Jean-Pierre Pedrazzini (becenevén: Pédra) (Párizs, 1927. január 30. Neuilly-sur-Seine, Franciaország 1956. november 7.) francia-svájci fotóriporter, a Paris Match tudósítója, aki Budapesten, az 1956-os forradalom alatt szerzett halálos sebesülést. A 1956-os forradalom hírére három másik társával sürgősen Magyarországra utazott. Október 28-án már Mosonmagyaróváron fényképezte a sortűz áldozatainak temetését. Másnap Budapestre érkezett, ahol a tűzszünet és általános amnesztia kihirdetése után megkönnyebbült pesti utcákon készített életképeket. 30-án reggel, amikor megtudta, hogy a Köztársaság téren összecsapások kezdődtek, tudósítótársával és segítőjével, Paul Mathias-szal odasietett. A tér pártházhoz közeli, 25. számú ház előtt fényképezett, amikor még ma sem tisztázott körülmények között géppisztolysorozat érte: testébe tizennégy golyó fúródott és roncsolta szét lábait, hasát és gerincét. 1956. november 3-án repülőgéppel Párizsba szállították, november 7-én halt meg. Belehal sérüléseibe Jean-Pierre Pedrazzini francia fotóriporter 2004. szeptember 13. 12:06 Múlt-Kor történelmi portál A legnagyobb francia képeslap, a Paris Match 1956 októberében küldte Budapestre az akkor már világhírű fotóriportert, hogy megörökítse a magyar forradalom és szabadságharc eseményeit. A fiatalember ott volt minden jelentősebb helyszínen, Mosonmagyaróváron október 28-án, a 26-ai sortűz áldozatainak temetésén, majd az október 30-án, a Köztársaság téri pártház ostrománál is. Ott kapta a később halálosnak bizonyult lövéseket combjába, gyomrába és a hátába. Lapja a francia kormánytól egy DC-4-es típusú repülőgépet kapott a súlyos sebesült elszállítására, az azonban a szovjet megszállás alatt álló Ferihegyi repülőtéren nem szállhatott le. Végül hosszas diplomáciai alkudozások után egy osztrák mentőrepülőgépet küldtek egy ápolóval és egy orvossal a magyar fővárosba, akik kalandos körülmények között vitték ki egy mentőautóval a Péterfy kórházból a repülőtérre az élet-halál harcát vívó fiatalembert. A szovjet nagykövetségen csak több órás diplomáciai tárgyalások után engedték meg a mentőrepülőgép felszállását. Bécsben azután átszállíthatták a súlyos sebesültet a várakozó DC-4-esre. Párizsban 48 órán át küzdöttek az életéért, de már hiába. A magyar fiatalok, a magyar nép hősies harcának képes dokumentumai azonban bejárták a világot, nem kevés
bosszúságára a szovjet megszállóknak és a magyarországi vezetőknek. A francia újságíró nevét ma emléktábla őrzi azon a helyen, ahol a gyilkos golyók leterítették. A szabadság fotósa Jean-Pierre Pedrazzini élete és halála A súlyosan sebesült francia fotóriportert haslövéssel vitték a Köztársaság térről a Péterfy Sándor utcai kórházba. Ez ötven éve történt, 1956 októberében. A francia fiút odahaza megsiratták, eltemették, alakja a párizsi szerkesztőségben eszménykép lett, sírja zarándokhely. Kollégái nevezték el így a Paris Match-nál, ahol a képei megjelentek: a szabadság fotósa. Kivételes fiú volt. Ritka kombináció. Az akkori párizsi társaság rajongott érte. Talán a kedvessége miatt, el tudott bűvölni férfiakat és nőket egyaránt. Huszonkilenc éves volt, száznyolcvannyolc centi magas, jóképű, mosolygott mindenkire... Ha belépett egy étterembe, mindenki odakapta a fejét, s mindenki üdvözölte boldogan. Ilyen volt. Mindig nagyon átérezte mások helyzetét - emlékezett vissza Madame Vidal-Quadras, született Charlotte Pedrazzini, a fiú nővére, amikor öt évvel ezelőtt részt vett Magyarországon, a Francia Intézetben öccse tiszteletére megrendezett képkiállításon. Svájcban éltünk, apánk bányamérnök volt, s nálunk a bányában fizetésért dolgoztak lengyel internáltak. Az öcsém - tizenhat éves lehetett -, azt mondta, velük megy dolgozni. Kíváncsi is rájuk, meg pénzt is kereshet. Így is tett. És emlékszem, a keresetéből fülbevalót vett nekem. De a gazdátlan kutyákat is összeszedte az utcán, és hazahozta. Korán kezdett fényképezni, a Paris Match-nál kapott állást, és szépen ment előre a ranglétrán. Senki sem küldte Budapestre. Ahogy meghallotta, hogy kitört a forradalom Magyarországon, azt mondta, hogy el akar jönni ide. Tanúságtételt kell tenni, mondta, minden fontos ilyenkor, a kicsi és nagy események egyaránt. Szegény szüleink, hogy óvták! Mindene volt az autó, versenyző szeretett volna lenni. De az apámék megtiltották neki. Fotóznia szabad volt... Bécsig könnyen eljutottak. Aztán tovább. Az első felvételeket a
mosonmagyaróvári temetőben készítették. Nem időztek sokat, a cél Budapest volt. Az emberek nem akarnak hősök lenni. Mártírok még kevésbé... Jean- Pierre is csak azt tette, ami tőle telt. Pillanatok alatt történhettek a dolgok... Abban a borzalomban egy fiú fölordított, a lábát eltalálta egy golyó. Jean-Pierre kirohant hozzá, átfogta, akkor érték a lövések. Iszonyú sebeket kapott... A Péterfy Sándor utcai kórházba vitték. A fél lábát amputálni kellett... És megműtötték a golyók roncsolta hasfalat. Tudta, hol van. Azt is, hogy kétezer budapesti sebesült szenved rajta kívül a kórházban. Köztük nők és gyerekek. Nem fogadott el gyógyszert, se injekciót. Egy vöröskeresztes repülőgéppel nagy nehezen sikerült hazahozni. Az ágyban a képeit kérte, tudni akarta, sikerültek-e. Nyolc hosszú napig szenvedett. Az ágyán volt egy gézből készült kapaszkodó. Egyszer belefogódzkodott, fölhúzta magát, és csendesen azt mondta: Az élet szép... És én meg fogok halni... Ez volt az utolsó mondata. - emlékezett vissza öccsére, Madame Charlotte. Paul Mathias, az újságíró kolléga, akivel Pedrazzini végig együtt volt, így tudósította lapjukat, a Paris Match-ot: Láttam felénk fordulni a tank csövét... Kiáltottam, Jean-Pierre! De már összeesett. Mindenütt ott akart lenni. Budapest nemcsak a leghősiesebb, de legromantikusabb pillanatait is ebben az időszakban élte. Ünneplő utcái nagyszerű riportanyagnak mutatkoztak. De Jean-Pierre nem elégedett meg a diadalittas képekkel... Azt mondták, harcok folynak a Köztársaság téren, a titkosrendőrség által védett kommunista párt székháza környékén. Rögtön arrafelé indultunk... A harcok már felbőszültek, a golyózápor olyan süketítővé vált, hogy a fülünket vattával kellett betömni. Ami Jean-Pierre-t illeti, ismét elégedetlen volt, nem volt megfelelő a kameraszöge, az ostromlott épület nem látszott. Persze, a környező parkban bőven lett volna fotózásra alkalmas esemény. Ostromlók, hordágyakkal rohanó emberek... De ő azt a bizonyos képet szerette volna megcsinálni, az övét... És erre hamarosan alkalma adódott... Cikkünket Jean-Pierre Pedrazzini fotóival illusztráltuk.
Jean-Pierre Pedrazzini A kórházban a képeit kérte Forrás:Tarka Világ,2008.