Földművelésügyi Minisztérium. Föld Napi kitüntetési ünnepsége 2016. április 21. csütörtök 11.00 óra Magyar Nemzeti Múzeum Díszterme



Hasonló dokumentumok
Ökoturizmus és természetvédelem

Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt)

147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról

2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL

Víz Világnapja március óra BM márványaula

Földművelésügyi Minisztérium Személyügyi és Igazgatási Főosztály Budapest, június 3., péntek, óra FM Darányi Ignác terem

Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége december 14.

A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében


Védett természeti területek. Természetvédelem

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új szervezeti struktúrája és tehetséggondozási feladatvállalásai

1. számú melléklet Nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévı használatba adott védett és védelemre tervezett természeti területek megoszlása

PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI.

Referenciaintézmények feladatai. Kovács Ibolya Foglalkoztatási és Szociális Hivatal

Zöldinfrastruktúra, mint a LIFE Biodiversity lehetséges témája

Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei

Csíkszereda Marosvásárhely Kolozsvár.

A NATURA 2000-ES TERÜLETEK KIJELÖLÉSÉNEK TERMÉSZETVÉDELMI HÁTTERE EGY KONKRÉT HAZAI MINTATERÜLET BEMUTATÁSA ALAPJÁN

A biodiverzitás fenntartása és megőrzése vizeinkben és vizes élőhelyeinken konferencia május 20.

Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-16) DÖNTÉSI LISTA

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE

A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai. DPR intézményi szakmai fórum október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO)

Vidékfejlesztési Program. A Vidékfejlesztési Program évre szóló éves fejlesztési kerete

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. alapító okirata

2011. évi közhasznúsági jelentése

Dr. Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár Miskolc, augusztus 23.

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület

A Vidékfejlesztési Program évre szóló éves fejlesztési kerete

Felsőfokú tanulmányok Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Szolnok Külgazdasági Szak külgazdasági szakos közgazdász

Halmos Béla Program. A Nemzeti Kulturális Alap programja a népzenei kultúra támogatásáért

Környezetegészségtan 3 vizsga KTAK126 Mandl Károly Földtudományi alapismeretek 4 vizsga KTAK105 Dezsény Zoltán

K Ö Z G A Z D A S Á G I, M Ó D S Z E R T A N I É S I N F O R M A T I K A I I N T É Z E T

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM ÉVES MENETREND

Tolna Megyei Földmérők Napja Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök

KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND NAGYKERESZTJE

Jó bor - Jó szomszédság. Dobro vino Dobro sosedstvo

2011. évi költségvetés teljesítése

/5 20_Mezogazdasagi_I._fordulo

Szakmai beszámoló. a Magyar Sporttudományi Társaság XII. Országos Sporttudományi Kongresszusáról

Földművelésügyi Minisztérium Augusztus 20-i kitüntetési ünnepsége. Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter

H/638/33. szám. Az Országgyűlés Érkezett : Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának. Külügyi és határon túli magyaro k

Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete. 14/2013. (X.01.) Ör. számú rendelete. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

BELVÁROSI TANODA ALAPÍTVÁNY

ÉMOP 2. prioritás. A turisztikai potenciál erősítése prioritás. Akcióterv

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei

KARRIER ÉS ALUMNI SZOLGÁLTATÁSOK ELÉRT EREDMÉNYEI

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet fenntarthatósághoz kötődő tevékenységei. Dr. Pompor Zoltán mb. főigazgató-helyettes

Közhasznúsági beszámoló

Magyarország köztársasági elnöke. a honvédelmi miniszter előterjesztésére október 23-ai hatállyal ELŐLÉPTETTE VEZÉRŐRNAGGYÁ

Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu

BEMUTATKOZÁS. Kovács Ákos Sándor

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft évi üzleti terve

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása

PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme

Boros Beáta projektmenedzser

A TERMÉSZETES VÍZI HALGAZDÁLKODÁS ÚJ SZABÁLYOZÁSI KONCEPCIÓJA. Bardócz Tamás Halgazdálkodási és HOP IH osztály

MAGYAR KÖZLÖNY 131. szám

lat Kvassay Jenő, a hazai kultúrmérnöki intézmény megszervezője (1879) A Vízügyi Közlemények rövid tájékoztatója az olvasókhoz (1911)

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IV.

10/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Mura-menti Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Korszerű Oktatás Bolognai Rendszerben, HEFOP támogatással - KOBOR -

AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG évi költségvetése

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK

Magyarország III. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervének melléklete

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

Megújulási program Összefoglaló

Problémák. rendezvénytér és játszótér hiánya Elhanyagolt környezet, falukép, kevés a zöldterület és a virág, környezetszennyezés

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében

A szociális ellátó rendszer modernizációja Szakmapolitikai változások. Kanyik Csaba

Magyar Tűzoltó Szövetség évi. munkaterve

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. Tudományos Diákköri Konferencia Eredményhirdetés

Rajkai mellékágrendszer

A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusának évi ülésrendje és munkaterve

- 1 - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola. TÁMOP-3.1.4/08/2/ Munkaterv

A közlekedésbiztonsági adatok reformjára épülő tudatos partnerség a biztonsághoz vezető úton

TÉRINFORMATIKAI SZEREPVÁLLALÁS A KÖZIGAZGATÁSBAN. Skutai Julianna Molnár Dániel Szent István Egyetem

Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-i rendes ülésére

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2010

Széchenyi2020 Pályázati aktualitások

Összefoglaló jelentés a évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának. a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016.

Jutalmak Szent Bazil emlékplakett: Koleszár Árpád Ferenc

FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP december 3. (csütörtök)

152/1. H a t á r o z a t

Ózd Város Önkormányzatának 9/2001.(III.30.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

ZA5223. Flash Eurobarometer 290 (Attitudes of Europeans Towards the Issue of Biodiversity, wave 2) Country Specific Questionnaire Hungary

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA

Az Európai Unió regionális politikája III.

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

Kiegészítő információk

Átírás:

Földművelésügyi Minisztérium Föld Napi kitüntetési ünnepsége 2016. április 21. csütörtök 11.00 óra Magyar Nemzeti Múzeum Díszterme Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Föld Napja alkalmából PRO NATURA DÍJAT adományoz 1. Dr. Csorba Gábornak, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatóhelyettesének, az emlőskutatásban elért eredményei, a védett emlősfajok megőrzési terveinek kidolgozása, illegális kereskedelmének visszaszorítása érdekében végzett munkája, ismeretterjesztő tevékenysége, a Magyar Denevérgyűrűző Központ vezetőjeként végzett munkája 2. Máté Bence természetfotósnak, a Fotonatura Kft. ügyvezetőjének, a természet szépségeit különleges, új típusú fotózási megoldásokkal megörökítő láthatatlan madárfotósnak itthon és külföldön egyaránt sikeres munkásságáért, a magyar nemzeti parkok képviseletéért, 3. Sárkány-Kiss Endre nyugalmazott egyetemi docensnek, a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata igazgatójának, sokrétű természetvédelmi és ökológiai munkássága, életműve különösen az erdélyi folyók környezeti állapotának felméréséért, a magyar nyelvű természetvédelmi ökológus és biológus képzés megteremtéséért, az Apáthy István Kutató- és Oktató Központ kialakításáért, 4. Szelekovszky Lászlónak, a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal nyugalmazott környezet- és természetvédelmi vezető főtanácsosának, szaktanácsadónak, Békés Megye természeti értékeinek megőrzése, bemutatása, védetté nyilvánítása érdekében hosszú időn át végzett kiemelkedő munkájáért, továbbá a kunhalmok és más kultúrtörténeti építészeti értékek fennmaradását szolgáló tevékenysége, publikációi 5. Tajti Lászlónak, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság területkezelési igazgatóhelyettesének, a Nemzeti Park területén, főként a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben a területkezelés terén elért eredményei, az élőhely-rehabilitáció érdekében végzett kiemelkedő munkája, az ismeretterjesztés, oktatás, tudatformálás terén kifejtett tevékenysége elismeréseként.

2 PRO NATURA EMLÉKPLAKETTET adományoz 1 szervezetnek és 9 személynek 1. A jánoshidai JÁSZFÖLD Hagyományőrző Egyesületnek, a Jászság természeti értékeinek és hagyományainak, mesterségeinek, népszokásainak megőrzését, bemutatását szolgáló tevékenysége elismeréseként - az emlékplakettet átveszi Pesti Róbert elnök és Kerekes Tiborné elnökhelyettes, 2. Árgay Zoltánnak, a Földművelésügyi Minisztérium Tájvédelmi, Barlangvédelmi és Ökoturisztikai Osztálya természet- és tájvédelmi referensének, az országos jelentőségű, védelemre érdemes területek védetté nyilvánításának előkészítése, a kunhalmok és földvárak felmérése, kezelési terveinek elkészítése, a természetvédelem társadalmi elfogadottságának növelése területén végzett kiemelkedő munkája 3. Bakó Botond Zoltánnak, a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya Natura 2000 referensének, a természetvédelemi és a környezeti nevelés, oktatás, területén végzett több évtizedes szakmai munkájáért, különösen a Vadonleső és Az Év Emlőse ismeretterjesztő programokban kifejtett tevékenysége 4. Dudás Miklósnak, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság ökológiai felügyelőjének, a ragadozó madarak védelme, valamint más ritka állat- és növényfajok megőrzése, az értékes természeti területek védetté nyilvánítása érdekében kifejtett közel két és fél évtizedes tevékenysége, tudományos és ismeretterjesztő publikációi elismeréseként az elismerést később veszi át, 5. Dr. Gál Jánosnak, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara Egzotikusállat- és Vadegészségügyi Tanszéke egyetemi docensének, a vadon élő állatok egészségvédelme területén végzett, hazai és nemzetközi szinten egyaránt kiemelkedő, két évtizedes szakmai munkája, a védett és a Washingtoni Egyezmény hatálya alá tartozó állatfajok illegális kereskedelme során lefoglalt állatok gyógykezelése terén kifejtett tevékenysége 6. Kovács Erikának, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettesének, az Igazgatóság pénzügyi stabilitásának megőrzése érdekében végzett munkájáért, az elmúlt évtizedben sikeresen megvalósított közel hétmilliárd forint összértékű, EU támogatással megvalósított 38 élőhely rekonstrukcióját, fejlesztését szolgáló tevékenysége 7. Dr. Malatinszky Ákosnak, a Szent István Egyetem Természetvédelmi és Tájökológiai Tanszéka egyetemi docensének, magas színvonalú környezetvédelmi és természettudományi egyetemi oktatói tevékenysége, a természeti értékek védelme és megismertetése terén végzett kiemelkedő munkája, civil szervezetekben kifejtett tevékenysége

3 8. Mártonné Máthé Kingának, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatójának, a természeti értékek és az aktív turizmus összekapcsolását szolgáló kiemelkedő tevékenységéért, az ökoturizmust és a nemzeti parkokat népszerűsítő munkájáért, különös figyelemmel a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozatra, 9. Mezei Jánosnak, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetőjének, a Dél-borsodi Tájegység nagy kiterjedésű vizes élőhelyeinek rekonstrukciója, infrastruktúra fejlesztési programjainak koordinációja terén elért eredményeiért, különös tekintettel a Batúz tanya természetvédelmi területkezelési központ működtetése érdekében végzett munkájára, 10. Szerdahelyiné Bohák Máriának, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság birtokügyi szakreferensének, az Igazgatóság birtokügyi-, és vagyongazdálkodási feladatainak ellátása terén hosszú időn át végzett munkája, különösen a természeti területek védettségi szintjének helyreállítása érdekében kifejtett tevékenysége, életútja nyugállományba vonulása alkalmából. MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVELET adományoz 20 személynek 1. Albert Andrásnak, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetőjének, az idén 45 éves Mártélyi Tájvédelmi Körzet természeti értékeinek megőrzését, bemutatását szolgáló tevékenységéért, a jelentős számú látogatót mozgósító rendezvények megszervezéséért, 2. Bata Kingának, a Földművelésügyi Minisztérium, Természetmegőrzési Főosztálya ökológiai referensének, magas színvonalon végzett természetvédelmi botanikai munkájáért, a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer védett növényfajokra és élőhelyekre irányuló adatgyűjtésének koordinálásában és fejlesztésében nyújtott tevékenységéért, 3. Berki Zoltán kartográfusnak, egyéni vállalkozónak, a Cartographia Kiadó külső munkatársának, számos túristatérkép-sorozat és túristakalauz elkészítéséért, átdolgozásáért, a túrista utak fenntartása és a jelzés-hálózat fejlesztése területén végzett munkájáért, a védett természeti területek népszerűsítését szolgáló kiemelkedő tevékenysége 4. Bokor Veronikának, Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya ökológiai referensének, a védett természeti területek és értékek nyilvántartása, a Természetvédelmi Információs Rendszer védett érték modulja és a természetvédelmi honlap kezelése, fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért,

4 5. Gáborné Sárdy Juliannának, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai munkatársának, a Bakony-Balaton Geopark és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természeti értékeit bemutató rendezvények megvalósítását szolgáló kiemelkedő munkája elismeréséül, 6. Greksza Jánosnak, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság tájvédelmi felügyelőjének, a Körös-Maros térsége vizes élőhelyeinek védelme és helyreállítása érdekében végzett munkájáért, különös tekintettel a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó területekre, 7. Juhászné Hornyák Dórának, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság előadójának, az igazgatóság működését szolgáló pénzügyi és számviteli munkája, a nyilvántartási rendszerek és programok kezelése terén kifejtett tevékenysége 8. Knauer Annának, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság geoturisztikai szakreferensének, a Bakony-Balaton Geopark földtani örökségének bemutatása, megismertetése területén végzett munkája, helyi közösségekkel való együttműködést szolgáló tevékenysége 9. Komlós Attilának, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság marketing és kommunikációs menedzserének, az igazgatóság természetvédelmi és ökoturisztikai tevékenységének népszerűsítését szolgáló szóvivői tevékenységéért, sajtóanyagainak előkészítéséért, 10. Korhánné Nagy Tündének, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság birtokügyi térinformatikusának, a biotikai adatbázisok, háttéradatbázisok kiépítésében és karbantartásában, valamint a vagyon- és birtokügyi adatbázisok működtetése területén végzett munkája, koordinációs tevékenysége 11. Kökény Ildikónak, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi referensének, az igazgatóság pályázatainak lebonyolításában végzett példaértékű munkája 12. Kremnicsán Jánosnak, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpont vezetőjének, a budai természeti értékek bemutatása érdekében végzett munkája, különösen a Sas-hegy Látogatóközpont működtetését biztosító tevékenysége 13. Kulcsár Péternek, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezető a Mecsek Tájegység természeti értékeinek védelme érdekében végzett tevékenysége, vagyonkezelői, ökoturisztikai és környezeti nevelői munkája 14. Dr. Németh Attilának, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság projektfelelősének, a hazai és nemzetközi földikutya és rokon fajok kutatása terén elért eredményeiért, a rendkívül ritka és különleges értéket képviselő hazai állomány megmentését szolgáló tevékenysége

5 15. Pozderka Imrének, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság mezőgazdasági felügyelőjének, az igazgatóság magyar szürke szarvasmarha, házi bivaly, cigája és racka állományának megtartása, genetikai értékeinek megőrzése érdekében végzett munkája 16. Rácz Andrásnak, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi tájegységvezetőjének, az idén negyvenéves Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet természeti értékeinek megőrzését szolgáló két évtizedes munkája 17. Szélné Sándor Katalinnak, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság oktatási ügyintézőjének, a Réhelyi Látogatóközpont területén végzett két évtizedes kiemelkedő természetvédelmi, környezeti nevelési és ökoturisztikai munkája a Ködvirág Erdei Iskola megvalósítását szolgáló tevékenységéért, 18. Udvardy Ferencnek, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelőjének, a Fertő-tó természeti értékeinek megóvását szolgáló kiemelkedő munkája, az orvhalászat megszüntetésére irányuló tevékenysége 19. Ujj Zsuzsannának, Földművelésügyi Minisztérium Biodiverzitás- és Génmegőrzési Osztálya tanácsosának, az élelmiszerek és takarmányok GMO-mentes jelölését biztosító hazai jogszabályok kidolgozásában végzett munkájáért, mellyel hozzájárult a magyar mezőgazdaság GMOmentességéhez és a biológiai sokféleség megőrzéséhez az elismerést később veszi át, 20. Vincze Bálint grafikusnak, MVM Paksi Atomerőmű Zrt. munkatársának, természetfotósnak, a természet szépségeit különleges szemlélettel és speciális technikával, egyedülálló módon bemutató természetfotóiért, mellyel a természet csodáira, értékeinek megőrzésére hívja fel a kiállítások látogatóinak figyelmét, könyveinek olvasóit.