Számunk elé ELŐSZÓ. társadalom döntő többsége

ELŐSZÓ Számunk elé z Egyházfórum már több ízben vett át egy-egy cikket külföldi folyóiratokból. Most első ízben fordul azonban elő, hogy számunk teljes súlyponti anyagát egy osztrák lapból merítjük, amely szellemiségével, az egyház megújulására irányuló törekvéseivel közel áll hozzánk. A Bécsben megjelenő Quart körkérdést intézett a volt szocialista országok egyházainak néhány, az átalakulásban valamilyen szerepet vállalt tagjához, hogy röviden vonják meg a rendszerváltás óta eltelt húsz év mérlegét. A fordulatot követően sokat vártunk ettől a megtért egyháztól mondja P. Petr Kolář SJ ám semmi sem történt meg mindabból, ami sokak szeme előtt lebegett; a katolikus egyházban a régi rendhez való visszatérés utáni vágyakozás került túlsúlyba. A szlovák egyház még kevésbé nyitott a produktív kritikára, ezért Sklenka Imre inkább az igazságosság jelentőségét hangsúlyozza, amely nélkül nincs valódi szabadság, de ennek érdekében még nagyon sokat, Szlovákiában pedig még annál is többet kell dolgoznunk. Aligha csengenek idegenül fülünknek a horvát P. Mirko Mataušić OFM szavai, aki a politika és egyház összefonódását teszi szóvá: A politikusok részesedni akartak az egyház népszerűségében; az ünnepségeken az oltár köré nyomakodtak, és készek voltak rá, hogy tartósan jobb helyzetet biztosítsanak az egyháznak a társadalomban. Számos eredmény született, csakhogy a lakosságnak az egyházba vetett bizalma időközben mintegy 50%-osra zsugorodott. Míg az említett országokban az egyházak különböző okokból nem játszottak közvetlen szerepet a húsz évvel ezelőtt bekövetkezett fordulatban, addig Litvániában, az NDK-ban vagy Romániában más volt a helyzet. Litvánia keresztényeinek a vasfüggöny leomlásához való hozzájárulását nem lehet eléggé nagyra értékelni, mondja Antanas Gailius író. Bár környezetében sokan megszólják a tridenti egyházat, ő mégis bizakodó, noha elismeri, az egyház túl gyakran él a megszokott védekezési stratégiákkal. Kelet-Németországban az evangélikus egyház volt az átalakulás motorja, a katolikus inkább afféle potyautas egy valójában protestáns forradalomban. Manapság azonban mindkét egyház híján van az átgondolt helyzetelemzésnek és helykeresésnek, véli Eberhard Tiefensee, és mindenekelőtt saját magukkal és saját lelki gondozásukkal vannak elfoglalva. Különböző magatartást tanúsítottak az egyházak Romániában is, állítja Vencser László. Míg az ortodox egyház hajlott a Ceauşescu-rendszerrel való együttműködésre, addig az evangélikus és katolikus keresztényeknél erősebb ellenállásra is volt példa. Tőkés László református lelkipásztor ténykedése pedig közvetlenül is hozzájárult a rendszer bukásához. A jelen nehézségei között Vecser a vezető személyiségek hiányát emeli ki, mivel Róma a konformista tisztségviselőket részesíti előnyben. Nem mehetünk el szó nélkül az elmúlt hetek egyik legszomorúbb, talán nem csak a médiát, hanem bennünket is foglalkoztató témája, az újabb cigánygyilkosság mellett. A gonosztevők robbanásig feszült helyzetet teremtettek. A magyar társadalom döntő többsége bizonyára mélységesen megveti az ilyen aljas tetteket, ezért örül annak, hogy a legfrissebb jelentések szerint az elkövetőket elfogták. Továbbra is fontos azonban, hogy mindenki tanúsítson önmérsékletet, és tegyen meg minden tőle telhetőt a társadalmi légkör javításához. Példát mutathat nekünk a katolikus Szent Egyed közösség, amelyik az ország több templomában imádsággal és virrasztással fejezte ki szolidaritását az áldozatokkal. Nyilatkozatukban azonban arra is figyelmeztetnek, hogy az erőszak talaját az előítélet, a másfajta és a gyengébb ember életének megvetése készíti elő. Szeretettel kell megismerni a másikat, vallja Lankó József a pécsi egyházmegye cigánypasztorációs referense, nem elég a tények ismerete. A tékozló fiú atyja és bátyja is ismerte a visszatérő fiút, mégis teljesen másként viszonyultak a megtérőhöz. Hatvan éve, 1949 nyarán tartóztatták le a román kommunista hatóságok Márton Áron erdélyi püspököt. Gagyi Katinka tanulmányában neki, a máig tisztelt, markánsan humánus, katolikus magyar főpapnak állít emléket, akire egész Erdély, és bizonyos szempontból egész Románia felnézett, és nem csupán a katolikus egyház tagjai, hanem a másvallásúak, sőt az egyházat üldöző kommunista vezetők is méltó és komoly ellenfelet láttak benne. Szakolczai Görgy korábbi számainkban közölt kereszténydemokrácia-sorozatához két hozzászólást közlünk. Csaba László akadémikus úgy látja, hogy keresztény önismeretünk még mindig a tabuk, elhallgatások, mítoszteremtés és az ezekből fakadó féligazságok fogságában vergődik, amiből Szakolczainak sikerült kitörnie, magasra állítva ezzel a mércét, hogy a történelmet csak az önigazolás igényének mellőzésével érdemes feltárnunk. Vörös Imre jogászprofesszor szerint a Mindszenty-Barakovics vita a magyarországi keresztény egyházak, mindenekelőtt persze a katolikus egyház állatorvosi lova, szinte minden mai sorskérdés megjelenik már a fél évszázaddal ezelőtti történésekben is. Az Egyházfórum gondozásában legutóbb megjelent könyvről szóló ismertetőjében Török Csaba arra figyelmeztet, hogy aki nem emlékezik, végül elfejti azt is, mit jelent embernek lenni, emberként élni. Azonban az emlékezés kihívást is jelent: tükrében mai önmagunkat is megláthatjuk. Rendhagyó módon egy részletet is közlünk A holokauszt és a keresztény világ című könyvből: tábori lelkészi jelentések betekintést engednek egy ukrajnai mészárlás körülményeibe, egyben megmutatják azt a tehetetlenséget is, amellyel ezek a keresztény tanúk szemlélték az eseményeket. Wildmann János 2009/4 3

SÚLYPONT: AZ EGYHÁZAK KÖZÉP-EURÓPÁBAN A történelmi fordulat időközi mérlege fordulat előtt a keresztény egyházak jelentették az egyetlen olyan ideológiai ellenfelet, mely a kommunista uralom idején hivatalosan létezhetett. Legkésőbb a prágai tavasz (1968 A szerk.) hirtelen végét követően a keresztény egyházak a hatalom nem keresztény ellenzékét is magukhoz vonták. Történelmi okok folytán, ellentétben a lengyel egyházzal, az akkor Csehszlovákiában élő keresztények (közöttük is mindenekelőtt a katolikusok) először nagyon kényelmetlenül érezték magukat e szerepben. Nem szabad elhallgatni azt a körülményt sem, hogy azokat a papokat, akik a hetvenes évek végén aláírták a híres Charta 77-et, köztük Vaclav Malý akkori prágai segédpüspököt, az akkori egyházi vezetés fegyelmi intézkedésekkel fenyegette. Ennek ellenére nőtt az egyházak tekintélye: nagy feltűnést keltő felnőttkori áttérésekre került sor, és ezen áttértek közül némelyekből pap lett igaz, hogy részben a nem hivatalos egyházban. Azért, hogy kifogják a szelet a vitorlából, a hatalom úgy döntött, enyhíti a hivatalos egyházra nehezedő nyomást mert azt könnyebben lehetett ellenőrizni. Egészében véve az egyházak pozíciója ezzel megerősödött, így Tomášek prágai érsek ki tudta jelenteni 1989-ben, a hatalom birtokosai elleni diáktüntetések pillanatában (amiket a nácik 1939-es, diákok elleni lövöldözésének évfordulóján tartottak): Ebben az órában az egyház a nemzet oldalán áll. A fordulatot követően sokat vártunk ettől a megtért egyháztól, ám semmi sem történt meg mindabból, ami sokak szeme előtt lebegett; a katolikus egyházban a régi rendhez való visszatérés utáni vágyakozás került túlsúlyba. Az állam és egyház viszonyában hirtelen az lett a legfontosabb téma, miként adják vissza a kommunisták által elkobzott egyházi javakat. A rádióban, ahol akkor dolgoztam, gyakran kellett meghallgatnom a következő szemrehányást: Ti (= katolikusok) semmit sem változtatok, megint hatalmat és pénzt akartok. A fordulatot megelőzően a szamizdat-dokumentumok szabadságról és igazságosságról szóltak most tulajdonról és pénzről folyt a szó. Egyházi nosztalgia Napjainkban mindkét totalitárius rendszert végső soron történelmi balesetként értelmezik. Miután túljutottunk rajtuk, egyesek (és nem éppen a kevésbé fontosak ) a kommunista puccs előtti időhöz akartak visszatérni. Ők a régi viszonyok után vágyódtak, tudatosan vagy öntudatlanul ott akarták folytatni, ahol negyven éve abba kellett hagyniuk. Időközben az egész európai egyházban vágyakozás érezhető a hitélet és az egyházi élet régi P. Petr Kolář SJ és kipróbált formái iránt. Nem csoda hát, hogy Istennek megfogyatkozott és a közelmúltban nehéz próbára tett csehországi híveiben nem sok kedvet találni a megújulásra, vagy akár csak a kísérletezésre. Gyakran hallani minálunk a kezdetben csak viccnek szánt figyelmeztetést: Várjátok csak ki nyugodtan a végét az összes nyugati reformátor nemsokára ott fog utolérni minket, ahol most állunk, és ahol már mindig is álltunk! Csakhogy sajnos ezt ma már nem viccnek szánják! Napjaink társadalmi kihívásait nem veszik kellő mértékben észre, és messzemenően alulértékelik őket. Egyik-másik neofitát nagyon meglepte a zsinat előtti időkhöz való visszatérés, némelyek elutasították azt, mondván: ez nem az az egyház, amelyik mellett elköteleztük magunkat, és kiléptek az egyházból. Volt köztük néhány pap is a legismertebb alighanem Daniel Herman, aki hosszú ideig a Cseh Püspöki Konferencia nagyra értékelt szóvivője volt. Karizmatikus közösségek A fordulat előtt a hit a kicsiny házi közösségekben tudott a legjobban virágozni. Ezekben a kis csoportokban valódi és mély kapcsolatok voltak a tagok között. A teológiai, illetve politikai elmélkedést többnyire zárójelbe tették, minden a konkrét keresztény élet körül forgott, amely itt tényleg eleven volt, nem úgy, mint a nagy, névtelen közösségekben. A fordulat további fejlődést tett lehetővé, amely gyakran karizmatikus színezetű volt. Nekem, akit ezernyi kínzó kérdés gyötör, mindig nehezemre esett, hogy ezen a módon éljem meg kereszténységemet. Avagy talán mégis ez egyházunk legfontosabb hozzájárulása az eljövendő társadalom életéhez, amelyet szétmorzsolódás fenyeget? Nem vitatható, hogy ezekben a közösségekben szeretik egymást, és tényleg törődnek egymással a tagok, márpedig ez kétezer esztendeje a megélt hit ismertetőjegye. P. Petr Kolář SJ 1 Fordította: Himfy József 1 Cseh jezsuita, osztrák útlevéllel. Tanulmányait Innsbruckban, Münchenben és az Egyesült Államokban végezte. Párizsban élt emigrációban, majd a bársonyos forradalom után hazatért Prágába. Sokáig képviselte az egyházakat a cseh rádióban, ma pedig Ostravában egyetemi lelkész. 4 2009/4

SÚLYPONT: AZ EGYHÁZAK KÖZÉP-EURÓPÁBAN Az igazságosság kérdése Hozzájárultak-e a vajon keresztények a szlovákiai fordulathoz, s ezzel a világ korábbi megosztottságának meghaladásához, s ha igen, hogyan? Mielőtt erre választ adnánk, azt kell eldöntenünk, része-e vajon a szocializmus ama nagy újkori áramlatnak, amely a felvilágosodásból ered? Noha az újkor is igen ambivalens, mégis mára az a nézet lett az uralkodó, hogy az újkor, a modernitás alapvetően pozitív, haladó volt, történeti értelemben előrelépést jelentett. A francia forradalmat pedig már mint nagy felszabadulást ünnepeljük. A szocializmus Marxra hivatkozik ugyan, politikai értelemben azonban a Keleten, Oroszországban jutott érvényre, ahol bizonyosan nem volt előkészítve a talaj a változáshoz. A szocializmus mindvégig megmaradt valamiféle idegen dolognak. Ami pedig Szlovákiát illeti, erre mindig azt mondom, hogy mi, szlovákok, nem voltunk szocialisták, csupán opportunisták. Az októberi forradalomra valószínűleg sohasem leszünk olyan büszkék, mint a francia forradalomra. Tulajdonképpen a kereszténységgel is ugyanez a gond. Jeruzsálemből érkezvén, a kereszténység a Földközi-tenger körül aztán mindenütt gyökeret eresztett, majd észak felé vándorolt tovább. Egyesek azt mondják, a kereszténység ideje már tovatűnt, én azonban inkább úgy vélem, a kereszténységnek még el sem jött az ideje. Egyelőre viszont az újkor a kereszténység számára is túl nagy feladat, jóllehet az újkor számos tekintetben a keresztény értékekből merít. Visszatérve tehát a feltett kérdéshez: a keresztények, elutasító magatartásukkal, bizonyosan hozzájárultak a szocializmus bukásához, kérdés azonban, hogy vajon mindig a helyes, vagy akár tisztességes indítékokból tették-e ezt, vajon tényleg a leghaladóbb módon vívták-e harcukat? Rövid ideig úgy vélhettük, hogy most, miután megtörtént a fordulat, a világ immár megleli rendjét és nyugalmát. Nyilvánvaló azonban, hogy nem így lett. Bizonyos, hogy a szocializmus nem volt az igazi megoldás az újkor kérdésére, azonban talán fontos kiigazítása volt a modern, nyugati liberalizmusnak. A szocializmus tovatűnt, továbbra is velünk marad viszont a probléma. Az újkori forradalmakban nem csupán a szabadságra ment ki a játék, hanem az igazságosságra is. Igazságosság nélkül nincsen szabadság sem, ezt a korai forradalmárok még teljesen világosan látták. Később viszont kevés figyelem jutott az igazságosság ügyének, sőt, voltaképpen teljesen elsikkadt e kérdés. Sklenka Imre Ebből a zsákutcából különféle társadalmi piac-mechanizmusok révén keresünk kiutat. Hajlamosak vagyunk rá, hogy valamiféle csodálatos láthatatlan kézben higgyünk, mely megoldja helyettünk a problémát. Ez azonban nyilvánvalóan igen naiv hit. Az igazságosságra irányuló kérdés olyan mélységesen emberi kérdés, melyhez éppen hogy emberként kell viszonyulnunk. Bármilyen más szinten olyan pótmegoldásról lehet szó csupán, mely hosszabb távon kudarcra van ítélve. Pontosan ez az a kérdés, amely a mai kereszténység számára is döntő, ez az a kérdés, amely a valódi kihívást jelenti. Nem csupán valamilyen új társadalmi rendszerről van itt szó, nem is ennek a kérdésnek valaminő új elméleti megoldásáról; e kérdés megoldásához nem elegendő viszont a puszta egyéni segítőkészség sem, amely hébe-hóba juttat egy kis ajándékot a szegényeknek. Ha nem is e kérdés módszeres megoldására megy itt ki a játék, de legalábbis annak egyetemes megközelítésére, nem valamiféle elméleti megtárgyalására, hanem arra, hogy valóban megváltoztassuk gondolkodásunkat, egy újfajta érzületre, elhatározottságra egy fair világetosz iránt. Ahhoz, hogy a mai kereszténység (és nem csupán a keresztény egyén) saját esélyét, saját küldetését, saját feladatát fedezze fel mindebben, ahhoz még nagyon sokat, Szlovákiában pedig még annál is többet kell dolgoznunk. Nekünk még túlontúl saját magunk körül forog a gondolkodásunk. Meglehet, a szlovák egyházi állapotok konkrétabb bírálatát várja az olvasó. Tudom, Ausztriában már előrébb járnak ezzel, mert meglehetősen kidolgozott koncepciójuk van arról, miként fogalmazza meg az ember a kritikáját. Többről van szó puszta ütésváltásnál, pörlekedésnél. Szlovákiában legalábbis az embernek ez a benyomása még hiányzik az erre való nyitottság, ami viszont a produktív kritikai vitának az alapja. Sklenka Imre 2 Fordította: Himfy József 2 A szerző fi lozófiát tanít a pozsonyi Comenius Egyetemen. Tagja a Theoforum -nak, annak a papokból és világiakból álló csoportnak, amely a teológia legújabb fejleményeivel foglalkozik, amelyeket a hivatalos szlovák egyház még mindig bizalmatlanul fogad. 2009/4 5

SÚLYPONT: AZ EGYHÁZAK KÖZÉP-EURÓPÁBAN Az egyház Horvátországban a fordulat után kommunista Jugoszláviában a keresztények másodosztályú állampolgárok voltak. Nem vállalhattak közhivatalt (rendőr, katonatiszt, tanár, újságíró az állami médiában ) nem lehetett vezető állásuk a gazdasági életben. A vallás kihalását várták, a vallás a sötét múlt maradványának számított. A kommunista hatalomátvétel után sok papot és sok aktív világi hívőt üldöztek, mintegy 600 pap halt bele az üldöztetésekbe. Később, a hatvanas években, a véghez közeledvén, a kommunisták egyre inkább kénytelenek voltak csökkenteni a nyomást. Az egyháznak végre szabad volt saját sajtót fenntartania. Lapjai (Glas koncila/ A zsinat hangja) és folyóiratai (például a Kana, a Veritas stb.) viszonylag magas példányszámúak voltak. Számos vallási témájú könyvet nyomtak (mindenekelőtt a Kršćanska sadašnjost/keresztény jelen). A templomok telve voltak, sok gyerek jött hittanra a községekben, egyes vidékeken a gyerekek száz százaléka. Ugyancsak sok fiatal kötődött az egyházakhoz. Az egyházi ünnepekre (például a 13 évszázados horvátországi kereszténység ünnepére) az egyház nagy tömegeket volt képes összehozni. Az egyház mint győző Mindezen tevékenységeket a Kommunista Párt részéről veszélyes, egyes médiumokban bűnnek jelenségként minősítettek és tálaltak. A pártnak mégsem voltak hatékony eszközei ellenük. Ugyanakkor a párt a társadalmi élet lényeges területein kudarcot vallott, mind a politikában (állandó nemzeti viszálykodások) mind a gazdaságban (örökké tartó reformok, melyek nem hoztak javulást), ám még a kultúrában is (az iskolák pusztulása). Amikor aztán a kommunista rezsim szétesett, az egyház sokak szemében győztesként került ki a kommunizmussal való évtizedekig tartó viaskodásból. Azáltal, hogy a klérust és a gyakorló katolikusokat üldözték, az egyház eltávolodott az államhatalomtól, és intenzív kötődést alakított ki a néppel. A soknemzetiségű Jugoszláviában a horvátok, akik 90%-ban katolikusok, fenyegetve érezték nemzeti értékeiket. Nyelvüket adminisztratív kényszerrel egyesítették a szerb nyelvvel, nem hagyták fejlődni gazdaságukat, elhanyagolták a horvát kultúrát stb. Ilyenformán számos nemzeti értéket az egyházi struktúrák védelmeztek: az egyház ápolta a horvát nyelvet, az egyházi sajtóban kifejezésre lehetett juttatni olyan gondokat, melyeket az állami médiumok elhallgattak. Az egyház papokat küldött külföldre, hogy lelkipásztori és szociális gondoskodást nyújtsanak a horvát vendégmunkásoknak, hogy segítsenek az új egyházközségbe való integrációnál, és hogy megőrizzék hazájukhoz fűződő kötődéseiket. Az emberközeli egyház Ez az emberközeliség és az emberek gondjaiban való osztozás a kommunista idők egyik legfontosabb tapasztalata volt. Mindez különösen Jugoszlávia szétesésekor és a háborúk idején jutott kifejezésre. A szerb lázadók és a jugoszláv hadsereg által elűzöttek százezreit fogadták be és látták el Horvátországban. Az egyház, szervezeti struktúrája révén támaszt és támogatást adott az embereknek. A Katolikus Caritas segített mindenkinek nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül, a moszlimoknak is. Sok külföldi segélyszállítmány a nyugat-európai, amerikai és ausztráliai horvát katolikus missziók által érkezett. Az egyház nagy elfogadottságnak örvendett a lakosság körében: nyolcvan százalékra is felment azoknak az aránya, akik közvélemény-kutatásokon az egyházba mint intézménybe vetették a legtöbb bizalmat. Sok volt az olyan felnőtt, aki megkeresztelkedett. Érezni lehetett, hogy az egyház egységet alkot a lakossággal. Ennek az érzésnek a csúcspontja az 1994-es pápalátogatás volt, amikor a horvát katolikusok csaknem negyede vett részt az istentiszteleten. Az egyház Horvátország nemzetközi elismerésénél is segítséget nyújtott. A BŐSÉGESEN DOTÁLT KONKORDÁTUM P. Mirko Mataušić OFM A politikusok részesedni akartak az egyház népszerűségében; az ünnepségeken az oltár köré nyomakodtak, és készek voltak rá, hogy tartósan jobb helyzetet biztosítsanak az egyháznak a társadalomban. Eme fejlemény csúcspontját a Szentszék és a horvát állam közötti szerződések jelentették, melyeket 1998-ban írtak alá. Azon kívül, hogy megerősítették ama szabadságjogokat, amelyek egyébként szokásosak demokratikus államokban, az állam kötelezte magát az iskolákban a katolikus hittan-tanítás lehetővé tételére, az egyházi iskolák támogatására, az elkobozott egyházi birtokok 6 2009/4

SÚLYPONT: AZ EGYHÁZAK KÖZÉP-EURÓPÁBAN lehetőség szerinti visszajuttatására, valamint arra, hogy az egyházi tevékenységeket a költségvetésből megfelelő összeggel támogassa (ez plébániánként kéthavi átlagfizetésnek megfelelő összeget jelent minden hónapban). A hittan-tanítást, melyet már röviddel a fordulat után bevezettek, az említett szerződésekkel pedig megszilárdítottak, sok vita övezte. Joggal vélték úgy, hogy a hittan-oktatás a közösségi katekizmust gyengíti, amelyet a kommunizmus idején nagyon alaposan kidolgoztak, és amely igencsak eredményesnek bizonyult. Az egyházi tevékenység költségvetésből való állami támogatásának van jó és rossz oldala is. Lehetővé teszi az egyháznak, hogy sok templomot, plébániát és hasonló intézményeket építsen, amit a kommunizmusban megakadályoztak. Bizonyos, hogy ilyenek építésére szükség van. Az állami támogatási rendszer bírálói azonban úgy látják, mindez a szociális érzékenység hiányáról tanúskodik akkor, amikor viszonylag magas (16 %-os) a munkanélküliség. Könnyen figyelmen kívül hagyják ilyenkor, hogy az egyház az említett pénzből nagyon sokat invesztál egyházi szociális létesítmények és iskolák építésébe. Mindenesetre ez a téma minden egyes évben nagy médiavisszhangot kap a költségvetési vita idején, amikor is a médiumok azt firtatják, vajon nem használhatná-e fel jobban is az állam ezt a pénzt. A népesség fiatal, kritikus beállítottságú része pedig ezáltal olyan képet alakít ki az egyházról, mintha az valamiféle nemzetközi cég volna, mely éppúgy küzd érdekeiért, mint az összes többi. Bizonyosan ez is az egyik oka annak, hogy a lakosságnak az egyházba vetett bizalma időközben mintegy 50%-osra zsugorodott, és erőtlennek bizonyul az a jogos bírálat is, amelyet az egyház a politikusok és a hatóságok tevékenysége felett gyakorol. Az államtól kapott, valamint saját pénzeszközeivel az egyház arra törekszik, hogy erősítse lelkipásztori létesítményeit, kiépítse a püspöki konferencia és a püspökségek központjait, valamint a katolikus iskolákat. Befektet az egyházi médiákba és a PR szektorba is, noha korántsem annyit, amennyit ezek fontossága napjainkban megkívánna. A Zágrábi Érsekség (más püspökségek támogatásával) ez év őszén katolikus egyetemet nyit meg Zágrábban, amelynek egyebek között célja, hogy a katolikusok politikai képzéséhez hozzájáruljon, mert a katolikusok közül sokan kötelezték el magukat az első demokratikus választásokon, sokan vállaltak politikai hivatalt. Később ismét kiszorították őket az egykori kommunisták, egyebek mellett azért is, mert nem volt politikai képzettségük és tapasztalatuk. Katolikus akció híján Ami a katolikus világi szervezeteket illeti, az egyház úgy döntött, hogy nem építi ki a katolikus akció intézményét, fontosabbnak tartotta, hogy a katolikus világi szervezetek szabadon fejlődjenek. Mindez azonban nem megy gondok nélkül. Amennyiben katolikusnak nevezik magukat, úgy az egyesületeket a civilszervezetek állami finanszírozásáért felelős helyeken az egyházhoz utalják, amely ugyebár az államtól kapja a pénzt az ilyen célokra. Az egyház azonban nem támogatja ezeket a civil csoportokat. Ennek ellenére számos katolikus egyesület van, melyek közül a legelevenebbek közé azok tartoznak, melyek a karizmatikus megújulás mozgalmából érkeznek. Élénk tevékenységet folytatnak a szerzetesrendekhez, például a ferencesekhez kötődő úgynevezett Harmadik Rendek. Az ökumené stagnál, ami érthető az utóbbi évtizedek tragikus történései után. Csak lassacskán próbálkoznak a korábbi ökumenikus törekvések megújításával. Szeretnénk remélni, hogy a horvát katolikus egyház azt a helyzetet, amelyet az ortodox keresztények, illetve moszlimok által lakott államokkal való szomszédsága jelent, arra használja fel, hogy jobban megismerje szomszédait, és jobban megértse őket. A zsugorodó egyház Amennyiben nem lépnek fel előre nem látott kedvező körülmények, s az eddigi irányzatok tartósak maradnak, úgy a keresztények, mindenekelőtt a katolikusok száma csökkenni fog, különösen ama katasztrofális demográfiai helyzet miatt, amely a kivándorlás következtében, valamint azért állott elő, mert a háborúban nagy számban estek el fiatal férfiak, és sok a háborús sérült. Az utóbbi évtizedben Horvátország évente mintegy 10 000 lakost veszít el (ebből kilencven százalékban katolikus keresztényeket) a halálozási és a születési ráta negatív különbsége miatt. Nem csupán a honi egyháztól függ, mekkora befolyást fog gyakorolni az egyre kisebb számú keresztény a nyilvánosságra. A jövő szempontjából döntő jelentősége lesz annak, sikerül-e következetesebben végrehajtani a II. Vatikáni zsinat reformjait a világegyház szintjén. Döntő jelentősége lesz továbbá annak, hogy az egyház egyre kevésbé (papi) hatalmi szervezet lesz, és egyre inkább a szeretet közösségévé válik-e, olyan közösséggé, melynek testvéri struktúrái vannak, s melynek vezetése megszívleli Szent Pál alábbi szavait: Hiszen nem hiteteken akarunk uralkodni, hanem örömötöknek vagyunk munkatársai (2 Kor 1,24). P. Mirko Mataušić OFM 3 Fordította: Himfy József 3 Ferences szerzetes, 1990 és 1996 között a Horvát Ferences Rendtartomány tartományfőnöke. A katolikus sajtóban és rádióban újságíróként dolgozott. Jelenleg a Zágrábi Egyetem Katolikus Teológiai Fakultása és a Kommunikációtudomány Stúdium (Studia Croatica) docense, szakterülete: egyház és média, család és média. 2009/4 7

SÚLYPONT: AZ EGYHÁZAK KÖZÉP-EURÓPÁBAN Lassú ébredés Litvánia keresztényeinek a vasfüggöny leomlásához való hozzájárulását nem lehet eléggé nagyra értékelni. A szovjetek elleni partizánháború vereségét követően Litvániában az ötvenes évek közepén alighanem a katolikus egyház volt az ellenállás legfontosabb ereje. A leginkább üldözött egyház is a katolikus egyház volt. Nagyon sok papot és világit küldtek lágerbe vagy száműztek, ezek az üldöztetések egészen a megszállás legvégéig tartottak. A Litván Katolikus Egyház krónikája a legfontosabb illegális periodikum volt. A Szajudisz függetlenségi mozgalom nagy tüntető megmozdulásainak korszakában a Mária-dalok az állandó repertoárhoz tartoztak. 1991 januárjának nehéz napjaiban, amikor a parlamentnél virrasztottak, felváltva énekeltek népdalokat és egyházi énekeket. Január 13. éjszakáján, midőn fennállt az égető veszélye annak, hogy a szovjet csapatok megostromolják a parlamentet, a parlamentben teljes feloldozást adtak valamennyi képviselőnek, valamint a parlament néhány száz önkéntes védőjének. Egészen röviden szólva: a vallásszabadságért folytatott harc legalább olyan fontos volt, mint a harc a nemzeti függetlenségért. Bonyolult kérdés, hogy mit tanultak az egyházak az új szabadsághoz vezető fordulatból. Hiszen mind a katolikus egyház, mind pedig talán még inkább a protestáns kisebbségek ostromállapotból kerültek ki, veszteségeik pedig nagyon nagyok voltak. A legtöbb területen teljesen újra kellett kezdeni mindent. Még a II. Vatikáni zsinat intézkedései közül is sokat csak a fordulat után lehetett megvalósítani, így például a litván zsolozsmáskönyv még csak most van előkészületben. Ahogyan én látom, a litván egyház ma sem minden tekintetben nőtt fel a szekularizált világ számos kihívásához, ezt azonban nem nehéz megérteni. Viszont sok új és érdekes dolog Antanas Gailius történik, például újra van több katolikus iskola, és egyre inkább érezteti jelenlétét a keresztény értelmiségiek egy új nemzedéke. Az egyházközségi életbe is sok helyütt visszatért a pezsgés. Azt azonban mégiscsak kénytelen vagyok bevallani, hogy környezetemben még igencsak gyakran használják a tridenti szót az önmagát túlélt, elavult megjelölésére. Azt mondhatnám, az egyház még nem érti teljesen, milyen mérvű kihívások várnak rá, és túl gyakran él a megszokott védekezési stratégiákkal. Én úgy hiszem, Litvániában a keresztény hitnek még mindig jó esélyei vannak. Garanciát jelent erre például ama fiatalok viszonylag nagy száma, akiket a templomban látni vasárnaponként. Egészen más kép tárul itt szemünk elé, mint amelyet az úgynevezett régi Európa országaiban láttam. Természetesen nem lesz túl egyszerű dolgunk, nagyon sokat kell még tanulnunk és bepótolnunk, viszont nem nevezném tragikusnak a helyzetet. Antanas Gailius 4 Fordította: Himfy József 4 A szerző 1989 és 1994 között a litván Proskyna kulturális folyóirat kiadója, 1992 és 1994 között az Amzius kiadó társtulajdonosa és az azonos nevű hetilap főszerkesztője volt. 1994 óta szabadfoglalkozású író és fordító. Visszatekintés és kitekintés 1989 1989. november 9-én Nyugat-Berlinben nem csak a várost körülvevő fal dőlt le: egy kontinentális méretű szöges dróttal körülkerített territórium befelé és kifelé katonailag és ideológiailag állig felfegyverezve néhány hónap alatt Észak-Korea és Kuba méretére zsugorodott össze. Bizonyosan nem megkérdőjelezhetetlen, ha valaki már életében korszakváltásról beszél, ám elég sok jel mutat arra, hogy 1989-cel a rövid 20. század két világháborúval és annak kései következményeivel véget ért, vele pedig, amiről legtöbbször elfelejtkeznek: remélhetőleg minden idők legszörnyűbb keresztényüldözéseinek évszázada is. Az NDK-beli egyházakat éppúgy meglepte e fejlemény, mint az összes többit. Viszont legalább utólag joggal Eberhard Tiefensee tarthatták magukat az átalakulás fontos erjesztőjének, amely váratlanul kevés erőszakkal zajlot, és a mai napig sem jutott nyugvópontra. Szokatlan felirat volt olvasható a lipcsei hétfőnkénti tüntetések egyik transzparensén: Köszönjük, Egyház! E katalizátor-szerepnek felekezetenként eltérő hangsúlyai voltak. A népegyház újabb kori története a szóban 8 2009/4

SÚLYPONT: AZ EGYHÁZAK KÖZÉP-EURÓPÁBAN forgó vidéken protestáns történet kivéve néhány régiót Türingiában és Szászországban, amelyek a katolikus népegyházhoz tartoznak. 1964-ben, az utolsó olyan népszámláláskor, mely még rákérdezett a felekezeti hovatartozásra, az NDK népességének körülbelül 60%-a jelentette ki magáról, hogy evangélikus igaz, hogy erőteljesen csökkenő intenzitással (napjainkban ez körülbelül 20%). A katolikus egyház ezzel szemben kiváltképp a 19. századi iparosítás óta az odaköltözöttek kicsiny nyája volt, melyet 1945-től a hazájukból elűzöttek erősítettek (napjainkban körülbelül a lakosság 6%-a). Következésképpen a régióban tősgyökeres evangélikus egyházközségek alkották a különféle ellenzéki csoportok kedvelt óvóhelyét jelentős közülük béke-imáival a lipcsei Nikolai-templom, valamint a berlini Getsemáné- és a Sion-templom. A katolikusok országhatárokat átívelő hagyományaiknak megfelelően kapcsolatot tartottak fenn mindenekelőtt Lengyelországgal és az elnyomott csehszlovák egyházzal. Ezenkívül valamennyi egyházi szinten meglévő intenzív és folyamatos német-német kapcsolataik, nem utolsó sorban pedig a diaszpóra-vidékeken való erős összetartás, mely révén a plébánosok jól ismerték mindenkori közösségük tagjait, jó kapcsolódási pontokat kínáltak a nyugatnémet fejvadászoknak. Ez volt az egyik oka annak, hogy az új szövetségi tartományokban kezdetben katolikus világiak számarányuknál nagyobb mértékben voltak jelen a politikában az evangélikus keresztényekhez (gyakran korábbi lelkészekhez és teológusokhoz) képest. E körülmény keményen próbára tette a mindaddig jó ökumenikus kapcsolatokat. Még ma is szemére vetik prominens helyeken a katolikus egyháznak, hogy potyautas volt egy valójában protestáns forradalomban (Friedrich Schorlemmer/Ehrhart Neubert). 2009 Amily viharosan végigdübörgött a fordulat akkoriban a régión, éppoly rövid életű volt annak számos prognózisa és értelmezése. Különösen evangélikus egyházi körökben élt még 1989 őszének napjaiban a megjavítható szocializmus iránti remény. Katolikus részről szkeptikusabbak voltak, alighanem azért, mert egy filozofikusabb teológiai hagyomány hatására fundamentálisabban kérdeztek rá a marxizmus-leninizmusra és annak emberképére. Hasonló kiábrándultság jellemezte a lakosság látásmódját: Kérjük, legközelebb először nyulakon kísérletezzenek! szólt a követelés az egyik tüntető plakátján. A várakozás a történelem végére (Francis Fukuyama), amelyet a nyugat-európai-amerikai típusú demokrácia állítólag végleges győzelme hoz el, legkésőbb 2001. szeptember 11-én újfajta dinamikára váltott át, amikor hirtelen erőteljesen benyomult a közbeszédbe a vallás témája igaz, mindennek nem sok következménye volt az új szövetségi tartományok vallásossága szempontjából. Hamar illúziónak bizonyult azon ábránd, amely a túlzsúfolt istentiszteletek békeimái láttán az evangélikus népegyház visszatérését várta. Az a fajta újjáéledés, amely számos más, volt szocialista országban megfigyelhető volt, Németországot elkerülte. Ehelyett, úgy tűnik, mindkét egyház híján van az átgondolt helyzetelemzésnek és helykeresésnek, valamint minden nemű hittérítő igyekezetnek egy olyan helyzetben, amikor a kisebbségben levő egyházakkal széles körben elterjedt felekezeten kívüliség és az ezzel járó vallás iránti közömbösség, vagyis egyfajta népateizmus áll szemben (átlagosan 70%, egyes régiókban 95%-a a népességnek). A lélegzetelállítóan gyors politikai átalakulásokkal öszszehasonlítva a mentális változásokhoz sokkal több időre van szükség. A keletnémet diaszpóra-katolikusok nemzedékeken át visszahúzódásra voltak beállítódva, és arra, hogy bebiztosítsák magukat környezetükkel szemben. Most lépésről lépésre ki kell merészkedniük fedezékükből, amennyiben nem akarják elárulni önnön tulajdonképpeni megbízatásukat, azt, hogy az emberek közé és a társadalomba vigyék az evangéliumot. Jellemző az erfurti Joachim Wanke provokatív megfogalmazása: Mint püspököt roppantul nyomaszt, ha elképzelem, hogy egy katolikus a halál után egy türingiai Isten előtt állván így szól: Én még sohasem hallottam semmit sem Rólad, Uram!. De hát milyen Istenről is beszélhetünk, ha a másik oldalnak nyilvánvalóan nincs szüksége sem vallásra, sem Istenre? Miként fordítható le közép-németre az egyházi latin? 2029 Aki átélte 1989 meglepetésekben bővelkedő őszét, vele pedig az utópiák korának végét (Joachim Fest), az tartózkodó lesz az elkövetkező húsz évre vonatkozó prognózisokkal és víziókkal. Mégis megkockáztatnánk: a népegyház egész Németországban kivételnek fog számítani. Az egyházi életnek plurális környezetben kell megtalálnia a helyét a Szent Péter térről ismét vissza kell találnia az Areopagoszhoz. Hasonlóan a közmondássá vált eperfához a tengerben, (Lk 17,6) arra van szükség, hogy egyre inkább és tartósan cseppfolyóssá váló viszonyok között megmaradjunk egyrészt határozottnak és jellegzetesnek, másrészt nyitottnak és figyelmesnek. Ami előszörre a kör négyszögesítésének tűnik, azt olyan kalandnak is felfoghatjuk, mely valamennyi már látható és még rejtett erőt mozgósítani képes. Az olyan keresztényekkel, kik mindenekelőtt saját magukkal és saját lelki gondozásukkal vannak elfoglalva, a jövőben nem lehet a civiltársadalomba számolni. Az olyan egyházak, melyek minden gondja belső vitáik körül forog, és legszívesebben a bal- és jobboldali elhajlóikkal hadakoznak, a külvilágot viszont csupán mintegy lőréseken keresztül észlelik, nem tesznek eleget megbízatásuknak, hogy a Föld sója legyenek környezetük számára pedig irrelevánssá lesznek, mert hiszen az egyházon belüli problémák legfeljebb mellékes érdeklődésre tarthatnak számot. Miért és mi végre vagyunk keresztények, (pláne, ha Isten nélkül is remekül élhetünk)?. Voltaképp az ilyen és hasonló alapkérdések érdeklik a meg nem érintetteket (Michal Kaplánek), illetve akiknek nincs hallásuk a vallásra 2009/4 9

SÚLYPONT: AZ EGYHÁZAK KÖZÉP-EURÓPÁBAN (Jürgen Habermas) mégoly óvatos távolságtartásuk ellenére is. Mert hiszen olykor-olykor feltámad a vallási kétely : Isten (a bizonyossággal határos valószínűséggel) nem létezik hangzik ugyan a legújabb propaganda-hadjárat szlogenje (www.buskampagne.de). Ámde: talán mégis csak van ott valami na és mi van akkor, ha tényleg? Eberhard Tiefensee 5 Fordította: Himfy József 5 Katolikus pap, több éven át lelkészként tevékenykedett, egy ideig Lipcsében volt egyetemi plébános. 1996-ban Tübingenben habilitált A teológia fi lozófiai alapkérdéseiből. 1997 óta fi lozófiaprofeszszor az Erfurti Egyetem Katolikus Teológiai fakultásán. És mi jelen voltunk A Nikolai-templom plébánosa elmeséli életét Christian Führer, aki már hosszú évek óta a lipcsei Nikolaitemplom plébánosa, és a békeimák kezdeményezője volt, önéletrajzában bepillantást nyújt életébe és 1989 októberében szerzett élményeibe. Führer beszámol gyermekkori és iskolai emlékeiről, lipcsei egyetemi tanulmányainak élményeiről. Ennek során Führer az akkor átéltekből sok mindent a későbbi kihívásokra való felkészülésként értelmez. Például a fiatal Führer, akiben korán megfogalmazódott a kívánság, hogy apjához hasonlóan ő is lelkész legyen, autóstoppolás közben beszélgetésekbe keveredett olyan emberekkel, kik híján voltak az Istenről való vallásos elképzeléseknek. Az ilyen disputákban tanulta meg védelmezni hitét. Miután néhány évig Lastauban és Colditzban falusi plébános volt, Christian Führer, a farmeros lelkész, 1980-ban a lipcsei Nikolai-templomba került. Könyvében szemléletesen mutatja be az olvasónak az egyházi ifjúsági nevelőmunkát, amely nyitottságában és őszinteségében különbözött az államitól. A gondolkodásmódnak az iskolai nevelés során történő militarizálása, és a fegyverkezés ellen szállt síkra a minden ősszel megrendezésre kerülő béke-dekád (tíznapos rendezvénysorozat a békéért). Ennek alapeszméje az volt, hogy jelzésértékű cselekvésre van szükség a béke ügyéért, és 1982-ben ebből kiindulva vették kezdetüket a heti békeimák. Az ifjúsági munkacsoportoknak meghatározó befolyásuk volt a békeimák arculatának kialakításában, és ezek az imádságok a szabadság és tolerancia fogalmával tették eggyé a Nikolai-templomot. Az NDK negyven éve valójában nem volt más, mint negyvenéves edzőtábor a hithez. Führer, a teljesség és az objektivitás igénye nélkül, megkapóan írja le emlékeit az 1989. októberi napokról. Részletesen ecseteli azt az aggodalmat és félelmet, amit az állam mutatott az emberek ama gondolataival és reményeivel szemben, amit a Nikolai-templomban közösen folytatott imádságok tudtak Lisa Simmel adni nekik. A templom olyan szabad tér volt, ahol az emberek kimondhatták gondolataikat. Valóban a templom elé kifüggesztett mottó a Nikolai-templom nyitva mindenki előtt értelmében éltek, miközben az állam egyre brutálisabban járt el az emberekkel szemben. Amikor 1989. október 9-én a Nikolai-templom az utolsó helyig megtelt, az utcán pedig tízezrek gyűltek össze, a hadsereg és a rendőrség mindenre fel volt készülve. Csak gyertyákra és imádságokra nem. A Ne alkalmazz erőszakot! felhívása a Hegyi beszédből kijutott a templomon át az utcára. Führer szerint a bibliai mértékű csoda az, hogy ez a békés forradalom sikeresen és vérontás nélkül zajlott le. A fordulat fogalmával Führer a mai napig sem tud megbarátkozni, mert szerinte forradalom volt ez, mely alapvetően változtatta meg a társadalmat. A toleráns és békés együttélés érdekében kifejtett politikai elkötelezettségéért Christian Führer Mihail Gorbacsovval együtt 2005-ben megkapta az Augsburgi Békedíjat. Führer plébános szívügye mindig is az volt, hogy Jézus példáját követve azokkal törődjön, akiknek máskülönben semmiféle esélyük sincsen. Míg az NDK idején az állam részéről már leírt a kiutazni kívánók voltak ilyenek, később különösen a munkanélküliek mellett állt ki Führer, amikor például konfetti-utcazárlatokkal akadályozta meg a neonácik felvonulásait. A békeimákat még ma is minden hétfőn megtartják a Nikolai-templomban, mert a világ eseményei máig sem tették fölöslegessé ezeket. Christian Führer: Und wir sind dabei gewesen. Die Revolution, die aus der Kirche kam. Berlin, 2008. Ullstein, 2. 2009. Lisa Simmel 6 Fordította: Himfy József 6 Az Osztrák Katolikus Értelmiségiek Egyesületének főtitkára. 10 2009/4

SÚLYPONT: AZ EGYHÁZAK KÖZÉP-EURÓPÁBAN A kereszténység Romániában Interjú Vencser Lászlóval 7 7Húsz esztendővel ezelőtt véget ért Európa megosztottsága, vele együtt pedig a keresztény egyházak üldöztetésének és elnyomatásának korszaka. Sok évre feladatunk marad még, hogy megértsünk egy ilyen mérvű történelmi fordulatot. Időközi mérlegünk abban képes eligazítást nyújtani, miben voltunk sikeresek, mit mulasztottunk el, és mi az, amivel meg kell még birkóznunk. 1. Az Ön országának keresztényei mivel járultak hozzá a vasfüggöny leomlásához? E kérdést egyházaktól és felekezetektől függően eltérő módon lehet megválaszolni. Az ortodox egyház esetén tudvalevőleg már a kommunizmus idején volt bizonyos mértékű együttműködés (a hatalommal A ford.), míg az evangélikus és katolikus keresztényeknél erősebb ellenállásra is volt példa. A gyulafehérvári papi szeminárium például afféle mentsvárnak számított a nehéz időkben, így például a zsinati reformokat már korán végrehajtották, már korán megjelentek az új spirituális mozgalmak, mint a Movimenti, és létezett a földalatt megszervezett hittanoktatás is felnőttek részére. Az állam mindezekben illojális megnyilvánulásokat látott. A feszültségeket három, a kultuszminisztériumhoz, az elnökhelyetteshez és a püspökhöz intézett memorandum is érezhetővé tette (1984/86/88), melyek még Magyarországon sem maradtak hatás nélkül. Hasonlóan állt a dolog a templomok lebontása vagy áthelyezése elleni tiltakozásoknál. Az reformátusok részéről Tőkés László temesvári lelkipásztor későbbi püspök és európai parlamenti képviselő messzemenő következményekkel járó ténykedése jóval az országhatárokon túl is ismertté vált. Magán az országon belül azonban a keresztényektől kiinduló hatások nem öltöttek oly nagy méreteket, mint az NDK végnapjainak hasonló eseményei. 2. Mi tanultak az egyházak a fordulatból ahhoz, hogy az újonnan elnyert szabadságban boldoguljanak? Természetesen ez a tanulási folyamat még javában zajlik. E folyamat mindenekelőtt abban ált, hogy az egyházaknak először is meg kellett tanulniuk, miként bánjanak az újonnan nyert szabadsággal, hiszen nem voltunk rá felkészülve, hierarchikus szervezet gyanánt pedig kevés gyakorlatunk volt benne. Volt is bizonyos mértékű kétely van a demokrá- 7 Dr. Vencser László Gyulafehérváron és Rómában tanult katolikus pap. A morálteológia professzora és a Caritas igazgatója Gyulafehérváron. 1991 óta Linzben él, ahol az Idegen ajkúak lelkészségének vezetője. 2000 óta ugyanezen szervezet osztrák nemzeti igazgatója. ciával szemben, hiszen az új lehetőségek Vencser László és a szabad választás nem egyszerűen csak szabadsággal ajándékoztak meg minket, hanem szorongást is kiváltottak az emberekből. Összességében véve fellendülés következett be mindenekelőtt karitatív területen, valamint a felnőttképzésben. Szép együttműködésekre került sor továbbá osztrák és román egyházmegyék között például Linz és Gyulafehérvár, Graz és Temesvár vagy Innsbruck és Szatmár között. Az ortodoxoknál is megfigyelhető volt bizonyos mértékű törés az idősebb, konformistább beállítottságú, valamint a fiatalabb nemzedék között. 3. Felkészültek az egyházak a jelen kihívásaira? Bizonyos, hogy az ortodoxia számára volt nagyobb a kihívás. Így 2008-ban sor is került egy haladóbb szellemű pátriárka megválasztására. Létezik egy kisebb, ám dinamikus és haladó felfogású magyar protestánsokból álló csoport (mintegy 8000 fővel). Az evangélikus keresztények korábban nagynak számító (mintegy negyedmilliós) német csoportja, elsősorban a Németországba irányuló kivándorlás révén, mintegy 16 000 főre csökkent. Ebben az esetben sajnos egy, a messzi múltba nyúló, eleven hagyományból múzeumi maradvány lett és ez a maradék is keresi új identitását. A két másik egyház között a katolikusok köztes helyet foglalnak el. A papi utánpótlás a (mintegy 1,3 milliós) római katolikus csoportnál drasztikusan, mintegy a felére csökkent, mialatt viszont a (mintegy félmilliós) unitárius csoportnál továbbra is bőséges növekedés tapasztalható. Igaz, hogy náluk nincs is cölibátus. 4. Milyennek látja a keresztény hit esélyeit a soron következő évtizedekben? Minden attól függ majd, milyen viszonyt tudunk kialakítani az ifjúsággal. Örvendetes, hogy a távolságtartás nem oly kirívó, mint Ausztriában. Ám az ifjúság nálunk is igen kritikusan szemléli a hivatalos egyházat. Általánosságban csökkent a templomba járók száma. Valószínűleg azért is, mert sokkal több lehetőség van a szabadidő eltöltésére, mint a kommunizmus idején. A nyugati fogyasztói kultúra időközben minálunk is gyökeret vert. Azonkívül a templomba járás és a prédikációk meghallgatása persze nem számít már az ellenállás jelképének. Furcsamód, összegzésként azt mondhatjuk, hogy a diktatúrának pozitív hatása volt annyiban, amennyiben erősítette a hívők közötti összetartást. Másrészt hiány van vezető személyiségekben egyebek közt azért, mert Róma a konformista tisztségviselőket részesíti előnyben. (Az interjút PETER PAUL KASPAR készítette) Fordította: Himfy József 2009/4 11

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM 2009. augusztus 3-án hajnalban Kislétán (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) meggyilkoltak egy 45 éves cigányasszonyt, 13 éves lányát pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba. A romák elleni gyilkosságok sorozata mellett a keresztények sem mehetnek el szó nélkül. A katolikus Sant Egidio (Szent Egyed) Közösség együttérzésre és szolidaritásra hívott mindenkit! Alább a közösség nyilatkozatát, majd a pécsi Lyceum templomi virrasztáson elhangzott homiliát és könyörgéseket közöljük. (A szerk.) A szolidaritás hangja Nyilatkozat A Sant Egidio közösség megdöbbenéssel és felháborodással értesült az újabb, Kislétán, hétfőn elkövetett gyilkosságról. Szeretnénk kifejezni őszinte részvétünket az áldozat, Mária családjának és mindazoknak, akiket fájdalommal sújtott ez a tragédia vagy az utóbbi időben romák ellen elkövetett erőszakos cselekedetek. Kívánjuk Mária kislányának mielőbbi teljes felépülését. A gyilkosságsorozat egy éve rettegésben tartja Magyarország cigány lakosságát. Célpontnak védtelen, nehéz sorsú cigány embereket, sőt, gyerekeket választanak. De célponttá vált a békés, civilizált együttélés is. Fenyegetik a magyar nemzetnek azt a bölcsességét, amellyel a történelem során oly sokszor képes volt a különbözőségek befogadására és integrálására. Figyelmeztető a mostani bűncselekmény egybeesése a birkenaui haláltábor roma foglyain elkövetett tömeggyilkosság hatvanötödik évfordulójával. Az erőszak messzire vezet. Az előítélet, a másfajta és a gyengébb ember életének megvetése pedig az erőszak talaját készíti elő. Az előítélet azonban nem csak áldozatát, hordozóját is megsebzi. Napjaink bizonytalanságának és félelmeinek okai összetettek: nem orvosolhatóak egy könnyen azonosítható és sebezhető ellenség felmutatásával. A világi katolikusokból álló Sant Egidio közösség hetven országban éli a szegények iránti barátságot, imádkozik és munkálkodik a béke és a szolidaritás előmozdítása érdekében. Hiszünk abban, hogy a létbizonytalanság és a kirekesztés felszámolása hozzájárulhat az erőszak és a félelem leküzdéséhez. Segíteni kell élni és előrejutni annak, aki egyedül nem boldogul. Szükség van a hatóságok intézkedésére és jövőbe tekintő, intelligens politikai válaszokra. Ezen túl szükség van arra, hogy minden jóakaratú ember napról napra a türelemről, együttérzésről és tiszteletről tegyen tanúságot. Szeretnénk megállni az áldozatok fájdalma mellett. Úgy érezzük, a sebet mindannyiunkon ütötték. A magunk részéről arra törekszünk, hogy a barátság és a szolidaritás írjával gyógyítsuk. SZENT EGYED KÖZÖSSÉG Ismerjük a cigányokat? Az elmúlt időszakban a média nemcsak a cigányok elleni erőszakról adott hírt, hanem minden esetben arról is, amikor egy tragédia után a cigányok összegyűltek és virrasztottak halottaik tiszteletére. Még abból is próbáltak médiaszenzációt csinálni, ami a cigányközösségben egészen természetes. Ha ugyanis a cigányoknál valami baj történik, betegség, tragédia, haláleset, akkor a szűkebb és tágabb család összejön. Lehet, hogy nem tudnak segíteni, de együtt vannak. Nem maradhat senki magára akkor, amikor szenved, bajban van, vagy amikor elveszítette hozzátartozóját. Ugyanez a szándék gyűjtött egybe most bennünket is. Így szeretnénk kifejezni, hogy szolidárisak vagyunk, hogy együtt érzünk azokkal, akik szenvednek. Nem otthon, egyedül akarunk tépelődni, hanem Isten előtt együtt keressük a kiutat. A gyilkosság a Szentírás tanúsága szerint olyan régi, mint maga az emberiség. Káin és Ábel története a testvérgyilkosság története. Az ilyen tettnek nagyon sokféle motivációja lehet. Lehet egymást irtani azért, mert az egyik nomád, a másik földművelő, vagy más kultúrához tartozik. Lehet egymást irtani azért, hogy nagyobb darab jusson a földből, az anyagi javaikból. Lehet egymást irtani különböző ideológiák nevében. Lehet egymást irtani a vallás nevében is. Mindig kéznél van valamilyen indok, legyen az érzelmi vagy racionális. Az emberölés azonban minden esetben testvérgyilkosság. Isten azt kérdi Káintól: Hol van a testvéred? Káin cinikusan válaszol: Hát pásztora vagyok én a pásztornak? Miért nem vigyázott magára? Miért hagyta, hogy leüssem? Persze, lehetne a válasz még cinikusabb is: Te vagy a legfőbb pásztor, Isten! Miért nem vigyáztál te rá? Miért nem védted te meg velem szemben? Időnként talán mi is Istent hibáztatjuk. Isten azonban nem fogadja el ezt a védekezést. A testvéren kéri számon a testvért. Tudtunkra adja, hogy felelősek vagyunk egymásért. Ez elől a felelősség elől nem térhetünk ki. Egymás testvérei vagyunk, ha tetszik nekünk, ha nem, ha örülünk neki, ha nem. Közös az atyánk, aki azt akarja, hogy szeretettel ismerjük meg egymást. Sokszor hallottuk már a tékozló fiú történetét. A visszatérő fiút ismerte az apja is, és ismerte a bátyja is. Mégis mennyire másképpen viselkedtek! Az apa eléje szaladt és megölelte, a bátyja még a lakomára sem akart bejönni. Az apa nem azt nézte, hogy talán érdekből jön vissza, nem tett szemrehányást neki, hogy mit rontott el. Ő szeretettel ismerte a fiát, ezért tu- 12 2009/4

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM dott neki örülni. Az idősebb testvér irigy volt és szemrehányó, leragadt annál, hogy öccse mi mindent pazarolt el, milyen szörnyű hibákat követett el. Nem is tudott neki örülni. Nekünk keresztényként az atyai értelemben kell megismernünk egymást, vagyis azzal a szeretettel, amellyel az Isten ismer bennünket. A cigányokat mindenki jól ismeri. Olyan jól, mint az idősebb testvér ismerte az öccsét. Tudjuk, hogy a cigányok lopnak, csalnak, hazudnak, hangosak, sokan vannak és időnként erőszakosak. Egyszóval nehéz velük kijönni. Harmincadik szolgálati évemet kezdtem egy cigány egyházközségben. Már rég átléptem azt a kulturális határt, amely elválasztja egymástól a cigányt és nem cigányt. Talán le is ragadtam a túlsó oldalon, ott vagyok már inkább otthon. Számos alkalommal teszik föl nekem a szánakozó kérdést, hogy hát hogy bírja maga, szegény áldozat. Nem hiszik el, hogy abban a kultúrában, abban a közösségben sokkal emberibb, sokkal élhetőbb az élet. Nem az ének, a zene vagy a tánc ott a lényeg, amint esetleg képzelhetnénk, hanem a család. A család jelenti az életteret, az alap-életközösséget, a biztonságot és az örömöt. Az emberi kapcsolatok olyan hálót alkotnak, amely körülveszi és megtartja az egyes embert minden élethelyzetben. Ezek a kapcsolatok teszik emberivé és élhetővé a cigányközösséget és kultúrát. Olyan érték, amely máshol talán már elveszett. Sajnos a külső hatások következtében már a cigányok között is egyre inkább veszélyben van. Húsz éve jó testvéri kapcsolatban vagyunk egy német egyházközséggel. Sokszor támogattak már bennünket, és újra és újra eljönnek hozzánk. Egyszer megkérdeztem az egyiküket, aki az egész segítséget szervezi, hogy mondd már, ti, akik Németországban jó polgári, középosztálybeli családból vagytok, miért csináljátok ezt. Miért áldozzátok szabadidőtöket arra, hogy nekünk segélyszállítmányokat szerveztek. Miért jöttök ide hozzánk a szabadságotok alatt? Ezt válaszolta: azért, mert nálunk Németországban már kiüresedtek és megszakadtak a családi kapcsolatok. Nekünk hozzátok kell jönni, hogy újra megtanuljuk, hogy mit jelent a család, a családtagok egymással való kapcsolata, és a közöttük lévő barátság. Szeretettel megismerni egymást nem mindig könnyű, sokszor nagyon is nehéz élethelyzetekben történik. Van egy férfi Alsószentmártonban, aki kamaszkorában azzal szórakozott, hogy időnként betört hozzám a plébániára. Egy idő után elegem lett belőle, és azt mondtam neki: Idefigyelj, Marci, most már nagyon unom, hogy legalább tízszer betörtél hozzám. Most már hagyd abba! Marci azt mondta: Nem törtem én be hozzád tízszer, hanem csak hatszor! Marci aztán fölnőtt, családja lett, egymás után születtek a gyermekei, és sajnos meg is haltak egymás után. Gyermekeinek halála aztán közel hozott bennünket egymáshoz. Egészen másképp éltük meg egymást, egészen más lett a kapcsolatunk, egészen másképp tartozunk most össze, mint azelőtt. Ma ő az egyik munkatársam, aki előtt bármit nyitva hagyhatok, nem fog eltűnni egyetlen szög sem, mert szeretettel ismertük meg egymást. Nekünk, Isten gyermekeinek, a keresztényeknek óriási ajándék az egy, szent, katolikus egyház. Egy, mert egyetlen közösség az egyház. Szent, mert egészen az Istenhez tartozik. Katolikus, vagyis egyetemes, mert minden népnek, minden nyelvnek, minden kultúrának, minden személynek mint egyenértékű testvérnek helye van benne. Ha bárkit is kizárunk ebből, ha megpróbáljuk nemzeti irányba beszűkíteni, máris elveszti az egyház az egyetemességét. Úgy hiszem, hogy ezzel csorbul a szentsége is. Bennünket az egyház arra küld, hogy hirdessük az evangéliumot, az Isten szeretetének az örömhírét minden népnek és minden embernek. Ez a mi tanúságtételünk a világ fiainak. Különösen nagy a mi felelősségünk akkor, amikor egy emberi közösség szenved, amikor a perifériák falvaiba vagy városi nyomornegyedekbe szorul, amikor bizonytalanná válik a mindennapi megélhetése, az emberhez méltó élete. Mit tehetünk? Hadd emeljek ki két dolgot. Az egyik a karitász. Az egyházban egészen régi hagyománya van a felebaráti szeretetszolgálatnak. Szent Pál apostol azt írja, hogyha az egyik rész szenved, akkor a másik résznek segítenie kell. Ezt a hagyományt kell ápolnunk és folytatnunk. Ezt próbáljuk mi a magunk helyén azzal, hogy 1995 óta ingyen konyhát működtetünk az időseknek, a betegeknek és a fogyatékosoknak. Mindig kapunk annyi élelmiszert, hogy segíteni tudunk az éppen éhező családoknak. Mindig kapunk annyi ruhát, hogy emberi méltóságuknak megfelelően öltözhessenek a cigányok. Vannak, akik szaktudásukkal segítenek, amikor a cigányok nem boldogulnak a saját ügyeik intézésében. Lankó József cigányok közt élhetőbb az élet A másik dolog a nevelés. Közismert, hogy a cigánycsaládokban egészen természetes a három-négy-öt gyermek. Ez nem azért van, mint gyakran halljuk, mert a családi pótlékból vagy a szociális segélyből jól meg lehet élni. Aki ezt hiszi, próbálja ki! Azért van sok gyermek a családokban, mert Isten ajándékának tekintik őket, mert életörömöt és értelmet adnak. A szülők nem tudnak mindent megadni nekik, amire szükségük van ahhoz, hogy az emberi közösség megbecsült tagjai legyenek, de egyházunkban annak is régi hagyománya van, hogy az iskolák nyitva állnak a legszegényebbek előtt is. Mi is felelősek vagyunk azért, hogy a cigánygyerekek jobb nevelést és iskolát kapjanak, hogy bejussanak keresztény intézményekbe vagy oda, ahol keresztény emberek is jelen vannak. Tudom, nem egyszerű dolog ez, sok gonddal és bajjal jár, de ott kell lennünk ezek mellett a gyerekek mellett. Szerető társként kell velük járni az utat, hogy emberi közösségünk értékes tagjai legyenek. 2009/4 13

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM Az a tragédia, amelyik egybegyűjtött bennünket, imádságra indít. Imádkozzunk e tragikus események áldozataiért és családtagjaiért. Isten adja, hogy az elhunytaknak könnyű legyen a föld és fogadja be őket az örök életbe. A családtagoknak pedig adjon erőt és vigasztalást ebben a nehéz helyzetben. Imánk azonban ne csak az áldozatokat, hanem a gyilkosokat is kísérjék. Nem azért, hogy bosszút lehessen rajtuk állni, hanem azért, hogy Isten adja meg nekik is a Szentlélek világosságát, hogy legyen idejük megtérni és fölismerni a testvéri szeretetet. Végül imádkozzunk, hogy a Szentlélek világosítson meg bennünket is, hogy fölismerjük felelősségünket a szegényekért, a szenvedőkért és a kiközösítettékért. Mutassa meg, hogy mit kell tennünk azért, hogy a testvéri szeretet és közösség mindannyiunk számára megtapasztalhatóvá váljék. Lankó József alsószentmártoni plébános a Pécsi Egyházmegye cigánypasztorációs referense Könyörögjünk! 1. Egy hete talán még nevetett, vagy a munkából tért meg fáradtan gyerekeihez. Hétfő hajnalban azonban véget vetett életének az aljas lövedék és a gyáva tett. Emlékezzünk Balogh Máriára, akit Kislétán gyilkoltak meg. Imádkozzunk lánya, Kerin felépüléséért. 2. Tiszalökön április 22-én egy munkába induló roma férfit lőttek agyon. Kérünk Istenünk, fékezd meg a gyilkos kezeket! 3. Idén februárban Tatárszentgyörgyön egy kisfiút és az édesapját lőtték agyon, akik égő házukból menekültek. Adj, Urunk gyengéd szeretetet szívünkbe minden felnövekvő élet iránt, tekintet nélkül a hovatartozásra, anyagi helyzetre. 4. Tavaly novemberben Nagycsécsen két embert öltek meg: a támadók Molotov-koktéllal felgyújtottak egy házat, és az ablakon keresztül lőttek le két embert, akik azonnal meghaltak. Bocsáss meg, Urunk minden gonosz gondolatért, amely gyűlöletet lobbantott lángra szívünkben. Segíts, hogy mindig könyörülettel tudjunk embertársainkra tekinteni. 5. A Pest megyei Galgagyörkön tavaly nyáron egy éjszaka rálőttek három, romák lakta családi házra, akkor nem sérült meg senki. Adj, Urunk kölcsönös tiszteletet és megértést romák és nem romák között ebben az országban, hogy egymás házait megvédhessük. 6. Piricsén augusztusban dobtak Molotov-koktélokat két, szintén romák lakta családi házra, és lábon lőttek egy középkorú nőt, amikor kilépett az utcára. Urunk, add, hogy senkinek ne kelljen félnie, ha az utcára lép, add, hogy felismerjük egymásban a testvért. 7. A hajdúsági Nyíradony-Tamásipusztán szeptemberben lövéseket adtak le egy házra, amelyben romák aludtak, de nem sérült meg senki. Urunk, mennyire kiszolgáltatott az alvó ember, mennyire törékeny és gyenge, a szegény. Egyedül a te kegyelmed segíthet bennünket felismerni saját magunk és mások gyengeségét. 8. A Heves megyei Tarnabodon szeptember 29-én rálőttek, és Molotov-koktélokat hajítottak romák családi házaira. Adj, Urunk vigasztalást és bátorítást mindazoknak, akiknek szívét átjárta a félelem. 9. Alsózsolca romatelepén decemberben egy tizenkilenc éves fiatalemberre lőttek rá, miközben fát vágott az udvaron. A férfi életveszélyesen megsérült. Adj gyógyulást mindazoknak, akiket erőszakos támadás sebesített meg. Gyógyítsd be lelki sebeiket, adj erőt számukra az életben. 10. Add, Urunk, hogy ne legyen többé erőszakos cselekmény, ne kelljen senkinek meghalnia, megsebesülnie Magyarországon azért, mert roma származású. 11. Urunk, öleld magadhoz a meggyilkoltak és megsebesítettek hozzátartozóit. Adj vigasztalást mindazoknak, akik fájdalmat szenvedtek el. 12. Kérjük a keresztre feszített Urat minden ember életéért. 13. Kérjük az élet Urát, aki kereszthalált halt, azokért, akik meghalnak, a szegény Lázárért, hogy elnyerje jutalmát annyi szenvedés után, a dúsgazdagért, aki fényűző lakomákon dőzsölt, hogy magába szálljon. 14. Imádkozzunk az Úrhoz minden emberért, hogy szeretetben éljen, és mint Simeon, békében távozzék, miután látták szemei a világosságot, amely eljön világosságul minden nép számára. 15. Kérjük az Urat, hogy az emberek életét ne csonkítsa meg emberi erőszak, kizsákmányolás, gyűlölet. 16. Kérjük az Urat, hogy mindenki szeresse az életet, védelmezze és tisztelje, Isten országának eljövetelét várva és készítve. 17. Kérjük az Urat, aki megvigasztalta Mártát és Máriát Lázár feltámasz tásával, hogy vigasztalja meg a feltámadással azt, aki keményen látta lesújtani maga mellett a halált. 18. Kérjük az Urat, aki otthagyja a száz bárányt, hogy megkeresse az egyetlen elveszettet, hogy vegye gondjaiba nővérünket, aki itt hagyott bennünket, amikor mi már nem tudunk érte mást tenni, mint rábízni Isten irgalmára. 19. Urunk, aki sírtál barátod, Lázár sírjánál, akit szánalomra indított az emberi fájdalom, kísérd el szereteteddel azt, aki itt hagyott bennünket, csak egyetlen szót szólj, és a halál legyőzetik. 20. Te, aki az élők Istene vagy, éltető Lélek, most és mindörökké. Ámen. A húsvéti gyertya és a könyörgések mécsesei Hallgass meg minket! 14 2009/4

TANULMÁNY Márton Áron a legnagyobb szálka a romániai kommunista diktatúra szemében 1 1 A Román Kommunista Párt terjeszkedésének időszaka Márton Áron 1939-ben lett Erdély püspökévé, politikai szerepvállalása és legendás híre azonban csak 1944-ben kezdődött. A második bécsi döntés során megvont új határvonal nemcsak Erdélyt szelte ketté, hanem a gyulafehérvári egyházmegyét is, elveszítve így híveinek nagy részét. Márton Áron a helyben maradást választotta, és a nyájához tartozókat is erre bíztatta. 2 A püspök a háború alatt csak útlevéllel látogathatta egyházmegyéje nagyobb részét, amely látogatásokra bérmakörutak és papszentelések alkalmával került sor. Kolozsváron püspöki helytartóságot állítottak fel az észak-erdélyi részek egyházi kormányzása céljából, amelynek vezetését a püspök Sándor Imre pápai titkos kamarásra, székesegyházi kanonokra bízta. Május 18-án Márton Áron papszentelésre érkezett a kolozsvári Szent Mihály plébániatemplomba, amelynek azelőtt plébánosa volt, és ahol 1939. február 12-én püspökké szentelték. Ez esetben is olvasott az idők jeleiből, és saját korát megelőzve tartotta meg híres beszédét. Magyarországon három nappal korábban kezdték meg a vidéki zsidóság deportálását, ami az észak-erdélyieket is érintette. Papokat szentelvén felhasználta a nagyszerű alkalmat, hogy felemelje szavát a zsidók akkor folyamatba helyezett elhurcoltatása ellen. Több hivatalos városi előkelőség is jelen volt a papszentelési ünnepségen, akik közül többen felálltak, hogy elhagyják a templomot, mikor világossá vált számukra, hogy miről beszél a püspök. Csak a városi főkapitány-helyettes tudta őket maradásra bírni, hogy a nyílt botrányt elkerüljék. A hatóság ekkor Márton Áronnak a Magyarországról történő kiutasításán kezdett gondolkodni. 3 Fellépéséért a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet kitüntette a Népek Igaza címmel, tiszteletére az Igazak Kertjében fát ültettek, és nevét felírták az emlékfalra. 4 1 A tanulmányban található képek az Egyházfórum 2005/5. számból valók. 2 Vö. Szenczei László, Az erdélyi magyarság harca 1940 1944, Budapest 1946, 35. 3 Vö. Virt László, Katolikus kisebbség Erdélyben, Budapest Luzern, 1991, 25. 4 Vö. Tomka Ferenc, Halálra szántak, mégis élünk!, Budapest 2005, 137. Márton Áron (cigarettával, jobbra az első) diáktársaival Ugyanakkor felkészítette a fiatal papságot a háború után kezdődő üldöztetésekre, amelyek már most az ajtóban leselkednek. Lehet, hogy vértanúságra avatlak fel titeket, lehet, hogy üldöztetéseket kell elszenvednetek, lehet, hogy gúnyolni és sárral fognak megdobni titeket, lehet, hogy hála és elismerés helyett hálátlanság lesz a fi zetségtek [ ] Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség. Vállaljátok a gondjaitokra bízott hívek küzdelmes életét, sorsát, bajait. S álljatok őrhelyen, ahová küldöttek, hősi elszántsággal a veszély idején is. 5 Ezt mondta azoknak, akiket azon az emlékezetes napon Isten szolgáivá szentelt fel. Nagy hatású szónoknak tartották, akinek beszédeire még a nem katolikus hívek is elmentek. Már-már politikai szerepet vállalt, amikor Kolozsváron elmondta ezt a bizonyos beszédet, és levelezésbe kezdett a kolozsvári rendőrfőkapitánnyal, aztán magával a miniszterelnökkel, és találkozott a magyar külügyminisztérium államtitkárával, tehát a rábízottak érdekében folyamatosan politikai lépéseket tett. 6 Márton Áron 1945-ben és 1946. január 28-án memorandum levelet írt Petru Grozának a magyarság szomorú helyzetéről minden kertelés és szépítés nélkül. 7 Politikai lépései közül is az egyik legjelentősebb annak a vásárhelyi nyilatkozatnak az elítélése, amelyben az Magyar Népi Szövetség tagjai kimondják, hogy nincs szükség határmódosításra. 5 Léstyán Ferenc, Erdélyi Szibéria, Gyulafehérvár 2003, 62 63. 6 Vö. Fülöp Mihály Vincze Gábor, Vasfüggöny keleten Iratok a magyar-román kapcsolatok történetéről 1948 1955 között, Debrecen 2007, 132 133. 7 Vö. Domokos Pál Péter, Rendületlenül, Szeged, é. n., 91. 2009/4 15

TANULMÁNY Erre válaszként Márton Áron vezetésével egy memorandumot állítanak össze, amelyben kihangsúlyozzák, hogy ezzel az erdélyi magyar társadalom többsége nem ért egyet. 8 Bár az 1945-ös Nemzetiségi Statútum, akárcsak a párizsi békeszerződés, teljes vallásszabadságot biztosított az egyházaknak, a katolikus egyház mindkét romániai rítusának üldözése megkezdődött 1945 őszén. Az államhatalom a kommunista beállítottságú Magyar Népi Szövetség útján indította el hadjáratát Márton Áron ellen. A Népi Szövetség 1945-ös marosvásárhelyi kongreszszusán határozottan elkötelezte magát a kommunista román állam és az ország végleges területi integritása mellett. A határozatot igyekeztek ugyan titokban tartani, de ez alig sikerült. Annak ellenére Márton Áron a közvetlen politizálástól tartózkodott, támogatta a magyar politikai elit reformszárnyát. A püspök a világháború alatt tanúsított magatartásával nemcsak a konzervatív-liberális középosztály és az egyházaikhoz kötődő vidéki földművesség osztatlan elismerését vívta ki, hanem még a magyar baloldal java része is respektálta őt. 9 1945-ben folytatódik a magyar ajkú papság hátrányos megkülönböztetése azokkal szemben, akik az ortodoxiának szolgálnak. Nehéz helyzetük, megélhetési gondjaik egyre súlyosbodnak, sőt a nép vallásgyakorlásába is beleszólnak az államhivatalok részéről. Az igazi nehéz idők azonban még váratnak magukra. 10 Márton Áron 1946. január 28-án több oldalas hivatalos levelet írt Petru Groza miniszterelnöknek, amelyben ecseteli a román hatóságok kegyetlen bánásmódját a magyarsággal szemben, felsorolja benne a magyarok sérelmeit, amelyeket a többségi román néptől kell elszenvedniük, köztük az anyagi kizsákmányolást és a magyar vagyonok legalizált úton történő román kézre juttatását. 11 A püspök ezt a levelet ugyanakkor az MNSZ akkori vezetőinek is elküldte, de érdemi választ egyik helyről sem kapott. A várt válasz és reakció helyett hajsza indult meg ellene. 12 8 Vö. Fülöp M. Vincze G., Vasfüggöny keleten Iratok a magyarromán kapcsolatok történetéről 1948 1955 között, 265 269. 9 Vö. Jelentés Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök antidemokratikus tevékenységéről, in: Keresztény Szó, Szerk. Bodó Márta, XII. Évf. 2001. 3. sz. 30. (fordította Schuller Mária) 10 Vö. Domokos P. P., Rendületlenül, 89. 11 Gyulafehérvári Érseki Levéltár (a továbbiakban Gyél) I. 1/a. 2021. d. 4. cs. 1946. január 28. Márton Áron püspök levele Petru Groza miniszterelnökhöz 12 Vö. Szőke János Baranyi Mária, Márton Áron életrajza, in: Márton Áron, Nyíregyháza 1990, 147.; Tempfl i I., Sárból és napsugárból 86. Ebben az évben Márton püspök tevékenységei közül igen jelentős még az április 7-én mondott beszéde a kolozsvári Szent Mihály székesegyházban. Kijelentette, hogy a magyaroknak a béke iránti várakozásaik csődöt mondtak. A vezetők tovább szítják a gyűlöletet az etnikumok között, és olyan igazságtalanságok történnek, amelyek a meglévő ellentéteket nem, hogy elsimítanák, de még inkább elmélyítik. A hivatalos igazoltatások azt a benyomást keltik az emberekben, mintha minden bűnért a magyarság lenne felelős. Egyéni és hatósági túlkapások vannak, amik sértik az itt lakó népek érdekeit. 13 A bosszúállásnak azonban minden gondolatát erőteljesen vissza kell utasítani. A demokrácia azért a legnehezebb társadalomszervező elv, mert Márton Áron esket magas erkölcsi követelményeket állít vezetőkkel és vezetettekkel szemben. A jövő uralmáért harcoló szellemek csatája már eldőlt, és azok veszik kezükbe az uralmat, akik magas erkölcsi igényekkel jönnek, a hamisságot igazságra cserélik, a gyűlöletet pedig szeretetre. Nagyhatású, lélegzetelállítóan bátor beszéde minden magyarban megteremtette az igazság utáni vágyat. 14 Márton Áron több hetes bérmaútja során 1946. június 15-én részt vett a csíksomlyói búcsún, amelyen ugyancsak nagy jelentőségű beszédet mondott. Elérkezettnek látta az időt, hogy a népet felrázza kábultságából. A tervezett memorandumot fel akarta olvasni, kihasználva, hogy a magyarok sehol máshol nem tapasztalható létszámban vesznek részt a nagybúcsún. Tanácsadói és barátai kérésére azonban végül nem olvasta fel a memorandum szövegét, és a közlés hevületén is enyhített. A százötvenezres tömeg előtt elmondta híres beszédét, amelyben tiltakozott a Külügyminiszterek Tanácsának május 7-i párizsi döntése ellen (melyben az 1938-as magyar-román határ visszaállítását javasolják). 15 Márton Áronra hárult a feladat, hogy ebben a túlfeszített hangulatban az indulatokat helyes mederbe terelje. Rendkívüli érzékenységgel találta meg a módját, hogy hogyan fejezze ki aggodalmát és együttérzését a néppel úgy, hogy 13 Vö. Vincze Gábor, Revízió vagy autonómia Iratok a magyar-román kapcsolatok történetéből 1945 1947., Budapest 1998, 163. 14 Vö. Andreescu, Andreea Năstasă, Lucian Varga Andrea, Maghiarii din România, Cluj Napoca 2002, 230 232. 15 Vö. Baróti László Sándor, Márton Áron, az apostol, in: Keresztény Szó, Szerk. Bodó Márta, XIII. Évf. 2002. 8. sz. 5 6. 16 2009/4

TANULMÁNY közben ne buzdítsa őket politikai tüntetésre, vagy nemzetgyűlés megtartására. 16 Hogy már ebben az időben mekkora tekintélynek örvendett, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a búcsú után a marosvásárhelyi református esperesi kerület tanácsa közölte vele, hogy mögötte áll minden hasonló természetű megnyilatkozásában. Ugyanezt hozták tudomására az unitáriusok is. 17 A főpap gyimesi csángók között A legsúlyosabb következményekkel járó esztendő: 1948 Márton Áron 1947 nyarán még csak az RKP szócsövévé váló MNSZ-szel szemben vette fel a kesztyűt, 1948-ban azonban már a kommunista államhatalommal is nyíltan konfrontálódott. Lényegében három olyan kérdés volt, amelyben a püspök nem volt hajlandó Bukarest elvárásainak eleget tenni: az egyházi statútum, az egyházi iskolák és egyes püspökségek megszüntetése kérdésében. 18 Ez évi körleveleit elsősorban a buzdító és megnyugtató hangulat uralja. Ezekben felhívja a papság figyelmét a közelgő veszélyek fenyegetéseire. 1948. augusztus 11-én Márton Áron ideiglenesen felfüggeszti a Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökség Egyházmegyei Tanácsát (régi nevén az Erdélyi Római Katolikus Státust) annak minden működésével, amely augusztus 20-i hatállyal lép érvénybe, és a főesperesekkel kerületeikben kihirdetteti. Döntését azzal indokolja, hogy annak szervei nem fejthetik ki tényleges tevékenységüket a Szentszéktől kapott szabályzat értelmében, mivel a tulajdonában lévő ingó és ingatlan egyházi java- 16 Vö. Marton József, Márton Áron Bérmálás, Marosvásárhely 2006, 7. 17 Vö. Vincze Gábor, Non recuso laborem, in: Keresztény Szó, Szerk. Bodó Márta, X. Évf. 1999. 12. sz. 15 17. 18 Vö. Vincze G., Non recuso laborem, 15 17. kat az állam a saját maga tulajdonába vonta, illetve átvételüket folyamatba helyezte az augusztus 3-i Közoktatásügyi Reformtörvény végrehajtása során. Ezzel a rendelkezésével ugyanakkor a püspök meg akarja akadályozni, hogy a Tanácson keresztül a kommunista hatóságok esetlegesen rá tudják tenni a kezüket az egyházmegyei vezetésre, ugyanis a korábbi Státus alapszabályzata szerint a kormánynak felügyeleti joga volt az egyházi önkormányzat öszszes intézményei felett. Az Egyházmegyei Tanács működési köre megszűnt, és mindaddig szünetelni fog, ameddig ő maga ennek ellenkezőjéről nem dönt, hiszen azt csak a püspök hívhatja össze. Az Egyházmegyei Tanács folyó ügyeinek intézését a püspök magának tartotta fenn, és az Igazgatótanács irodájára bízta. 19 Egy későbbi, október 11-én kelt körlevelében kijelenti, hogy a jelen körülmények között, ameddig a helyzet nem tisztázódik, nem szándékozik összehívni sem státusgyűlést, sem igazgatótanácsi gyűlést. Ebből természetesem következik, hogy egyetlen katolikus hívőnek sem szabad részt vennie olyan státusgyűlésen, amit nem maga a püspök hív össze. Indoklásul ugyanakkor felhozza, hogy olyan kísérletekre van kilátás, miszerint a közgyűlés tagjai közé felvegyenek olyan férfiakat, akiknek kötelességük egyházi testületekben is a kormányzat politikáját folytatni. Mivel ilyen törekvésekre mutatkozott kilátás, ezért a Státusgyűlés összehívását már előző évben is tanácsosnak vélte elhalasztani. Az Egyházmegyei Tanács felfüggesztését az is indokolttá tette, hogy Igazgatótanácsa gyakorlatilag megbénult. Világi tagjai közül három (dr. Venczel József, dr. Bartha Ignác, dr. Bernád Ágoston), valamint a jogtanácsos (dr. Nagy László) börtönben volt, vagy jelen pillanatban is ott van. A rendőrség és a politikai pártok nyilatkozatai alapján a közvélemény úgy tartja, hogy ezeket a férfi akat a katolikus szervek működésében való közreműködésük, különösen a püspökkel való kollaboráció miatt büntetik. Mindezek mellett pedig a kormány terrorja miatt a többi tagok közül is sokan rejtőzködni kényszerülnek. A szabályzat értelmében ugyanis a közgyűlés tagjainak 2/3 aránya világi hívő, akiket részben választanak, részben hivatalból vesznek részt benne, mint például katolikus főiskolai tanárok, polgármesterek, vármegyék legmagasabb tisztviselői, ítélőtáblák bírái stb. Azok a katolikusok, akik a kommunista világnézetet vallották, éppen a Státust próbálták felhasználni, hogy a katolikus egyházat beszervezzék a baloldali politikába. Ezért volt nagyon bölcsen előrelátó a püspök, amikor elébe ment a bajoknak, és a lehető legokosabb lépéssel elkerülte 19 Gyél I. 1/a. 2078. d. 5. cs. 1948. augusztus 11. Az Egyházmegyei Tanács működésének ideiglenes felfüggesztése 2009/4 17

TANULMÁNY az egyház sebezhetőségének kihasználását a kommunisták részéről. 20 Márton Áron megerősítette az iskolán kívüli hitoktatást, amikor az egyházi iskolákat államosították, ezzel ellensúlyozva a kormány egyházellenes megnyilvánulásait. A többi római és görög katolikus püspökökkel közös manifesztumot készített a kultuszminisztériumnak az iskolák elvétele miatt. Erre az állam válasza az volt, hogy 10 püspökből hetet (Márton Áron nincs köztük) leváltott. Ameddig nem nyugdíjazták őket, Ioan Bălan és Scheffler János püspökök többször is tárgyaltak a statútum-tervezettel kapcsolatban. Szeptember 17-e után pedig a püspöki kar mivel nem vette figyelembe az állami intézkedést Márton és Durcovici püspököket bízta meg, hogy vegyék kezükbe az ügyet, és készítsenek egy új javaslatot, amely az egyházjognak megfelelő. Hangsúlyozzák benne a Rómától való függést. Készen is lettek a tervezettel október 27-ére, a püspöki kar őszi ülésére, és egyeztettek mindkét rítus főpásztoraival. Majd valamennyiük nevében másnap, 28-án Márton Áron és Iuliu Hossu benyújtották azt a Felekezetek Hivatalának. 46 pontban foglalták össze a katolikus egyház és az állam kapcsolatát. A kormány válasza az volt, hogy még aznap éjszaka a politikai rendőrség letartóztatta valamenynyi szabad lábon lévő görög rítusú püspököt. November 3-án Márton püspök értesítést kapott, miszerint elfogadják a tervezet azon pontjait, amelyek összhangban állnak a kultusztörvénnyel. 21 Mivel a kormány különféle egyházellenes intézkedései nem hozták meg azokat az eredményeket, amelyeket hozzájuk fűztek, ezért a papságot az államsegély megvonásával fenyegették. Sorra intézkedtek elsősorban azon papok ellen, akiknek az egyházhoz és hitükhöz való hűsége nem tetszett nekik. A püspök mindhiába tiltakozott. A minisztérium közléséből továbbá az derült ki, hogy tovább növekszik majd azok száma, akiket megfosztanak jogos fizetségüktől. Ezért Márton Áron egyetértésben a még szabadon lévő jászvásári püspökkel, elhatározza, hogy tiltakozásul ő maga is elutasítja az államsegélyt. A papságot felszólította arra, hogy amennyiben mégis folyósítják fizetésüket, azt küldjék vissza. 22 Az erdé- Zsögödi Nagy Imre grafi kája lyi papság egybehangzó cselekedete és kemény kiállása véleményük mellett, nagy meglepetést okozott a minisztérium emberei körében. 23 A kormány megbízottjai főként azokat a papokat akarták kísértésbe hozni, akiktől már régebben megvonták az államsegélyt, és akár egy éve is anélkül kellett élniük, és közölték velük, hogy most újra ki van utalva számukra a pénzösszeg. Nem gondolták, hogy ilyen körülmények között is képes lesz a püspök arra, hogy akaratát érvényre juttassa. Az államsegély felvételének tilalma 1951-ig tartott, amikor dr. Boga Alajos ordinarius substitutus engedélyezte a felvételét abban a reményben, hogy a továbbiakban nem fogják alkalmazni a megvonását mint büntetést. Sajnos azonban még Márton Áron szabadulása után is alkalmazták egyik-másik pap esetében. 24 A püspök letartóztatásának éve: 1949 1949 áprilisáig a hatóság 39 zárdát és kolostort üríttetett ki. Ezért más kolostorok és plébániák zsúfolásig megteltek az oda menekülő szerzetesekkel és szerzetesnőkkel. Április 27- én a püspök levelet intéz a miniszterelnökhöz, amelyben részletesen feltünteti a szerzetesrendek szomorú helyzetét. 25 A püspököt ettől az évtől egyre nyíltabb támadások érik az állami szervek részéről. Miséi alatt katonai zenekart vezényeltek a templom elé, bérmaútjain megtiltották, hogy díszkapuval várják, ellenrendezvények sorozatával kellett találkoznia. De a hívek kitartottak mellette, és nem hódoltak be az előírásoknak. Erre az évre személye egyre terhesebbé vált a kommunista államvezetés számára. 26 Ebben az esztendőben a római katolikus egyház sok vezetője börtönbe került, mivel a hatóságok rájöttek arra, hogy a püspökökkel nem tudnak boldogulni. 1949 tavaszán a püspök bérmaúton volt Felcsíkon, amelyet Gyimesfelsőlokon fejezett be. Onnan Csíksomlyóra indult a pünkösdi búcsúra. Akkor már az a hír járta, sőt maga a püspök is meg volt róla győződve, hogy az állam emberei el akarják fogni. Mivel már előző évben tapasztalták, hogy a csíksomlyói búcsú hatalmas töme- 20 Gyél I. 1/a. 2078. d. 5. cs. 1948. augusztus 11. Az Egyházmegyei Tanács működésének ideiglenes felfüggesztése 21 Vö. Domokos P. P., Rendületlenül, 91.; Tempfl i Imre, Sárból és napsugárból, Pakocs Károly püspöki helynök élete és kora 1892 1966. (a továbbiakban Sárból és napsugárból ), Budapest 2000, 155. 159. 22 Vö. Marton József, Márton Áron emlékkönyv, Kolozsvár 1996, 79. 23 Vö. Salacz Gábor, A magyar katolikus egyház a szomszédos államok uralma alatt, München 1975., 94. 24 Vö. Léstyán F., Erdélyi Szibéria, 71 72. 25 Vö. Bartalis János, Halálra ítélt erdélyi ferencesek története 1949 1989, Csíksomlyó 2003, 42. 26 Vö. Tempfl i I., Sárból és napsugárból 146 148. 18 2009/4

TANULMÁNY geket tud megmozgatni, ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy a népet távol tartsák róla. A Székelyföldi kultúrversenynek nevezett kommunista tömegmegmozdulással az volt a céljuk, hogy a tömegeket ne engedjék a katolikus főpapság befolyása alá kerülni. Ezért a különféle próbákat és bemutatókat minden községben a vasárnapi szentmise idejére tették, majd a döntőt a búcsú napjára. Gyermekektől az öregekig mindenkit be akartak vonni a rendezvénybe, de tervük kudarcot vallott. Népszerűsége ebben az időben is töretlen maradt, amit egyre fenyegetőbbnek éreztek a kommunisták. A püspök legerősebb menedéke Székelyföld katolikusok lakta vidéke, elsősorban Csík környéke volt, ezért nem meglepő, hogy az állami hatóságok éppen itt fejtették ki a legnagyobb ellenreakciót az egyházi megmozdulásokkal szemben. 27 A nép azért, hogy megvédje, fehér lóra ültette, és körülötte gyűrűt hoztak létre az egymásba karolt férfiak, úgy, hogy nem lehetett a közelébe férkőzni. Bezárása előtt felhívta a papságot, hogy ne vállalja az egyházüldöző rendszerrel való együttműködést, és ne keltsék a nép felé azt a látszatot, hogy a diktatúrában béke uralkodik. Felhívása a kis békepapi csoporttól eltekintve követésre talált, és lényegesen meghatározta az erdélyi római katolikus egyház történelmét a kommunizmus alatt. 28 A csíksomlyói nagybúcsún nem mindig vett részt a püspök. Nem volt kötelessége, sőt nem is volt szokás részt vennie, azonban amikor úgy gondolta, hogy az egy fontos történelmi pillanat, akkor részt vett rajta, tehát tudta, hogy jókor jó helyen kell lennie. A társadalomszervező hatása a maga idejében roppantul fontos volt. Ő már idejében rájött arra, hogy itt egy új kisebbségi társadalmat kell felépíteni. Tehát apáink sérelmi politizálását meg kell haladni. 29 Minden ellene felhozott vád ellenére az ez évi csíksomlyói búcsúra a szokottnál is nagyobb tömeg vonult fel, hogy meghallgassa püspöke történelmet író és sorsdöntő beszédét, 27 Vö. Vincze Gábor, Két korabeli dokumentum az 1949-es csíksomlyói búcsúról, in: Keresztény Szó, Szerk. Bodó Márta, XIII. Évf. 2002. 8. sz. 21 24. 28 Vö. Tomka F., Halálra szántak, mégis élünk!, 139. 29 Vö. Fülöp M. Vincze G., Vasfüggöny keleten Iratok a magyarromán kapcsolatok történetéről 1948 1955 között, 127 129. A fogoly Márton Áron talán érezte a nép, hogy évekig nem adatik lehetősége hallgatni a népszónok buzdításait. A következő évben ugyanis a püspök már nem lehetett jelen a búcsún, és a tömegek is nagy számban távol maradtak róla nemcsak évekig, de évtizedeken át. Éppen ezért úgy tartják számon, hogy ez volt az 1989 előtti utolsó szabad búcsú Csíksomlyón. 30 Márton Áron a felcsíki plébániákon végzett bérmaútjáról a gyimesi csángók körmenetével érkezett a csíksomlyói nyeregbe. A nép lelkesedése páratlan volt, minden tiltás ellenére díszes utcák, nagy tömeg fogadta mindenhol, és ez kifejezte egyúttal a tiltakozást is a püspököt támadó rágalmak ellen. Mivel fokozódott a hatósági fenyegetés, a plébániákon önkéntes őrség ajánlotta fel segítségét, vigyázva a püspök épségére, mivel már féltek letartóztatásától. Féltése nem volt alaptalan. 31 A híres csíksomlyói beszédet megelőzően feltételezhető, hogy Márton Áron közvetett módon kapcsolatban állt magyarországi egyházi vezetőkkel, akik ismerték az ő elképzeléseit a romániai katolikus egyház, valamint az erdélyi magyarság jövőjét illetően, viszont ebbe beleszólnia senkinek sem lehetett, hiszen ő mindvégig szuverén egyéniség volt. 32 Márton Áron tisztában volt az akkori erőviszonyokkal, tudta, mire számíthat, de azért elmondta az erőt adó, csüggedést eloszlató csíksomlyói szónoklatát, melyben nyíltan, őszintén hozza fel az állami és egyházi hatalmak közt feszülő ellentétet, a megoldást azonban nem ígéri, és nem is bízza a népre annak megtalálását. Arra buzdít, hogy egyedül az igazságos Istenre hagyatkozzék mindenki, és ne akarjanak saját maguk igazságosztói lenni. 33 A beszéd utáni megtorlás nem váratott magára, ugyanis még abban az évben elkezdődött a püspökök letartóztatása (akik közül Scheffler János szatmári megyés püspök és Bogdánffy Szilárd felszentelt püspökhelyettes a rendszer mártírjaiként haltak meg). 34 30 Vö. Vincze G., Két korabeli dokumentum az 1949-es csíksomlyói búcsúról, 21 24. 31 Vö. Léstyán F., Erdélyi Szibéria, 80 81. 32 Vö. Fülöp M. Vincze G., Vasfüggöny keleten Iratok a magyarromán kapcsolatok történetéről 1948 1955 között, 143 145. 33 Vö. Marton J., Márton Áron Bérmálás, 8 9. 34 Vö. Marton J., Márton Áron Bérmálás, 8 9. 2009/4 19

TANULMÁNY Másnap, pünkösdvasárnap délutánra összehívta a felcsíki és alcsíki papságot, hogy ismertesse velük a Statútum kérdését. Kijelentette, hogy a kormány kívánságára már egyszer átdolgozta, és elmegy a végsőkig, de amennyiben olyant kívánnak, ami a katolikus hittel ellenkezik, abba nem egyezik bele. Aztán kijelentette, hogy minden eljövendő eshetőségre megtette a kellő intézkedéseket. Egészen bizonyos, hogy ez a gyűlés is hozzájárult ahhoz, hogy a püspök néhány nap múlva bekövetkezett letartóztatásakor a csíki papság az ellenállást választotta. 35 Innen a püspök Székelyudvarhelyre ment a hagyományos úrnapi búcsúra. Sass Antal, udvarhelyi plébánosnál szállt meg. A környékbeli falvak postáiról telefonáltak, hogy a püspököt már mindenfelé keresik az állami szervek. A püspök sofőrje, Sztojka Frigyes figyelmeztette a püspököt, hogy induljanak haza hamarább, mivel rossz hírek járnak. Megtudta ugyanis, hogy hazafelé menet le akarják tartóztatni Udvarhely és Segesvár között. A püspök kivárta a kellő időt, és a sofőr nem hagyta őt magára, hanem vállalta a szállításával járó kockázatot. Két kocsival mentek a körutazásra, amelyből a jobbikat a rendőrség lefoglalta. A másik szerelés alatt állott, de muszáj volt azzal elindulniuk. Elkezdődött a menekülés az üldözők elől, amely során erdei utakon haladtak, hogy az állam kopói ne érjék utol őket. Mire azok észbe kaptak, a püspökék már Gyulafehérváron voltak a palotában. Az állami szervek felháborodva ezután állandó megfigyelés alatt tartották. Ám ő nem adta fel a harcot. Mivel a tiltakozó levelekkel nem ért célt, úgy határozott, hogy személyesen utazik Bukarestbe, hogy felkeresse a miniszterelnököt. Vannak források, amelyek azt állítják, hogy június 20-án telefonhívást kapott, hogy másnap induljon Bukarestbe. Útjának kitalált célja pedig az volt, hogy Petru Groza miniszterelnök beszélni akar vele a statútummal kapcsolatos kérdésekről. Ezzel mozdították ki otthonából. 1949. június 21-én taxit rendelt Ferenc Benjámin irodaigazgatóval együtt. Azzal akarták magukat Tövisre, a vasútállomásra vitetni, hogy onnan vonattal menjenek tovább a fővárosba. 36 Márton Áron már olvasott az idők jeleiből, sejtette letartóztatást, ezért indulás előtt titokban ordináriusokat nevezett ki. Már az indulás menete gyanúra adott okot, hiszen nem a megszokott zsidó 35 Vö. Virt L., Katolikus kisebbség Erdélyben, 27 28. 36 Vö. Szőke J. Baranyi M., Márton Áron életrajza, 153.; Domokos P. P., Rendületlenül, 183. Hatzack Lukácsovits Magda festménye sofőr jött értük. Később kiderült, hogy ő nem vállalta a hatóságokkal való összejátszást a püspök ellen. A püspök minden gyanakvás ellenére kocsiba szállt. Marosszentimre és Tövis között a sofőr motorhibát hazudva és színlelve megállt, miközben véletlenül arra jött egy másik autó civil rendőrökkel. Felajánlották autójukat, és ők átültek. Indulás után a hatóságiak felmutatták igazolványaikat, köztük egy Crăciun nevezetű szebeni közbiztonsági főnök, és letartóztatták a püspököt. Bekötötték a szemét, megtiltották, hogy kérdéseket tegyen fel. Érkezés után levették szeméről a kendőt, és ő az épületekről egyből ráismert Nagyszebenre. Zárt helyiségben vallatni kezdték, de saját elmondása szerint nem bántalmazták tettlegesen.37 A forgatókönyv minden szocialista országban hasonló volt. A szabadon maradt egyházi vezetők elé első feladatként azt tűzte ki a kommunista párt, hogy írjanak alá egy nyilatkozatot, amelyben elismerik, hogy hazájukban vallásszabadság van. A katolikus püspökök már nemet mondtak erre, ezért kellett a börtön terhét elviselniük. Azonban Áron püspök letartóztatása után két nappal, június 23-án a többi történelmi egyházak vezetői súlyos kényszer hatására aláírtak egy dokumentumot, amelyben különös hálájukat fejezik ki az államnak, amiért számukra szabad vallásgyakorlást biztosít. 38 Letartóztatása után hadbíróság elé állították. Hazaárulással és állam ellenes összeesküvéssel vádolták, majd a bukaresti hadi törvényszék 1951-ben elítélte. Amennyiben részletesebben kívánjuk felsorolni elfogatásának vélt, illetve valós okait, akkor azt mondhatjuk, hogy ezek a következők: 1. az egyházért és magyarságért való nyílt kiállása, 2. 1949 februárjában visszautasította az államsegélyt. (Az állam takarékosságból elbocsátotta a tisztviselők egyharmadát, a püspöktől is azt követelték, hogy bocsássa el a papság egy részét. Ő inkább lemondott az államsegélyről, de nem korlátozta a papok számát.) 3. körlevélben felszólalt a görög katolikusokkal való kényszer-unió ellen, 4. felfüggesztette a Római Katolikus Státust, 5. megtiltotta híveinek és papjainak a párt által öszszehívott gyűléseken való részvételt, 6. szembeszegült minden egyházellenes törvénnyel, mivel azok veszélyeztették az egyház és egyházi intézmények létét és 37 Vö. Baranyi Mária, Márton Áron szülőfaluja és az erdélyi helyzet, in: Márton Áron, Nyíregyháza 1990, 17.; Szőke J. Baranyi M., Márton Áron életrajza, 154.; Domokos P. P., Rendületlenül, 183.; Léstyán F, Erdélyi Szibéria, 87. 38 Vö. Tomka F., Halálra szántak, mégis élünk!, 139. 20 2009/4

TANULMÁNY munkáját. 39 Eltávolításának igazi célja az volt, hogy ne legyen, aki akadályozza az egyház felszámolására készült tervet. 40 Letartóztatásának mikéntjénél érdekesebb talán az, hogy mikor és miért tartóztatták le. 1948 49 Romániában is az ország sztálinizálásának az éve, egyházpolitikai vonalon pedig megszületik az új alkotmány, az oktatási, valamint kultusztörvény, felszámolják a görög katolikus egyházat, és folyamatosan érkeznek a támadások, amikkel meg akarnak szüntetni minden párhuzamos intézményt, ami nem a Román Kommunista Pártnak van alárendelve. Ebben a hangulatban és ezen háttéresemények közepette kerül sor Márton Áron letartóztatására, akinek személyében, mint a katolikus egyház fejében, olyan intézmény állt velük szemben, amit nem voltak képesek alárendelni a kommunista pártnak. Egy olyan integratív személyiség volt, hogy nem zárt ki senkit az esetleges tárgyalópartnerei közül. A baloldali és szélső baloldali képviselőkkel is szóba állt, illetve levelezett, de kemény kiállású volt és komolyan képviselte saját elveit és nézeteit mindig és mindenhol, azokon a tárgyalásokon is, amelyeket az ő elítélése érdekében hívtak össze. Ez nem csupán Márton Áron pere, hanem egy nagyon szerteágazó társaságé, akiket együtt ítéltek el, köztük Kurkó Gyárfással, az MNSz elnökével, aki Márton Áron politikai ellenfele, de ugyanakkor rokona is volt. 41 Áron püspök markánsan humánus, katolikus magyar főpap volt, akire egész Erdély és bizonyos szempontból egész Románia felnézett, és nem csupán a katolikus egyház tagjai, hanem a másvallásúak, sőt az egyházat üldöző kommunista vezetők is méltó és komoly ellenfelet láttak benne. Szerepének egyházpolitikai jelentősége abban áll, hogy vezetése alatt a romániai katolikus egyház és papság meg tudta őrizni egységét. Így lett képessé arra, hogy szembeszálljon a szovjet paranccsal, ami az egyház megszüntetését tűzte ki célul. 42 A püspök további sorsa egészen szabadulásáig Koncepciós pere 1951. július 30-án kezdődött meg a bukaresti hadbíróságon, amelynek során Márton Áron mellett napirendre kerültek az erdélyi magyar közélet letartóztatott nagyjai, az 1946-os memoran- 39 Vö. Szőke J. Baranyi M., Márton Áron életrajza, 155. 40 Léstyán Ferenc, Az Erdélyi Római Katolikus Püspökség a kommunista rendszer első évei alatt (1), in: Romániai Magyar Szó 1992. február 28. 4. 41 Vö. Fülöp M. Vincze G., Vasfüggöny keleten Iratok a magyarromán kapcsolatok történetéről 1948 1955 között, 61 64. 42 Vö. Tomka F., Halálra szántak, mégis élünk!, 137. dumot aláírók: Szász Pál, Korparich Ede, Lakatos István, Kurkó Gyárfás, az MNSZ volt elnöke, gr. Teleki Pál, az EMGE egyik volt vezetője, Venczel József és Bodor Bertalan bankigazgató. Minden vádlott mellett egy rendőrtiszt állt, aki megakadályozta, hogy a tárgyalások alatt egymással kommunikáljanak. A tárgyalások titkosak voltak, a terjedelmes vádiratot pedig előtte fél órával kapták kézbe, így egyikük sem tudta elolvasni. A nyolc vádlott számára négy ügyvédet neveztek ki, akik még náluk is jobban meg voltak rémülve. A per kidolgozói többször változtattak a vád koncepcióján. 43 A valamennyiük ellen felhozott elsődleges vád az volt, hogy a bíróság állítása szerint 1945 46 során nagy méretű összeesküvést szerveztek a román kormány ellen, amelyben fondorlatosan és jól átgondolva mindannyiuknak kitaláltak egy megfelelő szerepet. A vádbeszéd felolvasása után az ügyvédek kaptak szót, akik valamennyien megvallották védenceik bűnösségét. Az utolsó szó jogán a vádlottak is megszólalhattak. 44 Elsőként Márton Áron kapott szót, akinek még ilyen körülmények között elmondott védő beszédéből is kitűnt a megfontoltság és politikai prudencia: Minden háború után a békét a győztesek diktálják, és jaj a legyőzötteknek! A trianoni békeszerződést is a gyűlölet és a bosszú diktálta. Ma már nagyon sok millió ember van a világon, akik tudják, hogy a békeszerződéseknek vannak túlzásai. Romániában él közel kétmillió magyar. Ez egy tény, amit nem lehet letagadni. [ ] Mi nem akarunk igazságtalan megoldást, nem akarjuk az olyan dél-erdélyi megyéket elvitatni, ahol a román nemzetiségű lakosság többségben van, csak egy olyan területet, ahol a magyar anyanyelvű lakosság van többségben. [ ] Egyszer már békét kellene teremteni a két nép között, de ez a béke nem valósulhat meg kizárólag az egyik nép rovására. Mindkettőnek kell valami áldozatot hozni. Én a végleges megbékélést szeretném a két, sokat szenvedett nép között, és ha ezért börtön jár, én azt is vállalom. 45 Az ítéletet 1951. augusztus 7-én olvasta fel a katonai ügyész a jilavai börtön egy kisebb szobájában, ami szerint Márton Áronnak 10 év börtön és politikai jogainak 5 évi felfüggesztése jár összesküvésért, életfogytiglani kényszermunka hazaárulásért, továbbá teljes vagyonelkobzás plusz 10 ezer lej perköltség. Az ítélet 4 napon belül megfellebbezhető volt, de természetesen ezt mind elutasították. Az ítélet meghozatala és közlése után nem sok kilátás maradt számukra, hiszen az akkori romániai börtönviszonyok 43 Vö. Palczer Károly, Képek a szenvedés éveiből, Csíkszereda 1999, 208 209.; Vincze G,. Non recuso laborem, 7 8. 44 Vö. Bărbu, Daniel, Ultimul obstacol, Bucureşti 1991, 268 269. 45 Fodor Sándor, Emlékezés Áron püspökre, in: Lőrincz György (szerk), Nem mi választjuk ki szentjeinket, Székelyudvarhely 1995, 46. 2009/4 21

TANULMÁNY garantálták, hogy az ítélet szó szerint betartódjék. A papságnak sem maradt sok reménye, már ami az emberi számításokat illeti. A püspök elítélése nagy visszhangot váltott ki nem csak Románia-szerte, hanem Nyugaton is. Mivel attól kezdve, hogy letartóztatták, semmi megbízható hír nem szivárgott ki róla, nem meglepő, hogy sokan halottnak hitték. 46 Ezzel a perrel, bár eltávolították az útból az erdélyi római katolikus egyház legtekintélyesebb püspökét, a kommunista hatóságoknak mégsem sikerült megvalósítaniuk tervüket, vagyis létrehozni egy Rómától független, kizárólag Bukaresttől függő nemzeti egyházat. Hiába tartóztatták le sorban a titokban kinevezett ordináriusokat, és hiába hoztak létre egy szakadár egyházvezetést és a papi békemozgalmat, mivel a katolikus papok döntő része továbbra is hűséges maradt Márton Áronhoz és Rómához. A protestáns egyházakkal szemben az erdélyi katolikus egyházat nem sikerült behódoltatni. Így még egy dolog nyilvánvaló volt az állami szervek számára. Márton Áronban felismerték azt az egyéniséget, aki a hányattatás és szorongattatás idején is gondolkodó feje, érző szíve és megtörhetetlen lelkiismerete lehetett egyházmegyéjének. 47 Márton Áron utolsó börtönállomása a jilavai földalatti börtön volt. Kiszabadulása érdekében nemzetközi mozgalom indult. 1954-ben a kormány mérlegelte ugyan szabadon bocsátását, ennek azonban az lett volna a feltétele, hogy a püspök szakítson Rómával, s létrejöjjön a romániai nemzeti egyház. Márton Áron erre nem volt hajlandó. A sikertelenség láttán, illetve a meggyőzésére vonatkozó további kilátások híján 1955-ben elrendelték szabadon bocsátását. Amikor Sztálin halála után Romániában is érezhetővé vált az enyhülés, Petru Groza kezdeményezésére a Nemzetgyűlés elnöksége február 2-án felfüggesztette büntetését, ám továbbra is Bukarestben maradt március 25-ig, amikor újra átvehette az egyházmegye vezetését. Márton Áron tudta, hogy otthon majd azt gondolják: szabadon bocsátásának ára volt. Ő azonban tisztának tudta lelkiismeretét. 48 A püspök börtönben tartózkodásának idején a Szentszék által elrendelt módon kijelölt titkos ordináriusok igazgatták az erdélyi egyházmegyét. Szabadulása utáni első körlevelében közölte papjaival, hogy átvette a püspökség vezetését, és töredelmességre szólította fel mindazokat, akik vétettek az egyházi előírások és a hűség ellen. Népszerűsége, amelyet a szabadulás után azonnal kinyilvánítottak neki hívei, annyira zavarta a hatóságokat, hogy 1957- ben újra megvonták tőle a mozgási szabadságot, és házi őrizetbe helyezték, amely döntés értelmében megtiltották, hogy elhagyja a püspöki palotát, azt 46 Vö. Virt L., Katolikus kisebbség Erdélyben, 29. 47 Vö. Vincze G., Non recuso laborem, 7 8. 48 JakubinyI György, Márton Áron püspök és a Szentszék, in: Keresztény Szó, Szerk. Bodó Márta, XVI. Évf. 2005. 9. sz., 1 3. az egyetlen esetet kivéve, amikor a székesegyházba megy át, ami a palotától néhány méterre fekszik. Egy alkalommal még rá is lőttek a várdombról, amikor a palota kertjében sétált. Hiába korlátozták azonban mozgáskörét, még így is kezében tudta tartani egyházmegyéje vezetését. 49 Amire őt 1949-ben letartóztatják, már készen áll az a titkos ordináriusi hálózat, amely Romániában a katolikus egyház felszámolásának kísérletét meg tudja akadályozni. Azt a hat évet, ami alatt a püspök börtönben van, ennek a hálózatnak köszönhetően az egyház túlélte, és gyakorlatilag semmit sem értek el a püspök fogva tartásával, ellentétben Magyarországgal. Kiengedése személyesen Petru Groza miniszterelnöknek az érdeme, amit később megbánhattak. Groza abban reménykedik 55-ben, hogy a püspököt annyira megtörte a börtön, hogy amennyiben kiengedik, a letartóztatása előtt tanúsított nyílt szembenállást már nem folytatja tovább. De elszámították magukat. 50 Romániában is az 50-es években folyik a békepapi mozgalom, ami kiszabadulásakor gyakorlatilag felszámolódik, hiszen azokat a papokat, akik komolyan részt vettek a mozgalomban, elszigetelt, kisebb plébániákra helyezi, lelkigyakorlatra küldi, és ha megbánást tanúsítanak, feloldoztatja őket bűnük alól. Egy érdekes, szimbolikus cselekedete volt, hogy amikor kiszabadulása után, 1956-ban elindul az első bérmakörútra, minden papnak előre megírta, hogy hogyan kell lezajlania a bérmálásnak. A templom előtt minden pap átnyújtotta a főpásztornak a templom kulcsát, és amennyiben a püspök úgy vélte, hogy a pap nem felel meg az egyházi vonalnak, magánál tartotta a kulcsot, és nem adta vissza, így mintegy magának tartva fenn az újabb pap kinevezésének jogát is. Tehát ledönti mindazt, amit a kommunistáknak az 50-es évek közepéig kínkeservesen sikerült megalkotni. 1957-ben fel is merül még egyszer az akkori belügyminiszter részéről, hogy vissza kellene őt vinni a börtönbe, de akkor is Groza az, aki azt mondja, hogy ha már egyszer kiengedték, még egyszer ne tegyék vele ugyanazt, mert annak nagyon rossz üzenete van. Így az a kompromisszumos megoldás születik, hogy házi őrizetbe helyezik. 51 Mozgásszabadságának korlátozásáról Márton Áron 1957. június 11-én le is küldi tájékoztató levelét valamennyi főesperesi hivatalnak. 1967-ben Franz König bécsi bíboros a román ortodox pátriárka vendégeként Bukarestbe látogatott, amire Márton Áront is behívták. Mivel azon- 49 Vö. Marton József Jakabff y Tamás, Az erdélyi katolicizmus századai, Gyulafehérvár, é. n., 161 166.; Léstyán F., Erdélyi Szibéria, 88. 50 Vö. Virt L., Márton Áron, a lelkiismeret apostola, 135 136. 51 Vö. Fülöp M. Vincze G., Vasfüggöny keleten Iratok a magyarromán kapcsolatok történetéről 1948 1955 között, 315 319. 22 2009/4