Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézet Arnold Petra Kábítószer-jelenség a 2005-ös írott sajtóban Szakszeminárium-vezető: Elekes Zsuzsanna Szociológus-közgazdász szak Közvéleménykutatás főszakirány
Tartalomjegyzék I. BEVEZETÉS...4 II. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS...7 II.1. Drog vagy kábítószer?...7 II.2. A kábítószer-jelenség értelmezési keretei...8 II.3. A kábítószer-jelenség befolyásolásának módszerei...11 II.4. Kábítószer-jelenséggel kapcsolatos attitűdállapotok a magyar felnőtt- és fiatalkorú populáció körében...13 II.5. A hazai média szereplők kábítószer-jelenséggel kapcsolatos nézetei...15 II.6. Korábban készült sajtóelemzések történeti áttekintése...18 II.6.1. Drogprobléma a médiában: 80-as évek végéig...18 II.6.2. Drogprobléma a médiában: 90-es évek eleje...21 II.6.3. Drogprobléma a médiában: 90-es évek közepe...22 II.6.3. Drogprobléma a médiában: 90-es évek vége...23 III. A KUTATÁS MÓDSZERTANA...26 III.1. Adatgyűjtés...26 III.2. Kódutasítás...27 III.3. Kategóriák csoportosítása...29 III.3.1. Beteg vagy bűnöző?...29 III.3.2. Kábítószer-fogyasztással szembeni elítélő, illetve toleráns attitűdöt erősítő tényezők...31 III.3.3. A kábítószer-fogyasztás hátterében meghúzódó makro és mikro okok...32 III.3.4. Kereslet-, kínálat-, vagy ártalomcsökkentés?...33 IV. EREDMÉNYEK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK...34 IV.1. A cikkek megoszlása...35 IV.2. Az írások stílusa, közlésmódja...39 2
IV.3. A cikkek tartalom szerinti elemzése...41 IV.3.1. Beteg vagy bűnöző?...44 IV.3.2. Kábítószer-fogyasztással szembeni elítélő, illetve toleráns attitűdöt erősítő tényezők...46 IV.4. A cikkek szertípus szerinti elemzése...48 IV.5. Adatok, kábítószer-problémával kapcsolatos kutatások a cikkekben...53 IV.6. A cikkekben megszólaló szakmai intézmények...55 IV.7. A cikkekben megszólaló szakemberek...57 IV.8. A cikkekben megszólaló kábítószer-fogyasztók...59 IV.9. A cikkekben megjelenő elítélő, illetve toleráns attitűdök...59 IV.10. A kábítószer-fogyasztás hátterében meghúzódó makro és mikro okok...61 IV.11. A kábítószer-probléma megoldása: kereslet-, kínálat-, vagy ártalomcsökkentés?...63 IV.12. Összehasonlító vizsgálat...66 IV.12.1. A cikkek megoszlása...68 IV.12.2. A cikkek típusa...69 IV.12.3. A cikkek tematikus összetétele...71 IV.12.4. A cikkekben megszólalók...72 V. ÖSSZEGZÉS...73 FELHASZNÁLT IRODALOM...76 ÁBRÁK JEGYZÉKE...79 TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE...79 MELLÉKLETEK...80 Kódutasítás...80 Definíciók...86 3
I. Bevezetés A kábítószer-használat a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején jelent meg Magyarországon. A hatvanas évek végén csupán egy-egy esetről, egy-egy híradásjellegű tudósításról van információnk a droghasználatra vonatkozóan. A hetvenes években készültek először felmérések a kábítószer-használat elterjedtségéről, azonban módszertani problémák (alacsony megbízhatóságot eredményező kicsi elemszám, nem reprezentatív minta stb.) miatt ezen vizsgálatokból nem lehetett megbecsülni, hogy a magyar populáció mekkora hányadát érinti a kábítószer-probléma. (Paksi 1994) Csupán arra voltak alkalmasak, hogy felhívják a figyelmet a probléma létezésére. A kábítószer-jelenség a tömegkommunikáció előtt a nyolcvanas évek közepéig zárt területnek, tabutémának számított. A kilencvenes évek jelentik a drogjelenség expanzióját, kiteljesedését, annak felismerését, hogy korunk és társadalmunk egyik legsúlyosabb problémája. Ekkortól rendszeresen készülnek adatfelvételek a magyar populáció körében, keresik a jelenség kezelésének módját, foglalkoznak a problémával. Ebben az időszakban a média kábítószer-probléma iránti érdeklődése megnő: egyre több ismeretterjesztő írás, cikk, sajtóközlemény jelenik meg, amelyek a kábítószer-fogyasztó sajátos imázsát, sémáját alakítják ki (Rácz 1989). A korábbi sajtóelemzések (Terestyéni 1989; Bácskay 1989; Rácz 1989; Paksi 1994, Székely 2005) szerint a tömegkommunikációnak igen nagy szerepe van a veszélyeket eltúlzó sémák, a kábítószer-fogyasztókról egy torz kép kialakításában, illetve abban, hogy a magyar lakosság körében elítélő attitűd alakult ki a kábítószer-jelenséggel szemben. (Paksi, Oprics 1998) 4
A drogfogyasztó sztereotip bemutatása, drogos sémája alkalmas arra, hogy a közvélemény a társadalmi közösségtől elkülönült kategóriaként kezelje. A drogfogyasztó sémája olyan társadalmi típust jelenít meg, amelynek fő jellegzetessége a drogfogyasztás, és számos mellékjellegzetességgel is rendelkezik: tipikus sorsa, szociális helyzete, lelki tulajdonságai és morális jellemzői. A drogosok marginalizálódása és a tömegkommunikáció sztereotip képe egymást erősítik. (Rácz 1989: 30.) A társadalmi reakció, a tömegkommunikáció kialakítja a közellenség, az ördögi sztereotip képet. A drogfogyasztó kategóriába belekerül mindaz, amit a társadalom (szabályalkotó, érdekérvényesítő csoportok, véleményvezetők) értelmetlennek, jelentésnélkülinek észlel, illetve a társadalmi nyilvánosság elé kerülő drogfogyasztó sémához olyan tulajdonságokat is rendelnek, amelyeket az egyes hatalmon lévő csoportok nemkívánatosnak, veszélyesnek tartanak. Így ezen tulajdonságok is üldözhetővé válhatnak, és meghúzható a határ a jó (komform) és rossz (deviáns) között. A társadalmi csoportok, intézmények az így kialakított konstrukcióra reagálnak. (Rácz 1989) Stanley Cohen a hatvanas-hetvenes években Angliában felbukkanó szubkultúrákkal, és azok tömegkommunikációs visszhangjával foglalkozott. Azt vizsgálta milyen folyamat zajlik le a minősítés, sztereotip gondolkodás kialakulása előtt. Tapasztalataiból azt állapította meg, hogy idővel a társadalomban újra és újra erkölcsi felháborodás alakul ki. A társadalmi érdekcsoportok észreveszik, hogy az eddigi megszokottól valami eltérő, megfoghatatlan dolog történt. Az emberek arra törekszenek, hogy a számukra érthetetlen dolgokat rendszerezzék, megfoghatóvá tegyék. Ennek legegyszerűbb módja, ha azt az érthetetlen dolgot veszélyesnek definiálják, devianciát kreálnak belőle, és a társadalom számára nemkívánatos jellegzetességeket tulajdonítanak az ismeretlen dolognak. Ebbe a folyamatba a tömegkommunikáció is bekapcsolódik (Rácz 1989). 5
Hasonló folyamat játszódott le Magyarországon a nyolcvanas, kilencvenes években, amikor is a kábítószer-probléma létezése bekerült a köztudatba, s nem tudták, hogyan kezeljék az ismeretlen jelenséget. A szokatlan és veszélyesnek tűnő jelenségeknél meghatározó, hogy a média milyen formában, milyen eszközökkel juttatja el a társadalom számára. Ugyanis egy társadalmi jelenséggel kapcsolatos közgondolkodást bár még nem egyértelműen bizonyított milyen mértékben jelentősen befolyásolja a média által közvetített információ mennyisége és minősége. Az ok-okozati viszony nem egyértelmű: a médiaközlések befolyásolják a társadalmi viszonyulást, vagy a társadalmi viszonyulás hatására születnek a médiaközlések. (Paksi 2000) A médiának miért célja, hogy befolyásolja, manipulálja a néző-olvasó közönséget? A válasz elég egyértelmű: hogy minél eladhatóbb legyen a híranyag, hogy minél többen hallgassák, olvassák. A tömegkommunikáció különböző eszközökkel képes hatást gyakorolni mind a közügyekre, mind a magánszférára. A média egyik leghatásosabb eszköze a szenzációhajhász, látványos, extrém tálalásmód. Ezáltal a néző-olvasó közönség ingerküszöbe emelkedik, és egyre inkább csak az a híranyag adható el, amely a kegyetlenségről, az erőszakról, a botrányról, a bűncselekményekről szól. (Bodács 2005) A tömegkommunikáció másik hatásos eszköze a sztereotip, sematikus, leegyszerűsített ábrázolásmód, amely megkönnyíti a befogadó helyzetét, érthetőbbé teszi a híranyagot. (Zsolt 1995) Kutatásom célja annak vizsgálata, hogy az írott sajtó 2005-ben hogyan ábrázolja a kábítószer-fogyasztót, -fogyasztást, milyen szemléletmóan jeleníti meg a kábítószerproblémát. A napi sajtóban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság) 2005. január 1. és 2005. december 31. között megjelent kábítószerproblémával kapcsolatos cikkeket vizsgálom kvantitatív tartalomelemzéssel (Babbie 1995; Kippendorf 1995). 6
Az elemzés célja a következő kérdések megválaszolása: A sajtóban megjelent írások milyen kábítószer-fogyasztó képet állítanak a társadalom elé? A cikkek milyen attitűdöt közvetítenek a kábítószer-jelenséggel kapcsolatban? A napi sajtó a kábítószer-probléma megváltoztathatóságát vagy kilátástalanságát sugallja? Hogyan változott az írott sajtó kábítószer-képe a korábbi évekhez képest? A dolgozatban először bemutatom milyen szakirodalmat használtam fel a kutatási kérdések megválaszolásához, a hipotézisek megfogalmazásához, illetve a kódutasítás kialakításhoz. Ezt követően a vizsgálat során alkalmazott kutatási módszerre térek rá. Majd ismertetem a hipotéziseket, illetve részletesen bemutatom az elemzés során kapott eredményeket és az azokból levonható következtetéseket, amelyeket a 2000-2004-es időszakot átölelő sajtóelemzés eredményeivel hasonlítom össze. II. Szakirodalmi áttekintés II.1. Drog vagy kábítószer? A köznyelvben gyakran nem tesznek különbséget a drog és kábítószer kifejezések között, a szóhasználatban általában összemosódik e két fogalom. A drog az Egészségügyi Világszervezet ajánlása alapján minden olyan szert jelent, amely a szervezet, elsősorban a központi idegrendszer működését befolyásolja és vele kapcsolatban függőség alakulhat ki. (Rácz 2000: 186.) Az orvosi nyelvben nem különböztetik meg a legális (alkohol, nyugtató, altató) és illegális (kábítószerek) szereket, ugyanis mindkét csoport okozhat kóros használatot, függőséget. A jog viszont elhatárolja e két csoportot. 7
Kábítószer alatt az ENSZ egyezmények 1 kábítószerlistáin szereplő anyagokat (veszélyes pszichotrop anyagokat is idesorolva) értjük, amelyek engedély nélküli használata, előállítása, terjesztése stb. tiltott cselekmény. (Rácz 2000:188.) A kábítószer jogi fogalom. II.2. A kábítószer-jelenség értelmezési keretei A társadalom a kábítószer-használatot általában két oldalról, betegség vagy bűnözés, közelíti meg. Azonban ennél egy sokkal összetettebb jelenségről van szó. A droghasználót nem lehet csak betegnek, vagy csak bűnözőnek tekinteni, ugyanis ekkor számos vetület figyelmen kívül marad, amelyek fontosak lennének a kábítószerprobléma eredményes és hatékony kezelésében. A következőkben különböző modelleket mutatok be, amelyek más és más módon értelmezik a tiltott szer használatát. (ISM 2000; Demetrovics, Balázs 2006) A biológiai modell a droghasználó, aki testi függőségnek foglya A biológiai modell hívei a kábítószer-fogyasztót betegnek tartják, úgy gondolják, a függőséget gyógyszeres és biológiai terápiás kezelések révén lehet megszüntetni. A genetika és az agykutatás eredményeire támaszkodva vallják nézeteiket. A pszichológiai vagy lelki-betegség modell a droghasználó, aki pszichés zavartól szenved Ezen modell szerint a kábítószer-fogyasztás kialakulásának oka az egyén pszichéjének sérülésében, pszichológiai jellemzőiben keresendő. Egyesek úgy gondolják, hogy a családnak is meghatározó szerepe lehet a függőség kialakulásában. A lelki-betegség modell a pszichológiai, pszichoterápiás kezelést tartja a legalkalmasabb módszernek a függőség megszüntetésére. 1 1961-ben New York-ban aláírt Egységes Kábítószer-egyezmény, illetve 1971-ben Bécsben elfogadott Pszichotrop Anyagokra vonatkozó Egyezmény (Bayer 2005:16.) 8
A morális modell az erkölcstelen és akaratgyenge drogos A morális modell képviselői megbélyegzik a drogosokat, erkölcstelennek és akaratgyengének tartják őket. A társadalmi megítélés függvényében magyarázzák a kábítószer-jelenséget. Becker A kívülállók című művében írja, hogy a deviancia (a drogfogyasztás) egy folyamat terméke, amelyben szerepet játszik, hogyan reagál a többi ember az adott viselkedésmódra. (Bartus 2004) Miután egy személyt megbélyegeztek (label), elveszik tőle azt a lehetőséget, hogy a társadalomba beilleszkedjenek. Így a minősítés egy önmagát beteljesítő jóslat lesz. A morális modell a közgondolkodásban ma is jelen van. Gyakran előfordul, hogy bizonyos fő tulajdonságokhoz járulékos jellegzetességet tulajdonítanak, ezzel megbélyegezve az egyént. A kriminalizációs modell a drogos mint bűnöző A kriminalizációs modell hívei a kábítószer-fogyasztót bűnözőnek tekintik, aki megszegte a társadalom normáit. A modell szerint a drogosok a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás hatáskörébe tartoznak, büntetés és börtön a legalkalmasabb eszközök a probléma orvoslására. Szociológiai modell A kábítószer-jelenség a társadalom egy anómiás állapota, értékrendszerbeli zavara. A drogfogyasztó egy deviáns személy, aki céljait a normák megsértésével tudja elérni. A kábítószer-fogyasztást a társadalmi egyenlőtlenségekkel magyarázza. A szociológiai modell figyelembe veszi a kábítószer-fogyasztók kulturális, társadalmi, gazdasági jellemzőit. 9
Multidiszciplináris modell A multidiszciplináris modell amely szintén szociológiai oldalról közelíti meg a kábítószer-problémát figyelembe veszi, hogy a társadalom érték- és normarendszere szempontjából a kábítószer-jelenség hol helyezkedik el, illetve, hogy az egyének, családok, közösségek milyen szocializációs szereppel bírnak. Fertőző betegség modell A kábítószer-fogyasztás járványszerűen terjed, amelyet meg kell állítani. A terjedés megakadályozása a kábítószer-terjesztők és a kábítószer-kínálat visszaszorításával lehetséges. Ez a nézet a drogok robbanásszerű betörése idején (80-as évek vége, 90- es évek eleje) volt népszerű. A szubkultúra-megközelítés a droghasználó, aki egy része az ifjúsági szubkultúrának Ezen modell nem foglalkozik azzal, hogy a kábítószer-fogyasztás elítélendő vagy követendő viselkedés. A tiltott szerek használatát egy szubkulturális jelenségnek értelmezi: a fiatalok gyakran csatlakoznak olyan csoportokhoz, amelyek más és más ideológiai háttérrel bírnak, adott esetben ez az ideológia lehet a kábítószer-használat. A spirituális modell az önmegismerést és a megvilágosodást kereső droghasználó A modell szerint minden embert foglalkoztatja a világ értelme, önmaga megismerése, amelyekre módosult, transzcendens tudatállapotokban lehet választ kapni. A spirituális modellhez vallások és különböző ideológiák hívei tartoznak. Leggyakrabban hallucinogéneket használnak módosult tudatállapot elérésére. Kizárólagosan egyik modellbe sem lehet a kábítószer-fogyasztót besorolni, ugyanis a drogfogyasztás egy komplex jelenség. A függőség kialakulás kezelendő betegség, ha testi, lelki problémákat jelent a szerhasználó számára, ha nem tudja mindennapi 10
tevékenységét folytatni. A törvényi szabályozás szerint a kábítószer-fogyasztás bűncselekmény, így ennyiben a drogos bűnözőnek is tekinthető. A drogfogyasztás elsődlegesen a fiatalokat érintő probléma, ennyiben beszélhetünk ifjúsági szubkultúráról. II.3. A kábítószer-jelenség befolyásolásának módszerei Attól függően, hogy a társadalom a bemutatott modellek közül melyiket tartja kiemelkedően fontosnak, eltérő eszközökhöz nyúlhat a kábítószer-probléma megoldására. (ISM 2000) Prohibicionalista megközelítés A prohibicionalista megközelítés a kábítószerrel kapcsolatos minden illegális cselekvést mind a keresleti, mind a kínálati oldalon tilt, és súlyosan szankcionál. Nem tesz különbséget az egyes tiltott szerek veszélyessége szempontjából. Normalizáció megközelítés A holland-modellként ismeretes normalizáció megközelítés különbséget tesz a kenderszármazékok és a tiltott szerek között. A modell szerint a lágy drogok nem olyan veszélyesek a társadalom számára, így azok fogyasztását nem szabad tiltani. Az engedőbb kábítószer-politika révén pedig a veszélyesebb szerek fogyasztása csökkenthető. Dekriminalizációs és legalizációs megközelítés A dekriminalizációs megközelítés a kábítószerek fogyasztását és tartását nem tartja bűncselekménynek, míg a kábítószerek terjesztését igen. A legalizációs modell hívei az összes kábítószert ki akarják vonni a büntetőjogi kontroll alól, ezáltal kialakítva a kábítószerek nyílt piacát, amely megszüntetné az illegális kereskedelmet és a szervezett bűnözést. 11
A kereslet- és kínálatcsökkentés egyensúlyára építő megközelítés Ezen megközelítés szerint amíg van kereslet, addig kínálat is létezik. Ezért a kábítószer-probléma elleni küzdelemben szükséges mind a büntetőjogi eszközök, mind a megelőzés, az egészségügyi és szociális kezelés alkalmazása. Nemzetközi szervezetek (EU, ENSZ) ezt a modellt tartják a legalkalmasabbnak a drogprobléma kezelésére. A négy megközelítés alapján három stratégiát lehet elkülöníteni a kábítószer-probléma megoldására vonatkozóan: Kínálatcsökkentés A kínálatcsökkentés elsődleges célja a potenciális kábítószer-fogyasztók számára a drogok hozzáférhetőségének csökkentése. A kínálatcsökkentés eszközei a büntetés, a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás üldözése, amelyek révén a kábítószer piacot visszaszorítják, s ezáltal csökkentik a kábítószer-fogyasztók számát. Keresletcsökkentés A keresletcsökkentés a kábítószer-piac keresleti oldaláról közelíti meg a problémát. A keresletcsökkentés célja nem a drogok hozzáférhetőségének csökkentése, hanem kezelés és prevenció révén a potenciális és tényleges kábítószer-fogyasztók számának visszaszorítása. A biológiai, a pszichológiai vagy lelki-betegség modell hívei ezt a stratégiát tartják a leghatékonyabb megoldásnak. Ártalomcsökkentés Az ártalomcsökkentésnek nem célja sem a drogpiac kínálatának, sem a keresletének csökkentése, hanem a már kialakuló kábítószer-fogyasztással járó egyéni 12
(egészségügyi, pszichológiai), illetve társadalmi (bűnözés, kezelés) költségek mérséklése. II.4. Kábítószer-jelenséggel kapcsolatos attitűdállapotok a magyar felnőtt- és fiatalkorú populáció körében 2003-ban a 18-54 év közötti felnőtt lakosság országos reprezentatív mintáján végzett kvantitatív vizsgálat 2 adatai alapján megállapítható, hogy a magyar felnőtt lakosság a drogfogyasztókkal, drogfogyasztással kapcsolatos attitűdjére a kevésbé differenciált veszélyészlelés a jellemző. (Gábor et al., 2004) A társadalom drogfogyasztással szembeni attitűdjét nagy mértékben tükrözi, hogy milyen veszélyesnek ítéli meg az egyes tiltott szereket. A felnőtt populáció közel 90%-a nagyon veszélyesnek tartja az egyes szerek 3 rendszeres fogyasztását, illetve majdnem háromnegyede erősen helyteleníti bármilyen tiltott szer alkalmi használatát. Más társadalmi csoportokhoz (alkoholista, idegbeteg, homoszexuális, börtönviselt, cigány) viszonyítva a kábítószereseket ítéli el legjobban a magyar felnőtt lakosság: a megkérdezettek 82%-a nem támogatná, hogy egy kábítószeres legyen a szomszédja, s több mint fele egyértelműen ellenezné. 1993-ban végzett felmérés szerint a megkérdezettek 90%-a utasította el a kábítószeresekkel való szomszédsági viszonyt, míg 2001-ben 84%-a. Elmondható, hogy az elmúlt tíz évben nem változott jelentősen a felnőtt populáció kábítószer-fogyasztókkal kapcsolatos attitűdje. (Gábor et al., 2004: 40-41.) 2005 tavaszán a felnőtt lakosság drogfogyasztókkal és drogfogyasztással kapcsolatos attitűdjeinek kvalitatív (fókuszcsoportos) vizsgálata (Elekes, Paksi 2005) alapján 2 A felnőtt népesség alkohol- és drogfogyasztása (ADE) 2003. Országos reprezentatív minta (teljes nettó minta: 3675 fő, válaszadási arány: 91,6%), 18-54 éves korosztály, face to face és önkitöltős kérdőív). A kutatást Elekes Zs. és Paksi B. készítették. 3 A következő tiltott szerekre vonatkozott a vizsgálat: marihuána, LSD, amfetamin, kokain (crack), ecstasy, opiátok, szipuzás, nyugtatók. 13
megállapítható, hogy a felnőtt lakosság drogproblémára vonatkozóan elnagyoltan, sztereotip módon vélekedik. A fókuszcsoportos beszélgetések során gyakran módosult a résztvevők véleménye, amely a komformitás jelenségével is magyarázható. A vizsgált fókuszcsoportokban inkább a magánkomformitás volt jellemző, azaz a résztvevők az egymástól szerzett információk alapján közelítették álláspontjukat. Az, hogy a témában laikus vélemények könnyen módosítják a kiinduló álláspontokat, a társadalmi kommunikáció hiányára utalnak: a drogjelenséggel kapcsolatban a lakosságban jelenlévő sztereotípiákat a társadalmi kommunikáció vagy megerősíti, vagy nem tudja felülírni, mert esetleg kevésbé éri el a magánkommunikáció személyes szintjét, vagy mert nem számol a kiinduló állapotokkal. (Elekes, Paksi 2005: 39.) Mind a sztereotip állítások, vélekedések, mind a magánkomformitás jelensége arra utalnak, hogy a magyar lakosság nem megfelelő ismerettel rendelkezik a drogproblémára vonatkozóan. A 16 éves fiatalok kábítószerekkel, fogyasztókkal kapcsolatos attitűdjére vonatkozóan az 1995-ös, 1999-es és 2003-as ESPAD (European School Project on Alcohol and other Drugs) kutatásokból 4 (Elekes, Paksi 2003) vannak adatok. 1995-ben a fiatalok 80%-a közepesen vagy nagyon veszélyesnek tartotta az egyes szerek 5 kipróbálást, 91%-uk pedig a rendszeres használatát. A kipróbálást veszélyesnek tartók aránya csökkent 1999-re (77%), illetve 2003-ra (65%), azonban a rendszeres fogyasztást elítélők aránya 1999-ben 93%-ra nőtt, 2003-ra pedig 82%-ra csökkent. 4 A kutatásokat a Budapesti Corvinus Egyetem Viselkedéskutató Központja készítette a 8-10. évfolyamosok körében az iskola típusa és székhelye szerint rétegzett országos reprezentatív mintán. 5 A következő tiltott szerekre vonatkozott a vizsgálat: marihuána, LSD, amfetamin, kokain (crack), ecstasy, inhalánsok. 14
A 2000 januárjában 1000 fős országos reprezentatív mintán készült kutatás 6 (Székely 2003) alapján a legnagyobb társadalmi veszélynek az alkohol, cigaretta és kábítószerek -et tartják. Felmerül a kérdés, mi lehet az oka, hogy az átlagpopuláció stabilan negatívan viszonyul a kábítószer-fogyasztáshoz, illetve a kábítószer-fogyasztókhoz. Honnan ered ez az előítéletesség? A markáns, elutasító vélemények nem magyarázhatóak sem a személyes negatív tapasztalatokkal, sem a tiltott szerekkel való találkozások gyakoribbá válásával.(oprics, Paksi 1998) A 2003. évi felnőtt populációs vizsgálat alapján a személyes tapasztalatokról elmondható, hogy a megkérdezettek 11,4%-a fogyasztott már életében valamilyen tiltott drogot. Az éves prevalencia érték 7 4,4%, az előző havi pedig 1,6%. (Gábor et al., 2004: 34.) A 2003-as ESPAD vizsgálat adatai alapján a megkérdezett fiatalok 16,2%-a fogyasztott kábítószert az élete során. A tiltott szer éves prevalencia értéke 12,5%, a havi prevalencia 6,7%. (Elekes, Paksi 2003) Összességében megállapítható, hogy a magyar lakosság kis hányadának van személyes tapasztalata a kábítószerek hatásairól. Az elítélő attitűd kialakulásában, ha nem a személyes tapasztalatoknak, akkor valószínűleg egy külső generáló erőnek, mint például a médiának van meghatározó szerepe. II.5. A hazai média szereplők kábítószer-jelenséggel kapcsolatos nézetei 2005. február és május között készült kutatás (Münnich, Kó 2005) keretében 118 ismert és kevésbé ismert, közvélemény-formáló szerepet betöltő médiaszereplővel (36 újságíró, 38 rádiónál dolgozó riporter, szerkesztő, 44 TV-ben dolgozó riporter, 6 A minta válaszai alapján egy rangsort állítottak fel a legjelentősebb hazai problémákra vonatkozóan. Második helyen szegénység és egyenlőtlenségek, harmadikon környezetszennyezés és pusztítás szerepeltek. 7 Éves prevalencia: a kérdezést megelőző évben fogyasztott-e tiltott szert. 15
szerkesztő, műsorvezető) készült interjú. A 36 újságíró között szerepeltek olyanok, akik az általam is vizsgált lapoknál Magyar Nemzet, Népszabadság, Népszava dolgoznak. A vizsgálat célja a médiaszereplők drogjelenséggel kapcsolatos nézeteinek megismerése. A megkérdezettek többsége (58%) minden szertípus fogyasztását veszélyesnek tartja, és csupán 6% nem gondolja, hogy veszélyeket rejt a kábítószerek fogyasztása. 36%-uk pedig differenciál az egyes tiltott szerek között. A drogfogyasztást veszélytelennek tartók is két táborra oszlanak (valószínűleg a veszélytelenséget máshogy értelmezik). Az egyik csoport a legalizáció híve, ők tényleg veszélytelennek gondolják az illegális szerek fogyasztását, szerintük mindenkinek a saját felelőssége, hogy mit fogyaszt. A másik csoport is az egyén felelősségének tartja a kábítószerek fogyasztását, de nem azért, mert nem jár veszélyekkel, hanem azért, mert úgy gondolják, a kábítószer-fogyasztás terjedésének megállítása reménytelen. A médiaszereplők tájékozottságára vonatkozóan a következő állapítható meg: a megkérdezettek 32,2%-a jól tájékozott, azaz háromnál több szert ismer, és tisztában van azok használatának módjával, hatásaival és lehetséges következményeivel. 56,7%-uk részben tájékozott, ők nem tesznek különbséget az egyes szertípusok között, és a médiaszereplők 11%-a teljesen tájékozatlan a kábítószereket illetően. A kábítószerek veszélyességének megítélése szignifikánsan összefügg a tájékozottság mértékével: mégpedig a kevésbé tájékozottak veszélyesebbnek tartják a tiltott szereket, mint a jobban tájékozottak. Felmerül a kérdés, tudnak-e reális képet festeni a kábítószer-jelenségről, ha maguk sincsenek tisztában vele. Ha a médiaszereplők több mint fele veszélyesnek tartja a drogok fogyasztását, akkor nagy valószínűséggel a kábítószer-jelenséget negatív konnotációban jelenítik meg a közlésekben. Ha alulinformáltak, akkor hogyan képesek hatékonyan közreműködni a Nemzeti Stratégiában megfogalmazott társadalmi célok elérése érdekében? Nemzeti stratégia 16
a kábítószer-probléma visszaszorítására dokumentumban a médiára vonatkozóan a következők szerepelnek: A médiaprogramok elsősorban a probléma iránti fogékonyságot növelik, a téma társadalmi kommunikációjában játszhatnak szerepet. Egyes speciális témákban, jól körülhatárolt célcsoportok esetében, megfelelő médiaeszközök felhasználásával pedig preventív hatásuk is lehet. Általában költségesek, ezért alapos előkészítést és koordinációt igényelnek. A szakirodalmi tapasztalatok szerint a rövid, rosszul előkészített kampány jellegű programok nem hatékonyak (és igen drágák lehetnek, továbbá még ellentétes hatást is okozhatnak, növelhetik a drogok iránti kíváncsiságot"). Az egyszerre több forrásból és több csatornán érkező üzenetek" a hatékonyak, melyek nem elrettentő tartalmúak, hanem egyben a droghasználat alternatíváit is megjelölik és utalnak a segítőhelyekre. A médiaprogramok típusai: 1. Nemzeti tömegkommunikációs kampányok, ezekben a tömegkommunikációs hirdetéseké a főszerep. 2. Olyan programok, melyeknél a tömegkommunikációs hirdetések más komponensekkel ötvöződnek: pl. közösségi kezdeményezésekkel, iskolai programokkal. 3. Olyan programok, melyeknél nem használnak tömegkommunikációs eszközöket, de médiahordozókat igen, pl. videókat, szóróanyagokat. 4. Azok a beavatkozások, melyek az ingyenes (közszolgálati) lehetőségeket használnak fel, illetve a média spontán érdeklődését. 17
A médiakampányokkal négy célt tűzünk ki: 1. érzékenység fokozás - teljesíthető cél 2. információnyújtás - teljesíthető cél, de nem biztos (sőt, biztos, hogy nem) vezet viselkedésváltozáshoz; elképzelhető, hogy a tudásnövekedés a kísérletezés növekedéséhez is vezethet 3. attitűdváltozás - elérhető cél, de a viselkedés változásához nem elegendő 4. viselkedésváltozás - többnyire nem elérhető cél; a média azokat éri el, akik nem használnak drogokat és a legkevésbé azokat, akik használnak, és náluk sem vezet a használat abbahagyásához. A média ugyanakkor olyan üzeneteket is közvetíthet, amelyek közvetve vagy közvetlenül felhívhatják a fiatalokat a droghasználatra. Szükséges ezeknek a hatásoknak a kivédése, az ilyen média-üzenetek korlátozása, a drogmentes értékeket közvetítő média-hatások erkölcsi, közösségi támogatása. (ISM, 2000: 68-69.o.) II.6. Korábban készült sajtóelemzések történeti áttekintése II.6.1. Drogprobléma a médiában: 80-as évek végéig A hetvenes években megjelenik néhány szakmai publikáció, amely a kábítószer hazai terjedésére hívja fel a figyelmet. Azonban 1977-ben az Állami Ifjúsági Bizottság és az Egészségügyi és Oktatási Minisztérium betiltja a drogjelenség kutatását, bizalmas kezelését. Ettől kezdve a közvélemény és a tömegkommunikáció előtt a kábítószerprobléma elszigetelt jelenség, tabu téma. A tömegkommunikációs eszközök számára 1985 jelenti a fordulópontot, amikor az MSZMP XIII. kongresszusán az embargót feloldják és elismerik a drogprobléma magyarországi létezését. (Paksi 1994) 18
Az embargó feloldásának hatását a kábítószer témában megjelent cikkek mennyiségi és minőségi változásával lehet szemléltetni. 1982-1984-es időszakoz képest 1985-1987-ben évente átlagosan 3,5-szer több drogos cikk fordul elő (Bácskay 1989). A Mahir Sajtófigyelő Szolgálata által gyűjtött tömegkommunikációs anyag teljes spektrumának átvizsgálása során 1987-ben a kábítószer tárgykörében 424 cikket gyűjtöttek össze. A várakozásokkal ellentétben, 1988-ban a 87-es adatok mintegy ötödéről, 87 cikkről szolgáltatott adatot a Mahir. Ez a drámai visszaesés nagy valószínűséggel az adatgyűjtés hiányosságával, és nem a kábítószer-probléma tárgyalásának háttérbe szorításával magyarázható (Terestyéni 1989). A napilapokban megjelent cikkek éves átlagos számában is csökkenés figyelhető meg: 1987-ben átlagosan 20 cikk, míg 1988-ban 14,3 cikk jelent meg. (Paksi 2000). A cikkek számában mutatkozó ellentmondás ellenére megállapítható, hogy a nyolcvanas évek második felére a kábítószer-probléma felkerült a tömegkommunikációs nyilvánosság napirendjére. Az embargó feloldása után nem csak mennyiségi, hanem kisebb minőségi változás is megfigyelhető: 1985-ben már olyan cikkek is megjelenhettek, amelyek elismerik a kábítószer-probléma létezését, mint pl.: a kábítószer ma már nálunk is a mindennapi élet része (Bácskay 1989: 23.). Egyre több oldalról mutatják be a problémát: említést tesznek a drogosok gyógyításáról, a rehabilitációról. Az 1985 előtt a közlésekben szinte egyáltalán nem szerepel a kábítószer kifejezés, helyette gyógyszer, bogyó, szipu szavakkal, illetve kezdőbetűkkel jelölik. 1985 után már néven nevezik az egyes szereket (Bácskay 1989). A nyolcvanas évek írásaiban a kábítószer-fogyasztók, a kábítószerek negatív konnotációban jelennek meg. A drogosokat a társadalom perifériájára szoruló, szakadt, elhanyagolt külsejű csavargóknak, bűnözőknek ( A kábítószer és a bűnözés karonfogva járnak ) ábrázolja, a fogyasztást pedig pusztító szenvedélynek, halálos mámornak nevezi (Bácskay 1989: 23.). 19
Rácz József az 1985-87-ben megjelent kábítószer témájú könyveket 8 tartalomelemzéssel vizsgálta, amelyek szintén sztereotip módon ábrázolják a drogfogyasztókat, a drogfogyasztást: Korunk pestise, Az önpusztító szenvedély, A semmibe nyíló ajtó, A pokolba szóló útlevél mai várományosai, A pusztító mámor rabjai stb. (Rácz 1989: 28.). A könyvek alapján a drogfogyasztókra vonatkozóan a következő fő jellegzetességeket lehet kiemelni: erkölcsileg bűnösök, betegek és bűnözők, sorsuk determinált és visszafordíthatatlan, az egyén és a társadalom által kontrollálhatatlanok (Rácz 1989). A napilapokban megjelent cikkekben is túlfűtött, túldramatizált kifejezésekkel találkozhatunk: Korunk pestise, Szörnyű kor, Nagy ellenség, Az aluljárók törvényen kívüli lovagjai (Paksi 1994: 364.). Ebben az időszakban a média a drogfogyasztás társadalmi okaival nem foglalkozik, helyette az egyénre hárítja a felelősséget. Mindez eredményezhette azt, hogy a nyolcvanas években a társadalom túlreagálta a drogjelenséget, nem probléma megoldására törekedtek, hanem kirekesztően viszonyultak a kábítószerfogyasztáshoz, kábítószer-fogyasztókhoz. (Paksi, 1994) Terestyéni is azt állapította meg, hogy 1987-ben a közlések nem a társadalom felelősségére hivatkoznak, hanem egyéni okokat, mint pl. családi háttér, személyiség jellegzetességei, kortárs-hatások említenek (Terestyéni, 1989). A nyolcvanas években a drogfogyasztás tömegkommunikációs megjelenítésének főbb jellemzői a következők (Paksi 1994): A kábítószerezés elsődlegesen a fiatal korosztályokra jellemző probléma. Az írások differenciálatlan drogképet alakítanak ki. 8 Nagy Gábor és Lovass Pál: A kábítószerek világa; Tolnai Kálmán: Kábulat; Boros István és Vértessy Péter: Narkó-blues; Ambrus Sándor: Pusztító mámorban 20