A Magyarországra érkező járművek műszaki jellemzői eltérhetnek a tájékoztató anyagban szereplő modellek paramétereitől. A gyártó fenntartja a jogot, hogy a motorkerékpárok tulajdonságait (a színeket is beleértve) előzetes értesítéssel vagy anélkül bármikor megváltoztassa, ha azt szükségesnek ítéli. Ez kisebb és nagyobb módosításokat egyaránt jelenthet. Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy a tájékoztatóanyagban a lehető legpontosabb adatok szerepeljenek. Kérjük, a kiadványban bemutatott termékek pontos műszaki jellemzőiről a Honda márkakereskedőknél érdeklődjön. A prospektus - semmilyen körülmények között - nem minősül ajánlattételnek a vállalat részéről. Az értékesítést a kereskedők végzik az általuk kiadott értékesítési és jótállási feltételeknek megfelelően, amelyek másolata kérésre hozzáférhető. Mivel a tájékoztatóanyag előkészítése és nyomtatása a terjesztés előtt hónapokkal történik, a specifikációkban időközben bekövetkezett változtatásokat, valamint a felszereltségre és egyéb jellemzőkre vonatkozó legfrissebb információkat nem minden esetben tudjuk naprakészen átvezetni. Ezért azt tanácsoljuk, hogy a pontos termékjellemzőkkel kapcsolatban mindig konzultáljon a terméket leszállító kereskedővel, különösen akkor, ha döntése a kiadványban bemutatott valamely tulajdonságon múlik. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a feltüntetett üzemanyag-fogyasztási adatok a WMTC szabványelőírásai alapján végzett vizsgálatok eredményeit tükrözik. A teszteket görgőpadon, a jármű szériaváltozatával, csak vezetővel, utas és kiegészítő felszerelések nélkül végeztük. A jármű tényleges üzemanyag-fogyasztása a vezetési stílustól, a karbantartástól, az időjárástól, az útviszonyoktól, a gumiabroncs nyomásától, a felszerelt tartozékoktól, a rakománytól, a vezető és az utas súlyától, valamint más tényezőktől függ. VEZESSEN STÍLUSOSAN! Kérjük, figyelmesen olvassa el a kezelési útmutatót és ismerje meg a kiválasztott járművet, illetve annak képességeit! A koncentráció segít a forgalmi helyzetek gyors felismerésében. Kövesse figyelemmel a közlekedés többi résztvevőjének mozgását és mindig fékezzen időben! Emellett viseljen megfelelő védőfelszerelést, vezessen kipihenten és vezetés előtt SOHA ne fogyasszon alkoholt vagy egyéb tudatmódosítót! Az igazán képzett és jó motoros figyelmesen, udvariasan vezet. A Honda támogatja azt az előírást, hogy minden sisak napellenzője feleljen meg a BS 4110 szabványnak. Eszerint a látható fény 50 százalékánál kevesebbet átengedő napellenzőket a közúti közlekedésben tilos használni. MOTORKERÉKPÁROK 125 cm 3 -ig, ROBOGÓK Honda Motor Europe Limited Magyarországi Fióktelepe H-2040 Budaörs, Törökbálinti u. 25/B. www.honda.hu Kérem, ne dobjon ki, inkább adjon tovább ismerősének vagy helyezzen a szelektív hulladékgyűjtőbe! www.safety-hungary.hu
Hatékony mobilitás mindenkinek Könnyű, felhasználóbarát motorkerékpárok és robogók a Hondától minden korosztály számára. Innovatív járműveink nem csak megkönnyítik a hétköznapi közlekedést, hanem minden percben kalandra inspirálnak, a motorozás legszebb oldalát mutatva a vezető számára. Ismerje meg Ön is modelljeinket és tapasztalja meg a kétkerekűek nyújtotta kényelmet, praktikumot és végtelen szabadságot! Példaként álljon itt a Forza 125! Különleges modell, mely a Honda évtizedes tapasztalatait összegezve egyszerre álomszép, biztonságos, gyors és takarékos. Motorkerékpárjaink a legmodernebb technikai megoldásokra épülnek, ezt bizonyítja az Integránál is alkalmazott, Honda által fejlesztett duplakuplungos automatikus váltó, ami még könnyebbé és élvezetesebbé teszi a motorkerékpár használatát. Próbálja ki Ön is, nem fog csalódni! A VEZETŐI ENGEDÉLYRE VONATKOZÓ ÚJ EURÓPAI UNIÓS SZABÁLYOZÁS MÉG SZÉLESEBB KÖRÖK SZÁMÁRA TESZI LEHETŐVÉ, HOGY KIHASZNÁLJÁK A MOTORKERÉKPÁROK NYÚJTOTTA ELŐNYÖKET ÉLJEN VELÜK ÖN IS! AM kategória FSK A 14 éves kortól elérhető, AM kategóriájú jogosítvánnyal maximum 50 cm 3 hengerűrtartalmú, 4 kw teljesítményű kétkerekűek vezethetők. Kiváltásához az előírt 25-30 órás képzés elvégzése, valamint sikeres elméleti és gyakorlati vizsga szükséges. kategória Ennek birtokában legfeljebb 125 cm 3 hengerűrtartalmú és 11 kw, azaz 15 LE teljesítményű motorkerékpár vezethető. Megszerzésének feltétele a betöltött 16. életév, de a tanfolyam a hazai gyakorlatnak megfelelően már fél évvel korábban megkezdhető. Különleges helyzetben vannak a B kategóriájú jogosítvánnyal rendelkező vezetők, mivel ők egyszerűbb, ún. A1/B tanfolyam elvégzésére kötelezettek. Ez utóbbi során mindössze három elméleti és két gyakorlati óra, valamint egy negyvenperces forgalmi vizsga vár a tanulókra és ha sikeresen szerepelnek, máris kézbe vehetik A1 kategóriára érvényes jogosítványukat. A2 kategória Tartalom 02 A következő lépcsőfok leghamarabb 18 éves kortól elérhető. Az A2-es bejegyzés feljogosít a legfeljebb 35 kw (48 LE) maximális teljesítményű és 0,2 kw/kg teljesítmény/tömeg arányú motorkerékpárok vezetésére és egyben meggyorsíthatja az A kategóriájú vezetői engedély megszerzését. A kategória A korlátozás nélküli jogosítvány jelenleg a 24 év felettiek kiváltsága, leszámítva azokat, akik életkortól függetlenül legalább két éve rendelkeznek A2 kategóriájú jogosítvánnyal. Ez esetben az alsó korhatár húsz évre módosul. CB125F CBR125R Integra SW-T600 Forza300 SH300i SH125i/SH150i PCX125/PCX150 Forza125 Az álmok ereje 06-07 08-09 12-13 14-15 16-17 18-19 20-21 22-23 24-25 26-27 03
HONDÁN szebb ÜLVE az élet 04 05
CB125F Indulj el álmaid útján! Az új Honda CB125F a szabadság kimeríthetetlen forrása, hiszen lehetőséget teremt, hogy minden helyzetben kezébe vegye az irányítást, s arra haladjon, amerre szeretne. Ez a modell a Honda legendás CB családjának legújabb tagja, erre utal pengeéles, naked stílusa és magabiztos kisugárzása is. Hatékony, léghűtéses, egyhengeres motorja elképesztően nyomatékos az alsó és középső fordulatszám-tartományban, így mindig készen áll a gyorsításokra és rendkívül rugalmas. Alacsony tömege, közvetlen visszajelzést nyújtó futóműve és 18 colos kerekei könnyű kezelhetőséget és kiemelkedő vezetési élményt garantálnak, bearanyozva a hétköznapi közlekedést is. Onyx Blue Metallic Pearl Sunbeam White Elképesztően strapabíró, kétszelepes, OHC-vezérlésű motorját elektronikus üzemanyag-befecskendező (PGM-FI) táplálja, így fogyasztása mindössze 1,95 l/100 km és hatótávolsága is kiemelkedő. Gazdaságos mivolta ellenére a masszív acélvázra épülő CBF125F kifejezetten erős motorkerékpár, gyorsulása és rugalmassága egyaránt szenzációs. Ez különösen fürgévé teszi városi környezetben, akárcsak az első teleszkópvillára és kétoldali hátsó rugóstagra épülő futómű, ami kiváló egyenesfutással és kanyarstabilitással ruházza fel a modellt. Minderre a fantasztikusan kényelmes üléspozíció teszi fel a koronát, hiszen a CB125F pihentető, egészséges testtartásban vezethető, széles kormánya és kissé előrébb helyezett lábtartói pedig az irányítást is megkönnyítik. Az utas helye szintén teljes értékű, a gondosan formázott, méretes ülés és az integrált kapaszkodók révén két személy számára is ideális a CB125F. Pearl Twinkle Yellow MŰSZAKI ADATOK Motor: Léghűtésű, négyütemű, kétszelepes, OHC-vezérlésű, egyhengeres, kiegyensúlyozó-tengellyel Összlökettérfogat: 125 cm³ Max. teljesítmény: 7,8 kw (10,6 LE) / 7 750 ford./perc Max. forgatónyomaték: 10,2 Nm / 6 250 ford./perc Méretek (h x sz x m): 2 035 x 765 x 1 080 mm Szabad hasmagasság: 160 mm Ülésmagasság: 775 mm Üzemanyagtartály kapacitása: 1 3 liter Menetkész tömeg: 128 kg Candy Blazing Red 06 PGM-FI 07
CBR125R Ismerd meg a nagyok világát! Még csak felülni sem kell rá, elképesztő formavilágával a CBR125R már messziről jelzi, hogy a világszerte népszerű CBR család teljes értékű tagja. A sportos vonalvezetéshez természetesen kiváló műszaki alapok társulnak, beleértve a vázat, a futóművet, a motort és az üléspozíciót is. A 2016-ban is hihetetlenül versenyképes modell tervezése során azt tűzték ki célul mérnökeink, hogy éppoly izgalmas és élvezetes legyen, mint a hatszázas és az ezres kivitel, ugyanakkor kis tömegével és kedvező fenntartási költségeivel elősegítse az ifjú pilóták fejlődését. Az alacsony ülés és az ergonomikus kialakítású üzemanyagtartály rendkívül könnyen kezelhetővé teszi a kis CBR-t, így gyorsan és magabiztosan sajátíthatók el a gyorsasági motorozás alapvető fogásai. A 125 köbcentis, egyhengeres erőforrás könnyű, kompakt és barátságos, s nem mellesleg sportmotorhoz méltóan gyorsan pörög fel a gázadásoknál. Ehhez társul a kis menetkész tömeg, az alacsony súlypont és a 49:51 arányú súlyelosztás, ami könnyű kezelhetőséget és magabiztos irányítást garantál a fejlődni vágyó motorosok számára. Ha közéjük tartozol, ne habozz! Ezzel a géppel 2016-ban is az élbolyig küzdheted magad Ross White (HRC Tricolour) Asteroid Black Metallic MŰSZAKI ADATOK Motor: Folyadékhűtésű, négyütemű, kétszelepes, SOHC-vezérlésű, egyhengeres Összlökettérfogat: 125 cm³ Max. teljesítmény: 9,8 kw (13 LE) / 10 000 ford./perc Max. forgatónyomaték: 10,4 Nm / 8 000 ford./perc 08 Méretek (h x sz x m): 1 946 x 704 x 1 089 mm Szabad hasmagasság: 185 mm Ülésmagasság: 795 mm Üzemanyagtartály kapacitása: 1 3 liter Menetkész tömeg: 137 kg Nitric Orange (Repsol) 09 PGM-FI
Elmeny ' ', A VAÁROSI.. KOZLEKEDES, 10 11
Matt Alpha Silver Metallic SE INTEGRA Tűnj ki tömegből! Matt Majestic Silver Metallic SE Ha a motorkerékpárok nyújtotta hangot és hangulatot szeretné ötvözni a robogók megjelenésével, kényelmével, stílusával és időjárás-védelmével, az Integra Önnek készült. Az új, elnyújtott, élesebb vonalakkal tagolt idomzat még különlegesebbé teszi a modellt, így a világszerte népszerű Integra menetelése 2016-ban is folytatódhat. Soros, kéthengeres motorja finoman, mindazonáltal határozottan adja le tekintélyt parancsoló erejét, így könnyedén terelgethető sűrű forgalomban, országúton pedig a hosszabb túrák is kompromisszumok nélkül vállalhatók nyergében. Nem nagy merészség kijelenteni tehát, hogy két járművet kap a pénzéért: egy izgalmas motorkerékpárt és egy végtelenül praktikus robogót. Matt Bullet Silver Metallic A kényelmes üléspozíció és a Honda által fejlesztett, duplakuplungos automatikus váltó (DCT) újabb érv a típus mellett, pláne, hogy utóbbi három üzemmódot is felkínál. Az új Showa Dual-Bending Valve (SDBV) teleszkópok húzó- és nyomófokozatban egyaránt hatékonyabbak, mint az elődmodellnél alkalmazott egységek, s a kombinált, blokkolásgátlóval felszerelt fékrendszerrel karöltve minden eddiginél precízebb, illetve biztonságosabb irányíthatóságot garantálnak. A LED-es fényszóróval társított fejidom kiváló szélvédelmet nyújt, az új, biztonságos és kényelmes, laponmart slusszkulcs pedig még könnyebbé teszi a modell használatát. Az EURO4 környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő erőforrás mély, pulzáló hangon dalol, miként az egy nagymotortól elvárható, ugyanakkor fogyasztása rendkívül alacsony, ami több mint 400 kilométeres hatótávval ruházza fel a modellt. Pearl Glare White MŰSZAKI ADATOK Motor: Folyadékhűtésű, négyütemű, nyolcszelepes, SOHC-vezérlésű, soros, kéthengeres Összlökettérfogat: 745 cm³ Max. teljesítmény: 40,3 kw (55 LE) / 6 250 ford./perc Max. forgatónyomaték: 68 Nm / 4 750 ford./perc 12 A PGM FI ABS HISS EURO 4 Méretek (h x sz x m): 2 215 x 810 x 1 440 mm Szabad hasmagasság: 135 mm Ülésmagasság: 790 mm Üzemanyagtartály kapacitása: 14,1 liter Menetkész tömeg: 238 kg DUAL CLUTCH TRANSMISSION Matt Gunpowder Black Metallic 13
SW-T600 A robogózás legmagasabb szintje Ki mondta, hogy az urbánus közlekedés csak nyűg lehet? A Honda SW-T600 nyergében villámgyorsan, biztonságosan, játszi könnyedséggel szelhetők át a városok, a stressz helyét pedig átveszi a motorozás élménye. A kéthengeres, 582 köbcentis erőforrás új szintre emeli a robogózás élményét, ugyanis verhetetlen gyorsulással és rugalmassággal segíti a lendületes közlekedést és autópályán sem fogy ki a szuszból, sőt! Páratlan rajtkészsége és gyorsulása ellenére az SW-T 600 károsanyag-kibocsátása kivételesen alacsony, köszönhetően a precíz, PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendezőnek. További pozitívum, hogy a pehelysúlyú, kisméretű erőforrás alacsony súlypontot eredményez, ezáltal a modell egyedülállóan könnyen irányítható. A vezetőt kombinált fékrendszer (CBS) és - 2016-ban már alapfelszereltként kínált - blokkolásgátló (C-ABS) segíti, így időjárási és útviszonyoktól függetlenül mindig biztonságosan lassíthat, s annak tudatában szállhat nyeregbe, hogy a rövid menetidő és az átlagon felüli kényelem mellett a menetbiztonság is garantált. Titanium Metallic Sword Silver Metallic MŰSZAKI ADATOK Motor: Folyadékhűtésű, négyütemű, nyolcszelepes, DOHC-vezérlésű, soros, kéthengeres Méretek (h x sz x m): 2 285 x 770 x 1 430 mm Szabad hasmagasság: 135 mm Ülésmagasság: 755 mm Üzemanyagtartály kapacitása: 16 liter Menetkész tömeg: 250 kg Összlökettérfogat: 582 cm³ Max. teljesítmény: 37,7 kw (51 LE) / 7 500 ford./perc Max. forgatónyomaték: 55 Nm / 6 000 ford./perc 14 A Pearl Cosmic Black 15 PGM-FI CBS C-ABS HISS
FORZA300 Valódi megoldás valódi problémákra A hatékony városi, elővárosi közlekedés sokak számára kardinális kérdés, erre igyekszik minden eddiginél jobb választ nyújtani a legmodernebb technikai megoldásokra épülő NSS300 Forza. Ez a modell ideális partner a hétköznapi közlekedésben, ugyanakkor több mint egyszerű ingázó különleges karaktere hosszabb, hétvégi túrákra csábítja tulajdonosát. A 279 köbcentis, folyadékhűtéses, négyszelepes erőforrás mindkét szerepkörben kiválóan helytáll, egyenletes teljesítményleadása és bőséges forgatónyomatéka mellett kimondottan alacsony fogyasztással megörvendeztetve vezetőjét. A hajtómű gázadásra késlekedés nélkül mozgásba lendíti az utassal is dinamikusan gyorsuló, sokoldalú Forzát, melynek nyerge alatt, biztonságos, 62 liter befogadóképességű tárolórekesz lapul ebbe akár két teljes értékű bukósisak vagy egy nagyobb táska is elrejthető. Miként a karcsú fejidom és a hatékony légterelő sejteti, a Forza áramvonalas, príma időjárás-védelmű motorkerékpár, amivel karcsúságából fakadóan egyszerűen átvághatunk a dugókon, illetve lazán leparkolhatunk vele a legszűkebb helyekre is. Menetbiztonságát fokozza, hogy az alapáron kínált kombinált fékrendszer (CBS) szintén széria blokkolásgátlóval (C-ABS) működik együtt. A kényelmes, laza üléshelyzetet garantáló nyeregből pillanatok alatt leolvashatók a jól áttekinthető, folyadékkristályos (LCD) műszeregységen feltűnő adatok. Kiváló tulajdonságaiból fakadóan a 2016-os Forza maga a megtestesült városi és szabadidőmotor, amit az Eredeti Honda Kiegészítőkkel még inkább igényeire szabhat. Seal Silver Metallic Asteroid Black Metallic MŰSZAKI ADATOK Motor: Folyadékhűtésű, négyütemű, négyszelepes, SOHC-vezérlésű, egyhengeres Összlökettérfogat: 279 cm³ Max. teljesítmény: 19 kw (26 LE) / 7 500 ford./perc Max. forgatónyomaték: 26 Nm / 5 000 ford./perc Méretek (h x sz x m): 2 166 x 753 x 1 189 mm Szabad hasmagasság: 140 mm Ülésmagasság: 716 mm Üzemanyagtartály kapacitása: 11,6 liter Menetkész tömeg: 192 kg Pearl Himalayas White 16 A2 PGM FI CBS C-ABS HISS 17
Pearl Siena Red Pearl Pacific Blue SH300i Egy modern klasszikus Ha olyan járműre vágyik, ami a kiemelkedő motorerőt és kényelmet ötvözi a szofisztikált, elegáns megjelenéssel, az SH300i-t Önnek találták ki. Ez a kompakt, városi környezetben és autópályán egyaránt otthonosan mozgó robogó megszabadítja Önt a közlekedési problémáktól, egyszersmind nagyszerű szórakozást garantál a hétköznapi és hétvégi gurulások során. Egyhengeres, 279 köbcentis, folyadékhűtésű, négyszelepes erőforrása felpörgött világunk minden követelményének megfelel, azaz alacsony károsanyag-kibocsátás és üzemanyag-fogyasztás mellett nyújt tekintélyes forgatónyomatékot és páratlan gyorsulást, illetve rugalmasságot. Időjárás-védelme kiváló, sík lábtere és ergonomikus ülése bőséges helyet kínál, 16 colos első kerekei pedig kisimítják a kátyús szakaszokat és a nagy sebességgel vett kanyarokban is stabil útfekvéssel ruházzák fel a modellt. A világítás szintén elsőrangú, tekintve, hogy a modern megjelenésű lámpatestek elöl és hátul is LED-es fényforrásokra épülnek, így átlagon felüli láthatóság fokozza a menetbiztonságot. Ráadásként az ülés alatt nagyméretű, vízhatlan, zárható tárolórekeszt alakítottunk ki, amiben egy teljes értékű zárt sisak is elfér, és 2016-tól ún. Smart Key rendszerrel adjuk át a modellt. A Smart Key lényege, hogy már két méterről érzékeli a slusszkulcs jelenlétét, nem kell tehát elővennie a tulajdonosnak, elég kézzel elfordítania a gyújtáskapcsolót, hogy beindítsa a motort vagy kinyissa az ülés alatti poggyászteret. Minderre a precíz, erős fékrendszer és az alapáron kínált blokkolásgátló teszi fel a koronát. Próbálja ki Ön is! Matt Cynos Grey Metallic Pearl Cool White Moondust Silver Metallic MŰSZAKI ADATOK Motor: Folyadékhűtésű, négyütemű, négyszelepes, SOHC-vezérlésű, egyhengeres, EURO4 Összlökettérfogat: 279 cm³ Max. teljesítmény: 18,5 kw (25 LE) / 7 500 ford./perc Max. forgatónyomaték: 25,5 Nm / 5 000 ford./perc Méretek (h x sz x m): 2 130 x 730 x 1 195 mm Szabad hasmagasság: 130 mm Ülésmagasság: 805 mm Üzemanyagtartály kapacitása: 9 liter Menetkész tömeg: 169 kg Pearl Nightstar Black 18 A2 PGM FI ABS EURO 4 19 HISS
Sporty Matt Cynos Grey Metallic Sporty Matt Pearl Cool White SH125i SH150i Nyerő páros Pearl Siena Red Izgalmas évnek néz elébe a SH125i-SH150i páros, márkakereskedőink ugyanis ellenállhatatlan akciók keretein belül, verhetetlen áron értékesítik 2016-ban a két világszerte népszerű modellt. A duóban mérsékelt belső súrlódású, folyadékhűtéses, négyütemű esp motor dolgozik - a modern erőforrás üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás terén is messze jobban teljesít a riválisoknál. A gazdaságos üzemeltetést segíti a Honda kiforrott PGM-FI befecskendező-rendszere, valamint a választható Alapjárat-leállító Rendszer (start&stop) is ez utóbbi automatikusan lekapcsolja a motort várakozás közben, és gázadásra egyből újraindítja azt. Az SH-k elnyűhetetlen csőváza - felépítéséből fakadóan - remek irányíthatóságot biztosít, mindemellett tervezése során úgy formáztuk, hogy nagyméretű, sík padlólemez és zárt sisakot is elnyelő, jókora ülés alatti csomagtér álljon a vezető rendelkezésére. Az így született, páratlan kényelmű és rendkívül praktikus modellekhez alapáron jár a 240 mm-es átmérőjű első és hátsó tárcsákból álló kombinált fékrendszer és természetesen a blokkolásgátló (C-ABS) is. Sokoldalúságát fokozza, hogy pillekönnyű, tízküllős, könnyűfém felnijei és 16 colos, belső nélküli abroncsai a burkolat minőségétől függetlenül remek úttartást biztosítanak. Pearl Cool White Moondust Silver Metallic MŰSZAKI ADATOK SH125i MŰSZAKI ADATOK SH150i Motor: Folyadékhűtésű, négyütemű, kétszelepes, SOHC-vezérlésű, egyhengeres Összlökettérfogat: 125 cm³ Max. teljesítmény: 8,7 kw (11 LE) / 8 500 ford./perc Max. forgatónyomaték: 11 Nm / 6 500 ford./perc Menetkész tömeg: 134 kg Motor: Folyadékhűtésű, négyütemű, kétszelepes, SOHC-vezérlésű, egyhengeres Összlökettérfogat: 153 cm³ Max. teljesítmény: 11 kw (15 LE) / 8 250 ford./perc Max. forgatónyomaték: 14 Nm / 6 500 ford./perc Menetkész tömeg: 135 kg 20 PGM-FI V-MATIC ABS CBS IDLE STOP SYSTEM Pearl Nightstar Black 21
Pearl Havana Brown Matt Carbonium Grey Metallic PCX125 PCX150 Lerövidítik a távolságokat A PCX125-PCX150 duó esztétikai és műszaki szempontból egyaránt a maximumot nyújtja. Modern, letisztult formaviláguk a legfejlettebb technikát rejti, beleértve a hajtásláncot is, melynek legfőbb eleme a kompakt, kétszelepes, madárétkű Smart Power esp erőforrás. A 125 köbcentis változat csupán 2,12 liter benzint vesz magához száz kilométerenként, és a 150-es sem kér többet 2,27 liternél, pedig ezeket az értékeket az alapfelszereltség részeként kínált Alapjárat-leállító Rendszer (start&stop) nélkül mértük. Természetesen itt nem ér véget a pozitív tulajdonságok felsorolása, feltétlenül említést érdemel a 40 wattos energiaspórolást jelentő, fénydiódás (LED-es) világítás, az alacsony gördülési ellenállású, de nagy tapadású abroncsgarnitúra, a közvetlen futómű és a Honda által fejlesztett kombinált fékrendszer. Emellett a zárt sisak tárolására is alkalmas, 12 voltos elektromos aljzattal felszerelt, ülés alatti csomagtartó is komoly érv a PCX-ek mellett, akárcsak a szemet gyönyörködtető megjelenés és a kitűnő időjárás-védelem. Szép, gyors és takarékos - a PCX 2016-ban is a legfejlettebb robogóként igyekszik átfogó választ adni a városlakók közlekedési gondjaira. Pearl Siena Red Pearl Cool White Moondust Silver Metallic MŰSZAKI ADATOK PCX125 MŰSZAKI ADATOK PCX150 Motor: Folyadékhűtésű, négyütemű, kétszelepes, SOHC-vezérlésű, egyhengeres Összlökettérfogat: 125 cm³ Max. teljesítmény: 8,6 kw (11 LE) / 8 500 ford./perc Max. forgatónyomaték: 12 Nm / 5 000 ford./perc Menetkész tömeg: 130 kg Motor: Folyadékhűtésű, négyütemű, kétszelepes, SOHC-vezérlésű, egyhengeres Összlökettérfogat: 153 cm³ Max. teljesítmény: 10 kw (13 LE) / 8 500 ford./perc Max. forgatónyomaték: 14 Nm / 5 000 ford./perc Menetkész tömeg: 131 kg 22 PGM-FI V-MATIC CBS IDLE STOP SYSTEM Pearl Nightstar Black 23
Matt Pearl Cool White/ Matt Pearl Pacific Blue FORZA125 Ne szaladjon a busz után! Matt Cynos Grey Metallic/Black Pörgős, takarékos motorjával, kényelmes nyergével és kiemelkedő időjárás-védelmével a Forza 125 a városi helyváltoztatás legjobb eszköze ennél olcsóbban és élvezetesebben aligha közlekedhet. A Forza dinamikus gyorsulása és kimagasló végsebessége a többcélúság záloga, e tulajdonságok birtokában nemcsak a szűk utcákban, hanem az ingázás során, autópályán, országúton is brillírozik. A karcsú, stílusos burkolat lendületes, egyszersmind elegáns megjelenést kölcsönöz a modellnek, mely szemet gyönyörködtető formájával üde színfoltja a belvárosi utcáknak és a külvárosoknak. Négyszelepes, PGM-FI befecskendezővel táplált, 125 köbcentis esp hajtóműve az egyedülállóan nagy forgatónyomatéknak köszönhetően álló helyzetből is fürgén gyorsítja a motort. A középső fordulatszám-tartományban is erőteljes, csekély belső súrlódású hajtóművet alapjárat-leállító rendszer (start&stop) teszi igazán hatékonnyá. Ennek és a 11,5 literes üzemanyagtartálynak köszönhetően rendeltetésszerű felhasználás mellett akár egy héten át is motorozhat tankolás nélkül. A csupán 162 kilóval mérlegelő Forza 125 lazán maga mögé utasítja a forgalom résztvevőit kivételesen gyors gázreakciója, valamint lehengerlő gyorsulása nyílt terepen és városban is legyőzhetetlenné teszi. Ráadásként kényelmi felszerelések sokasága kényezteti a Forza tulajdonosát, élen a hat különböző helyzetben, összesen 12 centis tartományban állítható légterelővel és a két teljes értékű sisakot elnyelő poggyásztérrel. Ide sorolható még a 2016-ban is alapáron biztosított, 12 voltos aljzat, miként a LED-es fényszóró, a megvilágított, klasszikus órapár és az inverz folyadékkristályos (LCD) műszeregység is. Matt Pearl Cool White/Black Black/Pearl Havana Brown MŰSZAKI ADATOK Motor: Folyadékhűtésű, négyütemű, négyszelepes, SOHC-vezérlésű, egyhengeres Összlökettérfogat: 125 cm³ Max. teljesítmény: 10,5 kw (14 LE) / 8 750 ford./perc Max. forgatónyomaték: 12 Nm / 8 250 ford./perc Méretek (h x sz x m): 2 134 x 748 x 1 452 mm Szabad hasmagasság: 148 mm Ülésmagasság: 780 mm Üzemanyagtartály kapacitása: 11,5 liter Menetkész tömeg: 162 kg Moondust Silver Metallic/ Matt Cynos Grey Metallic 24 PGM-FI ABS V-MATIC IDLE STOP SYSTEM 25
Az álmok ereje JELMAGYARÁZAT A Honda számos innovatív technológiai megoldást fejlesztett ki motorkerékpárjaihoz, amelyekkel a lehető legtöbbet kívánja nyújtani Önnek és környezetének. ABS C-ABS CBS DUAL CLUTCH TRANSMISSION Blokkolásgátló (ABS) Folyamatosan figyeli a kerekek forgási sebességét, és még azelõtt csökkenti a fékerõt, mielõtt a kerekek blokkolnának. Blokkolásgátlóval kiegészített kombinált fékrendszer Optimálisan osztja el az elsõ és hátsó kerékre jutó fékerõt, így változó útviszonyok közepette is hatékony lassítást tesz lehetõvé. Kombinált fékrendszer A robogókhoz fejlesztett kombinált fékrendszer lényege, hogy a hátsó fék használatakor az első fék is működésbe lép. Ez jelentősen könnyebbé és biztonságosabbá teszi a motorozást. HISS IDLE STOP SYSTEM Duplakuplungos automatikus váltó A kézi sebességváltás élményét kombinálja az automatika kényelmével, így még élvezetesebbé és sportosabbá válik a motorozás. PGM FI 26 EURO 4 EURO 4 Megfelel az Euro 4 károsanyag-kibocsátási szabvány előírásainak. Megfelel az Euro 3 károsanyag-kibocsátási szabvány előírásainak. Honda katalizátor Az oxigénérzékelõ ellenõrzi kipufogógáz oxigéntartalmát, és mindig az aktuális viszonyokhoz igazítja az elektronikus üzemanyagbefecskendezõ mûködését, így a katalizátort is hatékonyabbá teszi. Honda indításgátló-rendszer A motorkerékpár csak az eredeti, jeladóval kiegészített slusszkulccsal indítható el, ami hatékony védelmet biztosít a tolvajokkal szemben. Az első termék, amely a Honda nevet viselte, egy segédmotoros kerékpár volt. Ez nem csak megkönnyítette az életet, hanem a közlekedést is szórakoztatóbbá tette. Soichiro Honda a kezdetektől fogva olyan termékeket gyártott, amelyekre igazán szüksége volt az embereknek és korábban nem léteztek. Ehhez merész gondolkodás, vakmerőség és képzelőerő kellett, no meg egy nagy adag eltökéltség, hogy megvalósítsuk álmainkat, s termékké formálva nyújtsuk át az emberiségnek. A szén-dioxid kibocsátás csökkentése az egészséges bolygó záloga, ezért a Honda élenjárva ezen az úton számos korszerű, hatékony üzemanyag-ellátó rendszert fejlesztett. A motorkerékpároktól, az autókon, csónakokon és repülőgépeken át, egészen a háztartások, munkahelyek energiaellátásáig minden területen ez a filozófia hajt minket. A vágy, hogy boldogabbá tegyük az emberiséget. Alapjárat-leállító rendszer (start&stop) Ez a rendszer három másodperces alapjárati üzem után leállítja a motort, majd a gázmarkolat elfordításakor automatikusan újraindítja. Jótékony hatása a károsanyag-kibocsátáson és az üzemanyag-fogyasztáson is érződik. Programozott üzemanyag--befecskendezés A számítógép-vezérelt üzemanyag-befecskendezõ nagy teljesítményt és gyors reakciókészséget biztosít a legmostohább körülmények között is. V-matic hajtás Automatikus, fokozatmentes erőátvitel. V-MATIC Kérjük, további információért forduljon márkakereskedőinkhez! 27