Art on Lake Művészet a tavon

Art on Lake Művészet a tavon

Art on Lake Művészet a tavon

Art on Lake Művészet a tavon 2011. május 24. szeptember 4. Városligeti Csónakázótó Szépművészeti Múzeum, Budapest

KATALÓGUS Szerkesztők: Bodó Katalin, Fitz Péter Tanulmányszerzők: Fitz Péter, Niklai Judit, Regős Csilla Olvasószerkesztés és korrektúra: Giringó Kft. Fordító: Kérdy Gábor Grafikai tervezés, nyomdai előkészítés: Balder Eszter, Remsey Dávid Fotó, képfeldolgozás: Szesztay Csanád (A 96. oldalon Veres Ágnes fotója látható.) Kiadói koordináció: Bodó Katalin, Regős Csilla Nyomdai kivitelezés: Demax Művek Nyomdaipari Kft. Felelős kiadó: dr. Baán László Szépművészeti Múzeum, 2011 ISBN: 978-963-7063-86-2 7 9 79 97 111 121 122 Tartalom dr. Baán László: Előszó Fitz Péter: Víz köztér művek Regős Csilla: Városligeti tereprendezés avagy public art jelenségnek tekinthető-e az Art on Lake Művészet a tavon? Jade Niklai: A ready-made-től a hand-made-ig: kérdések és állítások Így készült az Art on Lake Művészet a tavon kiállítás Bodó Katalin: Utószó A kiállított művek jegyzéke

Előszó Uniós elnökségünk idején az Art on Lake Művészet a tavon kiállítással a Szépművészeti Múzeum kilépett az intézmény falai közül, hogy az európai uniós forrásokból helyreállított Városligeti-tó és Műjégpálya historizáló helyszínén megvalósítson egy olyan nemzetközi kortárs kiállítást, mely 16 uniós ország művészének összesen 25 alkotását mutatja be egy impozáns méretű, 35 000 négyzetméteres vízfelszínen. Nem mindennapi feladat egy klasszikus gyűjteménnyel rendelkező múzeum számára, hogy kortárs képzőművészeti kiállítás szervezésére vállalkozzon. Számos nagysikerű európai kiállítás és remek helyszín után nehéz újat mutatni, és mind a laikus, mind az értő tekinteteket Magyarországra, Budapestre vonzani. A széles támogatói összefogással és hároméves munkával előkészített különleges program az újra látogatható Városligeti-tavon egy időre ránk irányította Európa, s talán nem túlzás, a világ művészetszeretőinek figyelmét. A zárt kiállítótermek helyett a város szívében elhelyezkedő szabadtéri vízfelület olyan megmutatkozási lehetőséget kínált angol, belga, cseh, finn, francia, holland, lengyel, német, olasz, osztrák, román, spanyol, szlovák és magyar művészek alkotásainak, amely egyetlen múzeumban sem biztosítható a világon. Budapestnek a Hősök tere körül koncentrálódó számos kiemelkedő látványossága között valamennyi idelátogató turista megkerülhetetlenül szembesül azzal, hogy 16 európai ország művésze miként reagál a körülöttünk levő világra. Nem egy alkotó közülük éppen azokra a problémákra kereste művészete által a választ, amelyek napjainkban talán a legégetőbbek: El-Hassan Róza roma kosárfonókkal együtt készített Felkiáltójele, Tea Mäkipää Atlantisza, Daniel Knorr beton hóembere, Jiří David hatalmas vakvezető botja mind a századelő súlyos, megoldatlan problémáit tárja elénk. Az Art on Lake Művészet a tavon kiállítás csónakból felfedezve, a partról vagy a hídról szemlélődve látogatók százezreinek adta meg a lehetőséget, hogy ki-ki a maga módján szembesüljön a különleges látvánnyal, s az egyes műveken keresztül értékelje egy pillanatra azt a világot, amelynek ő is része és alakítója. dr. Baán László főigazgató Szépművészeti Múzeum

Víz köztér művek Fitz Péter

10 11 A víziszobrok története hosszú múltra vezethető vissza: az antikvitástól máig. A fénykorszak kétségkívül a barokk volt, a római kutak a Trevitől a Piazza Navona Fontana dei Fiumin, Versailles víziszobrain át Létó-medence, Apolló-medence egészen Petrodvorec elképesztő kaszkádjáig hosszú a sor. Ezek az előzmények a hatalom pompájáról szólnak elsősorban, ugyan a művészet kifinomult eszközrendszerével, de mindennek a jelen művészetéhez viszonylag kevés köze van. Természetesen a fény, a tükröződés, a csillogás olyan alapelemek, amelyeket a kortárs művészet is alkalmaz, de a Városligeti-tavon másodízben létrejövő szoborkiállítás lényege sokban különbözik minden előképtől. Ennek oka pedig az, hogy a hatalmas városi vízfelületen a díszkútszobrászattól eltérően nem a partról, hanem a vízről lehet igazán élvezni a műegyütteseket. Csónakba kell szállni, és evezve, a csónakázás lassú haladásának élményével lehet felderíteni a szobrokat, amelyek a művészetről, a világról, a jelenről és nem a reprezentációról, a hatalom dicsőségéről szólnak. 2000 után másodszor jött létre a Városligeti-tavon szoborkiállítás. Bodó Katalin főszervező ideája az első alkalommal huszonhárom magyar szobrász munkájában öltött testet. Érdemes felidézni a Művészettel az új évezredbe című kiállítás alkotói névsorát, mert jellemző áttekintését jelentik az akkor adott pillanat hazai szobrászati szcénájának. Barabás Márton, Bodóczky István, Bohus Zoltán, Buczkó György, Chesslay György, Deli Ágnes, Fajó János, Farkas Ádám, Fehér László, Friedrich Ferenc, Gaál Endre, Galántai György, Gulyás Gyula, Harasztÿ István, Körösényi Tamás, Lugossy Mária, Mata Attila, Móder Rezső, Pinczehelyi Sándor, SI-LA-GI, Soós Tamás, Trombitás Tamás, Várnagy Ildikó voltak a résztvevők. A kiállítás igen nagy siker volt, tömegek látták, rendkívül jó hazai és nemzetközi sajtóvisszhang kísérte az eseményt. A 24 műalkotás közül hetet megvásároltak, melyek közül kettő, Gulyás Gyuláé és Soós Tamásé a Fővárosi Képtárban látható, Harasztÿ Istváné a Fővárosi Állat- és Növénykertben, Körösényi Tamásé az óbudai Graphisoft Park Duna-parti sétányán kapott helyet. Tizenegy évvel később, 2011-ben az Art on Lake Művészet a tavon címmel nemzetközi szoborkiállítás jött létre, melynek Magyarország európai uniós elnöksége, a Városligeti-tó és Műjégpálya rekonstrukciója volt az apropója. A kiállítást a 2008-ban elhunyt Pán Márta emlékének ajánljuk, ugyanis 1991-ben az ő úszószobra volt az első műalkotás a Városligeti-tó vizén. Pán Márta 1947-től Párizsban élt, pályafutása első időszakában az organikus plasztikai formák kutatásával foglalkozott, majd a 60-as évek végétől figyelme a geometrikus formák, a tiszta struktúrák felé fordult, s legtöbbet használt anyaga az átlátszó, áttetsző plexi lett. 1991-ben a Műcsarnokban volt nagyszabású kiállítása, s ennek volt kültéri darabja a nagy, vörös gömbje, a tavon. A műalkotásnak végleges vízi elhelyezése akkor meghiúsult, de szerencsére egy másik úszószobra ma is a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében van, ez képviseli a művészt a mostani kiállításon. Az N.N. 111 (plexi, 1970) című alkotás, egy nagyméretű, átlátszó lencseforma, melyben folyadékkal töltött, körkörös csőrendszer fut, a hullámzás következtében állandóan változik, a fény különféle módon törik meg felületén és belsején. A mostani kiállítást már csak három kurátor Jerger Krisztina, dr. Tolnay Sándor és Fitz Péter állította össze, mert kiváló negyedik társunk, Néray Katalin már eltávozott az élők sorából. A kiállításnak nem volt központi ideája, az alapelképzelés az volt, hogy a jelen művészeinek vízre alkalmazott, legizgalmasabb munkáit hozzuk össze egész Európából. Ezek a művek tulajdonképpen köztéri szobrok, s ezen a téren Magyarország történeti okokból nem áll túlságosan jól, a köztéri művészet nem született szerencsés csillagzat alatt. A 19. század második fele a kornak megfelelő kibontakozást hozott, a köztéri szobrászat az emlékműszobrászatot jelentette, éppúgy, mint ebben az időszakban

12 13 mindenütt a világon. Ugyanebben a korban a középületek Nemzeti Múzeum, Opera, Parlament és társaik művészeti díszítése is szinkronban volt az egyetemes művészettel. A 20. század elejére kialakultak a szoborállítás közösségi formái is, pályázatok, megbízások, állami és közösségi megrendelések rendszere. Természetesen viták, botrányok akkor is voltak Erzsébet királyné-pályázat, vagy a millenniumi emlékmű hosszadalmas készülte, de a köz számára készült műalkotásokat többkevesebb egyetértés fogadta. A két háború közötti időszakban sincs jelentős mérvű eltérés az európai közművészet általános irányaitól, az első világháborús emlékművek stílusa, megfogalmazása és szándéka semmiben sem különbözik az időszak hasonló, olasz, francia vagy német köztéri szobraitól. A politikai indíttatású alkotások száma sem növekedett mértéktelenül. A II. világháború utáni időszakkal három oldalról is megváltozott a helyzet. Az új rendszer egyrészt eltávolított számos korábbi nyilvánvalóan politikai tartalmú művet, ilyen szoborrombolásra korábban nem volt példa Magyarországon. Másrészt a következő negyvenöt esztendőben a köz számára felállított művek döntő többsége már a politikai emlékmű kategóriájába tartozott, és a művészethez, mint olyanhoz, egyre kevesebb köze volt. A szocializmus időszakában a nem politikai indíttatású köztéri művészet jobbára kimerült álló vagy ülő játszadozó játszótéri asszonyságok, gyermekek, őzgidák, macik és hasonlók állításában. Természetesen azt nem lehet állítani, hogy az emlékművek terén nem született néhány, a művészet mértékét elérő alkotás, de a nyilvánosság számára állított művek és a művészeti valóság igen messze estek egymástól. Az 1990-nel kezdődő korszak szintén ellentmondásosan kezdődött: egyrészt megismétlődött a szobordöntögetés kommunisták által megteremtett gyakorlata. Ez persze érzelmi, történeti okokból teljesen érthető volt senki sem akart sapkás, vagy sapka nélkül álldogáló Lenint vagy akárkit látni ablaka előtt de az egész a bizánci ikonoklasztázia gyakorlatát idézte fel. Az emlékműláz 1996-tól egyre hevesebb lett, a szocializmus korának minden elbontott szoborműve helyére új, s nem különben archaizáló emlékmű került, elsősorban Szent Istvánok, s más történeti hősök, kiknek a jelenhez, valamint a művészethez vajmi kevés közük van. A 2000-es évek új köztéri fordulata a Disneyland és nipp-giccs hatás megjelenése, amely kis királylányok, gesztenyesütő nénikék, bohócok bronzba öntött figuráiban testesültek meg. Mint látható, kortárs művészetről, a magyar és egyetemes művészet köztéri megjelenéséről alig található példa, ellentétben a világgal, ahol a 60-as évektől kezdve a köztéri szobrászat már rég nem az emlékművet jelenti. Az Art on Lake Művészet a tavon kiállítással most is, éppúgy, mint tizenegy esztendővel korábban, az is cél volt, hogy a köztéri művészet mai lehetőségeit, a kor művészetét felmutassuk. A kortárs művészet ugyan jelen van a múzeumok, kiállítótermek, galériák falai között, de a közönség, a társadalom döntő többsége nem találkozik vele. Ezzel a kiállítással, amely meghívásos volt, néhány olyan európai alkotást kívántunk bemutatni, szabad térben, szituációba helyezve őket, amely a nézőt befogadót arra készteti, hogy a mű közelebbi megtekintéséért tegyen is, szálljon csónakba, és szép lassan körbeevezve a tavon, szemlélje meg a műalkotásokat, teret engedve az elmélyülésnek, meditációnak. A meghívásos kiállítás, mint forma, természetesen több előnnyel és hátránnyal is jár, de ugyanez elmondható más kiállítási szisztémákra is pályázat, tematika vagy valamely csoportosulás bemutatása, esetünkben elsősorban technikai okai voltak a választott módszernek. Európa olyan művészeit kívántuk meghívni, akik munkássága, életműve nemzetközileg is kiemelkedő, akik a köztéri művészet terén is jelesek, vízzel kapcsolatos alkotások problémáival is foglalkoztak már, valamint a kész vagy erre az alkalomra készülő műveik idehozatala, vagy itt elkészítése lehetséges. Nyilvánvalóan többfajta művésznévsort is össze lehetne állítani, de a vágyaknak az adott tér és a kiállítás gazdasági lehetőségei korlátokat szabnak. A tókiállításon három alapesethez sorolható művek kaptak helyet. Már kész, esetleg másutt kiállított műveket választott a háromtagú kuratórium, mint például a lengyel Magdalena Abakanowicz Madár című műve, Paul Segers Déli front (ZFU- 05) vagy Anne és Patrick Poirier Kis (be)rendezés címet viselő szoborcsoportja, Gert Robijns Good Luck, my Baby! installációja, a csoportos kiállításoknál szokásos, kölcsönzött műalkotásként kerültek új szituációba, a tó vizébe. Másik kategória azoknak a műveknek a csoportja, melyeket alkotójuk kifejezetten a helyszín ismeretében, erre az alkalomra tervezett létrehozni, mint például Kicsiny Balázs Késleltetett útrakelés, siettetett hazatérés című installációja, Laurens Kolks Magánnyomozások, vagy El Hassan Róza Felkiáltójel programja, Susana Solano csillogó, víz alatti fémlapja, Heather Allen fémtornya, Via Lewandowsky Intergalaktikája, Németh Ilona úszó szigetei, Brigitte Kowanz bójasorai, Erik Binder Várakozása, Daniel Knorr kőhóembere, Kelemen Zénó Gömbölyített hurok című műve. A harmadik típushoz azok a munkák sorolhatóak, melyeknél a művész következetes művészi koncepciója az idea és kifejezésforma, mely folyamatosan foglalkoztatja kapott a helyszínen lehetőséget, mint például a kötelekkel a teret kijelölő Mimmo Roselli munkája, vagy Josef Bernhardt madáretető-installációja, Krzysztof M. Bednarski Marx-fejei, Jiří David vakvezető botja, Krištof Kintera szarvasai, Tea Mäkipää faháza, Jaume Plensa Lélek sorozatának egy új darabja, Willi Weiner amphorái, Günther Uecker Víz-vitorla-szobor című munkájának újrateremtése.

14 15 Magdalena ABAKANOWICZ Magdalena Abakanowicz a lengyel művészet nagy alakja. Nemzetközi ismertsége a textilből formált emberi figuráival, az Abakánokkal kezdődött: ülő, álló, kucorgó alakok, mindig többedmagukban, sokszorozásukkal a magányos tömeget, az emberiséget jelenítik meg. Nincs a világnak olyan nagy gyűjteménye a New York-i Metropolitan Múzeumtól Japánig, ahol egy-egy műve nem volna fellelhető. A Városligeti-tó vizébe a wrocławi Nemzeti Múzeum gyűjteményében szereplő Madár című szobra került: óriási fémpillangó, kiterjesztett szárnyakkal, mintegy felemelkedni készül. Hegesztett fémlapokból áll össze a forma, a varratok mint a madár vagy rovar mintázata jelennek meg.

16 17

18 19 Heather ALLEN Heather Allen Angliában született, Berlinben él, s dolgozott már Budapesten is. Több mint húsz éve foglalkozik különféle szituációkba helyezett apró emberi figurákkal, abszurd téri helyzetekkel, történetszerűen leírható jelenetekkel. A tavi kiállítás alkalmából készített munkája, a Fehér torony is ilyen különös, álomszerű eseményt rögzít: egy fölfelé keskenyedő, égre magasodó vastraverz olajfúró torony, kilátó, elektromos távvezetéktartó tetején eltérő léptékű, kis figurák kapaszkodnak felfelé. Nem lehet kideríteni, hogy dolgozni indultak, vagy csupán erőfitogtatásból másznak feljebb, feljebb, egyre feljebb. A nagy, felfelé törő, vertikális ipari forma és az esendő kis figurák kontrasztja igen megnyerő kompozíciót eredményezett.

20 21 Krzysztof M. BEDNARSKI Krzysztof M. Bednarski Varsóban és Rómában él, a lengyel szobrászat kiemelkedő figurája, szobrász, festő és a színészet is foglalkoztatja. M. K. Oszlop-szökőkút címet viselő, mintegy öt méter magas színezett műanyagból készült, hét Marx-fejből öszszeálló oszlopa időnként vizet lövell ki magából. Marx köztéri megjelenítése a világ ezen a táján a mindennapok természetes részének számított húsz évvel ezelőtt. Társaival Engelsszel és Leninnel, valamint az országonként változó helyi erők figuráival mára már mind eltűntek Közép-Kelet-Európából, s lassan a feledés részei lesznek. Bednarski ezt a helyspecifikus toposzt alakítja át ironikus totemoszloppá, egyúttal deszakralizálja a volt szocialista országok emlékmű-mániáját.

22 23 Josef BERNHARDT Josef Bernhardt sok éve foglalkozik a természettel, a környezet jelenségeivel, romlásával és pusztulásával. Madarak című installációjának alapja egy sok évvel ezelőtt Budapesten létrehozott fotósorozat, amelyen a velünk együtt élő, városlakó madarak élete és halála játssza a főszerepet. Installációja az élővilág pusztulását állítja figyelmünk középpontjába. A Madarakra várva II. címet viselő installációja nem új alkotás, 2005-ben készült és szerepelt már Forchtensteinben (Fraknón), Japánban, Bécsben a Museum Quartierben is. A falanxként sorakozó, vörösre festett oszlopokon elhelyezett madáretető erdő drámai erejű mű, amely Josef Bernhardt művészetének, gondolkodási folyamatainak ismerete nélkül is érthető és azonnal interpretálható műalkotás. A természet, az élővilág, a madárvilág és az emberek kapcsolatáról, együttéléséről és elmulaszthatatlan feladatainkról beszél, elemi művészi erővel. A mű különféle asszociációs rétegeket nyit meg, kezdve a természeti világ és a mesterséges, urbanizált környezet kapcsolatától, a betiltott madáretetésen keresztül Szent Márk tér Velencében, a párkányokra, oromzatokra telepedő madarak elleni brutális védekezésről, valamint emberi kötelességeinkről, amelyben a pusztítás ellenében dolgunk megvédeni az élővilágot, a madarakat, a természetet. A 2000-es évek első évtizedének közepe ráadásul a madárinfluenza hisztériájának kora is volt, indulatokkal és vélt vagy valós félelmekkel teli időszak, ahol bizony messze kerültünk a Szent Ferenc-i madárkapcsolattól, mely korábban az európai kultúra egyik fontos momentuma volt. Josef Bernhardt műve ezekre az ideákra reflektál.

24 25

26 27 Erik BINDER A szlovák Erik Binder Várakozás című munkája is helyspecifikus, kifejezetten erre a kiállításra készült alkotás. Két ready made tárgy kapott szerepet a műben: egy minden K.u.K vasútállomásról ismert pad és egy, eredetileg Ybl Miklós által tervezett öntöttvas utcai lámpa. A kettő társítása képileg ismert előképeket idéz Magritte-tól Alain Resnais-ig, az üres, elhagyatott pad a várakozás képzetét kelti. Mindez a vízbe helyezve felfokozódik, hiszen a parkbeli üres padhoz még megérkezhet a várva várt személy, ez a tóban kevésbé elképzelhető, így a várakozás, ha lehet, még reménytelenebb, melankolikusabb. Erik Binder munkásságába jól illeszkedik ez a mű, rendszeresen foglalkozik a társadalom pszichés állapotával, a szertartásos kommunikációs kapcsolatokkal, ezeket értelmezi és helyezi figyelme középpontjába a groteszk viszonyokat.

28 29 Jiří DAVID Jiří David az 1980-as évek cseh avantgárd mozgalmaitól kezdve fontos figurája az európai művészetnek. Médiaművész, kifejezési eszközei közé tartozik a festészet, installáció, videó, fotó, bármi, amivel éppen adott ideáját megvalósíthatja. Rendkívüli érzékenységgel viseltetik az emberi vagy társadalmi problémák iránt, amelyek nem feltétlenül szokásos témái a képzőművészetnek. Ilyen a tókiállításon bemutatott Vakvezető botja is, ami a szabványos fehér bot óriásira növelt változata. A vakvezető bot tájékozódási és figyelemfelkeltő eszköz a mindennapi életben, segíti mozgásában a vakot, és felhívja a külvilág figyelmét a látásában korlátozott személyre. Az óriási fehér bot ugyanezt teszi, tájékozódási pont és egyben figyelemfelhívó tárgy is: közli velünk, többiekkel, hogy nem mindenki egyforma képességekkel és lehetőségekkel létezik az őt körülvevő világban.

30 31 EL-HASSAN Róza El-Hassan Róza Felkiáltójel című projektje több, mint egy egyszerű műtárgy. Szándéka szerint, és a gyakorlatban is, közösségi mű, melyet roma kosárfonók együttműködésével hozott létre. Oszlop formájú fémvázra erősített vesszőfonás, festett, aranyra színezett oszlop, melyet virágmotívumok ékesítenek. El-Hassan munkái általában is olyan tárgyak, melyekben a gondolatiság, konceptualizmus központi szerepet játszik, művészete tulajdonképpen meghaladja a szobrászat szokásos megjelenési formáit. A legkülönfélébb anyagokat műanyag, talált tárgy, vessző, drót, gyümölcs, szék, fa, tű, edény használ fel. A tárgyak létrehozását mindig alapos grafikai előkészítés előzi meg, míg kialakul a konkrét koncepció. Különösnek ható tárgy-anyag együttesei ellentétekre, paradoxonokra épülnek. A Felkiáltójel társadalmi, tartalmi mondanivalója egészen egyértelmű, a különbözőség, másság elnyomott, reménytelen állapotára hívja fel a figyelmet. Egy olyan helyszínen, mely az ország legfontosabb főterének szomszédságában van, a millenniumi emlékmű árnyékában helyez el felkiáltójelet, amely a kézműves hagyományt, az elvont gondolatot s cikornyás motívumokat egyaránt magába foglal.

32 33 KELEMEN Zénó Kelemen Zénó az Art on Lake Művészet a tavon kiállítás egyik legfiatalabb művésze, 1972-ben született. Évek óta igen tudatosan foglalkozik a térbe írható, egymásba kapcsolódó formák viszonyaival. Összefonódó Möbius-szalagok, hullámformák, csavart ívek szofisztikált szerkezete izgatja. A hullámforma, mely a maga szabályaival végső soron sematikus forma, amit valami mássá alakít; egy lüktető, önálló és soha nem volt rendszert teremt vele. Megteremt egy nyitott formát egy valójában zárt struktúrán belül, ahol a fizikai valósággal nem egyező, új, szobrászi valóság jön létre. Az így megteremtett formavilág biomorf, az organikus és a geometrikus elemek keveredéséből kialakuló rendszer hordozza mind a két forma-elmélet jellegzetességeit. A szobrok hangsúlyosan nyitottak, a lendület és légiesség jellemzi őket, a tömeg egyensúlyának a játéka. Az alapgondolat az egyenes vonal és annak térbeli horizontális kiterjedéséből induló sík, két párhuzamos forma ritmusszerű fejlődésének segítségével térformává alakítása, melyben a síkvonalak állandó mozgásukkal, kifordított felületeikkel fokozatosan teremtik meg a térbeliséget.

34 35 KICSINY Balázs A Késleltetett útra kelés, siettetett hazatérés című installáció jól illeszkedik Kicsiny Balázs életművébe, amelyben az emberi figurákat mindig különféle allegorikus helyzetbe állítja. A kimerevített pillanat, amelybe szereplőit helyezi, színpadképszerűen rögzített szituációval szembesítik a nézőket, akik a mű terét megközelítve maguk is részeseivé, a művel együttműködőkké válnak. A műalkotás a tér, az idő, az útra kelés és a hazatérés összefüggéseit vizsgálja. Célja, hogy vizuális paradoxonba sűrítse a tér és az idő megtapasztalásának ellentmondásait. Hiszen ha otthonunkat elhagyva útra kelünk, soha sem lehetünk biztosak abban, hogy ugyanabba a térbe és időbe térünk-e vissza, mint amelyből elindultunk, mint ahogy azok, akik otthon maradtak sem lehetnek biztosak abban, hogy ugyanazok tértek-e vissza útjukról, mint akiket egykor útra bocsájtottak. A Városligeti-tó, a Hősök terén túl, maga is misztikus, szimbolikus tér, a háttérben a millenniumi emlékművel, grandiózus épületekkel Szépművészeti Múzeum, Műcsarnok, Vajdahunyadvár szintén a tér-idő összefüggésnek különös példázata. Ebbe a különös, több idősíkú, értelmezésű térbe ágyazódik be Kicsiny kvázi emlékműve, ha csak időlegesen is. Bizarr, meditációs tárgy, amely reflektál a modern nagyváros lüktető forgalmára, az utazásra, a várakozásra, s egy oly ünnepi, jelentőségteljes pillanatra, mint a vacsora, ami lehet búcsúvacsora (Utolsó vacsora), vagy a tékozló fiú hazatértét köszöntő családi ünnep.

36 37 Krištof KINTERA A cseh Krištof Kintera Paradise now! (Mennyország most!) című munkáját új kontextusba helyezte az Art on Lake Művészet a tavon kiállítás alkalmával. Három alumínium terelőkordon a mű alapja, melyekre ugyanabból az anyagból szarvasagancsokat hegesztett. A triviális utcabútor, amit tüntetéseknél, koszorúzásoknál, forgalomeltereléseknél naponta használnak, szabályozva és korlátozva vele a közteret, itt kedves állati személyiséget kapva, a parti sekély vízben békésen legelésző városi szarvasokká lényegülnek. Kintera egész pályafutására jellemző a ready made, a talált tárgy modulálása, új és új kontextusba helyezése. A szarvasok is szerepeltek már kiállítóteremben, ahol vad és zabolázatlan természetük domborodott ki, a bezártság érzetét keltették. Szabadtéri, vízi megjelenésük egészen más, gyengéd és ironikus, kacagtatóvá és nevetségessé teszik a terelőkordonok egyébként rideg értelmét és megjelenését.

38 39 Daniel KNORR A román Daniel Knorr Bonhomme című kő hóembere pálmaágat tart, s vörös műanyag répa orra van. A környezet változására, a Föld hőmérsékletének emelkedésére való direkt utalása egyértelmű. A közhelyszerű megfogalmazás Vigyázzunk, ha így megy tovább, gyermekeinknek már nem lesz módjuk hóból építeni hóembert! bizarr eredményt hoz, mint Knorr minden műve esetében. Knorr a klímaváltozás fenyegető veszélyére iróniával figyelmeztet, mint minden művészi tevékenységében, most is a világ, társadalom és művészet kapcsolatával foglalkozik. A 2005. évi Velencei Biennálén üresen hagyta a kiállítótermet, csak a múlt nyomai voltak láthatóak, az idő és művészet egyaránt kérdésessé vált koncepciója szerint.

40 41 Laurens KOLKS A holland Laurens Kolks munkásságában mindig az ember és környezete áll a középpontban, installációi olyan terek, melyek a valóságban is léteznek, viszont mint műalkotás, új szituációba helyezve értelmük megváltozik, kiszélesedik. Ilyen volt Remetelak című munkája egy folyó közepén vagy a Németországban megvalósított Fantomkertje. A Városligeti-tavon kiállított Magánnyomozások elnevezésű műve igen meglepetésszerűen egy csónak. Maga építette, kis kabinnal is ellátta, majd kikötötte a bérelhető csónakok közé. A csónak ablakai sötét fóliával borítottak, nem lehet belátni rajtuk, nem tudni, ki evez benne, így remekül alkalmas a benne ülő számára a külvilág titkos megfigyelésére. A csónakban ülő is korlátozottan lát ki, így nehéz eldönteni, ki a megfigyelt és ki a megfigyelő. A mozgó paradoxon kibérelhető, és a kiállítás megtekintésére is alkalmas, ez a kollekció mobil darabja.

42 43 Brigitte KOWANZ Brigitte Kowanz az egyik legjelentősebb kortárs osztrák művész, munkássága kezdetétől fogva a fény és szín viszonyaira koncentrál, legyen az festészeti munka, installáció vagy bármely más média. Művészetének lényege, hogy a mindennapi valóság, a mesterséges és természetes fény kölcsönhatásai nem csupán látványi vagy térformálási eszközök, hanem a művészet és a mindennapi valóság közötti, filozófiai jelentőségű kapcsolatokról, nyelvi és gondolati viszonyokról is szólnak. Light is What we See címet viselő mű a Városligeti-tóban öt, rendezett sorban úszó bójasorként jelenik meg, melyben gömb és henger alakú formák gyöngysorai követik egymást. Szilárdan a tófenékhez vannak rögzítve, kiemelt, konkrét helyen a vízben ahol a tó, mint fix pont a városban, mindenhonnan jól látható pozícióban, ami filozófiai értelemben is elég abszurd szituáció. A bóják hétköznapi feladata a hajózás irányítása, a tájékozódás elősegítése, a víz alatt rejtőzködő, a felszínen nem látható veszélyek jelzése, ebben a mesterséges környezetben értelmét vesztette, vagy legalább is metaforikussá vált. Az öt sorban úszó bóják másrészt a morzeábécé szerinti titkos, kódolt üzenetet közvetítenek. Az üzenet jelenléte egyértelmű, miközben a hétköznapi világ számára a morzeírás üzenete nem megfejthető, tulajdonképpen még az sem, hogy az üzenet valós-e, vagy csupán szimbolikus. Az úszó tárgyak a térbeli tájékozódást teszik lehetővé, jelképesen pedig a városi térben való eligazodást és ugyanakkor a helyes irányok megtalálásának lehetetlenségét is jelzik.

44 45

46 47 Via LEWANDOWSKY Via Lewandowsky a volt NDK-ban született és dolgozott, performer, filmes, festő, sokoldalú médiaművész. Több elképzelést is fontolgatott az Art on Lake Művészet a tavon kiállításra, mely az idilli környezet és a természeti katasztrófák ellentmondásán alapult. Az előkészítés három éve alatt a valóságos katasztrófák a Mexikói-öböl olajtragédiája, a magyar vörösiszap-katasztrófa lehetetlenné tették elképzeléseit, ugyanis eredetileg foltokat akart ejteni a tó vizén. A megvalósult mű, az Intergalaktika a maga nemében szintén folthagyásként működik. Egy teljesen szabványos mobil WC terpeszkedik a vízben, ami normális szituációban nem feltűnő tárgy, itt a szobrok és csónakok között legalább is szokatlan a szerepe. Ehhez járul még az is, hogy belsejéből a galaktika hangjai, űrzörejek hallatszanak, így a tárgy akusztikailag a túlvilágot hozza le a vízre.

48 49 Halldór Úlfarsson Tea MÄKIPÄÄ Tea Mäkipää Helsinkiben és Londonban végezte tanulmányait, Németországban él. Szimbolikus című műve, az Atlantisz kifejezetten vízre tervezett, számos tavat, tengeröblöt megjárt már az elsüllyedő félben lévő házikó. Ablakaiban virágok, idilli béke mindenütt, miközben az egész veszélyben van, és süllyedőben, miként a legendabeli Atlantisz, kezd alámerülni. Mäkipää munkái általában is a fogyasztói, túlcivilizált, pazarló világ önpusztító jelenségeiről szólnak, felhívva figyelmünket életmódunk önzésére, a világ és önmagunk károsítására. Ezzel az alapideával remek összhangban van az Atlantisz-legenda, melyet ebben az esetben ez a hétvégi kunyhó testesít meg. Benne van a városi ember vágya a természet iránt elvonulni egy csendes helyre a magunk teremtette városi Bábelből és benne van a valóságban egyre gyakrabban előforduló katasztrófa, amelyről csak akkor veszünk tudomást, ha már közvetlenül minket érint.

50 51 NÉMETH Ilona Németh Ilona Szlovákiát képviseli a tavon Úszó kertek című munkájával. Két műanyag medencét horgonyozott le a híd tövében, sűrűn teleültetve virágokkal. A két úszó sziget egyben magántér is, a béke és élet virágzásának helyszíne. A projekt része, hogy hirdetéssel toborzott önkéntes kertészeket, akik a kiállítás ideje alatt gondozzák a kerteket. A mű életben tartásához így a társadalom is hozzájárul, mintegy részesévé lesz az alkotásnak. Az Úszó kertek jól illeszkedik Németh Ilona public art munkásságába, amelyben évek óta a mű és befogadói közötti aktív kapcsolatot, a természet és társadalom közötti párbeszédet vizsgálja. A Velencei Biennálétól New Yorkig mindenütt olyan műveket, projekteket valósít meg, amelyekben a mű és befogadói közötti aktív kapcsolat a legfontosabb elem.

52 53 Jaume PLENSA Jaume Plensa a mai spanyol és egyetemes szobrászat egyik legkiválóbb alkotója, Lélek XII. című munkája egy nagyobb sorozat része, a 2005-ös Lelkek-nomádok ciklushoz tartozó mű. Nagy kövön, felhúzott térdekkel ülő emberfigura, amelyet rozsdamentes acélbetűkből formált a művész. Az alak átlátszó, mögötte csillog a tó vize. A betűk szavakat formálnak, a szavak gondolatokat, a legkülönbféle nyelvek szavai és mondatai jelennek meg testként. Valójában ezek a szövegek nem olvashatóak értelmes szövegként bábeli hangzavar, mégis, mint kulturális szövedék kiformálják az embert, az emberi lényeget, a gondolatot. a betűk egymás közötti asszociatív kapcsolata képes úgy szavakat létrehozni, mint ahogy az emberi test sejtjei komplex organizmusokat teremtenek. A szavak képesek szöveggé összeállni, amely más szövegekkel megalkotja a kultúrát mondta művéről Plensa. A Buddha-szerűen nyugodt pozíciójú alak uralkodik a vizek felett, s az emberi lényeget az érzéki tudást jeleníti meg.