Keresztút. Életrajz "Minden hivatás a szeretetben gyökerezik."

Hasonló dokumentumok
Mindszenty bíborossal

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

Jézus 5 mély sebéhez ima:

Arcodat keresem, Uram!

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Erről az Imakönyvről

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

TANÁRI KERESZTÚT. I. Állomás: Jézust halálra ítélik. Imádunk téged Krisztus és áldunk téged! Mert szent kereszted által megváltottad a világot.


Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Az állóképes keresztútjárás leírása

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

Keresztút. Páli Szt. Vince gondalataival

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

A Krisztus-dicséret felépítése

Pasarét, április 7. Földvári Tibor

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

A tudatosság és a fal

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Keresztút Avilai Szent Terézzel

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

JÉZUS KRISZTUS LEGDRÁGÁBB VÉRE MENTS MEG MINKET ÉS AZ EGÉSZ VILÁGOT

A tanévzáró istentisztelet felépítése

Csak az Isten kegyelme segíthet

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS


22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője

Keresztút Páli Szent Vince gondolataival

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

Édesanyák imádsága BEVEZETŐ ÉNEK. Ima a családokért. Dicsőséges Szentháromság, minden szeretet és közösség forrása, köszönjük neked a családunkat.

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Mit keresitek az élőt a holtak között

Bibliai tanítás a részegségről

Bérmálási vizsgakérdések

Hittan tanmenet 4. osztály

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

A Komáromi Szent András plébánia hírlevele

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

Üdvözlünk Isten családjában!

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Példa Biztos, hogy vannak bűneim, hibáim, alkalmatlanságaim, de attól még keresztény vagyok Istenhez tartozom, mert szövetségre léphettem Vele

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN

Gazdagrét. Prédikáció

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

A keresztelés szertartása

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Hit-és erkölcstan tanmenet 2. osztály

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia március megjelenik évente néhányszor

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

Átírás:

Keresztút Életrajz "Minden hivatás a szeretetben gyökerezik." Zdenka nővér, Cecília Schelingová,1916. december 24-én született Kriván (Krivá) az Alsó-Kubin-i (Dolny Kubín) járásban. Diákéveit 1929-től a Keresztes Nővérek iskolájában töltötte. 1931-ben kérte felvételét a Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek rendjébe. 1937. január 30.-án tett ünnepélyes fogadalmat. Tevékenységi területei: Betegápoló nővérként a homonnai (Humenné), röntgenasszisztensként a Pozsonyi Állami Kórházban szolgált.1952. február 19-én az esti órákban segített megszökni egy elítélt papnak a kórházból. Másnap a rendőrség hazaárulás vádjával letartóztatta.1952. június 17-én a bíróság ítéletet hirdetett Zdenka nővér, Cecília Schelingová ügyében. Az ítélet 12 év szabadságvesztés és állampolgári jogainak elvesztése. A börtönben a megalázó bánásmód következtében súlyosan megbetegedett. A diagnózis mellrák. Egészségi állapota folyamatosan romlott. 1955. április 15-én a hatóságok szabadlábra helyezték a következő ürüggyel: "nem akarunk belőle mártírt csinálni".a betegségtől testileg és lelkileg legyengülve tért vissza Pozsonyba, ahol egyik jótevője, Apollonia Gallis - a későbbi Lujza nővér - gondoskodott róla.1955. július 31-én halt meg a nagyszombati (Trnava) kórházban. 2003. szeptember 14-én Pozsonyban II. János Pál pápa boldoggá avatta. 2014. február 11-én kezdődött el Rómában a szenté avatási eljárása

Bevezető: Urunk, Jézus, ma szeretnénk elkísérni keresztutadon Boldog Zdenka nővérrel, hogy az ő hűsége kereszted és feltámadásod titka által közelebb vigyen bennünket hozzád. Naplójában olvashatjuk: Az első áldozat a Kálváriára fájdalmas és véres volt. Az én áldozatom is sokba fog kerülni, de nagylelkű szeretnék lenni. Urunk, segíts nekünk az imádság alatt szereteted titkáról elmélkedni, amit a szentek már megértettek és ez átalakította magatartásukat, cselekedeteiket, egész életüket. Boldog Zdenka nővér, kísérj el minket Jézus keresztútján és erősíts meg bennünket személyes példáddal, hogy követni tudjuk az irgalmas és keresztre feszített Jézust. Dicsőítünk, téged Urunk, Zdenka nővérünkkel, aki hűségesen követett Téged a szenvedés és a szeretet útján.

1. állomás Pilátus halálra ítéli Jézust Az én áldozatom, az én szentmisém még csak most kezdődik Mindenütt tudnom kell folytatni az oltár áldozatot. A tökéletesség abban van, hogy teljesítjük az ő akaratát és teljesen átadjuk magunkat neki. Mások hibái már nem jelentenek semmit, azokkal már nem törődöm. A kísértések idején és a türelmetlenség idején kiáltok: Üdvözlégy Jézus! Feláldozom magamat Uram neked, hogy teljesüljön rajtam a te szent akaratod. Urunk, Jézus, te teljesen átadtad magadat Atyád akaratának. Az emberek kezére adtak, hogy elítéljenek és megfeszítsenek. Elfogadtál minden megaláztatást, hogy teljesítsd Atyád megváltói tervét és szeretetét. Boldog Zdenka nővért szintén az emberek kezébe adták és elítélték. Ennél az állomásnál kérünk téged, őrizz meg minket minden ítélettől. Add, hogy mindig irgalmasok legyünk másokkal és teljes mértékben gyakoroljuk a te irgalmasságodat.

2. állomás Jézus vállára veszi a keresztet A szenvedés, amit a mindennapok magukkal hoznak, nagyon sok és nehéz. De a szenvedést és a fájdalmat, melyet Isten küld ránk, tárt karokkal kell elfogadni nem csak az ujjunk hegyével. Az Úr terhe édes, hogyha elfogadjuk. Istenem, dicsérve légy a szenvedés óráiban, mellyel megajándékoztál. Ha szeretettel viseljük a szenvedést az ajándékká lesz itt a siralom völgyében. Jézusunk, te szeretettel fogadtad a keresztet, hogy megválts bennünket és példát adtál mindennapi keresztünk elviselésére. Boldog Zdenka nővér nem félt vállalni a szenvedést, mert hitt annak megváltó erejében. Hitte, hogy ez egy lélek ára. A szeretettel elfogadott szenvedés megszentel bennünket és szeretteinket. Kérünk, Urunk, ajándékozz meg minket bátorsággal, hogy ne féljünk elfogadni a keresztet és merjünk megváltói küldetésében részt vállalni.

3. állomás Jézus először esik el a kereszttel Saját életünkkel kell Krisztust hirdetnünk és akaratunkat szívünk és gondolataink megfékezésével áldozatul felajánlani. Szünet nélkül fel kell ajánlanunk munkánkat és nehézségeinket. Aki a szeretet útján jár, annak semmi miatt nem kell aggodalmaskodnia. Urunk, Jézus, te elestél a sárba, de ismét felálltál és kitartóan mentél tovább, hogy teljesítsd Atyád akaratát és kiments minket bűneink rabságából. Boldog Zdenka nővér hitt a te irgalmas és megbocsátó szeretetedben. Hitte, hogy a megbocsátás egy újabb kegyelem kezdete. Kérünk téged, adj nekünk elegendő erőt ahhoz, hogyha elesünk, mindig hozzád térjünk. P: Keresztre feszített Jézus, könyörülj rajtunk. H: és a tisztítótűzben

4. állomás Jézus szent Anyjával találkozik Szűz Mária példája szerint mindennap és szüntelenül készen kell állni, hogy igent mondj. Ennél az állomásnál, mint Mária gyermekei kérjük Boldog Zdenka nővérrel: Mária, veled akarok hordozni minden nehézséget, szenvedést, betegséget, melyekkel Fiad meglátogat az életben, mert hiszem, hogy a te segítségeddel és oltalmaddal biztosan célba érek. Urunk, Jézus, a legnagyobb megaláztatások és szenvedések során támaszod Édesanyád volt. Ő, aki alázatosan elkísért egész életeden keresztül nem hiányozhatott életed utolsó szakaszánál sem úton a Golgotára. Boldog Zdenka nővér bizalommal fordult Máriához, Édesanyádhoz. Kérjük, hogy a te és a mi Anyánk könyörögjön értünk, hogy türelmesen hordozzuk minden nap keresztünket.

5. állomás Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni Isten semmit sem kér tőlünk, a léleknek csak sugallja a saját akaratát. De meghagyja, hogy a lélek saját szeretete mértékében válaszoljon. A léleknek magának kell kimondania, hogy igen vagy nem. Isten mindig ad nekünk annyi bátorságot, amennyire szükségünk van, és ha szenvedést is ad, elviseléséhez megajándékoz bennünket erővel és türelemmel. Urunk, Jézus, te alázattal elfogadtad Cirenei Simon segítségét és azt akarod, hogy mi is segítsük egymás terheit hordozni. Boldog Zdenka nővér mindig hajlandó volt szolgálni az embereknek. Kérünk, segíts, hogy az ő közbenjárására mi is képesek legyünk készségesen és örömmel szolgálni embertársainknak.

6. állomás Veronika kendőt nyújt Jézusnak Boldog Zdenka nővér naplójában található ez az ima Ó, Jézusom, aki kínszenvedésedben a fájdalmak férfiává lettél, tiszteljük a te szent isteni arcodat, amelyből gyönyörűség sugárzik és isteni méltóság, amely engem is elragadott. Ó, Jézusom a te arcod egyedüli gyönyörűség, amely mélyen megérintette az én szívemet. Könyörögve kérlek, vésd szívembe a te szent képmásodat és ölelj át szereteteddel, hogy minél előbb megláthassam szent arcodat a mennyben. Urunk, Jézus, te nagylelkűen megfizetted Veronika szolgálatát, aki agyonkínzott emberi arcodban felismerte isteni arcodat. Boldog Zdenka nővér mélységes szeretettel tisztelte a te szent képedet. Az ő közbenjárása által vezess minket is, hogy tiszteljük a te szent képedet és add, hogy felismerjük arcodat szenvedő testvéreinkben.

7. állomás Jézus másodszor esik el a kereszttel A lélek állandóan, szünet nélkül vágyik Isten után, és csak benne talál menedéket. Ezért akarja őt követni és vele együtt szenvedni. A szenvedés lehetőséget ad isteni gondolatokra. Add Istenem, hogy az én szeretetem erősebb legyen, mint azok a láncok, melyek a földhöz szegeznek. Urunk, Jézus, a második elesésed fájdalmas volt, de te még ezt a megaláztatást is elfogadtad irántunk való szeretetből. Minket is megaláznak gyengeségeink, bűnre hajló cselekedeteink, melyek sajnos gyakran ismétlődnek. Boldog Zdenka nővér nem volt kishitű a nehézségekben. Hitte, hogy az ő bűneit egyszer a tűz elégeti, hogyha bizalommal dobja a szeretet kohójába. Az ő közbenjárására kérünk, adj erőt elviselni a szenvedéseket és segítségedben bízva türelemmel venni az eleséseket.

8. állomás Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat Ha a szenvedésre és a fájdalomra gondolok, amelyek rám várnak, örülök, hogy minél több lehetőségem lesz bebizonyítani Jézus iránti szeretetemet, és ez által lelki gyermekeim üdvét előmozdítani. Szeretném enyhíteni Jézus fájdalmait. Nagyon szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy minél több ember megtérjen. Mindegyiket szeretném elvezetni Jézushoz. Urunk, Jézus, úton a Kálváriára megesett a szíved a siránkozó asszonyokon, sőt még vigasztaltad is őket. Boldog Zdenka nővér életmottója volt: Mosolyogj! A te kegyelmed az is, hogy szenvedése biztatás volt az emberek számára, akik körülötte éltek. Irgalomért esdeklünk, hogy életünkkel bizonyíthassuk embertársainknak, hogy hozzád tartozunk. Engeszteljünk, hogy igazi örömben legyen majd egykor részünk.

9. állomás Jézus harmadszor esik el a kereszttel Még a halálos bűn sem veszi el tőlem a bizalmat, ha tudom, hogy a te szereteted és irgalmad nagyobb annál. Meg vagyok győződve arról, hogy a sok bűn egyszer eltűnik, mint vízcsepp a forró tűzhelyen, ha átadom magamat a te irgalmadnak. Tudom, hogy éppen akkor árasztod el kegyelemmel a lelkemet. Jézus szenvedésének nagysága ad nekem erőt megérteni az ő mérhetetlen szeretetének értékét. Ezért az én fájdalmaim oly kicsinyek, hogy elvesznek ebben a szeretetben. Urunk, Jézus, legyengült a tested, és ismét a földre roskadsz. Sebeid megszaporodtak és elmélyültek, de szereteted győzedelmeskedik. Boldog Zdenka nővér biztat bennünket, erőtleneket, esendőket, hogy bízzunk a te jóságodban és irgalmadban. Kérünk téged, az élő hitért, amikor nehézségek gyötörnek minket.

10. állomás Jézust megfosztják ruháitól Mindenkinek magának kell megszabadulnia a szenvedés és fájdalom bilincseitől. Ha megkötözve maradunk nem tudunk mozogni. Csak akkor leszünk szabadok, ha megszabadulunk bilincseinktől /bűneinktől/. Nem vagyok biztos abban, hogy valaki Isten iránti szeretetem miatt keresztre feszítene-e. Éppen ezért inkább magam, akarom keresztre feszíteni a szenvedélyeimet. Hogyha valaki valami keserűséget okoz számomra, ölelésre tárom karjaimat. Urunk, Jézus, téged az emberek kezébe adtak, teljesen megaláztad magadat. Megengedted, hogy megfosszanak ruháidtól, sőt még a vérrel átitatott köntösödtől is. Boldog Zdenka nővérnek szintén sok megaláztatásban volt része, mert hű akart maradni szavához, amit megígért Istennek és az embereknek. Az ő közbenjárására kérünk, adj erőt, hogy hűségesek maradjunk, és tudjunk alázattal lemondani mindenről, ami akadályozna bennünket a hozzád vezető úton.

11. állomás Jézust a keresztre szegezik Szeretni váltságunk keresztfáját. Mindent örömmel kell tennem, akár ezer apró áldozatot is hoznom minden nap; meg kell tanulnom meghalni önmagamnak; engedni, hogy a legegyszerűbb körülmények között is bármilyen ellentmondásban, szenvedésben és áldozatban cseppenként elvérezzek. Úgy szeretnék egyszerűen, de ugyanakkor hősiesen feküdni a keresztfán teljesen elfeledkezni magamról. Urunk, Jézus, köszönjük, hogy hagytad magad értünk keresztre feszíteni. A te szent sebeidre kérünk, könyörülj rajtunk. Boldog Zdenka nővér keresztednél meghúzódva őszintén kereste a módot, hogyan lehetne téged még jobban szeretni. Ölelj magadhoz bennünket és szeretteinket, a te szívedhez, hogy teljesen elmerüljünk irgalmadban, és elnyerjük a megváltást.

12. állomás Jézus meghal a kereszten Milyen örömet érzek, amikor észreveszem, hogy közeledik a halál. Ha szeretem Krisztust, minden könnyű. Igen, mindig ismételnem kell Krisztus áldozatát főleg akkor, amikor valaki jár és bolyong az élet sötét utcáin. Ilyenkor még kitartóbbnak kell lennünk a helyünkön. Imádkozzunk Boldog Zdenkával: Uram Jézus, alázatos és megtört szívvel eléd borulok. Felajánlom neked életem utolsó óráját és mindent, ami utána következik. És amikor kiontom utolsó könnyeim, fogadd el Uram, mint a megbocsátás áldozatát. Bár csak úgy halnék meg, mint bűnbánó áldozat. Urunk, Jézus, keresztre feszítve haldokolsz a mi bűneinkért. Naponta bemutatod az áldozatot, jelen vagy papjaink által az oltáron. Haldokló Jézus egyesülünk a te áldozatoddal, ments meg, és szentelj meg minket. Boldog Zdenka nővér mélyen elmerült kereszted és feltámadásod titkában. A szentmise alatt a kórház kápolnájában hívtad magadhoz ebből a világból. Bátorsága példáján kérünk, segíts, hogy naponta felvegyük keresztünket és egyesüljünk a te áldozatoddal a világ megváltásáért.

13. állomás Jézus testét leveszik a keresztről, és fájdalmas anyja ölébe teszik Boldog Zdenka nővér naplójában találjuk ezt az imát: Legszentebb Szűz Mária, vértanúk királynője, a te legméltóságosabb szívedbe - melyet annyi tőr szúrt át - helyezzük ma és örökre lelkünket. Fogadd el és add, hogy részt vehessünk a te fájdalmaidban. És soha ne engedd, hogy eltávolodjunk a kereszttől, amelyen egyetlen Fiad kilehelte lelkét. Szűz Mária szívébe és az Úr Jézus szent sebeibe ajánljuk magunkat most és mindörökké. Szűz Mária, fájdalommal teljes, a Keresztre feszített veled van, te Istenanya, méltó siratni az asszonyok között és méltó siratni méhed gyümölcsét Jézust. Szűz Mária a Keresztre feszített Anyja, eszközöld ki számunkra Fiadnál a kegyelmet most és halálunk óráján. Amen.

14. állomás Jézus holtestét sírba teszik Isten jó akaratot kér tőlünk. A mennyből szeretettel néz le ránk. Egyszer Ő maga jön el értünk. Karjaiba vesz és magával visz örökre az ő országába. A szeretet áldozatai nem lesznek elítélve. Az örök bíró sietni fog, hogy örök szeretetével megajándékozzon bennünket. Urunk, Jézus, befejezted műved, meggyötört tested sírba tették és óriási csend lett. Boldog Zdenka nővér a hallgatásban találta meg a nyugalmat, és jelenlétedben a biztonságot. Kérünk, segíts, hogy a csendben megtaláljunk téged, és önmagunkat. Jézus, taníts meg minket felülemelkedni a szenvedéseken. Minden öröm és fájdalom reménnyel töltsön el az örök életre Veled.

Befejezés Elvégeztük a keresztúti ájtatosságot, de a mi keresztutunk még előttünk van. Induljunk hát el nagyobb bizalommal, megerősödött reménnyel, a feltámadás ajándékával az örök életre. Boldog Zdenka nővér naplójában olvassuk: Krisztus feltámadt, nincs itt. Már nem úgy érint a fájdalom, mint azelőtt. Mintha feltámadtam volna, és nem vagyok ott, ahol mások feltételezik. Eljutottam odáig, ahol már nincsen szenvedés, mert minden szenvedés édes. Ima a Szentatya szándékára: Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség Urunk, Jézus Krisztus, hallgasd meg Szentatyánk, Ferenc pápa kérését, hogy megkaphassa mindazt, amit a te nevedben kér a Mennyei Atyától. Aki élsz és uralkodol örökkön örökké. Amen.