VIII. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM 2016. február 26.



Hasonló dokumentumok
MAGYAR KÖZLÖNY 2. szám

Hatályosság:

41/2015. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

MAGYAR KÖZLÖNY 170. szám

SOPRON MJ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATAINAK MÓDOSÍTÁSA GÉPJÁRMŰ ELHELYEZÉSRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK FELÜLVIZSGÁLATA

a Képviselő-testülethez

Véleményezési határidő: november 26. Véleményezési cím:

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló évi XXXIII. törvény módosításáró l

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményeknél és a Hivatalánál álláshelyek megszüntetéséről

147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról

A tervezet előterjesztője

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 19-ei ülésére

MAGYAR KÖZLÖNY 131. szám

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

1. A rendelet hatálya

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, január 28.

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

E L Ő T E R J E S Z T É S

Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2016. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28. napján megtartott üléséről

ELŐTERJESZTÉS. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptember 16-i ülésére

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009

dr. Veres Margit dr. Bencsik Judit

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 27. napjára összehívott ülésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

2015. évi... törvény

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2010

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

T E R V E Z E T. Az emberi erőforrások minisztere.../2013. ( ) EMMI rendelete a kulturális javak védetté nyilvánításának részletes szabályairól

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

Hitéleti. Kapacitás min. < max.

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

V. A Kormány tagjainak rendeletei

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/ /2015.

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

A főiskolai, egyetemi alapképzési szakok mintatantervei

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

Az előterjesztés száma: 110/2016.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

M i n i s z t e r i r e n d e l e t

Magyarország III. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervének melléklete

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél.

- Csecsemő- és kisgyermeknevelő adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA

ELŐTERJESZTÉS. Berente Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 23-ai ülésére

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó) /2015.(..) számú határozat-tervezet melléklettel

2015. évi határozatok kivonata. 1181/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Felvételi Szabályzat módosítása ügyében.

Beiskolázás Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma:

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 26-án tartandó ülésére

Debreceni Egyetem. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar (DE-EK) MEGHIRDETETT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

MAGYAR KÖZLÖNY 117. szám

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 3-án tartandó ülésére

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete

A óta hatályos szöveg. Tartalomjegyzék

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.

11. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Csömör Nagyközség Önkormányzata ügyvezetői, főépítészi és területi védőnői állásokra hirdet pályázatot. Csömör Nagyközség Önkormányzata

QrszággyíIlés Hivatala. Irnmányszfisn : '-í-1 CL 44' évi... törvény

Előterjesztés. a lakások és helyiségek elidegenítéséről és bérletéről szóló 7/2016. (III. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013

ELŐTERJESZTÉS. az anyakönyvi szakvizsgáról szóló 9/2007. (III. 6.) IRM rendelet módosításáról. Budapest, április

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/

Nyíregyházi Főiskola. Intézményi Tájékoztató a tanévre. Internetes kiadás

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

A közoktatás szervezésével, a közoktatási intézmények fenntartásával kapcsolatos szabályok változásából fakadó önkormányzati feladatok

Átírás:

VIII. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM 2016. február 26. Az Oktatási és Kulturális Közlöny 2016. évi 4. számának tartalmából: 2/2016. (I. 7.) MvM rendelet a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról, 1/2016. (I. 7.) BM rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendészeti szakközépiskolákra vonatkozó szabályokról szóló 32/2005. (VI. 30.) BM OM együttes rendelet, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó egyes szerveknél történő végrehajtásáról szóló 37/2011. (X. 28.) BM rendelet módosításáról, a minősített adatkezelés eljárási rendjének kiadásáról az írásbeli érettségi feladatlapokkal és javításiértékelési útmutatókkal kapcsolatban című 9/2012. (IV. 25.) NEFMI utasítás módosításáról szóló EMMI utasítás kiadása, egyetemi tanári kinevezésekről szóló köztársasági elnöki határozatok, miniszteri biztosi kinevezésekről szóló miniszteri utasítások, felsőoktatási intézmény oktatói álláshelyének, nevelési-oktatási, kulturális és egyéb intézmények vezetői álláshelyeinek betöltésére irányuló pályázati felhívások, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának közleményei a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületekről. A változó igényeknek megfelelően megújult formában, 2014-től már kizárólag elektronikus felületen, jelentős mértékben csökkentett éves előfizetői díj mellett megjelentetett Oktatási és Kulturális Közlöny hiteles publikációs felületként biztosítja az ágazatra vonatkozó információkat.

479 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám Tartalomjegyzék Felsőoktatás Köznevelés Kultúra Felnőttképzés Szociális Oldalszám Jogszabályok 2/2016. (I. 7.) MvM rendelet a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról 481 1/2016. (I. 7.) BM rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendészeti szakközépiskolákra vonatkozó szabályokról szóló 32/2005. (VI. 30.) BM OM együttes rendelet, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó egyes szerveknél történő végrehajtásáról szóló 37/2011. (X. 28.) BM rendelet módosításáról 484 4/2016. (I. 11.) MvM rendelet az egyes ingatlanok műemléki védettségének megszüntetéséről és egyes miniszteri rendeletek módosításáról 492 5/2016. (I. 11.) MvM rendelet a világörökségi gondnokságról szóló 32/2012. (V. 8.) NEFMI rendelet, valamint a Világörökségi Várományos Helyszínek Jegyzékéről szóló 27/2015. (VI. 2.) MvM rendelet módosításáról 502 Határozatok 9/2016. (I. 15.) KE határozat egyetemi tanári kinevezésről 503 10/2016. (I. 15.) KE határozat egyetemi tanári kinevezésről 504 11/2016. (I. 15.) KE határozat egyetemi tanári kinevezésről 505 Utasítások 1/2016. (I. 7.) EMMI utasítás miniszteri biztos kinevezéséről 506 2/2016. (I. 7.) EMMI utasítás a minősített adatkezelés eljárási rendjének kiadásáról az írásbeli érettségi feladatlapokkal és javítási-értékelési útmutatókkal kapcsolatban című 9/2012. (IV. 25.) NEFMI utasítás módosításáról 507 4/2016. (I. 13.) EMMI utasítás miniszteri biztos kinevezéséről 509 1/2016. (I. 7.) MvM utasítás miniszteri biztos kinevezéséről 510 Közlemények Álláspályázatok Pályázati felhívás felsőoktatási intézmény vezetői, oktatói és egyéb álláshelyének betöltésére 511 Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 513 Ösztöndíj- és versenyfelhívások Eötvös József Országos Középiskolai Szónokverseny 520

480 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám Felsőoktatás Köznevelés Kultúra Felnőttképzés Szociális Oldalszám Értesítések A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának közleménye a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületekről (ARTISJUS) 523 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának közleménye a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületekről (FilmJus) 527 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának közleménye a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületekről (HUNGART) 529 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának közleménye a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületekről (MAHASZ) 532 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának közleménye a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületekről (MISZJE) 534 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának közleménye a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületekről (RSZ) 536 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának közleménye a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületekről (MASZRE) 538 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának közleménye a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületekről (EJI) 540 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának közleménye a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületekről (REPROPRESS) 543 A Szolnoki Főiskola közleménye oklevél érvénytelenítéséről 545 A közlöny zárása után érkezett közlemények, pályázati felhívások Közlemények Álláspályázatok Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 546

481 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám Jogszabályok A Miniszterelnökséget vezető miniszter 2/2016. (I. 7.) MvM rendelete a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény 44. (2) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. 3. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. 22. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel, 77. -ában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel, továbbá 79. 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró igazságügyi miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el: 1. A közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet (a továbbiakban: R.) a következő 4/A. -sal egészül ki: 4/A. A felügyeletet gyakorló miniszterek a 3. szerinti javaslattal kapcsolatos álláspontjukról szeptember 10-ig tájékoztatják az Egyetemet, amely a felügyeletet gyakorló miniszterek egyetértése esetén a Fenntartói Testület hivatala útján szeptember 15-ig megküldi a javaslatot a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszternek (a továbbiakban: miniszter). A miniszter a javaslatot szeptember 20-ig terjeszti a Kormány elé a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény (a továbbiakban: NKEtv.) 41. (2) bekezdése szerinti döntés meghozatala érdekében. 2. Az R. 6. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 6. A felügyeletet gyakorló miniszter az 5. szerinti döntését az államnak az államtudományi és közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági, valamint nemzetközi és európai közszolgálati szakterületen előre látható szakemberigénye figyelembevételével alkotja meg. 3. Az R. 7. (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Nappali munkarendben folyó alapképzés esetén további feltétel a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésének vállalása a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó rendvédelmi szervnél (a továbbiakban: rendvédelmi szerv), a biztonsági és a migrációs szakirány kivételével. (3) A rendészeti igazgatási és a bűnügyi igazgatási alapképzési szak levelező munkarendben folyó képzései esetén további feltétel a rendvédelmi szervnél fennálló hivatásos szolgálati viszony, a biztonsági és a migrációs szakirány kivételével. 4. (1) Az R. 9. (4) és (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) Vám- és jövedéki igazgatási szakirány levelező munkarendben folyó alapképzésre az a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) hivatásos állományában legalább három éve szolgálatot teljesítő jelentkezhet, aki rendelkezik alapfokú szaktanfolyami, vagy az 1999 2007. között szerzett vám- és pénzügyőri szaktanfolyami végzettséggel, továbbá tanulmányai folytatása érdekében vállalja, hogy tanulmányi szerződést köt a NAV-val és ehhez, valamint a jelentkezéshez rendelkezik vezetői támogató javaslattal. (5) Pénzügyi nyomozó szakirány levelező munkarendben folyó alapképzésre az a NAV hivatásos állományában legalább három éve szolgálatot teljesítő jelentkezhet, aki szolgálati idejéből legalább két évet bűnügyi, nyomozati,

482 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám szabálysértési vagy rendészeti szakterületen töltött el, és rendelkezik alapfokú szaktanfolyami vagy az 1999 2007. között szerzett vám- és pénzügyőri szaktanfolyami végzettséggel, továbbá tanulmányai folytatása érdekében vállalja, hogy tanulmányi szerződést köt a NAV-val és ehhez, valamint a jelentkezéshez rendelkezik vezetői támogató javaslattal. (2) Az R. 9. (7) és (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (7) A katasztrófavédelem alapképzési szak tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány levelező munkarendben folyó képzésére a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományának tagjai, valamint az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek szaktevékenységet ellátó tagjai jelentkezhetnek. A jelentkezés további feltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen alapfokú tűzoltó szakmai végzettséggel és legalább hároméves tűzvédelmi szakmai gyakorlattal. A jelentkezéshez rendelkezni kell a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával. (8) A katasztrófavédelem alapképzési szak katasztrófavédelmi műveleti és iparbiztonsági szakirány levelező munkarendben folyó, az NKEtv. 21/A. (1) bekezdés a) vagy b) pontja hatálya alá tartozó képzésére csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományából lehet jelentkezni. A jelentkezéshez a jelentkezőnek rendelkeznie kell a BM OKF humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával. 5. Az R. a következő 9/A. -sal egészül ki: 9/A. A bűnügyi igazgatási alapképzési szak bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, pénzügyi nyomozó, illetve a rendészeti igazgatási alapképzési szak biztonsági, határrendészeti, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi, migrációs, vám- és jövedéki igazgatási, valamint a katasztrófavédelem alapképzési szak katasztrófavédelmi műveleti, iparbiztonsági szakirány nappali munkarendű képzései esetében a jelentkezés feltétele az Európai Unióban hivatalos nyelvek egyikéből vagy ukrán, szerb, beás, lovári, orosz, illetve kínai nyelvből államilag elismert, B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy ezzel egyenértékű okirat. 6. Az R. 10. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 10. (1) Rendészeti vezető mesterképzés esetén a jelentkezés feltétele rendvédelmi szervnél fennálló hivatásos szolgálati viszony, a tiszti rendfokozat és a jelentkezéshez szükséges felsőfokú végzettség megszerzését követő, legalább kétéves, rendvédelmi szervnél szerzett szakmai gyakorlat. Nappali munkarendű képzés esetén további feltétel a rendvédelmi szerv országos parancsnokának támogató nyilatkozata és a rendvédelmi szerv utánpótlási vezetői adatbankjába való felvétel. (2) A katasztrófavédelem mesterképzési szak levelező munkarendben folyó, az NKEtv. 21/A. (1) bekezdés a) és b) pontja hatálya alá tartozó képzésére csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományából lehet jelentkezni. A jelentkezéshez rendelkezni kell a BM OKF humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával. 7. Az R. 13/A. -a helyébe a következő rendelkezés lép, és az R. a 13/A. -t megelőzően a következő alcím címmel egészül ki: 4/A. Az Egyetem nemzetközi és európai közszolgálati képzést folytató karára történő felvétel különös feltételei 13/A. (1) A nemzetközi igazgatási alapképzési szakra a jelentkezés feltétele egy idegen nyelvből államilag elismert, B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) típusú nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat. (2) A nemzetközi biztonság- és védelempolitikai alapképzési szak tekintetében a jelentkezés feltétele egy idegen nyelvből államilag elismert B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat. (3) A nemzetközi biztonság- és védelempolitikai mesterképzési szak tekintetében a jelentkezés feltétele angol nyelvből államilag elismert C1 (korábban felsőfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat, vagy két idegen nyelvből, amelyek egyike az angol nyelv, államilag elismert B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat. (4) A nemzetközi közszolgálati kapcsolatok mesterképzési szak tekintetében a jelentkezés feltétele angol nyelvből államilag elismert C1 (korábban felsőfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat, vagy két idegen nyelvből, amelyek egyike az angol nyelv, államilag elismert B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.

483 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám (5) Az international public service relations mesterképzési szak esetében a jelentkezés feltétele az Egyesült Nemzetek Szervezetének valamely hivatalos nyelvéből államilag elismert C1 (korábban felsőfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat. 8. Az R. a következő 23. -sal egészül ki: 23. (1) E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 2/2016. (I. 7.) MvM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit első alkalommal a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel a 2016/2017. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni. (2) E rendeletnek a Módr.-rel megállapított 13/A. (5) bekezdését első alkalommal a 2015/2016. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni. 9. Az R. a) 1. alcím címében az A közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági szövegrész helyébe az Az államtudományi és közigazgatási, rendészeti, katonai, nemzetbiztonsági, továbbá nemzetközi és európai közszolgálati ; b) 1. -ában az a közigazgatási felsőoktatás szövegrész helyébe az az államtudományi és közigazgatási, valamint a nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás ; c) 1. -ában a szakok szövegrész helyébe a szakok, szakirányok ; d) 3. -ában a képzési áganként szövegrész helyébe a szak, szakirány, képzés szintje, munkarendje ; e) 4. -ában az A közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági képzési területen szövegrész helyébe az Az államtudományi és közigazgatási, a rendészeti, a katonai, a nemzetbiztonsági, továbbá a nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás területén ; f) 4. -ában a szak szövegrész helyébe a szak, szakirány ; g) 5. -ában az a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény (a továbbiakban: NKEtv.) szövegrész helyébe az az NKEtv. ; h) 7. (1) bekezdés a) pontjában a lakóhely szövegrész helyébe az állandó lakóhely ; i) 8. (2) bekezdésében a fegyveres szövegrész helyébe a rendvédelmi ; j) 8. (3) bekezdésében a három szövegrész helyébe a két ; k) 8. (4) bekezdésében a katasztrófavédelem szak szövegrész helyébe a katasztrófavédelem alapképzési szak ; l) 9. (2) bekezdésében a három éves szakmai gyakorlat szövegrész helyébe a három éves szakmai gyakorlat, továbbá a jelentkezőnek rendelkeznie kell az állományilletékes parancsnok támogató nyilatkozatával ; m) 12. (1) bekezdésében a személy jelentkezhet szövegrész helyébe a személy, valamint a mesterképzési szakra a Magyar Honvédség felderítő szakmai számú olyan tisztje jelentkezhet ; n) 12/A. -ában a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Humán Szolgálata szövegrész helyébe a BM OKF humán szolgálatvezetője ; o) 13. (1) bekezdés b) pontjában a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter szövegrész helyébe a miniszter szöveg lép. 10. Hatályát veszti az R. a) 11. (5) bekezdése; b) 13. (1) bekezdés a) pontjában a tanfolyamot megkezdett vagy a szövegrész. 11. Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. Lázár János s. k., Miniszterelnökséget vezető miniszter

484 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám A belügyminiszter 1/2016. (I. 7.) BM rendelete a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendészeti szakközépiskolákra vonatkozó szabályokról szóló 32/2005. (VI. 30.) BM OM együttes rendelet, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó egyes szerveknél történő végrehajtásáról szóló 37/2011. (X. 28.) BM rendelet módosításáról A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. 22. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. 10. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben, a 2. és 4. tekintetében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 85. (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. 2. és 6. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben a Kormány tagjainak feladatés hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. 30. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a 3. és az 1. melléklet tekintetében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 85. (4) bekezdés a) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. 30. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. A belügyminiszter irányítása alá tartozó rendészeti szakközépiskolákra vonatkozó szabályokról szóló 32/2005. (VI. 30.) BM OM együttes rendelet módosítása 1. A belügyminiszter irányítása alá tartozó rendészeti szakközépiskolákra vonatkozó szabályokról szóló 32/2005. (VI. 30.) BM OM együttes rendelet a) 6. (4) bekezdésében a 4,50 5,00 szövegrész helyébe a 4,51 5,00, b) 6. (6) bekezdésében az alap szövegrész helyébe az illetményalap szöveg lép. 2. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó egyes szerveknél történő végrehajtásáról szóló 37/2011. (X. 28.) BM rendelet módosítása 2. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó egyes szerveknél történő végrehajtásáról szóló 37/2011. (X. 28.) BM rendelet (a továbbiakban: R1.) 5. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) Az 1. g) pontjában meghatározott munkáltatóknál vezető: a) a főosztályvezető, b) a főosztályvezető-helyettes, c) a hivatalvezető, d) a laborvezető, e) az osztályvezető, f) az osztályvezető-helyettes, g) a szakaszmérnökség-vezető, h) a szakaszmérnökség-vezetőhelyettes, i) a szolgálatvezető, j) a szolgálatvezető-helyettes, k) a csoportvezető, l) a múzeumvezető, valamint m) a levéltárvezető. 3. Az R1. 3. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

485 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám 4. Az R1. 5. (2) bekezdés e) pontjában a főigazgató-helyettes szövegrész helyébe a főigazgató-helyettes (főmérnök) szöveg lép. 3. Záró rendelkezések 5. Ez a rendelet a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba. Dr. Pintér Sándor s. k., belügyminiszter 1. melléklet az 1/2016. (I. 7.) BM rendelethez 3. melléklet a 37/2011. (X. 28.) BM rendelethez A betölthető munkakörök és beosztások, az azokhoz tartozó fizetési osztályok, a közalkalmazotti munkakörök osztályba sorolása, megnevezése, továbbá a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 61. (1) bekezdésében foglaltakat meghaladóan szükséges képesítési többletkövetelmények a vízügyi igazgatási szerveknél 1. A B C D E F G H I J K L A magasabb vezetői beosztás, vezetői beosztás, munkakörök megnevezése Fizetési osztályok 2. A B C D E F G H I J vezetői pótlék %-os mértéke 3. magasabb vezetői beosztások 4. Főigazgató * * * * * 300% 5. Gazdasági főigazgató-helyettes * * * * * 300% 6. Műszaki főigazgató-helyettes (főmérnök) * * * * * 300% 7. Igazgató * * * * * 300% 8. Gazdasági igazgató-helyettes * * * * * 300% 9. Műszaki igazgató-helyettes * * * * * 300% 10. vezetői beosztások 11. Főosztályvezető * * * * * 200% 12. Főosztályvezető-helyettes * * * * * 200% 13. Laborvezető * * * * * 200% 14. Osztályvezető * * * * * 200% 15. Osztályvezető-helyettes * * * * 100% 16. Szakaszmérnökség-vezető * * * * * 200% 17. Szakaszmérnökségvezetőhelyettes * * * * * 100% 18. Hivatalvezető * * * 200% 19. Csoportvezető * * * * * 100% 20. Szolgálatvezető * * * * * 200% 21. Szolgálatvezető-helyettes * * * * * 100% 22. Múzeumvezető * * * * * 200% 23. Levéltárvezető * * * * * 200% 24. munkakörök

486 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám 25. Pályáztatásra nem kötelezett munkakörök 26. Adatbázis-felelős * * * 27. Adatbázis felelős referens * * * * 28. Adatrögzítő * * * 29. Adattári rendszerfelelős * * * * 30. Adminisztrátor * * * 31. Anyagbeszerző * * * 32. Anyag-fogyóeszköz-gazdálkodó * * 33. Anyagkönyvelő * * * 34. Árszakértő * * * 35. Árvízvédelmi referens * * * * * 36. Árvízvédelmi ügyintéző * * * 37. Asztalos * * * 38. Autószerelő * * * 39. Belső ellenőr * * * * 40. Belvízvédelmi referens * * * * * 41. Belvízvédelmi ügyintéző * * * * 42. Bér és TB referens * * * * * 43. Bér és TB ügyintéző * * * 44. Bérelszámoló * * * * 45. Beruházási referens * * * * * 46. Beruházási ügyintéző * * * 47. Beruházó mérnök * * * * 48. Betanított munkás * * 49. Biológus * * * * * 50. Csatornabiztos * * * * 51. Csatornaőr * * * * 52. Duzzasztó gépész * * * * 53. Duzzasztó gépkezelő * * * 54. Duzzasztó karbantartó * * * 55. Éjjeliőr, telepőr * * * 56. Elemző közgazdász * * * * 57. Elektrikus * * * * * * 58. Energetikus, energetikai ügyintéző * * * * 59. Építésvezető * * * * * 60. Erdészeti ügyintéző * * * 61. Erdészeti referens * * * * * 62. Esztergályos * * * Felszínalatti vízgazdálkodási 63. * * * ügyintéző Felszínalatti vízgazdálkodási 64. * * * * * referens 65. Felszíni vízgazdálkodási ügyintéző * * * 66. Felszíni vízgazdálkodási referens * * * * * 67. Felügyelőségi technikus * * * * 68. Fenntartó munkás * * * többlet képesítés

487 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám 69. Fenntartó-gépkezelő * * 70. Folyami felmérő * * * * * 71. Folyamszabályozási ügyintéző * * * 72. Folyamszabályozási referens * * * * * 73. Folyószabályozási ügyintéző * * * 74. Folyószabályozási referens * * * * * 75. Folyógazdálkodási ügyintéző * * * 76. Folyógazdálkodási referens * * * * * 77. Főenergetikus * * * * 78. Fűtő * * * 79. Gazdasági referens * * * * * 80. Gazdasági ügyintéző * * * 81. Gát és meder segédfelvigyázó * * * 82. Gát- és mederfelvigyázó * * * * 83. Gátbiztos * * * * 84. Gátfelügyelő * * * * 85. Gát- és csatornaőr * * * * 86. Gátőr * * * * 87. Geodéta * * * * * * 88. Geológus * * * * * * 89. Gépészeti referens * * * * * 90. Gépészeti ügyintéző * * * 91. Gépészeti vezető * * * * * 92. Gépjármű ügyintéző * * * * 93. Gépjárművezető * * * 94. Gépkezelő * * * 95. Gépszerelő * * * 96. Géptiszt (hajós) * * 97. Gépüzemvezető (hajós) * * 98. Gondnok * * * 99. Gondnoksági ügyintéző * * * * 100. Gyártástechnológus * * * * 101. Hajógépkezelő * * * 102. Hajógépmester * * * 103. Hajóskapitány * * * * * 104. Hajóvezető * * * * * 105. Hajózási felelős * * * * 106. Hegesztő * * * 107. Hidrobiológus * * * * * 108. Hidrológiai észlelő * * * * 109. Hidrológus * * * * * 110. Hírközlési szerelő * * * * 111. Hírközlési referens * * * * * 112. Hírközlési ügyintéző * * * 113. Hivatalsegéd * 114. Hulladékgazdálkodó * * * 115. Humánpolitikai ügyintéző * * *

488 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám 116. Humánpolitikai referens * * * * * 117. Igazgatási ügyintéző * * * 118. Igazgatási referens * * * * * 119. Iktató * * * 120. IT biztonságtechnikai felelős * * * * * 121. Informatikai rendszer-üzemeltető * * * * * 122. Informatikai referens * * * * * 123. Informatikai ügyintéző * * * 124. Informatikus * * * 125. Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző * * * 126. Ingatlanrendezési ügyintéző * * * 127. Iratkezelő * * * 128. Irattáros * * * 129. Iratkezelő-kézbesítő * * * 130. Irodavezető * * * * 131. Jogász * * 132. Jogi és közbeszerzési referens * * * 133. Jogtanácsos * * jogi szakvizsga 134. Karbantartó * * * 135. Kazánfűtő * * * 136. Kerületi felügyelő * * * * * 137. Kézbesítő * * 138. Kirendeltségvezető * * * * * 139. Kikötőmester * * * 140. Kishajó-vezető * * * 141. Kitűzőmester * * * 142. Kommunikációs referens * * * * * 143. Kommunikációs ügyintéző * * * 144. Konyhai kisegítő * 145. Kormányos * * * 146. Kotrókezelő * * * 147. Kőműves * * * * 148. Könyvelő * * * * 149. Könnyűgépkezelő * * 150. Környezetvédelmi referens * * * * * 151. Környezetvédelmi ügyintéző * * * 152. Közbeszerzési referens * * * * * 153. Közbeszerzési ügyintéző * * * 154. Közfoglalkoztatási referens * * * * * 155. Közfoglalkoztatási ügyintéző * * * 156. Kontroller * * * * * 157. Közgazdász * * * * 158. Laboráns * * * * * * felsőfokú szakirányú képzettség középfokú szakirányú képzettség

489 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám 159. Laborvezető-helyettes * * * * * 160. Lakatos * * * 161. Magasépítési ügyintéző * * * 162. Matróz * * * * 163. Műszaki biztonsági szolgálati munkatárs * * * * 164. Műszaki biztonsági szolgálati részlegvezető * * * * * 165. Műszaki biztonsági szolgálati ügyintéző * * * * 166. Mederőr * * * * * 167. Minőségirányítási szakmai vezető * * * * * * 168. Monitoring referens * * * * * 169. Motorszerelő * * * 170. Munkaügyi referens * * * * * 171. Munkaügyi ügyintéző * * * 172. Munkavédelmi ügyintéző * * * * 173. Munkavédelmi vezető * * * * 174. Műszaki referens * * * * * 175. Műszaki titkár * * * * 176. Műszaki ügyintéző * * * 177. Műszakvezető * * * * * 178. Műszerész * * * 179. Művezető * * * * * 180. Nehézgépkezelő * * 181. Nemzetközi koordinátor * * * * 182. Nemzetközi referens * * * * * 183. Nemzetközi ügyintéző * * * 184. Oktatási ügyintéző * * * * 185. Operátor * * * * 186. Öntözési referens * * * * * 187. Öntözési ügyintéző * * * 188. Pályázati ügyintéző * * * 189. Pénztáros * * * * 190. Pénzügyi referens * * * * * 191. Pénzügyi ügyintéző * * * 192. Pályázati referens * * * 193. Portás * * * 194. PR munkatárs (főszerkesztő, szerkesztő, újságíró, manager) * * * * * 195. Programozó * * * * 196. Projekt referens * * * * * 197. Projekt ügyintéző * * * 198. Projektkoordinátor referens * * * * * 199. Projektvezető referens * * * * * középfokú nyelvvizsga középfokú nyelvvizsga középfokú nyelvvizsga

490 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám 200. Raktárkezelő, raktáros * * 201. Raktárvezető * * * 202. Referens * * * * * 203. Rendszergazda * * * * * * 204. Revizor * * * * 205. Főrevizor * * * * 206. Segédmunkás * * * 207. Speciális feladatok referense * * * * * * 208. Szakaszmérnök-helyettes * * * * * 209. Szakmai főtanácsadó * * * 210. Szakmunkás * * * 211. Szállítási ügyintéző * * 212. Számítógéphálózat-üzemeltető * * * * * 213. Számlázási ügyintéző * * * 214. Számviteli referens * * * * * 215. Számviteli ügyintéző * * * 216. Szivattyútelep-kezelő * * * 217. Szivattyútelepi gépkarbantartó * * * 218. Szivattyútelepi vezető gépész * * * 219. Szoftverfejlesztő * * * * 220. Szóvivő * * * * * 221. Takarító * * 222. Tárgyi eszköz-nyilvántartó * * 223. Tározóőr * * * * 224. Társulati feladatok referense * * * * * 225. Társulati ügyintéző * * * 226. Technikus * * * * 227. Telefonkezelő * * * * 228. Település vízellátási és csatornázási ügyintéző * * * * * * 229. Térinformatikus * * * * * * 230. Területi felügyelő * * * * * 231. Területi ügyintéző * * * * 232. Területrendezési ügyintéző * * * * 233. Titkárnő * * * 234. Titkárságvezető * * * * * 235. Tószabályozási ügyintéző * * * 236. Tószabályozási referens * * * * * 237. Tűzvédelmi ügyintéző * * * * 238. Tűzvédelmi vezető * * * * 239. Uszálykormányos * * * 240. Úszókotrómester * * * 241. Ügyintéző * * * * 242. Üzemfenntartási ügyintéző * * * * szakirányú középfokú vagy felsőfokú képesítés

491 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám 243. Üzemvezető * * * * * * 244. Vadőr, vadász * * * * 245. Vagyongazdálkodási ügyintéző * * * * 246. Vegyész * * * * 247. Vegyésztechnikus * * 248. Vezető gépkezelő * * * 249. Vezető jogtanácsos * * jogi szakvizsga 250. Vezető tanácsadó * * * * * 251. Villanyszerelő * * * 252. Vízellátási és csatornázási referens * * * * * 253. Vízellátási és csatornázási ügyintéző * * * 254. Vízépítési műtárgyépítő * 255. Vízépítő * * * 256. Vízépítő technikus * * * 257. Vízépítő szakmunkás * * * 258. Vízgazdálkodási referens * * * * * 259. Vízgazdálkodási ügyintéző * * * 260. Vízgépészeti technikus * * * 261. Vízgépészeti ügyintéző * * * 262. Vízgyűjtőgazdálkodási referens * * * * * 263. Vízgyűjtőgazdálkodási ügyintéző * * * 264. Vízhasznosítási referens * * * * * * 265. Vízhasznosítási ügyintéző * * * 266. Vízhozammérő * * * 267. Víziközmű referens * * * * * 268. Víziközmű ügyintéző * * * 269. Vízjelző ügyintéző * * * 270. Vízjelző referens * * * * * 271. Vízkárelhárítási referens * * * * * 272. Vízkárelhárítási ügyintéző * * * 273. Vízkészlet-gazdálkodási referens * * * * * 274. Vízkészlet-gazdálkodási ügyintéző * * * 275. Vízminőség védelmi ügyintéző * * * 276. Vízminőség védelmi referens * * * * * 277. Vízrajzi adatfeldolgozó * * * 278. Vízrajzi mérő (területfelelős technikus) * * * * 279. Vízrajzi referens * * * * * 280. Vízrajzi ügyintéző * * * 281. Vízrendezési referens * * * * * 282. Vízrendezési ügyintéző * * * 283. Zsilipkezelő * * * 284. Zsilipőr * *

492 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 4/2016. (I. 11.) MvM rendelete az egyes ingatlanok műemléki védettségének megszüntetéséről és egyes miniszteri rendeletek módosításáról A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 93. (2) bekezdés n) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. 11. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. Az Országos Műemléki Felügyelőség 12716/1973. számú határozatával védetté nyilvánított, Abaliget (Baranya megye) 458 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (népi lakóház) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 2. (1) A műemlékek védetté nyilvánításáról szóló 29/1994. (VIII. 26.) KTM MKM rendelet (a továbbiakban: R1.) 5. (1) bekezdésben védetté nyilvánított, Pécs (Baranya megye) 18425/2 helyrajzi számon nyilvántartott földrészleten álló földszintes lakóépület műemléki védettségét a műemléki érték megsemmisülésére tekintettel megszüntetem. (2) A Pécs 18425/2 helyrajzi számon nyilvántartott a) földrészleten álló négylakásos lakóépület műemléki védettségét műemléki értékeire tekintettel változatlanul fenntartom, valamint az b) ingatlan műemléki jelentőségű terület és műemléki környezet védettsége továbbra is fennáll. 3. A Felsőszentiván (Bács-Kiskun megye) 817 helyrajzi számú ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értékét (szélmalom) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 4. (1) A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Kiskunfélegyháza (Bács-Kiskun megye), a telekalakítást követően a 3150/2, 3150/3, 3150/4 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanok műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (Óplébánia) helyreállíthatatlanul elvesztették megszüntetem. (2) A Kiskunfélegyháza 3150/2, 3150/3, 3150/4 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanok műemléki környezet védettsége továbbra is fennáll. 5. Az Országos Műemléki Felügyelőség 11296/f/1983. számú határozatával védetté nyilvánított, Battonya (Békés megye), a telekalakításokat követően a 0233/6 helyrajzi számú ingatlan (kerektemplom alapfalai) műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a műemlékké nyilvánítás céljának nem felel meg megszüntetem. 6. (1) Az Országos Műemléki Felügyelőség 3127/1970. számú határozatával védetté nyilvánított, Békéscsaba (Békés megye) 4018 helyrajzi számon nyilvántartott földrészleten álló melléképület műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értékét helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. (2) A Békéscsaba 4018 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét változatlanul fenntartom, tekintettel a földrészleteken álló tájház, szlovák nemzetiségi múzeum műemléki értékeire. 7. (1) Az egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről szóló 9/2004. (IV. 13.) NKÖM rendelet (a továbbiakban: R2.) 1. (1) bekezdésében védetté nyilvánított, Körösladány (Békés megye) 1876 helyrajzi számon nyilvántartott földrészleten álló gazdasági melléképület műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. (2) A Körösladány 1876 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét fenntartom, tekintettel a földrészleten álló kántorlak műemléki értékeire. 8. (1) Az 5730/1965. ÉM számú miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Lőkösháza (Békés megye), a telekalakítást követően 076/6 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy azon műemléki érték nem található megszüntetem. (2) Műemléki környezetként jelölöm ki a Lőkösháza 076/6 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlant.

493 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám 9. (1) Az Országos Műemléki Felügyelőség 14443/11/1987. számú határozatával védetté nyilvánított, Arka (Borsod-Abaúj- Zemplén megye) 20 helyrajzi számú ingatlanból telekalakítást követően létrejött 20/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a műemlék szakmai ismérveinek nem felel meg megszüntetem. (2) Az Arka 20/1 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan védettségét fenntartom, tekintettel a földrészleteken álló népi lakóház műemléki értékeire. (3) Műemléki környezetként jelölöm ki az Arka 1, 3/1, 4, 13, 14/4, 20/2, 21 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanokat, valamint a 19 és 45/1 helyrajzi számú közterületek fenti ingatlanokkal kijelölt szakaszát. 10. Az Országos Műemléki Felügyelőség 14443/14/1987. számú határozatával védetté nyilvánított, Boldogkőváralja (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) 141 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (népi lakóház) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 11. Az Országos Műemléki Felügyelőség 11223/1989. számú határozatával védetté nyilvánított, Büttös (Borsod-Abaúj- Zemplén megye) 55 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (népi lakóház) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 12. (1) A 4217/1962. számú miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Gibárt (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), a telekalakításokat követően 78 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy azon műemléki érték nem található megszüntetem. (2) Műemléki környezetnek jelölöm ki a Gibárt 77, 78, 80, 98 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanokat, valamint a 95 helyrajzi számú közterületnek a fenti ingatlanokkal kijelölt szakaszát. 13. Az Országos Műemléki Felügyelőség 11223/1989. számú határozatával védetté nyilvánított, Kány (Borsod-Abaúj- Zemplén megye) 56 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (népi lakóház) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 14. Az Országos Műemléki Felügyelőség 01905/1967. számú határozatával védetté nyilvánított, Miskolc (Borsod-Abaúj- Zemplén megye) 32821 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (népi lakóház) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 15. Az Országos Műemléki Felügyelőség 01905/1967. számú határozatával védetté nyilvánított, Miskolc (Borsod-Abaúj- Zemplén megye) 32822 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan (népi lakóház) műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a műemlék szakmai ismérveinek nem felel meg megszüntetem. 16. Az Országos Műemléki Felügyelőség 11223/1989. számú határozatával védetté nyilvánított, Pamlény (Borsod-Abaúj- Zemplén megye) 96 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét a műemléki érték (népi lakóház) megsemmisülésére tekintettel megszüntetem. 17. Az Országos Műemléki Felügyelőség 1879/1986. számú határozatával védetté nyilvánított, Rudabánya (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) 337 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (népi lakóház) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 18. (1) A Budapest V. kerület 23859 helyrajzi számú földrészleten nyilvántartott Szt. Mihály-kápolna romjai műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a műemlékké nyilvánítás céljának nem felel meg megszüntetem. (2) A Budapest V. kerület 23859 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét változatlanul fenntartom, tekintettel a föld alatt megtalálható Contra Aquincum maradványai műemléki értékeire, valamint az ingatlan műemléki jelentőségű terület, műemléki környezet védettsége továbbra is fennáll. 19. (1) A Budapest XIV. kerület 29732/1 helyrajzi számon nyilvántartott a) az 5053/1991. KTM 58757/1991. MKM együttes miniszteri határozattal műemlékké nyilvánított, Vajdahunyad vára, Mezőgazdasági Múzeum, r.k. kápolna, történelmi épületcsoportnak a földrészletre,

494 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám b) az egyes műemlékek védetté nyilvánításáról, illetőleg műemléki védettség megszüntetéséről szóló 7/1997. (I. 31.) KTM MKM együttes miniszteri rendelet (a továbbiakban: R3.) 5. (1) bekezdésével műemlékké nyilvánított Széchenyi Gyógyfürdő épületének az épület közvetlen környezetére kiterjedő műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a műemlékké nyilvánítás céljának nem felel meg megszüntetem. (2) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában foglaltak nem érintik a Vajdahunyad vára, Mezőgazdasági Múzeum, r.k. kápolna, történelmi épületcsoport, valamint a Széchenyi Gyógyfürdő épülete már fennálló műemléki védettségét. (3) Műemléki környezetnek a Budapest 29732/1 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlannak az (1) bekezdésben meghatározott épületeken túl fennmaradó részét jelölöm ki. 20. A 0004/3/1954. ÉM számú miniszteri döntéssel, az Országos Műemléki Felügyelőség 1426/1973. számú határozatával védetté nyilvánított, Ópusztaszer (Csongrád megye) 055/10 helyrajzi számú földrészleten álló szélmalom és aprószélmalom műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a műemlék szakmai ismérveinek nem felelnek meg megszüntetem. 21. Az egyes ingatlanok műemlékké, valamint műemléki jelentőségű területté nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről szóló 9/2009. (III. 6.) OKM rendelet (a továbbiakban: R4.) 157. (1) bekezdéssel védetté nyilvánított Sárbogárd (Fejér megye) 533 helyrajzi számú ingatlan (zsinagóga) műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a műemlék szakmai ismérveinek nem felel meg megszüntetem. 22. Az Országos Műemléki Felügyelőség 9.055/1988. számú határozatával védetté nyilvánított, Seregélyes (Fejér megye), a telekalakítást követően a 450/1 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (Szentháromság-oszlop) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 23. (1) A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Székesfehérvár (Fejér megye), a telekalakítást követően az 5658/1 helyrajzi számon nyilvántartott földrészleten álló Mária-oszlop műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a műemlék szakmai ismérveinek nem felel meg megszüntetem. (2) A Székesfehérvár 5658/1 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki jelentőségű terület, műemléki környezet védettsége továbbra is fennáll. 24. A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Mosonszentmiklós (Győr-Moson-Sopron megye) 1021 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét a műemléki érték (népi lakóház) megsemmisülésére tekintettel megszüntetem. 25. (1) Az Országos Műemléki Felügyelőség 9956/1985. számú határozatával védetté nyilvánított, Nagycenk (Győr-Moson-Sopron megye), a telekalakítást követően a) a 304/17 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értékeit (nagyistálló, két hosszú istállóépület) helyreállíthatatlanul elvesztette, b) a 304/2, 304/3, 304/4, 304/5, 304/6, 304/7, 304/9, 304/10, 304/11, 304/12, 304/13, 304/14, 304/15, 304/16, 304/19, 304/20 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanok műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a műemlék szakmai ismérveinek nem felel meg megszüntetem. (2) A Nagycenk 304/18 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét fenntartom, tekintettel az intézői lak műemléki értékeire. (3) Műemléki környezetként jelölöm ki a Nagycenk 302, 304/2, 304/3, 304/4, 304/5, 304/9, 304/10, 304/11, 304/12, 304/13, 304/14, 304/15, 304/16, 304/17, 304/19 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanokat, valamint a 303 és 304/7 helyrajzi számú közterületek fenti ingatlanokkal kijelölt szakaszát. 26. Az 5730/1965. ÉM számú miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Szilsárkány (Győr-Moson-Sopron megye) 110 helyrajzi számú ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy azon műemléki érték (kovácsműhely) nem található, mivel azt szabadtéri néprajzi múzeumba szállították megszüntetem.

495 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám 27. Az egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról szóló 1/2001. (I. 19.) NKÖM rendelet (a továbbiakban: R5.) 9. (1) bekezdésében védetté nyilvánított Berekböszörmény (Hajdú-Bihar megye) 268 helyrajzi számú ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (népi lakóház) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 28. (1) A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Debrecen (Hajdú-Bihar megye), a telekalakítást követően a 8449 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (lakóház) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. (2) A Debrecen 8449 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki környezet védettsége továbbra is fennáll. 29. Az egyes műemlékek védetté nyilvánításáról, illetőleg műemléki védettség megszüntetéséről szóló 15/2000. (IX. 15.) NKÖM rendelet (a továbbiakban: R6.) 7. (1) bekezdésében védetté nyilvánított Derecske (Hajdú-Bihar megye) 9408 helyrajzi számú ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (csőszház) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 30. Az R5. 8. (1) bekezdésében védetté nyilvánított Esztár (Hajdú-Bihar megye) 259 helyrajzi számú ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értékeit (lakóépület, melléképület, ólasgóré) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 31. Az Országos Műemléki Felügyelőség 9952/1985. számú határozatával védetté nyilvánított, Hortobágy (Hajdú-Bihar megye), a telekalakításokat követően a 02821/2 helyrajzi számú ingatlan (Sárkány pásztor-kunyhó) műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a műemlék szakmai ismérveinek nem felel meg megszüntetem. 32. A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Monostorpályi (Hajdú-Bihar megye) 611 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét a műemléki érték (népi lakóház) megsemmisülésére tekintettel megszüntetem. 33. (1) Az egyes műemlékek védetté nyilvánításáról, illetőleg műemléki védettség megszüntetéséről szóló 19/1999. (XII. 20.) NKÖM rendelet (a továbbiakban: R7.) 10. (1) bekezdésében védetté nyilvánított Jászfelsőszentgyörgy (Jász-Nagykun-Szolnok megye) 059/9, 061/5, 061/10 helyrajzi számú ingatlanok műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (présház) helyreállíthatatlanul elvesztették megszüntetem. (2) Műemléki környezetként jelölöm ki a Jászfelsőszentgyörgy 059/9 helyrajzi számú ingatlant. 34. A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Karcag (Jász-Nagykun-Szolnok megye), a telekalakítást követően a 1380 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét a műemléki érték (parasztház) megsemmisülésére tekintettel megszüntetem. 35. Az Országos Műemléki Felügyelőség 4162/1990. számú határozatával védetté nyilvánított, Kunhegyes (Jász-Nagykun-Szolnok megye), a telekalakítást követően a 2031/1 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét a műemléki érték (zsinagóga) megsemmisülésére tekintettel megszüntetem. 36. A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Szolnok (Jász-Nagykun-Szolnok megye), a telekalakítást követően a 1368 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét a műemléki érték (népi lakóház) megsemmisülésére tekintettel megszüntetem. 37. A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Réde (Komárom- Esztergom megye), a telekalakítást követően a 756/1, 756/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanok műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (melléképület ún. Kiskastély) helyreállíthatatlanul elvesztették megszüntetem. 38. (1) A 0004/3/1954. ÉM számú miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Tata (Komárom-Esztergom megye), a telekalakítást követően a 1438/13 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét a műemléki érték (kerti pavilon) megsemmisülésére tekintettel megszüntetem.

496 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám (2) A Tata 1438/13 helyrajzi számon nyilvántartott földrészleten megtalálható kapu műemléki védettségét a műemléki érték fennállására tekintettel fenntartom. 39. A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Tata (Komárom- Esztergom megye), a telekalakítások után a 2543 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a műemlék szakmai ismérveinek nem felel meg megszüntetem. 40. (1) A 863-0246/1952. KM számú miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Tatabánya (Komárom-Esztergom megye), a telekalakításokat követően a 3616/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a műemlék szakmai ismérveinek nem felel meg megszüntetem. (2) A Tatabánya 3616/1 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan védettségét fenntartom, tekintettel a földrészleteken álló alsógallai r.k. templom műemléki értékeire. 41. A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Szügy (Nógrád megye), a telekalakítást követően a 132 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét a műemléki érték (Beniczky-sírbolt) megsemmisülésére tekintettel megszüntetem. 42. (1) A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Abony (Pest megye), a telekalakítást követően az 1 helyrajzi számú földrészleten nyilvántartott Nepomuki Szent János-szobor műemléki védettségét a műemléki érték megsemmisülésére tekintettel megszüntetem. (2) Az Abony 1 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan védettségét fenntartom, tekintettel a földrészleteken álló r. k. templom műemléki értékeire. 43. A 13336/1963. ÉM számú miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Albertirsa (Pest megye), a telekalakításokat követően a 2564/118 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értékeit (volt Szeleczky-Szapáry-kastély kerítése és vasrácsa) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 44. (1) A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Bag (Pest megye) 1748/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy azon műemléki érték (Nepomuki Szent János-szobor) nem található megszüntetem. (2) A Bag 56 helyrajzi számon nyilvántartott földrészleten elhelyezett Nepomuki Szent János-szobor műemléki védettségét műemléki értékei fennállására tekintettel fenntartom. 45. Az Országos Műemléki Felügyelőség 14443/60/1987. OMF számú határozatával és a Jmh 415/1988. ÉVM számú miniszteri határozattal védetté nyilvánított, Dabas (Pest megye) 2162 helyrajzi számú ingatlanból telekalakítást követően létrejött 2162/1 és 2162/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanok műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (református parókia) helyreállíthatatlanul elvesztették megszüntetem. 46. A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Dabas (Pest megye) 4432 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értéket (volt kúria) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 47. Az egyes ingatlanok műemlékké, valamint műemléki jelentőségű területté nyilvánításáról szóló 9/2006. (IX. 25.) OKM rendelet (a továbbiakban: R8.) 2. (1) bekezdésében védetté nyilvánított Dunakeszi (Pest megye) 3168 és 3169 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanok műemléki védettségét tekintettel arra, hogy azokon műemléki érték nem található megszüntetem. 48. (1) Az 1600-17/1951. KM számú miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Érd (Pest megye), a telekalakítást követően a 24357/1 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy azon műemléki érték nem található megszüntetem. (2) Műemléki környezetként jelölöm ki az Érd 24339, 24341, 24342, 24343, 24344, 24358/1, 24359, 24360/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanokat, valamint a 24357/1 helyrajzi számú közterület fenti ingatlanokkal határolt szakaszát.

497 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2016. évi 4. szám 49. (1) Az Országos Műemléki Felügyelőség 13208/1990. számú határozatával védetté nyilvánított, Gödöllő (Pest megye), a telekalakítások után a 643/1 és a 643/3 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanok műemléki védettségét tekintettel arra, hogy azokon műemléki érték nem található megszüntetem. (2) Műemléki környezetként jelölöm ki a Gödöllő 643/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlannak az Erzsébet-szobor és emlékmű építményén túl fennmaradó részét. 50. (1) Az Országos Műemléki Felügyelőség 381/1991. számú határozatával védetté nyilvánított, Leányfalu (Pest megye) 1586 helyrajzi számú ingatlanból telekalakítást követően létrejött 1586/6 és 1586/7 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanok műemléki védettségét tekintettel arra, hogy azokon műemléki érték nem található megszüntetem. (2) Műemléki környezetként jelölöm ki a Leányfalu 1577, 1578, 1579, 1580, 1581, 1584, 1586/6, 1586/7, 1589, 1590, 1591, 1594, 1595, 1599, 1600, 1601/1, 2619, 2620, 2623, 2624, 2625, 2628/1, 2631, 2633, 2634, 2638 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanokat, a 1585 helyrajzi számú közterületet, a 1562 helyrajzi számú, valamint a 2523 helyrajzi számú közterületnek a fenti ingatlanokkal határolt szakaszát. 51. Az Országos Műemléki Felügyelőség 18333/1977. számú határozatával védetté nyilvánított, Nagykőrös (Pest megye) 4594/1 és 4594/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanok műemléki védettségét a műemléki érték (kékfestőműhely) megsemmisülésére tekintettel megszüntetem. 52. A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel, az Országos Műemléki Felügyelőség 12334/1967. számú és 10093/1970. számú határozatával védetté nyilvánított, Szentendre (Pest megye) 6896 helyrajzi számon nyilvántartott földrészleten álló református fa harangláb, kovácsműhely, csűr, Varga Katalin népi lakóháza műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a műemlék szakmai ismérveinek nem felelnek meg megszüntetem. 53. A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Vác (Pest megye), a telekalakítást követően a 2124 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értékét (református lelkészlak) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 54. Az Országos Műemléki Felügyelőség 10281/1980. számú határozatával védetté nyilvánított, Veresegyház (Pest megye) 475 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét a műemléki érték (gazdasági épület) megsemmisülésére tekintettel megszüntetem. 55. (1) Az Országos Műemléki Felügyelőség 5261/80/1990. számú határozatával védetté nyilvánított, Balatonberény (Somogy megye) 2430 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét a műemléki érték (présház) megsemmisülésére tekintettel megszüntetem. (2) A Balatonberény 2430 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki környezet védettsége továbbra is fennáll. 56. Az Országos Műemléki Felügyelőség 5261/43/1990. számú határozatával védetté nyilvánított, Balatonberény (Somogy megye), a telekalakítást követően a 2102/5 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy azon műemléki érték nem található megszüntetem. 57. (1) A 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM számú együttes miniszteri döntéssel védetté nyilvánított, Balatonendréd (Somogy megye), a telekalakítást követően a 392 helyrajzi számon nyilvántartott földrészleten álló Nepomuki Szent János-szobor műemléki védettségét a műemléki érték megsemmisülésére tekintettel megszüntetem. (2) A Balatonendréd 392 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét fenntartom, tekintettel a földrészleten álló r.k. templom műemléki értékeire. 58. Az Országos Műemléki Felügyelőség 14944/1987. számú határozatával védetté nyilvánított, Buzsák (Somogy megye) 1450 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értékét (présház) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem. 59. Az Országos Műemléki Felügyelőség 14443/28/1987. számú határozatával védetté nyilvánított, Hollád (Somogy megye) 1155/3 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan műemléki védettségét tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező műemléki értékét (présház) helyreállíthatatlanul elvesztette megszüntetem.