Csillaghajó szállt fel Skóciában

Csillaghajó szállt fel Skóciában rian Aldiss, Kevin J. Anderson, Stephen Baxter, Greg Bear, Pat Cadigan, John Clute, Jean-Claude Dunyach, Joe Haldeman, Peter F. Hamilton, Elizabeth Hand, Harry Harrison, James P. Hogan, Geoffrey Landis, Kelly Link, George R. R. Martin, China Miéville, Christopher Priest, Roberto Quaglia, Alastair Reynolds, Kim Stanley Robinson, Robert Silverberg, Johanna Sinisalo, Charles Stross, Ian Watson, Connie Willis, Jane Yolen. Egy ilyen névsor az SF bármelyik szerelmesének érdeklődését felkeltené. Es ha azt mondom, ez csak egy aprócska minta abból a terjedelmes listából, amely az idei Worldcon és Eurocon vendégeit sorolja? Nekem mindenesetre elég volt egyetlen pillantást vetni rá, hogy eldöntsem: ott a helyem. Már csak a repüléssel szemben érzett primitív aggodalmaimat kellett legyőznöm (jól emlékszem, hogy Ikarosznak sem sült el túl jól a dolog, és ő csupán első volt a sorban), s útnak is indulhattam a verőfényes Skócia felé (nem, ez nem ellentmondás). Glasgow hipermodern konferenciaközpontját augusztus elején egy hétre csillaghajóvá alakították át, hogy fedélzetén randevút adhassanak egymásnak az SF művelői és rajongói. Ez napi 8-10 óra tömény programot jelentett, előadásokkal, író-olvasó találkozókkal, dedikálásokkal, díjkiosztókkal, jelmezbállal és kiállításokkal. No meg persze rengeteg kötetlen beszélgetéssel, ami közben megismerkedhettek egymással angolok, amerikaiak, japánok, németek, olaszok, franciák, belgák, finnek, norvégok, dánok, ukránok, oroszok, lengyelek, spanyolok, svédek, svájciak és magyarok. Az Interaction névre keresztelt 63. Worldcon (és a vele egy helyen és időben tartott Eurocon) azonban nem csak a szórakozásról szólt. Két szervezet is (World Science Fiction Society, European Science Fiction Society) ülésezett a rendezvény ideje alatt, határozatokat hozva, új vezetőséget választva és díjakat osztva. A WSFS a Hugókat adományozza évente az arra érdemeseknek, az ESFS pedig az Eurocon Hall of Fame" elismerést. Ez utóbbiban idén a mi lapunk is érdekelt volt. A legjobb európai SF magazin címért szálltunk a ringbe, és büszkén jelenthetem, sikerült elhozni a trófeát, méghozzá másodízben, mert a régi Galaktika 1974-ben egyszer már megkapta ezt a díjat. Azt hiszem, jobb bizonyítékot keresve sem találhatnánk arra, hogy bár lapunk külcsínileg sokat változott, belbecs tekintetében mindenképp méltó folytatása nagy elődjének. Amit azzal is alátámaszthatok, hogy egyre több régi Galaktika-olvasó talál vissza hozzánk, reményeim szerint azért, mert az új lapszámokat ugyanolyan szórakoztatónak és elgondolkodtatónak találja, mint a 10-20-30 évvel ezelőttieket. Köszönet tehát mindazoknak, határainkon innen és túl, akik fölismerték és támogatják szándékainkat, terveinket. Es most, míg a szerkesztőség többi tagja önfeledten ünnepel, én orvul lecserélem aktuális illusztrációs anyagunk fájljait, hogy megoszthassam olvasóinkkal legalább részben az élményeimet. Ha továbblapoznak, meglátják, sikerrel jártam-e. Németh Attila irodalmi szerkesztő

6 Antal József: Justitia 18 Stefan Huslica: Visszaszámlálás 25 Evan Hunter megemlékezés 26 Evan Hunter: Megfigyelés alatt 28 Kovács Tücsi" Mihály: Élet a Naprendszerben 36 John Varley: Kihuny napunk, sápadnak holdjaink 48 Terry Bisson: A medvék felfedezik a tüzet 56 Borhidi Attila: Az éghajlatváltozás biológiai és társadalmi hatásairól 62 Lukas Krivosik: Világkiállítás 2020-ban 68 Beszámoló az XXV. HungaroConról 69 A 2005. évi Hugo-díjasok 70 James P. Blaylock: Világok harca 82 Megvalósult sci-fi tudományos kishírek 84 Somlai Nóra: Az élet értelme 87 Galaktika a Szigeten és a Művészetek völgyében 88 Kirill Bulicsov: Én fedeztelek föl benneteket elsőnek! 95 Az Eurocon díjazottjai

Antal József JUSTITIA Az igazság római istennőjét nem mindig ábrázolták bekötött szemmel, mégis így vált a törvényhozás legjellemzőbb jelképévé. Az igazság ugyanis pártatlan kell legyen, nem befolyásolhatják a külsőségek. Sem ma, sem a jövőben. (első rész) An. An. An. Hangok. Először csak hangok. 1. Ébredés Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom! Hangok. An! Ébredj, Justitia! Érintés a bőrön, végighullámzik a testen. Epileptikus rángás. An. An vagyok!" Vörös lobbanás valahol az agy látóközpontjában. Sötétség. Hang kívülről: - Ébredj, An! An. An vagyok!" Sípoló sóhaj. A tüdő lassan megtelik levegővel. Az emelkedő mellkas ritmikus fájdalma. Egy ujj behajlik, még egy, még egy... ökölbe szorul a kéz. Elernyed. - Visszajött - közli a hang. Kívül. Felismerem: Iran nővér, helyesebben Iran Anya, még helyesebben az Iran Anya személyiségét őrző android hangja. Visszajöttem, Anyám mondja egy másik hang. Belülről. Felismerem: Darázs nővér, helyesebben An Oven, hibernálásból visszatért Justitia hangja. Az én hangom. Még gyönge vagyok, csak az ujjaimat tudom mozgatni. Csupa görcs és fájdalom a testem. Hagyom, hogy az android gyöngéden felültessen. Nincs könnyű dolga: izmaim, ízületeim nem támasztják a testemet, ráadásul az anabiotikus folyadéktól síkos vagyok, mint egy angolna. Persze Iran Anya gyakorlott ebben. Vagy kétszázötven éve, hogy androidtestében ő ébreszti a hibemálóteremben az útnak induló Justitiákat. Áldassék a neve! Valamikor Justitia volt ő is, legendás Justitia, temérdek sikeres úttal a háta mögött; ő aztán tudja, hogy mire van szükségünk, amikor felébredünk a mélyálomból, amikor görcsök rázzák testünket, bugyogva ömlik elő tüdőnkből az anabiotikus lötty, a

sejtjeinkben izzó fájdalom csak azért nem égeti ki az agyunkat, mert a tudat még messze jár, a talán a halálnál is mélyebb álom mezsgyéin... Igen, Iran Anya tudja, mire van szükségünk! Váltott zuhany és masszázs a mi üdvösségünk! Óvatosan, leányom! Az android lassan talpra állít, megtart, amíg lábamba tessék-lássék visszatér az erő. Elindulok, tétován, rogyadozva, érzem az Anya biztató ujjait könyökömön. Szerencse, hogy nem látom magamat így: reszkető végtagokkal, bele-belerogyva az android óvó karjaiba, ahogy a lötty csorog belőlem és rólam, végig a lábamon. Szerencse, hogy vak vagyok. Szerencse? A trutymó minden lépésemnél cuppog a talpam alatt. Undorító! A zuhany jó! Forró és jeges sugarak csapkodják váltakozva a bőröm. Jó lenne itt állni ebben a kellemes borzongásban örökre. Nem gondolni semmire... Nem gondolni arra, hogy miféle borzalom történt valahol a külvilágban, egy távoli, idegen nap alatt, miért ébresztettek föl ki tudja, hány év mélyálom után. Tényleg, mennyi is? Ötven év? Húsz? Öt? Esetleg egy? Mennyi volt, Anyám? Elzárom a vizet. Puha, nehéz törülköző borul a hátamra. Majdnem tizenkettő. Az Út? Később, An! Lazíts! Nehéz lesz. Iran Anya csak tudja! Bíró maga is. Bíróvá vált, amikor elveszítette a testét, és személyiségét a memóriakristályok fogadták magukba. Ő így akarta. Legalább közel van imádott Yoyájához. A lehető legközelebb. Elmosolyodtam?! Remélem, nem vette észre! Nem szeretném megbántani... Nincsenek már telepatikus képességei, de ismeri minden rezdülésünket, olvas belőlünk még így is... A zuhany jót tett, tudatom kitisztult, ha testem még nem is engedelmeskedik tökéletesen. A test bajára ott a masszázs. Felfekszem az asztalra, s amíg az android hűvös ujjai izmaimat gyúrják, magamban lassan a Justitiák Kánonját ismételgetem: Első legyen a Törvény, Második a Tudás, Harmadik a Döntés, Negyedik az Erő, Utolsó az ítélet!" Mire századszor is elmorzsolom, testem és lelkem felkészült, hogy megismerkedjen a Küldetéssel. Felülök, nem érem el a padlót; harangozom a lábammal, várom, hogy az android ideadja a ruháimat. Nem érzem jól magam mezítelenül... De nem történik semmi, hallom, hogy az android lassan eltávolodik, csak reménykedem, hogy a ruháimat hozza. Ilyesmiről még nem hallottam. Fázom. Hűvös fuvallatok csapkodják a bőrömet, jobb felől húz, nem is tudtam, hogy arrafelé is van ajtó... Bár talán csak átrendezték a termet... Értelmetlen... Végre jön az android! Megáll, valamit letesz mellém az asztalra. Kitapogatom: nem a ruhám! Gömbölyű, sima, az oldalán beállítócsavarok, kábelcsatlakozók... Spirálba tekeredett vezetékek vesznek el valahol, ahová már nem érek el... Hipnopedikus oktatósisak. Fázom, Anyám! Bocsáss meg, Darázs! Elfelejtettem ebben a kapkodásban... Így! Elfelejtette! Képes volt elfelejteni Mag Szektor legnagyobb számítógépének memóriakristályaiban. Mindegy. Már adja is egyenként a ruhadarabjaimat. Alsónemű, vékony, klimatizált kezeslábas. Érzem, piros: a kedvenc színem. A mellény fehér. A Ház színei. Megnyugszom. Talán mégsem olyan veszélyes az Út. Semmi álcázóruha, semmi különleges felszerelés. Kezdjük, leányom! Hangjába mintha árnyalatnyi türelmetlenség vegyülne. Hiába is tiltakoznék, a fejemre illeszti a sisakot, beállítja a finomhangolókat. Megadom magam. Sóhajtva felveszem az ülő relaxációs pózt. Gyorsan elérem a befogadó tudatszintet. A sisak bekapcsol:

Félhomály. Zöld foltok. Zöld fal. Fák. Ágak. Levelek. Aljnövényzet. Dzsungel. Piros pötty. Piros pötty. Piros tócsa a fűben. Vér. Egy láb. Dzsungel. Az ég. Újra a láb. Bakancs, zöld nadrág. Zubbony Nagyobb vértócsa. Égett szélű nagy seb a nyakon. Fű. Avar. Rakétapisztoly torka. Aljnövényzet. Faágak. Az ég. Szürkeség. Sötétség. Monoton, orrhangú férfibeszéd. Akcentusos központi. Nagyjából ugyanez a helyzet a testőrség többi tagjával is. Megmutatom újra a sebet." Vértócsa. Égett szélű nagy seb. Egyre közelebbről. Egy ujj követi a seb vonalát. Szenvtelen férfihang. Nem az orrhangú. Alig érezhető akcentus. A seb jobbról balra, rézsút lefelé húzódik. Bal szélén a bőr megpörkölődött. Erőtérpenge." Arc közelről. Kimeredt szem, tágra nyitott száj. A tettes hátulról támadott, jobb kézzel betapasztotta az áldozat száját, egyidejűleg hátrarántotta a testet, kifeszítette a nyakat, és szabad kezével egyetlen mozdulattal elvágta az áldozat torkát. Három dolog biztos. Egy: a tettes a bal kezét használta a finomabb munkához. Látható a vágás irányán, és ezt mutatják a többi testőrön és a hercegeken talált sebek is. Kettő: nagyon erős és gyors. Ezek a testőrök: tíz rendszer legkiválóbb harcosai, mégis egyetlen mukkanás nélkül haltak meg. Tizennégy profi gyilkos! Ha a nyomdetektorok nem mutatnák egyértelműen, hogy csak egyetlen ember járt a helyszínen, azt mondanám, egy kommandó csapott itt le. Ja, harmadszor: mindenre elszánt lehet, nem zavarta, hogy tetőtől talpig véres lett..." Az orrhangú: Megyek a hercegekhez." Szürkeség. Őserdő. Széles csapás. Tisztás. Vér. Letaposott aljnövényzet. Férfiholttest. Hanyatt, kicsavarodott lábbal. Vadászöltözék. Vérfolt a hason, a mellen. Pörkölt szélű lyuk a zekén. Fű. Férfiholttest. Bal oldalán. Kicsavarodott bal kéz a hát mögött. Vadászöltözék. Jobb oldalán szakadt, enyhén véres. Sötétség. Szar! Harw! Ez a szar megint bedöglött! Szólhatnál rnár, hogy küldjenek újat!" Szóltam. Bütyköld meg, kisfiam!" Csattanás. Az ég. Na végre! Folytatom." Véres zeke. Vértócsa. Feltúrt avar. Három rakétapuska. Fű. Rakétapuska. Letört ág. Férfiholttest. Háton. Sötétség. A...!" Csattanás. Azért!" Seb a jobb alkaron. Égett ruhaujj. Kevés vér. Seb a bal combon. Egésnyom. Kevés vér. Véres felsőtest. Égett seb a bordák alatt. Vértócsa. Fű. Bokrok. Férfiholttest. Hasán. Agakból épített les. Fonnyadt levelek. Fű. Hőtároló kulacs. Élelmiszerzsák. Rakétapuska tárak. Fű. Szürkeség. Sötétség. Az orrhangú beszél. Viszszamegyek a trónörököshöz. Ott látszik a legjobban." Érthetetlen morgás. Itt van!" A háton fekvő test. Ger herceg." A másik hang. A trónörökös testén több seb is található." A karseb közelről. A kép kimerevedik. Seb a combon. Közelkép. A mellseb. Közelkép. Kimerevedik. A karon és combon csak a felületi sérülések láthatók. A herceg halálát a mellkasi szúrt seb okozta." Egy ujj a seb alsó részére mutat. Itt, közvetlenül a bordák alatt. A ruházaton kiterjedt, hosszúkás égésnyom látható, jobbról rézsút fölfelé balra." Ormótlan, szürke doboz furakszik a képbe. Fedél kattan. Kapcsolók. Képernyő. Zavaros, kusza vonalak. Nagy felbontású kézi ultrahangos tomográf. Kéz a kapcsolók között. A kép összeáll. Ruhaszövet. Bőr. Izomrostok. A bordák rácsa. A tüdő. A szív. Roncsolás, vérömlenyek. Vastag, fekete égésnyom ferdén a szívig. Látható: jobbról balra. Bővebbet a boncolás után." Szürkeség. Sötétség. Ebresztőimpulzus. A sisak kikapcsol. Maradok a pózban, várom a folytatást. Kelj fel, Darázs! hallom az Anya hangját. Nincs tovább. Nincs tovább! Összerezzenek. Férfihang a hibernátorteremben! Nyugalom, Oven nővér! Yoya vagyok. Yoya! A Főbíró személyesen! Persze megismerhettem volna a hangját... Az ördögbe! Mint egy tizenéves fruska! Darázs! Persze, ha a Főbíró személyesen indítja útnak az embert... Ilyesmire nem emlékszem a ház történetében] Mégsem akármilyen Út lesz ez! Es még jóformán semmit sem tudok az egészről. Bár... Tizennyolc halott egyetlen emberre! Késsel... Ördögi. Nos, mi a véleményed, Darázs? A Főbíró becenevemen szólított! Lesz ez még cifrább is? Igen kevés információhoz jutottam, Bíró, de minden jel szerint profi bérgyilkossal állunk szemben. Csak idő kérdése, hogy megtaláljam. A dolog nem ilyen egyszerű, leányom. A Főbíró hangjában türelmetlenség. Mi ez az egész? Ha megkaphatnám a boncolási jegyzőkönyveket és a jelentést a nyomdetektálásról... próbálkozom. Nincs boncolási jegyzőkönyv! Yoya leplezetlenül ingerült. Nincs nyomdetektálás! Megeny-

hülten folytatja. A nagyherceg nem engedélyezte fiai boncolását. A nyomkövetésről pedig csak egy rövid jelentést kaptunk. Olvassa, Iran nővér! - Mivel a nyomozócsoport csak az elkövetés után nyolc órával érkezett a helyszínre, IR detektálásra nem volt lehetőség. A tettes ismeretlen illatanyaggal elfedte saját szagspektrumát, így mindössze az ismeretlen anyag követésére volt mód. Eszerint: a tettes a hajtók vonala felől érkezett a hercegi leshelyhez, majd sorban leterítette a testőrség tagjait. Ezután hátulról a fedezékbe hatolt, meglepte a reggelijüket fogyasztó hercegeket, majd rövid dulakodást követően megölte őket. A bűntény után a tettes az ellenkező irányba távozott, elhagyta az erdőt, majd a szavannán tízpercnyi gyaloglás után járműre szállt. Jelentés vége. Ismeretlen eredetű szagspektrum mellékelve." Satöbbi, satöbbi... Köszönöm, Iran nővér. Kaptam még egy rövid összefoglalót a nyomozás vezetőjétől. Harw Kenno jó barátunk. Ezt majd olvasom én. A boncolást nem engedélyezte a vén gazember, de azért a tomográffal jól átvizsgáltuk a tetemeket. A testőröknél semmi különös, de a hercegeket megkötözte, majd egyenként elengedte, és szabályos párviadalban végzett velük. Ha érdekel a véleményem, ez nem holmi bérgyilkosság. Inkább afféle leszámolásnak látszik. Remélem, ha kitör a háború, számíthatok Lalla..." Errh, erh... Ez nem tartozik ide. Yoya köhögött! A memóriakristályokban ingerelhette valami a nem létező torkát! Még hogy nem tartozik ide! Nem véletlenül olvasta föl azt a félmondatot... Szóval háború lehet az ügyből! De hol, az Isten szent nevére? Ügy látszik, a Főbíró olvas a gondolataimban: Mag Szektor két legerősebb királysága, Wen és Ark hagyományosan ellenséges viszonyban állnak egymással. Titokban mégis mindkét uralkodóháznak kereskedelmi érdekeltségei vannak a másik birodalomban. Mostanra megérett az idő és ebben nem kis része van a Háznak, hogy ezeket az érdekeltségeket legalizálják. Ebből a célból utazott Wenbe Ark négy hercege és kancellárja. A protokoll egyik eleme vadászat volt a kellemes éghajlatú Ed-Wen bolygón. Vadászat a csak ezen a bolygón honos ragadozó óriás sáskára. Ezen a vadászaton követték el a gyilkosságokat. A bolygó azóta zárlat alatt van, Wen és Ark hajói őrzik. A tettes nem hagyhatta el Ed-Went. A zárlat előtt sem? Felesleges kérdés... Nem. A bűntényt harmincnyolc perccel az elkövetés után már felfedezték, és a zárlat azonnal

fölállt. Ez alatt a félóra alatt egyetlen hajó sem hagyta el a felszínt. Ha jól emlékszem, Ed-Wen a királyság negyedik legnépesebb világa... Igen. Kétmilliárd lakosa van. Csak? A fele nő, negyedét kizárhatom a kora vagy az egészségi állapota miatt... Maradt ötszázmillió gyanúsított. Remek munka lesz! Van hozzá egy azonosítatlan szagmintám. Es persze ne felejtsük el, a tettes balkezes! Ha igaz... Az Út kulcsszava az idő, Darázs! Sawn nagyherceg ultimátumot küldött IV. Vend királynak: amennyiben egy hónapon belül nem szolgáltatják ki Arknak a tettest és bűntársait, úgy maga szolgáltat igazságot. Teljes haderejével. Ki az a Sawn nagyherceg? Arkban a de Lorian dinasztia uralkodik... Uralkodott, Darázs. Amíg anabiózisban voltál, a nagyherceg elűzte a de Lorian dinasztiát. Igazság szerint kiirtotta az egész királyi családot. Nem koronáztatta magát királlyá, mint kormányzó uralkodik, de ő Ark tényleges ura. A tettes lehet valami Lorian rokon, vagy egy királyhű nemesember. Ez megmagyarázza a párviadalokat... Kézenfekvő, hogy Wenbe menekültek... Csend. Hosszúra nyúlik, de tudom, hogy Yoya itt maradt. Mintha a tarkómon érezném nem létező leheletét... Úgyis elmondja, amit akar. Tessék! An Oven! Igen, Bíró! Tudnod kell, hogy ez az Út a legfontosabb a Ház megalapítása óta. Tizenkét év hosszú idő. Ark és Wen körül bonyolult szövetségi rendszerek hálója alakult ki a Sawn hatalomátvétel óta. Ha a két királyság egymásnak ugrik, lángba borul az egész Mag Szektor. Ez pedig mindannak a végét jelenti, amit a Ház ezeréves fennállása alatt létrehozott. Yoya hangja elhalkult. Lehet, hogy magát a Házat is elsöpri egy ekkora háború... Ez nem történhet meg! A Törvény ereje megvédi a Házat! mondom ki hangosan. A háborúban nincsenek törvények, Darázs! Hallgass meg egy mesét, Darázs! Iran Anya meséi! Elkísérnek bennünket kislány korunktól fogva, attól kezdve, hogy átléptük a Ház küszöbét. Es minden meséből valami újat tanulunk. Hallgatlak, Anyám!" Hallgatlak, Anyám! De Yoya szólal meg:

Olyan dolgokról hallasz majd, Darázs, melyeket a Házban is csak kevesen ismernek. Soha, senkinek nem beszélhetsz róluk. A Ház biztonsága, az egész Galaxis jövője áll vagy bukik azon, hogy titkaink titkok maradnak-e. Yoya természetesen körülményes és emelkedett, mint mindig. Ő a Főbíró. Még egyszer! Hallgatlak, Anyám! Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bíró. Itt lakott Lalla bolygón, szabad idejében a bolygó sivatagait kutatta. Egyszer aztán szörnyű homokvihar tört rá a pusztaság mélyén. Már azt hitte vége az életének, amikor észrevette, hogy a szél különös épületeket takart ki a homok alól. Odavánszorgott, a falnak dőlt, mire az megnyílt előtte, s ő bezuhant a résen, és eszméletlenül terült el a padlón. Amikor magához tért, világos, nagy teremben találta magát. A falakon ősi feliratok, eleven képek vilióztak. A bíró kibetűzte az ódon betűket: SZÖVETSÉGI KÖNYV- TÁR - LALLA-PUR". Ez a Ház alapításáról szóló mese. A bírót Yoyának nevezték folytatta a Főbíró, és kincset talált Lalla homokja alatt. Kezében volt az ősök minden tudása... Mi ez? A Ház történetével traktálnak? Tizenkét éves korom óta ismerem! Akkor a bíró felépítette a Házat, és a Törvény hatalma növekedni kezdett Mag Szektorban. Ez a Törvény hatalmáról szóló mese." Az eleje. Es a vége: Azokat a nőket pedig Justitiának nevezték, és nem látó szemük az Igazság fényét veti a világra. Kardjuk az Ő kardja, Páncéljuk az Ő páncélja. Kísérje Útjukat a Törvény!" Mi ütött belém? Mesével szórakoztatom magam, odakünn pedig egy tizennyolcszoros gyilkos vár rám. Es a háború réme! Háromszáz éve Mag Szektor népe hírből sem ismeri a háborút... Jól tudom, hogy ismered a Ház történetét, Darázs. Yoya hangja. Csak azért idéztük fel a kezdeteket, hogy tisztában légy azzal, a Ház hatalma a régmúlt homályába vesző Galaxis Szövetség tudásán alapszik. A Végítélet Háborúk előtti időkből származó tudáson... A Végítélet Háborúk! Az emberi történelem legkegyetlenebb háborúi. Amikor utoljára vetettek be Tiltott Erőket. Amikor egész szektorokat tett lakatlanná a radioaktív por, bolygók ezrei váltak sivataggá, milliárdok párologtak el egyetlen villanásban vagy sorvadtak el sugárbetegségben. Csak nem azt akarja mondani a Bíró, hogy...? A Ház hatalma mögött az atomenergia áll. Ez a mi legfőbb titkunk, Darázs. A Törvény valódi ereje az a Tiltott Erő, amelyet a Galaxis minden jelentősebb vallása kiátkozás terhe mellett tilt, és titokban minden világi hatalma a megszerzésére vágyik. De az a tudás elveszett... Legalábbis a Galaxis többi része számára. Erőszakkal kell visszafognom magam, hogy ne vessek rontás elleni jelet a levegőbe. Tehát a Ház rendíthetetlennek hitt materialista nevelése csak törékeny máz gyermekkorom babonáinak tompa agyagja fölött. Már repedezik is... Egy hang merül fel emlékeimben: katt, katt, katt..." A Szent Számláló hangja. Csoszogó léptek, hosszú köntösök suhogása, monoton kántálás. Hirtelen összeverődött emberek kíváncsi moraja. A csoszogás megszűnik, a kántálás fölerősödik. Tompa puffanások, fa reccsen. Futó lábak dobogása. Kerítsd! Kerítsd!" Ökölcsapások, fájdalomkiáltás, zuhanó test robaja. Lábak lépcsőn föl, lépcsőn le. Földre szórt holmik csörömpölése. kit, kit, kit, kit..." A Szent Számláló hangja hisztérikussá válik. Íme, testvérek, ez az ember a gonosz hálójába került! Tiltott erő forrásával szennyezte be magát, és ezt cselekedte volna testvéreivel is! Isten és ember előtt a legutálatosabb bűnt követte el! Mi legyen hát a sorsa?! Ítéljetek, testvérek!" Rontás!!" Rontás!!!" Halál rá!" A tömeg egybeolvadt hangja. Halál!" Dulakodás. Érthetetlen kiáltások, ökölcsapások. Halálordítás. Csönd. A tömeg szétszéled. katt, katt, katt..." A Szent Számláló nyugodt hangja. Megkapta, amit akart. Vért. Halált. Ma már tudom, a vén Kyre apó daganatokat gyógyított sugárzással. Eleteket mentett meg... Eleteket a Tiltott Erővel. Ha ő megtehette, én miért ne? Meg kell akadályoznom a háborút. Eleteket menteni. Pokolba a repedésekkel! A radioaktív pokolba! Tudom, hogy nehéz most neked folytatja a Főbíró -, de azt is tudom, hogy belátod, a tudás

önmagában nem jó vagy gonosz, csak az emberek cselekedetei által válik jóvá vagy gonosszá. Mi itt a Házban azon munkálkodunk, hogy a tudást újra elterjesszük az egész Galaxisban. A tudást és a Törvényt, mert az értelemhez azon keresztül vezet az út. Sokan tanulnak itt, a Házban. Egyesek a tudás őrei, sőt fejlesztői lesznek, mások a tudomány magjait viszik szerte a Tejút világaira, megint mások arra vigyáznak, nehogy olyan ismeret kerüljön idő előtt napvilágra, amely veszélyes lehet. De csak ott tudnak eredményesen dolgozni, ahol a Törvény hatalma óvja őket. A Törvény, mely lassan megváltoztatja az emberek gondolkodását, a Törvény, mely értelmetlenné teszi a háborút, a Törvény, mely ma még gyenge, egy nagy háború nyom nélkül elsöpörne mindent, amit általa létrehoztunk... Őrizők, Magvetők és Gyomlálók suttogom. - Akkor hát... A mindig zsúfolt tantermek, a laboratóriumok, a folyosókon mélázó komoly növendékek. Es én még azt hittem... Az hittem, mindez csak értünk van. Ertünk, Justitiákért, hogy minél hatékonyabban terjeszthessük a Törvényt. Az induló Justitiákat kiszolgáló növendék halk büszkesége. Ki kit szolgál itt tehát? -Főbíró! Készen állok! 2. Úton Nem lehet háború, An! Jellemző. A Főbíró csak a Házra gondol. Mellesleg én is. Lehet, hogy emiatt nem rögzült az ark wen nyelvjárások és szokások hipnopéd beültetése. Kár lenne azért a két napért. Hamarosan kiderül. A graviplán finoman megdől alattunk, ahogy az Anya fordulóba viszi a gépet. bakbakbakbakbak..." A táska csúszni kezd a bütykös fémpadlón. Utánakapok, megmarkolom, aztán, mintha izzó fémhez érne a tenyerem, elengedem, és visszakapom a kezem. bakbak..." Továbbcsúszik. Elszégyellem magam. Erősem megfogom, magamhoz rántom, térdemre emelem. Ha Tiltott Erő, hát Tiltott Erő. Remélem, az Anya nem vette észre az ijedtségemet. Idő kell, míg megszokom, hogy a Tiltott Erő felett rendelkezem. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm... Hát megkezdődött. Gondolatok sztatikus zöreje. Millió és millió gondolaté. Közeledünk a városhoz. Mostantól ügyelnem kell arra, hogy kizárjam az agyamból ezt az áradatot, mielőtt a sztochasztikus gondolathullámok tisztára mossák az agyamat. Mostantól nem An Oven vagyok, hanem Darázs, Justitia a Törvény Utján. A tehetetlenség előrelódít: az Anya megállította a gépet. A graviplán finoman lebeg. Kitalálom, hogy hol. Simogató gyermeki gondolatok. Az Ali-szigeti óvoda. Iran Anya tudja, hogy szeretek itt megpihenni, mielőtt a kikötőbe indulok. Az utolsó pihenő az Úton. Sokan közülünk efféle helyekre húzódnak ilyenkor. Az Anya finoman leereszkedik a géppel. Jó itt. Elringat, körülölel a békesség. kling, kling" A pilótaülés rugói halkan megereszkednek: az android felállt. Léptei felém dobognak, az ülés lesüllyed alatta. Megfogja a kezem. Nagyon sok múlik rajtad, Darázs. Azért választottunk téged, mert a legjobb vagy. A telepaták közül, valamikori önmagamat is beleértve, te vagy a leginkább ura a képességeidnek. Ha te kudarcot vallasz... De ne is gondoljunk erre! Most megáldalak. Az android hűvös ujjai a homlokomra rajzolják az ősi jelet. Minden rendben. Indulni kell. Köszönöm, Anyám! Mehetünk. Az android visszaballag a kormányhoz. A kikötő még messze van. A táska zárjával játszom, időnként mintát veszek a városból felcsapó erősebb gondolathullámokból: semmi különös. Az emberek élik megszokott életüket. Itt, a Ház árnyékában meg se fordul a fejükben, hogy az űrön túl valahol már ébredeznek a háború kutyái. Fogaikat vicsorítják, morognak, az erejüket próbálgatják... A graviplán megdől, süllyedni kezd. Máris a kikötő? Egy pillanatra megnyitom a tudatomat. Csak a legerősebb gondolatok jutnak el hozzám: lehoznitizenhétezerreotttartaniamígcsaklehetazishkaijárathuszonnyolconvárhatvárhat... kiezafickókiezafickóelkellkapnomnyolcadikasorbannyolcadik...

addurammostazegyszernenézzékmegakisbőröndötcsakakisbőröndötneadduram..." A kikötő. A graviplán lágyan talajt fog. Az android hátrajön, felemeli a táskát, már kinn is van a járműből. Jó lenne még itt üldögélni egy kicsit. Vagy nagyot. Ez az! Egy jó nagyot üldögélni. Mondjuk ítéletnapig. Vagy tovább. Félek. - Megyek már, Anyám! Az android lesegít a graviplán lépcsőjén. Hoszszú másodpercekig támaszkodom a karján, élvezem az utolsó pillanatokat, amikor még segít valaki, nem egyedül kell boldogulnom. A csarnok hangos, hallásomnak semmi hasznát sem veszem. Az Anya biztos kézzel vezet az emberi és gépi zajok útvesztőjében, mégis hiányzik a Szem. Jó lenne már magam mellett érezni, szemével látni... Ábránd. Ha akad is megfelelően fogékony elme a kikötőben, az ő útja nem az én Utam. Az igazi Szem ott vár Ed-Wenen. Megyek, Iran Anya fogja a kezem, cipeli a táskát. Kösz, egyelőre megvagyok. Egyelőre... A csarnok zaja elhalkul: a diplomáciai részlegben járunk. A diplomatafolyosón fogok beszállni, a diplomataosztályon fogok utazni. Mint rendesen. Egyedül. Mint rendesen. Félek! Az Anya észreveszi pillanatnyi megtorpanásomat. Persze kitalálja az okát. Gyengéden megállít, megfordít: - Ha úgy érzed, An, hogy nem tudod megcsinálni, most forduljunk vissza! - Félek, Anyám. - Félhetsz. Mindenki fél, én is félek. Csak annyi a titok, hogy bízzál magadban, bízzál a Törvényben... A Törvény bízik benned. Es én is. Mehetünk? - Mehetünk. Megyünk, a folyosó mintha végtelen lenne. Semmi zaj, csak a saját lépteink dobognak. Az androidéi határozottan, egyenletesen: dang, dang, dang...", én szinte csoszogok: sin, surr, sin surr..." Felderít ez a duett, felveszem az android ritmusát, és mormolni kezdem a Kánont. Az Anya megszorítja a karom, valósággal visszaránt. Igaza van: előretapogatózom, kezem az ellenőrzőpultba ütközik. Emberek motoznak mögötte. A Nővérem a tizennyolc-húszas kompjárattal utazik a tranzitállomásra mondja mögöttem az android. Ott átszáll a Négycsillag személyszállítóra. Nővérem neve An Oven. Világtalan. Akadna itt valaki, aki segítene neki? Mozgás a pult mögött, komputerbillentyűk kattogása: An Oven? - Női hang. Rendben. Haladjon át a bal oldali folyosón! A levegő mozgásán érzem, hogy arrafelé int. Óriási segítség. Köszönöm. Majd én elkísérem. Férfihang mellettem, férfiillat az orromban. Észre sem vettem, hogy itt termett! Nem fordulhat többé elő! Mire elérem Edát, százszázalékos figyelmi állapotban kell lennem. Ha megengedik, hölgyeim, Val Avram hadnagy, a Négycsillag csillaghajó harmadik tisztje. Nagyon örülök. Nem rázza meg a felé nyújtott kezem. Épp csak megérinti az ujjam hegyét, és forró, nedves levegőt érzek a kézfejemen. Kézcsók! Még soha, senki sem csókolta meg a kezem! Jólesett. Köszönjük a fáradozását, uram. Az android hangja kissé ellenséges. Kíváncsi vagyok. Megnyitom a tudatom. Csak a szenvedély bíborszínű kavargása. Nagyon erős gondolat: gyönyörűkicsibaba IAkaromakaromakarom..." Olyan erős, hogy pillanatokra egy kép is bevillan. Mezítelen nőalak, odaadó pózban. Aranysárga bőr, fekete trapézhaj... Én vagyok. Elég volt! Az android idejében megfogja a kezem, mielőtt pofonra lendülne: Ideje indulnod, An! Megöleljük egymást. Kísérjen a Törvény! súgja még egyszer, aztán szinte ellök magától. dang, dang, dang...", elhalnak a léptei. Jöjjön, kisasszony! A férfi hihetetlenül gyengéden megfogja a kezem. A Törvény helyett most

jobb, ha ő kísér. Persze csak addig, ameddig én akarom... A világ újra összeáll, otthonos, egész, a félelem halálos szorítása felengedett, a rémek eltűntek. Túl vagyunk az Ugráson. Rohadt dolog! Amit a hétköznapi ember egy kis múló roszszulléttel elintéz, minket, telepatákat kegyetlen próba elé állít. A szakértők szerint a térsűrítés a jelenlévők tudatát valamiféle kollektív lélekké gyúrja össze. Ebben aztán rendesen elszabadul minden félelem és vágy. Es persze ott vagyok a kellős közepén. Brrr! Utána legjobb meditációs pózban a padlóra kuporodni, és addig ismételgetni a Kánont, amíg az utolsó mocskos gondolat is el nem tűnik az agyamból. Pont úgy, mint most. Ideje a testemmel is foglalkoznom. Előveszem a Kardot és a gyakorlópálcát. A pálcát Abdan, a Ház vívómestere programozta. Így, előzetes gyakorlások nélkül tíz perc vívás Abdannal, és az ember napokra bensőséges viszonyba kerül a legapróbb izmával is. Persze egy kiadós izomláz juttatja ehhez a remek érzéshez. A pálca elektromos ütései szinte szót sem érdemelnek. Viszont az Ugrás borzalma csak halovány emlék maradt! Fekszem a padlón és levegőért kapkodok. A bal combom és karom zsibbadt és sajog, a hasamon egy döfés nyoma. Mellesleg tizenkét esztendőnyi mélyálom után nem is rossz! Holnap csak egy ütés nyoma fog sajogni. Holnapután egy sem. Holnapután... Akkor már teljesen Darázs leszek, nem ez a kába méhecske. Kopognak. Csak Avram lehet. Jobb híján egy lepedőt csavarok magamra. Az illata megelőzi. Férfias, agresszív, de nem kellemetlen illat. Fura. A tiszteknek az Ugrás idején a hídon a helyük. Vagy megváltozott az Egységes Galaktikus Űrhajózási Szabályzat? Mit akarhat? - Mit kíván, hadnagy úr? - Csak látni szerettem volna... Itt van, egészen közel. Az illata felerősödött. Szaporán lélegzik, szinte liheg. Veszélyt érzek, nem a harc veszélyét, valami ismeretlent. Megnyitom a tudatom. Nincsenek gondolatok, csak a vágy vöröse, meztelenül vonaglom, ellenkezve, aztán megadóan, érzem, ahogy a dereka köré fonódik a combom... No, ebből elég! Fantáziája az van a fickónak! A valóságban magához szorít, szája a számat keresi, cibálja rólam a lepedőt. A legegyszerűbb fogással szabadulok meg tőle, s még a levegőben egy egész picikét herén rúgom térddel. Mire földet ér, csak arra képes, hogy öszszegörbedve, vinnyogva heverjen az oldalán. A Kard már a kezemben, hegye a férfi torkán. Ez egy erőtérkard hangom olyan bántóan nyugodt tud lenni, ha bekapcsolom a pengét, lerepül a fejed. Nem moccansz, nem lélegzel. Csöndben leszel. Most mondhatsz egy halk igent", ha megértetted! Meg se várom, hogy szóljon, alámerülök tudatában. Nincs félelem, csak múló ijedtség, csodálkozás. A fájdalom sárga köde mögött halványan a vágy vöröse. Egy gondolat: miért?" Nem fél! Ez nem tudja, hogy ki vagyok! Ideje, hogy megtudja! Jól figyelj, hadnagy! Ha eddig nem találtad volna ki: én egy Justitia vagyok. Egy Úton járó Justitia. Persze lehet, hogy nem hallottál még rólunk. Elmondom. Minket úgy is ismernek, hogy az Igazság Szüzei". Hozzánk nem érhet úgy férfi, ha tudod, ez mit jelent... Mélyet lélegzem: Megkívántál, ez valószínűleg azt jelenti, hogy tetszem neked, mint nő. Mondjuk, ez nekem mint nőnek jólesett. Ennyi. Nem szeretném, ha ellenségemként hagynád el ezt a kabint. Tudod, hogy én ki vagyok, most elmondom, hogy te ki vagy! Tehetséges ember, Val Avram hadnagy. Nem ismered a félelmet, fantáziád pedig egészen különlegesen fejlett. Sokra fogod vinni a hadseregben. Hihetsz nekem. Mi, Justitiák képesek vagyunk a jövőbe látni... Blöff. De kell, hogy ez a férfi többnek lásson, mint ami valójában vagyok. Semmi szükségem egy hiúságában kétszeresen is sértett hímre, ellenben a hajón elkel a segítség...

Általában mutasd kevesebbnek magad, mint ami valójában vagy, An! Általában jó, ha ellenfeled alábecsül hallom a Belső Út Mesterének hangját Általában. De akadnak majd helyzetek, amikor meg kell rettentened az ellenfeledet. Képesnek kell lenned hatalmasabbnak mutatkozni a valóságosnál. Sohase feledd: a félelem a te segítőd!" Felállhat, hadnagy! Lassan! Vigyázzon! Tudja, ismerem minden gondolatát... Ujabb blöff. Viszont ez egész Mag Szektorban elterjedt rólunk. Pedig ha tudnák, hogy csak felfokozott állapotú elmékbe vagyunk képesek behatolni! Izgalom, félelem, düh, fájdalom, szenvedélyek segítenek, hogy a felnőtt agyak egyébként ösztönösen elzárt mélyére hatolhassunk. Avram fájdalma múlóban, máris csak zavaros gondolattöredékeket vagyok képes elcsípni. Szerencsére a vágy vörösét se látom. Most menjen el! Igen... Bocsásson meg! Tudnom kellett volna. Elkábított a szépsége... Hisz maga... Elvörösödik. vak", fejezem be a gondolatot. Igen, a Galaxisban, legalábbis Mag Szektorban rajtunk kívül nincsenek világtalanok. A vakság különböző formáit ősidők óta gyógyítják. A mi esetünk más. A mi látóközpontunk telepatikus szervvé módosult. Valami méhen belüli fejlődési zavar. Szerencsére nem öröklődik... Kicsi vagyok. A Tanító szikár alakja magasodik fölém. Ez a te teszted, An? Igen, Tanító úr. Ez a másik itt a kezemben Jaq Emané. Tizenegy pontban ugyanaz a hiba van bennük. Ezek a hibák nem következnek egymásból. A dolgozatot valamelyikőtök lemásolta a másikéról. Esetetekben ez csak Jaq lehetett, viszont kettőtök közül ő sokkal jobb matematikus... De Tanító úr! Olyan messzire ülünk egymástól... Ezt én is tudom, An. Most melyikőtöket büntessem meg? Mivel téged kizárhatunk, Jaqot fogom... Ne tessék! sírok. Én voltam. Hallgatlak, An. Ilyenkor, dolgozatíráskor... ankh... de sok... sokszor máskor is... ké... képeket látok... ankhh... a megoldásokat... ankh... leírom őket. Zokogok. Megállíthatatlanul. A Tanító megsimogatja a fejem. Jól van, An! Ne sírj! Ma este meglátogatom a szüleidet. Meglátogatta. Egy hét múlva már a Ház hajójának ablakából néztem otthoni világomat. Akkortól fogva Justitia vagyok. Sziszeg az ajtó. Avram kilép. -Val. Igen? Köszönöm, hogy eddig a segítségemre volt... Nem szól. Elment. Felhívjuk kedves utasaink figyelmét, hogy hajónk két óra múlva kiköt Ed-Wen Alamedia II fogadóállomásán. Kérjük, poggyászaikat egy órán belül adják le a Szállítórészlegben! Zöld szektor, négyes folyosó, ötös, hatos, nyolcas rekesz. Kérjük... Végre! Ed-Wen. Ideje felöltöznöm. Az űrállomás fedélzetére már mint Justitia lépek. Teljes fegyverzetben. Sárga, testhez tapadó kezeslábasban, fehér energiaelnyelő bodyban, Páncélban. Fejemen az Igazság szárnyas Sisakja, hátamon az Igazság Kardja. A látványt csak a koffer fogja rontani... No meg az, hogy Sisakban-csizmában se vagyok magasabb százötvennégy centinél! De a Páncélt és a Sisakot fekete csíkok borítják. A Shún bolygó bambuszdzsungelében kerültek rájuk. Sikeres Út volt, mint azóta valamennyi, de emlékszem minden pillanatára, mert az volt első Utam. Ebben az álcázószínekkel befestett Páncélban tértem vissza a Házba. Sohasem felejtem el, amikor a Növendékek és Mesterek sorfala között a Bírák elé léphettem. Előttem a lehorgasztott fejű, megbilincselt Bűnös. A Növendékek akkor neveztek el Darázsnak. Arra számítottam, hogy színeim alapján majd a Tigris nevet kapom. Nem jött össze... Persze utóbb kiderült, hogy még szerencsém is volt. A Szem évekkel később elmesélte, hogy először Cirmosnak neveztek. A Szem! Az első Szemem. Magvető lett. Kivételes tehetség volt. Már nem él. Legalább kétszáz évvel éltem túl. Bárcsak itt lenne most velem! De csak Avram jött. Az illata megváltozott. Szelídebb lett. Az elméjébe azóta képtelen vagyok behatolni.

Jöjjön, An! Átkísérem a dokkolózsilipbe. Kíváncsi vagyok, mire gondol, hogy így lát, Justitiaként, teljes fegyverzetben. Plusz a koffer. Sohasem fogom megtudni... Avram nem szól, csak fogja a kezem, és viszi a koffert. Megérkeztünk. Most vissza kell mennem a hídra. Itt már elboldogul az utaskísérőkkel is. Köszönöm, Val. Ne feledje, amit mondtam! Használja a tehetségét! Leülök, valami igazán kényelmetlen, merev tartással. Nem tudok hátradőlni a Kard miatt. Nem baj! Az idő most száguld, a hajót egyre sűrűbben rázzák meg a korrekciós fúvókák lökései, majd egy végső zökkenéssel elvégzi a dokkolást. Valaki meglehetősen durván megragadja a karomat. Kérem, kisasszony! Átkísérem az állomásra. Kellemes, de fáradt női hang, könnyű parfümjét is érzem... Ha tudná, milyen közel volt a halálhoz! Szerencse, hogy idejében megszólalt: kezem már indult, hogy földre vigyem. Megéreztem, mielőtt hozzám ért volna. Persze még örülhetek is ennek a váratlan incidensnek; meggyőződhettem, hogy újra a régi vagyok. Két másodperc alatt megindítottam és meg is állítottam a támadást. A mozdulat lendületét végül úgy vezetem le, hogy felveszem a táskát. Köszönöm. A mosolyom igazából Avramnak szól. Még mindig törődik velem. Elindulunk. Es meg is torpanunk nyomban! A zsilipajtó szuszogását futó lábak dübörgik túl. Nehéz csizmák dobbanásai, kurta parancsszavak, závárcsattogás. Az átszállásra várók ijedt hördülése, tétova csoszogás, ahogy a katonák a váró innenső felébe szorítják őket. Végigtapogatózom a felkorbácsolt tudatokon. Húsz nézőpontból követhetem az eseményeket. A katonák félkaréjban nyomultak be, a falakhoz szorítva az embereket. A váró közepe kiürült. Nem sötétbarna egyenruhás határőrök, hanem állig felfegyverzett ark bolygóközi gyalogság. Nem nyomulnak tovább, élesre töltött rakétapuskákkal várnak valamire. Végleg a zsilippel szemközt álló riadt, de mégis kíváncsi kamasz nézőpontja mellett maradok. A fiú kellőképpen ijedt és fiatal ahhoz, hogy Szemként használhassam a következő félórában. Ha az következik, amire számítok, ennyi idő elég lesz. Óvatosan, nehogy a katonák támadásnak vegyék, a fiú mellé araszolok. A koffert közénk helyezem. A fiú összerezzen, és lepillant rám! Jól nézek ki, de a Házra! Még ez a kölyök is magasabb nálam. A mellettünk szobrozó katonáról nem is szólva. Legalább két Darázs kitelne belőle! Persze a kölyök mozgolódását kiszúrta a barom! A rakétapuska torka az arcom elé nyomul. Hé, te! Vissza! Lehetetlen úgy tenni, mintha máshoz szólt volna, de megpróbálom. Hiába... Hé, te! Vissza! Takarodj vissza a helyedre! Én Justitia vagyok, az Igazság Leánya. Engedj az Utamra! Azt mondtam: vissza! Megpróbál mellbe lökni a puskatussal. Könnyedén kicselezem. Úgy látom, nem értettél meg, barátom. Én Justitia vagyok, ne állj az Utamba! Újra próbálkozik. Ezúttal a padlóra kerül, puskája pedig valahogyan az én kezembe... A nehéz test zuhanásának zajára végre előkerül egy tiszthelyettes. Persze hat rakétapuska mered rám. Kérem, őrmester! Az Igazság Házának küldötte vagyok. Az a dolgom, hogy elfogjam Ark trónörökösének gyilkosait. Az őrmester zavarban van. Átadom neki a fegyvert. Tanácstalansága minden dühét a háta mögött álló szerencsétlen alakra zúdítja. Válogatott ark káromkodások kíséretében a katona kezébe nyomja a puskáját. Most már kénytelen velem foglalkozni: Az a parancsunk, hogy senki sem léphet az állomás területére. A bolygót hermetikusan lezártuk. Egy Justitiával sem tehetünk kivételt. Az nem olyan biztos! A feljebbvalójával akarok beszélni! Trvan tábornok hamarosan itt lesz, hogy személyesen tájékoztassa az utasokat. Kérem, várjon addig türelemmel! Végszóra meg is érkezik a tábornok, személyi testőrsége és egy sápadt, dühös wen határőrtiszt kíséretében.

Úgy látszik, sisakterminálján már értesült erről a kis közjátékról, mert egyenesen felém tart. Ön megtámadta egy katonámat! Ezért rögtönítélő bíróság elé idéztethetném! Megtehetné válaszolom egykedvűen, de az Igazság Házának hetven bolygórendszerben elfogadott tekintélyével találná szembe magát. Nem állíthat meg egy Útját járó Justitiát! De igenis megteszem. Senki sem léphet Ed-Wen területére a Nagyherceg személyes engedélye nélkül. Es ön nem rendelkezik ezzel az engedéllyel. Forduljon vissza! Diadalmasan vicsorog. A wen határőr a fogát csikorgatja. Figyelmeztetem, tábornok, hogy az ön minden egyes szavát rögzítik az Igazság Házában. Könnyen a háborús bűnöket kivizsgáló törvényszék előtt találhatja magát. Kinyújtott kézzel feléje bökök: Vádolom önt, Trvan tábornok, a nyomozás szándékos akadályozásával, mely cselekedetével lehetetlenné tette az Ark Nagyhercegség ultimátumának teljesítését! Vádolom végső soron a Wen és Ark közötti háború kirobbantásával! A tábornok elsápad, levegő után kapkod. Békülékenyebb hangot ütök meg: Gondolkodjon reálisan, tábornok! Az engedély bármelyik pillanatban megérkezhet, és akkor mindenképpen eljutok a bolygóra. Mindketten csak veszítünk, ha makacskodik: én némi időt, ön pedig a becsületét... Feladja. Legyint, fordultában morogja: Menjen!... Menjen! A wen határőrnek láthatóan tetszik a dolog. Üdvözülten vigyorog. Hadd örüljön! Még egyet csípek a tábornokon: Ja, Trvan, kedvesem! Nyugtasson meg, hogy az engedély még nem lapul a zubbonya zsebében! A tábornok elvörösödik, a zsebéhez kap. Felnevetek. Reménykedjünk, hogy nem ezen a negyedórán múlik az Utam sikere! Már csak egy kísérőre lenne szükségem. Tudja, kedvesem, én nem látok... Artikulálatlan üvöltéssel parancsolja mellém az őrmestert és bamba katonáját. Kedves emberek ezek az arkok. (folytatjuk)

Stefan Huslica Visszaszámlálás VILÁGVÉGE VASÁRNAP DÉLBEN kezdődött el. Történt ez annak ellenére, hogy még szombaton este, a közszolgálati televízió főműsoridejében a közkedvelt jósnő különlegesen nyugodt jövő hetet jövendőit. A pozsonyi Szent Márton-dóm felett köröző galambok mozgásából állítólag kiszámolta, hogy nem várhatók sem az összbolygói rendszert megrengető szexuális skandalumok, sem bombatámadások, de még az euró árfolyamának jelentős változása sem. A jósnő viszont nem felejtette el hozzáfűzni, hogy az ökológiai problémákra, az emberi pszichikumban felhalmozott negatív energiákra és a Napon lezajló nagy erupciókra való tekintettel a változás nem kizárt. Showműsorának kritikusai viszont azt állították, ezekkel a mondatokkal csak a producerének szerzett alibit, hogy így védhesse meg magát azon nézőkkel szemben, akik komolyan vették a jóslatokat, hogy azután még jobban megterheljék a már amúgy is leterhelt bíróságokat. Én magam sosem vettem komolyan a jósnő előrejelzéseit. Ugyanis nélkülük is tudtam, hogy mi vár rám. De a világvége, az bizony engem is meglepett. Pont gyógyitalt kevertem magamnak egy rakás színes pirulából, amikor a rádiómban beállított adó villámhírekkel szakította meg műsorát. A hírekből megtudtam, hogy a Mochovce és Jaslovské Bohunice települések mellett levő atomerőművek környékén valamilyen lövöldözés volt. Bevallom, hogy akkor még több figyelmet szenteltem a pohár, mint az elhangzott hír tartalmának. Ugyanis már megszoktam, hogy a Greenwar aktivistái, szokásukhoz híven, lövöldöznek mindenkire, aki számukra nem szimpatikus: a bálnavadász hajókra, a trópusi őserdők maradványaiban tevékenykedő favágókra és a tehénistállók és disznóólak állat-technikusaira is. Figyelmem megélénkült, amikor a hírt néhány perc múlva megismételték, és bejelentették, hogy a szlovák energetikai ipar büszkeségei mel- Korábban elképzelhetetlennek tűnt, de a terrorizmus mára mindennapjaink részévé vált. Nem tudjuk úgy kinyitni az újságot, bekapcsolni a tévét, rádiót, hogy ne botlanánk erről szóló hírekbe. Természetes, hogy az SF-írók is hangot adnak aggodalmuknak, hiszen a világ sorsát minden felelősen gondolkodó ember a szívén viseli. lett még további tizenöt európai ország atomerőműveinek kornyékén keltettek zavargásokat ismeretlen kommandós egységek. Es mivel attól a naptól kezdődően, amikor Zeleny doktor úr felállította a végleges diagnózisomat, nem volt rá többé szükségem, hogy a bankbetétem állapotával foglalkozzam, nyugodtan hunyoríthattam távirányítómmal a legújabb, ultralapos képernyőjű, Philips márkájú televíziós készülékemre. A tévé túlcsordult a világvége-témától. Gyorsan legurítottam gyógyító nedűmet, és átszörföltem a legfontosabb csatornákon.

Már a szörfözésem elején világossá vált, hogy ez most nem az atomenergia-ellenzők átlagon felüli akciója volt. Az EuroNews sötét arcú bemondója komolyra vette figuráját, és olvasógépre szegezett tekintettel tájékozatott, hogy az összvilági médiahálón már terjed a Demokratikus Radikálisok Nagy Manifesztuma. A képernyő alján gyorsan futó szlovák feliratokból továbbá megtudtam, hogy a lövöldözést egy eddig ismeretlen csoport vállalta magára, akik magukat a Kompromisszumok Nélküli Demokráciáért Harcolók Szövetségeként nevezték meg. Akciójukkal arra akarják kényszeríteni a brüsszeli kormányt, hogy függessze fel együttműködését azokkal az autoritatív országokkal, melyek semmibe veszik az emberi jogokat... Ezek után rácsatlakoztam a világhálóra, és megnyitottam postaládámat. A Manifesztum már ott várt rám. A szöveg tartalma elfért két normálisan gépelt oldalon, és hemzsegett az európai terrorizmus legjobb hagyományainak szellemében született szóvirágoktól. Elég volt a hamis szavakból, a semmit sem érő gazdasági lépésekből, a totalitárius országokkal való együttműködésből! harsogta a Manifesztum legfontosabb része. Követeljük, hogy az Unió haladéktalanul üzenjen demokratizáló háborút a kinai kommunista rezsimnek, a világ legnagyobb tirannusának, mely nemcsak hogy megtagadja az alapvető polgári jogokat a világ legnagyobb népétől, de még segíti is a világ összes antidemokratikus rendszerét! Ha az Unió és csatlósai nem hajlandók elhozni a kinai népnek az igazi demokráciát, hét nap múlva pontban délkor levegőbe repülnek Németország, Spanyolország, Franciaország, Bulgária, Svájc, Belgium, Olaszország, Svédország, Szlovénia, Csehország, Szlovákia és Magyarország megszállt atomerőműveinek reaktorai. A Visszaszámlálás már elkezdődött! Megértettem, hogy ezek a fickók komolyan gondolják, amit hirdetnek. A véres vörös frakciók, a nevetséges antiglobalisták és a fanatikus párizsi mozlimok után most végre megjelent valaki, akinek érdekes és szó szerint átütő politikai programja is volt! Felkaptam a telefont, és megpróbáltam elérni Alit. Hiába, mert a mobilja ki volt kapcsolva. A világvége kezdete egy reménytelen esetekkel foglalkozó workshopon érte el, valahol az ország másik végében, Trudyval együtt, aki elkísérte. Mivel érdekelt a véleménye, üzenetben kértem, hogy hívjon vissza. Készek vagyunk életünket is feláldozni a kínai nép szabadságának és az összvilági demokráciának az oltárán! jelentette ki közben élő adásban egy maszkos, dzsekiben feszítő férfi a magyar televízió paksi közvetítésében. Mondatából arra következtettem, hogy ezek esetleg valamiféle internacionalisták lehetnek, mert a Paksnál elhangzottakhoz hasonlóan a Manifesztum közhírré tétetett az összes világ-, és sok kis, egy átlag-európai számára ismeretlen, kelet-európai nyelven is. Egész Európa, a Sumavától keletre és az Oderától nyugatra élő adásban fagyott meg a rémülettől. Sőt még a lakásom ablakai alatt is, ahol naponta szoktak virgonc nyugdíjasok vitatkozni a brüsszeli parlament üléseinek adásairól, valahogy csend honolt. Este, hosszú idő után, a tévé képernyőjén végre újra megjelent a szlovák miniszterelnöknő, s felszólított engem és a lakosság többi részét is, hogy a válság gyors megoldása érdekében őrizzük meg a nyugalmunkat. Elmondta, hogy már felállt a válságbizottság és hogy az atomerőművek környékén statárium lépett életbe. Továbbá kifejtette véleményét, hogy az európai népek közös erővel meg fogják oldani a krízishelyzetet. Az ezt követő sikeres összeurópai családi vígjáték, a "Brüsszel elintézi" televíziós premierjét húsz percig voltam képes nézni annak ellenére, hogy közös pénzekből hozták létre, és amikor a mozikban ment, úgy harangozták be, mint az európai művészek válaszát a hollywoodi producerek szemetére. Én mégis inkább az EuroNewsra kapcsoltam át. A csatorna riporterei, hála a cég helikoptereinek és repülőgépeinek, már szét tudtak szóródni a megszállt atomerőművek hűtőtornyai alatt. Kameráik lencséi előtt a rendőrök, speciális alakulatok és páncélozott katonák zárták le légmentesen a környéket. Sőt a Paks alatt tanyázó újságíró arról tájékoztatott, hogy a hazai

egységekhez amerikai ejtőernyősök is csatlakoztak, akiket eredetileg abba a biztonsági zónába küldtek, mely határt képezett a kínai érdekeltségek és Ausztrália között. A gyorsan összehívott európai válságbizottság elnöke egyenes adásban megjegyezte, hogy a tömegtájékoztatás képviselői jobban tennék, ha nem lábatlankodnának a válsággócok környékén. Csak káoszt okoznak! jelentette ki nyíltan az elnök az EuroNews szemrevaló riporternőjének mikrofonjába. Erre a kijelentésre nyomban válaszoltak a demokráciáért harcolók, akik kifejtették, hogy az információhoz való jog minden demokratikus rendszer olyan alappillére, melyet az összes kormánynak haladéktalanul be kell tartania! A média képviselői felfúvódtak, mint a pávák, és tovább közvetítettek. Ezek ellenére sem bírtam ki az éjszakai tévézést. Oly hirtelen aludtam el, hogy reggel magam is meglepődtem. Ám kiderült, hogy így sem mulasztottam el semmit. Ali mobilja még mindig ki volt kapcsolva, a nagy csomó pirulától továbbra is keményedett a májam, és még mindig rettenetesen éreztem magam. De még így is örültem, hogy nem ott kell hevernem valahol, a város valamelyik szélén álló hospice-ban. Egy ideig tévém sötét képernyőjét néztem, és azzal a késztetésemmel viaskodtam, hogy távirányítómon nyomban nyomjam le a play gombot. Győztem. Előbb elmentem, és egy szelet kenyeret megkentem alacsony kalóriájú növényi zsiradékkal. Közben kinéztem a konyhaablakon. A lenti parkolót megtömték az autók. A sarkon meg egy zöld csíkkal ellátott fehér Octavia állt. A pánik szónokoltam a tükörképemnek egy hirtelen keletkezett szörnyű zűrzavar, szétesés, riadó és káosz. Szerény reggelimmel visszaültem a képernyő elé. A világ végét bemutató élő adás folytatódott.