Pályázati kiírás Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2006. évre ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára ( A típusú pályázat ) A pályázatra azok, a Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási határain belül állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik állami felsőoktatási intézményekben, / kivéve rendvédelmi és katonai és felsőoktatási intézményeket/, továbbá nem állami felsőoktatási intézményekben az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján az államilag finanszírozott első alapképzésben első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, vagy első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben az általuk felvett szak képesítési követelményében meghatározott képzési időn belül nappali tagozaton folytatják tanulmányaikat. Figyelem! A középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben résztvevők nem részesülhetnek Bursa ösztöndíjban, mivel ők tanulói jogviszonyban és nem hallgatói jogviszonyban vesznek részt a képzésben, így utánuk a képző intézmény tanulói normatívában és nem a Bursa Hungarica ösztöndíj intézményi forrásául szolgáló hallgatói normatívában részesül. PhD képzésben résztvevők nem felelnek meg a pályázati kiírás feltételeinek. A külföldi intézménnyel hallgatói jogviszonyban állók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra. Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2005. szeptemberében tanulmányaik utolsó évét megkezdő hallgatók is. Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézményben a pályázás időpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2005/2006. tanév II. félévére már beiratkozott a hallgató a felsőoktatási intézménybe. Amennyiben a pályázni kívánó hallgatónak több felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonya van, pályázatában feltétlenül csak azt az intézményt/kart/szakot jelölje meg, ahol államilag finanszírozott nappali tagozatos képzésben vesz részt. Ez ugyanis az ösztöndíj folyósításának alapfeltétele. Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév. Az ösztöndíj újrapályázható. Az ösztöndíj folyósításának kezdete: 2006. március
Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag finanszírozott hallgatója a felsőoktatási intézménynek. Az önkormányzat határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról abban az esetben, ha a támogatásban részesített Pécs Megyei Jogú Város illetékességi területéről elköltözik. A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi félévtől ható hatállyal hozható meg. Az ösztöndíj elbírálása kizárólag a szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik. Elsősorban azok a felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytató hallgatók részesülhetnek támogatásban, akiknek saját, és a velük egy háztartásban élők egy főre jutó havi (nettó) jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 80%-át. ( 2005. évben a 19.760.-Ft-ot.) Az elnyert ösztöndíjat közvetlenül adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít. A pályázatot Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal lakóhely szerint illetékes területi szociális központjánál kell benyújtani az alábbiak szerint: I.sz. Területi Szociális Központ (Keleti Városrész) Pécs, Zsolnay V.u.45. II. sz. Területi Szociális Központ (Belváros) Pécs, Vargha D.u.2 III. sz. Területi Szociális Központ (Uránváros) Pécs, Esztegár L. u. 19. sz. IV.sz. Területi Szociális Központ (Kertváros) Pécs, Sarolta u.2. A pályázatot a Polgármesteri Hivatal területi szociális központjaiban hozzáférhető pályázati űrlapon kell benyújtani, a pályázó által aláírva, egy példányban. A pályázat benyújtási határideje: 2005. október 31. A pályázat kötelező melléklete a Polgármesteri Hivatalban, továbbá az Interneten a http://www.bursa.hu cím alatt hozzáférhető, a felsőoktatási intézmény által kitöltendő Igazolás formanyomtatvány, amelyen a felsőoktatási intézmény igazolja, hogy a pályázó a fentiekben meghatározott képzéstípusok valamelyikében vesz részt. A pályázónak a szociális rászorultsága igazolására pályázata kötelező mellékleteként az alábbi okiratokat kell csatolnia: - munkaviszonyból származó jövedelem esetén a munkabér munkáltatói igazolását,
- nyugdíjas, más nem bérjellegű rendszeres havi jövedelmek esetén az utolsó havi szelvény, - egyéni, vagy társas vállalkozásból származó jövedelmek esetén az APEH igazolását, - egyéb jövedelem esetén az annak összegét igazoló okiratot, - a pályázat elbírálása szempontjából előnyként megjelölt körülmény okirattal történő igazolását. Megjegyzés: Az 1993. évi III. tv. 4. (1) bekezdés a.) pontja alapján jövedelemnek minősül: a személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott, belföldről, vagy külföldről származó vagyoni érték (bevétel) munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint a jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökkentett része, függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minősül, ideértve a bármely ország jogszabálya alapján folyósított nyugdíjat. o Nem minősül jövedelemnek a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, a tizenharmadik havi nyugdíj, valamint a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei, a rokkantsági járadék, a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági támogatás. A pályázatok elbírálása során előnyt élvez az a pályázó, aki: o árva vagy félárva, o családjában lévő eltartottak száma három, vagy annál több, o gyermeket nevel, o egyedül neveli gyermekét, o valamilyen betegségben szenved, rokkant, vagy a családban folyamatos ellátást igénylő beteg vagy rokkant van, o eltartója/szülője munkanélküli, vagy öregségi nyugdíjban részesül, o állandó lakhelyén kívüli intézményben tanul. o nem részesül kollégiumi ellátásban. A felsorolt szempontok valamelyikének fennállása esetén az egy főre jutó havi jövedelem a fent meghatározott jövedelem értékhatárt kismértékben meghaladhatja. A pályázat eredménye nyilvános: a pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázat eredményének, illetőleg a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő nyilvánosságra hozatalához. A pályázó a pályázat benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmény tanulmányi jogviszonyáról az OM Alapkezelő Felsőoktatási Pályázati Osztálynak, illetve a helyi önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson.
Az önkormányzat saját maga bírálja el a beérkezett pályázatokat. Az önkormányzat az általa támogatásban részesített ösztöndíjasok listáit 2005. december 5-ig az önkormányzat hirdetőtábláján és a helyben szokásos egyéb módon hozza nyilvánosságra. A pályázó az önkormányzat döntése ellen fellebbezéssel nem élhet. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjról bővebb felvilágosítás kapható a http:/www.bursa.hu Internet címen.
Pályázati kiírás Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2006. évre ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára ( B típusú pályázat ) A pályázatra azok, a Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási határain belül állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok ( a 2005/2006. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek) jelentkezhetnek, akik a 2006/2007 tanévtől kezdődően állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, vagy első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2006-ban először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe, és tanulmányaikat a 2006/2007. tanévben ténylegesen megkezdik. Figyelem! A középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben résztvevők számára nem folyósítható Bursa ösztöndíj, mivel utánuk a képző intézmény tanulói normatívában és nem a Bursa Hungarica ösztöndíj intézményi forrásául szolgáló hallgatói normatívában részesül. A 12/2001.(IV.28.) OM rendelet értelmében nem részesülhetnek Bursatámogatásban a rendvédelmi és katonai felsőoktatási intézmények hallgatói. Az ösztöndíj időtartama 3X10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév. Az ösztöndíj folyósításának kezdete: a 2006/2007.tanév I. féléve. Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag finanszírozott hallgatója a felsőoktatási intézménynek. A támogatott pályázók szociális rászorultságát az önkormányzat évente egyszer felülvizsgálja. Az önkormányzat két tanulmányi félévenként jogosult a megítélt ösztöndíj visszavonására, ha az ösztöndíjas szociális rászorultsága már nem áll fenn, vagy a szociális rászorultság évenkénti felülvizsgálatánál az önkormányzattal nem működik együtt. A határozat csak meghozatalát követő tanulmányi félévtől ható hatállyal hozható meg.
Az önkormányzat határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról abban az esetben, ha a támogatásban részesített Pécs Megyei Jogú Város illetékességi területéről elköltözik. A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi félévtől ható hatállyal hozható meg. Az ösztöndíj elbírálása kizárólag a szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik. Elsősorban azok a felsőoktatási intézményben tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok részesülhetnek támogatásban, akiknek saját, és a velük egy háztartásban élők egy főre jutó havi (nettó) jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 80%-át. ( 2005. évben a 19.760.-Ft-ot.) Az elnyert ösztöndíjat közvetlenül adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít. A pályázatot Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal lakóhely szerint illetékes területi szociális központjánál kell benyújtani az alábbiak szerint: I.sz. Területi Szociális Központ (Keleti Városrész) Pécs, Zsolnay V.u.45. II. sz. Területi Szociális Központ (Belváros) Pécs, Vargha D.u.2 III. sz. Területi Szociális Központ (Uránváros) Pécs, Esztergár L. u. 19.sz. IV.sz. Területi Szociális Központ (Kertváros) Pécs, Sarolta u.2. A pályázatot a Polgármesteri Hivatal területi szociális központjaiban hozzáférhető pályázati űrlapon kell benyújtani, a pályázó által aláírva, egy példányban. A pályázat benyújtási határideje: 2005. október 31. A pályázónak a szociális rászorultsága igazolására pályázata kötelező mellékleteként az alábbi okiratokat kell csatolnia: - munkaviszonyból származó jövedelem esetén a munkabér munkáltatói igazolását, - nyugdíjas, más nem bérjellegű rendszeres havi jövedelmek esetén az utolsó havi szelvény, - egyéni, vagy társas vállalkozásból származó jövedelmek esetén az APEH igazolását, - egyéb jövedelem esetén az annak összegét igazoló okiratot, - a pályázat elbírálása szempontjából előnyként megjelölt körülmény okirattal történő igazolását. Megjegyzés: Az 1993. évi III. tv. 4. (1) bekezdés a.) pontja alapján jövedelemnek minősül:
a személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott, belföldről, vagy külföldről származó vagyoni érték (bevétel) munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint a jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökkentett része, függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minősül, ideértve bármely ország jogszabálya alapján folyósított nyugdíja. Nem minősül jövedelemnek a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, a 13. havi nyugdíj valamint a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei, a rokkantsági járadék, a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági támogatás. A pályázatok elbírálása során előnyt élvez az a pályázó, aki: o árva vagy félárva, o családjában lévő eltartottak száma három, vagy annál több, o gyermeket nevel, o egyedül neveli gyermekét, o valamilyen betegségben szenved, rokkant, vagy a családban folyamatos ellátást igénylő beteg vagy rokkant van, o eltartója/szülője munkanélküli, vagy öregségi nyugdíjban részesül, o állandó lakóhelyén kívüli intézményben tanul. o nem részesül kollégiumi ellátásban. A felsorolt szempontok valamelyikének fennállása esetén az egy főre jutó havi jövedelem a fent meghatározott jövedelem értékhatárt kismértékben meghaladhatja. A pályázat eredménye nyilvános: a pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázat eredményének, illetőleg a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő nyilvánosságra hozatalához. A pályázó a pályázat benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételi vizsgája eredményéről az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda a Felsőoktatási Pályázatok Osztályának illetve a helyi önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson. A pályázó írásban köteles 2006.augusztus 31-ig a OM Alapkezelő Felsőoktatási Pályázatok Osztálya részére bejelenteni, hogy a 2006/2076 tanévben melyik felsőoktatási intézményben ( az intézmény, kar és szak/szakpár teljes nevének pontos megjelölésével) kezdi meg tanulmányait. Az írásbeli értesítés elmulasztása esetén az ösztöndíjas az ösztöndíj folyósításából kizárható. Amennyiben a B típusú pályázat során támogatásban részesülő ösztöndíjas a támogatás időtartama alatt sikeresen pályázik A típusú ösztöndíjra, B típusú ösztöndíját automatikusan elveszti.
Az önkormányzat saját maga bírálja el a beérkezett pályázatokat. Az önkormányzat az általa támogatásban részesített ösztöndíjasok listáit 2005. december 5-ig az önkormányzat hirdetőtábláján és a helyben szokásos egyéb módon hozza nyilvánosságra. A pályázó az önkormányzat döntése ellen fellebbezéssel nem élhet. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjról bővebb felvilágosítás kapható a http:/www.bursa.hu Internet címen.
OM Alapkezelő Felsőoktatási Pályázati Osztály 1244 Budapest, Pf. 920. részére ajánlott küldeményként postázandó 2005. szeptember 30-ig NYILATKOZAT Alulírott,...mint a...önkormányzat polgármestere ( a polgármester akadályoztatása esetén teljes jogkörrel eljáró helyettese) jelen nyilatkozat aláírásával igazolom, hogy az önkormányzat a jogszabályoknak megfelelően kifejezett és visszavonhatatlan döntést hozott arról, hogy csatlakozni kíván a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2006. évi fordulójához. Kijelentem, hogy az önkormányzat a felsőoktatási hallgatók számára, valamint a felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok részére kiírandó Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2006. évi fordulójának Általános Szerződési Feltételeit elfogadja, és kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázatok kiírása, elbírálása és folyósítása során maradéktalanul az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak megfelelően jár el.... 2005... P.H. (aláírás)... (név) (beosztás)