Ökoiskola munkaterve a 2015/2016-os tanévre Készítette: ÖKO munkacsoport vezetője
2007-ben nyerte el iskolánk az Ökoiskola Címet először, 2010-ben második alkalommal is sikeresen pályáztunk.2014-ben benyújtottuk pályázatunkat az Örökös Ökoiskola Címre, mely Címet elnyertük és ennek szellemében próbáljuk a megkezdett munkánkat folytatni. Az öko iskolai munkaterv a természettudományi-, osztályfőnöki- és a DÖK munkaterv alapján készült, kiemelve az év feladataiból az ökoiskolai tevékenységek, ezzel együtt a környezeti nevelés főbb területeit. Ökoiskola kritériumrendszere: A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenységének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok körében. B/ Tanulás-tanítás: Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit, ezáltal formálódik a tanulók természet és környezet szemlélete. C/ Személyi feltételek, belső kapcsolatok: Az iskola valamennyi dolgozója példát mutat a diákoknak a környezetbarát szemlélet, az egészséges életvitel és fenntarthatóság szempontjait figyelembe véve. D/ Tanításon kívüli tevékenységek: Az iskola minden tanévben csatlakozik az Ökoiskola Hálózat arculatához kapcsolódó programokhoz, akciókhoz. Célkitűzéseink: Az iskola ÖKO arculatának kibővítése. Környezetbarát szemlélet kiterjesztése. Környezettudatos magatartás gyakoroltatása. Az egészség és a környezet összefüggéseinek felismertetése. Iskolánk valamennyi tagjának / tanulók, tanárok, szülők, technikai dolgozók / széleskörű bevonása az ÖKO programokba. Iskolánk jának tagjai: Puskásné Ömböli Mária ig. Klopcsikné Somorjai Mária ig. h. Blósz Gizella Borsné Kern Mária Cziráki Andrea Jegesiné Pataki Piroska Kaszás Lajos Valamint iskolánk minden dolgozója hozzájárul a környezeti neveléshez, a tervezett programok megvalósításához.
Munkaterv-naptár SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember eleje Öko munkacsoport megalakulása intézményvezető, szeptember 15. Ökoiskolai munkaterv összeállítása ÖKO munkacsoport a hónap folyamán Tanulmányi versenyek meghirdetése szaktanárok folyamatos Ökofaliújság, honlapon ökorovat folyamatos frissítése, ökohírek, programajánlók ÖKO munkacsoport szept. 3. Takarítási világnap. Parkunk rendbetétele, osztályok díszítése, virágosítása. osztályfőnökök szept. első hete Osztályok közötti tisztasági verseny beindítása, zöld osztály cím. DÖK vezető szept.8., ill. Hasznosanyag-gyűjtés. Szelektív DÖK vezető, osztályfőnökök, folyamatos hulladékgyűjtés folyt. Kupakgyűjtés. szülők folyamatos Parlagfű alapítvány zöldalma program Borsné Kern Mária szept. 18. Csillagos égbolt rendhagyó természetismereti óra előadó: Novák Richárd szept. 15. Háztartástan szakkör az egészség jegyében,, katasztrófavédelmi szakkör szervezése Kaszás Lajos szept. 25. Őszköszöntő Klopcsikné Somorjai Mária OKTÓBER Feladatok Felelős Állatok világnapja ökofaliújságon okt. 4. figyelemfelhívás, házi kedvencek fotókiállítása, tablója a hónap folyamán Diákcsereprogram Kézdivásárhelyiekkel Mezősi Árpád Természetes anyagokból dekoráció készítése rajz- és technika szakos ped. okt.16. Deák-diák nap tantestület Diákfórum DÖK vezető Öko témanap: komposztálás /faliújság / Séta az egészségért/ csatlakozás az öko munkacsoport alapítvány rendezvényeihez Borsné Kern Mária osztályfőnöki órákon Takarékossági világnap osztályfőnökök NOVEMBER Feladatok Felelős november 13. Az egészség hónapja témanap szervezése november 14. Családi sportvetélkedő intézményvezető h. Nyílt hét az iskolánkban nevelőtestület
Madárvédelem. Madáretetők készítése, kihelyezése az iskola parkjába. Eleségről gondoskodás. Dísznövények téliesítése, díszfák, cserjék pótlása Szeresd, óvd, védd felnőtt környezetvédelmi vetélkedő., Nikl Ferencné ÖKO munkacsoport DECEMBER Feladatok Felelős dec. eleje Mikulás ünnepségek osztályfőnökök dec. eleje Mikulás túra a tolna megyei természetjárók túraprogramjához kapcsolódva Mezősi Árpád december 12. Karácsonyváró. Ajándékkészítés természetes anyagokból karácsonyra bütykölde rajz-és technika tanár folyamatos A madáretetők folyamatos feltöltése öko szakkörösök Hőenergiafogy. Fűtési számlák áttekintése, a nyílászárók cseréje utáni megtakarítások int. v. helyettes figyelemmel kísérése 12. Környezetbarát csomagolástechnikák rajz-és technika tanárok JANUÁR Feladatok Felelős hónap eleje Öko őrjárat szervezése hónap végéig Kémiai anyagok környezetünkben / öko faliújság/ Kaszás Lajos kiírás szerint Ökomozi / természetfilm dokumentumfilm / Környezetvédelmi versenyekre készülés természettudományi m.k. hónap vége Herman ottó biológia verseny házi fordulója FEBRUÁR Feladatok Felelős Farsang Pataki emléktúra DÖK Mezősi Árpád
Fuss, ússz, kerékpározz az iskoládért! Tömegsport rendezvények tanulók és szülők részvételével. Klopcsikné Somorjai Mária Kaán Károly természetismereti verseny házi fordulója MÁRCIUS Feladatok Felelős időjárástól függően március 22. Diákközgyűlés Iskolakert tavaszi ápolási munkái, parkgondozás. Udvartakarítás, szemétszedés. Témanap: a víz világnapja. Faliújság aktualizálása DÖK vezető ÁPRILIS Feladatok Felelős április 22. A föld napja. Témanap programjának megszervezése, lebonyolítása. Faliújság aktualizálása. A tanulók természetfotóinak kiállítása. Környezetismereti, vetélkedőkön való részvétel. természetismereti természettudományi m.k. Gyalog, kerékpárral az iskolába. Kerékpáros ügyességi pályán gyakorlás. testnevelést tanító pedagógusok Húsvétolás a napköziben. napközis pedagógusok MÁJUS Feladatok Felelős folyamatos Osztálykirándulások osztályfőnökök
május 13.. Jeles nap: madarak és fák napja. Kirándulónap, természetjárás. órarend szerint, ha az idő megfelelő Szabadtéri tanterem. Rajz, természetismeret, biológia stb. Tanórák tartása az iskolaparkban. öko m. cs. Te szedd! önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióban való részvétel. JÚNIUS - AUGUSZTUS Feladatok Felelős jún.3. Környezetvédelmi világnap / ökofaliújság / tanév végi értekezlet Erdei iskola, táborok Éves tevékenységünk értékelése, célok a jövő tanévre Jegesiné Pataki Piroska, osztályfőnökök Egyéb foglalkozások a 2015/2016-os tanévben Tehetséggondozás, szakkörök, verseny felkészítések Foglalkozás Katasztrófavédelmi szakkör Háztartástan szakkör Kézműves szakkör Vezető tanár Kaszás Lajos Kolbertné Lampert Kornélia Távolabbi terveink, megoldásra váró feladataink: Miután sikeresen elkészült az ökorovat iskolai honlapunkon, szeretnénk ökoblogot létrehozni, melyben tanulók írhatnának iskolánkban és a város területén végzett környezetszépítési tevékenységükről, tapasztalatukról. Iskolabüfé kialakítása. Esővíz összegyűjtése öntözés céljából. Paks, 2015. augusztus 31. ÖKO munkacsoport vezetője