Polgárőrnap 2015. 2015. évi 2. szám július



Hasonló dokumentumok
Ahol érték a küldemény

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA június (péntek szombat vasárnap) 10.

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

A IX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A X. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA június (péntek szombat vasárnap)

Mozgással az Egészségért!

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vályi Péter Szakképző Iskolai

2014 év. Környezettisztasági hét

Családi nap Nyírszőlősön

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13.

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

Települési Rendezvény Naptár 2009.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására.

Óvodai Tájékoztató / szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Jegyzőkönyv. Napirend. 4./ Közoktatási intézmények 2012/2013. tanévi osztályaira, csoportjaira tett javaslat jóváhagyása

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) web:

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

12/2013. sz. jegyzőkönyv

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/ ottlaka@fre .hu JEGYZŐKÖNYV

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ)

Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. Bázisovi Program

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

ZRÍNYI IFJÚSÁGI KÖR. Kiművelt emberfők által tenni nagy nemzetté a magyart (Széchenyi István) Mi a Zrínyi Ifjúsági Kör (ZIK)?

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam május

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló

Szép Karácsonyi mûsorral ünnepeltek a derekegyháziak

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

JAVASLAT a évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására

Ünnepi programok: augusztus Programok: Augusztus 19.

DÉL-BALATONI. Fenntartói értékelés a 2010/2011-es. tanévről. Zamárdi, Tanulói adatok: IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

8181 Berhida, Kossuth u /88/

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

IKSZT Szolgáltatási és Programterv

E l ő t e r j e s z t é s

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról

SZAKMAI ANYAG. Barátságház felújítása. FALULÁNC Kulturális és Közérdekű Szövetség Daruszentmiklós, Fő utca 61/B.

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Ütemterv AUGUSZTUS

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

2015. évi 3. szám szeptember

I. Ótapolca - Menti Lovas Napok

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

A legférfiasabb oldalad

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP május PAKS

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE ÉV

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok június 2-5.

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

Előkészítő munkák

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP / azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről

A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

Rendezvénynaptár Pestújhelyi Általános Iskola

Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz

Átírás:

Penci Hírek 2015. évi 2. szám július Polgárőrnap 2015 Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, a 2015. június 20-án, Komló-Sikondán tartott XXI. Országos Polgárőr Napon köszöntötte a szövetséghez tartozó 52 ezer polgárőrt. Mint mondta, a kétezer polgárőr egyesület nyilvánvalóan hozzájárult ahhoz, hogy ma Magyarországon kiegyensúlyozott a közbiztonság, de még ennél is nagyobb értéknek tartja, hogy a Polgárőrség egy európai értékű bűnmegelőzési rendszert hozott létre. A penci rendezvényre, a hagyományoknak megfelelően július első szombatján kerül sor. Az árnyas iskolaudvar ideális helyszínnek bizonyult, s programkínálatban sem volt hiány. A főzésben járatosak a katlanok körül szorgoskodtak, s hamarosan messze szállt a finom vaddisznó- és disznópörkölt illata. A húst a Kosdi Földtulajdonosok Vadásztársasága ajánlotta fel. A fák alatt bemutatót tartottak az erőemelők. A Menyes Gusztáv vezette lelkes csapat ugyancsak kitett magáért. A fiatalok saját súlyukat meghaladó 1 nagyságú súlyokkal is megbirkóztak, s maga a hetvenhét éves, kétszeres világbajnok mester is megmutatta, hogy könnyedén elbánik a száznegyven kilóval is. Králik József polgármester is nagyon jó formában volt, hiszen kereken másfél mázsát emelt a feje fölé. A gyerekeket is számos program várta. Volt, aki a kézműveseknél szorgoskodott, mások kipróbálhatták a légpuskalövészetet, kézbe foghatták a fegyverkiállítás tárgyait, de a legnagyobb sikernek a Kalmár Autósiskola autóinak vezetése örvendett. Az apróságoknak egész nap rendelkezésükre állt a körhinta és a trambulin. A nap résztvevői önzetlenségükről is bizonyságot tehettek: a véradó-állomás munkatársai fogadták a donorokat, sőt elsősegélynyújtó tanfolyamot és bemutatót is tartottak. A nap sztárvendége Zsuzsi volt, aki hangulatos műsorával, csengő énekszóval és kiváló hegedűszóval lepte meg a jelenlévőket. Még meg is táncoltatta a bátrabbakat. Jó hangulatú nap volt. Köszönet jár érte minden segítőnek. Képes tudósítás a 2. oldalon.

Képek a polgárőrnapról 2

A kihívás penci napján A Kihívás Napja a világ talán legnagyobb egy napon zajló lakossági sporteseménye. 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egész napos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. Május utolsó szerdáján ezért 0 órától este 9-ig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül. A mozgalom hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett. Hazánkban eddig összesen 1578 település vett részt a vetélkedésben. Ez évben Penc község is csatlakozott az országos kezdeményezéshez. Az óvoda és az iskola növendékei és dolgozói mutattak jó példát arra, hogy egy kis egészséges rendszeres testmozgásra mindenkinek szüksége van. A vetélkedés lényege, hogy a benevezett településeken zajlik a verseny, a résztvevőknek nem kell utazniuk, ez adja népszerűségét. A résztvevők száma évente megközelíti az 1 millió főt, s ezzel ez az egyik legjelentősebb hazai szabadidősport rendezvény. A Magyar Szabadidősport Szövetség által szervezett nap célja az, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz - ezért támogatják olimpikonjaink, sportkiválóságaink is személyes részvételükkel ezt az országos eseményt. Fotó: Zércziné Krcsik Edina és Dudás Dorottya Elballagtak az óvodások Az ember élete korszakokra osztható. A felnövekvő nemzedék életében egy-egy ilyen korszakot zár le a ballagás. Az óvodától, az iskolától, a középiskolától búcsúzunk, sőt a felsőfokú tanulmányokat is hasonló ünnep zárja. Minden fokozatnak más és más a tétje, abban azonban megegyeznek, hogy nagy várakozás előzi meg és a család és az iskola közös ünnepe ez. Ilyen ünnepre készültek a penci Tarkarét Óvoda végzősei is. A szülők, rokonok közül ott volt mindenki, aki csak tehette. A nagyok pedig szép műsort adtak. Nagy biztonsággal léptek a közönség elé, úgy ahogyan illik egy már majdnem iskolásnak. 3

Gyermeknap az iskolában A gyermeknap a világ sok országában ünnepnap. Törökországból ered. Magyarországon 1931-től ünneplik május utolsó vasárnapján. Amerikai támogatás a kitűnő tanulók jutalmazására Penc Község Önkormányzata immár hosszú évekre visszamenőleg jó kapcsolatot ápol az amerikai floridai The American Foundation Hungarian Youth And Culture Inc elnevezésű alapítvánnyal és annak vezetőjével - Penc múltjához is kötődő családja révén Evva Andrással. Az alapítvány rendszeresen támogatja a penci kulturális élet színtereit, programjait. Támogatást iskolabútort, számítógépeket - kapott az iskola, segítséget nyújtott a múzeum újbóli megnyitásához, s ennek révén vált lehetővé Jakus Lajosnak a községünk történetét feldolgozó könyv kiadása. A penci iskola hagyományai szerint a vidám programot minden évben az intézmény hatodikos osztálya szervezi. Az idei ünnepségre is nagy lelkesedéssel készültek a diákok Szádoczki Bálint tanár úr vezetésével. A tanulóknak egy hét állomásból álló akadálypályát kellet teljesíteniük. Minden helyszínen valamiféle különleges feladat várt rájuk. Próbára tehették ügyességüket, de logikai készségüknek is jutott szerep. Fotó: Zércziné Krcsik Edina A támogató és a támogatott közös döntése értelmében a fenti összegből ez évben a kitűnő eredményt elért iskolai tanulókat kívánja jutalmazni. A jutalmakat az augusztus 20-én megrendezendő falunapon adják át. 4

Új autót nyertek a polgárőrök A polgárőr egyesület segítése érdekében egy pályázatot írt Králik József polgármester és Dr. Babinka Magdolna jegyző. A Magyar Vidékfejlesztési Hálózat pályázatán sikerrel szerepelt az egyesület és elnyerte azt a támogatást, amelynek révén megvásárolható egy Suzuki vitara 1,6-os diesel autó. A pályázat száz százalékban fedezi az autó 6.143.750 Ft-os vételárát. Ilyen gépjárművet fog vásárolni az egyesület. Küldjön egy képet! A penci múzeum, a településünk történetéhez fűződő régi képek gyűjtését határozta el. Örömmel vennénk minden olyan képet, amely a falu múltját, az itt élők életét mutatja be. Olyan képekre számítunk, amelyek a falut, a régi népviseletet, háborús időszak penci emlékeit (például katonafotókat), az egykoron itt élő, valamint az elszármazott családok hétköznapjait és ünnepeit ábrázolják. A képeket lemásoljuk, s visszaadjuk a tulajdonosának. A digitális változat a múzeum archívumába kerül, s közülük egyet-egyet a helyi újságban is bemutatunk. Az alábbi képet Lovászy Attilánétól kaptuk, s az 1954-55-ös tanév során végzett nyolcadikos osztályt ábrázolja Jakus Lajos igazgató és a tanáraik társaságában. Bizonyára sokan felismerik magukat azok közül, akik épp hatvan évvel ezelőtt fejezték be tanulmányaikat a penci iskolában. 5

Ingyenes zöld hulladékos zsákok Penc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött a 2015. március 25-én tartott ülésén, hogy azon penci állampolgároknak, akik kommunális adót fizetnek, 2015. évtől évente négy darab, zöldhulladék gyűjtésére alkalmas zsákot ingyen biztosít. A zsákokat az önkormányzatnál lehet igényelni, illetve átvenni. QR-kód a múzeumon Ha valaki gyalogosan sétál el a penci múzeum előtt, egy kis táblára lehet figyelmes, amelyet a múzeum kerítésére rögzítettek az intézmény névtáblája mellé. A laikus szem számára haszontalan kis ábra valójában rendkívül sok és fontos információt tartalmaz. Manapság egyre több embernek van okostelefonja, amelyben van QR-kód olvasó, s amellyel ezt az ábrát lefényképezve egy sor információt megtudhatunk a múzeumról. Valójában a múzeum honlapjára irányítja át a látogatót. Mi is az a QR-kód? Ez tulajdonképpen egy kétdimenziós vonalkód (valójában pontkód), amit a japán Denso- Wave cég fejlesztett ki 1994-ben. Nevét az angol Quick Response (=gyors válasz) rövidítéséből kapta, egyszerre utalva a gyors visszafejtési sebességre, és a felhasználó által igényelt gyors reakcióra. Rendkívül népszerű Japánban, ahol számos plakáton, hirdetésen szerepel és a legtöbb mobiltelefon is képes értelmezni. Jó tulajdonsága, hogy bármilyen irányból készülhet róla fénykép vagy szkennelt kép, nem kell törődni a kód helyes tájolásával. Ez azért lehetséges, mert a kód megfejtésére, dekódolására szolgáló programok a három sarokban elhelyezett jellegzetes, minden QR-kódban azonos minta alapján el tudják dönteni, milyen irányban kell a kód pontjait értelmezni, feldolgozni, még akkor is, ha a kódbélyegről készült kép teljesen ferde. A QR-kód (mobilkód) felhasználása az iparban, logisztikában, termelésben kialakított adathordozóként, könnyű használata miatt egyre jobban terjed. A QR-kód (mobilkód) rendkívül alkalmas adathordozóként való felhasználásra hirdetésekben, nyereményjátékokban és reklámokban. Ezenkívül alkalmas egyéb marketing eszközként való felhasználásra, illetve internetes üzenethordozóként (webcím, üzenet, sms, névjegy, GPS koordináták stb.). A nyolcéves álmából immár két éve felébredt múzeumunk látogatottsága érdekében minden modern eszközt fel szeretnénk használni arra, hogy ismertsége mind szélesebb körben elterjedjen. Egy lehetőség ezek közül ez az aprócska tábla. 6

Diákmunka Penc Község Önkormányzata ez évben is élni kívánt azzal a lehetőséggel, hogy egy pályázati támogatás révén lehetőséget nyújtson a középiskolába járó penci fiataloknak arra, hogy a nyári szünetben munkát vállalva egy kis zsebpénzhez jussanak. Július hónapra azonban csak öt fiatal fogadására nyílt lehetőség, ezért a szóba jöhető fiatalok úgy döntöttek, hogy sorsolás útján dőljön el, hogy ki juthat ily módon keresethez. A diákok a parkrendezési munkákban locsolás, a padok, kerítések festése, a múzeum takarítása munkákban nyújtanak segítséget, de előfordul, hogy levelek kézbesítését is feladatul kapják. Reméljük, hogy augusztus hónapra nagyobb keretszámot kap az önkormányzat, így még több fiatal részesülhet a diákmunka támogatásában. Képek az iskolai ballagásról Fotó: Sintár Anita 7

FALUNAPI ÜNNEPSÉG AUGUSZTUS 20. TERVEZETT PROGRAM 16.40-től - Keszegi Kincskereső Táncegyüttes és Keszegi Népdalkör 17.00-től - Csővári Muskátli Hagyományőrző Egyesület 17.30-tól - A főzőverseny eredményhirdetése 18.00-tól - Hegedűszó Zsuzsival 14.00 órakor - Maszk Bábszínház: A furfangos csodadoktorok Bábjáték óriásbábokkal és élő szereplőkkel 19.00-től - Dred és Doris együttes koncertje 15.05-től - Megemlékezés Szent István királyról Köszöntőt mond: Harrach Péter országgyűlési képviselő 15.15-től - Králik József polgármester köszöntője A kitűnő tanulók jutalmazása 15.30 órakor - A penci egyházak köszöntője és kenyéráldás 15.50-től - A Penci Tarkarét Óvoda növendékeinek műsorösszeállítása 16.00-tól - A Gerengay Vilma Hagyományőrző Egyesület műsora 16.20-től - A Menyecskehegyi Népdalkör műsora 20.00-tól - Legszebb operettjeinkből - Kálmán Imre műsora 21.15-től - Utcabál Kézműves foglalkozások, arcfestés, kézműves vásár Főzőverseny Minden érdeklődőt szeretettel vár a programokra és egy tál ételre Penc Község Önkormányzata. Penci Hírek Penc Község Önkormányzatának alkalmi kiadványa Felelős kiadó: Králik József polgármester Szerkesztő: Végh József mkl 8