SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója. 2008. 2. szám. Kari Közlöny



Hasonló dokumentumok
SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar hivatalos tájékoztatója szám Főigazgatósági Tájékoztató

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa február 26-án ülést tartott. A napirend a következő volt:

100. szám május 26. Tartalom

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

1/2009. (III. 17.) határozat

Buda András szakmai életrajza

Tájékoztató. pályázatot benyújtó Dr. Gogolák László pályázatának véleményezése

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy

Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november)

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója. 2010/ szám. Kari Közlöny

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának október 19-én tartott üléséről

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Pedagógusok képesítése

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

Az Egyetemen kezdeményezô vezetô. Fôhatósági felterjesztési határidô és cím. A rektor, a dékán, illetve más munkáltatói joggal rendelkezô vezetô

Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:

wellness-tanácsadó, személyi edző, rendezvényszervező, animátor wellness-tanácsadó Munkarend Fin. forma Szakirányú továbbképzés neve

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006.DECEMBER 7-I ÜLÉSÉRE

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE április 23-án tartott zárt ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója szám. Kari Közlöny

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás)

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról

MOB Sportiskolai Program évi forrás

Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens, intézetvezető-helyettes. Szakmai önéletrajz (2018. október)

Tájékoztató. 1. Javaslat a Kari Ügyrend 189. pontjának módosítására /Hallgatói nívódíj/ Írásbeli előterjesztés Előterjesztő: Dr.

munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai os tanév

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

Oktatói önéletrajz Dr. Rostoványi Zsolt

Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)

SZAUER CSILLA

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

kar kpz_nev szint terulet nyelvvizsgakövetelmény javaslat IKI nyelvvizsgára

adományozza. (7) A kitüntetés átadására a Pedagógusnapi ünnepi tanácsülésen kerül sor. (8) A kitüntetéssel járó jutalomösszegek:

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (31 / %) Krisztina.

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév

A MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT

Határozatok

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

post humus Dr. Békés Imrének, az Állam- és Jogtudományi Kar professor emeritusának. Az Eötvös-gyűrűt a professzor felesége vette át.

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa december 10-én ülést tartott.

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila

1/2008. (IV. 1.) határozat

A Kari Tanács január 17-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz

Oktatói önéletrajz Dr. Kerékgyártó Györgyné

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A gyógypedagógia kincsestára VII. Válaszok a gyógypedagógiai gyakorlat kihívásaira PROGRAM

közoktatási vezető szakvizsga BMGE-GTK E matematika szakos tanár KLTE-TTK 195 / 1979 E matematika matematika

Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Különös Közzétételi Lista Középiskola 2013/2014-es tanév

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016.

Emlékezzünk az elődökre!

Pedagógusnap A feladat, amely sosem fejeződik be

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

Iskolánk nevelőtestületének adatai es tanév

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

Meghívó A KÖZNEVELÉS ÉS PEDAGÓGIA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI SZAKMAI NAP MÁRCIUS 31. SZARVAS

Átírás:

Kari Közlöny SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója 2008. 2. szám Kari Közlöny A Kari Közlöny RTF formátumban letölthető a JGYPK Internetes honlapjáról: www.jgypk.u-szeged.hu/kozlony Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar H-6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6. Tel.: (+36) 62 546-051, Fax: (+36) 62 420-953

34 Kari Közlöny 2008. 2. szám

Kari Közlöny 2008. 2. szám 35 T artalom I. A KARI TANÁCS ÜLÉSEI... 37 II. HATÁROZATOK... 38 III. KÖZLEMÉNYEK... 44 1. Egységvezetői Értekezlet... 44 2. Ünnepélyes tanévnyitó... 44 3. Díszoklevelek átadása... 44 4. Szemeszternyitó előadások... 44 5. Jugyus Egészségnap... 44 6. Kerekasztal beszélgetés... 44 7. MTA-hír... 45 8. Kitüntetések... 45 IV. NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK... 45 V. MELLÉKLET... 48

36 Kari Közlöny 2008. 2. szám

Kari Közlöny 2008. 2. szám 37 I. A KARI TANÁCS ÜLÉSEI Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 2008. május 15-én, 2008. június 18-án ülést tartott. A napirend a következő volt: 2008. május 15. 1. Javaslat a 2007. évi költségvetési beszámoló elfogadására (előterjesztő: dr. Galambos Gábor dékán) 2. Javaslat a 2008. évi költségvetési terv elfogadására (előterjesztő: dr. Galambos Gábor dékán) 3. Javaslat a Lakásépítési alap összegének módosítására (előterjesztő: dr. Galambos Gábor dékán) 4. Javaslat a Minőségbiztosítási Bizottság tagjaira (előterjesztő: dr. Galambos Gábor dékán) 5. Személyi ügyek a) Főiskolai tanári pályázat véleményezése b) Javaslat Magister Emeritus kitüntető cím adományozására c) Javaslat pedagógusnapi kitüntetésekre d) Javaslat címek adományozására (előterjesztő: Szolgáné dr. Rózsa Zsuzsanna személyügyi és hivatalvezető) 6. Javaslat arany, gyémánt, vas és rubin díszoklevelek adományozására (előterjesztő: Szolgáné dr. Rózsa Zsuzsanna személyügyi és hivatalvezető) 7. Szakindítási javaslatok a) Általános Informatikus szakirányú továbbképzés b) Multimédia Informatikus szakirányú továbbképzés c) Környezeti nevelő szakirányú továbbképzési szak d) Andragógia MA (előterjesztő: dr. Homor Géza dékánhelyettes), (meghívott: dr. Krész Miklós főiskolai docens) 8. Javaslat a hallgatók által fizetendő költségtérítések összegére a) a 2008/2009. tanévben b) a 2009-re meghirdetett képzésekben (előterjesztő: Szolgáné dr. Rózsa Zsuzsanna személyügyi és hivatalvezető) 9. Javaslat tanszékek nevének megváltoztatására (előterjesztő: Szolgáné dr. Rózsa Zsuzsanna személyügyi és hivatalvezető) 10. Bejelentések: 2008. június 18. 1. Személyi ügyek a) Intézetvezetői pályázatok véleményezése b) Tanszékvezetői pályázatok véleményezése c) Javaslat adjunktusi kinevezésekre (előterjesztő: Szolgáné dr. Rózsa Zsuzsanna személyügyi és hivatalvezető) 2. Javaslat a kari stratégia elfogadására (előterjesztő: dr. Galambos Gábor dékán) 3. Javaslat a Felnőttképzési Intézet struktúrájának megváltoztatására (előterjesztő: dr. Galambos Gábor dékán) 4. Javaslat a kari SzMÜ módosítására (előterjesztő: dr. Galambos Gábor dékán) 5. Javaslat FSz képzések indítására

38 Kari Közlöny 2008. 2. szám a) Vendéglátó és idegenforgalmi menedzser (alap) vendéglátó szakmenedzser (elágazás) hallgatói jogviszonyban b) Agrármenedzser-asszisztens (alap) Mezőgazdasági menedzserasszisztens (elágazás) hallgatói jogviszonyban (előterjesztő: dr. Homor Géza dékánhelyettes, (meghívott: Döbör András igazgató) 6. Javaslat FSz képzések hálótervének módosítására (előterjesztő: dr. Homor Géza dékánhelyettes), (meghívott: Döbör András igazgató) 7. Javaslat együttműködési megállapodásra tanulói jogviszonyban indítandó FSz képzésekben a) A Computer School Oktatási Központ Közhasznú Társaság középiskolai hálózataival (előterjesztő: dr. Homor Géza dékánhelyettes, (meghívott: Döbör András igazgató) 8. Beszámoló a Kari Tanács választásáról (előterjesztő: dr. Tóth Szergej dékánhelyettes) 9. Egyebek 2008. szeptember 25. 1. Javaslat FSz képzések indítására a) Idegenforgalmi szakmenedzser (OKJ 5581201 00105501) tanulói jogviszonyban, együttműködésben a School of Business Üzleti és Művészeti Szakközépiskola Békéscsabai tagintézményével. b) Általános rendszergazda (OKJ 55481 01 0000 00 00) tanulói jogviszonyban, együttműködésben a Computer Shool Számítástechnikai Szakközépiskolával (Budapest) és tagintézményeivel (Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza). (előterjesztő: dr. Homor Géza dékánhelyettes, meghívott: Döbör András igazgató) 2. Javaslat a dékáni kereset kiegészítésre (előterjesztő: dr. Homor Géza dékánhelyettes) 3. Egyebek II. HATÁROZATOK A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR KARI TANÁCSÁNAK 2008. május 15-én tartott ülésén hozott HATÁROZATAI 1. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 40/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a módosított napirendi pontok tárgyalását. 2. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 41/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a Kar 2007. évi költségvetési beszámolóját. 3. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 42/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a Kar 2008. évi költségvetését.

Kari Közlöny 2008. 2. szám 39 4. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 43/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a Lakásépítési alap összegének módosítását 1,5 millió Ft-ra. 5. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa a 44/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal elfogadja a minőségirányítási és minőségértékelési bizottság tagjait. 6. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 45/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal támogatja dr. Békési József főiskolai docens, főiskolai tanári kinevezését az Alkalmazott Természettudományi Intézet Informatika Alkalmazásai Tanszékre. 7. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 46/2008. (V.15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal dr. Hézső Ferenc nyugalmazott főiskolai tanár részére Magister Emeritus kitüntető címet adományoz. 8. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 47/2008. (V.15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal dr. Petrusán György nyugalmazott főiskolai tanár részére Magister Emeritus kitüntető címet adományoz. 9. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 48/2008. (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL dr. Marsi István tanszékvezető főiskolai tanár részére 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal Pro Iuventute Emlékplakett kitüntetést adományoz. 10. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 49/2008. (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL Mihály Illésné osztályvezető részére 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal Pro Iuventute Emlékplakett kitüntetést adományoz. 11. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 50/2008. (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL Palotásné Nagy Éva szakvezető tanár részére 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal Pro Iuventute Emlékplakett kitüntetést adományoz. 12. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 51/2008. (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL dr. Krész Miklós főiskolai docens részére 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal Pro Iuventute Kiváló dolgozó kitüntetést adományoz. 13. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 52/2008. (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL Kádár András számítástechnikus részére 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal Pro Iuventute Kiváló dolgozó kitüntetést adományoz. 14. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 53/2008. (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL Patkósné Hanesz Andrea főiskolai adjunktus részére 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz. 15. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 54/2008. (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL Török József számítástechnikus részére 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz. 16. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 55/2008. (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL Kopaszné Szincsók Ildikó oktatásszervező részére 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz. 17. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 56/2008. (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL dr. Császárné Joó Gyöngyi szakvezető tanár részére 13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás titkos szavazattal Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz.

40 Kari Közlöny 2008. 2. szám 18. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 57/2008. (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL Molnár Erika szakvezető tanár részére 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz. 19. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 58/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL Bunda Viktória ny. szakvezető tanár részére 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal Honor Pro Meritis kitüntetést adományoz. 20. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 59/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL dr. Dózsa József ny. főiskolai tanár részére 13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás titkos szavazattal Honor Pro Meritis kitüntetést adományoz. 21. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 60/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL dr. Pintér Ferenc ny. főiskolai tanár részére 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal Honor Pro Meritis kitüntetést adományoz 22. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 61/2008 (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja Tiszai Károly kiadói referens részére Tanácsosi cím adományozását. 23. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 62/2008 (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja Puskás Ferencné előadó részére Tanácsosi cím adományozását. 24. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 63/2008 (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja Nádudvari Katalin ügyintéző részére Tanácsosi cím adományozását. 25. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 64/2008. (V. 15.) KT számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja Keresztes Lászlóné ügyviteli előadó részére Főmunkatársi cím adományozását. 26. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 65/2008. (V. 15.) számú KT. HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem 0 tartózkodás nyílt szavazattal 160 arany, 35 gyémánt, 20 vas és 10 rubin díszokleveleket adományoz. 27. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 66/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal támogatja az Általános Informatikus szakirányú továbbképzési szak indítását. 28. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 67/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal támogatja a Multimédia Informatikus szakirányú továbbképzési szak indítását. 29. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 68/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal támogatja a Környezeti nevelő szakirányú továbbképzési szak indítását. 30. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 69/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal támogatja az Andragógia MA mesterszak szak indítását. 31. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa a 70/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a hallgatók által fizetendő költségtérítések összegét a 2008/2009. tanévben.

Kari Közlöny 2008. 2. szám 41 32. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa a 71/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a hallgatók által fizetendő költségtérítések összegét a 2009-re meghirdetett képzésekben. 33. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa a 72/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a Román Nemzetiségi Tanszék nevének megváltoztatását, Román Nyelv és Irodalom tanszékre. 34. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa a 73/2008. (V. 15.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a Szlovák Nemzetiségi Tanszék nevének megváltoztatását, Szlovák Nyelv és Irodalom tanszékre. A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR KARI TANÁCSÁNAK 2008. június 18-án tartott ülésén hozott HATÁROZATAI 1. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 74/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a módosított napirendi pontok tárgyalását. 2. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 75/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja dr. Benkő Zsuzsanna főiskolai tanár intézetvezetői megbízását az Alkalmazott Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Intézetbe. A megbízás 2008. július 1-től - 2011. június 30-ig szól. 3. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 76/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja dr. Tóth Szergej főiskolai tanár intézetvezetői megbízását az Alkalmazott Humántudományi Intézetbe. A megbízás 2008. július 1-től - 2011. június 30-ig szól. 5. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 77/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 7 igen, 4 nem, 1 tartózkodás titkos szavazattal javasolja dr. Nánai László egyetemi tanár intézetvezetői megbízását az Alkalmazott Természettudományi Intézetbe. A megbízás 2008. július 1-től - 2011. június 30-ig szól. 6. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 78/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja Tőkéné dr. Molnár Gizella főiskolai tanár intézetvezetői megbízását a Felnőttképzési Intézetbe. A megbízás 2008. július 1- től - 2011. június 30-ig szól. 7. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 79/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja dr. Pukánszky Béla egyetemi tanár intézetvezetői megbízását a Gyógypedagógus-képző Intézetbe. A megbízás 2008. július 1-től - 2011. június 30-ig szól. 8. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 80/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja dr. Maczelka Noémi főiskolai tanár intézetvezetői megbízását a Művészeti Intézetbe. A megbízás 2008. július 1-től - 2011. június 30-ig szól.

42 Kari Közlöny 2008. 2. szám 9. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 81/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja Maruzsné dr. Sebó Katalin főiskolai tanár intézetvezetői megbízását a Nemzetiségi Intézetbe. A megbízás 2008. július 1-től - 2011. június 30-ig szól. 10. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 82/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás titkos szavazattal javasolja dr. Herbszt Mária főiskolai tanár intézetvezetői megbízását a Tanító- és Óvóképző Intézetbe. A megbízás 2008. július 1- től - 2011. június 30-ig szól. 11. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 83/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás titkos szavazattal javasolja Döbör András tanársegéd vezetői megbízását a Szakképzési, Távoktatási és Továbbképzési Központba. A megbízás 2008. július 1-től - 2011. június 30-ig szól. 12. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 84/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás titkos szavazattal javasolja Fáyné dr. Dombi Alice főiskolai tanár tanszékvezetői megbízását a Tanító- és Óvóképző Intézet Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Tanszékre. A megbízás 2008. július 1-től - 2011. június 30-ig szól. 13. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 85/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 11 igen, 1 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja dr. Pitrik József főiskolai tanár tanszékvezetői megbízását az Alkalmazott Természettudományi Intézet Technika Tanszékre. A megbízás 2008. július 1-től - 2011. június 30-ig szól. 14. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 86/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja Fischer Mónika főiskolai tanársegéd adjunktusi kinevezését az Alkalmazott Humántudományi Intézet Modern Nyelvek Kultúrák Tanszékre, Angol szakcsoport. 15. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 87/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja Juhász Valéria főiskolai tanársegéd adjunktusi kinevezését az Alkalmazott Humántudományi Intézet Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékre. 16. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 88/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás titkos szavazattal javasolja dr. Jójárt Balázs tudományos segédmunkatárs adjunktusi kinevezését az Alkalmazott Természettudományi Intézet Kémia Informatika Tanszékre. 17. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 89/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a kari stratégiát. 18. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 90/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a Felnőttképzési Intézet struktúrájának megváltoztatását. 19. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 91/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a kari SzMÜ módosítását. 20. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 92/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal támogatja a Vendéglátó és idegenforgalmi menedzser (alap) vendéglátó szakmenedzser (elágazás) hallgatói jogviszonyban felsőfokú szakképzési szak indítását.

Kari Közlöny 2008. 2. szám 43 21. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 93/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal támogatja az Agrármenedzser-asszisztens (alap) Mezőgazdasági menedzserasszisztens (elágazás) hallgatói jogviszonyban felsőfokú szakképzési szak indítását. 22. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 94/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 00 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja Kereskedelmi menedzser (alap) Kis- és középvállalkozási menedzser (elágazás) felsőfokú szakképzés hálótervének módosítását. 23. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 95/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja Kereskedelmi menedzser (alap) Külgazdasági üzletkötő (elágazás) felsőfokú szakképzés hálótervének módosítását. 24. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 96/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a Sportkommunikátor felsőfokú szakképzés hálótervének módosítását. 25. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 97/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja az Ügyviteli szakügyintéző (alap) Titkárságvezető (elágazás) felsőfokú szakképzés hálótervének módosítását. 26. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 98/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser (alap) Idegenforgalmi szakmenedzser (elágazás) felsőfokú szakképzés hálótervének módosítását. 27. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 99/2008. (VI. 18.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal támogatja az együttműködési megállapodást a Computer School Oktatási Központ Közhasznú Társaság középiskolai hálózataival. A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR KARI TANÁCSÁNAK 2008. szeptember 25-én tartott ülésén hozott HATÁROZATAI 1. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 100/2008. (IX. 25.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a módosított napirendi pontok tárgyalását. 2. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 101/2008. (IX. 25.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal támogatja a Vendéglátó és Idegenforgalmi szakmenedzser (alap) Idegenforgalmi szakmenedzser (elágazás) felsőfokú szakképzési szak indítását tanulói jogviszonyban, együttműködésben a School of Business Üzleti és Művészeti Szakközépiskola Békéscsabai tagintézményével. 3. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 102/2008. (IX. 25.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal támogatja az Általános rendszergazda (alap) felsőfokú szakképzési szak indítását tanulói jogviszonyban együttműködésben a Computer School Számítástechnikai Szakközépiskolával (Budapest) és tagintézményeivel (Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza).

44 Kari Közlöny 2008. 2. szám 4. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 103/2008. (IX. 25.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás titkos szavazattal elfogadja a dékáni kereset kiegészítését. III. K ÖZLEMÉNYEK Egységvezetői Értekezlet. dr. Nánai László tanszékvezető egyetemi tanár, az Egységvezetői testület elnöke 2008. augusztus 28-án hívta össze a JGYPK egységvezetői értekezletét. A napirend a következő volt: 1. Dékáni tájékoztató (előterjesztő: dr. Galambos Gábor dékán) 2. Egyebek Ünnepélyes tanévnyitó. 2008. augusztus 30-án tartotta ünnepélyes tanévnyitóját az SZTE JGYPK a Belvárosi moziban. Dr. Tóth Szergej dékánhelyettes köszöntő szavai után ünnepi beszédet mondott: dr. Galambos Gábor dékán. A dékán úr ünnepi beszéde után került sor az elsőévesek ünnepélyes fogadalomtételére. Az SZTE részéről dr. Pukánszky Béla egyetemi tanár, oktatási rektorhelyettes, dr. Hodúr Cecília dékánhelyettes a Mérnöki Karról, dr. Tanács Lajos egyetemi tanár, tudományos dékánhelyettes a Mezőgazdasági Karról és dr. Vajda Zoltán tudományos és pályázati dékánhelyettes a Bölcsészettudományi Karról tisztelték meg karunkat. Az elsőéveseket köszöntötte Ament Balázs, a HÖK elnöke. Az ünnepség színfoltjaként a gyakorló általános iskolánk növendékei adtak műsort. Díszoklevelek átadása. 2008. augusztus 30-án 13 órakor a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa nevében dr. Galambos Gábor egyetemi tanár, a kar dékánja köszöntötte azokat a pedagógusokat, akik évtizedeken át munkálkodtak az ország felnövekvő nemzedékeinek nevelésében, és akik közmegbecsülésre méltóan teljesítették hivatásukat, akiknek a munkássága ma is hat tovább a magyar társadalomban, s akiknek a magyar közoktatás, a magyar művelődés szolgálatában kifejtett értékes szakmai tevékenységük elismeréseként a JGYPK Tanácsa rubin, vas, gyémánt és arany díszoklevelet adományozott oklevelük megszerzésének jubileuma alkalmából. Ebben az évben 2 rubin, 11 vas, 30 gyémánt, és 125 arany, összesen 168 díszoklevél adományozására került sor. Az ünnepeltek közül a Kar Dísztermében 76-an vették át díszoklevelüket. A többiek már korábban megkapták lakóhelyükre, illetve a lakóhelyük önkormányzatának pedagógusnapi ünnepségén. Szemeszternyitó előadások. 2008. szeptember 5-én az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar szemeszternyitó előadások című rendezvényt szervezett a Kar dísztermében az egyetem és a kar oktatói, hallgatói és minden érdeklődőnek. Előadók és előadások: Prof. dr. Seres László egyetemi tanár, (vegyész): Fogunk-e fázni télen? Prof. dr. Galambos Gábor egyetemi tanár, dékán (matematikus): Könnyű volt-e Sherlock Holmes dolga? Prof. dr. Békési Imre egyetemi tanár (nyelvész): Egy irodalmi tréfa. Prof. dr. Pukánszky Béla egyetemi tanár (pedagógus) és dr. Kemény Erzsébet főiskolai tanár (zongoraművész): Ismeretlen romantikus melódiák. Jugyus Egészségnap. Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Hallgatói Centrum, a Futorope- Fiatalok a Jövőért Közhasznú Egyesület és a Dél-Alföldi Ifjúsági Életmód és Szabadidő Alapítvány között megrendezésre került 2008. szeptember 23-24-én a Jugyus Egészségnap. Kerekasztal beszélgetés. Kutatók az aktív állampolgárságért címmel kerek asztal beszélgetés zajlott 2008. szeptember 25-én délután 4 órától 6 óráig az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Székházában. A rendezvény a Central and Eastern European Citizens Network keretében, az Állampolgári Részvétel Hete Tégy egy részt az egészhez! című nemzetközi eseményekhez kapcsolódott. A beszélgetésben részt vett dr. Farkas Olga, főiskolai tanár és Kiss Mária Rita főiskolai docens. Házigazda dr. Démuth Ágnes, főiskolai docens volt. A rendezvényen jelen voltak: kutató-fejlesztő tanárok, a Szakképzési, Továbbképzési és Távoktatási Központ, a Felnőttképzési Intézet, a Tanító és Óvóképző Intézet és az Al-

Kari Közlöny 2008. 2. szám 45 kalmazott Társadalomismereti Tanszék hallgatói. A kerekasztal-beszélgetés jelentős tanulságokkal szolgált az európai uniós keretek között értelmezhető aktív állampolgárságra képzés területén, és előkészítette a Szakképzési, Továbbképzési és Távoktatási Központban, a témában megkezdett kutatások folytatását. MTA-hír. Október 8-i ülésén az MTA I. Osztálya dr. Békési Imre emeritus professzort újabb megbízásként, a szokásos akadémiai ciklusra -- a Nyelvtudományi Bizottság tagjává választotta. Kitüntetések. A Technikatanárok Országos Egyesülete Kesztyűsné dr. Dobos Katalin főiskolai docensnek a technika oktatásért kifejtett kimagasló munkájáért, a közel tíz éves elnöki, ill. elnökségi tevékenységéért TECHNIKAI NEVELÉSÉRT emlékplakettet adományozott a 2008. évi országos konferencián. A Magyar Földrajzi Társaság 132. Közgyűlése több évtizedes kiváló oktatói tevékenységéért, számos idegen nyelvű publikációjáért, valamint a tudományos utánpótlás nevelés, különösen a Tudományos Diákkör terén végzett tevékenységéért dr. Pál Ágnes főiskolai tanárnak, egyetemi magántanárnak PRO GEOGRAPHIA oklevelet adományozott 2008. július 5-én. VI. N EMZETKÖZI KAPCSOLATOK GROSSMANN ERIKA főiskolai adjunktus 2008. 05. 29. és 06. 03. között az Akademia Pomorska w Slupsku intézmény Erasmus vendégoktatója volt. Projektarbeit im DaF-Unterricht témakörben tartott előadásokat. Tanulmányozta a Slupski Akadémia BA és MA-programjait. Utazási költségeit az LLP Erasmus projekt biztosította. DR. ZSIGRINÉ SEJTES GYÖRGYI igazgatóhelyettes 2008. 04. 11-től 19-ig Weil am Rhein, Basel, Strasbourg és Freiburg útvonalon szakmai tanulmányúton vett részt. Betekintést nyert egy olyan európai régió oktatási rendszerébe és interkulturális háttérintézményeinek működésébe, amelyben három sajátos kultúrkör arculata találkozik: a svájci, a francia és a német/elzaß-i. Mindhárom érintett a kisebbségek, illetve az integráció problémáinak kezelésében, és más-más preferenciákkal és történelmi hagyományokkal rendelkezik, melyeknek összehasonlító bemutatása sok tanulsággal szolgált. A programban hangsúlyozottan kapott helyet Strasbourgnak, mint az EU egyik központjának bemutatása, illetve az ottani intézményes magyar jelenléttel való közvetlen megismerkedés. Utazása költségeit a gyakorló iskolai keret biztosította. DR. MACZELKA NOÉMI tanszékvezető főiskolai tanár 2008. 06. 04-től 10-ig Prágában, a XVII. Prague Junior Note 2008 zongoraverseny zsűritagjaként és annak díjkiosztásán, gálakoncertjén vett részt. Szakmai beszélgetéseket folytatott. Utazása költségeit a fogadó és a tanszéki keret biztosította. BARÁTNÉ DR. HAJDU ÁGNES főiskolai tanár 2008. 06. 02. és 08. között a Dpto. De Biblioteconomia y Documentación Universidad de Salamanca intézményben végzett Erasmus vendégoktatói tevékenységet. Témakörei: Az Egyetemes Tizedes Osztályozás magyarországi helyzete, nemzetközi tendenciák, a konkordancia szükségessége, Az ETO megjelenítése és ezek lehetőségei, valamint kereshetősége az OPAC katalógusokban, Az információs társadalom és a knowledge organization elemeinek megjelenéséről az oktatási területeken és szinteken. Utazása költségeit az Erasmus projekt és a kari külügyi keret biztosította. VARJASI GYULA főiskolai adjunktus 2008. 06. 02-től 07-ig Velencében, a Conservatorio di Musica Benedetto Marcello intézmény Erasmus vendégoktatója volt. Elősadást, énekkarvezetést tartott, orgona és magánénekórákat látogatott, Kodály és Bartók műveket mutatott be. A Konzervatórium könyvtárában

46 Kari Közlöny 2008. 2. szám Liszt Ferenc kéziratait tanulmányozta. Utazási költségeit az Erasmus projekt és a kari külügyi keret biztosította. DR. NÁNAI LÁSZLÓ 2008. 05. 23-tól 31-ig a törökországi University of Hugla intézményben rendezett Conference of Solid State Physics of Balcan Com. 2008 nemzetközi konferencián tartott előadást Ultrafast processes in solids driven by fs pulses címmel. A szilárdtest szekcióban szekcióelnök volt. Szakmai kapcsolatokat bővített. Utazása költségeit a TéT projekt biztosította. DR. SZALAY ISTVÁN szakcsoportvezető főiskolai tanár 2008. 06. 04-től 07-ig Marosvásárhelyen, az Universitatea Petru Meior Tirgu Mures intézmény által rendezett History of Mathematics and Teaching of Mathematics Congress című konferencián vett részt. What schpuld we teach about mathematics címmel előadást tartott. Utazása költségeit a tanszéki keret biztosította. DR. NAGY JÁNOS egyetemi tanár 2008. 05. 22-től 24-ig Kolozsvárott, a Babes-Bolyai Tudományegyetem vendége volt. A nyelvtudományi konferencián Az osztatlan filológia kérdéséhez címmel előadást tartott. Utazása költségeit tanszéki keret biztosította. GÁL LEHEL tudományos munkatárs 2008. 05. 24. és 31. között Kolozsvárott, az Universitatea de Artá intézmény közreműködésével egy uniós projekt keretében a Torino-i, Macerata-i, Szegedi-, és a Kolozsvári Egyetem közös murális munkáját készítették el a kolozsvári Bulgakov Kávéház és Galéria falára. Utazása költségeit a projekt és a tanszéki keret biztosította. DÖBÖR ANDRÁS igazgató 2008. 05. 19-én Aradon, az Aradi Református Egyházközség Közös múlt Közös jövő című rendezvényén vett részt a JGYPK képviseletében a Csongrád Megyei Közgyűlés hivatalos delegációjának tagjaként. Egy erdélyi hírlapszerkesztő élete a bécsi sajtópolitika hullámverésében címmel előadást tartott. Kerekasztal beszélgetésen vett részt az aradi magyarság képviselőivel. Határon átnyúló pályázati projekt egyeztetésére került sor. Utazása költségeit tanszéki keret biztosította. DR. PROPSZT ESZTER főiskolai docens 2008. 06. 10-től 15-ig az Universität Potsdam Erasmus vendégoktatója volt. Grenzüberschreitungen in Terézia Moras Texträumen témakörben tartott előadásokat. Szakmai megbeszéléseket és könyvtári kutatómunkát folytatott. Utazása költségeit az Erasmus projekt és a kari külügyi keret biztosította. DR. BÁCSKAI MIHÁLY szakcsoportvezető főiskolai docens 2008. 05. 27-től 06. 01-ig Párizsban, az Institut National des Langues et Civilisations Orientales INALCO intézmény vendége volt. Szókincsváltozás az ifjúsági nyelvben címmel előadást tartott. A Párizsi Magyar Intézetben megrendezett konferencián Poszt-totalitárius diskurzus: a magyar példa címmel tartott előadást. Utazási költségeit a fogadó és a MÖB biztosította. DR. BÁCSKAI MIHÁLY szakcsoportvezető főiskolai docens 2008. 06. 10-től 13-ig az Institut Universitaire de Formation des Maitres de l Academie de Montpellier intézmény Erasmus vendégoktatója volt. Tájékoztatót tartott a francia szaknyelvi oktatás helyzete a JGYPK-n témakörben. Az egyetemi módszertani központban anyaggyűjtést végzett. A felsősokú szakképzés hallgatóinak szakmai gyakorlata érdekében szakközépiskolai igazgatókkal folytatott megbeszéléseket. További együttműködések lehetőségeit is egyeztették. Utazása költségeit az Erasmus projekt és a kari külügyi keret biztosította. DR. KÉKES SZABÓ MIHÁLY főiskolai tanár 2008. 05. 16-tól 17-ig a Fürstenfeld-i helyszínen megtartott Az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak oktatáspolitikája című III. Nemzetközi Neveléstörténeti Konferencián vett részt. Előadásának címe: Klebelsberg Kuno nézetei nemzeti erényeinkről és hibáinkról Kutatómunkája A két világháború közötti magyar kultúrpolitikai törekvések, Klebelsberg Kuno írásai, beszédei témakörre irányult. Szakmai beszélgetéseket folytatott a neveléstörténet 19-20. századi képviselőivel. Előzetes meghívást kapott a következő nemzetközi konferenciára. Utazása költségeit tanszéki keret biztosította.

Kari Közlöny 2008. 2. szám 47 DR. GOMBOS JÓZSEF tanszékvezető főiskolai tanár 2008. 05. 19-től 20-ig Turkuban, a Turun Yliopisto intézményben végzett kutatómunkát a Magyarország-kép a finn politikai sajtóban 1919-1960 témakörben. Az alapkutatásokat akadémiai disszertációja megírásához elvégezte. Utazása költségeit az MTA és a fogadó biztosította. NÁDUDVARI GABRIELLA főiskolai adjunktus 2008. 06. 02-től 08-ig Kremsben, a Pädagogische Hochschule Wien Campus Krems Mitterau intézmény Erasmus vendégoktatója volt. Előadásának témaköre: Elfriede Jelineks Jugendromane Szakmai megbeszéléseket folytatott a tanszéki oktatókkal. Utazása költségeit az Erasmus projekt és a kari külügyi keret biztosította. MANOVA NADEZDHA DMITRIEVNA orosz anyanyelvi lektor 2008. 06. 16-tól 21-ig Kolozsvárott, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen végzett Erasmus vendégoktatói tevékenységet. Előadásai témaköre: A precedensek szerepe a Jeralas tanfilmekben; Befejezett irodalmi mű szerepe az orosz beszédgyakorlat órákon. Bemutatta a Nézzük a vidám Jarelas-t című videotankönyvet és illusztrálta a nyelvórákon történő felhasználását. Utazása költségeit az Erasmus projekt és a kari külügyi keret biztosította. NAGY ÉVA óraadó 2008. 06. 16-tól 21-ig Kolozsvárott, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Erasmus vendégoktatója volt. Előadást és szemináriumi foglalkozást tartott hallgatóknak az orosz és a magyar nyelvű főnevek összehasonlító képzése témakörben. A Szláv Nyelvek, Irodalmak, Kultúrák kutatásának aktuális tendenciái című nemzetközi konferencián részt vett. Utazása költségeit az Erasmus projekt és a kari külügyi keret biztosította. SZARVAS JÚLIA főiskolai adjunktus 2008. 06. 17-től 20-ig az Alpen-Adria_Universität Klagenfurt Erasmus vendégoktatója volt. Előadást, szemináriumot a szaknyelvi oktatás, szaknyelvi tanmenetek előkészítése, új oktatási módszer témakörökban tartott. Ismerkedett a távoktatásra és e-tanulásra alkalmas open source program gyakorlati alkalmazásával. Utazása költségeit az Erasmus projekt és a kari külügyi keret biztosította. DR. BENKŐ ZSUZSANNA tanszékvezető főiskolai tanár 2008. 06. 01-től 08-ig az Escola Superior de Educacao de Lisboa intézményben végzett Erasmus vendégoktatói tevékenységet. Az előadás és a szeminárium témaköre: A családok fejlődésének történelmi változásai, a legfontosabb családi modellek és szocializációs mintázatok. A helyzetfeltáró életmódkutatások bemutatása. Nemzetközi családéletmód kutatást készített elő. Utazása költségeit az Erasmus projekt és a kari külügyi keret biztosította. DR. ZAVARA EDINA ÉVA főiskolai adjunktus 2008. 06. 05-től 13-ig Eisenstadt-ban, a Schloss Esterhazy könyvtárban Esterházy Pál nádor könyveinek feldolgozásán munkálkodott. A korábbi években megkezdett munka annak a könyvgyűjteménynek a rekonstruálása, amelyet Esterházy Miklós nádor kezdett el gyűjteni, majd főként apja, Estreházy Pál nádor gyarapított tovább. A munka folyamán előkerültek olyan kötetek, amelyek Esterházy Pál vagy családjának tagjai birtokában voltak, s ezt possessorbejegyzések is igazolják, valamint a magyar művelődéstörténet számára jelentős tulajdonosi bejegyzéssel ellátott könyvek. Utazása költségeit az Estrehazy Privatstiftung biztosította. DR. MACZELKA NOÉMI tanszékvezető főiskolai tanár 2008. 07. 16-tól 20-ig Prágában, az Univerzita Karlova v Praze intézményben megrendezett Visegrad- projekt konferenciáján tartott előadást. A doktori képzés Magyarországon, mint a zenetanárképzés 3. lépcsője A zongorahangversenyen Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című művet adta elő. A Visegrad-projekt ösztöndíjával Prágában zongorakurzuson részt vevő 2 tanszéki hallgató munkáját figyelemmel kísérte. Utazása költségeit a fogadó és a tanszéki keret biztosította. DR. DOMBI JÓZSEFNÉ főiskolai tanár 2008. 07. 10-én az Univerzita Konstantína Filozofa v Nitre intézményben doktori védésen opponensként vett részt. A védés 2 nyelven folyt: magyarul és szlovákul. Opponensi bírálatát szlovákul is felolvasták. Utazása költségeit a fogadó biztosította.

48 Kari Közlöny 2008. 2. szám DR. PROPSZT ESZTER főiskolai docens 2008. 06. 30-tól 08. 07-ig Lipcsében, a Herder-Institut der Universität Leipzig könyvtárában és a Deutsche Bücherei-ban végzett könyvtári kutatómunkát. A Die ungarndeutsche gegenwartsliteratur und ihr diskursives Umfeld című gyűjteményes kötetet véglegesítette. Utazása költségeit a DAAD GIP projekt biztosította. BARÁTNÉ DR. HAJDU ÁGNES főiskolai tanár 2008. 08. 05-től 08-ig Montrealban, a 10 th Inrenational ISKO Conference rendezvényen vett rést. Előadásának címe: Konowledge Organization in the Crosscultural and Multicultural Society A nem szöveg alapú osztályozási rendszerek az ismeretszervezési többnyelvű környezetben, valamint az értékelési módszerek a tartalmi feltárásban kérdések területei témakörben végzett kutatómunkát. Az ISKO vezetőségével tárgyalásokon vett részt. A Cataloging and Classification Quarterly című folyóirat szerkesztőjével megbeszélést folytatott. Az Eytenssion and Correction to the UDC kiadványba cikkek írására kapott felkérést. Utazása költségeit a kari külügyi keret, tanszéki keret és önköltség biztosította. BARÁTNÉ DR. HAJDU ÁGNES főiskolai tanár 2008. 08. 08-tól 17-ig a kanadai Quebec-ben megrendezésre kerülő World Library and Information Congress-en: 74nd IFLA General Conference and Council című rendezvényen Az ETO a közép-európai régióban, valamint A revízió szükségessége a fizika és matematika területén témakörökben tartott előadást. Az IFLA KM Section Workshop-n, a Knowledge Management Szekció vezetőségének munkájában, valamint az ETO bizottsági ülésén aktívan részt vett. Utazása költségeit a kari külügyi keret, a tanszéki keret és önköltség biztosította. V. M ELLÉKLET A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa VAS DÍSZOKLEVELET adományozott a következő pedagógusoknak Szabó Balázsné Fehérvári Aranka Magyar-német-történelem szakos tanárnő Bajáról. Pályáját Heves Polgári Leányiskolájába kezdte, majd a Szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Pedagógia-filozófia Tanszék gyakornoka lett. 1941-44-ig az Újvidéki Polgári Fiúiskola tanára, 1944-49-ig a Bajai Polgári Fiúiskola, majd Általános Iskola tanára. 1949-62-ig a bajai középfokú, majd 1962-74-ig a Felsőfokú Tanítóképző Intézet tanára, illetve 1970-től igazgató-helyettese, szakcsoport vezetője. Nyugdíjasként is tovább tevékenykedett, így 1976-82-ig a Bereczki Máté Kertészeti Szakközépiskola, majd 1982-84-ig a tanítóképző Főiskola tanára volt. Kitüntetései: a Magyar Rádió Nívódíja, a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Nívódíja, az Oktatásügy Kiváló dolgozója. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa GYÉMÁNT DÍSZOKLEVELET adományozott a következő pedagógusoknak Aigner Sándorné Ökrös Mária Tanítónő Szegedről. Pályája útja a következő: Nagymágocs-Ótompahát összevont 4 felső osztály, 1950-től Szőreg, majd Kiskundorozsma. 1955-ben került Szegedre az Árpád téri Gyakorló Iskolába. 1956-ban áthelyezték a Mérei utcai Iskolába (jelenleg Zrínyi Ilona Ált. Iskola) ahol alsó tagozatos munkaközösségi vezető volt hosszú ideig. Nyugdíjba 42 év munkaviszony után ment.

Kari Közlöny 2008. 2. szám 49 Bovatsek Dezsőné Nagy Erzsébet Tanítónő Szegvárról. 1948-ban tett tanítóképesítő vizsgát. Egy évig nem kapott állást, majd 1949-ben kinevezték a Hódmezővásárhelyi Hatrongyos-i iskolába. 1966-ban került Szegvárra a Nevelőotthonba, majd 1967-től a Szegvári Ált. Iskolába tanított nyugdíjazásáig. Kitüntetései: Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1981), Szocialista Kultúráért (1983), Kiváló Társadalmi munkás jelvény (1989), Népi Iparművész cím (1995), Szegvár Nagyközség Díszpolgára (2001) Fejes Mária Anna Tanítónő Tótkomlósról. 1948-ban tett képesítő vizsgát, majd szeptembertől Gyulamezőn, Tótkomlós egyik külterületi iskolájában kezdett tanítani 1-8. osztályig. 1951-ben szaktanítói oklevelet szerzett. A főiskolát 1952-ben fejezte be magyar-történelem szakon. 1951-ben Tótkomlósra helyezték át, ahol már szaktárgyait tanította. Volt osztályfőnök, vezetett úttörőcsapatot és tanított Zánkán is a nemzetközi táborozások idején. 1983-ban vonult nyugdíjba. Kitüntetései: Kiváló Egészségügyi Nevelőmunkáért kitüntetés (1960) Kiváló Úttörővezető (1979), Vöröskeresztes Munkáért ezüst fokozat (1980) Gyuris István Tanár úr Szegedről. Pedagógus pályáját Derekegyháza Kéktó-pusztán kezdte, majd innen került a sándorfalvi Általános Iskolához, majd Szegeden folyatta munkáját. A Szegedi Tanárképző Főiskolán általános iskolai tanári oklevelet, majd a szegedi Tudományegyetemen középiskolai tanári oklevelet szerzett. Későbbiekben az ELTE-n szociológiából államvizsgázott. Pedagógiai pályáját a Szegedi MÁV Nevelőotthonban meghívott igazgatóként fejezte be 1987-ben. Kitüntetései: Oktatásügy Kiváló dolgozója (1956), Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetés (1982, 1987), Szolgálati Emlékérem (1988) Halmos László Tanító úr Kaposvárról. 1948-ban Somogyvámos-Remetepusztára nevezték ki helyettes segédtanítónak. 1949-ben Kaposvárra került a Vöröshadsereg úti Általános Iskolába, ahol testnevelést, éneket és gyorsírást tanított 1950-ig. 1950-től 1959-ig a Sétatér utcai Ált. Iskolába helyezték át. 1951- ben be kellett mennie a Szakérettségis Kollégiumba, de ez 1952-ben megszűnt így visszakerült előző iskolájába. 1987-benvonult nyugdíjba. Kitüntetései: Nevelj Jobban mozgalom oklevele (1949), Kiváló Fémgyűjtő jelvény (1953), Aranykoszorús KISZ jelvény (1959), Testnevelés és Sport Érdemes dolgozója (1969), Kiváló Úttörővezető (1977), Úttörővezető érdemérem (1982), Kiváló Társadalmi Munkáért (1983), Úttörő Városért Zánka Barátja. Kiváló Munkáért 1986), Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1987), Miniszteri hozzájárulással volt iskolája tornatermét Halmos László teremmé nevezték el (2005). Kara Zsuzsanna Mária Tanítónő Csobánkáról. 1948-ban szerezte tanítónői diplomáját és ebben az évben Budapestre került a Szociális Testvérek Társasága még létező noviciátusába. Egy éven belül feloszlatták a rendeket, de titokban tovább tanítottak. Egyházközségben helyezkedett el. Elvégezte a kétéves Hitoktatói iskolát, majd a hároméves Teológiai Levelezői Főiskolát. Később állami iskolába került: először a veszprémi Cholnoky Általános Iskolába, majd Budapesten az I. kerületi Attila úti iskolába. Kertai Dezső Tanító úr Szegedről. Tanítói diplomáját 1948-ban szerezte. Oktatói tevékenységét 1948- tól 1954-ig az csorvai Ált. Iskolában kezdte, mint tanító, majd igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátott. 1954-től 1955-ig a Csongrád Megyei Tanács Népművelési Osztályán előadóként dolgozott. 1955-től 1957-ig a Tiszaszigeti Általános Iskola igazgatóhelyettese, 1957-től 1975-ig a Rúzsai Ált. Iskola tanára, igazgatója volt. 1975-től 1987-ig a szegedi Ifjú Gárda Nevelőotthon nevelőtanára majd igazgatóhelyettese volt nyugdíjazásáig. Kitüntetése: Kiváló Munkáért kitüntető jelvény (1983), Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1987). Lakos Györgyné Korek Ida Tanítónő Szegedről. Tanítói pályáját Szarvason kezdte, mint általános helyettesítő, később Szarvas egyik körzeti tanyai iskolájánál iskolavezető lett és 5-8. osztályosokat tanított. 1961-től Hódmezővásárhelyre került a Nádor utcai iskolához, majd Salgótarjánba költözött. 1984- ben Főiskolánk I. sz. Gyakorló Iskolájánál kapott állást és innen is ment nyugdíjba. Kitüntetése: Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1984)

50 Kari Közlöny 2008. 2. szám Oláh Albertné Barna Julianna Magyar-történelem szakos tanárnő Szegedről. 1948-51-ig Orosháza- Szentetornyán tanított, majd innen saját kérésére Pusztamérgesre helyezték át, ahol 5 évig teljesített szolgálatot. 1956-1980-ig a Kiskundorozsmai Ált. Iskolában folytatta oktató-nevelő munkáját. Patik István Magyar-történelem szakos tanár úr Szegedről. Tanári oklevelét 1948-ban szerezte. 1948-51. Diákotthoni igazgató Szegeden, 1953-ig előadó a Budapesti Idegen Nyelvek Főiskoláján, 1954-ig nyelvlektor a szegedi BTK-n, 1960-ig tanár a szegedi Tanítóképzőben és a Rózsa Ferenc Gimnáziumban. 1960-ban az NDK-ba került, 1963-ig a nosseni Tanítóképzőben, majd 1984-ig a drezdai Műszaki Egyetemen. Tanította szaktárgyait. 10 évig társadalmi munkában a Bp-i Táncsics Dolg. Gimnázium Drezdában kihelyezett tagozatán tanított magyarokat. 1984-ben nyugdíjasként tért vissza Szegedre, ahol esti tanfolyamokon tanított, és idegenvezetett valamint újságokba irogatott. Kitüntetései: Németben kiváló oktató és Népek Barátságáért kitüntetés. Pelle Ferenc Tanító úr Békéscsabáról. 1948-ban szerzett tanítói oklevelet, majd ebben az évben el is kezdte oktatói pályafutását. Munkahelyei: 1948-50-ig a Dombegyház-Hermina majori iskola, 1950-1953- ig a Dombegyház, Állami Ált. Iskola, 1953-1956-ig a Kunágotai Általános Iskola matematika-fizika szakos tanára, 1956-1979-ig a Kevermesi Ált. Iskola matematika-kémia szakos tanára volt, 1979-1987-ig a Békés megyei Pedagógiai Intézet továbbképzési munkatársa volt. 1987-ben vonult nyugdíjba. Kitüntetései: Az oktatásügy kiváló dolgozója (1961), Kiváló Úttörővezető (1968), Kiváló tanár (1969), Úttörővezető érdemérem (1972), Ortutay Emlékérem (1985), Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1987), Munka Érdemérem bronz fokozata (1988), Kevermes község díszpolgára (2007) Dr. Rakonczai Jánosné Petz Irén Tanárnő Szegedről. Tanári pályáját 1948-ban a Szegedi Állami Tanítóképző Intézetben kezdte. Itt dolgozott a tanítóképzés szegedi megszüntetéséig, 1963-ig. Ezt követően nyugdíjazásáig, 1979-ig a Szegedi Tanárképző Főiskola 2. sz. Gyakorló Ált. Iskolájában szakvezetőként tevékenykedett. Kitüntetései: Kiváló tanár (1964) Sütő Péter Tanár úr Szegedről. 1948-49-ig az akkori Városi Árvaházba került nevelői beosztásba. Katonai szolgálat után, 1952-től visszakerült régi munkahelyére az akkor már Szeged Londoni körúti Nevelőotthonnak nevezett, volt árvaházba. Itt igazgatóhelyettesi teendőket is ellátott. 1960-ban alakult a Rigó utcai Nevelőotthon, amelynek igazgatója volt megalakulásától nyugdíjazásáig 1989-ig. 1968-ban a JA- TE-n pedagógiai szakán egyetemi diplomát szerzett. Kitüntetései: Kiváló Munkáért, Oktatásügy Kiváló dolgozója, Honvédelmi Miniszteri Dicséret, Pedagógus Szolgálati Emlékérem. Dr. Tenk Béláné Vitkovics Kornélia Tanárnő Nyékládházáról. Oktató-nevelő munkáját 1948-tól a Kecskeméti Tanítónőképzőben kezdte, majd 1950-től a Miskolci Tanítónőképzőbe folytatta. Az intézmény megszűnte után a miskolci Vámos Ilonka, illetve a Zrínyi Ilona Gimnáziumban mint igazgató, majd később mint tanár dolgozott. 1962-től a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója volt. 1975-ben vonult nyugdíjba. Kitüntetései: Kiváló tanár, Pedagógus Szolgálati Emlékérem. Dr. Teheiss Edéné Varga Magdolna Tanárnő Budapestről. Tanulmányai elvégzése után 1948-től a X. Sibrik Miklós úti Általános Iskolába kapott állást. 1954-ben áthelyezését kérte a X. Salgótarjáni úti Általános Iskolába. 1960-ban áthelyezték a X. Száva utcai Általános Iskolába, innen ment nyugdíjba 1990- ben. Dr. Veszprémi László Tanár úr Szegedről. Tanítói diplomáját 1948-ban a Kiskunfélegyházi Tanítóképzőbe; magyar-történelem-testnevelés szakos főiskolai diplomáját 1951-ben a Szegedi Pedagógiai Főiskolán, egyetemi magyar nyelv és irodalom szakos diplomáját 1958-ban a József Attila Tudományegyetemen szerezte. 1964-ben egyetemi doktori, 1977-ben a neveléstudomány kandidátusa címet szerezte

Kari Közlöny 2008. 2. szám 51 meg. 1970-től 1994-ig a Gyakorló Iskolánk igazgatója volt. 1991-ben címzetes főiskolai tanári címet kapott. 1994-ben vonult nyugdíjba. Kitüntetései: Közoktatás Kiváló Dolgozója (1953), Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1977), Kiváló Pedagógus (1981), Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1994) A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa ARANY DÍSZOKLEVELET Adományozott a következő pedagógusoknak Dr. Békési Imre Tanár úr Szegedről. 1954-ben érettségizett a kalocsai Tanítóképzőben. Tanítóként 1 évig dolgozott, majd 1958-ban magyar-történelem szakos általános iskolai tanári oklevelét, 1962-ben középiskolai tanári oklevelét szerezte meg. 1958-ban Kalocsán az általános iskola felső tagozatán tanított, később a Középiskolai Fiúkollégium nevelőtanára lett. 1964-ben doktori címet, majd 1976-ban a nyelvtudomány kandidátusa fokozatot nyerte el, 1993-ban lett a nyelvtudomány doktora, 1995-ben habilitált. Intézményünkhöz 1963-ban került, ahol jelentős feladatokat látott el úgy a szakmai közéletben, mint a szegedi felsőoktatásban is. 1982-től 2000-ig tanszékvezető, 1987-től 1990-ig és 1995-től 1998-ig a Tanárképző Főiskola főigazgatója volt. Kitüntetései: Felsőoktatásért Emlékplakett (1993), Pro Iuventute Emlékplakett (1991), Déry Tiborjutalom (1996), Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1996), Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1999-2002), Pro Facultate (2004), Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt (2005) Professor Emeritus (2006) Dr. Berkes Miklósné Pataki Györgyi Tanítónő Szegedről. Gyakorló évét a Kiszombori Általános Iskolába kezdte, majd 1958-60-ig a Makó Járás (Nagyér, Kövegy, Maroslele) tanított. 1960-95-ig intézményünk Gyakorló Általános Iskolájában oktatott nyugdíjazásáig. 1960-63-ig mint tanító, 1963-95-ig mint magyar nyelv és irodalom szakos tanár, szakvezető. Kitüntetései: Miniszteri Dicséret (1984), Úttörővezetői Érdemérem (1986), Pro Iuventute Kiváló dolgozó (1990), Arany Katedra Emlékplakett (1994), Pedagógus Szolgálati Érdemérem (1995) Béres Lajosné Herke Ilona Matematika-fizika szakos tanárnő Kiskunhalasról. A diploma megszerzését követően 1958-1962-ig a kiskunhalasi Szűts József Általános Iskola matematika-fizika szakos tanára volt. 1962-ben a Szilády Áron Gimnázium diákotthonába került, majd 1963-tól ismét a Szűts József Ált. Iskolába munkálkodott. 1975-től 1999-ig, azaz nyugdíjba vonulásáig a Kereskedelmi Szakmunkásképző iskolába tanított. Kitüntetései: Miniszteri Dicséret (1981), Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1994) Budai Jánosné Demeter Rozália Földrajz-rajz szakos tanárnő Jászapátiból. A diploma megszerzését követően 1958-1971-ig a budapesti XIV., kerültben lévő Kun Béla Általános Iskola rajz-földrajz, 1971-1981-ig a Fogarasi úti Általános Iskola rajz-földrajz szakos tanára volt. 1981-1983-ig a budapesti XIII. kerületben lévő Általános Iskola napközis tanára, majd 1983-1991-ig a 2.sz. Ált. Iskola rajz-földrajz szakos tanáraként működött. 1960 óta a képeit Szalkári Rózsa néven szignálja. Kitüntetései: Miniszteri Dicséretben (1980), Szocialista Kultúráért (1988) 2002-ben a város Jászapáti városért kitüntetésben részesítette. Czifrik Ferencné Koczkás Erzsébet Mária Tanítónő Győrből. Gyakorló évre Üllésre a Galambosi Iskolába került. 1958-60-ig Üllésen tanított, majd Győrbe költözött. Három évig vidéki iskolákba helyezkedett el. 1972-ben került a Győri Makszim Gorkij Általános Iskolához, hol 13 évet töltött el. 1977-ben a Balassi B. Ált. Iskolához helyzeték át, s mint igazgató-helyettes dolgozott nyugdíjazásáig. Kitüntetései: Oktatás Kiváló dolgozója, Miniszteri dicséret.

52 Kari Közlöny 2008. 2. szám Dr. Czina Mihályné Lázi Zsuzsanna Irén Tanítónő Szegedről. Gyakorló évét a Szegedi Bérkert utcai Általános Iskolába folytatta, ahol 1960-ig maradt. 1960-61-ig a Dózsa György Általános Iskolába, 1961-64-ig a Gutenberg utcai Általános Iskolába, 1964-69-ig a Zrínyi Ilona Általános Iskolába tanítóként dolgozott, majd 1969-91-ig mint napközi vezető folytatta munkáját. 1991-ben vonult nyugdíjba. Kitüntetései: Emléklap tanárok Nyári Akadémiája (1982), Oklevél Magyar Úttörők Szövetsége (1985, 1986), Pedagógiai Szolgálati Emlékérem (1989). Doszpoly Sándorné Csanádi Julianna Tanítónő Szegedről. 1957-58 gyakorló tanítójelölt a Röszke- Kisszéksósi Általános Iskolában. 1958-1959. Szeged-járás állandó helyettesítő nevelő, 1959-től a szegedi Bérkert utcai Általános Iskola, József Attila telepi tagiskolába került tanítói beosztásba, majd később átkerült a Fő fasori Általános Iskolába, ahol nyugdíjas koráig, azaz 1997-ig tanított. Kitüntetései: Eredményes munkájáért Dicséret /Okt. Miniszter/ (1980), Kiváló Munkáért (1989) Dudás Gyuláné Heintz Cecília Tanítónő Forráskútról. Gyakorló tanítóként került a forráskúti Általános Iskolához, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1994-ig tanított első és második osztályos tanulókat. Kitüntetései: Miniszteri Dicséret (1986, 1991), 2003-ban Forráskút Község Önkormányzata díszpolgárrá választotta a négy évtizedes pedagógiai és közösségi munkája elismeréseként. Dr. Fazekas Mihályné Fehér Erzsébet Matematika-fizika szakos tanárnő Karcagról. A diploma megszerzését követően 1959-től a Kiskulcsosi Általános Iskolába helyezkedett el, ahol 1992-ig azaz a nyugdíjazásáig tanított. 1975-ben kémia szaktanári oklevelet szerzett. Fehér István Biológia-földrajz szakos tanár úr Balatonkeneséről. A főiskola befejezése után 1958-1967- ig az oroszlányi Arany János Általános Iskolába helyezkedett el, mint biológia-földrajz szakos tanár. 1960-1967-ig ezen intézmény igazgatói tisztségét is ellátta. 1967-től 1974-ig a Városi Tanács VB. tanácselnök-helyettesként működött. 1974-től 1986-ig a Komárom-Esztergom megyei Tanács oktatási csoportvezetőjeként, majd 1986-1991-ig a Komárom Esztergom megyei Tanács Továbbképző Intézetének igazgatójaként látta el feladatát. 1991-ben vonult nyugdíjba. Kitüntetései: Oktatásügy Kiváló dolgozója (1967), a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója (1971), Kiváló Munkáért miniszteri dicséret (1979), a Tanács Kiváló Dolgozója (1983, 1985), Honvédelmi Érdemérem (1982, 1986), Tanácsi Munkáért emlékérem ezüst és bronz fokozat (1977, 1987), a Munka Érdemrend ezüst fokozata (1986) Fröhlich András Matematika-kémia szakos tanár úr Ásotthalomról. 1958-ban a főiskola elvégzése után Dunavecsén kezdett tanítani. Tanítás mellett 1968-ban Sopronban erdőmérnöki oklevelet szerzett. 1969-1991 között kémia szakfelügyelő volt a dunavecsei járásban. 1971-ben került az Ásotthalmi Erdészeti Szakmunkásképzőbe, ahol 5 évig tanár, majd 1976-tól az intézmény igazgatója lett. 1996-ban vonult nyugdíjba. Kitüntetései: a Hazafias és Honvédelmi nevelésért; a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumtól Kiváló munkáért; az Országos Erdészeti Egyesület Kaán Károly Emlékérem, Címzetes igazgató és Ásotthalom község díszpolgára. Dr. Gaszner Miklósné Csóti Magdolna Matematika-kémia szakos tanárnő Bajáról. 1958-1965-ig a bácsalmási Állami Általános Iskolában, 1965-1997-ig a bajai Eötvös József Főiskola Felsővárosi Gyakorló Általános Iskolában tanított, mint matematika-kémia szakos tanár. Az utóbbi intézményben 1987- ben igazgató-helyettesi megbízást kapott, melyet 10 évig látott el. Kitüntetései: Dicsérő Oklevél a kisdobosok és úttörők körében végzett munkáért (1975); Az oktatásügy kiváló dolgozója (1976); Kiváló úttörővezető (1980); Kiváló munkáért (1989); Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1994) Dr. Gulácsy Éva Eszter Tanítónő Szegedről. Tanítóként 1957-1967-ig dolgozott, majd 1966-ban a JA- TE-n történelem szakos tanári és pedagógiai előadói diplomát szerzett. 1967-69-ig a Kaposvári Tanítóképző Főiskola intézeti tanára, 1969-70-ig a Tömörkény Gimnázium tanára, 1970-72-ig a Majakovszkij