A szerző eddig megjelent művei: Csapó!, Jaffa Kiadó, 2009 Appassionata, Jaffa Kiadó, 2008 A férjszelídítő, Jaffa Kiadó, 2008 Póló, Jaffa Kiadó, 2007 Lovasok, Jaffa Kiadó, 2006 Riválisok, Jaffa Kiadó, 2006
Jilly Cooper Pandora Budapest, 2010
A fordítás alapjául szolgáló mű: Jilly Cooper: Pandora Copyright Jilly Cooper 2002 Fordította: Gáti Éva Olvasószerkesztő: Szendi Nóra Hungarian edition Jaffa Kiadó, 2010 Minden jog fenntartva! ISBN 978 963 9971 51 6 Felelős kiadó: Rados Richard Jaffa Kiadó www.jaffa.hu
PANDORA SZELENCÉJÉNEK LEGENDÁJA Pandora legendájának sok változata létezik. Azt a történetet használtam fel, amely a Prométheusz nevezetű hős halandó esetével kezdődik, aki vakmerően megrohamozta az Istenek otthonát, az Olimposz hegyet. Mintha csak egy különleges kommandós akciót hajtott volna végre, ellopta az addig az istenek kizárólagos birtokában lévő tüzet. A királyukat, Jupitert mélyen megrendítette ez a vakmerőség, nem utolsósorban azért, mert attól tartott, olyan eszköz került az emberek kezébe, aminek a segítségével megdönthetik az uralmát. Büntetésül utasította isteneit és istennőit, hogy alkossák meg a valaha létezett legszebb halandót: egy nőt, akit Pandorának hívnak. Ez azt jelenti: mindenben tehetséges. Aztán Jupiter megparancsolta a hírvivőjének, Merkúrnak, vigye el a tökéletes teremtményt Prométheusz bátyja, Epimétheusz házához. Az érzékeny fiatalember semmibe vette bátyja intelmét, hogy ne fogadjon el az istenektől semmiféle ajándékot, és azonnal feleségül kérte a bájos Pandorát. Egyetlen kikötése volt csupán, hogy soha nem nyithatja ki a szoba sarkában álló tölgyfa ládát. Az épphogy bekötött fejű Pandora azonban tele volt kíváncsisággal, és egy szép napon, mikor Epimétheusz vadászni ment, nem tudott ellenállni a kísértésnek, és kinyitotta a ládát. A világ összes ördöge és betegsége azonnal kiszabadult a belsejéből. Miután gonoszul összeszurkálták Pandorát és a visszatérő Epimétheuszt, szétszéledtek, és megfertőzték a Földet, az emberi fajnak borzalmas fájdalmat és szerencsétlenséget okozva. A még mindig könnyező, haláltusáját vívó Pandora és Epimétheusz kopogást hallottak a tölgyfa láda belsejéből, és kilépett belőle egy ragyogó, angyali mosolyú tündér Reménynek hívnak mondta nekik, és azért jöttem, hogy nektek és az egész emberi fajnak vigaszt nyújtsak, és enyhítsem szenvedéseiteket.
SZEREPLŐK ALDRIDCE TÁBORNOK Larkshire főispánja annyira unalmas, hogy a környéken Aneszteziológus tábornokként emlegetik. COLIN CASEY ANDREWS Anglia legnagyobb festője saját bevallása szerint. A Belvedon Galéria művésze, egzaltált elképzelésekkel saját géniuszáról és szexuális vitézségéről. Hosszú ideig Galena Borohova szeretője. ZACHARY ANSTEIG Zac, a csavargó. Amerikai újságíró osztrák zsidó gyökerekkel. Vérszomjas szépsége és az őt körüllengő baljóslatú csend semmiképp sem a Muzsika hangja vidám hangulatát idézi fel az emberben. NEVILLE BAINES A limesbridge-i Szent Jakab-templom a lelkésze, mindenki Vasárnap Neville-ként ismeri. JEAN BAINES Unalmas, környezettudatos felesége, ismert nevén Zöld Jean". RAYMOND BELVEDON Rendkívül sikeres műkereskedő, a Cork utcában működő Belvedon Galéria tulajdonosa. JUPITER BELVEDON Raymond legidősebb, dörzsölt, képmutató fia. Cambridge-ben végzett tanulmányai befejeztével a galériában kezdett tevékenykedni. HANNA BELVEDON Jupiter junói termetű szőke felesége, nagy tehetségű virágfestő. ALIZARIN BELVEDON Raymond másodszülött fia, óriási szociális érzékenységgel megvert zseni. Senki nem akarja megvenni hatalmas, gyötrelmekkel teli vásznait. JONATHAN BELVEDON Raymond roppant elbűvölő kisebbik fia. Lelkiismerettel egyelőre nem terhelt zseni. SIENNA BELVEDON Raymond idősebbik lánya. Erőszakos, tehetséges, vad gyermek. DICKY BELVEDON Raymond legfiatalabb fia minden hájjal megkent fickó. DORA BELVEDON Raymond fiatalabbik lánya, Dicky lóbolond ikertestvére. JOAN BIDEFORD A Belvedon Galéria művésze, nagyszerűen küzd a saját neméért való rajongásával. Nem túl nagy lelkesedéssel ment hozzá Colin Casey Andrewshoz. MICKY BLAKE A New York-i Greychurch Múzeum Extrém Kiállításának kurátora. GALENA BOROHOVA Nagy tehetségű és kiállhatatlan, nimfomán cseh festőnő. SAMPSON BRUNNING Briliáns királyi tanácsos, arról híres, hogy távol tartja a Belvedon családot a börtöntől. RUPERT CAMPBELL-BLACK A brit díjugratósport fenegyereke, éppen annyira gyönyörű, mint amennyire szekáns; később vezető istállótulajdonos és tréner, aki felszínes módon kipróbálja magát a festészetben is. TAGCIE CAMPBELL-BLACK Imádott második felesége egy angyal. ADRIAN CAMPBELL-BLACK Rupert öccse, menő, sikeres galériatulajdonos New Yorkban. XAVIER CAMPBELL-BLACK Rupert és Taggie örökbe fogadott kolumbiai fia. IAN CARTWRIGHT EZREDES Valamikori harckocsiezred-hadtestparancsnok, egy kicsi, de jól profitáló műszaki vállalat ügyvezető igazgatója Nyugat Yorkshire-ben. PATIENCE CARTWRIGHT Hűséges felesége a közlegény. EMERALD CARTWRIGHT Idősebbik fogadott lányuk, ragyogóan szép és reménytelenül elkényeztetett szobrászlány. SOPHY CARTWRIGHT Patience és Ian fiatalabbik örökbe fogadott lánya, tanár, hatalmas testmérettel és elbűvölő személyiséggel. NAOMI COHEN Zachary Ansteig ügyvédje, épp olyan ambiciózus, mint eszes és gyönyörű. KEVIN COLEY Rémes állateledel-milliárdos, a Vau Vacsi elnöke. Befektetési műgyűjtő és a Brit Portré Díj szponzora ENID COLEY Túlsúlyos, fennhéjázó felesége.
EDDIE Raymond Belvedon csomagolómunkása. MR. CARADOC WILLOLCHBY EVANS Legfelsőbb bírósági bíró. FIONA Raymond Belvedon galériájának elbájoló, jól nevelt, féleszű titkárnője. GABLECROSS DETEKTÍVFELÜGYELŐ Szuperkopó. SÍ GREENBRIDGE Milliárdos amerikai fegyverkereskedő, komoly műgyűjtő. GINNY GREENBRIDGE Sí hadizsákmány-felesége, valamikori Miss New Jersey. LILY HAMILTON Raymond Belvedon nővére. HERMIONE HAREFIELD DÁMA Világhíres díva, borzasztóan fárasztó, mindenkiből a legrosszabbat hozza ki. HARRIET Az Oo-ah! magazin ragyogó, vörös hajú riportere. ABDUL KARAMAGI Szaúdi amorózó, gyengéi a pikáns képek. KEITHIE Somerford Keynes barátja, kiváló a durva ügyletekben és időnként a betörésben. SOMERFORD KEYNES Rosszindulatú meleg műkritikus, ismert nevén Szúrós Somerford. ESTHER NIGHT Raymond Belvedon tündéri takarítónője. MINSKIJ KRASKOV Idegesítő orosz maffiózó, a műkereskedést kiegészítésképpen űzi, hogy gyanús ügyletekre gyűjtsön pénzt. JEAN-JACQUES LE BRUN Kiváló francia festő. NATACHA A Sotheby's ügyféltanácsadó részlegének elragadó tagja. SIR MERVYN NEWTON Rendkívül öntelt vegytisztító-milliomos. LADY NEWTON Előkelő felesége, csak a kertészkedésnek és a pekingi pincsiknek él. ROSEMARY NEWTON A lányuk maga a megbízhatóság. PASCAL Amerikai belsőépítész. PATTI A Sotheby's ügyféltanácsadó részlegének másik elragadó tagja. GERALDINE PAXTON A művészvilágban mindenkivel kikezdő nimfomániás. PEREGRINE Sampson Brunning ügyvédbojtárja. GORDON PRITCHARD Nagyon egzaltált specialista. CHRIS PROUDLOVE A Sotheby's jóakaratú, fáradhatatlan sajtófőnöke. DAVID PULBOROUGH A Belvedon gyerekek vakációra alkalmazott, Cambridge-ben végzett házitanítója. Később nagyon sikeres, Pulborough néven saját galériát nyitó műkereskedő. BARNEY PULBOROUGH David fia, méretre szabott, kézzel varrott öltönyben járó agyafúrt naplopó. ROBENS Raymond Belvedon kertésze, sofőré, ügyes keze miatt szemet hunynak a szétszórtsága felett. MRS. ROBENS Régóta szenvedő felesége. Raymond Belvedon szakácsa, házvezetőnője igazi kincs. ANTHEA ROOKHOPE Nagyon csábító ideiglenes alkalmazott, akit a szó minden értelmében állandósítanak a Belvedon Galériában. TAMZIN Raymond galériájának asszisztense 1999-ben a Félkegyelmű". TRAFFORD Jonathan Belvedon kimondhatatlanul ingerlékeny jó barátja és festőtársa. Fiatal Brit Művész. SLANEY WATTS Egy tüneményes New York-i, a Greychurch Múzeum reklámfőnöke. HENRY WYNDHAM A Sotheby's karizmatikus elnöke. ZELDA Amerikai diák. ZOE David Pulborough kissé alulértékelt asszisztense.
ÁLLATOK PAMACS Rupert Campbell-Black fekete labradorja. A PARANCSNOK Lily Hamilton fehér macskája. KÓRISTAFIÚ Trafford új-fundlandi kutyakölyke, pont olyan rosszcsont, mint a gazdája. DIGGORY Jonathan Belvedon éles fogú Jack Russellje. GRENVILLE Raymond Belvedon pettyes agara LOOFAH Dora Belvedon öntörvényű fehér-tarka pónija. MAUD Raymond Belvedon kék agara. SHADRACH, MESHACH ÉS ABEDNEGO Rosemary Pulborough vörösbarna macskái. VAKARCS Galena Borohova Jack Russellje. LÁTOGATÓ Alizarin Belvedon sárga labradorja, Rupert Campbell-Black Pamacsának ükunokája. Társasági előkelőség, remek táncos.
ELŐHANG 1944. augusztus 24-én hajnalban a Larkshire-i Könnyűgyalogság frissen előléptetett fiatal századosa, Raymond Belvedon a napfelkeltére várt a nyárfák közti csalitosban, hogy támadást vezessen az alatta fekvő Bonfleuve falu ellen. Körülötte nyugtalanul bóbiskolt a szakasza, a partraszállás 1 óta ádázul harcoltak, átverekedték magukat egész Normandián, és már vagy három napja nem aludtak. Raymond túlságosan feszült volt az alváshoz, elemlámpával zuzmózöld bőrborítású Tennyson-kötetét olvasgatta: még májusban kapta huszadik születésnapjára a bátyjától, Viridiantól. A kötet, amelyet az egyenruhája mellényzsebében tartott, néhány nappal ezelőtt megmentette az életét: megakadt benne az orvlövész szívének célzott golyója. Az előzéklapba csúsztatva tartotta a családjáról készült fényképet. Az anyja, az apja, a nővére, a kikapós Lily aki haditengerészeti segédszolgálatot teljesített a mindig a figyelem középpontjában lévő Viridian köré csoportosult, aki egy kerti padon ülve nevetett, térdén az izgő-mozgó drótszőrű terrierrel, Herewarddal. A háttérben Rókavár látszott, a ragyogó, aranyló kövű családi otthon Larkshire-ban, Raymond eszébe juttatva a teniszlabdák pattogását, a diófa alatti csokoládétortát, a dolgozószoba ablakán kiszűrődő Beethoven-muzsikát, hogy az apja zsémbel a látogatók miatt, mert tönkreteszik a kertet, hogy az édesanyja beküldi a kardigánjáért, hiszen egyre rövidebbek az esték a vidéki élet minden közhelye, amely háborús időkben annyira becsesnek tűnik. És a csillagos éjszakák olyan csendesek voltak Larkshire-ban. Ezzel szemben itt, mintha november 5-én megállt volna az idő, irtózatos, véget nem érő tűzijátékparti mennydörgött, dübörgött, villámlott, bömbölt és robbant körülötte mindenfelé, a felvillanó és cikázó fények folyamatosan megvilágították az eget, míg úgy nem tűnt, hogy az agya összepréselődött, mint valami szétrugdosott konzervdoboz. A levegő már fülledt és forró volt, de Raymond egyre csak reszketett. Nem csupán az előtte álló feladat miatti izgalom, hanem a tegnapelőtt történtek miatt is. Az átmeneti tűzszünet alatt lefirkantott egy levelet az Olaszországban szolgáló Viridiannek, és írt az orvlövész golyójának eltérítéséről. A születésnapi ajándékod további jó szolgálatot tett nekem" írta, amikor észrevette, hogy a rádiós üzenetet kapott, amit azonnal az adjutánshoz vitt. Raymond figyelte, amint komoran beszélgetnek, aztán azon tűnődött, ő csinált-e valamit rosszul, mikor az adjutáns megilletődött arccal odajött hozzá. Csak annyit mondott: Rettenetesen sajnálom, Raymond. Rossz hírem van. Viridian elesett Cassino mellett. Részleteket nem közöltek. Az volt a legrosszabb, hogy látta maga előtt a postást, ahogy pedálozik a végzetes távirattal, és ő nem tudja felhívni a szüleit, hogy megvigasztalja őket. Mert hogyan is lehet túljutni egy ilyen szépreményű fiatalember elvesztésének fájdalmán? Mint elsőszülött fiú, Viridian örökölte volna Rókavárat a húszhektárnyi birtokkal, meg a családi üzletet, a Cork utcai művészeti galériát. Annyira könnyedén és magabiztosan vezette volna mindkettőt. A feladat most Raymondra hámi majd, pedig régóta kellemes kis egyetemi karrierről álmodozott, meg hogy művészettörténeti könyveket írogat. 1 Normandiai partraszállás: 1944. június 6.
Úgy érezte, hogy Hereward, a kutya is jobban felkészült az üzleti életre, mint ő. Annak idején annyira sajnálta a szegény, szégyenlős, dadogós VI. Györgyöt, amikor az imádott, ragyogó VIII. Edward fényes nyomdokaiba kellett lépnie. Most ő is ugyanebben a cipőben járt. És ő maga hogy fog továbbélni Viridian nélkül? Nagyon mélyen szerette bátyját, aki magabiztosan, kétségek nélkül élt, és soha nem zavarta, ha sokkal fiatalabb öccse ott lebzsel körülötte. Raymond a kezében tartott Tennysonra és a képen Viridian erős, napbarnított, nevető arcára meredve kétségbeesetten idézte fel a sort: A halál sötétsége megszépül miattad " 2 Jaj, szerencsés, szerencsés halál. Raymond azt hitte, múlt éjszakáig iszonyú jól bírta, amikor az út szélén belebotlott egy szegény, magányos tehénbe. Nem akarta otthagyni halott borját, aminek a hátsó lábait elvitte egy bomba. Napok óta nem fejték meg, bőgött a fájdalomtól és a kétségbeeséstől. Raymond állatok közt nőtt fel, mellé ült, és megfejte. Csak miután befejezte, vette észre, hogy vörösesbarna horpasza, aminek odatámasztotta sötét fejét, teljesen átázott a könnyektől. A szakasza nagyon kedvesen bánt vele, többségük Larkshire-ból vagy a szomszédos Gloucestershire-ból vonult be, ismerték a szüleit és Viridiant. Nem sokat mondtak, de Treays közlegénytől, a helyi kovács fiától kapott egy négylevelű lóherét, Turner közlegény neki adta egy üveg Calvados maradékát, és Formby őrvezető, aki olyan megnyerő volt, mint az ördög, kikunyerált a közeli francia farmertől három barna tojást, és rántottát sütött Raymondnak vacsorára. A Viridian elvesztése miatti fájdalom még jobban megszilárdította Raymond eltökéltségét, hogy kötelessége biztonságban kihozni embereit az elkövetkezendő akcióból. Treays közlegény a hátizsákjára dőlve aludt el mellette. Raymond a keleten halványan derengő, vereslő fénytől rózsaszínnel kevert rozsdabarnának látta a fiú sápadt, borostától sötétlő arcát, hosszú szempillái lila árnyékot vetettek, a kezében félig megevett alma barnult. Bárcsak lenne nála kréta és papír. Naponta legalább negyedóra hosszan rajzolnod kell" szokta mondogatni az apja. Akkor majd rájössz, milyen rohadtul nehéz festőnek lenni." Raymond megint eltűnődött azon, hogy tud majd ezután Viridian nélkül élni, aki a művészeket és a műgyűjtőket is egyaránt elbűvölte. Soha még ennyire magányosnak és alkalmatlannak nem érezte magát. Bár nem vette észre, a szakaszparancsnok-helyettes, John Pók" Webster, akinek az arca olyan kerek és vörös volt, hogy akár ő is felkelhetett volna a nap helyett, rajta tartotta a szemét. Raymond nyugalma aggasztotta Webster őrmestert. A Viridian árnyékában élő fiú állandóan azon erőlködött, hogy jól megfeleljen feladatának. Tényleg kiváló volt, bátor, mint az oroszlán, és a tisztek meg az emberei is egyaránt szerették. A fiatal tisztek többnyire idétlenül viselkedtek, Raymond ellenben kedvesen és szerényen, mint aki egyáltalán nincs tudatában, mennyire jóképű, és nyugalmában látszólag nem lehetett megrendíteni. Pók csak egyszer látta, hogy elveszítette a türelmét, amikor Turner közlegény vérszomjas fenevadnak nézte, és lelőtte az ajtóban feltűnő nagy, fekete vadászkopót. Raymond az órájára pillantott, és visszadugta mellényzsebébe a Tennysont. Lassan itt a támadás ideje: jobban teszi, ha felkelti a többieket. A félhomályban ezüstlepelként 2 Lord Alfred Tennyson (1809-1892), angol költő : In memoriam A. H. H.
csillogtak a harmattal borított mezők, a kukoricát gyenge szellő borzolta. A kis folyó távolabbi oldalán fekvő falu felett látta a kastély ködfátyolból kiemelkedő, szürke pöttyös tornyocskáit; azt beszélték, hogy Göring egyik kedvence, egy náci gauleiter 3 telepedett meg benne. A szakasza pont ötkor indult neki. Raymond feladata az volt, hogy a gyümölcsösökön és a hátsó kerteken keresztül óvatosan előrehaladva jobbról támadjon. A gépfegyverek távoli ropogása azt sejtette, hogy a többi szakasz már támadásba lendült. Nincs vesztegetni való idő. tátogat, ím, a Halál, s poklokon átdübörög, nyargal a hatszáz." 4 mormolta Raymond. Mindig azon aggódott, hogy nem lesz képes ellenséget ölni, de Viridian elvesztésével megszűnt a bűntudata, és vak dühvel lőtt mindenre, ami az útjába került. Raymond a gránátrobbanásokat és a légvédelmi rakétalövedékek dermesztő süvítését hallva arra következtetett, hogy bekapcsolódott a tüzérség és a Királyi Légierő is. Egy füsttel telített kávéházon keresztül a romokban heverő főutcára verekedte át magát. Elhaladva egy halott kiscicáját sirató kislány mellett, felnyalábolta a gyermeket, és egy ajtóban szintén zokogó öregasszony karjaiba nyomva rohant tovább. Véres harcok árán a falu délre brit kezekbe került. Minden második házból németeket piszkáltak elő. Egy másik szakasz negyven hadifoglyot ejtett a folyó melletti csűrben. Ahogy a fejük fölé emelt kézzel egyenként előjöttek, Raymondot megrendítette, milyen fiatalok, és mennyire öregnek néznek ki; hajuk idő előtt megőszült a romok porától, kimerültségtől és elkeseredettségtől fáradt arcuk, mint valami legyőzött hajó legénységéé. Fornby szakaszparancsnok-helyettes, mintha ritka kincsre lelt volna, nagyon felderült, amikor egy elhagyott német szolgálati kocsiban snapszra akadt, és megkínálta Raymondot. Egy borzasztó elégedett századparancsnok éppen Pók Websterrel tárgyalt, akinek kerek, vörös arca teljesen bekormozódott. Pók vállon veregette Raymondot: Nagyon szépen csinálta, uram. Raymond igen megörült, és meghatódott az elismeréstől, de gyorsan megkérdezte, hogy mindenki épségben van-e. Attól tartok, azt kell jelentenem, uram, hogy Treays közlegény meghalt. Turner szakaszvezető megsebesült, de hála istennek csak felületi sérülés. A többiek megúszták. Amikor Pók észrevette, hogy Raymond arca megrándul, és a korom alatt teljesen lesápad, a folyó túlsó oldalán álló, egy telitalálat következtében lángoló kastély felé fordult. A legnagyobb bosszúságukra azonban semmiféle náci gauleiter nem mutatkozott. Úgy tűnik, elrepült a madárka jegyezte meg a századparancsnok. Raymond, megtenné, hogy ellenőrzi, nem maradt-e bent valaki? Raymond, aki csak arra tudott gondolni, hányszor patkolta meg Treays közlegény a póniját, amikor kisfiú volt, dermedten nyomta be a kastély rozsdás kapuját, és keresztülfutott az elhanyagolt, sárguló pázsiton. Az ajtót berúgva egy elhagyott fogadószobába jutott, ahol egy sévres-i porcelántálban elnyomott szivarvéget talált, mellette egy harmadáig kiivott calvadosos üveget és egypár különleges, XIV Lajos korabeli bútort. Már éppen azon volt, hogy a kandalló feletti Hitler-portréba üríti a tárat, amikor elakadt a lélegzete a jobb oldali falon függő festmény szépségétől. Közelebb húzódva észrevette, hogy a kép tárgya Pandora szelencéje. Az égkék ruhát viselő, gyönyörű Pandora és jelentéktelen férje a fényesre polírozott tölgyfa ládából éppen hogy 3 Itt: a megszállt terület náci helytartója 4 Tennyson: A könnyű lovasbrigád rohama (ford. Tellér Gyula)
kiszabadult ördögök szúrásaitól vonaglott fájdalmában. Tőlük balra a világosan felismerhető hét főbűn vonszolta magát kifelé az ajtón, morgolódtak, mint a részegek, akiket most dobtak ki a kocsmából. A jobb oldali ablakon keresztül látszott a holdfényben fürdő, szivárványszínű ruhába öltöztetett Remény alakja. Olyan drága és nyugodt volt, fenségesen sugározta egy másik világ ígéretét, amely olyannyira különbözött a Raymondot körülvevő véres mészárlástól és veszteségektől. A kép, különösen pedig a tölgyfa láda, olyan csodálatos volt, a színei ragyogtak, az arcok éltek, hogy Raymond, aki festmények közt nőtt fel, azt gyanította, lehetne akár egy Raffaello is. Közelebbről megvizsgálva észrevett egy latin feliratot: Malum infra later", azaz: A baj alant fekszik", amelyet aranybetűkkel pingáltak a festmény aljára. A baj rögtön be is tört hozzá, robbanások zajának és a társai figyelmeztető kiáltásainak formájában, és visszarántotta Raymondot a földre. Nem hagyhatta, hogy Pandora a tűz martalékává váljon, vagy visszakerüljön a nácik kezébe azok után, hogy meggyilkolták Viridiant és Treays közlegényt, esetleg, hogy egy nyárspolgár felakassza a radiátor fölé. Raymond felhajtotta a calvadosos üveget, elővette a kését, majd kivágta a képet a keretből, ahogyan az apja tanította neki. Kicsi volt, mindössze hatvanszor negyvenöt centi, könnyen feltekerhette, a festett felével kifelé, hogy ne törje össze a festéket. Körülnézett, hogy találjon valamit, amibe belerejtheti, és ráakadt egy piszkavastartóra, egy német első világháborús ágyúhüvelyre: ez volt a tökéletes megoldás és szuvenír. Raymond éppen hogy kimenekült a napfényre, amikor összedőlt az épület. 1. 1961. Raymond olyan sikeres lett, amilyenről senki még csak álmodni sem mert. Az Európa felszabadítása miatti eufórikus állapot elmúlta, és egy rövidke cambridge-i tartózkodás után élvezetet talált abban, hogy a tekintélyes, de kissé unalmas családi galériát, a Cork utcában lévő Belvedont London egyik legsikeresebb képkereskedésévé változtassa. Kezdetben éjt nappallá téve dolgozott, hogy le tudja gyűrni Viridian elvesztése miatti fájdalmát, de ahogy egyre vakmerőbben és gátlástalanabbul tevékenykedett, fokozatosan kezdett megtetszeni neki a műkereskedelem. Úgy vélte, a drákói vámtörvények nem érdemelnek mást, mint hogy megszegjék őket. És nem kell túlságosan firtatni, honnan is származik egy-egy szép kép. Jó néhány mesterművet csempészett külföldre aktatáskája dupla fenekében, vagy hozott haza hajója egy titkos rekeszében, amikor szokásos nyári szabadságát töltötte. A téli síelés közben szerzett napbarnított színe is megszokottá vált, minthogy rendszeresen járt Svájcba, az illegálisan szerzett valutát a galéria svájci bankszámlájára helyezni. Londonban ájuldoztak a gyűjtők, amikor a Belvedon pincéiben tárolt régi mesterekre nagy ritkán pillantást vethettek. Raymond tudta, hol lelhet kincsre, és hová helyezze azt. Ha meghívást kapott egy előkelő házba, távozásakor a damaszttapétán mindig maradt egy halványabb négyzet, miután finoman meggyőzte a háziakat, hogy soha jobbkor nem válhatnak meg Velasquezüktől. Ahogy a galéria egyre sikeresebb lett, úgy érett Raymond is egyre partiképesebbé. Csak úgy ömlöttek hozzá a táncmeghívások; de amikor az elsőbálos lányok és édesanyáik szívét megdobogtatva a Hyde Park Hotel és a Claridge's báltermeiben cirkált, leginkább azzal volt elfoglalva, hogy a neve bekerüljön az apák telefonkönyveibe: az
arisztokratákéba, akik lehet, hogy egy Gainsborough kifizetésével akarják túlszárnyalni az idény üzletét, vagy az újgazdag üzletemberekébe, akiknek útmutatásra volt szükségük, hogyan dekorálják a falakat frissen vásárolt nagy házaikban. Igazán elbűvölő fickó volt, egyáltalán nem vágott fel, meg lehetett bízni a tanácsaiban, és, ha úgy alakult, tényleg jó dolgokat adott el még akkor is, ha, sajnos, semmiféle jelét nem mutatta annak, hogy el akarná venni a lányaikat. Ez volt az egyetlen pont, amely vele kapcsolatban elkeseríthette a szülőket. Majdnem harminchét évesen még mindig nem sikerült megnősülnie, és örököst produkálnia. Az anyja tüdeje gyenge volt, az apja pedig alig várta már, hogy végleg visszavonuljon provence-i házába, és állandóan azzal fenyegetődzött, hogy a család legfontosabb bázisát, Rókavárat átadja Raymond nővérének és a férjének, aki azt tervezte, hogy otthagyja diplomáciai pályáját, amennyiben Raymond nem mozdul. Ő viszont romantikus alkat volt. Éppannyira nem tudott volna elvenni egy nőt szerelem nélkül, mint ahogy nem állított ki olyan festőt, akinek nem volt a csodálója. Raymond kiváló szimatával mindig előre megérezte, mi éppen a legkelendőbb, és nem csupán a régi mesterekre és az egyre emelkedő értékű preraffaelitákra specializálta magát, hanem élő művészekre is. Például egy harmincas éveikben járó házaspárra, Casey Andrewsra és Joan Bidefordra. Casey Andrews óriási, a cornwalli partokról készült, részben absztrakt tájképei már jó áron mentek, és 1961 kora májusában Joan olyan sikeresen mutatkozott be a Belvedonban, hogy Raymond úgy érezte, éppen ideje egy nagy partit rendezni, hogy megünnepeljék. Egy gyönyörű szombat estét választott ki erre az alkalomra valójában Viridian születésnapját; a férfias Viridianét, aki mostanra már egy fél tucat örököst nemzett volna, ha nem szakad apró darabokra, amikor Monte Cassinóban harcra vezette az embereit, és még csak egy sír sem maradt utána, amire virágot lehetne tenni. A Joan Bideford partiját megelőző pénteken, kiállításának leszerelése közben Raymond és rakodója, Eddie órákat töltöttek azzal, hogy felakasztgassák Raymond legutóbbi felfedezettjének, egy Etienne de Montigny nevezetű franciának a képeit a hétfői zártkörű bemutatóra. Vajon az álmatlanságtól szenvedő Raymond Viridian halálának emlékét akarta kiirtani magából, amikor éjjel kettő körül lekóborolt a lakása alatt lévő galériába, és úgy találta, a képek elviselhetetlenül ízléstelennek és közönségesnek látszanak, majd kirángatta Eddie-t, a rakodót Battersea-ben lakó barátnőjének meleg ágyából, hogy újrafesse a mögöttük lévő tiszta fehér falakat? A képek szenzációsan néztek ki a két rétegben felvitt berlini kék emulzió adta háttér előtt, mintha az éjsötét tengeren sikló kivilágított óceánjárók lennének. Eddie egyáltalán nem bánta, hogy végigdolgozta az éjszakát és az egész szombatot. Az óránkénti hét shillingért este mulatni viheti a barátnőjét, majd másnap kialussza magát. Egyébként is, Raymond annyira klassz fej volt, örömöt jelentett neki dolgozni, még ha akadtak is őrült húzásai, és okvetlenkedett, ha a képek, mondjuk, egy milliméternyivel elcsúsztak. És megbecsülte az embert. Soha nem beszélt lekezelően, és a képek újrafelhelyezése közben olyan történeteket mesélt az istenekről és istennőkről, hogy meg kellett halni a nevetéstől. Tudod, Eddie, az a nimfa, akit épp most hág meg a bika, valójában a francia mezőgazdasági miniszter felesége. Raymond odafent lezuhanyozott, és amikor előjött, szmokingjában úgy ragyogott, mint az Esthajnalcsillag. Lendülete megakadt egy pici olajkép előtt: bágyadt ifjút ábrázolt, amint egy pocsolyában meztelen, fehér tükörképét csodálja.
Tökéletes mormolta. Le fog égni, ha nem veszi fel az ingét, maga pedig elkésik arról a partiról pirongatta Eddie, miközben kivett egy halvány rózsaszín rózsát a recepciós pulton álló vázából, és Raymond gomblyukába tűzte. Majd én bezárok. Ne hagyja, hogy Joan és Casey Andrews terrorizálják. A meghívóban az áll, hogy vinni kell egy üveg italt. A fenébe! Itt van ez a Jack Daniel's, amit az a jenki hozott, vigye magával! Köszönöm, Eddie. Raymond boldogan járatta körbe pillantását. Emiatt a kék miatt minden másképpen néz ki. Nem tudom neked eléggé meghálálni. Hétfőn találkozunk. Amint kilépett a tizennyolcadik századi, fehér homlokzatú sorházból, amelyen a meleg szellő finoman himbálta a sötétkék Belvedon Galéria-cégtáblát, a Cork utca mentén cirkáló prostituáltak utána füttyentettek. Ki ez az aranyos ficsúr? kiáltotta egy vonzó szőke. Egy csinos barna lány elkezdte énekelni a Wooden Heart 5 című popslágert, így könyörögve Raymondnak, hogy ne törje össze az szívét. Raymond nevetett, és táncolt vele néhány lépést, mielőtt üvegzöld Jaguarjába csusszant volna. A lányok a barátai voltak, gyakran lerajzolta, és hideg éjszakákon behívta őket a galériába egy pohár konyakra. Tavaly karácsonykor összefogtak, és ajándékoztak neki egy üveg Armagnacot. Ahogy Hampstead felé haladt, észrevette, hogy a váratlan hőhullám előcsalogatta a bárok előtt üldögélő, vagy a fehér és rózsaszín szirmokkal borított járdákon kéz a kézben kószáló szép párokat. Tudta, hogy az anyja el van keseredve Viridian miatt, ezért korábban hívta a szokottnál. Annyira drága vagy, Raymond remegett a hangja, olyan csodálatos férj válna belőled. Tavasszal a nem túl fiatal férfiak már nem csupán ábrándoznak a szerelemről, gondolta erre bánatosan Raymond. Úgy érezte, túl sokáig volt bezárva a galériába, mint valami börtönbe, és elmulasztotta a tavaszt. A parkokban megbarnultak a krémfehér galagonyabokrok, a gesztenye gyertyái már eltűntek. De muszáj volt optimistának lennie, ahogy elhaladt a kobaltkék virágokkal pompázó lilaakáccal övezett házak mellett, és beszívta az eső áztatta orgona nehéz illatát. Eladott egy Reynoldsot a Nemzeti Galériának, és egy isteni Zoffanyt egy kanadai gyűjtőnek, Joan Bideford aktjai pedig olyan jól mentek, hogy a nála sokkalta híresebb férje most aztán lógathatja nagy, duzzadt, szeplős orrát. Casey és Joan, ahogy ismerték őket, rettenetesen visszataszító párt alkottak: kapzsi, egoista, szexuálisan mohó, egymásra és a többi festőre őrülten féltékeny emberek, úgyhogy Raymond a minél korábbi szabadulás reményében úgy intézte, hogy kilenc órára vissza kelljen mennie Mayfairbe, ahol egy gazdag műgyűjtővel és a barátaival vacsorázik: ezért is viselt szmokingot. Később a borozgatás és a sztriptízprogram keltette jó hangulatban majd elviszi őket a galériába, hogy megtekintsék Etienne de Montigny erotikus képeit, majd igyanak egy jót. 5 Fából faragott szív.
2. Raymond Joan és Casey vörös téglás, Viktória korabeli házához érkezvén az előszobában keresztülbukdácsolt a bicikliken és egy antinukleáris transzparensen. Az egyik legutóbbi tüntetésen Joant letartóztatták, mert megütött egy rendőrt Az a pletyka járta, hogy a Holloway börtönben eltöltött idő következtében alakult ki saját neme iránti szexuális érdeklődése. A nagy zsivajból ítélve a buli már jó néhány órája tarthatott. Egy kéthelyiséges, a Heathrow-ra néző, nagy tolóablakos műterembe zsúfolódtak be az emberek. A csíkos, hólabdaszerű lámpák éppen hogy adtak valami kis fényt. Joan és Casey még a falaikat sem világították meg, csak Joan aktjait és Casey komor tájképeit, a tintakék tengerbe nyúló világossárga sziklákat ábrázoló festményeket lehetett látni. Raymond elfelejtette, hogy jelmezes buli lesz. A festékfoltos padló ki sem látszott a sok pirospozsgás Rembrandt-önarcképtől, Bardot-tól, John F. Kennedytől, és a kókadt bajszú, kócos hajú Macmillanektől. Egy híresen nagyivó szobrászt harsány üdvrivalgással fogadtak, mert Margot Fonteynként fehér tütüben, balettcipőben érkezett, persze a szakállát nem borotválta le, és harisnyát húzott szőrös lábára. Raymond nagyon vágyott arra, hogy felhajthasson valami rendeset, mielőtt elvegyül a tömegben, de a tálalón gyöngyöző sajtok és szürkülő húsos piték mellett felsorakozó olcsó italok undort keltettek benne. Volt, amelyiken rajta lógott még az árcédula is. Jack Daniel's-es üvegét lóbálva pohár után nézett, de nem volt ideje tölteni, a házigazda észrevette. Raymond Belvedon! harsogta. Pincérnek öltöztél, vagy valahová máshová is készülsz, mint rendesen? Mindenki feléjük fordult, mert Raymond neve összekapcsolódott a sikeres galériáéval. Aztán csak bámulták magasságát, szépségét, mosolya melegségét, amelyet lesütött, ezüstszín, bánatosan sóvár szemei meghazudtoltak. Mivelhogy egy bírálóbizottság nemrégiben megállapította, hogy a Lady Chatterly szeretője nem obszcén, Joan Bideford Mellorsnak, a vadőrnek öltözött be, bricsesznadrágot, fűzős csizmát és egy tweed kockás levágott dzsekit öltve magára, a vállán átvetve egy róka csüngött. A róka szeme nem sokkal volt üvegesebb az övénél. Egy tányéron, egy koktélpálcikákra fűzött kis sajt- és ananászdarabkákkal megtűzdelt fél grépfrútot egyensúlyozott, mint valami kínzóeszközt. Raymond sose tudott úgy ránézni, hogy ne Tennyson költeménye, A bosszú jusson eszébe, meg Sir Richard Grenville sebesült tengerészei: Devonban a bideford-i férfiakat alant a hajófenékre fektettük." Raymond egyáltalán nem vágyott arra, hogy Joant bárhová is lefektesse. Csinos, nagy arca kárminpiros volt az italtól. Úgy döntött, nem csókolja meg hosszúkás, előreugró állát. Csak azért ugrottam be, hogy gratuláljak neked. A kiállítás remekül sikerült. Eladtatok valami tegnap óta? érdeklődött Joan. Nem? Hát, a havi csekkem sem érkezett meg ma reggel. Én meg a belemet is kidolgoztam, hogy kiverjem belőled azt a tizennégy képet, te pénzsóvár szuka, gondolta Raymond, aki még honoráriumot is fizetett, hogy legyen miből élnie, amíg elkészül egy kiállításra való vászonnal. De nem ez volt a megfelelő alkalom, hogy vitatkozzon. Joan többet nyomott nála, ráadásul véreres gombszeme felderült a Jack Daniel's láttán. Casey-vel szeretjük a bourbont, ne pazarold ezekre az iszákosokra. Kiragadta kezéből az üveget, és egy afrikai maszk mögé dugta.