HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?



Hasonló dokumentumok
Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Templomunk egy éve napközben is nyitva! Jöjjetek, akik megfáradtatok...

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja.

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

A helyes istentiszteletről 1

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

Az evangélium kezdete

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Pedagógiai Program. Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium OM:028375

Krisztus és a mózesi törvény

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

MÁRIA engesztelő népe 1 166,

Szegénység. -betlehemi egyszerűség-

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1.

A megváltás története, I. rész

MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra

A kegyelem és az ítélet Istene

A TÚLSÓ PARTON NYÁRTÓL NYÁRIG Diáknaptár

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Jézus, a misszió Mestere

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

Karácsony előtti betegellátás

Szolgáló. Szabadságra születve

KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29

Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola. Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, Az a népe árulója.

m a g v e t é s ötletek

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

KARÁCSONYI ÜZENET 2009

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/ Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38

ITT VALAMI KÉSZÜL. I.Korinthus 15,4 feltámadt az Írások szerint

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem

25. alkalom június 21. Keresztelő János születése Lk 1, Irgalmas volt az Úr Erzsébethez. Együtt örült vele mindenki.

12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT

RefErdő. Áldás, békesség! A monorierdői reformátusok hírlevele

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka

A bölcsesség otthon: férj és feleség

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN

Levelező Klub FELFEDEZŐK LECKE

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N É V F O L Y A M

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK


Gyülekezet: Felsőiváncsa

JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN

A Szent Kereszt templom tájékoztatója Karácsony

Engedelmeskedjetek egymásnak

Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1]


Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. Példabeszédek 22,6. HA JÓ a kezdet

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA

Pedagógiai hitvallásunk 2.

Jellege: 8 osztályos általános iskola. órakeret órakeret

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

Budai Református Egyházközség. Advent

Mit keresitek az élőt a holtak között

Falukarácsony. Újévi koncert

Az MRE Hit- és erkölcstan kerettanterve és pedagógiai koncepciója az általános iskolás korosztály


Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Missziói Munkaterv 2011.

Mezőkövesdi betlehemes

bibliai felfedező Olvasd el: Lukács 23:1-26, és 32-43

Bocskai István Református Oktatási Központ

megtanultam, hogyan jön létre a hit


- Példa: misszionárius és az alkoholista.

A gyarapodás üzenete 3. rész

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8

A csábi plébániaközösség lapja 1. szám HÚSVÉT


8. ÁBRAHÁM FIÚT KAP ISTENTŐL (1 MÓZ 18,1-15) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2.

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

TEMATIKAI EGYSÉG: EGY NÉP DÖNTÉSHELYZETBEN ISTEN UTAT MUTAT EGY ORSZÁGNAK: IZRÁEL ÉS A PRÓFÉTÁK

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló március 21. Megoldások 1-2. osztály

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter október 18.

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

Átírás:

GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul a boltok tumultusát sem mindenki viseli egyformán Kispapként a templomi beszédekre, prédikációkra felkészítő homiletika órák egyikén nagy felfedezést tettem: nem azért kell prédikálni, mert vasárnap van, hanem azért, mert akarok valamit mondani. Hiába a tökéletes felépítés, a különféle eszközök használata, ha nincs mondanivaló. A karácsonyi ajándékra is igaz ez: nem azért adjuk, mert karácsony van, hanem, mert örömet akarunk szerezni valakinek. Ahhoz pedig tudnom kell, minek örül. Hiába a szép ajándék, a díszes csomagolás, ha nem az van a csomagban, amit az illető szeret. Tehát: NEM bemegyek egy boltba, és nézelődöm, hogy melyik dolog kinek lenne jó, HANEM őt figyelem, vele beszélgetek, és rájövök, mit szeretne Nagy különbség! Időráfordításban is Másik nagy felfedezésem a prédikációval kapcsolatban ugyanilyen fontos volt: nem az én zöldfülű bölcsességemre, oktatásomra, mondanivalómra kíváncsiak a templomban ülők, hanem Isten üzenetére. Tudnom kell, mit üzen nekünk ma Isten Ez is elég macerás. Ha a prédikációra igaz, az ajándékozásra is, amit a Szent Liturgia végén Szent Jakab apostolt idézve imádkozunk: Mert minden jó adomány, és minden tökéletes ajándék felülről van Istentől kell megtudnom, hogy mi a tökéletes ajándék azok számára, akiknek örömet szeretnék szerezni. Ez is elég macerás. A szeretet időigényes dolog. A tökéletes ajándék azonban olyan örömet szerez, amely sokáig kitart. Érdemes rá időt szánni. (Másképp ajándékozni meg talán nem is érdemes.) Jó készülődést! Juhász Géza

Gondolatok az evangéliumhoz Az összes nemzedék tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék; Dávidtól a Babilonba való áttelepítésig tizennégy nemzedék; és a Babilonba való áttelepítéstől Krisztusig tizennégy nemzedék. (Mt 1, 17) Az emberiség évszázadokon keresztül várta a Messiás megszületését. Generációkon keresztül adták tovább az Isten ígéreteit, hogy el fog jönni valaki, aki megszabadít minket a bűn terhétől, aki elhozhatja a világba a békét, a szeretetet, összeköthet minden embert, mint testvért. Mégis, amikor elérkezett a hosszú várakozás után, csak nagyon kevesen ismerték fel őt. Sokan voltak, akik készültek az eljövetelére, de csak kevesen voltak, akik igazán várták őt. Most is szinte mindenki készül a karácsonyra, de csak kevesen vannak, akik igazán várják Jézus megszületését. A világon sokan megünneplik a karácsonyt, de csak kevesen találkoznak közben a Betlehemi kisdeddel. Az Ószövetségi Szentatyák vasárnapja az utolsó vasárnap a nagy ünnep előtt, amikor éppen erre a várakozásra emlékezünk. Ferenc pápa Twitteren megosztott gondolatai 2

Teológia és ikon A Mi Urunk Jézus Krisztus születésének ikonja Minden ikon olyan, mint egy képeskönyv, azok számára, akik nem tudnak olvasni - elsősorban azonban azokhoz szól, akik a sorok között is tudnak olvasni. Olyan dokumentum, amely hűen tükrözi az egyház tanítását, vagy az adott szentnek az életét. Ezt a fajta könyvet meg kell tanulni olvasni. Olvassuk együtt a karácsonyi ikonnak a képeit: A fekete barlang szimbolizálja a maga sötétségével a keresztény élet előtti világot. Bent a jászolban a gyermek fehérbe takart pólyában van, mögötte két állat, egy ökör és egy szamár. Izaiás jövendölésére mutat: Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ura jászlát, csak Izrael nem tudja felismerni, az én népem nem ért meg engem. (Izaiás 1,3.) A kép tetején az angyalok, akik dicsérik az Istent, és hozzák a jó hírt a pásztoroknak. A csillag, mint az égboltozat fényessége, a teremtés képviselője, rámutat a jászolra, a Teremtőre. A kép közepén a Szűzanya található, mindenkitől nagyobb, kiemelve, hogy hogyan járul hozzá az üdvösséghez. A kép alján József jelenik meg, aki szkeptikus a történtekkel kapcsolatban, mellette álcázott formában, öreg ember képében a Sátán, ahogy megpróbálja kétségbeesésbe taszítani: 3

Teológia és Ikon Te elhiszed, hogy mindez, ami Máriával történik, Istentől ered? A száraz boton levelek vannak, amely megmutatja, hogy képes Isten életet adni ott, ahol az emberi értelem hiába keres okokat. Egyes képeken Mária mellett van József (főleg a posztbizánci ikonokon), hiszen Ő Krisztus nevelőapja, a kenyérkereső, aki gondoskodik, és óvja a Szent Családot. Térjünk vissza a kép középpontjában található fekete barlangra, ahol ragyog a Szent Gyermek. Krisztus kisgyermekként is a minden nép számára várható világosság: mindenki örült az Ő jövetelének. Mária tekintete úgy néz az isteni csecsemőre, akit szült, mint Istenre, az angyalok énekét mi is halljuk: dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön, és jóakarat az embereknek itt cseng a fülünkbe a jó hír: Ma született nektek a Megváltó. A kép baloldalán Bölcsek jönnek Keletről ajándékokkal, hogy így imádják az újszülöttet, a Zsidók Királyát. Az őket vezető csillag főszereplővé válik az életünkben. Az állatok saját melegükkel melegítik Krisztust, jelképezve a zsidókat, és más nemzetbelieket, akik még nem látták, nem fedezték fel Isten igéjét, s ezért a sötét barlangban a helyük, mely a tudatlanságot jelképezi. A kép alsó részén található még az első fürdő, hogy megerősítse Jézus Krisztus emberi természetét, hogy Ő nem csak Isten Fia, hanem valóságos Ember és valóságos Isten egy személyben, Ő Jézus Krisztus! Pacsai János protopresbiter 4

Vers Gárdonyi Géza Fel nagy örömre! Fel nagy örömre! ma született, Aki után a föld epedett. Mária karján égi a fény, Isteni Kisded Szűznek ölén. Egyszerű pásztor, jöjj közelebb, Nézd csak örömmel Istenedet. Nem ragyogó fény közt nyugoszik, Bársonyos ágya nincs neki itt. Csak ez a szalma, koldusi hely, Rá meleget a marha lehel. Egyszerű pásztor, térdeden állj! Mert ez az égi s földi király. Glória zeng Betlehem mezején, Éjet elűzi mennyei fény; Angyali rendek hirdetik őt, Az egyedül szent Üdvözítőt. Egyszerű pásztor, arcra borulj, Lélekben éledj és megújulj! Bemutatkozik új irodavezetőnk: MISSZIÓS IRODA CSOMA ZSUZSANNA A gyermekkoromat nagymamámnál Tornabarakonyban töltöttem, Ő tanított meg imádkozni, és Ő vezetett be az egyházi élet dolgaiba. Majd a Miskolc-Diósgyőri Kis Szent Teréz templomban kereszteltek, ott voltam elsőáldozó. Tanulmányaimat egyházi iskolában végeztem, hittanból érettségiztem, és most a Kiss Ernő úti Karmel templom közösségéhez tartozunk a családommal. Mint a Missziós Iroda munkatársa, készséggel állok rendelkezésükre forduljanak hozzám bátran, bizalommal! Minden ember életében vannak küldetések, mint a tanítványoknak is a misszió: úgy gondolom, hogy nem véletlenül választott ki engem a Jó Isten, és állította elém ezt feladatot, melyen keresztül segíthetem embertársaimat. Térjen be a Missziós Irodába, szívesen látom vendégül, és segítek, amiben tudok: senki sem távozik innen úgy, hogy ne kapna pár jó szót, támogatást útravalóul! 5

6 Leveled érkezett! Helyezd vissza Jézust az ünnep közepébe! A karácsony csak alibi lett Ismerős a jelenet: az ünnep kész, idén talán korábban kezdődött, mint tavaly, már november elején lehetett venni mikulást, ki vannak világítva a városok, a falvak, sok helyen megnyitották a karácsonyi vásárt. Falvak, városok versenyeznek, hogy kié a legmagasabb fa, hol van több fény-fűzér, ünnepi őrületbe kezdett mindenki. Csalogatnak mindenkit a vágyainál fogva. Az emberi méltóság előtt elsőbbséget élvez a nyereség. Mire a fogyasztói társadalom odaér az ünnepnapra, már fáradtak vagyunk és unalmas minden, és cinizmus járja át. Úgy tűnik, mintha felesleges lenne a szeretet, amely belülről fakad. Még a televízió próbál irritálni, képeket mutat be a társadalmi nyomorról, és valamilyen jóindulatú érzést kelteni, hogy a szegények és gazdagok közötti szakadék legalább ilyenkor enyhüljön. Licitáló érzések, de sajnos amortizálódott bűntudattal. Megvilágított utcák, díszletek, áruházakban tömegek, és senkinek nem tűnik fel Isten hiánya. Talán még valamilyen romantikus názáreti hallucináció fel-felröppen, persze az ünneplést megzavarja egy -egy szenvedélyes bűncselekmény, vagy öngyilkosság, évről-évre növekvő számban. Persze mindenféle felméréseket, statisztikákat készítenek, és a szakértők próbálnak rámutatni, hogy mi lehet az irracionalista és törvénytelen viselkedés mögött. Olyan megoldást tárnak elénk, amelyben az emberben lévő ellentmondást csak a boldogság és csinált öröm képes feloldani, az öröm végletekig való üldözése. Amikor az ünnep véget ér, a karácsonyfák a szemétbe kerülnek, a szorongás, ami eddig el volt fojtva a csinált örömmel, elviselhetetlenül előtör, egy fáradt karácsony után csak azt tudjuk mondani: Ezt is túléltük! Számomra botrány ez a logika, és érthetetlen, hogy a bennünk lévő valamit el akarjuk takarni látszólagos örömökkel, pedig az öröm forrása Isten, aki képes mindenféle félelmünket és önellentmondásunkat feloldani. Aki megtapasztalja kétségbeesett létét és megtudja fogalmazni kifosztott állapotát, az kezd közelebb futni Istenhez. Micsoda bátorság kellett Isten részéről, hogy a legféltettebb kincsét, a Fiát még kicsi csecsemőként az emberre bízza. Tudta, hogy az ember ért ahhoz, hogy ezt a tehetetlen csecsemőt felnevelje. Ezért jön az Isten közénk ilyen kiszolgáltatott módon, hogy megragadja kiégett szívünket, és egy új impulzust adjon nekünk. Ez a megtestesülésnek a nagysága, ha a civilizáció újból megismeri, hogy miért ünnepli a karácsonyt, akkor megfelelő magasságba tud jutni.

Sajópálfalai zarándokház decemberi programja D e c m b e r 1 8. : G y e r m e k v é d e l m i d o l g o z ó k ( P á l l M i k l ó s ) S a j ó p á l f a l a i z a r á n d o k h á z Címe: 3714, Sajópálfala, Petőfi út 1. Weboldal: www.palfala-zarandokhaz.gportal.hu E-mail: spzarandokhaz@gmail.com Gondnok: Tóth Ilona Tel: 06 30 9692138 A Kegytárgybolt ajánlata Megvásárolható a 2016. évi Ikon-naptár Decemberben a Képes Biblia 10% kedvezménnyel kapható! Ikonok, keresztek, társasjátékok, Bibliák minden korosztály számára, ajándékkönyvek, Karácsonyi ajándékötletek gyerekeknek, felnőtteknek széles választékban. Decemberi nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9 00-17 00 december 12. szombat 9 00-13 00 december 13. vasárnap a Székesegyház udvarán 9 00-11 00 december 19. szombat 9 00-13 00 december 20. vasárnap 14 00-17 00 7

Egyházközségünk hírei December 6. 11.00 Szent Miklós ünnepe December 9. 17.00 Szent Anna foganása ünnepe December 13. 10.30 Szent Liturgia 11.30 Adventi koncert December 20. 17.00 Karácsonyi lelkigyakorlat Jármi Zoltán atya vezetésével, gyóntatás! December 24. 17.00 Karácsonyi nagy esti zsolozsma December 25. 10.30 Karácsony 1. napja December 26. 8.00 Karácsony 2. napja December 27. 10.30 Karácsony 3. napja December 31. 17.00 Óévi hálaadás HÍRLEVÉL A cikkeket, vagy véleményüket az alábbi e-mail címre várjuk: missziosiroda@gmail.com Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Lapzárta: előző hónap 25-e. Kiadja: A Miskolci Egyházmegye Missziós Irodája - MI Ezt a hírlevet Papp Annamária szerkesztette. Felelős kiadó: Juhász Géza pasztorális helynök (tel.: 06 30 7426266)