Az igazsag elerkezett. rta : Mezei Ern(>. Dreyfu~s Az igazsag utban van! igy irta a pernek tombol6 fergetegei kozott az igazsag nagy h3se, Zola Emil. Az igazsag ime most el6rkezett. Drey fuss Alfredet a francia semrnitc5sz6k, a mely sajat 6tezese legnagyobb valsagat ezzel a perrel 6lte at, teljesen, es minden fenntartas n61kiil artatlannak nyilvanitotta. Es egymasutan leteszik koszoruikat az allam, a tarsadalom, a kozszellem. hazug Az eliteltetes bilincsetcjl es az amnesztia maga sagdtol veglegesen feloldott volt kapitanyt sabb rankfokozattal visszahelyeztek a hadseregbe. ki Tabornoki alias lett elegt6tele Piquartnak, a ko taszitott alezredesnek, ki elvakult baj tarsal z6tt egymaga mert a lelkiismeret sugallatara hallgatni. A trancia szenatus tanacstermeben szobrokat allittat k6t elhunyt tagjanak, Seheurer- ko Kesztnernek es Trarieuxnek, akik az elscjk 6rdek6 zott inditottak meg az artatlanul elit6lt ben az elszant harcot. A francia k6pvisel(3haz meg elrendelte, hogy Zola Emil hamvai a Pantheonba helyeztessenek el az ujkori Franciaorszag legnagyobb halottjai koze. A nagy kuzdg nem 6rhette meg jtfslata beteljesiilt6t. Hideg hamvainak uj iinnepi utja am buszke tanusag lesz, diadal hogy az gazsag nemcsak e}6rkezett, de vilag menet pompajaval vonul v6gig a vilagon. A tortenelem ezt fogja a legnagyobb gyszelemnek foljegyezni, a melyet a megbantott igazsag a torv6ny utjan es a. szellem fegyvereivel kivivott. De el6rkezett e igazan az igazsag Nines e m6g mindig csak utban Zolanak ez az elsg prtffetaszava mintha most is harangkongassal toltene be a levegflt, hirdetve azt, a minek m6g j onnie kell. Az igazsag igenis el6rkezett az artatlanul iildozolt szamara. De el6rkezett-e annak az tigynek 6s annak az eszm&iek is, a melyet ez az egy6ni marlirium akaratlanul k6pviselt Nem, ez az altalanos igazsag m6g nem 6rkezett el; de az idflk jeleib fll mi is bizalommal josolhatjuk, hogy utban van es semmi fol nem tar ttfztathatja. szen Az eg6sz vilag kozv6lem6ny6nek folkorbacsolt ozon ved61yei 6s kimerithetleniil 6lesztett vitdi foko lottek a Dreyfuss-per minden foka korul 6s zatosan leplezett rejtelmeibfll oly rettenetes vilagossag aradt bele a mi korunknak merhetlen nyilvanossagaba, a melynek tiszti t<3 ertfvel kell atjarnia az altalanos lelkiismeretet Mikor a Dreyfussper igazsaga m&r mindenki szeme lattara utban volt, m6g : akkor is a francia nemzet kormanyztfi opportunisztikus bolcsesseggel azt igaz tartottak, hogy nem szabad megengedni az s&g teljes 6rv6nyesiil6s6t, mert veszedelembe keriil vele a legfflbb nemzeti 6rdek, a hadsereg szilardsaga 6s a nemzeti int6zm6nyek biztonsaga. allam Dreyfuss igazs&ga leverte ezt a hazug >r6zont is, Dreyfuss igazsaga c61hoz 6rkezett. Es mi deriilt ki Az a mdsik igazs&g, a melyik fene most utban van. Kideriilt, hogy milyen ketlen hazugsag rejt flzik a modern»zsid6k6rd6sben «, kideriilt annak az antiszemitizmusnak, a mely ma mar tudom&nyos theoriakat 6s politikai partokat is teremtett, minden iz6ben valo becstelens6ee. szornyii M6rt 6s hogyan keletkezett ez a s6ges Dreyfuss-per olyan allamban, mint Franciaorszag, mely biiszken vallja magat a civilizaci6 vez6rn6p6nek, a nemzetek vilagittftorny&nak, a szabadsag megszentelt fold6nek. Nines ennek m&s alapja, mint az a divatos antiszemitizmus, mely a zsid6t a kozfelfog&sba dltal&nos biinbakul csemp6szte be. genis, dltalanos biinbakul m6g sokkal ink&bb, mint a hajdani vall&sos int6z- elkove m6ny 6rtelm6ben, mert nemcsak a mar tett biinoket kell fedeznie, hanem a csak k6sztil5 gazsdgokat is ellepleznie. Allami menlev61 ez a joven mult6rt 6s egyben egyhazi biinbocs&nat a d<5re. Egy zsid6 Dreyfusst kellett csondes tanulmanyai koziil kihorgaszni, hogy az 6 fekete gyasz Henry f61e alarca mogott Eszterhdzy 6s alakok k6nyelmesen szolg&lhassdk meg az idegen hatalom zsoldj&t, haz&juk eldrulds.6rt s hogy a Mercier f6le aljas str6berek lehetbleg konnyti mtidon, s6t a n6pszer(is6g gl6ridjaval ovezetten, haracsolhassanak a realis kozjo vedelmekbgl. Eg6sz bizonyosak lehetiink mdr arra n6zve, hogy a
anti hoi a modern 6rdekek vad verseny6ben az szemitizmus undok vet6se kiviragzik, ott a hajlo ergt nem annyira a sivar eloit elet vagy az orok ielki nyers oszton szolgdltatjak, mint inkabb a ismeretlen hatalmak valamely idgszerii szuks6ge. A Dreyfuss-iigy. ebben csak olyan bizonysdg, mint az irttfzatos orosz pogromok. Qsszevdg6 jelens6 ha gek ezek 6s egyez a torv6nyok. A modern zugsagok luciferi lazadasa az orok igazsag isteni torv6nye ellen. De ime, az igazsag utban van. tt is, ott is 6s minrjeniitt a foldon, amelynek trtfnjat kell elfoglalnia. Hatalmas gazemberek 6s a korszellem hamis pr<5f6tdi megteremtett6k 6s kik6szitelt6k ezt a modern zsid6 k6rd6st, hogy a hazugsagok 6s biinok iskoldja legyen. Es n6zz6tek, 6pp ez a zsid6k6rd63 lesz az igazsag nagy tanitdsava a n6pek szamdra. M6g bdtrabban, egyre novekedtf bizalommal vallhatjuk azt a meggy5z5d6st, hogy a modern zsid<3sdg sorsa 6s vdlsaga csak uj abb bizonysdga az 6 fensftbb vildgtdrt6nelmi kiildet6s6nek, mert leghathat<$sabb neve!6se leszen az uj demokratikus tdrsadalmaknak mindazok1a az er6nyekre 6s igazsagokra, amelyek a kibontakoz<5 huszadik szdzadqt az emberi kozoss6g 6s a szocialis kiegyenlit6s legfebb problemdinak megoldasara fogjdk k6pesiteni. Akik a, kor rornlottsagaira 6s boqalottsagaira 6pitett6k hatalmukat es szerencs6juket : a sidtik uldpz6s6re vetett6k magukat, nemde az6rt, inert 6t tartottak a leggyengebbnek 6s legelszigetejtebbnek.. Megtanuljak hat, hogy ez a gyenges6g az orok erkolcsi er5 forrasa, ez az elszigetelts6g afens5bb emberi szolidaritas kovasza. M6g ott dll az orok zsid<5 az atkos multnak sot6ten fenyegetg drny6- kaban, a viharos 6g alatt 6s szinte elsorvadottan sajdt nay rem6nys6g6t6l kel l ldtnia azt, hogy mily ertfsek m6g a 16gi gonosz ellens6gek 6s mily kozeliek a r6gi halalos veszedelmek. De ha fdjdalmas kuzkod6s van is arcdban, undor 6s megvet6s van ajka sz616n, m6gis szem6be ragyog mdr a lat6hatan'6l a jov5 felkelo napja 6s az (5 mosolydban hirdeti, hogy az uj szdzad a megvdlt6 igazsdg jegy6ben sziiletett. Glosszak a hetrdl. D Hah6, hah6, megy elore, fekete paripdn, lobog6 sordmynyel a fekete lovas. Nemcsak a patk6ja, a szeme is szikrdt vet 6s vakmeros6g6ben sejobbra, se balra nem tekint ; hah6, el5re, elore ardk utja irdnydban, hdtra! A Kasszandrdk sorsa a legszomorubb,. s ki szereti, ha bevdlt a szava, mikor ez a sz6, bajt 6s veszedelmet hirdetett A mi szavunk bevdlt,, pqntra pontr61 igerfilig6re, hatdrozottan 6s fdjdalmasan. A reakci6 csakugyan ו megsrkezett es a magyar, politika gabonaioldjen. telutik fejeiket a sotet szemet-viragok, a konkoly, a belendek, a nadragulya. s ha valami valtozas el nem kovetkezik : rovid idon beliil gonosz termesre van kilatas. A magyar tiirelmet politika engedekenyseget es elnezest vetett es lenseget meg eroszakot. arat Ez a politikai szant6foldek term6szetrajza. meg A legszomorubb a dologban, hogy amit elore mondottunk, az.meg sulyosabban val6sult meg, mint ahogy magunk is gqndoltuk volna. Mikor lattuk azt a tulsagosan szabad kezet, amit annak idejen a reakci6 emberei nyertek, azt josoltuk, hogy a fiiggetlensegi bele partban, mely elorelathat61ag 6riasi tobbsegben fog keriilni az uj Hazba, a hatramaradds, sot a visszamenes emberei ranehezednek majd az eloretorekvokre es akaddlyuk lesznek a haladasban. Nos : ugy lett, sot meg ugyabbul. A reakci6 vegzi a maga munkdjat az egesz vonalon es a liberalizmus nem cselekszik ellene semmit, JNem megbenultan fekszik es var, a j6 Eg tudja, mire. hogy a szabadelviiseg politikaj adak nines szava, hanem mindegyre csak a reakci6 hangjait halljuk. Szinte koriil kell tekinteniink, csodalkozva, meglepetve: csakugyan fiiggetlensegi partnak hivjak-e ezt a tobbseget, csakugyan liberalisan gondolkod6 politikusok csoportosulasa volt ez valamikor Kurta nehany h6nap es a r6zsakb61 kor6 lett, az aure6lab61 itt ott nagyon gyanus feny, amely mellett suttyomban ki kiemelnek egy-egy ekkovet a liberalis kozszabadsdgok koronaiab6l. Gr6f Apponyi Alb ert a kultuszlarca koltsegvetese szet melle eppenseggel semmi programmot nem adott, a foly6 altalanossagokon kivul Hogy utalt a kormdny programm nagy programmjara fides stenem, abban a ban tulajdonkeppen az volt benne : mi minden volna j6, ha megvolna, s az a programm ugy korulbeliil szaz esztendore sz610tt. Mi azonban ezen beliil is szerettiink volna latni valami ujat es iidvoset 6s kiilonosen sok megnyugtatast riemely ketes es kenyes pont koriil. De nem sz610tt. Egyetlen hanggal el nem arulta, talan mert a kolts6gvetest nagyjaban a regi kormdnyt6l vettek at, mikaz 6 tervei. Egyaltaldn nem nyiiatkozott arr61,hogyan ame alkotja meg a nemzeti demokracidt azon a teren,!yen a legkonnyebben megalkothat6. Val6sziniiieg nem is fogja megalkotni. 0 az a hirdeto, aki nem, iger es nem is dd szaz ' aranyat. Semmit sem iger es semmit sem ad; ha j61 megy, akkor meg a meglevobol is elvesz mind egyet-m^st. Pedig istenbizony nem sokunk van ossze. Mdr a. Bark6czy bdr6 beszed6nek megitel6senel is ezt ldttuk. lyen nyiltan m6g nem hirdettek mindlunk be aze!6tt, hogy az abszolut katolikus szellemet kell mint vinni az iskoldba. (Ez voltakeppen annyit jelent, hogy minden egyebet ki kell hajitani onnan.) 0, hiszen ko volt mdr azelott is reakci6 a magyar kultusztarca hir riil ; ez tagadhatatlan, de fennsz6val mostandig nem dett6k. De ezentul mar igy lesz. Apponyi grof nem
meg adott liberalis programmot, ellenben egyik kozege adta az ellenkezojet. * * א El van intezve az igazsagiigy is. Es pedig olyan megjovendoltiink iranyban, amelyet mi altalanossagban P016nyi Geza igazan nem tagadta meg onmagdt. El!tell ismerni, hogy hiiseges maradt eredeti alapterrneszetehez, melyrol meg volt gyozodve a liberalis koztudat, hogy benne lappang. 0 tehat nem a szabadsag harsonasa, hanem a reakcio uszdlyhordoz6ja s ezt most mdr nyiltan oly meg is mutatja. A sajtoszabadsaghoz nyult hozzd modon, ahogy elotte csakis a torvenytelen es az egesz nemzet dltai elitelt kormdnyhatalom tette. Tulajdonkeppen nem mint felekezeti lapot, hanem altalan, mint a magyar sajt6 egyik organumdt erdekel benniinket ez az ugy. Es az6rt, mert tudjuk, hogy a szabadsagok elkobzasdnak utjan aligha van megallas. ha Aki leszakitja ma a szabadsag egyik viragdt, annak ka marosan gusztusa tamad a masikra, s nemsokara szdval megy neki a viragos mezonek, hogy sikeresebben hoi letaroihassa. Ma a sajt6szabadsagot tepdesik meg, nap a lelkiosmereti szabadsag kovetkezik es a tobbi egymasutan, amint az mar a reakci6 programmjab^n benne van. vi Es kiilonosen megtortemk ez a mi sajatsagos szonyaink kozott, amelyek a reakci6 emberei moge oly tobbseget allitottak, melynek tagjai tulajdonkeppen eszre sem veszik, hogy a haj6, amin iilnek, zavaros, iszapos vizekre tevedt. Csak a vitorlat nezik, orommel ldtjdk, hogyan duzzad, erzik, hogy a haj6 megy valamerre es gyorsan megy, de hogy merre, milyen horizontok fele, azt nem vizsgaljak. Es akik vizsgaljak, sot tudjak is, azok tunydn tekintenek az eg peremere es nem jut esziikbe felemelni tiltakozo szavukat, hogy odakialtsdk a rossz kormdnyosnak :! bennniinket Ember, zatonyra viszel דל * * * lyen viszonyoknak- kozepette nem csoda, hogy a miniszterelnoki sajt6iroddb61 is veletleniil apr6 antiszemita. oldaldofesek indulnak utnak a videki lapok fele. fer A csoda ott volt, hogy olyan kifejezetten felekezeti miniszter fiu, mint az Alkotmany volt szerkesztoje, a elnoki sajtoiroddban a nemzeti demokracia korszakdban vezeto allasba juthat. Ezen nem csodalkozott senki, legfoljebb veliink egyiitt nehdny boh6, aki komolyan veszi a ielszavakat. Most aztdn az illeto megkezdte a miikodeset es foly pedig azt a miikodeset, melyet termeszetszeriileg tatnia kell : az antiszemitaiziit es merges gombdkat csod^lkoz kiildoz a j6 videk asztalara Es most sokan nak ezen, holott, mint mondottuk, nem ez esoddlatos. S meg jobban bdmulni fognak, ha majd ez az irany folytat6dik is; noha mar tiltakoz6 hangok is emelkedtek ellene. Nos, aki A t mond, annak B t is kell mondania 6s mi nagyon val6sziniien m6g az egesz Bonitz-fele dbecet vegig fogjuk hallam a sajt61roddb61. Tessek csak iigyelni raja. S hogy mindazok, vagy legalabe is sokan azok koziil, akik beiemennek a reakcioba, nem tudjak, hogy mit cselekszenek, azt misem bizonyitja jobban, mint az a furcsasdg, amit ezzel az antiszemita kozlemenynyel kapcsolatban tapasztalunk. Sorra lekozlik az artatlan vid6ki lapok, i; melyek megbiznak a sajt6irodahan, aztan sorba kijelentik, hogy 6k nem antiszemitdk. Mi igazan 6vatos elhissziik nekik ; de az istenert egy kicsit tobb sagot keriink, mert a reakci6s sajt6, amint mar tette is, azzal all elo, hogy hiszen a videki lapok zsid<3 ujsagir6 i antisze lekozoltgk a cikket, hogy volna tehat abban mitizmus Mert tovdbbd olvasatlanul az emberek a maguk haldlos iteletet is alairjdk, anelkiil, hogy tudnak, mirol van benne sz6. gy kesziilnek a fiiggetlenseg i part liberalis elemei is a maguk haldlos iteletenek aldirasara. Vigydzzanak, mert az iteletet aztdn vegrehajtjak rajtuk es nem kerdik meg toliik. hogy gondolkodtak e elobb. Hitkozsegi tisztviselok kongresszusa. kongresz Az orszag zsid6hitkozsegeinek tisztviseldi szusra gyiilnek ossze Budapesten. Harom napig lesznek egyiitt. Ebbol kettot, f. h6 23-ikdt es ik6t 24 forditjak tandcskozasra. A gyiilekez6s c61ja tulajdonkeppen egy oly szerv megteremtese, amely a zsid6 hitkozs6gek tiszt- kep viseloinek anyag' es erkolcsi erdekeit volna hivatva viselni. Aki a hitkozsegi tisztvisel6knek sok helyiitt fiiggo, sok helyiitt bizonytalan helyzet6t ismeri, aki tud r61a, hogy oreg napjaikra, munkak6ptelens6g eset^re, vagy onhibdjukon kiviil tortent dlldsvesztes folytdn hdny helyiitt vannak a kegyelemkenyerre, vagy ami meg rosszabb, irgalomra utalva az ezen a szervezkedssi torekv6sen egydltaldn meg nem iitodhet. Persze nem mindeniitt egyformak a serel viszonyok s a hitkozsegi tisztviselok sulyosabb meiert sem mindig a keny6rad6 hitkozseg okolhat6. Nemcsak a pesti nagy hitkozsegnek, hanem mds videki hitkozs6gnek is (Gyor, Kanizsa) vannak nyugdijalapjaik, amelyek alkalmazottaik oreg kordr61 ugy gondoskodnak, hogy az 6n6rzetiiket nem s^rtheti. Viszont vannak mds hitkozs6gek, melyek szerzodesszeriien vdllaljftk az aggkori elldtdst, avagy alkalmazottaik munk&ssagdnak teljesseg^ben biztositds utjdn gondoskodnak azok oreg napjair61. Ezt megtehetik a jobbm 6du, rendezett anyagi viszonyok kozott elo hitkozs6gek ; de nem kepesek ra a kisebbek, melyeket anyagi csapds ert. vagy amelyeknek kozvetett jovedelmei (gabella stb.) ki nem haszndlhat6k. Nemcsak a hitkozsegi tisztvisel6k, hanem maguk a hitkozsggek is kiizkodnek a 16t6rt. Mert a hitkozs6gekkel 6s intezm6nyeikkel szemben az igenyek novekedtek, az tiszt aldozatk^szseg ellenben redukdl6dott. A hitkozs6gi mel viselok ketszeresen 6rzik ' ennek a sulyat. Eloszor a hitkozs6 lekjovedelmeik csokken^se rev6n, m sodszor a gekkel szemben tdmasztott igenyeiknek nehezen vagy egydltaldn ki nem elegitheto volta folytdn. ismer Szomoru, de hogy igy van, az f61re nem jogo heto. A hitkozsegi tisztviselsk torekveseinek ez sultsdgot ad anyagi t6ren. Erkolcsi teren a jogo sultsagot az adja meg, hogy tagadhatlanul az 6 koriikben is meriilhetnek fol serelmek, elofordulhafcnak elvi kercl^- bizo sek, melyek tisztdzdsra vdrnak. Vannak azonkiviil nyos kari erdekek, amelyeknek egyseges dpoldsa csak ugy lehets6ges, ha erre י megfeleld szerv dll rendelkezesre.
nyug A hitkozsegi tisztviselok 3zervezked6s6ben bizo talanit6 ij iomentumot nem taldlunk. Ellenkezoleg, a.hitksz nyos rendezettebb allapotok megteremteset s 36gi igazgatds n6mely teriileten j6t kony hatast vdrunk kikiiszo tole. Azt hiszszuk, nem egy oly jelenseget fognak boini tudni, amin helylyel-kozzel megakad az emberseges 6rz6s, vagy a valldsos 6rziilet 6s folfogds. Ebb61 a szempontb61 tehdt nem emelheto kifogas az ellen, hogy a hitkozsegi tisztviselok! szervezkednek s bdr mds formdban, de foitdmasztjdk halottaib61 az Gold izr. tisztvisel6k orsz. egyesiiletet, amelynek neh. berger Rafael dr. budai fflrabbi volt az elnoke. egye Egy masik szempont, a felekezetkozi pedig, szervezke nesen orvendetes momentumot kell, hogy e desben folfedezzen. Nevezetesen : azt, hogy a hitkozsegi tisztviselok felekezeti partdrnyalat nelkul egyesiilnek s a maguk szervezetevel, eppen ugy mint a tanit6k, pelddjdt szolgaltatjdk &nnak, hogy a zsid6sdg egyseges. Bizonydra vannak, akik ezt a momentumot a legke'vesbbe latjak szivesen, de ez nem vdltoztat azon a tenyen, hogy a szprult. kiilombozo p&rtarnyalatu hitkozsegek tisztviseloi messze sdgukban egynek ldtjdk es erzik magukat. Valami men6 kovetkezteteseket ehez fiizni nem kivdnunk, es bizonydra a szervezkedok sem akarnak, mert mihelyt erre a terre mennenek. orthodox r6szrol megakaddlyozndk a sziiks6ges szervezkedest, nem torodve ' azzal,' hogy igy tulajdonkep rogton adatokat szolgaltatnanak ahoz, hogy pen mennyire sziikseges a hitkozsegi tisztviselok jogainak, erkolcsi es anyagi erdekeinek egyiittes vedelme. Munkaprogrammja a szervezetnek mint eloke- alkal szitoi kifejtett6k : 1. a hitkozsegi tisztviselok es nyug mazottak veglegesitese, 2. resziikre a segely es dijalap megteremtese, 3. a hitkozsegek es alkalmazottak kozt val6 jogviszony rendezese, 4. kdntor-iskola letesitese. ket A hitkozs6gi tisztviselok es alkalmazottaknak mindez segkiviil kozos 6haja s nem t6vediink, ha azt mondjuk, hitkoz hogy szdmos hitkozsege is, helyesebben mindazon s6g6, mely a rendnek bardtja es valldsos eletenek es hitkozsegi igazgatdsdnak tisztviseloit az elet minden viszonylataiban szivesen ldtja nyugodt pozici6ban. Ez 6hajok teljesitesenek lehetosege azonban mas kerd6s, a sz6 szoros 6rtelm6ben nagy feladat. Az elso es harmadik 6haj azonfoliil tulajdonkeppen egy torzsnek ket hajtdsa. Mert a hitkozsegek 6s alkalmazottaik kozotti jogviszony torv6nyszerii rendezese, egyuttal a v6glegesites k6rd6s6t is megoldja. A fok6rd6s, hogy mily eszkozokkel akarj&k 6hajaik teljesiteset elerni. Ugysz61vdn ezen mulik alkal tartjdk e a hitkozsegek es minden. Lehetsegesnek mazottaik kozotti jogviszony torv6nyszer{i* rendez6set, az orszdgos segely 6s nyugdijalap kotelezo tagsdgat kote 5000 emberre, s a kdntor-iskola foldllitdsdt Ha lezo szervezet, vagy szervezetek volndnak, ennek, vagy ezeknek kereteben e kerdesek meg volndnak 01dhat6k. min De e neikiil, tisztdn tdrsadalmi uton, ugysz6lvdn denkinek a tetsz6s6re 6s nem tetsz6sere bizva, felekezeti megol pdrtszempontoknak kiszolgaltatva, efeerdeseket dani nem, legfolebb megolddsukat elokesziteni lehet. De tegyiik fol, amit nagyon szivesen dtndnk hogy a jogviszony rendez6se miniszteri rendelettel, a kdntor-iskola pedig a kultusztdrca, a kozalap, vagy a :zsid6 vallds es tanulmdnyi-alap terhere valamely form&ban meg volna is csindlhat6 m6g akkor isimindig itt maradna 6ridsi anyagi Elvi nehezsegeivel a segely 6s nyugdijalap megteremtese. elo selheto formdban a nyugdijalap csak.ugy johet letre, ha szor kotelez6, mdsodszor ha a hitkozsegek is tdmogatjdk. Enelkiil 6ridsi dijakat kellene befizetniok azoknak, akik szolgdlatait a maguk szdmdra megszerezni 6hajianak. A hitkozsegek tamogatdsaval letesitendo nyugdijalap lepe megteremtesere az izr. orsz. iroda megtette a kezdo gondol seket eddig nagyobb eredm6ny neikiil. Hogy jak tehdt a hitkozsegi tisztviselok es alkalmazottak, hogy ok nagyobb eredmenyt fognak elerni Ha pedig nern erhetnek el nagyobb eredmenyt, micsoda rem6nyseggel foghatnak ehez a szep 6s nemes vallalkozdshoz, amikor ami anyagi helyzetiiket ma is elviselhetetlennek tartjak, kor alldsuk bizonytalan Erre a k6rd6sre bizony csak esiiggeteg, valasz adhato. rem6 De azert nem kell elcsiiggedni. Csak vermes nyeket nem szabad tdpldlni. A szervezked6s hely6nval6, habdr celjai nem egykonyen 6rhetok el. De eredm6ny lesz az is, ha a kitiizott celokhoz kozelebb jutnak s azoknak talajdt elokeszitik. Ez is erdemes munka s ehez sikert kivdnunk. Komdromi Sdndor. Az orosz-zsido meszarlasok. A zsid6m6szarlasok hely6be eg6sz erejiikkel a forradalmi torekv6sek leptek. Ma a zsid6ellenes hajszdk mar csak epizodoknak tetszenek, helyettiik az agrarmozgalom 6s a katonai forrongas forditja Oroszorszag fele a figyelmet. Ezek a forrongasok sokkal inkabb le- to kotik az orosz birodalom minden erejet, hogy sem vabb is pogromokat rendeztethetne, melyekrol kiilonben is lerdntottak a leplet. A zsid6meszarlasokra vonatkozo ertesiileseink, melyekkel ezt a!sorozatot, azt hissziik, egy idore lezdrhatjuk, a kovetkezo! koz Tiltakozo kongresszus Petervdrott. A ;;Bund ponti valasztmanyanak kezdemenyezesere az orosz szocidldemokrata part, a munkas part, a lengyel-litvan szocialdemokrata part, a cionista, bund es nehdny egylet Petervdrott f. h6 en 17 tiltakoz6 kongresszust hivtak egybe a elienes zsid6 agitaci6 ellen. A kongresszuson a egy kovetkezo hatdrozatot hoztak : Mivel kitiint, hogy altalan nincsenek olyan nepszerti iratok, melyek a pogrom-politika es antiszemitizmus ellen iranyulnanak, azert iratni kell ilyeneket minel hamardbb es minden eszkozzel terjeszteni e ropiratokat, melyek tisztdn folmutassak a zsidok nyomorusagos ' politikai helyzetet es rossz gazdasagi viszonyait. A kongresszus sziiksegesnek tartja egy altalanos pogrom-poli orosz vedelmi szovets6g megalkotdsat a vitat tika ellen, melynek kotelessege legyen mindenfeie kozo gyiiieseket, meetingeket tartani. Azutan a kovetkezo rezoluci6t fogadtak el: A pogromokkal tudtunkkal csak a n6pet akarjdk partokra szakitani 6s igy akarjak foltartoztatni a n6p mozgalmdt, mely szabadsagot es foldet kovetel. Csakis e celb61 ingeriik es vezetik egyik nemzetiseget a mdsik ellen. Az altal, hogy a zsidokat jog aikban korldtozzak, csak azt akarjak megmutatni, hogy a zsid6kkal szemben minden szabad 6s e pogromokat csak villdmhdrit6 gyandnt haszndljdk a n6ppel szemben. Kijelentjiik, hogy ellensegeink 6s az egesz orszdg ellens6gei mindazok, akik izgatnak, r6szt vesznek, vagy segedkezet nyujtanak az iildozeshez. Elottiink minden ember egyenlo a vallasra 6s nemzetisegre val6 tekintet neikiil. Kiizdiink 6s kiizdelemre sz61itunk mindenkit azon eel erdekeben, hogy a zsid6k Oroszorszag egyenjogu polgdrainak osmertessenek el 6s hogy megsziinjek minden nyomaszt6 kivaltsagtorveny. Felhivjuk a dumat, hogy hasznaljanak energikus eszkozoket a pogrompk ellen. Felsz61itjuk, hogy
a) forduljon kidltvanynyal Oroszorszag lakossdgahoz, melyben megmagyardzza a pogromok celjat es tanacsolja az onvedelmi szervezet folallitasdt, mely kiizdjon e huliganok es gyilkosok ellen, vide b) kiildjon ki tagjai koziil megbizottakat azon kekre, hoi pogromok varhat6k, hogy ezek dolgozzanak es hassanak a n6p kozott ellene. rezolu Minden liberalis partnak jogaban all ezen ci6n tetszesszerinti kiegesziteseket eszkozolni. A kongresszus folhivja minden part figyelmet arra, szerve hogy mennyire sziikseges egy egyontetii onvedelmi zet letesitese. Tovabba tanacskozasba bocsatkozikaz egyes varosi szervezetekkel az onvedelem technikai reszerol. Az orosz hercegersek a pogromokrbl. Matusenko, zsid6tildo moszkvai hercegersek a heten cikket irt a zesekr51 a Ruskoj e Slovo c. lapba. Megdobbenes a borzaszt6 esemenyek miatt egyreszt, masreszt a gonoszsagot legnagyobb mertekben elitelo felhaborodas sz61 a liberalis fopap nyilatkozatab61, melybol kozoljiik a kovetkezoket : Szomoru erzes es fajdalmas gondolatok fogjak el az embert, ha a bialisztoki pogromra gondol. Eppen azon napokban, midon a nepkepviselok tevekenysegetol annyit remeitiink es azt vartuk, hogy v6gre megsziiletik a szeretet es testveriseg mindenek kozott eppen e napokban tamad elleniink egy meg irt6zatosabb gyiilolkodeo a kormany reszerol. firezziik, hogy gonosz es istentelen a kormany szelleme, hogy a vezetok lelkeben mar nem el az sten es az 6 orok szeretete mindenek irdnt. Szivemben borzaszt6 fajdalommal kerdem toliik : vajjon nem halljatok e a diihnek jajkialtasait, mely feietek viharzik, nem halljatok e a megkinzott aldozatok haldlhorgeset Mert hisz mind ez a ti kezetek munkaja! Vagy tan teljesen elhallgatott bennok a lelkiosmeret szava, s olyanokka akarnak lenni mint Herodes, aki zsid6 verben fiirdott Am gondoljak jol meg, hogy az emberi tiirelem pohara mar telistele! Gondoljak meg, hogy a kiontott ver bosszuert kialt minden biiniikert, es hogy borzaszt6 iteikezes var reajuk! Tisztek tiltakozdsa. A vilnai helyorseg osszes tisztjei a napokban tartott gyiilesiikon elhataroztdk, hogy a zsid6meszarlasok ellen tiltakoznak es hogy az legerelye ily verengzesek rendezoi ellen a jovoben a katona sebben fognak eljarni. Ezt a hatdrozatot a vilnai hely tisztek azert hoztak, mert Odesszaban s mas orsegekben is felhivast osztanak ki a katonak kozott, hogy a zsid6kkal minel elobb vegezzenek, mert a zsidok a cart is megbuktatnak 6s a sajat carjukat iiltetnek a tr6nra. Az ostoba 6s gonosz bujtogatdsra j6 felelet a vilnai tisztek allasfoglalasra. Tiltakozds Hamburgban. Hamburgban Julius 16-dn nagy nepgyiiiesen tiltakoztak a bialosztoki verengzesek tilta ellen. Naumann kereszteny lelkesz terjesztette elo a kozo hatdrozati javaslatot, s a dumat iidvozlo feliratot, amelyet egyhangulag fogadtak el. A dumdban f. h6 ik6n 12 folytattak a bialisztoki indit verengzesek tdrgyalasat. Egy lengyel lelkesz azt ko vanyozta, hogy bizzak meg a duma elnoket, hogy zolje a carral hiven es pentosan, hogy Bialisztokban mik tortentek. Kokoskin dumakepviselo napirend inditvanyt terjesztett elo, mely a kormdny tetteit kemeny szavakkal birdlja, a verengzesek rendezeset a terhere r6ja 6s folhivja, hogy azonnal mondjon le. A duma a bialosztoki verengzesek tdrgyalasat f. h6 20-ikdn befejezte. Anatole Leroy Beaulieu az orosz vbrengzksekrol. Azismert franciakulturhisztorikus a *Temps* ben hosszabb cikket tett kozze 'az orosz rendorse^roi s a zsidoiildozesekrol. Leroy Beaulieu, az orosz viszonyoknak egyik legalaposabb ismeroje, azt a nezetet vallja, hogy a zsido verengzesek nem egyeb, mint azon eszkozok egyike, amelyekkel az orosz hatosagok a forradalmat meg akarjak sziintetni. A liberalis reformoknak minden ellenzoje igy tesz 25 ev ota. Hogy a tomegeket elvonjak a forradalmi mozgalmaktol, a zsidok es a nem orthodoxok ellen izgatjak 6ket,akiket mint a car saz orosz nep ellensegeit szerepeltetnek. Leroy majus havaban jartam Petervarott, a zsidok ellen iranyul6 pogromok kuszobon alltarol mar akkor beszeltek. A liberalisok rend 6gi 1 orosz ellenfeleiket vadoltak vele. Viszont a szer keves vedelmezoj e nem titkolta azt a remenyseget, forradalom hogy a zsido kerdessel elallhatjak az utjat a nak s a dumat ket partra szakitjak. De a duma a bialisztoki verengzes es Urussov herceg leleplezesei dolgaban osztatlannak bizonyult. A miniszterium, mely ily gyilkossagot meg nem akadalyoztat es megbiintetni sem tud, nemcsak a kozvelem6nyben, hanem ugylatszik leg a csaszari palotaban is elvesztette minden hite!6t. A fobb ideje annak, hogy a kormany tisztazza magat azon gyanu alol, hogy a bialisztoki gyilkos tarsasaggal nem fu egy kovet. A kievi hazafias liga a fokormanyzohoz kervenyt nyujtott be, amelyben 5000 revolver es 5000 tor kiutalvanyozasat keri, hogy a liga tagjai folfegyverezhetok legyenek. ndokuk az, hogy az osszeeskiiveseket csirajaban akarjak elfojtani es a forradalmi szervezetet, mely szerintiik fokeppen zsidokbol all, meg akarjak semmisiteni. A kormanyzo a kerelmet nem teljesitette s allitolag mindent megtett, hogy az orosz szamitas szerint Julius ikere 15 tervezett zsidoverengzeseknek elejet vegye. Szt. Vladimirt akarnak zsidoverengzessel iinnepelni. A fekete szdzak a mult heten viharos gyiilest tartottak Petervar kozeleben. Allitolag egy petervari pogromot beszeltek meg. A fekete szazak a forradalom lekiizdeset tiiztek ki celjukat. Vilnaban is pogromra kesziilnek. Egy rendor lott s az ismert recipe szerint, azt kialtotta : a zsidok lonek. Vilnaban nagy mennyisegii folhivast osztottak ki, melyet a zsidok legyilkolasara izgatnak. Szt.-Bertalan ej. A kertsi monarchista part a vdrosban folhivasokat oszt szet, melyek a zsid6k ellen izgatnak s folhivjdk a lakossagot arra, hogy a zsidok szamdra csinaljanak uj szt. Bertalan ejet. A rendorseg ezeket a folhivasokat nem foglalta le. A.grodnoi kormdny 'zot, Kiistert, a bialosztoki vereng - zesek miatt allasatol eimozditottak. Bodozen tabornokot Bialisztokba kuidtek, hogy a katonasagnak a pogrom idejen tanusitott magaviseletet vizsgalat targyava tegye. Uj izgatds. Tiraspol keriiletben a papok prokla maci6kat terjesztenek, melyek az odesszai katonai keriilet nyomdajdban kesziiltek. A proklamaciok durvan tdmadjak a zsid6kat, a dumdt es Schtschepkin tanart. Az agitaci6t a dumdban is sz6vd fogjak tenni. A pogromok szerzbi. Az orosz ujsagok erositgetik es bizonyitekkal is szolgdlnak arra nezve, hogy a pogro mot hivatalosan rendezik. A Nase Sizm ezt irja : A verebek csiripelik, hogy a beliigyminiszteriumban szervezik a pogromot. Most okiratok keriiltek napfenyre, pogrom amelyek ketsegteleniil igazoljak, hogy kiilon iroda all fonn. Ez iroda elen mint pogrom-mester
Lavrov val6sdgos dllamtandcsos dll, aki a cenzura j6vdhagydsdval pogrom irodalmat teremtett 6s terjesztett. A fekete szdzakt61 kezdve egeszen az egyes szakosztalyok' igazgat6iig minden hivatalnok! es sotet elemet beliigy meg tudott nyerni a maga tervei szdmara es a bizony miniszteriumi iroda pincehelyisegeiben nyomtatott sdgok sz61nak gyftzelme mellett. Ha Oroszorsz&gban igazi bir6sdg volna, akkor az egyetlen Lavrov dllamtandcsost61 kezdve ki lehet mutatni a pogromokhoz vivo osszes szdlakat es egeszen pontosan meg lehetne nevezni hiva azokat a kozigazgatasi tisztviseldket, akiknek nem talban, hanem bortonben van a helyiik.-' De, sajnos, ndlunk nines ilyen bir6sdg! A Rjecs egy Szidorovics nevii ember levelet kozli, aki a szent szin6dus foprokurdtordnak irodajab an volt szakosztdlyd alkalmazva. Ez mondja el, hogy e hat6sdg. nak feje, Preobrasenszky val. titk. tan. folsz61itotta, hogy sz6pirodalmi formdban provokal6 fiizeteket irjon, amelyek nyug az ostoba parasztnak megmagyardzzdk, hogy a talansdg okoz6i a zsid6k, diakok es forradalmarok. Az nem irodatiszt visszautasitotta az ajdnlatot es ezert sokdra elvesztette allasat. Az elbocsatott irodatiszt igy vegzi leleplezo levelet : Ha Preobrasenszky valosdgos titkos tandesos meg.tudja cdfolni dllitdsaimat, allitson bir6sdg ele. En igazolni tudom, amit mondtam, sot m6g sok egyebet is el tudok mondani! napoh Szomoru TortSneti elbesz61es a magyarorszagi zsido-uldoz^s kordbol. ( ) rta : Majthenyi Jozsef. V. Urnapja Meleg, rekkeno nap virradt a varosra. Melyseges csend honolt az utedkon, az a nemasag, amely a dul6 viharokat szokta megelozni. Egy-ket ember szallingozott az utcan, bekes mesteremberek, telkes gazdak, mezei emberek a templomban voltak. Nyusztay fobiro uram eppen a varosmz kapuja elott alldogalt, mikor tajtekzo lovdn futar erkezett eleje. Nem nyujtott at pecsetes levelet, hanem csak annyit kidltott fuldokoiva : el A nyirbdtori varkapitany azt iizenteti, hogy esett Budavdra, Abdurraman, a basa maga is odaveszett bebizo minden 6 ember6vel. Ezerketszaz zsid6t, akikre nyosodott, hogy a torokkel paktaltak, lemeszaroltak... A futdr hangos szavait messze meghallottak, az pedig be sem vdrva a hatdst, amit a hire tett, vagtatott tovdbb Szatmdrra, hogy m6g ma odaerjen a jelentessel. A hir vegigszdguldott a vdroson. Az utedkat egyszerre elozonlottek az emberek, mintha a foldbol nottek volna ki. A vdros szemetje,salakja volt koztiik a leghangosabb. Azok kiadtdk a jelsz6t : fer Peredt! Vesszen a zsid6! Gyerunk a zsid6 tdlyba Ṁint az arviz szennyes hulldma, ugy hompolygott a nepdradat a zsid6 kapu fele. Megdongettek hatalmasan, hanem az be volt csukva. A kapun beliil nagy mozgol6dds, futkdrozds 6s fer szitkoz6dds tdmadt. Asszonyok, ldnyok sikoltozdsa, fiak dorgo hangu bdtoritasa. Az ostroml6 tomegben Penci, a vdros sinterje volt a vezeto, a leghangosabb, a szerepkioszte. rgalmatlan kegyetle vastag vasdorongot p.ergetett a kezeben, avval net sujtott a j61 megpantozott kapura s elorditotta magdt: Nohat mit bdmeszkodtok,.mint bornyu a szeriin Vagy en iissek egyet mindenitek szekerc6jevel A nep 6rtelmetlen orditdssal fele.lt ra vissza. A Herkules meg6rtette ezt. Az6rt mondom. Van ott benn kincs eldsva minden tem6rdek, szep miivek a pince gddorban. Az jut kinek, amire leginkabb fdj a foga. Nagyon ertelmes beszed volt s helyeslo sugds hallott mindenfelol. A kapun mar csattogtak a csakanyok egy javaban, masok a falon igyekeztek bejutni, mikor szerre v6gigfutott a tomegen a hir. Jonnek a musketasok! No, nem nagyon ijedt meg a szennyes dradat, sol egyszerre nevetesre gorbiilt mindenkinek a szaja. A musketdsok A j6 oreg musketasok Akik egy 16gynek se tudnak akarattal artani Hat csak hadd jojje nek. Azok pedig oregesen sieto robogdssal jottek. Elo] Darabos T6v&g6 Ferenc, szornyen kifaggyuzott bajuszd val. Mellette a dobos, aki jobb iigyhoz m61t6 buzg6sdggal peregtette a kutyabort. A fustely mindeniknek ott pihent a vdllan s mikor megerkeztek a kapu tajdra, mindenik lekapta a vdlldr61, nyilvanval6an avval a becsiiletes szdndekkal, hogy itt most mindenkire, de alaposan raijesztenek. A sinter megtoriilte izzadt homlokat, azutan. oda allt, Darabos Tovago uram ele. Mit akarnak itt kentek Azt majd en mindjdrt megmutatom, fenekedett a vez6rmusketas, ha szep csendesen haza nem takarodtok! Mar pedig mi zsid6 vert iszunk mama. Azt szeretnem en ldtni! No, ha csak azt szeretne, hat csiicsiiljon le ide, erra az iromba nagy darab kore s mindjdrt teljesiil a kivansaga. Te Perici, hangzott az oreg musketas vesztjdslo szava, azt mondom neked : Ne hecceld a n6pet, ferj meg a borodben, mert bizony-mondom : kihuzlak belole! gyiiie Mintha csak ezt a biztatast varta volna a vesznep, ujbol nekirohant a kapunak. Darabos ismet lekapta a musketat a vallarol s tiizeld illasba helyezkedve י raorditott a dobosra. Verd a riad6t! Hanem annak mar nem igen volt ideje ra, mert Penci, a sinter, kikapta a zengo szerszamot a kezebol s ugy a fejebe vagta, hogy annak a kavaja^eszaladt eg6- szen a derekdig. A tomeg viharos rohog6sre fakadt s itt is, ott is el kezdtek dobalni a jdmbor vitezeket. Mikor egy tevelygo ko eppen a Darabos T6vago rezes orrdra esett, az nem tudta kiallani tovdbb a forr6 levegot. Visszavonulunk, legenyek. Lehetetlent csak az uristen merhet. Ekkordra beszakadt a kapu s lihego, vadul forg6 szemii emberek leptek el az utcakat. A zsidok hazaikba vonultak vissza, azokat ugy kell egyenkint elocibalni. Rettenetes tusa kezdodott, A kincsszomj az egyik reszen, a vad elkeseredes a mdsik r6szen, megacelozta Ki az inakat. Mar harom hdz a csocselek martaleka lett. fosztottdk mindeniket s agyonvertiik minden benne lak6t. Penci, a sinter, jdrt elul mindeniitt irt6zatos vas dorongjaval.ahova lesujtott, pozdorjdvd tort minden.habz6 szdjjai, verbenforg6 szemekkel futott korbe, mint egy veszett allat s rdmutatott egy hazra : legte Ott, ott... ott lakik a leggazdagabb, a hetosebb. A Jonathan... Azt szedjiik sz6t, annak a hdzdt
tegyiik egygye a fold szinevel. Kincs. amit talalunk, mind a mienk... Jonathan ott szorongott tiz elszant ferfival a pitvar kozepen, amelynek ajtajdt mindenfele butordarabbal el- imad torlaszoltak. Bent a szobakban lanyok, asszonyok koztak hangosan...ha ugyan az Ur meghallgatja az esedez6siiket... A sziik pitvarban nagy volt a tolongas, Jonathdn csak most vette 6szre, hogy Benjamin hianyzik. Biz 6 nem volt sehol, nem latta senki. A nagy zavarban kiviil rekedt s az6ta mar vegeztek vele, Jonathannak keserves sohaj szakadt fel a mellebol, de aztdn csak megvigasztal6dott. Nem baj, legalabb mar tul van rajta. Azt hiszem, mi m6g ut6l6rjiik f elf ele lebego lelket. Most erte az elso bunk6csapds a pitvar ajt6t, Sulyos har k6z adhatta, mert azonnal beszakadt. A masodik, poz madik csapas a torlaszul szolgal6 szekrenyt torte dorjavd s tdmad6k s v6dekezok egymassal szemben allottak. lorjiink ki! orditotta Jonathan. A felesege kirohant a szobab6l, s lefogta a karjat. Ne, ne! itt, a szobakban meg tarthatjuk magunkat. Azutdn talan az isten tesz valami csodat. Taldn, rebegte Jonathan megrendiilve hiteben. Most mdr a hirteleneben eltorlaszolt szobaajt6t ertek a zug6 csapdsok, mikor egyszerre az ablakon langnyelvek csap6dtak be. Egyertelmii orditas toltotte meg a szobat. Eg a haz. Rank gyujtottak a hazat. Most mdr mindenki keszen volt a haldlra. A fernak meg egyszer megcs6koltak az oveiket, aztdn : hajra! Ki a hdzb61. Lassuk hat, milyen az a halal. Azt pedig nehez dolog volt meglatni ezuttal. A csocselek pdravd valtozott s eltiint a Jonathan udvarar6l. Egyetlen egy ember allt az eresz menten s az ego hdzb61 zsardtnokot vett a pipajara. (Folytatasa kovetkezik.) Elofizetesi felhivas, Azokat a tisztelt eldfizetdinket, akiknek eldflzetese 1906. julius 15-en lejart, szintugy azokat, akiknek el&fizetese mel elebb jart le, tisztelettel Mkerjiik, toztassanak eloflzetesiiket megujitani, nehogy a lap sz^tktildeseben fennakad&s tort6nj6k. A kiadohivatal. A jelen sz&m tartalma : Az igazsag el^rkezett. rta :. Mezei Ernd. Glosszak a h&rol. rta : ם Hitkozsegi tisztviselsk kongresszusa. rta : Komdromi Sdndor. Az orosz-zsido m6sz rlasok. Szomoru napok. (Elbesz616s.) rta : Majthenyi Jozsef. A kiteresek. Hirek. Kozgazdasag. PAlydzatok. Hirdetesek. A mellekleten : Rembrandt 6s a zsiddsdg. rta : Br. Weisz Miksa Csasz rkorte-t8rt< net. (Tarca.) rta : Hazai Eug6. Naptar: VasArnap (1906. julius h6 22.) 5666. Tamuz ho. ike 29 Hetftf Ab ho elseje. Rds-Chodes. Kedd ika 2 Szerda 3-ika. Sabosz. ike 5 Szombat Csiitortok 4-ike. Pente k Chazon. ika 6 Hetiszidra : Devorim (Mozes V. konyve kezdeteto l a 3. fejezet ik 23 verseig.) Haftora : Chaz6n Jes&johu 0mosz ben... (Jezsaias 1. fejezete kezdetetol a 1k 28 versig.) H R E K. A kiteresek dolga nagyon sokat foglalkoztatja mostanaban a magyar zsid6sagot. A kiterok szamanak szaporodasaban joggal latunk oly szimptomat, mely [gondolkodasra, cselekvesre alko kesztet s arra osztokel, hogy intezmenyekkel es tasokkal vedekezziink az elmorzsol6das ellen. A legujabb statisztikai kozzetetelek bepillantiist engednek azokba az ar&nyokba, melyeket a kiteresek az egyes felekezeteknel orszagszerte oltenek. 1904-ben tobb mint 6000 ember valtoztatta meg Magyarorszagon a vallasat. A legtobb kitero 1^48 י (25 470) evangehkus-reiormatus volt. Utanuk kovetkeztek a r6mai-katholikusok 1447 (15'3 /»), 907 1%) kiterovel, a gorog-katholikusok (24 a gorog-keletiek 892 י (14 6%), az ag. evangelikusok 884 Szam- 7 /0) es vegiil a zsidok 471 (7 7%) kiterovel. (13 szerint s az osszes kiterokhoz val6 viszonylatban legkevesebb volna tehat a zsid6 kitero. Ez a, szomoru ered volta mellett is, valamelyest megnyugtat6nak latsz6 kitere meny azonban egeszen maskent fest, ha nem a sek abszolut szam&t, hanem azt az aranyt nezziik, melyet ezek az abszolut szdmok az egyes felekezetek- arany nek az orszag osszes lakossdgdhoz viszonyul6 szamdhoz merve adnak. Mert az orszag osszes lakosai koziil 47 a 8 /0 r6mai katholikus, ll /o-a gorog-katholikus, a 67 14 dg.-evangelikus, a 8%, 7 gorog-keleti a 6% * 13 reformatus es 4'7%-a zsido. Ebben a viszonylatban mar most azt ldtjuk, hogy a legerosebb, a legjobban osszetartott felekezet a r6mai katholikus, mert ennek hivei koziil csak feleannyian tertek ki, mint a mennyi kiteronek az osszes kiteresek koziil red kellett volna esnie. A tobbi felekezetncl a kiteresek reven eloallott vesztesegardny mindeniitt nagyobb, mint az osszlakossagban val6 ardnyszdmuk. A viszonylagos veszteseg rnegis legkisebb a gorok-keletieknel (14 ',( 670 6~13 a reforma nagyobb a,( 1170 15'3 ) gsrog katholikusokndl ( 8% 7 7 13 ) az evangelikusoknal,( 6 /0 25'4 14 ) tusoknal s a legnagyobb 7 / ' 7 7 י (4 0) a zsidokndl. De ez meg nem minden. A vallasok az dtteresek reven bizonyos rekompenzdci6hoz jutnak, ugy hogy vegere,dmenyeben del vagy nyernek, vagy keveset veszitenek lelekszam gaban. A romai katholikusok peiciaul alland6an es igy 1904-ben is nyertek, meg pedig 1324 lelket, mert a
r6mai katholikus hitre t6r6k szdma 2677 volt. A gorog katholikusok vesztesege kicsiny, az unit&riusoke es evangelikusoke szinten. Ezekre a valmsokra ugyanis majd annyian tertek dt, mint a hdnyan kitertek beloliik. A reformdtusok dtter6s utjdn mdr kevesbe gyarapodtak, de legkevesebb idegen valldsr61 dtteroje volt a zsid6 valldsnak, mindossze 56 leiek. Prozelitdkat a zsid6 vallds nem keres, nem is szivesen dv de a hitvall6k lelekszamdnak m6rleget megis csak hdtrdnyosan befolydsolja az is. ha a kiterok nagy szdmaval szemben az dtterok feltiinoen kicsiny szdma ugysz61van semmifele rekompenzaciet sem nyujt. Az osszes dttertek kozott a zsid6 hitre tertek meg egy szdzalekot sem kepviselnek, holott az osszes lakossag kozt val6 szdmaranyuk a zsid6knak majdnem otszor annyi. E jelensegek elszomorit6 beszamithat6sdgat meg az is sulyosbitja, hogy minden mas felekezet kiteroi kozott a n6k vezetnek, ok vannak tobbsegben, a zsid6 hitet ellenben tobb ferfi hagyja el, mint no. Ebben egyediil dll6. 1904-ben is 244 ferfi 6s 227 no tert ki a zsid6 hitbol. Annak]a tanujele ez, hogy a zsid6hitii ferfiakndl nem lekiizdhetlen erzelmi motivumok a kiteres fookai ha azok volndnak, ugy mint a tobbi vallasnal, a nok len- ame nenek a tobbsegben, hanem oly szempontok, lyek a ferfi tetteit iranyitjdk : bees vagy, kenyerkereset, ervenyesiilesre val6 torekves. Meggyozodes a legkevesbbe. meg Mert a ferfi, a gondolkodasra inkabb hivatott elem, gydzodesbol a zsid6 hitet sokkal kev6sbbe hagyhatja el, mint a no, akit nemely kiilsos6gek taldn inkabb vonzanak. Sz6gyelni val6 es egyaltalan nem embers6ges vondsa az a kereszteny kulturanak, hogy aki tultengo becsvdgydt, tetterejet es k6pessegeit ervenyesiteni akarja, eset az, ha azoknak mindent aldrendelni kepes, ezt sok meggyozo ben csak ugy erheti el, ha idegen valldsos d6st hazudik magara. Felelos szerkeszttfnk Szabolcsi Miksa kettos faraszto munkaja utan, nehany hetre kiilfoldre utazott ami pihenni. Azaz, hogy ez is csak olyan pihenes neki, nok az elozok voltak, melyekrol, mint olaszorszagi es szentfoldi utjarol,dus tanulmanyanyaggal megrakodva tert haza, hogy olvasoink sokkal kenyelmesebben, kevesebb koltseggel es igazan alapos es sokat tudo vezetovel tehess6k meg ugyanazokat az utakat. Eros a gyanunk, hogy most is igy leszen s Szabolcsi Miksa»pihenese«tulajdonkeppen tanulmanyut, melynek feldolgozando szer anyaga olvasoinknak hoz majd iidiil6st, Felelos kesztonk tavolleteben a lap tartalmaert a seg dszerkeszto Komdromi Sandor (Haber Samu) felelos. Egygyel beljebb. A zsidokon elkovetett agrar-verengze verengzesek utan kovetkeznek az sek. Persze Oroszorszagban, mert ott intdzlk el az fel ugyeket verengzesekkel. A felbomlott es hirtelen oldok bontott rend, a folszabaditott fosztogatasi ^s lesi oszton meg nem all a zsidok ajtaindl. Most mar az urak, a foldbirtokosok ellen tor, nem is szolva arr61, hogy a katonasagra 6s rendors^gre is ravetette magat az anarchia. De hat a rendorseget es katonasagot, a pogromok segito es itt ott vezeto elemeit, a forradalom parasz tiize, a szabadsag lobogo langja tamadja, mig a tokat, akik gazdaiknak, a foldbirtokosoknak esnek neki, s eletukben, vagyonukban tesznek kart, ugyanaz az oszton vezeti, amila varosok es falvak csocseleket, melyet legyilko a zsidok ellea bujtogattak, es kifosztasara, lasara vezenyeltek. A reakcio es a szabadsagjogok politikai kuzdelmebe tehat hiaba allitottak be annyi kudarc utan a zsidot villamharit nak. A tomeg vad osztonei disztingvalni nem tudnak s ime atcsapnak oly munkateriiletre, ahova a reakcio vezetni sehogy sem akarta. Woronese kormanyzosagnak Bobron keriileteben 200 versztnyi, tehat 22.000 km. teruleten fosztogatnak mar a parasztok es megtamadtak a car testver6nek a vagyonat. Nem zsidokat fosztogatnak es oldo kolnek, hanem kereszteny foldbirtokosokat, akik koziil akik szamosat leiitottek, szamosat megsebesitettek, es nek tobb millionyi kart okoztak. A hivatalos hatalom, katonasag es rendorseg, a zsido meszarlasok reszesei, persze most mar ijedten vedik a kozbiztonsagot hiszen nem zsidokrol van szo. Ha azonban olyankor is a kozbiztonsagot vedenek, amidon zsidok elete es vagyona forog kockan, akkor nem jutnanak a dolgok annyira, hogy a tomeg vad szenvedelyei disztinkci6 nelkul vegezhessek a maguk verengzo es fosztogato munkajukat. Nem a boszszu es nem a karorom beszel beloliink. Mi a verengzest es fosztogatast minden koriilmenyek kozott eliteljiik. De mikor a pelda elottiink van; lehetetlen ra nem mutatnunk arra az igazsagra, hogy ketelii fegyverrel jat szik az, aki a nep szenvedelyeit a zsido hitiiekkel szemben folszabaditja. A folszabaditott nepszenvedely nem all meg a zsidonal, hanem mas artatlanok vagyonan es holttesteken keresztiil gazolva, rohan a kijelolt uton mindaddig. mig folbujtdira is ratalal. Vambepy a eionistdkrol. A magyarorszagi cionistak Vambery Armint, a nagy orientalistat sietve kerestek ki a maguk protektoraul es biiszkelkedtek vele, hogy Vambery is cionista. Vamberirol most kisiil, maga mondja el, hogy 6 nem annyira cionista, mint inkabb territorialista, tehat a zsidokerdesnek 6 is nem nemzeti, vagy nemzetisegi, hanem humanitarius alapon Zang torteno megoldasanak a hive, mikent mi. lap (Jewish Territorial Organisation) י will, aki az to jat szerkeszti, bizonyitja ezt egy cikkeben, melyben kiadja Vambery Arminnak levelet. Vambery elobb visszaemlekezest kozol egy annakidejen nagy feltiinest keltett audienciarol : dr. Herzl Tivadar kihallgatasarol a szultannal. Rendkiviil nehez es hosszu kiizdelembe kerult, irja Vambery mig a Herzl kihallgatasat kijartam. A szultan roppant bizalmatlan volt s ellen seges szemmel n zte a cionista vezert. Azt hitte, hogy a vilag gazdag zsiddi osszefogtak, hogy elszakitsak Torokorszagtol a szent foldet, amely epp oly becses a mohamedanok es keresztenyek elott is. Az audiencianak, amint sejtettem is, nem is lett semmi eredmenye. A szultan ugyanis hajlandonak mutat^'ozott eltiirni a zsidok Mezopotamiaba val6 telepuleset, de semmifele irasos engedelyrol vagy szerzodesrol nem akart hallani. Palesz Elismerem, hogy szep. buszke idea : a zsidokat tinaba gyiijteni s megertem azt a rajongast, amit ez az abrand az elnyomottak lelkeben' kelt. De a legvdrak epiteserol ma le kell mondanurik, ha egy szerenyebb, de realis tervet meg lehet valositani. Ezert ohajtando volna, ha az to torekveset. amely megva!6sithato, a zsidosag magr. י va tenne. Vambery Armin irasa nag-y oromet okozott a territorialistak koreben.
Levelet mar szet is kuldtek propaganda celjabol mindenfele. napok- ehevra kadisa a A zalaegerszegi - ban tartotta meg kozgyiileset Rosenberg Zsigmond elnok vezetesevel. Az egyesiilet tevekenyseget feltiinteto evi jelentes szerint konyoradomanyokra s segelyeze- kama sekre kiadott az egylet 206 koronat, alapitvdnyi tokbol kiosztottak 152 korondt, gy6gyszerekre 237 s tiizifasegelyezesre 442' koronat, osszesen 1037 koronat. Adomanyokb61 befolyt 905 koiona. Az 1905 evben 16 egyent temettetett el az egyesiilet. Ezeknek a temetesi koltsege 690 korona 20 f. t tett ki. Ebbol rnegteriilt 30 63 k. A temeto rendezesere nagy gond fordittatott. A koriilvevo fal s mellekhelyiseg felepitese 3221 koronaba lete keriilt. Az egyesiilet regi ohaja, hogy aggok hazat sithessen, vegre teljesedesbe megy. Tobb alapitvdny fel- amely hasznalasaval 8500 koronaert hazat vasaroltak,.ben az elaggott szegenyek elhelyezest nyernek. A haz most meg herbe van adva. A jelentes megemlekezik az egyesiilet elnokenek, Rosenberg Zsigmondnak j6tekony- ala sagar61, aki majd minden evben egy-egy nagyobb pitvany leiesitesevel gazdagitja a hitkozseg s az egyesiilet vagyondt. A mult evben 2500 koronas alapitvdnyt tett az egyletnel, melynek kamatait az iden osztjak ki a szegenyek kozott. Bevetel volt 4127 korona 71 f, kiadas 2862 korona 98 f, beveteli tobblet tehat 1549 korona 73 f. A mult evben 4 uj tag lepett be; elhalt hat tag. A jelenlegi tagok szdma 150. Az egyesiilet tiszta vagyona tehdt 12366 korona 67 f. Az aggok haza tiszta vagyona 6128 korona 14 filler. A felolvasott evi j elentest tudomasul vettek es a penztarnoknak a folmentvenyt uj megadtdk. Szamvizsgalok gyanant a kovetkezo evre b61 megvalasztattak : Breisach Samuel es Griinbaum Ferenc. Az elfogadott uj koltsegvetes szerint bevetel gyanant 2396 korona, kiadaskent pedig 2384 korona iranyoztatott elo. Pfeifer Henrik inditvanya folytdn mar most szerzik meg a tiizifa aranak rohamos emelkedese folytdn az egyesiilet altal a tel folyaman kiosztando fasziiksegletet. A hodmezovdsarhelyi zsid6 templom alapos dtalakulason megy keresztul. Plafondjan, falain meglatszik mar az ido vasfoga : a hitkozseg eloljarosaga elhatarozta tehdt, hogy nemcsak a belso tatarozast, hanem egyszersmind a templom ataiakitasat, lepcsohaz epitest stb. is elvegezteti. Az atalakitdshoz sziikseges terv keszitesevel Miiller Gyula szegedi miiepiteszt bizta meg, kinek terveit a hitkozseg kozgyiilese jovahagyta. Az atalakitds 63 ezer koronaba keriil. A munkalatokat az oszi iinnepek utan kezdik meg. pot a heten tartott hitkozseg A soproni izr. valasztdst a mult valasztason legtobb szavazatot nyert ket elnokjelolt Breuer Albert, es Meisner Markus kozott. Breuer Albertet 33 szavazattal a hitkozseg elnokeve vdlasztottdk.. Zi Az orosz zsido menekulok. Orsova felol monyon dt, a haj6n 107 orosz zsido erkezett vasdrnap Budapesfcre, akik atszallottak a becsi haj6ra es tovdbb utaztak, hogy Argentiniaba jussanak el. Utjukban mindeniitt, ahol csak kikotottek, a zsido hitkozseg, vagy a hitfelek elelemmel s egy kis penzmaggal lattak el oket. A menekiilok nem bialisztokiak voltak, hanem mas bessza rdbiaiak. Budapesten va!6 atutazasukr61 hivatalos testiiletek ertesitest nem kaptak, csak egyesek, akik azutan a maguk koreben szereztek meg a segitseget. gy tobbek kozt eteleket,melyek miatt a k6sersag dolgaban a felajan!6k meg egy kis purparlet is rendeztek. A menekuloket a hat6sag szigoru feliigyelete alatt egy hatarrendorsegi fogalmaz6 kiserte. A dolgot a napilapok nagyon folfujtdk pedig semmi kulonos nines benne. Hasonl6 atutazdsok nem tartoznak a ritkasagok koze. A gyongyosi hitkozseg elnoke, Kdlmdn gndc dr. lemondott alldsar61. Lemondasat a kepviselotestiilet elfogadta. Lemondott elnok. A munkdesi izr. hitkozseg elnoke, Fidlmann Berndt, tisztsegerol lemondott. Oka az, hogy a hitkozseg maradi tagjai azokat a torekveseket, melyek a hitkozsegnek modern iranyban val6 vezetesere iranyultak, meltanyolni nem tudtdk. nepisko A szentesi izraelita hitkozseg uj lajara, mely most epiil, Svclb Sandor fabiani nagybirtokos ezer koronat adomdnyozott. A gyulafehervdri chevra-kadisa nemreg tartotta tisztujit6 kozgyiileset, mely alkalommal fol olvastdk a nagy gonddal osszedllitott jelentest. Az egyesiilet vagyona immar meghaladja a szdzezer korondt. Az egylet ily nagyaranyu follendiilesc koriil a jelenlegi elnoknek, Nathan Berndt dr., \ rosi foorvosnak vannak erdemei, ki az egyesiilet aran ^lag rovid ido alatt igen magas n iv61'a emelte. A chevra men tervbe vette, egy a helyi viszonyoknak megfelelo adomdnyo hdz felallitdsdt, mely celra egyes nagylelku z6k mar is nagyobb alapitvdnyokat tettek. A kozgyules meltanyolvdn a visszalepo elnokseg es vdlasztnvdny kozhasznu es celtudatos munkdssdgat, nekik egyhangulag elismero j egyzokonyvi koszonetet es bizalmat szavazott. A megejtett valasztdsok eredmenye a kovetkezo : Nathan Berndt dr., vdros! foorvost, a kozgyules, erdemei elismeresiil, egyhangulag harmadszor elnoknek valasztotta meg. Az elnokseg bc, illetve vdlasztmany fya pedig a kovetkezok vdlaszttaltak be: alelnoknek : Mendel Man6, penztarosnak : Ungdr Albert, ellenornek : Reiss Jozef, gazdanak : Fried Albert, gondnoknak : Citron Jozsef, Schwartz Aron (uj) es Springer David, tiszteletbeli gondnoknak : Schwartz Herman vdlasztattak meg. A vdlasztmdny pedi g a kovetkezokbol alakult meg : Burger Marton, Griinbaum Salamon (uj), also-marosvaradjai Gliick Adolf, Jonas Mihdl y, Kornev gndc, Mayer ()don dr. es Wolf M6ric Az egylet, mely egy ike az orszdg legregibb chevra-kadisainak (tobb mint 2 szdzados multra tekinthet vissza), a magyarsagnak is kivd!6 szolgalatot tesz az cxponal t nemzetisegi ponton, Az aradi izraelita drva hdz le^gett. Az arad i izr. drvahaznak eddig ismeretlen okbol het(on ejjel hirtelen langba borult a tetozete, amely nehdn y perc mulva teljesen leegett. A tiizet Klein Marton, az arvahdz gondnoka vette eszro. A tetozeten kiviil mds nem pusztult el. A szobdk berendezeset s magdt az epiilet menyezetet is sikcriilt teljesen ep dllapotba n megmenteni. A kar azonban igy is jelentekeny ; tobb erez korondra rug, de biztositds utjdn megteriil. A novendekekben kar nem esett. A pdpai lednyegyesulet megalapitoja es evek hosszu soran dt vezetoje : Rosenthal Franciska az elnoki dlldsr61 lemondott. Az egyletet 5 nemcsak meg alapitotta, de felvirdgoztatta is es a nemes miivelodes elnok ot thonavd tette. Mindent elkovettek a tagok, hogy nojuket megrnaraddsra birjdk, de nem volt rabirhato elhatarozasa megmasitdsara. E t argyban mult vasdrnap az egylet helyisegeben gyiilest tartottak, ahol sikeriilt ellui az egylet letelet is mar-mar fenyegeto valsagot ritani. Ugy hatdroztak, hogy az elnoki allast egyelore betoltetleniil hagyjak : helyettes alelnoknek Kori tschonor Margitot, titkarnak Gutstein Franciskat, penztarosnak
Billitz Arankdt, jegyzonek Nobel Jozefat, konyvtdrosnak Blau renket, ellenornek Sziisz Olgdt es hdznagynak Hoch!rent vdlasztottdk meg. Ezzel a tisztikarral fogja meg most mdr az egylet az oszszel miikodeset ujra kezdeni. napok A liptoszentmiklosi Chevra Kadisa a koz ban tartotta Singer Ede elnoklete alatt rendes evi tudoma gyiiieset. Az evi j elentesboi, mely egyhangulag sul vetetett, kitiinik, hogy a bevetel 9263 kor. 72 fill, a kiadds 9160 kor. 28 filler volt. Az egylet vagyona a Herz Fiilop-feie hagyomanyon kiviil 34502 kor. 75 fill. A tagok szdma 375. A megejtett valasztds a kovetkezo eredmenynyel vegzddott : Elnok :.Singer Ede, alelnok : Herz Gerzson, penztdros : Ooldberger JOzsef.Valasztmanyi tagok : Neumann Hermann, Griinwald Kdlman, Rauchwerger Adolf es Engel J6zsef. A Herz-fele alapitvany gondnoksdgdba egyhangulag bevdlasztattak : Hexner Gyula dr., Stark Fiilop, Wolff M6r es Strausz Adolf. P6ttagok : Goldberger J6zsef es Kiirz Mor. Stein Miksa dr. inditvanydra elhatdroztdk, hogy az egylet ket iskolazott sziik betegapol6not fog alkalmazni. A menhaz epitesere seges terveket bemutattdk a kozgyiiiesen s azokat el is fogadtdk. A kaposvdri hitkozseg elhatdrozta, hogy templomat kibovitteti. E hatdrozat immar a megvalosulds utjara jutott. A bovites munkaja 39.000 koronaba keriil. Fejer es Ritter budapesti epitok vallaltak el. isko Szekszardr61. A szekszdrdi hitkozseg uj!at epittet, az eddigi iskolaepiiletet pedig paplakassa alakittatja at. A munkalatokat mar vallalatba adtdk, elkesziil ugy, hogy az epiiletek a nydr folyaman hetnek. A hajduszoboszl6i hitkozseg a minapaban vdlasztotta meg tisztikardt. Elnok Weinberger Gdbor, alelnok B6nis J6zsef lett. A vdlasztmdny is tobb uj tagot nyert. Az eddigi elnok csaknem negy evtizeden dt Adler Farkas foldbirtokos volt, akit a kozseg intelligencidja a megszokott vezeto dllasban nem szivesen nelkiiloz. Elvi jelentoseg u dontss. Egy budapesti iigyved kiild megbiz6ja kepviseleteben felkert egy videki rabbit, jon reszere sziiletesi bizonyitvdnyt. A rabbi azon a eimen, hogy a belyeg beszerzese szivesseg, az iigyved levele pedig szerinte nem eleg aldzatos ahhoz, hogy szivesseget tegyen, a bizonyitvdny elkiildeset megtagadta, az e celb61 kapott penzt pedig visszakiildte. Az iigyved erre hivatkozva egy meg 1869. evben kelt nyilt pa- ki rancsra, amely a rabbinak a sziiletesi bizonyitvdny allitdsdt kotelessig6v6 teszi feljelentette a rabbit kotelessegenek megtagadasa miatt hivatali hataiommal va!6 visszaeies cimen. Az illetekes jdrdsbir6sdg elotti tdrgyaldson az iigyeszi megbizott magdeva tette a feljelentest, s a bepanaszolt rabbi megbiinteteset kerte A tdrgyal6 bir6 hata a bizonyitvdnyt ki nem szolgdltat6 rabbit hivatali lommal val6 visszaeies vetsege miatt a btkv. 92 dnak alkalmazdsdval 100 korona penzbiintetesre iteite, egyben a koitsegekben is elmarasztalta. Az iigy follebezes aid keriilt. Kerdes, hogy a mdsodfoku bir6sdg helyben hagyja e. Szepesvdrmegye foispdnja elott beiktatasa alkalmaval az orthodox es kongresszus! drnyalatu zsid6sag egyiittesen tisztelgett. A kiildottseget Rozsnyai Bertalan dr., a locsei kongr. hitkozsegi elnoke vezette, a beszedet pedig Hollaender Jeno, az orth. arnyalat kepviseloje mondotta. firdekes az iidvozlo beszedbol a kovetkezo resz : Szepesvarmegye izraelita hitkozsegeinek telje vezetoi itt a hatdrszelen kulturmisszi6t veliink hit siteni, ha minden eronkkel oda fogunk hatni, hogy kozsegeink tagjai, kik szivvel-ieiekkel hu fiai e hazdnak, nyelviikben is, a szigoru vallasossdg elve mellett, tiszta magyarokka valnak. A foispdn szivesen fogadta az igeretet, melynek teljesiteset el is varja. A debreeeni iskoldk vdrosi segelye. A ket debreceni izr. iskola reszere megszavazott segelyhez egeszben a statusquo hitkozseg tartott igenyt. Viszont az orthodox hitkozseg is kerte a reszesedest. Ebbol don hosszas vita keletkezett, melyet a kultuszminiszter tott el. Ket izben is ugy itelkezett, hogy a segelybol mindket hitkozseget leiekszam ardnydban kell reszesiteni, Az iteletet a statusquo hitkozseg a kozigazgatasi bir6sdg ele vitte. A bir6sdg itelete, mely vegervenyesen kultusz a napokban erkezett le, mindenben egyezik a miniszternek ez iigyben hozott iteletevel. A predm ri izr. imakozoss^g-templom j avdra Keleti Le6 100 koronat gyiitott, melyet az imaegyesiilet hozzdjdrul ez uton is megkoszon. Keleti Leo gyiijtesehez Katt k val, k val, Blockner zidor 20 tak : Keleti Le6 20 ler Berndt 10 k-val, Keleti Roza 10 k-val, Kleinmann Adolf 5 k-val, Mandel Bela 5 k-val, R6zsa Vilmos 5 k val, R6zsavolgyi mre 3 k val, Cz. A., Kendi Antal, Bachrach Erno, ifj. Keleti Le6, Keleti Arthur, Keleti Erno, Hay Kdroly, Lukacs Daniel, Balan Pal, Burg Armin, Winter Miksa 2 2 korondval. Osszesen 100 korona Uj polgari iskola. A satoralja ujhelyi orth. hitkozseg anyagi es erkolcsi tamogatasaval szeptember l en negyosztaiyu polgari iskola nyilik meg. Az intezet vezeteset Kertesz Odon tandrra biztak, ki eddig a pesti izr. fiudrvahaz polg. iskoldjaban miikodott. Az iskola fenntartasara a hitkozseg garancidt vallalt. Egyetemi p&lyadij. Gdbor Gyula dr.-nak, a pesti izr. hitkozseg iigyeszenek A megyei intezmeny alakulasa es miikodese Nagy Lajos oklevel alatt cimii, kutatasok alapjan megirt tudomanyos munkdjat a m. kir. tudomdny egy etem palyadijjal tiintette ki. Elvi jelent6seg'u hatdrozat. A kizar61ag isteni tiszteletre haszndlt epiiletek, neveztessenek azok akar koz templomnak, akar imahaznak, alljanak azok akar telek teren, akar hdzak koze ekelve, legyenek azok konyvezve, akar nem, mint olyanok, melyek ez ido szerint maganjogi hasznalatnak nem tdrgyai, nem esnek a hazbirtok ad6iigyi fogalma aid, azoknak tulajdonosai tehdt. oszt. keresetado fizetesere nem kotelezhetok ; miert az ad6torlest elrendelni kellett. (2453./1905. p. sz.) gyor A gyorszigeti zsidok temetkezese. A sziget kozi izr. valldsu hallottakat eddig a revfalusi izr. temetobe temetek. Revfalunak Gyor vdrosdval va!6 egyesitese 6ta, azonban a hullaszallitds csak kettos orvosrendori hullavizsgdlat es alispani engedely alapjdn van megengedve, a mi sok koltseggel es utanjardssal jar. A zsid6k ezert most kerelemmel fordultak az al il ispdnhoz, melyben az eljdrds egyszeriibbe tetelet, letve az eddigi uzus megsziinteteset kerik. Miutan a hullaszallitast miniszteri szabalyrendelet szabalyozza, az alispan a kiilonben meitanyos kerelem tdrgydban a maga hataskoreben mitsem tehetett, hanem a kerdest megallapo a varossal egyiitt fogja targyalni. A vdrhat6 das utan a ket torvenyhat6sdg val6sziniileg egyiittesen fogja felterjeszteni, a kerelmet a beliigyminiszterhez. Az abddszaloki chevra kadisa legutebb szom tartotta alapitdsdnak 50 eves jubileumat, melyen kar szedos testiiletek is kepviseltettek magukat. gy a cagi chevra-kadisat Ehrenfeld J6zsef es Schiick M6r, a karcagi hitkozseget Feichtmann Samuel es Nussbaum gndc, a kunhegyesi chevra-kadisdt Stemberger M6r
elnok, Schwarz zidor, Schwarz J6zsef es Hiber J6zsef kepviseltek. Deiutan istentisztelettel kezdodott az iinnepseg, melyen Schiick Salamon ker. forabbi igen szep chevra alkalmi hitsz6noklatot tartott. stentisztelet utdn a kadisa testiiletileg kivonult a temetobe, hogy az alapitok irdnt kegyeletet leroja. Azutdn diszkozgyiilest xartottak, melyet Grdf F. Gyula egyleti elnok lendiiletes szavakkal megnyitvan, a chevra-kadisa 50 eves tortenetet ismertette. Este bankett volt, melyen Gr6f F. Gyula elnok a vendegeket, Schiick Salamon forabbi es masok a^ elnokot, a forabbit, a testverkozsegeket koszontottek fol, Schiick Mor karcagi hittanar pedig az alapitokrol emlekezett meg kegyelettel. Blum Jakab hitkozsegi elnok inditvdnydra az egylet egyhangulag elhatdrozta, hogy az elnoknek a kdzjotekonysag es az egylet erdekeben kifejtett buzg6sdga elismereseiil arckepet az egylet tanacsterme reszere megfesteti. Strausz Adolf takarekpenztari igazgat6 ugyanott kijelentette, hogy 6 Schiick Salamon ker. forabbi kepet festeti meg a tanacsterem reszere. Jubileum. Rosenthal M6r, a nagyvaradi kongr. izraelita hitkozseg eloimadkozoj a, most iinnepelte negy veneves fordu!6jat annak, hogy a nagyvaradi kongr, hit- kozseg szolgalataba dllott. A koztiszteletben alio jubi lanst igen sokan kerestek fol iidvozletiikkel az orszag minden reszerol, a szep evfordul6 alkalmabol. A sz. esehi jotekony noegylet a minap tartotta elso rendes evi kozgyiileset, melyen Boros gnac, az egylet ti tkara ismertette az egylet mukodeset. Az egyletnek van 14 alapito, 31 rendes es 4 tiszteletbeli tagja. Bornemissza barone tiszteleti tagnak az egyleti elnok, Szasz Antal dr. ne vezetesevel hat tagu kiildottseg nyujtotta at a megvalasztasarol szolo jegyzokonyvi ; 50 793 kivonatot Tagsagi es alapito dijakbol befolyt adomanyokbol 188 59; harom estely tiszta jovedelme 384'08 ; beteti kamat 38'06 ; szegenyeknek kiosztatott 140 korona segely. gy az egylet tiszta vagyona 1264 korona. A f&egyhdzi noegylet nemregiben tartotta tisztujito gyiileset Schveitzer Adolfne elnoklete alatt. Elnokke Schveitzer Adolfne, alelnokke ifj. Feuer Belat ujbol egyhangulag megvalaszttattak. Valasztottak tovabba tobb valasztmanyi es ellenorzo bizottsdgi tagot. A titkar eloterjesztette az evi szamadast, melyet a kozgyiiles tudomasul vett es a tisztikarnak a felmentest megadta. A nagykarolyi noegylet legutobb tartotta evi rendes kozgyiileset Kaufmann Mdrtonne elnokletevel. A fololvasott elnoki jelentes szerint az egyesiilet vagyona 4462 korona 15 filler, a noegylet vezetese alatt &116 nepkonyha vagyona pedig 5976 korona 93 filler, valamint a f. evben vett Wesselenyi-utcai telek. A jelentest a koz gyiiles tudomasul vette, a tisztikarnak a felmentvenyt megadta, a penztar megvizsgaldsdra bizottsagot kiildott lemon ki. Targyaltatott Peizner Lajos egyleti jegyzo dasa ; a kozgyules a lemonddst tudomdsul nem vette, a jegyzdnek miikodeseert koszonetet szavazott. A szofer tragedidia. A Bialisztokban elo Tikocky Ezekiel, Oroszorszag egyik legiigyesebb szo- szerkesztose ferja (toratekercs-ird) jart a fenn a heten giinkben, elpanaszolva a borzaszto szcrencsetlenseget, megbe mely sujtotta. Tikocky, kinek keze munkajat meg csiilik egesz Europaban, Magyarorszagon is sokat fordult es a budapesti templomok nem egy toratekercs6t 6 irta. A bialisztoki remnapok alatt a szofer Bu- ver dapesten tartozkodott, s itt erte a borzasztd fiirdo hire. Csaladja oly modon menekiilt meg, hogy n^gy napig kuporgott a pinceben, es mikor az iildozest koveto vasdrnap reggel kimereszkedtek es hajlekukba sar akartak menni : nem talaltak azt tobbe meg. Veres tomeg. keverve butordarabokkal 6s iivegcserepekkel : ennyi maradt meg a csaladi tiizhelybol. A sarban pedig apro feher pergamendarabok voltak elszorva ; kesobb jottek ra, hogy a huliganok husz tbrdt daraboltak szet es a vagyont ero szent tekercseknek csak szeletei maradtak meg. A szofer, kit igy mindenebol kifosztottak a fekete bandak, ez uton keri a joszivii embereket, hogy konyitsek meg rettenes helyzetet es segitsek vissza fogiaikozasahoz.szives adomanyokat elfogad Schlesitiger. konyvkereskedese (Kiraly-u. 1.) Haldlozdsok. Ozv. Deutsch Lipot ne. sziil. Steiner Ernesztin f. ho 16-ikan. 63 eves koraban elhunyt Nagykoroson. Bar 25 evig elt ozvegysegben, derek, tisztes tdrsadalmi allast betolto 6 gyermeket nevelt, akiknek gyaszaban az igen nagy es eiokelo rokonsagon kivii l. (koztiik sogora R6thy Mor dr. miiegyetemi tanar) sok tisztelo osztozik. Deutsch Jakab. Gyula varos egyik legtekintelyesebb kereskedoje elhunyt. Harom evtizedes kereskedoi tevekenysege, melyet a legminuciozusabb szolidsag jellemzett, jelentos poziciohoz juttatta a varosban. Polgartarsal a varosi kepviseletbe is bevalasztottak, a kereskedo ifjak tarsulata igazgatojava tette s a gyulai textilles szovo ipar gyar r. t., melynek egyik alap itoj a volt, alkal szinten igazgatojat vesztette el benne. Temetese mabol. melyen Buckler Marton oroshazi forabbi bucsuztatta hozzatartozoitol es tiszteloitol. a varos osszes boltjai zarva voltak. Sulyos csapas ^rte Lichtmarm Dezsot, a nyiregyhazi st. quo. izr. hitkozseg elnoket. Neje, szliletett Kurlander Malvin, m. szerdan hosszas szenvedes utan elkoltozott az elok sorabol. A nemeslelkii urnonek korai halala vdros es megyeszerte elenk sajnalkozast keltett es amely en a halotti bucsuztatot Silberfeld temetesen^ meg Jakab dr. rabbi, a kozseg hitszonoka mondotta, jelent felekezeti kiilonbseg nelkul a varos egesz tarsadalma. Egerben a minapdban ozv. Schw arz Vilrnosne, sziil. Braun Betty, valldsos es j6tekony eletenek 69-ik eveben meghalt. Elhunyta nagy kiterjedesii eiokelo csaladot dontott ujabban gydszba. Temetese az egesz varos oszinte reszvete mellett ment vegbe. Hazassdg. Vdgo Gyula budapesti kalapgyaros felesegiil vette R6zsahegyen Klein Jakab takp. igazgat6 es hitkozsegi elnoknek lednydt, Joldn kisasszonyt. Mikor van nyar A nydri evadnak epp ugy meg vannak a biztos ismerteto jelei, mint pelddul a kozelgo zivatarnak. Mikor a vdei-utcdn az elso szalmakalap megjelenik, a berkocsi dllomdson az elso nyitott fiakker lathatovd lesz, az arendk falait iigybuzg6n mdzolni kezdik, bizonyos, hogy nines messze az az ido, melyet a szalmaozvegyek aranykoranak nevez a nephumor. De van meg egy szimptoma : amikor a Sternberg Armin es Testvere cs. es kir. udv. hangszer gydros ceg kerepesi-uti iizldteben egyre-mdsra latogatdst tesznek a szep asszony ok, viharosan erdeklodven a zongoraberlet m6dozatai irdnt. Ekkor mdr csakugyan itt a nydr. Mert tudvalevo dolog, hogy a nyaraloba kesziilo kozonseg oroszldnreszet ez a ceg latja el sok 6v 6ta kolcson-zongordkkal. Ha tehdt biztosan tudni akarjdk, mikor lesz nyar, mast sem kell megkerdezniink, mint a nepszerii Sternberg-ceget. A Sternberg-ceg most vegervenyesen konstatdlhatja, hogy itt a nyar, mert az iizlet mindennap megtelik a zongora berlo urholgyekkel. Felelos szerkesztdnk Bzabolcsi Miks a tavolleteben a szerkeszteaert Komaromi Sandor felelos.
vers * Patai J6zsef gyonyorii kidllitdsu zsid6-tdrgyu kotete, Babylon vizein, 5 korond6rt rendelhet5 meg diszkotesben az Egyenloseg kiadohivataldban 6s a JbkaimiiinUzetben (Csomori ut 28). * Val6di ldtvdnyossag szdmba megy Fischer Zsig mond Terez-korut 20. sz. ujonnan berendezett ktiser fel vendegloje/ mely ugy a fovarosi, mint a videkrol ki rdndul6 kozdnsegnek a legkenyesebb igenyeit is elegit!. * Ha a boldogult rokon > v. sziilo iranti kegyelete azt sugalmazna onnek, hogy emleket egy folallitando sirkovel orokitse meg, ugy forduljon bizalommal Ldwy Jozsef sirkodrushoz, Budapest,., Fd-ut 88. A ceg lelkiismerete 6s versenyk^pessege altalanosan el van osmerve. * Jo csalddb61 val6 izraelita leany, ki a fozest es a haztartas egyeb teend5it j61 erti, mint a hdz asszonydnak seg6dje, nyomban alkalmazdst nyer Deutsch gndc nagykereskedonei, Nagybittse (Trencsen m.) Fizetes megegyezes szerint. Kozgazdasag, * A The Gresham londoni letbiztosit6 tarsasdg arrol ertesit benniinket, hogy a magyarorszagi igaz- fi6kigazt6 gat6-tanacs j6vdhagydsdval, a magyarorszagi sdga vezetesere igazgat6kul Beckett A. Reginald 1903. Alta helyettest igazgat6 es Covek Jeno a Hazai ev 6ta ldnos Biztosit6 Tarsasag volt vezerigazgat6-helyettes es vezertitkarat nevezte ki. es jaradek-biztosito-tarsasag. (Magyar elet * Az >Anker * orszagi vez6rkepvisel6's g : Budapest, V., Deak-ter *Anker-udvarcj 1906. Junius hav&ban benyujtatott a Ursasagnal 703 aj&nlat 4,974.888 K biztositott osszegre s kiallittatolt 610 kotvsny 4,474,879 korona osszegre. Dijak fej ben bevett a tarsasag 1,474 858 koronm 6s elhalalozas folytan kifizetett 885.493 koronat. ajan Az 1906. januar Junius havi iddszak alatt benyujtatott 4462!at 29,507.014 K-ra&3 kidllittatott 4052 kotv&iy 25,656.745 K ra. Ugyauezen idflszakban dijak^rt 9,951 528 koronat v6telezett be a t&rsasag, halalesetek folytan pedig 1,880.602 koronat fizetett ki. A tarsasag vagyona 1905. deczember eu 31 168 millio K, biztosit&si dllomany 525 millio K, halaloz&sok 6s esed kess6 v< le^resi biztositasok folytan a tarsasdg fennall&sa ota 291 millio korondt iizettetett ki. Az uj videki izraelita hitkozsegtol. * Palyazat. Az ujviddki izraelita hitkozseg eldljdrosdqa palydzatot hirdet a nepiskoldjdndl nyugdijazds folytdn megiiresedett egy ) 6n l betoltendo 1600 6s foly6 evi szeptember h6 ezerhatszdz) korona evi fizetessel es 400 (negyszaz) korona evi lakberrel javadalmazott tanit6i dlldsra. A pdiydz6kt61 megkivantatik, hogy a magyar es nemet nyelvet tokeietesen birjdk es a heber tantdrgyak oktatdsdra kepesek legyenek. A kepesitest, eletkort, csaladi allapotot 'es eddigi ker miikodest igazo!6 okmanyokkal felszerelt palydzati hit i 15 g az ujvideki izr. venyek foly6 evi augusztus h6 kozseg el61jdr6sdgdhoz cimezve nyujtand6k be. Az dlldst ideiglenes minosegben egy evre toltjiik be es a pr6baeloaddsra meghivottaknak az utikoltseget megteritjiik. Ujviddk, 1906. julius ho 16-d71. Fischer Jakab, Dr. Kohn Kdroly, jegyzd. (29 31) elnok. A zombori izr. hitkozs6gt51. Palyazat.' kozgyiilesunk iki 24 rendkiviili A f. evi majus hd bol, a hitkozsegiink elemi iskolajanal lemondas folytan tor megtiresedett, evi 1100 esetleg a vdrosi korona^ venyhat6sag altal mdr megszavazott, de meg nem jog eros vdrosi 400 koronas evi szubvenci6vai 1500 tor korona torzsfizetes s 200 korona lakberrel es a venyes korp6tlekkal dijazott tanitdi allasra hirdetett megujitta palyazat meddo maradvan ezen palyazat tik azon hatdrozott es kizdrolagos modositdssal, hogy a sz6banforg6 alias csupan ideiglenes minosegben fog egy evre betoltetni. Akik tehat ezen ideiglenes tanit6i dlldsra palydzni kivannak, sziveskedjenek kelloen felszerelt kervenyeiket elnok ig 31 Bruck Armin dr., iskolaszeki f. evi julius 116 hdz Zomborba cimezve bekiildeni. Zombor, 1906. evi julius ho 11-en tartott rendkiv. kdzgyulesbol. Weisz Vilmos, Szildgyi Mor, hitk. jegyzo. (28 29) hitk. elnok. A eegiedi izr. hitkozseg eloljdrosdgatol. Palyazat. A eegiedi izr. hitkozseg egy masodkdntori allasra palydzatot hirdet. torzs Az alkalmazand6 masodkantornak az evi fizetese 1000 (egyezer) korona keszpenz, termeszetbeni, meghata vagy ennek megfelelo, de az eloljarosag altal rozando lakber illetmeny es a szokasos mellekjovedelmek. Megkivantatik, hogy az alkalmazando az orgona melletti karnak a vezetesere es a betanitasdra tokeietes kepe jartassaggal birjon. Mint sochet ubodek es k6reh sitve legyen es mint ilyen is miikodjek. Magyar nyelvnek a tuddsa okvetlen megkivantatik. Az alkalmaztatds egyelore egy evre tortenik. Az alias mihamarabb elfoglaland6. Az uti- es az atkoltozkodesi koltsegek csakis a megvalasztottnak fognak megterittettni meg es pedig az eloljarosag altal meltdnyossdgi alapon dllapitand6 osszegben. Palydzati kervenyek az aiulirt hitkozseg eloljar6- sagahoz intezendok. Gegleden, 1906. ju lius hd י 9 en. : eloljar6saga A eegiedi izraelita hitkozseg Ransburg Adolf, Beck Jakab, jegyzo. (28-29) elnok. A dombovari izraelita any a-hitkozsegtol. Palyazat. A dombovari izr. hitkozseg ezennel palydzatot hirdet a /. e. szeptember hb 1-en betoltendo hitkozsegi all. templomszolgai (שמש) allasra. Evi fizetes 800 k termeszetbeni lakas es 8 G mtr. tuzelofa. Palyazotol, ki a 35. eletevet tul nem haladta es magyar honpolgar, megkivantatik, hogy eldimddkozb, legyen es a magyar nyelvet szoban es ^רב, ומורא irasban tokeietesen birja. Elonyben reszesul, ki hasonlo.בעל תומע es מוהל kepesites mellett meg
Harom elismert rabbitol szarmazo JWM-szal es egyeb bizony itvanyokkal felszerelt kervenyek az alulirt elnokseghez augtisztus ho 25-ig kiildendok be. Probaeloadasra koznapokon meg hivas nelkul is lehet jel entkezni, de utazasi es koltozkodesi koltseg csakis a rflegvalasztottnak lesz megteritve. Dombovdr, 1906. julius 15-en. Somogyi David, hitk. jegyzo. (29 32) StKJEtvxus^F gyermekkocsi kizarolag szolld hazai gyartmany. Goldschmied Ede. hitk. elnok. x... Az 6 szonyi izr. hitkozsegtol. hitk. jegyzo. (29-33),f T j ^Q^^^^ Palyazat. Az d-szony i (Komdrom mellett) izr. fi okhitkbzsegnel iiresedes folytan egy metszo- es kantori alids legkesobb 1906. ev augusztus h6 15-eig betoltendo. A palyaz6t61 megkivantatik : 1. hogy a magyar nyelvet sz6ban es irdsban toke letesen birja ; 2. ומורא. שוחט ובלדל es jo eloimadkozo legyen, ugy, hogy szombatonkent, valamint az osszes iinnepeken az eloimadkozast elvegezze ; 3. 5 6 kezdo iskolas gyermeknek a hittanban es nemet nyelvben okta tdst ad jon. A fenti megkivdnt kotelezettsegnek teljesiteseert a hitkozseg fizet evenkent 400 koronat havonkenti reszletekben, teljes ellatast, lakdst, fiitest es vildgitdst. A pdl ydzatok v. ered. okmdnyokkal, v. azok masolatd val az 6-szonyi izr. fi6khitkozseg (Komdrom mellett).cimere kiildendok be. Az okmdnymdsolatok vissza nem kiil detnek. Csakis,notion emberek palyazhatnak, mivel nos ember nem lesz akceptalva. Az utikoltseg a megvalasz tottnak lesz megteritve. Az alias azonnal is betoltheto. O-Szony, 1906. julius hd. Kohn Jozsef, Schaiz Adolf, ^4^ S r igs&s r*3 kiilonlegessegek חוד 1 JP-fiffl^ v A h a ח s O U! 0 u n f t 1 ו 111 [ףמ zidor \י 7 ב :-, ^^.X1d.ra,3s37 - u.t ±. s!z, mmmumnm m mmmmmmm mm mm MAGAN PAR-fiPTESZET SKOLA. El<3k6szit8 tanfolyam 6p ito, ktfmives 6s &csmesterek reszere a vizsga et6tel6hez. Az int6zet 5 6vi fenndllasa ota az osszes iskolalatogattik sikerrel vizsg&ztak 4s 200-ndl tobben oklevelet nyertek. Az eredmeny6rt az igazgatcss&g erkolcs i szavatol &st v&llal. Folvilagositdst ad az igazgato י hitk. elnok. A ftumei izr. hitkozsegtol. Palyazat. A f ittmei izr. hitkozseg a kozelendo foiinnepekre es szukkothra egy zeneileg kepzett שהרית eloimadkozot keres. a ki egyszersmind enekkarvezeto is. Bassista vagy baritonista elony ben reszesiil. Az illetonek legalabb is 10 nappal az imnepek elott kell Fiumeba erkeznie. Ajanlatok a fizetesi igeny megjeldlesevel /. e. augusztits hb 1-ig alulirott elnokseghez terjesztendok be. Fiumeban, 1906. evi jul i4shd 15-en. Az izr. hitkozseg elnoksege : (29 30.). Dr. Sachs Henrik, elnok. Berbeadasl hlrdetm6ny. A pesti izr. hitkozseg V., Dob u. 23 sz. a. levo baromfimetszo helyisege a baromfimetszesidij szedesi joggal egyiitt f. ev november h6 l tol szamitott 3 evre berbead6. Berlo 500 (6tsz^ z) korona ovadekot lesz koteles letenni. Zdrt ajdnlatok Ajanlatok a baromfimetszo hely isegre felirattal f. e. szeptember 15 i g a pesti izr. hitkozseg titkdri hivataldhoz (V., Sip u. 12) intezendok, a hoi bbvebb felvilagositas is kaphat6. Budapest 1906 julius 19. A pesti izr, hitkozseg elojjdrosdga. (29 32) Slogans כשר vendeglo a nyaron at kerthelyiseg. ===== Ujon nan berendezve. zleses jo etelek, kitilno itafok. Lakodalmak es iinnepelyek alkalmaval kiilon bejaratu diszes szalon. -..., ~ mm ammmmmbb ammmtmmmm ammmammmmamsmkm mmmmmama CMNAZUM. re&l. kereskedelmi 6s polg&ri iskolai tant&rgyakb61 elismert legjobb m6dszer szerint tanit 6s tanittat kitun fl filologus 6s matematikus. c»16k6szit egyeves 0nk6ntesseg i szolgalatra jogosit d vizsg&ra, pol g&ri iskolai vizsgak lefcevesere, gimn&ziumi, re&l - 6s kereskedelmi 6retts6 gire. Egyenkinti oktatas. A b mulatos eredm6nyeket igazolo elismero' ny ilatkozatok a lak&son megtekinthet tfk. 60TEN HENRK, Budapest, V., Rottenbier utca 12 szim,. emelet 13. ^^^aaammmmmmammmmmmmmammammmmmmmbmimmammnamammmamm
g TU-ateyeii:! aiyany liiiiiz ^gye! JHHB^^^j^^^KRB ml^^^^^ 'o 1 on! 11 m i n n r n 1 n 7 r r 1- ^^' f ^ ^^ 1 _ ' «232zssaS^05^B V V בבנ : -^** U # %T L.. *^ ^ ^B ^ j ounllo ii i utn Ju o tr י pf!i' :- ^11 Budapest, raly-utca 1. szam. H Ki Kdnyvkereskedes 6s zsido ritualis targyak kivaltkepen! raktara. Templomi himzdsek פכוכר מעיל לםיו הופה, Tora fuggony, Tora kopeny, Mennyezetek, Schulchan teritok stb. H Minta k 8 rajzok valamint kbltsegvetes ingyen es bermentve. 1^ ; ^^^»!1 ' ;';'!:./f/r^^es!h r'fcrj Ns '/ VJ1sl,^SwlH י m^^^^ W^m^W^fmSM Pf^lM H f j : f:ipf 2^^S WS m i S A ^^^^ ' H.\ legut6bb i idoben szdllitott c^gunk a s&egedi, szorribathelyi es. i ; f:!^^^^^^ 1S811B U vdci 11itkdzs6geknek templomi י himz&3eket teljes.megeiegedesre.»^ [ l^j ^n^m^h ' י *» ' miivcszies KV161 9 juiciiiyus dra!\» ^^^ 1 ~ ~~ ^H p m m ^j r «U W J-^ ^^B י sz6d irtoal dlis viaszt6kban 1 N ד ly ftw*f*n וי דיי ^ <& ^^ mlm*m / 3) Wi O m0 \mmjl t^ ^ ^ HKr ז % J sstss sjj iissj^.^^m^o.ssras^sw^g^mltogbbppg MKiflif!^ י H ^^^^^^^ K^S^^^^^^^^^H 9 FelS!611te18 %8ny. 8 ^ j 16mP10m i goaclc SB Ghina ^ s va6di ez^^ 6'1 igen 82^P kivitelben 6s min 9 den mas zsido vallasi szertartdsf cikkek. י flfl כשי Kunerol-kokuszzsirt כשי sz&llit hi^nytalan 5 kg. tejjstil yu diszes b&dogszeleneekben bermentve b&rhova K 6.40, helyben K 5.60 Neumann Mark kokuszzsir-kereskedo Budapest, V., J<5zsef-k8rut 60. NYARALOKNAK A PAN N OT ן wekolcsonozsf 1 O X x^xcjxjtsxlkvj r 1 r ' i 11 A R M T V *ft זויד»מיד 15 ומג«ו 1 ע u ע AfJ ט BT vu1., Ke^epe81-ut 36.! י ~~ - Csukamajolaj A. ZOL *TAj S T-f ele J g j iz es szagndlkui s tdpereje igen nagy m Az orvosi korok egyhangu v6lem6nye szerint e k&3zitm6ny a legki v^ldbb. Uvegje 2 kor a gy6gyszertarakban. Keszitdje : ZoDgorii Javitisa i& kangolisa pentosan J eszk6zsltetik. J J ZOLTAM B LA gydg szer«sz BUDAPEST, V., Szabad8as ter.
;gj Xegszebb Legjobb Legolcsdbb KM PAPlan PA Plan PAPlaa 1 gj ^^^^ 2 Osszebkjthato vasagy S r6szii / ן 1 kiveheto matraccal 10 frt. j r Zss*'^ R \,^ ^ ss >Q Vas es rezagyak minden Mosdd 2 frt eo kr. at J kivitelben. $S Matracjr, karp lto s-aru, f6z- es Vasbut0r-gya1\ Sotfrony agybeteteket, ruganyos matracokat, teljes 8 szauodai, korhazi es intezeti felszereleseket szalllt j gj ss. gi megmaraa es a rafct&ron!6vo sirfcovek a nenez es fcoltseges * f dtszallit&si kolts6gek miatt ott helyben rendkiviil oleso ara k mellett eladdsra keriilnek. p H KOVACS R6fiB&T g32 S gj ^ ci ן FdQzet : V!., KarQly-k&rut 15, sz. * ^ jy ~ J o ig *ikkikiikk ikkiikkkkkkkkkkkkikkikikkkkki 8 v wmmmmmmmmmmssmm&mmmmi mssssssmmmmm m * fc_ - י V!., Erzseiiet-korut 20 3 A fovaros legelokeiiibb. uj modern berendezesu GGHNER JANOS Budapest $ SQ : Gy&r : V ', Hajdu utca 9. sz. 'OJ Arjegyzeket kiv&natra ingyen < s bermentve m 1 Ezennel tisztelettel tudatom > hogy a fenn&llolt egesz KOBL ST BLJLBOX/ T*T * KM. *^fesfaktar-ceg A*.AMVJi MT ru.m.< na ^y ^ keszletet megii vettem. Az aruraktar a legkozelebbi Mzbernesvedie f$ i killdok. [JS ש 3 כשר v e n d eg l oj e Zl Terez-korut 20. sz. a. 16tezik. * כ : ftp ^ J Vid^kre mintdk bermentve. mm mmm m m mkmmmmmma m mmmmm mua ^ D u k a s z J. e t t e r m e i V., Coh any u. 20, az izr. templom kozeleben. J mrm lqs9l b&l p h כשר vm$&&l$]q* A ltsgizl&sesebb <Helek, hamisitatlan finom italok ^t ^ ^{ pontos kiszol gdl&s ^s kivalo tisztasd g dltal rem^lem -!*י vendegei m megel6ged&s6t kivivni. -*l Lakocialtnak es iinnepi ebedek liiegrrende» י י leset elvailalo m ja tanyos drak mellett. -*$. Tisztelettel -««ן FSCHER ZSGMOND *כ ^«t ^*t ;, Terez-korut 20. sz. * {J^ *<*'!! ן * י!»!!# 3riTfTTTtTfTf TT TfTTf fttttttttik Lakodal aiak reszere kiilon diszterem. Zaiogcedulakat, Kitiino konyha, jo italok, pontos kiszolgdlas. Szelvenykonyvecsk^k 10% arengedm^nynyel. t Srott aranyat, ziistist, orakat, clragakttveket, regtaegeket es regi penzeket lomagasabb ai'ban vesz TE«ri maa-vai ' K e r t 6 -s z M o r 6hszer6sz, Budapest, V., Kir&y-utea 85. 1 *BUTRDM/ *» **«** ן DttfiJQUiv nsszliitfofee Ehrenteett^s^Fnchs ן i -'' w agyvni'ttu. P ' Aoari«**ttt>^({tt*» fwt«hf'tirt«^3k»t111 Replizes elott egy fel pohar ן jf^t^^y ןך ן ן ץ! ן ן rontott gyompot Haaznalata valodi aldas gyomorbajosoknak. es szekszorulasban szenvedsknek. Kaphatd mindeniitt kis 88 nagy iivegben. p
f Kiss x»ola,g magyar hazai mtia1»a11yl1imz<gis>ek! J ^i *י. 4 4 4 4 «* 4 4 11 4 4 4 A 4 A A 4 4 4 4 4 4 4 4 & 41 A 4 4 4 *4 <* 4 4 4^ A4 «* <* «* *«*י** *«*י +» *י *«*י k ** *» *י י.< *< *> «* «^> **!* «*. <»>«* SZEPEN, GRESHAM THE ** *** *י ^ ^J eletbiztosii<uarsasag LONDONBAN. ; Alapittatotfc 1848-ban. ^} Z\ J^ *^ Magyarorsz ag i U k : BUDAPEST 2} V., Ferenc J6zsef ter 5 6. sz m, * ש -**, sajat palotajaban.!». -** *t ^J 2* ^J ^J * -«f 2J ~ ~«t ^\ -^J ~«t ^[J 2J Vagyon (1904. december 31-en) 216,505.894.39 korona rv^ny be21 levd biztosit sai toke osszeg)» 650,000.000. Dijtartatek 213,612.256.51 > Biztositott feleknek kifizettetett 491,748.867.43 > (& 1904. 6vi dij kamat) bevet 32,391.311.51 > A rriakyarorszagi tizlet magyar 6rt6kekben elhelyezett dijtartateka...... 25,132.222.10 > ** ~*ן j * J^ j <* <»{ A Magyarorszagi gazgattftanacs : (r^ Andrassy Geza v. b. 1. 1. orsz. gyi'il. kepviselo, elnok. Ord f Batthy dny Tivadar orsz. gyiil. kepvise!6'. (9M/ Benyovszhy Sdndor orsz. gyiil. kepviselo'. GM/' Karatsonyi Jeno v. b t. t. orsz. gyiil. kepvisel6\ Simon Jakab t6zsdetan csos.»!!». Jj l {* <*Jj ^ JgazgatoA.hel yettes : Beckett ^J ' l י י ;י!ו -! ו,-,., ^., ו,,, ו,., mlm irogep R sokszorosit, mert. a Yost-gep 1 nem szalagos gep. 1 Haszn< gspek 300 es 400 korona kozott viltakoznak. Ut6bbiak kitunoen berendezett miihelytinkben javittattak. Ugy az uj, mint a hasznalt gepek&rt egy evi 1 szavatossagot vallal unk. 9 Yost irogep reszv. -tarsasag Budapest, New-York palota. KALDOR M. igazgato. j ^ YOST flpa 600 korona.!^ Reginald. 5ft ff זז mm m n m n m rm ff f f TfR _ es tisztan csak a י,,
Rembrandt es a zsidosag. Julius tizenotodiken iilte az egesz mtivelt vilag a halhatatlan holland festo sziiletese napjanak haromszaza dik fordul6jat. Miitorteneszek, miiveszek es koronas fok, orszagok es nemzetek aldoztak emlekenek, mert geniusza uj fejlodesi iranyba terelte a muveszetet. Gazdag iro dalom dicsoiti emleket, behatol fejlodese menetebe, elemzi miiveszetet es kutatja eletenek valtozatos folyasat. A zsid6sag, a mely mindi g eleven erzekkel birt a szep es nemes irant, kulonos reszt vehet ki maganak erne nagy ferfiu iinnepleseben, hiszen ama szellem6riasok koze tartozott, ki koranak eloiteletetol menten valami csodalatos vonzalmat erzett a *ghetto nyomorusagos falai kozt tengodo nep irant. Oly annyira kedvelte a zsidokat, hogy sokaig avval gyanusitottak a leydeni pekmester fiat, hogy titokban zsido volt. Boldogsaga es boldogtalansaga egyarant a ghetto hoz vonzotta. A hollandiai zsid6k es foleg az amsterdamiak a spanyol iga lerazasa utan uj, viragzo szellemi eletet eltek. skolaik, zsinag6gaik, kulturintezmenyeik gazdag fejlodesnek indultak.a spanyol szarmazasu, gazdag, vallalkozo szellemii kereskedok, kiknek haj6i gazdagon megrakva usztak a tengeren es alapjat vetettek a tengeren tuli kereskedelemnek, buszken - vallottak magukat zsi d6knak es a hivatasos tudosokkal versenyezve fog lal koztak a tudomanynyal. Mert tudomanyos torekvesekkel volt akkor telitve a levego. A nagy foliansok tetemes resze ezen idoben keletkezett, midon gazdag es szegeny egyarant idealisabb torekveseknek hodolt. Tisztelettel tekintettek a biblia nepere, a,, diakok nagy nemzetere a bibliat tanulmanyoztak nagy lelkesedessel, lelkerestek a zsid6kat, kik az iment nyertek vissza szabadsagukat, es kiknek evezredes.martiromsaga nagy csodalattal toltotte el a holland nep szine-j avat. A Spanyolorszagb61 Hollandiab amenekiilt m arranok, kik uj hazajukban papok, orvosok vagy eiokelo allamhivatalnokok voltak, nagy heber tudomany mellett nagy humanisztikus tudas fo lott is rendelkeztek, kivivtak kortarsaik szeretetet es es tiszteletet. Az amsterdami zsido kozseg egyik rabbija akkor Menasse ben srael volt, kinek miikodeset a mi felejt hetetlen papunk, Kayserling M. dr. meltatta kittino mono grafiaban. Sokoldalu: tud6s, ki kora legjobbjaival volt osszekottetesben. Krisztina kiral yne kitiinteti, Cromwell Oliverrel targyal, hogy a zsidoknak megnyissa Angliat, mely 1290 ota nem tiiri meg oket hatarai kozt. Gazdag irodalmi munkassaga csodalattal tolti el kival6 keresz teny kortarsait es a rabbi szereny hajleka val6sagos bucsujar6 helye a tud6soknak. Baratjai : a nagy Scaliger, Grotius HugO, a Vossiusok.es m&sok. Az 0 tanitvanyai kozt van Sp inoza is. Menassen kiviil meg telve van az amsterdami ghett6 kival6 egyenisegekkel, kik pezsg6 szellemi elet eloidezoi. E ghettoban telepszik meg Rembrandt, ki im&dott elso felesegevel Saskidval itt eli eletenek legboldogabb eveit. A biblia nspevel szivesen enntkezik, azoknak hd zait &lland6an latogatja. Revsztvesz liunepeiken, ott ill szederasztaluknal, csalddi tiizhelyuknel es btimulni ta nulja zrael tiszta es benso csalddi eletst, A biblia tiszteletre melt6 alakjait uj szinben latja. Felismeri finom miiveszi erzekevel, hogy ezen zsid6k elodjei a patriar kh&k, az ut6dok tiszteletrem6 1t6 alakjaib61 rekonstrudlja miiveszi szeme a bibliai hosok alakjat. Szakit az eddi gi sablonnal, mely draperia vagy idealis tajkep kereten beliil mutatja be az erosen idealizalt biblia i alakokat. Embereket var^zsol a vaszonra, va!6di embereket. kiknek cselekedetei a valosag iatszatat birjak. Mennyi szeretettel festi a fiat feltlldozni akar6 Abrahamot szent fajdalommal arc^n es menny i szeretettel abrazolja az angyalok hitogatasat Saranal 1 Hatalmas kepe, a Jakob kiizdelme fizsau vedoaugyak ival, arra mutat, mintha valamely ik zsid6baratja az irashel y agadikus ertelmet ismertette volna meg vele. Meg hato Jakob aldasa, a mint Menasset es Efraimot aldj a ; felelmetes Mriz fisfi. a midon a kotabliik at osszetori. Kulonos sze retettel foglalkozik Samsonnat. A Manoaeh es telesege vizi6j &n kiviil a Samson ketsegbeesett halaltusajat abnizolja meghat6an. J6 baratjat, Menasse ben zraelt mes teri ecsettei orokiti meg. Menasse egyik irata a Nebukad neczar almaban megjelent szoborral foglalkozik. Ebben A kifej ti, hogy a negy allat ' r61 sz616 jovendoles nu\r beteljesedett, a babilonia iak, perzsak, gorogok es ro maiak mkv uralkodtak es ezert nem soktlra bekovet kezik maj d az otodik vilaguralom is, sten uralma, zrael apotheozisa. Rembrandt negy miiveszeti rezmetszettel diszitette zsid6 baratjanak miivet, mel yet Menasse a hires Vossius csalad egy ik tagjanak ajanlott. smeretes meg a zsid6 orvosnak, Bonus Kfraimnak kepe, mely elegendo arra, hogy az orvos egesz egyeni see elevenen alljon szemi'm k elott. Ti pusa a kozep kor zsido orvosainak, kit tuclomanya, istenfelelme es szoretetteljes jelleme kedveltte tesz a kozep korban, hogy paptik es kiral yok kiveteles torvenynyel kedvezne kneki. Ezen zsid6 orvosok szerep leserol igen erdekes kepet nyuj t Scherbel S. dr. Jiidische Aerzte cimu mtinkaj a, mel y.mostanaban latott napvil agot (Berlin 1905). De nem csupan a bibliab61, hanem a zsid6 elet bol is eloszeretettel vette Rembrandt keptargyait. Zsido rabbinus es zsido menyasszony cimii kepei elegge ismeretesek. Ott tart6zkodott a ghett6ban boldogsaga 6s gazda saga idejeben es onnan nem messze elt paellas szobajaban baja es szerencsetlensege idejen, midon a legnagyobb nyomorral kuzdott. Termekeny itoleg hatott red es nagy szelleme, fenyes tehetsege onnan hozta legszebb produktumait. A zsid68tig halaval aldoz emle kenek 6s az elismeres eiprusdgdt nyujtja neki. $5 Dr. Weisz Miksa.
TARCA. Csaszarkorte-tortenet. M6g en akko!\afele ertelmetlen, tokeietesnek eppen nem mondhat6 katona voltam, kinek egyeb bajai mellett meg az a baja is volt, hogy mikor egesznapi hajsza utan a tobbi nepek pihenore tertek (mar tudniillik ahogy a regruta pihenhet), nekem be kellett vonulni az foglal irodaba s tudomanyos nemet konyvekkel kellett nyoma koznom, ormester ur Rosenzweig utmutatdsai ban. Nem lehet 6ppen allitani, hogy erne tudomanyos buvarkoddsok valami vilagrengeto esemenyek koriil fol ytak, sot, hogy oszinte legyek; csak eppen ~ arr6l sz61tak konyveim, hogy mennyi fizetsege jdr a katondnak egy napra - mintha azt amugy is nem tudna mindenki, mi a neve annak a nagy konyvnek, amelyikbe beleirjdk, hogy kit miert csuknak be, miert jd egyik kapitany lovon, a mdsik meg gyalog, no 6s tobb ef61e igen mulatsdgos dolgokat tanultam en, melyeknek val6sziniileg nagy haszndt veendettem volna, ha haboruba jutok. Nem volt rd alkalmam kiprobdlm, egy mert azok a boszniai csetepatek, miket odalent egy ellopott kecske, meg egy-egy hatarsertes miatt folytattunk, nem mentek csataszdmba, hanem hdt higyjiik bizo el, hogy ha igazdn iitkozetbe visznek vala, ott nyosan kivalo haszndt veszem abbeli kitanultsdgomnak, hogy egy pakli dohdny negy krajcar. Egyebirdnt nem is annyira en r61am van sz6, meg a tudomanyomr61, hanem inkdbb a foldimrol, meg arr61, amit 6 tudott. A foldim tudniillik akkor mdr tekintelyszerii dllapotban volt 6s komoly alldst toltott be. Kaplar volt. s azt mondtdk r61a, hogy igen j61 ertette a mesterseget ez a kaplar ur Anton Hirschteld. Ami va!6sziniileg igaz is lehetett, mert ha nem lett volna igaz, akkor nem szemeltek volna 6t ki arra, hogy folebe helyezodj6k a tobbi ket csillagos nepeknek. Mert no, ehol van ni, pelddnak okdert kdpldr ur Emerik Sz61ddy, aki civilben juhdsz volt, de azert irni tudott, ugy ossze tudta tartani a nepeit, mintha birkak lettek volna es megis mikor az jott irasbeli parancsolatba, hogy elmegyiink n6gy hetre a schonbrunni-kast61yhoz palotaorsegre, hat akkor kapitany ur' Humpoletz, akit a palotaorseg parancsnokdvd rendeltek ki, nem a SzOlddyt vdlasztotta ki maga melle szolgdlattevo altisztnek, hanem a Hirschfeldet. gaz, hogy egy kics1ny6g huz6dozott eleinte mdr mint a kapitany tudniillik es nem a kaplar, inert hat meg kell azt is mondani kapitdny ur Humpoletzr61, hogy egy6b jo tulajdonsdgai mellett valahany zsid6 volt a szdzadjdnal, azt mind skdri6tnak nevezte. Engem is. A foldimet is. s hdt meg is elvitt mindkettonket. A foldimet is, engemet is. Mivelhogy sziiksege volt rednk. A foldimre, mert igen.akkurdtus katona volt, meg sz6p szdl leg6ny, enrdm a tudomdnyom hozta ezt a nagy dicsos6get, mivel hogy irka-firkdlni val6 eleg akadt a schonbrunni palotdban is. No j61 van no. Egy sz6val, hogy elmenttink. Mink is, meg a tobbiek is. Mind kivdlogatott ember, ajavdb61 val6. Akikrol fel lehetett t6telezni, hogy nem vallanak veliik sz6gyent a kiildoik. Mert ut6vegre is a szolgdlat mindig szolgdlat, de a schonbrunni palotaorsegi szol gdlat bdr inkdbb csak pardd6 0kdb61 val6 volt az m6gis csak kiilonbozott a tobbitol. A tr6n6rokos akkor m6g virdgjdban val6 deli f6rfiu a feleseg6vel sokat kijdrt ; tavaszi idoben 6 felsege is ott tart6zkodott, elkepzelheto tehdt, hogy akiket ide kiildtek a hoi ugyanis soha sem volt benne' biztos az ember, mikor meg kell arcelbe dllva tiszteleghi (az uralkod6hazat illeto tisztesseg adds) azoknak ugyanesak kellett iigyelni magukra. s jollehet, hogy igy volt a dolog es jollehet, hogy mindazok, kik kirkenparadera nem ruk- Hum koltak ki, mind skariotok voltak, kapitdny ur poletz megis kenytelen volt egy par ilyen skari6tot is magaval vinni a palotaorsegre. Mert, hogy az az skariotok kozott elegendoen voltak a deli, szep, szalas legenyek, akik a tobbieket meghalad6 intelligenciaval birtak, ir ai- egyik olvasni mind tudtak, s a nemet szot bar mdsik torte is elegendokeppen kezelte mind. gy aztdn megtortent az, hogy kapitdny ur Humpoletz mi- ra kor^a legenyeket kivdlasztotta, s megnezte a listat, vagott diihosen az asztalra, mondvdn : Lauter skarioth, s! Egyebkent azonban nem volt valami nehez a szolgdlat. A katonak egy 'resze a palota elott es folyosom allt ort, mdsik resze a kertben tett szolgalatot, en r6t pedig iiltem egy kis irodanak kinevezett zugban, s tarn egymas melle a nemet betiiket, haldlos feielmek kozott, mert sohasem tudtam : kedvere van e az irasom kapitdny ur Humpoletznek, mi mellett be kell azt is aposztro vallani, hogy nemely esetekben egesz jogg al egbolto falta az apostolokat, a csillagos ejszakat es az zatot, mert hogy irdsaim ifjudad katonai eletpalydmnak megfeleloleg tokeletlenek valdnak. A palota kertjeben ugy nydrelei idotajt volt ez akkor erett a gyiimolcs. Az orsegnek meg volt hagyva, hogy a gyiimolcsre iigyeljen, senkit a fdkhoz nyulni ne engedjen ; meg*a kerteszlegenyek is csak ugy rende szedhettek gyiimolcsot, ha a fokertesztol irasbeli konyha letet hoztak es a rendelet ldttamozva volt a mestertol. Az egyik fara meg plane vigydztak. Az egy natal kis kortefa volt, mely most hozta elso termeset. Volt rajta ot darab korte. De valami nagyon szep ot csaszarkorte volt az. A kertbe allitott ornek kulonos kotelessegeve volt teve, hogy ezt a fat szemmel tartsa, meg a reggeli j elentesbe is be kellett venni, hogy az ot korte ott van a fan. Azt beszelte az udvari cseledseg (hamarosan osszebardtkoztunk), hogy ofelsege nagyon erdeklodik akisfa eszten irdnt. Allitolag 6 iiltette el a magjat jo egy par deje, egy deriis viddm delutanon, azzal a kijelentessel, hogy kivdesi ra, valjon megeled e a mag, lesz e belole gyumolcstermo fa. gy volt-e, nem igy volt e, ki tudna azt megmondani ; hanem az bizonyos, hogy a fara ugyanesak vigyaztunk. En is. Mar tudniillik a magam modja szerint az iroddmbol. Beleirtam tudniillik el mindennap az esemeny -konyvbe, ejny e no, hogy jar az ember szaja, nem ugy hittdk azt, hanem Rapports-Buch, hat egy sz6val beleirtam a konyvbe, hogy megvan a kert is, a fa is, a korte is. s igy ment egypdr napig. Kapitdny ur Humpoletz, ha reggel bejott az iroddba, valami vegteleniil bant6 megvetessel vegig mert, azutan azt mondta, hogy :! skarioth Sie י Hogy a mondatnak mi volt a folytatasa, az mellekes. De mindig skarioth-tal kezdodott. Es nem csak nekem mondta ezt, hanem a tobbi, velem egy hitet valid pajtasomnak is. A szolgalatot vezeto kdpldr Hirschfeldnek is. Pedig azt el lehet mondani, hogy ez olyan szolgalatot tett, hogy aki meg jobban csindlta, az mar csalt. De azert megis skan6t maradt. No j61 van. Hat egyszer elerkezik val ami satoros iinnep. A paiota-parancsnoksdg dtirt hozz ank, hogy
holnap disz-spalier vonuljon a schonbrunni k-dpolnaba, parades ruhdban. Kapitany ur Humpoletz diihongott, mert a parades ruha Becsben volt a magazinban, azert kiilon stafetakat kellett kiildeni, de meg inkdbb azon diihongott, hogy az emberek kozott nem igen lehetett valogatni. Egy r6sze a rendes napi orseget latta el, mas resze pihent a megtett orszolgalat utan, tartalek legenyseg alig volt. el s akkor kapitany ur Humpoletz igen egyszeriien vagta a gordiusi csom6t. Minekutdna fel napig bujta a Dienst-Reglement nevii eiokelo irodalmi miivet, kajdn mosolylyal azt diktalta be a napi parancsba, hogy a soalier egybeallitdsdndl a szolgdlatot vezeto altiszt tartsa magat a Dienst-Reglement mar nem tudom hdnyadik paragrafusahoz. Aldirva : Humpoletz m. p. Hauptmann. Hdt rendben van. Jon dm a foldim, kdpldr ur Hirschfeld, a szolgdlatvezeto altiszt hozzam, minekutdna kitanulmdnyozta a parancsot es azt mondja, hogy no te hires tud6s, hdt most tedd le a prifungot ; mit szol ehhez a gem6re Hogy a gemore mit mond, azt igen konnyen meg lehetett tudni. Elovettiik a Dienst-Reglement-et, fel- 1it5ttuk a pragrafust es kitanulmanyoztuk. Ott pedig az vallds dllott, hogy templomi diszorsegeknel az illeto felekezetekhez tartozo katonak kiildendok szolgalatba. Hm. No nezd a kis hamist. Hogy el tudta bujtatni, hogy tulajdonkeppen mit akart mondani. Ez magyarul, jobban mondva nemetiil azt teszi, hogy zsido nem mehet a templomba. Amire egyebkent a zsidok nem is vagyakoztak, mert hogy eppen most jott jo resziik orsegbol. Forsrift szerint aki orsegbol jon, annak pihenes jdr, vagyis magyarul raszt. Raszt alatt senki sem parancsol neki, akkor a katonanak kbtelessege pihenni. Es ime megis, kaplar ur Hirschfeld eloszedven piros bor-bugyelldrisat, megnyalazvan a plajbasz hegyet es irashoz fogvdn, elkezdte dm irni egymdsutan a zsid6k neveit. Az iras nehezen ment ( nem Vagyok en jegyzo ) es nemely kdromkoddsokkal volt egybekotve, de ki lehetett belole tudni megis, hogy akik orsegbol jottek, azok mehetnek mindjdrt vissza is. Erre ama katona, ki ugyan Buchsbaum newel volt beirva a nagy konyvbe, de lednyos area reven egyszeriien Mariska kisasszonynak hivatodott, tehdt ezen Mariska kisasszony nevii katona azt mondta, hogy 6 beteget jelent. Azt megteheted monda neki foldim es komam, kisasz kaplar ur Hirschfeld. Azt megteheted, Mariska szony. Sot bele is fekiidhetsz mindjdrt a kopors6ba. mind Ott van kint a gangon. Abban aztdn bevisznek jart a spitalba. Ott aztdn kapsz schwache Portiont 6s ihatsz balzsamot. A koporso nem volt ugyan koporso, hanem csak horddgy, hogyha valami baj akad hirtelen, hogy legyen keznel. Hanem az igaz volt, hogy a ki bekeriilt a kor szenten hazba, barmily 0kb61, arra.legeloszor is azt a zwei ciat mondta ki a fotorzsorvos : Schwache Portion, mal Balsam. A beteg aztdn kapott reggel levest es egy fozokanal mennyisegii kopaiva balzsamot, delben levest balzsam nelkul. Erre megint levest kopaiva balzsammal. Hm. Ennel meg az orseg is jobb. s igy Mariska tob kisasszony inkdbb elment orsegbe. s elmentek a biek is, valamennyien zsid6k. En mint afele sziimba nem jovo tintanyal6, otthon maradtam, de megmondtak a legenyek, hogyha rizskdsdt fozetek, elobb a rizskasdt rizs temetik el, aztdn engem utdna. Hdt j61 van. fin kasa helyett flnom mdkos csuszara vdrtam a leg6nyeket. A templomi spaliert is, meg a tobbi orseget is, mely ut6bbinak parancsnoka, majd elfeledtem mondani, maga a foldim, kdpldr ur Hirschfeld volt, mivel hogy a tobbi csillagos ferfiu a templomban tett szolgalatot. Hanem mikor delben visszajottek a legenyek a vartdr61, akkor a nidkos csuszanak nem sok kelete volt. Sot lehet mondani, hogy nagy izgatottsaggal vegyes lehangoltsdg vett erot az egesz legenysegen. Kaplar ur Hirschfeld kdromkodott, mint a jeges eso es azt mondta, hogy folgyujtja a schonbrunni kastelyt, Mariska kisasszony ha ovdny volt mint a fal. es azon jajgatott, hogy miert hall nem ment inkabb megis a korhazba, a tobbiek gattak, de ldtszott rajtuk, hogy valami nines rendjen. Meg is lehetett hamarjaban tudni, mi a baj. Mert sz61 am *a foldi hozzam : Hallod-e, te srajbeulag (valami kis irodai potlekot kertem, ezert jar t ki ez a nev), irj fel holnap vakard rapportra. De legkivdlt hogy azt is ird bele a sodba, hogy elloptak a csdszar fdjdr6l egy kortet! A toll kiesett a kezembol (mert hogy tollal jarkdltam en mindig; hadd lassak, ki vagyok). Mi tortent Foldim volt ugyan a kaplar, de kaplar volt, azert is, mielott felelt volna, megnezte, hogy van-e meg!eves az evocseszeben. Nem volt. Hat csak ugy iiresen vagta fel6m. Sokat jdr a szdd, ajnbrenzupa (ezt a rangot viszont annak koszonhettem, hogy rcggelire rantott levest tor fozettem). Mi tortent Mondom, hogy mi tortent. Az tent, hogy Mariska kisasszony ugy vigydzott a fara, hogy leloptak r61a egy kortet... Most ide legjobb volna egy csillagot tenni, hogy mindenki, aki ezt a hist6riat olvassa, a maga fantaziajab61 gondolja el, hogy mit mondott kapitany ur Humpoletz, mikor kdpldr Hirschfeld megjelentette neki, hogy mi tortent. Mert ezt elmondani ugy sem lehet. Kdromkodott, mint valami eszeveszett, a kardjdval elobb a padl6t, iitotte ut6bb Mariska kisasszonyt. Szidta a sok skari6tot, s azt mondta, hogy tudta, hogy ez maskep nem is lehet. Csupa zsid6 volt az orsegen, ki volt zarva, hogy rendes szolgdlat mehetett volna vegbe. Szegeny Mariska kisasszony hebegett, eskiidozott, hogy 6 vigydzott, hogy 6 nem erti az egeszet. A kertben nem jart senki, csak egy pdrszor a kdpldr Hirschfeld, aki az ort ellenorizte. No meg a kast6iy lepesojen estefele ott vihogott, ficdnkolt egy par udvari ferfi- meg noi cse!6d, mint minden este. Kapitdny ur Humpoletz tajtekozott a diihtol. Bejott az iroddba es ugy bevagta az ajt6t maga utan, hogy azt hittem, osszediii a kast61y. En felugrottam. A kapitdny verben forg6 szemekkel nezett.ram es azt mondta, hogy en is olyan Sauju.i vagyok, mint a tobbi. Majd behivatta a kdpldvt. A foldim bejott. Kemeny, bdtor 16ptekkel, odadllt a kapitdny ele. Az pedig a fogait csikorgatta, mikor azt kerdezte, hova lett a korte. Nem tudom, felelt kdpldr Hirschfeld. Az oroket 6n ellenoriztem, azok eberek voltak. Hogy a korte megis eltiint, 6rthetetlen elottem. Bdr lehet, hogy a kert siirii bokrai kozott valaki el volt rejt5zve, s mikor az or az ellentetes oldalon jart, odalop6dzott s lelopta a gyiimolcsot. U-u ugy. nyujtotta meg a sz6t a kapitany. Ugy Ugy!atom, nagyon j61 tudja maga azt, hogy hogy tortent a lopds. Mint aki reszes volt benne! Kdpldr Hirschfeld kiegyenesedett erre a szora. Kapitdny ur, 6n becsuletes ember vagyok!
Hall gass, orditott Humpoletz. Zsid6 vagy, aki a tobbi gazember zsid6vai 6sszebesz61t, hogy ellopjatok a gyiimolcsot, hogy nekem kellemetlens6get szerezzetek! De meg l akoltok erte, ti kutydk. Rog ton jele ntest teszek r61a. Pflichtverletzung im Wachdienste! Ezt a lopdst drdgdn fizeted meg, Saujud! Kdpldr Hirschfeld odaszoritotta kezeit a nadrdgj a zsin6rjdhoz, s ugy allt, mint a covek. De a hangja eles volt, amint sz6lni kezdett : Kap itdny ur, en nem vagyok sem Saujud, sem tolvaj. n 6 fels6g6nek katondja va gyok, aki... Nem fol ytathatta tovdbb. Kapitdny Humpoletz magdnkivul rdorditott ; Mit, meg feleselsz is Te tolvaj! Es kikidlto tt az ajt6n : ך Egy altisztet es negy embert fegyverrel! Ot perc mulva kdp ldr Hirschfeldet a fegyveres emberek vittek az orszobdba, nekem pedig meghagyta a kapitdny, k6szitsem el a feljelentest kaplar Hirschfeld ellen, orszol galat kozben val6 kotelessegmulasztds miatt, fiiggelernsertes miatt, follebbval6val tanusitott makacs es durva magaviselet miatt. Mind olyan dolgok, melyek egyik6ert sem jdr kevesebb borton hat h6napndl. A doiogbol oridsi skandalum lett. Mindenesetre nem oly formdban, mint azt Humpoletz szerette volna. A sok ide ode va!6 irkdlds tulsagosan is rairanyitotta a figyelmet a csdszarkort 6re, ugy, hogy a palotaparancs noksdg, mely eppen nem vette tragiukusan a dolgot, beleun t az egesz hist6riaba, dtirt az ezredparancsnoksdgnak, hogy nem bdnnd, ha az orseget felvaltanak. Mdsnap mdr mentiink is haza Beesbe a kaszarnyaba. De a foldimnek, kdpldr Hirschfeldnek es Mariska kisasszonynak negy negy szdl gyertya vilagitott,, akoz ben n6gy szuronyos ember iogta koriil mindegyiket. fis amint beertiink a kaszarnyaba, vittek be oket a bortonbe. Szuronyos or vi gydzott rdjuk, toltott fegyverrel. Hanem mirank is olyan napok virradtak, mel yek nek emleke talan sohasem fog elmaradni. Humpoletzet tudniillik egyre zaklattdk a felsobb hat6sdgok, hogy a vddjaira n6zve adja elo bizonyitekait'. Amit Humpoletz persze nem tudott megtenni, s igy mirajtunk toltotte bosszujdt. Egy napon azutan, j61 emlekszem raja, valami zdrt levelet hozott a hadbirosdgt6l az ordonanc, Humpolec iszohyu izgawtan tepte fel a levelet, egy darabi g elgondolkodott, azutan oda kidltott hozzam 1 Sie skarioth! Es diktdit. A hadbir6sag levelere felelt. Azt felelte hogy kdpldr Hirschfeld neki bevallotta, hogy a lopdst 6 kovetle el. A kdpldr. Az or persze, hogy nem tehetett ez ellen semmit. A bunos tehdt nem az orszem, hanem az altiszt... Gyaldzatos gazsdg volt ez. Egy sz6 sem volt igaz belole. De a kapitdny ur Humpoletz igy akart kimaszni a csdvdb61, melybe oktalan zsid6gyiilolete reven bele' keveredett. Nem dtalt hazudni, s nem torodott vele, hogy azt a szeg6ny zsid6 gyereket le fogjdk fokozni, s a vizsgdlati fogsdgb61 pedi g kemeny sdncfogsag lesz, fis mikozben diktdlt, azt sziszegte : Saujud. * A haditorvenyszek egyiitt volt. Az auditor olvasta a/ vddat, s felolvasta a Humpoletz levelet. fis azt mondta,.hogy azt az altisztet, aki orszolgdlatdt igy megszegi, lop, az 6rszemet pedig biinre k6nyszerite, pelddsan meg kell buntetni. Lefokozdst 6s egy6vi fegyhdzat hoz javaslatba. A fegyhdzban toltott ido utdn ל gzolgdland6. s akkor tortent valami. Az ajt6n tudniillik berohant az ezredunk segedtisztje; kezeben valami levellel. Oda allt a haditorvenyszek elnoke ele, s azt mondta, hogy a lev61 rogton targyalds kozben felbontand6. Az elnok, ugy tudom, egy alezredes volt, felbontotta, elolvasta, szo nelkul odaadta az auditornak, az ossze.csapta a kezeit, s azt mondta, hogy a haditorvenyszek befejezte miikodeset. A szavazo-birakul kirendelt katondk mehet nek haza. fis masnap ment haza kap lar Hirschfeld is. De mar nem kiserte dr. Mert abban a Jevelben azt irta a schonbrunni palotaparancsnoksag, hogy a korte!igy tisztazva van. Az udvari kemenysepronek egy ik inasa, gyerekes huncutsdg bol lopta el a kortet, mikor az or a kastely mdsik oldalan jart. Ha taldn valaki ellen elj&ras folyna, sziintessek b e.... Ra ket hetre Humpoletzot athelyeztek Becsbol, egy dunaparti magyar n agy helydrsegbe. Ott Humpoletz igen sokdig beteg volt. Legalabb is nem jart ki az azutdn hire futott, hogy י agyonlotte utcdra. Es reggelre magdt. Azt suttogtak, hogy aznap akartak beszdllitani a foghazba, ha mis vadaskodas miatt. A mult heten a patriamban jartam. Oreg foldimnek es komamnak, immar Hirschfeld urnak serdiilo fia csaszarkortet szedett le egy far61, s maholnap kisasszony lanya kinalt meg belole... Az juttatta eszembe ezt a tortenetet. Hat te oreg testver emlekszel e raja Emlekszel e raja, mikor bor tonbe veteltek, hadbirosag ele hurcoltak, le akartak fo kozni, fegyhazba akartak kuldeni, s minden egy csdszarkorteert, meg azert, hogy zsido voltal! Hazai Hugo. 4p '4p 4p 4p m* 4p «1jp 4p [ (g Elgfizetesi felhivas! g!... -.,. SZABOLCS MK SA י '>Jl ~~ m^ 6 nagy yaskos 8 lexikon alaku diszkotesben. Eldfizetesi dra 96 kor., mely Ssszeg kotetenkint megjelen^s kor k 16 kor. fizethettf. Megrendelheto 3 koronas havi reszletfizetesre is. Az.egyes kotetek 4 havi idokozokben jelennek meg. Megrendelheto : a PHONX RODALM RftZVENYTARSASAG-nSl lancet 17T V<5/» i W >:«..4. 1 n ~_