Európai vállalkozásfejlesztési szakirány Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak 2012/2013. tanév
A szakirány indításának célja Az EU ismeretek elmélyítése, az aktuális változásokkal való frissítése, valamint a magyar EU tagságból fakadó feladatok megismerése. Ilyen ismertek segítségével a hallgató munkaerőpiaci versenyképessége javul, tanulmányainak folytatásához pedig hasznos és nélkülözhetetlen ismeretekhez jut. A Magyarországon dolgozó cégek számára az egységes belső piac feltételeihez való alkalmazkodás, az EU forrásokhoz való hozzájutás speciális ismereteket igényel. A Magyarországon tevékenykedő multinacionális cégek már rendelkeznek ilyen ismeretekkel. A magyar KKV szektor számára azonban ilyen típusú tudással rendelkező szakemberekre egyre nagyobb szükség lesz, ezért a cégek működését befolyásoló szabályok megismerése, valamint e szabályok változásának nyomon követése olyan ismeret, amit a hallgatónak a piaci versenyképesség érdekében el kell sajátítani. A szakirány krediteket is tartalmazó óra és vizsgaterve EURÓPAI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI SZAKIRÁNY 7. félév 8. félév EU aktualitások 14 4 K Az eurózóna belső fejlődése és kibővülése 10 3 K Munkavállalás és joggyakorlat az EU-ban 10 3 K Projektmenedzsment 10 3 K Vállalatfejlesztés és finanszírozás 10 3 K Üzleti környezet, adózás és kontrolling az EU-ban 10 4 K EU források és pályázatírás 18 4 K Külkereskedelem- és vámtechnikák 14 3 K Szakdolgozati konzultáció 10 3 Gy Előtanulmányi rend az Európai vállalkozásfejlesztési szakirányához Tantárgy Előtanulmányi tárgyak EU aktualitások EU tanulmányok Az eurózóna belső fejlődése és kibővülése EU tanulmányok, Pénzügy Munkavállalás és joggyakorlat az EU-ban Projektmenedzsment Vállalatfejlesztés és finanszírozás Üzleti környezet, adóás és kontrolling az EU-ban Pénzügy EU források és pályázatírás Külkereskedelem- és vámtechnikák Nemzetközi ügyletek, külkereskedelmi technika Szakdolgozati konzultáció 2
Tantárgyak EU aktualitások Kontaktórák száma: 14 Kreditérték: 4 Előfeltételek: Dr. Rácz Margit CSc, tanszékvezető főiskolai tanár EU tanulmányok A tantárgy célja Az Európai Unió egy állandó változásban lévő integrációs alakulat. Magyarország EU-tagországként folyamatosan alkalmazkodni kényszerül ezekhez a változásokhoz. Mivel a hallgatók bármilyen gazdasági jellegű munkát fognak végezni, az EU egységes belső piacának szereplőivé válnak, találkozni fognak ezekkel a változásokkal. Az EU aktualitások tantárgy felkészíti a hallgatókat ezekre a változásokra. a tantárgy feldolgozását követően a hallgató naprakész ismeretekkel fog rendelkezni az EU belső szabályozásában történő változásokról. felkelti a hallgatóban az igényt, hogy az EU szaksajtóját folyamatosan figyelje. ez a tudás a hallgatót felértékeli a munkaerő-piacon. Számonkérés: kollokvium Az eurózóna belső fejlődése és kibővülése A tantárgyért felelős tanszék Tantárgyfelelős Tantárgy státusza Kontaktórák száma 10 Kreditérték 3 Előfeltételek Dr. Rácz Margit tanszékvezető, főiskolai tanár EU tanulmányok, Pénzügy 3
A tantárgy célja 2008-ban lett tíz éves az euró. Az eurózóna kialakulása és belső fejlődése az egész Közösség számára az egyik legfontosabb, a gazdasági sikerességet meghatározó integrációs terület. A világgazdaságban a dollár mellett az euró szerepe önmagában fontos kérdés. Az eurózónába történő belépés az EU-tagországok számára az un. maastrichti konvergencia-kritériumok teljesítése után válik lehetővé. Magyarország számára az egyik legnagyobb gazdaságpolitikai kihívás, remélhetőleg középtávon, a GMU-csatlakozás. Üzleti szakon tanuló közgazdászok számára ezeknek az euróval kapcsolatos témáknak a jó ismerete piaci sikerességük növekedésével járhat. A tananyag elsajátítását követően a hallgató: Meg tudja ítélni a magyar gazdaságpolitika sikerességét a GMU-csatlakozás szempontjából. Felkelti a hallgatóban az igényt az EU-val kapcsolatos szaksajtó folyamatos olvasására. Az euró első tíz éves létének tapasztalatainak, illetve a közeljövő várható fejleményeinek ismerete felértékeli a hallgatót a munkaerőpiacon. Munkavállalás és joggyakorlat az EU-ban Kontaktórák száma: 10 Kreditérték: 3 Előfeltételek: Dr. Rácz Margit, tanszékvezető főiskolai tanár A tantárgy célja A tárgy bevezetést nyújt a munka világába az Európai Unióban. Áttekintést ad a munkajog közösségi szabályozásáról, a közösségi jog és a nemzeti jogok kapcsolatáról. Rálátást enged az Unió szociális dimenziójára, valamint e kényes terület szabályozásának kialakulására, történetére. Bemutatja a munkavállalás jogi hátterét, feltételrendszerét az egyes tagállamokban. A tárgy elvégzésével a hallgató képes lesz tájékozódni a munkavállalással kapcsolatos szabályok között; felismerni és érvényesíteni a munkavállalással kapcsolatos jogait; felkészülten kezelni a munkavállalással kapcsolatos nehézségeket az egyes tagállamokban. 4
Projektmenedzsment A tantárgyért felelős tanszék Tantárgyfelelős Horváth János főiskolai docens Tantárgy státusza Kontaktórák száma 10 Kreditérték 3 Előfeltételek A tantárgy célja A hallgató megismerkedjen a projektmenedzsment vezetői koncepció rendszerével, elveivel, alapvető eljárásaival. Megismerje a projektmunka folyamatorientáltságát, a projektmenedzsment lényeges elemeit, s ezek összefüggéseit egymással. Célja az is, hogy kipróbált módszereket mutasson meg (sajátítasson el) a projektek tervezéséhez (céltervezés, projektstruktúra terv, tevékenység és határidőterv, költség és finanszírozási terv, stb.), vezérléséhez és felügyeletéhez (teljesítmény-ellenőrzés és projekt-előrehaladás, integrált projektirányítás, stb.) A tárgy elvégzésével Ön képes lesz felismerni a projektmenedzsment vezetési koncepció lényegét, fontosságát, és nélkülözhetetlenségét a főleg projektorientált szervezetek működésében; átlátni (rendszerben látni) a projektjellegű teljesítmény-előállítás folyamatát; megismerni és alkalmazni is tudni alapvető projekttervezési technikákat; továbbfejleszteni saját kommunikációs és prezentációs technikáit. Vállalatfejlesztés és finanszírozás A tantárgyért felelős tanszék Tantárgyfelelős Tantárgy státusza Kontaktórák száma 10 Kreditérték 3 Előfeltételek Horváthné Kökény Annamária, főiskolai tanársegéd 5
A tantárgy célja A tantárgy célja, hogy a hallgatók megismerjék a kis- és középvállalkozások megalapításának, fejlesztésének és finanszírozásának gyakorlatát, jogi és közgazdasági hátterét. Képzési cél, hogy a hallgatók készüljenek fel a vállalkozás alapítására Magyarországon és az EU-ban. Kiemelt figyelmet fordítunk az Európai Unió gyakorlatára és szabályrendszerére. A vállalkozások finanszírozásával, a forrásokkal és minősítésükkel, a pénzintézeti kapcsolattartással, a kockázati tényezőkkel kiemelten foglalkozunk. A tárgy elvégzésével Ön képes lesz Vállalkozások beindítására Induló vállalkozás üzleti tervének elkészítésére Kis- és középvállalkozások gazdasági tevékenységének elemzésére Üzleti környezet, adózás és kontrolling az EU-ban Kontaktórák száma: 10 Kreditérték: 4 Előfeltételek: Dr. Túróczi Imre főiskolai tanár Pénzügy tantárgy teljesítése A tantárgy célja: A tárgy oktatásának alapvető célja, hogy a hallgatók minél teljesebb körű olyan ismeretanyagra tegyenek szert, amely képessé teszi őket, hogy a nemzetközi gazdálkodási folyamatokat, a vállalkozások belső és külső környezetét átlássák. A tantárgy keretében áttekintjük az EU fiskális rendszerét, a nemzetközi adózás kiemelten az EU tagállamok kérdéseit és a külföldi vállalkozásokban alkalmazott vállalati controlling eszközöket, rendszereket. : A hallgató képessé válik a nemzetközi adórendszerben eligazodni, az adóelőnyöket felismerni, hátrányokat elkerülni, a nemzetközi cégek és külföldi vállalkozások kontrolling rendszerében dolgozni. 6
EU források és pályázatírás Kontaktórák száma: 18 Kreditérték: 4 Előfeltételek: Dr. Herbály Katalin, főiskolai tanár A tantárgy célja A tárgy oktatásának célja, hogy a hallgatók megismerjék az aktuális Európai Uniós forrásokat, azok jellemzőit, a forráshoz jutás feltételeit és módszertanát. Ezen túlmenően lényeges részt képvisel az tananyagban a projektmenedzsment módszereinek és azok alapozó lépéseinek elsajátítása az EU-ban elfogadott módszer szerint. Részletesen kerül ismertetésre a projekt és a projektciklus fogalma, a projekt mint cselekvési modell, a hard és soft projektek, a projekt életszakaszai, ciklusai. Ezután következik a célorientált projekttervezés bemutatása, a projekttervezési eszközök, a problémafa, a célfa, a logframe, az indikátor rendszer, a ToR, az ex ante és ex post értékelés elsajátítása. A tárgy, az EU pályázatok, illetve források szemszögéből vizsgálja és gyakoroltatja az egyes elemeket. A kurzus erősen támaszkodik a projektmenedzsmentben tanultakra. A tárgy elvégzésével a hallgató megismeri a projektciklus periódusait, a gyakorlatban alkalmazni tudja ezeket, konkrét pályázatok elkészítésére lesz képes Külkereskedelem és vámtechnikák Kontaktórák száma 14 Kreditérték: 3 Előfeltételek: Sájer István, főiskolai adjunktus Nemzetközi ügyletek, külkereskedelmi technika 7
A tantárgy célja A tantárgy célja felkészíteni a hallgatókat a nemzetközi életre, megismertetni az üzleti munkát befolyásoló állami intézkedésekkel, az üzletkötést előkészítő gyakorlati tenni és tudnivalókkal. A hallgatók tanulmányaik során megismerik a szerződéskötések gyakorlati buktatóit és azok kivédési lehetőségeit. Az egyes szerződéses feltételek és azok teljesítéséhez szükséges tennivalók gyakorlati példákon keresztül kerülnek bemutatásra. Megismertetni a hallgatóval a korábban tanult nemzetközi ügyletek gyakorlati lebonyolítását, a különböző ügyletek elszámolási technikáit. A tárgy elvégzésével Ön megismeri a nemzetközi gazdaság és az EU vám és adózási változásait, a nemzetközi gazdasági és az EU piaci folyamatait, a nemzetközi kereskedelempolitika célkitűzéseit, eszközrendszerét, a nemzetközi pénzügyek törvényszerűségeit, szereplőit, a nemzetközi pénzügyek technikáját, a különböző ügyletekhez kapcsolódó vámtechnikai eljárásokat a gyakorlatban Szakdolgozati konzultáció A tantárgy oktatói: Kontaktórák száma 10 Kreditérték: 3 Előfeltételek: dr. Meisel Sándor főiskolai docens a tanszék tanárai Tantárgy célkitűzése: A szakdolgozati konzultáció szakmai és módszertani támogatást nyújt a szakdolgozat elkészítésében. A főiskola tanszékei a szak képesítési követelményeinek megfelelő, a képzés tudományági és üzleti területének megfelelő szakdolgozati témákat írnak ki. A témára jelentkezett hallgató számára konzulenst jelöl ki a szakfelelős tanszék. A hallgató számára ajánlott a témát a gyakorlatban is művelő szakembert felkérni külső konzulensnek. A szakdolgozattal szemben elvárt, hogy tükrözze a hallgató felkészültségét, a szakterület és irodalmának kiváló ismeretét, a hallgató önálló elemzését, értékelését, véleményét. Leíró jellegű dolgozat, egyszerű esetismertetés, vállalatismertetés vagy a tananyagot meg nem haladó tartalmú munka nem elfogadható. 8
Oktatás módszertana: A témaválasztást követően a hallgató az első konzultációs félév elején témavázlatot, irodalomjegyzéket és ütemtervet ad le konzulensének. Követelmény, hogy a hallgató az első félév végére megírja és konzulensének leadja a dolgozat egy harmadát (amely nem tartalmazhatja a dolgozat bevezető első fejezetét). Elvárt a konzulensekkel való folyamatos konzultáció. A 2. félév során megírásra kerül a szakdolgozat fennmaradó része. Számonkérés: gyakorlati jegy Értékelés Vázlat: 10 % Folyamatos munka: 20 % Szakdolgozat harmada: 70 % 100 % 9