A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI TERE 2013
1. A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA (KMDI) KUTATÁSI TERÜLETE, KÉPZÉSI CÉLJA Az iskola kutatási területe: A Katonai Műszaki Doktori Iskola (KMDI) a műszaki tudományok tudományterülethez tartozó műszaki tudományágak speciálisan katonai alkalmazásával kapcsolatos alap-, alkalmazott-, kísérleti fejlesztési-, technológiai-, technológia transzfer- és műszaki innováció területeken végez doktori (PhD) képzést. Ennek megfelelően, alapvetően a hadtudományok, mint alkalmazó katonai felhasználói igényeket kielégítő, a műszaki tudományok eljárás- és eszközrendszereivel új tudományos kutatási eredményeket teremtő munkáról beszélhetünk. A kutatási eredmények a haditechnika és a legtágabb értelemben vett védelmi szféra, (védelmi ipar, védelmi elektronika, informatika és kommunikáció, nemzetvédelem, rendvédelem, környezetbiztonság, környezetvédelem, CBRN (vegyi-, biológia-, radilógiai (piszkos bomba), és atomfegyverek) elleni védelem és a non-proliferáció, a terrorizmus elleni küzdelem, a katasztrófavédelem, a kritikus infrastruktúra védelme, az energiabiztonság, biztonságtechnika, védelmi igazgatás) és a velük kapcsolatban lévő tudomány- és felhasználási területek modern, új eljárás- és eszközrendszereiben öltenek testet. A doktori iskola kutatási témái között minden évben kiemelten fontosnak tartottuk a Honvédelmi Minisztérium kutatási terveiben szereplő témaköröket és kérdéseket. a.) A képzés célja: a Katonai műszaki tudományág valamely kutatásterületén (részterületén) tudományos kutatást végző, szervezett képzésben vagy egyéni felkészülésen résztvevő doktorandusz hallgatók felkészítése a tudományos (PhD) fokozat elnyerésére. A katonai műszaki doktori képzés az alábbi akkreditált mesterszakokra épül védelmi vezetéstechnikai rendszertervező katasztrófavédelmi mérnöki biztonságtechnikai mérnöki katonai logisztikai 2005/8/I/5 2005/8/I/2 2005/8/I/3 2005/8/I/1 A KMDI az alábbi mesterszakokról fogad még hallgatókat: védelmi igazgatási katonai vezetői biztonság- és védelempolitikai nemzetbiztonsági hadtudományok hadtudományok hadtudományok hadtudományok határrendészeti és -védelmi vezetői hadtudományok büntetés-végrehajtási vezető villamosmérnöki gépészmérnöki hadtudományok villamosmérnöki tudományok gépészeti tudományok 2
gépészeti modellezés infrastruktúra-építőmérnöki gépészeti tudományok építőmérnöki tudományok határrendészeti és -védelmi vezetői hadtudományok járműmérnöki környezetmérnöki közlekedésmérnöki logisztikai menedzsment logisztikai mérnöki mérnök informatikus mechatronikai mérnöki műszaki menedzser műszaki menedzser vegyész vegyészmérnök vezetés és szervezés közlekedéstudományok bio-, környezet- és vegyészmérnöki tudományok közlekedéstudományok gazdálkodás- és szervezéstudományok közlekedéstudományok informatikai tudományok gépészeti tudományok gazdálkodás- és szervezéstudományok gépészeti tudományok kémiai tudományok kémiai tudományok gazdálkodás- és szervezéstudomány Ennek alapján az iskola elsősorban ezen mesterszakokon szerzett diplomával rendelkező hallgatókat fogad. A felsőoktatási törvény 43.. (3) és (4) bekezdése értelmében azonban felvételre kerülhet minden olyan más intézményben diplomát szerzett jelölt, akit tudományos előélete és a hadtudomány területéhez tartozó kutatási témája erre feljogosít. b.) A doktori iskola képzési formái: Szervezett képzés teljes idejű nappali (állami ösztöndíjas vagy költségtérítéses); részidejű (levelező) képzés; egyéni képzés Egyéni költségtérítéses felkészülés c.) A képzés nyelve általában magyar, de történhet más elsősorban angol nyelven is. 3
2. KREDITALLOKÁCIÓ, A KÉPZÉS KÖETELMÉNYEI a.) Általános képzési követelmények: a szervezett képzésben az abszolutórium megszerzéséhez a 6. félév végéig minimum 180 kredit megszerzése kötelező az alábbiak szerint: tanulmányi kötelezettség minimum 45 kredit; tudományos kutatómunka minimum 120 kredit; tanóratartás (oktatás) maximum 15 kredit. a képzés hat félévében félévenként átlagosan 30 (minimum 21) kredit megszerzése kötelező; a képzés menetében meghatározott mérőpontok: az első félév végén 50 kredit; a második félév végén 110 kredit teljesítése; a képzés ezen követelményei a nappali (ösztöndíjas) és levelező hallgatók részére azonosak, az egyéni képzésben résztvevők saját tervük szerint szabadon teljesítik a 180 kreditet. b.) A tanulmányi kötelezettség teljesítésének követelményei: az 1. félévben az egyetem doktori iskolája hallgatóinak (az egyéni képzésben lévők is) kötelező felvenni az alábbi 3 kreditpontos tantárgyakat: Katonai műszaki alapismeretek; A tudományos kutatás alapjai; A tudományos kutatás módszertana; A tudományos kutatás gyakorlata. A négy tantárgy külön-külön félévközi értékeléssel zárul, majd Alapozó ismeretek tantárgynéven közös szigorlatot kell belőlük tenni. E szigorlat sikeres letétele egyben kritériumkövetelmény a további tanulmányok folytatásához! a 2. félévben a Katonai Műszaki Doktori Iskola minden szervezett képzésben résztvevő hallgatója részére kötelezően előírt saját kutatási területi szigorlati tantárgyat kell teljesíteni 6 kreditpont értékben; a további (lehetőleg a 3. és 4.) félévekben az adott kutatási terület minden szervezett képzésben résztvevő hallgatójának a kutatási területi szigorlati tantárgyai közül fel kell venni kettő tantárgyat (6-6 kreditpont értékben). Mindkét tantárgynak a hallgató kutatási témájához illeszkedőnek kell lennie. Az egyéni képzésben lévők ezen tantárgyakat bármely félévben felvehetik; lehetőleg az első négy félévben a témához kapcsolódóan fel kell venni legalább 4 kollokviumi tantárgyat, tantárgyanként 3-3 kreditpont értékben; az előző pontban megfogalmazott elvek szerint fel kell venni legalább 3 kutatói szemináriumot 2-2 kreditpont értékben (a kutatói szemináriumok gyakorlati jeggyel zárulnak); 4
az előző két pontban előírtak az egyéni képzésben lévők részére ajánlottak, de nem kötelező jellegűek; a fentieken kívül további szigorlati és kollokviumi tantárgyak, illetve kutatói szemináriumok vehetők fel (lehetőleg az első négy félévben). c.) A tudományos kutatómunka teljesítésének követelményei: a tudományos kutatómunka teljesítése érdekében a kutatási területeken kívüli tantárgyak közül minden félévben fel kell venni az adott félévhez tartozó, sorszámozott Tudományos kutatás című tantárgyat. A tantárgy utáni római számok azt jelzik, hogy az adott tantárgy hányadik félévben vehető fel; tudományos kutatói tevékenységgel az első félévben legalább 9, a további szemeszterekben min. 12 kreditpontot kell szerezni úgy, hogy a képzés végén legalább 120 tudományos kreditponttal kell rendelkezni; a kreditpontokat a 6. pontban rögzített tevékenységekkel lehet megszerezni; ugyanazon publikáció, vagy tudományos tevékenység a képzés teljes időszakában csak egy alkalommal számolható el; szakmai publikációnak az számolható el, amelynek terjedelme min 0,3 ív. Kivételt képez ez alól a poszter és a tudományos konferencia kiadványában megjelent korreferátum, amely kevesebb is lehet; adott félévben a publikáció elszámolásának szabályai: beadott, de még el nem bírált publikáció, valamint ha a szerkesztő jelentős átdolgozást kér, de az még nem lett végrehajtva lektorálatlan cikknek minősül; beadott, de még meg nem jelent publikáció mellé a hiteles szerkesztői elfogadó nyilatkozatot csatolni kell; társszerzőként írt publikáció mellé csatolni kell a társszerzői nyilatkozatot, amelyben rögzíteni kell a részvételi arányt. A kreditpontot a részvételi arány alapján kell kiszámolni úgy, hogy a tört részeket a kerekítés általános szabályai szerint egész pontra kell kerekíteni. Kivételt képez az öttized, melyet fölfelé kell egészre kerekíteni; követelmény, hogy a jelölt a képzés időszakában legalább négy darab, mértékadó folyóiratban megjelent, saját kutatási eredményeit bemutató folyóirat cikknek legyen legalább 50 %-os részvételi arányú szerzője; a hallgató a képzés időszakában minimum egy idegen nyelvű legalább 50 %- os részvételi arányú szakmai publikációval rendelkezzen. Ennek hiányában részére az abszolutórium nem adható ki. 5
d.) A tanóratartás (oktatás) teljesítésének követelményei: a tanóratartás választható és nem kötelező kreditszerzési lehetőség; oktatói munkakört betöltő doktorandusz hallgató a saját egyetemén tartott tanórákkal nem szerezhet kreditpontot; tanóratartással az egyéni képzésben lévők kivételével csak a 3. félévtől abszolválható kreditpont; tanóra csak a téma szerint illetékes tanszékvezető engedélyével, a hallgató kutatási témájából, vagy ahhoz közel álló tématerületről tartható; 4 tanóra megtartásáért 1 kreditpont írható jóvá; tanóratartással egy szemeszterben max. 5 kreditpont, a képzés során összesen 15 kreditpont szerezhető; a tanóra megtartását a téma szerint illetékes tanszékvezető (tudományszak felelős oktató) igazolja. e.) A c.) és d.) pontokban megfogalmazottak az egyéni felkészülőkre nem vonatkoznak, mivel a DSZ előírásai szerint már a felvételükkor rendelkeznek a tudományos kutatómunka minimum feltételével. Ennek ellenére a fokozatszerzés időszakában publikálhatnak, ami a teljes eljárási anyag leadásakor (a felvételtől számított két éven belül) beszámításra kerül részükre. A képzés részletes valamint az egyéni felkészülő felvételének és fokozatszerzésének követelményeit a KMDI Doktori Tanulmányi és izsgaszabályzata és az egyetem Doktori Szabályzata tartalmazza. 6
3. A TANTÁRYFELÉTEL JAASOLT RENDJE SZEMESZTERENKÉNT (ALAMENNYI KUTATÁSI TERÜLETEN KÖZÖS) I. Szemeszter Szigorlat Kollokvium Hadtudományi ismeretek A hadtudomány klasszikusai A nemzetközi biztonság kérdései Katonai Logisztika Katonai műszaki ismeretek Katasztrófavédelem, környezetbiztonság Kritikus infrastruktúrák védelme Információs műveletek A tudományos kutatás elmélete és módszertana álasztott (kollokviumi) tárgy II. Szemeszter Szigorlatok Kollokviumok yakorlati jegy Saját kutatási területi főtantárgy álasztott (kollokviumi) tárgy Kutatói szemináriumi tárgy III-I. Szemeszter Szigorlat Kollokvium yakorlati jegy Kutatás területi tárgy (a kutatási területhez tartozó és/vagy a témához kapcsolódó kötelezően választott tárgy) álasztott (kollokviumi) tárgy Kutatói szemináriumi tárgy -I. Szemeszter: kutatómunka, publikációs tevékenység, disszertáció írása, abszolutórium megszerzése, műhelyvita, felkészülés a doktori szigorlatra és a fokozatszerzési eljárásra. 7
4. A PhD HALLATÓK ÁLTAL ÁLASZTHATÓ TANTÁRYAK A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLÁBAN Az Egyéni tanulmányi és kutatási program 1-3 éves tanulmányi időszakra vonatkozóan a honlapon megtalálható nyomtatvány felhasználásával az alábbi tantárgyak közül választva állítható össze: 9510000 A Katonai Műszaki Doktori Iskola tantárgy-, és kutatói szeminárium kódjai Tantárgy Tantárgy/kutatói szeminárium ZNEBKD00200 KUTATÁSI TERÜLETEN KÍÜLI TANTÁRYAK HHDID0001 F Hadtudományi ismeretek HHDID0002 F A hadtudomány klasszikusai HHDID0003 F A nemzetközi biztonság kérdései HHDID0004 F Katonai logisztika HKDID0001 F Katonai műszaki ismeretek HKDID0002 F Katasztrófavédelem, környezetbiztonság HKDID0003 F Kritikus infrastruktúrák védelme HKDID0004 F Információs műveletek HKDID0005 F A tudományos kutatás elmélete és módszertana HKDID0303 K Tudományos kutatás I. HKDID0304 K Tudományos kutatás II. HKDID0305 K Tudományos kutatás III. HKDID0306 K Tudományos kutatás I. HKDID0307 K Tudományos kutatás. HKDID0308 K Tudományos kutatás I. HKDID0309 Kutatási adatok feldolgozása, publikálása HKDID0310 Tudományos kutatás elmélete és módszertana II Jelmagyarázat: K K F kötelező (szigorlati tantárgy) / 6 kredit/ választható (kollokviumi tantárgy) /3 kredit/ kötelezően választható (szigorlati tantárgy) /6 kredit/ félévközi értékelés (beszámoló) kutatói szeminárium (gyakorlati jegy) * angol nyelvű változat is felvehető, akkor a kód jel /A 8
HKDID1100 KATONAI MÛSZAKI INFRASTRUKTÚRA ELMÉLETE KUTATÁSI TERÜLET KÖTELEZÕEN ÁLASZTHATÓ SZIORLATI TANTÁRYAK Tantárgy Tantárgy/kutatói szeminárium HKDID1101 K A katonai műszaki infrastruktúra 9 ideiglenesen szünetel 2013/03/26. HKDID1102 K Katonai infrastruktúra és fejlesztésének kérdései Dr. Kovács Ferenc PhD HKDID1103 K A Force Protection feladatok végrehajtásának újszerű műszaki felszerelései, azok alkalmazásának Dr. Kovács Tibor PhD elvei, lehetőségei HKDID1104 K Katonai táborok infrastruktúrája Dr. Baráth Sándor CSc HKDID1105 K Katonai és kritikus infrastruktúra Dr. Kovács Ferenc PhD KOLLOKIUMI TANTÁRYAK HKDID1201 HKDID1202 Tantárgy Tantárgy/kutatói szeminárium Állandó és fél-állandó védelmi létesítmények édett vezetési pontok üzemeltetése és fenntartása Dr. Kovács Tibor PhD Dr. Kovács Tibor PhD HKDID1203 Útépítés HKDID1204 Hídépítés HKDID1205 Légi közlekedés közlekedési építményei HKDID1206 ízi közlekedés műtárgyai HKDID1207 Acélszerkezetek HKDID1208 Beton és vasbeton szerkezetek HKDID1209 Föld-anyagú szerkezetek HKDID1210 Bontási munkák Dr. Lukács László CSc HKDID1211 Robbantási feladatok Dr. Lukács László CSc HKDID1212 Építmények védelme különleges hatások ellen Dr. Lukács László CSc HKDID1213 Állami és katonai védett létesítmények létrehozása és fenntartása Dr. Kovács Ferenc PhD HKDID1214 Katonai táborok infrastruktúrája Dr. Baráth Sándor CSc HKDID1215 Speciális építész- és épületgépészeti ismeretek Dr. Horváth Tibor PhD HKDID1216 A béketámogató műveletek műszaki támogatásának újszerű eszközei Dr. Horváth Tibor PhD KUTATÓI SZEMINÁRIUMI TANTÁRYAK Építési munkákat megelőző HKDID1401 aknamentesítési feladatok békefenntartó műveletekben és Dr. Lukács László CSc. harcban HKDID1402 Az állandó (állami) erődítés Dr. Kovács Tibor PhD HKDID1403 Állandó erődítési építmények létesítése a NATO elvek szerint Dr. Kovács Ferenc PhD HKDID1404 Az állandó erődítési építmények tervezése Dr. Kovács Ferenc PhD HKDID1405 Állandó hidak műszaki értékelése
HKDID1406 Boltozati hatás kialakulása földtestekben Dr. Farkas József DSc HKDID1407 A hadszíntér előkészítés feladatai, különös tekintettel a védett vezetési Dr. Kovács Tibor PhD pontokra HKDID1408 Hidak állapotfelmérése HKDID1409 A sérült és rombolt hidak helyreállítása HKDID1410 Hidak megerősítése HKDID1411 Polgári és katonai hídkészletek HKDID1412 A jégvédekezés robbantási feladatai Dr. Lukács László CSc HKDID1413 A robbantások nemkívánatos hatásai elleni védelem HKDID1414 Katonai robbantási feladatok környezetvédelmi aspektusai Dr. Lukács László CSc HKDID1415 Talajok teherbíró-képességének fokozása Dr. Farkas József DSc HKDID1416 Talajfeltárás korszerű módjai Dr. Farkas József DSc HKDID1417 Talajmechanikai példák és esettanulmányok Dr. Farkas József DSc HKDID1418 A védett vezetési pontok fenntartásának és üzemeltetésének Dr. Kovács Tibor PhD feladatai HKDID1419 A vízi közlekedés hidraulikai és hidrológiai összefüggései HKDID1420 ízi közlekedés műtárgyai HKDID1421 Katonai táborok infrastruktúrája békefenntartó műveletekben Dr. Baráth Sándor CSc 10
HKDID2100 HADITECHNIKA ÉS ROBOTIKA KUTATÁSI TERÜLET KÖTELEZÕEN ÁLASZTHATÓ SZIORLATI TANTÁRYAK HKDID2101 Tantárgy K Tantárgy/kutatói szeminárium Haditechnikai ismeretek (Kötelező minden Haditechnika és robotika KT hallgatójának) Dr. Turcsányi Károly DSc HKDID2102 K Az MH átfegyverzésének alapkérdései HKDID2103* K A haditechnikai kutatás-fejlesztés elmélete, módszertana és NATO vonatkozásai/ Theory, methodologhy and NATO aspects of R&D in military technology. * Dr. Kende yörgy DSc HKDID2104 K Üzemfenntartás elmélet és módszertan Dr. Turcsányi Károly DSc HKDID2105 K Haditechnikai fejlesztés, korszerűsítés (FEKOR) filozófiája és stratégiája HKDID2106 K Minőségügy - katonai minőségügy Dr. Turcsányi Károly DSc HKDID2107 K Korszerű fegyverek és fegyverrendszerek HKDID2108 K Merev és forgószárnyas repülőeszközök gazdaságosságát, manőverező-képességét és harci túlélő-képességét fokozó sárkányszerkezeti megoldások Dr. Óvári yula CSc HKDID2109 K Modern szabályozástechnika Dr. Szabolcsi Róbert CSc HKDID2110 K A repülőtechnika üzembentartásának tervezése, szervezése KOLLOKIUMI TANTÁRYAK HKDID2201 HKDID2202 HKDID2203 HKDID2204 HKDID2205 HKDID2206 HKDID2207 Tantárgy Tantárgy/kutatói szeminárium NATO és hazai minőségügyi szabályozás Repülő fedélzeti villamos szabályozási rendszerek és műszerek Repülőfedélzeti integrált számítógépes folyamatirányítási rendszerek adatátviteli eszközei A magyar haditechnikai kutatásfejlesztés múltja, jelene és jövője/ Past, present and future of the Hungarian R&D in military technology. * Korszerű PS alapú helymeghatározás és navigálás Digitális tervezési, gyártási és méretezési eljárások a fegyvergyártásban Speciális légijárművek szerkezeti kialakítása és katonai alkalmazása Dr. Turcsányi Károly DSc Dr. Szabolcsi Róbert CSc Dr. Szabolcsi Róbert CSc Dr. Kende yörgy DSc Dr. Óvári yula CSc HKDID2208 Kontrollelmélet alapjai HKDID2209 Korszerű repülőtechnika szerkezeti felépítése, fedélzeti és földi állapotfigyelési rendszerei, a javításközi idő és élettartam meghatározás lehetőségei 11
HKDID2210 Repülőtechnika rendszerbeállítása, a rendszerbentartás követelményei HKDID2211 Katonai alkalmazású komplex villamos rendszerek minőségbiztosítása HKDID2212 Az MH átfegyverzésének katonai, műszaki és gazdasági összefüggései. HKDID2213 A haditechnikai kutatás-fejlesztés elmélete, módszertana és NATO Dr. Kende yörgy DSc vonatkozásai. HKDID2214 Üzemfenntartás elmélet és módszertan Dr. Turcsányi Károly DSc HKDID2215 Minőségügy - katonai minőségügy. Dr. Turcsányi Károly DSc HKDID2216 Korszerű fegyverek és fegyverrendszerek. HKDID2217 Merev és forgószárnyas repülőeszközök gazdaságosságát, manőverező-képességét és harci túlélőképességét fokozó sárkányszerkezeti megoldások. HKDID2218 Műszaki technikai eszközök és harcanyagok. Dr. Szabó Sándor CSc HKDID2219 Modern szabályozástechnika. Dr. Szabolcsi Róbert CSc HKDID2220 A repülőtechnika üzemben tartásának tervezése, szervezése. HKDID2221 Haditechnikai eszközök összehasonlításának elmélete és Dr. yarmati József PhD alkalmazása HKDID2222 Ballisztika alapjai MESZŰNT! 2013/03/26. HKDID2223 A lövész fegyver lövedék eszközrendszer funkcióanalízise és a lövészfegyverek fejlődése az elmúlt Dr. Földi Ferenc PhD száz évben HKDID2224 Haditechnikai K+F során végzett kísérletek és különféle vizsgálatok Dr. yulai ábor PhD esettanulmányok HKDID2225 Bolyai János hadmérnöki pályája és tudományos alkotásai Dr. Ács Tibor DSc HKDID2226 A magyar haditechnikai kutatásfejlesztés története Dr. Hajdú Ferenc PhD KUTATÓI SZEMINÁRIUMI TANTÁRYAK HKDID2401 A hatékonyságfokozás technikai és gazdasági háttérfeltételei HKDID2402 A fegyverhatékonyság információfüggősége HKDID2403 Korszerű üzemfenntartási eljárások Dr. Turcsányi Károly DSc HKDID2404 A minőségmenedzsment rendszerek Dr. Turcsányi Károly DSc HKDID2405 HKDID2406 HKDID2407 Repülő fedélzeti integrált számítógépes folyamatirányítási rendszerek hardver és szoftver eszközei Szabályozási rendszerek számítógépes analízise és szintézise Roncsolásos-, roncsolásmentes és metallográfiai anyagvizsgálati eljárások HKDID2408 Korszerű katonai repülőeszközök 12
HKDID2409 HKDID2410 HKDID2411 HKDID2412 HKDID2413 HKDID2414 kormányvezérlő rendszerei és manőver-jellemzői A megbízhatósági, rendszerbiztonsági paraméterek, mint az üzembentartás gazdaságossági kritériumai Az üzembentartási rendszerek összehasonlító elemzése, a katonai és polgári rendszerek sajátosságai Szimulátorok és a virtuális valóság alkalmazásának lehetőségei a korszerű repülőtechnika képzésben K+F esettanulmányok, hazai és külföldi (NATO) tapasztalatok Az idegen hadseregek korszerű műszaki technikai eszközei, harcanyagai és alkalmazásuk elvei Haditechnikai eszközök összehasonlítása Dr. Szabó László CSc Dr. Kende yörgy DSc Dr. Szabó Sándor CSc Dr. yarmati József PhD 13
HKDID3100 ÉDELMI ELEKTRONIKA, INFORMATIKA ÉS KOMMUNIKÁCIÓ KUTATÁSI TERÜLET KÖTELEZÕEN ÁLASZTHATÓ SZIORLATI TANTÁRYAK HKDID3101 K Elektronikai hadviselés elmélete és gyakorlata (Kut. terület kötelező) Dr. Haig Zsolt PhD HKDID3102 K Űrdinamika Dr. Szabó József DSc HKDID3103 K Információs társadalom, információs háború, biztonságkultúra műszaki Dr. ánya László PhD alapjai HKDID3104 K Elektronikai felderítés, támogatás Dr. Kovács László PhD HKDID3105 K Az ország egységes távközlő hálózatának (OTH) igénybevétele Dr. Fekete Károly PhD katasztrófavédelemre HKDID3106 K A védelmi informatika alapjai II. Dr. Munk Sándor DSc HKDID3107 K Információs infrastruktúrák Dr. Kovács László PhD HKDID3108 K Információs terrorizmus Dr. Kovács László PhD HKDID3109 K Számítógép-hálózatok támadása Dr. Kovács László PhD HKDID3110 K Az informatika eszközrendszere II. Dr. Munk Sándor DSc HKDID3111 K Több feladatú, közös videójelfeldolgozással rendelkező hálózatcentrikus Dr. Balajti István PhD radar rendszer, kutatóknak HKDID3112 K Informatikai biztonság Dr. Muha Lajos PhD HKDID3113 K Kóderet-alapú biztonság Dr. Sipos Marianna PhD KOLLOKIUMI TANTÁRYAK A katonai rendszerek modellezésének HKDID3201* alapjai/bases of modeling of military Dr. Seres yörgy DSc system* HKDID3202 Idegen hadseregek elektronikai rendszerei Dr. Kovács László PhD HKDID3203 Komplex villamos rendszerek vizsgálatának alapjai Dr. Zsigmond yula PhD HKDID3204 Katonai és polgári távközlő rendszerek együttes üzemeltetése Dr. Fekete Károly PhD HKDID3205 Robotok katonai alkalmazása Dr. ánya László PhD HKDID3206 Irányított energiájú fegyverek Dr. ánya László PhD HKDID3207 Az informatika eszközrendszere II. Dr. Munk Sándor DSc HKDID3208 Informatikai védelem II. Dr. Muha Lajos PhD HKDID3209 Elektronikai hadviselés elmélete és gyakorlata Dr. Haig Zsolt PhD HKDID3210 Űrdinamika Dr. Szabó József DSc HKDID3211 Elektronikai felderítés, támogatás Dr. Kovács László PhD HKDID3212 Elektronikai ellentevékenység Dr. ánya László PhD HKDID3213 Elektronikai védelem Dr. Haig Zsolt PhD HKDID3214 Információs műveletek Dr. Haig Zsolt PhD HKDID3215 Az informatikai módszerek és eszközök katonai alkalmazásának Dr. Négyesi Imre PhD sajátosságai és feltételei HKDID3216 Az ország egységes távközlő hálózatának (OTH) igénybevétele Dr. Fekete Károly PhD katasztrófavédelemre HKDID3217 A privatizált távközlő hálózatok igénybevétele katasztrófavédelemre Dr. Fekete Károly PhD HKDID3218 Felharmonikusokkal kapcsolatos Dr. Zsigmond yula PhD 14
vizsgálatok alapjai HKDID3219 Az interaktív tudásátadás infokommunikációs alapjai Dr. Seres yörgy DSc HKDID3220 A teljesítményelektronika alapjai Dr. Zsigmond yula PhD HKDID3221 Információs infrastruktúrák Dr. Kovács László PhD HKDID3222 Információs terrorizmus Dr. Kovács László PhD HKDID3223 Számítógép-hálózatok támadása Dr. Kovács László PhD HKDID3224 E-kormányzati informatikai rendszerek és alkalmazások fejlesztése Dr. Négyesi Imre PhD HKDID3225 Közigazgatási, rendőrségi és katasztrófavédelmi informatikai Dr. Négyesi Imre PhD rendszerek fejlesztési lehetőségei HKDID3226 Informatikai támogatás (fejlesztés, üzemeltetés) Dr. Munk Sándor DSc HKDID3227 In Situ Radar performancia vizsgálatok Kutatóknak Dr. Balajti István PhD HKDID3228 Szerepalapú biztonság Dr. Sipos Marianna PhD HKDID3229 Szoftverbiztonság Dr. Sipos Marianna PhD HKDID3230 Informatikai képességek, szolgáltatások Dr. Munk Sándor DSc KUTATÓI SZEMINÁRIUMI TANTÁRYAK A védelmi elektronika berendezéseinek, rendszereinek tervezése, gyártása/ beszerzése és HKDID3401* üzemeltetése/designing, Dr. Makkay Imre CSc production/acquisition and operating of defense electronic devices and systems* HKDID3402 Az MH állandó hírrendszerének vizsgálata Dr. Fekete Károly PhD HKDID3403 A távközlési törvény és a katonai híradás Dr. Fekete Károly PhD HKDID3404 Hopping a hírközlésben - a katonai híradásban Dr. Fekete Károly PhD HKDID3405 Nagysebességű rendszerek alkalmazhatósága a katonai Dr. Fekete Károly PhD híradásban HKDID3406 A hírközlő és informatikai rendszerek védelme Dr. Fekete Károly PhD HKDID3407 Térinformatika alkalmazása a védelmi elektronikai rendszerekben Dr. Haig Zsolt PhD HKDID3408 édelmi informatikai rendszerek architektúrális kérdései Dr. Munk Sándor DSc HKDID3409 Speciális, terepi kivitelű informatikai eszközök Dr. Munk Sándor DSc HKDID3410 Személyi és "viselhető" informatikai eszközök Dr. Munk Sándor DSc HKDID3411 Informatikai védelem II. Dr. Muha Lajos PhD HKDID3412 Közigazgatási, rendőrségi és katasztrófavédelmi informatikai Dr. Négyesi Imre PhD rendszerek fejlesztési lehetőségei HKDID3413 E-kormányzati informatikai rendszerek és alkalmazások fejlesztésének Dr. Négyesi Imre PhD lehetőségei HKDID3414 Tábori informatikai rendszerek fejlesztési lehetőségei Dr. Négyesi Imre PhD HKDID3415 Információs infrastruktúrák Dr. Kovács László PhD HKDID3416 Információs terrorizmus Dr. Kovács László PhD 15
HKDID3417 Számítógép-hálózatok támadása Dr. Kovács László PhD HKDID3418 Informatikai támogatási feladatok, megoldások Dr. Munk Sándor DSc HKDID3419 Internet-technológiára épülő informatikai szolgáltatások Dr. Munk Sándor DSc HKDID3420 A szoftverfejlesztés biztonsági aspektusai HKDID3421 Korszerű harcászati rádiórendszerek zavaráselleni védelmének vizsgálata I. Dr. Németh András PhD HKDID3422 Korszerű harcászati rádiórendszerek zavaráselleni védelmének vizsgálata Dr. Németh András PhD II. HKDID3423 Korszerű harcászati rádiórendszerek zavaráselleni védelmének vizsgálata Dr. Németh András PhD III. HKDID3424 Korszerű harcászati rádiórendszerek speciális üzemmódjai Dr. Németh András PhD alkalmazhatóságának vizsgálata I. HKDID3425 Korszerű harcászati rádiórendszerek speciális üzemmódjai Dr. Németh András PhD alkalmazhatóságának vizsgálata II. HKDID3426 Korszerű harcászati rádiórendszerek speciális üzemmódjai alkalmazhatóságának vizsgálata III. Dr. Németh András PhD * angol nyelvű változat is felvehető, akkor a kód jel /A 16
HKDID4100 KÖRNYEZETBIZTONSÁ ÉS KATASZTRÓFAÉDELEM KUTATÁSI TERÜLET KÖTELEZÕEN ÁLASZTHATÓ SZIORLATI TANTÁRYAK HKDID4101* K Katasztrófavédelem/Disaster management* Dr. Solymosi József DSc HKDID4102* K Környezetvédelem és Dr. Halász László DSc környezetbiztonság/environmental Dr. Földi László PhD Protection and Security* HKDID4103* K AB-védelem és polgári Dr. rósz Zoltán PhD védelem/nbc-defence & Civil Dr. Földi László PhD Protection* HKDID4104 K Nukleáris biztonság és Dr. Solymosi József DSc balesetelhárítás Dr. incze Árpád PhD HKDID4105* K Kémiai biztonság/chemical Safety* Dr. Halász László DSc HKDID4106 K Tűzvédelem Dr. Cziva Oszkár PhD Dr. Komjáthy László PhD KOLLOKIUMI TANTÁRYAK HKDID4201* Tömegpusztító (AB) Dr. Halász László DSc fegyverek/weapons of Mass Dr. Földi László PhD Dectruction* HKDID4202* Mérgezőanyag kémia/chemistry of Dr. Halász László DSc Toxic Substances* Dr. Dobor József PhD HKDID4203* Radiológia/ Radiology* Dr. incze Árpád PhD HKDID4204 AB fegyverek elleni eü. védelem Dr. Huszár András PhD HKDID4205 Bioetika Dr. Huszár András PhD HKDID4206 Radioökológia Dr. incze Árpád PhD HKDID4207* Környezet- és katasztrófavédelmi monitoring rendszerek/ Environmental & Catastrophe Monitoring Systems* 17 Dr. Halász László DSc Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD HKDID4208 A tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása Dr. Földi László PhD HKDID4209 Tűzvédelmi ismeretek Dr. Bleszity János CSc HKDID4210 Környezetgazdálkodás Dr. Földi László PhD HKDID4211 Természetvédelem Dr. Halász László DSc HKDID4212 Katasztrófa (pánik) pszichológia Dr. Bolgár Judit CSc HKDID4213 HKDID4214 HKDID4215 HKDID4216 HKDID4217* A környezet- és a katasztrófavédelem önkormányzati és rendvédelmi feladatai A katasztrófavédelem szervezeti és irányítási kérdései Tömegpusztító fegyverek ellenőrzésének és megsemmisítésének technológiái A Magyar Köztársaság területe AB veszélyeztetettségének elemzése Környezetkémia/ Environmental Chemistry* Dr. Endrődi István PhD Dr. Kónya József CSc Dr. Muhoray Árpád PhD Dr. Bukovics István DSc Dr. Földi László PhD Dr. Solymosi József DSc Dr. incze Árpád PhD HKDID4218 Bővített sugárvédelmi ismeretek Dr. incze Árpád PhD Súlyos ipari balesetek elleni Dr. Szakál Béla PhD HKDID4219 védekezés Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD Katonai- és békeműveletek HKDID4220 Dr. Kóródi yula PhD egészségkárosító kockázatai, az élő-
erő egészségvédelme HKDID4221 A kockázatelemzés matematikai módszerei Dr. incze Árpád PhD HKDID4222 eszélyhelyzet-kezelés Dr. Muhoray Árpád PhD HKDID4223 eszélyhelyzeti tervezés Dr. Muhoray Árpád PhD HKDID4224 Nemzetközi kutatás-mentés Dr. Muhoray Árpád PhD HKDID4225 Talajremediáció környezetbiztonsága Dr. Szoboszlay Sándor PhD HKDID4226 A külszolgálatra vezényelt állomány szűrővizsgálatai és missziós eü. Dr. Kóródi yula PhD biztosítása HKDID4227 Radiológiai diszperziós eszközök (RDE) Dr. Pellérdi Rezső PhD HKDID4228 Az AB felderítés legújabb eszközei, és azok fejlesztése Dr. yulai ábor PhD HKDID4229 Egyéni AB védelem és mentesítés katasztrófa helyzetekben. Dr. Földi László PhD HKDID4230 A lakosság veszélyhelyzeti felkészítésének komplexitása, Dr. Hornyacsek Júlia PhD módszerei HKDID4231 eszélyes anyagok szállítása és baleset elhárítása Dr. Lázár ábor PhD HKDID4232 Az önkéntes szervezetek a katasztrófavédelmi rendszerben Dr. Endrődi István PhD HKDID4233 A Polgári édelem a katasztrófavédelmi rendszerben Dr. Endrődi István PhD KUTATÓI SZEMINÁRIUMI TANTÁRYAK HKDID4401* Levegőtisztaság-védelem/ Clean Air- Protection* Dr. Halász László DSc HKDID4402 ízszennyezések és az ivóvíz bázis Dr. Dobor József PhD HKDID4403* Talajvédelem, talajtisztítási eljárások/ Soil cleaning methods* MESZŰNT! 2013/02/13. HKDID4404 Zaj- és rezgésvédelem Dr. Halász László DSc HKDID4405 Hulladékkezelés, hulladékgazdálkodás Dr. Földi László PhD Dr. Halász László DSc HKDID4406* Légszennyező anyagok terjedése/ Dr. Halász László DSc Turbulent diffusion of Air Pollutants* Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD HKDID4407* Katasztrófa-felderítés és helyzetértékelés/ Reconaissance and Dr. Halász László DSc situation evalution in Disaster Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD management* HKDID4408 Katasztrófa-jelentési (hírközlési) rendszerek Dr. Fekete Károly PhD HKDID4409 eszélyes vegyi anyagok biztonságos szállítása Dr. Földi László PhD HKDID4410 egyipari létesítmények biztonsági Dr. incze Árpád PhD értékelése Dr. Halász László DSc HKDID4411 egyipari baleset-elhárítás Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD HKDID4412 eszélyes hulladékok tárolása, kezelése, feldolgozása és végleges MESZŰNT! 2013/01/16. elhelyezése HKDID4413* Atomfizikai ismeretek /Introduction to Atomic Physics* Dr. incze Árpád PhD HKDID4414* Nukleáris környezetvédelem/ Nuclear Dr. Solymosi József DSc Environmental Protection* Dr. incze Árpád PhD HKDID4415 Nukleáris baleset-elhárítás/ Nuclear Emergency Preparedness* Dr. incze Árpád PhD HKDID4416* Radioaktív hulladékok kezelése és Dr. incze Árpád PhD 18
biztonságos elhelyezése (temetése) HKDID4417 Műszaki menedzsment a természeti és civilizációs katasztrófák Dr. Bukovics István DSc következményeinek felszámolása Dr. Muhoray Árpád PhD során HKDID4418 Létesítmények tűzvédelmi engedélyezése Dr. Bleszity János CSc HKDID4419 Tűzvédelmi megelőző tevékenységek Dr. Restás Ágoston PhD HKDID4420 Tüzek oltásának tervezése, szervezése és végrehajtása Dr. Restás Ágoston PhD HKDID4421 egyi-, sugár-, biológiai és tűzhelyzet értékelés Dr. Csurgai József PhD HKDID4422* Lézeres méréstechnika a környezetés katasztrófavédelemben/ Laser in Dr. Halász László DSc Environmental Protection* HKDID4423 A globális biztonságpolitika környezetbiztonsági összetevői Dr. incze Árpád PhD HKDID4424* eszélyes anyagok kezelése és a kémiai biztonság/ Treatment of Dangerous Substances & Chemical Dr. Halász László DSc Safety* HKDID4425 eszélyes üzemek és szállítmányok biztonsági értékelése MESZŰNT! 2013/02/13. HKDID4426 A lakosság védelmének időszerű kérdései, az együttműködés, az önkéntesség és az emberek önvédelmi képességének helye, Dr. Hornyacsek Júlia PhD szerepe a fejlesztés lehetséges irányai között HKDID4427 Extrém környezeti terhelések elleni védelem Dr. Révai Róbert PhD HKDID4428 Iparbiztonsági hatósági és felügyeleti tevékenység Dr. ass yula PhD HKDID4429 eszélyes anyagokkal és áruval kapcsolatos szállítási és logisztikai Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD tevékenységek biztonsága A katasztrófák és a földrajzi tér HKDID4430* the geographic space* kapcsolatrendszere/ Siposné dr. Kecskeméthy Klára Relationship between disasters and PhD * angol nyelvű változat is felvehető, akkor a kód jel /A 19
HKDID5100 KATONAI LOISZTIKA, ÉDELEMAZDASÁ KUTATÁSI TERÜLET KÖTELEZÕEN ÁLASZTHATÓ SZIORLATI TANTÁRYAK HKDID5101 K Katonai közlekedési logisztika Dr. Horváth Attila CSc HKDID5102 K Katonai műveletek közlekedési támogatása Dr. Horváth Attila CSc HKDID5103 K édelemgazdaság, haditechnikai külkereskedelem Dr. Nógrádi yörgy CSc HKDID5104 K édelemgazdaságtan Dr. Király László CSc KOLLOKIUMI TANTÁRYAK HKDID5201 A közlekedési hálózat katonai (védelmi) értékelése Dr. Horváth Attila CSc HKDID5202 édelmi költségvetés Dr. Nógrádi yörgy CSc HKDID5203 Hadigazdálkodás Dr. Nógrádi yörgy CSc KUTATÓI SZEMINÁRIUMI TANTÁRYAK HKDID5401 A közlekedési hálózatok katonai (védelmi) felhasználásának elemzése Dr. Horváth Attila CSc HKDID5402 édelemgazdaság - globalizáció Dr. Nógrádi yörgy CSc HKDID5403 NATO védelemgazdasági aspektusa Dr. Nógrádi yörgy CSc HKDID5404 azdaságbiztonság Dr. Király László CSc 20
HKDID6100 BIZTONSÁTECHNIKA KUTATÁSI TERÜLET KÖTELEZÕEN ÁLASZTHATÓ SZIORLATI TANTÁRYAK HKDID6101 K A biztonságtechnika tudományának alapjai Dr. Kiss Sándor PhD HKDID6102 K Elektronikus biztonsági rendszerek műszaki megbízhatósága Dr. Zsigmond yula PhD HKDID6103 K Repülésbiztonság Dr. arga Ferenc PhD HKDID6104 K Robbantóanyagok és műszaki harcanyagok Dr. Lukács László CSc HKDID6105 K Repülőeszközök gazdaságosságát, hatékonyságát és repülési biztonságát megvalósító sárkányszerkezeti Dr. Óvári yula CSc megoldások HKDID6106 K Repülésmechanika Dr. Békési László PhD HKDID6107 K Személy- és vagyonvédelem Dr. Berek Lajos CSc HKDID6108 K A hazai katasztrófavédelem rendszere, elemei, működésének elvei és sajátosságai. Dr. Tóth Rudolf PhD KOLLOKIUMI TANTÁRYAK HKDID6201 Különleges személyi védelmi eszközök a Légierőben Dr. Jakab László PhD HKDID6202 Elektronikus rendszerek megbízhatósága Dr. Zsigmond yula PhD HKDID6203 A repülésbiztonság elméleti alapjai Dr. arga Ferenc PhD HKDID6204 Polgári védelem Dr. Kiss Sándor PhD HKDID6205 égeselem módszer alkalmazása a biztonságtechnikában Dr. oda Tibor PhD HKDID6206 Repülőeszközök sárkányának repülésbiztonsági rendszerei és gépészeti rendszereiben alkalmazott Dr. Óvári yula CSc biztonságtechnikai megoldások HKDID6207 Személy- és vagyonvédelem Dr. Berek Lajos CSc HKDID6208 PS alapú helymeghatározás és járműkövetés Dr. Sipos Jenő PhD HKDID6209 Speciális fegyverek és fejlesztési irányaik Dr. Sipos Jenő PhD HKDID6210 IED és BIED eszközök Dr. Lukács László CSc HKDID6211 A kárelhárítás és kárfelszámolás elmélete, gyakorlati megvalósításának követelményrendszere Dr. Tóth Rudolf PhD HKDID6212 Alkalmazott statisztika Dr. Horváth István CSc HKDID6213 Nem halálos fegyverek katonai alkalmazása Dr. Bartha Tibor PhD 21
KUTATÓI SZEMINÁRIUMI TANTÁRYAK Környezetvédelem HKDID6401 biztonságtechnikája a repülő és a Dr. Jakab László PhD légvédelmi csapatoknál HKDID6402 A FORCE PROTECTION biztonságtechnikája a repülő és a Dr. Jakab László PhD légvédelmi csapatoknál HKDID6403 Kisfeszültségű berendezések túlfeszültségvédelme Dr. Zsigmond yula PhD HKDID6404 Kémiai biztonságtechnika Dr. Kiss Sándor PhD HKDID6405 Megelőző tűzvédelem Dr. Kiss Sándor PhD HKDID6406 eszélyes hulladékok kezelése, ártalmatlanítása Dr. Kiss Sándor PhD HKDID06407 épjárművek elektronikai védelmének fejlődési irányai Dr. Kovács Tibor PhD HKDID6408 Légijárművek egyéni és csoportos vészelhagyási biztonsági rendszerei Dr. Óvári yula CSc HKDID6409 Objektumvédelem Dr. Berek Lajos CSc HKDID6410 Rendezvénybiztosítás Dr. Berek Lajos CSc HKDID6411 Kockázatelemzés a vagyonvédelemben Dr. Berek Lajos CSc HKDID6412 Katasztrófa események pusztító hatásainak elemzése, műszaki mentés, kárelhárítás, és/vagy Dr. Tóth Rudolf PhD logisztikai támogatás szemszögéből. HKDID6413 Nem halálos fegyverek alkalmazása a személy és vagyonvédelemben Dr. Bartha Tibor PhD 22
HKDID7100 ÉDELMI IAZATÁS KUTATÁSI TERÜLET KÖTELEZÕEN ÁLASZTHATÓ SZIORLATI TANTÁRYAK Tantárgy Tantárgy/kutatói szeminárium 23 HKDID7101 K Köz- és védelmi igazgatástan Dr. Lakatos László PhD HKDID7102 K édelmi igazgatás I. Dr. Lakatos László PhD HKDID7103 K édelmi tervezés és szervezés Dr. Hülvely Lajos PhD HKDID7104 K Haderőszervezés I HKDID7105 K Hadkiegészítés I. Dr. Hülvely Lajos PhD HKDID7106 K Katonai vezetés és szervezéselmélet Dr. Czuprák Ottó PhD HKDID7107 K Önkormányzati igazgatás Dr. Hülvely Lajos PhD HKDID7108 K Civil szervezetek Dr. Muhoray Árpád PhD KOLLOKIUMI TANTÁRYAK Tantárgy Tantárgy/kutatói szeminárium HKDID7201 édelmi igazgatás II. Dr. Lakatos László PhD HKDID7202 Haderőszervezés II. HKDID7203 Hadkiegészítés II. Dr. Hülvely Lajos PhD HKDID7204 Érdekvédelem Dr. Lakatos László PhD HKDID7205 Katonai nyilvántartás Dr. Hülvely Lajos PhD HKDID7206 Elektronikus kormányzat Dr. Munk Sándor DSc HKDID7207 Tudományszaki jogi ismeretek Dr. Horváth László PhD HKDID7208 Európa-tanulmányok Dr. Koronváry Péter PhD HKDID7209 azdaságmozgósítás Dr. Mezey yula CSc HKDID7210 édelmi szervezetek Dr. Hülvely Lajos PhD HKDID7211 Országvédelem HKDID7212 Hadkiegészítés Dr. Hülvely Lajos PhD HKDID7213 Helyi önkormányzatok Dr. Lakatos László PhD HKDID7214 HKDID7215 HKDID7216 KUTATÓI SZEMINÁRIUMI TANTÁRYAK Kockázatmenedzsment a köz-és védelmi igazgatásban Marketing a köz-és védelmi igazgatásban Projektmenedzsment a köz-és védelmi igazgatásban Dr. Koronváry Péter PhD Dr. Koronváry Péter PhD Dr. Koronváry Péter PhD HKDID7401 A védelmi tervezés folyamata Dr. Hülvely Lajos PhD HKDID7402 Mozgósítás a Magyar Honvédségnél Dr. Hülvely Lajos PhD HKDID7403 Közintézmények minősített időszaki működése HKDID7404 Kormányzati és vezetési informatika Dr. Munk Sándor DSc HKDID7405 Katonai és belügyi nyilvántartás HKDID7406 Nemzetközi igazgatás a válságövezetekben Dr. Hülvely Lajos PhD HKDID7407 Környezetvédelmi igazgatás Dr. Földi László PhD HKDID7408 Katasztrófavédelmi igazgatás Dr. Földi László PhD HKDID7409 Minősített időszaki joggyakorlat Dr. Horváth László HKDID7410 Katonai szervezetek tervezési rendszerének módszertani fejlesztési Dr. Czuprák Ottó PhD lehetőségei HKDID7411 A katonai döntések tudományos megalapozottságának vizsgálata Dr. Czuprák Ottó PhD HKDID7412 Teljeskörű szereveti diagnosztizálás Dr. Czuprák Ottó PhD
lehetősége a katonai szervezetekben HKDID7413 A személyi biztosítási rendszer folyamata Dr. Lakatos László PhD HKDID7414 áltozások a védelmi igazgatásban MESZŰNT! 2012/10/15. HKDID7415 Katonai humánerőforrás gazdálkodás MESZŰNT! 2012/10/15. HKDID7416 édelmi humánerőforrás gazdálkodás MESZŰNT! 2012/10/15. HKDID7417 Önkormányzati védelmi igazgatás szervezése Dr. Lakatos László PhD 24
6. A TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TEÉKENYSÉ KREDIT ÉRTÉKEI (100 % részvételi arány esetén) Könyv, jegyzet, tankönyv Lektorált folyóirat cikk Nem lektorált folyóirat cikk Nemzetközi (idegen nyelvű) tudományos konferencián való részvétel Hazai tudományos konferencián való részvétel Tudományos pályázatok Szabadalom, találmány Egyéb tudományos tevékenység A tevékenység Kreditpont Honi megjelenésű tudományos könyv 32 Honi megjelenésű könyvfejezet 20 Szerkesztett könyvben tudományos cikk 20 Nyomtatott vagy elektronikus idegen nyelvű egyetemi jegyzet, tankönyv 24 Nyomtatott vagy elektronikus saját nyelvű egyetemi jegyzet, tankönyv 20 Tudományos kutatáson alapuló oktatási segédanyag 12 Külföldi idegen nyelvű folyóiratban 24 Magyarországon megjelenő folyóiratban idegen nyelven 20 Saját nyelven megjelent folyóiratban 16 Külföldi idegen nyelvű folyóiratban 16 Magyarországon megjelenő folyóiratban idegen nyelven 12 Saját nyelvű folyóiratban, vagy elektronikus publikációban 10 Az előadás idegen nyelven lektorált kiadványban való közlése 24 Az előadás idegen nyelven nem lektorált kiadványban való közlése 16 Az előadás idegen nyelvű kiadványban való közlése 14 Idegen nyelvű előadás tartása /1. 6 Idegen nyelvű poszter 6 Írásban leadott és a konferencia kiadványában idegen nyelven megjelent korreferátum 4 Idegen nyelvű előadás idegen nyelvű kiadványban való közlése 12 Előadás közlése nemzetközi szintű konferencia saját nyelvű kiadványában 10 Saját nyelvű előadás kiadványban való közlése 8 Idegen nyelvű előadás tartása /1. 4 Idegen nyelvű poszter 4 Saját nyelven tartott előadás /1. 2 Saját nyelvű poszter 2 Írásban leadott és a konferencia kiadványában saját nyelven megjelent korreferátum 2 Nemzetközi (idegen nyelvű) tudományos pályázaton való részvétel 12 Országos szintű tudományos pályázaton való részvétel 10 Egyetemi szintű tudományos pályázaton való részvétel 6 Külföldi szabadalom vagy bejelentés 30 Magyarországon bejelentett szabadalom vagy találmány 20 A képzés ideje alatt műhelyvitára készített doktori értekezés-tervezet 30 A kutatási témához kapcsolódó szakirodalom összegyűjtése, feltárása /2. 9 A kutatási témában elkészített tanulmány, amely a könyvtárban kutatható /3. 6 Megjegyzés: Társszerzőként a 2. c. pontban foglaltak szerint kell a kreditpont értékét meghatározni. /1. Csak abban az esetben számolható el, ha az előadás anyaga nem jelent meg kiadványban! /2. Csak az első félévben számolható el. /3. Tanévenként csak egy alkalommal számolható el. 25
7. AZ ISMERETEK ELLENŐRZÉSÉNEK RENDSZERE A képzés során az egyes tantárgyakhoz kapcsolódó ismeretanyag elsajátításának ellenőrzési formáit a Mintatanterv, tartalmi követelményeit a Tantárgyi Programok rögzítik; az ismeretek ellenőrzése az alábbi formákban történhet a.) a tanulmányi kötelezettség terén: a szigorlat ötfokozatú minősítéssel; a kollokvium ötfokozatú minősítéssel; az évközi értékelés ötfokozatú minősítéssel; a gyakorlati jegy ötfokozatú minősítéssel; b.) a tudományos kutatás és a tanóratartás terén: a követelményeinek teljesítése ötfokozatú minősítéssel történik; a félévvégi osztályzatot szigorlatnál a bizottság, kollokvium, évközi értékelés és gyakorlati jegy esetén a vizsgáztató vezető oktató, a Tudományos kutatás tantárgyaknál a témavezető, az Oktatás tantárgyaknál az oktatott tantárgyért felelős tanszékvezető (vagy az általa megbízott vezető oktató) határozza meg és látja el a leckekönyvben aláírásával; a sikertelen vizsgák ismétlése, valamint a sikeres vizsga javítása érdekében végrehajtandó feladatok estén az NKE Tanulmányi és izsgaszabályzatában előírtak a mérvadóak. 8. A KÉPZÉS LEZÁRÁSA (AZ ABSZOLUTÓRIUM MESZERZÉSÉNEK KÖETELMÉNYEI) A végbizonyítvány (abszolutórium) a tantervben előírt tanulmányi kötelezettség, tudományos kutatómunka és tanóratartás (ha a hallgató választotta) követelményeinek teljesítését, a nyelvvizsga kivételével az előírt vizsgák eredményes letételét, a követelményekben előírt 180 kreditpont megszerzését igazolja, amely minősítés és értékelés nélkül tanúsítja, hogy a doktorandusz a részére előírt képzési követelményeknek mindenben eleget tett; az egyéni felkészülő részére a végbizonyítványt a Doktori Szabályzat előírásai szerint lehet aláírni; a sikeres 6. félév befejezését követően ha az abszolutórium kiadásának minden feltétele fennáll a doktori iskola a végbizonyítványt kiállítja. A hallgató azonban ezt csak akkor kapja kézhez, ha saját és témavezetőjének 3 éves összefoglaló jelentését az iskolába leadja; az abszolutórium kitöltésének feltétele a képzés időszakában megjelentetett, legalább egy (minimum 50 % részvételi arányú) idegen nyelvű publikáció megléte; a hároméves képzési időszak az egyéni képzésben résztvevő kivételével nem rövidíthető le, az abszolutórium korábban nem adható ki, a műhelyvita azonban a képzés utolsó évében megtartható, illetve a Doktori Szabályzatban foglaltak szerint a fokozatszerzési eljárás is megkezdhető; a képzési időszak befejezése (az abszolutórium kitöltése) előtt a doktori szigorlat nem tehető le; 26
a végbizonyítványt a doktorandusz, illetve az egyéni felkészülő leckekönyvében a doktori iskola vezetője vagy helyettese írja alá; az abszolutórium kitöltésének és aláírásának napján a doktorandusz hallgatói jogviszonya megszűnik. A fokozatszerzési eljárásra történő jelentkezés elfogadásától a doktorrá avatás napjáig a jelöltet doktorjelölt megnevezés illeti meg. 9. A FOKOZATSZERZÉS FELTÉTELEI a.) A fokozatszerzési eljárásra történő jelentkezés feltételei: az abszolutórium megszerzését követően a kész doktori értekezés és az összes előírt odaítélési feltétel megléte esetén; az abszolutórium megszerzését követően, de a fokozat egyes odaítélési feltételeinek hiánya esetén; a képzés harmadik évében, amennyiben tanulmányi kötelezettségeit már teljesítette és sikeres műhelyvitát tartott; az egyéni felkészülő sikeres felvétele egyben a fokozatszerzési eljárás megkezdését is jelenti; a fokozatszerzési eljárásra történő bocsátást a DIT véleményezi és az egyetem Doktori Tanácsa hagyja jóvá; a szervezett képzésben résztvevőnek fokozatszerzésre az abszolutórium kitöltésének napjától számított egy éven belül kell jelentkeznie és az eljárást annak elfogadásától számított két éven belül be kell fejeznie. b.) A doktori fokozat megszerzésének általános feltételei: az önálló tudományos munkásság dokumentálása a Doktori Szabályzatban előírt mennyiségű tudományos publikációkkal, közleményekkel; a két idegen nyelv ismeretének igazolása (egy világnyelv középfokú C típusú, egy másik nyelv alapfokú C típusú, vagy azokkal egyenértékű); a doktori szigorlat eredményes letétele; a tudományos feladat megoldása, műhelyvitán történő megmérettetése, majd a kész értekezés, alkotás nyilvános vitában való megvédése; sikertelen fokozatszerzési eljárás után új eljárás legkorábban két év elteltével, ugyanazon témában legfeljebb egy alkalommal kezdeményezhető. Budapest, 2013. március 26-án Prof. Dr. Haig Zsolt mk. ezredes, PhD KMDI vezető 27