Windows server Std 2008 R2 1 0 Ft 1132 I28/2011 Szoftver - Windows Server Std 2008 R2 1 0 Ft 1132 I013/2014 Szoftver PDF konvertáló program 1 0 Ft 1132 I014/2014 Szoftver PDF konvertáló program 1 0 Ft 1132 I015/2014 Szoftver PDF konvertáló program 1 0 Ft 1132 I016/2014 Szoftver PDF konvertáló program 1 0 Ft 1132 I017/2014 Szoftver PDF konvertáló program 1 0 Ft 1132 I55/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 Ft 1132 I56/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 Ft 1132 I57/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 Ft 1132 I58/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 Ft 1132 I59/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 Ft 1132 I60/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 Ft 1132 I61/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 Ft 1132 I62/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 Ft 1132 I63/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 Ft 1132 I64/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 Ft 1132 I010/2010 Windows 7 pro 1 0 Ft 1132 I002/2010 Windows 7 Pro 1 0 Ft 1132 I009/2010 Windows 7 Pro 1 0 Ft 1132 1132/009/03 WINDOWS COMMANDER 1 0 Ft 1132 1132/099/07 WINDOWS SVR 1 0 Ft 1132. Vásárolt szoftverek 105 030 Ft 1143 2014/I/001 Intranet egyedi alkalmazás 1 216 138 Ft 1143 2014/I/002 Intranet egyedi alkalmazás bővítés 1 94 563 Ft 1143 2013/I/001 Weblap (www.norda.hu) kétnyelvű 1 0 Ft 1143. Egyéb szellemi termékek 310 701 Ft 11. Immateriális Javak összesen: 415 731 Ft 122 EMN08033796 Telek Miskolc, Csabai kapu 37 1 4 500 000 Ft 122. Telek, telkesítés 4 500 000 Ft 123 EMN08032293 Irodaház Mc Csabai kapu 37 - bejárati ajtó 1 77 032 Ft 123 EMN08033799 Irodaház Miskolc, Csabai kapu 37 1 27 763 726 Ft 123. Épületek, épületrészek, tulajdoni hányadok 27 840 758 Ft 124 EMN08033807 Konténer Zárható kukatároló 1 0 Ft 124 Egyéb építmények 0 Ft 12. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok összesen: 32 340 758 Ft 142 EMN08031954 Akkumulátor töltő Ctek multi 1 0 Ft 142 EMN08031957 Gyorsindító 1 0 Ft
142 UU1HSDACN49583613 Személygépkocsi DACIA Duster E2 4 15T E5 MMP-912 1 2 831 460 Ft 142 TMBJB7NEXF0041501 Személygépkocsi Skoda Octavia Combi Elegancse 1,2 TSI MVC 957 1 3 191 184 Ft 142 TMBAC7NE1E0193369 Személygépkocsi Skoda Octavia Elegancse 1,4 TSI MVC 956 1 3 128 107 Ft 142 TMBEN6NH1F4538488 Személygépkocsi - Skoda Rapid Spaceback Ambition NDN-773 1 3 523 822 Ft 142 ZFA22300005646928 Személygépkocsi FIAT DOBLO PAN LON-395 1 0 Ft 142 NLAFD76706W000130 Személygépkocsi HONDA Civic KPM-063 1 0 Ft 142 TMBAE73T1D9036141 Személygépkocsi Skoda SuperB Business Plus 2.0 CR TDi 140 MKH-177 1 1 983 222 Ft 142 Egyéb Járművek 14 657 795 Ft 1431 EMN08033298 Asztal dohányzó üveg kifordítós 1 0 Ft 1431 EMN08033654 Asztal Étkező kör DB/Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033655 Asztal Étkező kör DB/Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08035256 Asztal étkező lakkozott nyitható 1 0 Ft 1431 EMN08033003 Asztal író 1 0 Ft 1431 EMN08030101 Asztal író 1 0 Ft 1431 EMN08035001 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035002 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035003 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035004 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035005 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035009 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035010 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035011 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035013 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08032004 Asztal író 140*650 negyed körívvel 1 0 Ft 1431 EMN08033218 Asztal író egyenes 1 0 Ft 1431 EMN08033559 Asztal irodai GN-/100 B.D. OA 1 0 Ft 1431 EMN08037022 Asztal irodai GN-180/100 jobbos Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08037009 Asztal irodai GN-180/100-BJ Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033537 Asztal irodai GN-180/100-J D.B OA 1 0 Ft 1431 EMN08037008 Asztal irodai GN-180/100-J Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08032001 Asztal irodai IS 160/80 laplábas bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033479 Asztal irodai IS-140/80 cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033993 Asztal irodai IS-160/80-AVA Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08037002 Asztal irodai IS-160/80-AVA Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033484 Asztal irodai Kk-16/80 1 0 Ft 1431 EMN08037001 Asztal irodai KK-160/80 + klaviatúra tartó 1 0 Ft 1431 EMN08033222 Asztal irodai Vénusz + klaviatúratartó 1 0 Ft 1431 EMN08035193 Asztal irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035187 Asztal irodai Vénusz cseresznye + klviatúra tartó 1 0 Ft 1431 EMN08030029 Asztal tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08033075 Asztal üveg kerek 1 0 Ft 1431 EMN08032351 Asztal /munka-pc komb./ 140x70 1 0 Ft 1431 EMN08032352 Asztal /munka-pc komb./ 140x70 1 0 Ft 1431 EMN08032354 Asztal /munka-pc komb./ 140x70 1 0 Ft 1431 EMN08032350 Asztal /munka-pc komb./ 160x70 1 0 Ft 1431 EMN08034042 Asztal bár kerek 1 0 Ft 1431 EMN08034043 Asztal bár kerek 1 0 Ft 1431 EMN08034044 Asztal bár kerek 1 0 Ft 1431 EMN08034045 Asztal bár kerek 1 0 Ft 1431 EMN08034020 Asztal cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08034123 Asztal cseresznye lakkozott 1 0 Ft 1431 EMN08034018 Asztal dohányzó 1 0 Ft 1431 EMN08034019 Asztal dohányzó cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08034076 Asztal dohányzó lakkozott cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08034054 Asztal dohányzó lakkozott Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08034001 Asztal dohányzó olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08034002 Asztal dohányzó olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035103 Asztal dohányzó olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033124 Asztal dohányzó üveg 1 0 Ft 1431 EMN08033095 Asztal dohányzó üveg 1 0 Ft 1431 emn08032078 Asztal dohányzó üveg 1 0 Ft 1431 EMN08034017 Asztal dohányzó Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035093 Asztal étkező lakkozott nyitható 1 0 Ft 1431 EMN08029038 Asztal író 1 0 Ft 1431 EMN08030057 Asztal író 1 0 Ft 1431 EMN08029073 Asztal író 1 0 Ft 1431 EMN08029071 Asztal író 1 0 Ft 1431 EMN08029072 Asztal író 1 0 Ft 1431 EMN08035006 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035007 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035008 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035014 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08032060 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08034058 Asztal író antik 1 8 163 Ft 1431 EMN08030092 Asztal író bükk 1 0 Ft 1431 EMN08030091 Asztal író cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033714 Asztal író irodai IS 160/80 laplábas Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08033220 Asztal író klaviatúratartós 1 0 Ft 1431 EMN08030048 Asztal író Vénusz Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033271 Asztal irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033096 Asztal irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033097 Asztal irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033208 Asztal irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033223 Asztal irodai 1 0 Ft 1431 EMN08032364 Asztal irodai 1 0 Ft 1431 EMN08032341 Asztal irodai 1 0 Ft 1431 EMN08035012 Asztal irodai gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08032343 Asztal irodai 140*70 cm 1 0 Ft 1431 EMN08032344 Asztal irodai 140*70 cm 1 0 Ft 1431 EMN08032362 Asztal irodai 160*80*72 1 0 Ft 1431 EMN08032365 Asztal irodai 160*80*72 1 0 Ft 1431 EMN08033270 Asztal irodai cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08032479 Asztal irodai fémlábbal 1 0 Ft
1431 EMN08037024 Asztal irodai GN-180/100 jobbos Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033538 Asztal irodai GN-180/100-B D.B OA 1 0 Ft 1431 EMN08033630 Asztal irodai IS140/80 DB/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08037026 Asztal irodai IS-160/80 Szürke 1 0 Ft 1431 EMN08033636 Asztal irodai KK-160/80 DB/vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08032438 Asztal irodai kombináció 3 egység 1 0 Ft 1431 EMN08032439 Asztal irodai kombináció 3 egység 1 0 Ft 1431 EMN08035237 Asztal irodai L alakú Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08034068 Asztal irodai OA 1 0 Ft 1431 EMN08035099 Asztal irodai olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035098 Asztal irodai olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033638 Asztal irodai sarokrész 1 0 Ft 1431 EMN08033221 Asztal irodai Vénusz + klaviatúratartó 1 0 Ft 1431 EMN08033262 Asztal irodai Vénusz + klviatúratartó 1 0 Ft 1431 EMN08035194 Asztal irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035192 Asztal irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033291 Asztal irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033070 Asztal irodai Vénusz Zebrano 1 0 Ft 1431 EMN08033071 Asztal irodai Vénusz Zebrano 1 0 Ft 1431 EMN08032532 Asztal kerek tárgyaló antik 1 0 Ft 1431 EMN08029037 Asztal konyhai 1 0 Ft 1431 EMN08034124 Asztal lakkozott cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08034003 Asztal lakkozott cseresznye kicsi 1 0 Ft 1431 EMN08032363 Asztal munka sarok 1 0 Ft 1431 EMN08029012 Asztal sarok elemmel 1 0 Ft 1431 EMN08029011 Asztal számítógép 1 0 Ft 1431 EMN08030046 Asztal számítógép 1 0 Ft 1431 EMN08030043 Asztal számítógép 1 0 Ft 1431 EMN08032280 Asztal számítógép 1 0 Ft 1431 EMN08030030 Asztal számítógép negyed körívvel 1 0 Ft 1431 EMN08029013 Asztal tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08029039 Asztal tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08029058 Asztal tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08033272 Asztal tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08032347 Asztal tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08033410 Asztal tárgyaló 15 személyes fém lábakkal 1 0 Ft 1431 EMN08034110 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034111 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034112 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034113 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034114 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034115 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034116 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034117 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034118 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034109 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08033560 Asztal tárgyaló GN-180/80-CS B.D. OA 1 0 Ft 1431 EMN08035228 Asztal tárgyaló olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08037063 Asztal tárgyaló ovális 1 0 Ft 1431 EMN08033256 Asztal üveg háromszögletű 1 0 Ft 1431 EMN08034037 Asztal zsúr étkező lakkozott 1 0 Ft 1431 EMN08033761 Asztal zsúr étkező lakkozott 1 0 Ft 1431 EMN08034036 Asztal zsúr étkező lakkozott 1 0 Ft 1431 EMN08034119 Asztal zsúr étkező lakkozott 1 0 Ft 1431 EMN08032252 Asztali iroda bükk 1 0 Ft 1431 EMN08032022 Dobogó az aulában 1 0 Ft 1431 EMN08033645 Előszoabafal DB/vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033530 Előszobafal 1 0 Ft 1431 EMN08033646 Előszobafal DB/vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033250 Előszobafal ruha fogas 1 0 Ft 1431 EMN08035113 Előszobafal Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 emn08037051 Falvédő 1 0 Ft 1431 EMN08032291 Fogas 1 0 Ft 1431 EMN08030042 Fogas 1 0 Ft 1431 EMN08030069 Fogas 1 0 Ft 1431 EMN08033783 Fogas Thoet K-6-T bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033507 Fogas Thonet K-6 cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033662 Fogas Thonet K-6 T/cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08030001 Fogas álló 1 0 Ft 1431 emn08032021 Fogas álló barna 1 0 Ft 1431 EMN08034031 Fogas álló barna 1 0 Ft 1431 EMN08034032 Fogas álló barna 1 0 Ft 1431 EMN08034033 Fogas álló barna 1 0 Ft 1431 EMN08034088 Fogas álló dió 1 0 Ft 1431 EMN08032436 Fogas Álló fa 1 0 Ft 1431 EMN08033093 Fogas álló fa 1 0 Ft 1431 EMN08032437 Fogas Álló fa 1 0 Ft 1431 EMN08035078 Fogas álló fekete 1 0 Ft 1431 EMN08029056 Fogas előszobafal 1 0 Ft 1431 EMN08033408 fogas ruha 1 0 Ft 1431 EMN08033782 Fogas Thoet K-6-T bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033273 Fogas Thonet dió 1 0 Ft 1431 EMN08033509 Fogas Thonet K-6 cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033508 Fogas Thonet K-6 OA 1 0 Ft 1431 EMN08033649 Fogas Thonet K-6 T/sötét dió 1 0 Ft 1431 EMN08033758 Fogas Thonet K-6T 1 0 Ft 1431 EMN08034052 Fotel bőr 1 5 250 Ft 1431 EMN08034053 Fotel bőr 1 5 250 Ft 1431 EMN08033077 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08032213 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08033122 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08033123 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08034356 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft
1431 EMN08034357 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08034358 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08034359 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08033265 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08032077 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08034021 Fotel Pedró - Nevada bordó bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034023 Fotel Pedró - Nevada bordó bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034024 Fotel Pedró - Nevada bordó bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034074 Fotel Pedró 1 üléses bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034025 Fotel Pedró Nevada bordó bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034027 Fotel Pedró Nevada bordó bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034028 Fotel Pedró Nevada bordó bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034009 Fotel Pedró Nevada bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034010 Fotel Pedró Nevada bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034011 Fotel Pedró Nevada bőr 1 0 Ft 1431 EMN08032547 Hűtőszekrény álló Zanussi ZRA22800WA/740 1 0 Ft 1431 EMN08034034 Kanapé bőr 2 üléses 1 10 500 Ft 1431 EMN08033710 Kanapé Club TEL.LE-06 BŐR világos 1 0 Ft 1431 EMN08033094 Kanapé Diaboló 3 üléses bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034035 Kanapé Pedró 2 üléses bordó Nevada bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034051 Kanapé Pedró 3 üléses bordó Nevada bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034013 Kanapé Pedro bőr 2fős 1 5 208 Ft 1431 EMN08029059 Konténer 1 0 Ft 1431 EMN08030058 Konténer 1 0 Ft 1431 EMN08029014 Konténer 1 0 Ft 1431 EMN08032459 Konténer 1 0 Ft 1431 EMN08032461 Konténer 1 0 Ft 1431 EMN08032463 Konténer 1 0 Ft 1431 EMN08033652 Konténer irodai 80-3Fa3 fiók DB/Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033483 Konténer irodai 80-3F-Fa 1 0 Ft 1431 EMN08033720 Konténer irodai 80-3f-Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033721 Konténer irodai 80-3f-Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033726 Konténer irodai 80-3f-Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033727 Konténer irodai 80-3f-Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08037005 Konténer irodai 80-3F-Fa Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033478 Konténer irodai 80-3F-Fa cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08037007 Konténer irodai 80-3F-Fa cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08037011 Konténer irodai 80-3F-Fa Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08037025 Konténer irodai 80-3F-Fa Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033231 Konténer irodai cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035205 Konténer irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035206 Konténer irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08032440 Konténer 3 fiókos gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08032441 Konténer 3 fiókos gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08030044 Konténer 4 fiókkal 1 0 Ft 1431 EMN08030052 konténer 5 fiókkal 1 0 Ft 1431 EMN08032442 Konténer gördülő 1 0 Ft 1431 EMN08032465 Konténer gördülő 1 0 Ft 1431 EMN08032467 Konténer gördülő 1 0 Ft 1431 EMN08032468 Konténer gördülő 1 0 Ft 1431 EMN08032469 Konténer gördülő 1 0 Ft 1431 EMN08032470 Konténer gördülő 1 0 Ft 1431 EMN08032471 Konténer gördülő 1 0 Ft 1431 EMN08032458 Konténer gördülő cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08034345 Konténer irodai 1 7 275 Ft 1431 EMN08034346 Konténer irodai 1 7 275 Ft 1431 EMN08033292 Konténer irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033263 Konténer irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033251 Konténer irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033209 Konténer irodai 1 0 Ft 1431 EMN08035182 Konténer irodai 80-3F Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033073 Konténer irodai Wenge 1 0 Ft 1431 EMN08033004 Konténer irodai 4 fiókos 1 0 Ft 1431 EMN08033818 Konténer irodai 80-3F - Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033840 Konténer irodai 80-3F - Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08035181 Konténer irodai 80-3F Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033634 Konténer irodai 80-3Fa DB/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033637 Konténer irodai 80-3Fa DB/Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033722 Konténer irodai 80-3f-Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033539 Konténer irodai 80-3F-Fa D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08033540 Konténer irodai 80-3F-Fa D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08033595 Konténer irodai 80-3F-Fa D.B. cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08037010 Konténer irodai 80-3F-Fa Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08037023 Konténer irodai 80-3F-Fa Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033235 Konténer irodai cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033230 Konténer irodai cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033232 Konténer irodai cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08032163 Konténer irodai fiókos 1 0 Ft 1431 EMN08032164 Konténer irodai fiókos 1 0 Ft 1431 EMN08033104 Konténer irodai görgős 1 0 Ft 1431 EMN08033105 Konténer irodai görgős 1 0 Ft 1431 EMN08034069 Konténer irodai OA 1 0 Ft 1431 EMN08033838 Konténer irodai szürke 1 0 Ft 1431 EMN08033335 Konténer irodai Vénusz aranycseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08030013 Konténer irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08030014 Konténer irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08030032 Konténer irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08030031 Konténer irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08035207 Konténer irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035238 Konténer irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035100 Konténer irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035101 Konténer irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033074 Konténer irodai Wenge 1 0 Ft
1431 EMN08033760 Konténer számítógép tartó 1 0 Ft 1431 EMN08032075 Konténre irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033407 Lambéria radiátor burkolat 1 0 Ft 1431 EMN08032508 Lámpa asztali 1 0 Ft 1431 EMN08032524 Lámpa asztali ezüst Massive 1 0 Ft 1431 EMN08032522 Lámpa asztali IKEA 1 0 Ft 1431 EMN08038090 Monitor LG Flatron 1 0 Ft 1431 EMN08032521 Óra fali Helvecia 1 0 Ft 1431 EMN08037027 Paraván PA-120 Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08032033 Paraván PA-120 Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033835 Polc 2polcos irodai 72/NY nyitott bükk 1 0 Ft 1431 EMN08035109 Polc fali 2 polcos olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033596 Polc irodai AR-160/38 zebrano 1 0 Ft 1431 EMN08034073 Polc sarok OA 1 0 Ft 1431 EMN08030093 Polc 2 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08030096 Polc 2 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08030015 Polc 2 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033834 Polc 2polcos irodai 72/NY nyitott bükk 1 0 Ft 1431 EMN08036071 Polc 3 fa 1 0 Ft 1431 EMN08036072 Polc 3 fa 1 0 Ft 1431 EMN08030067 Polc 3 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08032316 Polc 3 polcos nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08034056 Polc 4 könyves 1 0 Ft 1431 EMN08030066 Polc 4 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08030040 Polc 4 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08036064 Polc 6 fa 1 0 Ft 1431 EMN08036065 Polc 6 fa 1 0 Ft 1431 EMN08036066 Polc 6 fa 1 0 Ft 1431 EMN08036067 Polc 6 fa 1 0 Ft 1431 EMN08036068 Polc 6 fa 1 0 Ft 1431 EMN08036070 Polc 6 fa 1 0 Ft 1431 EMN08032162 Polc 6 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08030099 Polc 6 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08030100 Polc 6 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08032161 Polc 6 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08032264 Polc fa 6 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08034070 Polc fali 1 0 Ft 1431 EMN08034071 Polc fali könyves 1 0 Ft 1431 emn08032019 Polc fali olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033597 Polc irodai AR-160/38 zebrano 1 0 Ft 1431 EMN08032173 Polc könyves 1 0 Ft 1431 EMN08032174 Polc könyves 1 0 Ft 1431 EMN08033126 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033127 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033128 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033129 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033130 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033131 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033132 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033133 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033134 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033135 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033136 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033137 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08035153 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035154 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035155 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035156 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035157 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035158 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035159 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035160 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035161 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035149 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035150 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035151 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035134 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035135 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035136 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035137 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035138 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035139 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035140 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035141 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035142 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035143 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035144 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035120 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035121 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035122 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035123 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035124 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035125 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035130 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035131 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035132 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035133 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08033125 Polc Salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035114 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035115 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035116 Polc Salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035117 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035118 Polc salgó 1 0 Ft
1431 EMN08035119 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035152 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035145 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035146 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035147 Polc salgó szekrény- irat 1 0 Ft 1431 EMN08034072 Polc sarok OA 1 0 Ft 1431 EMN08032520 Spirálozógép Nixdorf 1 0 Ft 1431 EMN08032203 Szék 1 0 Ft 1431 EMN08033657 Szék étkező Elena/bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033658 Szék étkező Elena/bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033659 Szék étkező Elena/bükk 1 0 Ft 1431 emn08032064 Szék étkező fém 1 0 Ft 1431 EMN08033674 Szék étkező Öcsi ülőke fenyő 1 0 Ft 1431 EMN08033675 Szék étkező Öcsi ülőke fenyő 1 0 Ft 1431 EMN08033665 Szék forgó Fáma 675 + karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033666 Szék forgó Fáma 675 + karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033708 Szék forgó Fáma 675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08033744 Szék forgó Fáma 675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08032080 Szék forgó Fáma 675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08034000 Szék forgó Fáma+675 Arcadia 1 0 Ft 1431 EMN08033469 Szék forgó Fáma+675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08033471 Szék forgó Fáma+675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08035184 Szék forgó irodai 1 0 Ft 1431 EMN08037021 Szék forgó irodai Fáma+675 Fáma 1 0 Ft 1431 EMN08033357 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033079 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033080 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033108 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033148 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08035246 Szék forgó zöld 1 0 Ft 1431 emn08032119 Szék forgó zöld 1 0 Ft 1431 EMN08034279 Szék műanyag karfával fekete váz, fekete műanyag palást 1 0 Ft 1431 EMN08035253 Szék összecsukható fa 1 0 Ft 1431 emn08032089 Szék tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08033274 Szék tárgyaló fekete-fém-bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033276 Szék tárgyaló fekete-fém-bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033278 Szék tárgyaló fekete-fém-bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033279 Szék tárgyaló fekete-fém-bőr 1 0 Ft 1431 EMN08035188 Szék tárgyaló Olivia Nero 1 0 Ft 1431 EMN08033687 Szék tárgyaló Samba 1007 tel.t. bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033678 Szék tárgyaló Samba 1007 tel.t. bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033680 Szék tárgyaló Samba 1007 tel.t. bőr 1 0 Ft 1431 EMN08032290 Szék tárgyaló Samba 1007 tel.t. bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033686 Szék tárgyaló Samba 1007 tel.t. bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033591 Szék tárgyaló Samba V-04 1 0 Ft 1431 EMN08034129 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034130 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034131 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034132 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034133 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034134 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034135 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034136 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034137 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034138 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034139 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034140 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034141 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034142 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034143 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034144 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034145 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034146 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034147 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034148 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034149 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034150 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034151 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034152 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034153 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034154 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034155 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034156 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034157 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034158 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034159 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034160 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034161 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034162 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034163 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034164 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034165 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034166 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034167 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034168 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034169 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034170 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034171 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034172 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034173 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034174 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034175 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034176 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft
1431 EMN08034177 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034178 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034179 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034180 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034181 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034182 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034183 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034184 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034185 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034186 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034187 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034188 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034060 Szék antik 1 0 Ft 1431 emn08032017 Szék antik 1 0 Ft 1431 emn08032018 Szék antik 1 0 Ft 1431 EMN08034063 Szék antik 1 0 Ft 1431 EMN08033660 Szék étkező 1 0 Ft 1431 EMN08033656 Szék étkező Elena/bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033661 Szék étkező Elena/bükk 1 0 Ft 1431 EMN08035259 Szék étkező lakkozott ülőke 1 0 Ft 1431 EMN08035257 Szék fa kerek 1 0 Ft 1431 EMN08035258 Szék fa kerek 1 0 Ft 1431 EMN08035090 Szék fa kerek 1 0 Ft 1431 EMN08035091 Szék fa kerek 1 0 Ft 1431 EMN08035092 Szék fa kerek 1 0 Ft 1431 EMN08032277 Szék fekete kárpitos 1 0 Ft 1431 EMN08033008 Szék fémlábas 1 0 Ft 1431 EMN08030064 Szék forgó 1 0 Ft 1431 EMN08030049 Szék forgó 1 0 Ft 1431 EMN08029046 Szék forgó 1 0 Ft 1431 EMN08033269 Szék forgó 1 5 170 Ft 1431 EMN08032172 Szék forgó 1 0 Ft 1431 EMN08032511 Szék Forgó 1 0 Ft 1431 EMN08037064 Szék forgó bőr antik 1 0 Ft 1431 EMN08032165 Szék forgó Corvus 1 0 Ft 1431 EMN08032166 Szék forgó Corvus 1 0 Ft 1431 EMN08032167 Szék forgó Corvus 1 0 Ft 1431 EMN08032168 Szék forgó Corvus 1 0 Ft 1431 EMN08032170 Szék forgó Corvus 1 0 Ft 1431 EMN08032171 Szék forgó Corvus 1 0 Ft 1431 EMN08033746 Szék forgó Fáma 675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08033743 Szék forgó Fáma 675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08033482 Szék forgó Fáma állítható karfával 1 0 Ft 1431 EMN08033774 Szék forgó Fáma+675 Arcadia 1 0 Ft 1431 EMN08033773 Szék forgó Fáma+675 Arcadia 1 0 Ft 1431 EMN08033772 Szék forgó Fáma+675 Arcadia 1 0 Ft 1431 EMN08033781 Szék forgó Fáma+675 Arcadia 1 0 Ft 1431 EMN08033459 Szék forgó Fáma+675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08033470 Szék forgó Fáma+675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08035209 Szék forgó irodai 1 0 Ft 1431 EMN08035235 Szék forgó irodai, fekete vezetői 1 0 Ft 1431 EMN08034350 Szék forgó karfás, szövet 1 0 Ft 1431 EMN08033320 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033358 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033261 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033255 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033045 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033046 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08032012 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033147 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08030007 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08030036 Szék forgó Lúcia 1 0 Ft 1431 EMN08032176 Szék forgó Magnus 1 0 Ft 1431 EMN08032179 Szék forgó Magnus 1 0 Ft 1431 EMN08032178 Szék forgó Magnus 1 0 Ft 1431 EMN08032175 Szék forgó Magnus 1 0 Ft 1431 EMN08032177 Szék forgó Magnus 1 0 Ft 1431 EMN08032446 Szék forgó piros 1 0 Ft 1431 EMN08032447 Szék forgó piros 1 0 Ft 1431 EMN08033668 Szék forgó szövet fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035071 Szék forgó szürkekockás gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08035073 Szék forgó szürkekockás gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08035074 Szék forgó szürkekockás gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08035075 Szék forgó szürkekockás gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08032260 Szék forgó zöld 1 0 Ft 1431 EMN08032385 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032386 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032368 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032380 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032381 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032367 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032379 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032373 Szék karfás zöld 1 0 Ft 1431 EMN08032403 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08032404 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033356 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033330 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033331 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033139 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033197 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033195 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033196 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033152 Szék műanyag 1 0 Ft
1431 EMN08033153 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033154 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034303 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033303 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034297 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034298 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034299 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034300 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034301 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034302 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034304 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034248 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034249 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034250 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034251 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034252 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034253 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034254 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034255 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034256 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034257 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034258 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034259 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034260 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034261 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034262 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034263 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034264 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034265 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034266 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034267 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034268 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034269 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034270 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034271 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034272 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034273 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034274 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034275 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034276 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034277 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034278 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034280 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034281 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034282 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034283 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034284 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034285 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034286 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034287 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034288 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034289 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034290 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034292 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034294 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034295 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034296 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033054 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033057 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033058 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034236 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08032402 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033151 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033264 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033006 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034291 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034293 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034245 Szék műanyag karfával fekete váz, fekete palást 1 0 Ft 1431 EMN08035076 Szék műanyag fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035077 Szék műanyag fekete 1 0 Ft 1431 EMN08033056 Szék műanyag fekete, karos 1 0 Ft 1431 EMN08033055 Szék műanyag fekete, karos 1 0 Ft 1431 EMN08034238 Szék műanyag karfával fekete váz, fekete műanyag palást 1 0 Ft 1431 EMN08029023 Szék nem görgős 1 0 Ft 1431 EMN08032210 Szék nem görgős 1 0 Ft 1431 EMN08029062 Szék nem görgős 1 0 Ft 1431 EMN08029063 Szék nem görgős 1 0 Ft 1431 EMN08029065 Szék nem görgős 1 0 Ft 1431 EMN08029066 Szék nem görgős 1 0 Ft 1431 EMN08029061 Szék nem görgős 1 0 Ft 1431 EMN08029024 Szék nem görgős 1 0 Ft 1431 EMN08030086 Szék szürke 1 0 Ft 1431 EMN08030090 Szék támlás 1 0 Ft 1431 EMN08035112 Szék tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08030039 Szék tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08030051 Szék tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08030065 Szék tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08032448 Szék tárgyaló bordó 1 0 Ft 1431 EMN08035229 Szék tárgyaló fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035230 Szék tárgyaló fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035231 Szék tárgyaló fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035232 Szék tárgyaló fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035233 Szék tárgyaló fekete 1 0 Ft
1431 EMN08035234 Szék tárgyaló fekete 1 0 Ft 1431 EMN08033382 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033383 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033384 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033385 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033386 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033387 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033388 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033389 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033390 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033391 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033392 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033393 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033394 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033395 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033396 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033275 Szék tárgyaló fekete-fém-bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033277 Szék tárgyaló fekete-fém-bőr 1 0 Ft 1431 emn08032073 Szék tárgyaló fotel 1 0 Ft 1431 EMN08032288 Szék tárgyaló fotel bőr-fém 1 0 Ft 1431 emn08032062 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035015 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035016 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035017 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 emn08032061 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035031 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035040 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035043 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035236 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035020 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035021 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035022 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035023 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035024 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035025 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035026 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 emn08032063 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035028 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035029 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035030 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035033 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035034 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035035 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035036 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035037 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035038 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035039 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035041 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035042 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035044 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08033254 Szék tárgyaló karfás 1 0 Ft 1431 EMN08030005 Szék tárgyaló karfás 1 0 Ft 1431 EMN08029049 Szék tárgyaló karfás 1 0 Ft 1431 EMN08029050 Szék tárgyaló karfás 1 0 Ft 1431 EMN08029051 Szék tárgyaló karfás 1 0 Ft 1431 EMN08029052 Szék tárgyaló karfás 1 0 Ft 1431 EMN08029053 Szék tárgyaló karfás 1 0 Ft 1431 EMN08037062 Szék tárgyaló karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08037061 Szék tárgyaló karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08035190 Szék tárgyaló Olivia Nero 1 0 Ft 1431 EMN08033669 Szék tárgyaló Samaba V04 1 0 Ft 1431 EMN08033670 Szék tárgyaló Samaba V04 1 0 Ft 1431 EMN08033671 Szék tárgyaló Samaba V04 1 0 Ft 1431 EMN08033677 Szék tárgyaló Samba 1007 tel.t. bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033589 Szék tárgyaló Samba V-04 1 0 Ft 1431 EMN08033590 Szék tárgyaló Samba V-04 1 0 Ft 1431 EMN08033592 Szék tárgyaló Samba V-04 1 0 Ft 1431 EMN08033593 Szék tárgyaló Samba V-04 1 0 Ft 1431 EMN08033594 Szék tárgyaló Samba V-04 1 0 Ft 1431 EMN08032526 Szék tárgyaló Taurus szürke kárpit 1 0 Ft 1431 EMN08032525 Szék tárgyaló Taurus szürke kárpit 1 0 Ft 1431 EMN08032527 Szék tárgyaló Taurus szürke kárpit 1 0 Ft 1431 EMN08032528 Szék tárgyaló Taurus szürke kárpit 1 0 Ft 1431 EMN08032375 Szék zöld 1 0 Ft 1431 EMN08029074 Szekrény 1 0 Ft 1431 EMN08035216 Szekrény 2 ajtós 4polcos irodai,vénusz nagy olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08036106 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033100 Szekrény 2üvegajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08032336 Szekrény magas 1 0 Ft 1431 EMN08033565 Szekrény 1ajtós 2polcos irodai 77-1A-J OA 1 0 Ft 1431 EMN08033069 Szekrény 1ajtós 2polcos irodai Vénusz Wenge 1 0 Ft 1431 EMN08036118 Szekrény 1ajtós 2polcos konyhai 1 0 Ft 1431 EMN08036120 Szekrény 1ajtós 2polcos 1fiók konyhai 1 0 Ft 1431 EMN08036125 Szekrény 1ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08033623 Szekrény 1ajtós 2polcos irodai 77-1A-B D.B /Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08036117 Szekrény 1ajtós 2polcosi konyhai 1 0 Ft 1431 EMN08035047 Szekrény 1ajtós 3polcos irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08036133 Szekrény 1ajtós 3polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08033621 Szekrény 1ajtós 4polcos irodai 153-1A-J B /Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033343 Szekrény 1ajtós 5polcos irodai Vénusz zárt 1 0 Ft 1431 EMN08033342 Szekrény 1ajtós 6polcos sarok irodai Vénusz zárt 1 0 Ft 1431 EMN08033341 Szekrény 1ajtós 6polcos sarok irodai Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08033110 Szekrény 1tolóajtós 2polcos Vénusz 1 0 Ft
1431 EMN08034005 Szekrény 1üvegajtós irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08036115 Szekrény 1üvegajtós 2polcos konyha 1 0 Ft 1431 EMN08033072 Szekrény 1üvegajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033566 Szekrény 1üvegajtós 3polcos irodai 117-1Ü-J OA 1 0 Ft 1431 EMN08034004 Szekrény 1üvegajtós irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08029044 Szekrény 2 ajtós 1 0 Ft 1431 EMN08030055 Szekrény 2 ajtós + 4 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08030041 Szekrény 2 ajtós + 4 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08032267 Szekrény 2 ajtós 2 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08032539 Szekrény 2 ajtós 2 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08032245 Szekrény 2 ajtós 3 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033416 Szekrény 2 ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033622 Szekrény 2 ajtós akasztós 1 0 Ft 1431 EMN08030008 Szekrény 2 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08032279 Szekrény 2 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08029043 Szekrény 2*2ajtós 1 0 Ft 1431 EMN08029060 Szekrény 2ajtós 1 0 Ft 1431 EMN08033002 Szekrény 2ajtós 1polcos zárható 1 0 Ft 1431 EMN08033353 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036121 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036126 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036127 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036128 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033354 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 1 0 Ft 1431 EMN08035224 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai kicsi olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033307 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033308 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033309 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033310 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033822 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71/2A ajtós bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033608 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71-2A cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033609 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71-2A cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033574 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71-2A cseresznye 11-es 1 0 Ft 1431 EMN08033570 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71-2A cseresznye 7-es 1 0 Ft 1431 EMN08033572 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71-2A cseresznye 9-es 1 0 Ft 1431 EMN08033350 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08033260 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033304 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai, Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08035170 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai, Vénusz kicsi cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035171 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai, Vénusz kicsi cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033365 Szekrény 2ajtós 2polcos kicsi szürke 1 0 Ft 1431 EMN08036123 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036124 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036135 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036136 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036137 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036138 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036139 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08035222 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai kicsi olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035223 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai kicsi olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033563 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71-2A OA 1 0 Ft 1431 EMN08033290 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08033164 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz 2 ajtós zárt 1 0 Ft 1431 EMN08033289 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033249 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033022 Szekrény 2ajtós 2polcos zárható 1 0 Ft 1431 EMN08033106 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033241 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033242 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033243 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033244 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033107 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033411 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033412 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033413 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033414 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033415 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033240 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033545 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai 111-2A D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08033546 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai 111-2A D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08033547 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai 111-2A D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08033999 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai 111Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033998 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai 111Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033997 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai 111Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08035107 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033163 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08035048 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035049 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035167 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035168 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035169 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035165 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035166 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035198 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénuszközepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035219 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai,vénusz közepes olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035220 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai,vénusz közepes olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08036116 Szekrény 2ajtós 3polcos konyha fali 1 0 Ft 1431 EMN08035106 Szekrény 2ajtós 3polcos irattároló olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035200 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz kicsi cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035197 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035050 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035199 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033178 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz Zebrano 1 0 Ft
1431 EMN08033586 Szekrény 2ajtós 4polcos iroda 151-2A 1 0 Ft 1431 EMN08033605 Szekrény 2ajtós 4polcos iroda 151-2A cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033607 Szekrény 2ajtós 4polcos iroda 151-2A cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033571 Szekrény 2ajtós 4polcos iroda 151-2A cseresznye 10-es 1 0 Ft 1431 EMN08033573 Szekrény 2ajtós 4polcos iroda 151-2A cseresznye 12-es 1 0 Ft 1431 EMN08033569 Szekrény 2ajtós 4polcos iroda 151-2A cseresznye 8-as 1 0 Ft 1431 EMN08033606 Szekrény 2ajtós 4polcos irodai 71-2A cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033259 Szekrény 2ajtós 4polcos irodai Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08033015 Szekrény 2ajtós 4polcos irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08035162 Szekrény 2ajtós 4polcos irodai,vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08036130 Szekrény 2ajtós 4polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036131 Szekrény 2ajtós 4polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036132 Szekrény 2ajtós 4polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08033258 Szekrény 2ajtós 4polcos irodai Olaszalma zárt magas 1 0 Ft 1431 EMN08035196 Szekrény 2ajtós 4polcos irodai,vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033236 Szekrény 2ajtós 5polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033237 Szekrény 2ajtós 5polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033238 Szekrény 2ajtós 5polcos ferde oldalú 1 5 580 Ft 1431 EMN08033731 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 191-2A D.B. /Vénusz bcs bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033541 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 191-2A D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08033542 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 191-2A D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08033543 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 191-2A D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08033544 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 191-2A D.B. OA 1 0 Ft 1431 emn08032087 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai Vénusz Wenge 1 0 Ft 1431 EMN08033367 Szekrény 2ajtós 5polcos zárható szürke 1 0 Ft 1431 EMN08033239 Szekrény 2ajtós 5polcos ferde oldalú 1 5 581 Ft 1431 EMN08033344 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033730 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 191-2A D.B. /Vénusz bcs bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033247 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033248 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033001 Szekrény 2ajtós 5polcos zárható 1 12 590 Ft 1431 EMN08033366 Szekrény 2ajtós 5polcos zárható szürke 1 0 Ft 1431 EMN08033316 Szekrény 2ajtós 6polcos irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033397 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033398 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033399 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033400 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033401 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033402 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033403 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033562 Szekrény 2ajtós akasztós 191-2A-AP OA 1 0 Ft 1431 EMN08033288 Szekrény 2ajtós akasztós Olaszalma magas 1 0 Ft 1431 EMN08029015 Szekrény 2ajtós kicsi 1 0 Ft 1431 EMN08029016 Szekrény 2ajtós közepes 1 0 Ft 1431 EMN08034079 Szekrény 2ajtós magas 1 0 Ft 1431 EMN08034078 Szekrény 2ajtós magas 1 0 Ft 1431 EMN08034077 Szekrény 2ajtós zárt, kicsi 1 0 Ft 1431 EMN08034080 Szekrény 2ajtós zárt, kicsi 1 0 Ft 1431 EMN08034081 Szekrény 2ajtós zárt, kicsi 1 0 Ft 1431 EMN08034082 Szekrény 2ajtós zárt, kicsi 1 0 Ft 1431 EMN08034083 Szekrény 2ajtós zárt, kicsi 1 0 Ft 1431 EMN08035201 Szekrény 2polcos irodai, Vénusz kicsi nyitott cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035173 Szekrény 2polcos Vénusz, irodai polcos nyitott cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035174 Szekrény 2polcos Vénusz, irodai polcos nyitott cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035063 Szekrény 2polcos ajtó nélkül natúr fenyő 1 0 Ft 1431 EMN08033642 Szekrény 2polcos fali egyedi DB/Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033643 Szekrény 2polcos fali egyedi DB/Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033619 Szekrény 2polcos irodai 72 NY D.B /Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033828 Szekrény 2polcos irodai 72/NY nyitott bükk falra szerelhető 1 0 Ft 1431 EMN08033829 Szekrény 2polcos irodai 72/NY nyitott bükk falra szerelhető 1 0 Ft 1431 EMN08033830 Szekrény 2polcos irodai 72/NY nyitott bükk falra szerelhető 1 0 Ft 1431 EMN08033487 Szekrény 2polcos irodai 72-NY bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033485 Szekrény 2polcos irodai 79-NY-F bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033826 Szekrény 2polcos irodai nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08033827 Szekrény 2polcos irodai nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08035202 Szekrény 2polcos irodai, Vénusz kicsi nyitott cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035226 Szekrény 2polcos sarok 1 0 Ft 1431 EMN08035227 Szekrény 2polcos sarok 1 0 Ft 1431 EMN08033294 Szekrény 2polcos sarok irodai Vénusz íves elem olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033535 Szekrény 2polcos sarokelem 74-SE-J D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08033548 Szekrény 2tolóajtós 2polcos irodai 100*62 D.B. bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033639 Szekrény 2tolóajtós 2polcos irodai 101-2A-TO DB/Vénusz olaszalama 1 0 Ft 1431 EMN08033534 Szekrény 2tolóajtós 2polcos irodai 103-2A-TO D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08035180 Szekrény 2tolóajtós 2polcos irodai, Vénusz kicsi cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035179 Szekrény 2tolóajtós 2polcos irodai, Vénusz kicsi cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033533 Szekrény 2tolóajtós 2polcos 103-2A-TO D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08033561 Szekrény 2tolóajtós 2polcos irodai 101-2A-TO D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08033531 Szekrény 2tolóajtós 4polcos 101-2A-TO D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08033532 Szekrény 2tolóajtós 4polcos 101-2A-TO D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08033099 Szekrény 2üvegajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033101 Szekrény 2üvegajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036112 Szekrény 2üvegajtós 2polcos konyha fali 1 0 Ft 1431 EMN08033165 Szekrény 2üvegajtós 2polcos irodai Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08035225 Szekrény 2üvegajtós 2polcos irodai, Vénusz kicsi olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033179 Szekrény 2üvegajtós 3polcos irodai Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08035221 Szekrény 2üvegajtós 3polcos irodai Vénusz köepes olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033296 Szekrény 2üvegajtós 3polcos olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033564 Szekrény 2üvegajtós 3polcos 116-2A Ü OA 1 0 Ft 1431 EMN08033295 Szekrény 2üvegajtós 3polcos olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033404 Szekrény 2üvegajtós 3polcos sarok 1 0 Ft 1431 EMN08033405 Szekrény 2üvegajtós 3polcos sarok 1 0 Ft 1431 EMN08029042 Szekrény 2x2 ajtós polcos 1 0 Ft 1431 EMN08029041 Szekrény 2x2ajtós 1 0 Ft
1431 EMN08032503 Szekrény 3 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08032327 Szekrény 3 polcos 2 ajtós 80*154 1 0 Ft 1431 EMN08032334 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032307 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032306 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032305 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032304 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032303 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032302 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032308 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032309 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032310 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032320 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032321 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032322 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032323 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032329 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032330 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032331 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032315 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032036 Szekrény 3*4 polcos tárelváalsztós 1 0 Ft 1431 EMN08032035 Szekrény 3*4 polcos térelválasztó 1 0 Ft 1431 EMN08032038 Szekrény 3*4polcos térelválasztó 1 0 Ft 1431 EMN08033280 Szekrény 3ajtós 2polcos alacsony 1 0 Ft 1431 EMN08031943 Szekrény 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033189 Szekrény 3polcos 1 1 429 Ft 1431 EMN08033190 Szekrény 3polcos 1 1 429 Ft 1431 EMN08033191 Szekrény 3polcos 1 1 429 Ft 1431 EMN08033192 Szekrény 3polcos 1 1 429 Ft 1431 EMN08033996 Szekrény 3polcos irodai 112-nyitott Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033995 Szekrény 3polcos irodai 112-nyitott Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033994 Szekrény 3polcos irodai 112-nyitott Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033406 Szekrény 3polcos sarok 1 0 Ft 1431 EMN08033293 Szekrény 3polcos sarok irodai Vénusz íves olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08032445 Szekrény 4 polcos, magas 1 0 Ft 1431 EMN08032451 Szekrény 4 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08033361 Szekrény 4polcos irattartó 1 0 Ft 1431 EMN08033362 Szekrény 4polcos irattartó 1 0 Ft 1431 EMN08033359 Szekrény 4polcos irattartó szürke 1 0 Ft 1431 EMN08033620 Szekrény 4polcos irodai 152-NY D.B /Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033360 Szekrény 4polcos irattartó 1 0 Ft 1431 EMN08033363 Szekrény 4polcos irattartó 1 0 Ft 1431 EMN08033364 Szekrény 4polcos irattartó 1 0 Ft 1431 EMN08033488 Szekrény 4polcos irodai 152-Ny BÜ 1 0 Ft 1431 EMN08033486 Szekrény 4polcos irodai 154-Ny-F bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033473 Szekrény 4polcos irodai 192-Ny bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033013 Szekrény 4polcos nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08033536 Szekrény 4polcos sarokelem 115-SE-J D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08029017 Szekrény 5 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08029018 Szekrény 5 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08029019 Szekrény 5 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08029020 Szekrény 5 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08029021 Szekrény 5 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08030054 Szekrény 5 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08029082 Szekrény 5 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08029083 Szekrény 5 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08029084 Szekrény 5 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08029085 Szekrény 5 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08032328 Szekrény 5 polcos 2 ajtós 1 0 Ft 1431 EMN08032335 Szekrény 5 polcos 2 ajtós 1 0 Ft 1431 EMN08035208 Szekrény 5*6polcos irodai, vénusz postafiókos cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033284 Szekrény 5ajtós 1 0 Ft 1431 EMN08033568 Szekrény 5polcos irodai 192-Ny D.B. /Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033529 Szekrény 5polcos irodai 192-Ny D.B. /Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033823 Szekrény 5polcos irodai nyitott 192/NY bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033824 Szekrény 5polcos irodai nyitott 192/NY bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033825 Szekrény 5polcos irodai nyitott 192/NY bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033349 Szekrény 5polcos irodai Vénusz nyitott magas 1 0 Ft 1431 EMN08035177 Szekrény 5polcos Vénusz sarokpolc nagy cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08032215 Szekrény 5polcos akasztós 1 0 Ft 1431 EMN08032100 Szekrény 5polcos sarok 1 0 Ft 1431 EMN08033182 Szekrény 6polcos nyitott polcos 1 0 Ft 1431 EMN08035105 Szekrény 7 polcos olaszalma nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08034066 Szekrény antik komód 1 0 Ft 1431 EMN08034352 Szekrény fém, kulcstartó 1 0 Ft 1431 EMN08033119 Szekrény fénymásolóhoz 1 0 Ft 1431 EMN08030017 Szekrény irodai 2 ajtós 4 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08030018 Szekrény irodai 2 ajtós 4 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08029040 Szekrény konyhai 1 0 Ft 1431 EMN08036119 Szekrény- konyhai mosogatóval 1 0 Ft 1431 EMN08032324 Szekrény magas 1 0 Ft 1431 EMN08032160 Szekrény nyitott 4 osztatú 1 0 Ft 1431 EMN08031112 Szekrény páncél 1 5 000 Ft 1431 EMN08031111 Szekrény Rack 29U (csak keret) 1 9 650 Ft 1431 EMN08035251 Szekrény sarok kicsi 1 0 Ft 1431 EMN08034048 Szekrény térelválasztó nagy 2A 1 0 Ft 1431 EMN08032326 Szekrény tolóajtós 40*80*222 1 0 Ft 1431 EMN08032317 Szekrény vitrines 1 0 Ft 1431 EMN08038154 Szünetmentes tápegység APC 700 1 0 Ft 1431 EMN08038158 Szünetmentes tápegység APC 700 1 0 Ft 1431 EMN08033672 Tükör szekrényhátfalra 192-Ny 1 0 Ft 1431 EMN08033673 Tükör szekrényhátfalra 192-Ny 1 0 Ft 1431 EMN08034006 Tükör fali fakeretes 1 0 Ft
1431 EMN08034128 Tükör fali keretes Dhalia 1 0 Ft 1431 EMN08032454 Virágtartó álló 1 0 Ft 1431 EMN08033848 Virágtartó gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08032536 Vonalkód leolvasó 1 0 Ft 1431 EMN08038108 Vonalkód leolvasó Symbol 1 0 Ft 1431 Iroda bútorok 110 208 Ft 1432 2011/NTE/003 Accu Pack 2db 1 0 Ft 1432 EMN08031983 Adapter Infocus LiteshowIII Wireless Display 1 0 Ft 1432 emn08031956 Adatgyűjtő CCD CL8000 1 0 Ft 1432 EMN08038123 DELL R320 1U Szerver 1 168 405 Ft 1432 EMN08038162 DELL T420 Torony Szerver 1 380 951 Ft 1432 EMN08038147 DELL T420 Torony Szerver 1 499 212 Ft 1432 EMN08033813 Dobogó - 2. részlet 1 0 Ft 1432 EMN08031718 Dokkoló fujitsu 1 0 Ft 1432 EMN08038080 Dokkoló HP A7E32AA Docking Station 1 0 Ft 1432 EMN08031821 Dokkoló toshiba 1 0 Ft 1432 EMN08038064 Dokkoló Toshiba Dynadock U3.0 usb 1 0 Ft 1432 EMN08038037 Dokkoló Toshiba Dynadock U3.0 usb 1 0 Ft 1432 EMN08038039 Dokkoló Toshiba Hi Speed Port Replicator 1 0 Ft 1432 EMN08038086 DVD író USB-s külső 1 0 Ft 1432 EMN08031332 DVD lejátszó Panasonic DNR 15 1 0 Ft 1432 EMN08031885 Fejhallgató Senheiser HD228 fekete 1 0 Ft 1432 EMN08031886 Fejhallgató Senheiser HD228 fekete 1 0 Ft 1432 EMN08031888 Fejhallgató Senheiser HD228 fekete 1 0 Ft 1432 EMN08031951 Hálózat Router Draytek Vigor 2910 1 0 Ft 1432 EMN08031950 Hálózat Router Draytek Vigor 2910V 1 0 Ft 1432 EMN08031948 Hálózat Switch HP PROCURVE V1410-8g 1 0 Ft 1432 EMN08031985 Hálózat Acces Point Cisco WAP-200 1 0 Ft 1432 EMN08031986 Hálózat Acces Point Cisco WAP-200 1 0 Ft 1432 EMN08038151 Hálózat Acces Point Drayte Vigor AP900 WIFI 1 0 Ft 1432 EMN08031601 Hálózat router Cisco SD2005 Gigabit SW.5p 1 0 Ft 1432 EMN08032244 Hálózat Router Cisco 1 0 Ft 1432 EMN08031693 Hálózat router Cisco 5TP 1 0 Ft 1432 EMN08031066 Hálózat Router Draytek vigor 2910 1 2 054 Ft 1432 EMN08031949 Hálózat Router Draytek Vigor 2910V 1 0 Ft 1432 EMN08038150 Hálózat Router Draytek Vigor 2925n 1 0 Ft 1432 EMN08031072 Hálózat Router Draytek vigor 2950 1 0 Ft 1432 EMN08038152 Hálózat Router Draytek Vigor 3900 1 2 119 Ft 1432 EMN08031071 Hálózat Router Internet Draytek Vigor 3300 1 0 Ft 1432 EMN08031694 Hálózat switch - Cisco SD2005 Gigabit SW 5p 1 0 Ft 1432 EMN08031822 Hálózat Switch HP 1510 (Internet corvus elosztó) 1 0 Ft 1432 EMN08031605 Hálózat Switch HP 2610-48 1 0 Ft 1432 EMN08031712 Hálózat Switch HP Procurve 2810-24G (J9021)A (Laze I. szintű elosztó) 1 0 Ft 1432 EMN08031825 Hálózat Switch HP V1410-8G 1 0 Ft 1432 EMN08031823 Hálózat Switch - HP V1410-8G 1 0 Ft 1432 EMN08031692 Hálózat Switch sisco SD2005 Gigabit SW 5p 1 0 Ft 1432 EMN08031087 Hálózat Switch Black Box (Monitor váltó) 1 8 687 Ft 1432 EMN08031088 Hálózat Switch Blackbox KVM ServSwitch Wizard Pro 1 0 Ft 1432 EMN08031539 Hálózat switch HP 1 0 Ft 1432 EMN08031945 Hálózat Switch hp 1400 (Internet T-system elosztó) 1 0 Ft 1432 EMN08038048 Hálózat Switch HP 1405-5G 1 0 Ft 1432 EMN08038049 Hálózat Switch HP 1405-5G 1 0 Ft 1432 EMN08038050 Hálózat Switch HP 1405-5G 1 0 Ft 1432 EMN08038051 Hálózat Switch HP 1405-5G 1 0 Ft 1432 EMN08038052 Hálózat Switch HP 1405-8G 1 0 Ft 1432 EMN08038053 Hálózat Switch HP 1405-8G 1 0 Ft 1432 EMN08038148 Hálózat switch HP 1910-8G-POE+switch 1 1 408 Ft 1432 EMN08031075 Hálózat Switch HP 2510-24 1 0 Ft 1432 EMN08032294 Hálózat switch HP 2524 1 6 900 Ft 1432 EMN08031076 Hálózat Switch HP 2626-24 1 0 Ft 1432 EMN08031068 Hálózat Switch HP 2626-24 1 0 Ft 1432 EMN08031074 Hálózat Switch HP 2650-1 0 Ft 1432 EMN08031028 Hálózat Switch hp 408 1 910 Ft 1432 EMN08031394 Hálózat switch hp 8portos 408 1 0 Ft 1432 EMN08031222 Hálózat Switch HP ProCurve 1400-8G 1 0 Ft 1432 EMN08031831 Hálózat Switch HP Procurve 1410-8g 1 0 Ft 1432 EMN08031892 Hálózat Switch HP Procurve 1410-8g 1 0 Ft 1432 EMN08031994 Hálózat Switch HP Procurve E2510-48/2G 1 0 Ft 1432 EMN08031824 Hálózat Switch HP V1410-8G 1 0 Ft 1432 EMN08038149 Hálózat switch HP V1910-48Gswitch 1 2 208 Ft 1432 EMN08031599 Hálózat Switch Linksys 48p 1 0 Ft 1432 EMN08031904 Hálózat switch Master View KVM 1 0 Ft 1432 EMN08031921 Hálózat switch master view kvm 1 0 Ft 1432 EMN08031960 Hálózat switch planet FSD 800 1 0 Ft 1432 EMN08031827 Hálózati wifi AP Sisco WAP200 1 0 Ft 1432 2009/NTE/001 INFORMATIKAI HÁLÓZAT 1 0 Ft 1432 EMN08031820 Kazettás archiváló egység IBM 1 0 Ft 1432 EMN08031456 Konzol monitorhoz 1 0 Ft 1432 EMN08031965 Modem - U.S Robotics 56K External Faxmodem USB 1 0 Ft 1432 emn08031628 Monitor LG W2242 TFT 1 0 Ft 1432 emn08031532 Monitor LG W2242 TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031398 Monitor Samasung 2243NW LCD 22" 1 0 Ft 1432 emn08031925 Monitor Samsung SA350 24" 1 0 Ft 1432 EMN08031756 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031635 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031622 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031646 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031645 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031707 Monitor Samsung 2243NW 22" TFT LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031710 Monitor Samsung 2243NW 22" TFT LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031399 Monitor SAMSUNG 2243NW LCD- 22" 1 0 Ft 1432 EMN08031839 Monitor Samsung 24" SA350 1 0 Ft 1432 EMN08031838 Monitor Samsung SA350 24" 1 0 Ft
1432 EMN08038129 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038124 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038133 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038134 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038135 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038125 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038128 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038130 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038131 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038136 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038137 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038102 Monitor 19" Dell E193FP TFT 1 0 Ft 1432 EMN08038115 Monitor 19" Dell E193FP TFT 1 0 Ft 1432 EMN08038096 Monitor 19" LG L1942T LCD 1 0 Ft 1432 EMN08038104 Monitor 19" LG L1942T LCD 1 0 Ft 1432 EMN08038098 Monitor 19" LG W1942T wide 1 0 Ft 1432 EMN08038111 Monitor 19" LG W1942T wide 1 0 Ft 1432 EMN08038114 Monitor 19" LG W1942T wide 1 0 Ft 1432 EMN08038110 Monitor 24" Philips 246V5LSB LCD 1 0 Ft 1432 EMN08038099 Monitor 24" Philips 246V5LSB LCD 1 0 Ft 1432 EMN08038107 Monitor 24" Philips 246V5LSB LCD 1 0 Ft 1432 EMN08038119 Monitor 24" Philips 246V5LSB LCD 1 0 Ft 1432 EMN08038173 Monitor Asus 24" VS248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08038174 Monitor Asus 24" VS248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08038175 Monitor Asus 24" VS248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08038176 Monitor Asus 24" VS248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08038177 Monitor Asus 24" VS248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08038180 Monitor Asus 24" VX248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08038181 Monitor Asus 24" VX248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08038182 Monitor Asus 24" VX248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08038183 Monitor Asus 24" VX248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08038184 Monitor Asus 24" VX248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08031774 Monitor Samsung E2220NW LCD 22" 1 0 Ft 1432 emn08031926 Monitor Samsung SA350 24" 1 0 Ft 1432 EMN08031535 Monitor Samsung 19" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031406 Monitor Samsung 19'943N LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031780 Monitor Samsung 22 " (E2220NW) LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031814 Monitor Samsung 22 " (E2220NW) LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031769 Monitor Samsung 22" (E2220NW) LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031770 Monitor Samsung 22" (E2220NW) LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031771 Monitor Samsung 22" (E2220NW) LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031772 Monitor Samsung 22" (E2220NW) LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031773 Monitor Samsung 22" (E2220NW) LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031779 Monitor Samsung 22" (E2220NW) LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031751 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031753 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031758 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031759 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031766 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031768 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031427 Monitor samsung 2243 1 0 Ft 1432 EMN08032298 Monitor samsung 2243 1 0 Ft 1432 EMN08031621 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031626 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031625 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031649 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031648 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031627 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031708 Monitor Samsung 2243NW 22" TFT LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031709 Monitor Samsung 2243NW 22" TFT LCD 1 0 Ft 1432 EMN08038081 Monitor Samsung 24" S24C350H LED 1 0 Ft 1432 EMN08038082 Monitor Samsung 24" S24C350H LED 1 0 Ft 1432 EMN08038084 Monitor Samsung 24" S24C350H LED 1 0 Ft 1432 EMN08038083 Monitor Samsung 24" S24C350H LED 1 0 Ft 1432 EMN08031840 Monitor Samsung 24" SA350 1 0 Ft 1432 emn08031924 Monitor Samsung 24" SA350 1 0 Ft 1432 EMN08031395 Monitor Samsung 943N LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031736 Monitor Samsung B2430H 24' 1 0 Ft 1432 EMN08031922 Monitor samsung e2220 1 0 Ft 1432 EMN08031923 Monitor samsung e2220 1 0 Ft 1432 EMN08031763 Monitor Samsung e2220 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031750 Monitor Samsung e2220 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031775 Monitor Samsung E2220NW LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031777 Monitor Samsung E2220NW LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031784 Monitor Samsung E2220NW LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031813 Monitor Samsung E2220NW LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031776 Monitor Samsung E2220NW LCD 22" 1 0 Ft 1432 EMN08031990 Monitor Samsung Led 24" S24B350H 1 0 Ft 1432 EMN08031991 Monitor Samsung Led 24" S24B350H 1 0 Ft 1432 EMN08031989 Monitor Samsung Led 24" S24B350H 1 0 Ft 1432 EMN08031992 Monitor Samsung Led 24" S24B350H 1 0 Ft 1432 EMN08038040 Monitor Samsung led 24" S24C300H 1 0 Ft 1432 EMN08038041 Monitor Samsung led 24" S24C300H 1 0 Ft 1432 EMN08038043 Monitor Samsung led 24" S24C300H 1 0 Ft 1432 EMN08038044 Monitor Samsung led 24" S24C300H 1 0 Ft 1432 EMN08038045 Monitor Samsung led 24" S24C300H 1 0 Ft 1432 EMN08038046 Monitor Samsung led 27" S27C570H 1 0 Ft 1432 EMN08031640 Monitor Samsung PH2450H LCD 24" 1 0 Ft 1432 EMN08032247 Monitor Samsung SA200 1 0 Ft 1432 EMN08031503 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031505 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031546 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031527 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft
1432 EMN08031555 Monitor Samsung Syncmaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031533 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031501 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031558 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031504 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031749 Monitor Samsung SyncMaster E2220 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031547 Monitor Samsung SyncMaster TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08038047 NAS Promise SmartStor NS4700 + 4 x HDD 1 10 982 Ft 1432 EMN08031952 NAS Promise Smartstore NS6700 (adatmentés tároló eszköz) 1 0 Ft 1432 EMN08031573 NAS Promise Smartstore NS2300 (adatmentés tároló eszköz) 1 0 Ft 1432 EMN08038171 NAS Synology DS1815+ (HDD központi adattároló eszköz) 1 259 902 Ft 1432 EMN08038178 NAS SynologyDS415 + 5000 GB SATA III (adatmentés tároló eszköz) 1 147 721 Ft 1432 EMN08031585 NAS WD 1 0 Ft 1432 EMN08031846 Nas wd 1 0 Ft 1432 EMN08031606 Notebbok - ASUS 14,4 F8V 1 0 Ft 1432 EMN08031454 Notebbok ASUS 14,4 1 0 Ft 1432 EMN08031408 Notebbok ASUS FV8 1 0 Ft 1432 EMN08031400 Notebook - ASUS F80S 1 0 Ft 1432 EMN08031638 Notebook Asus K40IE-VX043D + Win7 prof 1 0 Ft 1432 EMN08031834 Notebook Dell Latitude E5420 1 0 Ft 1432 EMN08031830 Notebook Dell Latitude E5420 Ci5-2410 14,1" +dokkoló 1 0 Ft 1432 EMN08038190 Notebook HP 250 G3 Notebook 1 0 Ft 1432 EMN08038191 Notebook HP 250 G3 Notebook 1 0 Ft 1432 EMN08038192 Notebook HP 250 G3 Notebook 1 0 Ft 1432 EMN08038193 Notebook HP 250 G3 Notebook 1 0 Ft 1432 EMN08038172 Notebook HP 650 G1 Notebook + dokkoló 1 210 846 Ft 1432 EMN08031508 Notebook Lenovo ThinkPad R400 14" XP Office 2007 1 0 Ft 1432 EMN08031964 Notebook - Toshiba Portege Z830-10H 1 0 Ft 1432 emn08032046 Notebook ASUS F80S 1 0 Ft 1432 EMN08031636 Notebook Asus K40IE-VX043D + Win7 prof 1 0 Ft 1432 EMN08031765 Notebook DELL Latitude E4310 +DELL eport for Latitude series dokkoló 1 0 Ft 1432 EMN08031832 Notebook Dell Latitude E5420 +dokkoló 1 0 Ft 1432 EMN08031984 Notebook Dell Latitude E5430 14" 1 0 Ft 1432 EMN08031534 Notebook ibm Lenovo ThinkPad R400 14" XP Office 2007 1 0 Ft 1432 EMN08031407 Notebook MSI ms6837d 1 0 Ft 1432 EMN08031609 Nyomtató HP Color Laserjet 4700dn 1 0 Ft 1432 EMN08031397 Nyomtató HP LaserJet 4700DN 1 0 Ft 1432 EMN08031817 Nyomtató HP Laserjet P2055dn 1 0 Ft 1432 EMN08031610 Nyomtató HP Laserjet P4015dn 1 0 Ft 1432 EMN08031946 Nyomtató HP Laserjet P4015DN 1 0 Ft 1432 EMN08031529 Nyomtató HP laserjet P4015dn 1 0 Ft 1432 EMN08031836 Nyomtató HP Officejet PTO 8500A 1 0 Ft 1432 EMN08032456 Nyomtató Canon MF5980 dw 1 0 Ft 1432 EMN08031002 Nyomtató HP 2015dn 1 0 Ft 1432 EMN08038139 Nyomtató HP ColorLaserJet Pro CP5225DN 1 150 238 Ft 1432 EMN08038141 Nyomtató HP ColorLaserJet Pro MFP M476nw 1 1 695 Ft 1432 EMN08031988 Nyomtató HP Laserjet Enterprise 600 M601DN 1 0 Ft 1432 EMN08031987 Nyomtató HP Laserjet Enterprise 600 M602dn 1 0 Ft 1432 EMN08031410 Nyomtató HP Laserjet P2015 DNX 1 0 Ft 1432 EMN08031557 Nyomtató HP laserjet P4015dn 1 0 Ft 1432 EMN08031818 Nyomtató HP laserjet P4015dn 1 0 Ft 1432 EMN08038031 Nyomtató HP Officejet 100 Mobil (CN551A) 1 0 Ft 1432 EMN08038032 Nyomtató HP Officejet 100 Mobil (CN551A) 1 0 Ft 1432 EMN08031794 Nyomtató HP Officejet 6500 1 0 Ft 1432 EMN08031841 Nyomtató HP Officejet PTO 8500A 1 0 Ft 1432 EMN08031982 Projektor LG BX503B XGA DLP 1 0 Ft 1432 EMN08032485 Projektor NEC It 25 1 0 Ft 1432 EMN08031761 Számítógép Asus mini pc 1 0 Ft 1432 EMN08031974 Számítógép - Intel Atom mini ITX PC 1 0 Ft 1432 EMN08031973 Számítógép - Intel Atom mini ITX PC 1 0 Ft 1432 EMN08031967 Számítógép - Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08031971 Számítógép - Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08031893 Számítógép ASUS mini S1-AT5NM10E 1 0 Ft 1432 EMN08031811 Számítógép Asus S1-AT5NM10E Barbone 1 0 Ft 1432 EMN08031742 Számítógép Asus S1-AT5NM10E Barebone 1 0 Ft 1432 EMN08031744 Számítógép Asus S1-AT5NM10E Barebone 1 0 Ft 1432 EMN08038095 Számítógép Dell Optiplex 7010 1 0 Ft 1432 EMN08031063 Számítógép HP GX2300 (beléptető) 1 0 Ft 1432 EMN08031944 Számítógép HP GX2300 (kamera) 1 0 Ft 1432 EMN08038059 Számítógép Intel Desktop DN2800MT 1 0 Ft 1432 EMN08038061 Számítógép Intel Desktop DN2800MT 1 0 Ft 1432 EMN08038062 Számítógép Intel Desktop DN2800MT 1 0 Ft 1432 EMN08038060 Számítógép Intel Desktop DN2800MT 1 0 Ft 1432 EMN08038063 Számítógép Intel Desktop DN2800MT 1 0 Ft 1432 EMN08038057 Számítógép Intel Desktop DN2800MT + win7 1 0 Ft 1432 EMN08038058 Számítógép Intel Desktop DN2800MT + win7 1 0 Ft 1432 EMN08038054 Számítógép Intel Desktop DN2800MT + win7 1 0 Ft 1432 EMN08038055 Számítógép Intel Desktop DN2800MT + win7 1 0 Ft 1432 EMN08038056 Számítógép Intel Desktop DN2800MT + win7 1 0 Ft 1432 EMN08038007 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038014 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08031996 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038001 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038004 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038003 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038005 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038006 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038008 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038010 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038011 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038013 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038070 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038072 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft
1432 EMN08038074 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038068 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038069 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038071 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038075 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038076 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038078 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038166 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038167 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038163 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038164 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038165 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038185 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038186 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038187 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038188 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038189 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08031593 Szekrény Rack 42U 1 0 Ft 1432 EMN08032519 Szekrény 2 polcos 1 0 Ft 1432 EMN08032128 Szekrény rack 1 0 Ft 1432 EMN08031643 Szekrény rack 19" egyrészes fali 1 0 Ft 1432 EMN08031110 Szekrény Rack 29U (csak keret) 1 0 Ft 1432 EMN08031108 Szekrény Rack 42U 1 0 Ft 1432 EMN08031316 Szekrény rack gurulós 19" 1 0 Ft 1432 EMN09011082 Szekrény rendező 1 0 Ft 1432 emn08031595 Szerver DELL PowerEdge R710 (EXC7) 1 0 Ft 1432 emn08031594 Szerver DELL PowerEdge R710 (CL1) 1 0 Ft 1432 EMN08036217 Szerver INTEL 1 0 Ft 1432 EMN08031091 Szerver INTEL (DCF) 1 0 Ft 1432 EMN08031093 Szerver INTEL (EXC) 1 24 938 Ft 1432 EMN08038142 Szünetmentes APC Back UPS BX1100CI 1 0 Ft 1432 EMN08038143 Szünetmentes APC Back UPS BX1100CI 1 0 Ft 1432 EMN08038144 Szünetmentes APC Back UPS BX1100CI 1 0 Ft 1432 EMN08038145 Szünetmentes APC Back UPS BX1100CI 1 0 Ft 1432 EMN08031103 Szünetmentes APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08038021 Szünetmentes APC MX5000 1 0 Ft 1432 EMN08032243 Szünetmentes APC Pro900 1 0 Ft 1432 EMN08031797 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031607 Szünetmentes tápegység - APC UPS 1500 1 0 Ft 1432 EMN08031572 Szünetmentes tápegység Aplus Plus-3000AR UPS 1 0 Ft 1432 EMN08031104 Szünetmentes tápegység APC 1500 1 0 Ft 1432 EMN08031935 Szünetmentes tápegység apc 550 1 0 Ft 1432 EMN08031335 Szünetmentes tápegység APC Back UPS 550 1 0 Ft 1432 EMN08031804 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031800 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031752 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031760 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031799 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031801 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031805 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031803 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031787 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031806 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031953 Szünetmentes tápegység APC Smart Matrix 5000 + 2db Accu Pack 1 0 Ft 1432 EMN08031102 Szünetmentes tápegység APC smart-1500 Rack UPS 1 7 560 Ft 1432 EMN08031968 Szünetmentes tápegység APC smart-1500 Rack UPS 1 0 Ft 1432 EMN08031969 Szünetmentes tápegység APC smart-1500 Rack UPS 1 0 Ft 1432 EMN08031970 Szünetmentes tápegység APC smart-2200 Rack UPS 1 0 Ft 1432 EMN08031101 Szünetmentes tápegység APC smart-2200 Rack UPS 1 0 Ft 1432 EMN08031571 Szünetmentes tápegység Aplus Plus-3000AR UPS 1 0 Ft 1432 EMN08031079 Szünetmentes tápegység APS rack 1500W 2U 1 0 Ft 1432 EMN08031719 Szünetmentes tápegység Dell smart-1000 Rack UPS 1 0 Ft 1432 EMN08032418 Szünetmentes ups ap ES700 1 0 Ft 1432 EMN08032549 Táblagép ALCOR ACCES Q881M 1 0 Ft 1432 990002363886811 Táblagép ipad 4 4G wifi 16Gb fehér 1 0 Ft 1432 EMN08031785 Táblagép ipad wifi 16Gb ezüstszürke 1 0 Ft 1432 EMN08031816 Táblagép ipad wifi 16Gb fekete 1 0 Ft 1432 990003022654079 Táblagép Apple Ipad mini 16Gb Wifi+Cellular 1 0 Ft 1432 EMN08031336 Tv Samsung 1 0 Ft 1432 emn08031930 Videokonferencia rendszer TANDBERG + 1 db kamera 1 0 Ft 1432 EMN08038101 Vonalkód leolvasó LS2208 1 0 Ft 1432 EMN08031232 Vonalkódolvasó 1 0 Ft 1432 emn08031868 Vonalkódolvasó 1 0 Ft 1432 EMN08031234 Vonalkódolvasó 1 0 Ft 1432 EMN08031259 Vonalkódolvasó 1 0 Ft 1432 EMN08032102 Vonalkódolvasó 1 0 Ft 1432 EMN08032231 Vonalkódolvasó - Zebex Z-3190BT Smart B vezetéknélküli 1 0 Ft 1432 EMN08032230 Vonalkódolvasó - Zebex Z-3190BT Smart B vezetéknélküli 1 0 Ft 1432 EMN08032232 Vonalkódolvasó - Zebex Z-3190BT Smart B vezetéknélküli 1 0 Ft 1432 EMN08031500 Vonalkódolvasó LELTÁROZÁSHOZ 1 0 Ft 1432 EMN08031739 Winchester külső usb 1 0 Ft 1432. Számítás technikai eszközök 1 886 736 Ft 1433 EMN08031059 Adapter NOKIA 1 4 445 Ft 1433 EMN08031061 Adapter GSM - ITS CGW-T 1 0 Ft 1433 EMN08031060 Adapter NOKIA 1 6 875 Ft 1433 EMN08031961 Diktafon Olympos 3500PC 1 0 Ft 1433 EMN08033555 Diktafon Olympos vn3500pc 1 0 Ft 1433 emn08032106 Diktafon Olympos ws200s 1 0 Ft 1433 emn08032093 Fényképezőgép FUJI FINEPIX S 8100 digitális 1 0 Ft 1433 EMN08038066 Fényképezőgép NIKON D3100 AF-s DX 18-55/3,5-5,6G VR objektív 1 0 Ft 1433 EMN08031216 Fénymásoló Panasonic DP-6010 digitális 1 129 990 Ft 1433 EMN08029055 Fénymásoló Panasonic workio DP-8016P 1 21 150 Ft 1433 EMN08032416 Hőkötő gép Fellows TB250 1 0 Ft
1433 EMN08032417 Iratmegsemmisítő 1 0 Ft 1433 EMN08034084 Iratmegsemmísítő 1 0 Ft 1433 EMN08031981 Iratmegsemmisítő Fellowes 225Ci 1 119 055 Ft 1433 EMN08032484 Iratmegsemmisítő fellows P500 1 0 Ft 1433 EMN08032502 Iratmegsemmisítő Fellows Powershred 60Cs 1 0 Ft 1433 EMN08032148 Iratmegsemmisítő My 2000CC 1 0 Ft 1433 EMN08033377 Iratvágó 1 0 Ft 1433 EMN08032242 Lámpa - Asztali fekete RábaLux 1 0 Ft 1433 EMN08032141 Lámpa - Asztali Pedro ezüst 1 0 Ft 1433 EMN08032142 Lámpa - Asztali Pedro ezüst 1 0 Ft 1433 EMN08032143 Lámpa - Asztali Pedro ezüst 1 0 Ft 1433 EMN08032238 Létra - fellépő 2 fokos 1 0 Ft 1433 EMN08032237 Létra - fellépő 3 fokos acél 1 0 Ft 1433 EMN08032236 Létra - fellépő 3 fokos acél 1 0 Ft 1433 EMN08032235 Létra - háztartási 5 fokos alumínium 1 0 Ft 1433 EMN08032234 Mérőeszköz - távolságmérő lézeres SKIL Xact 0530 1 0 Ft 1433 EMN08031304 Projektor Sanyo 1 48 800 Ft 1433 EMN08031050 Projektor SANYO plc-xu110 1 0 Ft 1433 EMN08031506 Projektor SANYO PLC-XU305 LCD 1 0 Ft 1433 EMN08031453 Projektor SANYO PROxctraX 1 0 Ft 1433 EMN08032147 Spirálozó gép manuális Fellows Pulsar 1 0 Ft 1433 emn08032041 Spirálozógép Fellows Pulsar 300 manuális 1 0 Ft 1433 EMN08032043 Számológép Sharp EL-2901 PIII szalagos 1 0 Ft 1433 EMN08036129 Széf 1 0 Ft 1433 EMN08034086 Szék forgó 1 0 Ft 1433 EMN08031073 Szünetmentes tápegység APC 450 1 7 600 Ft 1433 EMN08033610 Telefon Panasonic KX- 7665 1 0 Ft 1433 EMN08031612 Telefon Panasonic KX-DT 321 1 0 Ft 1433 EMN08031641 Telefon Panasonic KX-DT 321 1 0 Ft 1433 EMN08033525 Telefon Panasonic KX-T 7630 1 0 Ft 1433 EMN08031551 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 Ft 1433 EMN08031549 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 Ft 1433 EMN08031423 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 Ft 1433 EMN08031041 Telefon Panasonic KX-T7630CE 1 0 Ft 1433 EMN08033455 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031339 Telefon Panasonic KX-TG1100 1 0 Ft 1433 EMN08031158 Telefon Panasonic KX TS-500 1 0 Ft 1433 EMN08031731 Telefon Panasonic KX-DT 321 1 0 Ft 1433 EMN08031696 Telefon Panasonic KX-DT 321 1 0 Ft 1433 EMN08031642 Telefon Panasonic KX-DT 321 1 0 Ft 1433 EMN08031734 Telefon Panasonic KX-DT 321 1 0 Ft 1433 EMN08031713 Telefon Panasonic KX-DT 321 CE 1 0 Ft 1433 EMN08031715 Telefon Panasonic KX-DT 321 CE 1 0 Ft 1433 EMN08031716 Telefon Panasonic KX-DT 321 CE 1 0 Ft 1433 EMN08031010 Telefon Panasonic KX-T 7630 1 0 Ft 1433 EMN08033434 Telefon Panasonic KX-T 7630 CE vezetékes 1 0 Ft 1433 emn08032069 Telefon Panasonic Kx-T 7633 1 0 Ft 1433 EMN08033911 Telefon Panasonic KX-T 7633 1 0 Ft 1433 EMN08033440 Telefon panasonic kxt 7640 1 0 Ft 1433 EMN08033435 Telefon Panasonic KX-T 764020 1 0 Ft 1433 EMN08031325 Telefon Panasonic kxt 7665 1 6 495 Ft 1433 EMN08033616 Telefon Panasonic kxt 7665 1 0 Ft 1433 EMN08031426 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 Ft 1433 EMN08033526 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 Ft 1433 EMN08033617 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 Ft 1433 EMN08033527 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 Ft 1433 EMN08033439 Telefon Panasonic KX-T 7665 vezetékes 1 0 Ft 1433 EMN08031124 Telefon Panasonic KX-T 7665 vezetékes 1 0 Ft 1433 EMN08031149 Telefon Panasonic KX-T7630 1 2 991 Ft 1433 EMN08031147 Telefon Panasonic KX-T7630 1 2 991 Ft 1433 EMN08033615 Telefon Panasonic kxt7665 1 0 Ft 1433 EMN08031016 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031029 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031035 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031135 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031177 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08032492 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08032495 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031013 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031215 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031121 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031154 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031161 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031164 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031196 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031201 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031208 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031227 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031230 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08032493 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08032494 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031180 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031258 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031448 Telefon Panasonic KX-T7665 CE 1 0 Ft 1433 EMN08032500 Telefon Panasonic KX-TG 1611 HGH hordozható 1 0 Ft 1433 EMN08031006 Telefon Panasonic KX-TG1100HG 1 6 745 Ft 1433 EMN08031447 Telefon Panasonic KX-TG8011 hordozható 1 0 Ft 1433 emn08032070 Telefon Panasonic KX-TG8421 hg 1 0 Ft 1433 EMN08030074 Telefon Panasonic KX-TS 2305 1 0 Ft 1433 EMN08031107 Telefon Panasonic KX-TS 500 1 0 Ft 1433 EMN08029080 Telefon vezetékes Concorde 1 0 Ft 1433 EMN08031587 Telefon vezetékes concorde 1 0 Ft 1433 EMN08032040 Telefon vezetékes panasonic kxt 7665 1 0 Ft
1433 EMN08031591 Telefon vezetékes siemens 1 0 Ft 1433 EMN08031586 Telefon vezetékes siemens 1 0 Ft 1433 EMN08031589 Telefon vezetékes siemens 1 0 Ft 1433 2004/KTE/001 Telefonközpont bővítés - adatkártya 1 0 Ft 1433 2004/KTE/002 Telefonközpont bővítés - Adatkártya 1 5 500 Ft 1433 EMN08031470 Telefonközpont bővítés - Adatkártya 1 0 Ft 1433 EMN08033409 Vetítővászon 1 0 Ft 1433 EMN08031452 Vetítővászon motoros 1 0 Ft 1433 EMN08031306 Vetítővászon Projektor motoros 1 27 916 Ft 1433 EMN08031349 Vetítővászon vezérlővel 1 0 Ft 1433 EMN08031942 Videokamera Sony HDR-PJ30VE +állvány 1 76 541 Ft 1433. Irodai gépek, berendezések 467 094 Ft 1434 EMN08031062 Adapter GSM 1 901 Ft 1434 EMN08038088 Akkumulátor töltő GAB 5A 1 0 Ft 1434 EMN08033380 Állvány kamera 1 0 Ft 1434 EMN08031862 Állvány hangszóró 1 0 Ft 1434 EMN08031863 Állvány hangszóró 1 0 Ft 1434 emn08031860 Állvány lámpával 1 0 Ft 1434 EMN08031861 Állvány lámpával 1 0 Ft 1434 EMN08031877 Állvány mikrofon 1 0 Ft 1434 EMN08034065 Asztal virágtartó 1 0 Ft 1434 2007/NTE/003 Aula KÁBELEK, SZERELVÉNYEK 1 0 Ft 1434 EMN08033451 Aula - SENNHEISER ME 36 B 1 0 Ft 1434 EMN08033452 Aula - SENNHEISER ME 36 B 1 0 Ft 1434 2007/KTE/002 Aula - SENNHEISER MZH 3042 1 0 Ft 1434 2007/KTE/001 Aula - SENNHEISER MZH 3042 1 0 Ft 1434 EMN08031350 Aula - SENNHEISER MZTX 31 1 0 Ft 1434 EMN08031351 Aula - SENNHEISER MZTX 31 1 0 Ft 1434 2009/NTE/002 Aula hangtechnika - Árnyékoló ponyva tartószerkezettel 1 5 775 Ft 1434 EMN08031976 Beléptető rendszer (Eger) 1 0 Ft 1434 EMN08031977 Beléptető rendszer (Salgótarján) 1 0 Ft 1434 EMN08031311 CD lejátszó OMNITRONIC CMP-430 1 0 Ft 1434 EMN08031849 CD lejátszó OMNITRONIC XMP-1400 1 0 Ft 1434 EMN08032200 Citrusprés OK OJU100 1 0 Ft 1434 EMN08032201 Citrusprés OK OJU100 1 0 Ft 1434 2007/NTE/012 Drapéria Tanácsterem 1 0 Ft 1434 EMN08031578 DVD lejátszó SONY Blue-ray BDP-S300 1 0 Ft 1434 EMN08032275 Elemtöltő - Uniross 1 0 Ft 1434 EMN08032212 Elemtöltő Varta Easy Pocket 1 0 Ft 1434 EMN08031315 Erősítő BEHRINGER EP 1500 1 0 Ft 1434 EMN08031579 Erősítő Yamaha EMX 312SC + táska 1 0 Ft 1434 emn08031859 Erősítő + Hangfal RA8 1 0 Ft 1434 EMN08031340 Erősítő BEHRINGER A500 1 0 Ft 1434 EMN08031883 Erősítő OMNITRONIC L500 1 0 Ft 1434 EMN08031584 Erősítő Omnitronic P1000 1 0 Ft 1434 EMN08031543 Erősítő omnitronic P1000 1 0 Ft 1434 EMN08031929 Erősítő technics 1 0 Ft 1434 EMN08032271 Falikép tengerparti 1 0 Ft 1434 EMN08032278 Falikép tengerrel 2 1 0 Ft 1434 EMN08032042 Falvédő 1 0 Ft 1434 EMN08032055 Falvédő fa 1 0 Ft 1434 emn08031940 Fejhallgató senheiser HD 228 black 1 0 Ft 1434 emn08031934 Fejhallgató senheiser HD 228 black 1 0 Ft 1434 EMN08031727 Fejhallgató senheiser HD 228 white 1 0 Ft 1434 EMN08038067 Fejhallgató SENNHEISER HD 205 1 0 Ft 1434 EMN08031699 Fellépő 2 fokos 1 0 Ft 1434 EMN08031700 Fellépő 2 fokos 1 0 Ft 1434 EMN08033423 Fénycső armatúra 1 0 Ft 1434 EMN08033424 Fénycső armatúra 1 0 Ft 1434 EMN08032274 Fényképezőgép Fujifinepix S1000 FD 1 0 Ft 1434 EMN08031313 Fényvezérlő BMX Eurolight 1 0 Ft 1434 EMN08035051 Flipchart tábla 1 0 Ft 1434 EMN08033644 Flipchart tábla 1 0 Ft 1434 EMN08032283 Flipchart tábla 1 0 Ft 1434 EMN08031876 Fülhallgató omnitronic shp350 1 0 Ft 1434 EMN08031866 Fülhallgató senheiser hd228 1 0 Ft 1434 EMN08031955 Fülhallgató senheiser hd228 1 0 Ft 1434 EMN08031884 Fülhallgató senheiser hd228 1 0 Ft 1434 EMN08031939 Fülhallgató senheiser hd228 1 0 Ft 1434 EMN08038179 GPS - Navon N670PLUS 1 0 Ft 1434 EMN08031711 GPS Longer Útszelvényező 1 17 533 Ft 1434 EMN08031498 GPS Navigáció WayteQ N470 + Navon IGO8 térkép 1 0 Ft 1434 EMN08032014 Gurulós felmérő 1 0 Ft 1434 EMN08032199 Gyümölcscentrifuga Sencor SJE 1006RD 1 0 Ft 1434 EMN08032198 Gyümölcscentrifuga Sencor SJE 1006RD 1 0 Ft 1434 EMN08031312 Hálózati kapcsolósor Board 220 1 0 Ft 1434 emn08034049 Hamus fém 1 0 Ft 1434 emn08034050 Hamus fém 1 0 Ft 1434 EMN08031341 Hang Processzor BOSE MA 01701 1 0 Ft 1434 EMN08031322 Hangfal BEHRINGER B215 1 0 Ft 1434 EMN08031260 Hangfal Omnitronic tmx 1230 1 0 Ft 1434 EMN08031343 Hangfal OMNOTRONIC C60 (oldalfalon) 1 0 Ft 1434 EMN08031302 Hangfal OMNOTRONIC Tterem hasng. 1 0 Ft 1434 EMN08031303 Hangfal OMNOTRONIC Tterem hasng. 1 0 Ft 1434 EMN08031300 Hangfal OMNOTRONIC Tterem hasng. 1 0 Ft 1434 emn08031851 Hangfal behringer B1520 1 24 196 Ft 1434 EMN08031852 Hangfal behringer B1520 1 0 Ft 1434 emn08031583 Hangfal behringer B1800 subwofer 1 9 679 Ft 1434 EMN08031321 Hangfal BEHRINGER B215 1 0 Ft 1434 EMN08031347 Hangfal BOSE oszlop + konzol 1 0 Ft 1434 EMN08031348 Hangfal BOSE oszlop + konzol 1 0 Ft 1434 EMN08031938 Hangfal kreatív 2.1 1 0 Ft 1434 EMN08031927 Hangfal omnitronic 1 0 Ft
1434 EMN08031928 Hangfal omnitronic 1 0 Ft 1434 EMN08031931 Hangfal OMNITRONIC C40 1 0 Ft 1434 EMN08031932 Hangfal OMNITRONIC C40 1 0 Ft 1434 EMN08031345 Hangfal OMNITRONIC C60 (oldalfalon) 1 0 Ft 1434 EMN08031346 Hangfal OMNITRONIC C60 (oldalfalon) 1 0 Ft 1434 EMN08031319 Hangfal omnitronic kpx 212 1 0 Ft 1434 EMN08031320 Hangfal omnitronic kpx 212 1 0 Ft 1434 EMN08031261 Hangfal Omnitronic tmx 1230 1 0 Ft 1434 EMN08031344 Hangfal OMNOTRONIC C60 (oldalfalon) 1 0 Ft 1434 EMN08031301 Hangfal OMNOTRONIC Tterem hasng. 1 0 Ft 1434 EMN08031613 Hangrögzítő TASCAM Ss-CDR1 digitális 1 15 942 Ft 1434 EMN08031608 Hangrögzítő TASCAM Ss-CDR1 digitális 1 15 942 Ft 1434 EMN08031310 Hangszin Equalizer PEQ 2150 1 0 Ft 1434 EMN08031022 Hangszóró 1 95 Ft 1434 EMN08031036 Hangszóró - Altec Lansing 1 0 Ft 1434 EMN08033011 Hősugárzó 1 0 Ft 1434 emn08032067 Hősugárzó 1 0 Ft 1434 EMN08034361 Hősugárzó DeLonghi 1 0 Ft 1434 EMN08032255 Hősugárzó Heller 1 0 Ft 1434 EMN08029068 Hűtőszekrény 1 0 Ft 1434 EMN08033417 Hűtőszekrény fresh & cool 1 0 Ft 1434 EMN08033081 Hűtőszekrény gorenje RF 627W 1 0 Ft 1434 EMN08034090 Hűtőszekrény Samsung RL 36 SBSW 1 0 Ft 1434 EMN08035095 Hűtőszekrény Zanussi 1 0 Ft 1434 2007/KTE/004 II. em Tárgyaló - SENNHEISER ME 34 1 0 Ft 1434 2007/KTE/003 II. em Tárgyaló - SENNHEISER ME 34 1 0 Ft 1434 EMN08031157 Kamera VIVOTEK NETWORK IP CAMERA 1 0 Ft 1434 EMN08032126 Kaputelefon 1 0 Ft 1434 EMN08032543 Kávéfőző DeLonghi 1 0 Ft 1434 EMN08033862 Kávéfőző Philips HD7446/20 filteres 1 0 Ft 1434 EMN08032139 Kávéfőző Szarvas 618 Espresso Max 1 0 Ft 1434 EMN08032138 Kávéfőző Szarvas 618 Espresso Max 1 0 Ft 1434 emn08033861 Kávéfőző Szarvas cafe lux 1 0 Ft 1434 EMN08034095 Kávéfőző Trevi CF4020 1 0 Ft 1434 EMN08034097 Kévéfőző Solac 1 0 Ft 1434 EMN08031334 Keverő BERINGHER XENIX 1204 1 0 Ft 1434 EMN08031309 Keverő Berringer DJ VMX-1000 1 0 Ft 1434 EMN08031850 Keverő AMBIENT DAS 10.2 1 0 Ft 1434 EMN08031308 Keverő BEHRINGER XENIX 1622 1 0 Ft 1434 EMN08031581 Keverő Behringer Xenix 802 1 0 Ft 1434 EMN08031882 Keverő Crossover BEHRINGER X-PRO 1 0 Ft 1434 EMN08031577 Keverő OMNITRONIC EM-260 1 0 Ft 1434 EMN08031875 Keverő OMNITRONIC LH-010 1 0 Ft 1434 EMN08031701 Kiskocsi összecsukható 150 kg raksúlyig 1 0 Ft 1434 EMN08031698 Kiskocsi 150 kg raksúlyig 1 0 Ft 1434 emn08036105 Klíma demrad2,6 KW-os 1 0 Ft 1434 EMN08036104 Klíma daikin 3,5 KW 1 0 Ft 1434 EMN08036073 Klíma demrad 2,6 KW 1 0 Ft 1434 EMN08031330 Konferencia vezérlő SDC 8200 CU M 1 0 Ft 1434 EMN08032194 Konzol fali tartó 6db 1 0 Ft 1434 EMN08033599 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 emn08033970 Lámpa asztali DAVID 1*35 W fekete 1 0 Ft 1434 EMN08031658 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 emn08032095 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 EMN08030004 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 EMN08030022 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 EMN08030034 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 EMN08032002 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 EMN08032011 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 EMN08033286 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 EMN08033060 Lámpa asztali Eglo 9211 szürke 1 0 Ft 1434 EMN08033061 Lámpa asztali fehér 1 0 Ft 1434 EMN08033860 Lámpa asztali 1x35W ezüst Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08033859 Lámpa asztali 1x35W ezüst Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08033858 Lámpa asztali 1x35W ezüst Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08033857 Lámpa asztali 1x35W ezüst Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08033854 Lámpa asztali 1x35W szürke Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08033853 Lámpa asztali 1x35W szürke Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08033852 Lámpa asztali 1x35W szürke Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08033849 Lámpa asztali 1x35W szürke Spomp 1 0 Ft 1434 emn08033977 Lámpa asztali DAVID 1 0 Ft 1434 EMN08033979 Lámpa asztali DAVID 1 0 Ft 1434 EMN08033974 Lámpa asztali DAVID 1 0 Ft 1434 EMN08037039 Lámpa asztali DAVID 1-35W fekete 1 0 Ft 1434 EMN08033864 Lámpa asztali dekor króm/fekete 1 0 Ft 1434 EMN08032251 Lámpa asztali fekete 1 0 Ft 1434 EMN08037029 lámpa asztali fekete RábaLux 1 0 Ft 1434 EMN08037030 lámpa asztali halogén fekete 1 0 Ft 1434 EMN08037031 lámpa asztali halogén fekete 1 0 Ft 1434 EMN08037032 lámpa asztali halogén fekete 1 0 Ft 1434 EMN08037033 lámpa asztali halogén fekete 1 0 Ft 1434 EMN08037034 lámpa asztali halogén fekete 1 0 Ft 1434 EMN08037036 Lámpa asztali Rábalux 1 0 Ft 1434 EMN08033865 Lámpa asztali Tyffani C1670/8022 1 0 Ft 1434 EMN08033765 Lámpa dekor asztali 1 0 Ft 1434 2007/NTE/001 Lámpa SPOT Aula (II. emelet korlát) 1 0 Ft 1434 2007/NTE/002 Lámpa SPOT Aula (II. emelet korlát) 1 0 Ft 1434 EMN08032301 Lemezszekrény 1 0 Ft 1434 EMN08032149 Létra 2 lépcső acél 1 0 Ft 1434 EMN08034360 Létra 3*9 fokos háztartási, alumínium 1 0 Ft 1434 EMN08032105 Létra 4 lépcsős 1 0 Ft 1434 EMN08032084 Mérleg levél 1 0 Ft 1434 EMN08037060 Mérőkerék analóg CST/Berger 31-40M 1 0 Ft
1434 EMN08037059 Mérőkerék analóg CST/Berger 31-40M 1 0 Ft 1434 EMN08037058 Mérőkerék analóg CST/Berger 31-40M 1 0 Ft 1434 EMN08032498 Mérőkerék CLL-400 1 0 Ft 1434 EMN08032299 Mérőkerék CLL-400 + táska 1 0 Ft 1434 EMN08031582 Mikfrofon SENNHEISER rádiós FREEPort 1 0 Ft 1434 2009/KTE/002 Mikrofon mobil szett talp+szár 1 0 Ft 1434 EMN08031273 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 emn08031854 Mikrofon állvány 1 0 Ft 1434 emn08031853 Mikrofon állvány 1 0 Ft 1434 EMN08031881 Mikrofon behringer xm 8500 1 0 Ft 1434 EMN08031880 Mikrofon behringer xm8500 1 0 Ft 1434 EMN08030012 Mikrofon ME34 1 0 Ft 1434 EMN08031879 Mikrofon omnitronic M60 Din stúdió 1 0 Ft 1434 EMN08031878 Mikrofon omnitronic M60 Din stúdió 1 0 Ft 1434 EMN08031268 Mikrofon SDC 8200 C 1 0 Ft 1434 EMN08031269 Mikrofon SDC 8200 C 1 0 Ft 1434 EMN08031271 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031272 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031274 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031275 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031276 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031277 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031278 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031279 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031280 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031281 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031282 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031283 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031284 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031285 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031286 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031287 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031288 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031289 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031290 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031291 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031292 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031293 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031294 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031296 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031297 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031270 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031295 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 2009/KTE/001 Mikrofon SENNHEISER a835s 1 0 Ft 1434 EMN08031848 Mikrofon SENNHEISER rádiós FREEPort 1 0 Ft 1434 EMN08029079 Mikrohullámú sütő 1 0 Ft 1434 EMN08035094 Mikrohullámú sütő LG 1 0 Ft 1434 EMN08033421 Mikrohullámú sütő Samsung 1 0 Ft 1434 EMN08033913 Mikrohullámú sütő Samsung 1 0 Ft 1434 EMN08032499 Mikrohullámú sütő Samsung 1 0 Ft 1434 EMN08032197 Mikrohullámú sütő Zanussi ZM21 M4 1 0 Ft 1434 EMN08032300 Mosógép Bosch elöltöltős WAB 20060 1 0 Ft 1434 EMN08033698 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08032137 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08033287 Óra fali Qill 1 0 Ft 1434 EMN08034067 Óra asztali antik 1 0 Ft 1434 EMN08034102 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08033694 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08033699 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08034354 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08033972 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08037028 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08033903 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08032195 Óra fali 9105 1 0 Ft 1434 EMN08034087 Óra fali Quill 1 0 Ft 1434 EMN08033113 Óra fali Seiko 1 0 Ft 1434 EMN08035079 Páncélszekrény 1 0 Ft 1434 EMN08032110 Polc 2polcos fa 1 0 Ft 1434 EMN08032115 Polc fali 1 0 Ft 1434 EMN08032116 Polc fali 1 0 Ft 1434 EMN08035108 Polc fali 1 0 Ft 1434 EMN08032204 Polc fali 6 polcos 1 0 Ft 1434 EMN08032205 Polc fali 6 polcos 1 0 Ft 1434 EMN08032120 Porraloltó 12 kg Rolexco 1 0 Ft 1434 EMN08032081 Rádió philips az 1080 1 0 Ft 1434 EMN08032246 Rádió Philips CD lejátszós AZ1080/14 1 0 Ft 1434 emn08032129 Riasztó rendszer 1 0 Ft 1434 EMN08032225 Sporteszköz - 3 in 1 STEPPER BOARD 1 0 Ft 1434 EMN08032222 Sporteszköz - Kettlebell 8 kg 1 0 Ft 1434 EMN08032223 Sporteszköz - Kettlebell 8 kg 1 0 Ft 1434 EMN08032219 Sporteszköz - OTO CHILI 1 0 Ft 1434 EMN08032224 Sporteszköz - SP 20 XL fitnesz center 1 0 Ft 1434 EMN08032226 Sporteszköz - Súlyzó Neoprene DUMBBELL 2 KG 1 0 Ft 1434 EMN08032227 Sporteszköz - Súlyzó Neoprene DUMBBELL 2 KG 1 0 Ft 1434 EMN08032228 Sporteszköz - Súlyzó Neoprene DUMBBELL 3 KG 1 0 Ft 1434 EMN08032229 Sporteszköz - Súlyzó Neoprene DUMBBELL 3 KG 1 0 Ft 1434 EMN08032239 Sporteszköz - Szobakerékpár VM 200 1 0 Ft 1434 EMN08032270 Számológép szalagos Casio FR-2650T 1 0 Ft 1434 2007/NTE/013 Székek kárpitanyaga 1 0 Ft 1434 2014/NTE/002 Szeméttároló konténer 1100l 1 0 Ft 1434 2014/NTE/001 Szeméttároló konténer 770l 1 0 Ft 1434 2007/NTE/010 Szerelési anyagok Aula fénytechnika 1 0 Ft 1434 EMN08031674 Szerszám Akkus csavarozó einhell 1 0 Ft
1434 EMN08031672 Szerszám Csavarhúzó fogó mamesmann 1 0 Ft 1434 EMN08031673 Szerszám Csillag villáskulcs készlet 1 0 Ft 1434 EMN08031670 Szerszám Kábeldob 25m 1 0 Ft 1434 EMN08031669 Szerszám Műszer csavarhúzó készlet 1 0 Ft 1434 EMN08031671 Szerszám Ütvefúró készlettel 710w 1 0 Ft 1434 EMN08034029 Szőnyeg 1 0 Ft 1434 EMN08034030 Szőnyeg 1 0 Ft 1434 emn08033904 Szőnyeg 160x240 1 0 Ft 1434 emn08032076 Szőnyeg 250x150 1 0 Ft 1434 EMN08034055 Szőnyeg 300x400 DIEGO 1 0 Ft 1434 EMN08034014 Szőnyeg 4x4 m-es 1 0 Ft 1434 emn08033900 Szőnyeg 80x150 1 0 Ft 1434 EMN08033902 Szőnyeg kicsi 1 0 Ft 1434 EMN08034015 Szőnyeg kicsi 1 0 Ft 1434 EMN08034016 Szőnyeg kicsi 1 0 Ft 1434 EMN08034085 Szőnyeg közepes 1 0 Ft 1434 2000/NTE/001 Szőnyeg padló 1 0 Ft 1434 EMN08032059 Tábla plakáttartó 1 0 Ft 1434 EMN08032030 Tábla plakáttartó nagy 1 0 Ft 1434 EMN08033909 Tábla tartó 1 0 Ft 1434 EMN08032072 Tábla tartó kicsi 1 0 Ft 1434 EMN08031462 Tanácsterem - SENNHEISER MZH 1 0 Ft 1434 2010/KTE/002 Tanácsterem - SENNHEISER MZH 3015 1 0 Ft 1434 EMN08037055 Távolságmérő Bosch DLE 50 lézeres 1 0 Ft 1434 EMN08031963 Távolságmérő digitális 1 0 Ft 1434 EMN08032254 Távolságmérő lézeres Bosch 1 0 Ft 1434 EMN08037057 Távolságmérő lézeres Bosch DLE 50 1 0 Ft 1434 EMN08032250 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1434 EMN08032259 Telefon Panasonic KX-TS500 HGW 1 0 Ft 1434 EMN08033495 Televizió SONY Bravia KDL-40S4000 1 0 Ft 1434 EMN08032029 Tolókocsi fa nagy 1 0 Ft 1434 EMN08031697 Tolóocsi kicsi összecsukható 150 kg raksúlyig 1 0 Ft 1434 EMN08031333 Tterem hang. - Audiprof 19" 4-channel Amplifer 1 0 Ft 1434 2007/KTE/009 Tterem hang. - AUDIPROF SPEAKER 2WAY 1 0 Ft 1434 2007/KTE/008 Tterem hang. - AUDIPROF SPEAKER 2WAY 1 0 Ft 1434 2007/KTE/007 Tterem hang. - AUDIPROF SPEAKER 2WAY 1 0 Ft 1434 2007/KTE/006 Tterem hang. - AUDIPROF SPEAKER 2WAY 1 0 Ft 1434 2007/KTE/005 Tterem hang. - AUDIPROF SPEAKER 2WAY 1 0 Ft 1434 EMN08031305 Tterem hang. - AUDIPROF SPEAKER 2WAY 1 0 Ft 1434 2007/NTE/009 Tterem hang. - Kábelek, szerelvények 1 0 Ft 1434 EMN08032122 Tűzjelző berendezés irattár figyelés 1 225 466 Ft 1434 EMN08030088 Tűzoltó készülék 1 0 Ft 1434 EMN08032071 Tűzoltókészülék 5kg co2 1 0 Ft 1434 EMN08032032 Tűzoltókészülék 5kg co2 1 0 Ft 1434 EMN08031687 Tűzoltókészülék 6 kg-os 1 0 Ft 1434 EMN08031689 Tűzoltókészülék CO2-vel oltó 2 kg-os 1 0 Ft 1434 EMN08038033 Tűzoltókészülék CO2-vel oltó 2 kg-os 1 0 Ft 1434 EMN08031685 Tűzoltókészülék Porraloltó 6 kg-os 1 0 Ft 1434 EMN08031686 Tűzoltókészülék Porraloltó 6 kg-os 1 0 Ft 1434 EMN08034373 Vasaló DeLonghi 1 0 Ft 1434 EMN08031576 Végerősítő AMERICAN AUDIO VPL-300 1 0 Ft 1434 EMN08032109 Ventilátor asztali 1 0 Ft 1434 EMN08029029 Ventilátor Hausmeister 1 0 Ft 1434 EMN08034364 Ventillátor álló 1 0 Ft 1434 EMN08034365 Ventillátor álló 1 0 Ft 1434 EMN08034366 Ventillátor álló 1 0 Ft 1434 EMN08034370 Ventillátor álló 1 0 Ft 1434 EMN08034369 Ventillátor álló 1 0 Ft 1434 EMN08032513 Ventillátor álló Amstar 1 0 Ft 1434 EMN08030056 Ventillátor álló Orion 1 0 Ft 1434 EMN08034368 Ventillátor álló UFESA 1 0 Ft 1434 EMN08033118 Ventillátor asztali UFESA VP 3801 1 0 Ft 1434 EMN08032276 Ventillátor Hausmeister 1 0 Ft 1434 EMN09011079 Ventillátor Hausmesiter 1 0 Ft 1434 emn08031873 Világítás technika Controller EUROLITE RFL-3 1 0 Ft 1434 emn08031874 Világítás technika Controller Eurolite RFL-4 1 0 Ft 1434 emn08031872 Világítás technika Controller Eurolite RFL-4 1 0 Ft 1434 EMN08034189 Virágtartó 1 0 Ft 1434 EMN08034190 Virágtartó 1 0 Ft 1434 EMN08034193 Virágtartó 1 0 Ft 1434 EMN08034194 Virágtartó 1 0 Ft 1434 EMN08034191 Virágtartó 1 0 Ft 1434 EMN08034192 Virágtartó 1 0 Ft 1434 EMN08033281 Virágtartó állvány 1 0 Ft 1434 EMN08033282 Virágtartó állvány 1 0 Ft 1434 EMN08033283 Virágtartó állványos 1 0 Ft 1434 EMN08033498 Vízforraló PHILIPS HD 1 0 Ft 1434 EMN08030079 Vízforraló Hauser 1 0 Ft 1434 EMN08033702 Vízforraló Phillips 1 0 Ft 1434 EMN08032180 Vízmelegítő 10L átfolyós Hajdú 1 0 Ft 1434. Egyéb irodai eszközök 315 529 Ft 1435 12540001277913 Mobil telefon - Iphone 4 1 0 Ft 1435 013067001087976 Mobiltelefon Apple Iphone 4G/HD Black - 16GB 1 0 Ft 1435 359519064777630 Mobiltelefon Samsung Galaxy Ace 4 grey 1 0 Ft 1435 359234040205405 Mobiltelefon Samsung Galaxy Mini White 1 0 Ft 1435 355847069789563 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069716582 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069716459 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069716376 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069716319 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069716491 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069716434 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069789852 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft
1435 355847069789548 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069716400 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 359890061314606 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061313913 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061314176 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061326634 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061314499 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061314481 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061326626 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061328259 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061314655 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 355253050407093 Mobiltelefon - Samsung Galaxy Y 1 0 Ft 1435 358598053329505 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 Ft 1435 358598053328648 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 Ft 1435 358598053338639 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 Ft 1435 358598053049681 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 Ft 1435 358598053328754 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 Ft 1435 358598052245306 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 Ft 1435 358598053329257 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 Ft 1435 352318063140065 Mobiltelefon Samsung S7275R Galaxy Ace III Black (független) 1 0 Ft 1435 354900068688673 Mobiltelefon Samsung S7580 Galaxy Trend Plus fehér (telenor) 1 0 Ft 1435 354900069562398 Mobiltelefon Samsung S7580 Galaxy Trend Plus fehér (telenor) 1 0 Ft 1435 013550007182164 Mobiltelefon Iphone5 16gb 1 0 Ft 1435 352658061239728 Mobiltelefon LG F70 1 0 Ft 1435 352658061239769 Mobiltelefon LG F70 1 0 Ft 1435 357953032860396 Mobiltelefon Samsung 5230 1 0 Ft 1435 354890040893741 Mobiltelefon Samsung Galaxy Ace 1 0 Ft 1435 354890040258515 Mobiltelefon Samsung Galaxy Ace 1 0 Ft 1435 356035055441030 Mobiltelefon Samsung Galaxy Ace II (i8160) független 1 0 Ft 1435 351740058702826 Mobiltelefon Samsung Galaxy Mini black(s5570) 1 0 Ft 1435 354201063981183 Mobiltelefon Samsung Galaxy Note 4 fekete(telenor) 1 33 979 Ft 1435 355960062345265 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 mini fekete(telenor) 1 0 Ft 1435 356979051800345 Mobiltelefon Samsung Galaxy SIII (i9300) független 1 0 Ft 1435 356898051391958 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y (S5360) független 1 0 Ft 1435 356898051390083 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y (S5360) független 1 0 Ft 1435 354352057023233 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y fekete 1 0 Ft 1435 359037051433513 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 Ft 1435 359037051433844 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 Ft 1435 359037051433398 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 Ft 1435 359037051433414 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 Ft 1435 359037051433349 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 Ft 1435 359037051433315 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 Ft 1435 359037051433356 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 Ft 1435 354352056510420 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 Ft 1435 354352056508937 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 Ft 1435 354352056509653 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 Ft 1435 354352056509539 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 Ft 1435 354352056509794 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 Ft 1435 354352056509323 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 Ft 1435 354352056759829 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 Ft 1435 354352056509489 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 Ft 1435 355835064332844 Mobiltelefon Samsung Galxy S3 Neo 1 0 Ft 1435 353255062965671 Mobiltelefon Sony Xperia M2 D2303 White (független) 1 0 Ft 1435. Mobil telefonok 33 979 Ft 144 EMN08034007 Festmény (Hegedűs) 1 65 000 Ft 144 EMN08033893 Kép (táj) bőr 1 35 000 Ft 144 EMN08034057 Kép Olajfestmény Csáky 1 150 000 Ft 144. Üzemkörön kívüli berendezések, felszerelések 250 000 Ft 14. Egyéb berendezések, felszerelések, járművek összesen: 17 721 341 Ft Befektetett eszközök összesen: 50 477 830 Ft Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Vevők vagyonleltára átalakulás előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 311999 Anger Tamás 1 561 311999 Borsi Katalin 1 256 311999 Dr. Tarr-Ortó Dalma 5 333 311999 Dr. Tóth Anita 2 155 311999 Fojtán Gergely 6 840 311999 Heves Megyei Térségfejl. Kft 5 080 000 311999 Hossó Anikó 1 210 311999 Kapás Erika 1 179 311999 Kirilla Zsoltné 1 483 311999 Kiss Csaba 1 715 311999 Miskolc M.J:V. Önkormányzata 1 727 200 311999 Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Kft 5 080 000 311999 Pál István 1 311999 Pásztor Zsolt 2 396 311999 Ráski József 1 233 311999 Sikora Eszter 11 292 311999 Solcz Roland 2 866 311999 Tisza Orsolya 17 407 311999 Török Zoltán 144 000 311999 vevő követelés összesen: 12 089 127 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Egyéb követelések vagyonleltára átalakulás előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 361225 Sneider Ildikó elszámolási előleg 50 000 361231 Hall Katalin elszámolási előleg 425 814 3612 Elszámolási előlegek 475 814 3632 Lenártek András 30 294 3632 Tisza Orsolya 30 294 3632 Molnár Ákos 61 001 3632 Vass Lajos 61 001 3632 Kovács Tibor 61 001 3632 Hall Katalin 61 001 3632 Külföldi napidij előleg 304 592 3646 Támop-4.2.3.projekt elszámolás 17 780 3646 Támop 4.2.3.projekt elszámolás 17 780 36811 Áfa elszámolási időszakos átvezetési számla 31 038 3681 Időszaki áfa elsz.- számla 31 038 3685 Tb kifizetőhelyi ellátások elszámolása 2 658 961 3685 Időszaki elszámolási számla 2 658 961 3687 Miskolc helyi adó többlet 426 250 3687 Salgótarján helyi adótöbblet 25 150 3687 Eger Helyi adó többlet 22 100 3687 Táppénzhozzájárulék többlet 7 375 3687 Építményadó többlet 32 782 3687 Gépjárműadó többlet 31 100 3687 Illeték többlet 23 500 3687 Adótúlfizetések 568 257 3688 MIVÍZ KFT 21 945 3688 MiReHuKöz Nonprofit Kft. 9 225 3688 Magyar Telekom Nyrt 11 371 3688 B.A.Z. Ker-i és Iparkamara 650 3688 Szállító túlfizetések 43 191 3689 Mobil parkolás előleg 22 844 3689 Mobil parkolás előleg 22 844 36 Egyéb követelés összesen: 4 122 477 Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Értékpapírok vagyonleltára átalakulás előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 3743 Budapest Bank Befektetési jegy 45 894 790 3744 Erste Bank befektetési jegy 74 789 396 374 Forgatási célú hitel viszonyt megt. Értékp. 120 684 186 375 Erzsébet utalvány 8 000 37 Értékpapírok összesen: 120 692 186 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Pénzeszközök vagyonleltára átalakulás előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 3811 Központi pénztár 158 775 3821 Eur valuta pénztár 48 767 Pénztár összesen 207 542 3843 Államkincstár 3 443 3844 Erste Bank Huf 3 776 673 3845 Budapest Bank Huf 283 997 Elszámolás betét számla 4 064 113 38507 Államkincstár Támop 3 835 385501 Erste Bank Huf lekötött betét 218 000 000 385503 Budapest Bank Értékpapir számla 2 010 385504 Erste Értékpapir számla 4 701 Elkülönített betétszámlák 218 010 546 3861 Erste Bank DEPURE Eur 100 359 3862 Erste SHING Mo. Eur 28 185 173 3863 Erste Bank Eur 155 922 386 Devizabetét számlák 28 441 454 Bankbetétek összesen: 250 516 113 Pénzeszközök összesen. 250 723 655 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Aktiv időbeli elhatárolás vagyonleltára átalakulás előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 3914 Budapest lekötött időarányos kamat 94 851 391 Bevételek aktiv időbeli elhatárolása 94 851 3921 Magyar Hírlap előfizetés 2016.06.01.2016.12.31. 18 367 3921 B/6 közbeszerzési szemle 2016.06.01-2016.12.31 9 328 3921 B/9 Új jogtár előfiz 2016.06.01-2016.07.08 23 161 3921 B/16 Heti csődért-előfiz.2016.06.01-2016.06.30 7 933 3921 B/30 autópálya matrica elhat.2016.06.01-2017.01.31. 108 555 3921 B/57 tanúsítvány Partnerconrol online 42 000 3921 B/318 Tárhely szolg 2016.06.01.-2016.12.01. 7 950 3921 B/342 Népszabadság előfizetés 2016.06.01.-2016.12.31. 34 100 3921 B/36 Kulcs bér 2016.06.01-2016.12.31 52 500 3921 B/112 -S-166 e-út megujító csomag 2016.06.01-2017.02.28 37 500 3921 Anyag jellegű aktiv időbeli elhatárolás 341 394 3922 AIG biztosítás 268 562 3922 Személyi jellegű költségek aktiv időbeli elhat. 268 562 3923 Áfa Módszertani Szemle 2017.04.Folyóirat előfizetés 22 825 3923 Kulcs Bérprogram 2016.06.01-2016.12.31 78 750 3923 Kulcs könyvelés 2016.06.01-2016.06.30 22 785 3923 Egyéb költségek aktiv időbeli elhatárolás 124 360 392 Költségek,ráfordítások aktiv időbeli elhatárolása 734 316 39 Aktiv időbeli elhatárolások összesen: 829 167 Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Saját tőke vagyonleltára átalakulás előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 411 B.A.Z. Megyei Önkormányzat 1 000 000 411 Heves Megyei Önkormányzat 1 000 000 411 Nógrád Megyei Önkormányzat 1 000 000 411 Jegyzett tőke 3 000 000 413 Eredménytartalék 361 729 008 413 Eredménytartalék 361 729 008 Saját tőke összesen: 364 729 008 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Céltartalék vagyonleltára átalakulás előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 421 Céltartalék 29 000 000 42 céltartalékok összesen: 29 000 000 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Kötelezettségek vagyonleltára átalakulás előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 453301 H2020-M Powering programra kapott előleg 21 544 323 453 Vevőktől kapott előlegek 21 544 323 454999 AIG Europa Limited M.o. fiók 289 160 454999 Dr. Orosz Mónika 522 500 454999 Émász Nyrt 3 625 454999 Menedzser Praxis kft 26 145 454999 Nógrád Megyei Önkormányzat 144 600 454999 Otp pénztárszolgáltató Zrt 374 394 454999 Tarján-bau Műszaki Iroda bt. 396 000 454999 Thermo-Comfort kft 102 825 454999 Tigáz Zrt 145 995 454 Belföldi szállítók 2 005 244 4621 Személyi Jöv. Adó köt. 2 048 000 4634 Rehab hozzájárulás 237 000 4636 Ehó fiz.kötelezettség 127 000 4643 Cégautó adó 131 118 4645 Szakképzési hozzájárulás 2 000 468 Áfa fiz. Kötelezettség 31 000 46 Egyéb költségvetési Kötelezettség 2 576 118 4711 Jövedelem elszámolás 10 102 568 4731 Nyugdijbiztosítási jár. Fiz. Kötelezettség 1 226 000 4732 Szociális hozzájár. Fiz. Köt. 3 039 000 4735 Egészségbizt. És munkerő piaci jár. Fiz. Köt. 950 000 47614 Krakkai János Gyerektartás 46 550 4791 Eltérő időszaki áfa elszámolás 61 688 47 Munkavállalókkal kapcs. Fiz. Köt. 15 425 806 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 18 001 924 Rövid lejáratú kötelezettségek 41 551 491 Kötelezettségek összesen: 41 551 491 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Passziv időbeli elhatárolás vagyonleltára átalakulás előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 4821 Gázdij 191 928 4821 Üzemanyag 127 246 4821 Könyvviteli szolgáltatás 500 000 4821 Karbantartás 155 000 4821 Áramdíj 230 409 4821 Könyvvizsgálói díj 250 000 482 Költségek, ráfordítások passziv időbeli elha 1 454 583 483 Halasztott bevételek 2 199 360 483 Halasztott bevételek 2 199 360 Passziv időbeli elhatárolás összesen: 3 653 943 Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Statisztikai számjel 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 cégjegyzék száma Vállalkozás címe, telefonszáma : 3525 Miskolc, Városház tér 1. B-A-Z Megyei Fejlesztési Ügynökség Kh. Nonprofit Kft Vagyon átvétele előtti vagyonleltár-tervezete 2016. május 31.
2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Befektetett eszközök vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016.május 31. Fők.szám Nyilvántartási sz. Vagyon megnevezése Rögz. menny. leltár szerinti érték 114 MFÜ0002 Weblap 1 0 Ft 114 0 Ft 131 MFÜ0003 Notebook 15,6' 1 0 Ft 131 0 Ft 143 MFÜ0007 Lézernyomtató színes HP 1 0 Ft 143 MFÜ0009 Notebook Acer 17,3' 1 59 064 Ft 143 59 064 Ft 1431 MFÜ0013 Monitor LG 1 0 Ft 1431 MFÜ0015 Falióra 1 0 Ft 1431 MFÜ0016 Kávé-tea forraló SAECO 1 0 Ft 1431 MFÜ0019 Scanner HP G3010 1 0 Ft 1431 MFÜ0022 Lézernyomtató Samsung 1 0 Ft 1431 MFÜ0023 Router 1 0 Ft 1431 MFÜ0024 Mobiltelefon Samsung 1 0 Ft 1431 MFÜ0025 Digitális fényképezőgép 1 0 Ft 1431 0 Ft 143201 MFÜ0044 KM Bizhub C2244 1 698 026 Ft 143201 MFÜ0045 Server 1 2 490 083 Ft 143201 Összeg 3 188 109 Ft 143202 MFÜ0031 Dell toronypower Edge 1 1 075 886 Ft 143202 Összeg 1 075 886 Ft 143203 MFÜ0032 Külső adattároló 2 0 Ft 143203 MFÜ0033 Külső CD DVD író 1 0 Ft 143203 MFÜ0034 Dell laptop 1 187 677 Ft 143203 MFÜ0035 Multifunkciós lézernyomtató 1 229 794 Ft 143203 MFÜ0036 Spirálozógép 1 151 100 Ft 143203 MFÜ0037 D-Link NAS 1 132 949 Ft 143203 MFÜ0038 Külső monitor 3 0 Ft 143203 MFÜ0039 Külső billentyűzet, egér 3 0 Ft 143203 MFÜ0040 Irodai forgószék 3 0 Ft 143203 MFÜ0041 Spirálozógép 1 100 838 Ft 143203 MFÜ0042 Iratmegsemmisítő 1 0 Ft 143203 MFÜ0043 Irattároló fémszekrény 1 110 468 Ft 142303 Összeg 912 826 Ft 143204 MFÜ0028 Lenovo laptop 143204 MFÜ0029 LG monitor 1 208 448 Ft 143204 MFÜ0030 HP laptop 2 0 Ft 1 208 448 Ft 143204 Összeg 416 896 Ft 1432. Számítás technikai eszközök 5 593 717 Ft 14. Egyéb berendezések, felszerelések, járművek összesen: 5 593 717 Ft Befektetett eszközök összesen: 5 652 781 Ft Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Vevők vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 3110002 Future Horizont Consulting Kft 1 016 000 Vevő követelés összesen: 1 016 000 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Egyéb követelések vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 3612 Előírt tartozás 347 499 3614 Elszámolásra kiadott pénzeszköz 28 000 36 Egyéb követelés összesen: 375 499 Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Értékpapírok vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 37 Értékpapírok összesen: - Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Pénzeszközök vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 3811 Pénztár MFÜ 17 985 3842 Pénzforgalmi bankszámla 265 846 3851 B.szla 48561054 TÁMOP-6.1.5-14 200 829 3852 B.szla 48561023 TÁMOP-4.1.1.F- 9 160 3853 B.szla 48561030 TÁMOP 2.2.7 B- 1 532 491 3854 B.szla 48561047 TÁMOP-6.1.5-13 33 768 385501 11734004-20536914 - TÁMOP-6.1. 604 410 385502 11734004-20536938 - TÁMOP-4.1. 115 804 385503 11734004-20536921- TÁMOP-2.2.7-1 181 385504 11734004-20436900 - TÁMOP- 6.1-90 937 3861 Devizabetét-számla 1,2 Bankbetétek összesen: 2 670 191 Pénzeszközök összesen. 2 688 176 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Aktiv időbeli elhatárolás vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 39 Aktiv időbeli elhatárolások összesen: - Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. főkönyvi számla száma Saját tőke vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban 411 Jegyzett tőke 3 000 000 413 Eredménytartalék 124 669 41311 Eredménytartalék 141 086 413 Eredménytartalék - 8 033 737 Eredménytartalék - 7 767 982 Saját tőke összesen - 4 767 982 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Céltartalék vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 42 céltartalékok összesen: - Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Kötelezettségek vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 454100005 Telenor Magyarország Zrt. MFÜ 27 149 454100008 Eco-Man Projekt Kft. MFÜ 32 400 454100033 MIHŐ Kft. MFÜ 1 872 282 454100038 Emberi Erőforrások Minisztériuma MFÜ 30 706 4543 Belföldi szolgáltatók 1 454 Belföldi szállítók 1 962 538 461 Társasági adó elszámolása MFÜ 488 000 4621 Munkáltatói SZJA MFÜ 14 120 46225 Levont Szja MFÜ 376 531 4644 Illeték MFÜ 10 000 4647 Egészségügyi hozzájárulás MFÜ - 961 4662 Beszerzések előzetes áfája MFÜ - 1 467 Fizetendő általános forgalmi adó MFÜ 4 494 204 468 Általános forgalmi adó elszámolási számla MFÜ - 802 618 4695 Helyi iparűzési adó elszámolási számla MFÜ 235 650 46 Egyéb költségvetési Kötelezettség 4 814 925 4711 Keresetelszámolási számla MFÜ 807 463 4731 Levont nyugdíjjárulék MFÜ 292 309 4732 Levont egészségbiztosítái járulék MFÜ 172 271 4733 Szociális hozzájárulás MFÜ - 1 452 354 47355 Szociális hozzájárulás MFÜ 294 217 473555 Szociális hozzájárulás állandó MFÜ 1 765 350 47 Munkavállalókkal kapcs. Fiz. Köt. 1 879 256 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 6 694 181 Kötelezettségek összesen: 8 656 719 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Statisztika számjel 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Passziv időbeli elhatárolás vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 481 Passzív időbeli elhatárolás 5 593 719 Mérlegfordulónap előtti időszakot terhelő költségek, 4821 ráfordítások elhatárolása 250 000 Passziv időbeli elhatárolás összesen: 5 843 719 Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás címe, telefonszáma : 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vagyon átvétele előtti vagyonleltár-tervezete 2016. május 31.
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Befektetett eszközök vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016.május 31. Fők.szám Nyilvántartási sz. Vagyon megnevezése Rögz. menny. leltár szerinti érték 11. Immateriális Javak összesen: 0 Ft 12. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok összesen: 0 Ft 14. Egyéb berendezések, felszerelések, járművek összesen: 0 Ft Befektetett eszközök összesen: 0 Ft Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Vevők vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 311 Vevő - 311 vevő követelés összesen: - Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Egyéb követelések vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 468 ÁFA elszámolás számla 62 428 468 Egyéb követelés összesen: 62 428 Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Értékpapírok vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 374 Forgatási célú hitel viszonyt megt. Értékp. - 37 Értékpapírok összesen: - Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Pénzeszközök vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 3811 Központi pénztár 7 640 Pénztár összesen 7 640 3841 Elszámolási betétszámla 23 269 319 Elszámolás betét számla 23 269 319 Bankbetétek összesen: 23 269 319 Pénzeszközök összesen. 23 276 959 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Aktiv időbeli elhatárolás vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 39 Aktiv időbeli elhatárolások - 39 Aktiv időbeli elhatárolások összesen: - Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Saját tőke vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 411 Heves Megyei Önkormányzat 3 000 000 411 Jegyzett tőke 3 000 000 413 Eredménytartalék - 12 089 000 413 Eredménytartalék - 12 089 000 Saját tőke összesen: - 9 089 000 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Céltartalék vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 421 Céltartalék - 42 céltartalékok összesen: - Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Kötelezettségek vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 451201 Tulajdonostól kapott kölcsön 24 196 000 4512 Egyéb rövid lejáratú kölcsönök 24 196 000 454308 NORDA Nonprofit Kft. 5 080 000 454310 Teto Centrum '95 Kft. 1 492 250 454 Belföldi szállítók 6 572 250 462 Személyi jövedelemadó elszámolása 118 327 462 Személyi jövedelemadó kötelezettség 118 327 46310 Egészségügyi hozzájárulás kötelezettség 3 732 463801 Szociális hozzájárulási adó 307 126 463901 Nyugdíjjárulék 113 936 463902 EB,MP járulék 97 095 463 Költségvetési befizetési kötelezettség 521 889 4695 Helyi iparűzésiadó-elszámolási számla 174 200 469 Helyi iparűzésiadó kötelezettség 174 200 4711 Keresetelszámolási számla 813 648 4713 Egyéb kifizetések elszámolása 16 212 471 Jövedelemelszámolási számla 829 000 4742 Szakképzési hozzájárulás 16 840 474 Elkülönített alapokkal kapcs. fizetési köt. 16 840 46 Rövid lejáratú kötelezettségek 814 416 47 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 845 840 Kötelezettségek összesen: 32 428 506 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Passziv időbeli elhatárolás vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 483 Halasztott bevételek - 483 Halasztott bevételek - Passziv időbeli elhatárolás összesen: - Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
18633313-8413-572-12 Statisztikai számjel 12-09-006043 cégjegyzék száma Vállalkozás címe, telefonszáma : 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vagyon átvétele előtti vagyonleltár-tervezete 2016. május 31.
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Befektetett eszközök vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016.május 31. adatok Ft-ban Fők.szám Nyilvántartási sz. Vagyon megnevezése Rögz. menny. leltár szerinti érték 113 113-2 programtervezes.hu webes alk. 1 1 712 387 114 114-01-TÁM CorelDRAW Graphics Suite prog. 1 104 833 114 114-02-TÁM FineReader Prof.Edition progr. 1 23 407 114 114-03-TÁM Microsoft Office 2016 Home&Bus 13 573 619 114 114-04-TÁM Microsoft Windows 8,1 Pro HUN 13 331 099 114 114-05-TÁM Ms.Windows Server 2012 Stand. 1 188 854 114 114-06-TÁM Ms.Windows Server 2012 User 2 0 114 114-07-TÁM Total Commander (13 user lic.) 1 0 114 114-08 NATURASOFT Forint számla prog. 1 0 11 Immateriális javak 2 934 199 141 141-01-TÁM CANON PIXMA IP7250 nyomtató 1 0 141 141-02-TÁM Canon PowerShot fényképezõgép 1 0 141 141-03-TÁM Fellowes laminálógép Saturn 1 0 141 141-04-TÁM Fellowes spirálozógép Quasar 1 0 141 141-05-TÁM Iratmegsemmisítõ Fellowes Pow. 1 0 141 141-06-TÁM Notebook Táska Logic Basic 8 0 141 141-07-TÁM Riuter TP-LINK Wireless 2 0 141 141-08-TÁM Router TP-LINK Wireless 450 2 0 141 141-09-TÁM Samsung Galaxy Tab 8 0 141 141-1 Kis ért.eszk.bútorok stb. 0 HŐSUGÁRZÓ 2 NIKON L310BK FÉNYKÉPEZŐGÉP 1 MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ 1 VIRÁGTARTÓ KEREKES 1 DEXION POLC 1 LÉTRA 1 FOGAS 1 LÉTRA 1 ÁLLÓFOGAS 2 PÉNZKAZETTA 1 ASZTALI LÁMPA 1 szekrénysor 1 szekrénysor FEKETE OLDALLAP 6R 1 ÍRÓASZTAL 2 SZÁMÍTÓGÉP ASZTAL 3 IRATTARTÓ POLC 2 IRATTÁROLÓ POLC 2 szekrény EGY RÉSZES 1 FIÓKOS szekrény 1 TÁRGYALÓASZTAL 1 ÍRÓASZTAL 1 SZŐNYEG 1 ÍRÓASZTAL 1 FIÓKOS szekrény 1 IRATszekrény 1 SZÁMÍTÓGÉP asztal 1 IRATTÁROLÓ KONTÉNER 1 IRATTÁROLÓ szekrény 1 DOHÁNYZÓ ASZTAL 1 SZŐNYEG 1 SZALAGFÜGGÖNY 1
IRATTÁROLÓ szekrény 1 TÁRGYALÓ szék 4 IRATTARTÓ szekrény 1 PÁC.TÖLGY szekrény 3 SZALAGFÜGGÖNY 1 ÍRÓASZTAL 1 ÍRÓASZTAL 1 IRATTARTÓ szekrények 4 141 141-10-TÁM Switch TP-LINK 1 0 141 141-11-TÁM Tablet tok Samsung Gal. 4 0 141 141-12-TÁM Telefon tok Samsung Gal. 8 0 141 141-13-TÁM Vágógép Fellowes Stellar 1 0 141 141-14-TÁM "L" alakú íróasztal 3db 3 134 294 141 141-15-TÁM Egyenes íróasztal 2db 2 55 910 141 141-16-TÁM 4 fiókos konténer közp.zárral 2 69 430 141 141-17-TÁM Tárgyaló asztal fém lábakon 1 0 141 141-18-TÁM Nyitott polcos iratszekrény 2 0 141 141-19-TÁM Nagyméretû egyenes íróasztal 1 0 141 141-2 Leltár szer.átvett eszközök 0 PANASONIC TELEFONKÖZPONT 1 GSM TERMINÁL NOKIA N 32 2 SZÁMÍTÓGÉPES HÁLÓZAT 1 3H MP7740,PROJEKTOÖR/KIVET.TÁSK 1 141 141-20-TÁM Számítógép asztal 1 0 141 141-21-TÁM Kör tárgyaló asztal 1 0 141 141-22-TÁM Króm tárgyaló szék 7db 7 0 141 141-23-TÁM Tároló szekrény, munkalap.1gar 1 59 219 141 141-24-TÁM Gázliftes állíth.irodai szék 8 8 442 166 141 141-25-TÁM Rendezvénysátor összecsukh.2db 2 719 341 141 141-26-TÁM Összecsukh.mûanyag székek 20 0 141 141-27-TÁM Összecsukh.mûa.asztal 2 0 141 141-28-TÁM Állványos vetítõvászon 1 0 141 141-29-TÁM Here önvizsgáló SB41580 2db 0 0 141 141-30-TÁM Emlõ önvizsgáló SB14912 2db 2 189 021 141 141-31-TÁM Táplálkoz.piramis és kieg.eszk 2 277 972 141 141-32-TÁM Behringer PPA200 hang.rendszer 1 0 141 141-33-TÁM Samsung Galaxy S6 8db 8 962 400 141 141-34-TÁM Tablet tok Samsung Gal. 4db 4 0 141 2 909 753 143 143-01-TÁM Kyocera FS-4200DN nyomtató 0 125 463 143 143-02-TÁM Develop ineo másoló szett 0 664 917 143 143-03-TÁM Toshiba belsõ merevlemez 8db 8 0 143 143-04-TÁM Toshiba Canvio Basics merevl. 2 0 143 143-05-TÁM DELL Vostro 3558 laptop 8 924 863 143 143-06-TÁM DVD lemez Verbatim 4,7GB 20 0 143 143-07-TÁM DVD lemez Verbatim 4,7GB /50db 1 0 143 143-08-TÁM ebeam Edge USB interaktív eszk 1 144 823 143 143-09-TÁM EPSON EH-TW5200 projektor 1 148 294 143 143-1 RICOH AFICIO Digatális Másoló 0 0 143 143-10-TÁM HP 1TB 6G SATA merevlemez 2 91 809 143 143-11-TÁM HP ML 150 Gen9 számítógép 1 265 747 143 143-12-TÁM LENOVO IdeaCentre szám.monitor 5 744 542 143 143-13-TÁM Logitech M235 Wirel.Mouse 8 0 143 143-14-TÁM Pen Drive 16GB Kingston 16 0 143 143-15-TÁM Pen Drive 32GB Kingston 8 0 143 143-16-TÁM CD lemez Verbatim (50db-os) 1 0 143 143-17-TÁM NAS Synology DiskStation DS415 2 207 684 143 143-18-TÁM Lenovo IdeaCentre C50-30 szg 2 441 064 143 143-2 Notebook DELL Vostro V13 0 0 143 143-3 Intel 15-650 Számítógép + mon. 0 0 143 143-4 INTEL 15-650 SZ.GÉP+monitor 0 0 143 143-5 HP LASER JET 3330 MULTIFUNKCIÓ 1 0 143 3 759 206 11. Immateriális javak 2 934 199 14. Egyéb berendezések, felszerelések, járművek összesen: 6 668 959 Befektetett eszközök összesen: 9 603 158 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. főkönyvi számla száma Készletek vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. Vagyon megnevezése adatok Ft-ban Leltár szerinti érték 2 Étkezési utalványok 5 422 2 Készletek összesen: 5 422 Salgótarján, 2016. május 31.
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Vevők vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 311 Bioenergy-Szolg Kft 435 000 311 Balassagyarmat Város Önkormányzata 508 000 311 Bánk Község Önkormányzata 1 270 000 311 Berkenye Község Önkormányzata 742 950 311 Buják Község Önkormányzata 251 460 311 Diósjenő Község Önkormányzata 1 092 200 311 Egyházasdengeleg Község Önkorm. 1 000 001 311 Héhalom Község Önkormányzata 460 000 311 Magyargéc Község Önkormányzata 299 847 311 Mátranovák Község Önkormányzata 698 500 311 Mátraszele Község Önkormányzata 691 007 311 Mátraterenye Község Önkormányzata 810 412 311 Nemti Község Önkormányzata 272 000 311 Őrhalom Község Önkormányzata 1 206 500 311 Szalmatercs Község Önkormányzata 187 389 31 Vevő követelés összesen: 9 925 266 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Egyéb követelések vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 36 Közbeszerzési hatóság hirdetmény 80 000 36 Pénzforgalmi elsz.áfa 9 450 36 Ált.Forg.Adó 607 594 36 Szakképzési hozzáj. 6 794 36 Helyi adóhatósággal szemb.követelések 517 000 36 Egyéb követelés összesen: 1 220 838 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Értékpapírok vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 37 Értékpapírok összesen: - Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Pénzeszközök vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 381 Forintpénztár 51 405 382 Valutapénztár 39 723 384 OTP - Elszámolási betétszámla 10 839 287 384 OTP - Pénzforg.számla 20183004-20 384 OTP Elkülönített bankszámla 1 744 494 384 OTP Elkül.bankszámla TÁMOP 20182333-250 Pénztár 91 128 Bankbetétek összesen: 12 583 511 Pénzeszközök összesen. 12 674 639 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Aktiv időbeli elhatárolás vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 392 Halasztott ráford.- KRF megvalós.tanulmány 3 937 500 39 Aktiv időbeli elhatárolások összesen: 3 937 500 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Saját tőke vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 411 Jegyzett tőke 4 000 000 412 Tőketartalék 2 500 000 413 Eredménytartalék 12 866 000 41 Saját tőke összesen 19 366 000 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Céltartalék vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 42 céltartalékok összesen: - Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Kötelezettségek vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 454 Account System Kft 44 450 454 DVP Consult Kft 3 145 256 454 Herman Szabolcs e.v. 250 317 454 Inno-nivo Kft 269 862 454 Neogradiensis Régió Egyesület 20 000 454 NORDA Nonprofit Kft 5 080 000 454 Belföldi szállítók 8 809 885 461 Társasági adó 432 000 462 Szem.jövedelem adó 89 503 463 Ktg-vet.befiz.kötel. 312 721 46 Egyéb költségvetési Kötelezettség 834 224 471 Munkavállalókkal kapcs. Fiz. Köt. 478 734 474 Elkül.alapokkal kapcs.fiz.kötel. 5 900 Kötelezettségek összesen: 10 128 743 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Passziv időbeli elhatárolás vagyonleltára vagyon átvétele előtt 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 481 TÁMOP-5.1.5-14-15-0032 beruh.támog. 7 831 391 Passziv időbeli elhatárolás összesen: 7 831 391 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
Statisztika számjel 2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: Befogadó vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Befogadó vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Statisztika számjel 2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 B-A-Z Megyei Fejlesztési Ügynökség Kh. Nonprofit Kft Vagyon átvétele utáni vagyonleltár-tervezete 2016. május 31.
Statisztika számjel 2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Befogadó vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Befogadó vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Statisztika számjel 2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Befektetett eszközök leltára vagyon átvétele után Fők.szám Nyilvántartási sz. Vagyon megnevezése Rögz. menny. Nettó érték 114 MFÜ0002 Weblap 1 0 Ft 114 Összeg 0 Ft 1132 I005/2010 AutoCAD LT 2010 1 0 Ft 1132 1132/119/08 EXCHANGE STDCAL 2007 SNGL 100 0 Ft 1132 I34/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I35/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I36/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I37/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I38/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I39/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I40/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I006/2010 Mikcrosoft Windows 2008 Server Enterprise 1 0 Ft 1132 I54/2009 Szoftver - Kulcs-Házi pénztár program Kulcs-Soft 1 0 Ft 1132 I001/2010 Szoftver - Kulcs-Számla program Kulcs-Soft 1 0 Ft 1132 I30/2011 Szoftver - Kulcs-Tárgyi Plusz Tárgyeszköz program Kulcs-Soft 1 0 Ft 1132 I01/2012 Szoftver - MS Project 2010 Sngl OLP NL (076-04667) 1 0 Ft 1132 I32/2011/01 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/02 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/03 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/04 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I02/2011 Szoftver - Nero 10.0 dobozos 1 0 Ft 1132 I04/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I05/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I06/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I01/2011 Szoftver - Web cafeteria VT-Soft 1 0 Ft 1132 I001/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I002/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I003/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I004/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I16/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I17/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I18/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I004/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I005/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I006/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I007/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I008/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I009/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I010/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I011/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I013/2014 Szoftver PDF konvertáló program 1 0 Ft 1132 I014/2014 Szoftver PDF konvertáló program 1 0 Ft 1132 I009/2010 Windows 7 Pro 1 0 Ft 1132 1132/099/07 WINDOWS SVR 1 0 Ft 1132 Összeg 0 Ft 1143 2013/I/001 Weblap (www.norda.hu) kétnyelvű 1 0 Ft 1143 Összeg 0 Ft 122 EMN08033796 Telek Miskolc, Csabai kapu 37 1 1 500 000 Ft 122 Összeg 1 500 000 Ft 123 EMN08032293 Irodaház Mc Csabai kapu 37 - bejárati ajtó 1 25 677 Ft 123 EMN08033799 Irodaház Miskolc, Csabai kapu 37 1 9 254 575 Ft 123 Összeg 9 280 253 Ft 124 EMN08033807 Konténer Zárható kukatároló 1 0 Ft 124 Összeg 0 Ft 131 MFÜ0003 Notebook 15,6' 1 0 Ft 131 Összeg 0 Ft 142 EMN08031954 Akkumulátor töltő Ctek multi 1 0 Ft 142 EMN08031957 Gyorsindító 1 0 Ft
142 TMBEN6NH1F4538488 Személygépkocsi - Skoda Rapid Spaceback Ambition NDN-773 1 3 523 822 Ft 142 TMBAE73T1D9036141 Személygépkocsi Skoda SuperB Business Plus 2.0 CR TDi 140 MKH-177 1 1 983 222 Ft 142 Összeg 5 507 044 Ft 143 MFÜ0007 Lézernyomtató Színes HP 1 0 Ft 143 MFÜ0009 Notebook Acer 17,3' 1 59 064 Ft 143 Összeg 59 064 Ft 1431 EMN08033672 Tükör szekrényhátfalra 192-Ny 1 0 Ft 1431 EMN08033654 Asztal Étkező kör DB/Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033655 Asztal Étkező kör DB/Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08035001 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035002 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035003 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035004 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035005 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08035009 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 Ft 1431 EMN08033218 Asztal író egyenes 1 0 Ft 1431 EMN08033559 Asztal irodai GN-/100 B.D. OA 1 0 Ft 1431 EMN08037022 Asztal irodai GN-180/100 jobbos Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08037009 Asztal irodai GN-180/100-BJ Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033537 Asztal irodai GN-180/100-J D.B OA 1 0 Ft 1431 EMN08037008 Asztal irodai GN-180/100-J Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08034043 Asztal bár kerek 1 0 Ft 1431 EMN08034020 Asztal cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08034123 Asztal cseresznye lakkozott 1 0 Ft 1431 EMN08034018 Asztal dohányzó 1 0 Ft 1431 EMN08034019 Asztal dohányzó cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08034001 Asztal dohányzó olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08034002 Asztal dohányzó olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035103 Asztal dohányzó olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033124 Asztal dohányzó üveg 1 0 Ft 1431 emn08032078 Asztal dohányzó üveg 1 0 Ft 1431 EMN08034017 Asztal dohányzó Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035093 Asztal étkező lakkozott nyitható 1 0 Ft 1431 EMN08033223 Asztal irodai 1 0 Ft 1431 EMN08032364 Asztal irodai 1 0 Ft 1431 EMN08032343 Asztal irodai 140*70 cm 1 0 Ft 1431 EMN08032344 Asztal irodai 140*70 cm 1 0 Ft 1431 EMN08037024 Asztal irodai GN-180/100 jobbos Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033538 Asztal irodai GN-180/100-B D.B OA 1 0 Ft 1431 EMN08033630 Asztal irodai IS140/80 DB/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033636 Asztal irodai KK-160/80 DB/vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035237 Asztal irodai L alakú Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035099 Asztal irodai olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035098 Asztal irodai olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033638 Asztal irodai sarokrész 1 0 Ft 1431 EMN08033262 Asztal irodai Vénusz + klviatúratartó 1 0 Ft 1431 EMN08035194 Asztal irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035192 Asztal irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033291 Asztal irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08034003 Asztal lakkozott cseresznye kicsi 1 0 Ft 1431 EMN08032347 Asztal tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08034110 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034111 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034112 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034113 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034114 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034115 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034116 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034117 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034118 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08034109 Asztal tárgyaló 50 személyes (1/10-ed rész) 1 0 Ft 1431 EMN08033560 Asztal tárgyaló GN-180/80-CS B.D. OA 1 0 Ft 1431 EMN08035228 Asztal tárgyaló olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08037063 Asztal tárgyaló ovális 1 0 Ft 1431 EMN08033256 Asztal üveg háromszögletű 1 0 Ft 1431 EMN08034037 Asztal zsúr étkező lakkozott 1 0 Ft 1431 EMN08033761 Asztal zsúr étkező lakkozott 1 0 Ft 1431 EMN08034119 Asztal zsúr étkező lakkozott 1 0 Ft 1431 EMN08035113 Előszobafal Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08032291 Fogas 1 0 Ft 1431 emn08032021 Fogas álló barna 1 0 Ft 1431 EMN08034032 Fogas álló barna 1 0 Ft 1431 EMN08034033 Fogas álló barna 1 0 Ft 1431 EMN08033093 Fogas álló fa 1 0 Ft 1431 EMN08035078 Fogas álló fekete 1 0 Ft 1431 EMN08033408 fogas ruha 1 0 Ft
1431 EMN08033273 Fogas Thonet dió 1 0 Ft 1431 EMN08033509 Fogas Thonet K-6 cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033508 Fogas Thonet K-6 OA 1 0 Ft 1431 EMN08033649 Fogas Thonet K-6 T/sötét dió 1 0 Ft 1431 EMN08033122 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08033123 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08034357 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08034359 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08033265 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08032077 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08034023 Fotel Pedró - Nevada bordó bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034024 Fotel Pedró - Nevada bordó bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034074 Fotel Pedró 1 üléses bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034009 Fotel Pedró Nevada bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034010 Fotel Pedró Nevada bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034011 Fotel Pedró Nevada bőr 1 0 Ft 1431 EMN08032547 Hűtőszekrény álló Zanussi ZRA22800WA/740 1 0 Ft 1431 EMN08033094 Kanapé Diaboló 3 üléses bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034013 Kanapé Pedro bőr 2fős 1 5 208 Ft 1431 EMN08032463 Konténer 1 0 Ft 1431 EMN08033727 Konténer irodai 80-3f-Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033478 Konténer irodai 80-3F-Fa cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08037011 Konténer irodai 80-3F-Fa Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08037025 Konténer irodai 80-3F-Fa Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035205 Konténer irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035206 Konténer irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08032465 Konténer gördülő 1 0 Ft 1431 EMN08032458 Konténer gördülő cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033292 Konténer irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033263 Konténer irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033251 Konténer irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033539 Konténer irodai 80-3F-Fa D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08033540 Konténer irodai 80-3F-Fa D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08033595 Konténer irodai 80-3F-Fa D.B. cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08037010 Konténer irodai 80-3F-Fa Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08037023 Konténer irodai 80-3F-Fa Olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033232 Konténer irodai cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08034069 Konténer irodai OA 1 0 Ft 1431 EMN08033335 Konténer irodai Vénusz aranycseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035238 Konténer irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035100 Konténer irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035101 Konténer irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033760 Konténer számítógép tartó 1 0 Ft 1431 EMN08033407 Lambéria radiátor burkolat 1 0 Ft 1431 EMN08032033 Paraván PA-120 Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08035109 Polc fali 2 polcos olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08034073 Polc sarok OA 1 0 Ft 1431 EMN08036065 Polc 6 fa 1 0 Ft 1431 EMN08036068 Polc 6 fa 1 0 Ft 1431 emn08032019 Polc fali olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035157 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035158 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035159 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035160 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035161 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035149 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035150 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035151 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035138 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035139 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035140 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035141 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035142 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035143 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035122 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035123 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035124 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035152 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035145 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035146 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035147 Polc salgó szekrény- irat 1 0 Ft 1431 EMN08034072 Polc sarok OA 1 0 Ft 1431 EMN08033657 Szék étkező Elena/bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033658 Szék étkező Elena/bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033659 Szék étkező Elena/bükk 1 0 Ft 1431 emn08032064 Szék étkező fém 1 0 Ft
1431 EMN08033665 Szék forgó Fáma 675 + karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033666 Szék forgó Fáma 675 + karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033744 Szék forgó Fáma 675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08032080 Szék forgó Fáma 675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08034000 Szék forgó Fáma+675 Arcadia 1 0 Ft 1431 EMN08033471 Szék forgó Fáma+675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08033357 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033079 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033080 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033108 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08035188 Szék tárgyaló Olivia Nero 1 0 Ft 1431 EMN08032290 Szék tárgyaló Samba 1007 tel.t. bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033591 Szék tárgyaló Samba V-04 1 0 Ft 1431 EMN08034129 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034130 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034131 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034132 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034133 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034135 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034136 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034137 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034138 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034139 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034140 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034141 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034144 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034145 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034146 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034147 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034148 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034149 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034150 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034151 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034152 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034153 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034154 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034155 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034156 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034157 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034158 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034159 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034160 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034162 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034163 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034164 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034165 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034166 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034167 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034168 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034169 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034170 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034171 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034172 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034173 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034174 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034175 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034176 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034177 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034178 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034179 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034180 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034181 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034182 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034183 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034184 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034185 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034186 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034187 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08034188 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 Ft 1431 EMN08033660 Szék étkező 1 0 Ft 1431 EMN08033656 Szék étkező Elena/bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033661 Szék étkező Elena/bükk 1 0 Ft 1431 EMN08035258 Szék fa kerek 1 0 Ft 1431 EMN08035092 Szék fa kerek 1 0 Ft 1431 EMN08033008 Szék fémlábas 1 0 Ft 1431 EMN08033746 Szék forgó Fáma 675 karfával 1 0 Ft
1431 EMN08033774 Szék forgó Fáma+675 Arcadia 1 0 Ft 1431 EMN08033773 Szék forgó Fáma+675 Arcadia 1 0 Ft 1431 EMN08033772 Szék forgó Fáma+675 Arcadia 1 0 Ft 1431 EMN08033781 Szék forgó Fáma+675 Arcadia 1 0 Ft 1431 EMN08033459 Szék forgó Fáma+675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08033470 Szék forgó Fáma+675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08035235 Szék forgó irodai, fekete vezetői 1 0 Ft 1431 EMN08034350 Szék forgó karfás, szövet 1 0 Ft 1431 EMN08033358 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08035071 Szék forgó szürkekockás gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08035073 Szék forgó szürkekockás gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08035074 Szék forgó szürkekockás gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08032385 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032386 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032368 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032381 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032367 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032379 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032403 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08032404 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033330 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033331 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033139 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033153 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034304 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034257 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034266 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034271 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034272 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034278 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034287 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034292 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034294 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034295 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033057 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08032402 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034293 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08035077 Szék műanyag fekete 1 0 Ft 1431 EMN08033386 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033394 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 emn08032073 Szék tárgyaló fotel 1 0 Ft 1431 EMN08032288 Szék tárgyaló fotel bőr-fém 1 0 Ft 1431 EMN08035031 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08033254 Szék tárgyaló karfás 1 0 Ft 1431 EMN08037062 Szék tárgyaló karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08037061 Szék tárgyaló karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08033669 Szék tárgyaló Samaba V04 1 0 Ft 1431 EMN08033670 Szék tárgyaló Samaba V04 1 0 Ft 1431 EMN08033671 Szék tárgyaló Samaba V04 1 0 Ft 1431 EMN08033589 Szék tárgyaló Samba V-04 1 0 Ft 1431 EMN08033590 Szék tárgyaló Samba V-04 1 0 Ft 1431 EMN08033592 Szék tárgyaló Samba V-04 1 0 Ft 1431 EMN08033593 Szék tárgyaló Samba V-04 1 0 Ft 1431 EMN08033594 Szék tárgyaló Samba V-04 1 0 Ft 1431 EMN08032526 Szék tárgyaló Taurus szürke kárpit 1 0 Ft 1431 EMN08032525 Szék tárgyaló Taurus szürke kárpit 1 0 Ft 1431 EMN08032527 Szék tárgyaló Taurus szürke kárpit 1 0 Ft 1431 EMN08032528 Szék tárgyaló Taurus szürke kárpit 1 0 Ft 1431 EMN08032375 Szék zöld 1 0 Ft 1431 EMN08035216 Szekrény 2 ajtós 4polcos irodai,vénusz nagy olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08036106 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033100 Szekrény 2üvegajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033565 Szekrény 1ajtós 2polcos irodai 77-1A-J OA 1 0 Ft 1431 EMN08033566 Szekrény 1üvegajtós 3polcos irodai 117-1Ü-J OA 1 0 Ft 1431 EMN08034004 Szekrény 1üvegajtós irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035224 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai kicsi olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033260 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08035171 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai, Vénusz kicsi cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033365 Szekrény 2ajtós 2polcos kicsi szürke 1 0 Ft 1431 EMN08035222 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai kicsi olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035223 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai kicsi olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033563 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71-2A OA 1 0 Ft 1431 EMN08033290 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08033289 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033249 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033242 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft
1431 EMN08033414 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033240 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033546 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai 111-2A D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08035107 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035167 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035168 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035169 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035198 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénuszközepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035219 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai,vénusz közepes olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035220 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai,vénusz közepes olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035106 Szekrény 2ajtós 3polcos irattároló olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035200 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz kicsi cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035197 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035199 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033259 Szekrény 2ajtós 4polcos irodai Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08033258 Szekrény 2ajtós 4polcos irodai Olaszalma zárt magas 1 0 Ft 1431 EMN08035196 Szekrény 2ajtós 4polcos irodai,vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033236 Szekrény 2ajtós 5polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033541 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 191-2A D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08033542 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 191-2A D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08033543 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 191-2A D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08033544 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 191-2A D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08033367 Szekrény 2ajtós 5polcos zárható szürke 1 0 Ft 1431 EMN08033730 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 191-2A D.B. /Vénusz bcs bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033247 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033248 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033001 Szekrény 2ajtós 5polcos zárható 1 12 590 Ft 1431 EMN08033366 Szekrény 2ajtós 5polcos zárható szürke 1 0 Ft 1431 EMN08033399 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033402 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033562 Szekrény 2ajtós akasztós 191-2A-AP OA 1 0 Ft 1431 EMN08033288 Szekrény 2ajtós akasztós Olaszalma magas 1 0 Ft 1431 EMN08034079 Szekrény 2ajtós magas 1 0 Ft 1431 EMN08034078 Szekrény 2ajtós magas 1 0 Ft 1431 EMN08034077 Szekrény 2ajtós zárt, kicsi 1 0 Ft 1431 EMN08035201 Szekrény 2polcos irodai, Vénusz kicsi nyitott cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035173 Szekrény 2polcos Vénusz, irodai polcos nyitott cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035174 Szekrény 2polcos Vénusz, irodai polcos nyitott cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033643 Szekrény 2polcos fali egyedi DB/Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033619 Szekrény 2polcos irodai 72 NY D.B /Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033830 Szekrény 2polcos irodai 72/NY nyitott bükk falra szerelhető 1 0 Ft 1431 EMN08033827 Szekrény 2polcos irodai nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08035202 Szekrény 2polcos irodai, Vénusz kicsi nyitott cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035226 Szekrény 2polcos sarok 1 0 Ft 1431 EMN08035227 Szekrény 2polcos sarok 1 0 Ft 1431 EMN08033294 Szekrény 2polcos sarok irodai Vénusz íves elem olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033535 Szekrény 2polcos sarokelem 74-SE-J D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08033639 Szekrény 2tolóajtós 2polcos irodai 101-2A-TO DB/Vénusz olaszalama 1 0 Ft 1431 EMN08035180 Szekrény 2tolóajtós 2polcos irodai, Vénusz kicsi cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033533 Szekrény 2tolóajtós 2polcos 103-2A-TO D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08033561 Szekrény 2tolóajtós 2polcos irodai 101-2A-TO D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08033532 Szekrény 2tolóajtós 4polcos 101-2A-TO D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08035225 Szekrény 2üvegajtós 2polcos irodai, Vénusz kicsi olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08035221 Szekrény 2üvegajtós 3polcos irodai Vénusz köepes olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033296 Szekrény 2üvegajtós 3polcos olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033564 Szekrény 2üvegajtós 3polcos 116-2A Ü OA 1 0 Ft 1431 EMN08033295 Szekrény 2üvegajtós 3polcos olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033405 Szekrény 2üvegajtós 3polcos sarok 1 0 Ft 1431 EMN08032303 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032329 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032038 Szekrény 3*4polcos térelválasztó 1 0 Ft 1431 EMN08031943 Szekrény 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033293 Szekrény 3polcos sarok irodai Vénusz íves olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033361 Szekrény 4polcos irattartó 1 0 Ft 1431 EMN08033359 Szekrény 4polcos irattartó szürke 1 0 Ft 1431 EMN08033620 Szekrény 4polcos irodai 152-NY D.B /Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033360 Szekrény 4polcos irattartó 1 0 Ft 1431 EMN08033363 Szekrény 4polcos irattartó 1 0 Ft 1431 EMN08033013 Szekrény 4polcos nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08035208 Szekrény 5*6polcos irodai, vénusz postafiókos cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033568 Szekrény 5polcos irodai 192-Ny D.B. /Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033529 Szekrény 5polcos irodai 192-Ny D.B. /Vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033823 Szekrény 5polcos irodai nyitott 192/NY bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033824 Szekrény 5polcos irodai nyitott 192/NY bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033825 Szekrény 5polcos irodai nyitott 192/NY bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033182 Szekrény 6polcos nyitott polcos 1 0 Ft
1431 EMN08035105 Szekrény 7 polcos olaszalma nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08034352 Szekrény fém, kulcstartó 1 0 Ft 1431 EMN08033119 Szekrény fénymásolóhoz 1 0 Ft 1431 EMN08033673 Tükör szekrényhátfalra 192-Ny 1 0 Ft 1431 EMN08034128 Tükör fali keretes Dhalia 1 0 Ft 1431 EMN08033848 Virágtartó gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08038108 Vonalkód leolvasó Symbol 1 0 Ft 1431 EMN08036118 Szekrény 1ajtós 2polcos konyhai 1 0 Ft 1431 EMN08036120 Szekrény 1ajtós 2polcos 1fiók konyhai 1 0 Ft 1431 EMN08036125 Szekrény 1ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036117 Szekrény 1ajtós 2polcosi konyhai 1 0 Ft 1431 EMN08036133 Szekrény 1ajtós 3polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036115 Szekrény 1üvegajtós 2polcos konyha 1 0 Ft 1431 EMN08032267 Szekrény 2 ajtós 2 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036121 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036126 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036127 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036128 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036123 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036124 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036135 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036136 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036137 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036138 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036139 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036116 Szekrény 2ajtós 3polcos konyha fali 1 0 Ft 1431 EMN08036130 Szekrény 2ajtós 4polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036131 Szekrény 2ajtós 4polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036132 Szekrény 2ajtós 4polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036112 Szekrény 2üvegajtós 2polcos konyha fali 1 0 Ft 1431 EMN08036119 Szekrény- konyhai mosogatóval 1 0 Ft 1431 MFÜ0013 Monitor LG 1 0 Ft 1431 MFÜ0015 Falióra 1 0 Ft 1431 MFÜ0016 Kávé-tea forraló SAECO 1 0 Ft 1431 MFÜ0019 Scanner HP G3010 1 0 Ft 1431 MFÜ0022 Lézernyomtató Samsung 1 0 Ft 1431 MFÜ0023 Router 1 0 Ft 1431 MFÜ0024 Mobiltelefon Samsung 1 0 Ft 1431 MFÜ0025 Digitális fényképező 1 0 Ft 1431 Összeg 17 798 Ft 1432 EMN08038147 DELL T420 Torony Szerver 1 499 212 Ft 1432 EMN08031821 Dokkoló toshiba 1 0 Ft 1432 EMN08038039 Dokkoló Toshiba Hi Speed Port Replicator 1 0 Ft 1432 EMN08031886 Fejhallgató Senheiser HD228 fekete 1 0 Ft 1432 EMN08031888 Fejhallgató Senheiser HD228 fekete 1 0 Ft 1432 EMN08031948 Hálózat Switch HP PROCURVE V1410-8g 1 0 Ft 1432 EMN08038151 Hálózat Acces Point Drayte Vigor AP900 WIFI 1 0 Ft 1432 EMN08031693 Hálózat router Cisco 5TP 1 0 Ft 1432 EMN08031066 Hálózat Router Draytek vigor 2910 1 2 054 Ft 1432 EMN08038152 Hálózat Router Draytek Vigor 3900 1 2 119 Ft 1432 EMN08031605 Hálózat Switch HP 2610-48 1 0 Ft 1432 EMN08031539 Hálózat switch HP 1 0 Ft 1432 EMN08031945 Hálózat Switch hp 1400 (Internet T-system elosztó) 1 0 Ft 1432 EMN08038148 Hálózat switch HP 1910-8G-POE+switch 1 1 408 Ft 1432 EMN08031075 Hálózat Switch HP 2510-24 1 0 Ft 1432 EMN08031222 Hálózat Switch HP ProCurve 1400-8G 1 0 Ft 1432 EMN08031831 Hálózat Switch HP Procurve 1410-8g 1 0 Ft 1432 EMN08031892 Hálózat Switch HP Procurve 1410-8g 1 0 Ft 1432 EMN08031824 Hálózat Switch HP V1410-8G 1 0 Ft 1432 EMN08031904 Hálózat switch Master View KVM 1 0 Ft 1432 2009/NTE/001 INFORMATIKAI HÁLÓZAT 1 0 Ft 1432 EMN08031820 Kazettás archiváló egység IBM 1 0 Ft 1432 EMN08031456 Konzol monitorhoz 1 0 Ft 1432 emn08031925 Monitor Samsung SA350 24" 1 0 Ft 1432 EMN08031635 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031399 Monitor SAMSUNG 2243NW LCD- 22" 1 0 Ft 1432 EMN08031839 Monitor Samsung 24" SA350 1 0 Ft 1432 EMN08038124 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038125 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038130 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038131 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038137 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038176 Monitor Asus 24" VS248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08038177 Monitor Asus 24" VS248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 emn08031926 Monitor Samsung SA350 24" 1 0 Ft 1432 EMN08038081 Monitor Samsung 24" S24C350H LED 1 0 Ft
1432 EMN08038084 Monitor Samsung 24" S24C350H LED 1 0 Ft 1432 EMN08038083 Monitor Samsung 24" S24C350H LED 1 0 Ft 1432 EMN08031840 Monitor Samsung 24" SA350 1 0 Ft 1432 emn08031924 Monitor Samsung 24" SA350 1 0 Ft 1432 EMN08031990 Monitor Samsung Led 24" S24B350H 1 0 Ft 1432 EMN08031991 Monitor Samsung Led 24" S24B350H 1 0 Ft 1432 EMN08031989 Monitor Samsung Led 24" S24B350H 1 0 Ft 1432 EMN08031992 Monitor Samsung Led 24" S24B350H 1 0 Ft 1432 EMN08038046 Monitor Samsung led 27" S27C570H 1 0 Ft 1432 EMN08031505 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031546 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031408 Notebbok ASUS FV8 1 0 Ft 1432 EMN08038190 Notebook HP 250 G3 Notebook 1 0 Ft 1432 EMN08038191 Notebook HP 250 G3 Notebook 1 0 Ft 1432 EMN08038192 Notebook HP 250 G3 Notebook 1 0 Ft 1432 EMN08038193 Notebook HP 250 G3 Notebook 1 0 Ft 1432 EMN08038172 Notebook HP 650 G1 Notebook + dokkoló 1 210 846 Ft 1432 EMN08031765 Notebook DELL Latitude E4310 +DELL eport for Latitude series dokkoló 1 0 Ft 1432 EMN08031832 Notebook Dell Latitude E5420 +dokkoló 1 0 Ft 1432 EMN08031397 Nyomtató HP LaserJet 4700DN 1 0 Ft 1432 EMN08031946 Nyomtató HP Laserjet P4015DN 1 0 Ft 1432 EMN08031836 Nyomtató HP Officejet PTO 8500A 1 0 Ft 1432 EMN08038139 Nyomtató HP ColorLaserJet Pro CP5225DN 1 150 238 Ft 1432 EMN08038141 Nyomtató HP ColorLaserJet Pro MFP M476nw 1 1 695 Ft 1432 EMN08031988 Nyomtató HP Laserjet Enterprise 600 M601DN 1 0 Ft 1432 EMN08038031 Nyomtató HP Officejet 100 Mobil (CN551A) 1 0 Ft 1432 EMN08031841 Nyomtató HP Officejet PTO 8500A 1 0 Ft 1432 EMN08031973 Számítógép - Intel Atom mini ITX PC 1 0 Ft 1432 EMN08031811 Számítógép Asus S1-AT5NM10E Barbone 1 0 Ft 1432 EMN08038095 Számítógép Dell Optiplex 7010 1 0 Ft 1432 EMN08031063 Számítógép HP GX2300 (beléptető) 1 0 Ft 1432 EMN08031944 Számítógép HP GX2300 (kamera) 1 0 Ft 1432 EMN08038059 Számítógép Intel Desktop DN2800MT 1 0 Ft 1432 EMN08038014 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038001 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038072 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038074 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038068 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038069 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038071 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038075 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038076 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038078 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 Ft 1432 EMN08038166 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038167 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038163 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038165 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038186 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038187 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038188 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08038189 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 Ft 1432 EMN08031091 Szerver INTEL (DCF) 1 0 Ft 1432 EMN08038144 Szünetmentes APC Back UPS BX1100CI 1 0 Ft 1432 EMN08038145 Szünetmentes APC Back UPS BX1100CI 1 0 Ft 1432 EMN08031797 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031607 Szünetmentes tápegység - APC UPS 1500 1 0 Ft 1432 EMN08031800 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031752 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031801 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031806 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031968 Szünetmentes tápegység APC smart-1500 Rack UPS 1 0 Ft 1432 EMN08031970 Szünetmentes tápegység APC smart-2200 Rack UPS 1 0 Ft 1432 EMN08031571 Szünetmentes tápegység Aplus Plus-3000AR UPS 1 0 Ft 1432 EMN08032549 Táblagép ALCOR ACCES Q881M 1 0 Ft 1432 990002363886811 Táblagép ipad 4 4G wifi 16Gb fehér 1 0 Ft 1432 EMN08031785 Táblagép ipad wifi 16Gb ezüstszürke 1 0 Ft 1432 EMN08038101 Vonalkód leolvasó LS2208 1 0 Ft 1432 emn08031868 Vonalkódolvasó 1 0 Ft 1432 EMN08032102 Vonalkódolvasó 1 0 Ft 1432 EMN08032231 Vonalkódolvasó - Zebex Z-3190BT Smart B vezetéknélküli 1 0 Ft 1432 EMN08032230 Vonalkódolvasó - Zebex Z-3190BT Smart B vezetéknélküli 1 0 Ft 1432 EMN08032232 Vonalkódolvasó - Zebex Z-3190BT Smart B vezetéknélküli 1 0 Ft 1432 EMN08031500 Vonalkódolvasó LELTÁROZÁSHOZ 1 0 Ft 1432 EMN08031739 Winchester külső usb 1 0 Ft 1432 EMN08038171 NAS Synology DS1815+ (HDD központi adattároló eszköz) 1 86 634 Ft 1432 EMN08032128 Szekrény rack 1 0 Ft
1432 Összeg 954 206 Ft 143201 MFÜ0044 KM Bizhub C2244 1 698 026 Ft 143201 MFÜ0045 Server 1 2 490 083 Ft 143201 Összeg 3 188 109 Ft 143202 MFÜ0031 Dell toronypower Edge 1 1 075 886 Ft 143202 Összeg 1 075 886 Ft 143203 MFÜ0032 Külső adattároló 2 0 Ft 143203 MFÜ0033 Külső CD DVD író 1 0 Ft 143203 MFÜ0034 Dell laptop 1 187 677 Ft 143203 MFÜ0035 Multifunkciós lézernyomtat 1 229 794 Ft 143203 MFÜ0036 Sprálozógép 1 151 100 Ft 143203 MFÜ0037 D-Link NAS 1 132 949 Ft 143203 MFÜ0038 Külső monitor 3 0 Ft 143203 MFÜ0039 Külső billentyűzet, egér 3 0 Ft 143203 MFÜ0040 Irodai forgószék 3 0 Ft 143203 MFÜ0041 Spirálozógép 1 100 838 Ft 143203 MFÜ0042 Iratmegsemmisítő 1 0 Ft 143203 MFÜ0043 Irattároló fémszekrény 1 110 468 Ft 143203 Összeg 912 826 Ft 143204 MFÜ0028 Lenovo laptop 1 208 448 Ft 143204 MFÜ0029 LG monitor 2 0 Ft 143204 MFÜ0030 HP laptop 1 208 448 Ft 143204 Összeg 416 896 Ft 1433 EMN08031961 Diktafon Olympos 3500PC 1 0 Ft 1433 EMN08038066 Fényképezőgép NIKON D3100 AF-s DX 18-55/3,5-5,6G VR objektív 1 0 Ft 1433 EMN08031216 Fénymásoló Panasonic DP-6010 digitális 1 129 990 Ft 1433 EMN08031981 Iratmegsemmisítő Fellowes 225Ci 1 119 055 Ft 1433 EMN08032484 Iratmegsemmisítő fellows P500 1 0 Ft 1433 EMN08032502 Iratmegsemmisítő Fellows Powershred 60Cs 1 0 Ft 1433 EMN08032242 Lámpa - Asztali fekete RábaLux 1 0 Ft 1433 EMN08032141 Lámpa - Asztali Pedro ezüst 1 0 Ft 1433 EMN08032142 Lámpa - Asztali Pedro ezüst 1 0 Ft 1433 EMN08032143 Lámpa - Asztali Pedro ezüst 1 0 Ft 1433 EMN08032238 Létra - fellépő 2 fokos 1 0 Ft 1433 EMN08032236 Létra - fellépő 3 fokos acél 1 0 Ft 1433 EMN08032234 Mérőeszköz - távolságmérő lézeres SKIL Xact 0530 1 0 Ft 1433 EMN08031453 Projektor SANYO PROxctraX 1 0 Ft 1433 EMN08032147 Spirálozó gép manuális Fellows Pulsar 1 0 Ft 1433 EMN08033610 Telefon Panasonic KX- 7665 1 0 Ft 1433 EMN08033525 Telefon Panasonic KX-T 7630 1 0 Ft 1433 EMN08031551 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 Ft 1433 EMN08031549 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 Ft 1433 EMN08031041 Telefon Panasonic KX-T7630CE 1 0 Ft 1433 EMN08031158 Telefon Panasonic KX TS-500 1 0 Ft 1433 EMN08031642 Telefon Panasonic KX-DT 321 1 0 Ft 1433 EMN08031715 Telefon Panasonic KX-DT 321 CE 1 0 Ft 1433 EMN08031716 Telefon Panasonic KX-DT 321 CE 1 0 Ft 1433 EMN08031010 Telefon Panasonic KX-T 7630 1 0 Ft 1433 EMN08033911 Telefon Panasonic KX-T 7633 1 0 Ft 1433 EMN08033440 Telefon panasonic kxt 7640 1 0 Ft 1433 EMN08031325 Telefon Panasonic kxt 7665 1 6 495 Ft 1433 EMN08033526 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 Ft 1433 EMN08033617 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 Ft 1433 EMN08033527 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 Ft 1433 EMN08031149 Telefon Panasonic KX-T7630 1 2 991 Ft 1433 EMN08031147 Telefon Panasonic KX-T7630 1 2 991 Ft 1433 EMN08033615 Telefon Panasonic kxt7665 1 0 Ft 1433 EMN08031016 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031035 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031177 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08032495 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031215 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031161 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031196 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031201 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031227 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08032493 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08032494 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031447 Telefon Panasonic KX-TG8011 hordozható 1 0 Ft 1433 emn08032070 Telefon Panasonic KX-TG8421 hg 1 0 Ft 1433 EMN08030074 Telefon Panasonic KX-TS 2305 1 0 Ft 1433 EMN08032040 Telefon vezetékes panasonic kxt 7665 1 0 Ft 1433 2004/KTE/001 Telefonközpont bővítés - adatkártya 1 0 Ft 1433 2004/KTE/002 Telefonközpont bővítés - Adatkártya 1 5 500 Ft 1433 EMN08031470 Telefonközpont bővítés - Adatkártya 1 0 Ft 1433 EMN08033409 Vetítővászon 1 0 Ft
1433 Összeg 267 022 Ft 1434 EMN08038088 Akkumulátor töltő GAB 5A 1 0 Ft 1434 EMN08034065 Asztal virágtartó 1 0 Ft 1434 2009/NTE/002 Aula hangtechnika - Árnyékoló ponyva tartószerkezettel 1 5 775 Ft 1434 EMN08031976 Beléptető rendszer (Eger) 1 0 Ft 1434 EMN08032201 Citrusprés OK OJU100 1 0 Ft 1434 2007/NTE/012 Drapéria Tanácsterem 1 0 Ft 1434 EMN08032212 Elemtöltő Varta Easy Pocket 1 0 Ft 1434 EMN08032271 Falikép tengerparti 1 0 Ft 1434 EMN08032278 Falikép tengerrel 2 1 0 Ft 1434 EMN08032042 Falvédő 1 0 Ft 1434 EMN08032055 Falvédő fa 1 0 Ft 1434 EMN08031699 Fellépő 2 fokos 1 0 Ft 1434 EMN08031700 Fellépő 2 fokos 1 0 Ft 1434 EMN08033423 Fénycső armatúra 1 0 Ft 1434 EMN08033424 Fénycső armatúra 1 0 Ft 1434 EMN08032274 Fényképezőgép Fujifinepix S1000 FD 1 0 Ft 1434 EMN08031876 Fülhallgató omnitronic shp350 1 0 Ft 1434 EMN08031866 Fülhallgató senheiser hd228 1 0 Ft 1434 EMN08031955 Fülhallgató senheiser hd228 1 0 Ft 1434 EMN08031884 Fülhallgató senheiser hd228 1 0 Ft 1434 EMN08032198 Gyümölcscentrifuga Sencor SJE 1006RD 1 0 Ft 1434 emn08034049 Hamus fém 1 0 Ft 1434 emn08034050 Hamus fém 1 0 Ft 1434 EMN08031931 Hangfal OMNITRONIC C40 1 0 Ft 1434 EMN08031932 Hangfal OMNITRONIC C40 1 0 Ft 1434 EMN08031319 Hangfal omnitronic kpx 212 1 0 Ft 1434 EMN08031320 Hangfal omnitronic kpx 212 1 0 Ft 1434 EMN08031022 Hangszóró 1 95 Ft 1434 EMN08033011 Hősugárzó 1 0 Ft 1434 emn08032067 Hősugárzó 1 0 Ft 1434 EMN08032255 Hősugárzó Heller 1 0 Ft 1434 EMN08033417 Hűtőszekrény fresh & cool 1 0 Ft 1434 EMN08034090 Hűtőszekrény Samsung RL 36 SBSW 1 0 Ft 1434 EMN08035095 Hűtőszekrény Zanussi 1 0 Ft 1434 EMN08033862 Kávéfőző Philips HD7446/20 filteres 1 0 Ft 1434 EMN08034095 Kávéfőző Trevi CF4020 1 0 Ft 1434 EMN08034097 Kévéfőző Solac 1 0 Ft 1434 EMN08031701 Kiskocsi összecsukható 150 kg raksúlyig 1 0 Ft 1434 EMN08033599 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 emn08033970 Lámpa asztali DAVID 1*35 W fekete 1 0 Ft 1434 EMN08031658 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 emn08032095 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 EMN08030034 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 EMN08033286 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 EMN08033060 Lámpa asztali Eglo 9211 szürke 1 0 Ft 1434 EMN08033860 Lámpa asztali 1x35W ezüst Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08033859 Lámpa asztali 1x35W ezüst Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08033857 Lámpa asztali 1x35W ezüst Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08033854 Lámpa asztali 1x35W szürke Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08033853 Lámpa asztali 1x35W szürke Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08033849 Lámpa asztali 1x35W szürke Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08033979 Lámpa asztali DAVID 1 0 Ft 1434 EMN08033974 Lámpa asztali DAVID 1 0 Ft 1434 EMN08033864 Lámpa asztali dekor króm/fekete 1 0 Ft 1434 EMN08032251 Lámpa asztali fekete 1 0 Ft 1434 EMN08037030 lámpa asztali halogén fekete 1 0 Ft 1434 EMN08037031 lámpa asztali halogén fekete 1 0 Ft 1434 EMN08037032 lámpa asztali halogén fekete 1 0 Ft 1434 EMN08033765 Lámpa dekor asztali 1 0 Ft 1434 EMN08032301 Lemezszekrény 1 0 Ft 1434 EMN08034360 Létra 3*9 fokos háztartási, alumínium 1 0 Ft 1434 EMN08032105 Létra 4 lépcsős 1 0 Ft 1434 EMN08032084 Mérleg levél 1 0 Ft 1434 EMN08037059 Mérőkerék analóg CST/Berger 31-40M 1 0 Ft 1434 EMN08031582 Mikfrofon SENNHEISER rádiós FREEPort 1 0 Ft 1434 2009/KTE/001 Mikrofon SENNHEISER a835s 1 0 Ft 1434 EMN08031848 Mikrofon SENNHEISER rádiós FREEPort 1 0 Ft 1434 EMN08035094 Mikrohullámú sütő LG 1 0 Ft 1434 EMN08033421 Mikrohullámú sütő Samsung 1 0 Ft 1434 EMN08032499 Mikrohullámú sütő Samsung 1 0 Ft 1434 EMN08032197 Mikrohullámú sütő Zanussi ZM21 M4 1 0 Ft 1434 EMN08032300 Mosógép Bosch elöltöltős WAB 20060 1 0 Ft 1434 EMN08033698 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08034102 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08033694 Óra fali 1 0 Ft
1434 EMN08033699 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08034354 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08033972 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08037028 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08033903 Óra fali 1 0 Ft 1434 EMN08032195 Óra fali 9105 1 0 Ft 1434 EMN08034087 Óra fali Quill 1 0 Ft 1434 EMN08033113 Óra fali Seiko 1 0 Ft 1434 EMN08035079 Páncélszekrény 1 0 Ft 1434 EMN08032110 Polc 2polcos fa 1 0 Ft 1434 EMN08032116 Polc fali 1 0 Ft 1434 EMN08032205 Polc fali 6 polcos 1 0 Ft 1434 EMN08032120 Porraloltó 12 kg Rolexco 1 0 Ft 1434 EMN08032246 Rádió Philips CD lejátszós AZ1080/14 1 0 Ft 1434 emn08032129 Riasztó rendszer 1 0 Ft 1434 EMN08032270 Számológép szalagos Casio FR-2650T 1 0 Ft 1434 2007/NTE/013 Székek kárpitanyaga 1 0 Ft 1434 2014/NTE/002 Szeméttároló konténer 1100l 1 0 Ft 1434 2014/NTE/001 Szeméttároló konténer 770l 1 0 Ft 1434 2007/NTE/010 Szerelési anyagok Aula fénytechnika 1 0 Ft 1434 EMN08031672 Szerszám Csavarhúzó fogó mamesmann 1 0 Ft 1434 EMN08031673 Szerszám Csillag villáskulcs készlet 1 0 Ft 1434 EMN08031670 Szerszám Kábeldob 25m 1 0 Ft 1434 EMN08031669 Szerszám Műszer csavarhúzó készlet 1 0 Ft 1434 EMN08031671 Szerszám Ütvefúró készlettel 710w 1 0 Ft 1434 EMN08034029 Szőnyeg 1 0 Ft 1434 EMN08034030 Szőnyeg 1 0 Ft 1434 emn08033904 Szőnyeg 160x240 1 0 Ft 1434 emn08032076 Szőnyeg 250x150 1 0 Ft 1434 EMN08034055 Szőnyeg 300x400 DIEGO 1 0 Ft 1434 EMN08033902 Szőnyeg kicsi 1 0 Ft 1434 EMN08034015 Szőnyeg kicsi 1 0 Ft 1434 EMN08032072 Tábla tartó kicsi 1 0 Ft 1434 EMN08037057 Távolságmérő lézeres Bosch DLE 50 1 0 Ft 1434 EMN08032259 Telefon Panasonic KX-TS500 HGW 1 0 Ft 1434 EMN08033495 Televizió SONY Bravia KDL-40S4000 1 0 Ft 1434 EMN08032029 Tolókocsi fa nagy 1 0 Ft 1434 EMN08031697 Tolóocsi kicsi összecsukható 150 kg raksúlyig 1 0 Ft 1434 EMN08032071 Tűzoltókészülék 5kg co2 1 0 Ft 1434 EMN08031687 Tűzoltókészülék 6 kg-os 1 0 Ft 1434 EMN08031686 Tűzoltókészülék Porraloltó 6 kg-os 1 0 Ft 1434 EMN08034365 Ventillátor álló 1 0 Ft 1434 EMN08034370 Ventillátor álló 1 0 Ft 1434 EMN08032513 Ventillátor álló Amstar 1 0 Ft 1434 EMN08034368 Ventillátor álló UFESA 1 0 Ft 1434 EMN08033118 Ventillátor asztali UFESA VP 3801 1 0 Ft 1434 EMN08034189 Virágtartó 1 0 Ft 1434 EMN08034190 Virágtartó 1 0 Ft 1434 EMN08034193 Virágtartó 1 0 Ft 1434 EMN08034194 Virágtartó 1 0 Ft 1434 EMN08034191 Virágtartó 1 0 Ft 1434 EMN08034192 Virágtartó 1 0 Ft 1434 EMN08033498 Vízforraló PHILIPS HD 1 0 Ft 1434 EMN08030079 Vízforraló Hauser 1 0 Ft 1434 EMN08033702 Vízforraló Phillips 1 0 Ft 1434 EMN08032180 Vízmelegítő 10L átfolyós Hajdú 1 0 Ft 1434 EMN08032126 Kaputelefon 1 0 Ft 1434 emn08036105 Klíma demrad2,6 KW-os 1 0 Ft 1434 EMN08036104 Klíma daikin 3,5 KW 1 0 Ft 1434 EMN08036073 Klíma demrad 2,6 KW 1 0 Ft 1434 2000/NTE/001 Szőnyeg padló 1 0 Ft 1434 EMN08032122 Tűzjelző berendezés irattár figyelés 1 75 155 Ft 1434 Összeg 81 025 Ft 1435 355847069716376 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069716434 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069716400 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 359890061314606 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061313913 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061314499 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061314481 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 355253050407093 Mobiltelefon - Samsung Galaxy Y 1 0 Ft 1435 358598053328648 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 Ft 1435 358598053328754 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 Ft 1435 358598053329257 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 Ft 1435 354900069562398 Mobiltelefon Samsung S7580 Galaxy Trend Plus fehér (telenor) 1 0 Ft 1435 013550007182164 Mobiltelefon Iphone5 16gb 1 0 Ft
1435 352658061239728 Mobiltelefon LG F70 1 0 Ft 1435 354890040893741 Mobiltelefon Samsung Galaxy Ace 1 0 Ft 1435 356035055441030 Mobiltelefon Samsung Galaxy Ace II (i8160) független 1 0 Ft 1435 354201063981183 Mobiltelefon Samsung Galaxy Note 4 fekete(telenor) 1 33 979 Ft 1435 355960062345265 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 mini fekete(telenor) 1 0 Ft 1435 356898051390083 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y (S5360) független 1 0 Ft 1435 359037051433844 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 Ft 1435 359037051433349 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 Ft 1435 359037051433315 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 Ft 1435 359037051433356 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 Ft 1435 354352056509794 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 Ft 1435 354352056509489 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 Ft 1435 355835064332844 Mobiltelefon Samsung Galxy S3 Neo 1 0 Ft 1435 Összeg 33 979 Ft Végösszeg 23 294 108 Ft Miskolc, 2016. augusztus Képviselő
Statisztika számjel 2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Befogadó vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Befogadó vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Statisztika számjel 2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Vevők vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 311999 Anger Tamás 1 561 311999 Borsi Katalin 1 256 311999 Dr. Tarr-Ortó Dalma 5 333 311999 Dr. Tóth Anita 2 155 311999 Fojtán Gergely 6 840 311999 Hossó Anikó 1 210 311999 Kapás Erika 1 179 311999 Kirilla Zsoltné 1 483 311999 Kiss Csaba 1 715 311999 Miskolc M.J:V. Önkormányzata 1 727 200 311999 Pál István 1 311999 Pásztor Zsolt 2 396 311999 Ráski József 1 233 311999 Sikora Eszter 11 292 311999 Solcz Roland 2 866 311999 Tisza Orsolya 17 407 311999 Török Zoltán 144 000 3110002 Future Horizont Consulting Kft 1 016 000 Vevő követelés összesen: 2 945 127 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
Statisztika számjel 2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Befogadó vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Befogadó vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Statisztika számjel 2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Egyéb követelések vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 361225 Sneider Ildikó elszámolási előleg 50 000 361231 Hall Katalin elszámolási előleg 425 814 3612 Elszámolási előlegek 475 814 3632 Lenártek András 30 294 3632 Tisza Orsolya 30 294 3632 Molnár Ákos 61 001 3632 Vass Lajos 61 001 3632 Kovács Tibor 61 001 3632 Hall Katalin 61 001 3632 Külföldi napidij előleg 304 592 3646 Támop-4.2.3.projekt elszámolás 17 780 3646 Támop 4.2.3.projekt elszámolás 17 780 36811 Áfa elszámolási időszakos átvezetési számla 31 038 3681 Időszaki áfa elsz.- számla 31 038 3685 Tb kifizetőhelyi ellátások elszámolása 2 658 961 3685 Időszaki elszámolási számla 2 658 961 3687 Miskolc helyi adó többlet 426 250 3687 Salgótarján helyi adótöbblet 25 150 3687 Eger Helyi adó többlet 22 100 3687 Táppénzhozzájárulék többlet 7 375 3687 Építményadó többlet 32 782 3687 Gépjárműadó többlet 31 100 3687 Illeték többlet 23 500 3687 Adótúlfizetések 568 257 3688 MIVÍZ KFT 21 945 3688 MiReHuKöz Nonprofit Kft. 9 225 3688 Magyar Telekom Nyrt 11 371 3688 B.A.Z. Ker-i és Iparkamara 650 3688 Szállító túlfizetések 43 191 3689 Mobil parkolás előleg 22 844 3689 Mobil parkolás előleg 22 844 3612 Előírt tartozás 347 499 3614 Elszámolásra kiadott pénzeszköz 28 000 36 Egyéb követelés összesen: 4 497 976 Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
Statisztika számjel 2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Befogadó vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Befogadó vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Statisztika számjel 2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Értékpapírok vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 3743 Budapest Bank Befektetési jegy 15 298 263 3744 Erste Bank befektetési jegy 24 929 799 374 Forgatási célú hitel viszonyt megt. Értékp. 40 228 062 375 Erzsébet utalvány 8 000 37 Értékpapírok összesen: 40 236 062 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
Statisztika számjel 2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Befogadó vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Befogadó vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Statisztika számjel 2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Pénzeszközök vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 3811 Központi pénztár 158 775 3821 Eur valuta pénztár 48 767 3811 Pénztár MFÜ 17 985 Pénztár összesen 225 527 3842 Pénzforgalmi bankszámla mfü 265 846 3843 Államkincstár 3 443 3844 Erste Bank Huf 3 776 673 3845 Budapest Bank Huf 283 997 Elszámolás betét számla 4 329 959 38507 Államkincstár Támop 3 835 385501 Erste Bank Huf lekötött betét 79 351 878 385503 Budapest Bank Értékpapir számla 2 010 385504 Erste Értékpapir számla 4 701 3851 B.szla 48561054 TÁMOP-6.1.5-14 mfü 200 829 3852 B.szla 48561023 TÁMOP-4.1.1.F- mfü 9 160 3853 B.szla 48561030 TÁMOP 2.2.7 B- mfü 1 532 491 3854 B.szla 48561047 TÁMOP-6.1.5-13 mfü 33 768 385501 11734004-20536914 - TÁMOP-6.1. mfü 604 410 385502 11734004-20536938 - TÁMOP-4.1. mfü 115 804 385503 11734004-20536921- TÁMOP-2.2.7 mfü - 1 181 385504 11734004-20436900 - TÁMOP- 6.1 mfü - 90 937 Elkülönített betétszámlák 81 766 768 3861 Erste Bank DEPURE Eur 100 359 3862 Erste SHING Mo. Eur 28 185 173 3863 Erste Bank Eur 155 922 3861 Devizabetét-számla mfü 1,2 386 Devizabetét számlák 28 441 455 Bankbetétek összesen: 114 538 182 Pénzeszközök összesen. 114 763 709 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
Statisztika számjel 2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Befogadó vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Befogadó vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Statisztika számjel 2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Aktiv időbeli elhatárolás vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 3914 Budapest lekötött időarányos kamat 94 851 391 Bevételek aktiv időbeli elhatárolása 94 851 3921 Magyar Hírlap előfizetés 2016.06.01.2016.12.31. 18 367 3921 B/6 közbeszerzési szemle 2016.06.01-2016.12.31 9 328 3921 B/9 Új jogtár előfiz 2016.06.01-2016.07.08 23 161 3921 B/16 Heti csődért-előfiz.2016.06.01-2016.06.30 7 933 3921 B/30 autópálya matrica elhat.2016.06.01-2017.01.31. 108 555 3921 B/57 tanúsítvány Partnerconrol online 42 000 3921 B/318 Tárhely szolg 2016.06.01.-2016.12.01. 7 950 3921 B/342 Népszabadság előfizetés 2016.06.01.-2016.12.31. 34 100 3921 B/36 Kulcs bér 2016.06.01-2016.12.31 52 500 3921 B/112 -S-166 e-út megujító csomag 2016.06.01-2017.02.28 37 500 3921 Anyag jellegű aktiv időbeli elhatárolás 341 394 3922 AIG biztosítás 268 562 3922 Személyi jellegű költségek aktiv időbeli elhat. 268 562 3923 Áfa Módszertani Szemle 2017.04.Folyóirat előfizetés 22 825 3923 Kulcs Bérprogram 2016.06.01-2016.12.31 78 750 3923 Kulcs könyvelés 2016.06.01-2016.06.30 22 785 3923 Egyéb költségek aktiv időbeli elhatárolás 124 360 392 Költségek,ráfordítások aktiv időbeli elhatárolása 734 316 39 Aktiv időbeli elhatárolások összesen: 829 167 Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
Statisztika számjel 2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Befogadó vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Befogadó vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Statisztika számjel 2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Saját tőke vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 411 B.A.Z. Megyei Önkormányzat 1 000 000 411 B.A.Z. MFÜ 3 000 000 411 Jegyzett tőke 4 000 000 413 Eredménytartalék 107 178 000 413 Eredménytartalék B-A-Z MFÜ - 7 768 000 413 Eredménytartalék 99 410 000 Saját tőke összesen: 103 410 000 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
Statisztika számjel 2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Befogadó vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Befogadó vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Statisztika számjel 2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Céltartalék vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 421 Céltartalék 23 666 000 42 céltartalékok összesen: 23 666 000 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
Statisztika számjel 2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Befogadó vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Befogadó vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Statisztika számjel 2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Kötelezettségek vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 453301 H2020-M Powering programra kapott előleg 21 544 323 453 Vevőktől kapott előlegek 21 544 323 454999 AIG Europa Limited M.o. fiók 289 160 454999 Dr. Orosz Mónika 522 500 454999 Émász Nyrt 3 625 454999 Menedzser Praxis kft 26 145 454999 Nógrád Megyei Önkormányzat 144 600 454999 Otp pénztárszolgáltató Zrt 374 394 454999 Tarján-bau Műszaki Iroda bt. 396 000 454999 Thermo-Comfort kft 102 825 454999 Tigáz Zrt 145 995 454100005 Telenor Magyarország Zrt. MFÜ 27 149 454100008 Eco-Man Projekt Kft. MFÜ 32 400 454100033 MIHŐ Kft. MFÜ 1 872 282 454100038 Emberi Erőforrások Minisztériuma MFÜ 30 706 4543 Belföldi szolgáltatók 1 454 Belföldi szállítók 3 967 782 4621 Személyi Jöv. Adó köt. 2 048 000 4634 Rehab hozzájárulás 237 000 4636 Ehó fiz.kötelezettség 127 000 4643 Cégautó adó 131 118 4645 Szakképzési hozzájárulás 2 000 468 Áfa fiz. Kötelezettség 31 000 461 Társasági adó elszámolása MFÜ 488 000 4621 Munkáltatói SZJA MFÜ 14 120 46225 Levont Szja MFÜ 376 531 4644 Illeték MFÜ 10 000 4647 Egészségügyi hozzájárulás MFÜ - 961 4662 Beszerzések előzetes áfája MFÜ - 1 467 Fizetendő általános forgalmi adó MFÜ 4 494 204 468 Általános forgalmi adó elszámolási számla MFÜ - 802 618 4695 Helyi iparűzési adó elszámolási számla MFÜ 235 650 46 Egyéb költségvetési Kötelezettség 7 391 043 4711 Jövedelem elszámolás 10 102 568 4731 Nyugdijbiztosítási jár. Fiz. Kötelezettség 1 226 000 4732 Szociális hozzájár. Fiz. Köt. 3 039 000 4735 Egészségbizt. És munkerő piaci jár. Fiz. Köt. 950 000 47614 Krakkai János Gyerektartás 46 550 4791 Eltérő időszaki áfa elszámolás 61 688 4711 Keresetelszámolási számla MFÜ 807 463 4731 Levont nyugdíjjárulék MFÜ 292 309 4732 Levont egészségbiztosítái járulék MFÜ 172 271 4733 Szociális hozzájárulás MFÜ - 1 452 354 47355 Szociális hozzájárulás MFÜ 294 217 473555 Szociális hozzájárulás állandó MFÜ 1 765 350 47 Munkavállalókkal kapcs. Fiz. Köt. 17 305 062 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 24 696 105 Rövid lejáratú kötelezettségek 50 208 210 Kötelezettségek összesen: 50 208 210 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
Statisztika számjel 2 0 5 4 6 3 8 4-8 4 1 3-5 7 2-0 5 Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 6 9 0 Vállalkozás megnevezése: Norda Nonprofit kft Vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Széchenyi út 107. Befogadó vállalkozás megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Befogadó vállalkozás címe, telefonszáma: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Cégjegyzék szám 0 5-0 9-0 1 7 0 2 1 Statisztika számjel 2 2 2 4 8 8 4 8-9 4 9 9-5 7 2-0 5 Passziv időbeli elhatárolás vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték adatok Ft-ban 4821 Gázdij 191 928 4821 Üzemanyag 127 246 4821 Könyvviteli szolgáltatás 500 000 4821 Karbantartás 155 000 4821 Áramdíj 230 409 4821 Könyvvizsgálói díj 250 000 4821 Mérlegfordulónap előtti időszakot terhelő költségek, ráfordítások elhatárolása mfü 250 000 482 Költségek, ráfordítások passziv időbeli elha 1 704 583 481 Passziv időbeli elhatárolások MFÜ 5 593 719 483 Halasztott bevételek 1 983 360 483 Halasztott bevételek 7 577 079 Passziv időbeli elhatárolás összesen: 9 281 662 Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás címe, telefonszáma : 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vagyon átvétel utáni vagyonleltár-tervezete 2016. május 31.
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Befektetett eszközök vagyonleltára vagyon átvétele után 2016.május 31. Fők.szám Nyilvántartási sz. Vagyon megnevezése Rögz. menny. leltár szerinti érték 1132 I14/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I15/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I16/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I17/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I18/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I19/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I20/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I21/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I28/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 Ft 1132 I48/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I49/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I50/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I51/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I52/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I53/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 Ft 1132 I007/2010 Mikcrosoft Windows 2008 Server Enterprise 1 0 Ft 1132 I012/2015 Mikcrosoft Windows 2012 Server STD 2012 R2 X64 HU 1PK OIE DVD 2CPU 1 105 030 Ft 1132 1132/102/07 POSZEIDON iktató rendszer 1 0 Ft 1132 I02/2012 Szoftver - Kulcs-Bér Prémium 1-250 fő 1 0 Ft 1132 I32/2011/05 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/06 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I32/2011/07 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 Ft 1132 I03/2011 Szoftver - Nero 10.0 dobozos 1 0 Ft 1132 I31/2011 Szoftver - Nuance PDF converter 1 0 Ft 1132 I15/2011 Szoftver - Nuance PDF converter 1 0 Ft 1132 I10/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I11/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I12/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I13/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 Ft 1132 I005/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I006/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I007/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I19/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I20/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I21/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 Ft 1132 I020/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I021/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I022/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I023/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I024/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I001/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I002/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I003/2015 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 Ft 1132 I28/2011 Szoftver - Windows Server Std 2008 R2 1 0 Ft 1132 I015/2014 Szoftver PDF konvertáló program 1 0 Ft 1132 I016/2014 Szoftver PDF konvertáló program 1 0 Ft 1132 I002/2010 Windows 7 Pro 1 0 Ft 1132 1132/009/03 WINDOWS COMMANDER 1 0 Ft 1132. Vásárolt szoftverek 105 030 Ft 1143 2014/I/001 Intranet egyedi alkalmazás 1 216 138 Ft 1143. Egyéb szellemi termékek 216 138 Ft 11. Immateriális Javak összesen: 321 168 Ft 122 EMN08033796 Telek Miskolc, Csabai kapu 37 1 1 500 000 Ft 122. Telek, telkesítés 1 500 000 Ft 123 EMN08032293 Irodaház Mc Csabai kapu 37 - bejárati ajtó 1 25 677 Ft 123 EMN08033799 Irodaház Miskolc, Csabai kapu 37 1 9 254 575 Ft 123. Épületek, épületrészek, tulajdoni hányadok 9 280 253 Ft 124 Egyéb építmények 0 Ft 12. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok összesen: 10 780 253 Ft 142 TMBJB7NEXF0041501 Személygépkocsi Skoda Octavia Combi Elegancse 1,2 TSI MVC 957 1 3 191 184 Ft 142 ZFA22300005646928 Személygépkocsi FIAT DOBLO PAN LON-395 1 0 Ft 142 NLAFD76706W000130 Személygépkocsi HONDA Civic KPM-063 1 0 Ft 142 Egyéb Járművek 3 191 184 Ft 1431 EMN08033298 Asztal dohányzó üveg kifordítós 1 0 Ft 1431 EMN08035256 Asztal étkező lakkozott nyitható 1 0 Ft 1431 EMN08033003 Asztal író 1 0 Ft 1431 EMN08030101 Asztal író 1 0 Ft 1431 EMN08032004 Asztal író 140*650 negyed körívvel 1 0 Ft 1431 EMN08032001 Asztal irodai IS 160/80 laplábas bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033993 Asztal irodai IS-160/80-AVA Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08037002 Asztal irodai IS-160/80-AVA Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033484 Asztal irodai Kk-16/80 1 0 Ft
1431 EMN08037001 Asztal irodai KK-160/80 + klaviatúra tartó 1 0 Ft 1431 EMN08033222 Asztal irodai Vénusz + klaviatúratartó 1 0 Ft 1431 EMN08030029 Asztal tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08032351 Asztal /munka-pc komb./ 140x70 1 0 Ft 1431 EMN08032352 Asztal /munka-pc komb./ 140x70 1 0 Ft 1431 EMN08034044 Asztal bár kerek 1 0 Ft 1431 EMN08033095 Asztal dohányzó üveg 1 0 Ft 1431 EMN08030057 Asztal író 1 0 Ft 1431 EMN08030092 Asztal író bükk 1 0 Ft 1431 EMN08030091 Asztal író cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033714 Asztal író irodai IS 160/80 laplábas Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08033220 Asztal író klaviatúratartós 1 0 Ft 1431 EMN08030048 Asztal író Vénusz Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033271 Asztal irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033096 Asztal irodai 1 0 Ft 1431 EMN08032341 Asztal irodai 1 0 Ft 1431 EMN08032362 Asztal irodai 160*80*72 1 0 Ft 1431 EMN08032365 Asztal irodai 160*80*72 1 0 Ft 1431 EMN08033270 Asztal irodai cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08032479 Asztal irodai fémlábbal 1 0 Ft 1431 EMN08037026 Asztal irodai IS-160/80 Szürke 1 0 Ft 1431 EMN08032438 Asztal irodai kombináció 3 egység 1 0 Ft 1431 EMN08032439 Asztal irodai kombináció 3 egység 1 0 Ft 1431 EMN08033070 Asztal irodai Vénusz Zebrano 1 0 Ft 1431 EMN08034124 Asztal lakkozott cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08030046 Asztal számítógép 1 0 Ft 1431 EMN08030043 Asztal számítógép 1 0 Ft 1431 EMN08032280 Asztal számítógép 1 0 Ft 1431 EMN08030030 Asztal számítógép negyed körívvel 1 0 Ft 1431 EMN08033272 Asztal tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08033410 Asztal tárgyaló 15 személyes fém lábakkal 1 0 Ft 1431 EMN08032252 Asztali iroda bükk 1 0 Ft 1431 EMN08032022 Dobogó az aulában 1 0 Ft 1431 EMN08033645 Előszoabafal DB/vénusz olaszalma 1 0 Ft 1431 EMN08033530 Előszobafal 1 0 Ft 1431 EMN08030042 Fogas 1 0 Ft 1431 EMN08030069 Fogas 1 0 Ft 1431 EMN08030001 Fogas álló 1 0 Ft 1431 EMN08034031 Fogas álló barna 1 0 Ft 1431 EMN08032436 Fogas Álló fa 1 0 Ft 1431 EMN08033758 Fogas Thonet K-6T 1 0 Ft 1431 EMN08033077 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08032213 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08034356 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08034358 Fotel fekete műbőr CLUB-UNO-V-14 1 0 Ft 1431 EMN08034021 Fotel Pedró - Nevada bordó bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034028 Fotel Pedró Nevada bordó bőr 1 0 Ft 1431 EMN08034034 Kanapé bőr 2 üléses 1 10 500 Ft 1431 EMN08033710 Kanapé Club TEL.LE-06 BŐR világos 1 0 Ft 1431 EMN08030058 Konténer 1 0 Ft 1431 EMN08033652 Konténer irodai 80-3Fa3 fiók DB/Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033483 Konténer irodai 80-3F-Fa 1 0 Ft 1431 EMN08033720 Konténer irodai 80-3f-Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033726 Konténer irodai 80-3f-Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08037005 Konténer irodai 80-3F-Fa Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08037007 Konténer irodai 80-3F-Fa cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08032440 Konténer 3 fiókos gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08032441 Konténer 3 fiókos gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08030044 Konténer 4 fiókkal 1 0 Ft 1431 EMN08030052 konténer 5 fiókkal 1 0 Ft 1431 EMN08032442 Konténer gördülő 1 0 Ft 1431 EMN08032467 Konténer gördülő 1 0 Ft 1431 EMN08032469 Konténer gördülő 1 0 Ft 1431 EMN08034345 Konténer irodai 1 7 275 Ft 1431 EMN08033004 Konténer irodai 4 fiókos 1 0 Ft 1431 EMN08033818 Konténer irodai 80-3F - Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033840 Konténer irodai 80-3F - Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033634 Konténer irodai 80-3Fa DB/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033722 Konténer irodai 80-3f-Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033235 Konténer irodai cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08032163 Konténer irodai fiókos 1 0 Ft 1431 EMN08032164 Konténer irodai fiókos 1 0 Ft 1431 EMN08033104 Konténer irodai görgős 1 0 Ft 1431 EMN08033105 Konténer irodai görgős 1 0 Ft 1431 EMN08030013 Konténer irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08030014 Konténer irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08030032 Konténer irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08030031 Konténer irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08035207 Konténer irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08032075 Konténre irodai 1 0 Ft 1431 EMN08032524 Lámpa asztali ezüst Massive 1 0 Ft 1431 EMN08032522 Lámpa asztali IKEA 1 0 Ft 1431 EMN08038090 Monitor LG Flatron 1 0 Ft 1431 EMN08032521 Óra fali Helvecia 1 0 Ft 1431 EMN08033835 Polc 2polcos irodai 72/NY nyitott bükk 1 0 Ft 1431 EMN08030093 Polc 2 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08030096 Polc 2 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08030015 Polc 2 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033834 Polc 2polcos irodai 72/NY nyitott bükk 1 0 Ft 1431 EMN08036071 Polc 3 fa 1 0 Ft 1431 EMN08030067 Polc 3 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08032316 Polc 3 polcos nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08030066 Polc 4 polccal 1 0 Ft
1431 EMN08030040 Polc 4 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08036066 Polc 6 fa 1 0 Ft 1431 EMN08036070 Polc 6 fa 1 0 Ft 1431 EMN08032162 Polc 6 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08030099 Polc 6 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08030100 Polc 6 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08032161 Polc 6 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08032173 Polc könyves 1 0 Ft 1431 EMN08033126 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033127 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033128 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033129 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033130 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033131 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033132 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033133 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033134 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033135 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033136 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08033137 Polc salgó 1 1 000 Ft 1431 EMN08035153 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035154 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035155 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035156 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035134 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035135 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035136 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08035137 Polc salgó 1 0 Ft 1431 EMN08033125 Polc Salgó 1 0 Ft 1431 EMN08033674 Szék étkező Öcsi ülőke fenyő 1 0 Ft 1431 EMN08033708 Szék forgó Fáma 675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08033469 Szék forgó Fáma+675 karfával 1 0 Ft 1431 EMN08037021 Szék forgó irodai Fáma+675 Fáma 1 0 Ft 1431 emn08032119 Szék forgó zöld 1 0 Ft 1431 EMN08035253 Szék összecsukható fa 1 0 Ft 1431 emn08032089 Szék tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08033274 Szék tárgyaló fekete-fém-bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033276 Szék tárgyaló fekete-fém-bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033278 Szék tárgyaló fekete-fém-bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033279 Szék tárgyaló fekete-fém-bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033687 Szék tárgyaló Samba 1007 tel.t. bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033678 Szék tárgyaló Samba 1007 tel.t. bőr 1 0 Ft 1431 EMN08035090 Szék fa kerek 1 0 Ft 1431 EMN08030064 Szék forgó 1 0 Ft 1431 EMN08030049 Szék forgó 1 0 Ft 1431 EMN08033269 Szék forgó 1 5 170 Ft 1431 EMN08032172 Szék forgó 1 0 Ft 1431 EMN08032511 Szék Forgó 1 0 Ft 1431 EMN08032165 Szék forgó Corvus 1 0 Ft 1431 EMN08032166 Szék forgó Corvus 1 0 Ft 1431 EMN08032167 Szék forgó Corvus 1 0 Ft 1431 EMN08032168 Szék forgó Corvus 1 0 Ft 1431 EMN08032170 Szék forgó Corvus 1 0 Ft 1431 EMN08032171 Szék forgó Corvus 1 0 Ft 1431 EMN08033482 Szék forgó Fáma állítható karfával 1 0 Ft 1431 EMN08035209 Szék forgó irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033320 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033045 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033046 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08032012 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08033147 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08030007 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 Ft 1431 EMN08030036 Szék forgó Lúcia 1 0 Ft 1431 EMN08032446 Szék forgó piros 1 0 Ft 1431 EMN08032447 Szék forgó piros 1 0 Ft 1431 EMN08035075 Szék forgó szürkekockás gurulós 1 0 Ft 1431 EMN08032380 Szék karfás kék 1 0 Ft 1431 EMN08032373 Szék karfás zöld 1 0 Ft 1431 EMN08033356 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08033197 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034300 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034255 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034260 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034267 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034275 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034277 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034285 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034290 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034296 Szék műanyag 1 0 Ft 1431 EMN08034245 Szék műanyag karfával fekete váz, fekete palást 1 0 Ft 1431 EMN08033056 Szék műanyag fekete, karos 1 0 Ft 1431 EMN08030086 Szék szürke 1 0 Ft 1431 EMN08030090 Szék támlás 1 0 Ft 1431 EMN08035112 Szék tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08030039 Szék tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08030051 Szék tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08030065 Szék tárgyaló 1 0 Ft 1431 EMN08032448 Szék tárgyaló bordó 1 0 Ft 1431 EMN08033384 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033388 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033395 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033396 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 Ft 1431 EMN08033275 Szék tárgyaló fekete-fém-bőr 1 0 Ft 1431 EMN08033277 Szék tárgyaló fekete-fém-bőr 1 0 Ft
1431 EMN08035015 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035016 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035017 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 emn08032061 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035040 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035236 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035020 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035021 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035022 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035023 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035024 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035025 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035026 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 emn08032063 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035028 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035029 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035030 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035033 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035034 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035035 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035036 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035037 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035038 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035039 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035041 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035042 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08035044 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 Ft 1431 EMN08030005 Szék tárgyaló karfás 1 0 Ft 1431 EMN08035190 Szék tárgyaló Olivia Nero 1 0 Ft 1431 EMN08033069 Szekrény 1ajtós 2polcos irodai Vénusz Wenge 1 0 Ft 1431 EMN08036118 Szekrény 1ajtós 2polcos konyhai 1 0 Ft 1431 EMN08036120 Szekrény 1ajtós 2polcos 1fiók konyhai 1 0 Ft 1431 EMN08036125 Szekrény 1ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08033623 Szekrény 1ajtós 2polcos irodai 77-1A-B D.B /Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08036117 Szekrény 1ajtós 2polcosi konyhai 1 0 Ft 1431 EMN08035047 Szekrény 1ajtós 3polcos irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08036133 Szekrény 1ajtós 3polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08033621 Szekrény 1ajtós 4polcos irodai 153-1A-J B /Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033343 Szekrény 1ajtós 5polcos irodai Vénusz zárt 1 0 Ft 1431 EMN08036115 Szekrény 1üvegajtós 2polcos konyha 1 0 Ft 1431 EMN08030055 Szekrény 2 ajtós + 4 polccal 1 0 Ft 1431 EMN08030041 Szekrény 2 ajtós + 4 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08032267 Szekrény 2 ajtós 2 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08032539 Szekrény 2 ajtós 2 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033416 Szekrény 2 ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08030008 Szekrény 2 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08032279 Szekrény 2 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08029043 Szekrény 2*2ajtós 1 0 Ft 1431 EMN08036121 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036126 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036127 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036128 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033307 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033310 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033822 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71/2A ajtós bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033574 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71-2A cseresznye 11-es 1 0 Ft 1431 EMN08033570 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71-2A cseresznye 7-es 1 0 Ft 1431 EMN08033572 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71-2A cseresznye 9-es 1 0 Ft 1431 EMN08036123 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036124 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036135 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036136 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036137 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036138 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036139 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08033164 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz 2 ajtós zárt 1 0 Ft 1431 EMN08033022 Szekrény 2ajtós 2polcos zárható 1 0 Ft 1431 EMN08033106 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033243 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033411 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033412 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033415 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033547 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai 111-2A D.B. OA 1 0 Ft 1431 EMN08033999 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai 111Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033998 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai 111Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033997 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai 111Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033163 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08035048 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08035049 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08036116 Szekrény 2ajtós 3polcos konyha fali 1 0 Ft 1431 EMN08035050 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz cseresznye 1 0 Ft 1431 EMN08033178 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz Zebrano 1 0 Ft 1431 EMN08033571 Szekrény 2ajtós 4polcos iroda 151-2A cseresznye 10-es 1 0 Ft 1431 EMN08033573 Szekrény 2ajtós 4polcos iroda 151-2A cseresznye 12-es 1 0 Ft 1431 EMN08033569 Szekrény 2ajtós 4polcos iroda 151-2A cseresznye 8-as 1 0 Ft 1431 EMN08033015 Szekrény 2ajtós 4polcos irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08036130 Szekrény 2ajtós 4polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036131 Szekrény 2ajtós 4polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08036132 Szekrény 2ajtós 4polcos beépített 1 0 Ft 1431 EMN08033237 Szekrény 2ajtós 5polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033731 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 191-2A D.B. /Vénusz bcs bükk 1 0 Ft 1431 emn08032087 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai Vénusz Wenge 1 0 Ft 1431 EMN08033397 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 Ft
1431 EMN08033400 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033403 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 Ft 1431 EMN08035063 Szekrény 2polcos ajtó nélkül natúr fenyő 1 0 Ft 1431 EMN08033828 Szekrény 2polcos irodai 72/NY nyitott bükk falra szerelhető 1 0 Ft 1431 EMN08033487 Szekrény 2polcos irodai 72-NY bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033485 Szekrény 2polcos irodai 79-NY-F bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033548 Szekrény 2tolóajtós 2polcos irodai 100*62 D.B. bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033099 Szekrény 2üvegajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033101 Szekrény 2üvegajtós 2polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036112 Szekrény 2üvegajtós 2polcos konyha fali 1 0 Ft 1431 EMN08033165 Szekrény 2üvegajtós 2polcos irodai Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08033179 Szekrény 2üvegajtós 3polcos irodai Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08032503 Szekrény 3 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08032307 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032302 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032330 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08032036 Szekrény 3*4 polcos tárelváalsztós 1 0 Ft 1431 EMN08033280 Szekrény 3ajtós 2polcos alacsony 1 0 Ft 1431 EMN08033189 Szekrény 3polcos 1 1 429 Ft 1431 EMN08033190 Szekrény 3polcos 1 1 429 Ft 1431 EMN08033191 Szekrény 3polcos 1 1 429 Ft 1431 EMN08033192 Szekrény 3polcos 1 1 429 Ft 1431 EMN08033996 Szekrény 3polcos irodai 112-nyitott Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033995 Szekrény 3polcos irodai 112-nyitott Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033994 Szekrény 3polcos irodai 112-nyitott Bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033406 Szekrény 3polcos sarok 1 0 Ft 1431 EMN08032445 Szekrény 4 polcos, magas 1 0 Ft 1431 EMN08032451 Szekrény 4 polcos,nyitott 1 0 Ft 1431 EMN08033364 Szekrény 4polcos irattartó 1 0 Ft 1431 EMN08033488 Szekrény 4polcos irodai 152-Ny BÜ 1 0 Ft 1431 EMN08033473 Szekrény 4polcos irodai 192-Ny bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033536 Szekrény 4polcos sarokelem 115-SE-J D.B. 1 0 Ft 1431 EMN08030054 Szekrény 5 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033284 Szekrény 5ajtós 1 0 Ft 1431 EMN08032215 Szekrény 5polcos akasztós 1 0 Ft 1431 EMN08030017 Szekrény irodai 2 ajtós 4 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08030018 Szekrény irodai 2 ajtós 4 polcos 1 0 Ft 1431 EMN08036119 Szekrény- konyhai mosogatóval 1 0 Ft 1431 EMN08032160 Szekrény nyitott 4 osztatú 1 0 Ft 1431 EMN08031111 Szekrény Rack 29U (csak keret) 1 9 650 Ft 1431 EMN08035251 Szekrény sarok kicsi 1 0 Ft 1431 EMN08038158 Szünetmentes tápegység APC 700 1 0 Ft 1431 EMN08032454 Virágtartó álló 1 0 Ft 1431 EMN08033309 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033341 Szekrény 1ajtós 6polcos sarok irodai Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08033354 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 1 0 Ft 1431 EMN08033304 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai, Vénusz 1 0 Ft 1431 EMN08033316 Szekrény 2ajtós 6polcos irodai Vénusz bükk 1 0 Ft 1431 EMN08033597 Polc irodai AR-160/38 zebrano 1 0 Ft 1431 EMN08033072 Szekrény 1üvegajtós 3polcos 1 0 Ft 1431 EMN08033073 Konténer irodai Wenge 1 0 Ft 1431 Iroda bútorok 50 311 Ft 1432 EMN08038162 DELL T420 Torony Szerver 1 380 951 Ft 1432 EMN08033813 Dobogó - 2. részlet 1 0 Ft 1432 EMN08038064 Dokkoló Toshiba Dynadock U3.0 usb 1 0 Ft 1432 EMN08038037 Dokkoló Toshiba Dynadock U3.0 usb 1 0 Ft 1432 EMN08031885 Fejhallgató Senheiser HD228 fekete 1 0 Ft 1432 EMN08031985 Hálózat Acces Point Cisco WAP-200 1 0 Ft 1432 EMN08031986 Hálózat Acces Point Cisco WAP-200 1 0 Ft 1432 EMN08031601 Hálózat router Cisco SD2005 Gigabit SW.5p 1 0 Ft 1432 EMN08031071 Hálózat Router Internet Draytek Vigor 3300 1 0 Ft 1432 EMN08031694 Hálózat switch - Cisco SD2005 Gigabit SW 5p 1 0 Ft 1432 EMN08031822 Hálózat Switch HP 1510 (Internet corvus elosztó) 1 0 Ft 1432 EMN08031823 Hálózat Switch - HP V1410-8G 1 0 Ft 1432 EMN08038049 Hálózat Switch HP 1405-5G 1 0 Ft 1432 EMN08038053 Hálózat Switch HP 1405-8G 1 0 Ft 1432 EMN08031076 Hálózat Switch HP 2626-24 1 0 Ft 1432 EMN08031028 Hálózat Switch hp 408 1 910 Ft 1432 EMN08038149 Hálózat switch HP V1910-48Gswitch 1 2 208 Ft 1432 EMN08031599 Hálózat Switch Linksys 48p 1 0 Ft 1432 EMN08031921 Hálózat switch master view kvm 1 0 Ft 1432 EMN08031965 Modem - U.S Robotics 56K External Faxmodem USB 1 0 Ft 1432 EMN08031646 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031707 Monitor Samsung 2243NW 22" TFT LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031838 Monitor Samsung SA350 24" 1 0 Ft 1432 EMN08038129 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038128 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038136 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 Ft 1432 EMN08038102 Monitor 19" Dell E193FP TFT 1 0 Ft 1432 EMN08038096 Monitor 19" LG L1942T LCD 1 0 Ft 1432 EMN08038111 Monitor 19" LG W1942T wide 1 0 Ft 1432 EMN08038099 Monitor 24" Philips 246V5LSB LCD 1 0 Ft 1432 EMN08038107 Monitor 24" Philips 246V5LSB LCD 1 0 Ft 1432 EMN08038183 Monitor Asus 24" VX248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08038184 Monitor Asus 24" VX248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08031774 Monitor Samsung E2220NW LCD 22" 1 0 Ft 1432 EMN08031780 Monitor Samsung 22 " (E2220NW) LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031814 Monitor Samsung 22 " (E2220NW) LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031770 Monitor Samsung 22" (E2220NW) LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031772 Monitor Samsung 22" (E2220NW) LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031751 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031768 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031427 Monitor samsung 2243 1 0 Ft
1432 EMN08031626 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031649 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031648 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 Ft 1432 EMN08031709 Monitor Samsung 2243NW 22" TFT LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031763 Monitor Samsung e2220 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031750 Monitor Samsung e2220 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031777 Monitor Samsung E2220NW LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031813 Monitor Samsung E2220NW LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031776 Monitor Samsung E2220NW LCD 22" 1 0 Ft 1432 EMN08038041 Monitor Samsung led 24" S24C300H 1 0 Ft 1432 EMN08038044 Monitor Samsung led 24" S24C300H 1 0 Ft 1432 EMN08031640 Monitor Samsung PH2450H LCD 24" 1 0 Ft 1432 EMN08031503 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031555 Monitor Samsung Syncmaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031533 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031501 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031558 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08031749 Monitor Samsung SyncMaster E2220 22" LCD 1 0 Ft 1432 EMN08031547 Monitor Samsung SyncMaster TFT 2243BW 1 0 Ft 1432 EMN08038047 NAS Promise SmartStor NS4700 + 4 x HDD 1 10 982 Ft 1432 EMN08038171 NAS Synology DS1815+ (HDD központi adattároló eszköz) 1 86 634 Ft 1432 EMN08031846 Nas wd 1 0 Ft 1432 EMN08031454 Notebbok ASUS 14,4 1 0 Ft 1432 EMN08031830 Notebook Dell Latitude E5420 Ci5-2410 14,1" +dokkoló 1 0 Ft 1432 EMN08031964 Notebook - Toshiba Portege Z830-10H 1 0 Ft 1432 EMN08031636 Notebook Asus K40IE-VX043D + Win7 prof 1 0 Ft 1432 EMN08031534 Notebook ibm Lenovo ThinkPad R400 14" XP Office 2007 1 0 Ft 1432 EMN08031407 Notebook MSI ms6837d 1 0 Ft 1432 EMN08031609 Nyomtató HP Color Laserjet 4700dn 1 0 Ft 1432 EMN08031817 Nyomtató HP Laserjet P2055dn 1 0 Ft 1432 EMN08031610 Nyomtató HP Laserjet P4015dn 1 0 Ft 1432 EMN08038032 Nyomtató HP Officejet 100 Mobil (CN551A) 1 0 Ft 1432 EMN08031974 Számítógép - Intel Atom mini ITX PC 1 0 Ft 1432 EMN08031967 Számítógép - Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038061 Számítógép Intel Desktop DN2800MT 1 0 Ft 1432 EMN08038062 Számítógép Intel Desktop DN2800MT 1 0 Ft 1432 EMN08038060 Számítógép Intel Desktop DN2800MT 1 0 Ft 1432 EMN08038057 Számítógép Intel Desktop DN2800MT + win7 1 0 Ft 1432 EMN08038058 Számítógép Intel Desktop DN2800MT + win7 1 0 Ft 1432 EMN08038055 Számítógép Intel Desktop DN2800MT + win7 1 0 Ft 1432 EMN08038003 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038005 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038010 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08038011 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 Ft 1432 EMN08032519 Szekrény 2 polcos 1 0 Ft 1432 EMN08032128 Szekrény rack 1 0 Ft 1432 EMN08031643 Szekrény rack 19" egyrészes fali 1 0 Ft 1432 EMN08031108 Szekrény Rack 42U 1 0 Ft 1432 EMN08031093 Szerver INTEL (EXC) 1 24 938 Ft 1432 EMN08031103 Szünetmentes APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031935 Szünetmentes tápegység apc 550 1 0 Ft 1432 EMN08031799 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031953 Szünetmentes tápegység APC Smart Matrix 5000 + 2db Accu Pack 1 0 Ft 1432 EMN08031969 Szünetmentes tápegység APC smart-1500 Rack UPS 1 0 Ft 1432 EMN08031079 Szünetmentes tápegység APS rack 1500W 2U 1 0 Ft 1432 EMN08032418 Szünetmentes ups ap ES700 1 0 Ft 1432 EMN08031816 Táblagép ipad wifi 16Gb fekete 1 0 Ft 1432 emn08031930 Videokonferencia rendszer TANDBERG + 1 db kamera 1 0 Ft 1432 EMN08031234 Vonalkódolvasó 1 0 Ft 1432 EMN08032456 Nyomtató Canon MF5980 dw 1 0 Ft 1432 EMN08038178 NAS SynologyDS415 + 5000 GB SATA III (adatmentés tároló eszköz) 1 147 721 Ft 1432 EMN08031987 Nyomtató HP Laserjet Enterprise 600 M602dn 1 0 Ft 1432 EMN08031072 Hálózat Router Draytek vigor 2950 1 0 Ft 1432 EMN08031087 Hálózat Switch Black Box (Monitor váltó) 1 8 687 Ft 1432 EMN08031984 Notebook Dell Latitude E5430 14" 1 0 Ft 1432 EMN08038110 Monitor 24" Philips 246V5LSB LCD 1 0 Ft 1432 EMN08038175 Monitor Asus 24" VS248H LED DVI HDMI 1 0 Ft 1432 EMN08031805 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08031787 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 Ft 1432 EMN08038142 Szünetmentes APC Back UPS BX1100CI 1 0 Ft 1432. Számítás technikai eszközök 663 031 Ft 1433 EMN08031059 Adapter NOKIA 1 4 445 Ft 1433 EMN08031061 Adapter GSM - ITS CGW-T 1 0 Ft 1433 EMN08031060 Adapter NOKIA 1 6 875 Ft 1433 EMN08033555 Diktafon Olympos vn3500pc 1 0 Ft 1433 emn08032093 Fényképezőgép FUJI FINEPIX S 8100 digitális 1 0 Ft 1433 EMN08032417 Iratmegsemmisítő 1 0 Ft 1433 emn08032041 Spirálozógép Fellows Pulsar 300 manuális 1 0 Ft 1433 EMN08031073 Szünetmentes tápegység APC 450 1 7 600 Ft 1433 EMN08031612 Telefon Panasonic KX-DT 321 1 0 Ft 1433 EMN08031423 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 Ft 1433 EMN08033455 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031731 Telefon Panasonic KX-DT 321 1 0 Ft 1433 EMN08031696 Telefon Panasonic KX-DT 321 1 0 Ft 1433 EMN08033434 Telefon Panasonic KX-T 7630 CE vezetékes 1 0 Ft 1433 EMN08033435 Telefon Panasonic KX-T 764020 1 0 Ft 1433 EMN08033616 Telefon Panasonic kxt 7665 1 0 Ft 1433 EMN08031124 Telefon Panasonic KX-T 7665 vezetékes 1 0 Ft 1433 EMN08031029 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031121 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031154 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031208 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1433 EMN08031180 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft
1433 EMN08032500 Telefon Panasonic KX-TG 1611 HGH hordozható 1 0 Ft 1433 EMN08031107 Telefon Panasonic KX-TS 500 1 0 Ft 1433 EMN08031452 Vetítővászon motoros 1 0 Ft 1433. Irodai gépek, berendezések 18 920 Ft 1434 EMN08031062 Adapter GSM 1 901 Ft 1434 EMN08033380 Állvány kamera 1 0 Ft 1434 EMN08031862 Állvány hangszóró 1 0 Ft 1434 EMN08031863 Állvány hangszóró 1 0 Ft 1434 EMN08031877 Állvány mikrofon 1 0 Ft 1434 2007/NTE/003 Aula KÁBELEK, SZERELVÉNYEK 1 0 Ft 1434 EMN08033451 Aula - SENNHEISER ME 36 B 1 0 Ft 1434 EMN08033452 Aula - SENNHEISER ME 36 B 1 0 Ft 1434 2007/KTE/002 Aula - SENNHEISER MZH 3042 1 0 Ft 1434 2007/KTE/001 Aula - SENNHEISER MZH 3042 1 0 Ft 1434 EMN08031350 Aula - SENNHEISER MZTX 31 1 0 Ft 1434 EMN08031351 Aula - SENNHEISER MZTX 31 1 0 Ft 1434 EMN08031977 Beléptető rendszer (Salgótarján) 1 0 Ft 1434 EMN08031849 CD lejátszó OMNITRONIC XMP-1400 1 0 Ft 1434 EMN08032275 Elemtöltő - Uniross 1 0 Ft 1434 EMN08031340 Erősítő BEHRINGER A500 1 0 Ft 1434 emn08031940 Fejhallgató senheiser HD 228 black 1 0 Ft 1434 emn08031934 Fejhallgató senheiser HD 228 black 1 0 Ft 1434 EMN08031727 Fejhallgató senheiser HD 228 white 1 0 Ft 1434 EMN08038067 Fejhallgató SENNHEISER HD 205 1 0 Ft 1434 EMN08035051 Flipchart tábla 1 0 Ft 1434 EMN08032283 Flipchart tábla 1 0 Ft 1434 EMN08031939 Fülhallgató senheiser hd228 1 0 Ft 1434 EMN08038179 GPS - Navon N670PLUS 1 0 Ft 1434 EMN08031498 GPS Navigáció WayteQ N470 + Navon IGO8 térkép 1 0 Ft 1434 EMN08032014 Gurulós felmérő 1 0 Ft 1434 EMN08031341 Hang Processzor BOSE MA 01701 1 0 Ft 1434 EMN08031322 Hangfal BEHRINGER B215 1 0 Ft 1434 EMN08031302 Hangfal OMNOTRONIC Tterem hasng. 1 0 Ft 1434 EMN08031321 Hangfal BEHRINGER B215 1 0 Ft 1434 EMN08031347 Hangfal BOSE oszlop + konzol 1 0 Ft 1434 EMN08031348 Hangfal BOSE oszlop + konzol 1 0 Ft 1434 EMN08031344 Hangfal OMNOTRONIC C60 (oldalfalon) 1 0 Ft 1434 EMN08031301 Hangfal OMNOTRONIC Tterem hasng. 1 0 Ft 1434 EMN08031613 Hangrögzítő TASCAM Ss-CDR1 digitális 1 15 942 Ft 1434 EMN08034361 Hősugárzó DeLonghi 1 0 Ft 1434 EMN08033081 Hűtőszekrény gorenje RF 627W 1 0 Ft 1434 2007/KTE/004 II. em Tárgyaló - SENNHEISER ME 34 1 0 Ft 1434 2007/KTE/003 II. em Tárgyaló - SENNHEISER ME 34 1 0 Ft 1434 EMN08032126 Kaputelefon 1 0 Ft 1434 emn08033861 Kávéfőző Szarvas cafe lux 1 0 Ft 1434 EMN08031850 Keverő AMBIENT DAS 10.2 1 0 Ft 1434 EMN08031875 Keverő OMNITRONIC LH-010 1 0 Ft 1434 EMN08031698 Kiskocsi 150 kg raksúlyig 1 0 Ft 1434 emn08036105 Klíma demrad2,6 KW-os 1 0 Ft 1434 EMN08036104 Klíma daikin 3,5 KW 1 0 Ft 1434 EMN08036073 Klíma demrad 2,6 KW 1 0 Ft 1434 EMN08031330 Konferencia vezérlő SDC 8200 CU M 1 0 Ft 1434 EMN08030004 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 EMN08032002 Lámpa asztali 1 0 Ft 1434 EMN08033061 Lámpa asztali fehér 1 0 Ft 1434 EMN08033852 Lámpa asztali 1x35W szürke Spomp 1 0 Ft 1434 EMN08037039 Lámpa asztali DAVID 1-35W fekete 1 0 Ft 1434 EMN08037029 lámpa asztali fekete RábaLux 1 0 Ft 1434 EMN08037033 lámpa asztali halogén fekete 1 0 Ft 1434 EMN08037034 lámpa asztali halogén fekete 1 0 Ft 1434 EMN08033865 Lámpa asztali Tyffani C1670/8022 1 0 Ft 1434 2007/NTE/001 Lámpa SPOT Aula (II. emelet korlát) 1 0 Ft 1434 EMN08037058 Mérőkerék analóg CST/Berger 31-40M 1 0 Ft 1434 EMN08032498 Mérőkerék CLL-400 1 0 Ft 1434 2009/KTE/002 Mikrofon mobil szett talp+szár 1 0 Ft 1434 EMN08031273 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 emn08031854 Mikrofon állvány 1 0 Ft 1434 emn08031853 Mikrofon állvány 1 0 Ft 1434 EMN08030012 Mikrofon ME34 1 0 Ft 1434 EMN08031268 Mikrofon SDC 8200 C 1 0 Ft 1434 EMN08031269 Mikrofon SDC 8200 C 1 0 Ft 1434 EMN08031271 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031272 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031274 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031275 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031276 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031277 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031278 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031279 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031280 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031281 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031282 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031283 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031284 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031285 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031286 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031287 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031288 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031289 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031290 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031291 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031292 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031293 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft
1434 EMN08031294 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031296 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031297 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031270 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08031295 Mikrofon SDC 8200 D 1 0 Ft 1434 EMN08033913 Mikrohullámú sütő Samsung 1 0 Ft 1434 EMN08035108 Polc fali 1 0 Ft 1434 EMN08032081 Rádió philips az 1080 1 0 Ft 1434 EMN08032225 Sporteszköz - 3 in 1 STEPPER BOARD 1 0 Ft 1434 EMN08032219 Sporteszköz - OTO CHILI 1 0 Ft 1434 EMN08032224 Sporteszköz - SP 20 XL fitnesz center 1 0 Ft 1434 EMN08032228 Sporteszköz - Súlyzó Neoprene DUMBBELL 3 KG 1 0 Ft 1434 EMN08032229 Sporteszköz - Súlyzó Neoprene DUMBBELL 3 KG 1 0 Ft 1434 EMN08034014 Szőnyeg 4x4 m-es 1 0 Ft 1434 EMN08034016 Szőnyeg kicsi 1 0 Ft 1434 EMN08034085 Szőnyeg közepes 1 0 Ft 1434 2000/NTE/001 Szőnyeg padló 1 0 Ft 1434 EMN08032030 Tábla plakáttartó nagy 1 0 Ft 1434 EMN08031462 Tanácsterem - SENNHEISER MZH 1 0 Ft 1434 2010/KTE/002 Tanácsterem - SENNHEISER MZH 3015 1 0 Ft 1434 EMN08031963 Távolságmérő digitális 1 0 Ft 1434 EMN08032250 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 Ft 1434 EMN08032122 Tűzjelző berendezés irattár figyelés 1 75 155 Ft 1434 EMN08030088 Tűzoltó készülék 1 0 Ft 1434 EMN08031689 Tűzoltókészülék CO2-vel oltó 2 kg-os 1 0 Ft 1434 EMN08034373 Vasaló DeLonghi 1 0 Ft 1434 EMN08030056 Ventillátor álló Orion 1 0 Ft 1434 EMN08033281 Virágtartó állvány 1 0 Ft 1434. Egyéb irodai eszközök 91 998 Ft 1435 359519064777630 Mobiltelefon Samsung Galaxy Ace 4 grey 1 0 Ft 1435 355847069789563 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069716582 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069716459 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069716319 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069716491 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069789852 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 355847069789548 Mobiltelefon Samsung Galaxy S4 black 1 0 Ft 1435 359890061314176 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061326634 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061326626 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061328259 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 359890061314655 Mobiltelefon Samsung Galaxy Trend 2 Lite white 1 0 Ft 1435 358598053329505 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 Ft 1435 358598053338639 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 Ft 1435 358598053049681 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 Ft 1435 352318063140065 Mobiltelefon Samsung S7275R Galaxy Ace III Black (független) 1 0 Ft 1435 354900068688673 Mobiltelefon Samsung S7580 Galaxy Trend Plus fehér (telenor) 1 0 Ft 1435 357953032860396 Mobiltelefon Samsung 5230 1 0 Ft 1435 351740058702826 Mobiltelefon Samsung Galaxy Mini black(s5570) 1 0 Ft 1435 356979051800345 Mobiltelefon Samsung Galaxy SIII (i9300) független 1 0 Ft 1435 354352057023233 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y fekete 1 0 Ft 1435 354352056510420 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 Ft 1435 354352056509323 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 Ft 1435 353255062965671 Mobiltelefon Sony Xperia M2 D2303 White (független) 1 0 Ft 1435. Mobil telefonok 0 Ft 144 EMN08034007 Festmény (Hegedűs) 1 65 000 Ft 144. Üzemkörön kívüli berendezések, felszerelések 65 000 Ft 14. Egyéb berendezések, felszerelések, járművek összesen: 4 080 444 Ft Befektetett eszközök összesen: 15 181 865 Ft Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Vevők vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 311 Vevő követelés - 311 vevő követelés összesen: - Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Egyéb követelések vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 468 ÁFA elszámolás számla 62 428 468 Egyéb követelés összesen: 62 428 Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Értékpapírok vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 3743 Budapest Bank Befektetési jegy 15 298 263 3744 Erste Bank befektetési jegy 24 929 799 374 Forgatási célú hitel viszonyt megt. Értékp. 40 228 062 37 Értékpapírok összesen: 40 228 062 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Pénzeszközök vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 3811 Központi pénztár 7 640 Pénztár összesen 7 640 3841 Elszámolási betétszámla 23 269 319 3842 Elszámolási betétszámla 69 324 000 Elszámolás betét számla 92 593 319 Bankbetétek összesen: 92 593 319 Pénzeszközök összesen. 92 600 959 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Aktiv időbeli elhatárolás vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 39 Aktiv időbeli elhatárolások - 39 Aktiv időbeli elhatárolások összesen: - Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Saját tőke vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 411 Heves Megyei Önkormányzat 4 000 000 411 Jegyzett tőke 4 000 000 413 Eredménytartalék 113 841 000 413 Eredménytartalék 113 841 000 Saját tőke összesen: 117 841 000 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Céltartalék vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 421 Céltartalék 2 667 000 42 céltartalékok összesen: 2 667 000 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Kötelezettségek vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 451201 Tulajdonostól kapott kölcsön 24 196 000 4512 Egyéb rövid lejáratú kölcsönök 24 196 000 454310 Teto Centrum '95 Kft. 1 492 250 454 Belföldi szállítók 1 492 250 462 Személyi jövedelemadó elszámolása 118 327 462 Személyi jövedelemadó kötelezettség 118 327 46310 Egészségügyi hozzájárulás kötelezettség 3 732 463801 Szociális hozzájárulási adó 307 126 463901 Nyugdíjjárulék 113 936 463902 EB,MP járulék 97 095 463 Költségvetési befizetési kötelezettség 521 889 4695 Helyi iparűzésiadó-elszámolási számla 174 200 469 Helyi iparűzésiadó kötelezettség 174 200 4711 Keresetelszámolási számla 813 648 4713 Egyéb kifizetések elszámolása 16 212 471 Jövedelemelszámolási számla 829 000 4742 Szakképzési hozzájárulás 16 840 474 Elkülönített alapokkal kapcs. fizetési köt. 16 840 46 Rövid lejáratú kötelezettségek 814 416 47 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 845 840 Kötelezettségek összesen: 27 348 506 Miskolc, 2016.május 31. Képviselő
25402038-8413-572-10 Statisztikai számjel 10-09-035433 cégjegyzék száma Vállalkozás megnevezése: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. Passziv időbeli elhatárolás vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 483 Halasztott bevételek 216 138 483 Halasztott bevételek 216 138 Passziv időbeli elhatárolás összesen: 216 138 Miskolc, 2016. május 31. Képviselő
18633313-8413-572-12 Statisztikai számjel 12-09-006043 cégjegyzék száma Vállalkozás címe, telefonszáma : 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vagyon átvétel utáni vagyonleltár-tervezete 2016. május 31.
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Befektetett eszközök vagyonleltára vagyon átvétele után 2016.május 31. adatok Ft-ban Fők.szám Nyilvántartási sz. Vagyon megnevezése Rögz. menny. leltár szerinti érték 113 1132/118/08 EXCHANGE SERVER 2007 1 0 113 I22/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 113 I23/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 113 I24/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 113 I25/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 113 I26/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 113 I27/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 113 I29/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 113 I30/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 113 I31/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 113 I32/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 113 I33/2009 Microsoft Windows Srv DEV CAL 2008 1 0 113 I41/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 113 I42/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 113 I43/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 113 I44/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 113 I45/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 113 I46/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 113 I47/2009 Miicrosoft Exchange Srv Stnd 2007 1 0 113 1132/079/05 OEM WINDOWS SVR STD 2003 1 0 113 113-2 programtervezes.hu webes alk. 1 1 712 387 113 2013/I/002 Szoftver - Kulcs-Könyvelés Modul: Főkönyvi Adatimporter 1 0 113 I33/2011 Szoftver - Kulcs-Könyvelés Plusz könyvelőprogram 1 0 113 I32/2011/08 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 113 I32/2011/09 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 113 I32/2011/10 Szoftver - MS Win Ech.Srv Std 2010 ucal 1 0 113 I14/2011 Szoftver - Nuance PDF converter 1 0 113 I07/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 113 I08/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 113 I09/2011 Szoftver - Total Commander licence 1 0 113 I008/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 113 I009/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 113 I010/2014 Szoftver Win 7 Pro 64-bit Hun 1 0 113 I22/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 113 I23/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 113 I24/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 113 I25/2011 Szoftver Win 7 Pro Hun 1 0 113 I011/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 113 I012/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 113 I018/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 113 I019/2014 Szoftver Win 8.1 Pro 64-bit Hun 1 0 113 I26/2011 Szoftver - Windows server Std 2008 R2 1 0 113 I27/2011 Szoftver - Windows server Std 2008 R2 1 0 113 I017/2014 Szoftver PDF konvertáló program 1 0 113 I55/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 113 I56/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 113 I57/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 113 I58/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 113 I59/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 113 I60/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 113 I61/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 113 I62/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 113 I63/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0 113 I64/2009 Win 2008 Terminal svr OLP Nl User 1 0
113 I010/2010 Windows 7 pro 1 0 113 Összesen: 1 712 387 114 114-01-TÁM CorelDRAW Graphics Suite prog. 1 104 833 114 114-02-TÁM FineReader Prof.Edition progr. 1 23 407 114 2014/I/002 Intranet egyedi alkalmazás bővítés 1 94 563 114 114-03-TÁM Microsoft Office 2016 Home&Bus 13 573 619 114 114-04-TÁM Microsoft Windows 8,1 Pro HUN 13 331 099 114 114-05-TÁM Ms.Windows Server 2012 Stand. 1 188 854 114 114-06-TÁM Ms.Windows Server 2012 User 2 0 114 114-08 NATURASOFT Forint számla prog. 1 0 114 114-07-TÁM Total Commander (13 user lic.) 1 0 114 Összesen: 11. Immateriális Javak összesen: 1 316 375 3 028 762 12 EMN08032293 Irodaház Mc Csabai kapu 37 - bejárati ajtó 1 25 678 12 EMN08033799 Irodaház Miskolc, Csabai kapu 37 1 9 254 575 12 EMN08033796 Telek Miskolc, Csabai kapu 37 1 1 500 000 12 Ingatlanok Összesen: 10 780 253 141 141-14-TÁM "L" alakú íróasztal 3db 3 134 294 141 141-16-TÁM 4 fiókos konténer közp.zárral 2 69 430 141 emn08031860 Állvány lámpával 1 0 141 EMN08031861 Állvány lámpával 1 0 141 141-28-TÁM Állványos vetítõvászon 1 0 141 EMN08035010 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 141 EMN08035011 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 141 EMN08035013 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 141 EMN08033479 Asztal irodai IS-140/80 cseresznye 1 0 141 EMN08035193 Asztal irodai Vénusz cseresznye 1 0 141 EMN08035187 Asztal irodai Vénusz cseresznye + klviatúra tartó 1 0 141 EMN08033075 Asztal üveg kerek 1 0 141 EMN08032354 Asztal /munka-pc komb./ 140x70 1 0 141 EMN08032350 Asztal /munka-pc komb./ 160x70 1 0 141 EMN08034042 Asztal bár kerek 1 0 141 EMN08034045 Asztal bár kerek 1 0 141 EMN08034076 Asztal dohányzó lakkozott cseresznye 1 0 141 EMN08034054 Asztal dohányzó lakkozott Vénusz cseresznye 1 0 141 EMN08029038 Asztal író 1 0 141 EMN08029073 Asztal író 1 0 141 EMN08029071 Asztal író 1 0 141 EMN08029072 Asztal író 1 0 141 EMN08035006 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 141 EMN08035007 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 141 EMN08035008 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 141 EMN08035014 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 141 EMN08032060 Asztal író - gördíthető lábbal 1 0 141 EMN08034058 Asztal író antik 1 8 163 141 EMN08033097 Asztal irodai 1 0 141 EMN08033208 Asztal irodai 1 0 141 EMN08035012 Asztal irodai gördíthető lábbal 1 0 141 EMN08034068 Asztal irodai OA 1 0 141 EMN08033221 Asztal irodai Vénusz + klaviatúratartó 1 0 141 EMN08033071 Asztal irodai Vénusz Zebrano 1 0 141 EMN08032532 Asztal kerek tárgyaló antik 1 0 141 EMN08029037 Asztal konyhai 1 0 141 EMN08032363 Asztal munka sarok 1 0 141 EMN08029012 Asztal sarok elemmel 1 0 141 EMN08029011 Asztal számítógép 1 0 141 EMN08029013 Asztal tárgyaló 1 0 141 EMN08029039 Asztal tárgyaló 1 0 141 EMN08029058 Asztal tárgyaló 1 0 141 EMN08034036 Asztal zsúr étkező lakkozott 1 0 141 141-32-TÁM Behringer PPA200 hang.rendszer 1 0 141 141-01-TÁM CANON PIXMA IP7250 nyomtató 1 0 141 141-02-TÁM Canon PowerShot fényképezõgép 1 0 141 143-16-TÁM CD lemez Verbatim (50db-os) 1 0 141 143-05-TÁM DELL Vostro 3558 laptop 8 924 863 141 143-02-TÁM Develop ineo másoló szett 0 664 917 141 143-06-TÁM DVD lemez Verbatim 4,7GB 20 0 141 143-07-TÁM DVD lemez Verbatim 4,7GB /50db 1 0 141 143-08-TÁM ebeam Edge USB interaktív eszk 1 144 823 141 141-15-TÁM Egyenes íróasztal 2db 2 55 910
141 EMN08033646 Előszobafal DB/vénusz olaszalma 1 0 141 EMN08033250 Előszobafal ruha fogas 1 0 141 141-30-TÁM Emlõ önvizsgáló SB14912 2db 2 189 021 141 143-09-TÁM EPSON EH-TW5200 projektor 1 148 294 141 emn08037051 Falvédő 1 0 141 141-03-TÁM Fellowes laminálógép Saturn 1 0 141 141-04-TÁM Fellowes spirálozógép Quasar 1 0 141 EMN08033644 Flipchart tábla 1 0 141 EMN08033783 Fogas Thoet K-6-T bükk 1 0 141 EMN08033507 Fogas Thonet K-6 cseresznye 1 0 141 EMN08033662 Fogas Thonet K-6 T/cseresznye 1 0 141 EMN08034088 Fogas álló dió 1 0 141 EMN08032437 Fogas Álló fa 1 0 141 EMN08029056 Fogas előszobafal 1 0 141 EMN08033782 Fogas Thoet K-6-T bükk 1 0 141 EMN08034052 Fotel bőr 1 5 250 141 EMN08034053 Fotel bőr 1 5 250 141 EMN08034025 Fotel Pedró Nevada bordó bőr 1 0 141 EMN08034027 Fotel Pedró Nevada bordó bőr 1 0 141 141-24-TÁM Gázliftes állíth.irodai szék 8 8 442 166 141 EMN08032199 Gyümölcscentrifuga Sencor SJE 1006RD 1 0 141 141-29-TÁM Here önvizsgáló SB41580 2db 0 0 141 143-10-TÁM HP 1TB 6G SATA merevlemez 2 91 809 141 143-5 HP LASER JET 3330 MULTIFUNKCIÓ 1 0 141 143-11-TÁM HP ML 150 Gen9 számítógép 1 265 747 141 EMN08029068 Hűtőszekrény 1 0 141 143-4 INTEL 15-650 SZ.GÉP+monitor 0 0 141 143-3 Intel 15-650 Számítógép + mon. 0 0 141 141-05-TÁM Iratmegsemmisítõ Fellowes Pow. 1 0 141 EMN08034035 Kanapé Pedró 2 üléses bordó Nevada bőr 1 0 141 EMN08034051 Kanapé Pedró 3 üléses bordó Nevada bőr 1 0 141 EMN08032126 Kaputelefon 1 0 141 EMN08032543 Kávéfőző DeLonghi 1 0 141 EMN08032139 Kávéfőző Szarvas 618 Espresso Max 1 0 141 EMN08032138 Kávéfőző Szarvas 618 Espresso Max 1 0 141 EMN08033893 Kép (táj) bőr 1 35 000 141 EMN08034057 Kép Olajfestmény Csáky 1 150 000 141 141-1 Kis ért.eszk.bútorok stb. 0 ÁLLÓFOGAS 2 ASZTALI LÁMPA 1 DEXION POLC 1 DOHÁNYZÓ ASZTAL 1 FIÓKOS szekrény 1 FIÓKOS szekrény 1 FOGAS 1 HŐSUGÁRZÓ 2 IRATszekrény 1 IRATTÁROLÓ KONTÉNER 1 IRATTÁROLÓ POLC 2 IRATTÁROLÓ szekrény 1 IRATTÁROLÓ szekrény 1 IRATTARTÓ POLC 2 IRATTARTÓ szekrény 1 IRATTARTÓ szekrények 4 ÍRÓASZTAL 2 ÍRÓASZTAL 1 ÍRÓASZTAL 1 ÍRÓASZTAL 1 ÍRÓASZTAL 1 LÉTRA 1 LÉTRA 1 MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ 1 NIKON L310BK FÉNYKÉPEZŐGÉP 1 PÁC.TÖLGY szekrény 3 PÉNZKAZETTA 1 SZALAGFÜGGÖNY 1 SZALAGFÜGGÖNY 1 SZÁMÍTÓGÉP ASZTAL 3 SZÁMÍTÓGÉP asztal 1 szekrény EGY RÉSZES 1
szekrénysor 1 szekrénysor FEKETE OLDALLAP 6R 1 SZŐNYEG 1 SZŐNYEG 1 TÁRGYALÓ szék 4 TÁRGYALÓASZTAL 1 VIRÁGTARTÓ KEREKES 1 141 emn08036105 Klíma demrad2,6 KW-os 1 0 141 EMN08036104 Klíma daikin 3,5 KW 1 0 141 EMN08036073 Klíma demrad 2,6 KW 1 0 141 EMN08029059 Konténer 1 0 141 EMN08029014 Konténer 1 0 141 EMN08032459 Konténer 1 0 141 EMN08032461 Konténer 1 0 141 EMN08033721 Konténer irodai 80-3f-Fa 3 fiók/vénusz bükk 1 0 141 EMN08033231 Konténer irodai cseresznye 1 0 141 EMN08032468 Konténer gördülő 1 0 141 EMN08032470 Konténer gördülő 1 0 141 EMN08032471 Konténer gördülő 1 0 141 EMN08034346 Konténer irodai 1 7 275 141 EMN08033209 Konténer irodai 1 0 141 EMN08035182 Konténer irodai 80-3F Vénusz cseresznye 1 0 141 EMN08035181 Konténer irodai 80-3F Vénusz cseresznye 1 0 141 EMN08033637 Konténer irodai 80-3Fa DB/Vénusz cseresznye 1 0 141 EMN08033230 Konténer irodai cseresznye 1 0 141 EMN08033838 Konténer irodai szürke 1 0 141 EMN08033074 Konténer irodai Wenge 1 0 141 EMN08032194 Konzol fali tartó 6db 1 0 141 141-21-TÁM Kör tárgyaló asztal 1 0 141 141-22-TÁM Króm tárgyaló szék 7db 7 0 141 143-01-TÁM Kyocera FS-4200DN nyomtató 0 125 463 141 EMN08032508 Lámpa asztali 1 0 141 EMN08030022 Lámpa asztali 1 0 141 EMN08032011 Lámpa asztali 1 0 141 EMN08033858 Lámpa asztali 1x35W ezüst Spomp 1 0 141 emn08033977 Lámpa asztali DAVID 1 0 141 EMN08037036 Lámpa asztali Rábalux 1 0 141 2007/NTE/002 Lámpa SPOT Aula (II. emelet korlát) 1 0 141 141-2 Leltár szer.átvett eszközök 0 3H MP7740,PROJEKTOÖR/KIVET.TÁSK 1 GSM TERMINÁL NOKIA N 32 2 PANASONIC TELEFONKÖZPONT 1 SZÁMÍTÓGÉPES HÁLÓZAT 1 141 143-18-TÁM Lenovo IdeaCentre C50-30 szg 2 441 064 141 143-12-TÁM LENOVO IdeaCentre szám.monitor 5 744 542 141 EMN08032149 Létra 2 lépcső acél 1 0 141 143-13-TÁM Logitech M235 Wirel.Mouse 8 0 141 EMN08037060 Mérőkerék analóg CST/Berger 31-40M 1 0 141 EMN08029079 Mikrohullámú sütő 1 0 141 12540001277913 Mobil telefon - Iphone 4 1 0 141 013067001087976 Mobiltelefon Apple Iphone 4G/HD Black - 16GB 1 0 141 359234040205405 Mobiltelefon Samsung Galaxy Mini White 1 0 141 358598052245306 Mobiltelefon Samsung S6790N Galaxy Fame Lite (független) 1 0 141 352658061239769 Mobiltelefon LG F70 1 0 141 354890040258515 Mobiltelefon Samsung Galaxy Ace 1 0 141 356898051391958 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y (S5360) független 1 0 141 359037051433513 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 141 359037051433398 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 141 359037051433414 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y Grey (független) 1 0 141 354352056508937 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 141 354352056509653 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 141 354352056509539 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 141 354352056759829 Mobiltelefon Samsung Galaxy Y white 1 0 141 141-19-TÁM Nagyméretû egyenes íróasztal 1 0 141 143-17-TÁM NAS Synology DiskStation DS415 2 207 684 141 EMN08038171 NAS Synology DS1815+ (HDD központi adattároló eszköz) 1 86 634 141 143-2 Notebook DELL Vostro V13 0 0 141 141-06-TÁM Notebook Táska Logic Basic 8 0 141 141-18-TÁM Nyitott polcos iratszekrény 2 0 141 EMN08032137 Óra fali 1 0
141 EMN08033287 Óra fali Qill 1 0 141 EMN08034067 Óra asztali antik 1 0 141 141-27-TÁM Összecsukh.mûa.asztal 2 0 141 141-26-TÁM Összecsukh.mûanyag székek 20 0 141 EMN08037027 Paraván PA-120 Bükk 1 0 141 143-14-TÁM Pen Drive 16GB Kingston 16 0 141 143-15-TÁM Pen Drive 32GB Kingston 8 0 141 EMN08033596 Polc irodai AR-160/38 zebrano 1 0 141 EMN08036072 Polc 3 fa 1 0 141 EMN08034056 Polc 4 könyves 1 0 141 EMN08036064 Polc 6 fa 1 0 141 EMN08036067 Polc 6 fa 1 0 141 EMN08032264 Polc fa 6 polcos 1 0 141 EMN08034070 Polc fali 1 0 141 EMN08032115 Polc fali 1 0 141 EMN08032204 Polc fali 6 polcos 1 0 141 EMN08034071 Polc fali könyves 1 0 141 EMN08032174 Polc könyves 1 0 141 EMN08035144 Polc salgó 1 0 141 EMN08035120 Polc salgó 1 0 141 EMN08035121 Polc salgó 1 0 141 EMN08035125 Polc salgó 1 0 141 EMN08035130 Polc salgó 1 0 141 EMN08035131 Polc salgó 1 0 141 EMN08035132 Polc salgó 1 0 141 EMN08035133 Polc salgó 1 0 141 EMN08035114 Polc salgó 1 0 141 EMN08035115 Polc salgó 1 0 141 EMN08035116 Polc Salgó 1 0 141 EMN08035117 Polc salgó 1 0 141 EMN08035118 Polc salgó 1 0 141 EMN08035119 Polc salgó 1 0 141 141-25-TÁM Rendezvénysátor összecsukh.2db 2 719 341 141 143-1 RICOH AFICIO Digatális Másoló 0 0 141 141-07-TÁM Riuter TP-LINK Wireless 2 0 141 141-08-TÁM Router TP-LINK Wireless 450 2 0 141 141-33-TÁM Samsung Galaxy S6 8db 8 962 400 141 141-09-TÁM Samsung Galaxy Tab 8 0 141 EMN08032520 Spirálozógép Nixdorf 1 0 141 EMN08032222 Sporteszköz - Kettlebell 8 kg 1 0 141 EMN08032223 Sporteszköz - Kettlebell 8 kg 1 0 141 EMN08032226 Sporteszköz - Súlyzó Neoprene DUMBBELL 2 KG 1 0 141 EMN08032227 Sporteszköz - Súlyzó Neoprene DUMBBELL 2 KG 1 0 141 EMN08032239 Sporteszköz - Szobakerékpár VM 200 1 0 141 141-10-TÁM Switch TP-LINK 1 0 141 141-20-TÁM Számítógép asztal 1 0 141 EMN08036129 Széf 1 0 141 EMN08032203 Szék 1 0 141 EMN08033675 Szék étkező Öcsi ülőke fenyő 1 0 141 EMN08035184 Szék forgó irodai 1 0 141 EMN08033148 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 141 EMN08035246 Szék forgó zöld 1 0 141 EMN08034279 Szék műanyag karfával fekete váz, fekete műanyag palást 1 0 141 EMN08033680 Szék tárgyaló Samba 1007 tel.t. bőr 1 0 141 EMN08033686 Szék tárgyaló Samba 1007 tel.t. bőr 1 0 141 EMN08034134 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 141 EMN08034142 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 141 EMN08034143 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 141 EMN08034161 Szék Andrea lakkozott étkező 1 0 141 EMN08034060 Szék antik 1 0 141 emn08032017 Szék antik 1 0 141 emn08032018 Szék antik 1 0 141 EMN08034063 Szék antik 1 0 141 EMN08035259 Szék étkező lakkozott ülőke 1 0 141 EMN08035257 Szék fa kerek 1 0 141 EMN08035091 Szék fa kerek 1 0 141 EMN08032277 Szék fekete kárpitos 1 0 141 EMN08029046 Szék forgó 1 0 141 EMN08034086 Szék forgó 1 0 141 EMN08037064 Szék forgó bőr antik 1 0
141 EMN08033743 Szék forgó Fáma 675 karfával 1 0 141 EMN08033261 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 141 EMN08033255 Szék forgó karfával szürke Fáma B-467-675-PG 1 0 141 EMN08032176 Szék forgó Magnus 1 0 141 EMN08032179 Szék forgó Magnus 1 0 141 EMN08032178 Szék forgó Magnus 1 0 141 EMN08032175 Szék forgó Magnus 1 0 141 EMN08032177 Szék forgó Magnus 1 0 141 EMN08033668 Szék forgó szövet fekete 1 0 141 EMN08032260 Szék forgó zöld 1 0 141 EMN08033195 Szék műanyag 1 0 141 EMN08033196 Szék műanyag 1 0 141 EMN08033152 Szék műanyag 1 0 141 EMN08033154 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034303 Szék műanyag 1 0 141 EMN08033303 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034297 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034298 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034299 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034301 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034302 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034248 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034249 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034250 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034251 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034252 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034253 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034254 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034256 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034258 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034259 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034261 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034262 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034263 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034264 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034265 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034268 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034269 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034270 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034273 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034274 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034276 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034280 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034281 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034282 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034283 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034284 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034286 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034288 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034289 Szék műanyag 1 0 141 EMN08033054 Szék műanyag 1 0 141 EMN08033058 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034236 Szék műanyag 1 0 141 EMN08033151 Szék műanyag 1 0 141 EMN08033264 Szék műanyag 1 0 141 EMN08033006 Szék műanyag 1 0 141 EMN08034291 Szék műanyag 1 0 141 EMN08035076 Szék műanyag fekete 1 0 141 EMN08033055 Szék műanyag fekete, karos 1 0 141 EMN08034238 Szék műanyag karfával fekete váz, fekete műanyag palást 1 0 141 EMN08029023 Szék nem görgős 1 0 141 EMN08032210 Szék nem görgős 1 0 141 EMN08029062 Szék nem görgős 1 0 141 EMN08029063 Szék nem görgős 1 0 141 EMN08029065 Szék nem görgős 1 0 141 EMN08029066 Szék nem görgős 1 0 141 EMN08029061 Szék nem görgős 1 0 141 EMN08029024 Szék nem görgős 1 0 141 EMN08035229 Szék tárgyaló fekete 1 0 141 EMN08035230 Szék tárgyaló fekete 1 0
141 EMN08035231 Szék tárgyaló fekete 1 0 141 EMN08035232 Szék tárgyaló fekete 1 0 141 EMN08035233 Szék tárgyaló fekete 1 0 141 EMN08035234 Szék tárgyaló fekete 1 0 141 EMN08033382 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 141 EMN08033383 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 141 EMN08033385 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 141 EMN08033387 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 141 EMN08033389 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 141 EMN08033390 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 141 EMN08033391 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 141 EMN08033392 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 141 EMN08033393 Szék tárgyaló fekete sp bőr bükk karfa 1 0 141 emn08032062 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 141 EMN08035043 Szék tárgyaló irodai zöld karfás fekete 1 0 141 EMN08029049 Szék tárgyaló karfás 1 0 141 EMN08029050 Szék tárgyaló karfás 1 0 141 EMN08029051 Szék tárgyaló karfás 1 0 141 EMN08029052 Szék tárgyaló karfás 1 0 141 EMN08029053 Szék tárgyaló karfás 1 0 141 EMN08033677 Szék tárgyaló Samba 1007 tel.t. bőr 1 0 141 EMN08029074 Szekrény 1 0 141 EMN08032336 Szekrény magas 1 0 141 EMN08033342 Szekrény 1ajtós 6polcos sarok irodai Vénusz zárt 1 0 141 EMN08033110 Szekrény 1tolóajtós 2polcos Vénusz 1 0 141 EMN08034005 Szekrény 1üvegajtós irodai Vénusz olaszalma 1 0 141 EMN08036118 Szekrény 1ajtós 2polcos konyhai 1 0 141 EMN08036120 Szekrény 1ajtós 2polcos 1fiók konyhai 1 0 141 EMN08036125 Szekrény 1ajtós 2polcos beépített 1 0 141 EMN08036117 Szekrény 1ajtós 2polcosi konyhai 1 0 141 EMN08036133 Szekrény 1ajtós 3polcos beépített 1 0 141 EMN08036115 Szekrény 1üvegajtós 2polcos konyha 1 0 141 EMN08029044 Szekrény 2 ajtós 1 0 141 EMN08032245 Szekrény 2 ajtós 3 polcos 1 0 141 EMN08033622 Szekrény 2 ajtós akasztós 1 0 141 EMN08029060 Szekrény 2ajtós 1 0 141 EMN08033002 Szekrény 2ajtós 1polcos zárható 1 0 141 EMN08033353 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 141 EMN08033308 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz bükk 1 0 141 EMN08033608 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71-2A cseresznye 1 0 141 EMN08033609 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai 71-2A cseresznye 1 0 141 EMN08033350 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai Vénusz 1 0 141 EMN08035170 Szekrény 2ajtós 2polcos irodai, Vénusz kicsi cseresznye 1 0 141 EMN08033241 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 141 EMN08033244 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 141 EMN08033107 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 141 EMN08033413 Szekrény 2ajtós 3polcos 1 0 141 EMN08033545 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai 111-2A D.B. OA 1 0 141 EMN08035165 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 141 EMN08035166 Szekrény 2ajtós 3polcos irodai Vénusz közepes cseresznye 1 0 141 EMN08033586 Szekrény 2ajtós 4polcos iroda 151-2A 1 0 141 EMN08033605 Szekrény 2ajtós 4polcos iroda 151-2A cseresznye 1 0 141 EMN08033607 Szekrény 2ajtós 4polcos iroda 151-2A cseresznye 1 0 141 EMN08033606 Szekrény 2ajtós 4polcos irodai 71-2A cseresznye 1 0 141 EMN08035162 Szekrény 2ajtós 4polcos irodai,vénusz cseresznye 1 0 141 EMN08033238 Szekrény 2ajtós 5polcos ferde oldalú 1 5 580 141 EMN08033239 Szekrény 2ajtós 5polcos ferde oldalú 1 5 581 141 EMN08033344 Szekrény 2ajtós 5polcos irodai 1 0 141 EMN08033398 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 141 EMN08033401 Szekrény 2ajtós 7polcos 1 0 141 EMN08029015 Szekrény 2ajtós kicsi 1 0 141 EMN08029016 Szekrény 2ajtós közepes 1 0 141 EMN08034080 Szekrény 2ajtós zárt, kicsi 1 0 141 EMN08034081 Szekrény 2ajtós zárt, kicsi 1 0 141 EMN08034082 Szekrény 2ajtós zárt, kicsi 1 0 141 EMN08034083 Szekrény 2ajtós zárt, kicsi 1 0 141 EMN08032267 Szekrény 2 ajtós 2 polcos 1 0 141 EMN08036121 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 141 EMN08036126 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 141 EMN08036127 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0
141 EMN08036128 Szekrény 2ajtós 2polcos 1 0 141 EMN08036123 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 141 EMN08036124 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 141 EMN08036135 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 141 EMN08036136 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 141 EMN08036137 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 141 EMN08036138 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 141 EMN08036139 Szekrény 2ajtós 2polcos beépített 1 0 141 EMN08036116 Szekrény 2ajtós 3polcos konyha fali 1 0 141 EMN08036130 Szekrény 2ajtós 4polcos beépített 1 0 141 EMN08036131 Szekrény 2ajtós 4polcos beépített 1 0 141 EMN08036132 Szekrény 2ajtós 4polcos beépített 1 0 141 EMN08036112 Szekrény 2üvegajtós 2polcos konyha fali 1 0 141 EMN08033642 Szekrény 2polcos fali egyedi DB/Vénusz bükk 1 0 141 EMN08033829 Szekrény 2polcos irodai 72/NY nyitott bükk falra szerelhető 1 0 141 EMN08033826 Szekrény 2polcos irodai nyitott 1 0 141 EMN08033534 Szekrény 2tolóajtós 2polcos irodai 103-2A-TO D.B. 1 0 141 EMN08035179 Szekrény 2tolóajtós 2polcos irodai, Vénusz kicsi cseresznye 1 0 141 EMN08033531 Szekrény 2tolóajtós 4polcos 101-2A-TO D.B. 1 0 141 EMN08033404 Szekrény 2üvegajtós 3polcos sarok 1 0 141 EMN08029042 Szekrény 2x2 ajtós polcos 1 0 141 EMN08029041 Szekrény 2x2ajtós 1 0 141 EMN08032327 Szekrény 3 polcos 2 ajtós 80*154 1 0 141 EMN08032334 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 141 EMN08032306 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 141 EMN08032305 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 141 EMN08032304 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 141 EMN08032308 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 141 EMN08032309 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 141 EMN08032310 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 141 EMN08032320 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 141 EMN08032321 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 141 EMN08032322 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 141 EMN08032323 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 141 EMN08032331 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 141 EMN08032315 Szekrény 3 polcos,nyitott 1 0 141 EMN08032035 Szekrény 3*4 polcos térelválasztó 1 0 141 EMN08033362 Szekrény 4polcos irattartó 1 0 141 EMN08033486 Szekrény 4polcos irodai 154-Ny-F bükk 1 0 141 EMN08029017 Szekrény 5 polcos 1 0 141 EMN08029018 Szekrény 5 polcos 1 0 141 EMN08029019 Szekrény 5 polcos 1 0 141 EMN08029020 Szekrény 5 polcos 1 0 141 EMN08029021 Szekrény 5 polcos 1 0 141 EMN08029082 Szekrény 5 polcos 1 0 141 EMN08029083 Szekrény 5 polcos 1 0 141 EMN08029084 Szekrény 5 polcos 1 0 141 EMN08029085 Szekrény 5 polcos 1 0 141 EMN08032328 Szekrény 5 polcos 2 ajtós 1 0 141 EMN08032335 Szekrény 5 polcos 2 ajtós 1 0 141 EMN08033349 Szekrény 5polcos irodai Vénusz nyitott magas 1 0 141 EMN08035177 Szekrény 5polcos Vénusz sarokpolc nagy cseresznye 1 0 141 EMN08032100 Szekrény 5polcos sarok 1 0 141 EMN08034066 Szekrény antik komód 1 0 141 EMN08029040 Szekrény konyhai 1 0 141 EMN08036119 Szekrény- konyhai mosogatóval 1 0 141 EMN08032324 Szekrény magas 1 0 141 EMN08031112 Szekrény páncél 1 5 000 141 EMN08032128 Szekrény rack 1 0 141 EMN08034048 Szekrény térelválasztó nagy 2A 1 0 141 EMN08032326 Szekrény tolóajtós 40*80*222 1 0 141 EMN08032317 Szekrény vitrines 1 0 141 EMN08031674 Szerszám Akkus csavarozó einhell 1 0 141 emn08033900 Szőnyeg 80x150 1 0 141 2000/NTE/001 Szőnyeg padló 1 0 141 EMN08032059 Tábla plakáttartó 1 0 141 EMN08033909 Tábla tartó 1 0 141 141-11-TÁM Tablet tok Samsung Gal. 4 0 141 141-34-TÁM Tablet tok Samsung Gal. 4db 4 0 141 141-31-TÁM Táplálkoz.piramis és kieg.eszk 2 277 972
141 141-17-TÁM Tárgyaló asztal fém lábakon 1 0 141 141-23-TÁM Tároló szekrény, munkalap.1gar 1 59 219 141 EMN08031641 Telefon Panasonic KX-DT 321 1 0 141 EMN08031339 Telefon Panasonic KX-TG1100 1 0 141 EMN08031734 Telefon Panasonic KX-DT 321 1 0 141 EMN08031713 Telefon Panasonic KX-DT 321 CE 1 0 141 emn08032069 Telefon Panasonic Kx-T 7633 1 0 141 EMN08031426 Telefon Panasonic KX-T 7665 1 0 141 EMN08033439 Telefon Panasonic KX-T 7665 vezetékes 1 0 141 EMN08031135 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 141 EMN08032492 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 141 EMN08031013 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 141 EMN08031164 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 141 EMN08031230 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 141 EMN08031258 Telefon Panasonic KX-T7665 1 0 141 EMN08031448 Telefon Panasonic KX-T7665 CE 1 0 141 EMN08031006 Telefon Panasonic KX-TG1100HG 1 6 745 141 141-12-TÁM Telefon tok Samsung Gal. 8 0 141 EMN08029080 Telefon vezetékes Concorde 1 0 141 EMN08031587 Telefon vezetékes concorde 1 0 141 EMN08031591 Telefon vezetékes siemens 1 0 141 EMN08031586 Telefon vezetékes siemens 1 0 141 EMN08031589 Telefon vezetékes siemens 1 0 141 143-03-TÁM Toshiba belsõ merevlemez 8db 8 0 141 143-04-TÁM Toshiba Canvio Basics merevl. 2 0 141 EMN08034006 Tükör fali fakeretes 1 0 141 EMN08032122 Tűzjelző berendezés irattár figyelés 1 75 155 141 141-13-TÁM Vágógép Fellowes Stellar 1 0 141 EMN08032109 Ventilátor asztali 1 0 141 EMN08029029 Ventilátor Hausmeister 1 0 141 EMN08034364 Ventillátor álló 1 0 141 EMN08034366 Ventillátor álló 1 0 141 EMN08034369 Ventillátor álló 1 0 141 EMN08032276 Ventillátor Hausmeister 1 0 141 EMN09011079 Ventillátor Hausmesiter 1 0 141 emn08031873 Világítás technika Controller EUROLITE RFL-3 1 0 141 emn08031874 Világítás technika Controller Eurolite RFL-4 1 0 141 emn08031872 Világítás technika Controller Eurolite RFL-4 1 0 141 EMN08033282 Virágtartó állvány 1 0 141 EMN08033283 Virágtartó állványos 1 0 141 Összesen: 7 064 592 143 UU1HSDACN49583613 Személygépkocsi DACIA Duster E2 4 15T E5 MMP-912 1 2 831 460 143 TMBAC7NE1E0193369 Személygépkocsi Skoda Octavia Elegancse 1,4 TSI MVC 956 1 3 128 107 143 Összesen: 5 959 567 145 2011/NTE/003 Accu Pack 2db 1 0 145 EMN08031983 Adapter Infocus LiteshowIII Wireless Display 1 0 145 emn08031956 Adatgyűjtő CCD CL8000 1 0 145 EMN08031311 CD lejátszó OMNITRONIC CMP-430 1 0 145 EMN08032200 Citrusprés OK OJU100 1 0 145 EMN08038123 DELL R320 1U Szerver 1 168 405 145 emn08032106 Diktafon Olympos ws200s 1 0 145 EMN08031718 Dokkoló fujitsu 1 0 145 EMN08038080 Dokkoló HP A7E32AA Docking Station 1 0 145 EMN08038086 DVD író USB-s külső 1 0 145 EMN08031332 DVD lejátszó Panasonic DNR 15 1 0 145 EMN08031578 DVD lejátszó SONY Blue-ray BDP-S300 1 0 145 EMN08031315 Erősítő BEHRINGER EP 1500 1 0 145 EMN08031579 Erősítő Yamaha EMX 312SC + táska 1 0 145 emn08031859 Erősítő + Hangfal RA8 1 0 145 EMN08031883 Erősítő OMNITRONIC L500 1 0 145 EMN08031584 Erősítő Omnitronic P1000 1 0 145 EMN08031543 Erősítő omnitronic P1000 1 0 145 EMN08031929 Erősítő technics 1 0 145 EMN08029055 Fénymásoló Panasonic workio DP-8016P 1 21 150 145 EMN08031313 Fényvezérlő BMX Eurolight 1 0 145 EMN08031711 GPS Longer Útszelvényező 1 17 533 145 EMN08031951 Hálózat Router Draytek Vigor 2910 1 0 145 EMN08031950 Hálózat Router Draytek Vigor 2910V 1 0 145 EMN08032244 Hálózat Router Cisco 1 0 145 EMN08031949 Hálózat Router Draytek Vigor 2910V 1 0
145 EMN08038150 Hálózat Router Draytek Vigor 2925n 1 0 145 EMN08031712 Hálózat Switch HP Procurve 2810-24G (J9021)A (Laze I. szintű elosztó) 1 0 145 EMN08031825 Hálózat Switch HP V1410-8G 1 0 145 EMN08031692 Hálózat Switch sisco SD2005 Gigabit SW 5p 1 0 145 EMN08031088 Hálózat Switch Blackbox KVM ServSwitch Wizard Pro 1 0 145 EMN08038048 Hálózat Switch HP 1405-5G 1 0 145 EMN08038050 Hálózat Switch HP 1405-5G 1 0 145 EMN08038051 Hálózat Switch HP 1405-5G 1 0 145 EMN08038052 Hálózat Switch HP 1405-8G 1 0 145 EMN08032294 Hálózat switch HP 2524 1 6 900 145 EMN08031068 Hálózat Switch HP 2626-24 1 0 145 EMN08031074 Hálózat Switch HP 2650-1 0 145 EMN08031394 Hálózat switch hp 8portos 408 1 0 145 EMN08031994 Hálózat Switch HP Procurve E2510-48/2G 1 0 145 EMN08031960 Hálózat switch planet FSD 800 1 0 145 EMN08031312 Hálózati kapcsolósor Board 220 1 0 145 EMN08031827 Hálózati wifi AP Sisco WAP200 1 0 145 EMN08031260 Hangfal Omnitronic tmx 1230 1 0 145 EMN08031343 Hangfal OMNOTRONIC C60 (oldalfalon) 1 0 145 EMN08031303 Hangfal OMNOTRONIC Tterem hasng. 1 0 145 EMN08031300 Hangfal OMNOTRONIC Tterem hasng. 1 0 145 emn08031851 Hangfal behringer B1520 1 24 196 145 EMN08031852 Hangfal behringer B1520 1 0 145 emn08031583 Hangfal behringer B1800 subwofer 1 9 679 145 EMN08031938 Hangfal kreatív 2.1 1 0 145 EMN08031927 Hangfal omnitronic 1 0 145 EMN08031928 Hangfal omnitronic 1 0 145 EMN08031345 Hangfal OMNITRONIC C60 (oldalfalon) 1 0 145 EMN08031346 Hangfal OMNITRONIC C60 (oldalfalon) 1 0 145 EMN08031261 Hangfal Omnitronic tmx 1230 1 0 145 EMN08031608 Hangrögzítő TASCAM Ss-CDR1 digitális 1 15 942 145 EMN08031310 Hangszin Equalizer PEQ 2150 1 0 145 EMN08031036 Hangszóró - Altec Lansing 1 0 145 EMN08032416 Hőkötő gép Fellows TB250 1 0 145 EMN08034084 Iratmegsemmísítő 1 0 145 EMN08032148 Iratmegsemmisítő My 2000CC 1 0 145 EMN08033377 Iratvágó 1 0 145 EMN08031157 Kamera VIVOTEK NETWORK IP CAMERA 1 0 145 EMN08031334 Keverő BERINGHER XENIX 1204 1 0 145 EMN08031309 Keverő Berringer DJ VMX-1000 1 0 145 EMN08031308 Keverő BEHRINGER XENIX 1622 1 0 145 EMN08031581 Keverő Behringer Xenix 802 1 0 145 EMN08031882 Keverő Crossover BEHRINGER X-PRO 1 0 145 EMN08031577 Keverő OMNITRONIC EM-260 1 0 145 EMN08032237 Létra - fellépő 3 fokos acél 1 0 145 EMN08032235 Létra - háztartási 5 fokos alumínium 1 0 145 EMN08032299 Mérőkerék CLL-400 + táska 1 0 145 EMN08031881 Mikrofon behringer xm 8500 1 0 145 EMN08031880 Mikrofon behringer xm8500 1 0 145 EMN08031879 Mikrofon omnitronic M60 Din stúdió 1 0 145 EMN08031878 Mikrofon omnitronic M60 Din stúdió 1 0 145 emn08031628 Monitor LG W2242 TFT 1 0 145 emn08031532 Monitor LG W2242 TFT 1 0 145 EMN08031398 Monitor Samasung 2243NW LCD 22" 1 0 145 EMN08031756 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 145 EMN08031622 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 145 EMN08031645 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 145 EMN08031710 Monitor Samsung 2243NW 22" TFT LCD 1 0 145 EMN08038133 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 145 EMN08038134 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 145 EMN08038135 Monitor (24 " Samsung S24D300H LED Monitor) 1 0 145 EMN08038115 Monitor 19" Dell E193FP TFT 1 0 145 EMN08038104 Monitor 19" LG L1942T LCD 1 0 145 EMN08038098 Monitor 19" LG W1942T wide 1 0 145 EMN08038114 Monitor 19" LG W1942T wide 1 0 145 EMN08038119 Monitor 24" Philips 246V5LSB LCD 1 0 145 EMN08038173 Monitor Asus 24" VS248H LED DVI HDMI 1 0 145 EMN08038174 Monitor Asus 24" VS248H LED DVI HDMI 1 0 145 EMN08038180 Monitor Asus 24" VX248H LED DVI HDMI 1 0 145 EMN08038181 Monitor Asus 24" VX248H LED DVI HDMI 1 0
145 EMN08038182 Monitor Asus 24" VX248H LED DVI HDMI 1 0 145 EMN08031535 Monitor Samsung 19" LCD 1 0 145 EMN08031406 Monitor Samsung 19'943N LCD 1 0 145 EMN08031769 Monitor Samsung 22" (E2220NW) LCD 1 0 145 EMN08031771 Monitor Samsung 22" (E2220NW) LCD 1 0 145 EMN08031773 Monitor Samsung 22" (E2220NW) LCD 1 0 145 EMN08031779 Monitor Samsung 22" (E2220NW) LCD 1 0 145 EMN08031753 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 145 EMN08031758 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 145 EMN08031759 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 145 EMN08031766 Monitor Samsung 22" LCD 1 0 145 EMN08032298 Monitor samsung 2243 1 0 145 EMN08031621 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 145 EMN08031625 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 145 EMN08031627 Monitor Samsung 2243BW 22" TFT 1 0 145 EMN08031708 Monitor Samsung 2243NW 22" TFT LCD 1 0 145 EMN08038082 Monitor Samsung 24" S24C350H LED 1 0 145 EMN08031395 Monitor Samsung 943N LCD 1 0 145 EMN08031736 Monitor Samsung B2430H 24' 1 0 145 EMN08031922 Monitor samsung e2220 1 0 145 EMN08031923 Monitor samsung e2220 1 0 145 EMN08031775 Monitor Samsung E2220NW LCD 1 0 145 EMN08031784 Monitor Samsung E2220NW LCD 1 0 145 EMN08038040 Monitor Samsung led 24" S24C300H 1 0 145 EMN08038043 Monitor Samsung led 24" S24C300H 1 0 145 EMN08038045 Monitor Samsung led 24" S24C300H 1 0 145 EMN08032247 Monitor Samsung SA200 1 0 145 EMN08031527 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 145 EMN08031504 Monitor Samsung SyncMaster 22" TFT 2243BW 1 0 145 EMN08031952 NAS Promise Smartstore NS6700 (adatmentés tároló eszköz) 1 0 145 EMN08031573 NAS Promise Smartstore NS2300 (adatmentés tároló eszköz) 1 0 145 EMN08031585 NAS WD 1 0 145 EMN08031606 Notebbok - ASUS 14,4 F8V 1 0 145 EMN08031400 Notebook - ASUS F80S 1 0 145 EMN08031638 Notebook Asus K40IE-VX043D + Win7 prof 1 0 145 EMN08031834 Notebook Dell Latitude E5420 1 0 145 EMN08031508 Notebook Lenovo ThinkPad R400 14" XP Office 2007 1 0 145 emn08032046 Notebook ASUS F80S 1 0 145 EMN08031529 Nyomtató HP laserjet P4015dn 1 0 145 EMN08031002 Nyomtató HP 2015dn 1 0 145 EMN08031410 Nyomtató HP Laserjet P2015 DNX 1 0 145 EMN08031557 Nyomtató HP laserjet P4015dn 1 0 145 EMN08031818 Nyomtató HP laserjet P4015dn 1 0 145 EMN08031794 Nyomtató HP Officejet 6500 1 0 145 EMN08031982 Projektor LG BX503B XGA DLP 1 0 145 EMN08032485 Projektor NEC It 25 1 0 145 EMN08031304 Projektor Sanyo 1 48 800 145 EMN08031050 Projektor SANYO plc-xu110 1 0 145 EMN08031506 Projektor SANYO PLC-XU305 LCD 1 0 145 EMN08031761 Számítógép Asus mini pc 1 0 145 EMN08031971 Számítógép - Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 145 EMN08031893 Számítógép ASUS mini S1-AT5NM10E 1 0 145 EMN08031742 Számítógép Asus S1-AT5NM10E Barebone 1 0 145 EMN08031744 Számítógép Asus S1-AT5NM10E Barebone 1 0 145 EMN08038063 Számítógép Intel Desktop DN2800MT 1 0 145 EMN08038054 Számítógép Intel Desktop DN2800MT + win7 1 0 145 EMN08038056 Számítógép Intel Desktop DN2800MT + win7 1 0 145 EMN08038007 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 145 EMN08031996 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 145 EMN08038004 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 145 EMN08038006 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 145 EMN08038008 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 145 EMN08038013 Számítógép itx Intel Desktop (DN2800MT) 1 0 145 EMN08038070 Számítógép itx Intel Desktop MiniPc + Win7 1 0 145 EMN08038164 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 145 EMN08038185 Számítógép Msi ProBox 130 1 0 145 EMN08032043 Számológép Sharp EL-2901 PIII szalagos 1 0 145 EMN08031593 Szekrény Rack 42U 1 0 145 EMN08031110 Szekrény Rack 29U (csak keret) 1 0 145 EMN08031316 Szekrény rack gurulós 19" 1 0
145 EMN09011082 Szekrény rendező 1 0 145 emn08031595 Szerver DELL PowerEdge R710 (EXC7) 1 0 145 emn08031594 Szerver DELL PowerEdge R710 (CL1) 1 0 145 EMN08036217 Szerver INTEL 1 0 145 EMN08038143 Szünetmentes APC Back UPS BX1100CI 1 0 145 EMN08038021 Szünetmentes APC MX5000 1 0 145 EMN08032243 Szünetmentes APC Pro900 1 0 145 EMN08031572 Szünetmentes tápegység Aplus Plus-3000AR UPS 1 0 145 EMN08031104 Szünetmentes tápegység APC 1500 1 0 145 EMN08038154 Szünetmentes tápegység APC 700 1 0 145 EMN08031335 Szünetmentes tápegység APC Back UPS 550 1 0 145 EMN08031804 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 145 EMN08031760 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 145 EMN08031803 Szünetmentes tápegység APC Back-900 (BR900GI) 1 0 145 EMN08031102 Szünetmentes tápegység APC smart-1500 Rack UPS 1 7 560 145 EMN08031101 Szünetmentes tápegység APC smart-2200 Rack UPS 1 0 145 EMN08031719 Szünetmentes tápegység Dell smart-1000 Rack UPS 1 0 145 990003022654079 Táblagép Apple Ipad mini 16Gb Wifi+Cellular 1 0 145 EMN08031333 Tterem hang. - Audiprof 19" 4-channel Amplifer 1 0 145 2007/KTE/009 Tterem hang. - AUDIPROF SPEAKER 2WAY 1 0 145 2007/KTE/008 Tterem hang. - AUDIPROF SPEAKER 2WAY 1 0 145 2007/KTE/007 Tterem hang. - AUDIPROF SPEAKER 2WAY 1 0 145 2007/KTE/006 Tterem hang. - AUDIPROF SPEAKER 2WAY 1 0 145 2007/KTE/005 Tterem hang. - AUDIPROF SPEAKER 2WAY 1 0 145 EMN08031305 Tterem hang. - AUDIPROF SPEAKER 2WAY 1 0 145 2007/NTE/009 Tterem hang. - Kábelek, szerelvények 1 0 145 EMN08031336 Tv Samsung 1 0 145 EMN08031576 Végerősítő AMERICAN AUDIO VPL-300 1 0 145 EMN08031306 Vetítővászon Projektor motoros 1 27 916 145 EMN08031349 Vetítővászon vezérlővel 1 0 145 EMN08031942 Videokamera Sony HDR-PJ30VE +állvány 1 76 541 145 EMN08032536 Vonalkód leolvasó 1 0 145 EMN08031232 Vonalkódolvasó 1 0 145 EMN08031259 Vonalkódolvasó 1 0 145 Összesen: 424 622 148 EMN08037055 Távolságmérő Bosch DLE 50 lézeres 1 0 148 EMN08032254 Távolságmérő lézeres Bosch 1 0 148 EMN08032032 Tűzoltókészülék 5kg co2 1 0 148 EMN08038033 Tűzoltókészülék CO2-vel oltó 2 kg-os 1 0 148 EMN08031685 Tűzoltókészülék Porraloltó 6 kg-os 1 0 148 Összesen: 14 Összesen: 0 13 448 781 11. Immateriális javak 3 028 762 12. Ingatlanok 10 780 253 14. Egyéb berendezések, felszerelések, járművek összesen: 13 448 781 Befektetett eszközök összesen: 27 257 796
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. főkönyvi számla száma Készletek vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. Vagyon megnevezése adatok Ft-ban Leltár szerinti érték 2 Étkezési utalványok 5 422 2 Készletek összesen: 5 422 Salgótarján, 2016. május 31.
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Vevők vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 311 Bioenergy-Szolg Kft 435 000 311 Balassagyarmat Város Önkormányzata 508 000 311 Bánk Község Önkormányzata 1 270 000 311 Berkenye Község Önkormányzata 742 950 311 Buják Község Önkormányzata 251 460 311 Diósjenő Község Önkormányzata 1 092 200 311 Egyházasdengeleg Község Önkorm. 1 000 001 311 Héhalom Község Önkormányzata 460 000 311 Magyargéc Község Önkormányzata 299 847 311 Mátranovák Község Önkormányzata 698 500 311 Mátraszele Község Önkormányzata 691 007 311 Mátraterenye Község Önkormányzata 810 412 311 Nemti Község Önkormányzata 272 000 311 Őrhalom Község Önkormányzata 1 206 500 311 Szalmatercs Község Önkormányzata 187 389 31 Vevő követelés összesen: 9 925 266 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Egyéb követelések vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 36 Közbeszerzési hatóság hirdetmény 80 000 36 Pénzforgalmi elsz.áfa 9 450 36 Ált.Forg.Adó 607 594 36 Szakképzési hozzáj. 6 794 36 Helyi adóhatósággal szemb.követelések 517 000 36 Egyéb követelés összesen: 1 220 838 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Értékpapírok vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 37 Budapest Bank Befektetési jegy 15 299 000 37 Erste Bank befektetési jegy 24 929 000 37 Értékpapírok összesen: 40 228 000 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Pénzeszközök vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 381 Forintpénztár 51 405 382 Valutapénztár 39 723 384 OTP - Elszámolási betétszámla 10 839 287 384 OTP - Pénzforg.számla 20183004-20 384 OTP Elkülönített bankszámla 1 744 494 384 OTP Elkül.bankszámla TÁMOP 20182333-250 384 Nordától átvett 69 324 000 Pénztár 91 128 Bankbetétek összesen: 81 907 511 Pénzeszközök összesen. 81 998 639 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Aktiv időbeli elhatárolás vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 392 Halasztott ráford.- KRF megvalós.tanulmány 3 937 500 39 Aktiv időbeli elhatárolások összesen: 3 937 500 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Saját tőke vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 411 Jegyzett tőke 5 000 000 412 Tőketartalék 2 500 000 413 Eredménytartalék 141 486 000 41 Saját tőke összesen 148 986 000 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Céltartalék vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 421 Céltartalék 2 667 000 42 céltartalékok összesen: 2 667 000 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Kötelezettségek vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 454 Account System Kft 44 450 454 DVP Consult Kft 3 145 256 454 Herman Szabolcs e.v. 250 317 454 Inno-nivo Kft 269 862 454 Neogradiensis Régió Egyesület 20 000 454 Belföldi szállítók 3 729 885 461 Társasági adó 432 000 462 Szem.jövedelem adó 89 503 463 Ktg-vet.befiz.kötel. 312 721 46 Egyéb költségvetési Kötelezettség 834 224 471 Munkavállalókkal kapcs. Fiz. Köt. 478 734 474 Elkül.alapokkal kapcs.fiz.kötel. 5 900 Kötelezettségek összesen: 5 048 743 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
186333313-8413-572-12 Statisztika számjel 12-09-006043 Cégjegyzék szám Vállalkozás megnevezése: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Vállalkozás címe, telefonszáma: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Passziv időbeli elhatárolás vagyonleltára vagyon átvétele után 2016. május 31. adatok Ft-ban főkönyvi számla száma Vagyon megnevezése Leltár szerinti érték 481 TÁMOP-5.1.5-14-15-0032 beruh.támog. 7 831 391 Passziv időbeli elhatárolás összesen: 7 831 391 Salgótarján, 2016. május 31. Képviselő
FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság beolvadásos különválás formájában történő szétválásához kapcsolódó 2016. május 31.-i fordulónapra vonatkozó vagyonmérleg- és vagyonleltár -tervezetek könyvvizsgálatáról INTERPAL KFT
A NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonosainak Elvégeztük a 2016. május 31.-re vonatkozó vagyonmérleg-tervezetek vizsgálatát - a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaságnál, mint szétváló társaságnál, ahol az eszközök és források egyező végösszege 438.933 eft - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságnál, mint befogadó társaságnál, ahol az eszközök és források egyező végösszege a vagyon átvétele előtt 9.732 eft a vagyon átvétele után (jogutód) 186.565 eft - a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságnál, mint befogadó társaságnál, ahol az eszközök és források egyező végösszege a vagyon átvétele előtt 23.339 eft a vagyon átvétele után (jogutód) 148.072 eft - a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságnál, mint befogadó társaságnál, ahol az eszközök és források egyező végösszege a vagyon átvétele előtt 37.366 eft a vagyon átvétele után (jogutód) 164.573 eft 2
Elvégeztük továbbá a 2016. május 31.-i vagyonmérleg tervezeteket alátámasztó vagyonleltártervezetek vizsgálatát. A vezetés felelőssége A vezetés felelős a vagyonmérleg-és vagyonleltár tervezetek a számviteli törvényben foglaltakkal és a Magyarországon elfogadott általános számviteli elvekkel összhangban történő elkészítéséért és valós bemutatásáért, valamint az olyan belső kontrollokért, amelyeket a vezetés szükségesnek tart ahhoz, hogy lehetővé váljon az akár csalásból, akár hibából eredő lényeges hibás állításoktól mentes vagyonmérleg-és vagyonleltár tervezetek elkészítése. A könyvvizsgáló felelőssége A mi felelősségünk a vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetek véleményezése könyvvizsgálatunk alapján. Könyvvizsgálatunkat a magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standardok és a könyvvizsgálatra vonatkozó Magyarországon érvényes törvények és egyéb jogszabályok alapján hajtottuk végre. Ezek a standardok megkövetelik, hogy megfeleljünk bizonyos etikai követelményeknek, valamint hogy a könyvvizsgálatot úgy tervezzük meg és végezzük el, hogy kellő bizonyosságot szerezzünk arról, hogy a vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetek mentesek-e lényeges hibás állításoktól. A könyvvizsgálat magában foglalja olyan eljárások végrehajtását, amelyek célja könyvvizsgálati bizonyítékot szerezni a vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetekben szereplő összegekről és közzétételekről. A kiválasztott eljárások, beleértve a vagyonmérlegés vagyonleltár-tervezetek akár csalásból, akár hibából eredő, lényeges hibás állításai kockázatának felmérését is, a könyvvizsgáló megítélésétől függnek. A kockázatok ilyen felmérésekor a könyvvizsgáló a vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetek gazdálkodó egység általi elkészítése és valós bemutatása szempontjából releváns belső kontrollt azért mérlegeli, hogy olyan könyvvizsgálati eljárásokat tervezzen meg, amelyek az adott körülmények között megfelelőek, de nem azért, hogy a vállalkozás belső kontrolljának hatékonyságára vonatkozóan véleményt mondjon. A könyvvizsgálat magában foglalja továbbá az alkalmazott 3
számviteli politikák megfelelőségének és a vezetés által készített számviteli becslések ésszerűségének, valamint a vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetek átfogó prezentálásának értékelését is. Meggyőződésünk, hogy a megszerzett könyvvizsgálati bizonyíték elegendő és megfelelő alapot nyújt könyvvizsgálói véleményünk megadásához. Vélemény Véleményünk szerint a a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság beolvadásos különválás formájában történő szétválásához összeállított vagyonmérleg-és vagyonleltár-tervezetek a 2016. május 31.-én fennálló vagyoni és pénzügyi helyzetéről megbízható és valós képet adnak, a számviteli törvényben foglaltakkal összhangban. Miskolc, 2016. augusztus 22. INTERPAL KFT 001767 Miskolc, Branyiszkó u. 1. Dr. Pál Tibor Dr. Pál Tiborné Bejegyzett könyvvizsgáló ügyvezető 001838 4
Kiegészítés a független könyvvizsgálói jelentéshez A NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonosainak 2016. június 09. napján meghozott, a társaságok beolvadásos különválásáról történő döntése alapján a tervezett szétválás szerint a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság a szétválás során megszűnik, a különváló vagyonrészei beolvadnak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba, a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba, valamint a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba. Jelen könyvvizsgálói jelentés a különváló és beolvadást követően továbbműködő társaságok tulajdonosai számára a jogutódlással történő megszűnéshez szükséges pénzügyi és számviteli dokumentumok vizsgálatáról készült. A jogutódlással megszűnő gazdasági társaság 2016. május 31-i dátummal elkészítette vagyonleltár, valamint vagyonmérleg-tervezetét, amely könyv szerinti értéken mutatja be a társaság eszközeit és forrásait. (A vagyonmérleg-tervezet harmadik oszlopában szereplő vagyonértékelés szerinti összeg megegyezik az első oszlop adataival.) Ugyancsak összeállításra került a beolvadásos különválással létrejövő, változatlan formában továbbműködő társaságok vagyonleltár, illetve vagyonmérleg-tervezete. Vizsgálat tárgyává tettük a beolvadásos különválásban érintett társaságok 2016. május 31.-i időpontot követő gazdálkodási folyamatait is. Megállapítottuk, hogy várható vagyonvesztés miatt lekötött tartalék képzésére nincs szükség, erre nem is került sor. Megítélésünk szerint az átalakulás hitelezői érdeket nem sért. 5
A saját tőke szerkezetének változása a vagyonmérleg-tervezetekben (eft): NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. Saját tőke elemek Különválás előtt BAZ Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. különváló vagyona Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. különváló vagyona Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. különváló vagyona JEGYZETT TŐKE 3 000 1 000 1 000 1 000 TŐKETARTALÉK EREDMÉNYTARTALÉK 361 728 107 178 125 930 128 620 LEKÖTÖTT TARTALÉK Saját tőke 364 728 108 178 126 930 129 620 Az előzőek alapján a beolvadásos különválás során megváltozó saját tőke elemeket a következő szerkezetben (a különbözetek és rendezés oszlopokat külön fel nem tüntetve) fogadjuk el: BAZ Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Heves Megyei Térség-fejlesztési Nonprofit Kft. Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Saját tőke elemek Beolvadás Beolvadás Beolvadás Átvevő után tovább- Átvevő után tovább- Átvevő után tovább- működő működő működő Saját tőke -4 768 103 410-9 089 117 841 19 366 148 986 JEGYZETT TŐKE 3 000 4 000 3 000 4 000 4 000 5 000 TŐKETARTALÉK 0 0 2 500 2 500 EREDMÉNYTARTALÉK -7 768 99 410-12 089 113 841 12 866 141 486 LEKÖTÖTT TARTALÉK 0 0 6
Mellékletek: 1. Vagyonmérleg-tervezetek (táblázatos formában szerkesztve): - NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. (különváló társaság) - BAZ Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (átvevő társaság) - Heves Megyei Térség-fejlesztési Nonprofit Kft. (átvevő társaság) - Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (átvevő társaság) - BAZ Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (különválást-beolvadást követően továbbműködő társaság) - Heves Megyei Térség-fejlesztési Nonprofit Kft. (különválást-beolvadást követően továbbműködő társaság) - Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (különválást-beolvadást követően továbbműködő társaság) 2. Vagyonleltár-tervezetek: 2.1. NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. (különváló társaság) 2.2. BAZ Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (átvevő társaság) 2.3. Heves Megyei Térség-fejlesztési Nonprofit Kft. (átvevő társaság) 2.4. Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (átvevő társaság) 2.5. BAZ Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (különválást-beolvadást követően továbbműködő társaság) 2.6. Heves Megyei Térség-fejlesztési Nonprofit Kft. (különválást-beolvadást követően továbbműködő társaság) 2.7. Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (különválást-beolvadást követően továbbműködő társaság) 7
2. sz. Melléklet A Befogadó Társaságokhoz kerülő szerződések listája
I./ Felek megállapodnak abban, hogy az A) és a B) pontban megjelölt nemzetközi projekthez kapcsolódó szerződésben a beolvadásos különválás cégjegyzékbe történő bejegyzésének napjával a Norda Nonprofit Kft. mint Szétváló Társaság jogutódjaként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 05-09-017021) lép. A) EMN09145350 ikt. számon nyilvántartott, 2016. március 30. napján kötött REBUS (Renovation for Energy Efficient Buildings) című, PGI01482 számú projekt támogatási szerződése Szerződő felek: Agenzia Fiorentina per l Energia Malmö stad NORDA Nonprofit Kft. Stowarzyszenie Gmin Polska Siec Energie Cités Agentia Pentru Dezvoltare Regionala Sud-Est Europaisches Institut für Innovation Durham County Council Region of Crete B) 2016. február 04. napján kötött EMPOWERING - Empowering Public Authorities to Build Integrated Sustainable Energy Strategies című, 695955 számú projekt támogatási szerződése Szerződő Felek: SVIM- Sviluppo Marche SPA Sociate Unipersonale Agencia de Medio Ambiente Y Agua de Andalucia Agentia pentru Dezvoltare Reionala Nord-Est SP Sveriges Tekniska Forskninginstitut AB Istarska Razvojna Agencija, Drustvo za Obradu Podataka, Savjetovanje I Zastupanje, DOO NORDA Nonprofit Kft. Region of Central Macedonia Centre for Renewable Energy Sourcesand Saving Foundation II./ A NORDA Nonprofit Kft. által - az alábbi C) és D) pont szerinti azonosító adatokkal rendelkező - beadott, illetve benyújtásra került, de még el nem bírált pályázatokhoz, támogatási kérelmekhez várhatóan kapcsolódó szerződések, megállapodások vonatkozásában felek akként állapodnak meg, hogy a Norda Nonprofit Kft. mint Szétváló Társaság jogutódja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 05-09-017021), mint Befogadó Társaság. C) ERASMUS+ PROGRAM: SOL PROJEKT azonosító kódja: 96EC458DA6F47BB4 benyújtás dátuma: 2016. április 26. projekt tárgya: Vállalkozói készségek fejlesztése és szociális típusú vállalkozások népszerűsítése a fiatalok körében
D) CENTRAL EUROPE PROGRAM: FAIRY TALES Projekt azonosító kódja: CE1053 benyújtás dátuma: 2016.május 13. projekt tárgya: Generációs és kultúrális különbségek leküzdése a vállalkozásfejlesztésben (speciális célscsoportok pl. fiatalok, női vállalkozók, hosszú távú munkanélküliek, migránsok stb.) Miskolc, 2016. augusztus 30. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Török Dezső a megyei Közgyűlés Elnöke mint a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja és úgy is, mint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja Heves Megyei Önkormányzat Szabó Róbert a megyei Közgyűlés Elnöke mint a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja és úgy is, mint a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja Nógrád Megye Önkormányzata Skuczi Nándor a megyei Közgyűlés Elnöke mint a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja és úgy is, mint a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja Befogadó Társaságok részéről: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Dudás Tamás ügyvezető Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Sándor Ildikó ügyvezető Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Lenártek András ügyvezető Az előttem történt aláírásokat követően az alulírott napon és helyen ellenjegyzem: Miskolc, 2016. augusztus 30. napján Simon Ügyvédi Iroda képv. Dr. Simon Ferenc ügyvéd Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz.
3. sz. Melléklet Peres és nemperes ügyek és hatósági eljárások listája
A melléklet a peres és nemperes ügyek és hatósági eljárások képviseletével megbízott jogi képviselő tájékoztatása alapján készült az alábbiak szerint: I. PERES ÜGYEK 1. Felperesek: I. rendű felperes DKS Formator Zrt., II. rendű felperes Crown Trade Kft. Alperesek: I. rendű alperes Nemzetgazdasági Minisztérium, II. rendű alperes Norda Nonprofit Kft., III. rendű alperes Fruit Chips Hungary Kft. Per tárgya: kártérítés megfizetése Pertárgy érték: 1 457 000 000 Ft tőke, továbbá kamat és perköltség Ügyszám, eljáró bíróság: 24.G.40.548/2014; új eljárás száma: 24.G.40.068/2016; Fővárosi Törvényszék Ügy állása: folyamatban lévő per Következő tárgyalás időpontja: 2016. év szeptember hó 06. napja Az ügy rövid ismertetése: A Fruit Chips Hungary Kft., mint kedvezményezett/támogatott az ÉMOP-1.1.1/B.10-2011-0003 azonosító számú Gyümölcsszirom gyártó üzem I. ütemének építése a Miskolci Mechanotrikai Ipari Parkban megnevezésű projekt vonatkozásában a támogatási szerződésben foglalt kötelezettségei szerződésszerű teljesítésének biztosítékául zálogszerződést kívánt kötni. A 2013. év március 4. napján kelt 33020/Ü számú közjegyzői okiratba foglalt zálogszerződést értelmében a zálogszerződés a DKS Formator Zrt., mint zálogkötelezett a tulajdonában álló, Nemsbikk 092/8 helyrajzi szám alatti bányaterület vonatkozásában jelzálogot biztosít zálogjogosult (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, I. rendű alperes jogelődje) javára. A Közreműködő Szervezet a kedvezményezettel szemben szabálytalansági eljárást indított, amely 2014. év március hónap 19. napján szabálytalanság történt megállapítással zárult, a Fruit Chips Hungary Kft.-vel kötött támogatási szerződéstől a Közreműködő Szervezet elállt, egyben megállapította 151 500 000 forint kifizetett előleg visszafizetési kötelezettségét. Felperes keresetében a kedvezményezett és a támogató közötti, többek között a teljesítési határidőben történő szerződésmódosításokra hivatkozva utalt arra, hogy amennyiben a kedvezményezett és a támogató a támogatási szerződés határidejét nem módosítják, úgy ő a jelzálogjogként lekötött ingatlanban fellelhető ásványi vagyon értékesítéséből biztos jövedelemre tett volna szert. Hivatkozott arra, hogy a szabálytalansági vizsgálatot a kedvezményezettel szemben a támogató szervezet nem kezdte meg időben. Első fokon a Törvényszék jogalap hiányában a felperes keresetét elutasította. Felperes fellebbezését követően a Pécsi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék ítéletét eljárási szabálysértésre hivatkozva hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot új eljárásra utasította.
Az új eljárás folyamán a per II. rendű felperese a Crown Trade Kft. lett az I. rendű felperessel kötött engedményezési szerződés alapján, mely szerződéssel az I. rendű felperes a peresített követelés 10 %-át engedményezte a II. rendű alperesre. I. rendű felperes 2016. március 19. napján benyújtott keresetmódosításában elmaradt jutalék címen további 600 000 Ft-tal kívánta megemelni a kereset összegszerűségét, melynek összege felperesi számítás szerint 1 457 000 000 Ft és járulékai összeget tett ki. A keresetmódosítás részletes indokait előkészítő iratban vállalta kifejteni, azonban előkészítő iratot a tárgyban felperes 2016. év július 12. napján megtartott tárgyalás időpontjáig nem nyújtott be annak ellenére, hogy felperes maga vállalta, hogy keresetmódosításának keltétől (2016. március 19.) számított 15 napon belül bizonyítási indítványait megteszi. I. rendű felperes visszavonta a perben korábban eljárt jogi képviselő meghatalmazását, de a jogi képviselő úgy nyilatkozott, hogy a meghatalmazása továbbra is fennáll. A bíróság végzését a volt jogi képviselő fellebbezéssel támadta meg, majd következő levelében elismerte, hogy a képviseleti joga megszűnt, ugyanakkor fellebbezését nem vonta vissza, azon indokolással, hogy megszűnt a képviseleti jogára tekintettel nem tehet az ügyben hatályos jognyilatkozatot. A bíróság 2016. év július 12. napján megtartott tárgyaláson a pert II. rendű felperes vonatkozásában megszüntette, tekintettel arra, hogy II. rendű felperes a bíróság felhívása ellenére sem gondoskodott jogi képviselő meghatalmazásáról. A perben a jogi képviselet kötelező. A végzés ellen fellebbezésnek van helye. Az új eljárás során a A Rada Invest Kft., valamint a CROWN TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (II. rendű felperes) kérték beavatkozás iránti kérelmének engedélyezését. A bíróság 2016. év július hó 12. napján megtartott tárgyaláson elutasította a beavatkozási kérelmeket. A végzés ellen fellebbezésnek van helye. A 2016. év július 12. napján tartott tárgyalásra felperesi ügyvezető meg lett idézve, azonban az idézés tértivevénye nem érkezett vissza, felperesi képviselő tárgyaláson nem jelent meg. Felperes magatartása a per elhúzására, egyben rosszhiszemű pervitelre utal, rendeltetésellenes és visszaélésszerű joggyakorlásról tanúskodik, ezáltal a per befejezését késlelteti. Az ügy várható befejezése: bizonytalan (a hatályon kívül helyezés okán jelenleg újból első fokú bírósági szakban van). Várható eredmény: felperes pernyertességének esélye várhatóan 50% alatt van. 2. Felperes: K és K 2002 Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság "kényszertörlés alatt" Alperes: Norda Nonprofit Kft. Per tárgya: végrehajtási igényper Pertárgy érték: a per tárgya meghatározott vagyontárgynak a foglalás alóli feloldása, felperes keresetében pertárgyértéket nem jelölt meg. Ügyszám, eljáró bíróság: 2. G. 20.033/2016.; Hevesi Járásbíróság
Ügy állása: első fokon folyamatban lévő per Az ügy rövid ismertetése: A kereset végrehajtási igényper, amelyben a felperes a K & K 2002 Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság. A Goldinfo Bt. támogatási szerződésétől a támogató szabálytalansági eljárást követően elállt, a nyújtott támogatás visszakövetelése érdekében végrehajtási eljárást indított. A K & K 2002 Bt. állítása szerint a Goldinfo Bt. részére kivitelezési munkálatokat folytatott vállalkozási szerződés keretében, azonban a szerződés ellenértékét számla kibocsátása és annak befogadása ellenére nem kapta meg. A perben felperes kereste arra irányul, hogy az általa megjelölt termékek tekintetében a végrehajtást a bíróság feloldja, tekintettel arra, hogy azon neki tulajdonjoga áll fenn. Az ellenkérelmünket 2016. év május 6. napján benyújtottuk, amelyben elsődlegesen arra hivatkozunk, hogy a felperes a keresetet nem az ellen indította meg, akivel szemben a követelés érvényesíthető, tekintettel arra, hogy a NORDA Nonprofit Kft., mint közreműködő szervezet járt el a támogató képviseletében. Álláspontunk szerint a pert a támogatóval szemben kellett volna a felperesnek megindítania. Hivatkozunk továbbá arra, hogy a NORDA Nonprofit Kft. alperes közreműködő szervezeti jogköre 2016. év április hónap 01. napjával megszűnt, valamennyi, a per előzményét képező dokumentum is átadásra került a jogutód intézmények részére, alperes közreműködő szervezeti minősége megszűnésével képviseleti joga is megszűnt. A perben anyagi jogi kérdések vonatkozásában ezidáig nem nyilatkoztunk, tekintettel arra, hogy elsődleges célunk, hogy a perből elbocsássanak. A bíróság felhívta felperest az alperesi ellenkérelemben foglaltakra történő nyilatkozattételre, amelynek felperes a mai napig nem tett eleget. Az ügy várható befejezése: bizonytalan. Várható eredmény: felperes pernyertességének esélye várhatóan 50% alatt van. 3. Felperes: Viridis Aurália Szövetkezet Alperesek: I. rendű alperes Norda Nonprofit Kft., II. rendű alperes Nemzetgazdasági Minisztérium Per tárgya: elállási nyilatkozat érvénytelenségének megállapítása iránti kereset Pertárgy érték: megállapítási kereset Ügyszám, eljáró bíróság: 13.G. 40.003/2016; Miskolci Törvényszék. Ügy állása: első fokon a bíróság felperes keresetét elutasította. Az ítélet nem jogerős. Az ügy rövid ismertetése: Felperes, mint kedvezményezett az ÉMOP-2.1.1/C-11-2012-0018 számú támogatási szerződés értelmében lovasturisztikai bázis megvalósítása tárgyában legfeljebb 49 299 543 Ft mértékű támogatást vehetett igénybe a projekt megvalósításához. A Közreműködő Szervezet szabálytalansági eljárást indított, amely szabálytalanság történt megállapítással zárult. Felperes hivatkozása szerint alperesek a szabálytalansági eljárással
szemben előterjesztett felperesi igazolási kérelmet érdemi vizsgálat nélkül utasították el, továbbá felperes szerint alperesek elállási nyilatkozata jogszabálysértő. Felperes az elsőfokú ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be, amelyben az ítélet keresetnek megfelelően történő megváltoztatását kérte. A Miskolci Törvényszék 2016. június 27. napján kelt végzésében a fellebbezést hivatalból elutasította azzal az indokolással, hogy felperes a bírói felhívás ellenére sem egészítette ki az általa lerótt 48 000 Ft fellebbezési illetéket további 2 452 000 Ft illetékkel. A lerótt fellebbezési illeték kiegészítése azért lett volna szükséges, mert a kereset tárgyának értéke felperesi állítással szemben meghatározható volt, a pertárgyérték 49 299 543 Ft-nak felelt meg. Az ítélet elleni fellebbezés mértéke a pertárgyérték 8%-a, legfeljebb 2 500 000 forint. A Törvényszék végzése ellen fellebbezésnek van helye. Felperes: T&T Consulting Kft. Alperes: Norda Nonprofit Kft. 4. Per tárgya: elállás jogellenességének megállapítása és kártérítés iránt indított per Pertárgy érték: 32 000 000 Ft tőke, továbbá kamat és perköltség, módosított nem szabályszerűen benyújtott keresetében már csak megállapítást kér felperes. Ügyszám, eljáró bíróság: 13.G.40.146/2015; Miskolci Törvényszék Ügy állása: az első fokú bíróság felperes keresetet idézés kibocsátása nélkül elutasította. Az elutasítás tárgyában felperes fellebbezéssel élt, egyben módosította keresetét, melyet a Debreceni Ítélőtábla elutasított azzal, hogy amennyiben felperes a keresetét szabályszerűen benyújtja, a per érdemi tárgyalására kerülhet sor. Folyamatban lévő ügy. A kereset szabályszerű benyújtására illetve amennyiben felperes benyújtotta, annak részünkre történő kézbesítésére a mai napig nem került sor. Az ügy rövid ismertetése: az eljárás jelen szakaszában a kereset szabályszerűsége tárgyában döntött a bíróság, érdemi tárgyalás az ügyben az eljárási szabályok betartása, szabályszerű keresetlevél benyújtása időpontjáig nincs. A kereset idézés kibocsátása nélküli elutasításának indoka, hogy felperes a kötelező jogi képviseletről (tekintettel arra, hogy a pertárgyérték meghaladta a 30 millió Ft-ot) hiánypótlási felhívás ellenére sem gondoskodott és a felperes bírói felhívás ellenére sem vezette le, hogy követelése milyen jogszabályi rendelkezésen alapul. Az ügy várható befejezése: bizonytalan. Probléma: Valamennyi, a per érdemi tárgyalására alapul szolgáló dokumentum átadásra került a Nemzetgazdasági Minisztérium RFP Jogi és Felülvizsgálati Főosztálya, valamint a Magyar Államkincstár részére, érdemi ellenkérelmet amennyiben a keresetlevél szabályszerűen benyújtásra kerül csak abban az esetben tudunk tenni, ha az alapul szolgáló dokumentációról másolati anyagot kérünk. Várható eredmény: felperes pernyertességének esélye várhatóan 50% alatt van.
5. Felperes: Ingatlan Klaszter Kft. Alperes: Norda Nonprofit Kft. Kibocsátó, ügyszám: Magyar Országos Közjegyzői Kamara dr. Kaluber László közjegyző; 41013/Ü/30424/2016/4-fizetési meghagyásból alperesi ellentmondás folytán perré alakult ügy. Eljáró bíróság, ügyszám: Miskolci Járásbíróság, 35.P.21.413/2016 Érvényesített jog: jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése A követelés összege: 1 115 860 Ft tőke és annak 2015. év szeptember hónap 21. napjától számított, vállalkozások közötti késedelmi törvényes kamata, valamint 68 876 Ft eljárási és ügyvédi díj. Az ügy rövid ismertetése: felperes által előadott tényállás szerintalperes a felperes által meghatározott összeggel azért tartozik, mert a Mátra Építőipari Klaszter Kft., mint kedvezményezett és az Ingatlan Klaszter Kft mint átvevő között az ÉMOP-1.1.1/C-09-2010- 0007 azonosító számú projekt átvétele tárgyában létrejött megállapodás engedményezése érdekében jogosult 2015. augusztus 10. napján jutalék címén kötelezettnek átutalt 1 115 860 Ft-ot. Alperes a projekt átadásához nem járult hozzá, ezért felperes szerint a kötelezett részére átutalt összeg jogalap nélküli. A fizetési meghagyással szemben ellentmondással éltünk, melynek következtében az ügy perré alakult. Ellenkérelmünket a bíróság részére 2016. június 15. napján megküldtük, amelyben elsődlegesen arra hivatkozunk, hogy a felperes a keresetet nem az ellen indította meg, akivel szemben a követelés érvényesíthető. Felperes a Mátra Építőipari Klaszter Kft. helyett fizette meg a keresetben érvényesíteni kívánt összeget, azt sem a Közreműködő Szervezet, sem az Irányító Hatóság felperestől nem kérte. Álláspontom szerint felperesnek elsődlegesen a Mátra Építőipari Klaszter Kft-vel szemben kell az igényét érvényesítenie. A NORDA Nonprofit Kft., mint Közreműködő szervezet járt el a támogató képviseletében. A NORDA Nonprofit Kft. alperes közreműködő szervezeti jogköre 2016. év április hónap 01. napjával megszűnt, valamennyi, a per előzményét képező dokumentum is átadásra került a jogutód intézmények részére, alperes közreműködő szervezeti minősége megszűnésével képviseleti joga is megszűnt. Az ügyben első tárgyalás 2016. év június 21. napján volt. Felperes egyelőre nem járult hozzá alperes perből történő elbocsátásához, bár elismerte, hogy az Ingatlan Klaszter Kft által a Mátra Építőipari Klaszter Kft helyett megfizetett összeg nem jutalék volt, hanem előleg visszafizetése, azonban az nem a Támogató, hanem a Közreműködő Szervezet részére került átutalásra. Hivatkoztunk arra, hogy a Közreműködő Szervezet által megjelölt, a Magyar Államkincstárnál vezetett számlaszám a Támogató számlaszáma, azonban felperes ezt nem fogadta el.
Ennek bizonyítására további okiratokat csatoltunk, valamint megkértük a Magyar Államkincstár igazolását. 2016 július hónap 14. napján megküldtük a Magyar Államkincstár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága 2016. év július hónap 06. napján kelt, BOR-ÁPI/426-18/2016. iktatószámú levelét és megküldött bankszámla kivonatot, amelyben igazolásra kerül, hogy a 10032000-00290359-00000017 számlán, az ÉMOP-1.1.1/C-09-2010-0007 azonosító számú projektben 2015. év augusztus 10. napján az Ingatlan Klaszter Kft. által átutalt 1 115 860 forint összeg a Támogató számlájára került visszafizetésre. Következő tárgyalási határnapot a bíróság hivatalból tűz. Az ügy állása: folyamatban lévő ügy. Probléma: az ügy teljes anyaga Magyar Államkincstár ROP KSZ részére átadásra került. Várható eredmény: felperes pernyertességének esélye várhatóan 50% alatt van. Várható befejezés: bizonytalan. 6. Felperes: Fruit Chips Hungary Kft. Alperesek: I. rendű alperes Nemzetgazdasági Minisztérium, II. rendű alperes Norda Nonprofit Kft. Per tárgya: kártérítés megfizetése Pertárgy érték: 3 214 573 686 Ft tőke, továbbá kamat és perköltség Ügyszám, eljáró bíróság: 13.Gf.40.682/2015, Fővárosi Ítélőtábla Az ügy rövid ismertetése: A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság 2016. április 6. napján felperes keresetét elutasította. Ügy állása: befejezett, jogerős További jogorvoslati lehetőség: felülvizsgálat Várható eredmény: a Norda Nonprofit kft. jogerősen pernyertes, az esetleges felülvizsgálat esetén hozzávetőlegesen 90%-ban becsülhető meg felperes keresetének elutasítása. III. PEREN KÍVÜLI KÖVETELÉSEK 1. Ellenérdekű felek: Farkas Balázs, Dudásné Hacsa Edit, Obrcián-Dorkó Anna, Vojtonovszki Gergő, Anger Tamás a NORDA Nkft. volt munkavállalói képviseletében: Dr. Hirt Mihály ügyvéd NORDA Nkft. Ügy tárgya: ki nem fizetett céljutattás követelése Követelt összeg: követelésüket összegszerűen nem jelölték meg
Az ügy rövid ismertetése: A volt munkavállalók képviseletében ügyvédi felszólítást kapott a Norda Nkft., hogy a 1060/2015. (II.18) Kormány határozat alapján 2015 évre részükre is fizesse meg a Norda Nonprofit Kft. az aktív állományban dolgozó munkavállalók részére biztosított céljutattást annak ellenére, hogy munkaviszonyuk az elvárt terv teljesítése előtt munkavállalói kezdeményezésre tekintettel megszüntetésre került. Az ügyvédi felszólításra elutasító választ küldtünk. Az ügyvédi meghatalmazás kiterjed a peres eljárás megindítására is. Az ügy várható befejezése: Amennyiben a volt munkavállalók peres eljárást kezdeményeznek, a befejezés időpontja a per kezdetétől számított hozzávetőleg egy év. Várható eredmény: álláspontunk szerint a követelés nem alapos, perindítás esetén a munkavállalók pernyertességének esélye 50% alatt van. 2. Ellenérdekű felek: Dr. Tóth Anita volt munkavállaló képviseletében: Dr. Halmos András ügyvéd NORDA Nkft. Ügy tárgya: ki nem fizetett céljutattás követelése Követelt összeg: követelését összegszerűen nem jelölte meg Az ügy rövid ismertetése: A volt munkavállaló képviseletében ügyvédi felszólítást kapott a Norda Nkft., hogy a 1060/2015. (II.18) Kormány határozat alapján 2015 évre dr. Tóth Anita részére is fizesse meg a Norda Nonprofit Kft. az aktív állományban dolgozó munkavállalók részére biztosított céljutattást annak ellenére, hogy 2015. évben összesen 1 napot a leszámolásának napját töltötte aktív állományban, és munkaviszonya az elvárt terv teljesítése előtt megszüntetésre került. Az ügyvédi felszólításra elutasító választ küldtünk. Az ügy várható befejezése és eredménye: Amennyiben a volt munkavállaló peres eljárást kezdeményez, a befejezés időpontja a per kezdetétől számított hozzávetőleg egy év. Várható eredmény: álláspontunk szerint a követelés nem alapos, perindítás esetén a munkavállaló pernyertességének esélye 50% alatt van. Miskolc, 2016. augusztus 30. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Török Dezső a megyei Közgyűlés Elnöke
mint a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja és úgy is, mint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja Heves Megyei Önkormányzat Szabó Róbert a megyei Közgyűlés Elnöke mint a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja és úgy is, mint a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja Nógrád Megye Önkormányzata Skuczi Nándor a megyei Közgyűlés Elnöke mint a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja és úgy is, mint a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja Befogadó Társaságok részéről: Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Dudás Tamás ügyvezető Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Sándor Ildikó ügyvezető
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Lenártek András ügyvezető Az előttem történt aláírásokat követően az alulírott napon és helyen ellenjegyzem: Miskolc, 2016. augusztus 30. napján Simon Ügyvédi Iroda képv. Dr. Simon Ferenc ügyvéd Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz.
4. SZ. MELLÉKLET MEGÁLLAPODÁS A NORDA Nonprofit Kft. szétválásához kapcsolódóan a társaságnál foglalkoztatott munkavállalókról amely létrejött egyrészről NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3525 Miskolc, Széchenyi utca 107. sz., Cg. 05-09-017690, KSH szám: 20546384-8413-572-05, képviseli: Durda Ágnes ügyvezető) (a továbbiakban: Szétváló Társaság) másrészről Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3525 Miskolc, Városház tér 1. sz., Cg. 05-09-017021, KSH szám: 22248848-9499-572-05, képviseli: Lenártek András ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tagot befogadó Társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság), és Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. sz., Cg. 10-09-035433, KSH szám: 25402038-8413-572-10, képviseli: Dudás Tamás ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Heves Megyei Önkormányzat tagot befogadó társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság), és Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. sz., Cg. 12-09-006043, KSH szám: 18633313-8413-572-12, képviseli: Sándor Ildikó ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Nógrád Megye Önkormányzata tagot befogadó társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság), a továbbiakban, mint Felek, vagy Szerződő Felek között alulírott napon és helyen, az alábbi tartalommal. 1./ Felek rögzítik, hogy a Szétváló Társaság a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény 2. (1)-(2) bekezdés rendelkezése alapján a társaság taggyűlése által 2016. június 09. napján meghozott 19/2016 (VI.9.) számú taggyűlési határozatnak megfelelően elhatározta a társaság 2016. május 31-i mérleg fordulónappal történő szétválását, beolvadásos különválás formájában. A 2016. június 09. napján megtartott taggyűlés egyhangú határozatokkal meghozott döntései alapján a szétválás akként történik, hogy a Szétváló Társaság a szétválás során megszűnik. Ezzel egyidejűleg a Heves Megyei Önkormányzat tag 1.000.000,-Ft vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad az Egri Törvényszék Cégbíróságán 10-09-035433 cégjegyzékszámon bejegyzett Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba, a Nógrád Megye Önkormányzata tag 1.000.000,-Ft vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad a Balassagyarmati Törvényszék Cégbíróságán 12-09- 006043 cégjegyzékszámon bejegyzett Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tag 1.000.000,-Ft vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad a Miskolci Törvényszék Cégbíróságán 05-09-017021 cégjegyzékszámon bejegyzett Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba. A Befogadó Társaságok a beolvadásos különváláshoz szükséges határozatokat meghozták. 1
2./ Felek rögzítik, hogy a szétválás napja 2016. november 30., mely szétváláshoz szétválási szerződés elnevezésű okirat készült. Jelen megállapodás ezen okirat 4. számú mellékletét képezi. 3./ Fentiekre tekintettel felek az alábbiakban rögzítik, hogy a jelen megállapodás részét képező táblázatban felsorolt aktív, és tartósan távollévő mely munkavállalókat, milyen munkakörben foglalkoztat a NORDA Nonprofit Kft. a szétválás napján. Felek megállapodnak abban, hogy a táblázatban felsorolt aktív, és tartósan távollévő munkavállalók közül az akítv munkavállalókat a jogutód társaságok a táblázatban írtak szerinti megosztásban foglalkoztatják jogfolytonosan tovább, míg a tartósan távollévő munkavállalókat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, mint jogutód foglalkoztatja tovább jogfolytonosan szintén a táblázatban írtak szerint. 4./ Szerződő Felek egyezően rögzítik, hogy a jelen megállapodás részét képező táblázatban jelölt és jogutód társaságokhoz átkerülő munkavállalókra vonatkozó valamennyi jog és kötelezettség a beolvadásos különválás cégbírósági bejegyzésének napjával a jogutód társaságokra száll át. A tartósan távollévő munkavállalókra vonatkozóan kiszámításra került a munkaviszonyuk esetleges megszüntetéséhez kapcsolódó és a részükre kifizetendő valamennyi járandóság, azon elv figyelembevételével, hogy valamennyi tartósan távollévő munkavállaló (pl: gyes, gyed) a távollét okát megalapozó körülmény jogszabályban előírt maximális távolléti idejét kitöltve jelentkezik munkára. Ezen munkaviszonyok megszüntetéséhez kapcsolódó költségek kifizetésének fedezetéül 21.000.000,- Ft, azaz Huszonegymillió forint összegű céltartalék a jogutód Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság vagyonmérlegébe kerül átadásra. Szerződő Felek rögzítik, hogy az inaktív állományban lévő munkavállalók kapcsán felmerülő ügyviteli feladatok ellátásáért a A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság munkavállalónként 40.000 Ft + Áfa díjazást számol fel. 5./ A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, mint jogutód kötelezettséget vállal arra, hogy a másik két jogutód, a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére évente a céltartalék felhasználásáról és a munkaviszonyok esetleges megszüntetéséről kimutatást készít. Ezen kimutatásokat és elszámolásokat a tárgyévet követő január 31-ig írásban megküldi a másik két fél részére. Felek arra az esetre, amennyiben a jelen megállapodás részét képező táblázatban felsorolt munkavállalók teljes idejére kiszámított és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére átadott céltartalék nem nyújtana kellő fedezetet valamennyi járandóság jogszabályban előírt teljes elszámolásra, úgy a többletköltség a jogutód társaságokat 1/3-ad 1/3-ad arányban terheli, melynek megfizetésére az átvevő munkáltató írásbeli felhívására 15 napon belül vállalnak kötelezettséget. Felek arra az esetre, amennyiben a jelen megállapodás részét képező táblázatban felsorolt munkavállalók teljes idejére kiszámított és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére átadott céltartalék összege bármely okból magasabb, mint ami a munkavállalók teljes járandóságának kifizetéséhez szükséges 2
(pl.munkaviszony korábbi megszüntetése, közös megegyezéssel történő eltérő megállapodás), úgy a többletfedezettel az utolsó munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésétől számított 15 napon belül az átvevő társaság köteles a másik két jogutód társasággal elszámolni. 6./ A jogutód társaságok, mint átvevő munkáltatók kötelezettséget vállalnak arra, hogy - a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 38. (1) bekezdésének megfelelően - az átszállást követő tizenöt napon belül a munkáltató azonosító adatainak közlésével írásban tájékoztatják a jelen megállapodás részét képező táblázatban felsorolt munkavállalókat a munkáltató személyében bekövetkezett változásról, valamint a törvény 46. (1) bekezdésében meghatározott munkafeltételek változásáról. Kötelezettséget vállalnak továbbá arra, hogy legkésőbb az átszállást megelőzően tizenöt nappal az érintett munkavállalókat írásban tájékoztatják az átszállás időpontjáról vagy tervezett időpontjáról, az átszállás okáról, a munkavállalót érintő jogi, gazdasági és szociális következményekről, valamint a munkavállalót érintő tervezett intézkedésről. 7./ A jelen megállapodás teljesítése érdekében szerződő Felek együttműködni, egymást a megállapodás szempontjából valamennyi jelentős körülményről tájékoztatni kötelesek. A jelen megállapodás teljesítése során a felek részéről eljárni jogosult személyek megnevezése: név Lenártek András ügyvezető (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.) értesítési cím telefon/fax 06 20 467 5913 e-mail 3525 Miskolc, Városház tér 1. sz. lenartek.andras@gmail.com név értesítési cím telefon/fax 06 70 452 8998 e-mail Dudás Tamás ügyvezető (Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft.) 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. sz. dudas.tamas@hevesmegye-tfkft.hu név értesítési cím telefon/fax 06 20 228 8188 e-mail Sándor Ildikó ügyvezető (Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.) 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. sz. nmtkht@nmtkht.hu név Durda Ágnes ügyvezető (NORDA Nonprofit Kft.) értesítési cím 3525 Miskolc, Széchenyi utca 107. sz. telefon/fax 06 20 237 7002 e-mail durda.agnes@norda.hu 3
A kapcsolattartó személyek, vagy elérhetőségek megváltozásáról a felek 5 napon belül köteles egymást tájékoztatni. 8./ Szerződő felek nyilatkoznak, hogy valamennyien Magyarországon bejegyzett gazdálkodó szervezetek, képviseletükben eljáró személyek a társaságok cégjegyzésre jogosult képviselői. 9./ Jelen megállapodás 4 (négy) számozott oldalból áll és 6 (hat) egymással szó szerint megegyező eredeti példányban készült. 10./ A jelen megállapodást a Felek csak írásban és közös megegyezéssel módosíthatják, a szóban közölt módosítás érvénytelen. 11./ E megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései és a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rendelkezései, valamint a Szétválási Szerződés ide vonatkozó hatályos rendelkezései az irányadóak. 12./ Felek jelen megállapodás aláírásával elismerik, hogy saját példányaikat átvették. Felek a megállapodást átolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag írták alá. Miskolc, 2016. augusztus 30. napján NORDA Nonprofit Kft. képv. Durda Ágnes ügyvezető Szétváló Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft képv. Lenártek András ügyvezető Befogadó Társaság Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. képv. Dudás Tamás ügyvezető Befogadó Társaság Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit. Kft. képv. Sándor Ildikó ügyvezető 4
Befogadó Társaság A szerződést készítettem, és az előttem történt aláírásokat követően az alulírott napon ellenjegyzem: Miskolc, 2016. augusztus 30. napján Simon Ügyvédi Iroda képv. Dr. Simon Ferenc ügyvéd Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz. 5
Dr. Simon Ferenc ügyvéd Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz. 9
5. sz. Melléklet MEGÁLLAPODÁS A NORDA Nonprofit Kft. szétválásához kapcsolódóan a társaság tulajdonában lévő ingatlanvagyonról amely létrejött egyrészről NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3525 Miskolc, Széchenyi utca 107. sz., Cg. 05-09-017690, KSH szám: 20546384-8413-572-05, képviseli: Durda Ágnes ügyvezető) (a továbbiakban: Szétváló Társaság) másrészről Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3525 Miskolc, Városház tér 1. sz., Cg. 05-09-017021, KSH szám: 22248848-9499-572-05, képviseli: Lenártek András ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tagot befogadó Társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság), és Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. sz., Cg. 10-09-035433, KSH szám: 25402038-8413-572-10, képviseli: Dudás Tamás ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Heves Megyei Önkormányzat tagot befogadó társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság), és Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. sz., Cg. 12-09-006043, KSH szám: 18633313-8413-572-12, képviseli: Sándor Ildikó ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Nógrád Megye Önkormányzata tagot befogadó társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság), a továbbiakban, mint Felek, vagy Szerződő felek között alulírott napon és helyen, az alábbi tartalommal. 1./ Szerződő felek rögzítik, hogy az ingatlan-nyilvántartás hatályos adatai szerint a NORDA Nonprofit Kft. 1/1 arányú kizárólagos tulajdonát képezi a Miskolc, belterület 40207. hrsz. alatt nyilvántartott 450 m2 területű, kivett lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű ingatlan, mely a természetben 3502 Miskolc, II. kerület, Csabai kapu 37. szám alatt található. (a továbbiakban: ingatlan) 2./ A NORDA Nonprofit Kft. a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:45. és az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény 2. (1)- (2) bekezdés rendelkezése alapján a társaság taggyűlése által 2016. június 09. napján 19/2016. (VI.9.) számon meghozott taggyűlési határozatnak megfelelően elhatározta a társaság 2016. május 31.-i mérleg fordulónappal történő szétválását, beolvadásos különválás formájában. A 2016. június 09. napján megtartott taggyűlés egyhangú határozatokkal meghozott döntései alapján a szétválás akként történik, hogy a Szétváló Társaság a beolvadásos különválás során megszűnik, és a Heves Megyei Önkormányzat tag 1.000.000,-Ft vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad az Egri Törvényszék Cégbíróságán 10-09-035433 cégjegyzékszámon bejegyzett Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba. A Nógrád Megye Önkormányzata tag 1.000.000,-Ft vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad a Balassagyarmati Törvényszék Cégbíróságán 12-09- 1
006043 cégjegyzékszámon bejegyzett Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tag 1.000.000,-Ft vagyoni betéttel és az ahhoz tartozó vagyonhányaddal beolvadásos különválás formájában beolvad a Miskolci Törvényszék Cégbíróságán 05-09-017021 cégjegyzékszámon bejegyzett Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságba. A Befogadó Társaságok taggyűlései a beolvadásos különváláshoz szükséges határozatokat meghozták. 3./ Felek megállapodnak, hogy a beolvadásos különválás napja 2016. november 30., mely szétváláshoz szétválási terv és szétválási szerződés elnevezésű okirat készült. Jelen megállapodás ezen okirat 5. számú mellékletét képezi. Felek megállapodnak abban, hogy tekintettel arra, hogy a NORDA Nonprofit Kft. a beolvadásos különválás során megszűnik, így az 1./ pontban részletesen körülírt ingatlan a három Befogadó Társaság tulajdonába kerül 1/3-ad, 1/3-ad, 1/3-ad tulajdoni arányban. 4./ A NORDA Nonprofit Kft., mint Szétváló Társaság a jelen megállapodás aláírásával adja meg feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását ahhoz, hogy a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1/3-ad, a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1/3-ad, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1/3-ad arányú tulajdonjoga per-, teher-, és igénymentesen a Miskolc, belterület 40207 hrsz. alatt nyilvántartott ingatlanra vonatkozóan cégjogi beolvadásos különváláshoz kapcsolódó tulajdonváltozás jogcímén az ingatlan-nyilvántartásba, a cégbírósági bejegyzés napjával bejegyzésre kerüljön. 5./ Szerződő felek rögzítik, hogy a 176/2008. (VI.30.) Korm. rendelet 1. (3) alapján energetikai tanúsítvány készítésére nem kötelezettek. 6./ Szerződő felek nyilatkoznak, hogy valamennyien Magyarországon bejegyzett gazdálkodó szervezetek, képviseletükben eljáró személyek a társaságok cégjegyzésre jogosult képviselői. Az aláíró felek cégkivonatai és aláírási címpéldányai jelen megállapodás előterjesztésével egyidejűleg kerülnek a Földhivatal részére becsatolásara. 7./ Felek jelen megállapodás elkészítésével, ellenjegyzésével és az illetékes földhivatal előtti képviseletükkel meghatalmazzák a Simon Ügyvédi Irodát (3300 Eger, Foglár György u. 2., eljáró ügyvédek: Dr. Lassán Csaba ügyvéd, Dr. Simon Ferenc ügyvéd). Felek jelen szerződést egyben tényvázlatnak is tekintik. Felek kijelentik, hogy az eljáró ügyvédtől részletes felvilágosítást kaptak az ügylethez kapcsolódó adó, és illeték jogszabályok tartalmával, és azok mértékével, valamint az igazgatási szolgáltatási díj mértékével kapcsolatban. Felek a megállapodást az itt írt tartalommal kérték elkészíteni, az akaratuknak mindenben megfelel. 8./ Jelen megállapodás 3 (három) számozott oldalból áll és 8 (nyolc) egymással szó szerint megegyező eredeti példányban készült. 2
9./ A jelen megállapodást a Felek csak írásban és közös megegyezéssel módosíthatják, a szóban közölt módosítás érvénytelen. 10./ A Felek a jelen megállapodás aláírásával elismerik, hogy a megállapodást szerkesztő és ellenjegyző ügyvéd a megállapodás tartalmát, jelentését velük megismertette, az ingatlanszerzéssel kapcsolatos kötelezettségeikről, jogaikról őket teljes körűen tájékoztatta. 11./ E megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény vonatkozó hatályos rendelkezései, valamint az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény, és annak végrehajtásáról rendelkező 109/1999. (XII.29.) FVM rendelet rendelkezései az irányadóak. 12./ Felek jelen megállapodás aláírásával elismerik, hogy saját példányaikat átvették. Felek a megállapodást átolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben egyezőt az ellenjegyző ügyvéd előtt jóváhagyólag írták alá. Melléklet: Megállapodás a Miskolc, belterület 40207. hrsz.-ú ingatlan üzemeltetéséről (mely a földhivatal részére nem kerül előterjesztésre) Miskolc, 2016. augusztus 30. napján NORDA Nonprofit Kft. képv. Durda Ágnes ügyvezető Szétváló Társaság, mint ingatlant átadó tulajdonos Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft képv. Lenártek András ügyvezető Befogadó társaság mint ingatlanrészt szerző tulajdonos Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. képv. Dudás Tamás ügyvezető Befogadó társaság mint ingatlanrészt szerző tulajdonos 3
Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. képv. Sándor Ildikó ügyvezető Befogadó társaság mint ingatlanrészt szerző tulajdonos A megállapodást készítettem, és az előttem történt aláírásokat követően az alulírott napon ellenjegyzem: Miskolc, 2016. augusztus 30. napján Simon Ügyvédi Iroda képv. Dr. Simon Ferenc ügyvéd Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz. 4
Melléklet A NORDA Nonprofit Kft. beolvadásos különváláshoz kapcsolódóan a társaság tulajdonában lévő ingatlanvagyonról szóló megállapodáshoz MEGÁLLAPODÁS a Miskolc, belterület 40207. hrsz.-ú ingatlan üzemeltetéséről amely létrejött Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3525 Miskolc, Városház tér 1. sz., Cg. 05-09-017021, KSH szám: 22248848-9499-572-05, képviseli: Lenártek András ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tagot befogadó Társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság), és Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. sz., Cg. 10-09-035433, KSH szám: 25402038-8413-572-10, képviseli: Dudás Tamás ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Heves Megyei Önkormányzat tagot befogadó társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság), és Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. sz., Cg. 12-09-006043, KSH szám: 18633313-8413-572-12, képviseli: Sándor Ildikó ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Nógrád Megye Önkormányzata tagot befogadó társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság), a továbbiakban, mint szerződő felek között alulírott napon és helyen, az alábbi tartalommal. 1./ Szerződő felek rögzítik, hogy a Miskolci Törvényszék Cégbíróságán 05-09-017690 cégjegyzékszámon bejegyzett NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. beolvadásos különválásának cégbírósági bejegyzését követően 1/3-ad, 1/3- ad, 1/3-ad arányú tulajdonosaivá válnak a Miskolc, belterület 40207. hrsz. alatt nyilvántartott 450 m2 területű, kivett lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű, a természetben 3502 Miskolc, II. kerület, Csabai kapu 37. szám alatt található ingatlannak. Szerződő felek a bejegyzést követő naptól az ingatlan üzemeltetésével és fenntartásával kapcsolatos kérdéseket a jövőre vonatkozóan az alábbi pontokban rögzítettek szerint kívánják rendezni. 2./ A felek megállapodása értelmében az üzemeltetést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság vállalja és végzi. 3./ Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság az üzemeltetést akként végzi, hogy az ingatan fenntartásával járó és részére kiszámlázott költségeket megnöveli 20%-al, és az így kapott közüzemi és egyéb költségszámla összegét a felek 1/3-ad, 1/3-ad, 1/3-ad arányban viselik. Ezen költségek számlázására a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság negyedévente jogosult akként, hogy az üzemeltetés során felmerült költségekre vonatkozó számlák fénymásolatát az általa kiállított számla mellékleteként megküldi a mási két szerződő fél részére. Szerződő felek úgy állapodnak meg, hogy a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság a
számlában szereplő tételeket ellenőrzést és elfogadást követően 8 napon belül köteles a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére a számlában feltüntetett számlaszámra átutalással megfizetni. 4./ Felek megállapodnak abban is, hogy üzemeltetési költségnek tekintenek valamennyi, az ingatlan üzemeltetéséhez kapcsolódó közüzemi és karbantartási, állagmegóvási költséget. 5./ Felek úgy állapodnak meg, hogy amennyiben az ingatlan állagmegóvása érdekében beruházás válna szükségessé, úgy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság a szükségesség felmerültekor írásban köteles értesíteni a mási két szerződő felet azzal, hogy az értesítés megküldésével egyidejűleg köteles a felmerülő költségekre vonatkozó három árajánlatot is bekérni és a szerződő felek részére megküldeni. 6./ Szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy bármelyik fél által jelentősnek tartott változás esetén a jelen megállapodást felülvizsgálják és szükség esetén módosítják, vagy a kialakult állapotnak megfelelően újra szabályozzák. Miskolc, 2016. augusztus 30. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft képv. Lenártek András ügyvezető Befogadó társaság Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. képv. Dudás Tamás ügyvezető Befogadó társaság Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. képv. Sándor Ildikó ügyvezető Befogadó társaság A szerződést készítettem, és az előttem történt aláírásokat követően az alulírott napon ellenjegyzem: Miskolc, 2016. augusztus 30. napján Simon Ügyvédi Iroda képv. Dr. Simon Ferenc ügyvéd Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz.
6. sz. Melléklet MEGÁLLAPODÁS A NORDA Nonprofit Kft. iratanyagának őrzésére vonatkozóan amely létrejött Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3525 Miskolc, Városház tér 1. sz., Cg. 05-09-017021, KSH szám: 22248848-9499-572-05, képviseli: Lenártek András ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tagot befogadó Társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság), és Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. sz., Cg. 10-09-035433, KSH szám: 25402038-8413-572-10, képviseli: Dudás Tamás ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Heves Megyei Önkormányzat tagot befogadó társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság), és Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. sz., Cg. 12-09-006043, KSH szám: 18633313-8413-572-12, képviseli: Sándor Ildikó ügyvezető), mint a Szétváló Társaságból különváló Nógrád Megye Önkormányzata tagot befogadó társaság (a továbbiakban: Befogadó Társaság), a továbbiakban, mint Felek, vagy Szerződő felek között alulírott napon és helyen, az alábbi tartalommal. 1./ Szerződő felek rögzítik, hogy a Miskolci Törvényszék Cégbíróságán 05-09-017690 cégjegyzékszámon bejegyzett NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. beolvadásos különválásának cégbírósági bejegyzését követően 1/3-ad, 1/3-ad, 1/3-ad arányú tulajdonosaivá válnak a Miskolc, belterület 40207. hrsz. alatt nyilvántartott 450 m2 területű, kivett lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű, a természetben 3502 Miskolc, II. kerület, Csabai kapu 37. szám alatt található ingatlannak. 2./ Szerződő felek úgy állapodnak meg, hogy a NORDA Nonprofit Kft., mint megszűnő társaság cégbíróság általi törlésének időpontjáig nem selejtezett, valamennyi iratanyag az 1./ pontban hivatkozott ingatlanban kerül a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően irattározásra. 3./ Szerződő felek az irattár kezelésével a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot bízzák meg, aki azt a jelen megállapodásban foglalt feltételekkel vállalja. 4./ Szerződő felek az irattározás éves költségét 60.000,-Ft + Áfa, azaz Hatvanezer forint + általános forgalmi adó összegben határozzák meg, melyet szerződő felek 1/3-ad, 1/3-ad, 1/3-ad arányban viselnek. 5./ Felek úgy állapodnak meg, hogy az irattározásig rögzített költségét Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság negyedévente jogosult a szerződő felek részére kiszámlázni 1/3-ad, 1/3-ad, 1/3-ad arányú költségviselés mellett. 6./ Szerződő felek rögzítik, hogy az irattározás mellett ugyancsak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot bízzák meg azzal, hogy a NORDA Nonprofit Kft. törlésének időpontjáig elkészült pályázatok fenntartási kötelezettségének időtartama alatt a pályázatok kiírói által lefolytatott ellenőrzések során az ellenőrzésekhez szükséges létszámot biztosítsa. 7./ Szerződő felek figyelemmel arra, hogy az ellenőrzéshez a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság által biztosított létszám és az ellenőrzés
időtartama előre nem határozható meg a felmerülő költségek elszámolásáról az alábbiak szerint állapodnak meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság vállalja, hogy amennyiben az adott ellenőrzés létszámszükséglete egy napon belüli, úgy az iratok rendelkezésre bocsátását díjazás nélkül vállalja. Amennyiben az ellenőrzés nagyobb munkaidő ráfordítást igényel, azt 11.000,-Ft/fő/nap/megye+Áfa, összesen 33.000,-Ft/fő/nap+Áfa összegű díjazás mellett vállalja teljesítés és ellenőrzési igazolás mellett, mely a szerződő feleket, mint jogutódokat 1/3-ad, 1/3-ad, 1/3-ad arányban terheli. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság az itt írt ellenőrzésekhez kapcsolódó számlát az ellenőrzést követő 15 napon belül jogosult a szerződő felek, mint jogutódok részére 8 napos fizetési határidővel megküldeni, kiadni. 8./ Szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy bármelyik fél által jelentősnek tartott változás esetén a jelen megállapodást felülvizsgálják és szükség esetén módosítják, vagy a kialakult állapotnak megfelelően újra szabályozzák. Miskolc, 2016. augusztus 30. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft képv. Lenártek András ügyvezető Befogadó társaság Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. képv. Dudás Tamás ügyvezető Befogadó társaság Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. képv. Sándor Ildikó ügyvezető Befogadó társaság Az okiratot készítettem, és az előttem történt aláírásokat követően az alulírott napon ellenjegyzem: Miskolc, 2016. augusztus 30. napján Simon Ügyvédi Iroda képv. Dr. Simon Ferenc ügyvéd Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz.
7. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSITÓ OKIRAT amely készült a Miskolci Törvényszék Cégbíróságán Cg. 05-09-017021 cégjegyzékszámon bejegyzett Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2016. augusztus 30. napján meghozott alapítói határozatai alapján szükségessé váló módosítások tárgyában az alulírott helyen és napon az alábbi tartalommal: 1./ Az alapító okirat preambulumába az alábbi rendelkezés kerül felvételre. Preambulum A Társaság tagja a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból, annak vagyona egy részével 2016. június 23. és 2016. augusztus 30. napjával elhatározott beolvadásos különválás útján különvált, és a Társasághoz beolvadás útján csatlakozott. 2./ Az alapító okirat 6. pontja az alábbiak szerint módosul. 6. A Társaság vagyona A Társaság törzstőkéje: 4.000.000.- Ft, azaz Négymillió forint. Az Alapító törzsbetétje: 4.000.000.- Ft, azaz Négymillió forint. A tag a törzsbetétjéből 3.000.000,-Ft összeget a jelen alapító okirat aláírásáig teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátott. A fennmaradó 1.000.000,-Ft összeget a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tag a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból történő kiválása, és a Társaságba történő beolvadása során bocsátotta a Társaság rendelkezésére. 3./ Az alapító okirat 16. pontjába új alpont kerül felvételre, mely az alábbi. (8) A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 16. (9)-(11) bekezdései alapján a társaság, mint a különválással létrejött jogutód társaság kötelezettséget vállal arra, hogy az átalakulást követően a jogelődtől átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a céltartalékot és a passzív időbeli elhatárolást is) figyelembe véve, adóalapját úgy határozza meg, mintha a szétválás nem történt volna meg. Jelen alapító okiratot módosító okiratot az alapító, mint akaratával mindenben egyezőt, jóváhagyólag írta alá. Kelt Miskolc, 2016. augusztus 30. napján Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat képv. Török Dezső elnök alapító Készítettem, és ellenjegyzem: Miskolc, 2016. augusztus 30. napján Simon Ügyvédi Iroda képv. Dr. Simon Ferenc ügyvéd, Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz.
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Preambulum A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon, mint Cégbíróságon (Miskolci Törvényszék Cégbíróságán) Cg.05-09-017021 cégjegyzék szám alatt bejegyzett Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Társaság), figyelemmel a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény (a továbbiakban: Tftv.), a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.), valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv.) rendelkezéseire, a törvény erejénél fogva bekövetkező jogutódlás miatt (a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács alapító tag jogutódja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat) az alábbiak szerint működik tovább a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), a Civil tv., a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezései szerint. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat a Társaság változásokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát a következők szerint állapítja meg: A Társaság tagja a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból, annak vagyona egy részével 2016. június 23. és 2016. augusztus 30. napjával elhatározott beolvadásos különválás útján különvált, és a Társasághoz beolvadás útján csatlakozott. 1. A Társaság neve (1) A Társaság cégneve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (2) A Társaság rövidített elnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. 2. A Társaság székhelye (1) A Társaság székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 1. (2) A Társaság elektronikus elérhetősége: lenartek.andras@gmail.com 3. A Társaság alapítója A Társaság alapító tagja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat (a továbbiakban: Alapító; székhely: 3525 Miskolc, Városház tér 1.; adószám: 15726511-1-05, képviselő: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés mindenkori elnöke. Jelen alapító okirat módosítása idején: Török Dezső, mint a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.). 4. A Társaság célja és tevékenységi köre
2 (1) Az Alapító (törvényi) jogelődje a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 12. (4) bekezdése alapján hozta létre a Társaságot. (2) A Társaság célja a Társaság Alapítójának - a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben (27. ) és a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvényben (11-13/A. ) rögzített - területfejlesztési, vidékfejlesztési, területrendezési, valamint koordinációs feladatai, mint közfeladatok ellátásában való közreműködés. Ennek érdekében a Társaság különösen a következő tevékenységeket látja el: Közreműködik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által meghatározott Borsod-Abaúj-Zemplén megyére vonatkozó feladatok ellátásában. Tevékenységével támogatja a térségi fejlesztési programok, a központi ágazati és térségi elképzelések összehangolását. Támogatja a kormányzat, a regionális fejlesztési tanácsok, az önkormányzatok és a gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseinek összehangolását. Ennek keretében vizsgálja és értékeli Borsod-Abaúj-Zemplén megye társadalmi és gazdasági helyzetét, környezeti állapotát, adottságait. A vizsgálatok során felhasznált információkat és az elemzések eredményeit a területi információs rendszer rendelkezésére bocsátja. Elősegíti az Országos Területfejlesztési Koncepcióval összhangban Borsod-Abaúj-Zemplén megye hosszú távú területfejlesztési koncepciójának kidolgozását, különös tekintettel a koncepció és a területi rendezési terv figyelembe vételével a speciális fejlesztési programokra és alprogramokra. Felkérésre közreműködik a fejlesztési programok megvalósításának költségeire vonatkozó pénzügyi terv készítésben. Segítséget nyújt az elkülönített állami pénzalapok elosztásával kapcsolatos döntés-előkészítés kidolgozásához, a felhasználás érdekében véleményezi az illetékességi területét érintő koncepciókat, programokat, terveket. Közreműködik a rendszeres adatgyűjtésben a nemzetközi, országos jelentőségű, valamint más térségekben megvalósuló területfejlesztési tervezések tapasztalataival kapcsolatban, és felkérésre tanulmányt készít ezek Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén történő felhasználására. Elősegíti a megye fejlesztésében közvetlenül és közvetve közreműködő szervekkel: önkormányzatokkal, területi államigazgatási szervekkel, az érdekelt civil és szakmai szervezetekkel, gazdasági szereplőkkel való együttműködést. Forrásokat gyűjt a Társaság feladatainak ellátásához. Felkérésre közreműködik a támogatott programok ellenőrzésében (monitoring). Az Európai Uniós elvárásoknak megfelelően közreműködik a területfejlesztési programok generálásában. Ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel az Alapító megbízza. A fentiek alapján a Társaság közhasznú tevékenységnek minősülő közfeladatok teljesítését szolgálja közvetlenül vagy közvetve, ezzel hozzájárulva a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez. (3) A Társaság az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény szellemében a következő közhasznú tevékenységeket végzi: euroatlanti integráció elősegítése, tudományos tevékenység, kutatás, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,
3 kulturális örökség megóvása, műemlékvédelem, természetvédelem, állatvédelem, környezetvédelem, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése - ideértve a munkaerő-kölcsönzést is - és a kapcsolódó szolgáltatások, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység. (4) A Társaság közhasznú tevékenységének TEÁOR 2008 szerinti besorolása: 6399'08 7021'08 7022'08 7219 08 7220'08 7320'08 7490'08 7740'08 8230'08 8299'08 8413 08 8532 08 8551'08 8552'08 8559'08 8560'08 9499 08 M.n.s. egyéb információs szolgáltatás PR, kommunikáció Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés Piac-, közvélemény kutatás M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység Immateriális javak kölcsönzése Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése Szakmai középfokú oktatás Sport, szabadidős képzés Kulturális képzés M.n.s. egyéb oktatás Oktatást kiegészítő tevékenység M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység (főtevékenység) (5) A Társaság üzletszerű gazdasági tevékenységének TEÁOR 2008 szerinti besorolása: 5811 08 5812 08 5814 08 5819 08 5829 08 5920 08 6201 08 6202 08 6203 08 6209 08 6311 08 6312 08 6820 08 6832 08 7111 08 7112 08 7311 08 Könyvkiadás Címtárak, levelezőjegyzékek kiadása Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása Egyéb kiadói tevékenység Egyéb szoftverkiadás Hangfelvétel készítése, kiadása Számítógépes programozás Információ-technológiai szaktanácsadás Számítógép üzemeltetés Egyéb információ-technológiai szolgáltatás Adatfeldolgozás; web-hoszting szolgáltatás Világháló-portál szolgáltatás Saját tulajdonú,bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése Ingatlankezelés Építészmérnöki tevékenység Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás Reklámügynöki tevékenység
4 7312 08 Médiareklám 7430 08 Fordítás, tolmácsolás 7810 08 Munkaközvetítés 7820 08 Munkaerőkölcsönzés 7830 08 Egyéb emberierőforrás-ellátás, -gazdálkodás 8110 08 Építményüzemeltetés 8211 08 Összetett adminisztratív szolgáltatás 8219 08 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás (6) A Társaság által végzett üzletszerű gazdasági tevékenység kiegészítő jellegű, vállalkozási tevékenységét a társaság a közhasznú tevékenysége elősegítése érdekében, a társaság közhasznú céljait nem veszélyeztetve végzi. (7) A Társaság közvetlen politikai tevékenységet nem végezhet, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt. (8) Amennyiben valamely gazdasági tevékenység folytatását jogszabály hatósági engedélyhez köti, a Társaság e tevékenységét csak az engedély birtokában végezheti. (9) A Társaság közhasznú tevékenységét és a vállalkozási tevékenységét érintő árbevételt és ráfordításait elkülönítetten tartja nyilván. (10) A Társaság a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a jelen okiratban foglalt tevékenységére fordítja. (11) A Társaság tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait minden gazdasági évben a helyi sajtó útján nyilvánosságra hozza. (12) A Társaság alapítója kijelenti, hogy bárki szabadon részesülhet a Társaság közhasznú szolgáltatásaiból akként, hogy információhoz juthat a térség gazdasági potenciáljáról és a lehetséges támogatási forrásokról. 5. A Társaság működésének időtartama (1) A Társaság első gazdasági (üzleti) éve a Társaság cégbejegyzésétől a folyó év december 31. napjáig tart, ezt követően a gazdasági (üzleti) év január 1-től december 31. napjáig tart. (2) A Társaság határozatlan időtartamra jön létre. 6. A Társaság vagyona (1) A Társaság törzstőkéje: 4.000.000.- Ft, azaz Négymillió forint. (2) Az Alapító törzsbetétje: 4.000.000.- Ft, azaz Négymillió forint. (3) A tag a törzsbetétjéből 3.000.000,-Ft összeget a jelen alapító okirat aláírásáig teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátott. A fennmaradó 1.000.000,-Ft összeget a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tag a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból történő kiválása, és a Társaságba történő beolvadása során bocsátotta a Társaság rendelkezésére.
5 (4) Az Alapító a törzstőkén kívül egyéb vagyoni szolgáltatás teljesítésére nem köteles, az (5) bekezdésben meghatározott kivételtől eltekintve. (5) Az Alapító a Társaság veszteségének fedezésére pótbefizetést rendelhet el. A pótbefizetés legmagasabb összege 10.000.000 Ft, azaz Tízmillió forint. Pótbefizetést az Alapító évente egyszer rendelhet el. A pótbefizetés a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásokkal szemben érvényesülő követelményeknek megfelelő nem pénzbeli szolgáltatás útján is teljesíthető. 7. A Társaság legfőbb szerve (1) A Társaságnál taggyűlés nem működik, a taggyűlést egyébként megillető jogokat - az egyszemélyes társaságra tekintettel - az Alapító gyakorolja. (2) Az Alapító kizárólagos hatáskörébe tartozik: a) a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása, ideértve az adózott eredmény felhasználására vonatkozó döntés, b) a Társaság éves közhasznúsági jelentésének, üzleti tervének elfogadása, c) az ügyvezető megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása, d) a felügyelő bizottság tagjainak megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása, e) a könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása, f) olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével, felügyelőbizottsági tagjával, választott társasági könyvvizsgálójával vagy azok közeli hozzátartozójával köt, g) az ügyvezetők és a felügyelő bizottsági tagok ellen kártérítési igények érvényesítése, h) a Társaság jogutód nélküli megszűnésének, átalakulásának elhatározása, i) az alapító okirat módosítása, j) a Társaság törzstőkéjének felemelése, leszállítása, k) a Társaság veszteségének fedezésére pótbefizetés elrendelése, l) a felügyelő bizottság ügyrendjének jóváhagyása, m) döntés olyan hitel, kölcsön felvételéről, vagy a vagyon olyan mértékű megterheléséről, amelynek összege az 1.000.000.- Ft-ot meghaladja, n) mindazon ügyek, amelyeket törvény vagy az alapító okirat a legfőbb szerv kizárólagos hatáskörébe utal. (3) Az Alapító bármely ügyben jogosult a döntést magához vonni. (4) A jelen alapító okirat 7. pont (2) bekezdésében rögzített kérdésekben a döntéshozatalt megelőzően az Alapító köteles a felügyelő bizottságot, valamint az ügyvezetőt a döntés tárgyának közlésével, írásban megkeresni, és megfelelő határidő tűzésével különös tekintettel a felügyelő bizottság működési rendjére, írásbeli véleményüket beszerezni. Az írásos vélemények nyilvánosak. Az Alapító döntéseiről az ügyvezetőt írásban köteles értesíteni. (5) Az Alapító az éves beszámoló és a közhasznúsági jelentés elfogadása érdekében évente legalább egy alkalommal ülést tart. A Társaság ügyeiben az Alapító üléseit az ügyvezető készíti elő. Az ülésről jegyzőkönyv készül, amely tartalmazza az ülés helyét, idejét, a jelenlévőket, az elhangzott nyilatkozatokat, és a meghozott határozatokat. A jegyzőkönyvet az ügyvezető és az Alapító írja alá. Az Alapító haladéktalanul köteles dönteni akkor, ha a Társaság mérlegéből, könyvviteli nyilvántartásából kitűnik, hogy a törzstőke felére csökkent, ha a Társaságot fizetésképtelenség fenyegeti, továbbá, ha a Társaság a fizetéseit megszüntette, és vagyona a tartozásokat nem fedezi.
7 a Társaság munkaszervezetének irányítása, a Társaság alkalmazottainak tekintetében munkáltatói jogok gyakorlása, a Társaság tevékenységével kapcsolatos nyilvántartások, könyvek vezetése, az éves gazdálkodási terv, mérleg, eredmény kimutatás, közhasznúsági jelentés tervezetének elkészítése, a Társaság tagjegyzékének és a határozatok könyvének folyamatos vezetése, az Alapító határozatainak végrehajtása, intézkedés minden olyan ügyben, amely nem tartozik az Alapító hatáskörébe, a Társaság belső szabályzatának elkészítése és végrehajtásra kiadása, amelyben rendelkezik: az alapítói határozatok jogszabályban előírt nyilvántartásának és végrehajtásának ellenőrzésének rendjéről, az alapítói határozatoknak és érintettekkel való közlési, illetve nyilvánosságra hozatali módjáról, a Társaság működésével kapcsolatban keletkezett iratokba való betekintési rendjéről, valamint a Társaság működésének, illetve szolgáltatásának igénybe vétele módjáról, beszámolói közlésének nyilvánosságáról, és ha a Társaság befektetési tevékenységet végez, úgy ennek rendjéről. (6) Az ügyvezető hatáskörét az alapító korlátozhatja, részére utasítást adhat, illetve az ügyvezető képviseleti jogkörét az ügyek meghatározott csoportjára nézve a Társaság alkalmazottaira átruházhatja. Az ügyvezető hatáskörének korlátozása harmadik személyekkel szemben hatálytalan, a korlátozás túllépése esetén azonban felelőssége az alapítóval szemben korlátlan. (7) Az ügyvezetőre vonatkozó kizáró okok és összeférhetetlenségi szabályok: a) Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. b) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. c) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. d) Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. e) A vezető tisztségviselő - a nyilvánosan működő részvénytársaság részvénye kivételével - nem szerezhet társasági részesedést, és nem lehet vezető tisztségviselő olyan gazdasági társaságban, amely főtevékenységként ugyanolyan gazdasági tevékenységet folytat, mint az a társaság, amelyben vezető tisztségviselő. Ha a vezető tisztségviselő új vezető tisztségviselői megbízást fogad el, a tisztség elfogadásától számított tizenöt napon belül köteles e tényről értesíteni azokat a társaságokat, ahol már vezető tisztségviselő vagy felügyelőbizottsági tag. f) A vezető tisztségviselő és hozzátartozója - a mindennapi élet szokásos ügyletei kivételével - nem köthet saját nevében vagy saját javára a gazdasági társaság főtevékenysége körébe tartozó szerződéseket. g) A döntéshozó szerv, valamint az ügyvezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján ga) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy gb) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.
9 a) a megbízás időtartamának lejártával, b) visszahívással, c) törvényben szabályozott kizáró okok bekövetkeztével, d) lemondással, e) elhalálozással, f) külön törvényben meghatározott esetben. (3) A felügyelőbizottság tagjai elfogadó nyilatkozatban írásban rögzítik, hogy személyükkel kapcsolatban a Ptk.-ban, valamint a Civil tv.-ben meghatározott, továbbá más jogszabályokban rögzített, a tisztségük betöltését kizáró vagy összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn, nem állnak eltiltás hatálya alatt. (4) Összeférhetetlenségi és kizáró szabályok a Ptk. alapján: a) Felügyelőbizottság tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Nem lehet a felügyelőbizottság tagja, akivel szemben a vezető tisztségviselőkre vonatkozó kizáró ok áll fenn, továbbá aki vagy akinek a hozzátartozója a jogi személy vezető tisztségviselője. b) Nem lehet felügyelő bizottság tagja az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. c) Nem lehet felügyelő bizottság tagja az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy felügyelőbizottsági tagja nem lehet. d) Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet felügyelőbizottság tagja az, akit eltiltottak a felügyelőbizottsági tagi tevékenységtől. e) A felügyelőbizottság tagja - a nyilvánosan működő részvénytársaság részvénye kivételével - nem szerezhet társasági részesedést, és nem lehet felügyelőbizottság tagja olyan gazdasági társaságban, amely főtevékenységként ugyanolyan gazdasági tevékenységet folytat, mint az a társaság, amelyben a felügyelőbizottság tagja. Ha a felügyelőbizottság tagja új vezető tisztségviselői, felügyelő bizottság tagi megbízást fogad el, a tisztség elfogadásától számított tizenöt napon belül köteles e tényről értesíteni azokat a társaságokat, ahol már vezető tisztségviselő vagy felügyelőbizottsági tag. f) A felügyelőbizottság tagja és hozzátartozója - a mindennapi élet szokásos ügyletei kivételével - nem köthet saját nevében vagy saját javára a gazdasági társaság főtevékenysége körébe tartozó szerződéseket. (5) Összeférhetetlenségi és kizáró szabályok a Civil tv. és a Ctv. alapján: a) A döntéshozó szerv, valamint az ügyvezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján aa) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy ab) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. b) Nem lehet a felügyelőbizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki ba) a döntéshozó szerv, illetve az ügyvezető szerv elnöke vagy tagja, bb) a közhasznú szervezettel e megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, bc) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat -, illetve bd) a ba)-bc) pontban meghatározott személyek közeli hozzátartozója.
10 c) A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet felügyelőbizottság tagja az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet felügyelőbizottság tagja volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -, ca) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, cb) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, cc) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki, cd) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte. d) Nem lehet felügyelőbizottság tagja, akit a Ctv. 9/B 9/D -aiban foglaltak szerint a cégbíróság eltiltott. (6) A felügyelőbizottsági tag, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett gazdasági társaságot, közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. (7) A felügyelőbizottság munkáját a tagok a maguk közül választott elnök irányításával, az általuk készített ügyrend alapján végzi. Az ügyrendet az alapító hagyja jóvá. (8) A felügyelőbizottság üléseit az elnök hívja össze, amelyeken az ügyvezető tanácskozási joggal vesz részt. Az ülésekre a könyvvizsgálót is meg kell hívni. (9) A felügyelőbizottság határozatképességéhez mindhárom tag jelenléte szükséges. Határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. (10) A felügyelőbizottság tagjai tisztségüktől elvárható gondossággal kötelesek feladatukat ellátni. A felügyelőbizottsági tagok ellenőrzési kötelezettségük elmulasztásával vagy nem megfelelő teljesítésével a társaságnak okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felelnek a társasággal szemben. (11) A felügyelőbizottság az alapító részére ellenőrzi a társaság működését és gazdálkodását, a társaság ügyvezetését. Kiemelten köteles figyelemmel kísérni a közhasznú tevékenység végzésére megkötött szerződések teljesítését. Ellenőrzései során tapasztalt hiányosságokra haladéktalanul fel kell hívnia az alapító figyelmét. Vizsgálataihoz az ügyvezetőtől jelentést, a társaság munkavállalóitól tájékoztatást, felvilágosítást kérhet, munkájába könyvvizsgálót, és más szakértőt is bevonhat. (12) A felügyelőbizottság köteles megvizsgálni az alapító elé beterjesztett valamennyi lényeges üzletpolitikai jelentést, valamint minden olyan előterjesztést, amely az alapító kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyre vonatkozik. A számviteli törvény szerinti beszámolóról, és az adózott eredmény felhasználásáról az alapító csak a felügyelő bizottság írásbeli jelentésének birtokában határozhat. A felügyelőbizottság elnöke az alapító jelen okirat 7. pontjában meghatározott ülésén tanácskozási joggal vesz részt. (13) A felügyelőbizottság tagjait az alapító választja meg és díjazását is az alapító határozza meg.
12 b) Nem lehet állandó könyvvizsgáló a társaság munkavállalója e jogviszonya fennállása idején, és annak megszűnése után három évig. c) Az állandó könyvvizsgáló nem nyújthat a gazdasági társaság részére olyan szolgáltatást és nem alakíthat ki olyan együttműködést az ügyvezetéssel, amely könyvvizsgálói feladatának független és tárgyilagos ellátását veszélyezteti. d) A könyvvizsgáló és hozzátartozója - a mindennapi élet szokásos ügyletei kivételével - nem köthet saját nevében vagy saját javára a gazdasági társaság főtevékenysége körébe tartozó szerződéseket. e) Nem lehet könyvvizsgáló, akinek könyvvizsgálói minőségét egyéb jogszabályok kizárják. (7) A társaság a számviteli törvény szerinti beszámoló valódiságát és jogszabályszerűségét könyvvizsgálóval köteles ellenőriztetni. A könyvvizsgáló véleményének meghallgatása nélkül a számviteli törvény szerinti beszámolóról a közhasznú társaság alapítója nem hozhat döntést. Emellett a könyvvizsgáló a társaság alapítója elé terjesztett minden lényeges üzleti jelentést köteles megvizsgálni abból a szempontból, hogy az valós adatokat tartalmaz-e, hogy megfelel-e a jogszabályi előírásoknak. (8) A könyvvizsgáló a társaság mérlegének, vagyonkimutatásának, gazdasági beszámolóinak ellenőrzését végzi. Az állandó könyvvizsgáló feladatai ellátása érdekében betekinthet a társaság irataiba, számviteli nyilvántartásaiba, könyveibe, a vezető tisztségviselőktől, a felügyelőbizottság tagjaitól és a társaság munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, a társaság fizetési számláját, pénztárát, értékpapír- és áruállományát, valamint szerződéseit megvizsgálhatja. A könyvvizsgáló jelen lehet a felügyelőbizottság ülésein, a társaság könyvvizsgálóját az alapítónak a társaság számviteli törvény szerinti beszámolóját tárgyaló ülésére meg kell hívni. A könyvvizsgáló az alapító ülésén köteles részt venni. (9) Az alapító a könyvvizsgálót az üléseire meghívja, és írásbeli jelentést kér az alábbi ügyekben: a társaság számviteli törvény szerinti beszámolójának elfogadása, ideértve az adózott eredmény felhasználására vonatkozó döntést, valamint a közhasznúsági jelentés jóváhagyása, az éves üzleti terv jóváhagyása. (10) Fentieken túlmenően a könyvvizsgáló a felügyelőbizottság elé kerülő gazdasági beszámolók adatainak valódiságát, jogszerűségét megvizsgálja, valamint az alábbi kérdésekben megállapításait írásba köteles rögzíteni: törzstőke felemelése, leszállítása és visszatérítése, olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével, vagy azok közeli hozzátartozójával köt, döntés olyan hitel, kölcsön felvételéről vagy a vagyon olyan megterheléséről, amely eléri vagy meghaladja az 1.000.000. Ft-ot, döntés olyan szerződésekről, amelyeket a cégbejegyzést megelőzően kötnek. Az alapító az előzőekben említett kérdésekben csak a könyvvizsgálói véleménnyel előterjesztett előterjesztést, beszámolót vizsgál meg, és hoz az ügyben határozatot. Ha a könyvvizsgáló megállapítja, illetve egyébként tudomást szerez arról, hogy a társaság vagyonának jelentős csökkenése várható, illetve olyan tényt észlel, amely a vezető tisztségviselők felelősségét vonja maga után, akkor azt az alapítónak köteles jelenteni. Ha az alapító az ilyen jelzésre szükséges döntéseket haladéktalanul nem hozza meg, a könyvvizsgáló erről, és megállapításairól köteles értesíteni a cégbíróságot. (11) A könyvvizsgáló a közhasznú társaság ügyeiről szerzett értesüléseit üzleti titokként köteles megőrizni.
13 (12) A könyvvizsgáló felelősségére, a könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó jogszabályokban, illetve a Ptk.-ban és a vonatkozó egyéb jogszabályokban meghatározott felelősségi szabályok az irányadóak. 12. A Társaság gazdálkodásának szabályai A társaság működése és gazdálkodása során a hatályos államháztartásról szóló törvény rendelkezéseit betartva, azoknak megfelelően jár el, tekintettel arra, hogy a társaság önkormányzati tulajdonban van. A társaság gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapító okirat 4. pontjában meghatározott közhasznú tevékenységére fordítja, illetve az a társaság vagyonát gyarapítja. 13. Beszámolási szabályok, közhasznúsági jelentés (1) A társaság köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni. A közhasznúsági jelentés elfogadása az alapító kizárólagos hatáskörébe tartozik. Az éves közhasznúsági jelentés tartalmazza: a számviteli beszámolót; a költségvetési támogatás felhasználását; a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást; a cél szerinti juttatások kimutatását; a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét; a vezető tisztségviselőnek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét; a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót. (2) Az éves közhasznúsági jelentésbe bárki betekinthet, illetőleg abból a társaság székhelyén, az ügyvezető, vagy titkárság közreműködésével saját költségére másolatot készíthet. 14. A működéssel kapcsolatban keletkezett iratokba való betekintés rendje (1) A jelen alapító okiratban megjelölt a működéssel kapcsolatban keletkezett azon iratokat, melyek nyilvánosak, az érintettek a társaság székhelyén tekinthetik meg. A társaság éves mérlegét az érintettek a cégbíróságon is megtekinthetik. (2) Az érintett kérésére a társaság ügyvezetője az iratot köteles megmutatni, abba betekintést engedni, valamint azokról a kérelmező költségére másolatot készíteni. 15. A Társaság megszűnése (1) A társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a társaság tagja részére a tartozások kiegyenlítését követően csak a megszűnéskori saját tőke összege adható ki, legfeljebb a tag vagyoni hányadának teljesítéskori értéke erejéig. Az ezt meghaladó vagyont a cégbíróság a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében működő, a jelen társaságéval azonos, vagy hasonló közhasznú tevékenységet folytató nonprofit gazdasági társaság (közhasznú társaság) részére adja át. (2) A társaság más társasági formába csak nonprofit jellegének megtartásával alakulhat át, kizárólag nonprofit gazdasági társaságokkal egyesülhet, illetve nonprofit gazdasági társaságokká válhat szét. 16. Vegyes rendelkezések
14 (1) A társaság társadalmi közös szükséglet kielégítéséért (közfeladat ellátásáért) felelős szervvel kötött, a közhasznú tevékenység folytatásának feltételeiről szóló szerződései írásban érvényesek, ezek nyilvánosak, azokba bárki betekinthet, illetve ezekről saját költségére másolatot készíthet. (2) A társaság tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait évente egy alkalommal a helyi sajtó útján nyilvánosságra hozza. (3) Az alapító kijelenti, hogy ha jelen alapító okirat bármely rendelkezése érvénytelennek minősül vagy hatályát veszti, úgy ez nem érinti az alapító okirat többi rendelkezésének érvényességét. (4) Az alapító rögzíti, hogy az alapító okirat létrejöttével, módosításával kapcsolatos költségeit a társaság költségei között számolja el. (5) A társaság az alapító döntése, és az általa meghatározott feltételek alapján bármely cél szerinti juttatását pályázathoz kötheti. (6) A társaság gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, tevékenységéből származó nyereség a társaságtól nem vonható el. (7) Jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., a Civil tv. és a vonatkozó jogszabályok előírásait kell alkalmazni. (8) A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 16. (9)-(11) bekezdései alapján a társaság, mint a különválással létrejött jogutód társaság kötelezettséget vállal arra, hogy az átalakulást követően a jogelődtől átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a céltartalékot és a passzív időbeli elhatárolást is) figyelembe véve, adóalapját úgy határozza meg, mintha a szétválás nem történt volna meg. Jelen alapító okiratot az alapító, mint akaratával mindenben megegyezőt, ügyvédi ellenjegyzés mellett jóváhagyólag írja alá. Miskolcon, 2016. augusztus 30. napján... Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács jogutódja) - Alapító - képviseli: Török Dezső elnök Záradék: Alulírott, a Simon Ügyvédi Iroda képviseletében tanúsítom, hogy az alapító okirat preambulumában, 6. és 16. pontjaiban eszközölt változások a 2016. augusztus 30. napján kelt, alapítói határozatok tartalmának megfelelnek, és ezen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a társaság ellenjegyzés időpontjában aktuális alapító okirata. Készítettem, és ellenjegyzem. Miskolc, 2016. augusztus 30. Simon Ügyvédi Iroda képv. Dr. Simon Ferenc ügyvéd, Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz.
8. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSITÓ OKIRAT amely készült az Egri Törvényszék Cégbíróságán Cg. 10-09-035433 cégjegyzékszámon bejegyzett Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2016. augusztus 30. napján meghozott alapítói határozatai alapján szükségessé váló módosítások tárgyában az alulírott helyen és napon az alábbi tartalommal: 1./ Az alapító okirat preambulumába az alábbi rendelkezés kerül felvételre. Preambulum A Társaság tagja a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból, annak vagyona egy részével 2016. június 28. és 2016. augusztus 30. napjával elhatározott beolvadásos különválás útján különvált, és a Társasághoz beolvadás útján csatlakozott. 2./ Az alapító okirat 5.1. pontja az alábbiak szerint módosul. 5.1. A társaság törzstőkéje 4.000.000,- Ft, azaz Négymillió forint, amely 4.000.000,- Ft, azaz Négymillió forint készpénzből áll. 3./ Az alapító okirat 6.1. pontja az alábbiak szerint módosul. 6.1. Név (Cégnév): Heves Megyei Önkormányzat A törzsbetét összege: 4.000.000,- Ft A törzsbetét összetétele: Készpénz: 4.000.000,- Ft. A tag a törzsbetétjéből 3.000.000,-Ft összeget a jelen alapító okirat aláírásáig teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátott. A fennmaradó 1.000.000,-Ft összeget a Heves Megyei Önkormányzat tag a NORDA Észak- Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból történő kiválása, és a Társaságba történő beolvadása során bocsátotta a Társaság rendelkezésére. 4./ Az alapító okirat 17. pontjába új alpont kerül felvételre, mely az alábbi. 17.3. A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 16. (9)-(11) bekezdései alapján a társaság, mint a különválással létrejött jogutód társaság kötelezettséget vállal arra, hogy az átalakulást követően a jogelődtől átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a céltartalékot és a passzív időbeli elhatárolást is) figyelembe véve, adóalapját úgy határozza meg, mintha a szétválás nem történt volna meg. Jelen alapító okiratot módosító okiratot az alapító, mint akaratával mindenben egyezőt, jóváhagyólag írta alá. Kelt Eger, 2016. augusztus 30. napján Szabó Róbert sk. Heves Megyei Közgyűlés elnöke alapító Készítettem, és ellenjegyzem: Eger, 2016. augusztus 30. napján Simon Ügyvédi Iroda képv. Dr. Simon Ferenc ügyvéd, Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz.
6201 Számítógépes programozás 6202 Információ-technológiai szaktanácsadás 6203 Számítógép-üzemeltetés 6209 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás 6399 M.n.s. egyéb információs szolgáltatás 7010 Üzletvezetés 7021 PR, kommunikáció 7022 Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás 7112 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás 7120 Műszaki vizsgálat, elemzés 7219 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés 7220 Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés 7311 Reklámügynöki tevékenység 7320 Piac-, közvélemény-kutatás 7490 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 7830 Egyéb emberierőforrás-ellátás, -gazdálkodás 8110 Építményüzemeltetés 8211 Összetett adminisztratív szolgáltatás 8219 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 8230 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 8299 M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás 8411 Általános közigazgatás 8551 Sport, szabadidős képzés 8552 Kulturális képzés 8559 M.n.s. egyéb oktatás 8560 Oktatást kiegészítő tevékenység 9319 Egyéb sporttevékenység 9412 Szakmai érdekképviselet 9499 M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység A társaság időtartama: határozatlan. 4. A társaság működésének időtartama 5. A társaság törzstőkéje 5.1. A társaság törzstőkéje 4.000.000,- Ft, azaz Négymillió forint, amely 4.000.000,- Ft, azaz Négymillió forint készpénzből áll. 5.2. Ha a pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatása körében a 6. pont lehetőséget ad arra, hogy a cégbejegyzési kérelem benyújtásáig a tag a pénzbetétjének felénél kisebb összeget fizessen meg, vagy a cégbejegyzési kérelem benyújtásáig be nem fizetett pénzbeli vagyoni betétjét a tag egy éven túli határidőig szolgáltassa, a társaság mindaddig nem fizet osztalékot a tagnak, amíg a ki nem fizetett és a tag törzsbetétére az osztalékfizetés szabályai szerint elszámolt nyereség a tag által teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulással együtt el nem éri a törzstőke mértékét. A tag a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulása összegének erejéig helytáll a társaság tartozásaiért. 5.3. A törzstőke teljesítésének megtörténtét az ügyvezető köteles a cégbíróságnak bejelenteni.
17.3. A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 16. (9)-(11) bekezdései alapján a társaság, mint a különválással létrejött jogutód társaság kötelezettséget vállal arra, hogy az átalakulást követően a jogelődtől átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a céltartalékot és a passzív időbeli elhatárolást is) figyelembe véve, adóalapját úgy határozza meg, mintha a szétválás nem történt volna meg. Kelt: Eger, 2016. augusztus 30. Az alapító aláírása: Szabó Róbert sk. Heves Megyei Közgyűlés elnöke alapító Záradék: Alulírott, a Simon Ügyvédi Iroda képviseletében tanúsítom, hogy az alapító okirat preambulumában, 5.1., 6.1. és 17. 3. pontjaiban eszközölt változások a 2016. augusztus 30. napján kelt, alapítói határozatok tartalmának megfelelnek, és ezen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a társaság ellenjegyzés időpontjában aktuális alapító okirata. Készítettem, és ellenjegyzem. Eger, 2016. augusztus 30. Simon Ügyvédi Iroda képv. Dr. Simon Ferenc ügyvéd, Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz.
9. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSITÓ OKIRAT amely készült a Balassagyarmati Törvényszék Cégbíróságán Cg. 12-09-006043 cégjegyzékszámon bejegyzett Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2016. augusztus 25. napján meghozott alapítói határozatai alapján szükségessé váló módosítások tárgyában az alulírott helyen és napon az alábbi tartalommal: 1./ Az alapító okirat preambulumába az alábbi rendelkezés kerül felvételre. Preambulum A Társaság tagja a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból, annak vagyona egy részével 2016. augusztus 25. napjával elhatározott beolvadásos különválás útján különvált, és a Társasághoz beolvadás útján csatlakozott. 2./ Az alapító okirat 8. pontja az alábbiak szerint módosul. 8./ A Társaság törzstőkéje (jegyzett tőkéje): A Társaság törzstőkéje (jegyzett tőkéje) 5.000.000,- Ft, azaz: Ötmillió forint, mely kizárólag áll. A törzsbetét: Tulajdonosa: Nógrád Megye Önkormányzata Nagysága: 5.000.000.-Ft, azaz: Ötmillió forint, mely kizárólag készpénzből áll. készpénzből 3./ Az alapító okirat 9.2. pontja az alábbiak szerint módosul. 9.2. A Tag a törzsbetétjéből 4.000.000,-Ft összeget a jelen alapító okirat aláírásáig teljes egészében a Társaság rendelkezésére bocsátott. A fennmaradó 1.000.000,-Ft összeget a Nógrád Megye Önkormányzata tag a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból történő kiválása, és a Társaságba történő beolvadása során bocsátotta a Társaság rendelkezésére. 4./ Az alapító okirat 19. pontjába új rendelkezés kerül felvételre, mely az alábbi. A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 16. (9)-(11) bekezdései alapján a Társaság, mint a különválással létrejött jogutód társaság kötelezettséget vállal arra, hogy az átalakulást követően a jogelődtől átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a céltartalékot és a passzív időbeli elhatárolást is) figyelembe véve, adóalapját úgy határozza meg, mintha a szétválás nem történt volna meg. Jelen alapító okirat módosítást az alapító, mint akaratával mindenben egyezőt, jóváhagyólag írta alá. Salgótarján, 2016. augusztus 30. Skuczi Nándor a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke alapító Készítettem, és ellenjegyzem: Salgótarján, 2016. augusztus 30. Simon Ügyvédi Iroda képv. Dr. Simon Ferenc ügyvéd, Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz.
Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT amely készült a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.) 2016. augusztus 25. napján kelt és elfogadott /2016. (.) határozata alapján, mely a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.) módosított alapító okiratát a 2013. évi V. törvény (Ptk) törvényben, az 1996. évi XXI. törvény 11-14. -aiban, valamint a 2011. évi CLXXV. törvényben foglaltak szerint az alábbiakban állapítja meg: Preambulum A Társaság tagja a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból, annak vagyona egy részével 2016. július 14. és 2016. augusztus 25. napjával elhatározott beolvadásos különválás útján különvált, és a Társasághoz beolvadás útján csatlakozott. I. A Társaság tagja, cégneve, székhelye, tevékenységi körei, tartama 1./ A Társaság tagja: Nógrád Megye Önkormányzata Salgótarján, Rákóczi út 36. szám Törzskönyvi azonosító: 735265 (Magyar Államkincstári nyilvántartás) Képviselője: Skuczi Nándor elnök 2./ A Társaság cégneve: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság A Társaság rövidített neve: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 3./ A Társaság székhelye: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. szám A társaság elektronikus kézbesítési címe: nmtkht@nmtkht.hu A Társaság önálló jogi személy és közhasznú szervezet. 4./ A Társaság tevékenységi körei: 4.1. A Társaság közhasznú tevékenységei: A Tagnak a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996.XXI.törvény 11-14. -aival megállapított feladatai ellátásában végzett közhasznú tevékenység, továbbá az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 34-37. -aiban foglaltak alapján:
Közhasznú Tevékenység: 8413 08 Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése (főtevékenység) 2011. évi CLXXXIX. tv. Magyarország helyi önkormányzatairól 27. (1)bek. 7112 08 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás 2011. évi CLXXXIX. tv. Magyarország helyi önkormányzatairól 27. (1)bek. 7490 08 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos,műszaki tevékenység 2011. évi CLXXXIX. tv. Magyarország helyi önkormányzatairól 27. (1)bek. A megye területére készített megyei területrendezési tervek előkészítésében, végrehajtásában való közreműködés. A gazdaságfejlesztési és foglalkoztatási koncepcióknak a fejlesztéspolitikai, a határon átnyúló együttműködésből adódó feladatokkal történő összehangolása. A megyei jogú város önkormányzatával, az érintett települések önkormányzataival való együttműködés a településrendezési tervek összehangolása érdekében. Együttműködés a megye gazdasági szereplőivel. Területi információs rendszer kialakításában és működtetésében való részvétel. Helyi önkormányzatok területfejlesztési társulásainak támogatása. A megye fejlesztése érdekében együttműködés a területi államigazgatási szervekkel, civil és szakmai szervezetekkel. Közreműködés a megye hosszú távú területfejlesztési koncepciójának elkészítésében, annak végrehajtásában. Az országos területfejlesztési koncepció, területfejlesztési program véleményezése, közreműködés a nemzeti fejlesztési stratégia kidolgozásában. A területfejlesztési önkormányzati társulások döntés előkészítésében való közreműködés, pályázatok készítése. A megyei önkormányzat hatáskörébe utalt fejlesztési források elosztásának elősegítése, azok felhasználásának ellenőrzése. Együttműködés elősegítése a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszterrel. Az illetékes területi államigazgatási szervek megyét érintő fejlesztése és pályázatai véleményezésének koordinálása. A társaság nem zárja ki, hogy a tagján kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásból. 4.2. A Társaság üzletszerű gazdasági tevékenysége: A közhasznú tevékenység elősegítésére a Társaság - tevékenységi körében és kapacitása terhére - üzletszerű gazdasági tevékenységet oly módon végezhet, hogy az a közhasznú feladatainak ellátását nem veszélyeztetheti. Tevékenység 5814 08 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 5819 08 Egyéb kiadói tevékenység 6311 08 Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás 7320 08 Piac-, közvélemény-kutatás 8230 08 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 8559 08 M.n.s. egyéb oktatás 5./ A Társaság tartama: határozatlan idő. 6./ A Társaság tevékenységének megkezdése: 1996. szeptember 1. A Társaság üzleti éve a naptári évvel azonos. II. A Társaság cégjegyzésének módja 2
7./ A Társaság cégjegyzése: A Társaság cégjegyzése akként történik, hogy a géppel vagy kézzel előírt, előnyomott, illetve előnyomtatott cégnév alá az ügyvezető önállóan írja alá a nevét. III. A társaság törzstőkéje, személyes közreműködés módja, mellékszolgáltatás 8./ A Társaság törzstőkéje (jegyzett tőkéje): A Társaság törzstőkéje (jegyzett tőkéje) 5.000.000,- Ft, azaz: Ötmillió forint, mely kizárólag készpénzből áll. A törzsbetét: Tulajdonosa: Nógrád Megye Önkormányzata Nagysága: 5.000.000.-Ft, azaz: Ötmillió forint, mely kizárólag készpénzből áll. 9./ Tag üzletrésze, befizetés esedékessége: 9.1. Az üzletrész a törzsbetéthez kapcsolódó tagsági jogok és kötelezettségek összessége. Az üzletrész a társaság nyilvántartásba vételével keletkezik. Az üzletrész mértéke a tag törzsbetétjéhez igazodik. Azonos mértékű üzletrészhez azonos tagsági jogok fűződnek. A tagnak csak egy üzletrésze lehet. 9.2. A Tag a törzsbetétjéből 4.000.000,-Ft összeget a jelen alapító okirat aláírásáig teljes egészében a Társaság rendelkezésére bocsátott. A fennmaradó 1.000.000,-Ft összeget a Nógrád Megye Önkormányzata tag a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságból történő kiválása, és a Társaságba történő beolvadása során bocsátotta a Társaság rendelkezésére. 10./ Személyes közreműködés módja: Tag a társaság működésében személyesen nem vesz részt. 11./ Mellékszolgáltatás: Tag mellékszolgáltatás teljesítésére nem köteles. 12./ A Társaság nyereségével kapcsolatos rendelkezések: A Társaság tevékenységéből származó nyereség nem osztható fel, az a Társaság vagyonát gyarapítja, illetve a Társaság a nyereséget közhasznú célra fordítja. 13./ A Társaság tagja pótbefizetési kötelezettséget vállal, melynek maximális mértéke a törzstőke 100 %-a. A pótbefizetés készpénzben történik egy alkalommal, melyet legkésőbb az év végén vissza kell fizetni. IV. A Tag jogai és kötelességei 14./ Tag a Társaság legfőbb döntést hozó szerve, amely az Alapító jogkörében jár el. A Tag kizárólagos jogköre: a./ A Tag kizárólagos hatáskörébe tartoznak mindazon ügyek, melyeket a 2013. évi V. törvény (Ptk.) a Taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utal, így: 3
b./ c./ d./ e./ f./ a törzstőke felemelése, leszállítása, pótbefizetés elrendelése és visszatérítése, a Társaság mérlegének megállapítása, és a nyereség felhasználásának meghatározása, a közhasznú tevékenység folytatásának feltételeiről szóló Szerződés megkötése, illetve jóváhagyása, az éves üzleti terv jóváhagyása, a Szervezeti és Működési Szabályzat, Javadalmazási Szabályzat jóváhagyása (melyben rendelkezni kell a vezető tisztségviselő és a Felügyelő Bizottsági tagok javadalmazási módjáról), g./ a Társaság ügyvezetőjének kijelölése, visszahívása, díjazásának megállapítása, az ügyvezető tekintetében a munkáltatói jog gyakorlása, h./ a Felügyelő Bizottság tagjainak kijelölése, visszahívása és a bizottsági tagok díjazásának megállapítása, i./ a Felügyelő Bizottság ügyrendjének jóváhagyása, j./ a Társaság könyvvizsgálójának kijelölése, visszahívása, díjazásának megállapítása, k./ olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, melynek értéke a törzstőke legalább 100 %-át meghaladja, illetőleg amelyet a Társaság saját tagjával, ügyvezetőjével, vagy azok közeli hozzátartozójával köt, kivéve, ha az utóbbi szerződés megkötése a Társaság szokásos tevékenységéhez tartozik, l./ döntés olyan hitel, kölcsön felvételéről, vagy a vagyon olyan mértékű megterheléséről, amely meghaladja a társaság törzstőkéjének 25 %-át, m./ n./ az ügyvezető és a felügyelő bizottsági tagok ellen kártérítési igény érvényesítése, továbbá intézkedés az ügyvezető ellen indított perben a Társaság képviseletéről, A Tag - megválasztással, illetve kinevezéssel kapcsolatos ügyek kivételével - döntései meghozatala előtt 15 nappal az ügyvezető és a Felügyelő Bizottság véleményét írásban köteles kikérni, majd a döntésekről szóló határozatok megküldésével az érintetteket tájékoztatni. Az érintettek - döntést megelőző - írásba foglalt véleményét és a döntést tartalmazó jegyzőkönyvet 30 napon belül a Balassagyarmati Törvényszék Cégbíróságán kell letétbe helyezni. 15./ A Tag jogosult, illetőleg köteles dönteni az Ügyvezető, a Felügyelő Bizottság, a Könyvvizsgáló írásbeli előterjesztésében foglaltak figyelembevételével - a 2013. évi V. tv. 3:188. -ában a taggyűlési hatáskörbe utalt kérdésekben. 16./ Taggyűlés, Határozatok könyve: A Társaságra vonatkozó döntéseket a rá vonatkozó jogszabályoknak, szabályzatoknak megfelelően Nógrád Megye Önkormányzatának Közgyűlése hozza meg, melyről jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyvből a határozathozatal időpontjának, hatályának, a határozat sorszámának, a döntéshozó személyének megállapíthatónak kell lennie. A jegyzőkönyvnek az ülésen elhangzottak lényegét kell tartalmaznia, ugyanakkor a meghozott határozatokat szó szerint kell rögzíteni. Az ügyvezető a Tag által hozott határozatokról folyamatos nyilvántartást vezet (Határozatok könyve). A határozatokat azok meghozatala után haladéktalanul be kell vezetnie a Határozatok könyvébe. A Határozatok könyvébe a Tag képviselője, felügyelő bizottsági tag, könyvvizsgáló betekinthet és a Határozatok könyvében foglaltakról az ügyvezető által hitelesített másolatot kérhet. 17./ Az ügyvezető: 4
A társaság vállalkozási tevékenységet csak közhasznú vagy a jelen alapító okiratban meghatározott alapcél szerinti tevékenység megvalósítását nem veszélyeztetve végez. A társaság a vezető tisztségviselőt, a támogatót, az önkéntest, valamint e személyek közeli hozzátartozóját a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások kivételével cél szerinti juttatásban nem részesítheti. A társaság gazdasági-vállalkozási tevékenységének fejlesztéséhez közhasznú tevékenységét veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet el. A társaság a közhasznú tevékenységének ellátásához szükséges tulajdonában álló ingatlant, ingót, stb. semmilyen módon nem terhelheti meg, fedezetül harmadik személynek nem ajánlhatja fel. A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 16. (9)-(11) bekezdései alapján a Társaság, mint a különválással létrejött jogutód társaság kötelezettséget vállal arra, hogy az átalakulást követően a jogelődtől átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a céltartalékot és a passzív időbeli elhatárolást is) figyelembe véve, adóalapját úgy határozza meg, mintha a szétválás nem történt volna meg. 20./ A Tag kijelenti, hogy a Társaság engedély, illetőleg bejelentés-köteles tevékenységet nem folytat, működése során az engedély és bejelentés-köteles tevékenységet csak az engedély megszerzése, a bejelentés megtörténte után kezdheti el, amennyiben az a Társaság honlapján közzétételre került. 21./ Összeférhetetlenségi rendelkezések Az Alapítóra vonatkozó összeférhetetlenség: A tag valamint az ügyvezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjainak, a tagsági viszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. A tisztségviselőkkel kapcsolatos összeférhetetlenség és kizáró okok: A vezető tisztségviselőre, Felügyelő Bizottság elnökére, tagjára, illetve a könyvvizsgálóra a Ptk. 3:22., 3:26., 3:115., 3:129. -ában, a 2011. évi CLXXV. tv. 38. (3) bekezdésében, 39. -ában és a 2006. évi V. tv. 9/B. -ában foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. A Társaság működésének nyilvánossága: A Tag ülései nyilvánosak, kivéve a Tag önkormányzati státuszához kapcsolódó törvényi szabályozások szerint elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltak szerinti zárt ülés elrendelését. A Tag ülésének meghívóját a Társaság a honlapján teszi közzé. A meghívón jelezni szükséges, hogy mely napirendi pontok tárgyalása nem nyilvános. 7
A Tag döntéseit a Társaság székhelyén kifüggesztéssel, valamint a honlapján hozza nyilvánosságra, kivéve az üzleti titkot és a személyi ügyeket érintő döntéseket. A kifüggesztett döntéseket előzetes egyeztetést követően bárki megtekintheti. Tagnak a Társasággal kapcsolatos döntéseit tartalmazó irataiba a Tag SzMSz-ében rögzítettek szerint az érdeklődők korlátozás nélkül betekinthetnek. A társaság irataiba való betekintés előzetes bejelentés alapján az ügyvezető engedélyével történhet a Társaság székhelyén. A Társaság működését és a szolgáltatásai igénybevételének módját a Társaság Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. A Tag által hozott döntéseket a Társaság ügyvezetője írásban köteles az érintettekkel közölni 30 napon belül, azok nyilvánosságra hozatala a honlapján (www.nmtkht.hu) történik. A Társaság éves közhasznúsági jelentését a honlapján nyilvánosságra hozza. A közhasznúsági jelentésbe bárki betekinthet. A Társaság a közhasznúsági jelentést a tárgyévet követő évben legkésőbb június hó 30. napjáig saját honlapján, valamint egy Nógrád Megyei lapban köteles közzétenni. A Társaság közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Jelen Alapító okiratban nem szabályozott kérdésekre a 2013. év V. tv. (Ptk.), valamint a 2011. évi CLXXV. törvényben foglaltak az irányadók. Jelen Alapító okiratot a Tag képviselője, mint akaratával mindenben megegyezőt írja alá. Salgótarján, 2016. augusztus 30. Skuczi Nándor a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke alapító Záradék: Alulírott, a Simon Ügyvédi Iroda képviseletében tanúsítom, hogy az alapító okirat preambulumában, 8., 9.2., és 19. pontjaiban eszközölt változások a 2016. augusztus 25. napján kelt, alapítói határozatok tartalmának megfelelnek, és ezen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a társaság ellenjegyzés időpontjában aktuális alapító okirata. Készítettem, és ellenjegyzem. Salgótarján, 2016. augusztus 30. Simon Ügyvédi Iroda képv. Dr. Simon Ferenc ügyvéd, Dr. Lassán Csaba ügyvéd 3300 Eger, Foglár György u. 2. sz. 8
II. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság határozatai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság 9/2016. (VII.29.) határozata A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság a Balogh Elemér (lakcíme: ) által benyújtott fellebbezés tárgyában meghozta a következő határozatot: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság a Balogh Elemér által a Szakácsi Község Helyi Választási Bizottság 17/2016. (VII.24.) határozata ellen benyújtott fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. A határozat ellen a meghozatalától számított 3 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen vagy levélben, továbbá elektronikus dokumentumként a Debreceni Ítélőtáblának címzett bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottságnál (3525 Miskolc, Városház tér 1., fax: 46/352-525, e-mail: tvb@hivatal.baz.hu.). A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2016. augusztus 1-jén 16.00 óráig megérkezzen. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy - a szakvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával - saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője, vagy saját ügyében a jogi szakvizsgával rendelkező személy minősített elektronikus aláírásával kell hogy ellássa a kérelmet. Ha a bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet elektronikus dokumentumként nyújtják be, annak mellékleteit a kérelmező oldalhű másolatban elektronikus okirati formába alakítja. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem benyújtóját tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg. Indokolás I. Balogh Elemér (lakcíme: ) fellebbezést nyújtott be Szakácsi Község Helyi Választási Bizottság 17/2016. (VII.24.) határozata ellen, melyben Oláh Lajos független jelöltet állapítja meg a Bizottság a település (Szakácsi) megválasztott polgármesterének a 2016. július 24-én megtartott időközi polgármesterválasztáson. II. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság megvizsgálta a 2016. július 24-ei időközi polgármester-választáson polgármester-jelöltként indult Balogh Elemér által benyújtott fellebbezést, az ahhoz mellékletként csatolt iratokat. A Területi Választási Bizottság a fellebbezésben leírtakat összevetette a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek (a továbbiakban: Ve.) azon rendelkezéseivel, amelyek meghatározzák, hogy mit kell tartalmaznia a fellebbezésnek ahhoz, hogy azt az illetékes, jelen esetben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság érdemben elbírálhassa. Ezen törvényi rendelkezések az alábbiak: A Ve. 221. (1) bekezdése alapján a választási bizottság elsőfokú határozata ellen a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet fellebbezést nyújthat be. A Ve. 223. (3) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint: (3) Fellebbezést és bírósági felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani
a) jogszabálysértésre hivatkozással, illetve b) a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott határozata ellen. A Ve. 224. (3) bekezdése szerint a fellebbezésnek tartalmaznia kell: a) a kérelem 223. (3) bekezdése szerinti alapját, b) a kérelem benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, c) a kérelem benyújtójának személyi azonosítóját, illetve ha a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát, vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát. A Ve. 241. (2) bekezdésében foglaltak szerint: (2) A választási bizottságnak a választás eredményét megállapító döntése ellen a) a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára, vagy b) a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozással lehet fellebbezést benyújtani. A Ve. 231. (1) bekezdés d) pontja szerint a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani, ha az nem tartalmazza a Ve. 224. (3) bekezdésében foglaltakat. A Területi Választási Bizottság a Balogh Elemér által benyújtott fellebbezés elolvasása és megvizsgálása alapján azt állapította meg, hogy a fellebbezés nem tartalmazza a fellebbező személyi azonosító számát, amely feltüntetése pedig a már előzőekben hivatkozott Ve. 224. (3) bekezdés c) pontja alapján kötelező lett volna. A Területi Választási Bizottság azt is megállapította, hogy Balogh Elemér fellebbezése nem tartalmazza, hogy az általa fellebbezéssel támadott polgármester-választás eredményét megállapító 17/2016. (VII.24.) határozat mely jogszabályhelyhez kapcsolódóan jogellenes, nem jelölt meg olyan jogszabályhelyet fellebbezésében, amire hivatkozással fellebbezését előterjesztette, a Ve. 241. (2) bekezdésének figyelembe vételével nem határozta meg, hogy mire hivatkozással terjeszti elő jogorvoslati kérelmét. Azon tény, hogy Balogh Elemér személyi azonosító száma nem került feltüntetésre az általa benyújtott fellebbezésben, illetve hogy nem jelölte meg azt a jogszabályhelyet, amelyet álláspontja szerint sért a Szakácsi Község Helyi Választási Bizottsága 17/2016. (VII.24.) határozata, azzal a törvényi következménnyel jár, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság érdemben nem vizsgálhatja meg a fellebbezésben foglaltakat, mert a Ve. már hivatkozott 231. (1) bekezdés d) pontja szerint ilyen esetben a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani. A Területi Választási Bizottság rögzíti, hogy a fellebbezés fentiekben megjelölt formai hiányosságait utólag nem lehet pótolni. III. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság határozata a már hivatkozott jogszabályhelyeken, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ve. 10. -án, 222. (1) bekezdésén, a 223., a 224. és a 229. (1) bekezdés rendelkezésein, az illetékekről történő tájékoztatás az 1990. évi XCIII. törvény 37. (1) bekezdésén, 62. (1) bekezdés s) pontján, valamint a Legfelsőbb Bíróság 2/2010. (III.23.) közigazgatási jogegységi határozatán alapul. Miskolc, 2016. július 29. Dr. Murányi Zsolt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság elnöke
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELEKTRONIKUS KÖZLÖNYE Felelős kiadó: Dr. Kovács János főjegyző Szerkesztésért felelős: Dr. Sáfrány Borbála osztályvezető * ISSN-szám: 2061-0440