A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. 2014. évi pénzügyi terve A Balatoni Integrációs Kft. célja, hogy a régió fejlesztésében 2000 óta végzett sikeres tevékenységét, szakmai tapasztalatát felhasználva segítse a régió fejlesztési céljaihoz illeszkedő beruházások, fejlesztések megvalósítását, forrás szerzését, szakmai együttműködések kialakítását. Fontosnak tartjuk, hogy a beruházások előkészítése mellett segítsük a fejlesztések megvalósítását, figyelemmel kísérjük működésüket. Célunk a régióba behozni minden olyan szaktudást és anyagi tőkét mely hozzájárul a régió fejlesztéséhez. Elkötelezettséget érzünk az iránt, hogy a helyi értékekre építve új, innovatív lehetőségek megvalósításával segítsük elő a Balaton megújulását. 1. HUMÁNERŐFORRÁS ÁLLOMÁNY A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft, az Alapító Okiratában foglaltak szerint alaptevékenységeként a Tanács tevékenységi köréhez kapcsolódó, szakmai, operatív feladatokat látja el. A Kft. főállású munkatársainak száma 21 fő (+ 3 fő GYES-en). A Kft. személyi állománya az alábbi feladatokat látja el: 9 fő végzi a Kft. feladataihoz kapcsolódó szakmai munkát, mely magába foglalja a BFT tevékenységéhez kapcsolódó feladatok, illetve a Kft. vállalkozási tevékenységéhez tartozó feladatok elvégzését. 2 fő látja el a titkársági, fenntartói feladatot (1 fő 8 órás, 1 fő 6 órás). 3 fő foglalkozik a Kft, és a Kft. feladatköréből adódóan a BFT pénzügyeinek bonyolításával. 6 fő foglalkozik a Balatonra vonatkozó gazdaságszociológiai, társadalomtudományi kutatások végzésével, tervezési feladatok ellátásával a Társadalomtudományi Kutatócsoport keretein belül Balatonfüreden (1 fő 6 órás) 1 fő munkatársunk keszthelyi központtal végzi a Balaton nyugati térségéhez kapcsolódó koordinációs feladatokat. A 2013-hez képest a Kft. alkalmazottainak száma 3 fővel növekedett, és egy kolléganő visszajött GYES-ről. Az új munkatársak határozott időre, adott projekt keretében ellátandó feladatra kerültek felvételre. 2. SZAKMAI TEVÉKENYSÉG 2014. évre a Kft. tevékenységének szerkezetében jelentős változást nem tervezünk, továbbra is három fő feladatcsoport lesz a jellemző: BFT munkaszervezeti feladatok, Többletforrás bevonása a régió fejlesztésére, Vállalkozási tevékenység. I. BFT munkaszervezeti feladatok: A munkaszervezeti feladatok a BFT munkatervében kerülnek meghatározásra. Jelentős változás a 2013. évhez képest nem várható. Ezen tevékenységeket 2 csoportba sorolhatóak: - BFT munkaszervezeti feladatok - BFT munkaszervezeti célfeladatok 1
BFT munkaszervezeti feladatok A BFT munkaszervezeti feladatok várhatóan a 2013. évi feladatokhoz hasonlóan alakulnak, azzal a kiegészítéssel, hogy markánsan megjelenik a 2014-20 tervezési időszakhoz kapcsolódó tervezési munka, valamint az MNV Zrt-vel megvalósuló együttműködés esetén az állami tulajdonban lévő területek hasznosításának vizsgálata. A BFT feladatainak főbb témakörei: 1. A 2014-20 fejlesztési időszakra vonatkozó tervezési feladatok ellátása; tervezési dokumentumok elkészítése koncepció, stratégia, operatív program, intézményfejlesztési program, végrehajtási módszertan projektfejlesztés a régió fejlesztési céljaihoz, intézkedéseihez illeszkedő projektek gyűjtése, fejlesztése, az egyes Operatív Programokhoz a Balatoni fejlesztések megvalósulását szolgáló háttéranyagok készítése, a térség szereplőinek bevonása a tervezési folyamatba, 2. A Balaton régió fejlesztésére fordítható hazai fejlesztési forrás hatékony felhasználása; 3. A Balaton régiót érintő jogszabályok kialakításában, felülvizsgálatában, végrehajtásában való közreműködés; 4. Folyamatos információ biztosítás a Tanács és a régió fejlesztésével kapcsolatban a Balaton fejlesztésében érdekelt szervezetek, sajtó részére; 5. Balaton Fejlesztési Koncepció, stratégia, tervek megvalósulásának vizsgálata, monitoringja; 6. Nemzetközi és a határmenti kapcsolatok fejlesztése, együttműködések támogatása. BFT munkaszervezeti célfeladatok A BFT célfeladatok keretében folytatni kívánjuk a Tanács több évre visszanyúló programjait, projektjeit: o Mozdulj Balaton sport programsorozat a balatoni strandokon a szabadidős sport lehetőségek biztosítása, o A Balatoni Regionális Monitoring Rendszer üzemeltetése. A rendszer elsősorban vízminőségi és hidrológiai adatokat gyűjt, melyek alapját képezik a közép és rövidtávú kutatásoknak, elemzéseknek, valamint adatbázist biztosít a Balatonnal foglalkozó szakmai szervezeteknek. Fontos, hogy egy évben se maradjon ki az adatok gyűjtése, folyamatos legyen, mert ellenkező esetben megszakad az adatsor, és ellehetetleníti a már meglévő adatok elemzését, esetleg fals következtetések levonását eredményezné. o BFT 2014 évi fejlesztési forrás felhasználásához kapcsolódó feladatok lebonyolítása o A korábbi évek BFT fejlesztési forrás felhasználásának ellenőrzéséhez, jelentési kötelezettségekhez kapcsolódó feladatok ellátása. o 2014-20 időszakra vonatkozó tervezési feladatok ellátása a fent meghatározott szakmai tartalommal ÁROP projekt lebonyolítása. o Balatoni Közösségi Közlekedés fejlesztési projekt lebonyolítása. 2013. január 1. és 2014. december 31. között kerül megvalósításra a Balatoni Integrációs Kft. vezetésével beadott Balaton Régiós közlekedésfejlesztési projekt a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében. 2
II. Többletforrás bevonása a régió fejlesztésére A./ Nemzetközi projektek kidolgozása, megvalósítása A nemzetközi projektek továbbra is meghatározó szerepet fognak betölteni a Kft. életében. 2014. évben új projekt indítását nem tervezzük. A tevékenység a 2013. évben már folyamatban lévő projektek folytatását tartalmazza: Régiók együttműködése a bioenergetikai tudástranszfer és az energiahatékonyság területén REBE (Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013) A Kft részt vesz a Pannon Egyetem Georgikon Kara vezetésével, 9 nemzetközi partner bevonásával 2010. októberében indult projekt megvalósításában. A projekt elemei: energiahatékonysági- ill. képzési stratégia kidolgozása, szaktanácsadás, szakemberek továbbképzése, energetikai technikus képzés kidolgozása, felnőtt szakmai továbbképzés kidolgozása a rossz energiahatékonyságú, régi épületek felújítására. Az eredmények hosszútávon történő fenntartása a magyar-osztrák közös szakemberképzésen alapul, ennek során tanár- és diákcsere valósul meg, ezzel is erősítve a határon átnyúló együttműködést és tapasztalatcserét. A Kft. feladata a projekt kommunikációs feladatainak elvégzése (rendezvény szervezés, tájékoztató anyag készítés, stb). A projekt tervezett befejezési időpontja: 2014. június 30. BE-NATURE Natura 2000 területek hatékonyabb irányításának/kezelésének megvalósítása (BEtter management and implementation of NATURa 2000 sites) A projekt célja javítani az élőhelyek, valamint a természet és a biológiai sokféleség védelmét Natura 2000 területeken. A projekt segít elérni a Fauna-Flóra-Élőhely Direktívában (92/43 EEC) megfogalmazott célokat a partnerek közötti tapasztalatok, legjobb megoldások megosztásának elősegítésével, a stratégiai tervezés, feladattervek összeállítás során. A projekt keretében elkészült a célterület (Szigliget melletti terület) kezelési terve, mely alapján 2013- ban megvalósult a 8,5 ha-os élőhely védelmével kapcsolatos beavatkozás (területtisztítás, élőhelyrehabilitáció), valamint a teljes Tapolcai medencére elkészül a tájkezelési terv. A környezetvédelemre való figyelemfelhívás és a környezettudatos viselkedésre való ösztönzés érdekében 2013. május, június és szeptember hónapban a projekt keretében 684 általános iskolás diák és kísérő tanára vehetett részt ismeretterjesztő kiránduláson a Kis-Balaton fokozottan védett természetvédelmi területen és a kápolnapusztai bivalyrezervátumban. A projekt 2014. január 31-én lezárult. Lake Admin / Tavak helyreállítására/rehabilitációjára irányuló kezdeményezés a regionális közigazgatás szintjén A projekt célja a regionális fejlesztési politikák hatékony javítása, kapcsolódva az ágazati tervekhez és programokhoz a vízgazdálkodás témakörében különösen a természetes és mesterséges tavak, víztározók rehabilitációja, kezelése terén. A projekt keretében 2013. év során a bevált, jó vízgazdálkodási gyakorlatok összegyűjtésére, rendszerezésére került sor az Európai Tómegőrzési Archívum létrehozásával. Továbbá elemzésre kerültek a 2014-2020 közötti tervezési időszakra vonatkozó fejlesztési dokumentumok, stratégiák a vízgazdálkodás témakörének figyelembe vételével. Tourage - az időskori turizmus fejlesztési lehetőségeinek feltárása A projekt célja az időskori turizmus fejlesztési lehetőségeinek feltárása a nemzetközi jógyakorlatok elemzésén, értékelésén keresztül. 2012. évi helyzetfeltáró munka keretében elkészült az időskori turizmusra vonatkozó regionális analízisünk, mely kiterjed a turisztikai kereslet és kínálat elemzésére, valamint a jövőbeli demográfiai változások bemutatására. Kiválasztásra és kidolgozásra került 5 db régiós és dél-dunántúli jógyakorlat, és elindult az időskorú turisták igényeinek felmérésére 3
vonatkozó kérdőíves lekérdezés. 2013-ban elkészült két kérdőíves felmerés a hazai és a külföldi időskorú turisták körében, és elkezdődött a projekt megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozása, mely 2014-ben fejeződik be. INTourAct Integrated Tourism Action Plans for SEE excellence Integrált Turisztikai Cselekvési Tervek a Délkelet-Európai országok érdemeire/értékeire vonatkozóan A projekt célja: integrált és fenntartható turisztikai cselekvési tervek kidolgozása a települési területek megközelítési szempontjából, ami hozzájárul a funkcionális régiók fenntartható fejlődéséhez. 2013-ban a projekt keretein belül 4 workshop került megrendezésre környezetvédelem, kultúra-kulturális örökségvédelem, innováció-szakmai kompetenciák, mobilitás témakörökben. A workshopok eredményeképpen elkészült az adott tématerületekhez kapcsolódó SWOT analízis, mely a későbbi cselekvési terv alapját képezi. 2013-ban kifejlesztésre került egy internetes platform, mely az érintett partner régiókat mutatja be, és lehetőséget biztosít turisztikai attrakciók bemutatására is. A platform technikai hátterének elkészülte után 2014- ben kerülnek feltöltésre a Balatont érintő turisztikai attrakciók. Active Ageing Osztrák-Magyar határon átnyúló projekt A projekt az időskorúak társadalmi bevonására irányul a Keszthelyi és az osztrák schneeberglandi kistérség részvételével. A projekt elemei: időskorúak társadalmi bevonási lehetőségeinek vizsgálata, mintaprojektek kidolgozása. A projekt keretében demográfiai analízis készül a felmerülő lehetőségek, kihívások megvitatására, létrehozásra kerül az aktív idősek interregionális hálózata, és kidolgozásra kerülnek az idősek életminőségének javítására vonatkozó további pilot projektek. A Kft fő tevékenységeként társadalomtudományi kutatást végzett a Keszthelyi Kistérség területén. 250 időskorú és 50 fiatalkorú lakos bevonásával kérdőíves vizsgálat zajlott, az érintett polgármesterek, intézmények és civilek körében interjúsorozatot végeztünk, valamint statisztikai adatokon alapulva demográfiai elemzést készítettünk. Az kutatás eredményeinek szintézise 2013. év végén kezdődött meg. A projekt: 2014-ben zárul. CO-HU CODE: Joint Planning CODE - Közös Tervezés és Együttműködés a Határmenti Térség Hosszútávú Fejlesztéséért A projekt fő célja a határmenti térség versenyképességének növelése és a turisztikai kínálat bővítése, közös tervezési együttműködés révén. Elkészítésre kerülő dokumentumok: Zala megye gazdasági tudományos innovációs döntéstámogató hálózat létrehozására irányuló koncepció, a térségre vonatkozó TDM tanulmányt, valamint a horvát partnerekkel közösen tervezési dokumentum a térségi fejlesztések ösztönzése érdekében. A projekt keretében 2013-ban az adminisztratív teendők mellett sor került egy horvátországi projekt meetingre, valamint a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. által szervezett projekt nyitókonferenciára. A projekt szakmai része 2014. februárjában indul. CO-HU ATDS: Amusement Tourism Development Strategy* /("Élményturizmus Fejlesztése a Határmenti Térségben/") A projekt átfogó célja a határmenti térség turizmusának fejlesztése, kiemelt figyelmemmel az élményt-nyújtó, tematikus turisztikai szolgáltatások ösztönzésére. A projekt keretében részletes tanulmány készül a tematikus élményparkok létrehozására és fejlesztésére vonatkozóan. A projektben fő hangsúlyt kap Koprivnica városában egy természettudományi,- technológiai park, a Balaton régióban pedig egy családbarát élményfürdő fejlesztésére irányuló tanulmány 4
kidolgozása. Mindezek mellett egy közös élményturizmus fejlesztési stratégia is kidolgozása kerül. A projekt megvalósítása alatt kiemelt szerepet játszik a nyilvánosság folyamatos tájékoztatása és az elkészült projekteredmények széles körben történő terjesztése. A projekt 2013. november 1. és 2015. február 28. között valósul meg. A 2013-as évben a projekttel kapcsolatban adminisztratív teendők voltak, a nyitókonferencia várhatóan 2014. február végén kerül megrendezésre, ezt követően indul el majd a projekt szakmai részének kidolgozása. B./ Hazai projektek kidolgozása, megvalósítása Natura 2000 területek kezelési tervének elkészítése A BKÜ területén 11 Natura 2000 terület található, melyek kezelési tervének elkészítésére a Kft. támogatást nyert. A kezelői tervek elkészítését a Balaton-felvidéki Nemzeti Park közreműködésével fogjuk kidolgozni. A fenntartási terv főbb elemei: o A tervezési terület alapállapot jellemzése o Veszélyeztető tényezők o Kezelési feladatok meghatározása Természetvédelmi célkitűzés, a terület rendeltetése Kezelési javaslatok Kutatás, monitorozás A kezelési javaslatok megvalósításának lehetséges eszközei a jogszabályok és a tulajdonviszonyok függvényében A kezelési tervek 2013 január 1. és 2014. június 30. között kerülnek kidolgozásra. III. Vállalkozási tevékenység A Kft. vállalkozási tevékenysége több részből áll: környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási programok és tervek készítése (1), Pályázatfigyelés (2), Pályázatírás (3), Projektmenedzselés (4), Felmérések, elemzések készítése (5), Részvétel szakmai projektek kidolgozásában (6), Külső szervezetek számára pénzügyi, számviteli feladatok ellátása (7). Környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási programok készítése (1) A Kft. vállalkozási tevékenysége keretében összetett, komplex tervezői munkát végez, mint például a környezetvédelem általános szabályairól, valamint a hulladékgazdálkodásról szóló törvény előírásainak megfelelő környezetvédelmi tervek, koncepciók, beruházáshoz kapcsolódó környezeti hatásvizsgálatok, elemzések, hulladékgazdálkodási rendszerek kialakítására vonatkozó tervek, dokumentációk elkészítése, azok felülvizsgálata települési, kistérségi, regionális szinten. 5
Pályázatfigyelés, Pályázatírás, Projektmenedzselés (2) (3) (4) A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. vállalkozási tevékenység keretében több szervezet számára is végez pályázatfigyelési, pályázatírási és projektmenedzseri tevékenységet. 2014. év folyamán ezen tevékenységünket folytatni kívánjuk. Felmérések, elemzések készítése (5) A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. gazdaságszociológiai kutatócsoportja jelentős szakmai gyakorlattal rendelkezik gazdaságszociológia, társadalmi elemzések felmérések készítésében. Ezen kapacitásunk kihasználására vállaljuk régiós, kistérségi, mikrorégiós és települési szintű kutatások, elemzések elvégzését többek között a következő témákban: gazdasági összehasonlítások, elemzések, a tárgyi és az intézményi infrastruktúra állapota, a helyi társadalom szegmenseinek jellemzői, a turizmusban érintett szereplők gazdasági és társadalmi tulajdonságai, környezettudatossága, stb. Részvétel szakmai projektek kidolgozásában (6) A Kft. jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik hazai, nemzetközi, beruházási típusú, illetve tanulmányok, programok, szakmai együttműködések kidolgozására irányuló projektek előkészítésében, megvalósításában. Külső szervezetek számára pénzügyi, számviteli feladatok ellátása (7) A Kft. vállalkozási tevékenység keretében vállalja külső szervezetek, civil szervezetek, vállalkozások pénzügyi, számviteli feladatainak ellátását. 2013. évben két civil szervezet számára végeztük ezt a tevékenységet, melyet továbbra is folytatni kívánunk. A vállalkozási tevékenység keretében 2014-ban várhatóan a projektmenedzselési tevékenységünk kerül előtérbe a már folyamatban lévő projektek menedzselése révén, mivel kevés pályázati felhívás várható, valamint a kapacitás jelentős részét leköti a BFT forrás menedzselése, illetve a 2014-20 időszakra szóló tervezési feladatok ellátása. Az egyes tevékenységek keretében elvégzendő feladatok pénzügyi jellemzőit a Pénzügyi terv táblázata tartalmazza. 3. PÉNZÜGYI TERV A Kft. működési jellegű tevékenységét tekintve 2014. évben a 2013. évihez hasonló szerkezetű finanszírozást tervezünk. Előzetesen a 2014. évi tevékenységünket 314,9 millió Ft bevétellel tervezzük, melyből 149,4 millió Ft a Kft. működési jellegű kiadásait fedezi, 165,5 millió Ft pedig a Kft által megvalósítandó programok keretében külső szakértők, szolgáltatók által elvégzendő tevékenységek forrását biztosítja. A Kft. tevékenysége ellátásához szükséges bevételeket több forrás biztosítja: 1. a BFT megbízásából, közhasznúsági szerződés keretében ellátott feladatok végrehajtására biztosított forrás - működési költség 2014. évben 65 millió Ft. 2. a BFT célfeladatok végrehajtására vonatkozó támogatások, bevételek 2014. évben az alábbi feladatok megvalósítását finanszírozzák: o Mozdulj Balaton sport programsorozat EMMI és önkormányzati forrás, o A Balatoni Regionális Monitoring Rendszer üzemeltetése. o BFT 2014 évi fejlesztési forrás felhasználásához kapcsolódó feladatok lebonyolítása NFM menedzselési díj. 6
o A korábbi évek BFT fejlesztési forrás felhasználásának ellenőrzéséhez, jelentési kötelezettségekhez kapcsolódó feladatok ellátása korábbi években elhatárolt NFM menedzselési forrás. o 2014-20 időszakra vonatkozó tervezési feladatok ellátása ÁROP projekt lebonyolítása KIM forrás. o Balatoni Közösségi Közlekedés fejlesztési projekt lebonyolítása DDROP forrás. 3. többletforrás bevonása a régió fejlesztésére - Nemzetközi és hazai projektek 4. a Kft. vállalkozási tevékenységéből származó bevétel. A Kft. pénzügyi tervének bevételi oldalát a mellékelt táblázat tartalmazza: Az egyes programok bevétele mellett igyekeztünk feltüntetni a program során már most, előre ismert kifizetési kötelezettséget is. Ezek a kötelezettségek az alvállalkozói teljesítéseket, a projekt végrehajtása során biztosan felmerülő, a Kft. működési kiadásaihoz (bér + rezsi) nem kapcsolódó kiadásokat takarja, pl.: külső szakértői díjak, eszközbeszerzés, workshop rendezés költségei (szállás, étkezés, oktatói díj), kiadványok készítése. A Kft. várható pénzügyi lehetőségei: A Kft. 2014. évre az alábbi főbb bevételekkel számol: megnevezés BFT munkaszervezeti feladatok 2014. évi bevétel külső kifizetések Kft. működési jellegű 1 BFT működési támogatás 65 000 000 20 000 000 45 000 000 BFT munkaszervezeti célfeladatok 2 Egyedi szennyvíz forrás menedzselési díja 5 000 000 1 500 000 3 500 000 3 ÁROP tervezés 92 190 517 60 000 000 32 190 517 4 Közlekedésfejlesztési projekt 5 599 072 6 221 191-622 119 5 Fejlesztési forrás menedzselés 8 000 000 1 000 000 7 000 000 6 7 Integrált monitoring rendszer fejlesztése, működtetése Előző évi fejlesztési források 2013 évi feladatok menedzselési díja Többletforrás bevonása a régió fejlesztésére 0 2 000 000-2 000 000 1 300 000 1 300 000 8 REBE (HU-AU projekt) (95%) 1 575 401 1 112 193 463 208 9 Be-Natura (95%) 3 790 500 3 570 000 220 500 10 Tourage (95%) 7 927 026 3 725 000 4 202 026 11 Lake Admin 18 696 627 9 714 900 8 981 727 12 Intouract 13 871 900 9 238 000 4 633 900 13 Active Ageing 8 291 156 4 986 980 3 304 176 14 CO-HU CODE 16 050 771 7 741 980 8 308 791 15 CO-HU ATDS 20 875 794 14 155 000 6 720 794 7
megnevezés 2014. évi bevétel külső kifizetések Kft. működési jellegű 16 Nemzetközi projektek önerő finanszírozása - 2013. évi elhatárolás 4 500 000 0 4 500 000 17 Natura 2000 kezelői tervek 20 733 819 15 271 199 5 462 620 Vállalkozási tevékenység 18 Pályázatírás 200 000 200 000 19 Projektmenedzsment, projekt kidolgozás 19 509 777 5 207 156 14 302 621 20 Szakértői tevékenység (Felmérések, elemzések, tervek készítése) 944 882 0 944 882 21 Pénzügyi, számviteli feladatok végzése 840 000 840 000 Összesen: 314 897 242 165 443 599 149 453 643 Összegezve, a Kft. feladatai 4 nagy csoportba sorolhatóak, melyek finanszírozási megoszlását és százalékos arányát az alábbi táblázat tartalmazza: Forrás Bevétel [Ft] [%] Kft. finanszírozás [Ft] 1. BFT munkaszervezeti alapfeladatok 65 000 000 21% 45 000 000 2. BFT munkaszervezeti célfeladatok 112 089 589 36% 41 368 398 3. Többletforrás bevonása a régió fejlesztésére 116 312 994 37% 46 797 742 4. Vállalkozási tevékenység 21 494 659 7% 16 287 503 Összesen: 314 897 242 149 453 643 Mivel a BFT-től átvett feladatok finanszírozása nem fedezi teljes mértékben a Kft. jelenlegi munkaerő állományának fenntartását, ezért a jelentős szaktudást felhalmozott munkaerő megtartása érdekében a Kft. vállalkozói tevékenysége, valamint nemzetközi és hazai projektekben való részvétel révén biztosítja a szükséges többletforrást. A 2014. évi bevételek részletezése 1. BFT munkaszervezeti alapfeladatok: BFT működési támogatás (1) 2014. évben várható támogatás 65 millió Ft, mely a munkaszervezeti feladatok mellett tartalmazza az MNV Zrt-vel közös finanszírozásban ellátásra kerülő, az állami területek hasznosítására vonatkozó program BFT által biztosítandó forrását, és 20 millió Ft külső szakértői díjat regionális projektek fejlesztésére. 2. BFT munkaszervezeti célfeladatok A BFT működéséhez kacsolódó célfeladatok végrehajtására 112 millió Ft áll rendelkezésre. A forrás részletes felosztása: 8
5 000 e Ft egyedi szennyvízrendszerek fejlesztésére vonatkozó BFT pályázat menedzselési díja (2), A BFT 2013. évi NFM forrásmaradvány terhére lehetőséget kapott az egyedi szennyvíztisztító kisberendezések támogatására. A forrás pályázati úton kerül felhasználásra, melynek lebonyolítási feladatait a munkaszervezet végzi. 92.190.517,-Ft ÁROP tervezési projekt megvalósítása (3), A BFT és a munkaszervezet 100 millió Ft támogatásban részesült a 2014-20 időszakra vonatkozó tervezési dokumentumok elkészítésére, tervezési feladatok ellátására. 2013. évben a tevékenység kisebb része, 7,8 millió Ft értékben megvalósult. A fennmaradó támogatás 2014. szeptember 30-ig kerül felhasználásra. 5.599.072,-Ft Közlekedésfejlesztési projekt (4), A Balaton Régió közlekedésfejlesztési projektje a Dél-Dunántúli Operatív Program támogatásával valósul meg, a projekt 90%-os támogatásával. A Kft. a projekt keretében a projekt előkészítésével és tájékoztatási kötelezettségével kapcsolatos feladatokat látja el. 8 000 e Ft BFT 2014. évi fejlesztési forrás menedzselési díja (5), A BFT 2014. évben 220 millió Ft fejlesztési forrással rendelkezik. A forrás részben pályázati úton, részben egyedi döntéssel kerül felhasználásra, melynek lebonyolítási feladatait a munkaszervezet végzi. 1.300 e Ft - előző években nyújtott BFT támogatáshoz kapcsolódó menedzselési, ellenőrzési feladatok ellátása (7), Az előző évek fejlesztési forrásainak felhasználásához kapcsolódó menedzselési tevékenység a projektek lezárását követő 5 évig áll fenn. 2009. évben a Kft. költségvetése lehetővé tette a következő évek menedzselési feladatainak finanszírozására vonatkozó összeg elkülönítését, melyet évenként egyenlő részletben építünk be a Kft. adott évi költségvetésébe. 3. Többletforrás bevonása a régió fejlesztésére REBE bioenergetikai tudástranszfer és az energiahatékonysági projekt (8) A projekt 2010. október 1.-től 2014. június 30-ig tart, és 95 % EU és hazai társfinanszírozású támogatás mellett 17.812 EUR támogatással valósul meg. Kft. A projekt tájékoztatási tevékenységében vesz részt. A 2014-re eső támogatás összege 1,5 millió Ft. Be-Nature projekt (9) A projekt 2011. februárjában indult és 2014. január 31-ig tartott, 95 % EU és hazai társfinanszírozású támogatás mellett 188.005 EUR támogatással valósul meg. A 2014-re eső támogatás összege 3,8 millió Ft. TOURAGE (10) A projekt 2012. I negyedévében indult és 2014. december 31-ig tart, 95 % EU és hazai társfinanszírozású támogatás mellett 126.350 EUR támogatással valósul meg. A 2014-re eső támogatás összege 7,9 millió Ft. Lake Admin (11) A projekt 2012. I negyedévében indult és 2014. december 31-ig tart, 95 % EU és hazai társfinanszírozású támogatás mellett 167.700 EUR támogatással valósul meg. A 2014-re eső támogatás összege 18,7 millió Ft. Intouract (12) A projekt 2012. év végén indult és 2014. június 30-ig tart, 95 % EU és hazai társfinanszírozású támogatás mellett 167.700 EUR támogatással valósul meg. A 2014-re eső támogatás összege 13,8 millió Ft. 9
Active Ageing (13) A projekt 2013. január 1-én indult és 2014. december 31-ig tart, 95 % EU és hazai társfinanszírozású támogatás mellett 167.700 EUR támogatással valósul meg. A 2014-re eső támogatás összege 8,3 millió Ft. CO-HU CODE: Joint Planning CODE - Közös Tervezés és Együttműködés a Határmenti Térség Hosszútávú Fejlesztéséért (14) A projekt 2013. október 1-én indult és 2015. január 31-ig tart, 95 % EU és hazai társfinanszírozású támogatás mellett 105.811 EUR támogatással valósul meg. A 2014-re eső támogatás összege 16 millió Ft. CO-HU ATDS: Amusement Tourism Development Strategy* /("Élményturizmus Fejlesztése a Határmenti Térségben/") (15) A projekt 2013. november 1-én indult és 2015. február 28-ig tart, 95 % EU és hazai társfinanszírozású támogatás mellett 69.406 EUR támogatással valósul meg. A 2014-re eső támogatás összege 20,8 millió Ft. Nemzetközi projektek önerő finanszírozása (16) A 2013. évi beszámoló előzetes számai alapján a Kft-nek lehetősége lesz 4,5 millió Ft elhatárolására a 2014. évben megvalósuló nemzetközi projektjeinek önerejének finanszírozására. Natura 2000 kezelői tervek (17) A projekt 2013. január 1-én indult és 2014. június 30-ig tart, 100 % támogatás mellett 26,2 millió Ft támogatással valósul meg. A 2013-ra eső támogatás összege 17,4 millió Ft. 4. Vállalkozási tevékenység Pályázatfigyelés, pályázatírás (18) A Kft. vállalkozási szerződés keretében végez folyamatos pályázatfigyelést és pályázatírást. Projektmenedzsment, projektkidolgozás (19) Egyrészt a pályázatírási tevékenységhez kapcsolódóan, másrészt attól függetlenül a Kft. részt vesz fejlesztési projektek kidolgozásában, megvalósíthatósági tanulmányok készítésében, projektek, beruházások lebonyolításában. A tevékenységet az év során folyamatosan végezzük. A Kft. jelenleg 7 projekt kidolgozásában, megvalósításában vesz részt. Szakértői tevékenység (Felmérések, elemzések, tervek készítése) (20) A Kft. évek óta folyamatosan végez a térség önkormányzatai részére tervezési programozási tevékenységet a környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási témakörben, illetve komoly szakmai háttérrel rendelkezik felmérések, elemzések, szakmai háttéranyagok, döntés megalapozó tanulmányok készítésében. A Kft. a tevékenységet 2013-ben is folytatni, fejleszteni kívánja. Pénzügyi, számviteli feladatok végzése (21) A Kft. felkészült számviteli kapacitással rendelkezik, mely kapacitást vállalkozói alapon is hasznosítani kívánjuk. Jelenleg két civil szervezet pénzügyi, számviteli feladatainak ellátását végzi a Kft. 10
Kiadások A Kft. tervezett kiadásait a 2000. évi C. számviteli Törvény alapján összeállított számlatükör bontásban az alábbi táblázat tartalmazza: A táblázatban a Kft. teljes kiadási tervezett számai mellett a bevételi oldalhoz hasonlóan - külön megjelenítettük a Kft. alapműködéséhez kapcsolódó kiadásokat, mely nem tartalmazza a Kft. által megvalósítandó nemzetközi és egyéb projektek külső kifizetési igényeit. A táblázatban összehasonlító adatként megjelenítettük a 2013. évi adatokat. A 2013. évi adatok csak tájékoztató jellegűek. A mérlegkészítés időpontjáig (2014. február 28.) elszámolt 2013. évet érintő aktív és passzív elhatárolások (2014-ben teljesülő bevételek és kiadások) és a végleges eredmény ismeretében elszámolandó adók, értékcsökkenés elszámolás a közölt adatokat módosíthatja. Megnevezés 2014. évi tervezett kiadás csak Kft. alapműködés (Ft) 2014. évi tervezett kiadás - teljes (Ft) 2013. évi kiadás teljes (nem végleges) (Ft) Anyagköltség 10 000 000 10 000 000 8 984 588 Szolgáltatások 15 000 000 139 758 739 79 993 866 Bér 83 219 600 83 219 600 81 552 962 Bérjárulékok 23 294 292 23 294 292 23 762 852 Személyi jellegű egyéb kifizetések 5 000 000 12 000 000 8 716 933 Egyéb ráfordítások 5 050 000 38 734 860 16 231 880 Beruházásokhoz kapcsolódó értékcsökkenés 5 000 000 5 000 000 1 220 265 Pénzügyi ráfordítások 2 000 000 2 000 000 3 109 372 Összesen: 148 563 892 314 007 491 223 572 718 A Kft. 2014. évi működésére is a korábbi évekre jellemző visszafogott gazdálkodás lesz a jellemző, azaz törekszünk a takarékos működésre a dologi kiadások visszafogásával. Az anyagköltség esetében a 2013. év bázisán terveztünk. Ezen költségtípus esetén kis összegben - jelentkeznek olyan kiadások, amelyek nem az alaptevékenységhez kapcsolódnak, hanem az egyes nemzetközi projektekhez. Szolgáltatások esetében a Kft. alapműködésében nettó 15 mft összegű szolgáltatás igénybevételével számolunk, mely tartalmazza többek között - a repi és hazai kiküldetési költségeket /személyi jellegű kifizetések/, - bérleti díjakat (másoló, terembér), egyéb gépek fenntartási költségét és javítását, - hirdetési díjakat, Internet, telefon költséget, állandó megbízottak (jogász, informatikus, üzemorvos, könyvvizsgáló) megbízási díját, nki projektek alvállalkozói kifizetések önerejét, posta költséget, egyéb szolgáltatásokat, biztosítási díjakat, hatósági díjakat, - stb. Mivel a Kft. alaptevékenységére nem tud ÁFA-t visszaigényelni, ezért ezen kiadások ÁFA tartalma a számviteli Tv. szabályai szerint az egyéb ráfordítások soron került tervezésre 5 millió Ft nagyságban. A Kft. projektjeit is figyelembe véve, a projektekhez kapcsolódó külső szolgáltatások nettó 123 mft-al emelik a szolgáltatások tervezett költségét, melyek ÁFA tartalma 30,5 mft. 11
A 2014. évben a bérköltségek 1,6 millió Ft-os emelkedésével kell számolunk, melynek oka az év közben GYES-ről visszatérő kolléga bérköltsége, és az egyes projektekhez határozott időre felvett munkavállalók bérköltsége. 2014. évben a személyi jellegű juttatások keretében - a kollégák munkába járás jogszabály szerinti finanszírozását és a projektekhez kapcsolódó rendezvények reprezentációs költségeit, külföldi kiküldetések önerejét tudjuk biztosítani. A beruházásokhoz kapcsolódó értékcsökkenés 2014. évben tényleges kifizetést nem jelent, hiszen a beruházások az előző években valósultak meg, és cashflow szempontból akkor jelent meg, azonban a számviteli szabályok alapján az ÉCS összege a mérlegben kiadási oldalon jelenik meg, azaz 2014- ben a Kft-nek ki kell termelnie a korábbi beszerzések pótlásának (ÉCS) költségét. A pénzügyi ráfordítások a Kft. likviditási hitelének felhasználásához kapcsolódó hitelköltséget, a bankszámla vezetés költségét és a nemzetközi projektek árfolyamkülönbségét tartalmazza. Mivel a Kft. bevételeinek nagy része továbbra is utófinanszírozással kerül átadásra, a cég folyamatos működtetésének és fizetőképességének fenntartása érdekében szükségesnek tartjuk a Kft. számlavezetője által biztosított likviditási hitel fenntartását. Siófok, 2014. február 18. Készítette: Fekete-Páris Judit Dr. Bóka István elnök Dr. Molnár Gábor ügyvezető igazgató./2014 (02.28.) BFT határozat A Balaton Fejlesztési Tanács a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. 2014. évi pénzügyi tervéről szóló előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta: 1. A Balaton Fejlesztési Tanács a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. 2014. évi pénzügyi tervét elfogadta. Felelős: Dr. Molnár Gábor ügyvezető igazgató Határidő: azonnal 12