online Innováció: a fejlődés motorja MAGYARORSZÁG Letették bővülő gyárunk alapkövét Dolgozói nap Gyöngyösön B. Braun Gyöngyös Kézilabda Klub



Hasonló dokumentumok
B. Braun-vállalatcsoport

B. Braun. 175 éve az egészségügy szolgálatában

A B. Braun Magyarországon

tovább örökítő város legyen!

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten

Műtőszolgálat biztosítása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS

Összefoglaló a március között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Magyar Jégkorong Szövetség ARCULATI MEGÚJÍTÁS 2014.

Agilis vezető, eredményes csapat április 16.

SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

VÁLLALATI ESZMÉNYKÉP ÉS ÉRTÉKEK

Engedjék meg, hogy a következőkben sajátosságról is említést tegyek a témához kapcsolódóan.

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018

Miért dolgozna éppen Dániában radiológusként? 5 érvünk is van rá:

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

Először is szeretném megköszönni az ismételt jelölést! Óriási megtiszteltetésként ért!

A Modern Játék. Üdvözlettel, Alf Galustian Co-Founder COERVER Coaching

Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

Azoknak, akik munkájuk során legyőzik az akadályokat.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával

Megjelenik példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

RÉSZTVEVŐI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS KÉRDŐÍVÉNEK ELEMZÉSE

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia -

HU01-KA

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN

Véndiák Találkozó 2016

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

A vállalkozás vezérelvei

Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből. 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés

Éjszakai Mikulás kupa

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft.

A 365 Solutions Kft. büszke a teljesítményére, az elért sikereire és a munkatársai képességeire. Kamatoztassa ön is a tapasztalatainkat és a

FairShares Lab NEWSLETTER #3

Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE)

Prevenciós program. anno 1999

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI?

24 órás kódoló startup maraton július 7-9. ECO

Oldal 1

dimeb Dinet Logisztika Kft Technológia munkavédelmi szakembereknek és szolgáltatóknak. Hatékonyság - Minőség - Innováció.

női egészségért alapítvány

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról

Rétság Városi Sport Egyesület

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m

ünnepélyes avatása és megnyitására

Megőrzi, ami jó. A vállalati kultúra szerepe a munkaerő megtartásában

S Z Í V A S Z Í V É R T A L A P Í T V Á N Y

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Beszámoló IKT fejlesztésről

Kongresszus Marosvásárhelyen

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ...

Coerver Magyarország

PEDAGÓGIAI PROGRAM Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium

Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell!

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program

Márkaépítés, termékbevezetés, rendezvények és koncertek a siker és az elegancia megtestesítőjével, Zsédával.

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele

Ahol már 225 éve a papír a legnagyobb érték 2007 október 06., szombat 12:07

Kritikai érzék és társadalmi felelősség

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

VI. Magyar Privátbankári Konferencia július 9.

EMLÉKEZTETŐ. a mentálhigiénés előadások, foglalkozások

Export húzza a gazdaságot

Beszámoló Olasz tanulmányútról

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZOMBATHELYI ÉLELMISZERIPARI ÉS FÖLDMÉRÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

Szolgáltatásismertető

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/ sz. ülés)

Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló

Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: május

Átírás:

online MAGYARORSZÁG A B. Braun csoport belső lapja 3. szám 2011. november Top story Innováció: a fejlődés motorja 14. oldal Hírek Letették bővülő gyárunk alapkövét 4. oldal Dolgozói nap Gyöngyösön Képes beszámoló a rendezvényről 6. oldal B. Braun Gyöngyös Kézilabda Klub Cégünk névadó szponzor lett 8. oldal A német kancellár a B. Braun gyárában Angela Merkel nyitotta meg a vietnami gyárat 12. oldal

Szerkesztői oldal Köszöntő A B. Braun cég magyarországi leányvállalatai idén ünneplik 20 éves születésnapjukat. A kerek évforduló méltó megünneplése a 2011-es év egyik kiemelkedő célja volt, és így az év vége közeledtével a visszajelzések alapján kijelenthetjük, ezt sikerrel tettük. Munkatársaink nagyra értékelik, hogy a B. Braun az elmúlt két évtizedben számos olyan értéket teremtett Magyarországon, amelyekre valamennyien büszkék lehetünk, elég ha csak a művesehálózat kiépítésére, a B. Braun for Children programra vagy az elmúlt három évben a gazdasági válság közepén létrehozott több mint kétszáz új munkahelyre gondolunk A következő évek így a válság közepén biztosan sok kihívással szembesítenek majd minket. Ezért minden eddiginél fontosabb lesz, hogy munkatársaink tudására és elkötelezettségére alapozva minél innovatívabb módon tudjunk felelni ezekre a kihívásokra a B. Braun következő sikeres 20 évének egyik záloga az innováció, a nyitottság az újra és az értéket teremtő fordulatokra még ha sokszor félünk is a változástól. Ezért is szenteltük ezt a lapszámot az innováció témakörének. Horn Péter vezérigazgató Bognár József termelési igazgató Csató András gazdasági igazgató Kállai Tamás operatív igazgató 2 online Magyarország 2011. november

tartalom Hírek Kedves kollégák, kedves olvasók! Lassan végleg magunk mögött hagyjuk az őszi hónapokat is, és egyre inkább beveszi magát mindennapjainkba az év végi ünnepi hangulat. A karácsony cégünk esetében sem telhet el ünneplés nélkül, de ne szaladjunk még ennyire előre! Mint mindig, jelen lapszámunkban is visszatekintve az utóbbi hetek-hónapok eseményeire, szeretnénk beszámolni a cég minden területéről, de most a főszerepben kétségtelenül Gyöngyös áll. Legyen szó alapkőletételről, dolgozói napról vagy kézilabdacsapatról, eseménydús időszakon van túl gyáregységünk, és természetesen a gyárbővítéssel járó munkálatok is folyamatosan zajlanak. Fókusztémánk az innováció, hiszen túl azon, hogy a Sharing Expertise filozófia egyik alappilléreként ez cégünk irányadó gondolata, megújulásban időről időre mindannyiunknak része van cégen belül és a magánéletben is. Életünk apró vagy éppen igencsak jelentős innovációi segíthetnek színesebbé, változatosabbá tenni napjainkat, és irányt adni életünknek. Hasonlóképp mi is folyamatosan törekszünk az Online-t újdonságokkal és friss érdekességekkel színesíteni. Továbbra is számítunk észrevételeitekre és ötleteitekre a szerkesztőségben, és várjuk képeiteket a fotópályázatra és a családi fotóalbumba, valamint a könyv- és étteremajánlókat. Tekintve, hogy a lap következő száma már 2012- ben jelenik meg, így szeretettel kívánunk mindenkinek békés, meghitt karácsonyi ünnepeket és boldog új évet! Letették az új gyöngyösi gyáregység alapkövét 4 Dolgozói nap Gyöngyösön 6 B. Braun-os mezben a gyöngyösi kézilabdások 8 Haladó laparoscopos tanfolyam az Aesculap Akadémián 10 Coronaria Anastomózis Workshop 11 Angela Merkel nyitotta meg a B. Braun gyárát 12 Vezetői váltás a B. Braun Ausztriában 12 Dobogós magyar orvosok a foci vb-n 13 Infúziós pumpát adományoztunk 13 TOP STOY Innováció: a fejlődés motorja 14 Körkérdések 16 KÖZÖSSÉG Egy nap egy orvoslátogatóval 18 Paleolit diéta 19 PROGRAMAJÁNLÓ 20-21 INTERAKTÍV Könyvajánló 22 Szabadidős hírek 22 Fotópályázat 23 Impresszum Főszerkesztő: Fazekas Mária Szerkesztő: Török Zoltán Szerkesztőség: B. Braun Cégközpont 1023 Budapest, Felhévízi u. 5. Telefon: (06-1)-346-9700 Fax: (06-1)-438-4900 E-mail: szerkesztoseg@bbraun.com Webcím: http://www.bbraun.hu/ http://www.bbraun-avitum.hu Kiadó: B. Braun Medical Kft. 1023 Budapest, Felhévízi u. 5. Jó olvasást kívánunk! Üdvözlettel: Fazekas Mária főszerkesztő kommunikációs vezető online Magyarország 2011. november 3

hírek 2013-tól megújult külső és belső, valamint megkétszerezett termelés jellemzi a gyárat Letették az új gyöngyösi gyáregység alapkövét Szeptember 24-én ünnepélyes keretek között helyezték el a B. Braun kétszeresére bővülő gyöngyösi gyáregységének alapkövét a gyár udvarán. Az rendezvényen és a sajtótájékoztatón a hazai és nemzetközi cégvezetőség mellett részt vett Balázs József, a térség országgyűlési képviselője és Faragó László, Gyöngyös polgármestere. A csaknem négymilliárd forint összköltségű beruházás után évente százmillió terméket gyártanak majd, és új technológiák, valamint 100 új munkatárs is érkezik a gyárba. A szeptember utolsó szombatjára eső rendezvényt a gyárépület nagytárgyalójában tartott sajtótájékoztató előzte meg, amelyet Bognár József termelési divízió igazgató vezényelt le házigazdaként. A sajtó munkatársainak tájékoztatását követően a jelenlévők átvonultak a gyárépület nyugati oldali udvarára, ahol akkorra már több mint 400 munkatárs gyűlt össze, hogy megtekintse az alapkőletételt, amely egyben a számukra rendezett dolgozói nap első eseménye is volt. A rendezvényen Dr. Szőllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára örömének adott hangot, miszerint a januárban útjára indított Új Széchenyiterv segítségével a B. Braun szeptemberre már eljutott a beruházásig. Minden alapkőletétel öröm számunkra, ennél már csak az jelent nagyobb boldogságot, amikor egy meglévő telephelyen indulhat meg a bővítés - tette hozzá a helyettes államtitkár. A bővítés azonban nemcsak területi és kapacitásbeli, hanem a helyi munkaerőpiacra is jelentős kihatással lesz, ugyanis a B. Braun a gyáregységben 100 új munkahelyet teremt majd a beruházás véget értével. Ennek fontosságát Balázs József, a térség országgyűlési képviselője is kiemelte, hangsúlyozva, hogy a biztos, stabil, kiszámítható munkahely a legnagyobb érték ma Magyarországon: A négymilliárdos fejlesztés kétségkívül a térség egyik legkiemelkedőbb beruházása, amely önmagában is mutatja a befektetői bizalmat a gyöngyösi térség 4 online Magyarország 2011. november

és a gyöngyösi gyárban eddig végzett munka minősége iránt. A projekt nagy eredmény a cég életében, de ugyanakkor fontos pillanat az itteni munkavállalók számára is. Az alapkőletételen a vállalat nemzetközi vezetőségének képviseletében részt vett Manfred Mahrle, a cégcsoport osztrák ügyvezető igazgatója, aki kiemelte: a várossal és a magyar kormánnyal együttműködve tudják megvalósítani a gyöngyösi gyár bővítését. A beruházás azt bizonyítja, hogy a cégtulajdonos család és a vállalatcsoport a fejlesztéseket illetően hosszú távon gondolkodik, és bizalommal van Gyöngyös és Magyarország, valamint az itteni emberek munkája iránt. Jürgen Stihl, a B. Braun IV-rendszerekért felelős kiválóságközpontjának igazgatóhelyettese a gyöngyösi gyár teljesítményét és minőségi kiválóságát méltatta: Gyöngyös megtalálta stabil és biztos helyét a B. Braun távol-keleti termelése és németországi gyártása között, kiváló minőségi szintet mutatva. Az itteni gyártást a rugalmasság jellemzi, a piaci igényekre azonnal tud reagálni, miközben a minőségi követelményeknek a legmesszebbmenőkig eleget tesz. A bővülés után mindezt kétszeres termelés mellett fogja folytatni, kétség kívül kiváló minőségben mondta beszédében az igazgatóhelyettes. Bognár József gyárigazgató házigazdaként szólt az egybegyűlt munkatársaknak, megköszönve munkájukat és biztosítva őket a jövőbeli fejlesztésekről: A bővítés befejezésével javulnak majd a munkakörülmények és megszűnik az általános zsúfoltság. Az újonnan kialakított közösségi helyiségek, az öltözők és az ebédlők magas színvonalú és kényelmes munkavégzési körülményeket biztosítanak majd a munkavállalók számára. Horn Péter, a B. Braun hazai vezérigazgatója elmondta: a gyöngyösi gyárbővítés kettős ünnep számukra, hiszen egybe esik a cég 20 éves magyarországi születésnapjával. Ez alkalmat ad arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt két évtizedre. Amikor a B. Braun megalakult, évente száz ember halt meg, mert nem állt rendelkezésre elegendő és megfelelő műveseellátás. A B. Braun volt az a vállalat, amely ezt a Helyén az alapkő - Faragó László gyöngyösi polgármester gratulál Bognár József gyárigazgatónak. Mellettük: Balázs József, Horn Péter, Manfred Mahrle, Dr. Szőllősi László, Jürgen Stihl folyamatot megtörte, és egész országot befedő dialízishálózat építésébe kezdett. Hasonlóan a vesebeteg-ellátás területén véghezvitt fejlődéshez, kereskedelmi, fejlesztési, és gyártási divíziónk eredményei, valamint cégünk társadalmi felelősségvállalássa is értékteremtők. Az eltelt húsz év alatt vállalatunk 55 milliárd forint értékű befektetést végzett az országban. Azt gondolom, mindezek olyan mérföldkövek, amelyekre büszkék lehetünk mondta Horn Péter. Faragó László polgármester megerősítette a cégvezetés gondolatait, hangsúlyozva, hogy örömmel fogadnak minden olyan kezdeményezést, amely a munkát és az értékteremtést állítja a középpontba, amellyel új munkahelyek születnek és az ott élőknek jobb életkörülményeket teremtenek. Gyöngyös örömmel fogadta a B. Braun munkahelyteremtő kezdeményezését. A gyár bővítése és a száz új munkalehetőség egy újabb mérföldkő nem csak a város, hanem a kistérség gazdasági életében, hiszen a családokon keresztül több száz ember megélhetését biztosítja majd a cég. online Magyarország 2011. november 5

hírek Dolgozói nap Gyöngyösön A szeptember 24-i alapkőletételt követően a gyáregység munkatársai számára dolgozói napot rendezett a B. Braun. A több mint négyszáz dolgozó részvételével nyarat idéző időjárásban lezajló eseményen szabadidős és sporttevékenységek sora adott alkalmat az aktív pihenésre, szórakozásra és a közös ünneplésre. Az ebéddel kezdődő napon a munkatársakból felálló csapatoknak egész délután lehetőségük volt a különböző játékokban és sportágakban megmérettetni magukat, és csapatuknak pontokat gyűjteni: a cipóban tálalt marhapörkölt utáni aktív kalóriaégetéshez élőcsocsó, kötélhúzás és paritytyalövészet járult hozzá, emellett nyugalmasabb játékok, mint óriáspuzzle, célbadobás, labdaszedegető és horgászat is emlékezetes pillanatokat teremtettek a színes pólókba öltözött csapattagoknak. A pontgyűjtő versenyt végül nagyszerű teljesítménnyel a szürkébe öltözött 4-es számú csapat nyerte. A dolgozói nap több fellépőnek is helyt adott, így mutatkozott be a B. Braun munkatársainak a Csibészke Néptáncegyüttes, a Zoltán Erika tánccsoport és a szűcsi nyugdíjasok, a Mozaik Színkör pedig énekes előadásával szórakoztatta a közönséget. A testi-szellemi átmozgatás mellett az ezotériasátor és az egészségügyi mérések helyszínein is érdeklődő sorok alakultak ki. Míg az előbbiben aurafotózás és jóslás zajlott, utóbbiban a koleszterinszinttől a vércukorszintmérésig különböző ellenőrzések tájékoztatták a dolgozókat egészségügyi állapotukról. A dolgozói nap egyik fénypontja kétség kívül az előre meghirdetett tortasütési verseny eredményhirdetése volt. A cukrászmegmérettetés nagy készülődést és érdeklődést keltett, több mint 20 tortát készítettek a munkatársak, amelyek közös elfogyasztása az ebédet követően sem okozott gondot a több száz fős társaságnak. Ám az édes falatozás itt nem ért véget, ugyanis az ünnepi nap lezárásaként egy újabb torta következett: este Bognár József gyárigazgató vágta fel a hatalmas B. Braun-tortát, amit a nap zároakkordjaként fellépő Dupla Kávé együttes előadása követett. A dolgozói napra készített több mint 20 torta közül a zsűri döntése alapján Letoha Józsefné alkotása, a munkatársat megformáló cukrászmű került ki győztesen. Neki és minden résztvevőnek köszönjük a tortakészítést, és gratulálunk az eredményhez. 1. hely: Letoha Józsefné 2. hely: Szén Boglárka 3. hely: Vernyik Lászlóné 6 online Magyarország 2011. november

GYÖNGYÖSI dolgozói nap online Magyarország 2011. november 7

hírek B. Braun-os mezben a gyöngyösi kézilabdások A magyar férfi kézilabda-bajnokság élvonalába újra visszakerülő Gyöngyösi Kézilabda Klub a 2011/2012-es szezon kezdetével új névadó szponzorra talált, mégpedig a B. Braun személyében. Cégvezetésünk 2011. július 20-án írta alá a támogatásról szóló szerződést a klubvezetéssel, amelynek értelmében a 2011/12-es szezontól B. Braun Gyöngyös néven szerepel majd az első osztályú csapat. A térség fontos gazdasági szereplőjeként a B. Braun jelentős hangsúlyt fektet arra, hogy működési környezetével összhangban, a társadalmi érdekek figyelembevétele mellett folytassa tevékenységét. Ennek keretében a vállalat fontosnak tartja, hogy felelős munkáltatóként részt vállaljon a város közösségépítő munkájában is, és rendelkezésére álló eszközeivel segítse azt. Az egészségügyi területen működő B. Braun évek óta keresi egy olyan együttműködés lehetőségét, amely megfelel profiljának és értékrendjének: Gyöngyös férfi kézilabdacsapatának támogatásával ez most megvalósulhat, hiszen a játékosok élsportban nyújtott teljesítménye és sport iránti lelkesedése egyben tükrözik a vállalat minőség és egészség iránti elkötelezettségét is. A rendszeres mérkőzések és profi játék nemcsak színvonalas szórakozást kínálnak az egész város számára, hanem valódi közösséggé kovácsolják a csapatot, a szurkolókat és a támogatókat mondta el Horn Péter, a B. Braun csoport magyarországi vezérigazgatója. A B. Braun kézilabdához való kötődése nem is olyan új keletű, hiszen a vállalatcsoport évek óta a Német Kézilabda Szövetség orvosi csapatának, valamint az SG 09 Kirchhof női és az MT Melsungen férfi kézilabdacsapatának támogatója. Az együttműködés a maga nemében nem mondható hagyományosnak, hiszen az anyagi támogatás mellett a B. Braun felajánlotta saját szaktudását is, és mostantól a szükséges orvosi eszközöket, fertőtlenítőket és kötszereket is mi adjuk a csapatnak. Nagy örömünkre szolgál, hogy a gyöngyösi férfi kézilabdacsapat névadó szponzora lehetünk. Úgy gondolom, hogy a csapat példaértékű teljesítményt nyújtott az elmúlt időszakban, és a jövőben minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy ez a felfelé ívelő pálya töretlen maradjon fűzte hozzá Bognár József, a gyöngyösi gyár igazgatója az együttműködés kapcsán. Az élvonalba visszatért B. Braun Gyöngyös eddigi szereplése során kivívta az ellenfelek elismerését. November közepén a tabella 6. helyén álltak, első 10 mérkőzésükből ötször nyertek és ugyanennyi alkalommal szenvedtek vereséget. A mátraaljai csapat különösen számít a hazai szurkolókra, akik sikeresen és mindig lelkesen buzdítják az együttest. Dr. Sipos Miklós munkatársunk a B. Braun Gyöngyös Pick Szeged elleni nyitómeccsén a helyszínről számolt be a látottakról: Egy végig jó iramú, kemény, de emellett sportszerű szoros mérkőzést láthatott a szegedi sportcsarnok nézőserege, ahol az újonc Gyön gyös nagyon komolyan helyt - állt, egyáltalán nem volt lebecsülendő ellenfél a jóval rutinosabb Pick csapatának. A 2. félidő közepén még vezetéshez is jutott a vendégsereg (15-16), de a végére a nagyobb rutin a sok válogatott játékossal felálló és hosszabb cserepaddal rendelkező Szeged felülkerekedve megnyerte a mérkőzést. A szünetben felkerestem a dobokkal, dudákkal felszerelt lelkes gyöngyösi B -közép szurkolóit: Lukács Attila vezérdrukker elmondta, hogy kb. 50-en jöttek el Gyöngyösről, hogy buzdítsák kedvenc csapatukat az első idegenbeli mérkőzésükön. Ez is jól mutatja, hogy a szurkolók egy emberként állnak a csapat mögött. 8 online Magyarország 2011. november

Interjú Marczin Zsolt, a Gyöngyösi Kézilabdaklub elnöke bízik a jó szereplésben Az élvonalba visszajutó?? Gyön gyös egyáltalán nem kezdett megilletődötten. Minek köszönhető a jó szereplés? Amikor tavaly a másodosztályba kerültünk, azonnal a feljutást tűztük ki célul, ez olyan jól sikerült, hogy csak 2 pontot vesztettünk a tavalyi év során. Az előző szezont tehát felkészüléssel töltöttük az első osztályban való újbóli szereplésre, azóta pedig tovább erősödött csapatunk, új játékosokkal erősödtünk. A bajnokság előtt a legjobb?? 7-8 csapat közé kerülés volt a cél? Változott-e ez azóta? A fokozatosság elvéhez tartjuk magunkat, tehát az első évben mint minden újoncnak a biztos bennmaradás a kitűzött cél. Idén tehát továbbra is az első nyolc közötti szereplés az elvárásunk, ha ennél jobban szereplünk, az csak külön öröm számunkra. Jövőre az első hat közé kerülés, majd annál is jobb, nemzetközi megmérettetést eredményező szereplés lehet a célunk, ami még a jövő zenéje és a szponzorok, az önkormányzat és a klub közös döntésétől függ. A játékoskeret jó részben?? friss: végleg összeállt a csapat? A társaságnak legalább fél év szükséges ahhoz, hogy teljesen összeszokjanak, így jövő év elejére várható egy biztos, hatékony támadó- és védőjátékot mutató teljesítmény az újonnan érkezők, valamint a feltörekvő fiatal játékosok beépítésével. Jelenlegi szereplésünk annak is köszönhető, hogy a B. Braun és a város által egy stabil háttér van a játékosok mögött. A B. Braun Németországban?? is két csapatot köztük az első osztályú Melsungent támogat, a vállalat számára tehát a kézilabda hazai pálya. Mire számít a B. Braun és a Gyöngyösi Kézilabdaklub közös együttműködésével kapcsolatban? Ismerve a B. Braun cégcsoport múltját, jelenét és terveit, biztos vagyok benne, hogy középszerűségre nem törekedhetünk. Azt tűzzük ki, hogy magas szinten, közönségcsalogató játékot mutassunk Gyöngyösön, a régió és a magyarországi kézilabda meghatározó szereplőjévé válva, hosszabb távon pedig a nemzetközi szereplést is megcélozva. A kézilabda-közösségre és a?? szurkolókra nem lehet panasz. Milyen a hangulat a pályán és a pályán kívül? A csapat és szurkolói egyként küzdenek és élik meg a sikereket és az eddig szerencsére kevés kudarcot. A szurkolótábor mindenben támogatja ezt a csapatot, idegenbeli meccsekre is csaknem 100 fős gárda kísér el minket, a hazai mérkőzéseken a fiúkat buzdító 1000 fős tömegről nem is beszélve. Ezt a csapatot városunkban mindenki szereti és büszke rá, és ezért nagyon nagy hálával tartozunk a minket támogatóknak, a nekünk szurkolóknak. A B. Braun Gyöngyös Kézilabdaklub hátra lévő idei meccsei: 12. forduló B. Braun Gyöngyös Pick Szeged November 26. (Szo) 18 óra 13. forduló PLER-FTC B. Braun Gyöngyös December 1. (Cs) 18 óra 14. forduló B. Braun Gyöngyös Tata December 10. (Szo) 18 óra 15. forduló Pécs B. Braun Gyöngyös December 16. (P) 18 óra 16. forduló Orosháza B. Braun Gyöngyös December 21. (Sze) 18 óra online Magyarország 2011. november 9

hírek Haladó laparoscopos tanfolyam az Aesculap Akadémián 10 online Magyarország 2011. november A laparoscopos minimál invazív technikákat alkalmazó operatőrök számára került megrendezésre Laparoscopos varrás és csomózó technikák címmel ez év júniusában az Aesculap Akadémia haladó szintű tanfolyama, amelyet a szervezők hagyományteremtő szándékkal indítottak útjára. A laparoscopos operációs műtéteket a sebészek bár más műtéti behatolásból, de a sebészeti műtéttan alapelveit maximálisan betartva végzik. Így a műtétek egyes lépései, a szövetszétválasztás és egyesítés fázisai nem változnak a korábban kidolgozottakhoz képest azután, hogy az operatőrök a kulcslyukszerű nyílásokon át behatoltak a hasüregbe. A nyitott műtétekkel szemben itt a megfelelő műveleteket egy képernyőn követve végzik a sebészek, amiben a nehézséget tulajdonképpen az jelenti, hogy a 3-dimenziós mozgásokat most egy 2-dimenziós monitoron követi az operáló orvos. Ahhoz, hogy valaki így is biztonsággal tudjon operálni, egy számos munkaórát igénylő gyakorló fázison kell keresztülesnie. A sebészeti szöveti manipulációnak is vannak alapvető, vagy úgymond könnyebb elemei, és vannak nagy gyakorlatot igénylő kritikus mozzanatai is. Ilyenek például a sebészi öltések behelyezése és a beöltött fonal megcsomózása. Az ún. haladó laparoscopos műtétek során, mint pl. a vastagbél-reszekció vagy a laparoscopos sérvrekonstrukciók, elkerülhetetlenek az imént említett sebészi műveletek. E műtétek elvégzéséhez tehát vissza kell térni az iskolapadba, és bizony kellő szorgalommal és alázattal kell elsajátítaniuk a sebészeknek ezen operatív manőverek laparoscopos változatát. Ebben nyújtott segítséget a tanfolyam, amely során először Dr. Bálint András tanár úr tartott előadást az endoscopos varrás és csomózás alapvető lépéseiről, várható nehézségeiről, és olyan apró trükköket ismertetett, amelyek nagyban meggyorsítják a tanulást. Ezt követően Dr. Csépai Ferenc az invazivitás csökkentésének új lehetőségéről beszélt prezentációjában, az új generációs, csökkentett méretű (3,5 mm átmérőjű) Aesculap laparoscopos kézieszközöket bemutatva. A résztvevők ezt követően ún. endotrénereken tehették próbára ügyességüket és gyakorolhatták a laparoscopos szöveti manipuláció legnehezebbnek mondott műveleteit. A tervek szerint a tanfolyam a későbbiekben is megrendezésre kerül, amikor is terveink szerint egy új fejlesztésű endotréneren (gyakorló doboz) is lehetőségük lesz a résztvevőknek gyakorolniuk. Endotréner (gyakorló doboz) segíti az oktatást

CORONARIA ANASTOMÓZIS WORKSHOP Az Aesculap Akadémia és a Semmelweis Egyetem két klinikájának kooperációja a gyakorlati sebészképzés szolgálatában Dr. Horkay Ferenc szemrevételezi a szarvasmarhaszíven végzett anastomózist A hazai orvosképzés támogatásában új lehetőségeket nyitó Aesculap Akadémián szeptember első napja a sebészképzés jegyében telt. A fiatal sebészeknek tartott tanfolyam ötlete mintegy másfél évre tekint vissza, amikor egy lehetséges együttműködés reményében felkerestük Dr. Horkay Ferenc professzor urat, a Semmelweis Egyetem Szívsebészeti Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanárát. A képzéssel közös célunk egy olyan szakmai terület bejárása volt, amely elsősorban a szívsebészeti rezidensek és szakorvosok számára biztosít gyakorlási és továbbképzési lehetőséget, így a tanfolyam tematikája a tökéletes érvarrat begyakorlására összpontosított. Ez a szakmai terület azonban nemcsak a szívsebészeknek fontos, hanem minden műtétet végző sebész számára is alapkövetelmény. A tanfolyam megvalósításához sikerült megnyernünk a Semmelweis Egyetem Kísérletes Sebészeti Műtéttani Intézet tanszékvezető egyetemi tanárát, Dr. Wéber György professzor urat is, aki az egyetemi oktató korszerűen felszerelt műtőjét biztosítva örömmel csatlakozott az együttműködéshez. Az eredetileg nyolc fő részvételére tervezett gyakorlaton tizenhat fő regisztrált őket Dr. Horkay Ferenc professzor úr megnyitója után Dr. Arnold Dénes az Aesculap Akadémia igazgatója köszöntötte, majd Dr. Wéber György profeszszor úr mint a tanfolyamnak otthont adó intézet vezetője mutatta be röviden az egyetemi oktatóműtőt. A gyakorlati képzést megelőzően a sebész rezidensek elméleti oktatásban vettek részt. Elsőként Dr. Horkay Ferenc professzor úr történeti áttekintést adott a szívsebészet fejlődéséről és a coronariasebészet alapelveiről, Dr. Wéber György professzor úr előadásában pedig az éranastomosis technikai szempontjait érintette. Végül Dr. Ferenc Andrea, a Semmelweis Egyetem docense az érvarratok elvégzéséhez használt korszerű varróanyagokat ismertette. Az előadásokat követő coronaria varrattechnika-gyakorlat kezdetekor Dr. Wéber professzor úr meglepetéssel szolgált: hat darab óriási szarvasmarhaszív került a műtőasztalokra, amelyeken öröm volt gyakorolni. A feladatok során Dr. Horkay Ferenc professzor úr folyamatosan tanácsokkal látta el a fiatal kollégákat, és szemrevételezte a sikeresen elkészült anastomózisokat. A coronaria-műszererekre és a sebészeti varrófonalakra sem volt panasz, hiszen ezeket a B. Braun Medical Kft. Aesculap divíziója biztosította. Hat komplett tálca coronaria-anasztomózis loan-szett, valamint több doboz speciális Premilene varróanyag segítette a zökkenőmentes munkát. A workshop sikerét bizonyította, hogy a fiatal sebészek alig akarták abbahagyni a gyakorlást Dr. Horkay Ferenc profeszszor úr tanfolyamot záró szavai után. A folytatás már biztos online Magyarország 2011. november 11

hírek Nemzetközi hírek Angela Merkel nyitotta meg a B. Braun gyárát Angela Merkel német kancellár nyitotta meg a B. Braun legújabb gyáregységét a vietnami Hanoiban, ezzel elindítva az ország legnagyobb orvos-technológiai üzemét. A kancellár asszonyt a vállalatcsoport igazgatótanácsának elnöke, Dr. Heinz-Walter Große köszöntötte az ünnepélyes átadáson: Nagy megtiszteltetés számunkra Önt vendégül látni ezen a napon. A B. Braun Vietnamban, éppúgy mint bármely más helyszínén is nagy hangsúlyt fektet a kiváló munkaerőképzésre hangsúlyozta Dr. Große. Az igazgatótanács elnöke kiemelte: a B. Braun világszerte dolgozó 43 000 munkatársából 10 000 Ázsiában, 1000 pedig Vietnamban vállal munkát. A gyáregység ünnepélyes szalagátvágása után a német kancellárt és a meghívott vendégeket körbevezették a B. Braun gyáregységében, ahol megismerkedhettek az ott előállított termékekkel és gyártási folyamatokkal. Vezetői váltás a B. Braun Ausztriában November 1-jétől Manfred Mahrle (képünkön) vette át a B. Braun ázsiai régiójának vezetését a gazdasági, kontrolling- és IT-divíziókért felelve. Manfred Mahrle 1999-ben kontrollerként csatlakozott a B. Braun Avitum Ausztriához, majd 2005-től vette át a B. Braun Ausztria ügyvezető igazgatói székét. Helyét a B. Braun Avitum Ausztria élén október 1-jétől Günter Alt váltotta fel, aki 2006 óta volt a B. Braun Avitum Ausztria üzleti fejlesztési igazgatója. Októbertől Günter Alt Christian Braunnal együtt felel a közép-kelet-európai Avitum-leányvállalatokért. Szintén ettől az időponttól csatlakozott a B. Braun Ausztria vezetőségéhez Martin Wenderoth, aki korábban a romániai leányvállalat élén állt. Október közepén három darab kőrisfát ültettünk a B. Braun Felhévízi utcai cégközpontja elé, ezzel a környezettudatosság jegyében még zöldebbé téve az épület és környezetének összképét. Az irodaház előtt a faültetéshez legalkalmasabb időpontban telepített facsemeték az évek során remélhetőleg szépen fognak fejlődni és növekedni, így a jövőben a meleg nyári napokon minden bizonnyal árnyékba borítják majd az épület bejáratát. A kőrisfa az olajfafélék növénycsaládjába tartozik, hosszúkás, lándzsa alakú levelei vannak, növése során a 10 métert is meghaladhatja, de jellemzően csak a néhány méteres magasságot éri el. A kőrishez számtalan hagyomány és hiedelem fűződik. A beteg gyerekeket a törzsén vágott nyíláson vezették át, mivel különböző betegségek elleni gyógyhatást tulajdonítottak neki. Angliában, egyes falvakban még mindig azt tartják, hogy az angol koronára és az egész országra balsors vár abban az évben, amikor a kőrisnek nincs termése. Népi időjóslásban is megjelenik a kőris, az esős vagy száraz évszakot az határozza meg a hiedelem szerint, hogy a kőris a tölgy előtt vagy után bontja leveleit. 12 online Magyarország 2011. november

Társadalmi felelősségvállalás Dobogós magyar orvosok a foci vb-n Dobogós hellyel zárta a B. Braun által támogatott Magyar Labdarúgó Orvos Válogatott az angliai Manchesterben megrendezett orvos csapatok labdarúgó világkupáját. A XVII. Global Congress On Medicine & Health in Sports keretében 2011. július 23. és 30. között lebonyolított rendezvényen a magyar orvosokat, fogorvosokat és állatorvosokat tömörítő csapaton kívül további tizenegy ország válogatott doktorai vettek részt. A focikupára a magyar csapat a tavalyi innsbrucki győzelem után címvédőként érkezett, így jó eséllyel indultak a 12 ország közül. Kiváltképp, hiszen 20 éves fennállása során a magyar orvos-válogatott számos aranyérmet és dobogós helyet szerzett hasonló világés Európa-kupákon. A labdarúgó-bajnokságon egyébként komolyan veszik a szakmabeli részvételt: a nevezéshez orvosi diplomákat kell csatolni, és előfordul, hogy a meccsek során egyszerű szakmai kérdésekkel vizsgáztatják a csapattagokat mesélte dr. Hernold László, az Orvos Barátok Labdarúgó Egyesületének elnöke. A csoportmérkőzéseken két győzelemmel és egy vereséggel továbbjutó orvosaink a kieséses szakaszban a litván csapatot verték, ám a döntőbe jutásért zajló meccsen Spanyolország már erősebbnek bizonyult. A dobogóért a brazil orvosokból felálló csapaton kellett felülkerekednie magyar válogatottnak, és 2:1 arányú győzelemmel vették is az akadályt, ezzel megszerezve a bronzérmet. Az OBLE alatt működő labdarúgó-válogatottnak az utóbbi tíz évben nem mindig volt könynyű megoldani a részvételt: mint azt az egyesület elnökétől megtudtuk, 2007- ben éppen a szükséges szponzor hiánya miatt kellet kihagyniuk a világbajnokságot. Az orvos-válogatottnak nyújtott támogatással reményeink szerint vállalatunk a csapat további sikereihez és eredményes részvételéhez tud hozzájárulni, nemcsak külföldön, hanem itthon is, hiszen 2013-ban a világbajnokságnak Magyarország ad otthont. Infúziós pumpát adományoztunk Újabb infúziós pumpát adományozott a B. Braun a Magyar Gyermekmentő Alapítványnak. A készülékkel az életveszélyes állapotú gyerekek megmentésére létrehozott szolgálat legújabb mentőautóját szerelték fel, amely Pécs városában látja el a gyermekeket érintő súlyos eseteket. A speciális mentőautó felszereltségét tekintve egy mozgó gyermekintenzív-osztálynak felel meg, feladata pedig elsősorban a betegek stabilizálása, majd a sürgősségi gyermekellátást végző kórházba történő szállítása. Az első ilyen autót 2005 szeptemberében indították újtára Budapesten, amely azóta több ezer súlyos és életveszélyes állapotú gyermeket látott el. Az alapítványnak cégünk tavaly is segített akkor a Balaton mellett szolgálatot teljesítő autójuk felszerelésében működtünk közre. Cégünk idén is szívesen járult hozzá a korszerű gyermek-mentőellátás hazai elterjesztésén fáradozó szervezet sikeres tevékenységéhez mondta el Horn Péter vezérigazgató. Nagy örömünkre szolgál, hogy egy ilyen fontos kezdeményezés részesei lehetünk. A beteg gyermekek felkarolása és támogatása mindig is hangsúlyos szerepet töltött be vállalatunk életében, nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is. Erről tanúskodik az öt évvel ezelőtt útjára indított B. Braun for Children programunk, amelynek keretében hazánkban már számos szervezetet segítettünk fűzte hozzá. online Magyarország 2011. november 13

top story innováció: a fejlődés motorja Az innováció a hatékonyság és a megbízhatóság mellett a B. Braun 1839-es alapítása óta a vállalat legfontosabb mozgatórugója. A több mint 170 év és magyarországi jelenlétének két évtizede során a cég növekedésének és fejlődésének a folyamatos újítások és a megújulás adott alapot, mind a termékek és szolgáltatások, mind a szervezeti folyamatok tekintetében. Az innováció, kezdve a fejlesztési javaslatoktól, a napi munkán át egy új termék kifejlesztéséig minden terület szerves része. A hatékony újítás azonban nem lehet öncélú, elsősorban a piaci és felhasználói igényeket elégíti ki két fontos szempont, amelyek a 10 éves múltra visszatekintő B. Braun Innovációs Díj odaítélésénél is főszerepet játszanak. 14 online Magyarország 2011. november

OrthoPilot műtét közben: az így beültetett protézis hosszabb ideig használható Az Idegen szavak és kifejezések kéziszótárát az innováció szócikknél felütve olyan kifejezésekkel találkozhatunk, mint fejlődési folyamat, új módszerek, újítás és új termékek bevezetése az áruforgalomba. Innováción tehát egy új ötlet megvalósítását értjük, valami olyanét, ami addig nem létezett. Míg a természet önálló megújulása egy örök körforgáshoz hasonlítható, az innováció lényege mindig a megszokott mederből kilépve egy teljesen új tárgy, folyamat vagy módszer létrehozása, amely a fennálló állapotot javítja vagy fejleszti. Egy vállalat számára, amelynek az állandó fejlődés és a sikeresség a célja, elengedhetetlen, hogy a fent leírt fogalmak a szervezetén belül teljesüljenek. Miképp egy kerékpáron is amennyiben nem szeretnénk felborulni tekerni kell, egy cég számára hasonló mozgatóerő az innováció: segít az állandó előrehaladásban és fejlődésben, sőt szinte előfeltétele annak. Ezt felismerve a B. Braun régóta nagy hangsúlyt fektet erre a területre, gondolhatunk itt szűkebb munkaterületünk apróbb újításaira, egy új szemlélet bevezetésére vagy éppen a kiváló minőséget képviselő termékeink kifejlesztésére. A B. Braun a termékek fejlesztésekor az egészségügyi dolgozókkal, szakmabeliekkel és ügyfelekkel történő szoros együttműködés és párbeszéd eredményeképpen viszi véghez innovációit, amelyek a tervezés szakaszától egészen a műtőasztalig, a gyógyszertárig, vagy a kezelőszobáig állnak az egészségügy szolgálatában. Vállalatunk innovatív termékei évszázados múltra tekintenek vissza, akár a varrófonalakra, akár az infúziós oldatokra vagy éppen a cég nevét is viselő Braunülre gondolunk. A folyamatos fejlődés és az úttörő termékfejlesztések támogatására tíz éve jött létre a B. Braun Innovációs Díj, amelyet minden évben az a termék és a mögötte álló fejlesztőgárda kap, amelyik az adott orvosi területen felismerve az igényt egy úttörő ötlet megvalósítását példázza. A kitüntetés létrejötte óta a díjazottak széles palettája tükrözi vissza a termékek mögött lévő elméleti kutatás és a gyakorlati alkalmazás kiválóságát. Minden évben tucatnyi termék található a pályázók körében, a sebészeti technológiától az ortopédia eszközein át a vaszkuláris terápiáig. Ez utóbbi terület sikereit mutatja, hogy az elmúlt két év első díját érsebészeti innovációk vitték. Az idei aranyérmes Coroflex Blue Ultra coronaria stent egyedülálló az vaszkuláris kezelés területén. A hajszálnál is vékonyabb, mindössze 50 mikrométeres vastagságával a kisebb, kanyargósabb erekben lévő szűkületet is elérhetővé teszi, ezzel a kardiológusoknak eddig nem tapasztalt lehetőséget nyújt a koszorúér kezelésére. A Coroflex Blue Ultra coronaria stenttel a beszűkült artériák még az egészen kis átmérőjűek is kezelhetővé válnak, ami a vastagabb stentekkel nem volt lehetséges. A tavalyi győztes SeQuent Please gyógyszerrel bevont coronaria ballonkatéter szintén a koszorúér-betegség gyógyításában tette le védjegyét. A gyógyszerkibocsátó ballonkatétert felfújják az összeszűkült érben, a gyógyszer gyorsan felszívódik az érfalban, ahol csökkenti a túlzott sejtszaporodást, és így az ismétlődő szűkület veszélyét. Mindkét díjnyertes B. Braunfejlesztés kiemelkedő szerepet játszik a szívbetegség kezelésében, a szívroham kockázatának csökkentésében. A kitüntetés eddigi díjazottjai között megtalálható a laparoszkópos műtéteket forradalmasító AdTec termékcsalád is az AdTec mini-vel hátramaradó műtéti heg nélkül lehet laparoszkópos műtétet végezni, egyszer használatos laparoszkópos és endoszkópos műszereivel pedig elkerülhető a többször használatos eszközök alkalmazása során megkövetelt, körülményes eszközkarbantartási folyamat költésge. A B. Braun innovációi a biztonságot és a megbízhatóságot elsődleges szempontként hordozzák magukban, és élen járnak a kórházi folyamatok biztonságosabbá tételében, a betegek és kórházi dolgozók biztonságának szavatolásában. Elég, ha csak a tűszúrásos balesetek megakadályozásában főszerepet betöltő Vasofix és Introcan Safety-re gondolunk, amelyek beépített kapocs segítségével a tű kihúzásakor automatikusan meggátolják, hogy a terméket használó személyzet megszúrja magát. Az OrthoPilot ortopédiai műtéteknél használt navigációs rendszer pedig a B. Braun megbízhatóságának egyik mintapéldája. A navigációs eszköz biztosítja az implantátum pontos behelyezését, miközben a sebésznek a hagyományos technikával szemben sokkal kisebb feltárást kell végeznie. Az így beültetett csípő- vagy térdprotézis sokkal hosszabb ideig marad működőképes és használható, mint a manuális technikával behelyezett implantátum, ezzel könnyítve a beteg életén. Az innovációnak alapfeltétele a nyitottság, a párbeszéd keresése és a piaci, valamint az ügyfelek igényeinek való megfelelés. Ez B. Braunnál nemcsak a termékek tekintetében játszik fontos szerepet, hanem mindennapi munkavégzésben, a betegeknek nyújtott kezelésben és a munkafolyamatok kidolgozásában is. Ez biztosítja szervezetünk örök fejlődését és megújulását immár 172 éve. Coroflex Blue Ultra online Magyarország 2011. november 15

top story Körkérdések 1. Milyen területeken fontos az innováció a szakmában és a magánéletben egyaránt? 2. A munkádban mi volt a legutolsó újítás, amelynek gyakorlatban is volt hatása? 3. Ösztönzően hatnak a munkádra az újítások (pl. a munkakörülmények, -eszközök, -feladatok, -szabályok)? 4. Nyitott vagy a változásokra vagy inkább a megszokott állandóságban érzed otthon magadat ( Járt utat járatlanért... )? 5. A magánéletben milyen megújulás történik/történt veled? Akucs Judit Főnővér 14. sz. dialízisközpont, Kistarcsa 1 Számomra az innováció a haladás és fejlődés motorja. Egyetlen terület sem nélkülözheti az innovációt, kivéve a hagyományőrzést, ahol éppen az a feladat, hogy eredeti, változatlan formában maradjanak fent értékeink. A minket körülvevő világ, a világot mozgató erők kezdetek óta innovatív módon működtek, de most megtaláltuk hozzá a kifejezést is, amit mára már tudatosan alkalmazunk. Jelen van az iparban, gazdaságban, telekommunikációban, egészségügyben és minden más területen. 2 A munkám során az elmúlt időszakban több újítás is történt. Ilyen volt az új termékek bevezetése közül a xevonta kapillár, új infúzió, citrát és az adimea opciók használata. Új stratégiák bevezetésére is sor került: pl. javaslattételi rendszer, motivációs rendszer, Holding ISO, fókuszcsoportos megbeszélések stb. Ide sorolható a szabályozó rendszereink folyamatos korrekciója és megújítása. A megújítást szolgáló változtatások, ugyan minden esetben többletmunkával járnak, de az előrelépés érdekét szolgálják, és mi érdeklődve várjuk az eredményekben is mérhető hatást. 3 A megfelelő keretek között mindenképpen motiválók, de úgy gondolom, megvannak a maga buktatói is. Arra gondolok, hogy a jól működő, rutinosan végzett feladatok átszervezéséhez óvatosan kell hozzányúlni, hiszen a több éve bevált gyakorlat és a néhány hetes próbaüzem között nem tehető egyenlőségjel. Vagyis mielőtt kitennénk a behajtani tilos táblát a leváltott módszer útjába, gyűjtsünk minél több tapasztalatot. A túl gyakran és gyorsan váltogatott módszerek leértékelhetik a minőség fogalmát, amiért olyan sokat dolgoztunk. A fejlődés záloga és alapja a jól előkészített és kidolgozott újítás. 4 A kettő szerintem nem zárja ki egymást. Az emberi test belső állandósága (homeosztázis) szükséges ahhoz, hogy meglegyen komfortérzésünk. Hasonlóan szükséges a tudatot érintő állandóság, de ebbe belefér a változáshoz való alkalmazkodás lehetősége és szükségessége, sőt a változásokra való igény is. Jellemző rám az újítás. Sokat gondolkodom azon, hogyan lehetne jobban vagy egyszerűbben megoldani feladatokat. Ennek általában meg is szokott lenni az eredménye 5 A nyár során közvetett és közvetlen környezetem is jelentősen megújult. Szadán, ahol élek, csatornázásra, úthálózat-fejlesztésre és egy szép főtér kialakítására került sor. A ház, amelyben lakom, szintén megszépült. Külső-belső festés, mázolás után és néhány kiegészítő vásárlásával megváltozott az addig megszokott kép. A nők életében évszakonként beköszöntő változás a ruhatár megújítása. Sokszor elég a tavalyi kabáthoz egy új sál, sapka vagy kesztyű beszerzése, és máris javul közérzetünk. 16 online Magyarország 2011. november

Dobos Erika Beszerzési és tervezési vezető gyöngyösi gyár 1 Úgy gondolom, az innováció az előrehaladás eszköze. Szerintem a mai rohanó világban elengedhetetlen a szakmában és magánéletben egyaránt, a mindennapjaink része. A munkát tekintve a gyöngyösi gyár jelenlegi időszaka fokozottan erről szól, hiszen folyamatosan folynak a bővítési munkálatok, és az ehhez kapcsolódó újítások. A magánéletben mivel egyre kevesebb időnk jut egymásra oda kell figyelnünk a megújulásra is. 2 Talán a kollégák számára is látványos, a csapatunkon belüli átalakulás, megújulás volt ilyen. Ennek bizonyos részei teljesen új tevékenységeket hoztak a munkában, és döntő hányada egy globális projekthez kapcsolódik, azonban a gyakorlati megvalósítás a mi szervezetünkön belül egyedinek mondható. Az eddig elért eredmények magukért beszélnek. 3 Teljes mértékben. A jelenleg haladó újítások 2012 második felére egy egészen új képet adnak a gyöngyösi gyárnak. Azt gondolom, hogy ez csak ösztönző lehet, mindenki számára. 4 A járt út biztosan sokkal kényelmesebb, azonban a járatlan sokkal izgalmasabb. Újító szellemiségű embernek tartom magam: az ötletek megvalósítása és azok eredményessége jelenti talán az egyik legnagyobb motivációt. 5 Talán a leggyakoribb a családom kisebb vagy nagyobb örömére a főzéshez kapcsolódik: nagyon szeretek főzni, és amikor időm engedi, újítgatok. Fulmer Annamária Koordinátor Aesculap Akadémia 1 Munkám jellegéből adódóan a mindennapok során sok emberrel találkozom és sokféle új helyzet, feladat talál meg. A felmerülő új feladatok, megoldandó problémák kezelésekor arra törekszem, hogy a mindenki számára megfelelő és hatékony megoldást találjuk meg. Ehhez azt hiszem, szükség van a változtatások iránti nyitottságra. A magánélet picit más. Ott vannak dolgok, szokások, amikhez ragaszkodom, bár a gyerekek neveléséhez azért szintén szükség van a fent említett nyitottságra, és persze nem kevés kreativitásra. Véleményem szerint egyébként mindkét téren a nagy, látványos újítások mellett elengedhetetlenek az apró, jelentéktelennek tűnő, de a hatékonyságot növelő változtatások. 2 Az Akadémián a legutóbbi számottevő újítás, változás az volt, amikor a 2011. év elején bevezetésre került a rendezvényszervezési díj, és azóta minden rendezvény térítés ellenében kerül lebonyolításra. Ennek a gyakorlatban történő kezeléséhez és dokumentálásához számos változtatásra és ötletre volt szükség, amelyeket a pénzüggyel folyamatosan egyeztetve alakítottunk ki. 3 Az új feladatok általában ösztönöznek, kihívásként tekintek rájuk. Ahogy a sógornőm szokta mondani: Minden új probléma megoldásával szélesedik a látkörünk. Saját gyerekeimnek is ezt a hozzáállást igyekszem átadni. A szabályokkal pedig alkatilag nincs bajom, szerintem biztonságot és mankót adnak a dolgok kezeléséhez. Természetesen a jól átgondolt, a való életnek nem ellentmondó, ahhoz alkalmazkodó szabályokra gondolok. 4 Ez is, az is igaz rám. Ha visszatekintek az Akadémia indulása óta eltelt időszakra, akkor úgy hiszem, a jelenlegi arculat kialakításához szükséges kisebb-nagyobb fejlesztésekben, újításokban nekem is volt szerepem. Magánéletemben viszont vannak dolgok, amelyek menetéhez ragaszkodom, és úgy látom, az idő múlásával egyre több ilyen lesz. 5 Nagy változások, szerencsére ezen a területen jelenleg nincsenek. Persze két gyerek mellett, nem árt rugalmasnak lenni. Szerintem a gyerekek amúgy is ösztönzik az embert az állandó fejlődésre. online Magyarország 2011. november 17

közösség Egy nap egy orvoslátogatóval A háttér Ha egy szóval kellene jellemezni, milyen is az értékesítő munkája, akkor azt válaszolnám, hogy összetett. Amikor elkezdtem a B. Braun-nál dolgozni, még nem volt mobiltelefon, sem GPS, a fax volt a legkorszerűbb technikai eszköz. Boldog békeidők? Vagy inkább csak egy lassabb és tervezhetőbb világban éltünk? Emlékszem, az első vidéki utam után drága Anyukám megkérdezte: Eladtál mindent, kislányom? Ebben a kérdésében az is benne volt, hogy egy kívülálló szemében az orvoslátogatók munkája mennyire ismeretlen. Sokszor szembesülök ezzel ma is. A szakmában eltöltött 15 év műtői gyakorlat itthon és Svájcban nagyban segíti a munkámat, mert közös nyelvet beszélek a partnerekkel, akik nekem mindig is a kollégáim maradnak. A gyógyítás számomra olyan nemes dolog, amiért felnézek mindazokra, akik a gyógyítási folyamatban bármilyen szinten is részt vállalnak: gondolok itt az orvosokra és a műtőben dolgozó műtősnőkre, aneszteziológusokra, az intenzív osztályokon dolgozó ápoló személyzetre, egészen bezárólag a mindezt szervező és ellátó gazdasági és műszaki személyzetre. A feladat Nincs két egyforma nap, helyzet, és nincs két egyforma ember. Minden pillanatban változhat az előre megtervezett program egy sürgős rendeléssel vagy szállítási problémával. Az értékesítőnek mindig két síkon kell gondolkodnia: meg kell győznie az ügyfelet, és meg kell nyernie az ügyletet. Egyetlen egy napon történhet kórházlátogatás, irodai munka, komplex szervezési munka (továbbképzés, kongresszus szervezése), üzleti adminisztráció (árajánlat-készítés, tenderírás). Mindezek mellett a rengeteg utazás: referenciáért futás, tenderbontáson való részvétel, meetingek, tréningek, az eszközök bemutatása a kórházban, millió telefon stb. Majd gyakran folytatódik otthon esténként az adminisztráció: e-mailek megválaszolása és előkészület a következő napra. A munka megköveteli a jó emberismeretet és a jó szervezési készséget. Egyrészről ismerni kell cégünk termékeit, belső struktúráját, összes folyamatát, így a rendelések menetét, a szállítási folyamatokat, a szervizháttér működését, a reklamációkezelés lépéseit, továbbá az új termék bevezetésének procedúráját, egyszóval minden céget érintő tényezőt. Másrészről tájékozottnak kell lenni a partner tekintetében, lehetőleg mindenről: milyen a kórház belső szervezete, kik a döntéshozók, kik a döntéshozók képviselői, melyek a legfontosabb döntéshozatali szempontok, szakmai és gazdasági megfontolások stb. Ismerni kell a gyakorlatot, a szokásokat és a piaci folyamatokat. A szakma képviselői szeretnének jó minőséggel dolgozni, de ezért harcolniuk kell, mert a kórházi költségvetés annyira kevés lett, ami lassan a napi ellátást veszélyezteti. És itt jön a mi munkánk fantasztikus lehetősége, hogy egy hidat képezzünk a beszerzés és felhasználó között azzal a felvilágosító munkával, amivel megértetjük, miért fontos az orvosnak az éppen aktuális eszköz. Sokszor tapasztalom, hogy a gazdasági döntéshozókat is érdekli, miért is jobb például egy jó minőségű finom kiképzésű spinál tű, amivel a beteg post spinális fejfájását elkerülhetjük. A válasz az, hogy ezzel az ápolási napok számát le tudjuk rövidíteni. A gazdasági döntéshozónak gazdasági hasznokat kell tudnunk felmutatni. Az értékesítő munkájának további lényegi eleme, hogy minden döntéshozatali szempontra tudjon megnyugtató és hiteles választ adni. Felvilágosító munkánk fontos része, hogy az új termékeinkről időben tudjanak az érintettek. Ennek ismertetése történhet szakmai továbbképzés során, workshopok alkalmával vagy akár két műtét közötti beszélgetés keretében. Változik a helyszín, változik a termék, semmi sem állandó. Ráadásul az örökös piaci változásokhoz időben kell alkalmazkodni jó üzleti stratégiákkal. Meggyőződés Minőségi termékkel mind a betegnek, mind az eszközeinket használó szakmai felhasználóknak segítünk. Minden fórumon elmondom, hogy a B. Braunpaletta lefedi az egész kórház igényét. Belépve a kórházba már a felületfertőtlenítőkkel találkozhatunk. Tovább sétálva az osztályokon a napi ellátásban használt eszközök tűnnek szembe: legyen az fecskendő vagy infúziós szerelék, kézfertőtlenítő vagy kötszer, minden megtalálható termékkínálatunkban. Tovább sétálva az intenzív osztályok felé a speciális infúziós pumparendszereink és az ahhoz tartozó szerelékek és infúziók, valamint a CVC-laborokat ellátó termékeink sokasága látható. A műtőkben az Aesculap-kéziműszerek és ortopédiai eszközök, továbbá sebészeti varróanyagok, valamint az aneszteziológusoknak a narcosishoz és érzéstelenítéshez kínált eszközeink fedezhetők fel. Egy értékesítő számára az egyik legfontosabb alapkövetelmény, hogy hinni tudjon a termékekben, mert ez adja meg munkája értelmét. Nagy szerencsém, hogy olyan cégnél dolgozhatok, amelyiknek a termékei a legmagasabb minőséget képviselik, ezért közvetve a termékek célba juttatásával én is segíthetek a gyógyításban. Tehát milyen is egy nap? Ami a nehézsége egyben a szépsége is: összetett és változatos... Szurgent Ildikó, értékesítési képviselő 18 online Magyarország 2011. november

Paleolit diéta Manapság szinte mindenki kipróbált már valamilyen diétát, sőt a hölgyek szinte mindig épp elkezdenek egy új, többek által igazán hatásosnak mondott verziót. A diéta szó sok esetben összeforrt a fogyókúrával, pedig nem minden esetben a súlycsökkenés reményében diétázik valaki. Egy biztos: valamennyi diétáról mindenkinek van valamilyen véleménye. Halott róla egy ismerősétől, tökéletesen bevált, vagy éppen semmilyen eredményt nem hozott nála vagy egy barátjánál. A paleolit (az idegen szavak szótára alapján: őskőkorszaki) diéta ellenzői azonnal húsdiétaként azonosítják ezt a fajta étkezést, holott nem erről van szó. A diéta nem azt vallja ugyanis, hogy a kenyér és tészta helyett húst együnk, hanem hogy a Most a város egyik legújabb exkluzív étterméről írok, nevezetesen a 2010 júniusában nyitott ARAZ Étteremről, amely a Dohány utcában a régi Hun gária fürdő épületében található, ahol nem csak egy csodálatos étterem nyílt, hanem egy modern szálloda is, felidézve ezzel a régmúltat, mivel már az 1800-as években is működött itt a Continental Szálló. Nevét megőrizve ma is így nevezik: Continental Hotel Zara Superior. Az étterem nem egy egyszerű szállodai étkezde, hanem egy igazi csoda, már első látásra is sokkoló a dizájn, amelynek egyik legkiemelkedőbb elemei a Tom Dixon lámpák ez a lakberendezésben jártas emberek számára sokatmondó név, mivel a brit formatervező neve hallatán a hozzáértő közönség lába remegni kezd az izgalomtól, de aki nem ért hozzá, és meglátja, az is biztos ámulatba esik. A lámpák csak kiegészítők, hiszen az egész épület és berendezési tárgyai is csodásak, lenyűgözőek! A vizuális örömökön túl gasztronómiai élvezetekben is lesz részünk bőven, ha idelátogatunk. Mennyei étkek várnak, a magyar és a francia konyha remekeit kostólhatjuk meg egy csodás séf keze gabonaféléket valóban elhagyva olyan élelmiszereket fogyasszunk, amelyeket már az ősember is evett. A diéta lényege egyszerűen, az őskori ember táplálkozásából kiindulva azt állítja, hogy az evolúciós fejlődésünk során nem váltunk alkalmassá a mezőgazdaság és az élelmiszeripar által gyártott élelmiszerekre. Így a diéta kizárja a tej és tejtermékek, gabonák és a cukor fogyasztását. Meglátása szerint egészségünk fő ellensége nem a zsír, hanem a szénhidrátok (azaz a cukor, a kenyér, a tészták). Étkezésünket okolja számos ma jellemző betegségért, véleménye szerint a civilizációs betegségeket az evolúciós tervünktől való eltérés okozza. A diéta kiemelt figyelmet fordít még a hüvelyesekre és a burgonyára, amelyek olyan munkája által, aki nem más, mint a Kempinski Hotelben nevelkedett Barka Áron. A főszakács otthonosan mozog a gourmet-konyhában, dolgozott francia konyhán, számos Michlein-csillagos szakáccsal volt lehetősége együtt főzni, vagyis valamit tud, és ez nem más, mint főzni! Nagyon jól, istenien! Az étterem számos tematikus vacsoraesttel várja az idelátogatókat, a borvacsorákon át, a BBQ-fogadásokon keresztül egészen a sörvacsorákig, így mindenki igényeit megpróbálják kielégíteni. Mégpedig színvonalasan ezt azért hozzáteszem, mivel a fogyasztói társadalomra sajnos jellemző a sablonosság, de itt semmi sallang, csak igazi, hamisítatlan eleganciával találkozunk. anyagokat tartalmazhatnak, amelyek a bélrendszert áteresztővé teszik, és ez autoimmun betegségekhez vezethet. Napjainkban a reklámok egyre általánosabb problémaként mutatják be, ha valakinek ég a gyomra, székrekedése van, vagy puffad, és erre jobbnál jobb termékeket ajánlanak, amelyek megoldják a tüneteteket, de persze nem kezelik a problémát. A paleolit diéta ezzel szemben sokak elmondása szerint olykor olyan problémákat old meg, ahol az orvostudomány már tehetetlennek bizonyult, jóllehet az étrend betartása komoly áldozatokkal is jár. Ha téma iránt részletesebben érdeklődők sok információt találhatnak a www.tenyek-tevhitek.hu honlapon. Ez az étterem csodás Budapestünk egyik legújabb gyöngyszeme, ahova érdemes ellátogatni, és tényleg megéri az árát, mivel olyan élményben lesz részünk nekünk és minden érzékszervünknek, hogy vissza akarunk majd térni mindennap! Túlzás nélkül állíthatom, hogy jelenleg a legjobb étterem, ahol az elmúlt években jártam. Látogassatok el, ha valami különlegesre vágytok! Az étteremajánlót köszönjük Tánczos Fanninak, Dián Ferenc munkatársunk feleségének. Étteremajánló Egészségsarok online Magyarország 2011. november 19

PRGORAMAJÁNLÓ koncertek RED HOT CHILI PEPPERS koncert 2011.12.07 Wiener Stadthalle Halle A több, mint 60 millió eladott albummal és 6 Grammy díjjal a Red Hot Chili Peppers joggal nevezhető a történelem legsikeresebb rockcsapatának. Új albumukat a Los angelesi East West Studióban, illetve a malibui Shangri-La Stúdióban vették fel. December 7-én Bécsben tartanak koncertet, amelyen új albumukat is bemutatják. Apa figyelj rám Ha l á s z Ju d i t k o n c e r t j e 2011.12.11 Vígszínház, Budapest Nemrég megjelent, legújabb, Apa, figyelj rám! című albumát mutatja be Halász Judit kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A tőle megszokott lendülettel, kedves, szeretettel teli hangján régi és új dalokat énekel. A művésznő legfontosabb küldetésének tartja fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését, és dalok formájában, észrevétlenül, szórakoztatva felhívni a figyelmüket az élet sok fontos törvényére, amihez alkalmazkodnunk kell, ha a humanizmus etikája szerint akarunk élni. kiállítás El Grecótól Rippl-Rónaiig 2011. október 26 2012. február 19. Szépművészeti Múzeum Jánoshalmi Nemes Marcell (1866-1930) a 20. század eleji magyarországi műgyűjtés egyik legjelentősebb, s egyben legellentmondásosabb figurája volt, akinek nagyszabású műgyűjtői és mecénási tevékenysége már életében legendává vált. Pályafutása során értékes műtárgyak egész sorát, többek között El Greco Bűnbánó Magdolnáját, vagy Mányoki Ádám nemzeti ereklyének számító Rákóczi-portréját ajándékozta a Szépművészeti Múzeumnak, de számos más hazai, illetve külföldi intézménynek is adományozott, így az Iparművészeti Múzeumnak, a berlini és a müncheni képtárnak, sőt még a madridi Pradónak, vagy a párizsi Louvre-nak is. Zala Zichy Múzeum, állandó kiállítás A kiállítás előterében az egyik falat teljes egészében betölti az a térkép, melyen bejelölték azokat a városokat, ahol Zichy Mihály megfordult életében. Egy teremmel beljebb látható a művész bécsi és párizsi alkotásai, a Bor hatalma, amely bemutatja a jó és a rossz hatását e nemes italnak, majd az inkvizíció áldozatai következnek az Autodafé című színes krétarajzokon. Amikor Zichy a walesi herceg meghívására Skóciába érkezik, elkészíti a híres Kard Tánc című rézkarcot. A szigetországban készített képeinek jelentős része most is az angol királyi múzeumban van. A rajzok a királynő nyári rezidenciájának ebédlőjében díszítik körben a falakat. színház Tizenkét dühös ember Weöres Sándor Színház, Szombathely A bűnügy már lezajlott, mikor a darab elindul, de az igazi krimi csak most kezdődik Az ötvenes évek végén Amerikában Reginald Rose megír egy történetet, amelyben a józan ész, az érvek és merjük nagy betűvel írni! az Igazság győz az indulatok, az előítéletek felett. A történetek változnak, mi emberek nem. Mi is szeretnénk hinni abban, hogy ez lehetséges. Még akkor is, ha mindennapjainkban, közéletünkben ritka is ez a diadal. Ez a vágy rejtezik a tizenkét esküdtben is. Ezért kezdenek el egy szinte lezárt ügyben újra nyomozni. A tények kegyetlenül belehasítanak a történetet boncoló esküdtekbe is. Ez billenti el végül az igazság mérlegét 20 online Magyarország 2011. november