KÖLCSEY FERENC EMLÉKHÁZ

KÖLCSEY FERENC EMLÉKHÁZ ALMOSD

KÖLCSEY FERENC EMLÉKHÁZ ÁLMOSD "boldog az, kinek sok köteléki vágynak az életben" Kölcsey Ferenc Almosdon A Kölcsey-kúria és a kiállítás előzetes bejelentés alapján látogatható. Bejelentkezés: Nagy Sándor és Nagy Sándorné 4285 Álmosd, Kölcsey u. 25. Telefon: 52/388-078 mmmn BIRODALMI (* Sl M 2 2007

A kiállítást rendezte, a vezetőt írta és szerkesztette: Lakner Lajos Déri Múzeum Debreceni Irodalmi Múzeum A kiállítás látványtervét készítette: Ágoston István belsőépítész 06-70/2132-043 istvan@viztoronyhaz.hu A ház történetét írta: dr. Angyal László A kiadvány megjelenését támogatta: nka Nemzeti Kulturális Alauptoqr Felelős kiadó: dr. V Szathmári Ibolya megyei múzeumigazgató

"boldog az, kinek sok köteléki vagynak az életben" s Kölcsey Ferenc Almosdon

1815 március végi éjszaka. Kölcsey Ferenc az asztalánál ül. Az asztalon papírok: versekjegyzetek, gazdasági iratok... Mellette utazóládaként szolgáló kelengyeláda, majdnem tele. Csomagol. Csekére költözik. Testvéreivel úgy egyeztek meg, hogy az övé és Ádámé lesz a csckei birtok. Itt hagyja hát Álmosdot, amely talán kissé unalmas falu, de mi várja Csekén, amelynek fekvése ugyan szép, de a mostani lakhelyénél is elzártabb. Ahogy pakol, újabb és újabb emlékkép villan fel a fejében. Gyermekkora Almosdja elhanyagolt bihari falucska volt. A falu közepén nádas tó. Az egyik oldalon állt a Kölcsey-család kúriája, a másikon a nagy hatalmú alispáné, Péchy Imrééké. Apjáról nem sok emléke maradt, hisz még csak hat éves volt, mikor meghalt. Középbirtokos nemesként sem gazdag, sem szegény nem volt. A családi emlékezet szerint büszke volt ősi, Ond vezértől való származására. Péchynek különösen sokat köszönhet. Igaz, apja, Kölcsey Péter halála után nem vállalta a gyámságot, de tanulására mindig különösen ügyelt. S anyja, Bölöni Ágnes halála után is ő intézte ügyeiket. Péchy tekintélyes ember volt: a debreceni kollégium főgondnoka, 1913-tól pedig alnádor. Neki köszönhető, hogy Álmosd eldugottsága ellenére is lakható hely volt. 5

A sződemeteri nagyszülői ház Épp az előbb volt a kezében az a levél, amit Péchy Imre 1802 februárjában, anyjuk halála után írt Kölcsey Istvánnak. Nem kételkedem benne, hogy Uram Bátyám már tudja, a szegény húgom, Kölcsey Petemé asszonyom halálát... meggondolván, hogy ezen gyámolatlan Árváknak sorsát bizonytalanságban hagyni, csak egy óráig is káros, hogy az árvákról s vagyonukról rendelést lehessen tenni becsületes úri emberek előtt, az eclézsia ládájában tartott testamentumát a megboldogult Öreg Urnák, előhozattam és felbontattam... a gyermekeknek Debrecenben való tartásáról is kell végezni... 6

A Debrecen szó olvastán eszébe jut 1796 márciusának egyik reggele, amikor batárba ültek és elindultak, hogy beírassák őt a Református Kollégiumba. Nem volt még hat éves, így hát érthető, ha tiltakozott ellene. Igaz, anyja és gyámja, hogy kíméljék a zord kollégiumi élettől, a közelben béreltek egy házat, 1800-ban pedig a kollégium szomszédságában vettek egyet, ahol dajkájuk, Panna néni gondoskodott róla meg testvéreiről. A kisebbik szobajutott neki, de legalább egyedül volt és zavartalanul álmodozhatott. Milyen jó volt itt Cornelius Nepost olvasni és általa Hellász szabad, dicső és honszerető hősei közé képzelnie magát. S milyen élvezetes olvasmány volt Haller Hármas Istóriája, melyből különösen Trója vesztének leírása ragadta meg. E történetek keltette álmok voltak menedékei a világ durvasága elől. Tizenhárom évet töltött a Kollégiumban, de nem szerette. Idegenek voltak számára a szigorú iskolai rendszabályok éppúgy, mint a diákok vaskos tréfái. Később pedig, amikor már nemcsak az érzései, hanem az esze is vezette, jobban tetszett neki Kazinczy iskolája. Bármennyire is kiváló protestáns tudósok és jó nevelők voltak Budai Ézsaiás, Szilágyi Gábor, Sárvári Pál és Ercsey Dániel, hatásuk nem volt mérhető a széphalmi költőével. Ö Kazinczy tanítványa szeretett volna lenni, s a mester már 1808-ban, első levelében választásra kényszerítette: vagy Debrecen vagy ő. 7

A Debreceni Református Kollégium Kikérem Kedves Öcsém Uramnak húzomos barátságát. Levelezzen velem: én adósa nem maradok. - Látta-e Marmontelemet? Óhajtanám, hogy az a könyv, vagy inkább az a stylus, Ízleltetnék, kivált Debreczenben, hol csak az látszik magyarul tudni, aki úgy beszéli, hogy a gubások is megértsék. S ő nem is maradt adós a megfelelő válasszal. Itt, Debrecenben a Tekintetes urat a Debreceni Grammatika eránt való ellenségeskedéssel vádolják, s azt állítják, hogy azon szépérzésű lélek, mely a Gessner fordítójában, s az Orfeus kiadójában tündöklött, megváltozott, s Kazinczy többé magához nem hasonlít... itt a Tekintetes urat kevesen értik..., a Marmontelt azzal vádolták, hogy tudós fordítás, s nem a köznépnek való... 8

Kezébe akadt a Hazai Tudósítások 1807-es 19. száma, amelyben Kazinczy Magyarország első térképeinek keletkezéséről írt, s vitába keveredett. Ma sem tudja, honnét vette a bátorságot, hogy levelet írjon Kazinczynak. Bizonyára a benne készülődő költő adott neki erőt. Talán majd előkerül ennek az első levélnek a piszkozata is, amelyben azt kérte, legyen mestere a széphalmi költő. Megvallom..., hogy irigylem egy oly ijjúnak a sorsát, mint Vitéz volt, aki egy Kazinczyt nyerhetett ifjúságában vezérül. Hirtelen eszébe jutott az is, milyen szigorúan bírálta meg Kazinczy a Pávatoll című versét, s mennyire rosszul esett neki. Még arra is gondolt, hogy le mond a poézishez való képzelt jussairól. De, hogy mégsem tette meg, azt is Kazinczynak köszönheti, aki oly igen szép dalként dicsérte A képzelethez című versét. Persze az is igaz, hiába lett volna a bíztatás, ha nem a szív és nem a képzelőerő vezetik. Úgy tapasztalata, e kettő, a szív érzékenysége és a képzelőerő teszi a költészetet. Barátjánál, Kállaynál maradhatott az az 1808-as jegyzőkönyvük, melyben meg is írta ezt. KÍ meri állítani, hogy az emberek elébb kezdtek vizsgálódni, mint érezni? Az ember heves vére életet adott fantáziájának, külbmbkülömbféle képeketformált magának, s ezen állapotjában anélkül, hogy tudta volna, széles értelemben véve a szót Poéta volt. 9

A Poéta csak úgy poéta, ha azon tárgy mellyre figyelmességét felfüggeszti, vagy azon tárgy melly véletlenül elméjébe ötlik őt elevenen meg illeti, fel ébreszti benne a' képzelő erőt... Hányszor siettek segítségére az érzelem és a képzelet, s hányszor okoztak neki kínt! Nélküle hogyan is bírhatta volna ki az unalmas és magányos vidéki életet, hogyan őrizhette volna meg a felsőbb szépségek utáni vágyát? De talán csapongó fantáziába, az oka magányának és szélsőséges érzékenységének is? Álmodozó ő, akit a tóduló, csapongó Ideák maguk után ragadoznak. Már 20 éves korában kétség gyötörte, mikor tűnik-el a' hév könnyű szeméből Matthissonomnak sorain? Mikor szűnik tiszteltt nevek' említésekor a' szűk melly dagadni? 'S ha megszűnik mi leszen az érzéketlen ifjúból? csak akkor kell-e örülnie midőn búzája drágán kél-el, 's bö szüretet ád az Ősz? 10

Géniusz száll az énekes mellébe. Mely szelíden ömlő dalra hív: Elmerülvén lantja zengzetébe Szíveket ragadni égi mív! Mint zefír lágy szárnya zúgfölettünk Bükkje sátorából szép dala, S Hesperídák kertjeként mellettünk Rózsaberkek nyílnak általa. Boldog, akit isteneink szeretnek, És teremtő szellem ajkán leng, S karja közt a nyájas képzeletnek Ideálok bájhonába reng! Századokká nyúl ki pillantatja, S felderül a kétes messzeség, Enyhe fényt kap a bú csillagzatja, S Hesperusként rózsaszínben ég. Istenülő!földi szellemében Gúnyol a gőg téged álnokul. Vesd meg őtet lelked szép hevében, Alragyogvány fénye, mely kimúl. 11

S szállj királyi sasként égi pályán, Szárnyaidnak nyíl szokatlan út, S homlokodra túl a föld homályán, Nyersz jutalmul csillagkoszorút. Oh, a képzelet szép, de nehéz adomány! Hányszor kellett ráébrednie, hogy az álmosdi világ talán álmodozásra jó, de annál riasztóbb az ébredés. Emlékszik, milyen nehezen tudott 1810-ben a kollégiumi évek után visszajönni Almosdra, pedig hamarosan tovább indulhatott Pestre. Mégis halálvágy gyötörte. Óhajtom én hűs sírhalomban Aludni csendes éjemet, Szenderegve boldog nyugalomban Leélvén kínos éltemet. Aludva sírom' éjeiében Lágy nyugalom leng hamvamon, Mint leng Zephyr Könnyű röptében Virító rózsabokrokon 12

Ahogy e verssorokat pergeti magában, eszébe jut, hogy már 1813 októberében mennyire világosan látta: eddigi eszményei, olvasmányai nem segítenek eligazodni a világban. Ellenségesnek tűnt a világ. Az álom nem fért össze a valósággal, a képzelet szabadsága a minden-napok kötelékével. Ma sem teljesen biztos összeilleszthetőségükben. Mintha nem teljesen a múlté lenne az a meggyőződése, hogy a tapasztalat minden szépet és jót megöl. Jaj, az embernek, hogy az évek szaporodásával egyre nő a tapasztalatok és egyre csökken az álmok fontossága: mikor eloszlik sütő heve előtt a sötéttiszta, s nem többé fantáziáink bájképeit, csak azt látjuk ami valósággal van... Mennyire készületlenül érte őt a valóság! Tizenkilencedik évemet töltém, midőn Debrecent elhagyám, ismeretlen a világgal, ismeretlen önmagammal, csak azon körben álmodozhattam, melyet könyveim között vontam magamnak, s ezt végtelennek és áthághatatlannak tartottam. Kiléptem végre. Gyermeki, deszépplánumok lettek semmivé; nem volt emberem ki értse a forró ifjút. Talán ezért határozta el már 1810-ben Pesten, hogy végleg Almosdon telepszik le, hisz akármilyen kilátástalan is a vidéki 13

élet, zártságával mégiscsak véd. Pedig micsoda barátokra tett szert Pesten! Megismerte és megszerette Vitkovics Mihályt és Szemere Pált, akihez különösen közel került, aztán Horváth Istvánt, Helmeczy Mihályt, Kultsár Istvánt és Virág Benedeket. Mennyivel más világ volt ez, mint a debreceni kollégiumé vagy Álmosdé. Kazinczy szelleme lengte be a társalgással töltött estéket, melyek egyben kárpótolták a nappalok száraz ügyvédi tanulmányaiért. E barátok közt ébredt rá arra, hogy magyarul írni nem is oly magától értetődő, s hogy a magyar irodalmat még most kell megteremteni. Jól érezte magát köztük, és mégis eljött. Voltak pillanatok, mikor tragikus véteknek látta magányba vonulását. Örökre fájlalom, hogy Pesten prokurátori cenzúrát adni ezelőtt négy évvel időm nem lehetett azért, mert tutorság alatt voltam. Bármily ellenkező lett légyen is a törvény száraz stúdiuma lelkemmel, de legalább könnyebben tehettem volna majd, hogy ide, hol most laknom kell, ne jöjjek. Amitől már akkor előre féltem, megtörtént. Olyan útra tetettem, melyen én munkálni s használni nem tudok, nem tudhatok. Most, hogy e levél piszkozatát olvassa, még inkább érzi, hogy a lelkét tompítja igazán a magány. Pedig nem vágyott úgy sem- 14

mire, mint hogy szeressék. Barátokat keresett az irodalomban is, az övéhez hasonló lelkeket. S mégis a legtöbbször csak a leveleikkel kellett beérnie. Ha lelkemnek, minekelőtte Hádészhólfelvezettetvén ide plántáltatott, választás lett volna engedve, bizonyosan nem választottam volna a hont, melyben születtem, de minekutána így vagyok elrendeltetve, s Kazinczyt, Szemerét, Kállait, Döbrenteit, Horváthot s Vükovicsot ismerni, szeretni s viszontszerettetni örömem volt, nem cserélném jel sorsomat a királyokéval. Arra gondolt, ha egyszer valaki elolvasná leveleit, bizonyára megdöbbenne, micsoda túláradó szeretet áramlik belőlük barátai felé. Volt idő, midőn úgy érezte, a boldogsághoz elegek a barátok. Ki tudná meg-mondani, hányféle változatban írta le azt a mondatot, amit Döbrentei Gábornak is elküldött: Érezzd, hogy én ismerem szívedet, s tanúid ismerni az enyémet, mely így verni csak akkor szűnik meg, ha nincs élet a síron túl. Ahogy az emlékképeket rakosgatja, egyre inkább látja, hogy a kezdetben Kazinczy felé áramló szeretet- és panaszözön egyre inkább a Szemerének írt levelekbe költözött át. 15

írj nekem, nem mint tudósnak, nem mint poétának, írj nekem mint barátnak, ki a mindennapi élet unalmai közt örömest találkoz-nék olyanokkal, kiknek szíveik jelsobb szépségek érzésére nyitva állanak. Később persze egyre inkább megtapasztalta, hogy az irodalom nemcsak barátokat szerez, hanem ellenségeket is. Bár elég korán ráébredt, hogy mi szegény előre elfoglalt emberkék ritkán teszünk ítéletet úgy, hogy abban más indulatnak része ne volna, de aztán be kellett látnia, hogy ítéleteiben mégis arra kell törekednie, hogy a személyes kötelékeknél erősebbek legyenek ízlésbeli és esztétikai meggyőződései. Csokonairól írt bírálatában már ezért volt olyan kíméletlen. Lehet persze, hogy túl erősen fogalmazott. De mit tehetett volna, ha azt akarta, hogy itthon is megszülessen végre a művelt, ítélni tudó közönség. Lehet, hogy mások gőgösnek hiszik, de ő a nem-aesthetikusokkal (...) igen keveset gondol. Talán más lenne a helyzet, ha az irodalom nem hasonlítana egyre inkább harctérre. Ezért válaszolhatott csak szélsőségesen gúnyos hangon a Kazinczyt támadó Mondolatra is. S bármilyen furcsa, de a Felelet a Mondolatra gyilkos gúnyja is az övé, az is ő. 16

Két arc. Melyik az igazi? Van-e egyáltalán igazi és kevésbé igazi én? Lehet-e az álmodozásra hajló és a mindennapi gazdasági ügyeket intéző én között, a szabadságra vágyó és a földi kötelékekkel viaskodó Kölcsey között választani? Volt idő, mikor megtette ezt. Minden kételkedés nélkül választotta az álmokat, a belső függetlenséget, a művelődés világát és hadakozott minden olyan tevékenység és helyzet ellen, melyek arra döbbentették rá, hogy az álmok mit sem érnek, a belső függetlenség csak illúzió és a kultúra csak menekülés. Nincsenek még oly távol azok az idők, mikor nem volt kérdéses, hogy az álmok mindennél többet érnek. Almomban legyek boldog vagy ébren, mit nekem, csak úgy érezzem magamat. Érzem ezenfilozofálásgyönge oldalát, szerencsés vagyok míg álarca fennmarad, és ha leesik? panaszolni mégsem fogok. Nincsen-e könyv? nincsen-e papiros? Azok az átkozott mindennapi kötelékek azonban újra és újra lehetetlenné tették, hogy véglegesen az álmok, a költészet és a képzelet birodalmának lakója legyen. Azon környülállások, melyekbe a határok közé szorult gazdálkodás minden hozzám hasonló ifiú embert helyheztet oly hideggé, oly önmagamtól különbözővé tettének... íl

Mennyi időt veszített el különböző birtokügyekkel, szerződésekkel és gazdasági vitákkal? Mennyi olyan óra, mely értékes lehetett volna! Néha úgy érezte, hogy a családi teendők és kötelességek is csak terhek a számára. Mennyi gond és baj volt az öcséivel is. Istenem, de jó volt a képzelet adta szabadság, s de fájdalmas, de keserves és igazságtalan a valóság megtapasztalása. Ma már azonban maga sem tudja, mi is valójában a szabadság! Én férfi, énifjús kötelékek nélkül vagyok, s mi az, ami engem itt leláncolva tart? Érzem afátumnak nyomását, érzem, hogy nem vagyok szabad, bármit mondjanak isfűozófjaink. Nem csak az bánt engemet, ami itt körülem van, annak, aki engemet egészen érthet, Goethének szavait mondom el: És szemünk gyakran hiába néz szét, zárva minden, minden oldalon; hát mámorba fojtjuk éltünk java részét, nincs vihar, se nyugalom. 18

Kazinczy Ferenc A mámort kereste hát a könyvekben, az olvasásban? Lehet. Már kollégiumi évei alatt is legtöbbször kivonta magát a társa- 19

ságból, s magányosan töltötte napjait. Olvasott és újraélte olvasmányait. A valóságnál is valóságosabbnak hitte a képzelet világát. De talán valóban így is van. Hajói meggondolja, ma sem tartja másképp, mint amit egyszer, még 181 l-ben írt Kazinczynak a költőkről: nem minta' Tündérmezők bájolnak, valóságot élünk karjaik közt, 's szebb 's édesebb leszen örömünk. Van valami a művészetben, ami nélkülözhetetlenné teszi azok számára, akik igazi életre vágynak. Legrégibb verseim Hölty' és Salis' manierjában írattak, kiket még akkor nem ismertem. Későbben Matthissonnak színe látszott rajtok, kit könyv nélkül tudtam. Legújabb dalaim a' Költő és Jegy váltó; 's ezek, úgy hiszem, a' legjobbak. Kazinczy és Kis János azt mondák, hogy ezekből Schilleri lélek tündöklik. Én Schillert ritkán olvasom: mindenek köztt leggyakrabban Göthét és Homéroszt; 's íme ezekből csak szín sem jön reám. Az Angolok' és Olaszok' Poesisát nem ismerem; a' Németekét egy bizonyos részben úgy nézem mint a' Görögnek Leányát, de a' melly az új századok' manierját öltözte fel, a' Sentimentalismust. Dagályos; ugy mondod. Igen is: de ezen dagálya' Sentimentalismusnak, 's sokaknál igazán a szívnek nyelve. Nem így szól e Rousseau is? nem eeza' Természetnek 's Igaznakfija? 20

Maga sem tudja megmondani, hogy szerencséjére vagy szerencsétlenségére, de mindig csak időlegesen ragadták el a képzelet és az olvasmányok. Oly erőszakkal tolultak elő újra és újra a mindennapok, hogy hiába volt minden ellenállás. Voltak napok, sőt hónapok, mikor a mindennapi életbe való beleveszés mély depresszióba sodorta. Még barátainak sem írt. Miért kell vidéken, távol a barátoktól élnie és miért kell gazdasági gondokkal küszködnie? Pedig hosszú ideig nem is az ő gondja volt a gazdaság, hanem Gulácsy Antalé, de aztán idővel neki kellett átvennie a terheket: rendbe kellett hoznia a Sámuel nagybátyjától örökölt házat, állatokat kellett vennie... De azt az időt, melyet a költészettől, az olvasástól raboltak el, azt az időt nagyon sajnálta. Mennyivel szerencsésebb barátja, Kállay. Mindketten megváltoztunk, de különbözőképpen. Te elébb mentél az úton, melyen régen elindultál, s szebb lett rajtad a szín, mellyel azelőtt is csakugyan bírtál. Engem más útra mozdított a történet. Thékámban könyv helyett már most nyeregszerszám áll. Míveltetni ugaraimat, lovaim s ökreimről gondoskodni, s küzdeni ezen emberekkel, kik tóparton s szalmafedél alatt laknak, ezt kell csinálnom. 21

Lehet, hogy ő benne van valami, ami soha nem engedi megnyugodni, ami örök elégedetlenségre kárhoztatja? Megvallom, hogy még most is bennem a petrarcai lélek, s félő, hogy örökre bennem marad. Innen Pestre, Pestről Pozsonyba, s onnan Philadelphiába álmodozom, ki tudja, hogy a földnek minden részeiben lelnék-e helyet, hol elfognám kevés napok után mondani: nem innen el soha. Most, hogy Csekére költözik, úgy érzi, lesz ereje megosztania magát gazdálkodás és irodalom között, lesz lelki ereje egyensúlyozni a mindennapok és a könyvek világa, a szabadság és a napi kötelékek között. Voltak azért szép napjai is - gondolja, ahogy a kezébe kerül Szemere felesége emlékkönyvébe írt verse. Igen, Pécelen tényleg víg napokat élt: beszélgetések, évődések, versek, látogatás Széphalmon Kazinczynál. Oh, a könnyed dal mily jól esett akkor a lelkének. Talán még azt is merné mondani, hogy boldog volt. Még ma is nehezen tudná megmondani, hogy mitől. A barát közelségétől? Szemere látható boldogságától? Attól, hogy oly közel érezte magához Szemere feleségét, Kriskát, aki szintén verseket írt? A lánykérésre bíztató játékoktól? Vagy egyszerűen csak a társaságtól? 22

A csekei dolgozószoba Minden virágát életemnek, Melyet még sorsom nyújtogat, Vidám vagy gyászoló szín alatt, Örömimnek vagy keservemnek, Barátság s Szerelem, Tinéktek szentelem. 23

Minden virágát életemnek, Vígan fűzöm hajam körül, Az ég borong és felderűi, S tavasszal új rózsák teremnek, Barátság s Szerelem, Tinéktek szentelem. De vajon Pécel is csak sziget volt, ahova elmenekülhetett? Sziget, ahol a barátság és a szeretet édessége kiszakította életét a mindennapok folyásából? Több volt ennél, több kellett, hogy legyen! Egészen biztos abban, hogy valami akkor és ott elkezdődött. Még nem tudja, mi, de erezi, Pécelnek később még jelentősége lesz az életében. Korábban ugyanis nem írt a Rákos nimfájához hasonló verset. 24

Kettő szerelme kebelemnek, Egy hon és egy leány. Azt vérző szívvel, ezt epedve, Azt lángolóan, ezt mosolyogva Tekintvén, ölelem. De büszke lesz szívem s dobog, S önérzés száll ki homlokomra, Ha képeik lengenek felém. Oh lyány, hamvvedreden Búsan kél egykor a dal, S majd szárnya Harmatjábólo fennlebegvén, egének Csöppent vigasztalást. De néked élni kell, ó hon, S örökre mint tavasz virulni, Ah, mert omladékidon Reszketve fognék szétomolni Hazám, hazám! 25

Még most is egészen megdöbben, ahogy a Rákos nimfája sorait olvassa. Honnét vette a hitet, hogy a költészet valamiképp hasznára lehet a nemzetnek. Micsoda összefogás kellene ehhez! De az írók még ma is elszigetelve élnek egymástól: Kazinczy Széphalmon, Szemere Pécelen, Vitkovics Pesten, Döbrentei Kolozsvárott, Berzsenyi Niklán él. S ami nagyobb baj, nincs közönség! Döbrentei lapjának az egész országban mindössze 380 megrendelelője akadt. Attól fél, literatúránk stúdiuma privát stúdium marad mindvégig. Ha kinevettetünk a köznéptől, hogy inkább ezt csináltuk, mint gazdagságot gyűjtöttünk: azzal mi nem gondolunk. De midőn elmentünkkor is éreznünk kell, hogy/áradásunk az Egészre nézve füstbe ment, 's törekedéseink resultatumok nélkül maradtak megfog e azon gondolat majd nyugtatni: Te megtettél mindent a' mit tenned lehetett, 's önn-érzésed legyen jutalom...? Nem volna-e jobb mégis inkább csak gazdálkodni? Nem hozna-c nagyobb boldogságot, ha látná munkája eredményét? Bárcsak ne lenne oly jó érzés, ha látja, mások is megértik és átérzik, amit írt! Melly szédítőnek érzem azt, midőn idegenek is együttérzéssel olvassák dolgozásaimat. Olvasók kellenek tehát, mert nélkülük elnémul a múzsa. 26

Mennyire bizonytalan mindenben! Vajon könnyebb lesz-e tisztán látnia Csekén? Egy biztos, itt már nem maradhat. Almosd, a mi unalmas Almosdunk kipusztult. Gazdálkodni fog és írni. Nem is oly rég még csak reménytelenül sóhajtozott a boldog élet után. Tudta ugyan, hogy az boldog, aki igazán él, aki az erőt, melyet a természettől vészen, munkára fordítja, de mégis úgy érezte, hogy ez sohasem adatik meg a számára. Most azonban egyre inkább érzi a kötelékek, a kötelességek fontosságát. S neki nincsenek köteléki, az Epicurusi Cynismus még elvette azt is, hogy érezni tudjon. Ezért szállja meg néha lelkét a tompaság. Pedig csak az lehet boldog, kinek sok köteléki vágynak az életben, kinek sok kicsinység azok általfontos leszen. Igaz hogy nehezebbenfogja majd a' sors' viszontságait 's egykor az elválást szenvedni de élt, de élt 's egy pillantatnyi keserv, mi az évekig tartott boldogsághoz képest? Talán az is a baj, hogy túlságosan irányítana akarta sorsát, nem tudta elfogadni, amit hozott neki. Talán jobban meg kellene becsülnie a jelentéktelennek tűnő mindennapokat. Elfogadnia, hogy minden gondolat és álom ide györezik. Hagyjuk sorsunknak, hogy akarjon, hogy munkáljon. Hajdan csapongó phantasiával 's lángoló kebellel azt mondánk, hogy szabadok vagyunk, 's délczegségünkben hodithatatlanoknak tartánk magunkat... Ideje, éreznünk a' jármot, 's ezen érzés a' mint egyfelől aláz és lever, úgy más felöl nyúgodttan tanít tűrni 's magunkat megadni. 31

Mint zúgó szél a szirtnek homlokán Küzd a bátor sorsának ellenéhe, De lankadozva dől el Lábainál a hatalmasabbnak. Bár lelkében láng van s erő, Ah, a halandó test roskadoz. Feli/elfelé Int a géniusz, Zavar s homály Borúi el itt A hold alatt fölettünk; Sejdítve zeng az énekes Jobb sorsot és hazát, Lehányod-e Tested porsátorát, Hogy lángszárnyak röpítsék lelkedet? Hogy tiszta fény Derűijön fel szemeidnek? Ah, messze a vidéken, Melyet nem ismerünk, Ura léssz-e sorsodnak? 32

Örök vágy és remény, Örök remegés a múlt után, S a jövendő felé, lm ez a lánc, melyen függ életünk, S a láncot Egy látatlan kéz szorítja. O kéz, hatalmas és kemény, A síron túl mint innen egyeránt, Mert semmivé nem teszesz! Leszállasz felénk A szenvedés s remény leplében, Szent Megadás, És karjaidon Kelünk fel a porból, Kelünk ki a habokból, S szelíd sors keble vár! (Küzdés) 33

Kölcsey Ferenc önéletrajzi levele Szemere Pálnak Biográfiámról új és új ideák vágynak, de kétségkívül látni fogod, hogy ezen ideák az én fejemben formáltatni s tollam által leíratni nem foghatnak. Azokat csak te dolgozhatnád legjobban, mert természetesen te más szemmel nézsz engem, mint magam magamat. Nekem mindég csudálatos hajlandóságom volt áldozatok alá vetni e szívet. Azért-e, mert akkor, mikor lehetett volna, s úgy amint lehetett volna, szerencsés lenni nem tudott? Azért-e, mert a temérdek sokat miket a szív kívánt, elérni lehetetlen volt; kevés pedig inkább nem kellett? Az ég tudja! Elég, hogy én akart és keresett áldozatokkal s nélkülözésekkel gyötörtem magamat az élet legszebb szakaszán; s ez engem s hipochondria sötétségéhez siettetett. Testvéreimmel megosztozván, Ádámmal együtt Csekén telepedtem le; s az ottani különszakadás mindentol, aki engem érthetett volna, közel vitt a süllyedéshez. Akkor nem vala még önismeretem, hogy a közdolgokba avatkozás által derítsem ki lelkemet; tanácsolom pedig sem nem volt, sem nem lehetett. Testvéremmel s egyik rokonommal jószágom iránt egyezkedtem, s mentem ismét Pécelre és Pestre (1817 január). 34

Említenem kell, hogy 1814 Pécelen, midőn a Monodolattal töltöttük az időt, előbb komoly (filológi) értekezést írtunk. Ettől kezdődik filológiai mélyebb ismeretem. 1817. ápril. Pestről hazamentem; jószág-kontraktusom semmivé tétetett, és így a terv is, hogy Pesten lakhassam. Annyi szíváldozat után, az ifiúság első éveitől fogva, ez kínosan ért. 1815-1811 kevés verset írtam, lelkem sötét volt. Akkor jövendőm minden kedves képeinek elsüllyedése után iszonyú hánykódásban valék. Örömmel választottam volna klastromot is. Ádám ezalatt iszonyú zavarba hozta jószágunkat, s ennek rossz következései azt tevék, hogy nekem Csekéből kiszabadulni, vagy ott (bár dolgom semmi sem volt) tudományim után látni nem lehetett. 1818-1823. Kölesén és Csekén igen-igen keveset dolgoztam, de dalaim alakja ekkor fejlett ki. Reggeltől más hajnalig szobámban járkáltam (volt egész év, hogy az udvarból nem mentem ki), s ha sötét képeim engedték, a parasztdal iónját találgatám. Nehezebb stúdiumom egész életemben nem. vala. A sentimental-lyrisch ünnepélyes hangjói s sokszor elkeserdett lelket szeszélyesen, dévaj és mégis meleg, és mégis nemes hangra vinni által, nehéz téma volt. Felvettem valami rímrőlrímre, s tárgyról-tárgyra ugráló parasztdalt, s annak formájára csinál- 35

tarn előbb a legmindennapibb, keresetlen, pór kitételekkel dalt, s azután úgy nemesítem meg egyik sort a másik után. így támadt a Hervadsz hervadsz, szerelem rózsája; mely évekig csak emlékezetemben élt. Ezen epochában jöttél egyszer Csekébe, s láttad dalaim elsőit, s láttad a Vanitatum elejét; mi a sokat vesztett kebelből aztán származhatott, minekutána veszteségű az emberi élet nevetséges parányiságához és múlandóságához mérve, nyugalmas megvetéssel tekinthetett. 1823-i 826. 1823 végén házasodott meg Ádám, s ettől fogva én méginkább zárkózva éltem, mint azelőtt. Ekkor ismét szíváldozatot követtem el magamon. Egyik vala, hogy Lenkát visszaadám; az nekem akkor nagyon fájt, életemnek (akkori környűlményeihez képest) egyik vesztesége sem volt kínosabb. A másik veszteség említést nem érdemel. Mind oly dolgok, mikkel a közönségnek semmi baja; ezeket az én biográfiám említeni nem fogja; de kell neki lelkembe pillanthatnia, ha írói karakteremet magyarázni jól akarja. Mert valóban rendes magamnak is, hogy az én könnyű, szeszélyes írásmódom ily sötét környűlmények közt fejlett ki. A közelebb múlt kilenc év alatt igen keveset, s igen ritkán olvastam: ez sok gondolkozásra adott időt. Innen talán, hogy valami mélység van írásaimban. 36

De Adam megholt. Most vége lőn mindennek. Mit tenni? Ez a gondolat eltépte életem minden reményeit. Özvegy és árva maradt; számot vetek magammal, azt hívem, leszen erőm a világ bajaiba lépni, bár hosszú elszögellés miatt ereim gyakorlat nélkül valának, s gazda lettem, s (1829) hivatalbeli. Ettől kezdve az oratori pálya, több élet munkáimban stb. Onérzés azelőtt is sok volt mind verseimben, mind kritikáimban, de beszédeimben talán büszkeség is van. De én soha nem beszéltem közhelyen, csak mint jegyző és követ, s ilyenkor éreznem kellett, hogy tiszteletre méltó test nevében szollok. Hazámat, nemzetemet mindég lángolva szerettem; magyar lenni büszkeségem volt, s lesz örökre. Még akkor is, midőn e nemzet ellen kínosan panaszolkodom. Diétái naplóm fogja neked mutatni, hogy a szeszély bennem nagymértékben fejlik naponkint. Ezt a keserű napok, s az emberi élet hiúságaiba mély pillantás okozták. (Pozsony, 1833. március 20.) 31

38

Kölcsey Ferenc álmosdi lakóháza Népi építészetünk formavilága, eredetisége, a falusi ház praktikussága és hasznossága a különféle építési módok alkalmazása ellenére, közös magyar eredetre vezethető vissza. Magyarország keleti részének sok évszázados, kényszerű elzárkózása és elzártsága miatt az itt kialakult építési módokban sem érvényesülhetett erőteljes külföldi hatás, így az ezen a vidéken található népi építészeti emlékek csaknem mind a magyarság ősi formakultúrájának és téralakítási szemléletének őrizői. A Kölcsey család kisnemesi udvarháza Kölcsey Ferenc apai ágon volt álmosdi birtokos. Korán elhunyt szüleit és gyámját is a községben temették el. A ma már a költő nevét viselő utcában, all. szám alatt álló, hosszan elnyúló, fehérre meszelt udvarházat - jellegzetes gerendás ereszaljával - a XVIII. század végén ismeretlen mester építette: agyagtéglából, klasszicista stílusban, de az 39

Alföldön kialakult tipikus népi lakóház formáihoz és a vidéki élet követelményeihez alkalmazkodva, azokat méretben és reprezentatív külsőségekben a tehetősebb gazdaember rangjához alakítva. Az udvarház kezdetben zsindely héjazatú volt, amelyet később cseréltek csak nádtetőre. Az épület eredetileg két szobából állott, a köztük elhelyezett nyitott, szabadkéményes pitarral: az itt álló boglyakemence fűtötte a szobákat is. A sötétbarnára festett, alsó gerendás, fiókos mennyezet a szobákban fehérre meszelt falakon nyugodott, a padozat széles deszkaborítású volt, míg a pitar padlóját vörös tégla borította. A konyha funkciójú pitar előtt íves lezárású nyitott ámbitus, mintegy lopott tornác" helyezkedett el, míg mögötte éléskamra állt. A lakóépület hátsó falához felhúzott külső kamrát később építették össze a házzal. A kamra alatt nagy és mély borpincét alakítottak ki, amelynek egy része ma is használható, más része azonban már áthúzódik a szomszédos telek alá. A felújítás során a nagyméretű szobákat kettéválasztották, helyreállították az ablakokat keretező jellegzetes vakrámákat és a köztük lévő falrészeken látható tulipános vakolatdíszeket. A ház előtti kertben rekonstruált gémeskút is az 1812-15 között itt élő ifjú Kölcsey Ferenc korát idézi meg, akinek 40

akinek több mint húsz verse köthető ehhez az ihlető, álmosdi környezethez. Az udvarház megmentése és hasznosítása A Kölcseyek gondozatlan, elhanyagolt lakóházát az 1960- as évek végén Műemléki Albizottsága javaslatára vásárolta meg akkori tulajdonosától a megyei tanács, majd Almosd község tulajdonába és kezelésébe adta át az épületet. A házhoz akkor, Sápi Lajos és Letényi Árpád építészek vezetésével elkészült a felújítási tervdokumentáció, de a munkát szinte az egész megye szakembereinek és lelkes, segítőkész amatőröknek összefogásával lehetett csak megkezdeni és elvégezni. A felújított, immár kiállító-emlékhelyként hasznosuló házban rendezett első kiállítás forgatókönyvét Miklós Róbert és Masits László írta, a kiállítást Molnár Szilárd rendezte. A kettéválasztott szobákban községi könyvtárat rendeztek be, több mint tízezer kötettel, amelyet Lengyel Sándorné, az emlékház mindenese kezelt. A pincében Varga Gyula etnográfus szakmai irányítása mellett borászati eszközökből rendeztek be kiállítást. A végső, kertészeti-parkosítási munkák elvégzése után a Kölcsey emlékházat műemlékké nyilvání- 41

tották, s az 1968. október 13-án lezajlott ünnepélyes megnyitó után a ház látogathatóvá vált a nagyközönség számára is. A megnyitása utáni tíz évben a Kölcsey-ház irodalmi zarándokhellyé vált, ahol ezen idő alatt több mint 80 ezer látogató, hazai és külföldi vendég fordult meg. A költő halálának 150. évfordulóján a Műemléki Albizottság megjelentette Kölcsey Parainesis-ét. 1990-ben ismét felújítási munkák váltak szükségessé az épületen, ekkor lecserélték a tető teljes nádborítását, a szobák deszkapadozatát, és kiépítették a külső vízelvezetés alagcsöves rendszerét. Ugyanettől az évtől új kiállítás várta a látogatókat, melyet Keresztesné dr. Várhelyi Ilona rendezett. Az álmosdi Kölcsey-ház iránt egyre nőtt az érdeklődés, hisz az egyetlen hiteles Kölcsey-emlékhelyről van szó. Ezért javasolta többször is a Műemléki Albizottság elnöke, Angyal László András, hogy e hely kiemelt nemzeti emlékhely legyen. 42

43

44

Kölcsey Ferenc élete Gyermekkor 1790. aug. 8.: Sződemetercn született, anyai nagyszülei házában, gyakran tartózkodott itt vakációi idején is. Gyermekkora legfontosabb helyszíne Almosa, itt töltötte az iskolai szünidőket is. Tanuló évek 1796-1810: a Debreceni Református Kollégium tanulója. Itt tett szert alapos műveltségre, s tanult meg latinul, görögül, németül és franciául. Legkedvesebb iskolatársa Kállay Ferenc volt, akivel haláláig szoros kapcsolatban maradt. Debrecenben Csokonai temetésén látta először mesterét, Kazinczy Ferencet, aki 1808- ban barátjává fogadta a fiatal költőt. 1810-12: Pesíenjogi tanulmányokat folytatott, de végül nem tette le a vizsgát. Itt ismerkedett meg Kazinczy körével, s kötött egy életre szóló barátságot Szemere Pálhl. Baráti köréhez tartozott Vitkovics Mihály, Horváth István, Virág Benedek, Helmeczy Mihály, Fáy András és Bártfay László. 45

A birtokos 1813-15: az álmosai családi birtokon élt és gazdálkodott. 1814: meglátogatta péceli birtokán barátját, Szemere Pált. Nála marad kb. fél évig, s közben megírták a Kazinczyt támogató Felelet a Mondolatra című röpiratot. 1815: Szatmárcsekére költözött, a Kölcsey-testvérek birtokmegosztásakor ő kapta a csekei birtokreszt. Az Álmosdnál elzártabb helyen eleinte nagyon rosszul érezte magát, Kállay Bécsbe hívta, Pestre is szívesen költözött volna, sőt még Debrecen is megfordult a fejében. Később már birtok- és családi ügyei nem tették lehetővé számára a költözést. Ádám öccse halála (1827) után Kölcsey gondoskodott sógornőjéről és unokaöccséről, Kölcsey Kálmánról, akihez megírta életelveit összefoglaló művét, a Parainesist. Szatmárcsekén 1823. január 22-én fejezte be a Hymnust, melynek nemesmásolata a kiállítás kiemelt helyén látható. 1826- ban megírta a Nemzeti hagyományok című értekezését. A közéleti ember 1829: megyei tisztviselő lett: Szatmár megye aljegyzője, majd jegyzője. Szabadelvű beszédei nagy feltűnést keltettek Nagykárolyban. 46

1830: a Magyar Tudós Társaság első rendes tagjai közé választották. Az Akadémia első ünnepélyes közgyűlésén Kazinczyról szóló emlékbeszédét olvasta fel. 1836-ban szintén az Akadémián emlékezett meg Berzsenyi Dánielről. 1832: Szatmárfőjegyzőjévé és országgyűlési képviselőjévé választották. Kölcsey Pozsonyban hamar a legismertebb szónokok sorába emelkedett. Felszólalásait - Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Felsőbüki Nagy Pál, Beöthy Ödön, Palóczy László és Ragályi Tamás beszédeihez hasonlóan - fokozott figyelem kísérte. Nagy hatású beszédet tartott a jobbágyterhek enyhítése, a vallási türelem és a lengyel felkelők megsegítése érdekében. 1835: nem értett egyet az időközben konzervatív vezetésűvé vált megye követi utasításával, nem volt hajlandó az örökváltság ellen szavazni, ezért a rendkívül elvhű Kölcsey lemondott tisztségéről. Távozása napján gyászszalagos kalapban jelentek meg az országgyűlési ifjak, Kossuth javaslatára pedig gyászkerettel jelentették meg az Országgyűlési Tudósításokat. Pozsonyban írta meg végrendeletét, amelynek másolata a kiállításban látható. 41

Az utolsó évek 1836: az országgyűlés feloszlatása után a perbe fogott Wesselényi védelmét vállalta el, és unokaöccsét nevelte. 1838. aug. 24.: egy erős megfázás következtében meghalt, és másnap el is temették a csekei temetőben. Síremlékét 1856. május 13-án avatták fel, s a szabadságharc után ekkor énekelték el először nyilvánosan a Himnuszt. 48

Álmosd és nevezetességei Álmosdot 1261-ben említik először az Ákos nembeli álmosdi Chyre nemzetség birtokaként. 1332-ben egyházas község. A XV században Chyre Zsigmond csúcsíves téglatemplomot építtetett. Az 1552-es összeírás 23 jobbágyportát említ. A falu a XVI. század derekán áttért a református hitre. Határában zajlott 1604. október 15-én éjjel Bocskai hajdúi és a császáriak csatája, amely a szabadságharc első győzelmét jelentette. Várad török kézre kerültekor (1660) elpusztulhatott a település, mert az 1692-es összeírás már harminc éve lakatlannak mondja. 1715-ben újra lakják. A XVIII. században vármegyei köznemesek birtoka. Az úrbéri felmérés időpontjában (1770) szabadmenetelűeknek mondják magukat. Egyik birtokosa, Chernél József végrendeleti örökségeként, országosan is elsők között kisdedóvó létesülhetett (1862). Az idők során egész sor köznemesi családnak van birtoka itt, többek között a Kölcseyeknek is. Kölcsey Ferenc 1790 és 1815 között kisebb-nagyobb megszakításokkal volt lakója a mai is álló, eredeti formájában megmaradt kúriának. A három tájegység (Érmeilék, Hajdúság, Nyírség) találkozásánál fekvő falu határának nagyobb részén kiváló minő- 49

ségű fekete föld, másik részén homokos talaj található, amelyen szőlőskertek és erdőrészek húzódnak meg. Az erdők eredetileg a hajdúk által telepített tölgyesek voltak. Református templom A község középkori eredetű református templomát a korábbi részeket felhasználva 1805-ben újraépítették, majd 1822 és 1824 között tovább alakították. 1908-ban tárták fel a román stílusú altemplomot, amely az árpádházi Chyre család temetkezési helye volt. A templomkertet vaskos kőfal vette körül, amely XVI. századi eredetű, Dobó István építette, s védelmi célt is szolgálhatott. Katolikus templom Álmosdot kettészeli a Bagaméri-ér. A tőle dél-keletre eső részeket főleg katolikus vallásúak lakták. 1850-ben épült a görögkatolikus templom, mellette pedig egy egytantermes iskola. 50

Kovácsműhely Mucsi Mihály kovácsmesteré volt, aki még az 1970-es években is dolgozott. A község utolsó működő műhelye volt. A kiállításban a szerszámkészítéssel, szekerek vasalásával és a lópatkolással kapcsolatos, a XIX-XX. század fordulójáról származó eszközök láthatók. Miskolczy-park és kúria A klasszicista stílusú kúria 1802-ben épült. Itt őrizték 1860 és 1944 között Kölcsey Ferenc végrendeletét. A mögötte lévő park még mindig sejtetni engedni, milyen lehetett eredetileg. Még ma is 300 fakülönlegesség található benne. Természetvédelmi terület. A park szélén a Miskolczy család sírboltja látható. Itt nyugszik Miskolczy Lajos, Bihar vármegye első főispánja. Bay család kúriája A kúria 1808-ban épült. A család üvegbe öntött címere a bejárati ajtó felett látható. A ház mögötti, egykor gazdag növényzetű parkból mára csak néhány óriás platánfa maradt. 51

Post-mail Art és fotókiállítás A Párizsban élő magyar származású és Álmosdhoz kötődő festőművész, Joseph Kadar ajándékából két kiállítás nyílt meg: az egyik postai küldeményeket mutat be, a másik a művész által készített ill. gyűjtött festményekből és fotókból ad válogatást. Számos nemzetközileg is elismert alkotó munkáival ismerkedhet meg a látogató. Emlékművek Az 1604. évi álmosdi csata emlékét két emlékmű is őrzi. Az egyik a község főterén áll. A Névtelen hajdút ábrázoló szobrot, Nagy Sándor János alkotását 1934-ben leplezték le. A csata színhelyén, Álmosd határában 1996-ban avatták fel Győrfi Lajos szobrászművész szoborkompozícióját. Az I. világháborús emlékművet, amely egy fejfára szelíden leroskadó nőalakot ábrázol, egy ismeretlen, olasz hadifogoly művész készítette Nagyváradon és 1922-ben avatták fel. A II. világháború áldozatainak emlékműve a Bőgőnél" található. 52

53

54

55

Készült: KALIGRÁF 2000 Nyomdaipari Bt. nyomdájában, Badarné Futó Tóth Andrea gondozásában.

\ I M