A Da Vinci-kód megfejtése

Martin Lunn A Da Vinci-kód megfejtése A világsiker mögött rejlő igazság Gold Book

Eredeti cím: Da Vinci Code Decoded Copyright 2004 The Disinformation Company Ltd. All rights reserved Fordította: Békési József Tördelés, tipográfia: Gold Book Kft. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül bármely formában, bármely módon sugározni ISBN 963 425 031 9 Magyarországon kiadja a Gold Book Kft. Felelős kiadó a kft. vezetője Nyomdai munkálatok: Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató

Köszönetnyilvánítás Köszönet Tracy Twymannek és Brian Albertnek, a Dagobert's Revenge magazin munkatársainak a könyv megírása közben folytatott kutatásokhoz nyújtott felbecsülhetetlen értékű segítségért, illetve azért, hogy bemutattak a The Disinformation Companynél dolgozó Gary Baddeleynek és Richard Metzgernek. Gary és Richard szintén hosszú órákat fektetett abba, hogy tökéletesítsék a könyvet, amit az olvasó most a kezében tart. Köszönettel tartozom továbbá Julio és Steve béketűréséért, amivel a minket ellepő kutatási anyagok hullámzó tengerének közepén éltek a könyv megírása során.

Bevezetés A Da Vinci-kód 2003 áprilisában történt megjelenése óta egy kérdés munkál mindenkiben: Mennyi igazság van a szerző szavaiban? Dan Brown ugyan kijelenti regénye elején, hogy a műtárgyakról, épületekről, dokumentumokról és titkos szertartásokról szóló, a regényben szereplő ismertetések megfelelnek a valóságnak, de a mű végül is fikció és bizonyára megengedhetünk a szerzőnek egy kis költői szabadságot. Ennek a könyvnek az a célja, hogy megpróbálja elválasztani a tényeket a fikciótól. Nem könnyű feladat! A Brown által tárgyalt téma az egyik szempontból nézve néha teljesen más, mint egy másik szempontból. A keresztény egyház nyilván úgy érzi, reflektorfénybe került A Da Vinci-kód miatt és egyáltalán nem örül annak, hogy kritikus szemek vizsgálják. Az egyház kétezer éve híveinek hitétől függ, a hívek számára pedig a bizonyítékok nélküli hit a legkényelmesebb. A kereszténység mindeddig nem tudta meggyőző bizonyítékokkal alátámasztani mindannak nagy részét, amit híveivel el akar hitetni, és több mint egy évszázada védekezésbe szorult azokkal a tudományos felfedezésekkel szemben, melyeket a legszívesebben eltüntetne. Az egyház most ismét súlyos kérdésekkel szembesült, ez alkalommal A Da Vinci-kód című sikerkönyv miatt. A Da Vinci-kód óriás sikert aratott, s nem az elismerten magával ragadó, ám meglehetősen átlagos kaland-krimi

cselekmény miatt, hanem azért, mert Dan Brown arra késztette olvasóit, hogy teljesen ismeretlen megvilágításban vegyenek szemügyre korábban elfogadott, ismert igazságokat. Mindeközben sokak kíváncsiságát felszította, s hagyta kielégítetlenül a regény végén. Brown arra kényszeríti olvasóit, hogy súlyos kérdéseket tegyenek fel önmaguknak, s remélem, ez a könyv legalább bizonyos mértékig képes lesz kielégíteni az ilyen jellegű témák iránti egyre fokozódó érdeklődést. Néhányan úgy véljük, hogy az elmúlt egypár évtizedben elindult egy felpuhulási folyamat, ami valamiféle spirituális megvilágosodás felé vezeti az emberiséget. Ez a folyamat a Mátrix-trilógiához hasonló science fiction-filmekben, illetve a legkülönfélébb ezoterikus jelenségekről, az ufókról és gabonakörökről folyó vitákban, az ilyen jelenségek iránti széles körű érdeklődésben nyilvánul meg. A megvilágosodás akár a rennes-le-château-i ásatásokat is jelentheti, melyek eredményeképpen megismerhetjük a Grál-családokat. Dan Brown nagy vihart kavaró regénye, A Da Vinci-kód nagymértékben hozzájárult a világban jelenleg is folyó változáshoz. De vajon Ön része-e ennek a változásnak, és többet akar-e tudni róla? Martin Lunn, Barcelona, Spanyolország

Első fejezet Leonardo da Vinci élete és művészete Egyszerre érdekes és érthető az, hogy Dan Brown Leonardo da Vincit választotta a könyvében központi szerepet betöltő művésznek és címszereplőnek. A nyugati világban gyakorlatilag mindenkihez eljutottak a Leonardóról az évszázadok során felhalmozott ismeretek. Valószínűleg ő az univerzalitásnak világ által valaha ismert legnagyszerűbb példája. Albert Einsteinhez hasonlóan Leonardo da Vinci is egy a zsenit jelző emberi márkanév. A saját korában semmiképp sem számított ritkaságnak, hogy valaki több tudományágba vagy szakmába is belekóstoljon, ám ennek ellenére még akkoriban sem akadt senki, aki felért volna vele festőként, szobrászként, építészként és mérnökként. Mindemellett Leonardo úgy vizsgálta a természetet, hogy nemcsak a dolgok működésének hogyanját, hanem miértjét is megismerte. Így hát joggal mondja Dan Brown, hogy Leonardo a Természet isteni rendjének rajongója volt. Miközben kortársai könyvek képei alapján festettek növényeket, ő közvetlenül a természetet másolta. Az, hogy milyen növényeket örökített meg festményein, szimbolikus jelentőséggel bírt. Amint azt Dan Brown döbbenten közli velünk, Leonardo holttesteket is boncolt: összesen körülbelül harmincat, azaz kutatásai ideje alatt átlagosan évi kettőt. Ez természetesen törvénybe ütközött, ám teljesen más kérdés, hogy saját kezűleg exhumálta-e a holttesteket. Az egyház hite szerint az emberi testet épségben kellett eltemetni, hogy az Ítélet Napján feltámadhasson. Mindazonáltal úgy tűnik,

Leonardo bírta az egyház jóváhagyását ezen tevékenységében; kétségtelen sok befolyásos embert lenyűgözött az a szakértelem, amivel az emberi testet és annak különböző rétegeit rajzain ábrázolta. Más szóval ha tilos is volt holttesteket felboncolni, senki sem vette a fáradságot, hogy fellépjen emiatt Leonardóval szemben. (A törvények nyilvánvaló semmibe vétele ismerős lehet azok számára, akik valamelyest is ismerik a mai olasz jogi rendszert.) Leonardo részletes rajzai nagymértékben hozzájárultak az orvostudomány fejlődéséhez, s ennek előnyeit mindmáig élvezhetjük. Találmányai váteszi adottságokkal bíró feltalálóról árulkodnak. Tervezett harckocsit, ejtőernyőt, autót és helikoptert melyek csak évszázadok múltán váltak valósággá. Mi több, Galileit száz évvel megelőzve még teleszkópot is tervezett. Leonardo számára az ember legmagasabbrendű érzékelése a látás volt, mivel ez pontosan adta vissza az információkat. Filozófiája így a saper vedere lett annak a tudása, hogy hogyan lássunk. Amikor Dan Brown azt állítja, hogy Leonardo pusztán anyagi okokból, fényűző életmódját fenntartandó festett keresztény témákat, akkor talán kissé igazságtalan a művésszel. Leonardo minden munkáját páratlan szakértelemmel végezte, és gazdag családból származott. Mindazonáltal az is igaz, hogy soha nem festette meg a keresztre feszítést saját értelmezésében. Azt sem lehet elmondani róla, hogy rengeteg keresztény témájú műalkotást készített volna; a mindössze tizenhét fennmaradt, egyértelműen neki tulajdonítható festmény közül több is befejezetlen. A művészettörténészek egyszerűen Leonardó -ként emlegetik. A da Vinci nem családi név, mindössze a szülőhelyére utal. Olyan, mintha Nagy Sándorra pusztán a Nagy -ként hivatkoznánk. Ugyanakkor a da Vinci annyira átment már a köztudatba, hogy teljesen egyértelmű, kit jelöl. Leonardo 1452-ban született Ser Piero, egy sikeres firenzei

ügyvéd és földbirtokos törvénytelen fiaként. Anyja firenzei parasztasszony volt, aki később feleségül ment egy helyi munkáshoz. Leonardo apja vinci birtokán nevelkedett, Empoli közelében, ahol törvényes utódként bántak vele, s itt tanult meg olvasni, írni és számolni is. Később latint, magasabb szintű matematikát és geometriát tanult. Leonardo körülbelül tizenöt éves lehetett, amikor apja inasnak adta Andrea del Verrocchióhoz, akitől festészetet, szobrászatot és technikai-mechanikai ismereteket tanult. Ekkoriban találkozott a Sion-rend egy másik nagymesterével, Botticellivel, aki szintén Verrocchio tanítványa volt. Valószínű, hogy inasévei alatt, a szomszédos műteremben kezdte meg anatómiai tanulmányait. 1481-ig önállóan dolgozott Firenzében. Sok műve ebből a korszakból származik, köztük a jórészt befejezetlen Királyok imádása. 1482-ben Ludovico Sforza, azaz Ludovico il Moro ( a mór ) milánói herceg szolgálatába lépett, ahol a királyi udvar jegyzékében pictor et inegarius ducalis ( a herceg festője és mérnöke ) címen szerepelt. Sforza szoros barátságban állt René d'anjou-val, a Sion-rend egy másik nagymesterével. Leonardo itt töltötte a következő tizenhét évet, míg csak Ludovico el nem veszítette hatalmát. A festés, a szobrászat és az udvari ünnepségek tervezése mellett építészeti, hadépítészeti és katonai kérdésekben tanácsadóként, sőt víz- és gépészmérnökként is tevékenykedett. Ekkor teljesedett ki egyetemes géniusza. Ebben a korszakban mindössze hét festményt fejezett be, köztük a Dan Brown által is említett Sziklás Madonna első változatát. Ezt az oltárképet a milánói San Francesco Grandetemplomban állították ki. Szintén ekkoriban született a milánói Santa Maria delle Grazie falára festett Utolsó vacsora című freskó. Ezt követően Leonardo elkezdte kialakítani elképzeléseit a festés tudományáról. Megállapította, hogy a festők magasabb

rendű látási képességüket használva tökéletes közvetítők a tudás képi átadására, s ezért művészetét tanításra kezdte használni. Ez különösen fontos ahhoz, hogy megértsük Leonardo da Vinci szerepét A Da Vinci-kódban. Leonardo nem egyszerűen egy szép képet festett az Utolsó vacsorával. A maga módján valami rendkívül fontosat mondott el nekünk úgy, hogy az századokat átívelve ránk hagyományozódott, és bárki megértheti, aki ismeri a kódját. Amikor szöveget és illusztrációkat közölt együtt, az illusztrációk élveztek elsőbbséget. Az illusztrációk nem a szöveget jelenítették meg; a szöveg szerepe korlátozódott a kép leírására. 1490 és 1495 között tanulmányokat írt a festészetről és az építészetről, illetve könyveket a mechanika és az emberi anatómia egyes elemeiről. Emellett folytatta több tudományterület kutatását. Mindent részletesen leírt és lerajzolt, több ezer oldalt megtöltve, melynek jelentős része máig megmaradt. Mivel Leonardo balkezes volt, nem jelentett túl nagy nehézséget számára a tükörírás. Elolvasni azonban nem könnyű ezt az írást, és helyesírási hibái, illetve rövidítése csak tovább nehezítik a feladatot. Ráadásul feljegyzései nem is mindig logikus sorrendben követték egymást. A műveiben a tükörírást alkalmazta, ám levelezése azt bizonyítja, hogy a hagyományos kézírással is jól boldogult. Leonardo fő életrajzírója, Serge Bramley Leonardo összes fennmaradt kéziratát megvizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy mindkét kezével tudott mindkét irányban írni. A tükörírás alkalmazásának egyik következménye ha nem is oka az volt, hogy így nem maszatolódott el a tinta, amikor Leonardo bal kézzel írt. Természetesen szerepet játszhatott döntésében a titkosság is, hiszen nyilván nem akarta, hogy ellopják az ötleteit. A titkolózás iránti igényt erősíthette az is, hogy meglehetősen szokatlan nézeteket vallott a kereszténységről. Amint arra Dan Brown is rámutat, Leonardo

korában a balkezességet a baloldali úttal és a sátáni erőkkel kapcsolták össze. A balkezeseket gyanakodva figyelték; akkoriban nem sokan vállalták fel oly nyíltan balkezességüket, mint Leonardo. Azzal a szándékkal írt, hogy művei egyszer megjelenjenek, és egyik anatómiai vázlata margóján egy megjegyzésben arra kéri tanítványait, hogy gondoskodjanak írásai kinyomtatásáról. 1500 elején Leonardo visszatért Milánóból Firenzébe, érintve közben Velencét, ahol a városi tanács a segítségét kérte a Friault fenyegető török támadással kapcsolatban. Leonardo azt javasolta, hogy árasszák el a vidéket. Visszatérve Firenzébe elkezdte a Szent Anna harmadmagával és a Madonna orsóval 1 vázlatrajzait. 1503-ban Leonardo elhagyta Firenzét és Cesare Borgia, Valentinois hercege szolgálatába lépett. A herceg VI. Sándor pápa fia volt és kora legrettegettebb embere. Azzal gyanúsították, hogy meggyilkolta fivérét, ugyanakkor 1500 augusztusában kétséget kizáróan végzett sógorával, Alfonsóval, Bisceglie hercegével, hírhedt húga, Lucrezia második férjével. Leonardót lenyűgözte Borgia, aki huszonhét évesen épp feleannyi idős volt, mint a művész. Leonardo ekkoriban kezdett várostervekkel és domborzati térképekkel foglalkozni. Tevékenységével lerakta a modern kartográfia alapjait. 1503-ban visszatért Firenzébe, és tervezett egy a várostól a tengerig húzódó csatornát. A csatorna soha nem készült el, ma azonban autópálya köti össze Firenzét a tengerparttal pontosan a Leonardo által javasolt nyomvonalon. Leonardo 1503 és 1506 között Firenzében dolgozott, az Ötszázak csarnokában készített egy freskót, s eközben festette meg a Mona Lisát. A festményt befejezetlenül hagyva tért vissza Milánóba Charles d'amboise, a francia király milánói helytartója kérésére. A következő hat évet Milánóban töltötte, 1 Ezt a festményt 2003 augusztusában ellopták a dél-skóciai Drumlaring-kastélyból.

leginkább építészettel foglalkozott hercegi, évi 400 dukátos javadalmazásért. Ekkoriban festette meg a Sziklás Madonna második változatát. Amikor 1513-ban kiűzték a franciákat Milánóból, Leonardo Rómába költözött. Giuliano de Medici, X. Leó pápa fivére lakosztályt biztosított számára rezidenciáján, a Vatikánhoz tartozó Belvedere-ben. Fizetségét megkapta, ám miközben mások például Michelangelo különböző építészeti és műalkotásokon dolgoztak, Leonardónak nem jutott túl sok feladat. Leonardo csatlakozott Charles de Montpensier et de Bourbon, Franciaország constable-ja, Languedoc és Milánó helytartója seregéhez. A XVI. század elején őt tartották a leghatalmasabb főnemesnek Franciaországban. 1519-ben Leonardo da Vinci után ő lett a Sion-rend nagymestere. Leonardo 65 éves korában elfogadta a fiatal I. Ferenc francia király ajánlatát, és a szolgálatába lépett. Élete utolsó három évét cloux-i (a későbbi Clos-Lucé) kis rezidenciáján, a király Loire-völgyi nyári palotájának közelében töltötte. Címe premier peintre, architecte et méchanicien du Roi (a király első festője, építésze és gépésze) volt. Leginkább úgy kezelték, mint egy nagyrabecsült vendéget. Egyetlen festményt sikerült ekkoriban befejeznie, a Keresztelő Jánost, egyéb munkái nagyrészt kimerültek az udvari ünnepségekről készített vázlatokban. Tervezett egy kertpalotát a király anyja számára, de ezt a maláriaveszély miatt nem építették meg. Leonardo da Vinci 1519. május 2-án halt meg Cloux-ban, és a saint-florentini palota kápolnájában temették el. A kápolna sajnos súlyosan megrongálódott a francia forradalom idején, s végül a XIX. században lebontották. Leonardo sírja így ma már nem látható. Birtokát legodaadóbb tanítványa, Francesco Melzi örökölte. Leonardót többek között az egyik első rózsakeresztesként tartják számon, s egyik életrajzírója, Vasali eretnek

gondolkodású -nak nevezte. Úgy tartják, ez az eretnekség abban is megnyilvánult, hogy Leonardo szerint Jézus Krisztusnak volt egy Tamás nevű ikertestvére és az Utolsó vacsora című festményen valóban két, szinte teljesen azonos Krisztus-alak látható. A balról a második alak határozottan hasonlít a középen ülő Krisztusra, és sokan úgy vélik, hogy Tamást ábrázolhatja. Robert Langdon, Sophie Neveu, Leigh Teabing és A Da Vinci-kód egyéb szereplői Leonardo számos művéről tesznek említést. A legfontosabbak ezek közül: A Vitruvius-tanulmány Da Vinci Vitruvius-tanulmánya legutóbb (és kétségtelenül legnagyobb példányszámban) az olasz egyeurós érmén jelent meg, jelezve, hogy a szimbólum népszerűsége mára sem fakult meg. Ez a rajz látható jelen könyv borítóján is. Maga Leonardo így írt a vázlatról: Vitruvius, az építész azt mondja az építészetről szóló művében, hogy az emberi test méretei a következők: 4 ujj tesz ki 1 tenyeret, és 4 tenyér tesz ki 1 lábat, 6 tenyér tesz ki 1 könyököt; 4 könyök teszi ki egy ember magasságát. Ezen túl 4 könyök tesz ki egy lépést, és 24 tenyér tesz ki egy embert. Az ember kinyújtott karjainak hossza megegyezik a magasságával. A haja tövétől az álla hegyéig terjedő szakasz egytizede a magasságnak; az álla hegyétől a feje tetejéig terjedő szakasz egynyolcada a magasságának; a mellkasa tetejétől a haja tövéig egyhetede az egész embernek. A mellbimbótól a fej tetejéig egynegyede az embernek. A váll a legszélesebb részén egynegyede az embernek. A könyöktől az ujjhegyig az egyötöde az embernek; és a könyöktől a hónalj hajlatáig egynyolcada az embernek. A teljes kézfej az egytizede az embernek. Az áll hegyétől az orrig, illetve a hajtőtől a szemöldökig

terjedő távolsága egyforma, s a fülhöz hasonlóan az arc egyharmada. Leonardo da Vinci jegyzetei, 1. kötet (a kétkötetes puhakötésű kiadásból), 182-83. o., Dover, ISBN 0-486- 22572-0 A Sziklás Madonna Dan Brown szerint a Sziklás Madonnát eredetileg a milánói San Francesco Grande-templom Szeplőtelen Fogantatás Testvériségének apácái rendelték meg. A megrendelés valójában ugyanannak a szervezetnek a szerzeteseitől származott. A Sziklás Madonna egyik változata a Louvre-ban található, ezt teljes mértékben Leonardo művének tartják. A londoni Nemzeti Galériában található másik változattal kapcsolatban korántsem ilyen határozott a szakértők álláspontja. Ez a kép sokkal plasztikusabb hatású, s ennek nyomán született az az elmélet, hogy valaki más is közreműködött az elkészítésében. A festmény nemcsak a szeplőtelen fogantatást ábrázolja, hanem azt is jól tükrözi, hogy keletkezésének idején milyen népszerűek voltak Firenzében a Keresztelő Szent Jánosról szóló legendák. A festmény a csecsemő Jézus és Keresztelő János első találkozását mutatja be. Mindkét gyermek Heródes hírhedt csecsemőmészárlása elől próbál menekülni. Keresztelő Jánost Uriel angyal oltalmazza. Leonardo tulajdonképpen egész életében kiemelt érdeklődést tanúsított Keresztelő János iránt. Az eredeti vázlatokon Uriel alakja erősen feminin vonásokat mutat, de magán a festményen sokkal inkább androgin jellegű. A festmény nem a képi megformálása által keltett rettenet miatt váltott ki vitát. Keresztelő János Jézus Krisztus mentora volt, és az evangéliumok bizonyos feszengéssel írnak Krisztus János általi megkereszteléséről. Keresztelő János fontos szerepet játszott Jézus életében. A harmadik evangélium írója,

Szent Lukács szerint unokatestvérek voltak. Áron leszármazottjaként János joggal formált igényt a papi messiás címre. Mivel Jézus egyszerre volt Áron és Dávid leszármazottja, mind a papi, mind a királyi messiás címet magának követelhette. Az unokafivérek tehát ugyanazon család spirituális és világi aspektusainak egyesítése révén a zsidók imáira adott választ testesítették meg. Mindemellett ez a helyzet a Makkabeus-dinasztia, Izrael utolsó királyi dinasztiája uralkodása idején alakult ki. Mindez nem illett a római katolikus egyház azon tervéhez, hogy Jézust Isten fiaként állítsa be. Hogy is lehetett volna az, ha egy másik emberi lényre tanítójaként nézett fel? Keresztelő János próféta volt, és megjövendölte, hogy el fog jönni egy királyi személy, aki a próféciát beteljesítve elűzi a Júdeát megszállva tartó rómaiakat. A római hatóságok emiatt olyan veszélyesnek tartották, hogy kivégeztették. Az, hogy ez az üzenet egyértelműen kiolvasható-e a képből, vitatható. A gyermekek egymáshoz képest elfoglalt helyzete nem tér el jelentősen a második változaton sem. A festmény kompozíciójának fő problémája abban rejlik, hogy az első változaton a szent alakok egyikének sincs glóriája ezért találták elfogadhatatlannak a szerzetesek, s követeltek még egy változatot belőle. A két változat között számos különbség van még, például az, hogy a második sokkal kékebb. Emellett Uriel keze, ami Dan Brown szerint vágó mozdulatot tesz Mária karomszerű keze mögött, nem Szent Jánosra mutat. Az első képen ez a mozdulat a János lefejezéséről szóló próféciára utalhatott. Leonardót 1483. április 25-én bízták meg a festmény elkészítésével. Az igen szűk határidő a szeplőtelen fogantatás ünnepe, azaz december 8. lett. Leonardo a rá jellemző módon nem tudta tartani a határidőt, aminek két elhúzódó per lett a következménye. Lehetséges, hogy a művész a ma a Louvreban látható példányt XII. Lajos francia királynak ajándékozta,

hálából a felmerülő jogi problémák elsimításáért. Emiatt még egy példányt kellett festenie. A szerzetesek aprólékosan előírták, mit szeretnének látni a képen: Item, Miasszonyunk középen: köpönyege legyen aranybrokát és ultramarinkék. Item, ruhája legyen aranybrokáttal rakott karmazsin, olajfestékkel festve, finom lakkal borítva... Item, az Atyaisten: ruházata legyen aranybrokát és ultramarinkék. Item, az angyalok legyenek aranyozottak, redőzött szoknyájuk legyen olajjal kihúzva, görög módra. Item, a hegyek és a sziklák olajjal legyenek megfestve, sok színnel... Mindazonáltal még ehhez képest is sok változtatás történt. Ma már tudjuk, hogy a festményt végül 1508. augusztus 18-án mutatták be, a honorárium pedig ugyanazon év októberében került kifizetésre. A Mona Lisa Ezt a festményt talán a világ legismertebb festményét 2003- ig a Louvre Denon-szárnyában, a Salle des Etatsban (az Államok termében) őrizték. Ezt követően áthelyezték egy másik, a látogatók hatalmas tömegét jobban befogadó terembe. Leonardo állítólag csak az ajkát tíz évig festette. Ez az egyetlen kétségkívül tőle származó portré, noha sem aláírás, sem dátum nem szerepel rajta. Mindemellett több néven is ismert. A franciák Le Joconde-nak, az olaszok pedig La Giocondának nevezik mindkét kifejezés azt jelenti, hogy vidám hölgy. Lehetséges, hogy ez volt Leonardo kedvenc képe, talán ezért vitte magával mindenhová, ahogyan arra Dan Brown is utal. Ugyanakkor az elképzelhető okok között szerepel az is, hogy a festmény sokáig befejezetlen maradt. A festmény nyárfa táblára készült olajfestékkel, és a francia király eredetileg négyezer dukátért vásárolta meg. A Louvre-ba

a francia forradalom után került. Napóleon a száműzetéséig a hálószobájában tartotta, ezután visszavitték a Louvre-ba. A kép eredetileg sokkal nagyobb volt oldaltáblái két oszlopot ábrázoltak, melyek azt érzékeltették, hogy Mona Lisa egy teraszon ül. Érdekes Dan Brown ötlete, hogy a Mona Lisa az AMON L'ISA kifejezés anagrammája, s így a női és férfi lényeg egységét fejezi ki. Ugyanakkor a név ugyanúgy lehet a sol (és) anima anagrammája is ami azt jelentené, hogy nap (és) lélek, s így a Nagy Constantinus korabeli Róma egyik legnagyobb vallására, a Sol Invictus-hitre ( a győzhetetlen nap ) utalna. A kereszténység sok hagyományt vett át ettől a vallástól. A modell kilétét illetően számos személy szóba jöhet. Akár még Dan Brown javaslata is igaz lehet, miszerint maga Leonardo látható a képen, ugyanis számítógépes grafikai vizsgálatokkal sikerült kimutatni, hogy erős hasonlóság áll fenn a Mona Lisa és Leonardo egyik önarcképe vonásai között. Mindazonáltal a legelterjedtebb nézet szerint a portré Madonna Lisa, Francesco di Bartolomeo del Gicondo feleségéről készült, megrendelésre. Mona Lisa mosolya a modell kilétéhez hasonlóan igen rejtélyes. Egy olasz orvos szerint a hölgy kóros fogcsikorgatásban szenvedett, azaz alvás közben vagy stressz hatására nagy erővel csikorgatta fogait. Leonardo igyekezett szórakoztatni modelljeit festés közben, hogy minimális stresszhatás érje őket. E célból hat zenészt alkalmazott, továbbá egy fehér perzsamacskát és egy agarat tartott. A képen szereplő mosolystílust ugyanakkor Leonardón kívül több korabeli művész, például mestere, Andrea del Verrocchio is alkalmazta. Vannak, akik szerint a festmény unalmas, ám Leonardo új stilisztikai területet térképezett fel művével. Mona Lisát többek között az különbözteti meg a korabeli portréktól, hogy nem visel ékszereket. Leonardo azzal is eltért a kor konvencióitól, hogy fellazította a hagyományosan merev és formális

portrépózt. A sfumato festészeti stílus (amit a Sophie nevű szereplő ködös -nek nevezett A Da Vinci-kódban), amiben minden úgy jelenik meg, mintha köd lepné be, Leonardo festményeinek egyik fő jellegzetessége. Leonardo így fejezte ki a megélt természetet. Dan Brown megjegyzi, hogy a festményen a horizont vonala egyenetlen, a bal oldalon alacsonyabb, mint a jobbon. Egyesek szerint Leonardo így hangsúlyozta ki a lét feminin, sötétebb felét. A festmény jobb oldalán egy tó látható, magasabban, mint a bal oldalon folyó patak. Amennyire tudjuk, Mona Lisa feje mögött egy vízesés lehet, ezen keresztül jut el a tóból a patakba a víz. Lehet, hogy ennél többet nem is érdemes ebbe a motívumba belelátni. Amint arra Dan Brown is kitér, a festményt 1911-ben ellopták a Louvre-ból. Az olasz tolvaj Olaszországba vitte a képet. A hatóságok csak huszonnégy órával később fedezték fel az eltűnését, mivel azt hitték, hogy a hivatalos múzeumi fényképész dolgozik rajta. Ezután egy hétig tartott a Louvre átkutatása, de mindössze a képkeretet találták meg az egyik lépcsőházban. Két évvel később a tolvaj, Vincenzo Perugia 100 000 dollárért felajánlotta a festményt az Uffizi Galériának, s itt kiállításra is került, mielőtt visszavitték volna Párizsba. Perugia a kép ellopásakor zárásig meghúzódott a Louvre egyik kisebb termében, majd beosont a Mona Lisa kiállítótermébe. Levette a képet a falról, és kivágta a keretéből. Ahhoz, hogy kijusson a múzeumból, szét kellett szerelnie egy elméletileg bezárt ajtó kilincsét. Perugia korábban a Louvre alkalmazásában állt képüvegezőként, így jól ismerte a múzeum elrendezését. 1956-ban egy elmebeteg látogató savat dobott a képre, és több évig tartott a helyreállítása. A festmény legutoljára 1974- ben került ki a múzeumból, amikor is Japánban állították ki. A japán kiállító hálája jeléül megajándékozta a Louvre-t azzal a vastag, háromrétegű üveglappal, ami ma is védi a golyóálló

szekrényben tárolt képet. Mára megegyezés született arról, hogy a festmény soha többé nem kerül ki a Louvre-ból túl nagy lenne a kockázat. Az alkotást folyamatosan 20 C hőmérsékleten és 55 százalékos páratartalmon tartják. Beépített légkondicionálóval rendelkezik, és közel 5 kg szilikonzselé biztosítja, hogy ne történhessen változás a levegő állapotában. A szekrényt évente egyszer kinyitják, hogy megvizsgálják a festményt és elvégezzék a légkondicionáló rendszer karbantartását. A képet senki sem meri megtisztítani, nehogy megsérüljön, így a porréteg alatti színek sokkal ragyogóbbak lehetnek, mint amilyeneknek ma látjuk őket. Az Utolsó vacsora Leonardót Ludovico herceg bízta meg azzal, hogy fesse meg az Utolsó vacsorát családi kápolnája és temetkezési helye, a milánói Santa Maria Bella Grazie refektóriumának falán. A freskó mérete körülbelül 10 x 5 méter, és háromévi munka után, 1498-ban készült el. A hagyománnyal szakítva Leonardo az összes apostolt az asztal egyik oldalára ültette, hármasával, azt a hatást keltve, mintha kis fókuszcsoportokat alkotnának. Az alakok mind nagyobbaknak tűnnek a valóságosnál, mivel az asztal túl alacsony ahhoz, hogy kényelmesen elhelyezkedhessenek mellette. Krisztust a mögötte lévő három ablak teszi a fókuszponttá, melyek közül a legnagyobb a feje és teste felső részét foglalja keretbe. Jézus teljes nyugalomban ül, míg az apostolok szemmel láthatólag izgatottak. Leonardónak az jelentette a legnagyobb problémát, hogy megfelelő modellt találjon Júdás alakja számára. Több mint egy évig kereste a kellően gonosz arcot. Végül a Santa Maria Bella Grazie perjelének arcára esett a választása: Egészen mostanáig megálltam, hogy a saját templomában tegyem nevetségessé. Soha nem kért engedélyt senkitől, hogy felhasználja arcát festményein, sőt modelljei nem is tudtak róla, hogy ez történt. Júdás az egyetlen alak a képen, aki nem Jézus

felé hajol, keze pedig egy tál fölött lebeg, Jézus evangéliumi szavait illusztrálva: Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el. A freskó megszületése pillanatától kezdve rendkívül népszerű volt. Franciaország királyának annyira megtetszett, hogy az egész falat le akarta bontatni és Franciaországba akarta szállíttatni, ám túl bonyolult logisztikai problémákkal szembesült, ezért a festmény az eredeti helyén maradt. Sajnos mára nagyon leromlott az állapota. Ennek részben az az oka, hogy a felhasznált kromatikus színek nem alkalmasak a falra történő festésre. A kép igen gyorsan romlásnak indult, és 1652-ben még egy ajtót is vágtak a közepébe! Ennek nyomai még ma is láthatók. 1796-ban Napóleon katonái istállónak használták a refektóriumot, és bár Napóleon megtiltotta, hogy bármiféle kárt tegyenek a freskóban, a katonák sárral dobálták meg az apostolokat. A teremben ezután szénát tároltak, s ha még ez nem lett volna elég, egy 1800-as árvizet követően zöld penész lepte be a festményt. Mindezek ellenére a freskó még a szövetségesek 1943-as támadását is átvészelte, pedig ekkor elpusztult a refektórium teteje. A festményt homokzsákokkal próbálták megóvni, mégis súlyos sérüléseket szenvedett. 1954-ben teljes, aprólékos részletekbe menő restauráláson esett át. Az eredeti festék nagy része lekopott, lehetetlennek bizonyult az apostolok arckifejezését pontosan helyreállítani, az alakok körvonala viszont mindvégig látható maradt. Az évszázadokon át zajló folyamatos romlás ellenére úgy tűnik, hogy a Krisztus jobbján ülő alak egy nő. Ahogy Dan Brown fogalmazott az ABC News Primetime Monday című műsorában, az Elizabeth Vargas által készített interjú során: A festmények eredendően szimbolikus értelműek. Ami a festményen fellelhető V alakzat gondolatát illeti: a V

már jóval Leonardo da Vinci előtt a nőiség szimbóluma volt. Ez a szimbólum itt nagyon szigorú, jelképes értelmében véve lényegében az anyaméh. A V szimbólum mellett Magdolna és Krisztus alakja a Magdolna kezdőbetűjét, az M -et is megformálják. Ez sokkal tisztábban látható a festmény egyik másolatán, amit egy ismeretlen XVI. századi festő készített, s ami Belgiumban, a tongerlói Museo da Vinciben található. Ugyanakkor Bruce Bucher a Megfejti-e a Da Vinci-kód Leonardót? (New York Times, 2003. augusztus 3.) című cikkében rámutat, hogy az utolsó vacsora egyéb, korabeli firenzei ábrázolásain nemcsak az árulást hangsúlyozták jobban, mint ahogy azt az úrvacsora és a kehely teszik, hanem Szent Jánost következetesen csodaszép fiatal férfiként ábrázolták, és azzal fejezték ki Jézushoz való szoros kötődését, hogy Jézus jobbjára ültették. A Királyok imádása Leonardo 1480-ban vállalta el a mű megfestését a Firenze közelében lévő San Donato a Scopeto-kolostor számára. A fizetségét egy bonyolult földügylet révén kapta volna meg, ám a megállapodás egyik kitétele szerint semmi nem járt neki, ha nem készül el időben a munkával. Leonardo, mint általában a határidős feladatoknál, nem tudta teljesíteni vállalását. A festmény az újszülött Krisztust és anyját, Máriát felkereső három napkeleti királyt (vagy bölcset) ábrázolja. A hatvanhat emberből és tizenegy állatból álló tömegben egy pásztorfiú áll magányosan a kép jobb szélén, akiről azt tartják, hogy a fiatal Leonardót ábrázolja. A háttérben látható romok a pogányság hanyatlását jelképezik. Ez a szimbolika jellegzetes volt a korban. Ugyanakkor a festmény infravörös fénynél történő vizsgálata kimutatta, hogy néhány alak egy lépcsőt épít, ami egyesek szerint a reneszánszt jelképezi. Mivel a festmény nem készült el, az okkerfesték alatt látni