IUSTITIA KIRÁNDUL
IUSTITIA KIRÁNDUL tanulmányok a»jog és irodalom«köréből szerkesztették: fekete balázs h. szilágyi istván könczöl miklós SZENT ISTVÁN TÁRSULAT az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2009
A kötet megjelenését támogatták: Debreceni Egyetem Államés Jogtudományi Doktori Iskola Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogbölcseleti Tanszék Államelméleti Munkacsoport Lektorálta Kiss Anna. A borítón H. Szilágyi István Iustitia kirándul című, Jan Saudek fotográfiájának felhasználásával készített képe látható. A szerzők, 2009 A szerkesztők, 2009 ISBN 978 963 277 172 4 Szent István Társulat H 1053 Budapest, Veres Pálné utca 24. Felelős kiadó: Dr. Rózsa Huba alelnök Felelős kiadóvezető: Farkas Olivér igazgató Tördelte Könczöl Miklós L A TEX2ε[MikTeX 2.7] rendszeren Betűtípus: Computer Modern Roman 10 pt
Tartalomjegyzék Előszó 7 Nagy Tamás Egy arkangyal viszontagságai a szocializmusban. Hajnóczy Péter A fűtő című elbeszélésének egy lehetséges olvasata 9 Hörcher Ferenc Csalás és megcsalás. A szabályok áthágása és a férfi-nő kapcsolat természete Ottlik Géza Hamisjátékosok című novellájában 41 Horváth Attila Mikszáth Kálmán különös házassági históriája 53 Fekete Balázs A nyugati jog vágyálma. Jogi rétegek Szolzsenyicin Gulág szigetcsoport című művében 59 Tallár Ferenc Regényköltészet Szkotoprigonyevszkben. A tárgyalás témája Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényében 73 Somlai Dorottya Jog a realista regényben. Két Balzac-regény jogszociológiai aspektusai 81 Könczöl Miklós Két per leírása Gerald Durrellnél 101 H. Szilágyi István Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája: visszatekintés 111 Jany János Dimnah pere 133
P. Szabó Béla Papinianus a színpadon. A jog mártírja vagy modern példakép? 153 Falusi Márton Jog és irodalom Magyarországon 1990 előtt és után, avagy egy termékeny diszciplináris hasonlat 199 Cserne Péter Szerződésértelmezés hermeneutika és jogpolitika között. A contra proferentem szabály 209 Frivaldszky János Jogtudomány és diszkurzivitás a középkorban a kortárs olasz jogfilozófiai kutatások fényében 229 A kötet szerzői 271
Előszó Iustitia leteszi kardját és mérlegét. Kirándulni indul: meglátogatni barátnőit Hellászban, a Múzsák hegyén. Utazása közben azonban eltéved, s bebarangolja térben és időben nemcsak Európa tájait, hanem elvetődik Ázsiába, sőt még az Újvilág déli felébe is... Ez a kötet szabálytalan milyen különös érzés is ezt a szót egy jogásznak kimondani! Szabálytalan mindenekelőtt, ha a társadalomtudományi tanulmánykötetek megszokott, fegyelmezett formáihoz viszonyítjuk: a benne szereplő tanulmányok mind terjedelmüket, mind pedig kidolgozottságukat tekintve igen eltérőek a szimpóziumi előadás szövegétől kezdve a hagyományos tudományos közleményeken át egészen a kismonográfiákig mindenféle írás található benne. Nem is beszélve a tartalmi szerkezet esetlegességéről, amit a szerkesztők azzal próbáltak meg orvosolni, hogy a tanulmányokat a kortárs magyar irodalomtól indulva, valamint az angol-amerikai jogirodalomban már évtizedek óta virágzó jog és irodalom kutatási terén kikristályosodott elméleti megfontolásokat szem előtt tartva, térben és időben, valamint az elméleti perspektívában egyre táguló körökbe rendezték az írásokat mintegy követve Iustitia kalandos utazását. Persze nem volna ildomos a szabálytalanság ódiumát mindenestül szegény Iustitia nyakába varrni, csak azért, mert ezúttal nem csak a szeméről vette le a kötést amit már más korokban is megtett, hanem mérlegét és kardját is letette. Valószínűleg annak is része lehet a dologban, hogy a kötet a 2008. október 17 18-án Síkfőkúton rendezett II. Jog és irodalom szimpóziumon részt vevő előadók, illetve a szimpózium kapcsán felkért szerzők írásait tartalmazza. A korábbi a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Jogbölcseleti tanszékén 2006. májusában rendezett szimpóziumhoz képest azonban örvendetes módon már nem csupán a jogbölcselettel, illetve az annak eszmetörténetével hivatásszerűen foglalkozó kutatók vettek részt a műhelymunkában, hanem irodalmárok és jogtörténészek is bekapcsolódtak abba. A jelen kötet tehát tekinthető egy pillanatfelvételnek is, amely a jog és irodalom kutatási területének a hazai jogtudományba és általában a társadalomtudományok körébe való beilleszkedésének egy kezdeti s ezért kissé kaotikus, de mindenképpen reménykeltő fázisát mutatja. A derűlátást tovább fokozhatja, hogy nemrégiben megalakult a Jog és Irodalom Magyarországi Egyesülete (ráadásul a mi jogbölcseleti erőfeszítéseinkhez csupán lazán kapcsolódó büntetőjogászok és kriminológusok kezdeménye-
8 Előszó zésére), amely szilárdabb szervezeti keretet biztosíthat a téma iránt érdeklődő kutatók együttműködésének. A szerkesztők nevében ezúton is szeretnék köszönetet mondani Litván Péternek, akitől a kötet címének ötletét vettük; Kiss Annának az alapos és lelkiismeretes lektori munkáért; Szabó Bélának, aki mind a síkfőkúti szimpózium megszervezéséhez, mind pedig a jelen kötet megjelenéséhez biztosította a Debreceni Állam- és Jogtudományi Karának, illetve a Kar Doktori Iskolájának nagylelkű támogatását. Végezetül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Jogbölcseleti tanszéke államelméleti munkacsoportja tagjainak Győrfi Tamásnak, Paksy Máténak, Péteri Zoltánnak és Takács Péternek, akik könyvünk megjelenését nem csupán kollegiális szimpátiájukkal, hanem anyagiakkal is támogatták. Budapest, 2009. november 27. H. Szilágyi István
Egy arkangyal viszontagságai a szocializmusban. Hajnóczy Péter A fűtő című elbeszélésének egy lehetséges olvasata Nagy Tamás Régóta úgy gondolom, hogy ha meg akarjuk érteni korunkat, azt, ami benne általános, jogosult kivételként a szocializmus szomorú történetétől kellene elindulnunk. 1 (Vajda Mihály) Állok a satupad mellett, dolgozok. [...] [S]zakmailag képzett vagyok de jogilag meg tré vagyok. [...] És akkor az a végeredmény, hogy jogilag el vagyok vágva. [...] Nade egyellőre itt most jó. [...] A mi gyárunk egy jó gyár. 2 Bevezetés (Csalog Zsolt) Milan Kundera vélhetően felettébb utálná a jelen tanulmányt, és a kortárs irodalomtudomány számos képviselője ez utálatában egyet is értene vele. Az önmagát legerősebben talán a Hyppolite Taine nevével fémjelezhető, comte-i ihletettségű pozitivista szemlélettel szemben meghatározó modern irodalomelmélet és -kritika a XX. századi fejleményei során egyre erőtejesebben elutasító módon viszonyult az irodalmi szövegek bármilyen valóságreferens értelmezéséhez. Mindazon olvasatok, amelyek akármi formában a szerzői életrajz vagy pszichologikum a taine-i la race, le milieu et le moment 3 és intenció egyfajta derivátumaiként, illet- Mindenek előtt és mindenen túl : az alábbi írást Loss Sándor emlékének szeretném ajánlani, halálának ötödik évfordulóján. 1 Vajda M.: Ilisszosz-parti beszélgetések. Jelenkor, Pécs 2001. 13. 2 Csalog Zs.: A tengert akartam látni Négy munkásportré. Szépirodalmi, Budapest 1981. 7, 220, 433, 455. 3 H. Taine: Az angol irodalom története. Előszó. In Bókay A. Vilcsek B. (szerk.): A modern
10 Nagy Tamás ve megnyilvánulásaiként kezelik a szövegeket, menthetetlenül elavultként tűnnek fel napjaink irodalomértésének diskurzusaiban. Ez a meggyőződés a múlt század eleji orosz formalizmussal kezdődően, s az ismertebb angolszász újkritika, majd a strukturalista és posztstrukturalista irodalomtudomány valamennyi irányzatának képviselői körében kikezdhetetlenül erősnek mutatkozik. 4 (S még akkor is ez tekinthető a meghatározó álláspontnak, ha a legutóbbi időkben az újhistorizmus, a posztkolonializmus, valamint általában a kisebbségi tudatosság elméletei részben rehabilitálták is a Taine-féle szempontokat. Újra az értelmezés egyedi aktusainak részévé tették a faji, nemi, vallási és etnikai identitás fogalmait, illetve azt a vélekedést, hogy az irodalom kulturális tett, és nem ragadható meg egy mindentől herme(neu)tikusan elzárt szövegvalóságként.) 5 Az irodalomtudomány képviselői tehát az általuk gondozott szövegek értelmezését illetően, legalábbis gyanakvással szemlélnek s nem egyszer teljes joggal minden olyan közelítést az irodalom világához, amelyek külsődleges szempontokat és bennük foglalt értékítéleteket érvényesíthetnek. Milan Kundera egyértelműen fogalmaz e tekintetben a Kafka-oeuvre interpretációi kapcsán. Mélységes ellenszenvvel viseltet az életműre vonatkozó és általa kafkalógiának nevezett azon másodlagos irodalom iránt, amely nem az irodalomtörténet (az európai regény történetének) nagy összefüggéseiben vizsgálja Kafka műveit, hanem nagy rendszerességgel kilakoltatja Kafkát az esztétikum birodalmából, s miközben tudomást sem vesz a modern művészetről, nem-irodalmi kritikaként egyfajta bibliamagyarázattá silányítja a Kafka-recepciót, s mint ilyen Kafka műveiben szükségképpen csak allegóriákat lát, vallási, pszichoanalitikus, egzisztencializáló, marxista és politikai allegóriákat. 6 Kundera kritikája nyilván sok esetben meg is állja a helyét, s ez alól nem mentesülhetne a Hajnóczy Péter életművét értelmező kritikai recepció több darabja sem. Ám hátha találunk ellenpéldát. irodalomtudomány kialakulása. Osiris, Budapest 1998. 33 43. Vilcsek B.: Az irodalomtudomány provokációja. Eötvös Balassi, Budapest 1995. 91 92. 4 Ehhez rövid bevezetésként: A. Jefferson: Az orosz formalizmus története és képviselői. In A. Jefferson D. Robey: Bevezetés a modern irodalomelméletbe. Összehasonlító áttekintés. Osiris, Budapest 1995. 27 50. D. Robey: Angolszász újkritika. Uo. 83 104. A. Jefferson: Strukturalizmus és posztstrukturalizmus. Uo. 104 138. 5 Vö. Kiss A. A. Szőnyi Gy. E. (szerk.): Az újhistorizmus (tanulmányok). Helikon 44/1 2 (1998) 1 206. S. Greenblatt: A reneszánsz költészet rezonanciája. Aetas 14/1 2 (1999) 301 305; ill. A társadalmi energia áradása. In Kiss A. A. et al. (szerk.): Testes könyv. Ictus Jate Irodalomelm. Csop., Szeged 1996. 355 372. Kiss G. Z.: Különleges örömmel. Jelenkor 46/9 (2006) 928. N. Lazarus (szerk.): The Cambridge Companion to Postcolonial Literary Studies. Cambridge University Press, Cambridge 2004. R. J. C. Young: Postcolonialism: An Historical Introduction. Wiley Blackwell, Oxford 2001. 6 M. Kundera: Szent Garta kasztráló árnya. Ford. Réz P. In Elárult testamentumok. Európa Könyvkiadó, Budapest 1996. 35 53. Hasonlóképpen lesújtó a véleménye arról is, amikor a politikai gondolat mintegy a kafkalógia eljárásának fordítottjaként próbálja magát regénynek álcázni. Ennek mintaértékű megvalósulását látja George Orwell 1984 c. regényében, amely a valóságot kérlelhetetlenül pusztán a politikai aspektusára fokozza le, s amellyel kapcsolatban írja Kundera [n]em vagyok hajlandó megbocsátani ezt a lefokozást, annak az ürügynek engedve, hogy hasznos volt mint propaganda a totalitárius rossz ellen folytatott harcban. M. Kundera: Utak a ködben. Uo. 218, ill. 206 207.
Egy arkangyal viszontagságai a szocializmusban 11 H.P. élet/mű A legkevésbé önreflexív s ily módon az önmagukat természetesen a legproblémátlanabbnak tekintő olvasatok azok, amelyek Hajnóczy korai írásaiban a segédmunkásból és kazánfűtőből lett író ( Milyen lehet egy fűtő, aki író? hangzik a Magyar Ifjúság kérdése 1976-ban) 7 egyszerre egzotikus és (ön)dokumentarista prózáját látják, afféle különös üzemi újságot. 8 Ugyanezek a megközelítések olvassák az oeuvre egyik kiemelkedő darabjának számító A halál kilovagolt Perzsiából t a szerző súlyos alkoholizmusának megrendítő dokumentumaként, felhívva egyben az író figyelmét az önsorsrontó alkotói életmód veszélyeire, és aggódva az életmű eképpeni folytathatatlansága miatt; és tekintenek a kései, transzavantgárd jegyeket mutató alkotásokra (A parancs, A herceg, Dinamit stb.) mint a széthulló élet és az elfecsérelt tehetség bizonyítékaira. 9 Az értelmezések második csoportjába viszont már olyan interpretácók tartoznak, amelyek felismerve az életrajz és a mű direkt megfeleltetésében rejlő leegyszerűsítést és ezen olvasatok elégtelenségét bonyolultabb viszonyrendszert tételeznek fel a biográfia tényei és ezek szövegekbe transzponált megjelenésének kapcsolatát illetően. Jánossy Lajos programja jellemzi ezt a vélekedést a legjobban. Fontos kiemelni, hogy a Hajnóczy-műveket semmiképpen sem a pszichológiailag értelmezhető és némely, nem-irodalmi esetekben értelmezendő személyiség felől közelítem meg. Egy efféle értelmezés nyilvánvalóan tévútra, a pszichologizmus csapdájába vezetne, és megkerülné magát a problémát. Nevezetesen a Hajnóczy Péter élete és művei között létező, létrehozott, világképileg, poétikailag megérthető kapcsolatot. 10 Azaz: Jánossy már látja az életrajz műbe történő beemelésének konstruált tudatosan megkomponált voltát, és vizsgálódásra érdemesnek e műveletnek a szövegek által megjelenített világkép formálódására és a szövegeket működtető poétikára gyakorolt hatását tartja. Az irodalomtudomány legújabb álláspontja szerint azonban ez az értelmezői gyakorlat is továbbra is foglya marad egy tévesen megkötött életrajzi paktumnak (a kritika eladja lelkét a gonosz életrajziságnak), és végső soron nem képes megkülönböztetni az élő már meghalt szerző személyét a szövegek szerzői funkciójától. Pedig: elismerve, hogy [... ] Hajnóczy esetében az alkotó személyi- 7 Marafkó L.: Hajnóczy, a lapátos ember. Magyar Ifjúság 1976/18. sz. In Reményi: i. m. 38 40. 8 Bán Zoltán András ezzel analóg módon jellemzi a helyzetet. Ha Hajnóczyt olvasunk, nem mindig tudhatjuk biztosan, hogy tiszta művészetet fogadunk be vagy novella-, kisregényformát öltő magánleveleket búvárolunk. Bán Z. A.: Babérból töviskoszorú. Holmi 5/3 (1993) 434. 9 Vö. Hajdu Ráfis G.: Az utak elválnak. Népszabadság (1977. dec. 3.) In Reményi J. T. (szerk.): A véradó. Hajnóczy Péter emlékezete. Nap, [h. n.] 2003. 68 70., illetve lásd a Berkes Erzsébet és Sükösd Mihály között kibontakozott vitát az Élet és Irodalom hasábjain 1981-ben: Berkes E.: Polémia, egyenlőtlen esélyekkel (aug. 29.); A látnok ápolónő esete avagy az ítész dilemmája (szept. 12.); Sükösd M.: Mi tartozik az olvasóra? (szept. 12.). Mindhárom írás: In Reményi: i. m. 158 166. 10 Jánossy L.: Az irodalom mint sorsesemény. Magyar Napló 6/1 (1994) 6 8. [Kiemelés tőlem. N. T.]
12 Nagy Tamás ség nem hagyható figyelmen kívül [... ] valamint, hogy [...] szövegei provokálják az»életrajzi paktum«megkötését [... ], Németh Marcell meglátása szerint mint azt az eddigi egyetlen Hajnóczy-monográfiában kifejti [... ] az életrajzi paktumot nem Hajnóczyval kellett volna megkötni: ennek a megállapodásnak az alanya a szerző, s pontosan ez a szerző, Hajnóczy Szerzője maradt észrevétlen és feldolgozatlan az irodalmi belépő rituáléjában. 11 Azaz: a szövegekben azokat az író személyétől, sőt, bármilyen valóságvonatkozástól elszakítva nem életrajzi dokumentumokat, történeti-szociológiai allegóriákat, világnézetet és személyes állásfoglalásokat kell látnunk, hanem észrevennünk azt a folyamatot, amelynek során nemcsak a szövegbe átmenthető és ott újraépíthető Én hullik darabjaira, de az egységes műegész megteremtésének a lehetősége is elvész, amennyiben önazonossága már csak az idegen szövegekből származó idézetek halmazaként szemlélhető. 12 A feladat végrehajtása kétségkívül bonyolult, számos tényező nehezíti, hogy az életrajz árnyékából kilépjünk. Mindenekelőtt saját magunk: nemcsak a laikus olvasói megközelítésekre, de az irodalomkritikára is gyakran jellemző olyan értelmezések létrehozatala, amelyek a szerző valóságos személyét a figyelmük középpontjába állító mítosz- és kultuszképző interpretációs stratégiákat alkalmaznak. 13 Az irodalomtörténés egyfajta általános gyakorlataként határozza meg ezt a folyamatot Dávidházi Péter, amikor azt írja, hogy [... ] a (jelentős) íróként való elismertetés, az (imaginárius) irodalmi panteonba való bebocsáttatás elválaszthatatlan az életrajz kultikus célzatú konfigurálásától [... ]; 14 s ez különösen igaz olyan írók (költők) esetében, akiknek az életrajza önmagában is alkalmas a leginkább valamiféle (vad)romantikus regényként vagy épp szentéletrajzként történő olvasásra, legyen annak leitmotívuma alkoholizmus és narkománia, szifilisz és idegbetegség vagy kártyaadósságok és útonállás, kurvák és fiúszeretők vagy épp földöntúli képességek, mártírium és krisztianizálható szenvedéstörténet: bármi, sorolhatnánk napestig. (Nem véletlen bár nyilván öntudatlan a regényesség motívumának megidézése már a Magyar Ifjúság riportjának zárlataként sem. Mintha egy Dosztojevszkij-hőssel mennék végig a Kossuth Lajos utcán. ) 15 Hajnóczy életének kiemelt tényei és körülményei árvasága, nevelőszülőknél történő elhelyezése, az identitásproblémákat megjelenítő bonyodalmak a családi és a keresztnév vállalása körül (az előbbinél az őszinteségében meg nem kérdőjelezhető, de mégis hamis rájátszás a jakobinus hagyományra, míg utóbbinál a megtagadás gesztusa), törvényen kívülisége, fizikai munkás volta, alkoholizmusa, gyógyszerfüggősége és tragikusan korai halála mind olyanok, amelyek az életrajz kultikus konfigurációjának bármely alakzatá- 11 Németh M.: Hajnóczy Péter. Kalligram, Pozsony 1999. 9. 12 Uo. 10. 13 Vö. Keresztury T.: Petri György. Kalligram, Pozsony 1998. 95. 14 Dávidházi P.: Egy irodalmi kultusz megközelítése. In Takáts J. (szerk.): Az irodalmi kultuszkutatás kézikönyve. Kijárat, Budapest 2003. 116. Egy konkrét példa briliáns elemzéséhez lásd: Dávidházi P.: Isten másodszülöttje. A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza. Gondolat, Budapest 1989. 15 Marafkó: i. m. 40.
Egy arkangyal viszontagságai a szocializmusban 13 ba könnyedén beilleszthetők, akár egy bukott angyal, 16 akár egy megváltásért küzdő szent katartikus történetét mesélve el. Mindenesetre: ezek a tények nemcsak az emlékezetben, de a kritikai recepcióban is metaforikusakká lesznek selyembivaly, írja Petri 17 ; ködlovag, mondja Mészöly Miklós a gyászbeszédben, 18 Csáth, Cholnoky, Krúdy és társaik mellett jelölve ki Hajnóczy irodalomtörténeti helyét, és nem engedik az olvasót: majdnem kiiktathatatlanná válnak az értelmező befogadás aktusaiból és a szövegek hatástörténetéből egyaránt. Négy vékony kötetnyi irodalmat és egy masszív legendát hagyott hátra fogalmaz Németh Marcell, 19 s a legenda folyamatosan beleolvasódik az Irodalomba vagy rosszabb esetben a helyére lép. 20 De nem könnyítik meg az életrajzra vonatkoztatott referenciális értelmezéseket elkerülni kívánó olvasó helyzetét maguk a Hajnóczy-szövegek sem. Ha csak annak a jól ismert metaforának a működésbe lépéséről lenne szó, amely szerint [... ] a regényíró földig rombolja életének házát, hogy annak köveiből építse fel regénye házát, 21 még viszonylag könnyű volna a (félre)értelmezések efféle csapdáit elkerülni. Ám Hajnóczy írásai ennél fortélyosabb módon teszik próbára a bejáratott olvasói szokásokat: a jelentésképzés lehetőségei utáni kutatás számára a szövegekben hagyott autobigrafikus (jellegű) nyomok nemcsak felbukkanásuk gyakorisága és ismétlődése okán, de a szerző tényleges életrajzának elemeitől való minimális distanciájuk és (látszólag) alig-alig absztrahált voltuk miatt is azt a benyomást kelthetik, hogy az író saját életére reflektáló irodalmat olvasunk külön felerősítve az érzést, hogy a Hajnóczy-szövegvilág [... ] monomániásan önmagára záródva építette ki saját jelentéseit. 22 S megjelenik a szemünk előtt: látjuk magát Hajnóczyt, amint félliteres Unicumot cipel a válltáskájában, látjuk a rituálét, amint ládikákba rejtett kulcsokkal elzárja magától az alkoholt, látjuk, amint szenet lapátol, felháborodik a gyárban valami igazságtalanságon, vagy épp kihallgatják a rendőrségen; és mindez újra és újra cáfolni látszik az író kijelentését, amelyet A halál kilovagolt Perzsiából főszereplőjéről 16 A postajárat pilótája, mint egy bukott angyal, vodkát vedel magában. J. Brodszkij: Elégia. Ford. Baka I. In Post aetatem nostram. Versek. Európa, Budapest 1988. 29. 17 Meghalt egyszeri, egyszerű barátom, / e hánykolódó földön sose látom, / mert meg nem adja a féltékeny föld, / hogy íly magából valót visszaküld. [...] ilyen selyembivaly még egy már nem akad rám. Petri Gy.: In memoriam Hajnóczy Péter. In Petri György munkái I. Összegyűjtött versek. Magvető, Budapest 2003. 218 219. 18 Mészöly M.: Sírbeszéd. (Mozgó Világ 1981/9.) In Reményi: i. m. 180 181. 19 Németh: i. m. 7. 20 Bár van ettől eltérő vélekedés is, még ha a kritikai kisebbség állításának tűnik is. Kálmán C. György már a 90-es években úgy látta, hogy a Hajnóczy-legenda kérdése álkérdés. Most már, hál istennek, szertefoszlott a riadt, szelíd, autodidakta alkoholista szörnyeteg mítosza, Hajnóczy szövegeit függetleníteni tudjuk sajnos rég halott szerzőjük személyétől. Kálmán C. Gy.: Hűlt hely. (Beszélő 1993/3.) In Reményi: i. m. 199 203. 21 M. Kundera: A regény művészete. Európa, Budapest 1992. 185. Kundera ugyanitt a következőképpen folytatja. Egy regényíró életrajzírói tehát lebontják azt, amit felépített, újjáépítik, amit lebontott. Munkájuk sem a regény értékét, sem az értelmét nem tudja megvilágítani, legfeljebb néhány téglát azonosítanak. Abban a pillanatban, amikor Kafka nagyobb figyelmet von magára, mint Josef K., elkezdődik Kafka posztumusz halála. 22 Németh: i. m. 7.
14 Nagy Tamás szólva tett: [s]emmi közöm hozzá. 23 Észre kell azonban vennünk, hogy a látszólag az életrajzból építkező szöveg autobiografikus nyomainak puszta követésével sokra nem mennénk: a szerző személyétől indulnánk és ugyanoda jutnánk vissza, márpedig [ez] a Hajnóczy megszólíthatatlan, ahogy ő sem fog hozzánk beszélni. 24 Mindazonáltal : nem szabad kizárnunk annak a lehetőségét, hogy időnként akadhatnak olyan életrajzi tények, amelyek vizsgálata több-kevesebb áttétellel hozzájárulhat a jelentésképzés folyamatainak eredményességéhez. A többitől most eltekintve: a reáliák birodalmában egyébként is szükségszerűen mozgó jog és irodalom kutatások és az ezek keretében nyerhető belátások szempontjából Hajnóczy életének két ténye válhat fontossá: a két nyomozati és bírósági eljárás, amelyet közvetlenül vagy közvetve ellene folytattak 1964-ben és 1975-ben, s amelyek közül az első esetben majdnem két hónapot előzetes fogvatartásban töltött. Az írói életrajz viszonylag ritkán emlegetett tényeiről van szó, amelyek abban az értelemben sem tipikusak, hogy a jog és irodalom vizsgálódások által legtöbbet elemzett irodalmi művek szerzőinek javarészétől eltérően Hajnóczy nem volt jogász, soha nem folytatott még csak részlegesen sem ilyen jellegű tanulmányokat, és életének e két viszonylag rövid epizódjától eltekintve, a joghoz gyakorlatilag semmilyen köze nem volt. Mégis: lehet esélye annak, hogy az értelmezés folyamatába e tényeket is bevonva, új szempontokkal egészíthető ki a Hajnóczy-recepció anélkül, hogy a szándék az életrajzi valóság kitüntetett referenciapontként történő kezelésére irányulna. valóság/szöveg A Hajnóczy-szövegekhez az életrajzi mozzanatok felől (és/vagy ellenkező irányban: azok felé) közelítő befogadói magatartás azonban csak egyik változata azon interpretációs eljárásoknak, amelyek különféle (társadalmi, politikai, erkölcsi stb.) valóságvonatkozások és ehhez hasonló transzcendentális jelöltek kontextusába helyezve olvassák a műveket. A lehetőség ismételten adott és kézenfekvő. Nemcsak olyan általános érvényű kijelentések révén alapozhatóak meg ezek az olvasatok, amelyek szerint [e]gy naturalista eszményű elvárásrendszer semmivel sem kevésbé legitim, mint egy szigorúan intertextualista 25 vagy olyanok által, amelyek rámutatnak, hogy az az erkölcsi vagy politikai és nyilván sok más egyéb dimenzó, amit a művek az értelmezésben kapnak, [... ] éppolyan szorosan hozzátartozik az értelmezéshez, mint bármilyen formalista vagy irodalomtörténeti elemzés, 26 de ismételten maguk a műszövegek mutatkoznak nyitottnak a referenciális olvashatóság irányában. (Másként fogalmazva ez utóbbi állítást: Hajnóczy művei 23 Ördögh Csilla rádióbeszélgetése Hajnóczy Péterrel. In Reményi: i. m. 126. 24 Uo. 24. 25 Farkas Zs.: Kukorelly Endre. Kalligram, Pozsony 1996. 10., 3. jegyzet 26 Babarczy E.: Mikor politika az irodalom? In A ház, a kert, az utca. József Attila Kör Balassi, [h. n.] 1996. 111.
Egy arkangyal viszontagságai a szocializmusban 15 [... ] nem egyszer akarják bekebelezni a reálisat... [v]agy legalábbis: megérinteni. ) 27 Így nem véletlen, hogy még a milyen lehet egy író, aki fűtő kérdés bornírtságától igen távol eső irodalomtudományos megközelítések is sokáig szinte kizárólag szociografikus, morális, ideologikus stb. összefüggésrendszerekben értelmezték Hajnóczy elbeszéléseit és egyéb írásait. Az 1980-as évek végén kánonrögzítő szándékkal született átfogó irodalomtörténeti monográfia is szokatlan határozottsággal és egyértelműséggel foglal állást Hajnóczy műveinek dekódolhatóságát illetően, amikor az életművet a személyes társadalomkritika 28 címszavának árnyékában tárgyalva a következő reprezentatív kijelentéseket teszi. Élet és mű azonossága, teljes egymásrautaltsága Hajnóczy esetében [... ] nem frázis, hanem paradigma: akár a lényeget tekintjük, akár a külsőségeit. [... ] Hajnóczy művészetének kizárólagos problematikája [... ] a magányos szuverenitás és az adott valóság feloldhatatlan konfliktusa. [... ] [I]nfernális jövőképének is a morális kétségbeesés a cantus firmusa [... ]. 29 A recepció interpretációs hangsúlyainak elmozdulását mutatja Kulcsár Szabó Ernő kánonújító szándékú monográfiája, amely a II. Világháború utáni 1945 és 1991 közötti magyar irodalom történetét beszéli el újra. 30 Kulcsár Szabó történetében ez az irodalom az esztétikai jelentésképzés valóságreferens poétikáit és az ennek megfelelő én-, nyelv-, történet- és írói/költői szerepfelfogásokat működtető művek felől a nyelvi megelőzöttség tapasztalatát felismerő és termékenyen birtokba vevő poétikák és alkotások felé mozog. Ebben a koordinátarendszerben Hajnóczy epikája az 1970-es évek átmeneti formáinak irodalma körében tűnik elhelyezhetőnek, azon életművek sorában, amelyek már szembesülnek a hagyományozott formák közlésképességeinek korlátaival, és részben előkészítik és megelőlegezik az évtized végén és a 80-as években lejátszódó prózapoétikai fordulatot. 31 Hajnóczy műveinek átmenetisége pedig annak az egyfajta felbomlási folyamatnak a szimptómáiban ragadható meg, amelynek során a korai művek még csak a hetvenes évek világában kínálkozó vagy lehetséges értelmiségi szerepek tragikus determináltságát jelenítik meg, és a kiteljesíthetetlen személyiségértékekhez való ragaszkodás és az abszurd kilátástalanság hűvös, távolságtartó tudomásulvételének regisztereit szólaltatják meg, ám a kései alkotások poétikailag is konzekvensen érvényesítik a felismerést, hogy nincs már 27 Turi T.: Hajnóczy háta. In Cserjés K. Gyuris G. (szerk.): Da capo al fine. Folytatódó párbeszédben. Hajnóczy-tanulmányok II. Lectum, Szeged 2008. 11 27, 14. 28 Beleértve tehát a tényirodalom kiemelt vonulatát: bízvást leszögezhetjük, hogy újabb prózánk túlnyomó többsége realista igénnyel és indítékokkal íródott, a realizmus poétikai és stílus-konzekvenciáit is nyomatékosan vállalva. Túl azon a társadalomformáló, -jobbító akaraton, amely az irodalmi művet eleve közösségi tettnek minősíti, a nemzedék íróinak többsége közvetlen valóságábrázolásra is törekszik, érzékenyen és kritikusan reagál az időszerű társadalmi jelenségekre. Béládi M. Rónay L.(szerk.): A magyar irodalom története 1945 1975. A próza. III/1 2. Akadémiai, Budapest 1990. 1260 1261. 29 Uo. 1265 1267. 30 Kulcsár Szabó E.: A magyar irodalom története 1945 1991. Argumentum, Budapest 1994². 31 Uo. 142 143.
16 Nagy Tamás lényeges értékkülönbség képzelt és tapasztalati valóság között, s ily módon az önazonosság elvi elgondolhatóságát is felszámolják. 32 Azaz: a recepció arra útra lép, amelyen haladva az értelmezésben fokozatosan elválasztja a szövegeket azok lehetséges valóságvonatkozásaitól, és a művekben egyre inkább az irodalmi modernség hagyományát maga mögött hagyó és annak horizontján túllépő prózaformák és egy új típusú, a posztmodern szituáltság tapasztalataira reflektáló nyelvi magatartás kialakításának a kísérleteit látja. Többségükben ezt az értelmezési irányt követik a 90-es évek és a legutóbbi évtized interpretációi is, köztük a Hajnóczy-monográfus Németh Marcellé, azzal a különbséggel, hogy Németh A fűtő című első kötet írásait sem a valóságanalóg ábrázolás textusaiként azonosítja, tehát szemében nem csak az életrajzi, de egy általánosabb valóság-paktum megkötése is tévedésnek bizonyulna. A kritikai recepció kortárs fősodra szerint tehát Hajnóczy szövegkezelésének iránya egy kialakulóban lévő posztmodern prózapoétika jegyében nyilvánvaló: a tapasztalati valóságtól a szöveg, majd más szövegek felé, a referencialitástól az intertextualitás felé. A szövegek és lehetséges egyéb értelmezéseik azonban valamelyest ellenállnak annak, hogy kizárólag ebben a formában tartsuk elképzelhetőnek a Hajnóczyoeuvre kanonizációs folyamatát, akár az életmű egészét, akár csak egyes pályaszakaszait illetően. hagyományok Amennyiben Hajnóczy műveinek valóságelvű olvasatait illetve: az efféle olvashatóság elvi lehetőségét kívánjuk védelembe venni, mindenekelőtt rámutathatunk a XX. századi magyar prózairodalom azon hagyományára, amely az 1930-as években a Nyugat jellegzetes esztétizmusával párhuzamosan meghatározó műfajjá formálta az irodalmi szociográfiát. A műfaj teremtő és mintaértékű példái elsősorban a népi írók mozgalmához és tevékenységéhez köthetőek (Illyés Gyula: A puszták népe ; Nagy Lajos: Kiskunhalom ; Darvas József: A legnagyobb magyar falu stb.), ám e kifejezetten valóságorientált és valóságalakító szándékú irodalomnak a teljesen eltérő társadalom- és környezetrajzot megjelenítő változataival is találkozhatunk: az autobigrafikus és szociografikus elemeket vegyítő ún. polgári önéletrajzoktól (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai ; Kolozsvári Grandpierre Emil: Tegnap, Szabadság stb.) kezdve Gelléri Andor Endre munkástematikájú elbeszélésein keresztül a zsidó kispolgár szociográfusának, Zsolt Bélának a regényművészetéig. 33 De nemcsak az irodalmi múlttal, hanem a kortárs, 1970-es évekbeli hazai és nemzetközi prózatörekvések azon formáival is kapcsolatot tartanak a Hajnóczyszövegek, amelyek közös jellemzője a dokumentatív ábrázolás eszközeinek a használata. Mindenekelőtt azzal a magyar tényirodalommal való rokonságról van szó, amely az évtizedekig tartó teljes politikai elnémítás csendjét megtörve újra 32 Uo. 152. 33 Vö. Nagy Sz. P.: Citoyen portrék. A Nyugat második nemzedéke. Szépirodalmi, Budapest 1989. Különösen: 67 99.
Egy arkangyal viszontagságai a szocializmusban 17 megszólaltatta a társadalomkritikai ihletettségű szociografikus irodalom hangját. 34 Részben a Magyarország felfedezése című könyvsorozat keretében, nagyobbrészt azonban a korszak programadó folyóiratainak a Valóságnak, a Forrásnak, az Élet és Irodalomnak és a Mozgó Világnak a lapjain jelentek meg azok a hivatalos (és nem ön-) 35 cenzúra eljárásait túlélő ( tűrt ) írások, amelyek legfőbb referenciapontjait a Kádár-korszak szocialista Magyarországának a problémái képezték. A szamizdatterjesztés szűk körű lehetőségeinek korlátait átlépve így juthattak nagyobb irodalmi és közéleti nyilvánossághoz Berkovits György, Csalog Zsolt, Simonffy András, Tar Sándor stb. művei, amelyek sorában Hajnóczy több írása is helyet kaphatna bármilyen reprezentatív antológia darabjaként, ahogy ez meg is történt Az elkülönítővel a Folyamatos jelen című szociográfiagyűjteményben. 36 A magyar irodalmi szociográfián kívül a korabeli nemzetközi prózakísérleteknek is voltak olyan vonulatai, amelyek többé-kevésbé valóságorientáltnak tekinthetők, s amelyek műfaji jellegzetességei Hajnóczy prózaírásában szintén felfedezhetőek. Mint arra már idézett tanulmányában a zsurnalizmus kísértete címszó alatt Turi Tímea rámutat, Hajnóczy szépprózai alkotásai közül többet joggal nevezhetnénk akár irodalmi tárcának is, amely műfajt ugyan a hagyományos tényközlő újságírással szemben szubjektív műfajnak szokás tekinteni, de éppúgy a társadalom valóságára vonatkoztatott, mint az objektív zsurnalizmus, azzal az eltéréssel, hogy annak bevallottan egyéni szempontú értelmezéseit nyújtja. Ez elsősorban A fűtő című kötet ún. Márai-novelláira és néhány hagyatéki írásra Tükör, Hair stb. jellemző. 37 Továbbá: nem idegenek a Hajnóczy-prózától a pályakezdésével párhuzamosan kibontakozó és leginkább Hunter S. Thompson nevével fémjelzett amerikai új- vagy ismertebb nevén gonzó újságírás jellegzetességei sem, sőt, ennek a fiktív és a valós közötti határokat törlésjel alá helyező ars poeticája amely szerint»fikció«és»újságírás«egyaránt mesterséges kategóriák; [... ] mindketten ugyanannak a botnak a végei is jelenlévőnek tűnik nem egy Hajnóczy-írásban. 38 Azaz: több olyan önmagát a valóságelvű olvasás lehetősége felé megnyitó irodalmi hagyományt is találhatunk, amelyekkel Hajnóczy életműve egyaránt dialógusképesnek bizonyul. Ami azonban a hagyomány-kapcsolódásoknál ha lehet talán még fonto- 34 Vö. Béládi Rónay: i. m. 1257 1260. 35 Vö. Haraszti M.: A cenzúra esztétikája. Magvető, Budapest 1991. 36 Berkovits Gy. Lázár I.: Folyamatos jelen. Fiatal szociográfusok antológiája. Szépirodalmi, Budapest 1981. Azzal együtt, hogy természetesen számtalan szociográfiai jellegű írás csak szamizdatban jelenhetett meg, a Kenedi János szerkesztette 1977-es Profil című gyűjteménytől kezdve A Napló több írásáig. Vö. Barna I. et al. (szerk.): A Napló 1977 1982. Minerva Kft., Budapest 1991. 37 A kötet több elbeszélésének visszatérő főhősét az író Márainak nevezi. Hajnóczy említett írásai [...] annyiban tekinthetők tárcának, amennyiben az ezen szövegekben ábrázolt vagy vendégszövegekkel, vendégjelenetekkel megidézett társadalmi valóság egy személyes látásmód által megszűrt alternatív értelmezését kívánják adni. Turi: i. m. 19. 38 H. S. Thompson: Utószó. In Félelem és reszketés Las Vegasban. Őrült utazás az amerikai álom fellegvárába. Konkrét Könyvek, Budapest 2004. 217 223.
18 Nagy Tamás sabb, az az, hogy újfent maguk a művek nyitják meg az interpretáció ezen horizontját. Túl az életrajzi jellegű tényekre való folyamatos rájátszáson és az azokkal folytatott játékon, 39 Hajnóczy legtöbb írásáról elmondható ugyanaz, amit a korszak egy másik emblematikus szerzőjének, Petri Györgynek az 1981-es Örökhétfő című kötetével kapcsolatban Keresztury Tibor megfogalmazott, nevezetesen, hogy annak darabjaiban az esztétikai jelentésképzés komplexitása erőteljesen [... ] korszakfüggő szemantikai aktualitásokhoz kötött. 40 Másként mondva: Hajnóczy írásai helyszíneikben, tárgyi világukban, figuráikban és nyelvhasználatukban egyaránt számtalanszor a hetvenes évek magyar valóságát idézik, s ez egyrészt óhatatlanul befolyást gyakorolhat az értelmezői befogadásra, másrészt meg is teremti annak a lehetőségét, hogy ennek a valóságnak a kontextusába helyezzük a szövegeket. Nem véletlenül és nem alaptalanul nevezte még Balassa Péter is aki pedig a Péterek nemzedékének 41 tagjai által végrehajtott prózapoétikai fordulat egyik legkorábbi felismerője és kritikai támogatója, mondhatni teoretikus apostola volt végig a 80-as években 42 A fűtő című kötet valamennyi írását (tehát nemcsak azokat, amelyek esetében ez kézenfekvő volna, hanem a la fontaine-i állatmese-példázatokat is) novellisztikus valóságmintáknak, amelyeket a szociologikum meztelensége jellemez; sőt, amelyek kapcsán a legfőbb alkotói kihívásnak Balassa egyenesen azt tartja 1976-ban, hogy Hajnóczynak [... ] művészi formát kell találnia»okos szociológiájához«. 43 jog és irodalom A jog és irodalom kutatások szempontjából az efféle megközelítés lehetőségének a fenntartása (természetesen nem egyedül Hajnóczy műveire vonatkoztatva, hanem általában véve) és ennek megfelelő irodalomtudományos megalapozása több okból is kifolyólag: kulcsfontosságú. Az első ok a kényszeré. A XX. századi filozófia, irodalomelmélet és jogfilozófia meghatározó törekvéseire egyaránt jellemző, hogy próbáltak szabadulni a metafizika, a referencialitás, a reprezentácionalizmus stb. fogságából, s nem adták fel a küzdelmet a mai napig sem, annak ellenére, hogy úgy tűnik: a (transzcendentális) jelölt(ek) felettébb nehezen ereszti(k) el a jelölő(ke)t. A jog és irodalom vizsgálódások viszont a szabadulás kísérletét illetően sok szempontból eleve esélytelenek (illetve: lennének, ha ez is szerepelne a célkitűzéseik között, de jobbára nem ez a helyzet). Sőt, az esetek jelentős részében kifejezetten kénytelenek mint arra fentebb már utaltam a reáliák birodalmában mozogni, legyen szó a jog- 39 Ami a talán legradikálisabb formáját akkor éri el, amikor Hajnóczy a vele készített interjú róla szóló bevezető sorait M című műve mottójává teszi. Vö. Marafkó: i. m. 38; ill. Hajnóczy P.: M. In Hajnóczy Péter művei. Szépirodalmi, Budapest 1982. 235 256. A gesztus elemzéséhez: Cserjés K.: Hajnóczy mottóiról. In Cserjés Gyuris: i. m. 141 173. 40 Keresztury: i. m. 95. S ez akkor is így van, ha a mű értékét semmiképpen, de mikénti olvashatóságát sem feltétlenül ez határozza meg elsődlegesen. 41 Esterházy, Hajnóczy, Lengyel, Nádas. 42 Vö. pl. Korcsog B.: A Mester és martaléka. Forrás 37/2 (2005) 77 79. 43 Balassa P.: Hajnóczy Péter: A fűtő. In Reményi: i. m. 63 66.
Egy arkangyal viszontagságai a szocializmusban 19 történeti múlt ábrázolásának elemzéséről szépirodalmi művekben vagy valamely a jogszociológia által is vizsgálható jelenség megjelenítéséről vagy épp ezekhez kapcsolódó jogelméleti/morálfilozófiai dilemmák tárgyalásáról. Mi több: e vizsgálódások természetükből fakadó szükségszerűséggel és gyakorisággal tekintenek drámák, regények fiktív világára objektív valóságként, s kezelik ezek szereplőit Kreónt és Antigonét, Schylockot és Portiát, Vere kapitányt és Billy Buddot, Michael Kolhaast vagy Josef K.-t reálisan létező személyekként, kijelentéseiket pedig olyanokként, amelyek valóságos referenciapontokkal rendelkeznek. A logika tudományának szempontjából ez utóbbi vállalkozás ugyan felettébb kétes, 44 ám ha nem így tennének s ez a kényszer másik eleme a jog és irodalom vizsgálódásoknak fel kellene adniuk kutatási területük igen tekintélyes részét, a kutatók azon meggyőződése ellenére, hogy időnkénti filozófiai/logikai, irodalomelméleti esendőségükkel és saját kételyeikkel együtt is van értelme ilyen módon közelíteni irodalmi alkotásokhoz. A valóságelvű olvashatóság fenntartása melletti érvelés másik indoka szintén ehhez a meggyőződéshez kapcsolódik. Ha léteznek olyan szépirodalmi művek, amelyekkel kapcsolatban maga a kortárs irodalomtudomány sem zárja ki a valóságorientált interpretáció lehetőségét, s különösen ha feltárhatóak olyan irodalmi és értelmezési hagyományok, amelyek keretei között a jog világa felől közelítő olvasatok érvényesen elhelyezhetőek, akkor ezzel a lehetőséggel élni kell. S ideális esetben mindezt sikerülhet oly módon végrehajtani, hogy a jog és irodalom kutatások nem rekednek a jogtudomány már eredetileg átlépni szándékozott ám Magyarországon intézményileg is erősen védett 45 diszciplináris határain belül, és a törvény kapuja megnyílván az irodalmárok részéről is bebocsáttatást nyernek az ő falaik mögé, azaz a két tudományterület kölcsönösen termékenynek tekintett párbeszédbe kezdhet. 44 A kérdés így hangzik: lehet-e regénybeli kijelentéseknek igazságértékük vagy másként logikai értékük? A probléma körül kibontakozott vitát a honi jogfilozófiai diskurzusban is részt vett Solt Kornél és Laurent Stern között (és a további vonatkozó szakirodalmat) lásd: Solt K.: Igazak-e egy regény állításai? Holmi 6/3 (1994) 395 400; ill. L. Stern: A regény és az igazság: Solt Kornél cikkének margójára. Holmi 6/8 (1994) 1240 1245. 45 Értve ezalatt mindenekelőtt a jogászképzés döntéshozó testületeinek és a tételes jogtudományok képviselői jelentős részének azon vélekedéseit, amelyek már a jogfilozófia egészét is afféle jogtudományi melléküzemágnak tekintik, az irodalmi szövegekkel való foglalatosságot pedig végképp csak a lélekemelő szórakoz(tat)ás egyik válfajaként tudják elképzelni. Reményre okot adó fejlemény azonban, hogy 2009-ben kriminológusok és büntetőjogászok kezdeményezésére megalakult a Jog és Irodalom Magyarországi Egyesülete, amelynek egyik legfőbb célkitűzése, hogy a humaniórák vizsgálatát is meghonosítsa a képzésben és felszámolja a diszciplináris elkülönültség merev határait.