Előterjesztés munkaterv szerinti ülésre /Nyílt Nagykovácsi, 2011. október 24. Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester. Előadó: Tóthné Pataki Csilla jegyző. Melléklet: Rendelet tervezet Véleményezi: Ügyrendi Bizottság E-135 Polgármester: - Jegyző:- Hatósági Oszt.vez.- Pénzügyi Vezető: - Tárgy: Döntés állattartási rendelet elfogadásáról Tisztelt képviselő-testület! Az állattartásról szóló 21/2004 (VII.20.) rendelet módosítását több jogszabályi módosulás, illetve a Pest Megyei Kormányhivataltól érkezett törvényességi észrevétel is indokolttá tette. Az állattartás önkormányzati rendeleti szabályozására konkrét törvényi felhatalmazás nincs. A rendeleti szabályozás alapját az Alkotmány 44/A -a, valamint az Ötv. 16. (1) bekezdése képezi. Néhány magasabb szintű jogszabály egy-egy témakör kapcsán utal az állattartásról szóló önkormányzati rendelet megalkotásának lehetőségére, illetve szükségességére. Az alkotmánybírósági gyakorlat értelmében a helyi önkormányzat a köz érdekében a helyi lakóközösség békés együttélésének védelmében, a későbbi jogviták elkerülése céljából szabályoz akkor, amikor az állattartás körében önkormányzati hatósági jogkörben kiadott engedélyhez köti a tevékenység folytatását. Az állattartás helyi szintű szabályozásával összefüggésben az önkormányzati hatósági ügy és a jegyző államigazgatási jogköre elválasztását illetően az Alkotmánybíróság a 29/2004. (VII. ) AB határozatában a következőket állapította meg: Az önkormányzati rendelet azon kitétele, amely alapján a polgármester megtilthatja, vagy korlátozhatja, ha az nem felel meg az állattartási szabályoknak, magasabb szintű jogszabályba ütközik. Az alkotmánybírák azzal érveltek, hogy amennyiben az állattartás az állatvédelem szabályait sértő módon történik, úgy a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat és hatásköreiről szóló 245/1998. (XII.31.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. E jogszabály ad ugyanis felhatalmazást arra, hogy a jegyző korlátozza, vagy megtiltsa az állattartást, amennyiben az állatvédelem körében az állattartási szabályok megsértésére kerül sor. E szabályozás alapján egyértelműen kimondja az alkotmányossági felülvizsgálat, hogy jogszabályt sért azon önkormányzati rendelkezés, mely a polgármesternek adott eljárási jogkört az állattartás megtiltására vagy korlátozására, hiszen a magasabb rendű jogszabály ezt a jogkört a jegyzőre telepítette.
Fontos megemlíteni, hogy az alkotmánybíróság a 41/2010. (IV.22.) AB határozatban alkotmányellenesnek minősítette és 2010. szeptember 30 napjával megsemmisítette az állatvédelmi törvényben utalt, veszélyes és veszélyesnek minősített eb tartásáról szóló és a tartás engedélyezésének szabályairól szóló 35/1997. (II.26.) Korm. rendeletet, ezzel megszűnt a helyi hatályos rendelet ezen részében foglalt jogszabályi alapja. Mivel a korábban már utalt Alkotmány 44/A 2) bekezdése értelmében a helyi rendelet nem lehet ellentétes a magasabb rendű jogszabállyal, így indokolttá vált szabályozás e résznek is az újra gondolása. A fentiekre tekintettel és figyelembe véve azt, hogy a 2004-es alaprendelet már több mint négyszer módosításra került, egy megújult rendelet tervezet került Önök elé megvitatásra. A rendelet tervezet a kihirdetést követően garanciális szabályként biztosítja, hogy a kötelező magatartási szabályok mindenki által megismerhetők és ez által követhetővé válnak, azaz az abban foglaltak betartása elvárható minden állattartótól és adott esetben a szabályok betartásának elmaradása szankcionálható. Nagykovácsi, 2011. október 20. Bencsik Mónika Polgármester 2
Nagykovácsi Önkormányzat Képviselő-testületének.. /2011. (..) rendelete az állattartásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 16. (1) bekezdésében, valamint a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II.26.) Korm. rendeletben foglalt szabályozás alapján a helyi állattartás szabályozására vonatkozóan az alábbi rendelete alkotja: I. Általános és értelmező rendelkezések 1. (1) A rendelet hatálya kiterjed Nagykovácsi Nagyközség közigazgatási területén minden olyan természetes személyekre, valamint székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező azon jogi személyekre, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságokra (a továbbiakban együtt állattartókra) akik tulajdonában, használatában, kezelésében lévő ingatlanon állat él. (2) A rendelet hatálya nem terjed ki: cirkuszra, állatkiállításra, vágóhídra, engedéllyel működő állatfelvásárló telepre, lósporttelepre, nagyüzemi állattenyésztő és állattartó telepre, állatkórházra, gyepmesteri telepre, állatkertre, vadaskertre, laboratóriumi kísérleti állattartásra és a fegyveres testületek állattartására. (3) A község területén állatot tartani a hatályos állategészségügyi szabályok betartásával, valamint Nagykovácsi Község Általános Rendezési Terve ( a továbbiakban ÁRT) és Nagykovácsi Településszerkezeti Terve valamint az ezekre a területekre vonatkozó Helyi Építési Szabályzat (továbbiakban szabályzatok) előírásaira tekintettel jelen rendeletben meghatározott előírások figyelembevételével jelen rendelet mellékleteiben meghatározott övezeti besorolásban rögzített módon lehet. (4) A község területe állattartás szempontjából az alábbi területekre tagozódik: Belterületre: - Falusias belterület - Kertvárosias belterület Külterületre: - Külterületi lakott helyek - Egyéb külterületek (5) E rendelet alkalmazásában az állatok csoportosítása a következő: 1. Haszonállatok: - nagytestű haszonállatok (ló, szarvasmarha, szamár, öszvér, bivaly, stb.) - közepes testű haszonállatok (sertés, juh, kecske, stb.) 3
- kistestű haszonállatok (házinyúl, baromfi, galamb, nutria, stb.) 2. Kedvtelésből tartott állatok: - eb - macska - egyéb hobbiállatok (6) Nem minősül állattartásnak a közvetlen fogyasztásra vásárolt és legfeljebb egy hétig a lakásban illetve a hozzá tartozó melléképületben tartott tíz darabnál nem több baromfi. 2. Az állattartás közös szabályai (1) Állat az állategészségügyi, állatvédelmi, közegészségügyi, építési és környezetvédelmi jogszabályok betartásával és a lakosság nyugalmának zavarása nélkül (zaj, bűz, stb.) nélkül tartható. (2) Minden állattartó köteles gondoskodni arról, hogy az állattartás következtében mások jogai ne szenvedjenek sérelmet. Az állattartó köteles az állattartás során a hatályos jogszabályok rendelkezéseit folyamatosan betartani. (3) Az állatok elhelyezésére szolgáló létesítmények és azok környékének folyamatos tisztántartásáról, fertőtlenítéséről, a rovarok és kártékony rágcsálók rendszeres irtásáról az állattartó köteles gondoskodni. (4) Az állattartó az állat károsodásának vagy károkozásának megelőzése, a szökés és az eltulajdonítás megakadályozása céljából köteles megteremteni a megfelelő és biztonságos őrzés feltételeit. (5) Az állat számára biztosítani kell fajtájának, egészségügyi állapotának és természetes mozgásigényének megfelelő teret és mozgási lehetőséget. (6) Az esetlegesen megkötve tartott, mozgásában korlátozott állat számára is biztosítani kell a zavartalan pihenés és sérülésmentes mozgás lehetőségét. Az állandó kipányvázás, kikötés és a mozgásban való korlátozás tilos. (7) A szabadban tartott állatot védeni kell a számára kedvezőtlen időjárás esetleges káros hatásaitól és természetes ellenségeitől. (8) Az állattartó az elhullott állat tekintetében a vonatkozó mindenkori hatályos állategészségügyi normák szerint köteles eljárni. (9) Tilos a haszonállatok tartása orvosi rendelő, óvoda, iskola, vendéglátóipari -, élelmiszertermelő - és kereskedelmi egységek, közétkeztetési konyha, közhivatal területén. Továbbá a nagy haszonállatok tartása, a felsorolt intézmények telekhatárától mért 50 méteres távolságon belül. (10) Az állatok tartásához az ingatlan tulajdonosának, bérbeadójának, a többlakásos lakóházak közös használatú udvarán, vagy közös használatú helyiségeiben történő tartáshoz valamennyi tulajdonos írásbeli hozzájárulása szükséges. Többlakásos épület közös használatú udvarán vagy közös használatú helyiségében, illetve a 4
hozzá tartozó területen állatot etetni vagy az állat etetését szolgáló eszközt kihelyezni csak a tulajdonostársak hozzájárulásával szabad. (11) Az állattartó az esetlegesen okozott kárért a mindenkor hatályos Polgári Törvénykönyv állatokra vonatkozó felelősségi szabályai szerint felel. II. A haszonállattartás szabályai Haszonállatok tartása és elhelyezése Külterületi tartás 3. (1) Haszonállatok a község külterületén - kivéve a külterületi lakott helyeket számbeli korlátozás nélkül tarthatóak, figyelemmel a magasabb szintű jogszabályok állattartásra vonatkozó előírásaira ill. jelen rendeletben meghatározott szabályokra, különös tekintettel a környezet és természetvédelmi előírásokra. (2) Lakásban, illetve a lakáshoz tartozó, nem állattartási rendeltetésű helyiségekben haszonállatot tartani nem szabad. Belterületen és külterületi lakott helyen történő tartás 4. Nagytestű, közepes testű és kistestű haszonállatok falusias belterületen és külterületi lakott helyen tarthatóak az alábbi számbeli korlátozásokkal: - nagytestű haszonállat esetén ingatlanonként az azonos fajtából legfeljebb 2 db tartható. - közepes testű haszonállat esetén ingatlanonként összesen 4 db lehet. Szaporulatok: sertésnél 6 hetes választási korig 12 db; juhnál, kecskénél 4 hetes választási korig 2 db tartható. - az alább felsorolt kistestű haszonállatok a következő számbeli korlátozással tarthatók: -galamb, nutria összesen 50 db -liba, kacsa, pulyka, csirke, gyöngytyúk összesen 30 db -házinyúl összesen 30 db 5. A haszonállattartással kapcsolatos épületek elhelyezése (1) Állatot tartani a védőtávolságok betartásával, építési engedély alapján épített épületben, a jelen rendeletben meghatározott számbeli korlátozásokkal, valamint a Helyi Építési Szabályzatban foglalt előírásokkal lehet. 5
(2) Az állattartásra szolgáló építmény (ól, istálló, kifutó, stb.), illetve a trágyatároló védőtávolsága a szomszédos ingatlanon lévő épülettől minimum 15 méter kell legyen. (4) Az állattartás céljára szolgáló épület csak építési engedély, a központi jogszabályban előírtak alapján létesíthető. Az építési engedélyhez csatolni kell a fent nevezett szakhatóságok szakmai hozzájárulását. (5) Az állattartás céljára szolgáló épület padozatát szivárgásmentes szilárd burkolattal kell ellátni, és a trágyalé elvezetéséről megfelelő lejtésű zárt elfolyóval kell gondoskodni. A trágyalevet vízzáró szigeteléssel és résmentes fedéllel ellátott gyűjtőaknába kell bevezetni. (6) A trágyát szivárgásmentes, zárt trágyagyűjtőben kell tárolni, melynek vízzáró aljzatúnak kell lennie. A trágyagyűjtőt fedéllel kell ellátni. (7) A trágyalé- és trágyagyűjtőt szükség szerint ki kell üríteni. (8) Közcsatornába (csapadék és szennyvízcsatornába), közterületre, időszakos - és élővízfolyásba, ásott kútba trágyalevet bevezetni tilos. (9) Belterületen trágyát nyitottan tárolni csak talajerő visszapótlás céljára lehet. A nyitottan tárolt trágyát az ingatlan használója 48 órán belül köteles a földbe beleforgatni. Ellenkező esetben a trágyát el kell távolítani. 6. Méhtartás (1) A méhészkedés folytatása során a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló 70/2003. (VI.27.) FVM rendelet előírásait be kell tartani. (2) A méhtartó köteles ezen tevékenységét az önkormányzat felé, nyilvántartás végett bejelenteni. (3) A méhészetet (kaptárakat) közös használatú épülettől és szomszéd ingatlantól legalább 10 méter, használatban lévő utaktól az út szélétől mért 15 méter távolságon túl szabad elhelyezni. (4) Amennyiben a méhek állandó tartási helye nem a méhész lakásával összefüggő területen van, a méhész köteles jól látható helyen a nevét, lakcímét (legalább 30 x 40 cm nagyságú táblán) kihelyezni. III. Kedvtelésből tartott állatok tartására vonatkozó közös szabályok 7. (1) Az állattartónak rendelkeznie kell a kötelező immunizálásra vonatkozó mindenkori adatokkal és dokumentumokkal. 6
(2) A kedvtelésből tartott állatot úgy kell tartani, hogy az állat tartása lehetővé tegye annak természetes viselkedését, ugyan akkor a környező lakóközösség kialakult élet és szokásrendjét szükségtelenül ne zavarja. 8. Ebtartásra vonatkozó szabályok (1) Az állattartó az ebét nyilvántartásba vétel céljából köteles 3 hónapos kor betöltését követően 15 napon belül bejelenteni a jegyzőnek. A jegyző, a bejelentést követően erről értesíti az állategészségügyi hatóságot. (2) Az állattartó ugyancsak köteles bejelenteni, ha az eb elhullott, elveszett, tartási helye 3 hónapnál hosszabb időre megváltozott, vagy új tulajdonoshoz került. (3) Az eb tulajdonosa köteles az ebét úgy tartani, hogy az a szomszéd lakók nyugalmát, mások testi épségét és egészségét ne veszélyeztesse, anyagi kárt ne okozzon. (4) A polgármester - a közegészségügyi, állategészségügyi hatóság szakhatósági állásfoglalásának és a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete, illetve szerződött partnerei indokolt véleményének kikérése után - az (1) (2) pontban írt létszámnál több eb tartását engedélyezheti. A közegészségügyi és állategészségügyi szakhatóság kizárólag azt vizsgálhatja, hogy az ebtartás a közegészségügyi és állategészségügyi szabályoknak megfelel-e. A tartható ebek számának meghatározásakor figyelembe kell venni az eb fajtáját, méretét, az ingatlan területének nagyságát, az ebek tartására szolgáló ólak és a szomszédos ingatlanok határa közötti védőtávolságot. (5) Az állattartást korlátozni, illetve megtiltani a jegyzőnek van hatásköre az állatvédelemre, valamint az állattartásra vonatkozó szabályok megsértése esetén. (245/1998 (XII. 31.) Korm. rendelet 7.. (1) alapján) (6) Az állattartásból eredő szomszédjogi viták esetén a jegyző a birtokháborítás Ptk. által rendezett szabályai szerint jár el. (7) Az állattartó köteles ebét, az állatvédelmi, állat- és közegészségügyi, a szabálysértési, a veszélyes ebekre vonatkozó, továbbá a Ptk. szomszédjogra vonatkozó és az állattartó felelőségét szabályozó jogszabályok keretei között úgy tartani, hogy az a szomszédok nyugalmát ne zavarja, anyagi kárt ne okozzon, testi épséget és egészséget ne veszélyeztessen. (8) Támadó, kiszámíthatatlan természetű ebet kiszabadulását megakadályozó, mások testi épségét nem veszélyeztető módon kell tartani, és a telek, a ház (lakás) bejáratán a harapós kutyára utaló figyelmeztető táblát szembetűnő módon el kell helyezni. (9) Lakótelepen, társasházakban, többlakásos lakóingatlanon lakásonként egy eb tartható, valamint ennek szaporulata 4 hónapos korig. 7
(10) Családi házas ingatlanon, üdülőingatlanon, kertben, gyümölcsösben 2 eb tartható, és ezek szaporulata 4 hónapos korig. (11) Tilos az eb tartása: -a többlakásos lakóház közös használatában álló helyiségeiben, illetve közös használatú lakrészében, -bekerítetlen ingatlanon, kivéve ha az eb számára külön elkerített részt létesítenek. (12) Bekerített ingatlanon eb szabadon csak úgy tartható, hogy se a szomszédos ingatlanra, se a közterületre ne juthasson át. Az utcafronti kerítésnek olyan zártnak kell lenni, hogy azon az eb kibújni ne tudjon. (13) Közterületen csak pórázon vezetett ebbel szabad közlekedni, őrző - védő fajták esetén szájkosár használata is kötelező. (14) Harapós vagy támadó természetű ebet a község területén különösen lakóházak folyosóin és lépcsőházakban szájkosárral ellátva, két méternél nem hosszabb pórázzal kell vezetni. Az eb által okozott sérülésekért, károkért az állattartó vagy az ebre felügyelő személy tartozik felelősséggel. (15) Az eb által okozott szennyeződéseket az eb tulajdonosa vagy az ebre felügyelő személy köteles a közterületről azonnal eltávolítani. (14) Az eb által a közös használatú helyiségekben okozott szennyeződést az állattartó azonnal köteles eltakarítani. (16) Játszóterek és sportpályák, illetve a temető területére ebet bevinni pórázon is tilos. (17) Vendéglátó egységbe, élelmiszert árusító üzletbe, piac területére, óvodába, napközi otthonba, iskolába, egészségügyi intézménybe, továbbá más ügyfél- vagy vendégforgalmat lebonyolító nyilvános helyiségbe ebet beengedni illetve bevinni tilos. Játszóterek területére ebet bevinni pórázon vezetve is tilos. (18) Ebet szabadon engedni csak erre a célra kijelölt helyen, az ebre felügyelő személy vagy a tulajdonos közvetlen felügyelete mellett lehet. 9. Ebtartás speciális szabályai (1) Ebtenyészetet a Ptk. tulajdonjogra vonatkozó szabályai szerint lehet létesíteni, azzal, hogy belterületen, ebtenyészet létesítéséhez a polgármester engedélyét kell kérni. Az engedélyező eljárás során a polgármester megkeresi a közegészségügyi, állategészségügyi hatóságot és kikéri a szakhatósági állásfoglalását, valamint az FCI által elismert ebtenyészet vonatkozásában a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete illetve szerződött partnerei indokolt véleményét, más közösséghez tartozás esetén annak az egyesületnek a véleményét, ahol a tenyésztő tag. A közegészségügyi és állategészségügyi szakhatóságnak kizárólag azt van hatásköre vizsgálni, hogy az ebtenyészet a közegészségügyi és állategészségügyi 8
szabályoknak megfelel-e. A tartható ebek számának meghatározásakor figyelembe kell venni az ingatlan területének nagyságát, az ebek tartására szolgáló ólak és a szomszédos ingatlanok határa közötti védőtávolságot. (2) Az ebtenyésztést korlátozni, illetve megtiltani a jegyzőnek van hatásköre az állatvédelemre, valamint az állattartásra vonatkozó szabályok megsértése esetén. (245/1998 (XII. 31.) Korm. rendelet 7.. (1), 1998. évi XXVIII. tv. Az állatok védelméről és kíméletéről alapján) (3) Eb megőrzés létesítésére is az (1) és (2) bekezdésben foglaltakat az irányadók. 10. Macskatartás (1) Külterületen legfeljebb 5 macska tartható. (2) A község területén lakásonként legfeljebb 2 macska tartható és ezek szaporulata 4 hónapos korig. (3) A többlakásos lakóház közös használatában álló helyiségeiben macskát tartani csak a tulajdonostársak többségének beleegyezésével lehet. A macska által a közös használatú helyiségekben okozott szennyeződést a macska tulajdonosa, tartója köteles eltakarítani. 11. Gyepmesteri eljárás szabályai (1) A kóbor ebek befogásáról, valamint a közterületen elhullott állatok tetemének elszállításáról a gyepmester gondoskodik a bejelentéstől számított 24 órán belül. (1) A gyepmester hetente a szerződésben foglaltak szerinti alkalommal ellenőrzést tart a nagyközség közterületén. A befogásról és a sikertelen befogásról is kötelezettsége a Polgármesteri Hivatal erre felhatalmazott ügyintézőjénél jelentést tenni. A jelentésben fel kell tüntetni a befogott, illetve a befogni megkísérelt eb jellemzőit, tulajdonosának nevét továbbá azonosításra szolgáló egyéb adatait. (2) Akinek a közterületen kóborló gazdátlan ebek sérülést okoztak, illetőleg akiket ezek az ebek veszélyeztetnek, a gyepmestert közvetlenül is értesíthetik. A megfelelő intézkedések kezdeményezése érdekében közvetlenül a gyepmesterhez fordulhat az elhullott állati tetem észlelője is. (3) A gyepmester az értesítésre haladéktalanul köteles megtenni a megfelelő intézkedéseket, valamint azokról a Polgármesteri Hivatal erre felhatalmazott ügyintézőjénél 8 napon belül jelentést köteles tenni. A jelentésben szerepeltetni kell az intézkedést kérő nevét, címét, aki aláírásával köteles az intézkedés megtörténtét igazolni. (4) A befogott ebek megőrzése 14 napig a gyepmesteri telepen történik. 9
(5) A befogott ebek állatorvosi vizsgálat után a felmerült befogási, állatorvosi és tartási költségek térítése ellenében kiválthatóak. Amennyiben a tulajdonos az ebet ki kívánja váltani, a gyepmesternek biztosítania kell a telepre való bejutását. (6) Ha a befogott eb tulajdonosa 14 napon belül nem váltja ki az állatot, azt a gyepmester a helyi állatvédő egyesületek értesítésével egyidejűleg értékesítheti, vagy a hatósági állatorvos rendelkezése szerint kiirthatja. Az állat életét elfogadható ok vagy körülmény nélkül kioltani nem szabad. Elfogadható oknak, körülménynek minősül különösen a gyógyíthatatlan betegség, sérülés, a fertőzésveszély, a másként el nem hárítható támadás megakadályozása, a tudományos kutatás. (7) A gyepmester évente a Polgármesteri Hivatal erre feljogosított ügyintézőjével előre egyeztetett módon legalább kétszer az egész községre kiterjedő befogási akciót szervez a kóbor állatok begyűjtésére. IV. 12. Szabálysértési rendelkezések (1) Aki e rendeletben részletezett előírásokat megszegi - amennyiben cselekménye vagy mulasztása nem esik súlyosabb büntető rendelkezés hatálya alá - szabálysértést követ el, amely miatt 50.000.-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) A szabálysértés elkövetőjével szemben 10.000.- Ft-ig terjedő helyszíni bírság szabható ki. Helyszíni bírság kiszabására a közterület-felügyelő is jogosult. V. Záró rendelkezések 13. (1) Jelen rendelet kihirdetésének napja 2011...lép hatályba. (2) Azon állattartók, akik a kihirdetéskor e rendelet rendelkezéseibe ütköző módodn folytatnak állattartást, 2012. január 1. napjáig kötelesek tevékenységüket e rendelet előírásainak megfelelően megváltoztatni. (3) Jelen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az állattartásról szóló 21/2004. (VII.20.) sz. Kt. rendelet. Nagykovácsi, 2011. október 27. Bencsik Mónika Tóthné Pataki Csilla polgármester jegyző A kihirdetés napja: 2011... 10
Tóthné Pataki Csilla jegyző 11