Kolosi Tamás Róbert Péter: A rendszerváltás társadalmi hatásai (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Kolosi Tamás Róbert Péter (1992): A rendszerváltás társadalmi hatásai in: Társadalmi riport 1992, Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György (szerk.). Budapest: TÁRKI,. Pp. 37 74.
A RENDSZERVÁLTÁS TÁRSADALMI HATÁSAI BEVEZETÉS Az elmúlt két esztendőben politikai rendszerváltás zajlott le Magyarországon. Az egypárti politikai rendszert egy demokratikus többpárti parlamenti rendszer váltotta fel, létrejöttek a demokratikus politizálás intézményei és jogi keretei. Ugyanakkor a szakértők és a közvélemény megegyezik abban, hogy a társadalmi és gazdasági rendszerváltás lényegesen lassúbb volt a politikai rendszerváltásnál. A többi volt szocialista országgal összehasonlítva azt tapasztaljuk, hogy míg a balkáni országokban és a Szovjetunióban a rendszerváltás egészében is lényegesen kevésbé valósult meg, mint Magyarországon, addig azokban az országokban, ahol a politikai rendszerváltás már bekövetkezett, valóban radikálisabb változások zajlottak le a gazdasági és társadalmi szférában is, mint nálunk. Speciális helyzete volt az NDK-nak, hiszen itt a német egység létrejöttén keresztül a szó szoros értelmében sokkolták a volt NDK társadalmát. Tudatosan választott sokkterápia jellemzi a lengyel változásokat is. A szakértők véleménye megoszlik ezekről a sokkszerű változásokról. Lehetséges, hogy az átmenet időszakát különösen a nyugatnémet tőkére támaszkodva a volt NDKban, de a jelentős nyugati segélyek és adósságelengedés segítéségével esetleg Lengyelországban is a sokkterápia lerövidíteni képes, jelenleg azonban a rendszerváltásnak ez a módja a hazainál lényegesen nagyon szociális konfliktusokat és feszültségeket, igen széleskörű létbizonytalanságokat eredményez. Csehszlovákiában ugyan a rendszerváltás stratégiája sokkal több rokon vonást mutat az itthon alkalmazottal, azonban a kiinduló bázis elmaradottságából adódóan a népesség többsége a változásokat még akkor is sokkal pozitívabban éli meg, mint a magyar közvélemény, ha a folyamatok lényegesen kevésbé előrehaladottak is, mint nálunk. Mindezek alapján nem meglepő, hogy a hazai közvélemény elégedetlen a rendszerváltás ütemével, hogy a Gallup felmérése szerint a magyarok néznek egész Európában legpesszimistábban a jövő elé, hogy a Szonda-Ipsos vizsgálata alapján a lakosság 80 százaléka úgy érzi, hogy anyagi helyzete rosszabb, mint egy évvel ezelőtt volt, s csak öt százalék számolt be javulásról, 37
hogy az általános meggyőződés, az elmúlt időszakban rendkívüli mértékben felgyorsult a népesség elszegényedése. A sok okból táplálkozó érzületeket azonban jó lenne a ténylegesen lezajlott folyamatokkal szembesíteni. Ez az igény munkált bennünk akkor, amikor 1991 májusában a TÁRKI adatfelvételi sorozata keretében egy olyan vizsgálathoz fogtunk, amelyben arra kerestük a választ, hogy miként változott a népesség társadalmi helyzete a rendszerváltás folyamatában. 1 Elképzelésünk az volt, hogy olyan népesség foglalkozási és jövedelmi helyzetét vizsgáljuk, amely népesség korábbi helyzetéről is rendelkezünk információkkal. Kiválasztottuk tehát a TÁRKI egy, 1989. májusi vizsgálatát, s az abban megkérdezettekhez mentünk vissza két esztendővel később újabb kérdőívünkkel. Ennek következtében nemcsak a népesség egészében bekövetkezett változásokról, hanem az egyes személyek és családok életében bekövetkezett változásokról is adatokhoz jutottunk, mégpedig a politikai rendszerváltás mérföldkövének tekintett parlamenti választások előtt egy évvel és azok után egy esztendővel behatárolt idősávról. 2 1 A kérdőíves adatfelvételre a TS-3-1 program anyagi támogatásával 1991. április 15. és május 6. között került sor a felnőtt népesség 1000 fős mintáján. A kutatás adatfájlja és dokumentumai TÁRKI E felvétel címen találhatók meg a TÁRKI-ban. A minta egy 1989. évi adatfelvételre, a TÁRKI B vizsgálatára alapozódott, amelynek kérdezése 1989. április 5. és május 2. között zajlott. 2 Kiinduló elképzelésünk az volt, hogy 1000 fő ismételt megkeresését végezzük el. 715 fő esetében sikeres volt a felkérés, 285 személyt azonban nem értünk el. Közülük húszan meghaltak, tizenkilencen válaszképtelenné váltak, negyvenheten elköltöztek a korábbi címről, ötvenhatan megtagadták a választ és 127 fő technikailag nem volt elérhető a kutatás idején. Ezt a 285 személyt a korábbi vizsgálat egy másik 1000 fős mintaszeletéből pótoltuk úgy, hogy főbb demográfiai ismérveiben megegyezzen a kiesett mintarésznek. Mindezek következtében egy olyan 1000 fős mintát kaptunk, amely a településtípus, a nem és az életkori csoport együttes eloszlásában jól illeszkedik a teljes felnőtt népesség hasonló adataihoz. Az 1989-es és az 1991-es vizsgálat adatainak összemásolása során 21 fő esetében nem volt lehetséges az egyértelmű megfeleltetés, s így a végső minta 979 személy adatait tartalmazza. Ez a minta a 20 év feletti felnőtt lakosságot reprezentálja (az alsó korhatár 1989-ben 18 év volt, de a vizsgálat jellegéből adódóan 18 19 évesek nem kerülhettek be az 1991. évi felvétel mintájába). Jóllehet a minta jól illeszkedik az országos adatokhoz, néhány sajátosságra azonban mégis fel kell hívjuk a figyelmet. Egyfelől a hasonló típusú kutatásoknál általános tapasztalat, hogy a legmagasabb jövedelmi csoportba tartozók alulreprezentáltak a mintában (itt a legnagyobb a válaszmegtagadás), s a minta készítés jellegéből következik, hogy a hajléktalanok egyáltalán nem szerepelnek a kérdezettek között. A panel kérdezésből adódik, hogy az elmúlt két évben lakóhelyet változtatókat, azokat, akik valamilyen okból (katonák, börtönben, kórházban vannak, stb.) nem lehetett elérni, a második adatfelvételben nem tudtuk megkérdezni, s a mintából csak kihalni lehetett, abba bekerülni nem. Mindezek azonban az elemzés során kapott eredmények érvényességét feltételezésünk szerint jelentősen nem befolyásolják. Óvatosnak kell lennünk a legszegényebbeket és leggazdagabbakat érintő kijelentéseinknél, s el kell fogadjuk azt a feltételezést, hogy a lakóhelyileg mobil és immobil népességet lényegében egyformán érintették a rendszerváltás elemzett sajátosságai. 38
VÁLLALKOZÁS ÉS MOBILITÁS A magyarországi gazdasági és társadalmi átalakulás összetett folyamatában ma mindenki számára nyilvánvaló, hogy egyesek (már rövidtávon) jól járnak, míg mások (legalább is rövid távon) rosszul járnak. Vannak és lesznek (átmeneti?) nyertesek és (átmeneti?) vesztesek. Az emberek egy része bénultan és tehetetlenül figyel, sodródik az eseményekkel, mások több-kevesebb koncepcióval és ötlettel megkísérlik befolyásolni azokat. Ez utóbbiak egy részénél ez a kísérlet sikeres is lehet. A szociológus szakszóval intraregenerációs mobilitásról, ennek szükségességéről illetve képességéről beszél, az utca embere csak azt érzi, hogy mozdulni kéne. A TÁRKI már 1988-ban feltette azt a kérdést, hogy Szívesen lenne-e vállalkozó? Akkor minden negyedik válaszoló felelt igennel. 3 Két évvel később, 1990-ben már 44 százalék volt az igenek aránya. Azt is tudjuk, inkább a fiatalok, inkább a férfiak és inkább a képzettebbek: a szellemi dolgozók közül a diplomások, fizikai dolgozók közül a szakmunkások tűntek vállalkozóbb szelleműnek. 1988-ban és 1990-ben is a megkérdezett mintegy 1000 fő közül a férfiak 32%-a és a nőknek csupán 15%-a válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy lenne-e vállalkozó. Jól elkülöníthetők a vállalkozni akarók és nem akarók életkor szerint is. A 18 és 30 év közötti megkérdezettek 39%, ugyanakkor a 60 év felettiek csupán 9%, de az 50 és 60 év közöttiek közül is összesen 13% kívánt vállalkozó lenni. Általában leszögezhetjük, hogy a magasabb iskolai végzettségűek vállalkozási kedve nagyobb, mint a kevésbé kvalifikáltaké. Ezt a megállapítást a foglalkozási csoportok vizsgálata is megerősíti. A fizikai dolgozó rétegek közül a legszívesebben a szakmunkások vállalkoznának és a legkevésbé szívesen a betanított munkások (9%). A szellemi foglalkozásúak közül szintén a kevésbé kvalifikáltak azok, akik nem akarnak vállalkozni (érettségivel nem rendelkező ún. rutin-szellemiek nek csupán 15%-a vállalkozna). Az is kitetszik adatainkból, hogy a vállalkozni akarók inkább a nagyobb jövedelműek közül kerülnek ki: míg az 1988-ban 4000 Ft-ot vagy annál kevesebbet keresők között 10% szeretne vállalkozni, addig ez az arány, a 15 000 Ft-nál többet keresők között meghaladja az 50%-ot. 3 Figyelemre méltó, hogy ugyanennél a vizsgálatnál azt is megkérdeztük, hogy milyen mértékű változásokra van szükség a különböző területeken, és míg a megkérdezettek 76%-a igényelt gyökeres változásokat a gazdaságban, addig a politikában csak 39% tartotta nagyon fontosnak a változásokat és a szociálpolitikában is csupán 45%-uk. 39
A vállalkozni szándékozók legnagyobb része (42%) valamilyen kisipari vagy kiskereskedelmi szolgáltatásban fogna, 23%-uk kíván kisipari tevékenységet, 17% foglalkozna állattenyésztéssel, növénytermesztéssel vagy egyéb mezőgazdasági tevékenységgel, és 7% az, aki a szellemi szolgáltató szférában (pl. tervező irodát nyitna vagy valamilyen magán oktatási vállalkozásban gondolkodik) vállalkozna. Akik nem akarnak vállalkozni, elsősorban személyes okokra hivatkoznak: a legtöbbjük alkati (nem nekem való; 17%), adottságbeli (kor, betegség vagy tők hiánya; 20%) hiányossággal indokolja álláspontját. 12% szerint nagy a kockázat és csak 7% szerint volt az idő tájt nem megfelelő a gazdasági-politikai környezet. Csupán 1% hivatkozott korábbi rossz tapasztalatokra. Az 1990-es ismételt kérdezésnél közel duplájára nőtt a vállalkozni szándékozók aránya, ugyanakkor összetételükben lényeges változás nem következett be. Az 1988-ban nemmel válaszolók 33%-a mondott most igent, és a korábban vállalkozni szándékozóknak 1990-ben 22%-a gondolta meg magát, ugyanakkor az 1988-ban még bizonytalanoknak is több mint a fele (54%) már 1990-ben úgy nyilatkozott, hogy vállalkozni szeretne. Ugyanakkor bizonyos mértékig becsülhető a vállalkozók tényleges száma is. A nyolcvanas évtizedben saját vizsgálatainkból 1982-től rendelkezünk az önálló foglalkozásúakra vonatkozó adatokkal. Úgy tűnik, hogy 1986 után mérséklődik arányuk növekedése, majd 1990 után újabb lendületet kap. Az alábbi adatok között nem szerepelnek a magánszektor alkalmazottai, csak maguk a vállalkozók. (1. ábra) 40
1.sz. ábra Az önállóak arányának változása az aktív népességen belül (1982 1991) 1..sz. táblázat AZ ÖNÁLLÓAK ARÁNYA AZ AKTÍV NÉPESSÉG SZÁZALÉKÁBAN 1982 1986 1988 1989 1990 1991 Összes önálló 2,8 4,0 4,4 4,5 6,0 6,3 A TÁRKI legfrissebb vizsgálatában, 1991 tavaszán, már nem az álmokról, hanem a valóságról kérdeztünk. Manapság egyre többen dolgoznak nem állami vállaltoknál. Próbálkozott-e Ön, vagy a családból valaki a következők közül valamivel? szólt a kérdés, amit egy felsorolás követett. Ennek alapján az adataink a következőket mutatják (itt tehát az arány nem az egyénekre vonatkozik, hanem arra, hogy a családon belül van-e vállalkozó): 41
2. sz. táblázat AZ EGYÉNI VÁLLALKOZÓK VÁLLALKOZÁSI FORMA SZERINT 1991- BEN Arány a mintában (1000 fő)% Egyéni termelő vállalkozás 6,6 Egyéni szolgáltató vállalkozás 5,9 Társ/csendestárs vállalkozásban 1,4 Alapító/tag kft-ben 5,5 Alapító/tag pjt-ben 0,2 Tag művészeti alkotóközösségben 0,3 Alapító/tag betéti társaságban E vállalkozók nyilvánvalóan egy kisebbséget jelentenek a mai magyar társadalomban. Legtöbbjük csak egyvalamivel próbálkozik, néhányan többféle dologgal is. Összességében 16,9 százaléka a megkérdezetteknek vagy családjuknak (szűken vett család, házastárs, velük egy háztartásban élő gyerek) próbálkozott valamivel. Kik ezek a vállalkozók? következik a nyilvánvaló kérdés (2. 5. ábra). Első megközelítésben erre a szociológiai-demográfiai elemzések szokásos eszközeivel kerestük a választ, azt vizsgálva, férfiak vagy nők, idősek vagy fiatalok, milyen foglalkozásúak és milyen képzettségűek a vállalkozók. Mivel az egyes vállalkozási módokban külön-külön próbálkozók száma 2 és 66 között változik, s ez nagyon alacsony elemszám lenne, az összes vállalkozóra vonatkozóan közlünk adatokat. Megállapítható, hogy a férfiak és a fiatalabbak próbálkoztak inkább a vállalkozás valamely formájával. Az életkori csoportokat tekintve egyenletesen csökken a vállalkozók aránya, ahogy a fiatalabbaktól az idősebbek felé tartunk. Az iskolai végzettség szempontjából, a képzetlenek, a legfeljebb 8 osztályt végzettek az átlag alatti mértékben vállalkoztak. A szakmunkások enyhén felülreprezentáltak, s az átlag feletti mértékben vállalkoztak az érettségizettek és a diplomások is. A foglalkozást tekintve kiugró mértékben vállalkoztak az önálló foglalkozásúak, ami persze evidencia, hiszen közülük sokan éppen ezáltal lettek önállóvá. Átlag alatt vállalkoztak a fizikai munkások, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez főleg betanított segédmunkásokra áll fenn, a szakmunkások közül valamivel többen próbálkoztak, amit ez az iskolázottság 42
esetében látható volt. Enyhén felülreprezentáltak az értelmiségiek, valamivel jobban a vezetők. Az adatok mintha megerősítenék azt az általános vélekedést, hogy az új gazdálkodási formák a gazdasági elit, a menedzserek számára jelentenek jó terepet. 2. sz. ábra Az össznépesség és a vállalkozók aránya nemenként 43
3. sz. ábra Az össznépesség és a vállalkozók aránya korcsoportonként 4. sz. ábra Az össznépesség és a vállalkozók aránya foglalkozási csoportok szerint 44
5. sz. ábra Az össznépesség és a vállalkozók aránya települési típusonként Tavaszi adatfelvételünk lehetővé tette annak összehasonlítását, mi volt a megkérdezettek foglalkozása 2 évvel korábban, 1989-ben. A foglalkozási mobilitásnak 4 típusát különböztettük meg: felfelé mobilitás, ha valaki fizikai dolgozóból felső- vagy középvezetővé, vagy értelmiségivé vált (a minta 4%-a), lefelé mobilitás, ha valaki szellemi foglalkozásúból fizikai dolgozó lett (minta 2%-a), önállóvá válás (szintén 2%), s végül az immobilitás, ahová beletartoznak az olyan esetek is, ha valaki a fizikai vagy szellemi foglalkozásokon belül volt mobil (92%). A mobilitás ebben a 2 éves időtávlatban hasonló képet mutat, mint maga a vállalkozás (6 9. ábra). Nagyobb a mobilitás a férfiak esetében és a fiatalabbak esetében. Az iskolai végzettség szerint tekintve a felfelé mobilitás értelemszerűen főleg azokra jellemző, akik érettségizettek vagy diplomások, az önállóvá válás viszont a szakmunkások mobilitási útja volt. Jól látható, hogy a mobilitás és a vállalkozás egymással összefüggő események voltak a megkérdezettek életében. Aki próbálkozott valamiféle vállalkozással, az inkább volt mobil is (10. ábra). Az önállóvá válók csoportja természetesen a vállalkozók közül kerül ki. 45
6. sz. ábra Foglalkozási mobilitás (1989 1991) nemenként 7. sz. ábra Foglalkozási mobilitás (1989 1991) korcsoportonként 46
8. sz. ábra Foglalkozási mobilitás (1989 1991) legmagasabb iskolai végzettség szerint 9. sz. ábra Foglalkozási mobilitás (1989 1991) település típusonként 47
10. sz. ábra Foglalkozási mobilitás (1989 1991) vállalkozókra és nem vállalkozókra Vizsgálódásunk harmadik metszete, a vállalkozás és foglalkozási mobilitás után, a munkahely jellegére vonatkozott. A megkérdezettektől arra vártunk választ, hogy milyen jellegű munkahelyen dolgoztak 1989 tavaszán és 2 évvel később, az idén tavasszal. Tekintsük át a válaszok megoszlását: 3. sz. táblázat A MUNKAHELY JELLEGE 1989-BEN ÉS 1991-BEN Munkahely jellege 1989 (%) 1991 (%) (csak aktív keresők) Állami intézmény, költségvetési szerv 31,6 28,4 Hagyományos állami vállalat, ÁG 38,1 31,1 Hagyományos szövetkezet (tsz, ktsz, áfesz) 16,3 13,4 Rt, vegyes vállalat, egyesülés 2,3 5,3 Kisszövetkezet 2,7 2,7 Kft, betéti társulás 0,9 7,8 Egyéni vállalkozás (kisiparos, kisker.) 5,9 8,4 Szerződéses üzem 0,6 0,5 Egyéb 1,7 2,4 48
Az adatok azt mutatják, hogy a hagyományos munkáltatói szektor minden formájában (állami intézmény, költségvetési szerv, állami vállalat, hagyományos szakszövetkezet) mintegy 3 6 százalékponttal csökkent a foglalkoztatottak aránya. Ugyanakkor nőtt a másféle munkáltatóknál dolgozók részaránya. Ha összeadjuk a táblázat első három sorát, valamint ezzel az összeggel szembeállítjuk a többi sorból adódó összeget (tehát a fő szektoriális ) különbségre koncentrálunk) 1989-re egy 86 14 százalékos, 1991-re pedig egy 73 27 százalékos arányt kapunk. Ez azt jelent, hogy a rendszerváltás két éve alatt a magángazdaságban foglalkoztatottak aránya megduplázódott, a válaszolók több mint 10%-a átlépett a hagyományos munkaadóktól a nem hagyományos, a vállalkozói munkáltatókhoz. A legnagyobb növekedés a kft-k esetében figyelhető meg, de jelentős változás mutatkozik a részvénytársaságok, vegyes vállalatok, egyesülések kategóriában is. (Itt persze nem tudjuk különválasztani a tényleges, egyéni mobilitást attól, hogy a munkáltató működési formája változott meg.) A társadalmi-demográfiai elemzéshez a munkahelyi mobilitásban három kategóriát különítettünk el, az immobilitást (a minta 87%-a), a mobilitást szektoron belül, (tehát pl. állami intézmény és vállalat között, illetve a nem hagyományos munkáltatók között, a minta 3%-a) és a mobilitást szektorok között (tehát a hagyományos munkáltatótól a vállalkozói munkáltató felé, a minta 10%-a, az ezzel ellentétes irányú mozgás néhány eset csupán a mintában) (11. 15. ábra). A korábbiakkal összhangban itt ismét azt látjuk, hogy a férfiak és a fiatalabbak mobilabbak: 40 éves korig mindkét munkahelyi mobilitási típusban, 40 és 50 között már jobban a szektorok között. Ez utóbbi esetben van szó valószínűleg arról, hogy a munkáltató működési formája változott, s a korábbi vállalati igazgatóból lett mondjuk vegyes vállalati menedzser. Ezt támasztja alá az is, hogy az értelmiségiek és vezetők között nagyobb a szektorok közötti mobilitás. A fizikai dolgozók között viszont inkább a szektoron belüli mobilitás a jellemző. A fizikai dolgozók tehát talán inkább váltanak, amikor vállalkoznak, míg az értelmiségiek, s főleg a vezetők inkább munkáltatójukat alakítják át. A próbálkozás és vállalkozás egyébként mindenképpen összefügg, sokkal nagyobb a munkahelyi mobilitása azoknak, akik valamilyen vállalkozásba is kezdtek (16. ábra). 49
11. sz. ábra Munkahelyi mobilitás (1989 1991) az egyes mobilitás típusok nemenként 12. sz. ábra Munkahelyi mobilitás (1989 1991) az egyes mobilitás típusok korcsoportonként 50
13. sz. ábra Munkahelyi mobilitás (1989 1991) az egyes mobilitás típusok a legmagasabb iskolai végzettség szerint 14. sz. ábra Munkahelyi mobilitás (1989 1991) az egyes mobilitás típusok foglalkozástípusonként 51
15. sz. ábra Munkahelyi mobilitás (1989 1991) az egyes mobilitás típusok települési típusonként 16. sz. ábra Munkahelyi mobilitás (1989 1991) az egyes mobilitás típusok a vállalkozókra én nem vállalkozókra 52
Tanulmányunknak ennek a fejezetében arra a folyamatra helyeztük a hangsúlyt, hogy a gazdasági és társadalmi átalakulás közepette az emberek mekkora hányada keres önmaga számára alternatív foglalkozási és boldogulási megoldásokat, élve a gazdaságszerkezet és a tulajdonviszonyok (ma még kisebb mértékű) átalakulása kínálta lehetőségekkel. Érdemes ezen a ponton felidézni egy, két évvel ezelőtti TÁRKI vizsgálatot, amely nemzetközi összehasonlító céllal folyt, munkaorientáció témában. Itt a megkérdezetteknek tanácsot kellett adniuk egy fiatalnak hogy hová menjen dolgozni. Viszonylag magas arányban (40 százalék) azt tanácsolták a válaszolók, hogy ne alkalmazott, hanem maszek legyen, illetve, hogy az állami szféra helyett privát munkáltatóhoz menjen dolgozni. Utalhatunk ismét arra az adatra, hogy társadalmunkban 40 százalék szívesen lenne vállalkozó. Ez a nem elenyésző kisebbség persze főleg az anyagiak szemüvegén át látja vonzónak a vállalkozói, privát szférát. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az emberek pontosan érzékelik a gazdaság hagyományos szféráinak, a tradicionális állami munkáltatóknak a nehézségeit, s azt, hogy ezek a válságágazatok, legalább is rövidtávon, nagyon vonzó perspektívát nem tudnak kínálni alkalmazottainak. Ennek belátásától persze csak egy szűk kisebbség számára vezetett el az út odáig, hogy maguk is valamilyen vállalkozással próbálkozzanak. Egy statisztikai modellben összefoglalva az eddigiek tanulságait, megnéztük, hogy mi a valószínűsége annak, hogy valaki próbálkozott vállalkozással vagy sem. A becslési eljárásban a kérdezett nemét, korát és iskolázottságát vettük figyelembe, valamint a foglalkozási és munkahelyi mobilitásra vonatkozó változókat. A modell jól illeszkedik az adatokhoz, a becslési eljárás után a helyes besorolás aránya 83 százalék. 4. sz. táblázat A VÁLLALKOZÁSBA KEZDÉS MATEMATIKAI MODELLJE Változó Becslés Szórás Szignifikancia Esélynövekedés NEME 0,3188 0,1810 nem 1,3755 SZÜLETÉSI ÉV 0,0260 0,0065 igen 1,0263 ISKOLA 0,3070 0,0759 igen 1,3594 MOBIL: ÖNÁLLÓ 1,2741 0,4390 igen 3,5754 MOBIL: FELFELÉ 0,2445 0,3223 nem 0,7831 MOBIL: LEFELÉ 0,2863 0,4021 nem 0,7510 MH: SZEKT.BELÜL 0,0744 0,3215 nem 0,9283 MH:SZEKT.KÖZÖTT 0, 4598 0,2247 igen 1,5838 53
Ez az ábra azt mutatja, hogy hogyan növekszik a vállalkozás esélye (a tábla 4. oszlopa) bizonyos társadalmi tények figyelembe vételével. (Az 1-nél nagyobb számok növekvő, az 1-nél kisebb számok csökkenő esélyt jelentenek.). A demográfiai-szociológiai változók közül az életkornak és az iskolázottságnak van statisztikailag szignifikáns hatása (a tábla 3. oszlopa szerint) a vállalkozásra, a fiatalabb életkor, magasabb képzettség növelik a valószínűséget. A férfiak előnye itt statisztikailag nem szignifikáns, ami azt jelenti, hogy a férfi-nő különbség önállóan fontos magyarázó elem ebben a kérdésben, de a valóságos helyzetet jobban leíró többváltozós megközelítésben már nem játszik ilyen szerepet. A foglalkozási mobilitás esetében az önállóvá válás 3 és félszeres, a munkahelyi mobilitás esetében a szektorok közötti mozgás másfélszeres mértékben növeli a vállalkozás valószínűségét. Nem releváns tényező viszont a becslésben a felfelé vagy lefelé mobilitás, illetve a szektoron belüli munkahely változtatás (A tábla 2. oszlopa, a szórás nagyobb értéket mutat, mint az 1. oszlop, a becslés.) A társadalmunkban végbemenő gazdasági illetve tulajdonosi változások közepette persze nem csak nyertesei és nem nyertesei, hanem kifejezetten kényszerű vesztesei is vannak a folyamatnak. Az ilyen vesztesek közé számíthatók a munkanélküliek, a munkanélküliségtől rettegők. Vizsgálatunkban nemcsak az 1989 1991 közötti pozitív mobilitást regisztráltuk, hanem az olyan negatív mobilitásokat is, mint hogy 2 év alatt ki volt munkanélküli. Erre a kérdésre az aktív keresők 6 százaléka válaszolt igenlően. A munkanélkülivé váltakról ugyan csak a legfrissebb van adat, és azokban is csak nagyon kevesen vannak, ugyanakkor rendelkezünk olyan közvetett eszközökkel, amelyek lehetővé teszik a veszélyeztetett csoportok meghatározását: pl. 1982 óta többször is szerepelt felméréseinkben a kérdés: fenyegette-e elbocsátás? (17. ábra) 54
17. sz. ábra Az elbocsátástól való félelem változása (1982 1991) az aktív népességen belül 5. sz. táblázat FENYEGETI-E ELBOCSÁTÁS VAGY MUNKANÉLKÜLISÉG? (AZ AKTÍV KERESŐK %-BAN) 1982 1986 1989 1991 elbocsátás munkanélküliség Biztos nem 46 69 44 nem 50 Nem valószínű 37 24 39 Előfordulhat 10 7 17 igen 47 Az elbocsátástól, a munkanélküliségtől való félelem tekintetében adataink szerint az 1989-es év tekinthető a (negatív) fordulat évének. 1982 és 1986 között még valamelyest csökkent is a félelem, 1989-re, három év alatt 10%-al növekedett, majd újabb két év alatt 1991-re 30 százalékponttal nőtt meg. 55
Úgy tűnik (vö. 18 21. ábra), hogy a férfiak és a nők között nincs különbség az elbocsátástól való félelem tekintetében. Az 1982-ben még 18-30 évesek féltek a legjobban a munkanélküliségtől (11%), de 1986-ban (6%) és 1989-ben (11%) ők voltak a legbizakodóbbak, az idei évre azonban ismét a veszélyeztetettebbek között érzik magukat (51%). Ha lehet, még hullámzóbb az 51 60 évesek helyzete: a vizsgált négy időpontban felváltva voltak, hol a legbizakodóbbak, hol a legpesszimistábbak (1982: 9%; 1986: 10%; 1989: 17%; 1991: 39%). Érdekes módon 1991-ben az idősebb korosztályok (a 41 60 évesek: 42%) féltek kisebb mértékben a munkanélküliségtől és a fiatalabb aktív dolgozók (18 40 évesek: 52%) sokkal jobban, holott ők (korábbi fejezetek alapján is) a dinamikusabb csoportok. Adataink tanúsága szerint az iskolai végzett alapján 1982-től 1989-ig minimális különbségeket lehetett felfedezni az elbocsátástól való félelemben, legfeljebb a felsőfokú végzettségűek szakadtak kicsit le. 1991-re azonban már minél iskolázottabb valaki, annál kevésbé fél az elbocsátástól. A foglalkozási csoportokat tekintve a vezetők félnek a legkevésbé a munkanélküliségtől, ugyanakkor 1982 után a fizikai dolgozók és a szellemi beosztottak szinte azonos arányban félnek az elbocsátástól. A települési típusok szerinti bontás a többi dimenzióhoz hasonlóan a legnagyobb különbségeket 1991-ben mutatja: a nagyobb települések lakossága kevésbé érzi magát veszélyeztetve, mint a kisebbeké. 18. sz. ábra Az elbocsátástól való félelem változása (1982 1991) iskolai végzettség szerint 56
19. sz. ábra Az elbocsátástól való félelem változása (1982 1991) korcsoportonként 20. sz. ábra Az elbocsátástól való félelem változása (1982 1991) foglalkozási csoportonként 57
21. sz. ábra Az elbocsátástól való félelem változása (1982 1991) településtípusonként Azoktól, akik fenyegetve érezték magukat 1991-ben azt is megkérdeztük, miért lehet munkanélküli. Több választ is lehetett adni. A legtöbben az első és második helyen is az elbocsátást nevezték meg (először 31%, másodszor 39%), a második helyen a vállalat megszűnése szerepelt (az első választás esetében 29%, a másodiknál 12%), a harmadik legfontosabb indok pedig a cég átalakulása volt (15%, majd 8%). 1989-ben a megkérdezetteknek csupán 16%-a gondolt úgy, hogy könnyen el tudna helyezkedni, míg hét évvel korábban 45%-nak volt az a véleménye, hogy azonnal el tudna helyezkedni és további 29% is két hónapon belül állást remélt találni. A válaszokból az is kitűnik, hogy a lakosság a megoldást egyre inkább a kormánytól várja. 1989-ben 52% állította, hogy a kormánynak kell biztosítani mindenki számára a munkalehetőséget. 1991-re ez az arány 74 %-ra emelkedett. Tehát míg a rendszerváltást közvetlenül megelőzően a népesség közel ötven százaléka egy liberális munkaerőpolitika híve volt, addig az elmúlt két éve tapasztalatai ezt a tábort felére apasztották, s jelentősen megnőtt az államilag garantált teljes foglalkoztatottság iránti nosztalgia. A munkanélküliség veszélyének egyre növekvő érzete mellett az 1991- es adatfelvétel során megkérdezetteknek a 4%-a mondta azt, hogy az utóbbi két évben munkanélküli volt, ugyanakkor a napokban közzétett statisztika szerint az év első felében az aktuálisan munka nélkül lévők aránya is megközelíti a 4%-ot, 58
ami az év hátralévő hónapjaiban a 6%-ot is elérheti. Nem annyira a mértéke, mint inkább a növekedés üteme az, ami figyelemre méltó. Összefoglalóan azt látjuk, hogy a rendszerváltás hatására a leglényegesebb változás a gazdaságban a vállalati szerkezetekkel kapcsolatban zajlott le. Ez nem csak a gazdasági egységek számának igen jelentős növekedésében fejeződik ki, hanem ezzel párhuzamosan jelentősen megnőtt a magángazdaságban foglalkoztatottak aránya is. Napjainkban már az aktív keresők közel harminc százaléka a szélesen értelmezett magánszférában dolgozik 4. A rendszerváltással párhuzamosan jelentősen megnőtt a vállalkozókedv is. Elvileg a népesség fele hajlandó lenne valamilyen formában vállalkozni. Ezért amennyiben a gazdaságpolitika a jelenleginél jobban ösztönözné az új vállalkozások indítását és a gazdasági kényszerek fokozódó mértékben bizonytalanítják el a korábbi biztos munkahelyeket, akkor feltehetőleg ez a dinamika az elkövetkezendő néhány évben még fennmaradhat. Figyelmeztető jel azonban, hogy a korábbi biztos munkahelyek bizonytalanná válásával jelentősen megnőtt az államilag garantált teljes foglalkoztatottság iránti nosztalgia. Úgy tűnik, hogy a rendszerváltás nem indított el semmilyen irányban lényeges vertikális foglalkozási mobilitási folyamatokat, a lefelé és felfelé mobilok arány és száma lényegesen nem haladja meg a nálunk vagy máshol békeidőben tapasztalható arányokat. Ebben feltehetőleg az játszik meghatározó szerepet, hogy az elmúlt 25-30 évben nálunk különböző hullámokban jelentős káder mozgások zajlottak le (1965 után, majd a hatvanas évek közepén, a hetvenes évek végén és végül a nyolcvanas évek közepétől kezdődően), s ezek során a pártelvű kontraszelekciót fokozatosan egy szakmai szelekció váltotta fel. 4 1982-ben a Rétegződés modell vizsgálat adatai szerint (ld.: Kolosi Tamás: Tagolt társadalom, Gondolat kiadó, Budapest, 1987) a népesség háromnegyede vett részt a szélesen értelmezett második gazdaságban, tehát dolgozott az állami szektoron kívül is. Ebből mintegy huszonöt százalék csak önellátó mezőgazdasági kistermelést folytatott, 3 4 százalék volt önálló, és a keresők mintegy fele, főállású munkája mellett más pénzkereseti forrással is rendelkezett. Jóllehet a mostani vizsgálatban erre nem kérdeztünk rá, de joggal feltételezzük, hogy az önellátó mezőgazdasági kistermelést folytatók aránya nem változott. Ugyanakkor a mostani adatok azt mutatják, hogy a keresők valamivel több mint egynegyede rendelkezik a főállású munkán kívül egyéb pénzkereseti forrással. A korábbi, második gazdaságok másik fele pedig főállásban lépett át a magángazdaságba., egy részük vállalkozóként, másik részük pedig munkavállalóként. 59
Ugyanakkor a munkanélküliség jelenleg még korántsem elviselhetetlen mértékű, növekedésének dinamikája azonban figyelmeztető. (Ebben a tekintetben a rendszerváltás nálunk lényegesen békésebb és kiegyensúlyozottabb, mint a sokkterápiát választó volt szocialista országokban.) A foglalkozási szerkezet szempontjából eddig a rendszerváltás Magyarországon igen pozitív eredményeket hozott. Lényegesen többen voltak a változásnak a nyertesei, mint a vesztesei. A hierarchikus mozgásokban a nyertesek és vesztesek száma egyaránt kicsi és nagyjából kiegyenlíti egymást. A munkanélküliség réme sokakat fenyeget, de eddig csak keveseket ért el. A fő nyertesek azok s ilyenek viszonylag sokan vannak, akik a rendszerváltás kapcsán a vállalkozói szféra felé tudtak és mertek elmozdulni. A JÖVEDELMEK A reáljövedelmek a vizsgált két évben változatlanok maradtak 5. Az 1991. évi havi nettó jövedelmek átlagosan 1,68-szor magasabbak a két évvel korábbinál. Amennyiben azonban személyenként vizsgáljuk meg a jövedelmek emelkedését, akkor egy személynél átlagosan 1,78-szor magasabb nominálkereseteket tapasztalunk 1991-ben. Ugyanakkor a vizsgált időszak egészére az infláció 74 százalékra becsülhető, tehát lényegében a nomináljövedelmek emelkedése megfelelt az infláció kompenzálásának. 5 Vizsgálatunkban nem volt mód a jövedelmi helyzet részletes vizsgálatára. Ugyanakkor a korábbi szociológiai kutatások bizonyították, hogy a jövedelemeloszlást igen jól közelíthetjük viszonylag egyszerűbb kérdezési móddal is. Kutatásunkban egyfelől rákérdeztünk az előző havi nettó főállású jövedelemre, másfelől kérdeztük a leggyakrabban előforduló egyéb jövedelmeket is. Az adatok korrigálása céljából külön kérdeztük, hogy a megkérdezett adott-e adóbevallást előző évi jövedelmeiről, s ha igen, akkor mennyi volt az adóalapja, s az ebbe beszámításra nem kerülő jövedelme. Az ilyen típusú kérdezésnél általában 20-30 százalékkal alacsonyabb jövedelemértékeket kaptunk, mint a jövedelmek részletes kérdezése esetén, azonban az eloszlás lényegében ugyanaz marad mind a két típusú kérdezésnél. (Más kérdés, hogy megbízható becslések szerint semmifajta jövedelemfelvétel nem képes a jövedelmek mintegy 30 40 százalékát feltárni). 60