Beszámoló a Magyar Haltani Társaság 2013. évi működéséről Taglétszámunk az év során 120-ról 124-re nőtt. A szavazati joggal rendelkező rendes tagok száma 110, a pártoló tagoké 14. Az anyagi és tárgyi feltételek megfelelő hátteret biztosítottak a társaság működéséhez, amelyben most az ismeretterjesztés erősítése volt a fő cél. Az évet a 2012. december 31-én zárult év hala választás eredményhirdetésével kezdtük. A jelöltekről és a győztes menyhalról január elsején kiadott sajtóközleményünket számos médium átvette, és ezt követően több rádióriportban kaptunk lehetőséget a versenyben jelöltként állított fajok ismertetésére, őshonos halaink népszerűsítésére. Ugyanezt a célt szolgálták ismeretterjesztő cikkeink is, amelyek az Élet és Tudomány, a Természetbúvár, a Halászat és a délvidéki Magyar Szó hasábjain láttak napvilágot. Ezek a cikkek a honlapunkon is elérhetők, az év halainak hazai elterjedéséről összeállított, folyamatosan frissített ponttérképekkel együtt. Új rovatként, ugyancsak az év elején indítottuk el honlapunk rejtvényoldalát, havonta bemutatva rajta egy-egy Kárpát-medencében előforduló hal fotóját, amelynek alapján meg kell állapítani a faj nevét. A játékban öt országból több mint százhúsz érdeklődő vett részt, havonta átlag 50 megoldás érkezett be. Huszonkét olyan versenyző akadt, aki mindegyik fordulóban részt vett, s közülük nyolcan minden alkalommal hibátlanul válaszoltak. Ők valamennyien könyvjutalmat nyertek, amelyet postáztunk a címükre. Az év során két ismeretterjesztő előadást kértek tőlünk, mindkettőt megtartottuk. Egyiket a tiszaderzsi művelődési ház közönségének, másikat a debreceni agráregyetem hallgatóinak. Az előző évinél több kérdés érkezett honlapunk Mit fogtam? rovatához, amely szolgáltató jelleggel áll a horgászok rendelkezésére: beküldött fénykép alapján segít a fogott halak azonosításában. A kérdésekre e-mailben felelünk, de a közérdeklődésre számot tartó problémákra a honlapunkon adtunk nyilvános választ. Tudományos téren az V. Magyar Haltani Konferencia megszervezése és lebonyolítása jelentette számunkra az év legfontosabb eseményét. A Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományi Centrumában tartott rendezvényen 14 előadás és 6 szóbeli poszterbemutató hangzott el. A mintegy nyolcvan főnyi hallgatóság zömét hazai szakemberek adták, köztük a halgazdálkodás és a természetvédelem felső szintű vezetői, de érkeztek résztvevők Pozsonyból, Dunaszerdahelyről, Eperjesről, Székelyhídról és Nagyváradról is. A konferencián bemutatott előadások anyagából számos dolgozat készült. A lektorok által közlésre alkalmasnak minősített kéziratok a Pisces Hungarici 7. kötetében jelentek meg. A részben magyar, részben angol nyelvű kiadványt társaságunk tagjain túlmenően ingyenesen postáztuk valamennyi nemzeti parkunk, környezetvédelmi felügyelőségünk és vízügyi igazgatóságunk címére, s megküldtük az agrár-felsőoktatási, valamint a biológus- és biológiatanár-képző intézmények könyvtárainak is. Azok a haltani tárgyú észlelések, amelyek faunisztikai vagy egyéb szempontból fontosak, de nem elegendőek egy tudományos dolgozathoz, rövid közlemények formájában kaptak nyilvánosságot. Az év során 16 ilyen kishírünk jelent meg a Halászat folyóirat részünkre biztosított rovatában. Ezek a rövid írások magyarul és angolul a honlapunk Hírek (News) oldalán is olvashatók. Az év utolsó jelentős ismeretterjesztő akciójaként október elején hirdettük meg a 2014-re vonatkozó év hala választást, amelyre nagyon sok munkával ugyan, de szép számú közönséget sikerült mozgósítanunk. A honlapunkon zajló közönségszavazásra kettő híján 6500 szavazat érkezett be, köszönhetően a médiumok híradásainak és a tagjaink által kifejtett aktivitásnak. Köszönet mindazoknak, akik segítették társaságunk eredményes működését. Dr. Harka Ákos elnök
1 8 8 3 9 7 8 4 7 3 1 0 5 2 9 1 6 Statisztikai számjel 60.083/2005/4 Bírósági bejegyzés száma A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített beszámolója 2 0 1 3 év Magyar Haltani Társaság egyéb szervezet megnevezése 5350 Tiszafüred, Táncsics u. 1. címe Keltezés: Tiszafüred, 2014. január 31.... Dr. Harka Ákos P.H. Könyvvizsgáló által nem ellenőrzött beszámoló T. 1715/A 2002 AB Nyomtatvány alapján
1 8 8 3 9 7 8 4 7 3 1 0 5 2 9 1 6 Statisztikai számjel 60.083/2005/4 1 1 Bírósági bejegyzés száma Az egyéb szervezet megnevezése: Magyar Haltani Társaság Az egyéb szervezet címe: 5350 Tiszafüred, Táncsics u. 1. Tételszám EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE A tétel megnevezése 2 0 1 3 év Előző év adatok: e Ft-ban Előző évek módosításai Tárgyév A B C D E 1. A. Befektetett eszközök (2.+3.+4. Sor) 0 107 2. I. Immateriális javak 0 0 3. II. Tárgyi eszközök 0 0 4. III Befektetett pénzügyi eszközök 0 107 5. B. Forgóeszközök (6.+7.+8.+9. Sor) 1.552 1.607 6. I Készletek 0 0 7. II. Követelések 0 0 8. III. Értékpapírok 0 0 9. IV. Pénzeszközök 1.552 1.607 10. ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (1.+5. sor) 1.552 1.714 11. C. Saját tőke (12.+13.+14.+15.+16. Sor) 1.552 1.714 12. I. Induló tőke / Jegyzett tőke 0 0 13. II. Tőkeváltozás / Eredmény 1.251 1.552 14. III. Lekötött tartalék 0 0 15. IV. Tárgyévi eredmény alaptevékenységből 301 162 16. V. Tárgyévi eredm. vállalkozási tevékenységből 0 0 17. D. Tartalék 0 0 18. E. Céltartalékok 0 0 19. F. Kötelezettségek (20.+21. Sor) 0 0 20. I. Hosszúlejáratú kötelezettségek 0 0 21. II. Rövidlejáratú kötelezettségek 0 0 22. FORRÁSOK ÖSSZESEN (11+17+18+19 sor) 1.552 1.714 Keltezés: Tiszafüred, 2014. január 31.... Dr. Harka Ákos Könyvvizsgáló által nem ellenőrzött beszámoló T. 1715/A.r.sz. s AB Nyomtatvány alapján
1 8 8 3 9 7 8 4 7 3 1 0 5 2 9 1 6 60.083/2005/4 Statisztikai számjel Bírósági bejegyzés száma Az egyéb szervezet megnevezése: Magyar Haltani Társaság Sorszám 2 0 1 3 ÉV Az egyéb szervezet címe: 5350 Tiszafüred, Táncsics u. 1. EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYLEVEZETÉSE adatok: e Ft-ban Előző év Előző évek helyesbítés Tárgyév A tétel megnevezése Alaptev. Váll.tev. Összes Alap. Váll. Össz. Alaptev. Váll.tev. Összes 1. A. Végleges pénzbevételek, elszámolt bevételek (I.+II.) 1.073 1.073 1.100 1.100 2. I. PÉNZÜGYILEG RENDEZETT BEVÉTELEK 1.073 1.073 1.100 1.100 3. Ebből: - támogatások 624 624 150 150 4. a. alapítói (magánszemélyek) 24 24 0 0 5. b. központi költségvetési 500 500 0 0 6. c. önkormányzati 90 90 0 0 7. d, egyéb 10 10 150 150 8. - tagdíj (magánszemély, jogi személy) 448 448 459 459 9. - egyéb bevételek 1 1 491 491 10. II. PÉNZBEVÉTELT NEM JELENTŐ BEVÉTELEK 0 0 0 0 11. B. Végleges pénzkiadások, elszámolt ráford. (III+IV+V+VI) 772 772 938 938 12. III. RÁFORDÍTÁSKÉNT ÉRVÉNYESÍTHETŐ KIADÁSOK 727 727 900 900 13. IV. RÁFORDÍTÁST JELENTŐ ESZKÖZVÁLTOZÁSOK 45 45 38 38 14. V. RÁFORDÍTÁST JELENTŐ ELSZÁMOLÁSOK 0 0 0 0 15. VI. RÁFORDÍTÁSKÉNT NEM ÉRVÉNYESÍTH. KIADÁSOK 0 0 0 0 16. C. Tárgyévi pénzügyi eredmény (I.-III.-VI.) 346 346 200 200 17. D. Nem pénzben realizált eredmény {II.-(IV.+V.)} -45-45 -38-38 18. E. Adózás előtti eredmény {(I.+II)-(III.+IV+V)} 301 301 162 162 19. F. Fizetendő társasági adó 0 0 0 0 20. G. Jóváhagyott osztalék 0 0 0 0 21 H. Tárgyévi eredmény (E.-F.-G.) 301 301 162 162 Tiszafüred 2014. január 31.... Könyvvizsgáló által nem ellenőrzött beszámoló Dr. Harka Ákos T. 1715/A.r.sz. W AB Nyomtatvány alapján
Tételszám Magyar Haltani Társaság 2013. évi gazdálkodása adatok: e Ft-ban A tétel megnevezése 2013 év terv 2013. év tény %-os arány A B C D E I. BEVÉTELEK 1 Előző évi pénzmaradvány 1.552 1.552 2 Tagdíj bevételek 350 459 128 % 2/1 Magánszemély (2013 tagdíj) 200 184 92 % 2/2 Magánszemély (2014 tagdíj) 0 16-2/3 Pártoló tagok tagdíjbefizetése (2013) 150 259 172 % 3 Támogatások 300 150 50 % 3/1 Önkormányzati 3/2 Költségvetési, alapítványi, egyéb szervezet 3/3 Egyéb szervezetek, magánszemélyek 300 150 50 % 4 Kapott bankkamat 0 2-5 Egyéb bevételek (konferencia, vizsgálatok, szaktanácsadás) 150 489 326 % 6 BEVÉTEL ÖSSZESEN (1+2+3+4+5) 2.352 2.652 113 % II KIADÁSOK II/1 TISZTELETDÍJAK 0 0 - II/2 BÉRKÖLTSÉG 0 0 0 % II/3 SZEMÉLYI JELLEGŰ KIFIZETÉSEK 50 0 0 % 1 Saját gépkocsi használata 50 0 0 % 2 Belföldi utazás, napidíj 0 0-3 Reprezentációs költségek 0 0-1-3-ig összesen 50 0 0 % II/4 EGYÉB KIADÁSOK 1 Taggyűlés költségei 0 0-2 Szakmai előadások, konferencia költségei 130 282 217 % 3 Szakkönyvek, folyóiratok 0 0-4 Postaköltség 10 4 40 % 5 Telefon, Internet költsége 45 52 116 % 6 Irodaszerek, nyomtatványok 30 16 53 % 7 Pisces Hungarici V. nyomdai munkáinak díja 250 249 100 % 8 Ügyvédi, könyvelői díjak 30 0 0 % 9 Tárgyi eszközök beszerzése 150 145 97 % 10 Bankköltség 15 24 160 % 11 Tud. vizsgálati anyagok és eszközök beszerzése 225 222 99 % 12 Egyéb költségek 50 50 100 % 1-12-ig összesen 955 1.045 109 % KIADÁS ÖSSZESEN (II./1+II/2+II./3+II./4) 1.005 1.045 104 % PÉNZMARADVÁNY (I.-II.) 1.547 1.607 104 % Pénzkészlet 2013. 12. 31-én Pénztár 178.810 Ft Bankszámla 1.428.486 Ft Összesen: 1.607.296 Ft Keltezés: Tiszafüred, 2014. január 31...... Dr. Harka Ákos Könyvvizsgáló által nem ellenőrzött beszámoló
18839784-7310-529-16 60.083/2005/4 statisztikai számjel bírósági bejegyzés száma I. Általános ismertetés KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET a Magyar Haltani Társaság 2013. évi egyszerűsített beszámolójához 1.) A Társaság működésének kezdete: 2005. 12. 21. 2.) Működési formája: egyesület 3.) Közhasznúsági fokozat: nincs minősítése 4.) Jegyzett tőke: 0 e Ft 5.) Az egyesület elnöke: Dr. Harka Ákos 6.) Tevékenységi kör: haltani kutatások, előadások, publikálás, ismeretterjesztés 7.) Taglétszám: 110 fő +14 jogi személy pártoló tag II. Mérleghez kapcsolódó kiegészítések 1.) A számviteli alapelveket és a törvény előírásait a könyvvezetés és a mérlegkészítés során minden tekintetben betartottuk. 2.) Értékcsökkenési leírás módszerei: - tárgyi eszközök: lineáris értékcsökkenési leírás (kulcsok megegyeznek a Tao.tv-ben elfogadottal) - terven felüli értékcsökkenés, értékvesztés nem volt. 3.) Immateriális javak, tárgyi eszközök Megnevezés bruttó összes Écs (2013. Écs) nettó Szellemi termékek 28 28 ( 0) 0 Irodai berendezések 465 358 ( 38) 107 Összesen 493 376 ( 38) 107 III. Munkaügyi adatok Az Egyesületnek 2013-ban alkalmazottja nem volt. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK 2012 2013 1 a. Pénzügyileg rendezett személyi jellegű ráfordítás 31 0 2 1 Bérköltség 0 0 3 Ebből: - megbízási díjak 0 0 4 - tiszteletdíjak 0 0 5 2. Személyi jellegű egyéb kifizetések (útiköltség térítés) 31 0 6 3. Bérjárulékok 0 0 7 b. A szervezet által nyújtott támogatások 0 50 8 Ebből: a Korm.rend.16. (5) bek. szerint átadott támogatás 0 0 Tiszafüred, 2014. január 31. Könyvvizsgáló által nem ellenőrzött beszámoló Dr. Harka Ákos elnök
A Magyar Haltani Társaság 2014. évi munkaterve - Az év hala választás eredményének bejelentése sajtóközleményben, részvétel rádióriportokban, tévéadásokban (Felelős: Harka Ákos, Juhász Lajos, Tóth Balázs) - Ismeretterjesztő cikkek írása és publikálása az év haláról (Felelős: Wilhelm Sándor, Harka Ákos, Juhász Lajos, Tóth Balázs) - Társaságunk elérhetőségének megteremtése és fenntartása a Facebookon (Felelős: Czeglédi István, Kati Sára, Nyeste Krisztián) - Közreműködés a Vidékfejlesztési Minisztérium halismereti kiadványainak elkészítésében (Felelős: Harka Ákos) - A honlapunk Rejtvény rovatának egész évi működtetése (Felelős: Antal László, Harka Ákos, Nyeste Krisztián) - A 2013. év dokumentumai alapján a pénzügyi mérleg elkészítése (Felelős: Szepesi Zsolt és Harka Ákos) - A 2013. évi beszámoló és a 2014. évi munka- és költségterv elkészítése (Felelős: Harka Ákos és Szepesi Zsolt) - A társaság 2013. évi tevékenységről és gazdálkodásáról szóló beszámolót, valamint a 2013. évi munkatervet és költségvetést jóváhagyó taggyűlés megszervezése (Felelős: Harka Ákos, Jakab Tibor) - Az X. Magyar Haltani Konferencia előkészítése (Felelős: Beranek László, Harka Ákos) - Az X. Magyar Haltani Konferencia megrendezése (Felelős: Harka Ákos, Hegedűs Gábor) - A Pisces Hungarici 8. kötetébe szánt dolgozatok kéziratának bekérése és lektoráltatása, majd visszajuttatása a szerzőkhöz (Felelős: Harka Ákos) - A végleges formában beérkezett kéziratok kötetbe szerkesztése, és a Pisces Hungarici 8. kötetének nyomdai elkészíttetése (Felelős: Antal László, Harka Ákos) - A Pisces Hungarici 8. kötetének szétküldése a konferencia regisztrált résztvevőinek, a tagságnak, valamint a szokásos partnereknek (Fel.: Antal László, Nagy Sándor Alex, Juhász Lajos, Sallai Zoltán és Harka Ákos) - Ismeretterjesztő előadások tartása (Felelős: Sallai Zoltán, Harka Ákos) - A következő évi év hala választás megszervezése, a szavazás biztosítása (Felelős: Harka Ákos, Antal László) - Az év hala választás meghirdetése és propagálása (sajtóközlemények, felhívások) (Felelős: Harka Ákos) - Kishírek bekérése és lektorálása a Halászat folyóirat és a honlapunk számára (Felelős: Harka Ákos) - Az egyesület honlapjára kerülő angol nyelvű hírek (News) szerkesztése (Felelős: Pintér Károly, Harka Ákos) - Az egyesület honlapjának hírekkel történő ellátása és frissítése (Felelős: Harka Ákos és Antal László)
Tételszám Magyar Haltani Társaság 2014. évi tervezett gazdálkodása adatok: e Ft-ban A tétel megnevezése 2014. év terv A B D I. BEVÉTELEK 1. Előző évi pénzmaradvány 1.607 2 Tagdíj bevételek 400 3 Támogatások 0 3/1 Önkormányzati 0 3/2 Költségvetési, alapítványi 0 3/3 Egyéb szervezetek, magánszemélyek támogatása 0 4 Kapott bankkamat 10 5 Egyéb bevételek (szaktanácsad.) 50 6 BEVÉTEL ÖSSZESEN 2.067 II. KIADÁSOK II/1 TISZTELET DÍJAK 0 II/2 BÉRKÖLTSÉG 0 II/3 SZEMÉLYI JELLEGŰ KIFIZETÉSEK 50 1 Saját gépkocsi használat 50 2 Belföldi utazás, napidíj 0 3 Reprezentációs költségek 0 1-3-ig összesen 50 II/4 EGYÉB KIADÁSOK 1 Taggyűlés költségei 0 2 Szakmai előadások, konferencia költségei 0 3 Szakkönyv kiadása 260 4 Postaköltség 10 5 Telefon, Internet költsége 55 6 Irodaszerek, nyomtatványok 30 7 Fénymásolás költsége 0 8 Ügyvédi, könyvelői díj 30 9 Tárgyi eszközök beszerzése 0 10 Bankköltség 35 11 Tud. vizsgálati anyagok és eszközök beszerzése 0 12 Egyéb költségek 50 1-12-ig összesen 470 KIADÁS ÖSSZESEN (II./1+II/2+II./3+II./4) 520 PÉNZMARADVÁNY (I.-II.) 1.547 Keltezés: Tiszafüred, 2014. január 31....