Selyemréti Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Miskolc Éder György út 1. A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA A Kormány 229/2012. ( VIII. 28. ) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelete alapján
1. A Selyemréti Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola az alapító okiratában foglalt felvehető létszámnak megfelelően, és a 2011. évi CXC törvény létszám határaink szabályozása alapján veszi fel a tanulókat. Az iskola felvételi nélkül veszi fel a jelentkező tanulókat. 2. A beiratkozásra meghatározott időt minden évben a fenntartó határozza meg és a helyben szokásos módon teszi közzé. A fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok számát minden évben az engedélyezést követően az iskola weblapján teszi közzé. 3. Az intézmény nyitva tartása: A tanítás 7.45-kor kezdődik. Az egész napos iskolai rendben a tanítási órák és az egyéb foglalkozások beosztása folyamatos 15 óra 45 percig. A tanulók részére 6 óra 30perctől reggeli ügyeletet, 15 óra 45 perctől 16 óra 45 percig délutáni ügyeletet biztosítunk. Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: Szeptember Szövegértési verseny, A népmese hete, Meseíró pályázat, Túra a Bükkben, Szülői értekezletek Október Aradi vértanúk napja, helyesírási verseny, Prózamondó verseny, Október 23. ünnepség, a Reformáció ünnepe, Aradi vértanuk napja, Helyesírási verseny, Halloween, Szüreti táncház November Házi matematikaverseny 7-8. évfolyam, Túrázás a Bükkben, Házi rovásírás verseny, A Magyar Nyelv Napja, Fogadó óra, Pályaválasztási szülői értekezlet. December Adventi gyertyagyújtások, Lucázás, Mikulás ünnepség, Karácsony, Karácsonyi szokások a célnyelvi országokban, Christmas party, Advent német nyelvi verseny.
Január A Magyar Kultúra napja, Író-olvasó- színésztalálkozó, Félévi mérések elvégzése, Osztályozó értekezlet, Angol nyelvű foglalkozás az óvodásokkal, Szülői értekezlet, Félévi értekezlet, Netfitt mérés elkezdése. Február Farsang, Szövegértő verseny előkészületei, Valentin nap, Játékos szövegértő verseny, Felolvasó délután, Házi versenyek matematika 5-6. évfolyamon, Természettudományi totó, Túrázás a Bükkben. Március Március 15. megemlékezés, Kompetenciamérés próbatesztek, Biológia Apáczai online tesztek, Iskolai egészség nap, Túrázás a Bükkben, Fogadó óra, Városi szövegértő verseny, Ovi suli nyuszi party, Szólások közmondások játékos csapatversen, Április Megyei szintű angol verseny, Anyák napja szervezése, A Föld napja, Sport versenyek, Túrázás a Bükkben, Szövegértési verseny, Nyílt nap az ovisokkal, DIFER mérés, Állatok világnapja, Magyar Diáksport Nap, Túrázás a Bükkben. Május Szülői értekezlet, Miskolc város napja, Kompetenciamérés, Gyereknap, Pünkösd, Az iskola 50 éves évfordulója, Iskola történeti vetélkedő, Év végi felmérések, KRESZ verseny, Túrázás a Bükkben, Anyák napja, Június Osztálykirándulások, Ballagás Diákpresbitérium nap, Osztályozó értekezlet Tanévzáró ünnepség, Tanévzáró értekezlet, TE SZEDD akció,
4. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Selyemréti Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (001 telephely - Selyemréti Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola) 2014-2015. tanév Sorszám 1.Dr Bodó Pálné 2.Erdei Gyuláné 3.Berecz Istvánné 4.Csontos Róbert Legmagasabb iskolai végzettsége Egyetem, főiskola Szakképzettsége Tanított tantárgy Megjegyzés Magyar-történelem Történelem Közoktatási vezető Igazgató Matematika, fizika, Matematika, Közoktatási vezető informatika fizika Igazgatóhelyettes Matematika, technika Biológia, testnevelés Matematika, technika 6.b osztályfőnök Biológia, testnevelés 8.a osztályfőnök Felsőfokú oktatásinformatikus Közalkalmazotti Tanács elnökeközoktatási vezető Munkaközösség vezető 5. Erdei Gyula 6.Harsányiné Szabados Beáta 7.Nagy Tamás 8. Megulesz Mariann 9.Ebaugh Anna Matematika, fizika, informatika Fizika, informatika 6.a osztályfőnök Matematika, kémia Matematika, kémia Egyetem, főiskola Földrajz, rajz Földrajz, természetismeret, rajz, média ismeret 8.b osztályfőnök Osztályfőnök Magyar, orosz Magyar nyelv és irodalom DÖK vezető tanár Angol Angol Angol anyanyelvi lektor
10. Alváriné Kuttor Valéria 11. Berzi István 12. Gulyás Ágnes Tanító 4.a osztályfőnök Egyetem Tanító, angol, orosz Tanító, angol, mérés-értékelés Angol, testnevelés Angol, ének, testnevelés, rajz 13.Farkas Tanító 2.b osztályfőnök Ildikó 14. Gábri Tanító 3.a osztályfőnök Béláné 15.Soltész István Györgyné 16. Törökné Tanító 1.b osztályfőnök Kalász Zita 17.Hulvey Irén Tanító 18. Tarjányiné Tanító Napközi Esztergályos Annamária Mentálhygiénés tanár Közoktatsi vezető Testnevelést angolul tanítja Igazgatóhelyettes Ének, rajz tantárgyakat angol nyelven tanítja Tanító 3.b osztályfőnök Munkaközösség vezető 19. Papp Edit Tanító 2.a osztályfőnök 20.Varga Tanító 1.a osztályfőnök Marianna 21. Palencsár Erika Egyetem Tanító, német, tehetségfejlesztő Német 22. Orosz Tanító Ibolya Fejlesztő pedagógus 23. Farkas Tímea 24. Bene Ákosné 25. Dr Mariska Zoltánné 26. Tamáska- Varga Ákos 27. Kovácsné Várhegyi Mónika 28. Papp Enikő 29. Harsányi Zsuzsanna Tanító, angol Egyetem Msc Angol Angol Angol, történelemorosz Angol, történelem, országismeret A történelmet angol nyelven tanítja Magyar, történelem 5.b osztályfőnök Munkaközösség vezető Angol, testnevelés 5.a osztályfőnök Mukaközösség vezető Egyetem Egyetem Msc, Magyar, könyvtáros tanító, református hitoktató Tanító, német Könyvtáros tanár, hitoktató 4.b osztályfőnök
30. Major- Nagy Barbara Matematika 6.a osztályfőnök 31 Balázs Ágnes Andrea 32. Csobi Réka Erika Egyetem, főiskola Történelem, ének 7.b osztályfőnök Munkaközösség vezető Református hitoktató 5. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége 1 fő iskolatitkár érettségi 1.fő pedagógiai asszisztens érettségi 1 fő rendszergazda érettségi, felsőfokú rendszergazda 6. Az országos mérés-értékelés eredményei, évenkénti, évenként feltüntetve 2013. 6. évfolyam matematika
6. évfolyam szövegértés 8. évfolyam matematika
8. évfolyam szövegértés
E B B Ő L E B B Ő L E B B Ő L 7. A tanulók le- és kimaradásával, évfolyamismétlésével kapcsolatos adatok 1.a 1.b 2.a 2.b 3.a 3.b 4.a 4.b 5.a 5.b 6.a 6.b 7.a 7.b 8.a 8.b Összes Tanulók száma 23 19 24 15 23 19 21 16 13 19 14 17 17 16 8 22 286 Mulasztása miatt osztályozó vizsgára kötelezett 1 1 1 2 4 4 13 250 óránál többet mulasztott 1 1 1 2 5 4 14 Valamely tantárgy éves óraszámából 30%-tól többet mulasztott 1 1 4 5 11 Osztályozó vizsgáról igazolatlanul távol maradt 1 0 1 Osztályozó vizsgán évismétlésre bukott 1 1 1 1 4 Osztályozó vizsgán javítóvizsgára bukott 1 1 1 3 Sikeres osztályozó vizsgát tett 1 2 2 5 Évismétlésre bukott 1 1 2 2 6 Javítóvizsgára bukott 1 1 1 5 1 3 1 13 1 tárgyból 1 1 3 1 6 2 tárgyból 1 2 3 3 tárgyból 2 1 1 4
8. A tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevételének lehetőségei Az iskola megszervezi azokat a szakköröket, tanfolyamokat, sportköri foglalkozásokat, amelyeken legalább hét tanuló részt kíván venni, és amelyek megtartásához szükséges feltételeket az iskola biztosítani tudja. Szakkörökön, sportfoglalkozásokon az iskola helyiségeit a tanulók ingyen használhatják. 9. Hétvégi házi feladat szabályai, iskolai dolgozatok szabályai - Iskolánkban a házi feladatok meghatározásával kapcsolatosan az alábbi szabályok érvényesülnek: - A házi feladatok legfontosabb funkciója a tanórán feldolgozott tananyaghoz kapcsolódó gyakorlás (készség- és képességfejlesztés), valamint a tananyaghoz kapcsolódó ismeretek megszilárdítása. - Az ötödik-nyolcadik évfolyamon a tanulók a tanítási szünetek idejére a szokásos (egyik óráról a másikra esedékes) feladatokon túl nem kapnak sem szóbeli, sem írásbeli házi feladatot. - Az otthoni tanulási idő (írásbeli és szóbeli feladatok elvégzésének együttes ideje) maximum 20-30 percet vehet igénybe egy tantárgyból. - A napi felkészülés otthoni (napközis, iskolaotthonos, tanulószoba) ideje nem lehet több 2 óránál. - A tanulók eredményes felkészülésének érdekében egy tanítási napon belül egy-egy osztállyal legfeljebb két témazáró, illetve félévi vagy év végi felmérő dolgozatot lehet íratni. - A tanulókat (versenyre készülők, a tantárgy iránt aktívan érdeklődők) egyéni választásuk, kérésük alapján szorgalmi feladattal segíthetjük, számukra szorgalmi feladatot javasolhatunk.
10. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti követelményei, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Az osztályozó és javítóvizsgák követelményeit a miniszter által kiadott kerettantervben szereplő követelmények alapján a nevelők szakmai munkaközösségei, illetve amelyik tantárgynál nincs munkaközösség a szaktanárok állapítják meg a helyi tanterv életbelépésének megfelelően évente felmenő rendszerben: - 2013-2014. tanév júniusban: Az első és az ötödik évfolyamon. - 2014-2015. tanév júniusban: A második és a hatodik évfolyamon. - 2015-2016. tanév júniusban: A harmadik és a hetedik évfolyamon. - 2016-2017. tanév júniusban: A negyedik és a nyolcadik évfolyamon. A követelmények elfogadásáról az előbbi ütemezésnek megfelelően a nevelőtestület dönt. A tanulmányok alatti vizsgákon az alábbi tantárgyakból kell írásbeli, szóbeli vagy gyakorlati vizsgarészeket tenniük a tanulóknak: TANTÁRGY ÍRÁSBELI SZÓBELI GYAKORLATI VIZSGA ALSÓ TAGOZAT Magyar nyelv ÍRÁSBELI SZÓBELI Magyar irodalom ÍRÁSBELI SZÓBELI Idegen nyelv ÍRÁSBELI SZÓBELI Matematika ÍRÁSBELI SZÓBELI Erkölcstan SZÓBELI Környezetismeret ÍRÁSBELI SZÓBELI Ének-zene SZÓBELI GYAKORLATI Vizuális kultúra GYAKORLATI Életvitel és gyakorlat GYAKORLATI Testnevelés és sport GYAKORLATI
FELSŐ TAGOZAT Magyar nyelv ÍRÁSBELI SZÓBELI Magyar irodalom ÍRÁSBELI SZÓBELI Idegen nyelv ÍRÁSBELI SZÓBELI Matematika ÍRÁSBELI SZÓBELI Erkölcstan ÍRÁSBELI SZÓBELI Történelem SZÓBELI Természetismeret ÍRÁSBELI SZÓBELI Fizika ÍRÁSBELI SZÓBELI Kémia ÍRÁSBELI SZÓBELI Biológia ÍRÁSBELI SZÓBELI Földrajz ÍRÁSBELI SZÓBELI Ének-zene ÍRÁSBELI SZÓBELI GYAKORLATI Hon- és népismeret SZÓBELI Vizuális kultúra GYAKORLATI Informatika SZÓBELI GYAKORLATI Technika, életvitel és gyakorlat GYAKORLATI Testnevelés és sport GYAKORLATI 11. Az iskolai osztályok száma, tanulói létszámok 1.a 1.b 2.a 2.b 3.a 3.b 4.a 4.b 5.a 5.b 6.a 6.b 7.a 7.b 8.a 8.b Összes 23 19 24 15 23 19 21 16 13 19 14 17 17 16 8 22 286