Gabriel Liiceanu. A gyűlöleltről

Gabriel Liiceanu A gyűlöleltről

Gabriel Liiceanu A gyűlöleltről Orpheusz Kiadó Budapest, 2014

A kötet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg. Fordította: Karácsonyi Zsolt A fordítás a következő kiadás alapján készült: Despre ură. Humanitas, București, 2008 Humanitas, 2006 Orpheusz Kiadó 2014 Hungarian translation Karácsonyi Zsolt, 2014

Ezen oldalak, akárcsak A hazugságról szövege egy Microsoft konferenciának köszönhetőek, amelyen 2007 április 19-én adtam elő Marosvásárhelyen. Azon a reggelen, miközben a Petru Maior Egyetem aulájában az eredendő bűnről, a gyűlölet geneológiájáról, az értelmiségiekről és a gyűlöletről beszéltem, az ország parlamentjében megindult a Románia elnökének felfüggesztését célzó procedúra. Azzal kezdtem az előadást: nem lehet teljesen véletlen, hogy éppen akkor és ott hangzik el: 1990 márciusában a gyűlölet az utcákon táncolt az önök városában, és miközben beszélünk, ugyanezt teszi Románia parlamenti padjain. Nehéz elképzelni ennél jobb helyet és időpontot, ha a gyűlöletről akarunk beszélni. Ez a beszéd itt és most intellektuális és szimbolikus módszere a gyűlölettől való megszabadulásnak. Azáltal, hogy egyszerűen csak megértjük működését. Az igazság az, hogy nem véletlenül jutottam el e témához. Romániában az elmúlt hat évtizedben folyamatosan és változatos formákban jelentkezik a gyűlölet. A kommunista Romániában a gyűlölet kétirányú volt: 5

lentről felfele és fentről lefele tartó. A gyűlölet elvi kérdés lett. Fentről lefele: mert egyértelmű volt, hogy vezetői lenézték és gyűlölték egy olyan ország népességét amelyet nem tartották képesnek a szabadságra, és amelyet kizárólag hazugsággal és terrorral irányítottak. Elvi kérdéssé vált lentről felfele is, attól fogva, hogy a vezetőket erőszakkal szavaztatták meg, és a választás színjátéknak bizonyult. Majd amikor minderről megfeledkeztek és a kommunista rendszer örökkévaló lett, a mindennapos megaláztatás vált a gyűlölet forrásásává. Infantilissé tettek mindenkit azzal, hogy az életünket alkotó gesztusok sorát a lehet nem lehet ellentétpárja határozta meg. Ezt mondhattad, de azt nem, ezt láthattad, de azt nem, volt amit ehettél, volt amit nem, ennyire vagy nem ennyire szaporodhattál, és csak annyit vagy nem annyit szórakozhattál. Negyvenöt frusztrációban, nyomorban és félelemben eltelt év a gyűlölet terévé alakította Romániát. A gyűlölet, mint aktív érzelem - az igazat megvallva csak a lakosság egy részénél volt tényleg az, annál, amelynek még voltak közösségi érzései legalábbis részben, magyarázhatja Ceușescu bukását. Az elmúlt 17 évben, az 1989-es decemberi forradalom óta, a dolgok megváltoztak, de az a gyűlöletmennyiség, ami a román társadalom szervezetében felgyülemlett, úgy látszik egyben maradt, sőt, egyre több változatban jelenik meg. Először is, teljesen lélektani alapról szemlélve, az adott körülmények között, 6

amikor a kreativitás forrásai felszínre törhetnek, hogy valaki mennyire sikeres, azt az emiatt keletkező gyűlölet mennyisége határozza meg. A gyűlölet tehát a siker egyik tünetévé vált. A dolgok odáig fajultak, hogy az emberek a gyűlölet iránti rajongásból képesek bármit megcselekedni, még a te cselekvőképességed megszűntetése árán is (még akkor is ha emiatt együtt vesztenek veled), csak nehogy dicsőség és a közönség elismerése fogja körül neved. Így jutunk el az öngyilkos gyűlöletig, amelytől a csapattárs inkább elgáncsol ha kell, csak nehogy te rúgd be a győztes gólt. Másrészt, társadalmi szinten, úgy tűnik, hogy a 45 év kommunizmusból eredő gyűlölet kimeríthetetlen. Gyűlölnek azok, akik megállapítják, hogy az életüket és sorsukat tönkretevők azt akarják, miután megőrizték helyeiket, funkcióikat és a hatalom atribútumait, hogy ismét ők, ugyancsak ők, a megnyomorítók irányítsák az életeket és sorsokat az új társadalomban is. Utóbbiak a maguk során, gyűlölik mindazokat, akik megkérdőjelezik és veszélyeztetik privilégiumaikat, bűntelenségüket és hatalmukat, fel-feltörő, többé vagy kevésbé szervezett felháborodásaikkal és tüntetéseikkel. Mindezeket figyelembe véve úgy láttam, hogy nagyonis időszerű a gyűlöletről való elmélkedés, mert a megértett dolgok sokkal könnyebben uralhatóak. Ugyanakkor igencsak különös megállapítani, hogy a modern gondolkodás milyen kevés figyelmet szentelt egy olyan kérdéskörnek, amely a modernitás sajátos 7

vonása a XIX. század végétől az emberiség történetét négy gyűlöletfajta időszakonként, egyszerre vagy felváltva lezajló kitörése jellemzi: az osztálygyűlöleté, a faji, a nemzeti és a vallási gyűlöleté. Az a gondolkodó aki a legmesszebb ment a gyűlöletnek a modern társadalomra gyakorolt hatása és az értelmiséghez való viszonyának vonatkozásában Julien Benda volt. La trahison des clercs (Az írástudók árulása) című, 1928-ban megjelent könyvének 1 feledésbe merülése, ha ugyan nem szisztematikusan hagyták figyelmen kívül, semmi mással nem magyarázható a bűnös vállalások évszázadában, csak eggyel: benne az értelmiségiek többsége kénytelen volt egy számára korántsem kedvező énképpel szembesülni. Az a vád éri őket, hogy a politikai szenvedélyek kedvéért lemondtak örök hivatásukról: arról, hogy időktől függetlenül az igazat, a jót, az igazsságosságot védelmezzék. Könyve megírásakor Benda előtt még nem vonult el, mint előttünk, retrospektíven, a XX. századi történelem atrocitásainak képsora. Annál meglepőbb az írás előrejelző jellegű elemzése. Ezen oldalak tulajdonképpen Benda könyvének központi gondolatára épülnek: Évszázadunk lesz majd a politikai gyűlöletek intellektuális megszervezésének százada. Előadásom szövegében arra törekedtem, hogy tágabban értelmezzem e gondolatot, szembeállítva a gyűlölettel 1 Julien Benda: Az írástudók árulása. (Rónai Mihály András fordítása) Fekete Sas Kiadó, Budapest, 1997. 8

és az eredendő bűnnel, ami Káin sajátja, hogy Benda nyomdokai haladva, meg is mutassam, milyen végtelenül hatékonyabb a modern gyűlölet működése a bibliaihoz képest, amely, mert ideológiai vértezet nélkül való volt, nem változtathatta át neutronbombává az embert, pontosabban, André Glucksmann szavaival élve emberi bombává. Ez a gyűlölettel töltött bomba a legrobbanékonyabb elképzelhető anyag, az elmúlt évszázadban több mint százmillió embert ölt meg, és a jelek szerint, korántsem csökkent gyilkolási pontenciálja. A gyűlöletbomba, amit emberi szenvedélyekből hoznak létre és ideológiával látnak el, valószínűleg az egyetlen globális fegyver, az egyetlen, amellyel az emberi faj komoly nehézségeket okozhat magának. Végezetül, látni akartam azt is, milyen a gyűlölethez való viszonya az értelmiségnek az 1989 utáni Romániában: mennyire áll távol, miután kijutott a kommunizmusból, saját örök hivatásától, milyen körülmények között léphet ki ma a nyilvánosság terébe, anélkül, hogy ezáltal rögtön részesévé ne válna a gyűlölet intellektuális megszervezésének? 9

I. Mi a gyűlölet? Felbontások és meghatározások

1. A felindulásból és a válaszként létrejövő gyűlölet Létezik többfajta gyűlölet? És ha igen, melyik válfajáról beszélünk ma? Érdekes, hogy ha a gyűlöletről szólunk, mindenkinek az a rút jut eszébe, amely hosszasan kitenyésztett frusztrációk, irigységek és lelkiismeretfurdalások miatt tör elő belőlünk. És ha képes vagy egy ennyire lealacsonyító érzelemre, bárki kész elítélni. De vajon egyazon dolog-e azért gyűlölni valakit mert, mondjuk olyan a kinézete amilyen, vagy nagyobb háza van mint neked, vagy pedig azért, mert mondjuk megölte a gyermekedet és megnyomorította életed? Egyazon dolog halálosan gyűlölni valakit (ami néha azt jelenti, hogy tényleg meg is ölöd), azért amilyen, és azért a rosszért, amit veled tett és amellyel romba döntötte létezésedet? Nagyon jól tudom, hogy egy olyan vallás mint a kereszténység, azt fogja mondani: bűn minden gyűlölet és egy jó keresztény nem gyűlölhet senkit és semmit. Irigységből, de az elszenvedett rossz miatt sem. Az igazi keresztény számára nem marad más, mint imádkozni azért, aki gyűlöl és azért, aki előbbi- 13

nek rosszat tett. Imádkozzatok Sándor testvérért.... Imádkozzatok a győztesért, a hóhérért, azért, akinek hatalma van, és rosszra használja fel. Mert, aki gyűlöletből tesz rosszat neked, az széttépi önmagát is. És azt kell szánnod, nem igaz? aki széttépi önmagát, és nem azt, aki megkarmolódott... Szánnunk kell őt, aki legyűrt bennünket és rosszat tett nekünk. Ő a nagy megkínzott, a nagy elveszett. A napokban találkoztam az utcán azzal, aki Jilava-n hallgatott ki. Azt mondta, hogy betegnyugdíjazták. Szélhűdést kapott. Húzta az egyik lábát. Hogy egy kis plusz jövedelemhez jusson, egy dohányboltban vállalt munkát. És én? Olvastam, írtam, éppen akkor jelent meg a Búcsú Goethétől... Remélem felismerték azt a személyt, aki elméleti síkon fogalmazta meg, tíz év kényszerlakhely és hat év börtön után, ezt a hozzáállást: Constantin Noicáról van szó. Szerinte, amikor a nagy végelszámolás megtörténik, a hóhér a nagy vesztes. Így tehát, szánjuk a hóhért. Sajnáljuk meg őt. Az áldozat, bármennyire is megkínozzák, bármennyire is megcsonkítják, boldogul valahogy. Sőt, ha megölik, akkor is akad majd valaki, aki megbocsájt a nevében. A Karamazov testvérek Lázadás fejezetében Iván elmagyarázza Aljosának, miért nem tud megbékélni a végső harmónia keresztény eszméjével, mely szerint egy szép napon, amikor megnyílnak a Mennyek kapui és az isteni ítélet megnyilatkozik, az iszonyú 14

szenvedés, amely az embereket kíséri történelmük során, értelmet nyer, az áldozatok és a hóhérok megölelik egymást az általános megbocsátás körtáncában. Iván nem tartja ezt természetesnek. Mert senki a világon, senki, mondja ő, nem bocsáthat meg a hóhérnak, aki megkínozta és megölte áldozatát. Ahhoz, hogy a végső harmónia uralkodhasson, meg kell előzze a kompenzáció, másfajta mint a bosszú (mert az úgysem hozhatja helyre a kínok közt meghalók sorsát). Az emberek iránti szeretetből, mondja Iván, nem fogadhatom el sem a végső megbocsájtást, sem azt, hogy valaki megbocsájthat az áldozat nevében, még akkor sem, ha ez a valaki a megkínzott és megölt gyermek édesanyja. Na igen, válaszolja Aljosa, mégis van valaki, aki nem része, de mégis alászállt e világba és feláldozta ártatlan vérét mindekniért és mindenért, aki megkapta a teljes megbocsátás jogát és erejét. Ez a valaki Jézus Krisztus. A teljes keresztény erkölcs benne foglaltatik ebben az egyetlen Dosztojevszkij oldalban, és ezen erkölcs szerint a gyűlölet bármely fajtája feloldódik a szeret és a megbocsájtás óceánjában, ami egyszerre születik meg a végtelenül szenvedő Fiúban megtestesülő Istennel. Csakhogy esetünkben másról van szó, mint a keresztény erkölcsben megjelenő gyűlölet kérdéséről. Azt javasoltam: vegyük észre a nem lehet gyűlölni episztemológiai kettősségét. Azt jelenti: nem irigykedhetsz, hogy ezáltal eljuss a gyűlölethez? Vagy azt 15

jelenti: nem válaszolhatsz a más által okozott rosszra? E két kérdéssel szembesítve a nem lehet gyűlölni formula arra kötelez bennünket, hogy megkülönböztessük a felindulásból származó gyűlöletet a válaszként létrejövőtől, mert az elsőnek lélektani indokai vannak, és nem erkölcsiek, míg a másodiknak vannak lélektani és erkölcsi indokai is. Egy ember meggyűlöli a másikat: olyan erények miatt amelyekkel ő nem rendelkezik, vagy olyan jóval erősebb képességek okán, amelyekkel mindketten rendelkeznek, mint: inteligencia, szépség, gazdagság, tehetség, siker, szerencse, stb. Mert gyűlöli, rosszat akar neki. Ez a rossz nem válasz valami gesztusra, amelyet a meggyűlölt tett azzal szemben, aki gyűlöli. Ez esetben a gyűlölet tisztán és egyértelműen attól ered, aki eredendő módon gyűlöl. Aki egyedül van gyűlöletével. Mert nem találja előzményét a gyűlölt gesztusában vagy cselekedetében, gyűlölete a felindulás gyűlölete. A gyűlölt a gyűlölő passzív áldozata. Arra figyel fel, hogy a derült égből ér hozzá a gyűlölet. Nem mondható el róla: azért, hogy gyűlöljék összehozott volna valamit az ellen, aki gyűlöli, a másik gyűlöletéről tudomást szerezve nem is érti miért gyűlölik. A gyűlölet, amit elvisel, az a nem-előidézett, eredendő gyűlölet. Az általa elviselt gyűlölet csakis pszichológiai síkon jön létre. Nagyon könnyen előfordulhat, hogy, akit gyűlölnek, az nem is ismeri gyűlölőjét. Márpedig az a gyűlölet, amelynek nincs köze a gyűlölt semmiféle 16

tettéhez vagy gesztusához, lényegét tekintve teljesen erkölcstelen. Olyan értelemben erkölcstelen, hogy nincs semmiféle erkölcsi megalapozottsága. A napvilágnál (és nem a gyűlölő lelkiismeretfurdalástól hosszasan gyötört lelkének éjszakájában) gonoszsága a maga tökéletes indokolatlanságában jelenik meg. Egy ember a másik által ellene elkövetett rossz miatt kezdi el gyűlölni a másikat. Úgy tekinti, hogy a rossz, amire vágyik vagy, amit előidéz jogos válasz az elszenvedett rosszra. A kívánt vagy előidézett rossz ebben az esetben a válaszként létrejövő gyűlölet kifejeződéseként születik meg: aki gyűlöl, egy kívülről érkező, a felindulás gyűlöletéből előtörő gesztus nevében cselekszik, amit neki kellett elviselni. Ahhoz, hogy gyűlöljön, előbb gyűlöltnek kell lennie, és szenvednie kell az eredendő gyűlölet miatt. Gyűlölete valami meghatározottra ad választ, és az, akit előbbi gyűlöl, tudatában van az előidézett rossznak, képesen arra, hogy bizonyos határok között fel is vállalja a rossz bűnét. A felindulás gyűlöletével ellentétben, a válaszként létrejövő gyűlöletben egy történet körvonalazódik: a gyűlölt és gyűlölője ismerik egymást, sorsuk keresztezi egymást, és a kölcsönös gyűlölettel határozzák meg önmagukat. A válaszként létrejövő gyűlölet, megpróbál újra egyensúlyt teremteni a világban, ezért morálisan igazolt gyűlölet. Az elkövetkezőkben folyamatosan szem előtt tartjuk a felindulás gyűlöletét, a túlcsorduló, spontán, 17

eredendő, a talán minden létezőben jelenlevő léttelenség mélységeiben létrejövő gyűlöletet, ami határhelyzetben, a létrejövés által elégül ki. Habár a válaszként létrejövő gyűlöletet ismerem jobban, mágis a másikat választom, mert ez a gyűlölet alakítja a történelmet, és mert ez az, amitől az évszázadok során, miként látni fogjuk, a rossz elburjánzott az emberiségben. 18

2. Az emberi lény lelki hőfokáról A gyűlöletről, ahányszor csak beszéltek róla, általában a szeretettel összekapcsolva tették. Nem csak a preszokratikus Empedoklész helyezte a világot a Szeretet (Philia) és a Gyűlölet (Neikos) mechanikájának alapjaira, amelyek egymást váltják a világ irányításában, de még a modern gondolkodók is, legyen szó akár a fenomenológus Max Schelerrről 2 vagy Ortega y Gassetről 3. Csak úgy tudtak beszélni a szeretetről vagy a gyűlöletről, hogy egymásban tükröztették őket. Nyilvánvaló, hogy az emberi lélek gondolkodásból, akaratból és éryelmekből összeálló térképén a szeretet és a gyűlölet az érzelmek vidékének egyik sajátos területén helyezkedik el: a szenvedélyekén. A szenvedélyek végső felfokozottságig, a paroxizmus formájáig jutó érzelmek. Doron és Parot Pszichológiai szótárában 4, a szenvedélyt úgy határozzák meg 2 Max Scheler: Wesen und Formen der Sympathie. Franke, Bern, 1973, 150-258. o 3 Ortega y Gasset: A szerelemről. Gilicze Gábor fordítása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991., 21-28. o. 4 Roland Doron Françoise Parot: Dicționar de psihologie, Humanitas, București, 2006., 572.o. (trad. din franceză Natalia Cernățeanu ș.a.). 19

mint az energia folyamatos mozgásban tartása egy cél elérése érdekében, amit nem árnyékolhat be semmiféle sikertelenség vagy meghazudtolás, a francia pszichológia klasszikusa, Théodule Ribot 5 pedig azt mondja, hogy a szenvedély, azt jelenti érzelmeknek mint a kényszerképzet az elmének. Azonban Ortega y Gasset az, aki észrevételezte, hogy a gondolkodástól és az akarattól eltérően, amelyek minden hőfoktól mentesek (egy matematikai tétel bizonyítása például csak az elme hidegségét mozgósítja), míg a szenvedélyek az emberi lény lelki hőfokát biztosítják 6. Ortega beszélt a más és más érzelmi hőfokokról amelyek a szenvedélyeknél megfigyelhetőek, és e hőfokokat kiterjesztette az egyénekről a nemzetekre, megemlítve Görögország hűvösségét, a romatikus Európa tüzességét 7. Azonban biztos, hogy csakis a szenvedélyek képesek felgerjeszteni a lelket, lázas állapotba hozni azt, csak a szenvedélyek eredményezhetik a platóni mania-t, az istenektől érkező szent őrületet, ami képes arra, hogy a teremtés vagy a pusztítás végletes gesztusait hozza elő az emberi lényből 8. A Jelenésekben, a Jánoson keresztül Jézus által a hét nyugat kisázsiai Egyháznak (keresztény gyülekezet- 5 Uo. 6 José Ortega y Gasset: A szerelemről. Gilicze Gábor fordítása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991, 26. o. 7 Uo, 27. o. 8 A szent őrület négy formájáról lásd Platón, Phaidrosz, 244 a 245 c. 20

nek) küldött üzenetek egyikében, a szellemi halál a bizonytalan, középszerű hőmérséklettel egyenlő, azzal, ami langyos, chliarós ( tepidus a latinban), vagyis se hideg, zestós ( frigidus ), se meleg, psychrós ( calidus ). És aki csak langyos, azt nem fogadja be a Lélek, hanem kiveti szájából (emethenai ek tou stómatos mōu, evomere ex ore meo ): Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból. (Jelenések, 3, 16-17.) 9 Elmondhatnánk tehát, hogy ha a szeretet olyan forró mint a tűzben kipróbált arany (Jelenések, 3, 18), akkor a gyűlölet a sötét tűz, az emberi szellem komor forrongása. 9 A Tyihonnál fejezetben (Sztavrogin gyónása), amely lezárja Dosztojevszkij Ördögökjét, ez a rész a Jelenésekből képezi a herceg és a szerzetes közötti beszélgetés tárgyát. Tyihon kitart amellett, hogy a szenvedélyes kiállás bármely radikális változata (legyen az akár az ördögben való hit, vagy az ateista fanatizmusa) inkább elfogadható, mint a középszerű érzelem és a gesztus, ami képtelen eljutni a határokig. Önt meghökkentette mondja Sztavroginnak, hogy a Bárány jobban szereti a hideget, mint a csak a lágymeleget... (Lásd: F. M. Dosztojevszkij: Ördögök. Jelenkor, Pécs, 2005, 447.o. A ford.) Sztavrogin drámája, és közvetett módon, gyónása sikertelenségének oka éppen az, hogy képtelen végighaladni az úton egy adott irányba, hogy a szenvedély középszerű hőfokára ítéltetett, a lágymelegre. Érdekes, ahogy a lágymeleg kérdése újra felbukkan Cioran és Noica publicisztikájában a 40-es években, a román polgár képességeinek hiányára vontakozóan, hogy egyértelműen lágymelegként nem tud a metanoia, a belső erőszaktétel, egy nagymérvű belső változás által ráállni Románia arculatának radikális színeváltozása felé vezető útra. A lágymelegek bűne, hogy a cselekvésképtelenség és a középszerűség megpecsételte Románia történelmét és sorsát. 21

3. A szeretet és a gyűlölet, mint a másikkal való találkozásra adott érzelmi válasz. A szeretetképtelenségből születő gyűlölet Egész életünk során, anélkül, hogy tudnánk, a többiekhez hasonlítjuk magunkat. Milyen helyet foglalok el a világban azokhoz viszonyítva, akiket utamba hoz az élet? Vagy, miért ne, azokhoz viszonyítva, akik nem élnek már, de akik ugyanazon a szakterületen hoztak lére valamit, amelyben én is dolgozom? Az élőkhöz hasonlítjuk magunkat, a halottakhoz, sőt, abban a pillanatban, hogy az utókorba vetítjük önmagunkat, azokhoz is, akik majd utánunk jönnek. 10 Amíg, Heidegger szavaival élve a Mitsein, az együttlét, vagy az egymássallét, Miteinandersein, röviden a mindennapiság létmódjában vagyunk, folyamatosan tükröződünk egymásban. A 27-nél a Lét és Időben Heidegger az akárki-önmagá -ról (Manselbst) a határozatlanról (Man) és a mindennapi önmagá -ról (alltägliches Selbstsein) beszél, arról a szok- 10 Max Scheler az egyén másokkal való értékösszehasonlítását tekintette az ellenérzés forrásának. V.ö.: Max Scheler a așezat compararea valorică a propriei persoane cu alții la originea resentimentului. Lásd: Max Scheler: Omul resentimentului, Editura Trei, Bucureşti, 1998, p. 40, trad. din germană Radu Gabriel Pârvu. Ediția a II-a, Editura Humanitas, București, 2007. 22

ványos arcról, amelyet valamennyien megkapunk a mindennapok során, amennyiben átvesszük a többiek gesztusait, elhatározásait, ízlését, gondolkodás- és cselekvésmódját. Életünk tulajdonképpen folyamatos megfertőződés, amely a többiekhez való állandó dörgölőzés útjának eredménye, melynek végén ott vár ránk annak a robot-képe, akik mi magunk vagyunk a hétköznapokban. Csakhogy az állandó egységesítési folyamat és a közép felé irányuló kiegyenlítés együtt jár azzal a folyamattal amit Heidegger távolságtartás -nak (Abständigkeit) nevez. Miként különböztetem meg önmagamat másoktól? Ez a versenyhelyzetből fakadó kényszer a mi eredetiséget nélkülöző aggodalmaink egyik formája, a bukásé mely által a mindennapi lét nem-autentikusságába jutok. Mert a távolságtartás kényszeres aggodalma nem egy olyan egyéniségé, aki leszűkíti lehetőségei terét egy autentikus én elérése érdekében, hanem olyané, aki tisztátalan előnyre akar szert tenni a mindennapi lét harcmezején. A Dasein mondja Heidegger e távolság miatt érzett gond következtében maga számára is rejtetten nyugtalankodik 11. És a távolság miatt érzett gond vagy úgy nyilvánul meg, hogy megpróbálom behozni lemaradásomat, ha a többiek mögé kerültem, vagy ha a többiek fölé kerültem úgy, hogy igyekszem megtartani ezt a távolságot. 11 Heidegger, Martin: Lét és idő. Osiris, Budapest, 2007, 153. o. 23

Ha rávetítem az egzisztenciális állapotot a gyűlölet és szeretet kérdéskörére, látnom kell miként viselkedem, amikor be kell hoznom egy adott távolságot, és a másikhoz kell hasonlítanom önmagamat; meg kell állapítanom, hogy olyan kvalitásokkal nézek szembe, amelyek a sajátjaimat meghaladják; vagy az összehasonlítás során az enyéimmel egyenlő kvalitású embert találok, és nem tudom alárendelt helyzetben tartani. A két távolságtartó egzisztenciális helyzetnek, kétfajta érzelmi megoldás felel meg: vagy csodálom a velem egy szinten vagy felettem levőt, és megszeretem; vagy mélységesen irígylem és meggyűlölöm végül. Az egyenlővel vagy a magasabb helyzetűvel való találkozás vagy szeretettel ér véget, miután áthaladt a csodálaton, vagy gyűlölettel, miután az irígységen haladt át. Csak a Mitsein-ként működő Dasein paraméterei között terjeszkedhet a gyűlölet, és csakis akkor, ha a távolságtartás váltója nem irányít bennünket érzelmileg már a kezdet kezdetén a szeretet felé. A Túl jón és rosszonban ( 173) Nietzsche pontosan és tömören fogalmazta meg: Az ember nem gyűlöl, amíg még lebecsül, csak ha már magával egyenlőnek vagy magánál többre becsül. Érdekes az a mód, ahogy Goethe a távolságtartás heideggeri kérdésének nyitjára rálel a szeretet irányában. Szerinte: A másik különleges adottságai elől nincs más menekvés csak a szeretet. Goethe azt sugallja, hogy inkább megéri szeretni, és a menekvés ebben az esetben, 24

természetesen a gyűlölet poklából történik. Ebből az következik, hogy a gyűlölet nem hódíthat teret, csak valamely érzelmi fogyatékosság esetén, amikor valaki alapjában képtelen megoldani a távolságtartásnak a szeretet felé hajló egzisztenciális helyzetét. Röviden: a gyűlölet a szeretni képtelenségből születik, habár lélek-gazdasági szempontból egyértelmű, hogy a szeretet, mint megoldás inkább megéri, mint a gyűlölet. Érdekes Scheler megjegyzése, hogy a másikkal való találkozás érzelmi feloldását igen gyakran előzi meg egyfajta hozzáállásbeli dadogás vagy érzelmi bizonytalanság, egy olyan pillanat, amelyben az érzelmi kötődés és távolságtartás keresztútjánál, habozunk a követendő irány megválasztásánál. A jeles emberek életében mindig vannak kritikus időszakok, amikor a szeretetre való hajlandóság és az azok iránti irígység, akiket jelentős képességeik miatt kénytelenek elismerni, egyszerre tör rájuk, még bizonytalanul, és csak később gyökeresedik meg egyik vagy a másik. 12 Tulajdonképpen, leegyszerűsítve elmondhatjuk, hogy a jó és a rossz természetek közötti választás mindig a másikkal való összehasonlítás végén történik meg: a jók csodálják és szeretik azt, aki egyenlő velük, vagy magasabbrendű, a rosszak irigykednek és gyűlölnek. 12 Există întotdeauna în viața oamenilor însemnați perioade critice în care intenția de dragoste și invidia față de alții, pe care trebuie să-i aprecieze datorită marilor calități, îi copleșesc alternativ, într-un mod încă labil, și abia mai târziu se fixează una sau alta. Max Scheler, id. mű. 40. o. 25

Szükségszerűen meg kell legyen bennem a szeretetre való szándék, hogy örülhessek más sikerének, és lényegemet tekintve kell nyitottnak lennem a gyűlöletre ahhoz, hogy örüljek más sikertelenségének. Egy atomizált és ellenségeskedésekkel terhelt közösségben, ahol a csodálat tűnőfélben van, ha valaki sikeres, azt már nem lehet pozitív fogalmakkal értékelni. Ilyen körülmények között a gyűlölet automatikusan válik a siker szimptómájává. Másként szólva: gyűlölnek, tehát létezel. A tiltott ajtóban megjegyzést tettem ebben az értelemben, ami ahelyett, hogy az idő múlásával veszített volna időszerűségéből, egyre aktuálisabbá válik: Minél nagyobb a téged körülkerítő gyűlölet, annél jobban körvonalazódik életed értelme. [...] Az igazság az, hogy jól, teljesen és változatosan csak azokban a társadalmakban élnek, ahol sokat gyűlölnek. A boldogság elválaszthatatlan a gyűlölettől, amit keltesz vele, és attól a megnyugtató gondolattól, hogy cselekedeteddel igazságosan csaptál oda. Ilyen értelemben Romániában jól élnek. Ha igaz az, hogy bármely halálos gyűlölet valakinek a győzelmével szembesül végül, akkor nálunk könnyen elérhetsz az apoteózisig: minden napon lesz valaki, aki halálosan gyűlöl azért, amit teszel és minden nap kézügyben lévő győzelemmé lesz ezáltal. 13 13 Gabriel Liiceanu: Uşa interzisă (A tiltott ajtó). Humanitas, Bucureşti, 2002., 346. o 26

4. A gyűlölet létrejötte a genetikai rablás és a státuszrombolás mechanizmusa által A képességet, amit szeretnék megszerezni, a másikban fedezem fel. A siker, amit szeretnék elérni, valaki másé. Másé a sors, amelyre vágytam. Úgy tekintem, hogy elrabolták tőlem azt a képességet, sikert, sorsot. Gyűlölöm azt, aki részesül belőlük, attól a pillanattól, hogy szerintem csak egyszerű véletlen okán nem lett az enyém mind. A tény, hogy hevesen vágyakozom utánuk, éppen elegendő érv ahhoz, hogy úgy érezzem, eltulajdonították tőlem, és jogomban áll gyűlölni azt, aki helyettem birtokolja őket. Valóságos szakadék tátong a gyűlölt személy képességeihez, sikeréhez vagy sorsához való látszólagos (képzelgések által történő) közeledés és aközött, hogy mindezek tulajdonképpen nincsenek is birtokomban. Nem a saját gazdasági tehetetlenségem kérdéskörével foglalkozom, ami saját lehetőségeim határain alapszik, hanem a kozmikus igazságtalansággal, amelyet összekötök e lehetőségekkel, és ami a következő kérdés formáját ölti: miért ő és miért nem én?, hogy aztán kibővítsem a fogalmakat eredendően összekeverő kérdéssel: ő miért nem én? avagy én miért nem vagyok ő? Paradoxon, 27

hogy akárcsak a szerelem esetében, felmerül a teljes egyesülés szükségessége. Csakhogy, míg a szerelem olyan egybeolvadást feltételez, amely saját lényem felajánlása által történik meg, amely peremhelyzetben akár a másik által történő felfalatást is magában foglalja a másik lényének megőrzése, gyarapodása vagy megmentése érdekében, a gyűlölet esetében, ami a genetikai rablás és a státuszrombolás fantazmáiból születik, a tét a másik egyoldalú felfalásában rejlik, a bennem történő megsemmisítésében, azzal az egyetlen céllal, hogy megtörténjen az átirányítás és a létrablás, saját létezésem alátámasztása érdekében. Gyűlölöm a másikat, amiért úgy van, ahogy van, és én nem; azért szívom magamba, hogy ő legyek. Megszűntetem mint létezőt, hogy önmagamban hozzam létre. Ez esetben a gyűlölet valósággal önálló fajáról van szó, amelynek semmi köze az eredendő gyűlölethez, amelyről Ortega y Gasset beszél, amikor megemlíti a tárgy teljes körülvételét, úgy a szerelem, mind a gyűlölet esetében. Valóban, ha mindkettő folyamatosan körül is veszi tárgyát, annak eredménye e két esetben teljesen ellentétes. Miközben a szerelem otthonos, meleg légkört teremt, és nem egyéb, mint róla való gondoskodás, a gyűlölet ugyanolyan hévvel az idegenség légkörével veszi körül és pusztulásra szánja. Míg a szerelem védelmez, támogat és a létezésbe emel, a gyűlölet gondolatban megöl és elvben meg- 28

semmisít 14. Míg a szerelem az egyesülés (kon-junktív) jele határozza meg, a gyűlöletet az elválasztás (a disz-junkció) és a szakadék szimbolizmusa határozza meg. Ebből ered a gyűlölet olyan meghatározása, mely szerint ha csak képletesen is, de öl és semmivé tesz, s nem is egyszeri aktussal, mert gyűlölni annyi, mint szüntelenül ölni... 15. Ortega y Gasset a gyűlölet tárgyának szimbolikus meggyilkolására gondolt, és a gyilkosság megismétlésének elképzelt útvonalára. Látni fogjuk, hogy a XX. századnak miként sikerült ezt a gyűlöletet kísérő virtuális gyilkosságot valóságossá alakítani, és ugyanakkor elérni a gyűlölet véget nem érően ismétlődő gyilkosságok általi kielégítését. 14 Ortega y Gasset: Id. mű, 28.o. 15 Ortega y Gasset: Uo. 29

II. A spontán (műveletlen) gyűlölettől a művelt (tanult) és kiművelt gyűlöletig. Gyűlölet és ideológia

1. Káin és Ábel A spontán gyűlölet és a gyilkosság Káin, Ádám és Éva idősebb fia földműves. Ábel, a testvére, pásztor. Mindketten étel-áldozatot hoznak Istennek: Káin a föld gyümölcséből, Ábel az ő juhainak első fajzásából. De Isten nem tekinte Káin áldozatára, míg Ábelének örült. Káin haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. Kihívta testvérét a mezőre, megölte és eltemette. Isten látszólag nem veszi észre a gyilkosságot, de mert nem látja Ábelt, megkérdezi Káint: Hol van Ábel a te atyádfia? Káin válasza nem nélkülözi az arcátlanságot: Nem tudom, avagy őrzője vagyok-é én az én atyámfiának? Ismét úgy tűnik, hogy Isten nem látja a Káin által eltemetett holttestet, azonban hallja a vér hangját, az Ábelét, amely kiált énhozzám a földről. A bűntetés, amit Káin kap, az Isten átka: Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből (...) bujdosó és vándorló légy a földön. Káin megismétli Isten szavait, kiegészítve azokat saját értelemezésével, inkább csak azért, hogy lássa, jól értette-e az átkot és a büntetést, amit az maga után von. Értelmezése három irányba indul el: a) a 33