A hajléktalan emberek jogsérelmei és jogvédelme

A hajléktalan emberek jogsérelmei és jogvédelme Jogvédelmi füzetek sorozat 5. szám második kiadás 2009. szeptember hó Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 projekt. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. 1

Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány Székhely: 1051 Budapest, Akadémia u. 3. Levelezési cím: 1122 Budapest, Városmajor u. 48/B. A hajléktalan emberek jogsérelmei és jogvédelme Jogvédelmi füzetek sorozat 5. szám második kiadás 2009. szeptember hó 2

Tartalomjegyzék I. Bevezető....... 4 II. A hajléktalan emberekről.. 5 1. Kik a hajléktalanok és kinek a feladata szociális ellátásuk megszervezése?. 5 2. Ellátásukban kik illetékesek? 6 3. Milyen kötelező ellátások illetik meg a fedél nélkül élőket?. 6 III. Jogokról általában.... 14 IV. Az általános jogok sérelmei... 15 1. A szociális biztonsághoz való jog sérelme... 15 2. Az egyenlő bánáshoz való jog sérelme.. 22 3. Az élethez, a testi és lelki épséghez, egészséghez való jog sérelme.. 25 4. A tájékoztatáshoz való jog sérelme 28 5. A magántitokhoz való jog sérelme. 31 6. A személyes tárgyak használatához, és a tulajdonhoz való jog sérelme 31 7. A szabad mozgáshoz való jog sérelme... 32 8. A családi kapcsolatok ápolásához való jog sérelme. 33 9. Az egyes személyhez fűződő jogok sérelme... 34 V. A hajléktalanok speciális jogainak sérelmei.. 34 1. Az emberi méltósághoz való jog sérelme... 34 2. A hajléktalanok előéletével kapcsolatos információkhoz kapcsolódó jog sérelme.. 35 3. A postacímhez való jog sérelme. 35 VI. Zárszó 36 VII. Esetismertetések... 37 VIII. Előadás anyaga..41 VIII. Címjegyzék.45 A jogvédelmi füzet szerzői: Kovács Ibolya Pandula Dezső ellátottjogi képviselő, Budapest Lektorálta: Ráczné dr. Lehóczky Zsuzsánna kuratóriumi alelnök Első kiadás 2006. szeptember 3

I. Bevezető A hajléktalan emberek jogsérelmeiről írt Jogvédelmi Füzet különleges szakirodalom, mivel olyan nézőpontból közelíti meg a hajléktalanok jogvédelmét, amelyre még eddig nem került sor. Ha a szociális ellátásokban többszörösen hátrányos helyzetű személyekről beszélünk, elsőként a hajléktalanokat említik a legtöbben. Nemcsak azért, mert életvitelük - az utcán, köztereken való rendszeres jelenlétük - a szemünk előtt zajlik, hanem azért is, mert láthatóan ők a legelesettebbek, egészségi állapotuk az átlagosnál sokkal rosszabb, rászorultságuk nem kérdőjelezhető meg. Bár a hajléktalanokat ellátó szociális intézményrendszer mind számszerűségében, mind struktúrájában sokat fejlődött az elmúlt 16 évben, mégsem tudunk olyan ellátásról beszámolni, ahol az alapvető jogok többsége biztosított lenne. Legnagyobb problémát a megfelelő szociális ellátáshoz való hozzáférés alkotmányos jogának hiánya jelenti, amikor nem megszervezettek, és nem biztosítottak elégséges mértékben olyan szociális alapszolgáltatások, amelyek az élet, testi épség veszélyeztetése esetén azonnali segítséget adhatnak. Ha pedig a hajléktalan személyek ellátását végző szolgáltatásokat tekintjük át, a legnagyobb hiányosság az ellátás színvonalában, a szolgáltatás tartalmában jelentkezik. Mindez sérti az ellátást igénybe vevőnek azt a jogát, amely szociális helyzetére, egészségi és mentális állapotára tekintettel a szociális intézmény által biztosított teljes körű ellátásra, valamint egyéni szükségletei, speciális helyzete és állapota alapján az egyéni ellátás, szolgáltatás igénybe vételére vonatkozik (Szt. 94/E. ). Szakmai körökben sokszor összecsap az a két szemlélet, amely szerint csak a működési engedélynek megfelelő létszámban, és az előírt szolgáltatásoknak megfelelő igénnyel fogadhatók be hajléktalanok az intézménybe, illetve a másik, hogy minden hajléktalan személynek adjunk segítséget, még ha az alacsonyabb szintű és létszámon felüli ellátást is jelent. Az utóbbi szemlélet megvalósulását jelenti a téli időszak kríziskezelő férőhelyeinek az adott intézmény létszámán felüli engedélyezése, vagy a funkciójában más típusú intézmény téli időszakban történő létszámbővítése (nappali melegedő éjszakai szállásként történő használata). Ez a válasz is döntően a mennyiségi hiányokat hivatott kompenzálni, de ezzel az ellátást a legalacsonyabb szintre szorítja. Jogvédelmi szempontból nagy kihívást jelentene állást foglalni a két szemlélet között, mivel az élet és a testi épség védelme szempontjából elsődleges az akár minimális ellátás biztosítása is, ugyanakkor a már intézményben lévők szempontjából fontos az ellátás színvonalának biztosítása, a megfelelő tartalmú szolgáltatás. Jogvédelmi Füzetünkben arra vállalkozunk, hogy összefoglaljuk azokat az ellátásokat és azokon belül a szolgáltatásokhoz kötődő jogsérelmeket - néhol azok elhárításának lehetőségeit is -, amelyek a legveszélyeztetettebb réteg, a hajléktalanok életét befolyásolják. Nem kívántunk (volna) egy teljesen negatív hangvételű Füzetet megjelentetni, a jogvédelem szempontjából viszont kevés olyan pozitív megoldást találtunk, amelyek a hajléktalanokat érintik az ellátórendszerben. Pozitívumnak leginkább az tekinthető, hogy igen sok elkötelezett, áldozatot hozó szakember igyekszik, sokszor reménytelen harc árán is, segíteni a hajléktalan embereken. Szakmai felkészültségük javítása, jobbító szándékaikban való megerősítésük a jogvédők feladata is. 4

II. A hajléktalan emberekről 1. Kik is a hajléktalanok és kinek a feladata szociális ellátásuk megszervezése? Amióta Magyarországon hajléktalanságról beszélhetünk, sokféle megközelítést is hallhatunk a hajléktalan emberek rétegéről, csoportjairól. Mi a hivatalosan alkalmazható jogi meghatározást használjuk, amelyet a szociális törvény szabályoz: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint (továbbiakban: Szt.): 4. (2) E törvény 6. -a és a II-III. Fejezet alkalmazásában hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye a hajléktalan szállás. (3) E törvény 7., 78., 84. és 89. -ainak alkalmazásában hajléktalan az, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti. Mindezek a szabályok a következő témakörökre vonatkoznak: a hajléktalan személyek ügyében eljáró és hatáskört gyakorló szervek megnevezése, a pénzbeli ellátások és a természetben nyújtott szociális ellátások hozzáférhetősége, a szociális szolgáltatások elérhetősége, illetve a települési önkormányzatok ellátási kötelezettségének előírásaira. A legtöbb jogsérelem sajnos abból adódik, hogy az önkormányzatok egy jelentős része nem ismeri, vagy nem alkalmazza ezeket a szabályokat, és már az igények jelzésénél különböző indokokkal - elutasítják a hajléktalan embereket ( nem lakik a településen, korábban sem lakott itt., nincs olyan szolgáltatásunk, ahová befogadnánk őket..., nem a mi kötelességünk, stb.). Mindez sérti a szociális ellátáshoz való jog érvényesülését, így az ellátás hiánya sok esetben veszélybe sodorja a hajléktalan embereket. Melyek a hajléktalanság okai, milyen prevenciós módszerek működnek? Mivel a hajléktalanság újratermelődésének társadalmi feltételei nem szűntek meg, nagyobb hangsúlyt indokolt fektetni a prevencióra. Nem lehetséges eredményes prevenció a hajléktalanság okainak ismerete nélkül. A makrogazdasági okokon kívül az állami lakásépítések drasztikus csökkenése, a munkásszállók megszűnése, a szükséglakások más célú felhasználása, az önkéntes lakásfeladások, az energiaárak alakulása, a kriminalizálódási jelenségek említendők. A börtönből kikerülő emberek nagyobb hányada többnyire hajléktalan élethelyzetbe kerül. A hajléktalan sors akkor teljesedik ki, amikor az ember elveszíti ingatlanát, annyi jövedelemmel sem rendelkezik, hogy albérletbe mehessen - így az utcára kerül. A 90-es években eladott önkormányzati lakásokat a bennük lakó bérlők többsége megvásárolta az államtól, de mára sokan nem tudják törleszteni a részleteket és a működési költségeket mivel fizetőképtelenné váltak. A felhalmozódott lakbér és közüzemi számlák kifizetetlensége jogalap lehet a kilakoltatásra. De megtalálhatók körükben az állami ellátásokból (gyermekvédelmi rendszerből) kikerülő fiatalok, életkezdési nehézségeik, utógondozásuk hiányosságai miatt egyből a hajléktalan szállókra kerülnek. 5

Igen jelentős számban találhatók a hajléktalan személyek között munkanélküliek, a tartós munkanélküliség kezelésének eszközei ma még nem elégségesek az önálló életfeltételek megteremtéséhez, fenntartásához. Kell szólnunk a szociális izoláció, a családi konfliktusok, a válások, a rokoni kisemmizés, a szenvedélybetegségek, az egészségi állapot romlásának szerepéről a hajléktalanná válás folyamatában. Bár főként a társadalmi folyamatok generálják az egzisztenciális veszélyeztetettséget, számos esetben közvetlenül az egyéni személyiséghiba okozza a lecsúszást. A hajléktalanság közügyként mutatkozó problémájának állami kezelése a prevenciós lehetőségek kiaknázatlansága mellett megoldatlanságokkal terhes. Hiányoznak a hajléktalansággal veszélyeztetett célcsoportok megsegítésére alkalmas stratégiai intézkedések, szükség lenne egy hatékony, átfogó támogató rendszerre, amely nemcsak a szociálpolitikai eszközöket tartalmazza, hanem komplex segítséget nyújtana a társadalomba történő visszailleszkedéshez. A jogvédők tapasztalata az, hogy a hajléktalan emberek reményvesztettek, nem látják életük rendezésének lehetőségeit, és módját, ezért panaszaik többsége nem is az ellátó rendszer problémáira vonatkozik, hanem saját egyéni sorsuk rendezésének kilátástalanságára. Ezért is lenne fontos, hogy a szociális biztonság megteremtésének joga sokkal átfogóbban érvényesülne a társadalompolitikai intézkedésekben, és a hajléktalanság nem csupán szociális problémaként definiálódna, hanem össztársadalmi üggyé és cselekvéssé válna. 2. Ellátásukban kik az illetékesek? A szociális ellátások vonatkozásában a szociális törvény nevesíti a hatáskörrel, illetékességgel rendelkező szerveket: Szt. 6. A hajléktalan személyek ügyében szociális igazgatási eljárásra az a szociális hatáskört gyakorló szerv illetékes, amelynek illetékességi területét a hajléktalan személy az ellátás igénybevételekor nyilatkozatában tartózkodási helyeként megjelölte. Rendkívül fontos szabály, mivel az ellátáshoz való hozzáférés érdekében elegendő (lenne) egy nyilatkozat megtétele a hajléktalan személy részéről azonban ezt általában keveslik az ügyintézők. Ebben a szabályban a hatáskör (mely ügyben jár el az önkormányzat) és az illetékesség (milyen közigazgatási területen jár el az önkormányzat) a hajléktalan személyek esetében azért került kiemelésre, mert aki hajlék nélkül él, nem tudja igazolni lakhelyét és megjelölni lakcímét, ezzel az indokkal nem küldhető el a polgármesteri hivatalból. 3. Milyen kötelező ellátások illetik meg a fedél nélkül élőket? Szt. 7. (1) A települési önkormányzat, tekintet nélkül hatáskörére és illetékességére, köteles az arra rászorulónak átmeneti segélyt, étkezést, illetve szállást biztosítani, ha ennek hiánya a rászorulónak az életét, testi épségét veszélyezteti. (2) Az ellátást biztosító az (1) bekezdés szerinti ideiglenes intézkedéséről haladéktalanul értesíti a hatáskörrel rendelkező illetékes szervet. Az értesítéssel egyidejűleg követelheti a kifizetett átmeneti segély megtérítését. 6

Ez a szabály már tágabban jelöli meg az életveszélyben lévők csoportját, és nem csak a hajléktalanokról, hanem a rászorulók teljes köréről rendelkezik. Rászoruló pedig lehet bárki, és segítséget igényelhet, ha élete, testi épsége veszélyeztetett, akár az is, akit az utcán kiraboltak, ezért pl. nem tud visszautazni lakóhelyére. Még ha jó módban él is, ha azonnali segítségre lenne szüksége veszélyeztetettsége miatt, bizalommal fordulhat az önkormányzathoz. Ebből is látható, hogy mind a rászorulót, mind az élet és testi épség veszélyét, mind annak azonnali elhárítási szükségességét sokféleképpen lehet megítélni, definiálni. Ez is egy újabb kiszolgáltatott helyzetet eredményezhet, vajon melyik önkormányzat (melyik ügyintéző), mit tekint veszélynek, milyen módon mérlegelik az egyén helyzetét, mennyire szubjektív egy döntés, és mennyire függ attól, hogy a veszélyben lévő milyen módon tudja bemutatni, előadni helyzetét, milyen látványos megjelenését mutatja az életveszélynek. A hajléktalanok többségénél látható a veszélyeztetettség. Sajnos ennek ellenére hallottunk olyan indokokat az ellátás megtagadásakor, amely szerint nincs életveszély, nem szükséges annak azonnali elhárítása, mivel a hajléktalan ember már hosszú ideje az utcán tartózkodik, megszokta ezt a helyzetet, napi megélhetését elő tudja teremteni. Még rosszabb a helyzet, ha azt próbáljuk körül járni, hogy életveszély esetén milyen szolgáltatásokat KÖTELES biztosítani az önkormányzat, ahol a rászoruló előterjeszti problémáját. Több helyen legnehezebb a szállás biztosítása, mivel ebben az esetben legtöbbször szociális intézményre gondol(hat)nak az önkormányzatok. Szállást nyújtó szociális ellátás pedig nincs mindenhol, még kevesebb esély van arra, hogy ha van is, ott üres férőhely legyen, és a legkevésbé képzelhető el, hogy egy életveszélybe került személyt akár albérletbe, vagy önkormányzati lakásba helyeznének el. Ezért is igyekeznek gyorsan szabadulni a problémától, és legfeljebb egy azonnali segéllyel lezárni a helyzetet. Azt már nem is boncolgatjuk, hogy a veszélyeztetettség vajon milyen hosszú ideig tarthat, és meddig kellene az önkormányzatnak segítő kezet nyújtani. Látható, hogy a szociális törvénynek ez az egyébként nagyon fontos szabálya mennyi kérdést vet fel a gyakorlatban, és mennyire különböző módon lehet rá válaszokat találni, megoldásokat keresni. Márpedig az élethez, testi épséghez való jog alapvető emberi jog, amely mindenkit egyformán megillet, és amelynek biztosítása minden állam alapvető kötelessége. Az Szt. 56. (1) bekezdése szerint: A szociálisan rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó ellátást (a továbbiakban: személyes gondoskodás) az állam, valamint az önkormányzatok biztosítják. 88. (2) A fővárosban - ha a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzat másként nem állapodik meg - a fővárosi önkormányzat gondoskodik a hajléktalanok éjjeli menedékhelyének és átmeneti szállásának megszervezéséről és fenntartásáról. 89. (1) A 87. -ban meghatározott önkormányzatok ellátási kötelezettsége a település lakosságára, valamint a településen életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanokra terjed ki, kivéve, ha az intézményt intézményfenntartó társulás keretében más önkormányzattal közösen tartják fenn, vagy az intézménnyel nem rendelkező önkormányzattal kötött szerződésben a fenntartó az ellátást más önkormányzat lakosaira kiterjedően is vállalta. Fontos előírás, hogy a legalább kétezer lakosú önkormányzat, illetve a megyei önkormányzat a szociálisan rászorult személyek részére biztosítandó szolgáltatási feladatok meghatározása érdekében szolgáltatástervezési koncepciót kell készítsen /Szt. 92. (3)/. 7

Milyen szolgáltatások illetik meg a fedél nélkül élőket? Mint minden magyar állampolgárt, a hajléktalan embert is megilletik mindazon szolgáltatások és juttatások, amelyeket a különféle törvények, köztük a szociális törvény, illetve az annak alapulvételével alkotott helyi szociális rendeletek nevesítenek. Ezek lehetnek szociális rászorultságtól függőek vagy attól függetlenek, lehetnek pénzbeliek vagy természetben nyújtottak. Tekintsük át vázlatosan, melyek azok a - települési önkormányzat által nyújtott - szolgáltatások, amelyek a fedél nélkül élők szempontjából különös jelentőséggel bírnak, kiemelve a személyes gondoskodást nyújtó alap- és szakosított ellátásokat. 1. Szociális alapszolgáltatások Szt. 115/A. : Térítésmentesen kell biztosítani a) a falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatást, b) a szociális információs szolgáltatást, c) a családsegítést, d) a közösségi ellátásokat, e) az utcai szociális munkát, f) hajléktalan személyek részére a nappali ellátást, g) az éjjeli menedékhelyen biztosított ellátást. Ezeknek a szolgáltatásoknak az ingyenessége rendkívül fontos körülmény a szociális segítés hatékonysága és hatásossága szempontjából, különösen a hajléktalan emberek számára, akik jövedelemmel nem, vagy alig rendelkeznek. Láthatjuk hogy nem jövedelem kérdése az élet fenntartása szempontjából meghatározó olyan lehetőségek elérése, mint a szállás és az étkezés, sokkal inkább az ellátás megszervezésének és biztosításának kérdése problematikus. Hiába írják elő jogszabályok a szolgáltatások megfelelőségét, mégis számos hiányosság adódik. Legnagyobb gond a szolgáltatások mennyiségi hiányossága, több településen nem szervezték meg az ellátásokat, vagy nem a szükségleteknek megfelelő mennyiségben. Ugyanakkor a szociális ellátások kiemelt célcsoportját képezik a hajléktalanság veszélyzónájában élő családok és egyének. Nézzük meg, melyek állnak legközelebb a fedél nélküliekhez. a.) A szociális információs szolgáltatás Azért tartjuk fontosnak külön is szólni a szociális információs szolgáltatásról, mert ez az a szolgáltatás, amelyet minden településen biztosítani kell, és ahol bárki ingyenesen érdemi tájékoztatást kaphat a környezetében létező szociális és egészségügyi ellátásokról, valamint az igénybevételükre vonatkozó szabályokról. Ha az igényelt szolgáltatás helyben nem érhető el, az információs szolgáltatást nyújtó felkutatja a kistérségben levő ellátási lehetőségeket, és segítséget kell hogy adjon a kapcsolatfelvételben, valamint az ügyintézésben. Ez a szolgáltatás hivatott arra, hogy biztosítsa a jogosultak hozzáférését az őket megillető segítséghez. Mivel megfelelő jogcímmel egyszerre több segélytípus is igénybe vehető, nagyon fontos a hajléktalanok esetében a teljes körű tájékoztatás az igénybe vehető támogatási formákról, legyenek azok természetbeni vagy pénzbeli ellátások. Az információnyújtás, a széleskörű tájékoztatás azonban valamennyi szociális szolgáltatás alapfeladata. 8

Az Szt. 95. a tájékoztatási kötelezettséget ír elő a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás feltételeiről, de a hajléktalanok ellátását biztosító intézményeknek még ettől is többet kell tenniük: 1/2000.(I.7.) SzCsM rendelet 102. (2) A hajléktalan személyek ellátását végző intézmény segítséget nyújt a hajléktalan személy életviteléhez, elősegítve a szociális ellátások igénybevételét, elérését. A jogvédők jelzése szerint igen sok probléma adódik abból, hogy nem megfelelő a rászorulók, az igénybe vevők tájékoztatása, informáltsága a szociális ellátások hozzáférhetőségéről, azok szolgáltatásainak tartalmáról. Az információ pedig nagy kincs a hajléktalanok esetében, mivel akár életmentő is lehet, ha segítséghez juthatnak. Felmérések alátámasztják, hogy a hajléktalan emberek között jobban terjed az információ, egymást rendszeresen tájékoztatják az ellátásokról, azok igénybe vételéről, ez is a túlélési stratégia alapja. Ezért is lényeges a pontos információk folyamatos, rendszeres eljuttatása körükbe. b.) Utcai szociális munka Az utcai gondozó szolgálat az utcán, köztereken életvitelszerűen tartózkodó - és ily módon közvetlen életveszélynek kitett - fedél nélküli (hajléktalan) emberek számára nyújt ellátást. A hajléktalanok esetében ez a szolgáltatás tekinthető alapellátásnak, amelyet minden esetben biztosítani kellene, bár a szociális törvény az utcai gondozás kötelező megszervezését 50.000- nél több lakosú településen írja elő, két fő utcai gondozó alkalmazásával. A négy főnél több utcai szociális gondozót foglalkoztató intézmény egy fő koordinátort is kell, hogy alkalmazzon. Szt. 65/E. Az utcai szociális munka keretében biztosítani kell az utcán tartózkodó hajléktalan személy helyzetének, életkörülményeinek figyelemmel kísérését, szükség esetén ellátásának kezdeményezését, illetve az ellátás biztosításához kapcsolódó intézkedés megtételét. A fedél nélküliek életviteléből adódóan az utcai élet miatt olyan járulékos problémák is felmerülnek, mint a gyors egészségromlás, a szenvedélybetegségek, a pszichoszomatikus betegségek, a pszichés zavarok, télen a fagyhalál és a kihűlés, nyáron pedig a kiszáradás. Az utcai szociális gondozók kötelesek felkutatni a hajléktalan személyt, akit nem hagyhatnak ellátatlanul. A hajléktalan emberek számára a legmegfelelőbb ellátás igénybevételét kötelesek biztosítani, különös tekintettel az egészségi állapotára. A gondozóknak, a hajléktalanellátó intézményeknek és szervezeteknek a regionális diszpécserszolgálatokon keresztül biztosítaniuk kell a hatékony információcserét, és a hajléktalan emberek krízisellátása érdekében kapcsolatot kell tartaniuk az egészségügyi intézményekkel, az éjjeli menedékhelyekkel, az átmeneti szállókkal valamint a települési önkormányzatokkal. c.) Nappali ellátás hajléktalan személyek részére A nappali ellátás napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére, valamint étkezésre biztosít lehetőséget, a hajléktalan életmódot folytató emberek részére nappali melegedő keretében. A szolgáltatást végző intézménynek biztosítani kell a közösségi együttlétre, pihenésre, a személyi tisztálkodásra, a személyes ruházat tisztítására, az étel melegítésére, tálalására és elfogyasztására alkalmas helyiségeket. Az a körülmény, hogy ezt a korábban szakellátásként működő szolgáltatást az alapszolgáltatások közé emelte a törvény, jelzi azt a szemléletbeli változást is, amelynek célja 9

a nappali ellátás keretében egy gyors reagálású, nyitott és rugalmas, integráló szerepű alapintézményi forma működtetése. A jogvédők tapasztalatai szerint a nappali melegedők többsége alacsony színvonalú, feltételeiben és szolgáltatásaiban is igénytelen, a legminimálisabb segítséget kapják a hajléktalanok (meleg helyiséget). Fontos lenne a melegedőket felruházni a szociális információs szolgáltatás feladataival, mivel itt igen sokan megfordulnak, így biztosítható lenne az egyéni tanácsadás, akár a szociális ellátásokhoz való hozzájutáson felüli információk (egészségügyi, foglalkoztatási, társadalombiztosítási, stb. kérdések) is, vagy akár az alapvető elfoglaltság megteremtése, az egyéni esetkezelés, a személyes problémák megoldása is. d.) Egyéb ellátások Szt. 62. (3) A településen élő hajléktalan személyek részére szociális konyha, népkonyha vagy egyéb főzőhely keretei között - lehetőséget kell biztosítani az étkeztetés igénybevételére. Ennek keretében naponta legalább egyszer meleg ételt kell biztosítani azoknak a szociálisan rászoruló személyeknek, akik azt önmaguk, illetve önmaguk és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani anyagi helyzetük, koruk vagy egészségi állapotuk miatt. A népkonyhán kiszolgált ételadag egy átlagos felnőtt ember napi energia- és tápanyagszükségletének legalább negyven százalékát kell, hogy szolgáltassa. Biztosítani szükséges a kézmosási lehetőséget, a nemenkénti illemhelyet, az evőeszközöket és étkészletet. Felmérések szerint a népkonyhákon nem megfelelő a táplálék mennyisége és minősége, sajnálatos, hogy a diétás étkeztetés nem biztosított. Jogvédők tapasztalata, hogy a népkonyhák nemcsak az ebédeltetési időben vannak nyitva, hanem olykor nappali melegedőként is működnek, vagy esetenként a hajléktalanok bentlakásos intézményeinek közösségi helyiségeként. A legritkábban fordul elő, hogy hajléktalan személyek együtt étkezhessenek más szociális ellátottakkal, és esetleg kisebb településeken az idősek klubjában, vagy az iskolai étkezőben vegyék igénybe az ebédet. A hajléktalanok ellátására szervezett intézményes formák valamennyi megoldása az elkülönítést, a szegregációt alkalmazza. Szinte nem is keveredhet más az ellátásba, mert még maguk közül is kinézik, kiközösítik azokat, akik nem elég régen hajléktalanok, akik ismeretlenek. Márpedig az étkeztetést a települési önkormányzatoknak az Szt. 7. (1) bekezdése értelmében az életet, testi épséget veszélyeztető helyzetben valamennyi rászoruló részére biztosítaniuk kell. A gyakorlat különösen a főváros területén azt mutatja, hogy egyre több lakással, hajlékkal rendelkező személy, család áll sorba a népkonyhákon ebédért (a nyári szünetben az iskolai étkezés hiánya miatt netán a gyerekekkel együtt), vagy az utcai étkeztetés során a meleg teáért, szendvicsért. Az étkezés biztosítására sokkal nagyobb lenne az igény, de a kiszolgált adagok száma évek óta nem emelkedik, és a népkonyhai ellátást többségében civil szervezetek biztosítják. Egyértelműen felmerül a települési önkormányzatok felelőssége, jogsértése a szociális törvény be nem tartása miatt, aminek kikényszerítésére kevés törvényes eszköz van, és még kevesebb lehetősége van erre a rászorulóknak, holott a szociális ellátáshoz való hozzáférés hiánya alapvető jogokat sért. 10

2. Szakosított ellátási formák a.) Hajléktalanok otthona Az ápolást, gondozást nyújtó intézmények közül a hajléktalanok otthona a fokozott figyelmet igénylő személyeket fogadja. Az intézményben kiterjedtebb egészségügyi és mentálhigiénés ellátást kell nyújtani. Szt. 71/B. A hajléktalanok otthonában olyan hajléktalan személy gondozását kell biztosítani, akinek az ellátása átmeneti szálláshelyen, rehabilitációs intézményben nem biztosítható és kora, egészségi állapota miatt tartós ápolást, gondozást igényel. Sajnos ebből az ellátási formából nagyon kevés van az országban, így a tartós ápolásra váró hajléktalan személyek jobb esetben az átmeneti szálláson várakoznak hosszú éveket az elhelyezésre, ugyanis az a tapasztalat, hogy a hagyományos idősek otthonába nem szívesen veszik fel, vagy ha fel is veszik, ott kevésbé tud alkalmazkodni a szabályokhoz. A törvény ezen előírásai leginkább mennyiségi hiányosságok miatt nem tarthatók be, így egy újabb ellátási hiány jelzi, hogy az éjjeli menedékhelyek, átmeneti szállások sokszor kénytelenek vállalni a tartós betegeket is, márpedig itt nem megoldható a teljes körű ellátás, az egyéni szükségleteknek megfelelő gondozás, így a vonatkozó jogok erősen sérülnek. b.) Rehabilitációs intézmények A hajléktalanok rehabilitációs intézményében azok az egészségi, pszichés és szociális állapotukban kedvezőbb adottságú hajléktalanok lakhatnak, akik esetében remélhető az önálló életvezetés visszaállítása, a munkavégzési képesség helyreállítása és a kulturális integráció. Szt. 74/A. A hajléktalanok rehabilitációs intézménye annak az aktív korú, munkaképes hajléktalan személynek az elhelyezését szolgálja, akinek szociális ellátása ily módon indokolt, és aki önként vállalja a rehabilitációs célú segítőprogramokban való részvételt. Amikor a hajléktalanok átmeneti szállásai elkezdték működésüket (a 90-es években) igen sok helyen a munkásszállóról kiszoruló, de még aktív, dolgozó személyeket vették át (több helyen szinte csak tábla csere történt), különböző ellátási igénnyel. A mai szállókon is jelentős számban vannak, akik rendszeresen vállalnak munkát, és - a jogszabályi előírásokat be nem tartva - hosszú évek óta szállólakók. Ezért is lenne igen nagy szükség a rehabilitációs intézményekre, mivel a szállón lakók egy rétegének mások az igényei (pl. éjszaka dolgozik nappal aludni szeretne, de az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények nincsenek nyitva). Sajnos ebben az ellátási formában sincs elegendő férőhely. Tapasztalatok azt mutatják, hogy a rehabilitáció akkor sikeresebb, ha a hajléktalanság még nem régi keletű, és az érintett személyben is megvan az elszántság saját élete rendezéséhez. A többség azonban hosszú ideje az utcán, szállókon él, csak szociális segítséggel nem lehet az integrációt elősegíteni, ahhoz foglalkoztatáspolitikai eszközök, lakhatási megoldások is kellenek. 11

c.) Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények Éjjeli menedékhely Az éjjeli menedékhely átmeneti elhelyezést nyújtó intézménytípus valamennyi rászoruló, krízis helyzetben lévő állampolgárnak, az intézmény elnevezésében sem jelenik meg a hajléktalan jelző. A szolgáltatásait igénybe vevők részére - a megfelelő higiénés szempontokat figyelembe véve - minden körülmények között biztosítania kell az alapvető tisztálkodási, illetve pihenési feltételeket. Egy lakószobában legfeljebb húsz személy helyezhető el. Nemenkénti illemhelyeket szükséges biztosítani az ellátottak számára. A menhelyeknek - este illetve éjszaka - legalább 14 órát nyitva kell tartaniuk. Napi 4 órában szociális munkás alkalmazásával szociális munkát kell végezni, elsősorban a szociális információk biztosítása és az ellátást igénybe vevők jogosultságainak érvényesítése céljából. Ennek érdekében az éjjeli menedékhelyek szakembereinek kapcsolatot indokolt tartaniuk az egészségügyi és szociális intézményekkel, a polgármesteri hivatalokkal valamint az utcai gondozókkal. Az éjjeli menedékhelyek többségében - tapasztalataink szerint - kevés lehetőség adódik az egyéni szociális munka alkalmazására, mivel az esti 17-18 óra körüli beengedés és a reggeli korai eltávozás erre kevés időt ad. A szociális segítők feladatai többnyire a beengedés körüli nyilvántartásra, az ott tartózkodás rendjére és a nyugalom megteremtésére irányulnak. A fővárosban sok az eseti jellegű szállás-igénybevétel, tehát van forgás a különböző menhelyeken. A vidéki városokban az éjjeli menedékhelyek - a téli krízisidőszakot kivéve - kvázi bentlakásos intézményként működnek, vagyis a célcsoporthoz tartozó emberek egy meghatározott szűkebb köre veszi igénybe a szolgáltatásokat, ráadásul évek óta többnyire ugyanazok. Ilyen esetben beszélhetünk intézményi függőségről, ami adódhat egyrészt az ellátottak saját motivációs hiányából, másrészt abból, hogy szakemberek nem tudnak megfelelő fejlődési lehetőségeket és alternatívákat biztosítani az adott szolgáltató keretein belül, a társadalomba való visszavezetésre pedig kevés az esély. Lehetséges válaszmegoldások között az is felmerülhet, hogy minősítsék át a jelenleg állandó ellátotti körrel rendelkező menhelyek egy részét átmeneti szállóvá, ahol már a jogszabályi előírások szerint több szolgáltatás biztosítása kötelező. Szt. 84. (1) Az éjjeli menedékhely az önellátásra és a közösségi együttélés szabályainak betartására képes hajléktalan személyek éjszakai pihenését, valamint krízishelyzetben éjszakai szállás biztosítását lehetővé tevő szolgáltatás. Mivel a szakmai zsargonnal fapadosként emlegetett menhelyek a falakon belüli ellátás legalsó szintjét jelentik, nagy kérdés, miként teljesíthető a fenti követelményeknek nem megfelelő, önellátásra nem vagy csak alig képes, illetve az együttélés szabályait betartani folyamatosan nem tudó hajléktalan emberek fedél alá juttatásának jogos igénye? A jogérvényesülés szempontjából megállapíthatjuk, hogy a fedél alá juttatás alsó szintje sem képes a szocializációs problémákkal küzdők befogadására, vagy ahol ezt megteszik, ott igen komoly közösségi és egyéni munkát kellene vállalni, amelyre a szakemberek nincsenek igazából felkészülve. Így a megjelölt rászorulók megfelelő szociális ellátáshoz való joga egyáltalán nem biztosított. 12

Hajléktalan személyek átmeneti szállása A hajléktalan személyek átmeneti szállásának biztosítania kell az éjszakai pihenésre, a személyi tisztálkodásra, az étel melegítésére, az étkezésre, a betegek elkülönítésére, valamint a közösségi együttlétre szolgáló helyiségeket, továbbá a fűtést és a melegvízzel való ellátást. Egy lakószobában legfeljebb 15 ellátott helyezhető el. Tizenöt ellátottként nemenkénti illemhelyet valamint legalább egy zuhanyzót szükséges működtetni. Ha az ellátott az intézmény szolgáltatásait 30 napnál hosszabb időre veszi igénybe, az átmeneti szállóról való továbbléptetése érdekében - egyéni gondozási terv keretében - személyre szabott segítségnyújtást kell szolgáltatni. Szt. 84. (2) A hajléktalan személyek átmeneti szállása azoknak a hajléktalan személyeknek az elhelyezését biztosítja, akik az életvitelszerű szálláshasználat és a szociális munka segítségével képesek az önellátásra. A szálláshely igénybevételével kapcsolatosan azonban ellentmondó a jogi szabályozás, ezért már maga ez a tény és az ebből adódód eltérő gyakorlat egyéni szinten jogsértést eredményez. Az Szt. 80. (1) bekezdése az átmeneti szállásokra vonatkozóan a következőképpen rendelkezik: Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények a hajléktalanok éjjeli menedékhelye és átmeneti szállása kivételével ideiglenes jelleggel legfeljebb egyévi időtartamra teljes körű ellátást biztosítanak. Az 1/2000 (I.7.) SzCsM rendelet ezzel szemben a következőket mondja ki. R. 85. (1) Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátásra legfeljebb egy évig kerülhet sor. Előttünk nyilvánvaló, hogy a kivételekre való utalás lényegét tekintve a teljes körű ellátásra, nem pedig a lakhatási időtartamra vonatkozik, ez a szabályozásbéli látszólagos ellentét mégis jogbizonytalanságot és eltérő gyakorlatot generál arra vonatkozóan, hogy a hajléktalanok átmeneti szállását törvényesen mennyi ideig vehetik igénybe az ellátottak. Jelenleg az átmeneti szállók vezetői általában - célját tekintve helyesen értelmezve a törvénybéli kivételével kifejezést - egy évig, méltányossági alapon, orvosi vélemény alapján (néhol azonban anélkül) pedig további egy évig teszik lehetővé a szolgáltatás igénybevételét. Mégis, hasznos lenne a jogszabályok megfogalmazását egyértelművé tenni. Felmérések szerint a hajléktalanok csupán egynegyede szállólakó. A különféle intézménytípusok szolgáltatásai közötti átjárhatóság döccenőkkel teli. A guberálásnak munkaképtelenség esetén is vannak alternatívái. A társadalombiztosítási ellátásokon (nyugdíj, egyéb nyugdíjszerű ellátások), a családtámogatási és anyasági ellátásokon és a munkaügyi központ által nyújtott ellátásokon, juttatásokon túlmenően az önkormányzatok által nyújtott szociális ellátások széles spektruma is segíti a rászorulók életvitelét. Mindemellett léteznek kifejezetten a hajléktalanok számára allokált juttatások is. Így például a Fővárosi Önkormányzat szociális rendelete a hajléktalan emberek megsegítésére a következő átmeneti szociális segélyeket nevesíti: munkaképtelen hajléktalanok átmeneti segélye, rendszeres ellátást kérelmező hajléktalanok átmeneti segélye, munkába álló hajléktalanok átmeneti segélye, 13

jövedelemnélküli hajléktalanok átmeneti segélye, hajléktalanok lakhatáshoz jutását támogató átmeneti segély, átmeneti (krízis) segély. Az Szt.38/G. (7) bekezdése alapján: A fővárosban - ha a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzat másként nem állapodik meg - a hajléktalanok rendszeres szociális segélyezése a fővárosi önkormányzat feladata. A Fővárosban külön Hajléktalan Információs Iroda működik (1089 Budapest, Baross u. 126.) működik a fedél nélkül élők krízis, átmeneti vagy rendszeres segélyezésére, ezért is van mód arra, hogy a kliensek élethelyzetét jobban ismerve, több szempontból mérlegeljék és célzottabbá tegyék a segélyezés módjait. Ugyanakkor azt is meg kell állapítanunk, hogy az ilyen mértékű differenciáltság a segélyezésen belül nehezíti a hozzájutást, illetve az átmenetet egyik segélytípusból a másikba. III. Jogokról általában A jogok kiteljesedésének feltétele azok pontos ismerete, belső tartalmuk megértése, megértetése. Természetesen a szociális intézmények ellátottjait - így a hajléktalan embereket is - megilletik az általános, mindenkire érvényes hazai és Európai Uniós jogok, ideértve a nemzetközi szerződésekben rögzítetteket is. 42 állampolgári jogot tartanak számon a jogvédők. Sokak szerint túlartikulált a jogok köre, hiszen némelyik alapjogból egyenesen következik, levezethető a többi is. Ezen jogok - és különösen az alkotmányban rögzítettek - nem sérülhetnek a szociális szolgáltatások igénybe vétele során. Az intézmények munkatársai naponta vizsgáznak a jogok tiszteletéből, a humánus hozzáállásból, és a szakmailag is helytálló munkavégzésből. Példamutatásukat kiváltképp indokolja az a körülmény, hogy klienseik egy komplex deprivációs élethelyzetben vannak. A hajléktalan emberek is korlátozás nélkül gyakorolhatják állampolgári jogaikat, így például szavazhatnak. Állandó lakóhely vagy tartózkodási hely hiányában azonban - még a szavazás napja előtt - lakóhelyet kell létesíteniük. A jogszabály lehetőséget biztosít arra, hogy a semmilyen szálláshellyel, lakcímmel nem rendelkező személynek lakóhelyként az a települést (fővárosi kerületet) jegyezzék be a személyi igazolványába, ahol ő szokásosan megtalálható. Az ilyen állampolgárok a jegyző által kijelölt szavazókörben adhatják le voksukat. A szociális munkások és jogvédők csak a látókörükbe kerülő személyek sérelmeivel találkozhatnak, azaz nyilvánvalóan nagy a látencia. Személyes tapasztalataink szerint is kevés az érvényesíteni kívánt panasz. A hajléktalan emberek csak végső elkeseredésükben, csak amikor már nincs mit veszíteniük, mernek ujjat húzni azokkal, akik gondoskodnak róluk, azaz akiktől - az ő perspektívájukból nézve - a sorsuk függ. Az ellátottjogi képviselőkkel fennálló kapcsolatot inkább csak ventillációra használják fel, az aktív segítséget elutasítják. 14

IV. Az általános jogok sérelmei A szociális törvény 2001. évi módosítása során emelte be szabályai közé az ellátottak jogait és jogvédelmét, így a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatásokat, a szociális intézményi ellátásokat igénybe vevők jogait minden szolgáltatónak biztosítania kell. Szt. 94/E. (1) A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményi ellátást igénybe vevő ellátottnak joga van szociális helyzetére, egészségi és mentális állapotára tekintettel a szociális intézmény által biztosított teljes körű ellátásra, valamint egyéni szükségletei, speciális helyzete vagy állapota alapján az egyéni ellátás, szolgáltatás igénybevételére. Az alapszolgáltatásban részesülő számára az igénybe vett ellátáshoz kapcsolódó, az e törvényben meghatározott általános vagy speciális jogokat is biztosítani kell. Ezzel a fejezettel az a célunk, hogy a hajléktan emberek körében megvizsgáljuk súlyuk és előfordulásuk gyakorisága szerint a tipikus jogsérelmeket. 1. A szociális biztonsághoz való jog sérelme Mi garantálja a szociális biztonságot és megvalósulása mitől függ? A szociális biztonsághoz való jogot a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/E -a tartalmazza: (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. (2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg. Megvalósítását és garanciáit számos egyéb törvény is szabályozza. Így például az otthontalanná vált szülő a gyermekvédelmi törvény alapján is elhelyezhető anya-gyermek otthonokban, családos szállókon - jeleként annak is, hogy a fedél nélkül maradó töredékcsalád ellátásának biztosításában elsődleges a gyermek érdeke. Vagy például a hajléktalan ember is, az őt ért jogsérelem miatt, maga is bírósághoz fordulhat, jogait és kárigényeit polgári peres úton érvényesítheti. Alkotmányos jogainak sérelme esetén az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosához címezheti panaszát. Az alaptörvény alapján jóvátételi igényt is érvényesíthet. 70/K. Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők. Panasszal élhet a legkülönfélébb fórumokon, indokolt esetben büntetőfeljelentést tehet, valamint a nyilvánossághoz fordulhat. Ennek ellenére az a tapasztalatunk, hogy a hajléktalan emberek tűrőképessége az atrocitásokkal, a megbélyegzéssel szemben sokkal nagyobb fokú, nem szívesen fogalmazzák meg sérelmeiket, illetve nem ismerik azokat a fórumokat, ahol jogaikat érvényesíthetik. Ha van is köztük olyan személy, aki az őt ért jogsérelem miatt fordult már bírósághoz, pozitív tapasztalatokkal alig rendelkezik. 15

Az utóbbi években a hajléktalanság egyik okaként jelenik meg a lakását elvesztő személy, akit kiforgattak, becsaptak, erőszakkal elvették az ingatlanát. Elismert, hogy Magyarországon működik a lakásmaffia, rendőrségi eljárások is folynak, ennek ellenére egyedül a legtöbb hajléktalanná vált személy nem tudja érdekeit képviselni. Többen a hajléktalanságuk miatt igénybe vett szociális intézménytől várnak segítséget. Ezért is fontos, hogy az ellátásban dolgozó szociális munkások megfelelő információval rendelkezzenek a szociális intézményrendszeren belül vagy kívül tevékenykedő jogvédelmi, érdekvédelmi szervezetek feladatairól, azok elérhetőségéről. (Konkrét esetekben, a lakását elvesztő hajléktalan személynek alanyi jogon nyújt segítséget az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálata, a Nép Ügyvédje ). A szociális biztonság megteremtése a szociálpolitika központi problémája. A hajléktalanok ellátásának az elmúlt 16 évben történő folyamatos fejlesztéseinek eredményeképpen jelenleg stabil ellátórendszer és finanszírozás, színvonalas felsőfokú és középszintű szociális szakképzés szolgálja a hajléktalanság jelenségének társadalmi kezelését. Az intézmények megfelelő szintű normatív állami hozzájárulása azonban nem megoldott, az ellátórendszerek közül a legalacsonyabb normatív támogatásúak közé tartoznak, így veszélyeztetett a megfelelő létszámú dolgozó biztosítása és a működtetés is. Budapesten a Fővárosi Önkormányzat már a kezdetektől felkarolta a hajléktalanok ügyét, saját intézménye, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Ezen kívül a budapesti civil szervezetek, alapítványok jelentős számú és típusú intézményrendszert működtetnek az otthontalan embereknek. A kerületi önkormányzatok visszafogottabbak e téren, több esetben még a területükön tevékenykedő szervezeteket sem támogatják. A civil szerveződések egyre nagyobb részt vállalnak a probléma kezelésében. Sajnos a gazdasági és a magánszféra részvétele nem annyira jelentős, mint a fejlettebb országokban. Ennek elsősorban szemléleti okai vannak. A jogok érvényesítésének megkönnyítését, így közvetve a jogbiztonságot szolgálja a különféle illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak alóli mentesség jogszabályokban definiált gyakorlata. Kedvezményezettek azok a magánszemélyek lehetnek, akik kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyaik miatt ezeket részben vagy egészben megfizetni nem tudják. A lakhatás megőrzését, így közvetve a szociális biztonságot szolgálja a szociális törvényben szabályozott lakásfenntartási támogatás és az adósságkezelési szolgáltatás. Mindkét ellátásnak az lenne a célja, hogy a lakhatással kapcsolatos kiadásokhoz az önkormányzatok hozzájáruljanak, ahol a család jövedelme nem teszi lehetővé a rendszeres fizetést. Az utóbbi években azonban az tapasztalható, hogy a jelentősebb összegű hátralékok miatt, nagyobb számban kerülnek utcára családok, vagy lakhatás céljára nem alkalmas helyeket vesznek igénybe, illetve szívességi befogadottakká válnak. A szociális biztonság megteremtése érdekében további törvényi garanciák is léteznek. Így pl. a szociális intézmény vezetője a gondnokság alatt álló jogosult érdekeinek védelmében kezdeményezi új gondnok kijelölését, ha az a teendőit nem megfelelően látja el (Szt. 94/J. ). A hajléktalanokat ellátó intézmények sajnos ilyen mélységben nem foglalkoznak az ellátottakkal, jószerével nem is tartják nyilván, ki az, aki gondnokság alatt áll. Ugyanakkor az utcai életformájukból adódóan, megromlott egészségi állapotuk miatt, ügyeik vitelében többen szorulnának gondnokság alá helyezésre, amelynek kezdeményezése sem jellemző. Az átmeneti szállást igénybevevő hajléktalan személlyel megállapodást kell kötni a 30 napot meghaladó ellátás esetén (Szt. 94/B. (3)). Nem állami fenntartású intézmény esetén a 16

személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéről minden esetben még az ellátás megkezdése előtt szükséges a megállapodást megkötése (Szt. 94/D. ). Ezt az előírást nem minden karitatív szervezetnél tartják be. A megállapodások sokszor formálisak, nem az ellátott egyéni élethelyzetéhez igazodnak, az egyéni gondozás garanciáit, a szolgáltatásokat nem tartalmazzák. Létezik-e lakhatási jog? Abban a vonatkozásban, hogy fedél nélkül élőket valójában milyen lakhatási jogok illetik meg, emlékezetes a 42/2000 (XI. 8.) Alkotmánybírósági határozat, amely szerint: "az Alkotmány 70/E. (1) bekezdése szerinti megélhetési minimum alkotmányos alapkövetelményeként meghatározott emberi élethez és méltósághoz való jog védelmében az állam az emberi lét feltételeiről köteles gondoskodni. Ennek megfelelően az állam ellátási kötelezettsége a hajléktalanság esetén az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzetben kiterjed a szállás biztosítására is. A szállás biztosítására irányuló állami kötelezettség nem azonos a lakhatáshoz való jog megteremtésével. A szállás biztosítására az állam abban az esetben köteles, ha a szállásnélküliség az emberi életet közvetlenül fenyegeti. Az állam tehát ebben a végső helyzetben köteles azokról gondoskodni, akik az emberi lét alapfeltételeit önerejükből nem tudják megteremteni." Az Alkotmányból tehát nem vezethető le a lakáshoz való jog. Ez az állásfoglalás gyakorlatilag a minimális szolgáltatások nyújtásához ad önigazolási alapot és ilyetén országos és helyi szinten egyaránt behatárolja a szociálpolitika horizontját. Az állam a szociális törvényben és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben felsoroltak szerint köteles éjszakai, átmeneti vagy bentlakásos ellátási formák, szállások biztosítására a hajléktalan emberek részére. Az ellátásokhoz való hozzájutás korlátozottsága Az igénybevételi jog gátoltsága Az intézményi elhelyezések, illetve szálláshoz juttatás során lehetőség szerint messzemenően figyelemmel kell lenni a kérelmezőnek a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó jogára, amely a szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos jogból és a szociális vonatkozású jogszabályokból vezethető le. E jog általánosabb sérelme elsősorban éppen az ellátásokhoz való hozzájutás lehetőségeinek korlátozottsága. Akár mulasztásos törvénysértésként is értelmezhető, hogy az ellátórendszer nem fedi le az egész országot és kapacitáshiánnyal küzd. A hajléktalanok elhelyezésével összefüggésben is el kell mondanunk, hogy a szolgáltatások ésszerű időn belüli elérhetősége - azaz a várakozási idő - neuralgikus pontja a szociális struktúrának. Köztudott, hogy a pszichiátriai betegek otthonába átlagosan nyolc, idősek otthonába pedig másfél - két év a várakozási idő. Tapasztalataink alapján fiatal skizofrén beteget belátható időn belül egyszerűen nem lehet sehol elhelyezni, nincs rá intézmény - miközben az értelmi fogyatékosok számára nyitott lehetőségek elégségesnek mondhatók. Tény, hogy az érintettek vagy a hozzátartozók jellemzően későn teszik meg a kezdeményező lépéseket - és ekkor elégedetlenül szembesülnek a szűkös lehetőségekkel. A jogszabályok által előírt közösségi ellátások hiánya, az átmeneti elhelyezést nyújtó gondozóházak beindításának elmaradása miatt olyan személyek is utcára kerülnek, akiknek az otthoni gondozását egészségi állapotuk miatt a családjuk nem tudja felvállalni. 17

Tapasztalatunk az, hogy a családok átmeneti otthonainak terjedésével az utcán élő gyermekes családok száma csökkent. Újabban nőtt viszont az önellátásra képtelen, belátási képességükben is korlátozott hajléktalanok száma, akiknek átmeneti és tartós elhelyezése egyaránt megoldatlan. Emiatt is kiváltképp aggasztó az, hogy a hajléktalan emberek egészségügyi ellátását is vállaló szociális intézményeken belüli részlegekbe a bejutási esély minimális. Markáns jelenség, hogy az intézményi élet kriminalizálódása miatt a magukat és csekély értékű javaikat megvédeni képtelen emberek, még az éjjeli menhelyekről is utcára, aluljárókba, a szabad természetbe szorulnak. Egyre nő azok száma, akik már nemcsak a szállások igénybevételét utasítják el néha még télvíz idején is -, hanem eredendően és nem minden alap nélküli bizalmatlansággal hárítanak el mindennemű segítő közeledést. Tehetik, hiszen az ellátás visszautasításának joga szintúgy megillet mindenkit, ami persze nem jelenti azt, hogy akkor nem is kell velük törődni, foglalkozni. A hajléktalanok ellátásának egyik anomáliája az, hogy az intézményrendszer sokkalta nyitottabb az eddigi egzisztenciájukból újonnan lecsúszók és a városokban a nagyobb munkaerő-kereslet okán tartózkodók iránt, mint az utcáról bekérezkedő, évek óta hajléktalan életmódot folytató emberekkel szemben. Másfelől az is igaz, hogy azoknak a periférikus helyzetbe került embereknek, akik a kezdet kezdetén nem jutnak intézményes ellátáshoz és hajléktalan karrierjüket az utcán kezdik el, esélyesebbek arra, hogy ott is rekednek. Jelentős igény és szükség mutatkozik - szinte valamennyi intézménytípusban - a szolgáltató helyek számának növelésére. Különösen az éjjeli menhelyek és a célzott egészségügyi ellátást nyújtó részlegek férőhelyszám bővítése tűnik elodázhatatlannak, a férőhelyek hiánya különösen téli időszakban szembetűnő. A szociális kirekesztés intézményes technikáinak ellensúlyaként szükség lenne az intézményrendszeren kívül rekedtek ellátási garanciáinak meghatározására. Az utóbbi időben számbelileg gyarapodó utcai gondozó szolgálatok sokat tesznek az otthontalanok érdekében, de hiába jelenik meg elismert jogként mind a nappali melegedők, mind pedig az éjjeli menedékhelyek szolgáltatásainak igénybevehetősége, ha a befogadó kapacitás korlátozott, a fogadókészség pedig olykor szelektív. A várólisták, a lakhatási határidők A hajléktalanok ellátását végző intézmények is vezetnek várólistákat. Az intézmények átmeneti jellege ellenére elmondható, hogy a fluktuáció messze elmarad a kívánalmaktól. Egy átmeneti szállón - nem kellően világos ismérvek alapján és szakaszoltan - általában 1-2 év a gondozási idő. Több helyen az önkormányzati rendelet által is megengedetten - sokan akár 6-8 évig is lakhatnak egyazon szállón a kigondozás esélye nélkül, megakadályozva másokat a bejutásban. Az is köztudott szakmán belül, hogy az intézményvezetők többsége tartalékol néhány ágyat, és nem kifejezetten a rászorultság elvének saját hatáskörben való gyakorlása céljából. Ha el is fogadjuk, hogy a kigondozás szakmai szándékai több esetben megtörnek az objektív lehetőségek partfalán, hiányolnunk kell a szakmai konszenzust és szabályozást azt illetően, milyen szempontú elbírálás alapján szabadjon hosszabbítani vagy sem a megállapodást, a lakhatási szerződést. Egyedi elbírálás alapján ilyen figyelembe veendő szempontok lehetnének a gondozási célokat illető együttműködési készség (compliance), az önerőre építő problémamegoldó hajlam, a továbbtanulásban, önképzésben való részvétel, a kapcsolatban élés valamint a családalapítási szándék. 18

A kitiltások A hajléktalanokat ellátó intézményrendszert a hozzáférést illető szándékos, vagy passzív korlátozás is jellemzi. Számos panaszra ad okot a kitiltások gyakorlata. Többször előfordul, hogy a szociális szakember - szubjektív megítélése alapján - egyszerűen nem engedi be az intézmény területére az eseti ellátást igénybe venni szándékozó embert. Ez a bánásmód sérti az egyenlő bánásmód elvét, stigmatizáló és összeegyeztethetetlen az ellátás igénybevételéhez kapcsolódó jogokkal. Az ellátottak a kitiltásokról csak ritkán kapnak indoklásos, írott határozatot, értesítést - pedig ez még az éjjeli menhelyek, nappali melegedők esetében is előírás. Mindaddig, amíg az írásos döntés meg nem születik, az ellátottjogi képviselő közbenjárhat a kliens érdekében, segíthet helyzete rendezésében. A hajléktalanokat ellátó intézményekben - főként a nappali ellátások illetve az éjjeli menedékhelyek esetében - a házirendben is rögzített protokoll kidolgozására van szükség a kitiltásokkal kapcsolatban, ami garantálja azok jogszerűségét. A kizárások gyakori oka a kliens tájékozatlansága - azaz az intézményvezetők által nyújtott előzetes szóbeli tájékoztatás elmaradása, a házirend rejtegetése. Az igénybevevők minden információt meg kellene, hogy kapjanak az ellátás igénybevételének módjáról és feltételeiről, az együttélésre vonatkozó alapvető intézményi szabályokról, és ezek megsértésének következményeiről, valamint a panaszjog gyakorlásának módjáról. Fontos tudatosítanunk az ellátottak körében azt, hogy a hatályos jogi szabályozás szerint milyen esetekben kerülhet sor a jogviszony megszüntetésére, milyen jogorvoslati lehetőségeik vannak, valamint azt is, hogy mindaddig, amíg ügyét el nem bírálják, a szálló használatára változatlanul joga van. Szt. 101. (2) Az intézményvezető az intézményi jogviszonyt megszünteti, ha a jogosult a) másik intézménybe történő elhelyezése indokolt, b) a házirendet súlyosan megsérti, c) intézményi elhelyezése nem indokolt. (3) Az intézmény vezetője az ellátás megszüntetéséről, valamint a megszüntetés ellen tehető panaszról írásban értesíti a jogosultat, illetve törvényes képviselőjét. Ha a megszüntetéssel a jogosult, illetve törvényes képviselője nem ért egyet, az értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül az intézmény fenntartójához fordulhat. Ilyen esetben az ellátást változatlan feltételek mellett mindaddig biztosítani kell, amíg a fenntartó, illetve a bíróság jogerős és végrehajtható határozatot nem hoz. Megítélésünk szerint nem szolgálják a hajléktalanok nagyobb védelmét azok a jogi rendelkezések, amelyek a jogviszony létesítését és megszüntetését kivették a jog- és érdekvédő formációk kompetenciájából, az ellátottjogi képviselő feladatköréből. Szt. 94/K. (2) Az ellátottjogi képviselő feladatai d) a jogviszony keletkezése és megszűnése, továbbá az áthelyezés kivételével eljárhat az intézményi ellátással kapcsolatosan az intézmény vezetőjénél, fenntartójánál, illetve az arra illetékes hatóságnál, és ennek során - írásbeli meghatalmazás alapján - képviselheti az ellátást igénybe vevőt, törvényes képviselőjét. 19

Szt. 99. (4) Az érdek-képviseleti fórum b) megtárgyalja az intézményben élők panaszait - ide nem értve a jogviszony keletkezésével, megszüntetésével és az áthelyezéssel kapcsolatos panaszokat -, és intézkedést kezdeményez az intézményvezető felé. Az igénybevételi és kitiltási folyamatnak jogszerűségét legfeljebb csak a közigazgatási hivatal, vagy az ombudsman vizsgálhatja, a szociális biztonsághoz való jog esetleges sérelme indokával. Elvándorlás megakadályozása Az állami felelősségvállalás leginkább ott és akkor jelentkezik, ahol az egyének és családok önmagukkal szembeni felelőssége és a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelőssége véget ér. A szociális problémákat, a lakhatással összefüggő és járulékos gondokat helyben kell megoldani, ott, ahol azok keletkeztek, az eredeti lakóhely erőforrásaira támaszkodva. Az ellátásokban többnyire érvényesül is a szubszidiaritás elve. Ezzel szemben, a kistelepülések egy részében a hajléktalan emberek ellátásának egy sajátos formáját biztosítják. Mivel a lakosságszám függvényében kell a településeken a különféle ellátásokat létrehozni, egyre elterjedtebb módszer az, hogy a falvak, községek nem akarják helyben megoldani a szociális problémákat. A települési önkormányzatok ellátási kötelezettségeik negligálásával mintegy rákényszerítik ezeket az embereket a nagyvárosokban található nagyobb intézmények által nyújtott, sokrétűbb szolgáltatások igénybevételére - azaz az elvándorlásra. A nagyobb településeken azonban nem csak az intézményi függőség kialakulásának, hanem a hajléktalan társadalmi léthez való asszimilációnak a veszélye is sokkal inkább fennáll. A hajléktalanság tehát nem pusztán nagyvárosi probléma. A hajléktalan emberek elsődleges érdeke az, hogy abban az esetben, ha egy kistelepülésen válnak fedél nélküliekké, vagy effektív hajléktalanokká, ne szakítsák ki őket ilyen közvetett módon a megszokott környezetükből, ne kényszerítsék be őket egy számukra többszörös hátránnyal járó élethelyzetbe. Az ellátottjogi képviselő azonban nem sokat tehet e jelenség megelőzése érdekében, feladata kimerül abban, hogy tájékoztatást adhat arról, hogy a rászorulók hol vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A szolgáltatások minőségi hiányosságai Általánosnak mondható, hogy a szociális intézményekben nem működik minőségbiztosítási rendszer, amely mérhetővé tenné a szolgáltatások minőségét. Az ellátási feltételek (tárgyi, személyi, szakmai) követelményei jogszabályban meghatározottak, amelyeknek betartását a működési engedélyezést végző hatóság ellenőrzi. A tárgyi feltételek megfelelősségének hiánya Tapasztalatunk, hogy a hajléktalanok ellátásában közreműködő legtöbb intézményben a tárgyi feltételek nem teljesen megfelelőek. Régebben más funkciót ellátó, leginkább a települések határában álló ingatlanok szolgálnak az ellátásra, ahol a lakószobák túlzsúfoltsága a legjellemzőbb körülmény. Gyakori látvány a létrával felszerelt emeletes ágy, 20