A FELSDUNAI VÍZI POLGÁRR EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések



Hasonló dokumentumok
A FERT TAVI VÍZI POLGÁRR EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések

Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület Alapszabálya

Biztonságos Városunkért Közalapítvány Alapító Okirata

AZ EÖTVÖS JÓZSEF BÖRTÖNÜGYI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

A "p(mszem KÖZÖSSÉGI MOHEL Y" Egyesület ALAPSZABÁLYA

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYLÉSÉNEK. 211/2008.(VI.23.) számú. h a t á r o z a t a

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Veszprémi Motoros Egyesület M KÖDÉSI SZABÁLYZAT

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata November 01-től érvényes

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

AZ EGYESÜLET ADATAI. 2. Az Egyesület székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Medgyessy Ferenc u. 6/C fsz. 6.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Nagycenk Fejl déséért - Közhasznú Egyesület Alapszabály

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

ALAPSZABÁLY. (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

Az EV-sport Magyarország Autósport Egyesület alapszabálya

1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet)

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

Egyesületi alapszabály

Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége ALAPSZABÁLYA. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. I. Általános rendelkezések

BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

E L Ő T E R J E S Z T É S

Csabaszabadiért Polgárőr Egyesület egységes szerkezetbe foglalt alapszabálya

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület ALAPSZABÁLYA

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

MERIDIÁN TÁJ- ÉS KÖRNYEZETFÖLDRAJZI ALAPÍTVÁNY

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

ALAPSZABÁLY. I. Az egyesület neve, székhelye és jogállása

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

A FEJLŐDŐ KALAZNÓÉRT EGYESÜLET Alapszabály. I. Általános rendelkezések

A TÓTKOMLÓSI ROZMÁS SZENIOR ÚSZÓ KLUB EGYESÜLET június 26. napján kelt Alapszabály Módosítással Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

Alapszabály Vállus és Vidékéért Egyesület

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P S Z A B Á L Y

Az egyesület alapszabályának adattartalma

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

- Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

A Marvel Team Testépítő Szabadidő Sport Egyesület alapszabálya

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége

MAGYAR NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK EGYESÜLETE. Hungarian Educational Research Association HERA ALAPSZABÁLY

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

Rubato Művészeti Egyesület Alapszabálya

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapszabálya. I. Általános rendelkezések

SZEBB HOLNAPÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Alapszabály. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege)

Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA

A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA AZ EGYESÜLET NEVE, CÍME, MŰKÖDÉSI TERÜLETE, PECSÉTJE

FORRÁS, A Pszichés Problémákkal Küzdőket Támogató Egyesület Alapszabálya

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

Alapszabályzat március

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A Kerge Zerge Természetjáró és Kulturális Egyesület Alapszabálya

Alapszabály. 1. A társadalmi szervezet neve: Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület. 2. Székhelye: 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 6.

Alapszabály. II. Fejezet Az Egyesület célja, tevékenységei

Átírás:

A FELSDUNAI VÍZI POLGÁRR EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések II. A társadalmi szervezet tagsága III. A társadalmi szervezet szervezete és a hatáskörök IV. A társadalmi szervezet pénzügyi alapjai és gazdálkodása V. Záró rendelkezések I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Felsdunai Vízi Polgárr Egyesület Az Egyesület rövidítése: Vízi Polgárr Egyesület Az Egyesület székhelye: 9028 Gyr, Kakashegy u. 28. Az Egyesület levelezési címe: 9028 Gyr, Kakashegy u. 28. Az Egyesület mködési területe: Közép és Nyugat-Dunántúl 2. A Felsdunai Vízi Polgárr Egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, politikai pártoktól független, azoktól támogatásban nem részesül országgylési, helyi képviselket nem állító, azokat nem támogató, társadalmi szervezet, egyesület. 3. A Felsdunai Vízi Polgárr Egyesület olyan egyesületi formában mköd társadalmi szervezet, melynek célja és feladatai: A közrend és közbiztonság külön kiemelve a vízi közlekedést-, a bncselekmények és a balesetek megelzése, gyermek- és ifjúságvédelem, katasztrófa elhárítás, környezet- és állatvédelem, tagjai, önkéntesei és más polgárr egyesületek oktatása, képzése. Tevékenysége során együttmködik más polgárr egyesületekkel és ezek területi ill. országos szövetségeivel. A polgárrszervezetek tevékenységéhez nélkülözhetetlen egységes jogi szabályozás és jogi védelem kialakításának elsegítése. Érdekképviselet és védelem minden fórumon a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjével összhangban. A társadalmi munkában végzett bnmegelzési, közbiztonsági és egyéb tevékenység népszersítése, az e tevékenységre vonatkozó ajánlások, javaslatok véleményezése, kidolgozása és közvetítése. Különös tekintettel: - jogszabályváltozásokra - a mködési környezetváltozásokra - bnmegelzési feladatok változásaira - egyéb, a mködési feladatokkal kapcsolatos megoldások közvetítése - a nemzetközi tapasztalatok, módszerek, ajánlások honosítása. Hazai és külföldi polgárrszervezetekkel kapcsolatépítés és a kapcsolatok folyamatos ápolása. Szakmai konferenciák, továbbképzések szervezése, lebonyolítása, segédletek kiadása és terjesztése. 1

A vízirendri és más rendvédelmi szervekkel a megyei ill a helyi (települési) önkormányzatokkal kapcsolatos feladatok végrehajtásának elsegítése, a lakosság és a hatóságok közötti bizalom és együttmködés elsegítése. A polgárrmozgalom általános érdekvédelme. Fontos feladata, az együttmködés keretén belül a polgárr szervezetek jobb megismerése, a tapasztalatok, munkamódszerek átadása. Figyelemmel kíséri a régió fejldését, és eszközeivel igyekszik azt segíteni. Együtt kíván mködni mindazon civil szervezetekkel, melyeknek célkitzései megfelelnek ezen elveknek. Az Egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Céljai megvalósítása érdekében igényli a szervezeten kívüli polgárok, értelmiségiek és más szakemberek közremködését, igyekszik ket tevékenységébe bevonni. 4. Az Egyesület az 1989. évi II. törvény alapján, annak szellemében alakult meg és az Egyesület az 1997. évi CLVI. Törvényben megfogalmazott alábbi közhasznú tevékenységet folytató társadalmi szervezet. A fentiekben leírt tevékenységek megfelelnek a közhasznú szervezetekrl szóló 1997. évi CLVI. Törvény 26.. c. pontjában megjelölt alábbi közhasznú tevékenységeknek. Vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve folytat. Gazdálkodás során elért eredményét nem osztja fel, azt az Alapszabályban megfogalmazott közhasznú tevékenységre fordítja. A Ksztv. 7.. /3/ bek. alapján : A társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló következ a szervezet létesít okiratában szerepl cél szerinti tevékenységek Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés. Közhasznú szervezetek számára biztosított szolgáltatások Közrend és közlekedésbiztonság védelme, önkéntes tzoltás, mentés, katasztrófaelhárítás Természetvédelem, állatvédelem: Környezetvédelem A tevékenység nyilvánossága A programok és szolgáltatások nyilvánosságra hozatalát a rendelkezésre álló eszközök felhasználásával végzi a társadalmi szervezet (hirdettábla, falragasz, szórólap, weblap tájékoztatásán keresztül). A beszámolói közlés nyilvánosságra hozatala a weblapon történik, a szolgáltatás igénybevételi lehetségével együtt. A közérdek közlemény idszakonkénti nyilvánosságra hozataláról az Elnök gondoskodik. A társadalmi szervezet szolgáltatásait tagjain kívül bárki igénybe veheti. A tevékenységgel kapcsolatban keletkez iratok a törvényességi felügyeletet ellátó szerven kívül az érdekldk számára is hozzáférhetk. Kivételt képeznek ez alól a munkaügyi iratok, illetve azok a dokumentumok, melyekhez személyiségi jogok is fzdnek. A hozzáférés rendje az alábbi: a társadalmi szervezet mindenkori elnöke kijelöli, hogy a hónap melyik napján tekinthetik meg az érintettek és az érdekldk a mködéssel kapcsolatban keletkezett iratokat, havonta 2 hétköznapi napon a társadalmi szervezet székhelyén kedden és csütörtökön 9-15 óra között A társadalmi szervezet közhasznúsági jelentését- annak elfogadása után- közzéteszi a nyilvánosságot jelent weblapon. 2

Közhasznú rendezvényei nyilvánosak, azokon a tagságon kívül mások is részt vehetnek, ily módon, a tagságon kívül mások is részesülhetnek közhasznú tevékenységébl. 5. Az Egyesület tevékenységét önállóan fejti ki, tagjai tevékenységét céljának elérésére szervezi. A célok megvalósítása érdekében koordinálja tagjainak tevékenységét. Gazdasági, vállalkozási tevékenységet csak céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. II. A Felsdunai Vízi Polgárr Egyesület tagsága Tag lehet minden magyar és Magyarországon él vagy itt dolgozó külföldi állampolgár, aki az Alapszabályban leírt célkitzéseket elfogadja, megfelel az általános rendelkezésekben leírtaknak és vállalja a tagsággal járó kötelezettségeket és feladatokat A tagsági viszony belépési nyilatkozat aláírásával az Elnökség döntése alapján keletkezik. Elutasítás esetén a jelentkez jogosult a Taggyléshez fellebbezni. A tag jogosult: a. A Felsdunai Vízi Polgárr Egyesület tevékenységében aktívan részt venni b. Tisztségviselt választani, illetve tisztségviselnek választható c. A Felsdunai Vízi Polgárr Egyesület fenntartásához, mködéséhez anyagilag hozzájárulni A tag köteles: a. az Alapszabályban foglaltakat megtartani b. tagdíjat fizetni A tagsági viszony megsznik: a. kilépéssel b. Az Egyesület megsznésével III. A Felsdunai Vízi Polgárr Egyesület szervezete Taggylés Elnök Felügyel Bizottság 1. Taggylés.A Felsdunai Vízi Polgárr Egyesület legfelsbb vezet testülete a Taggylés. A Taggylés tagjai az egyes magánszemélyek. Minden tagot egy szavazat illet meg. A Taggylés üléseit szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal tartja. A Taggylést az Elnök hívja össze. A Felügyel Bizottság a tagok 20 %-ának írásban történ javaslata alapján az ok és a napirend megjelölésével Taggylést köteles összehívni. A Taggylésre szóló meghívót a helyszín, idpont, napirend és a döntésekhez szükséges információk közlésével a Taggylés idpontját megelzen legalább 8 nappal írásban (faxon, e-mailben ) kell elküldeni a tagoknak és szükség esetén az érdekelteknek. 3

A Taggylés határozatképes, ha a tagok több mint fele jelen van. A határozatképtelenség miatt ismételten összehívott Taggylés a jelenlevk létszámától függetlenül ugyanazon napon az eredeti idponthoz képest fél óra elteltével megtartott, megismételt Taggylés az eredeti Taggylés napirendi pontjai tekintetében határozatképes, amennyiben ez a kiküldött meghívóban feltüntetésre kerül. A Taggylés határozathozatalában nem vehet részt az, aki, vagy akinek a Ptk. 685. (b) pontja szerinti közeli hozzátartozója a határozat alapján kötelezettség vagy felelsség alól mentesül, vagy bármilyen elnyben részesül, illetve a megkötend jogügyletben bármely formában érintett. Nem minsül elnynek a szervezet cél és feladat szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybevehet nem pénzbeli szolgáltatás, valamint a szervezet minden tagjának nyújtott az Alapszabályban leírt cél és feladat szerinti juttatás. A Taggylés nyilvános. A Taggylés határozatait nyílt szavazással, egyszer szótöbbséggel hozza, kivéve az alapszabály módosítását, mely esetekben a megjelentek kétharmadának szavazatára van szükség. A Taggylésrl jegyzkönyvet kell felvenni A jegyzkönyvben rögzíteni kell az elterjesztéseket, a szavazás módját és eredményét (a döntést támogatók és ellenzk számarányát, ha lehetséges, akkor az ellenz személyek nevét is) valamint a hozott határozatok, állásfoglalások szövegét, idpontját és hatályát. A sorszámmal megjelölt határozatokról nyilvántartást kell vezetni, melybe a tagok betekinthetnek. A határozatokat az Egyesület székhelyén kifüggesztéssel nyilvánosságra kell hozni, melyet a weblapon is közzé kell tenni. A taggylés döntéseirl az érintetteket írásban 8 munkanapon belül értesíteni kell. A fentiekért felels az Egyesület Elnöke. A közhasznúsági jelentésbe bárki betekinthet, és arról másolatot készíthet. A Taggylés kizárólagos hatáskörébe tartozik: a) Az Alapszabály elfogadása és módosítása b) Az éves költségvetés meghatározása, az Elnökség éves beszámolójának elfogadása c) A közhasznúsági jelentés megvitatása és elfogadása d) Az Elnökség, Felügyel Bizottság tagjainak öt évre történ megválasztása e) Hosszú, közép és rövid távú célok és munkaprogramok meghatározása f) A Felsdunai Vízi Polgárr Egyesület más szervezetekkel való egyesülésének és feloszlásának kimondása g) Fellebbezés esetén döntés az Elnökség által elutasított tagfelvételrl 2. Az Elnökség A Taggylések közötti idszakban az Egyesület vezet szerve az Elnökség. Az Elnökség biztosítja a Felsdunai Vízi Polgárr Egyesület mködésének folyamatosságát. Az Elnökség tagjait a Taggylés nyílt szavazással választja meg 5 évre. Többes jelölés esetén a választás titkosan történik. Az Elnökség tagja lehet az egyesület bármely tagja, feltéve, ha - magyar állampolgár, - a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkez személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik, vagy - a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkezik. 4

Az Elnökség tagjainak létszáma 3 f, mely magába foglalja az Elnököt is, akit az Elnökség saját soraiból választ. Az Elnökség üléseit, melyek nyilvánosak, szükség szerint, de legalább évente három alkalommal tartja. Az Elnökségi ülést az Elnök hívja össze Az Elnökségi ülésre meg kell hívni tanácskozási joggal a Felügyel Bizottság tagjait. Az Elnökségi ülésre szóló meghívót a helyszín, idpont, napirend és a döntésekhez szükséges információk közlésével az Elnökségi ülés idpontját megelzen legalább 8 nappal írásban (faxon, e-mailben) kell elküldeni a tagoknak és szükség esetén az érdekelteknek Az Elnökségi ülés akkor határozatképes, ha azon a tagok több mint fele jelen van. Határozatait nyílt szavazással, egyszer szótöbbséggel hozza. Ha az Elnökség tagjaiból csak két személy van jelen, akkor csak egyhangú határozat hozható. Az Elnökség határozathozatalában nem vehet részt az a küldött, aki, vagy akinek a Ptk. 685. (b) pontja szerinti közeli hozzátartozója a határozat alapján kötelezettség vagy felelsség alól mentesül, vagy bármilyen elnyben részesül, illetve a megkötend jogügyletben bármely formában érintett. Nem minsül elnynek a szervezet cél és feladat szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybevehet nem pénzbeli szolgáltatás, valamint a szervezet minden tagjának nyújtott az Alapszabályban leírt cél és feladat szerinti juttatás. Az Elnökségi ülésrl jegyzkönyvet kell felvenni. A jegyzkönyvben rögzíteni kell az elterjesztéseket, a szavazás módját és eredményét (a döntést támogatók és ellenzk számarányát, ha lehetséges, akkor az ellenz személyek nevét is) valamint a hozott határozatok, állásfoglalások szövegét, idpontját és hatályát. A sorszámmal megjelölt határozatokról nyilvántartást kell vezetni, melybe a tagok betekinthetnek. A határozatokat az Egyesület székhelyén kifüggesztésssel nyilvánosságra kell hozni, valamint közzé kell tenni a weblapon is. Az Elnökség a személyeket érint döntéseit az érintettekkel írásban közli. Fentiekért felels az Egyesület Elnöke. Az Elnökség feladata és hatásköre az alábbi: a) Elkészíti a taggyléseket, a határozati javaslatokat és végrehajtja a hozott határozatokat b) A közhasznúsági jelentés elkészítése c) A Taggylés kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdések kivételével dönt minden olyan kérdésben, mely az Egyesületet érinti d) Új jelentkez tagok felvétele az Egyesületbe. e) Tevékenységét éves munkaprogram alapján végzi f) Tagdíj meghatározása A Felsdunai Vízi Polgárr Egyesület Elnöke: a) Képviseli és irányítja az Egyesületet. b) Gyakorolja az Egyesület munkáltatói jogkörét. c) Ellenrzi az Alapszabály betartását és az Egyesület határozatainak végrehajtását d) Kezdeményezi és elsegíti az Egyesület országos és nemzetközi együttmködését e) Vezeti az Elnökség üléseit f) Kapcsolatot tart az állami és más társadalmi szervezetekkel illetve azok vezetivel g) Együttmködési megállapodásokat köt a belföldi és a nemzetközi érdekképviseletekkel, társadalmi és gazdálkodó szervezetekkel, melyet az Elnökség hagy jóvá h) Esetenként munka és megbízási szerzdéseket köt 5

i) Az éves költségvetési kereten belül dönt anyagi kötelezettség vállalásról j) Kezdeményezi és szervezi az Egyesület tevékenységének a lakosság körében való széleskör megismertetését, ennek érdekében folyamatos kapcsolatot tart a különböz helyi és országos médiumokkal. Az Elnököt akadályoztatása esetén az általa megbízott Elnökségi tag helyettesíti. 3. Felügyel Bizottság Az Egyesület Felügyel Bizottságot nem választ. Amennyiben a törvényi elírások ezt kötelezvé teszi, akkor a Felügyel Bizottságra vonatkozó alapszabályi rendelkezések az alábbiak: A Felügyel Bizottság három fbl álló testület, melynek tagjait a Taggylés választja nyílt szavazással öt évre. Többes jelölés esetén titkos szavazást kell tartani. A Bizottság vezetje a saját soraiból megválasztott Elnök. Mködéséért a Taggylésnek felels. Nem lehet a Felügyel Bizottság Elnöke vagy tagja az a személy, aki a) az Elnökség Elnöke vagy tagja, b) a szervezettel a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c) a szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehet nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesít okiratnak megfelel cél szerinti juttatást -, illetve d) az a)-c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója. A Bizottság tagjai és a Ptk. 685. (b) pontban meghatározott közeli hozzátartozóik nem kaphatnak az Egyesülettl semmiféle juttatást, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybevehet nem pénzbeli szolgáltatásokat, valamint az Egyesület minden tagjának nyújtott alapszabályban leírt célok és feladatok szerinti juttatásokat. A Bizottság megállapítása és javaslata alapján az Egyesület illetékes szerve köteles az intézkedéseket megtenni, annak végrehajtását ellenrizni és minderrl a Bizottságot értesíteni. A Felügyel Bizottság feladata ellenrizni az Egyesület alapszabály és jogszabályok szerinti mködését, a gazdasági, pénzügyi és számviteli tevékenységet. Indítványozhatja a Taggylés, az Elnökség összehívását. Ha az arra jogosult szerv a törvényes mködés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. A Felügyel Bizottság határozatait egyszer szótöbbséggel hozza. Mködési szabályzatát és ügyrendjét maga határozza meg. A Felügyel Bizottság évente legalább kétszer köteles ülést tartani és akkor határozatképes, ha az ülésén a tagok több mint fele jelen van. Ha a Felügyel Bizottság 3 tagjából csak 2 van jelen, akkor csak egyhangú határozat hozható. A Felügyel Bizottság ülésérl jegyzkönyvet kell vezetni. Mindezekért felels a Felügyel Bizottság Elnöke. 6

IV. Az Egyesület pénzügyi alapjai és gazdálkodása Az Egyesület vagyona elssorban a tagok által fizetett díjakból, jogi személyek és magán személyek támogatásából, felajánlásából, pályázati támogatásokból képzdik. A tagdíj mértékét az Elnökség határozza meg. Az Egyesület pénzintézetnél vezetett számlája fölött aláírási joggal az Egyesület Elnöke egy személyben ill. az Elnökség 2 tagjának egyidej aláírásával rendelkezik. Az Egyesület tagjai tudomással bírnak arról, hogy az Egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok a tagdíj megfizetésén túl az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek. Az Egyesület éves költségvetésében jóváhagyott összegek rendeltetés szerinti felhasználásáért, a mindenkori pénzügyi elírások betartásáért, az Egyesület ingó és ingatlan vagyontárgyainak kezeléséért az Elnök a felels. V. Záró rendelkezések Az Egyesület jogi személy, olyan önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkez szervezet, amely az Alapszabályban megfogalmazott célok elérésére alakult, nyilvántartott tagsággal rendelkezik és céljainak elérése érdekében, szervezi tagságát. Az Egyesület tisztségviseli: Elnökség tagjai Felügyel Bizottság tagjai Nem lehet a szervezet vezet tisztségviselje az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszntét megelz két évben legalább egy évig - vezet tisztséget, amely az adózás rendjérl szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezet tisztségvisel, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet elzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejleg más közhasznú szervezetnél is betölt. Az Egyesület megsznik Feloszlással Feloszlatással Más társadalmi szervezettel való egyesüléssel Megsznésének megállapításával Az Egyesület megsznése esetén a hitelezk kielégítése után fennmaradó vagyon a Taggylés által kijelölt, az Egyesület céljaival hasonló célokkal rendelkez más társadalmi szervezetet illet meg. 7

A Felsdunai Vízi Polgárr Egyesület 2010.12.10-én megtartott Taggylése az Alapszabályt a csatolt jegyzkönyv és a nyilatkozatok alapján elfogadta. Gyr, 2011.01.24. Perjési Frigyes Elnök 8