KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE : 96/596-001, Fax: 96/596-005 E-mail: polgarmester@kapuvar.hu.napirendi pont: Tárgyalja: EOB A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetek területének meghatározásáról szóló 11/2002. (VI.25.) önkormányzati rendelet módosításáról Az önálló orvosi tevékenységről szóló 200. évi II. törvény 2. -a értelmében az önkormányzat az orvosi körzetek területét rendeletben állapítja meg. A házi orvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetek megállapítását szabályozó rendelet módosítása szükségessé vált, mivel keletkezett néhány olyan lakott cím, (vagy a közeljövőben lakottá váló) amely még egyik ellátási körzetbe sem volt besorolva. Ezek az alábbiak: Petőfi- major telep Kertész utca, Termál utca, Hídászi utca Ezeket a címeket azokhoz a körzetekhez csoportosítottuk, amely körzetekhez földrajzilag tartoznak. A rendeletmódosítás a 11/2002. (VI.25.) önkormányzati rendelet mellékleteit érinti. Kérem, hogy a rendeletmódosítást szíveskedjenek elfogadni. Kapuvár, 2013. március 19. Hámori György polgármester
TÁJÉKOZTATÓ AZ ELŐZETES HATÁSVIZSGÁLAT EREDMÉNYÉRŐL Rendelet tervezet címe: A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetek területének meghatározásáról szóló 11/2002. (VI.25.) önkormányzati rendelet módosítása Rendelet-tervezet valamennyi jelentős hatása, különösen Társadalmi, gazdasági hatás: mindenkire kiterjedő egészségügyi ellátás Költségvetési hatás: nincs Környezeti, egészségügyi következmények: Adminisztratív terheket befolyásoló hatás: mindenkire kiterjedő egészségügyi ellátás biztosítása nincs Egyéb hatás: - A rendelet megalkotásának szükségessége: A rendelet megalkotásának elmaradása esetén várható következmények: ne legyen fennakadás az új lakcímen lakóknál az egészségügyi ellátásban A rendelet alkalmazásához szükséges feltételek: Személyi: adott Szervezeti: adott Tárgyi: adott Pénzügyi: nem szükséges
KAPUVÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013. ( ) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetek területének meghatározásáról szóló 11/2002. (VI.25.) önkormányzati rendelet módosításáról Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény. 2. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, és a Magyarország önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetek területének meghatározásáról szóló 11/2002. (VI.25.) önkormányzati rendeletet ( a továbbiakban: R) az alábbiak szerint módosítja. 1. A R. 1, 2, 3. számú melléklete helyébe a rendelet 1, 2. 3. számú melléklete lép. 2. A rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba és a hatálybalépést követő napon hatályát veszti. Kapuvár, 2013. március 18. Hámori György polgármester Borsodi Tamás címzetes főjegyző
1. számú melléklet FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK UTCA- ÉS TELEPÜLÉSJEGYZÉKE 1. számú körzet: Ady E. utca, Arany J. utca, Árpád utca, Belső utca, Deák F. utca, Esterházy Pál sétány, Égés utca, Felsőmező utca, Földvári utca, Fő tér, Hunyadi utca, Liget utca, Nádasdy utca, Nyárfa utca, Radnóti utca, Rózsa utca, Soproni utca, Szent István király utca 1-45. szám, 2-44. szám, Széchenyi u., Szigethy A. utca, Vargyas utca. 2. számú körzet: Akácfa utca, Babóti sor, Bartók B. utca, Bercsényi utca, Erdő sor, Erzsébet királyné u., Gartai utca, Gárdonyi utca, Gesztenye sor, Harmat köz, Jókai utca, Keleti sor, Kertalja u., Kisfaludi utca, Kodály Z. utca, Kossuth L. utca, Lukácsi L. utca, Rákóczi F. utca, Sport utca, Szent Katalin utca, Templom köz, Vasút sor (Vasútállomás), Vörösmarty utca, Wesselényi utca, Zöldfasor u., Zrínyi utca. 3. számú körzet Cseresznye sor, Csokonai utca, Damjanich utca, Dózsa utca, ÉDÁSZ Kapcsolóház, Földvármajor, Gyümölcsös utca, Honvéd utca, Iskola utca, Kistölgyfamajor, Margit híd utca, Mátyás király utca, Miklósmajor, Pacsirta utca, Pozsonyi utca, Szabadság u., Szent László utca, Újhíd utca. 4. számú körzet Alsómező utca, Bem J. utca, József A. utca, Dr. Lumniczer Sándor utca, Patak utca, Petőfi utca, Petőfi-major telep Táncsics utca, Szent István király utca 47-számtól az utca végéig, 46. számtól az utca végéig, (Vitnyéd) 5. számú körzet Batthyány utca, Berg G. utca, Bocskai utca, Fürdő utca, Győri út, Hansági utca, Ifjúság útja, Kölcsey utca, Osli utca, Rába sor, Torony tér, Veszkényi utca, Öntésmajor, Kertész utca, Termál utca, Hidászi utca
2. számú melléklet HÁZI GYERMEKORVOSI KÖRZETEK UTCA- ÉS TELEPÜLÉSJEGYZÉKE I. SZÁMÚ KÖRZET Ady E. utca, Alsómező utca, Arany J. u., Árpád utca, Bem J. utca, Berg G. utca, Damjanich utca, Esterházy Pál sétány, Dr. Lumniczer S. u., Égés utca, Felsőmező utca, Földvári utca, Győri út, Hunyadi utca, Ifjúság útja, József A. utca, Liget utca, Nádasdy utca, Nyárfa utca, Patak utca, Petőfi utca, Petőfi-major telep Radnóti utca, Rózsa utca, Soproni utca, Szent István király utca, Szigethy A. u., Táncsics utca, Vargyas utca. (Vitnyéd) II. KÖRZET Akácfa utca, Babóti sor, Belső utca, Bartók B. utca, Bercsényi utca, Deák F. utca, Erdő sor, Erzsébet királyné utca, Fő tér, Gartai utca, Gárdonyi utca, Gesztenye sor, Harmat köz, Jókai utca, Keleti sor, Kertalja utca, Kisfaludy utca, Kodály Z. utca, Kossuth L. utca, Lukácsi L. utca, Rákóczi F. utca, Sport utca, Szent Katalin utca, Széchenyi utca, Templom utca, Vasút sor, Vörösmarty utca, Wesselényi utca, Zöldfasor utca, Zrínyi utca, (Babót, Veszkény) III. KÖRZET Batthyány utca, Bocskai utca, Cseresznye sor, Csokonai utca, Dózsa Gy., utca, ÉDÁSZ Kapcsolóház, Földvármajor, Fürdő utca, Gyümölcsös utca, Hansági utca, Hídászi utca, Honvéd utca, Iskola utca, Kertész utca, Kistölgyfamajor, Kölcsey utca, Margit híd utca, Mátyás király utca, Miklósmajor, Osli utca, Öntésmajor, Pacsirta utca, Pozsonyi utca, Rába sor, Szabadság utca, Szent László utca, Termál utca, Torony tér, Újhíd utca, Veszkényi utca, (Szárföld, Osli)
3. számú melléklet I. számú iskolai, ifjúsági fogászati körzet Mátyás király u. 34. Intézmény neve Székhelye Telephelye Király-tó Óvoda és Bölcsőde Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Berg Gusztáv Szakiskola Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szárföld Napközi Otthonos Óvoda Arany János u. 10/a. Kossuth u. 9-11. Fő tér 25. Berg Gusztáv u. 2. Fő tér 27. 9353 Szárföld, Fő út 72. Ifjúság u. 5. Mátyás király u. 29. Rákóczi Ferenc u. 26. 9351 Babót, Fő u. 94. 9362 Himod, Kossuth u. 45. 9371 Vitnyéd, Mátyás király u. 2. Rákóczi Ferenc u. 28. Ifjúság u. 3. 9362 Himod, Kossuth u. 1. 9353 Szárföld, Fő u. 17. 9351 Babót, Fő u. 74. 9371 Vitnyéd, Mátyás király u. 4.
3. számú melléklet: ADY ENDRE utca ALSÓMEZŐ utca ARANY JÁNOS utca ÁRPÁD utca BELSŐ utca BEM JÓZSEF utca BOCSKAI utca DEÁK FERENC utca DR. LUMNICZER SÁNDOR utca ESTERHÁZY PÁL sétány ÉGÉS utca FELSŐMEZŐ utca FŐ tér FÖLDVÁRI utca GESZTENYE sor HUNYADI utca JÓZSEF ATTILA utca LIGET utca NÁDASDY utca NYÁRFA utca PATAK PETŐFI-MAJOR TELEP PETŐFI SÁNDOR utca RADNÓTI MIKLÓS utca RÓZSA utca SOPRONI utca SZÉCHENYI utca SZENT ISTVÁN KIRÁLY utca SZIGETHY ATTILA utca TÁNCSICS MIHÁLY utca VARGYAS utca VITNYÉD település II. számú vegyes fogorvosi körzet Dr. Lumniczer Sándor utca 10. 1. számú rendelő
III. számú vegyes fogorvosi körzet Dr. Lumniczer Sándor utca 10. 2. számú rendelő 3. számú melléklet BATTHYÁNY utca BERG GUSZTÁV utca CSERESZNYE sor CSOKONAI utca DAMJANICH utca DÓZSA GYÖRGY utca ÉDÁSZ KAPCSOLÓHÁZ FÖLDVÁRMAJOR FÜRDŐ utca GYÜMÖLCSÖS utca HANSÁGI utca HIDÁSZI utca HONVÉD utca IFJÚSÁG utca ISKOLA utca KERTÉSZ utca KISTÖLGYFAMAJOR KÖLCSEY FERENC utca MARGIT HÍD utca MÁTYÁS KIRÁLY utca MIKLÓSMAJOR OSLI utca ÖNTÉSMAJOR-BÉKE tér ÖNTÉSMAJOR-HUNYADI utca ÖNTÉSMAJOR-PETŐFI utca ÖNTÉSMAJOR-RÁKÓCZI utca ÖNTÉSMAJOR-TÁNCSICS utca PACSIRTA utca POZSONYI utca RÁBA sor SZABADSÁG utca TERMÁL utca SZENT LÁSZLÓ utca TORONY tér ÚJHÍD utca HIMOD település SZÁRFÖLD település
IV. számú vegyes fogászati körzet Rákóczi utca 34. 3. számú melléklet AKÁCFA utca BABÓTI sor BARTÓK BÉLA utca BERCSÉNYI MIKLÓS utca ERDŐ sor ERZSÉBET KIRÁLYNÉ utca GÁRDONYI GÉZA utca GARTAI utca GYŐRI utca HARMAT köz JÓKAI MÓR utca KELETI utca KERTALJA utca KISFALUDI utca KODÁLY ZOLTÁN utca KOSSUTH LAJOS utca LUKÁCSI LAJOS utca RÁKÓCZI FERENC utca SPORT utca SZENT KATALIN utca TEMPLOM utca VASÚT utca VESZKÉNYI utca VÖRÖSMARTY MIHÁLY utca WESSELÉNYI utca ZÖLDFASOR utca ZRÍNYI utca BABÓT település