Nem lehetünk langyos tanítványok. Az egyháznak szüksége van a bátorságunkra, hogy tanúságot tegyen az igazságról. (Ferenc pápa)



Hasonló dokumentumok
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/ Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38

Juhász Gyula: Húsvétra

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

2013. A Fóti Római Katolikus Egyházközség Gondviselés Óvodájának Pedagógiai

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

Pedagógiai Program. Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium OM:028375

MÁRIA engesztelő népe 1 166,

HATALOM KRISZTUSBAN. Jegyzet Jim Sanders tanításából március 14.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

Az evangélium kezdete

A TÚLSÓ PARTON NYÁRTÓL NYÁRIG Diáknaptár

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Missziói Munkaterv 2011.

4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1.

Templomunk egy éve napközben is nyitva! Jöjjetek, akik megfáradtatok...

GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ: PEDAGÓGIAI PROGRAM

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)

Textus: Péld , 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, Harag - önuralom

Családakadémia Hírlevél

A helyes istentiszteletről 1

A Homokháti Kistérség Kulturális Stratégiája

2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja.

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért

Hírlevél szeptember-október

Szolgáló. Szabadságra születve

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. Példabeszédek 22,6. HA JÓ a kezdet

GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Hazaváró Családi Juniális

25. alkalom június 21. Keresztelő János születése Lk 1, Irgalmas volt az Úr Erzsébethez. Együtt örült vele mindenki.

RefErdő. Áldás, békesség! A monorierdői reformátusok hírlevele

Megalakult a Szent Anna Oltáregylet

MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra

Az eljövendőt keressük!

Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1]

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Akik hisznek a megmaradásban

Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N É V F O L Y A M

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

Bérmálási vizsgakérdések

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 12-én megtartott üléséről.

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

Működési engedély kiadására irányuló kérelem (a 133 / (VI.13.) Korm. rendelet alapján) Ft illeték

BESZÁMOLÓ. Tevékenységünk ötödik évéről március 1.

Pálmai József. Az első postaállomás. A Vedres-féle postaállomás. A szatymazi posta rövid története

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya: Előadó: 1.) Racionalizálási intézkedések meghozatala Bratu László polgármester

HÁZIREND. OM azonosító: Iktsz. /2014. Szivárvány Óvoda 4030 Debrecen Monostorpályi út 39. Másolat csak az óvodavezető engedélyével készíthető!

Lébény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

Káptalantóti Önkormányzat lapja X. évfolyam 7. szám OKTÓBER. Emlékezzünk

A bölcsesség otthon: férj és feleség

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS PÁLMÁCSKA ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN

2. évfolyam 120. szám október 16.

- Példa: misszionárius és az alkoholista.

Keresztút Avilai Szent Terézzel

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

Ikt.sz: 35-32/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 70-től 80-ig. Határozat száma. 10-tól 12-ig. Rendeletek:

Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 15. Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

FALU - KÉP. Cserkút község férfinépe és Önkormányzata nevében, Nőnap alkalmából sok szeretettel köszöntöm községünk asszonyai és leányait!

Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia március megjelenik évente néhányszor

Mindhárom fentebb említett alkotóelem képviselve van a mai külföldi magyar társadalmakban, itt az USA-ban és másutt a világon.

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Gyülekezet: Felsőiváncsa

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 13-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI évi 20. szám november 14.

Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és Óvoda Kaszaper, Szent Gellért tér 2. sz. OM: Munkaterv tanév

Balatonvilágosi Szivárvány Óvoda Házirendje 2015

ALAPTANÍTÁSOK. Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A ÉVRE

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program

Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló március 21. Megoldások 1-2. osztály

SZENT HEDVIG KOLLÉGIUM 3300 Eger, Dobó tér 6. PEDAGÓGIAI PROGRAM

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

B e s z á m o l ó ja

Az MRE Hit- és erkölcstan kerettanterve és pedagógiai koncepciója az általános iskolás korosztály

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 12-én 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Bocsa József: Felkészülés a Szent Angyalokkal kötendő szövetségre

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA

Átírás:

Makói Katolikus Tudósító VIII. évfolyam 7. szám 2014. Húsvét Nem lehetünk langyos tanítványok. Az egyháznak szüksége van a bátorságunkra, hogy tanúságot tegyen az igazságról. (Ferenc pápa) Víz, víz, tiszta víz Makói vizünk meglehetősen nitrátos, arzénos. Én ezért is iszom keveset belőle. Még nem tudtam megszokni. Marad inkább az ásványvíz vagy a tea. De sokan közülünk inkább mindenféle üdítőket, szűrt leveket, szénsavas löttyöket, esetleg egyéb, még szörnyűbb itókákat, mint például energiaitalt fogyasztanak a tiszta víz helyett. Megszoktuk, természetesnek tartjuk, hogy csak megnyitjuk otthon a csapot, s folyik belőle a víz. Pedig a világon még ma is minden ötödik ember nem fér hozzá a tiszta vízhez, s az előrejelzések szerint 2025-re a világ népességének 35%-át fenyegeti majd vízhiány. A víz az ókorban, Jézus idejében érthető módon még a mainál is sokkal értékesebb volt, így sokkal jobban meg is becsülték az emberek. Nem létezett vízöblítéses WC, nem voltak szökőkutak, s nem öntözték a gabonaföldeket akkor és úgy, ahogyan akarták. Ha Isten adott esőt, volt víz a ciszternákban, ha nem, akkor bizony akár huzamos időn át uralkodott a szárazság. Mivel tehát a víz ekkora kincs volt, érthető módon szimbólumként is nagy jelentőségre tett szert a Biblia világában. Ezek közül is kiemelkedik a választott nép ősi, legmeghatározóbb tapasztalata: az Egyiptomból való szabadulást Isten gondviseléséből fakadóan a víznek köszönhették. A víz, azaz a Vörös-tenger vize, mely megmentette őket, ugyanaz a víz volt, mely egyúttal a fáraót és lovasait elpusztította. Előttünk áll tehát a víz kettős jelentése: új életet, szabadságot, távlatot ad, ugyanakkor rombolni, pusztítani is képes, ahogy már a Szentírás első lapjain is látjuk, a vízözön leírásában. Keresztelő János megtérést szolgáló alámerítése, majd az első keresztények korától fogva a keresztség kiszolgáltatása is (akkoriban nem ám néhány csepp vízzel, hanem még igazi keresztelőmedencében) hordozta e kettősséget: a vízbe belemerülni annyit jelentett, mint meghalni a bűnnek, engedni, hogy a régi ember elpusztuljon bennünk, majd a víz fölött újra levegőt venni azt sugallta, hogy fel kell támadni, azaz új életet élni. Szent Pál átható tömörséggel foglalja ezt össze a római közösség számára (Róm 6,2-11). Húsvét éjszakai feltámadási szertartásunk gyönyörűen kapcsolja össze a fény és a víz szimbólumát: ahogy a húsvéti gyertya világossága legyőzi a sötétséget, a víz megújító, életet adó ereje úgy pusztítja el bennünk mindazt, ami elszakított minket Istentől és embertársainktól. Ezért helyezte az egyház a húsvéti virrasztás középpontjába a felnőttek megkeresztelését: a föltámadt Krisztus, aki Győztes a sötétség és a pusztulás fölött, új életet ajándékoz a keresztelendőnek vízből és Szentlélekből. Zoltán testvérünk, aki katekumen csoportunk, s plébániai közösségünk tagjaként Húsvét éjszakáján átélte mindezt, tanúságot tett arról, hogy ennek a Víznek életadó frissessége által, s ennek Fénynek átható ereje által szeretné élni mindennapjait. A húsvéti időben vele együtt mi is, még nagyobb örömmel adhatunk hálát a keresztségben kapott új élet ajándékáért, mert Tenálad van az élet forrása, és a Te fényedben látjuk az igazi fényt (Zsolt 36,10). Zoltán atya Jegyzetek a liturgiához Barokk templomunk egyik éke a keresztelőkút, mely ugyan már klasszicista stílusú, de kifejezően tárja elénk a keresztség ünnepélyes jellegét. Tetején Keresztelő Jánost láthatjuk, amint Jézust a Jordánban megmeríti. Hétköznap mellette áll a hatalmas húsvéti gyertya, hiszen a keresztség húsvéti szentség, amit a megvilágosodás szentségének is mondunk. Ezt a középkorban az is jelezte, hogy a keresztelőkutat a szentély és a hajó határára helyezték, egy olyan pontra, amit jól bevilágított a templomablakok felől áradó fény. Ahogy a húsvéti gyertya pislákoló fénye beragyogja a legszentebb éjszakát, ahogyan fénye rávetül a keresztelőkútra, úgy vagyunk mi, keresztények e világosság hordozói a világban.

SZENT LECKE A Föltámadott jelenléte köztünk és bennünk Jézus halálával a vele való érzékileg tapasztalható közösség megszakadt, de felmagasztaltatása megalapozza új, eleven jelenlétét a világban, és egy új kapcsolatot hoz létre vele. Ahogy az apostoli hitvallásban is valljuk, az Atya jobbján ül, de ezt ne úgy képzeljük el, hogy egy világunktól távoli dimenzióban időzik, sokkal inkább úgy, hogy jelen van minden valóság középpontjában és bennünk is. Ne feledjük ígéretét: Én veletek vagyok minden nap. A Szentlélek által teszi ezt, ezért jelenlétének megtapasztalása a Lélekben történő tapasztalás. Krisztus jelenléte számunkra most még ideiglenes és rejtett. Ez a rejtettség sürgeti a szemtől szembe való teljes, leplezetlen találkozást. És bár jelenléte ideiglenes, mégis érzékileg felfogható jelekben realizálódik: a szóban, mely az evangéliumon keresztül elér hozzánk, és a szentségben, mely által eledelül adja nekünk önmagát. A Lélek által közösségben van az Őt követőkkel, akik az Ő nevében összegyűlnek (Mt 18,20), ők jelenítik meg a világban az Ő földi testét, ahogy az első Korintusi levél is írja: A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. És ez a közösség élő jele Krisztusnak, mely tanúságot tesz Róla, az Ő jelenlétéről a világban: mert meglátszik rajtatok, hogy Krisztus levele vagytok, amelyet mi írtunk, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével. (2Kor 3,3) És nem utolsó sorban jelen van a legkisebbekben, a szenvedőkben, nélkülözőkben, kitaszítottakban, akikben fel kell ismernünk a szenvedő Krisztus arcát, s akik bennünk fel kell ismerjék az irgalmas, szerető Jézus képmását. Mit üzen nekünk Krisztus feltámadása? Jézus legyőzte a halált, benne már megkezdődött az a jövő, amelyet várhatunk, a halálon keresztül a mi életünk is eljuthat a beteljesülésre. Feltámadása ezzel a mi feltámadásunk biztosítéka, és tulajdonképpeni oka is. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus Jézust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti a bennetek lakó Lelke által írja a Római levél (8,11). Krisztus feltámadása az egész teremtés beteljesedésének nyitánya és kezdete, így azt (Krisztus feltámadását) ünnepelve és hirdetve a saját feltámadásunk reményét is ünnepeljük és hirdetjük. Adja meg az Úr a kegyelmet, hogy megpróbáltatásaink, kétségeink közepette is tudjuk a feltámadás fényében szemlélni, értékelni életünk eseményeit. Krisztus valóban feltámadott. Tóth Zsolt Keresse honlapunkat: www.makobelvaros.hu! Nagyböjti tartós-élelmiszer gyűjtés plébániánkon A Szent Erzsébet Karitász csoport idén is aktívan közreműködött az országosan meghirdetett nagyböjti tartós-élelmiszer gyűjtésben. Csoportunk azonban kibővítette a gyűjtést gyermek fogápolási cikkekkel, hogy így hangsúlyozzuk a gyermekkori fogápolás fontosságát. Az adományokkal makói rászoruló családokat szándékoztunk támogatni, ezért körbe jártuk azokat a helyi iskolákat, óvodákat, ahol tudomásunk szerint sok gyermek rászorul a segítségre. Az intézményvezetők készséges segítségének köszönhetően hamar össze is állt a támogatandó családok listája. Az adományok pedig folyamatosan érkeztek a plébániára és a sekrestyébe, de volt alkalmunk személyesen is megszólítani többeket. A Penny Market vezetőségének hozzájárulásával két nap lehettünk jelen a makói üzletükben, ahol a vásárlók kényelmesen és célirányosan tudták támogatni kezdeményezésünket. A helyi vállalkozókat is igyekeztünk megszólítani, ami örömteli eredményt hozott. Az összegyűlt adományokból készült kb. 140 csomagot Húsvét előtti kedden adtuk át a családoknak és a hajléktalan szálló lakóinak miután közösen részt vettünk az értük felajánlott szentmisén, és tartottunk egy kis szeretetvendégséget. Ezúton is szeretnénk a Szent Erzsébet Karitász csoport nevében köszönetet mondani minden adományért. Szeretnénk megköszönni a Penny Market vezetőségének, hogy ismételten lehetőséget biztosított számunkra a gyűjtéshez. Köszönjük a helyi üzlet alkalmazottjainak segítőkészségét, valamint a vásárlók nagylelkűségét. Köszönjük a Válker Kft-nek, a Maros Malom Kft-nek, a Kiss és Fia 2000 Kft-nek, Kovács Bálint vállalkozónak, a Kelemen Bisztró Kft-nek, a Galla Kft-nek, Kacsner István vállalkozónak, a Kisbagoly vendéglőnek és egyházközségünk híveinek, hogy adományukkal támogatták a makói rászoruló embereket. Baranyi Katalin M. Laurens: Harmadnapra Ismét rügy fakad az ágon, friss szellő küld tavaszt újra, adj hálát most, Húsvétkor, emlékezz a réges-régi múltra. Emlékezz a véres Golgotára, a gyalázatból tákolt keresztfákra, volt ott hazug átok, igaz áldás, s ott volt maga, a megváltás. Ott volt fenn vérző sebekkel, Ő, ki tiszta és örökre áldott. Keresztjéről némán letekintve; Isten-fia, már rég megbocsájtott. Összes bűnünk minden szennyét lemosta Jézus szent és tiszta vére, elhozta a bűnös lelkeknek a tavaszt, máig élő hitünk a bizonyság érte. Isten fiának szíve hiába volt halott, hiába ölték meg a gaz zsoldosok, mint hideg tél után a tavaszi rügy, harmadnapra... mégis feltámadott!

Választás Életünk során sokszor kerülünk választás és döntés elé. Óvodában választjuk az első barátot. Általános iskolában - szülői segítséggel választjuk meg, hogy milyen tagozatba járjunk. Kamaszként választjuk meg, hogy milyen szakmát, hivatást szeretnénk tanulni, s melyik egyetemen szeretnénk tovább tanulni. Ebben a korban választunk elsőként párt is magunknak. Majd később felnőtt korban választunk munkahelyet (szerencsés esetben), autót és házat. Hasonlóan választunk magunknak orvost, ügyvédet és négyévente országgyűlési és önkormányzati képviselőt. S még sorolhatnánk. Hogy eme választásaink helyes döntésnek bizonyultak-e? Az idő múlásával tudjuk meg. Ez persze közhelynek hangozhat. Aquinói Szent Tamás szépen adja meg az idő fogalmát: mindenki tudja, hogy mi az idő, meghatározni mégis oly nehéz. Választás volt Jézus Krisztus szenvedéstörténetében is, amikor Pilátus előtt a nép Barabást választja. Mintha mi is ott állnánk a nép között. Jézus nevét kiáltanánk? Legfontosabb választás életünk során Jézus Krisztus iránti elköteleződésünk. Az evangéliumokban olvasott tanításait mindig segítségül hívhatjuk életünk során, amikor egy-egy nehezebb választás elé kerülünk. A teljesség igénye nélkül elmondhatjuk, hogy a szeretetre való buzdításában, példamutató magtartásában, szelídségében, megértésében és alázatában sosem csalódik a keresztény ember. Eme választásunk helyességét a hitünk adja. Hitünket tehát, folyamatosan gyakorolni kell. Ahogy Zlinszky János professzor írja: Nem lehet a hitet egyszer s mindenkorra elintézni egy nyilatkozattal, egy állásfoglalással és kipipálni, azt mondani, hogy ez rendben van és most már mással folytatom. Napról napra, percről percre, életfázisról életfázisra személyes viszonyunk a Teremtőhöz nemcsak tudomásul veendő, hanem építendő. A mögöttünk hagyott böjti időszak az imádságról, a jó tettekről és a hitben való elmélyedésről szólt. Arról, hogy érdemes jót cselekedni és értéket teremteni, mert Krisztust választjuk, és ez jó érzéssel tölti el az ember szívét, lelkét. Nagypál Csaba Március 30-án indult útjára a Mennybe Menőkampány, amely XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatásához kapcsolódóan a személyes életszentségre hívja fel a figyelmet. Alig két hét van hátra április 27-ig, amikor Ferenc pápa szentté avatja elődeit, II. János Pált és XXIII. Jánost. Újra a vatikáni Szent Péter térre, az egyház szívére figyel majd a világ. Rengeteg kincset hordoz a két szentéletű egyházfő tanítása, életpéldája, amelyekről érdemes beszélni, és ezeket a kincseket egymással megosztani. "Hadd éljek én forrásodnál, Uram!" - Fontos állomásához érkezik a katekumen csoport A katekumenátus egy hosszú lelki folyamat, mely idő alatt a felnőtt ember felkészül arra, hogy Egyházunk tagja lehessen. Plébániánkon is működik katekumen csoport, melybe olyan felnőttek járnak, akik már "beavatottak" segítségével ismerkednek Jézussal és készülnek arra az új életre, ami a keresztség felvétele után kezdődik. Közösségi alkalmaink segítenek abban, hogy a tévelygő ember valóban Krisztushoz találjon és rálépjen arra az útra a mi az üdvösséghez vezet, ne pedig csak keresztezze azt. Heti alkalmaink kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy lélekben elmélyülve, tiszta szívvel közeledjünk a szentségek forrásához, a mi Urunkhoz. Zoltán testvérünk életébe is felnőttként lépett be Jézus, aki ugyan "nem ajtóstól rontott a házba", de éreztette testvérünkkel is az ő szeretetét és létét, amiről Zoli első tanúságainak egyikét akkor tette amikor jelentkezett ebbe a közösségbe, és hitét vállalva kérte, hogy elindulhasson azon az úton. Remek kísérőkre is talált, hiszen Zoltán atya, Hedvig nővér, vagy épp Ágnes testvérünk gondolatfelvetéseikkel, tanácsaikkal és szeretetükkel segítenek neki és a csoport többi tagjának is hogy a hite tovább mélyülhessen. A katekumenátus folyamatában lévő beavatási szertartásoknak Zoltán számára érezhetővé kell tenni, hogy plébániánk közösség és az egyház elfogad és befogadja őt. Ennek a folyamatnak részeként a közösség előtt megvallotta legbensőbb érzéseit is, amit néha még magunknak is nehéz megfogalmazni. Az, hogy mi is késztette arra, hogy meg akarjon keresztelkedni, mit jelent számára Jézussal élni. Természetesen már nagyon várja az év egyik legfontosabb dátumát, húsvét vigíliáját, amikor részesülni fog ő is a keresztség, az elsőáldozás és a bérmálás szentségében. De nem csak számára, nekünk s nagy öröm az, hogy Egyházunk új taggal bővült! Fogadjuk szeretettel Zoltán testvérünket! Jéger Szabolcs

-Nagyböjt péntekjein, az esti szent előtt fél órával az egyházközség különböző csoportjai vezették a keresztúti ájtatosságot. 3000 Csongrád és Békés megyei fiatal csatlakozott az idén 7. alkalommal rendezett Tesz-Vesz Tavasz kezdeményezéséhez a március 21-24-i hétvégén. A Katolikus Iskola és a SZIGNUM tanulói és a Karitász- csoport tagjai szemetet szedtek a Maros-parton, közösségi termeket takarítottak, templomkertet rendeztek és virágokat ültettek. -Április 11-12-én Nagyböjti lelki gyakorlat volt templomunkban. Vezetésére Roszel Norbert atya és a domonkos nővérek lettek felkérve Hódmezővásárhelyről. A szombat esti szentmisében a betegek szentségének kiszolgáltatása is megtörtént. -Április 12-én 8 órától templomtakarítás volt, melynek során megtisztították a dolgos hívek a padozatot is a belső felújítás után. B. Szűcs Antal vállalkozó munkásai bejavították a boltozat mély repedését. -Április 13-án Virágvasárnap a 9 órai szentmisében ifjúsági énekes passiót adtak elő fiataljaink. -Április 17-től 19-ig 8 órai kezdettel Jeremiás siralmait énekeltük szép és kifejező szertartás keretében. -Nagycsütörtökön 17 órakor kézműves foglalkozásra vártuk a gyerekeket a plébániára. -Április 18-án 15 órakor keresztutat jártunk a Kálvária Kápolnánál. -Húsvétvasárnap a reggeli szentmisében ételszentelést tartunk, a szent után pedig tojáskeresés lesz a templomkertben. -Május 2-án plébániai zarándoklatot szervezünk Budapestre (Bazilika, Mátyás templom, Makkosmária). Az utazás költsége 3.000 Ft, amely az ebédet is tartalmazza. Indulás reggel 6 órakor a templomtól. Jelentkezni lehet a sekrestyében és a plébánián. -Május 3-án hittanos kirándulás szerveződik Bogárzóba. -Május 4-én az édesanyákat, nagymamákat ünnepeljük templomunkban. -Június 1-én elsőáldozást tartunk a szent keretében. -Június 9-én plébániai nap és hangverseny lesz. -szt- Elhunytak Március 15. óta: Nagy Ilona, Vas Vilmosné Sirokmán Jolán, Makra Mihályné Papp Gizella, Gera János Keresztelt: Kovács Dzsesszika Letícia Kovács Tibor atya, volt apátfalvi plébános életének 63., áldozópapságának 38. évében, türelemmel viselt betegséget követően 2014. március 5-én a szent Útravalóval megerősítve Szegeden hazatért a Mennyei Atyához. Temetése 2014. március 12-én volt Szegeden. Tibor atya 1989-től 2005-ig szolgált Apátfalván. Személyében egy különösen imádságos lelkületű, segítőkész és lelkiismeretes lelkipásztort ismerhettünk meg. Imádkozzunk lelki üdvösségéért! Barkaszentelés Mi a Húsvét-szigetek fővárosa? -??? - Nyúl York. - Mi az előnye annak, ha szenilis vagy? -??? - Elrejtheted magadnak a húsvéti tojásokat. ÜNNEPI MISEREND: Szent István Király Plébániatemplom 04.19. Nagyszombat 20 órakor Feltámadási Körmenet- Ünnepi 04.20. Húsvétvasárnap 9 és 19 órakor Ünnepi 04.21. Húsvéthétfő 9 órakor Ünnepi Görög katolikus Templom 04.19. Nagyszombat 19 órakor Feltámadási szertartás 04.20. Húsvétvasárnap 8 órakor Reggeli Mise 10 órakor Feltámadási Szent Liturgia 04.21. Húsvéthétfő 8 órakor Reggeli Helyreigazítás Márciusi számunk Plébániai farsang című írásának szerzője Juhász Nóra helyett Baranyi Katalin. Az érintettektől elnézést kérünk! Áldott, Kegyelemteljes Feltámadási Ünnepet kívánunk az egyházközségünk minden tagjának, olvasóinknak! 10 órakor Feltámadási Szent Liturgia Csanád vezér téri Kápolna 04.19. Nagyszombat 18 órakor Feltámadási 04.20. Húsvétvasárnap 10 és 18 órakor Ünnepi 04.21. Húsvéthétfő 10 és 18 órakor Ünnepi Szent László Király Plébániatemplom 04.19. Nagyszombat 18 órakor Feltámadási 04.20. Húsvétvasárnap 11 órakor Ünnepi Felelős kiadó: Pálfai Zoltán plébános Szerkesztő: Szűcs Tamás Tördelés: Hudák Szabolcs Fejléc: Brzózka Marek Fotó: Majoros Márton A szerkesztőség címe: Szent István Király Plébánia 6900 Makó, Szent István tér 22/a www.makobelvaros.hu plebania.makobelvaros @gmail.com Tel.: 06-20-464-2637