Az ösztöndíjat pályázat útján lehet elnyerni, mely egy vagy három tanítási évre szól

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az ösztöndíjat pályázat útján lehet elnyerni, mely egy vagy három tanítási évre szól. 1 4. 2"

Átírás

1 Gyömrő Nagyközség Önkormányzatának 2/2000. /01.25./ sz. önkormányzati rendelete a középfokú és felsőfokú intézményekben tanulók részére létesített ösztöndíjról A 38/2000. (XII.13.) sz. rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt szövege Gyömrő Nagyközség Önkormányzata 274/1999. /09.13./ sz. határozatával döntött a tehetséges fiatalok támogatásáról, melyre "Önkormányzati tehetséggondozó alap"-ot hozott létre. Az alap működtetésére az alábbi ösztöndíj rendeletet alkotta: 1. Gyömrő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a 8., 9., 10., 11., és 12. évfolyamot végzett középfokú és felsőfokú intézmények nappali tagozatán tanulók tanulmányi támogatására ösztöndíjat hoz létre. 2. Az ösztöndíjra Gyömrő Nagyközség Önkormányzat költségvetésében minden évben a költségvetés tárgyalása során a VOKS Bizottság javaslatára meghatározott összeget különít el. Az ösztöndíjat pályázat útján lehet elnyerni, mely egy vagy három tanítási évre szól Az ösztöndíjat elnyerheti az, aki: (1) Középfokú oktatásban résztvevő. (2) Főiskolai egyetemi oktatásban résztvevő A pályázati kiírásnak kötelezően tartalmaznia kell az alábbiakat: a) A pályázatot a helyi önkormányzatnál írásban, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani. A pályázat benyújtási határideje: minden év január 5. b) Az ösztöndíj időtartama: 1 Módosította a 38/2000. (XII.13.) sz. rendelet 1. -a, hatályos december 13-tól 2 Módosította a 38/2000. (XII.13.) sz. rendelet 2. -a, hatályos december 13-tól

2 2 "A" típusú pályázat: 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév "B" típusú pályázat: 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév c) Az ösztöndíjban kizárólag a helyi önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok részesülhetnek. d) A pályázók köre: "A" típusú pályázat: Az ösztöndíjban kizárólag olyan nappali tagozaton tanulmányokat folytató felsőoktatási hallgatók részesülhetnek, akik állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, valamint első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vesznek részt. "B" típusú pályázat: Az ösztöndíjban kizárólag olyan (a 2000/2001. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolás, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert, érettségizett) fiatalok részesülhetnek, akik a 2001/2002. tanévtől kezdődően állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, valamint első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni. e) Az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik. f) A pályázók a következő személyi és egyéb adataikat kötelesek a pályázatban megadni: "A" típusú pályázat: név; állandó lakcím; levelezési cím; anyja neve; személyi igazolvány száma; születési helye és ideje; bankszámlaszáma; felsőoktatási intézmény, kar, szak/szakpár megnevezése; információ arról, hogy tanulmányaiból előreláthatólag hány félév van hátra. A pályázó az intézmény, kar és szak/szakpár teljes nevét köteles megadni. "B" típusú pályázat: név; állandó lakcím; levelezési cím; anyja neve; személyi igazolvány száma; születési helye és ideje; bankszámlaszáma; jelenlegi középiskola /ha van/; jelenlegi munkaköre /ha van/; az/ok/ a felsőoktatási intézmény/ek/, kar/ok/, szak/ok/, ahol a pályázó felsőoktatási tanulmányokat kíván folytatni. A pályázó az intézmények, karok és szakok/szakpárok teljes nevét a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató alapján köteles megadni. g) Az "A" típusú pályázat esetén a benyújtandó pályázat kötelező melléklete a jelen pályázati kiírás szerint, a felsőoktatási intézmény által kiállítandó Igazolás arról, hogy a pályázó a d) pontban megjelölt képzéstípusok valamelyikében vesz részt. A helyi önkormányzat köteles sokszorosítás útján a pályázni kívánók rendelkezésére bocsátani a pályázati kiírást.

3 3 h) A pályázók tájékoztatása arról, hogy az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít, ugyanúgy, mint az intézmények által adott szociális és tanulmányi ösztöndíjak. 5. Az ösztöndíj pályázatot a VOKS Bizottság minden évben meghirdeti (1) Középiskolás tanuló minden év június 20-ig saját iskolája igazgatójához nyújtja be a pályázatot a 4. -ban előírt feltételeket igazoló okmányokkal. (2) Főiskolán, egyetemen tanuló minden év január 5-ig nyújtja be a helyi önkormányzathoz. 7. A tanuló pályázatát a tantestület véleményével ellátva, az iskola igazgatója minden év június 25-ig küldi be a polgármesterhez. 8. (1) Az ösztöndíj odaítéléséről a VOKS Bizottság előterjesztése alapján az Önkormányzat Képviselő-testülete dönt minden év augusztus 25-ig középiskolás esetén, főiskolai, egyetemi hallgató esetében minden év január 19-ig. 4 (2) A VOKS Bizottság pontrendszer alapján rangsorolja a jogosult pályázókat. A rangsorolást adó pontrendszer két részből tevődik össze: tanulmányi és szociális. (3) Pontszámok kiszámítása: a.) Tanulmányi pontszám kiszámítása: Év végi tanulmányi átlag x 10. A tanulmányi átlagot egy tizedesjegyig kell figyelembe venni. b.) Szociális pontszám kiszámítása: M/J x 10 M= mindenkori minimálbér, J = egy főre jutó jövedelem. M/J értéket egy tizedesjegyig kell figyelembe venni. 3 Módosította a 38/2000. (XII.13.) sz. rendelet 3. -a, hatályos december 13-tól 4 Módosította a 38/2000. (XII.13.) sz. rendelet 4. -a, hatályos december 13-tól

4 4 5 c.) A pályázatok elbírálása során előnyt élvez az a pályázó, aki: a. árva vagy félárva, b. családjában levő eltartottak száma három, vagy annál több, c. gyermeket nevel, d. egyedül neveli gyermekét, e. valamilyen betegségben szenved, rokkant, vagy a családban folyamatos ellátást igénylő beteg vagy rokkant van, f. eltartója/szülője munkanélküli, vagy öregségi nyugdíjban részesül, g. állandó lakhelyén kívüli intézményben tanul, h. nem részesül kollégiumi ellátásban. Az a) és b) módon számított pontszámokat össze kell adni. Az ösztöndíj havi összege: 9. a) felsőfokú intézményben tanulónak havi 5.000,- Ft/fő, b) középiskolában tanulónak havi 2.000,- Ft/fő. 10. (1) Az ösztöndíjat havonta első alkalommal szeptember hónapban minden hónap 15. napjáig folyósítja a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodája a tanulónak. (2) Az ösztöndíjat tanévre, 10 hónapra (egy tanévre) vagy 30 hónapra (három tanévre) lehet folyósítani (1) Az ösztöndíjas tanuló félévi eredményét az adott intézmény igazgatójának hitelesítésével köteles megküldeni a Polgármesteri Hivatal jének. A értékelés alapján dönt a további folyósításról. (2) Az ösztöndíj elvonásra kerül: a) Ha a tanuló tanulmányi átlag eredménye az előző év végihez képest egy egészet meghaladóan csökken. b) Ha a tanuló magatartása és szorgalma 4-es osztályzat alá esik. c) Ha a család anyagi és szociális helyzetében lényeges javulás áll be, félévi ellenőrzéskor az egy főre megállapított jövedelemhatárt túllépi, vagy eltitkolt jövedelme van. 5 Módosította a 38/2000. (XII.13.) sz. rendelet 5. -a, hatályos december 13-tól 6 Módosította a 38/2000. (XII.13.) sz. rendelet 5. -a, hatályos december 13-tól

5 5 12. (1) A rendelet a kihirdetést követően lép hatályba, rendelkezéseit először az 2000/2001-es tanévtől kezdődően kell alkalmazni. (2) Az ösztöndíj rendeletet fénymásolatban minden helyi alap- és középfokú intézmény kapja meg. (3) A rendelet kihirdetéséről a Polgármesteri Hivatal je gondoskodik. Gyömrő, január 24. /Rádóczi Gusztáv/ polgármester /Varga Ernő/ A rendelet kihirdetve: Gyömrő, január 25. /Varga Ernő/ A kiadmány hiteléül: Varga Ernő

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2001.(XI.5.) r e n d e l e t e

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2001.(XI.5.) r e n d e l e t e CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2001.(XI.5.) r e n d e l e t e a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorvás

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2010. (XII. 07.) számú Rendelete A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Mikepércs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II. 27.) számú önkormányzati rendelete

Mikepércs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II. 27.) számú önkormányzati rendelete Mikepércs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II. 27.) számú önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni települési támogatások rendszeréről, valamint a személyes gondoskodást

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E 3501 Miskolc, Zsolcai kapu 32. sz. Pf.:161 Telefon: (46) 514-504, BM: (31) 20-04; Fax: (46) 514-513, BM: (31) 21-15 e-mail: borsodmrfk@borsod.police.hu

Részletesebben

A SZOLNOKI FŐISKOLA HALLGATÓINAK TÁMOGATÁSÁRA, VALAMINT AZ ÁLTALUK FIZETENDŐ DÍJAKRA ÉS TÉRÍTÉSEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT

A SZOLNOKI FŐISKOLA HALLGATÓINAK TÁMOGATÁSÁRA, VALAMINT AZ ÁLTALUK FIZETENDŐ DÍJAKRA ÉS TÉRÍTÉSEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT 1 S z o l n o k i F ő i s k o l a A SZOLNOKI FŐISKOLA HALLGATÓINAK TÁMOGATÁSÁRA, VALAMINT AZ ÁLTALUK FIZETENDŐ DÍJAKRA ÉS TÉRÍTÉSEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT 2010 - 2 - (1) A Szolnoki Főiskola Főiskolai Szenátusa

Részletesebben

Pályázati kiírás. felsőoktatási hallgatók számára ( A típusú pályázat )

Pályázati kiírás. felsőoktatási hallgatók számára ( A típusú pályázat ) Pályázati kiírás Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2006. évre ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés

Város Polgármestere. Előterjesztés Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/218. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@ biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1. 9/2009.(V. 29.) önkormányzati rendelete. (Módosításokkal egységes szerkezetben)

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1. 9/2009.(V. 29.) önkormányzati rendelete. (Módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályos: 2013. október 1-től Egységesítve: 2013. szept. 27. Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1 9/2009.(V. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ A rendelet hatálya 1..

ELSŐ RÉSZ A rendelet hatálya 1.. Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testület 1/2007. (I. 31.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Szalkszentmárton

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2013. (XI.14.) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról Budapest

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA Városházi Krónika BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA www.bekesvaros.hu ingyenes 2008. szeptember XI. évfolyam 5. szám BURSA HUNGARICA FELSİOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Részletesebben

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJÉRŐL

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJÉRŐL TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJÉRŐL Változat száma: 6. Elfogadás dátuma: 2015.július. 31. Határozat száma: 2015/3/4. Hatálybalépés napja:

Részletesebben

Pályázati felhívása. Nyári gyermeküdültetés (szaktáboroztatás) költségeinek (szállás+étkezés) támogatására.

Pályázati felhívása. Nyári gyermeküdültetés (szaktáboroztatás) költségeinek (szállás+étkezés) támogatására. A Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány Pályázati felhívása Nyári gyermeküdültetés (szaktáboroztatás) költségeinek (szállás+étkezés) támogatására. Általános feltételek - A támogatás fajtája: vissza

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. december 9-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. december 9-i nyilvános ülésére 14.NAPIREND Ügyiratszám: 4/3181/2011. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. december 9-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A felsőoktatási intézményekben tanuló, szociálisan

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Pacsa Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzatának. 20/2009.(IX. 30.) számú. r e n d e l e t e. (Módosításokkal egységes szerkezetben)

Kadarkút Város Önkormányzatának. 20/2009.(IX. 30.) számú. r e n d e l e t e. (Módosításokkal egységes szerkezetben) Kadarkút Város Önkormányzatának 20/2009.(IX. 30.) számú r e n d e l e t e Hatályos: 2011. november 25-tıl Egységesítve: 2011. november 25. a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj odaítélésérıl

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. Javaslat komplex pályázati rendszer kidolgozására kulturális, oktatási területen.

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. Javaslat komplex pályázati rendszer kidolgozására kulturális, oktatási területen. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Tárgy: Javaslat komplex pályázati rendszer kidolgozására kulturális, oktatási területen. Tisztelt Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság!

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi rendszeréről

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi rendszeréről Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete A szociális ellátások helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) (A szöveg

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2016/2017. tanévre. Pályázati feltételek

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2016/2017. tanévre. Pályázati feltételek PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a felsőoktatási intézmények nappali vagy levelező tagozatán, jogi, igazgatási, gazdaságtudományi, műszaki, informatikai vagy orvosi

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/1994.(V.5.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (A módosításokkal

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végzı személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok Neve:. Születési neve:.. Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely:... Tartózkodási hely:.

Részletesebben

Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és az 5/2012. (II.01.) önkormányzati rendelettel.

Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és az 5/2012. (II.01.) önkormányzati rendelettel. SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 13/2011. (IV.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a feln tt korúakra vonatkozó szociális gondoskodásról Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és

Részletesebben

2/2008. (I.18.) számú rendelet. A szociális ellátásokról (módosításokkal egységes szerkezetben)

2/2008. (I.18.) számú rendelet. A szociális ellátásokról (módosításokkal egységes szerkezetben) A rendelet kihirdetésének napja: 2008. január 21. Nagymányok, 2008. január 18. Dr. Klausz Judit sk. jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2008. (I.18.) számú rendelet A szociális ellátásokról (módosításokkal

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések 1.

I. fejezet Általános rendelkezések 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2007.(lV.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól (A

Részletesebben

11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.)

11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.) Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.) és 8/2006.(VI.29.) számú rendeletekkel módosított 10/2000.(VI.9.) rendelete (továbbiakban:

Részletesebben

TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 14 /2007. (X. 10.) számú R E N D E L ET E

TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 14 /2007. (X. 10.) számú R E N D E L ET E TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14 /2007. (X. 10.) számú R E N D E L ET E a Bursa Hungarica Felsőktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról Tarany Község Képviselő-testülete

Részletesebben

Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje

Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje 1./ Az intézmény tevékenysége A Budakalász Gimnázium esti és levelező tagozatú gimnáziumi oktatást biztosít elsődlegesen nagykorú fatal felnőttek

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR. Doktori Szabályzata. Budapest

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR. Doktori Szabályzata. Budapest EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Doktori Szabályzata Budapest 2005 Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Doktori Szabályzat (KDSZ) 2/35.oldal 1. A Természettudományi

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT SZABÁLYZAT. Gépészmérnök (BSc), Műszaki menedzser (BSc) alapszakos hallgatókra vonatkozóan

SZAKMAI GYAKORLAT SZABÁLYZAT. Gépészmérnök (BSc), Műszaki menedzser (BSc) alapszakos hallgatókra vonatkozóan SZAKMAI GYAKORLAT SZABÁLYZAT Gépészmérnök (BSc), Műszaki menedzser (BSc) alapszakos hallgatókra vonatkozóan A Mérnöki Kar azon hallgatói, akik az adott szakra 2012/13. tanév előtt nyertek felvételt, a

Részletesebben

Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól

Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális biztonság megteremtése

Részletesebben

328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet

328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról A Kormány

Részletesebben

BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEk. 16/2009.(XI.26.) R E N D E L E T E a szociális és gyermekjóléti ellátásokról

BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEk. 16/2009.(XI.26.) R E N D E L E T E a szociális és gyermekjóléti ellátásokról BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEk 16/2009.(XI.26.) R E N D E L E T E a szociális és gyermekjóléti ellátásokról Balatoncsicsó község Önkormányzatának képvisel testülete az 1993. évi

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ. LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ. LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/ (Érvényes 2016. február 11-től) Tisztelt Érdeklődő, Tisztelt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 106/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Értékelés Budapest Főváros IX.

Részletesebben

BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT

BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 12/2002. (V. 7. ) sz. önkormányzati rendelete a szociális ellátások és a gyermekvédelmi támogatások helyi szabályozásáról szóló 9/2000. (III. 7.) sz. önkormányzati rendelet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 20. napján tartott nyílt testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 20. napján tartott nyílt testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 20. napján tartott nyílt testületi ülésére Tárgy: Az anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól és az eseményekhez

Részletesebben

A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A Hajléktalanokért Közalapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, mint lebonyolító szervezet, nyílt pályázatot hirdet a következő tárgyban:

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Hajdúszoboszló Város Képviselőtestületének 16/2003. (IX.12.) Ör. számú rendelete a lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának támogatásáról. ( a rendeletet módosító 13/2005. (V. 19.),

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról

Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról A rendelet hatálybalépésének napja: 2011. január 1. Városlőd

Részletesebben

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bánk Község Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2011. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 16/2009.(VI. 26.) rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszerérıl

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 16/2009.(VI. 26.) rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszerérıl Hatályos: 2011.augusztus 1-tıl. Egységesítve: 2011. augusztus 1. Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 16/2009.(VI. 26.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszerérıl (Módosításokkal egységes

Részletesebben

Szekszárdi Önkormányzat 35/2001.(XII.21.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról * a módosításokkal egységes szerkezetben

Szekszárdi Önkormányzat 35/2001.(XII.21.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárdi Önkormányzat 35/2001.(XII.21.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezetı rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése (a továbbiakban:

Részletesebben

A rendelet célja 1. A személyes gondoskodás formái 3.

A rendelet célja 1. A személyes gondoskodás formái 3. Homokmégy Község Önkormányzat Képviselı-testületének 6/2011 ( III.04.) számú rendelete az 1/2010(II.18.) számú rendelettel módosított 2/2009 (III.26.) rendelet módosításáról a személyes gondoskodást nyújtó

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 5/2015. (II.20.) számú rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 5/2015. (II.20.) számú rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 5/2015. (II.20.) számú rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (II.20.) számú rendelete a 7/2015. (III.13.)

Részletesebben

CSATASZÖG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete

CSATASZÖG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete CSATASZÖG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete 5/2015. (III.25.);11/2015. (VIII.14.) módosító rendelettel egységes szerkezetbe foglalva a pénzben és természetben

Részletesebben

Bartók Béla Kollégiumi Felvételi Szabályzat

Bartók Béla Kollégiumi Felvételi Szabályzat Bartók Béla Kollégiumi Felvételi Szabályzat 1 1. Általános rendelkezések (1) Jelen szabályzat hatálya kiterjed az Egyetemen tanuló valamennyi alap-, mester- és osztatlan képzésben résztvevő egyetemi hallgatóra.

Részletesebben

SZAKFELADATONKÉNTI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK 2011. 01. 01. - 06. 30.

SZAKFELADATONKÉNTI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK 2011. 01. 01. - 06. 30. 421100 1 Út autópálya építése 552001 4 Üdülői szálláshely szolgáltatás 1. számú melléklet 581400 4 Folyóirat, időszaki kiadv. kiadása Személyi juttatások 1 004 1 004 0 Munkaadókat terhelő járulékok 147

Részletesebben

A Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata

A Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata A Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata 1. RÉSZ... 4 1.1. Általános rendelkezések... 4 1.1.1. A közös igazgatású intézmény... 4 1.1.2. Az intézmény

Részletesebben

KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására

KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására I. Személyi adatok KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születés helye, ideje:... Lakóhely:

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI EGYETEM 2016 Dunaújváros. 7. kiadás 3. módosítás 2 (49). oldal Dunaújvárosi Főiskola szenátusa által a 128-2014/2015. (2015.06.23.) számú határozatával elfogadott, a 12-2015/2016 (2015.09.01.)

Részletesebben

A KÚRIA ELNÖKE 2014. El. II. A. 4/1. szám. A Kúria elnökének beszámolója a Kúria 2013. évi működéséről

A KÚRIA ELNÖKE 2014. El. II. A. 4/1. szám. A Kúria elnökének beszámolója a Kúria 2013. évi működéséről A KÚRIA ELNÖKE 2014. El. II. A. 4/1. szám A Kúria elnökének beszámolója a Kúria 2013. évi működéséről TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető...5 1.1. A Kúria feladatai...5 1.2. A Kúria 2013. évre kitűzött céljai...6

Részletesebben

Adatszolgáltatás (saját dolgozó képzésének elszámolása esetén):

Adatszolgáltatás (saját dolgozó képzésének elszámolása esetén): a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szt.) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Árvaellátás... 4. Baleseti hozzátartozói nyugellátások... 6. Öregségi nyugellátás... 11. Özvegyi járadék... 13. Özvegyi nyugellátás...

Árvaellátás... 4. Baleseti hozzátartozói nyugellátások... 6. Öregségi nyugellátás... 11. Özvegyi járadék... 13. Özvegyi nyugellátás... Árvaellátás... 4 Baleseti hozzátartozói nyugellátások... 6 Nők kedvezményes nyugdíja... 9 Öregségi nyugellátás... 11 Özvegyi járadék... 13 Özvegyi nyugellátás... 15 Rokkantsági járadék... 17 Szülői nyugdíj...

Részletesebben

ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0035

ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0035 Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata által "korszerű egészségügyi alapellátás Taktaharkányban" ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0035 projekthez kapcsolódó építési beruházás kivitelezőjével kötött Szerződés módosítása.

Részletesebben

Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról

Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról 1 Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról Balatonlelle Város Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában,

Részletesebben

1/2006.(I.30.) r e n d e l e t e. az önkormányzati lakások bérletérıl

1/2006.(I.30.) r e n d e l e t e. az önkormányzati lakások bérletérıl LAD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 1/2006.(I.30.) r e n d e l e t e az önkormányzati lakások bérletérıl Lad Község Önkormányzat Képviselı-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (IV.1.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (IV.1.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról 1 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (IV.1.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Sümegprága Települési Önkormányzat a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2012. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS 77/2014. (IX.22.) SZES Bizottsági határozat 3. számú melléklete B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve ezennel kiírja 2015.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az Emberi Erőforrások Minisztériuma által az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében meghirdetett

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az Emberi Erőforrások Minisztériuma által az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében meghirdetett PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az Emberi Erőforrások Minisztériuma által az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében meghirdetett Felsőoktatási Posztdoktori Kutatói Ösztöndíjhoz 2016/2017. tanév ÚNKP-16-4 1. oldal Az

Részletesebben

TARTÁSDÍJ MEGELŐLEGZÉSE IRÁNTI KÉRELEM

TARTÁSDÍJ MEGELŐLEGZÉSE IRÁNTI KÉRELEM TARTÁSDÍJ MEGELŐLEGZÉSE IRÁNTI KÉRELEM Alulírott... (születési hely, idő:..., anyja neve:...)... szám alatti lakos, tartásra jogosult szülő előadom: A(z)... (bíróság megnevezése)... -n (ítélet dátuma)

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének. 2/2010. (I.29.) sz. rendelete

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének. 2/2010. (I.29.) sz. rendelete Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének 2/2010. (I.29.) sz. rendelete a szociálisan hátrányos helyzetben lévık részére adósságkezelési szolgáltatás mőködtetésérıl Celldömölk Város Önkormányzatának

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2.sz. melléklet Dévaványa Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2015. évre

Részletesebben

Ellend Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015.(II.27.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról

Ellend Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015.(II.27.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Hatály: 2015. március 1. Ellend Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015.(II.27.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Ellend Községi Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

19/2014. (VI. 24.) sz. rektori utasítás

19/2014. (VI. 24.) sz. rektori utasítás R E K T O R 19/2014. (VI. 24.) sz. rektori utasítás a hallgatók szociális helyzetének megállapításához benyújtandó igazolásokról, valamint a kollégiumi felvételi eljárás során benyújtandó további igazolásokról

Részletesebben

III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2. Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat

III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2. Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2. Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2007. június 25-i ülésén, 60.aa/2006/07. számú határozatával támogatta a Hallgatói

Részletesebben

A pályázóval egy háztartásban élők egy főre eső havi nettó jövedelme: Ft. További jellemző adatok a pályázó szociális rászorultságának igazolására:

A pályázóval egy háztartásban élők egy főre eső havi nettó jövedelme: Ft. További jellemző adatok a pályázó szociális rászorultságának igazolására: 2008. ÉVI BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI ŰRLAP FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HALLGATÓI SZÁMÁRA A 2007/2008. II. FÉLÉVÉRE ÉS A 2008/2009.TANÉV I. FÉLÉVÉRE VONATKOZÓAN

Részletesebben

A Kormány 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelete a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről

A Kormány 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelete a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről A Kormány 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelete a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

ZALACSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT SZABÁLYZATA

ZALACSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT SZABÁLYZATA ZALACSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT SZABÁLYZATA Zalacsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete a felsőoktatásban részt vevő

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja és hatálya

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja és hatálya Szigetszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015.(II.27.) Önkormányzati rendelete a szociális és a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szigetszentmárton Község Önkormányzatának

Részletesebben

Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési szabályzat (Az SZMSZ III.5. számú melléklete )

Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési szabályzat (Az SZMSZ III.5. számú melléklete ) Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési szabályzat (Az SZMSZ III.5. számú melléklete ) A Károli Gáspár Református Egyetem (továbbiakban Egyetem) Szenátusa a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. tv. 70-72.

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E 1 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő

Részletesebben

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Nyúl Község Önkormányzata a Nemzeti Erıforrás Minisztériummal együttmőködve ezennel kiírja a 2011. évre a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsıoktatási

Részletesebben

I. rész ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

I. rész ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2013.(VIII.01.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről és elidegenítéséről Balatonfüred Város Önkormányzatának

Részletesebben

IX. 21/2014. (VI.10.) 26/2013. (XII.17.)

IX. 21/2014. (VI.10.) 26/2013. (XII.17.) Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (VI.10.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni ellátásokról és támogatásokról szóló 26/2013. (XII.17.)

Részletesebben

APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA

APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZATA Az AVKF Szervezeti és Működési Szabályzatának V.3.4. sz. melléklete 2013.november Oldal: 1 / 17 TARTALOM PREAMBULUM ELSŐ RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. 1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. T á j é k o z t a t ó Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

8.. Önkormányzati segély

8.. Önkormányzati segély Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeli ellátásokról szóló 4/2010. (II. 16.) önkormányzati

Részletesebben

1997. évi XXXI. törvény. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Általános rendelkezések

1997. évi XXXI. törvény. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Általános rendelkezések A jogszabály mai napon hatályos állapota 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Az Országgyűlés a jövő nemzedékért érzett felelősségtől vezérelve a Gyermek jogairól szóló,

Részletesebben

A rendeletet hatályon kívül helyezte a 20/2008. (VI.20.) Ökr. 45. (3) bekezdése 2008. június 20-ai hatállyal.

A rendeletet hatályon kívül helyezte a 20/2008. (VI.20.) Ökr. 45. (3) bekezdése 2008. június 20-ai hatállyal. Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatának a kerületi polgárok szociális ellátásáról szóló 6/2008. (II.20.), 25/2007. (V.31.), 9/2007. (III.23.), 6/2007. (II.23.), 45/2006. (XII.22.), 31/2006.

Részletesebben

Bevezetés. Szabályzati háttér A tanulmányi ösztöndíj

Bevezetés. Szabályzati háttér A tanulmányi ösztöndíj A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATÁNAK TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ OSZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA AKTUALIZÁLVA 2010. SZEPTEMBER 20. Bevezetés A Dunaújvárosi Főiskola Hallgatói Önkormányzata (továbbiakban:

Részletesebben

Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete. Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1

Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete. Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1 Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1 (egységes szerkezetben) Vasmegyer Község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2008. (III. 21.) rendelete az egyes szociális ellátásokról

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2008. (III. 21.) rendelete az egyes szociális ellátásokról Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2008. (III. 21.) rendelete az egyes szociális ellátásokról (egységes szerkezetben, hatályos 2014.06.20-tól) Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testület

Részletesebben

10/2001.(X.30.) számú rendelete

10/2001.(X.30.) számú rendelete Csévharaszt Községi Önkormányzat 8/2005. (VI.8.) számú rendeletével módosított 10/2001.(X.30.) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére, vonatkozó szabályokról Csévharaszt Község

Részletesebben

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett a Nagyvállalkozások általános képzéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban c. pályázati felhíváshoz Kódszám:

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2006. (VI.30.) rendelete

Dévaványa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2006. (VI.30.) rendelete Dévaványa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2006. (VI.30.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának és a

Részletesebben

Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete

Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete Kenderes Város Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról,

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 3/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 3/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 3/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról Pilisszentkereszt Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról Budaörs Város Önkormányzat

Részletesebben

Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003. (II. 26.) Ör. számú rendelete

Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003. (II. 26.) Ör. számú rendelete Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003. (II. 26.) Ör. számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (egységes szerkezetben) I. rész Mátramindszent község Önkormányzatának

Részletesebben

/2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

/2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet /2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet a pénzbeli és természetbeni támogatások rendszeréről, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A bölcsőde működésével összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS A bölcsőde működésével összefüggő kérdésekről Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyző@ biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A bölcsőde működésével összefüggő

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁSOK

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁSOK GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁSOK 1. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján

Részletesebben

MUCSONY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 11/2004./III.25./sz.rendelete

MUCSONY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 11/2004./III.25./sz.rendelete 1 MUCSONY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 11/2004./III.25./sz.rendelete a szociálisan hátrányos helyzetben lévő adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szóló, 6/2004.(II.25.) sz.

Részletesebben

Értény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (XII. 31.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

Értény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (XII. 31.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Értény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (XII. 31.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Értény Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE

KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE 5310 KISÚJSZÁLLÁS KÁLVIN U. 3. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet

Részletesebben

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: Egyetem)

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap. I.) Személyi adatok. Születési neve:... Anyja neve:... Születés helye, ideje:... Lakóhely:... Tartózkodási hely:...

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap. I.) Személyi adatok. Születési neve:... Anyja neve:... Születés helye, ideje:... Lakóhely:... Tartózkodási hely:... 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez 1031 FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához [A) lap], valamint a hátrányos, halmozottan

Részletesebben

Tanévnyitó 2012/2013 tanév, tájékoztató a tanév rendjéről. Mihálka Gáborné főosztályvezető Vizsgaügyviteli Főosztály

Tanévnyitó 2012/2013 tanév, tájékoztató a tanév rendjéről. Mihálka Gáborné főosztályvezető Vizsgaügyviteli Főosztály Tanévnyitó 2012/2013 tanév, tájékoztató a tanév rendjéről Mihálka Gáborné főosztályvezető Vizsgaügyviteli Főosztály 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet a 2012/2013. tanév rendjéről A szorgalmi időszak: első

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól Kengyel Községi Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben