A Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Megállapodása (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hasonló dokumentumok
J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 75/2012. (V. 23.) számú

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva)

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS. A Térségi Családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálat Intézményének felállításáról és működtetéséről

J e g y z ő k ö n y v

Központi Egészségügyi Ügyeleti Szolgálatot Fenntartó Társulást létrehozó mikro-körzeti megállapodás jóváhagyásáról

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 06-án (hétfő) órára

Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására

KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

Ásotthalom Község Polgármesterétől 9/2008

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Mátraszele. 7/2012.(II.14.) szám. Tárgy.: Társulási megállapodás módosítása.

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6.

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról

Ellátott feladatok, feladatellátási helyek: Lengyeltóti, Csokonai u. 15. általános iskola pedagógiai-szakmai szolgáltatás

Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának Módosító Okirata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 75/2005.( III. 30.) számú. h a t á r o z a t a

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én tartandó ülésére

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

Megállapodás. I. Általános rendelkezések

Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

Pedagógiai szakmai szolgáltatáshoz kapcsolódó programok megvalósítása

ELŐTERJESZTÉS Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának január 30-án tartandó ülésére

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata

[Kommunális Építő- és Üzemeltető Szervezet Társulása] TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

Magyarország helyi önkormányzatairól

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 11-i ülése

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ Kistérségi Társulási megállapodás módosításának az elfogadása. Görög László polgármester

J a v a s l a t. Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodás felülvizsgálatára és módosítására

Ügyiratszám:201 /2017. Tárgy: A Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás módosítása

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

a Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának 11. számú módosításának jóváhagyására.

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 18/2014. (X. 22.) önkormányzati rendelete

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7.

Megállapodás közös önkormányzati hivatal létrehozásáról

(Egységes szerkezetben a 8/2014. (V.21.) önkormányzati rendelettel)

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 12/2009. (04.21.) rendelete a fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről

Nemti Község Képviselő-testületétől. társulási megállapodás jóváhagyása HATÁROZAT

Tisztelt Képviselő-testület!

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE ALAPÍTÓ OKIRAT. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének április..-i nyilvános ülésére.

SÁSDI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS

Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására

1. Gazdasági Bizottság

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni.

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 52/2015.(V.27.) önkormányzati határozata

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

/ egységes szerkezetben/

NAGYKUN HAGYOMÁNYŐRZŐ TÁRSULÁS társulási megállapodása

24. NAPIREND Ügyiratszám: 1/515-3/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület december 23-i ülésére

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

1. A Társulási Megállapodás 2. A társulás neve, székhelye, jogállása: pontja az alábbiak szerint módosul:

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TEL.: FAX.:

JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK

MEGÁLLAPODÁS 8. számú melléklet (23) A Lengyeltóti Alapszolgáltatási Központ működtetéséről és finanszírozásáról

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Alapító Okiratot módosító okirat 2

M e g á l l a p o d á s intézmények közös fenntartására

D.Ö.K. Szervezeti és Működési Szabályzata

E L Ő T E R J E S Z T É S Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 12. napján tartandó rendkívüli ülésére

Megállapodás a Tápszentmiklósi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról, közös fenntartásról és a feladatok ellátásáról. (egységes szerkezet)

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011.(III.17.) R E N D E L E T E SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

Az SZMSZ III. Fejezet 11. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i munkaterv szerinti ülésére

MARCALI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ELŐ TERJESZTÉS az Esély Szociális Társulás november -i ülésére

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák július 1-jét követő fenntartása és működtetése

Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: /2014. E l ő t e r j e s z t é s

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-36216/2013. Témafelelős: Szigeti Miklós

Megállapodás I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata ALAPÍTÓ OKIRAT

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete április 30-i ülésére

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására

ELŐTERJESZTÉS április 25-i rendes ülésére

Átírás:

A Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Megállapodása (a módosításokkal egységes szerkezetben) A Pogányvölgyi kistérség önkormányzatai a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (továbbiakban: Ötv.) 41. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény (továbbiakban Ktt.) 1 (1)-a alapján, figyelemmel a 2004. évi CVII. tv. (a továbbiakban: Ktt) rendelkezéseire (3) abból a célból, hogy a kistérség önkormányzatai jelen megállapodásban rögzített kötelező önkormányzati feladataikat minél hatékonyabban, a kor követelményeinek megfelelő színvonalon biztosítsák a kistérség lakói számára - testületeik döntése alapján jogi személyiséggel rendelkező többcélú kistérségi társulást hoznak létre az alábbi feltételek szerint: I. Általános Rendelkezések 1. A Társulás neve: Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás (továbbiakban Társulás). 2. A Társulás székhelye: 8693. Lengyeltóti, Zrínyi u.2. Lakosságszáma (2004. január 1-jén): 11604 fő 3. A Társulás határozatlan időre jön létre azzal, hogy a többcélú kistérségi társulás működésének tényleges megkezdésétől számított legalább három évre az együttműködést valamennyi társult önkormányzat vállalja, valamennyi a társulási megállapodás IV. fejezetében meghatározott feladat tekintetében felmondás vagy a társulás megszűnése nélkül. 4. A Társulás tagjainak neve, székhelye, lakosságszáma: Társulás Tagja Székhelye Lakosságszáma fő (2004. január 1-jén) Buzsák Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8695. Buzsák, Fő tér 1. 1448 Gyugy Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8692. Gyugy, Fő u.19. 285 Hács Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8694. Hács, Fő u.31. 434 Kisberény Község Önkormányzat Képviselőtestülete Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselőtestülete Öreglak Község Önkormányzat Képviselőtestülete Pamuk Község Önkormányzat Képviselőtestülete Somogyvámos Község Önkormányzat Képviselőtestülete Somogyvár Község Önkormányzat Képviselőtestülete Szőlősgyörök Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8693. Kisberény, Petőfi 187 u.36. 8693. Lengyeltóti, Zrínyi 3352 u.2. 8697. Öreglak, Fő u.14. 1717 8698. Pamuk, Petőfi u.76. 300 8699. Somogyvámos, Csepregi u.8. 8698. Somogyvár, Kaposvári u.2. 8692. Szőlősgyörök, Szabadság u.18. 809 1841 1231 1

5. A Társulás működési területe: a Társulásban résztvevő települések közigazgatási területére terjed ki, amely lefedi a kistérségek megállapításáról, lehatárolásáról és megváltoztatásának rendjéről szóló a Ktt. mellékletében meghatározott Lengyeltóti kistérség területét. (3) 6. A Társulás pecsétje: Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás felirattal ellátott körbélyegző, középen a Magyar Köztársaság címerével. Lenyomata a megállapodás 3. sz. mellékletében. 7. Hatályon kívül helyezve. (3) 8. Hatályon kívül helyezve. (3) 9. A megállapodásban meghatározott önkormányzati feladatok ellátásáról a Társulás gondoskodik. 10. A Társulás képviseletét a Társulási Tanács elnöke látja el. A Társulás célja: II. A Társulás célja 1. Szervezeti keretet biztosítson a települési önkormányzatok kapcsolat- és együttműködési rendszerének. Lehetővé tegye az információk kicserélését, a kölcsönös tájékoztatást, valamint szakmai tanácsadást. 2. Az önkormányzati feladat- és közszolgáltatási rendszer közös, illetve térségi rendszerének kialakítása, szervezése, összehangolása, működtetése, fejlesztése (térségi feladatellátás). 3. A térség intézményrendszerének integrálása, feladatellátásának összehangolása, intézményfenntartás. 4. A feladatellátás feltétel- és forrásrendszerének koordinációja, fejlesztése, a térség területének összehangolt fejlesztése. III. A Társulás feladatai 1. A Társulásban résztvevő önkormányzatok képviselő-testületei a közös céloknak megfelelő hatékony és eredményes tevékenység érdekében jelen megállapodásban rögzített eljárásban és módon szervezik és oldják meg, hangolják össze a települési önkormányzatok alábbi feladatait: a) alapfokú oktatás-nevelés, pedagógiai szakszolgálat és szakmai szolgáltatás (8) b) egészségügyi ellátás, c) szociális ellátás, valamint család-, és gyermekvédelem, 2

d) kistérségi területfejlesztés, e) belső ellenőrzés ellátása (5) f) sportfeladatok (10) g) mozgókönyvtári feladatok (12) h) gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött) (16) i) máshová nem sorolt egyéb szárazföldi személyszállítás (16) III/A. A társulás által fenntartott intézményekkel kapcsolatos rendelkezések (3) 1. A Társulás fenntartja az alábbi intézményeket: a) Hatályon kívül helyezve (6) b) Hatályon kívül helyezve (4) c) A feladatot ellátó intézmény neve: (17) Fodor András Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Pedagógiai-szakmai Szolgáltató Intézmény. Székhelye: 8693 Lengyeltóti Csokonai u. 15. Rövid neve: Fodor András Általános Iskola és Óvoda (1) Rövidített neve: FIÓ 34111 (1) Feladat ellátási helyek: Általános iskolai feladat ellátási hely: 1. Fodor András Általános Iskola 8693 Lengyeltóti, Csokonai u. 15. 2. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Szent László Király Általános Iskolája 8698 Somogyvár, Kossuth Lajos u. 32. 3. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Öreglaki Általános Iskolája 8697 Öreglak, Nagy József u. 12. 4. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Buzsáki Általános Iskolája és Tulipán Óvodája 8695 Buzsák, Fő tér 2. 5. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Gárdonyi Géza Általános Iskolája 8692 Szőlősgyörök, Iskola u. 1. 6. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Lotz János Általános Iskolája 8699 Somogyvámos, Csepregi u. 5. 3

Óvodai feladat ellátási hely: 1. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Kincsem Óvodája 8693 Lengyeltóti, Tűzoltó u. 8. 2. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Tündérkert Óvodája 8698 Somogyvár, Kossuth Lajos u. 1. 3. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Kerekerdő Óvodája 8697 Öreglak, Fő u. 92. 4. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Tulipán Óvodája 8695 Buzsák, Petőfi u. 2. 5. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Lurkó Óvodája 8692 Szőlősgyörök, Szabadság u. 44. 6. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Somogyvámosi Óvodája 8699 Somogyvámos, Csepregi u. 5. Óvodai telephelyek: 1. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Kincsem Óvodája Hácsi Telephelye 8694 Hács, Fő u. 31. 2. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Kerekerdő Óvoda Barátihegyi Tagozata 8697 Öreglak, Április 4. utca 18. 3. Fodor András Általános Iskola és Óvoda Tulipán Óvodája Táskai Telephelye 8696 Táska, Arany János u. 2. Alapfokú művészetoktatási feladat ellátási hely: Fodor András Általános Iskola és Óvoda Alapfokú Művészetoktatási Intézménye 8693 Lengyeltóti, Csokonai u. 5. Egységes pedagógiai szakszolgálati feladat ellátási hely: Fodor András Általános Iskola és Óvoda Egységes Pedagógiai Szakszolgálata 8693 Lengyeltóti, Tűzoltó u. 8. Pedagógiai-szakmai szolgáltatási feladat ellátási hely: Fodor András Általános Iskola és Óvoda Pedagógiai-szakmai Szolgáltató Intézménye 8693 Lengyeltóti, Csokonai u. 15. 4

IV. A Társulás részletes feladatai A) Alapfokú oktatás-nevelés 1. Intézményfenntartással összefüggő feladatok: a) Hatályon kívül helyezve. (17) b) Hatályon kívül helyezve. (17) c) A Társulás 2010. július 1-től a kistérség közoktatási feladatainak ellátására jelen megállapodás III/A. 1.) c. pontjában foglalt többcélú, közös igazgatású oktatási intézményt tart fenn. (17) d) A közoktatási feladatellátással kapcsolatos rendelkezéseket jelen megállapodás XI. fejezetének 5.) pontja, jelen megállapodás 6. számú melléklete, továbbá jelen megállapodás 7. számú, 7/A. számú, 7/B. számú és 7/C. számú melléklete tartalmazza. (18) 2. A Társulás a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 34. -ában megjelölt pedagógiai szakszolgálati feladatok közül ellátja: a) a logopédiai ellátást, b) a gyógytestnevelést, c) fejlesztő felkészítés, d) nevelési tanácsadás, e) továbbtanulási pályaválasztási tanácsadás f) gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás (8) 3. A Társulás a pedagógiai szakmai szolgáltatási feladatok közül az alábbiak ellátásáról gondoskodik: a) megszervezi a kistérség pedagógusainak továbbképzését, b) működteti a kistérségben az óvoda-vezetői, igazgatói, óvoda-iskolaközi szakmai munkaközösségeket, c) szakmai napokat szervez, d) kistérségi tanulmányi és sportversenyeket szervez, e) kihelyezett szakmai konferenciákat szervez, f) kistérségi mérési és értékelési rendszert dolgoz ki és működtet. 4. Ellátja Lengyeltóti Város Jegyzője útján a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 91. (4) bekezdésében foglalt tanügyigazgatási feladatokat. 5. A Társulás a kistérségi közoktatás továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatai: a) összehangolja a közoktatási intézkedési terveket, b) egyezteti az indítandó osztályok és az iskolák tanulócsoportjainak számát, és együttes javaslatot készít a térség demográfiai adatai alapján az óvodai csoportok és tanulócsoportok számára és létszámára, c) a kistérségi oktatási kapacitások hatékonyabb működtetése érdekében közös alapfokú oktatási, pedagógiai és nevelési terveket készít a kistérségre vonatkozóan, meghatározva a kistérség oktatási, fejlesztési irányait térségi tervezéssel, a térségi tervek alapján szervezi a térségben a hatékony és a kor követelményeinek megfelelő oktatást, d) közös fenntartói ellenőrzési tervet készít, e) megszervezi és működteti a kistérségben a sajátos nevelési igényű gyermekek alapfokú oktatását, 5

f) közreműködik a kisebbségi nevelés és oktatás iránti igény felmérésében, összehangolja a kisebbségi nevelés és oktatás szervezését és feltételeinek biztosítását. g) egyeztető fórum szerepét tölti be az iskola-fenntartási megállapodások végrehajtása során a kistérség önkormányzatai közötti esetleges viták elintézésében. h) kistérségi közoktatási-nevelési adatbázist hoz létre és azt folyamatosan karbantartja. B) Egészségügyi ellátás 1. A Társulás a kistérségben a központi háziorvosi ügyeleti feladatot közvetett módon az Emergency Service Egészségügyi Szolgáltató Kft. (1138 Budapest, Árva u. 22.) útján látja el. (6)(9) 2. A Társulás az egészségügyi ellátás együttes szervezésével kapcsolatos feladatai: a) Az egészségügyi alapellátás körzetei kialakításának összehangolása, kijelölése. b) Háziorvosi, házi gyermekorvosi szolgálat térségben történő egyeztetett fenntartása, működtetése. c) Gyermek és felnőtt fogászati ellátás egyeztetett fenntartása. d) A térségben egészségügyi szűrővizsgálatok szervezése. e) A Társulás gondoskodik a térségben a foglalkoztatás-egészségügyi vizsgálatok megszervezéséről, biztosítja a feladat ellátásához szükséges tárgyi és személyi feltételeket. f) A Társulás gondoskodik a térségben az iskola-egészségügyi ellátás biztosításáról, illetve szervezéséről. g) Pályázatot nyújthat be és figyeli az esetleges pályázati lehetőségeket és segíti a társulásban részt vevő önkormányzatokat a pályázat elkészítésében. h) Kihelyezett szakmai konferenciákat szervez az egészségügyi ellátásban résztvevő dolgozók számára. i) Vizsgálja a közös intézménylétrehozás és működtetés lehetőségeit. j) A társulás megszervezi a kistérségben a központi háziorvosi ügyeleti ellátást. (2)(6) k) A társulás a kistérségben a területi védőnői szolgálatot szervező tevékenységével, közvetett módon Lengyeltóti Város Önkormányzata útján látja el. (7) C) Szociális ellátás, valamint család-, és gyermek-védelem 1. Hatályon kívül helyezve (4) 2. A Társulás összehangolja a kistérség területén a szociális tevékenységet, valamint a gyermekvédelmi munkát és szolgáltatásokat végző intézmények fejlesztését, szolgáltatásainak biztosítását, működtetését és működését. 3. A Társulás koordinálja a kistérségen belül a családsegítő szolgáltatáson kívüli egyéb gyermekjóléti alapellátások megszervezését. 4. A Társulás szervezi a máshol igénybe vehető szolgáltatásokhoz való hozzájutást. 5. A Társulás szakmai tanácskozásokat szervez a kistérség gyermekvédelmi szakemberei számára. 6

6. A Társulás vizsgálja a további közös szociális alapellátó intézmény létrehozásának és működtetésének lehetőségeit. 7. A Társulás feladata az e területen megjelenő pályázatok figyelése, a pályázatok előkészítése, a pályázati forrásgyűjtés. D) Kistérségi területfejlesztés 1. A Társulás területfejlesztési feladatkörében ellátja a külön törvényben meghatározott feladat- és hatásköröket. 2. A Társulás feladatai a területfejlesztés terén: a) A kistérség településeinek területfejlesztési és területrendezési kezdeményezéseinek elősegítése, összehangolása az országos célkitűzésekkel. b) Közös fejlesztési koncepciók, programok és tervek kidolgozása, meghatározása és megvalósítása a Pogányvölgyi kistérség dinamikus egyensúlyának fenntartása, illetve javítása érdekében. c) A kistérség gazdasági megújulását elősegítő, a térségi erőforrásokat hasznosító fejlesztéspolitika kidolgozása, összehangolása és érvényesítése, a munkanélküliség mérséklése. d) A Pogányvölgyi kistérség környezeti adottságainak feltárása és értékelése. e) A kistérség településeinek településrendezési tervei összhangjának megteremtése. f) Településrendezési, műemlékvédelmi, turisztikai feladatok összehangolása. g) Az önkormányzati beruházások összehangolása h) A területfejlesztési feladatok ellátásával kapcsolatban ha) vizsgálja és értékeli a kistérség társadalmi, gazdasági és környezeti helyzetét, adottságait; hb) kidolgozza és elfogadja a kistérség területfejlesztési koncepcióját, illetve ennek figyelembevételével készített területfejlesztési programját, ellenőrzi azok megvalósítását; hc) a kistérségi területfejlesztési program figyelembe vételével előzetesen véleményt nyilvánít a meghirdetett központi és regionális pályázatokra az illetékességi területéről benyújtott támogatási kérelmekkel kapcsolatban, feltéve ha ez a jogkör a pályázati felhívásban is szerepel, hd) megállapodást köthet a helyi önkormányzatokkal, az önkormányzati társulásokkal, a megyei területfejlesztési tanáccsal és a regionális fejlesztési tanáccsal a saját kistérségi fejlesztési programjai finanszírozására és megvalósítására, he) pénzügyi tervet készít a területfejlesztési programok megvalósítása érdekében; elősegíti a fejlesztési források hatékony, a települések szoros együttműködését erősítő felhasználását; hf) közreműködik a kistérségben kialakult társadalmi, gazdasági és foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésében; hg) koordinálja a kistérségben a területfejlesztésben érdekelt szervezetek együttműködését, együttműködik az állami és civil szervezetekkel; hh) a kistérségben összegyűjti és további előkészítésre alkalmassá teszi a gazdasági és társadalmi szervezeteknek a fejlesztési programokkal, projektekkel kapcsolatos elképzeléseit; hi) folyamatos kapcsolatot tart a megyei területfejlesztési tanács munkaszervezetével, a regionális fejlesztési ügynökséggel, a kistérségi megbízottakkal, a kistérségben működő közigazgatási szervezetekkel, 7

intézményekkel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében; i) Pályázatfigyelés, közös pályázatok benyújtása. E) Belső ellenőrzés ellátása (5) 1. A Társulás a kistérség önkormányzatainál, illetve azok intézményeinél a belső ellenőrzési feladatok ellátását a székhelytelepülés önkormányzati hivatal szervezeti egységén keresztül biztosítja. 2. A belső ellenőr feladatai: a) vizsgálja és értékeli a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszerek kiépítésének, működésének jogszabályoknak és szabályzatoknak való megfelelését, b) vizsgálja és értékeli a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerek működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét, c) vizsgálja a rendelkezésre álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását és gyarapítását, valamint az elszámolások, beszámolók megbízhatóságát d) a vizsgált folyamatokkal kapcsolatban megállapításokat és ajánlásokat tesz, valamint elemzéseket, értékeléseket készít a költségvetési szerv vezetője számára a költségvetési szerv működése eredményességének növelése, valamint a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszerek javítása, továbbfejlesztése érdekében, e) ajánlásokat és javaslatokat fogalmaz meg a kockázati tényezők, hiányosságok megszüntetése, kiküszöbölése érdekében,nyomon követi az ellenőrzési jelentések alapján megtett intézkedéseket. (5) F) Sportfeladatok (10) 1. A Társulás közreműködik a Kistérségi Sportinformációs rendszer működtetésében. (10) 2. A Társulás a társult önkormányzatok sportfeladatainak ellátása érdekében pályázatokat nyújthat be. (10) G) Mozgókönyvtári feladatok (12) A Társulás a települések részére biztosítja a mozgókönyvtári szolgáltatást, mely feladat ellátására szolgáltatási szerződést köthet a szolgáltatás biztosítására nyilvános könyvtárakkal. (12) H) Gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött) (16) A Társulás és a Bérlő között kötött külön megállapodásban rögzített módon és feltételekkel teljesíti a Bérlő a közösségi busszal a gyermeke lakóhelyükről iskolába, óvodába, illetve iskolából, óvodából lakhelyükre történő szállításának feladatait, illetve közösségi célú szállítási feladatok ellátását. 8

I) Máshová nem sorolt egyéb szárazföldi személyszállítás (16) A Társulás a gyermeke és tanulók szervezett utaztatását az intézmények igényeihez igazodva az iskolabusz-szolgáltatáson keresztül biztosítja. A Társulás az iskolabusz-szolgáltatást Lengyeltóti Város Önkormányzata, Buzsák Község Önkormányzata, Somogyvár Község Önkormányzata, valamint a Kapos Volán Zrt. révén látja el. V. A társulás tagjának jogai és kötelességei A) A Társulás tagjának jogai 1. Képviselője útján részt vehet a Társulás tevékenységében, rendezvényein, céljainak, feladatainak meghatározásában, a Szervezeti és Működési Szabályzat megalkotásában, a Társulás szervezetének kialakításában. 2. Képviselője választhat és választható a Társulás szerveibe, tisztségeire. 3. Igényelheti a Társulás érdekképviseletét, érdekérvényesítési tevékenységét. 4. A Társulási Tanács döntése alapján részesedhet a Társulás tevékenysége révén elért pénzbevételekből (alapítványi támogatások, pályázatok, vállalkozás, egyéb pénzbevételi stb.). 5. Javaslatot tehet a Társulást érintő bármely kérdésben. 6. Kérdéseket, javaslatokat, indítványokat tehet a Társulás tisztségviselőihez és szerveihez, felvilágosítást kérhet tőlük a Társulás bármely tevékenységéről, amelyre a címzettek 30 napon belül kötelesek választ adni, betekinthet a Társulás irataiba. 7. A Társuláson belül egy-egy kérdésben kisebbségben maradt tagnak joga van a kisebbségi vélemény jegyzőkönyvben történő rögzítésére. 8. Részesülhet a hazai és nemzetközi kapcsolatokból származó előnyökből. 9. A Társulás által alapított, illetve fenntartott intézmények vezetőitől a társult települési önkormányzatok képviselő-testületei évenként a feladatellátásról, az intézmény közös fenntartásáról tájékoztatást kérhetnek. (3) B) A társulás tagjának kötelességei 1. A Társulási Megállapodás és a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának betartása. 2. Képviselője útján rendszeres részvétel a Társulás szerveinek munkájában, elősegítve a társulási célok és feladatok közös megvalósulását. 3. A megállapodásban vállalt feladatok maradéktalan teljesítése. 4. A Társulás döntéseinek végrehajtása. 9

5. A Társulás feladatkörébe tartozó ügyekkel kapcsolatos döntéseinek, a Társulás vezetőjével való egyeztetése, illetve a társulással való közlése. 6. A Társulás feladatkörébe tartozó ügyekben a szükséges adatok és információk továbbítása a Társuláshoz. 7. A Társulási tagsággal nem összeférhetetlen tevékenység folytatása, a vagyon megóvása, annak lehetőség szerinti gyarapítása. VI. A Társulás szervei A Társulás szervei: 1. Társulási Tanács, 2. a Társulási Tanács Elnöke és Elnökhelyettesei, 3. a Pénzügyi Bizottság, 4. a Területfejlesztési Bizottság, 5. a Közoktatási Bizottság és 6. a Társulás szakmai munkaszervezete. (21) VII. A Társulási Tanács 1. A Társulás döntést hozó szerve a Társulási Tanács. a) A Társulási Tanács gyakorolja a jelen megállapodásban meghatározott feladat- és hatásköröket. A Társulási Tanács a kistérségi területfejlesztési feladatok tekintetében kistérségi területfejlesztési tanácsként jár el. b) A Társulási Tanácsban a társulás tagjait a társult önkormányzatok polgármesterei képviselik. A polgármester helyettesítésének rendjéről a képviselő-testület rendelkezik. c) A Társulási Tanács alakuló ülését a Társulás székhely települése önkormányzatának polgármestere hívja össze. d) A Társulási Tanács alakuló ülésén mondja ki a többcélú kistérségi társulás megalakulását. e) A Társulási Tanács tagjai a település lakosságszáma arányában rendelkeznek szavazati joggal. Az egyes tagokat megillető szavazatok számát a megállapodás 4.sz. melléklete tartalmazza.. 2. A Társulási Tanács döntését ülésén határozattal hozza. A Társulási Tanács ülését az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettes, illetőleg a Társulási Tanács helyettesítéssel megbízott tagja hívja össze és vezeti. (21) 3. A Társulási Tanács ülését össze kell hívni: a) szükség szerint, de évente legalább négy alkalommal; b) a Társulási Tanács által, a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott esetben; c) a társulás tagjai napirendet tartalmazó indítványára, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül; 10

d) A helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv (21) vezetőjének kezdeményezésére, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül. 4. A Társulási Tanács ülése nyilvános. A Társulási Tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyre az Ötv-nek a képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyvre vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a jegyzőkönyvet az elnök és a Társulási Tanács által felhatalmazott tag írja alá. A jegyzőkönyvet a Társulási Tanács elnöke az ülést követő tizenöt napon belül megküldi az A helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv -nek (21) és a Társulás tagjainak. A Társulási Tanács a) zárt ülést tart választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele, továbbá önkormányzati hatósági ügy tárgyalásakor; b) zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás üzleti érdeket sértene. ( 3)(8) 5. A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha az ülésén a szavazatok több mint felével A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha az ülésén a szavazatok több mint felével rendelkező tag jelen van és a jelen lévő tagok által képviselt települések lakosság száma meghaladja a Társulást alkotó települések lakosság számának egyharmadát. A javaslat elfogadásához annyi tag igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelen lévő tagok szavazatainak a felét és az általuk képviselt települések lakosság számának egyharmadát. 6. A minősített többséghez annyi szavazat szükséges, amely eléri a jelen lévő tagok szavazatainak kétharmadát és az általuk képviselt települések lakosságszámának a felét. (3) Minősített többség szükséges a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott kérdésekben és a 7. pontban meghatározott kérdések megismételt tárgyalásakor, amennyiben az első tárgyalás során nem születik egyhangú döntés. Minősített többség szükséges: a) a kistérség fejlesztését szolgáló - pénzügyi hozzájárulást igénylő - pályázat benyújtásához, az ahhoz szükséges települési hozzájárulás meghatározásához; b) a Tctv. 7. (5) bekezdésének b) pontja szerinti zárt ülés elrendeléséhez; c) a hatáskörébe utalt választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízatás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása. (21) 7. A Társulási Tanács a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI törvény 10/C. ( 2 ) bekezdés b), c), e), k) és m) pontjaiban meghatározott ügyekben, valamint a szervezeti és működési szabályzat elfogadásáról egyhangúlag dönt. Ennek hiányában a tanács 30 napon belül megismételt ülésén a tanács szavazati jogú tagjai minősített többségének támogató szavazatával dönt. (8) 8. A Társulási Tanács tagjai évente legalább két alkalommal beszámolnak képviselőtestületeiknek a Társulási Tanácsban végzett tevékenységükről. 9. A Társulási Tanács tagjai a települési önkormányzat képviselő-testülete által tartott közmeghallgatáson tájékoztatják a lakosságot a Társulás tevékenységéről. 10. A Társulási Tanács előbbiekben nem említett részletes működési szabályait a Társulási Tanács állapítja meg szervezeti és működési szabályzatában. A szervezeti és 11

működési szabályzatot a Társulási Tanács a megalakulását követő három hónapon belül fogadja el, majd az elfogadott szabályzatot a Társulási Tanács Elnöke megküldi a társult önkormányzatok képviselő-testületeinek és A helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv (21) VIII. A Társulási Tanács Elnöke és Elnökhelyettesei (21) 1. A Társulási Tanács alakuló ülésén szövegrész hatályát veszti (3) - tagjai sorából elnököt, az elnök helyettesítésére, munkájának segítésére két elnökhelyettest választ, és meghatározza a helyettesítés rendjét. (21) 2. Az elnök személyére a Társulási Tanács bármely tagja javaslatot tehet. A jelöltté váláshoz a jelen lévő tagok legalább egynegyedének szavazata szükséges. Az elnökhelyettesek személyére az elnök tesz javaslatot. (21) 3. Az elnököt és az elnökhelyetteseket a tagok az önkormányzati ciklus idejére választják. (21) 4. A Társulás elnöke: a) Képviseli a Társulást, b) Vezeti a Társulási Tanács ülését., c) Kapcsolatot tart állami, társadalmi szervekkel, illetve szervezetekkel, d) Intézkedik és dönt a Társulási Tanács által hatáskörébe utalt ügyekben, e) A Társulás elnökének feladatait távollétében a Társulási Tanács szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint - az elnökhelyettesek látják el. 5. Az elnökhelyettesek feladatait a szervezeti és működési szabályzat tartalmazza. (21) IX. A Társulás Pénzügyi Bizottsága 1. A Társulási Tanács a Társulás és a Társulás által alapított, illetve fenntartott intézmények (3) tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrzése céljából Pénzügyi Bizottságot választ. 2. A Pénzügyi Bizottság elnökét és tagjai több mint a felét a Társulási Tanács tagjai közül kell választani. 3. Az Pénzügyi Bizottság elnökből és négy tagból áll. A Pénzügyi Bizottságnak nem lehet tagja az, aki a Társulás alkalmazásában áll, vagy a Társulásnál gazdasági feladatokat lát el. 4. A Pénzügyi Bizottság üléseit szükség szerint tartja. 5. A Pénzügyi Bizottság akkor határozatképes, ha az ülésen tagjainak több mint fele jelen van. 12

6. A Pénzügyi Bizottság döntését határozattal hozza. A javaslat elfogadásához a jelen lévő tagok több mint felének igen szavazata szükséges. 7. A Pénzügyi Bizottság feladatai: a. Ellenőrzi a Társulási Tanács határozatainak végrehajtását; b. A Társulás pénzügyi és gazdálkodási tevékenységének figyelemmel kisérése, vizsgálata, ellenőrzése. Ennek keretében: előzetesen véleményezi a Társulás költségvetését, zárszámadását, a gazdálkodással összefüggő a Társulási Tanács által megtárgyalandó javaslatokat. c. A tagsági díj fizetésének, az anyagi támogatások időarányos befizetésének ellenőrzése. X. Területfejlesztési Bizottság (19) 1. A Társulási Tanács területfejlesztéssel összefüggő döntései előkészítésére Területfejlesztési Bizottságot választ. 2. A Területfejlesztési Bizottság elnökét és tagjai több mint a felét a Társulási Tanács tagjai közül kell választani. 3. A Területfejlesztési Bizottság elnökből és négy tagból áll. A Területfejlesztési Bizottságnak nem lehet tagja az, aki a Társulás alkalmazásában áll, vagy a Társulásnál gazdasági feladatokat lát el. 4. A Területfejlesztési Bizottság üléseit szükség szerint tartja. 5. A Területfejlesztési Bizottság akkor határozatképes, ha az ülésen tagjainak több mint fele jelen van. 6. A Területfejlesztési Bizottság döntését határozattal hozza. A javaslat elfogadásához a jelen lévő tagok több mint felének igen szavazata szükséges. 7. A Területfejlesztési Bizottsági ülés résztvevői: Szavazati joggal - az állandó tagok Tanácskozási joggal: - a Tanács tagjai, - a téma által érintett eseti meghívottak, - a munkaszervezet-vezetője - a munkaszervezet gazdasági vezetője. 8. A Területfejlesztési Bizottság elnökének feladatai: - tervezi és szervezi a bizottság munkáját, - összehívja és vezeti a bizottság ülését, - gondoskodik a bizottság határozatainak, javaslatainak megfelelő továbbításáról, a Tanács ülésén való képviseletéről, - együttműködik az elnökkel és más bizottságok elnökével, a munkaszervezet 13

Vezetőjével, - minden a területfejlesztést érintő kérdésben a Társulás Elnökével közösen képviseli a Társulást, - állást foglal, véleményt alkot a bizottság nevében a bizottság feladatkörébe tartozó kérdésekben, - képviseli a kistérséget területfejlesztési ügyekben. 9. A Területfejlesztési Bizottság elé előterjesztési joggal rendelkeznek: - a Bizottság tagjai - A Munkaszervezet Vezetője - a Bizottság Elnöke által, a napirendi pont elkészítésére felkért személy 10. A Területfejlesztési Bizottság feladatai: a. Előterjeszti a Társulási Tanács számára a feladatkörébe tartozó ügyeket. b. A Társulás terület-, és vidékfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységének segítése céljából az ezzel kapcsolatos döntések előkészítése és előzetes véleményezése, azoknak a társadalom helyi szereplőivel történő megismertetése c. Feladatainak ellátásában együttműködik a helyi önkormányzatokkal, az önkormányzatok területfejlesztési társulásaival, a kistérségben működő állami szervekkel, az érdekelt társadalmi és szakmai szervezetekkel, a gazdasági szervezetekkel d. A kistérség területén a kistérség társadalmi, gazdasági és környezeti fejlesztése érdekében a régió fejlesztési terveivel összhangban összehangolja a helyi önkormányzatok, azok területfejlesztési társulási és a kistérség területén működő gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit. Ennek keretében: - vizsgálja, értékeli a kistérség társadalmi, gazdasági és környezeti helyzetét, adottságait, - javaslatot tesz a kistérség területfejlesztési koncepciójának, illetve annak figyelembevételével készített területfejlesztési programjának kidolgozására és elfogadására, továbbá ellenőrzi azok megvalósítását, - javaslatot tesz pénzügyi tervet készítésére a területfejlesztési programok megvalósítása érdekében - a kistérség területfejlesztési program figyelembe vételével előzetese véleményt nyilvánít a meghirdetett központi és regionális pályázatokra az illetékességi területéről benyújtott támogatási kérelmekkel kapcsolatban, feltéve, ha ez a jogkör a pályázati felhívásban is szerepel, - javaslatot tesz megállapodások megkötésére a helyi önkormányzatokkal, az önkormányzati társulásokkal, a megyei területfejlesztési tanáccsal és a regionális területfejlesztési tanáccsal a saját kistérségi fejlesztési programjai finanszírozására és megvalósítására, - véleményt nyilvánít a megyei, regionális fejlesztési koncepciókról, programokról, különösen azoknak a kistérség területét érintő intézkedéseit illetően, - közreműködik a kistérségben kialakult társadalmi, gazdasági és foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésében, - forrásokat gyűjthet a tanács működtetéséhez és a fejlesztési programok megvalósításához, - koordinálja a kistérségben működő társulások és más területfejlesztésben érdekelt szervezetek együttműködését, együttműködik az állami és civil szervezetekkel, 14

- javaslatot tesz pályázatok benyújtásáról a kistérség fejlesztéséhez kapcsolódó források igényléséhez - figyelemmel kíséri és elősegíti a fejlesztési források hatékony, a települések szoros együttműködését erősítő felhasználását, - véleményt nyilvánít a kistérségi megbízott kiválasztásával kapcsolatban. XI. Közoktatási Társulási Bizottság (20) 1. A Társulási Tanács a Társulás által fenntartott közoktatási intézmény tekintetében a közoktatással összefüggő döntései előkészítésére Közoktatási Társulási Bizottságot választ. 2. A Közoktatási Társulási Bizottság elnökét és tagjai több mint a felét a Társulási Tanács tagjai közül kell választani. 3. A Közoktatási Társulási Bizottság elnökből és négy tagból áll. A Közoktatási Társulási Bizottságnak nem lehet tagja az, aki a Társulás alkalmazásában áll, vagy a Társulásnál gazdasági feladatokat lát el. 4. A Közoktatási Társulási Bizottság üléseit szükség szerint tartja. 5. A Közoktatási Társulási Bizottság akkor határozatképes, ha az ülésen tagjainak több mint fele jelen van. 6. A Közoktatási Társulási Bizottság döntését határozattal hozza. A javaslat elfogadásához a jelen lévő tagok több mint felének igen szavazata szükséges. 7. A Közoktatási Társulási Bizottság feladatai: Részt vesz a fenntartói döntések előkészítésében, különös tekintettel az alábbiakra: - közoktatási intézmény létesítése, átszervezése, megszüntetése, alapító okiratának kiadása - az intézmény szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyása - az intézmény pedagógiai programjának, helyi tantervének jóváhagyása - a közoktatási intézmény minőségirányítási programjának jóváhagyása - a közoktatási intézmény nevelési programjának jóváhagyása - a közoktatási intézmény házirendjének jóváhagyása - az intézmény működését érintő egyéb kérdésekről - a közoktatási intézmény gazdálkodásának, törvényes működésének, hatékonyságának, a szakmai munka eredményességének ellenőrzése - az intézményvezető kievezéséről, felmentéséről, fegyelmi és kártérítési felelősségre vonása - az intézmény költségvetésének, zárszámadásának elfogadása - az óvodába történő jelentkezés módja - a nagyobb létszámú gyermekek egy időszakon belüli óvodai felvételének időpontjáról való döntés - az óvoda heti és éves nyitvatartási idejének meghatározása - az adott nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározása, a maximális osztály, csoport átlaglétszámtól való eltérés engedélyezése, az adott tanítási évben, az iskolában indítható osztályok, napközis osztályok (csoportok) számának meghatározása, a maximális létszámtól való eltérés engedélyezése; - a nevelési-oktatási intézményében a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység, a tanuló és gyermekbaleset megelőzése érdekében tett intézkedések ellenőrzése 15

- a nevelési-oktatási intézmény foglalkozási, illetve pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtásának, a pedagógiai munka eredményességének ellenőrzése - egyetértési jog gyakorlása a nem kötelező tanórai foglalkozás, illetve az egyéni foglalkozások megtartásához nagyobb időkeret megállapításához - az iskola igazgatójának felhívása intézkedési terv készítésére, ha az adott iskolában folyó pedagógiai tevékenység az országos mérés, értékelés eredményei szerint nem éri el a jogszabályban meghatározott minimumot XII. A Társulás Szakmai Munkaszervezete 1. A Társulás által jelen társulási megállapodás III/1. pontjában meghatározott feladatok ellátására egy közös szakmai munkaszervezetet hoz létre. A szakmai munkaszervezet keretében külön jogszabályban meghatározott feltételek szerint működhetnek a minisztériumoknak, illetve területi szerveinek a kistérségben fejlesztési, szervezési, ügyfélszolgálati feladatokat ellátó hálózati munkatársai, valamint az önkormányzati területfejlesztési társulás munkatársai. A munkaszervezet vezetőjének kinevezése a társult települési önkormányzatok polgármestereinek előzetes véleményezése alapján történik. (3) 2. A szakmai munkaszervezet feladatait részletesen a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. 3. A Társulás Szakmai Munkaszervezete biztosítja a Társulás működéséhez szükséges irodai szolgáltatást, végzi a Társulás titkársági feladatait. A szakmai munkaszervezet feladata különösen: a) a Társulási Tanács üléseinek, döntéseinek előkészítése, b) a központi költségvetés figyelembevételével a Társulás éves költségvetésének megtervezése, elkészítése, c) az éves és hosszabb távú pénzügyi koncepciók kidolgozása, d) ellátja a kimenő számlázással kapcsolatos feladatokat, a követelések behajtását, a gazdálkodást, kialakítja a számviteli rendjét, e) pénzforgalmi nyilvántartások vezetése, havi, féléves, háromnegyed-éves és éves információt szolgáltat az államháztartás számára, f) ellátja a Társulás zárszámadásának elkészítésével kapcsolatos feladatokat, elszámol a normatív költségvetési hozzájárulásokkal, elkészíti a Társulás költségvetési beszámolóját, g) a kistérségben összegyűjti és további előkészítésre alkalmassá teszi a társult tagoknak a fejlesztési programokkal, projektekkel kapcsolatos elképzeléseit, h) folyamatos kapcsolatot tart a kistérségben működő közigazgatási szervezetekkel, közoktatási, szociális és egészségügyi intézményekkel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében, i) a kistérségben lévő egyes önkormányzatoktól, önkormányzati társulásoktól a pályázatok kidolgozásához, a fejlesztések lebonyolításához megbízást vállalhat 16

XIII. A társulás gazdálkodása, vagyona és a gazdálkodás ellenőrzése 1. A Társulás költségvetését a Társulási Tanács határozatával fogadja el. 2. A Társulás önálló költségvetéssel rendelkezik. A Társulás gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat külön megállapodás értelmében Lengyeltóti Város Önkormányzat gazdasági szervezete látja el. (16) 3. A Társulás költségvetése magában foglalja a Társulás által fenntartott intézmények, valamint a Társulás keretében működő mikro-körzeti társulások és az általuk fenntartott költségvetési szervek költségvetését is. A társulás bevételei 4. A Társulás működésének és feladatai ellátásának fedezetét a. saját bevétel (települési önkormányzatok pénzügyi hozzájárulásai a 7. pont szerint) b. központi költségvetési pénzeszköz: - állami támogatás - állami költségvetési hozzájárulás c. egyéb bevételek (A jogi személyek és természetes személyek támogatásai, felajánlásai, hozzájárulásai, a társulási célok elérésének érdekében kifejtett gazdasági tevékenységből, rendezvényekből származó saját bevétel, alapítványoktól átvett pénzeszköz, pályázatok bevételei, és egyéb saját bevételek) biztosítják. 5. A társult települési önkormányzatok képviselő-testületei a Társulás működési költségeihez és a Társulás által fenntartott intézmények működési költségeihez a folyó évi költségvetési tervükben szereplő népesség számuk arányában járulnak hozzá. A hozzájárulás mértékét a Társulási Tanács évente a költségvetésben állapítja meg. A Társulás által fenntartott intézmény működtetéséhez a települési önkormányzatok az alábbiak szerint járulnak hozzá: A közoktatási intézmény működését a Társulás a költségvetési törvényben vagy más jogszabályban meghatározott normatív állami hozzájárulásból, egyéb központi, központosított vagy fejezeti támogatásból, valamint a kistérségi társulásban ellátott feladatra tekintettel igényelhető kiegészítő támogatásból (a továbbiakban együtt: állami támogatás), az intézmény saját bevételéből, bármilyen jogcímen kapott vagy átvett pályázati, alapítványi és egyéb, államháztartáson belüli vagy kívüli támogatásból, átvett pénzeszközből, továbbá az önkormányzatok pénzügyi hozzájárulásából finanszírozza. Az önkormányzatok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a közigazgatási területükön lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező gyermek után a kötelező felvételt biztosító óvodába, általános iskolába beíratott tagintézménybe a bevétellel nem fedezet kiadást gyermekarányosan megfizetik. A tagintézmény kiadásába jelen megállapodás 6. számú mellékletében felsorolt központi irányítási költség beszámításra kerül. A központi igazgatás kiadása az alábbi intézményegységek szerint, azonos összegben kerül megosztásra: 17

Lengyeltóti: 3/18 (óvoda, általános iskola, konyha) Somogyvár: 2/18 (óvoda, általános iskola) Öreglak: 2/18 (óvoda, általános iskola) Buzsák: 3/18 (óvoda, általános iskola+ konyha) Somogyvámos: 2/18 (óvoda, általános iskola) Szőlősgyörök: 3/18 (óvoda, általános iskola, konyha) Hács: 2/18 (óvoda, konyha) Táska: 1/18 (óvoda) A központi költségek közé sorolt kiadásokat jelen megállapodás 6. számú melléklete tartalmazza. Az önkormányzat pénzügyi hozzájárulásának kiszámítása szempontjából: a. a tagintézmény bevételének minősül: a tagintézményben oktató pedagógus, a tagintézményben ellátott gyermek, tanuló oktatása, nevelése, illetve a tagintézményben ellátott egyéb feladat után létszám vagy más mutatószám alapján igényelhető állami támogatás - kivéve az iskolabusszal utaztatott gyermekek, tanulók alapján járó kiegészítő támogatást - a tagintézmény saját bevétele, valamint a tagintézmény pályázati, alapítványi, vagy egyéb, államháztartáson belülről vagy kívülről kapott támogatása, átvett pénzeszköze, b. a tagintézmény kiadásának minősül: a tagintézmény működése során felmerült valamennyi működési kiadás, c. a központi igazgatás bevételének minősül: minden olyan bevétel, mely tagintézményhez nem kapcsolható, d. a központi igazgatás kiadásának minősül: jelen megállapodás 6. számú melléklete szerinti kiadási tételek. A tagintézményre jutó bevétel és kiadás megállapítása során a több tagintézményt érintő bevételt vagy kiadást (pl. a változó munkahelyen foglalkoztatott pedagógusok, több tagintézményt érintő pályázatok, stb. bevételét és/vagy kiadását) a tagintézmények között óraszám, létszám, a beszerzett eszköz értéke, vagy más, a bevétel vagy kiadás megbontására leginkább alkalmas mutató alapján kell meghatározni. Ha a Társulás tagja a kötelező feladatokhoz és a Társulási Tanács által meghatározott cél megvalósításához vállalt pénzügyi hozzájárulását az előírt határidőre nem teljesíti, úgy a Társulás Munkaszervezete 15 napon belül írásban felszólítja a teljesítésre. Ha a felszólítást követő 5 napon belül sem történik meg a teljesítés, úgy a Társulás a társult tag önkormányzata bankszámlájáról azonnali beszedési megbízással jogosult a pénzügyi hozzájárulás összegének behajtására. A társult tag önkormányzata az azonnali beszedési megbízás teljesítéséhez szükséges, bankszámláját vezető pénzintézet részére adott felhatalmazó levelet kiállítja. (18) 5.a) A területi védőnői szolgálat esetében a Társulás tagjai a saját védőnői körzetük OEP által nem finanszírozott működési költségeihez a folyó évi költségvetési tervükben szereplő kiadás és bevétel különbségével járulnak hozzá időarányosan havonta. A költségvetés évközi változásai, illetve a tényleges bevétel és kiadás miatti eltérés elszámolása utólagosan az elfogadott zárszámadás alapján történik. Pénzmaradvány keletkezése esetén annak összegét a következő évben az adott körzetben kell bevételként figyelembe venni. 6. A Társulási Tanács minden év november 30-ig dönt a következő évi hozzájárulás mértékéről. A pénzügyi hozzájárulást minden évben 2 egyenlő részletben kell befizetni a Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás számlájára az alábbiak szerint: 18

a. az első részlet: február 28-ig b. a második részlet: július 30-ig (11) 7. A Társult Tag 2004. évben - a Társulás működésének megkezdésétől számítva - a 2004. évi teljes költség időarányos részét:..ft/fő/hó köteles megfizetni minden hónap 28. napjáig a 2005. évi költségvetésének elfogadásáig. 8. A Társulási Tanács a költségvetés tárgyévi módosításakor dönt a 6) pont szerint fizetendő pénzügyi hozzájárulás módosításáról. (11) 9. A zárszámadás elfogadását követően 15 napon belül a Társulás tagja köteles a Társulási Tanács által a zárszámadás elfogadásakor meghatározott esetleges pótbefizetést teljesíteni. 10. Amennyiben a társult önkormányzatok a hozzájárulások összegét két részletben a tárgyév február 28-ig és július 30-ig nem utalják át a Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás 11743105-15571380 számú bankszámlájára, a Társulás jogosult a mellékelt felhatalmazó levél alapján azonnali beszedési megbízás benyújtására. (11) 11. Az inkasszó benyújtása előtt a Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás a nem fizető felet egy alkalommal köteles írásban felszólítani a hozzájárulás összegének megfizetésére. (11) 12. Amennyiben a felszólítás átvételét követő 5. napig nem történik átutalás, úgy azonnali beszedési megbízás benyújtható. (11) A Társulás vagyona 13. A Társulás a tulajdonában lévő és a használatába adott ingatlan, valamint a könyvviteli nyilvántartásban szereplő ingó (3) vagyonnal rendelkezik. A Társulás vagyonát gyarapítja és a vagyon részét képezi a Társulás döntésével szerzett, vagy a Társulás tevékenysége révén keletkezett materiális és immateriális vagyon. A Társulás tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok csak a pénzügyi hozzájárulást kötelesek megfizetni, a Társulás tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek. 14. A vagyon feletti rendelkezési jog a Társulási Tanácsot illeti meg. 15. A Társulás vagyonának köre: a. a feladatellátáshoz átadott vagyon, b. a közös beruházások, fejlesztések révén létrejövő vagyon szaporulata, mely a Társulás közös tulajdonát képezi, c. pályázati úton megszerzett vagyon, d. egyéb. 16. A gazdálkodás biztonságáért, szabályszerűségéért a Társulási Tanács felelős. 17. A Társulás pénzügyi-gazdálkodási tevékenységének ellenőrzését a Pénzügyi Bizottság végzi. 19

XIV. A tagsági jogviszony keletkezése és megszűnése A) A tagsági jogviszony keletkezése 1. A kistérséghez tartozó települési önkormányzat képviselő-testületei kizárólagos jogkörükben minősített többséggel hozott - határozatba foglalt nyilatkozatban mondják ki a Társulásban való részvételüket, csatlakozásukat. 2. A Társulás akkor jön létre, ha a kistérséget alkotó települési önkormányzatok képviselőtestületei a társulási megállapodást szövegrész hatályát veszti (3) jóváhagyják és megalakulását követően a működési területe szerint illetékességgel rendelkező Magyar Államkincstár Területi Igazgatósága nyilvántartásba vette. 3. A Többcélú Társuláshoz a Pogányvölgyi Kistérséghez tartozó települési önkormányzatok képviselő-testületei csatlakozhatnak. A társuláshoz csatlakozni kívánó települési önkormányzat képviselő-testülete nyilatkozatát tartalmazó határozatát a Társulás tagjainak, valamint a Társulási Tanácsnak meg kell küldeni. 4. A nyilatkozatot tartalmazó határozatban ki kell mondani, hogy - a jelen megállapodásban foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadja el, - a pénzügyi hozzájárulás teljesítését vállalja. 5. A csatlakozás jóváhagyásáról a Társulás tagjai minősített többséggel döntenek. A megállapodás felmondása B) A tagsági jogviszony megszűnése 1. A társulási megállapodást a Ktt. 1. (4)-(5) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően a Társulás tagja felmondhatja. A kiválásról szóló döntést a települési önkormányzat képviselő-testülete hat hónappal korábban köteles meghozni, és azt a Társulás tagjaival közölni. (13) 2. A Társulás tagjának felmondása esetén a vagyoni kérdések rendezése: a. A kiválás esetén a társult tag a Társulással szembeni tartozását a felmondást követő 15 napon belül köteles kiegyenlíteni, és egyéb kötelezettségeit teljesíteni. A Társulási Tanács a kivált tag hozzájárulásának többletbefizetését 15 napon belül visszafizeti. b. Amennyiben a társulási megállapodást felmondó önkormányzat a közös beruházásban vagy cél megvalósításában vesz részt, a felmondás őt nem jogosítja fel arra, hogy a közös (Társulási Tanácsi) döntéssel megvalósuló beruházásban az önkormányzati támogatást ne fizesse meg. c. A társulási megállapodást felmondó tagnak a központi támogatás lakosságszám szerint jutó összegét kamattal növelten kell a központi költségvetésnek megfizetnie, amennyiben a Társulás a kilépés miatt nem felel meg a központi támogatás feltételeinek. Ezen kívül köteles megtéríteni a Társulásnak mindazt a kárt, amelyet a Társulásnak a felmondással okozott. d. A társulási megállapodást a társulás működésének megkezdésétől számított három éven belül felmondó tagnak a társulás által elnyert pályázati pénzeszköz 20

lakosságszám szerint járó összegét kamattal növelten kell a központi költségvetésnek megfizetnie. Ezen kívül köteles megtéríteni a Társulásnak mindazt a kárt, amelyet a Társulásnak a felmondással okozott. (1) 3. A Társulás tagjainak több mint a fele minősített többséggel hozott határozatával a naptári év utolsó napjával a Társulásból kizárhatja azon tagját, amelyik a megállapodásban meghatározott kötelezettségének ismételt felhívásra határidőben nem tesz eleget. 4. A Társulás tagjai a felmondáskor, kizáráskor és a Társulás megszűnésekor kötelesek egymással elszámolni. 5. A társulási megállapodás felmondása vagy kizárás esetén a bevitt vagyon kiadására a Társulás tagja csak abban az esetben tarthat igényt, ha az nem veszélyezteti a Társulás feladatainak ellátását, ebben az esetben a Társulás volt tagját a Társulással kötött szerződés alapján használati díj illeti meg. XV. A Társulás megszűnése, a vagyonnal való elszámolás rendje 1. Megszűnik a Társulás a Ttv-ben meghatározott esetekben. 2. A Társulás megszűnése esetén a hitelezők tartozásának kiegyenlítése utáni vagyont az önkormányzatok között hozzájárulásuk arányában kell felosztani. A Társulás közös vagyonát a Társulás tagjai vagyonfelosztási szerződésben osztják fel. 3. A vagyonfelosztás elvei a következők: - Vizsgálni kell a Társulás tagjai saját vagyoni hozzájárulásának mértékét a vagyonszaporulat létrejöttéhez. (Saját vagyon, állami források, egyéb támogatások). - Meg kell határozni a teljes értéken belül az összes saját forrást, és azokat egymáshoz arányosítani kell, ez a tulajdon az arányosított részben illeti meg a megszűnéskor az önkormányzatot. 4. A Társulás megszűnésekor a vagyon felosztása és a közös tulajdon megszűntetése nem történhet olyan módon, hogy az a közfeladatok és a közszolgáltatások ellátását veszélyeztesse. Ezért a közös tulajdon megszűntetése és az ebből származó vagyoni igények kielégítése során a Társulás tagjai olyan polgári jogi megoldásokat alkalmaznak, mint: későbbi, halasztott fizetés, csere stb. 5. A közös tulajdonban történő elszámolásig a közfeladatok ellátása érdekében a Társulás volt tagjai biztosítják a feladatot ellátó és átvállaló használati jogát. A tulajdonjog rendezése során - a folyamatos működtetés és feladatellátás biztosítása érdekében - a használati jog gyakorlás átengedése feltételeiben állapodnak meg. 6. Társult tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy amennyiben a jelen megállapodásban meghatározott feladat Társulásban történő ellátása a működés megkezdésétől számított három éven belül megszűnik, úgy az adott feladatra a központi költségvetésből juttatott támogatást kamattal növelten visszafizetik a központi költségvetésbe. 21