Jutalmak Szent Bazil emlékplakett: Koleszár Árpád Ferenc

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jutalmak 2016. Szent Bazil emlékplakett: Koleszár Árpád Ferenc"

Átírás

1 Szent Bazil emlékplakett: Jutalmak Koleszár Árpád Ferenc A Szent Bazil Oktatási Központ Középiskolájának egyik Csodabogara. Érdeklődésének középpontjában a hagyományőrzés áll. A honfoglalás korától a II. világháborúig nemzetünk dicső múltjának gyakorlatias kérdései foglalkoztatják. Így szabadidejében lovasíjászkodik. A versenyek mellett szereplőjévé választották a Lovasíjász című filmnek is. Éveken keresztül aktív tagja volt iskolánk cserkészcsapatának. A világháborús katonai hagyományok ápolását az Air Soft foglalkozásokon éli meg. A hagyományőrzés elengedhetetlen feltétele a korhű megjelenés ezért a történelmileg hiteles ruhadarabokat: kaftánokat, lánc ingeket, katonai egyenruhákat és tartozékokat maga készíti el. Neki köszönhetjük iskolánkat gazdagító néptánc ruhák mellényeit. Egyházközségében és iskolánkban megélt hitélete példamutató, minden évben részt vesz a máriapócsi lovas zarándoklatokon. Az osztály és az iskolai közösség kiemelkedő tagja képviseli az osztályt, az iskolát intézményen belül és kívül egyaránt. Üde színfoltja volt az iskolai Ki Mit Tud? - oknak, ahol minden évben fellépett és megnevetette a nagyérdeműt. A legkedveltebb szerepei a Besenyő Pista bácsi alakítások voltak. A Savaria Történelem tanulmányi verseny megyei fordulóján 2. helyezést ért el. A Keresztény Ifjúsági Találkozón képzőművészeti alkotásaival első helyezett lett. Ezen érdemei alapján iskolánk nevelőtestülete emlék plakettel jutalmazza, amelyet Szilágyi Gábor igazgató úr ad át.

2 12. A osztály Sási Péter jó tanulmányi munkájáért példás magatartásáért képzőművészeti munkájáért példamutató hitéletéért Dalanics Attila sport teljesítményéért: Országos Lábtenisz tornán elért 2. helyezéséért a Megyei Atlétikai Diákolimpia magasugrás számának 3. helyezéséért Keresztény Ifjúsági Találkozó Labdarugó Kupájának ezüst érmes csapatának tagja volt Karácsony Kupa legjobb kapusa díjat érte el jó tanulmányi munkájáért és példamutató magatartásáért Magyar Richárd Zsolt sport versenyeken való részvételéért: a Megyei Atlétikai Diákolimpia hosszútávfutás számának 2. helyezéséért a Megyei Futsal döntő 3. helyezéséért Keresztény Ifjúsági Találkozó Labdarugó Kupájának ezüstérmes csapatának tagja és Gólkirálya jó tanulmányi és közösségi munkájáért, kiemelkedő kápolnai szolgálatáért Kökényesi Tibor jó tanulmányi munkájáért kiemelkedő hitéleti tevékenységéért: kápolnai, templomi és Krisztus Katonai szolgálatáért

3 Dányi Éva jó tanulmányi eredményéért és a diákönkormányzatban végzett közösségi munkájáért Kalapos Anita jó tanulmányi eredményéért és aktív közösségi munkájáért Rácz Adél, példamutató magatartásáért és szorgalmáért Szűcs Richárd jó tanulmányi eredményéért Krisztus-katonai szolgálatáért 12. B osztály Bíró Fanni jeles rendű tanulmányi eredményéért iskolánk iránti elkötelezettségéért

4 Demkó Anikó példás magatartásáért jeles rendű tanulmányi eredményéért kiemelkedő kollégiumi és iskolai közösségi munkájáért példamutató hitéletéért és kántori tevékenységéért versenyeken való aktív részvételéért Hajdúdorog Város szavalóversenyén elért 1. helyezéséért korábbi aktív képzőművészeti tevékenységéért Jenei Eszter kimagasló iskolai és kollégiumi munkájáért példamutató hitéletéért két éven keresztül vezette a diákönkormányzatot jelenleg folyamatban van a felsőfokú nyelvvizsgája Kiss Dóra jeles rendű tanulmányi eredményéért, kiemelkedő közösségi munkájáért Nagy Anikó Dóra jeles tanulmányi eredményéért közösségi munkája az iskola jó hírnevét erősíti

5 Nagy Sára kiemelkedő tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért a KÖKÉL - Kémia Angol Nyelven fordító versenyen országos eredményeket ért el a Savaria Történelem tanulmányi verseny megyei fordulójának győztese a Mély(k)víz Műveltségi vetélkedő Országos döntőjében csapattársával együtt 3. helyezést ért el mind iskolai, mind városi rendezvények során szavalataival emelte azok színvonalát kiemelkedő az Úr érkezése országos ökumenikus szavalóversenyen szerzett eredménye angol nyelvből közép és felsőfokú komplex nyelvvizsgával rendelkezik Orosz Árpád jeles tanulmányi eredményéért közösségi munkájáért képzőművészeti tevékenységéért a Mély(k)víz Műveltségi vetélkedő Országos döntőjében csapattársával együtt 3. helyezést ért el angol nyelvből közép és felsőfokú komplex nyelvvizsgával rendelkezik Orosz Pál jeles tanulmányi eredményeiért példamutató szorgalmáért és magatartásáért Oscsenda Réka jó tanulmányi eredményéért példamutató hitéletéért

6 Pércsi Dániel jeles tanulmányi eredményéért angol középfokú nyelvvizsgájáért Simon Enikő német középfokú komplex nyelvvizsgájáért közösségi munkája az iskola jó hírnevét erősíti Torbik Dominika kiemelkedő művészeti tevékenységéért példamutató szorgalmáért 12. C osztály Munkácsi Katalin Lovas sportokban elért kimagasló eredményeiért Országos díjugrató verseny bajnoki címéért jeles rendű tanulmányáért mezőgazdasági szakmacsoportban nyújtott kiváló teljesítményéért

7 Orosz Zsuzsa citera hangszeres minősítő versenyeken elért kimagasló eredményeiért jó tanulmányi munkájáért mezőgazdasági szakmacsoportban nyújtott kiváló teljesítményéért Debreceni Attila angol középfokú szóbeli nyelvvizsgájáért Seres Richárd vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban nyújtott kiváló teljesítményéért Fejér István mezőgazdasági szakmacsoportban nyújtott kiváló teljesítményéért a Lippai Napokon - a Traktoros ügyességi versenyen elért 2. helyezéséért Mosolygó Imre mezőgazdasági szakmacsoportban nyújtott kiváló teljesítményéért

8 Orosz Nikolett, példamutató szorgalmáért diákönkormányzatban végzett aktív közösségi munkájáért Bak István kiemelkedő sport teljesítményéért: Oltalom Kupa elért 1. helyezéséért Diákolimpia Megyei 3. helyéért a Megyei Atlétikai Diákolimpia távolugrás számának 3. helyezéséért és a Mezei Futóbajnokság 6. helyezéséért

Sporteredmények 2015-16

Sporteredmények 2015-16 Sporteredmények 2015-16 Atlétika Verseny elnevezése Tanuló neve Helyezés Cséplő Gergely 10.B V. kcs. fiú V.kcs. lány VI.kcs. fiú VI.kcs. lány V.kcs. fiú V.kcs. lány VI.kcs. fiú VI.kcs. lány Marczinka Alexander

Részletesebben

Tanulmányi versenyek

Tanulmányi versenyek Nagy Márkó Név Osztály Helyezés Verseny típusa Verseny neve Hollender Dávid Xucla Jázmin 7. hely 19. hely Hámori Janka 40. hely Hámori Janka Bak Veronika 7.a Mátó Réka Tanulmányi versenyek Országos verseny

Részletesebben

Iskolánk 2013/2014-es sporteredményei

Iskolánk 2013/2014-es sporteredményei Iskolánk 2013/2014-es sporteredményei Szerzõ Gallik Gábor Szederkényi Anna Tagiskola Mezõnyárád hivatalos honlapja Sporteredmények 2013/2014 Diákolimpia atlétika városi döntõk Egyéni városi döntõ, Mezõkeresztes

Részletesebben

tisztelettel köszönti a 8.-os tanulókat és szüleiket!

tisztelettel köszönti a 8.-os tanulókat és szüleiket! tisztelettel köszönti a 8.-os tanulókat és szüleiket! Iskolánk névadója: Mikes Kelemen Névadónk emlékháza: Zágon Rodostó Képzőművészeti alkotások Legyél Te is Mikes-diák Battonyán! Gyere el, nézz szét

Részletesebben

Végzős diákjaink eredményeinek elismerése

Végzős diákjaink eredményeinek elismerése Végzős diákjaink eredményeinek elismerése A végzős tanulók több éves teljesítményét, eredményeit a ballagáson rangos díjakkal, címekkel, oklevelekkel és könyvjutalmakkal ismerjük el. A tanévben jutalmazott

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK AZ ALSÓ TAGOZATBAN A 2011/2012-ES TANÉVBEN. Név Tantárgy Verseny neve Helyezés Felkészítő tanár.

VERSENYEREDMÉNYEK AZ ALSÓ TAGOZATBAN A 2011/2012-ES TANÉVBEN. Név Tantárgy Verseny neve Helyezés Felkészítő tanár. Név Tantárgy Verseny neve Helyezés Felkészítő tanár Bendegúz Nyelvész 2. hely Hellerné Gál Edit Verseny Területi gyorsanszámoló 5. hely Izsóné Kicsák Éva Farkas Attila, 2.a Bendegúz Nyelvész Verseny 6.

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.

Részletesebben

Felkészít? tanár: CSATÁRI NÓRA, BÁNKNÉ ZSEB?K PIROSKA

Felkészít? tanár: CSATÁRI NÓRA, BÁNKNÉ ZSEB?K PIROSKA A 2011/2012. tanév közismereti versenyek eredményei. MATEMATIKA OKTV I. KATEGÓRIA LOÓS PÉTER 12.B Felkészít? tanár: MADARASSY MÓNIKA ÉVA BORA LÁSZLÓ 12.C SZILÁGYI ENDRE 12.C BERÉNYI DÁNIEL 13.N Felkészít?

Részletesebben

A 2010-2011-es tanév versenyeredményei

A 2010-2011-es tanév versenyeredményei A 2010-2011-es tanév versenyeredményei 2011. május 28. - Kozma László Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny Tanulóink az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el: 5. évfolyam 5. Nagy

Részletesebben

ELSÖPRŐ SIKEREK A MÓRÁBAN. azaz újra hoztuk a formánkat

ELSÖPRŐ SIKEREK A MÓRÁBAN. azaz újra hoztuk a formánkat ELSÖPRŐ SIKEREK A MÓRÁBAN azaz újra hoztuk a formánkat A tavaszi időszak az általános iskolások körében az igazi megmérettetések ideje. Ilyenkor történnek a nagy dolgok. Az év végi hajrá mellett iskolánk

Részletesebben

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex) Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2014. szeptember 1. 2015. június

Részletesebben

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel: 30-266-1235 e-mail: bataszekwado@gmail.com 13. CIKÁDOR KUPA Verseny megnevezése:

Részletesebben

Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14.

Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14. Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége - FATOSZ 1994 óta

Részletesebben

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév zárása a Mezőberényi Kistérségi Általános Iskolában

A 2011/2012-es tanév zárása a Mezőberényi Kistérségi Általános Iskolában A 2011/2012-es tanév zárása a Mezőberényi Kistérségi Általános Iskolában Június 16-án elballagtak 8. évfolyamos diákjaink. Iskolánk minden évben jutalmazza azokat a ballagó tanulókat, akik eredményeikkel

Részletesebben

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2013. december

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2013. december RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2013. december Iskolai, körzeti, megyei, országos szintű rendezvények Nap Óra Rendezvény megnevezése Helyszín Felelős Megjegyzés nov.18. dec. 18. nov. 2 dec. 18. Kárpát-medencei

Részletesebben

Kedves Ballagó Diákok!

Kedves Ballagó Diákok! Ballagási ünnepségünkön sok szeretettel köszöntök minden kedves vendéget, a szülőket, iskolánk pedagógusait, tanulóit és utoljára, de mégis legelsősorban ballagó nyolcadikos növendékeinket! Kedves Ballagó

Részletesebben

Hitéleti. Kapacitás min. < max.

Hitéleti. Kapacitás min. < max. Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PTE F58544 PTE KPVK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Telefon: (74) 528 300 Fax: (74) 528 301 FELVÉTELVEL KAPCSOLATOS EGYÉB ELÉRHETŐSÉG:

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban

DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban 2012-2013. Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2013. június 30. Tartalom Bevezetés... 2 Atlétika... 4 Asztalitenisz... 4 Ergométeres evezés... 5 Floorball...

Részletesebben

Személyesen, hatékonyan, célzottan! 2014. március 12-13. 2014. október 15-16. www.allasborze.bme.hu

Személyesen, hatékonyan, célzottan! 2014. március 12-13. 2014. október 15-16. www.allasborze.bme.hu Személyesen, hatékonyan, célzottan! 2014. március 12-13. 2014. október 15-16. www.allasborze.bme.hu Műegyetemi Állásbörze hazánk legnagyobb állásbörzéje Vegyen részt kiállítóként a Műegyetemi Állásbörzén,

Részletesebben

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április

Részletesebben

Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál. 2014. február 25.

Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál. 2014. február 25. Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál 2014. február 25. Kollégiumunk életének évente megrendezésre kerülő hagyománya a Megyei Kulturális Fesztivál, mely immár 17. éve látja vendégül Heves megyei kollégiumok

Részletesebben

2016. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

2016. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT 2016. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj alapításáról szóló 15/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletében

Részletesebben

SZOMBATONKÉNT. December 7. KANIZSA GEORGINA ÉS BARÁTAI JAZZTRIÓ December 14. ZIRCI FELLÉPŐK KARÁCSONYI MŰSORAI

SZOMBATONKÉNT. December 7. KANIZSA GEORGINA ÉS BARÁTAI JAZZTRIÓ December 14. ZIRCI FELLÉPŐK KARÁCSONYI MŰSORAI A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB koordinálásával, a helyi egyházak, intézmények, civil közösségek és magánszemélyek már hagyományos összefogásával idén is együtt varázsoljuk

Részletesebben

Az épületgépészeti szakmák helyezettjei: Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő

Az épületgépészeti szakmák helyezettjei: Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara április végén hatodik alkalommal rendezte meg a Szakma Sztár Fesztivált, amely az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV), és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV)

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport Hajdúnánás 2016. június 25-26. Forgatókönyv

Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport Hajdúnánás 2016. június 25-26. Forgatókönyv Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport Hajdúnánás 2016. június 25-26. Forgatókönyv 2016. június 25. szombat TECHNIKAI ÉRTEKEZLET Hajdúnánás - Hajdúnánási Gyógyfürdő (4080 Hajdúnánás Fürdő út 7.),

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! 2014. február 4. kedd ISKOLATITKÁRSÁG 8.00 16.00 Értékelőlapok kiadása 2014. február 5. szerda ISKOLATITKÁRSÁG 8.00 16.00 Értékelőlapok kiadása A tanuló ennek ismeretében

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE

A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2015. szeptember 1-től 2016. június 15-ig tart

Részletesebben

SIKER-HALOM 2014. 2014. május 24.

SIKER-HALOM 2014. 2014. május 24. SIKER-HALOM 2014. 2014. május 24. Egyetlen dolog van, ami a szenvedélyt életben tarthatja: a vágy, ami elhatározássá kell, hogy váljon. Hinned kell, hogy sikerülni fog! /Ayrton Senna/ 25 éves a Szigethalmi

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben Augusztus Augusztus 17. Augusztus 18-19. Augusztus 24-25 Augusztus 24-25. Augusztus 26. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (42. 1. bekezdés) 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 8-as számú melléklete A 2011/2012. tanév

Részletesebben

Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Mezei Bajnoksága 2016. március 19. szombat 11: 00 Nyíregyháza. Erdei Tornapálya U11 korosztály csapatverseny

Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Mezei Bajnoksága 2016. március 19. szombat 11: 00 Nyíregyháza. Erdei Tornapálya U11 korosztály csapatverseny Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Mezei Bajnoksága 2016. március 19. szombat 11: 00 Nyíregyháza. U11 korosztály csapatverseny neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Tóth Melissza 2006 9 Miló Roland

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást.

Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy az első tanítási napon a megadott teremben jelenjetek meg. Az első napra max. 7 200 forint készpénzt hozzatok magatokkal

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Intézményi jelentés. 8. évfolyam

FIT-jelentés :: 2014. Intézményi jelentés. 8. évfolyam FIT-jelentés :: 2014 Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 7191 Hőgyész, Fő utca 1-3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Hőgyészi Hegyhát Általános

Részletesebben

Jeles napok. 23 pont. 34 pont. 26 pont. 37 pont. 31 pont. 295 pont. 35 pont. 34 pont. 42 pont. 33 pont. Szerezhető pontszám. 1. Balázs Krisztina 4.

Jeles napok. 23 pont. 34 pont. 26 pont. 37 pont. 31 pont. 295 pont. 35 pont. 34 pont. 42 pont. 33 pont. Szerezhető pontszám. 1. Balázs Krisztina 4. Jeles napok 1. (szept) 2. (okt.) 3. (nov.) 4. (dec.) 5. (jan.) 6. (febr.) 7. (márc.) 8. (ápr.) 9. (máj.) Végeredmény Szerezhető szám 33 23 34 26 35 42 34 37 31 295 1. Balázs Krisztina 4. b 2. Bezzeg Dorina

Részletesebben

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga

Részletesebben

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V., VI. korcsoport V-VI. korcsoport SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: Nyíregyháza Városi Stadion Időpont: 2014. május 7-8. A Versenybizottság elnöke: Fábián János

Részletesebben

TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2013-14.

TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2013-14. 1 / 8 Nichols-Izaguirre Dávid Enrique 7.B osztályos tanulónk "Magyarország jó tanuló-jó sportoló" kitüntetését vehette át 2014. júniusában. TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2013-14. Név Osztály Verseny helyezés Felkészítő

Részletesebben

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013 Felvételi 2013 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzésekre honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2013. (Felvi-rangsorokkal) Képzési szintek A:

Részletesebben

2011. évi közhasznúsági jelentése

2011. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2011. évi közhasznúsági jelentése 1 TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE

A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE A 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2014. szeptember 1-től 2015. június 15-ig tart

Részletesebben

Versenyeredmények - 2014/2015 tanév. Zrínyi Ilona Matematika Verseny. országos civilizációs verseny. Mikola Sándor országos fizikaverseny

Versenyeredmények - 2014/2015 tanév. Zrínyi Ilona Matematika Verseny. országos civilizációs verseny. Mikola Sándor országos fizikaverseny Versenyeredmények - 2014/2015 tanév 1. ORSZÁGOS VERSENY EREDMÉNYEK 1.1. TANULMÁNYI VERSENYEK KISS LÁSZLÓ MARCELL SÜTŐ MARTIN DÁNIEL 9. A Zrínyi Ilona Matematika Verseny országos civilizációs verseny Mikola

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. ÉVI MUNKATERVE

BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. ÉVI MUNKATERVE BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. ÉVI MUNKATERVE 2012. FEBRUÁR 23. (csütörtök) 15:00 1. Javaslat Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat intézményei és a

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY III-IV. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 21-22. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LEÁNY LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Debreceni Egyetem. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar (DE-EK) MEGHIRDETETT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK

Debreceni Egyetem. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar (DE-EK) MEGHIRDETETT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Egészségügyi ar (DE-E) MEGHIRDETETT SZAIRÁNYÚ TOVÁBBÉPZÉSE addiktológiai konzultáns i idő Irányszám i 90 000 Ft 3 5 < 30 havonta Nyíregyháza ORVOS Részvétel feltétele:

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A verseny címe: Országos Német nyelvi verseny 7.-8. osztályosoknak

VERSENYKIÍRÁS. A verseny címe: Országos Német nyelvi verseny 7.-8. osztályosoknak VERSENYKIÍRÁS A verseny címe: Országos Német nyelvi verseny 7.-8. osztályosoknak A verseny meghirdetője: Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5000 Szolnok Rákóczi út 45. A verseny célja: A nyelvtanulásban

Részletesebben

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Küzdeni kell, küzdeni kell a hatalom birtokában is, de nem

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Tel.: 562-015 J/51-7/2015. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének

Részletesebben

Versenyeredmények 2014/2015-ös tanév

Versenyeredmények 2014/2015-ös tanév Versenyeredmények 2014/2015-ös tanév Tanulmányi versenyek Alsó tagozat: Országos: Bolyai Matematika Csapatverseny 17. helyezés (Fábián Dorina, Patonai Csanád, Radnai Réka, Tatár Dorottya 4.a osztály) XV.

Részletesebben

Tudományos díjak, ösztöndíjak, OTDK (Maximum 10 pont adható!) o OTDK I. hely: 5 pont o OTDK II. hely: 4 pont o OTDK III.

Tudományos díjak, ösztöndíjak, OTDK (Maximum 10 pont adható!) o OTDK I. hely: 5 pont o OTDK II. hely: 4 pont o OTDK III. Doktorandusz pályázatok pontozása 1. Tanulmányi eredmények (Maximum 30 pont adható!) A mesterképzés utolsó két év, év végi eredményének átlaga, mínusz 4, szorozva 30-cal. (Ez a kacifántos számítási modell

Részletesebben

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 20. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 20. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 20. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 20. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 19/2011-2012

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Város K I V O N A T Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 152/2015.(XII. 17.) KT. számú HATÁROZAT: Város Képviselő-testülete a évi városi rendezvénynaptárt

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2009/2010. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2009/2010. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2009/2010. TANÉVBEN A városi Zöldnapi Környezet- és Természetvédelmi Akadélyversenyen 1. helyezett csapat: (2009. október 2.) 1. Beck Zsombor 8.A

Részletesebben

Budaörsi Sport Club 2040 Budaörs, Hársfa utca 6.

Budaörsi Sport Club 2040 Budaörs, Hársfa utca 6. Budaörsi Sport Club 2040 Budaörs, Hársfa utca 6. 2014. december 1-7. Legkiemelkedőbb eredményeink: Asztalitenisz: Eredmények (2014.december 1-7.): December 2: Női Extra Liga: Budaörsi 2i SC Postás SE:

Részletesebben

2014/2015 tanév versenyeredményei

2014/2015 tanév versenyeredményei 2014/2015 tanév versenyeredményei Verseny neve (távolugrás) (távolugrás) (magasugrás) (magasugrás) (súlylökés) Verseny szintje 4. 4. 4. 3. 4. Helyezés Név Osztály Szilágyi Patrik, Káló Ádám, Seres Bence,

Részletesebben

A főiskolai, egyetemi alapképzési szakok mintatantervei

A főiskolai, egyetemi alapképzési szakok mintatantervei A főiskolai, egyetemi alapképzési szakok mintatantervei Válassza ki a listából a megtekinteni kívánt szakot, szakpárt. Ha a szakpárt nem találja, keresse fordított sorrendben is. Jelmagyarázat: Képzési

Részletesebben

Sporteredmények - 2015/2016

Sporteredmények - 2015/2016 Sporteredmények - 2015/2016 X. Nemzetközi Gyermek Atlétikai Játékok Lengyelország, Varsó, 2015. 09. 05-07.: Keszthelyi Luca 5. d magasugrásban (131 cm) 3. helyezést ért el. Magyarország 2015. évi Újonc

Részletesebben

001 Újbudai József Attila Gimnázium 1117 Budapest Váli Feladatellátási hely: utca 1. Tanulmányi terület kódja:002

001 Újbudai József Attila Gimnázium 1117 Budapest Váli Feladatellátási hely: utca 1. Tanulmányi terület kódja:002 OM azonosító:034982 Székhely neve: Újbudai József Attila Gimnázium Székhely címe: 1117 Budapest, Váli Tanulmányi terület kódja:001 Tanulmányi terület neve: gimnázium: 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi el készít

Részletesebben

Versenyeredmények (pályázatok) 2005/2006 A verseny megnevezése Helyezés A versenyző neve Felkészítő tanár Bugát Pál országos természetismereti

Versenyeredmények (pályázatok) 2005/2006 A verseny megnevezése Helyezés A versenyző neve Felkészítő tanár Bugát Pál országos természetismereti Versenyeredmények (pályázatok) 2005/2006 A verseny megnevezése Helyezés A versenyző neve Felkészítő tanár Bugát Pál országos természetismereti vetélkedő 1. helyezés Ónódi Gábor 11/B Balogh Béla Bana Péter

Részletesebben

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Katona József Gimnázium 2012-2013. A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE

Katona József Gimnázium 2012-2013. A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE FELADAT ELLÁTÁSI TERV Esemény Időpont Felelősök, résztvevők A tanév időbeosztása 1. tanévnyitó tantestületi értekezlet 2012. augusztus 31. 8 00

Részletesebben

Versenyeredmények 2012-2013. tanév

Versenyeredmények 2012-2013. tanév MATEMATIKA Versenyeredmények 2012-2013. tanév Kerületi matematikaverseny: I. Szilágyi Máté 3.a II. Martos Domonkos 6.b Zrínyi csapatverseny: I. Bóné Márton 3.a Káposztás Kristóf 3.a Perczel Jakab 3.a Megyei

Részletesebben

Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata

Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata Budapest 2008 1 I. Általános elvek A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (továbbiakban: FSZEK) az állami, fővárosi, intézményi kitüntetésekre,

Részletesebben

Díjazottak 2016. Egyéni tánc. Miskolci Földes Ferenc Gimnázium. Csoportos tánc. Versmondás. Kisvárdai Bessenyei György Gimn.

Díjazottak 2016. Egyéni tánc. Miskolci Földes Ferenc Gimnázium. Csoportos tánc. Versmondás. Kisvárdai Bessenyei György Gimn. Díjazottak 2016 Egyéni tánc : Brasch Renáta veszprémi Lovassy László Gimnázium Varga Laura- Róth Bence Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimn Ruszó Ádám Miskolci Földes Ferenc Gimnázium Kardos Lúcia-Pusoma

Részletesebben

Eőry Viktória 13. c osztályos tanuló

Eőry Viktória 13. c osztályos tanuló Eőry Viktória 13. c osztályos tanuló Viktória a 2007/2008-as tanév óta iskolánk tanulója. Az első négy tanévben a nyolcosztályos gimnáziumi évfolyam diákjaként, majd az ezt követő öt tanévben az 1+4 évfolyamos

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2014/15. tanévben meghirdetett egyetemi

Részletesebben

J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24.

J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24. J A V A S L A T az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Ózd, 2015. június 24. Előterjesztő: Előkészítő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság

Részletesebben

Eredményhirdetés 2014-2015-ös tanév 1. Félév

Eredményhirdetés 2014-2015-ös tanév 1. Félév osztály versenyző neve meghirdető iskola, verseny megnevezése helyezés felkészítő tanár 3.o. Szilágyi Bulcsú Zimányi Huba 3.o. Szilágyi Bulcsú 3.o. Káfony-házi Hella 3 o. Vig Gertrúd 7. 0. Bereznai Csenge

Részletesebben

Jutalomkönyvek és tanulmányi ösztöndíjak átadása következik: Bencze Botond 7. D osztályos tanuló jeles tanulmányi eredményéért dicséretben részesül

Jutalomkönyvek és tanulmányi ösztöndíjak átadása következik: Bencze Botond 7. D osztályos tanuló jeles tanulmányi eredményéért dicséretben részesül 1 Jutalomkönyvek és tanulmányi ösztöndíjak átadása következik: Könyvjutalomban : Bencze Botond 7. D osztályos tanuló jeles tanulmányi eredményéért dicséretben Ladányi Veronika7. D osztályos tanuló képzőművészeti

Részletesebben

MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k) (városi, megyei, országos, nemzetközi)

MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k) (városi, megyei, országos, nemzetközi) MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k), nemzetközi) Közép-európai Matematikai Diákolimpia Csehország Nemzetközi Magyar Matematika Verseny (Gyula)

Részletesebben

BELÜGYMINISZTÉRIUM. DR. PINTÉR SÁNDO R miniszte r

BELÜGYMINISZTÉRIUM. DR. PINTÉR SÁNDO R miniszte r 2016 02/24 15 :44 4411345 14867 BM PARLA1iENTI FÖO. #2340 P.005/00 7 BELÜGYMINISZTÉRIUM DR. PINTÉR SÁNDO R miniszte r Országgyű lés Hivatal a Irományszám ftu 4 Érkezett : 2016 FEBR 2 4. BM/3143- x/2016

Részletesebben

tisztelettel köszönti a 8.-os tanulókat és szüleiket!

tisztelettel köszönti a 8.-os tanulókat és szüleiket! tisztelettel köszönti a 8.-os tanulókat és szüleiket! Iskolánk névadója: Mikes Kelemen Névadónk emlékháza: Zágon Rodostó Képzőművészeti alkotások NYÍLT NAP: január 10-én, szombaton 9 órától A következő

Részletesebben

H/638/33. szám. Az Országgyűlés Érkezett : Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának. Külügyi és határon túli magyaro k

H/638/33. szám. Az Országgyűlés Érkezett : Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának. Külügyi és határon túli magyaro k H/638/33. szám ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA Az Országgyűlés Érkezett : 2010 SZEPT B. Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Külügyi és határon

Részletesebben

TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2015-2016.

TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2015-2016. Az eredmények érkezésével folyamatosan frissülő táblázat, ezért kérjük, hogy a legújabb változat letöltése érdekében mindig kattintson a böngésző frissítés gombjára! TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2015-2016. Név

Részletesebben

Boros Beáta projektmenedzser

Boros Beáta projektmenedzser Boros Beáta projektmenedzser 2012. szeptember 1. - 2014. február 28. Után követési időszak: 2019. február 28. Pályázó: Városi Művelődési Ház és Könyvtár (4110 Biharkeresztes, Hősök tere 12.) Együttműködő

Részletesebben

II. Cserhát Tour. 80 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória:

II. Cserhát Tour. 80 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: U19 1 261 SÁNDOR Tamás 1998 02:22:19.967 Salgótarján 36 35 33.7 km/h +00:00:00.000 2 269 STODULKA Máté 1998 02:32:31.950 Budapest 65 62 31.5 km/h +00:10:11.983 3 304 PÉCSELI Gergő 1998 02:55:37.257 93

Részletesebben

A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2005/2006. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2005/2006. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2005/2006. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai vers- és mesemondó verseny 1. - 2. évfolyam

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK NYF-BTMK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK Tagozat Irány-száma Gazdasági idegen nyelvű menedzser N 1 < 10 100 000 Bármelyik két érettségi Idegennyelvi kommunikátor N 1 < 10 100 000 Bármelyik két érettségi Moderátor

Részletesebben

Dr. Bácsalmási Péter Emlékverseny EREDMÉNYEK

Dr. Bácsalmási Péter Emlékverseny EREDMÉNYEK Dr. Bácsalmási Péter Emlékverseny EREDMÉNYEK Versenyszám Név Szül. év Egyesület Eredmény 50m fiú gyermek II. 1/4 ief. 1. Bánfai Bence 2004 Budaörsi DSE 8:06 2. Verdin Dániel 2004 TFSE 9:09 3. Volford Levente

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2015-2016.

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2015-2016. Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Csupa csoda rajzverseny területi 1 helyezett Csamangó

Részletesebben

A 2013/2014-es tanév versenyeredményei

A 2013/2014-es tanév versenyeredményei A 2013/2014-es tanév versenyeredményei A verseny megnevezése Kategória Tanuló neve Oszt. Hely Felkészítő tanár Bolyai Matematika Csapatverseny Mihalicz Tímea Tagai Marcell 5. a 5. a 1. Kasza Györgyné Balogh

Részletesebben

Neptun rendszer jelentkezési segéd

Neptun rendszer jelentkezési segéd 1. Neptun rendszer Neptun rendszer jelentkezési segéd Cserháti Sándor Kollégium A böngésző címsávjába gépeld be a Neptun rendszer címét: NEPTUN.SZE.HU 2. Hallgatói web A Neptun webes oldalán jobb oldalt

Részletesebben

Torna Diákolimpia Országos Döntő 2007/2008 tanév Budapest, 2008. május 1.

Torna Diákolimpia Országos Döntő 2007/2008 tanév Budapest, 2008. május 1. Torna Diákolimpia Országos Döntő 2007/2008 tanév Összetett végeredmény Ugrás Gerenda Talaj Össz. 1. A 2. A érv. A B érv. A B érv. 1 Xiong Hai Lun Szigeti J. u-i Ált. Isk. Budapest 4,0 4,2 12,675 1,6 9,200

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016-2017. TANÉVRE.

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016-2017. TANÉVRE. KAROLINA GIMNÁZIUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016-2017. TANÉVRE. Intézményünk fenntartója a Boldogasszony Iskolanővérek Kongregációja (SSND). Felelősséggel választjuk nevelési mottóként az iskolanővérek

Részletesebben

(Figyelem! A kurzusok meghirdetése a mindenkori személyi állománytól függ.)

(Figyelem! A kurzusok meghirdetése a mindenkori személyi állománytól függ.) Mintatanterv anglisztika BA mellékszakos (minor) végzettséggel rendelkező, illetve nem angol szakos diplomával rendelkező angoltanári mesterszakos hallgatók számára (4+1, illetve 2+2+1 félév; teljesítendő:

Részletesebben

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis

Részletesebben

Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete. 14/2013. (X.01.) Ör. számú rendelete. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről

Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete. 14/2013. (X.01.) Ör. számú rendelete. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete 14/2013. (X.01.) Ör. számú rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete Magyarország

Részletesebben

A BGE PSZK-n (BGF PSZFK) elfogadott középfokú (csak C ) szakmai nyelvvizsgák listája (A+B=C ld.

A BGE PSZK-n (BGF PSZFK) elfogadott középfokú (csak C ) szakmai nyelvvizsgák listája (A+B=C ld. A BGE PSZK-n (BGF PSZFK) elfogadott középfokú (csak C ) szakmai nyelvvizsgák listája (A+B=C ld. www.nyak.hu) 2005/06-ban kezdett hallgatók részére 1. BME Nyelvvizsgaközpont: kétnyelvű ill. egynyelvű gazdasági

Részletesebben

ISKOLAGYŰLÉS 2016. JÚNIUS 10. 1. évfolyam

ISKOLAGYŰLÉS 2016. JÚNIUS 10. 1. évfolyam SZÉKESFEHÉRVÁRI ISTVÁN KIRÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 030064 8000 Székesfehérvár, Kelemen B. u. 30/a. Tel.: 22/504-442; Fax: 22/504-443; titkarsag@istvaniskola.hu Megyei Minőségi Díj Elkötelezettség

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium tanulóinak a 2012/2013. tanévben elért versenyeredményei

A Tatabányai Árpád Gimnázium tanulóinak a 2012/2013. tanévben elért versenyeredményei A Tatabányai Árpád Gimnázium tanulóinak a 2012/2013. tanévben elért versenyeredményei OKTV országos döntő biológia Luterán Veronika 12.a 4. helyezés fizika Brunner Kristóf 12.a 29. helyezés informatika

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORTOS BUDAPESTI EGYÉNI DÖNTŐ Budapest Iharos pálya, 2016. május 5.

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORTOS BUDAPESTI EGYÉNI DÖNTŐ Budapest Iharos pálya, 2016. május 5. 60 m fiú döntő 1. Nabilek Péter 2003 XIV. Zuglói Hajós Alfréd Általános Iskola 8,0 XX. József Attila Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola 8,1 2. Bakó Martin Attila 2003 3. Némethy Szabolcs 2003 XIII.

Részletesebben

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:

Részletesebben