Sigulda, 2014. július 28, hétfő, 40. nap Este megint korán ránk jött az álmosság és még világosban lefeküdtünk. Éjjel a lassan megszokott kellemes meleg mellett azért minden levizesedett. Reggel a szokásos időben keltünk és reggeli után kihasználtam az alkalmat, hogy a mellettünk parkoló 38 éves amerikai eredetű, holland rendszámú lakóautót lefényképezzem. Igazi érdekesség. A gyakorlatnak megfelelően fél 11-kor hagytuk el parcellánkat, de még megálltunk kiüríteni a WC-t, és indultunk a város felé. Túléltük a fél kilométeres zötyögést a főútig és megszenvedtük az útépítés mintegy egy kilométerét, majd indultunk a belváros határában lévő Maxima szupermarketig. Itt már bent ált az öreg holland lakóautó. Megvettünk pár dolgot, hogy Riga-ig már ne legyen ilyen gondunk. Különösen fontos volt az ásványvíz, mert vészesen fogy az otthonról hozott készlet és errefelé nagy szükség van rá. Mire kijöttünk az üzletből, már négy lakóautó állt a parkolóban. Innen egyenesen indultunk Ligatneba. Itt jártunk már két napja, amikor a kenutúráról hoztak vissza. Akkor az a pár pillanat nagyon ígéretes helyet mutatott. Az információs iroda előtti parkolóban tettük le a kocsit és első dolgunk volt megnézni a szépen parkosított környezetben lévő kis tavat. Ezt követően betértünk az irodába. Azt megtudtuk, hogy a papírmalom nincs nyitva, mert tulajdonosváltás van. A szovjet időkből származó bunkert hétköznap csak három órakor lehet látogatni. Ekkor negyed egy volt. Adtak egy térképet a települést bejáró körútról. Ezt többékevésbé körbejárva egy érdekes helyet ismerhettünk meg. Sétánkat az irodával szemben lévő eredeti papírmalom épületénél kezdtük, ahol még 1815-ben kezdtek el papírt gyártani. Az épületben ma orvosi 202
rendelő, vegyesbolt, kocsma és lakások vannak, de semmi sem utal régi rendeltetésére. Utána elmentünk a főzőház mellet, melyből korábban több is volt Ligatne-ban. Ezek nem sör főzésére szolgáltak, hanem afféle gazdasági épületek voltak, ahol az asszonyok kenyeret sütöttek és a ruhákat főzték ki. Ligatne-ban minden a papírgyártól függött. Az 1800-as évek végén ennek tulajdonosa egy nagyon munkásbarát politikát folytatott. Egységes építészeti stílusban faházakat épített a település több pontján lakásként munkásainak. Ugyanebben a stílusban iskola is épült. A korházon túl már abban az időben szülőotthont építtetett, ahol kék zászlót húztak fel, ha fiú, rózsaszínt, ha lány született. Az egykori papírmalom helyét mára már egy terjedelmes gyár vette át. Ebben pár hónappal ez előttig folyt a termelés, de most tulajdonosváltás van és ez nagy gondot okoz a környéken. Sokak munkahelye volt a papírgyár és tartanak tőle, hogy nem indul be a termelés újra. 203
Felmásztunk a település feletti dombra, ahol több kilátóteraszt alakítottak ki. Innen jó kilátás nyílt a környékre. A nagyon igényesen kialakított teraszokhoz korláttal védett fa ösvények és lépcsők vezetnek. Az egész településen látszik, hogy szeretné értékeit bemutatni látogatóinak. 204
A kilátóteraszokat elhagyva leértünk a völgybe. itt egy nagy vörös tégla épület a kultúrház fogadott. Kicsit továbbmenve egy patak felett újabb kilátóteraszokat láttunk. Ezek a patak túlpartján lévő barlangokat vannak hivatva közelebb hozni a látogatókhoz. Ezek egykoron pinceként funkcionáltak. Felettük egy pavilon állt, mely a helyi dalárda és zenekar otthona volt. Befejezve a körsétát a városban, betértünk a boltba. Ez egy jellegzetes falusi vegyesbolt, kínálatában minden megtalálható a kerti szerszámtól a gyerekjátékon keresztül az élelmiszerekig. Láttunk egy nekünk megfelelő méretű kis lábost jó áron, csak kétségek merültek fel, hogy indukciós tűzhelyhez alkalmas-e. Az üzletben nem volt semmi, amiben mágnes lett volna, hogy leteszteljük. Visszamentünk a kocsihoz, és a csavarhúzó toldójában találtunk mágnest. Ismét felkeresve a boltot a kis lábos nem állta ki a próbát, így fájó szívvel otthagytuk. Azért vettünk pár paradicsomot és paprikát. Még egyszer bementünk az információs irodába tisztázni pár kérdést a bunkerral kapcsolatban, majd elindultunk. Ez a bunker a szovjet időkben a Lett Szövetségi Köztársaság párt és állami vezetői számára szolgált védett vezetési pontként egy esetleges atomháború esetére. A 2000 négyzetméteres létesítmény 9 méterrel van a föld alatt, födémje 5 méter vastag beton, melyet még egy méter valami, lehet, hogy ólom egészít ki. Az egész tetején egy rekreációs központ van, mely korábban is magas rangú vezetők üdülőjeként funkcionált. A létesítménybe, egy pincelejárón keresztül lehet lejutni. 205
Minden gépészeti berendezést, hírközlési eszközt, bútorzatot és felszerelési tárgyat meghagytak az eredeti formában. Sajnos ma csak lett és orosz nyelvű vezetés volt. Mi a lett csoporthoz csatlakoztunk, így a belépti díj csak öt euró volt a nyolccal szemben. Angol nyelvű csoportra holnapig kellett volna várni. Csoportunkban egy lett lány angolra fordította a szöveget férjének, ebből lehetett elcsípni dolgokat. Engem tulajdonképpen a szöveg nem is nagyon érdekelt. Korábbi életemben éppen eleget jártam ilyen és ehhez hasonló helyeken. Ez is a szokott séma szerint épült fel. Vannak az autonóm élet fenntartásához szükséges gépészeti dolgok (szellőzők, szűrők, generátorok, víztisztító berendezések és egyebek), a külvilágtól történő elzárkózást szolgáló dolgok, a zsilipek és mentesítő egységek, vészkijáratok, a hírközlés berendezései és helységei, a konyha, étkezde és hasonlók, és végül a műveleti termek és a felső vezetők szobái. Majdnem mindent megmutattak, sok helyen fényképezni is szabad volt. Általában a gépészeti berendezéseket, az elzárkózás helységeit és a műveleti termeket nem hagyták fényképezni. Szegény Zsóka eléggé unatkozott, mert semmit sem értett az egészből. Nekem érdekes volt nosztalgiázni egy kicsit és ismét megbizonyosodni róla, hogy mennyi pénzt dobtunk ki feleslegesen a hidegháború paranoiás éveiben. Másfél órát tartott a földalatti látogatás. Kiérve a felszínre beültünk a kocsiba és indultunk Sigulda felé. Visszatértünk Ligatne-ba, majd az A2-es főútra. Erről letérve értük el mostani kempingünket. Ez a Gauja folyó partján, megint egy kenuztató központ. A terület kisebb, érzékelhetően kevesebb bogár van, a vizes helységek, ha nincsenek is többen, de egyértelműen tisztábbak és az egésznek jobban van kemping kinézete. Igaz villany nélkül 21 eurót kérnek és a villany még 3 lenne, de azt egyelőre nem kértünk. 206
Letáborozás után első dolgunk volt lezuhanyozni. Amíg Zsóka odavolt, én leszedtem a motort. Őt napközben megitattuk, így ismét harcra kész. Utána ettünk egy jó hideg vacsorát, lazaccal, kaviárral, hazai angol szalonnával, kéksajttal és talán az utolsó hazai palackos borral. Ezt követően kezdtem hozzá a nap ledokumentálásához, mely tízig eltartott. Közben többször is elkezdett csepegni az eső, nem vészesen, de annyira, hogy gyorsan minden tetőablakot be kelljen csukni. Sigulda, 2014. július 29, kedd, 41. nap Este megnéztük még az időjárás előrejelzést. Mindkét forrásunk ma délutánra esőt jelzett, ha nem is nagyot. Ezek után úgy döntöttünk, korán kelünk és még az eső előtt megpróbálunk bejárni annyit, amennyit csak lehet. Ennek megfelelően hétkor volt ébresztő és már kilenc óra után úton voltunk. Első célpontunk Turaida-i múzeum együttes volt. A terület 42 hektár. Fő attrakció a vár, de számos kisebb kiszolgáló épülete is ma a múzeumhoz tartozik. Kilenckor nyitott a pénztár, fél 10-10-kor az egyes épületek. Mi még tíz óra előtt, elsőnek a templomot kerestük fel. Az egyszerű kis épületet nem rég újították fel. Nem messze tőle áll Turaida Rózsájának síremléke. Még az 1600- as évek elejéről származó szerelmi legenda tragikus sorsú hősnője a jelenkorban is különböző ünnepségekre és eseményekre ad okot. Tovább sétálva a vár felé elmentünk az egykori kertészlak mellett. Ezt a régi faházat is szépen rendbe hozták. Jelenlegi formájában nem is sejteti, hogy milyen tekintélyes múltja van. Ma nagyon színvonalas kiállításoknak ad otthont. 207
Tegnap reggel, - több hónapja először, - jelezni kezdett a hátam. Hogy azután a kenuzás, vagy a vízhordás miatt, vagy csak úgy, azt nem tudom. Minden esetre ma reggel is fájt és nem akartunk kockáztatni. Zsóka még valamilyen gyógyszert is belém diktált. A vár első ránézésre kicsit csalódást okoz. Északi tornya csak töredékben van meg, más épületeinek többségét is csak az alapfalak képviselik. Szépen rendbe hozták viszont a nagy tornyot és tőle nyugatra pár épületszárnyat. Ezek egy része látogatható és bennük nagyon színvonalasan összeállított kiállítások vannak. Ezek nem nélkülözik a legmodernebb interaktív számítógépes megoldásokat sem. Felmentünk a nagy toronyba és onnan néztünk körül. Szépen látszott a Gauja völgye, több helyen is feltűnt a folyó fák között Ma nem másztunk meg minden tornyot és lépcsőt. 208
A várat elhagyva, visszasétáltunk a parkba. Ez egy nagyon szépen karbantartott terület, melyen több tucat kisebb-nagyobb szobrot állítottak ki. Mivel ma még sok helyre terveztünk elmenni, visszasétáltunk a bejárathoz. Közben elmentünk pár különböző korból származó faház mellett, - melyek gondoljuk ma az adminisztrációnak adnak helyet, - és távolról vetettünk egy pillantást a múzeumhoz tartozó gazdaság épületeire is. 209
Visszatérve a motorhoz, felültünk rá és elindultunk visszafelé. Első megállóhelyünk a Gutman barlangja volt. Itt először elmentünk egy kedves kis pavilon mellett, melyben egy büfé működik, majd elértük a hegy lábánál lévő kis mélyedést, melyből egy csermely folydogál. Korábban a barlang vizének ránctalanító hatást tulajdonítottak, még egy korabeli orvos praxist is szervezett rá. A barlang falán és előtte a sziklán több évszázad vésései láthatóak. A barlang közeléből indul egy fából ácsolt lépcső, mely az itt kb. 85 méter magas partfalat van hivatva legyőzni. Mi bevállaltuk a több száz lépcsőfokot, csak azt nem tudjuk utólag, miért. Felérve a lépcső tetejére csak egy, a völgy mentén haladó turista ösvényt találtunk. Ezen el lehet jutni Turaidaba, vagy vissza Sigulda-ba. Elindultunk Sigulda felé, de amikor hirtelen elkezdett lejteni, inkább visszafordultunk és a lépcsőn jöttünk vissza. Még elsétáltunk talán száz métert a fal alatt egy másik, kisebb barlangig. Egy újabb rövid szakaszt visszamotorozva ismét leálltunk. Most a Krimuldahoz vezető szerpentin alatt. Ez az egy kilométeres szakasz két hajtűkanyarral, gyalog- és kerékpárút. A Baltikum egyetlen szerpentinje. 210
Ez a vidék az ember tudatában úgy szerepel, hogy sík, mint a Nagy Magyar Alföld. Pedig ez koránt sincs így. Igaz, hogy a területen nincsenek hegyek, de szinte mindenhol dombos, sőt néhol kimondottan szabdalt. Ilyen volt Cesis és Tartu belvárosában, de Trakai-i kempingünkben is. Ez általában nem jelent többet, mint pár tíz méteres szintingadozást. Nagyon sok helyen lehet 5-6, de még 11 %-os lejtőt, vagy emelkedőt jelző táblával találkozni, még olyan tengerhez közeli helyeken is, mint a Lahemaa Nemzeti Park. Krimulda a Gauja Siguldával ellentétes oldalán, a magas part tetején van. Itt állt korábban egy vár, melyet évszázadok óta hagytak elpusztulni. Ma már csak egyetlen fala áll és néhány alapfal helyén látszanak kövek. A területet teljesen visszavette az erdő. Az egykori vár mellett egy nagy kúriát építettek fel. Ez lassan száz éve már szanatóriumként működik. Melléképületei az 1800-as évek végén nagyon szép kőépületek lehettek. Ma is állnak, de elég megtépázottak, ahogy a kastélyépületre is ráférne a felújítás. Érdekes megoldás, hogy a kastély előtt félkörben fából épült napfürdőző házak vannak, szintén elég lehordott állapotban. 211
Krimulda-ba negyed óránként kabinos felvonó hoz át a folyó túloldaláról. Visszasétáltunk a szerpentinen a motorhoz. még korán volt és esőveszély sem látszott, ezért úgy határoztunk, megnézzük még Sigulda-ban a régi és az új várat. Visszamotoroztunk, lekereszteztük a folyót az egyetlen hídon, elhajtottunk a kemping bekötőútja mellett és bementünk a városba. Sigulda-ról érdemes tudni, hogy nincs igazi városközpontja. Elszórtan helyezkednek el a fontos és érdekes helyek. Útikönyvünk Kissvájcnak nevezi. A két vár is egy, a Gauja folyó fölé emelkedő magaslaton van. A régi vár a magaslat szélén, az újat elé építették. Ez utóbbi egy szép kertben áll és ma a regionális közgyűlés székháza. 212
Motorunkat az evangélikus templom és az új vár között tettük le, számolva azzal, hogy mindkettőt meglátogatjuk. Itt van a várat kiszolgáló nagy parkoló is az elmaradhatatlan ajándéktárgy árusokkal. A parkban egy érdekes művészeti alkotást láttunk, valamilyen regimentet ábrázol. Belépve az új vár kertjébe, kopácsolást hallottunk. Sikerült is lekapni a tettest. Az új vár mögött egy külön magaslaton áll a régi vár romja, illetve ami megmaradt belőle. Természetesen ide is bementünk. A vár udvarán nagy készülődés volt, egy hatalmas színpadot építettek. Mint megtudtuk pénteken operafesztivál kezdődik. 213
A vár udvarán itt is megtalálható az egykori állapotot bemutató bronz makett. A megmaradt várfalakat kilátóteraszokkal egészítették ki. Ezekről jól látszik az erdős oldalak tetején a szomszéd Turaida és Krimulda vára, de a közeli híd nem. Kellemes meglepetés volt, hogy az egyik bástya maradványának tetejére épített kilátóteraszra lifttel lehetett feljutni. Eddigre befelhősödött, és gondolva az időjárás előrejelzésekre, sietősre vettük a figurát. Az evangélikus templomot töröltük a programból, de elhatároztuk, bemegyünk a városba, és ha találunk üzletet, veszünk margarint az esti császármorzsához. Amíg a városban motoroztunk, kaptunk pár csepp esőt, de a nagy szeműből. Nem vacakoltunk tovább, egyenesen jöttünk a kempingbe. Fél háromra értünk ide. Útközben még készítettem két felvételt a kemping közelében lévő kalandparkról és sípályáról. Úgy látszik, mégsem Zagarkalns az egyetlen lett sípálya. A környék a féle szabadidőpark, sokan voltak és mindenféle játékok és egyebek voltak mindenfelé. Természetesen a büfék sora sem hiányozhatott. 214
Visszaérve a kempingbe, örömmel állapítottuk meg, hogy megúsztuk a mára ígért esőt szárazon. Kieresztettük az előtetőt, mert még várható volt eső. Enyhe dörgés hallatszott. Zsóka gyorsan elment zuhanyozni, én addig felszereltem a motort. Ekkor már rendesebben esett, de még nem volt semmi különös. Még én is le tudtam zuhanyozni, sőt a közben megmelegített tegnapelőtti maradékot is az előtető alatt ettem meg, de már erősen becsapott az eső alá. Gyorsan eltettük a székeket és az asztalt és behúzódtunk a kocsiba. Ami ezután jött, ahhoz hasonlóra több évtizedes kempinges múltunkból se nagyon emlékszünk. Hirtelen hatalmas eső csapott le a kempingre, néha jéggel fűszerezve, minden pillanatok alatt vízben állt. Szomszéd német motorosok sátra hamarosan öt centis vízben állt. Szegények mindennel próbálták merni, de reménytelen volt. A feltámadt szél miatt előtetőnket be kellett húzni. Egy szál fürdőnadrágban mentem ki, de csurom víz lettem. Közben észrevettük, hogy a földfelszíni vételt szolgáló antenna csöve mellett jön be a víz. Mosogatószivacsot tekertünk köré, négyszer kellett váltsuk. Több mint egy órán keresztül zuhogott, majd csendesebbre váltott és végül nyolc óra körül elállt. A sátrasok menekültek a kempingből, de a kisebb kocsik is. A homokos talaj hamar beszívta a sok vizet. Közben a folyó jól láthatóan megáradt. Korábbi csúnya barna színét a hordalék koszossága váltotta fel. Sigulda-ban sikerült a legfontosabb dolgokat megnéznünk, nincs okunk maradni, holnap áttesszük táborhelyünket Rigába. Még megnézzük, mit ígérnek a meteorológusok. Lehet, hogy jön az esős évszak, és akkor nekünk arra fel kell készülni. Végül is utoljára Paluse-ban áztunk el, és az már úgy egy hónapja volt Riga, 2014. július 30, szerda, 42. nap Éjjel csendes volt az idő és kimondottan meleg. Reggelre a tegnapi felhőszakadásnak már nyoma sem látszott a kempingben. Csak a sátrasok szárogatták vizes gönceiket mindenhol. 215
Mi a terveknek megfelelően hét órakor keltünk, kényelmesen megreggeliztünk és valamivel kilenc előtt hagytuk el a kempinget. Búcsút vettünk német motoros szomszédjainktól, akik talán a legnagyobb károsultjai voltak a tegnapi esőnek. A kemping bekötőútja, mint azt tegnap este már mondogatták a kempingben, erősen megsínylette a záport. Több helyen alámosta a víz, és az útpálya legalább negyede beszakadt. Máshol a ráhordott homoktól és faágaktól volt nehéz az átjutás. Azért nekünk minden különösebb gond nélkül sikerült. Felérve a főútra már kevesebb nyoma volt a felhőszakadásnak, de itt is több helyen kisebb sérülést szenvedett az útpálya. Rózsi a városon keresztül vezetett fel a főútra. Néhol elég rossz és keskeny volt az útpálya. Utána az A2-es főút már többnyire elfogadható volt. Ez később autópálya lett a Baltikum speciális normái szerint (lámpás keresztezés, visszafordulási lehetőség, és hasonlók). Ez vezetett be minket Rigába. A városon Rózsi vezérletével könnyen átvágtuk magunkat és eljutottunk a Daugva folyó szigetére. Itt van a közismert Riga City Center kemping, de tőle 800 méterrel tovább egy újonnan nyílt kemping, a River Side. Mi eredendően is ezt céloztuk meg. A hely tulajdonképpen egy ipari környezetben lévő jobb fajta camper-port. A leaszfaltozott területen talán harminc, viszonylag tágas parcella van kijelölve. Vizesblokk a Vilnius-ban megismert konténerekben, de kimondottan tiszta. Csak minden negyedik hely foglalt, így kényelmesnek mondható. Mi kerestünk egy viszonylag félreeső helyet, melyre délután a szomszédos ipari épület árnyékot vet. Negyed 11-kor érkeztünk meg. Utána másfél órát vett igénybe a letáborozás, a motor leszerelése, az előtető kiszárítása és letisztítása a tegnapi eső után, illetve az összekészülés egy városnéző túrához. Háromnegyed 12-kor ültünk motorra, és négy kilométer megtétele után a belváros határában, a vár közelében tettük le a járgányt. Délben már a város utcáit jártuk. 216
Úgy adódott, hogy a belváros északi részén kezdtük, kicsit céltalanul sétánkat. Elsőnek a Szejm épülete mellett mentünk el, majd a kis utcákban folytattuk. Következőnek a Szent Jakab katolikus katedrálist kerestük fel, majd az utcákban bóklászva eljutottunk a Három Fivér nevű épületegyütteshez, melyek Hanza kereskedőházak. Innen utunk a Dóm térre vezetett. Itt a most folyó Jazz fesztivál miatt nagy a felfordulás. A tér nagy részét egy hatalmas színpad foglalja el, mindenfelé kamerák és közvetítő kocsik. Alig tudtuk megnézni a tér pár érdekes épületét, köztük a vörös téglával épült egykori börze épületet, mely ma múzeum. A teret az evangélikus dóm uralja. Ez ma fél kettőig be volt zárva, ezért később jöttünk vissza megnézni. 217
A dóm mellett elsétálva láttuk a korábbi kolostor épületét, és kijutottunk a városháza mögött egy kis térre, melyen szép palota állt. Se korábbi, se mostani rendeltetését nem sikerült kiderítenünk. Így jutottunk el a városháza terére, ahol az információs iroda is van. Tisztán a formalitás kedvéért bementünk és azért összegyűjtöttünk pár prospektust és térképet. A tér egyik ajándéktárgy üzletében beszereztük a kötelező Lettország matricát és egy képeslapot is. A tér vitathatatlanul legjelentősebb épülete a XIV. századból való Feketefejek háza, egy korábbi kereskedőház. A téren több utcai zenész igyekezett produkciójával az arra járókat pénzadományokra bírni. Ez már Tallinn-ban is feltűnt milyen sokan élnek ezzel a lehetőséggel. Itt egy kislány saját és társa gitárkíséretével kimondottan színvonalasan adott elő angol nyelvű számokat. Utunkat a Szent Péter templom felé folytattuk. Ennek jellegzetes tornya az egész belvárost uralja. Végül nem mentünk be, a 7 eurós jegyet sokalltuk a toronyért, bár tudomásunk szerint lift is van benne. 218
Az automatikusan csukódó üvegajtó rövid nyitott állapotát kihasználva azért készítettem egy felvételt a templom belsejéről. A városháza terének nyugati oldalán áll egy hatalmas vörös tégla épület. Rendeltetését nem sikerült felderíteni, de biztos, hogy közintézmény Utunkat a város hangulatos utcáin bóklászva folytattuk. megfordultunk sok helyen, láttunk szép házsorokat és egyedi épületeket. Köztük tereket, - mint a Livu teret, - melyeken éttermek és kávézók asztalai álltak napernyők alatt. Köztük színvonalas művészeti és kézműves termékeket kínáló standok. Többek között szobrokat lehetett venni, bizony elég borsos áron. Természetesen a standok között a szokásos ajándéktárgyak kínálata is megjelent. Ezek a képek a turistáknak egy nagyon barátságos és hangulatos várost mutatnak. 219
Így értünk el a nevezetes macskás házhoz és szemben vele a kereskedelmi kamara épületéhez. A város ezen részén a hangulatos paloták uralják az utcaképet. 220
Következő állomásunk Riga régi várának egyetlen megmaradt bástyája, a Lőportorony volt. Ebben ma hadtörténeti múzeum működik. Az utcákat járva egy passzázsban régi szobor másolata áll egy kis szökőkút felett. Kisétáltunk a belváros zöld gyűrűjébe. Itt az egykori várárok helyén lévő csatorna környékét parkosították. Leültünk pár percre, lerövidítettem kétéltű nadrágom szárát, megettük almánkat és pihentünk egy kicsit. Itt is divat a lakatok lezárása, az egyik hidacska már-már roskadozik a sok lakattól. A pihenő után átkeltünk a csatornán, hogy felkeressük a lett szabadságszobrot. Ez egy obeliszk tetején álló nőalak, aki három csillagot emel magasba. A szovjet időkben az obeliszk tetején Lenin elvtárs szobra állt. Ez a tér a lett hivatalos események színhelye és fontos szerepe volt 1991-ben, a Szovjetunióból történő kiválás idején. A szobor mögött paloták sora áll. Köztük van a német és a francia követség is. Ez utóbbin, - nem tudjuk miért, - a francia és az EU zászló félárbocra volt eresztve. A szobor mögött széles sugárút vezet észak-keleti irányban. Néhányszáz méterrel a szobor mögött egy szép parkban áll a Krisztus Születése Ortodox katedrális, mely a szovjet időkben planetáriumként működött. 221
A templom nagyon szép, de fényképezni nem lehet benne. A város széle felé pillantva ízelítőt kaphatunk a modern Rigából, egy tiszta üveg toronyház emelkedik a látóhatáron. Elhagyva az ortodox katedrálist, átsétáltunk a parkon, hogy megnézzük a Lett Nemzeti Művészeti Múzeum épületét. Az 1905-ben épült hatalmas épületet sajnos ma állvány erdő takarja, a teljes körű felújítás 2015 re készül el. A csatornához mellett folytattuk utunkat, közben láttunk egy tekintélyt parancsoló épületet, talán bíróság lehet. Visszatérve a belvárosba, annak déli részeit jártuk be. Láttunk számos szép, hangulatos utcarészletet, de itt azért elhanyagolt területekre is betévedtünk. Errefelé sokkal kevesebb turistát láttunk, mint a korábban meglátogatott részeken 222
Egy kis sikátorba betévedve a régi városfal egy darabjára bukkantunk Bóklászásunk célja volt, hogy elérjük a Dómot, és megnézzük belülről is. Ez Lettország legnagyobb evangélikus temploma, orgonája negyedik a világon, sok hangversenyt szerveznek ide. A nagyon tekintélyes bejáratot oda nem illő gipszkarton falakkal és pénztárakkal, beléptetőkkel csúfították el. A templom orgonáját szerintünk éppen felújítják, nem tudjuk elképzelni, milyen hangversenyeket rendezhetnek itt. Viszont az oltár mögött és az oldalfalakon nagyon szép színes üvegablakokban gyönyörködhettünk. 223
Jegyünk a templom melletti egykori kolostor kerengőjére is érvényes volt. Itt egy érdekes, szedett-vedett kiállítást nézhettünk meg. Volt itt elgörbült kovácsoltvas kerítéselemtől mozsárágyúig minden, harangok, a torony korábbi csúcsdísze, faragott kődarabok sokasága, ágyútalpak, kandallóbetétek, szóval minden. Maga a kerengő elég lepusztult állapotban van. Elhagyva a templomot, visszatértünk a Dóm térre, ahol a Jazz Fesztivál egyik eseménye folyt éppen. Az érdeklődés nem volt túlzottan nagy, de a moderátorok lelkesedése határtalan. Ezután egyetlen célunk volt még, megnézni a várat. Ehhez északnyugat felé sétáltunk. Útközben láttunk egy kedves kis szobrot az egyik sarkon és a Megváltó templomának fehér tornyát az egyik utca végén. A várat a délkeleti bástyánál értük el. Ez az egyetlen része, amely nincs felállványozva. Becsülettel körbejártuk, de sajnos sehol sem tudtunk fogást venni rajta, csak észak felöl lehet egy karcsú tornyot látni még. Ez ismét egy csalódás volt. 224
Kiérve a folyó partjára, vetettünk egy pillantást a túlpartra, ahol az általunk is használt Vansu híd hatalmas beton pilonján kívül pár felhőkarcoló uralja a látványt. Elsétáltunk még a kikötő felé, ahol a délelőtt látott hatalmas tengerjáró hajó már nem állt bent, viszont a délben érkezett Tallink komphajó és egy kisebb német hajó még bent volt. Meg is látszott Rigán, hogy kevesebben érkeznek ide hajóval, a délutáni órákban már alig lehetett csoportokat látni a városban, nem úgy, mint két hete Tallinn-ban. 225
Amíg visszaértünk a motorhoz ismét láttunk egy villanást a modern Riga-ból és egy szép épületet, mely talán színház lehet. Elérve a motort beöltöztünk, és hogy egyszerűbb legyen az élet, gyalogosként kereszteztük le a hídra vezető főutat, elkerülve ezzel egy csomó bolyongást. A híd túlsó oldalán megálltunk egy Rimi szupermarketnél, hogy vegyünk pár kajafélét, de végül egy kislábas és Peti gyereknek szülinapjára egy Lego is belekerült a kosárba. Végül öt órára értünk vissza a kocsihoz. Gyorsan lezuhanyoztunk és megettük hideg vacsoránkat (kaviár, lazac és hasonlók), utána fogtam hozzá a naplóírás ma elég hosszadalmas feladatához. Holnap megpróbálunk korán kelni, hogy a beígért eső előtt még megnézhessünk pár dolgot. Riga, 2014. július 31, csütörtök, 43. nap Reggel, ha a hétórás kelés nem is sikerült, azért fél nyolckor elkezdtem készíteni a reggelit. Reggeli után kimentem lefényképezni a várost. Sajnos már elég párás volt az idő, így nem jöttek ki szépen a tornyok sorjában. Fél tíz körül szálltunk motorra és indultunk el megnézni a város déli részét. Ezen a területen útikönyvünk és az itt beszerzett leírások két fontos dolgot jeleznek. Az egyik a piac, a másik a régi raktárházakban kialakított művész negyed. A piac, mely a világ egyik legnagyobbika, öt, az 1920-as években a Zeppelineknek épített hangárban működik. Külön hangárban árusítják a húsféléket, a halakat, a zöldségféléket, a magvakat és delikát élelmiszereket. A hangárok közötti területen és mellettük sok gyümölcsárus kínálja portékáját, itt van pár 226
ajándéktárgy és kézműves stand is és a piacokon szokásos ruha, cipő, műszaki cikk árusok sokasága. Ez utóbbiak az ilyen helyeken megszokott gagyi cuccokkal képviseltetik magukat. Az élelmiszer árukínálat hatalmas és nagyon szép, az árak nem mondhatóak magasnak. Mi különösen a halasokat csodáltuk meg, de a gyümölcsárusoknál felvonultatott áfonya, eper, ribizli, szeder és más egyebek is elismerésre érdemesek. A hangárokat elhagyva átmentünk a közeli raktárházakhoz. Itt hasonlóan, mint Budapesten a régi közraktár épületek, felújításra került egy egész negyed, és benne művészek kaptak műtermeket, kiállítási lehetőséget és természetesen más közösségi terek, mint kávéházak kerültek kialakításra. 227
Ezen a reggeli órán nem volt túl nagy élet a területen. A délebbi részeken még áll pár épület, - köztük az egyik valószínűleg zsinagóga lehetett valaha, - mely vár a felújító kezekre. Mögöttük megjelent egy, a szovjet időkben kedvelt magas toronyszerű épület, melyről az útikönyvek és a helyi brosúrák is hallgatnak. sikertelenül. Kimentünk a folyó partjára, hogy lefényképezhessem a jellegzetes ötívű acélszerkezetű vasúti hidat. Próbálkoztam a túlparton magasodó TV toronnyal is, de a pára miatt Kíváncsiságunk a rejtélyes magas épület felé vitt. Mint kiderült, a Lett Tudományos Akadémia székháza és potom négy euróért fel lehet menni a 17. szintre, - ami itt a 16. emeletet jelenti, - ahol egy kilátóterasz van. Ez a harmadik, vagy a negyedik összeszűkülés helye az épületen. A lift nem vitt végig, az utolsó két szintet gyalog kellett megtegyük. Fentről tényleg csodálatos a kilátás. Jól látszik az óváros a sok templomával, közülük kiemelkedik a Szent Péter bazilika, háttérben a kábelhíd beton pilonja, alattunk a piac hangárjai és a pályaudvar, másik irányban a külvárosi ipartelepek és a TV 228
torony. Erről a toronyról itt nem lehet semmit sem tudni. Hiába egy kimondottan látványos szerkezet, a lettek nem éltek azzal a lehetőséggel, mint az észtek, hogy belőle turistalátványosságot csináljanak. Sajnos a párás, eddigre már esőre hajló idő nem kedvezett a városnézés ezen formájának. Leliftezve a toronyból visszaindultunk motorunkhoz. Terveztük még felkeresni a város másik részén egy art nouvo negyedet. Felülve a motorra elindultunk új úti célunk felé, de elkezdett csepegni az eső. Emlékezve a meteorológiai előrejelzésre és a tegnapelőtti felhőszakadásra, 229
úgy döntöttünk, inkább visszatérünk a kempingbe. Még nem volt dél, amikor leálltunk a lakóautó mellett. Zsóka elővette a fényképezőgépet és csinált pár képet a túlparton álló komphajóról és a vízen előttünk elhajózó kotróhajóról. Átöltözés után azonnal hozzákezdtünk a motor felszereléséhez, és már rendesen esett, mire végeztünk vele. A motorszerelés után olyan koszos lettem, hogy mindenképpen el kellett menjek zuhanyozni. Közel jártunk a három órához, amikor elállt. Ekkor Zsóka is el tudott menni zuhanyozni. Amíg esett, megírtam ennek a rövid napnak a krónikáját. Riga alapjában tetszett, Zsókának jobban, mint Tallinn, nálam inkább az észt főváros van a nyerő helyen. A kettő minden esetre egészen más. Tallinn-ban egy várfallal köbevett, ezzel jól körülhatárolt területen inkább rezervátum jellege volt az óvárosnak. Itt nincsenek határozott határvonalak, bárhol sétálva elénk toppanhat egy szép, régi épület. Az értékek bemutatásánál itt bátrabban éltek a modernebb eszközökkel, az egész sokkal élhetőbb városképet eredményezett. Az is vitathatatlan előnye Rigának, hogy érzékelhetően kevesebb turista rohanta le, de ez lehet, hogy változni fog később. A ma rövidebbre sikeredett nap ellenére úgy érezzük meg tudtuk mindazt nézni, amiért érdemes volt idejönnünk. Az pedig, hogy ma ismét sikerült megúsznunk egy nagy esőt, az a körültekintő tervezésnek köszönhető. Ezzel túl vagyunk az utolsó nagy városnézésen. Holnap megyünk tovább, a tengerparton kísérletezünk. Most negyed négy van, lassan hozzákezdünk a vacsora megfőzéséhez, utána lesz egy nyugis esténk, el tudunk végezni pár apróbb karbantartási feladatot, csak valószínűleg nem tudunk kiülni. Vaide, 2014. augusztus 1, péntek, 44. nap Este hétig esett. Messze nem olyan erősen, mint két napja, de emberesen. 230
A camper-port, - mert ugyebár ez a kempingnek nevezett valami azért inkább csak egy camper-port, - állt a vízben. Zsóka az eső kopogásától el is álmosodott, és mire elállt már az igazak álmát aludta. Csak amikor én is lefeküdtem, - úgy tíz óra körül, - ébredt fel pár percre, hogy pizsamába öltözzön és fogat mosson. Hét óra után még a nap is kisütött és kiültem a folyó partjára olvasni. A látási viszonyok is jobbak lettek, és ismét lefényképeztem a várost. Most jobban látszottak a tornyok. Mára korai kelést tettünk a programba. Hétkor kezdtem el készíteni a reggelit, de csak fél tíz körülre végeztünk mindennel, mert úgy határoztunk, a víztartályt és a kannákat mind feltöltjük, mert nem tudjuk, milyen helyre kerülünk. Zsóka egy kicsit ki is takarított, az elmúlt két eső során sok mindent bevittünk a kocsiba. Készülődés közben azért lekaptam a túlparton kicsit odébb lévő kereskedelmi kikötő daruerdejét. A várost abban az irányban hagytuk el, amerre kempingünk is volt, így nem kellett vesződni a belvárosban. Megálltunk még egy Maxima-nál, vettünk pár kajafélét, elsősorban gyümölcsöt, és apróságokat hazavinni. Jürmala-ig 2x3 sávos autópályán jöttünk, de ez csak talán tíz kilométer. Nem tértünk be a településre, mert hosszú sor állt a fizetőkapuknál, pedig Lettország egyik kiemelt nevezetességének tartják. A leírások szerint egy üdülőváros, olyanszerű, mint Siófok, az pedig nem érdekel minket, pedig utikönyvünk szerint ez Lettország válasza a francia Riviera-ra. Jürmala után utunk a tengerparton vezetett. Sok örömünk nem volt benne, mert bár egy-kétszáz méterre voltunk a parttól erdő és dűnék zárták el a kilátást. Utunk eleinte sok lakott településen vezetett, mindenfelé láttunk kempingeket jelző táblákat. Különösebb érdekesség nem tűnt fel. Később ritkultak a települések. Roja-t elhagyva kezdtünk kempinget keresni. Elsőnek Melnsils-ben hajtottunk le a partra. Egy elég kietlen területet találtunk, nem túlzottan bizalomgerjesztő parttal, meleg zuhany 3, villany 6 euró és az alapár is elég húzós. Nem eshettünk kísértésbe, mert kiderült, csak ma éjszakára tudnak helyet adni, holnap esküvő lesz, és mindenkit elzavarnak. Itt találkoztunk először egy új fogalommal: nyári zuhany. Ezzel az 231
elegáns megnevezéssel illetik a pusztán napfénnyel melegített vizű alkalmatosságokat. Pár kilométer múlva elértük Kolka-t, a tőle talán egy kilométerre lévő foknak nevet adó települést. Itt egy benzinkútnál tankoltunk 15 litert, csak, hogy ne fogyjunk ki. A településen, van egy kemping, mely a hangzatos Ferienhaus nevet viseli. Ez az országút és a tenger közötti területen lévő házhoz tartozó telken működik. Itt az árak barátságosak, a villany csak másfél euró, de csak száraz WC és nyári zuhany van. A területen árnyék alig, az is el van foglalva. A tengerpart viszont jó. Nem nyerte meg a tetszésünket, akkor még bíztunk benne, hogy találunk jobbat. Tovább indultunk, elhagytuk a fokra kivezető utat, nem mentünk ki, mondván, majd motorral visszajövünk. Nemsokára egy tábla jelezte, hogy három kilométerre kemping van. Lehajtottunk és egy szokásos lett murvás úton kátyúk között lavírozva, a keresztben lévő bordákon zötykölődve megtaláltuk a helyet. Ez nagyon szép környezetben van. Szép füves terület, körbe fák, középen egy kis tó vízililiommal. Sajnos itt is csak száraz WC van és nyári zuhany, de nekünk ugyebár van négy évszakos zuhanyunk és közel az erdő Még szerencse, hogy reggel feltöltöttük a tartályt, így akár 3-4 napot is kibírunk. 11 euró az éjszaka és másfél a villany. Egyelőre egy éjszakát fizettünk. Letáborozás után kimentünk a tengerhez. Ez itt 3-400 méterre van, az erdőn kell átsétálni. A part széles és homokos, a tisztaságára sem lehet panasz. Bár még csak fél három volt, mégsem vállaltunk be egy rövid strandolást, inkább elővettük a műanyag dobozokat és elmentünk áfonyát szedni. Másfél óra alatt szedtünk egy tekintélyesebb mennyiséget, melyet azonnal lefagyasztottunk. Ahogy esszük ki a húst a mélyhűtőből, úgy töltjük fel áfonyával. Zsóka megfőzte a rizst a lecsóhoz, - most debütált legújabb kis lábosunk, - megettük a vacsorát és hozzákezdtünk a zuhanyozás, ilyenkor kicsit bonyolultabb procedúrájához. Közben a naplót is megírtam és ma talán hosszú hetek óta először tudunk játszani egyet. Vaide, 2014. augusztus 2, szombat, 45. nap Este kiültünk játszani, de a levizesedés miatt még jócskán világosban be kellett húzódjunk a lakóautóba. Este beszélgettünk a közeli napok programjáról. Ezek a szegényes komfortú kempingek elkeserítenek. A szürke vizű, homokos partú Balti tenger amúgy sem vonz igazán. Kicsit kezd elegünk lenni az igénytelen környezetből, még ha a természeti adottságok jók is. Végül abban maradtunk, ma motorral bejárjuk az itteni Nemzeti Parkot és a településeket, melyek miatt útikönyvünk az ország legérdekesebb helyei közé sorolja a Kolka fokot és környékét. 232
Éjjel megint elég hideg volt, 13 fok alá süllyedt a hőmérséklet. Ez nem zavart, csak nyitott ablakok mellett jól esett a paplan. Fél kilenckor keltünk, kellemesen megreggeliztünk és a motor leszerelése után összekészültünk a túrára. Még 11 előtt útra keltünk. Előtte készítettem két felvételt a kempingről. Miután végig küzdöttük magunkat a három kilométeres bekötőúton, felhajtottunk a főútra és visszamotoroztunk hét kilométert a Kolka fokig. Itt elsőre összetűzésbe kerültünk egy parkolójegy árus kislánnyal, mert nem akartuk kifizetni az óránként egy eurót, tisztán elvi okokból. Végül kétszáz méterrel visszafelé egy erdei bekötőúton tettük le a járgányt. Maga a fok semmi különös, szép homokos a part, többen fürödtek is. Van egy emlékmű és számos ismerttő tábla, mely a környéket igyekszik bemutatni. Itt is, - mint Kosmuban, - beszélnek kétszáz év előtti virágzó hajóépítő iparról, de annak itt sincs nyoma sem. És természetesen a szovjet idők katonai jelenlétéről és a terület lezártságáról, mint azt tették Saaremaa-n, na meg a világítótoronyról. Érdekesség volt az a pár lámpaoszlop, melyeket a litván Kleipeda-val közös EU projekt keretében fejlesztettek ki és külső energiabetáplálás nélkül működnek. A LED-es égőknek szolár és szélmotor szolgáltatja az energiát. Az aksi és az elektronika valószínűleg a lámpafejben van. 233
Felülve motorunkra visszamentünk a két főutat és a fokra vezető utat összefogó körforgalomig, és ebből letértünk egy murvás útra, melyen pár száz méter után találtunk egy parkolót. Innen lehet a Balti tengeri oldalon lévő strandokat elérni. Van itt egy kilátótorony is. Erre természetesen felmásztunk. Sokat nem láttunk, de a fok előtt több, mint öt kilométerre épített mesterséges szigeten álló világítótornyot igen. A Kolka fok mindig veszélyes hely volt a hajósok számára. Állítólag ez a környék a Balti tenger legnagyobb hajótemetője. Már a XIII. században volt itt jelzőtűz, melyet később egy fatoronyra tettek, majd épült kőből egy világítótorony. Már a XIX. században a jelzőt kihelyezték a tengeren létesített mesterséges szigetre, melyhez a köveket Észtországból hozták és egy részüket télen, a jégen vitték be a tenger kijelölt pontjára. A mai torony napelemekkel működik. Visszatértünk a motorhoz és elindultunk dél-nyugati irányban. Elsőnek elhagytuk a kempingünkhöz, azaz Vaide-hez vezető bekötőutat, azzal, hogy majd megnézzük hazafelé. A következő települést, Saunags-t útikönyvünk sem említi meg, így nem zötyögtünk be a murvás úton. Ezt Pitragas követte, ahol egy kézzel festett tábla kempinget jelzett. A település semmit sem mutatott, a kemping kicsit hasonlít a mienkre, a zuhany sokkal jobbnak látszik, csak azt nem tudni nyári-e? A WC itt is száraz, csak valahogy rendezettebb. A környék hangulatos, de közelébe sem jön a mienknek. Ez után Kosrags jött, ahol útikönyvünk szerint csodálatos régi faházak között lehet sétálni. Ide is murvás út vezetett. És itt van az a kemping, mely állítólag elfogadja a CampingCheque-t. A kempinget megtaláltuk, egy végtelenül 234
rendetlen kis táborhely, mellette sok faházzal. A két-két WC és zuhany viszont minden, - itteni mércével mért, - igényt kielégít, sőt még mosogatóhely is van. A tulajdonos, egy elég kelletlen ember, közölte, hogy szeptemberig tele vannak foglalással, ezért árakat sem volt hajlandó mondani, de közölte, hogy CampingChequ kártyát nem fogad el, mert nincs gépe hozzá. A település megint semmit sem mondott. Olyan igazán szép régi faházat nem is láttunk. A következő település Mazirbe volt. Ide a bekötőút is aszfaltozva volt. A település érzékelhetően nagyobb. Itt ma ünnepség volt. Ez a település a livek valamilyen központja lehet, és ők tartottak valamit. A livek finn-ugor nép. Valamikor az 1930-as évek végén észt, finn és magyar segítséggel építettek itt egy közösségi házat, nagy színházteremmel. Az épület maga elég csúnyácska. A magyarok segítségét háromnyelvű emléktábla örökíti meg a bejárat mellett. A ház környékén nagy volt a nyüzsgés, kézműipari termékeket árusító standok, népviseletbe öltözött hölgyek és sok bámészkodó. A tömegben sétálva kétszer is hallottunk magyar szót. Kimentünk a tengerhez. Ott akkor fejeződhetett be valamilyen esemény, mert népviseletbe öltözött táncosok és egy rézfúvós zenekar tagjai, hangszereiket szorongatva jöttek éppen visszafelé. Mire mi kiértünk, már csak strandolókat láthattunk. 235
Még lefényképeztünk pár házat, de inkább csak rutinból. Csalódottak voltunk a mai kirándulás miatt. Többet vártunk. Felültünk motorunkra és visszajöttünk a kempingbe. Vaideben sem találtuk meg azokat a dolgokat, amivel idecsábítottak minket. Kempingünk melletti ház, - valószínűleg házigazdánk háza, - az egyetlen, mely figyelemreméltó. Benne egy agancskiállítás is van. Fél háromra értünk a lakóautóhoz. Szépen sütött a nap. Mi csináltunk egy karbantartós délutánt. Elsőre lecseréltem a szúnyoghálós ajtó rugóját, megint eltörött. Utána pakoltunk egyet, valószínűleg az utolsó nagyot. Teljesen kiürítettem a legnehezebben hozzáférhető két hátsó alsó ládát. Majd leellenőriztük a keréknyomásokat és felszereltük a motort. Végrehajtottam az út egyik legfontosabb feladatát: felragasztottam a három ország matricáit, a térkép kiegészítésére csak ősszel, vagy jövő tavasszal kerül sor. Nem is fért bele az időbe a vezetőfülke kiporszívózása és a szennyvíz tartály érzékelőjének megnézése. A nyújtó ellenállás ellenére megint villog. Közben Zsóka megtette az előkészületeket egy sütéshez. Hamar lezuhanyoztunk, hogy a zuhanyfüggönyöknek legyen ideje kiszáradni, majd megsütöttük és megettük vacsoránkat, hozzá a már biztos, hogy utolsó hazai palackos bort ittuk. Mire rendet raktunk, lement a nap, kiültünk a kocsi elé, én a naplóval foglalatoskodtam, Zsóka a következő hét programját próbálta kialakítani. Eredeti terveink szerint innen már csak Jelgava és Bauska volt a programban Siauliai előtt, ahol tíz nap múlva tervezünk találkozni Zelena Feriékkel. Most keresünk lehetőségeket a közbenső időszakra. Mindehhez megittuk a júliusi pezsgőnket. Még meg van az augusztusi és a búcsú pezsgő. Nem mintha gond lenne az utánpótlás Törley kapható a jobb szupermarketekben, csak a hazaihoz képest mintegy dupla áron. 236
Ventspils, 2014. augusztus 3, vasárnap, 46. nap Éjjel nagyon meleg volt, 21 fok felett maradt a kinti hőmérséklet, fél kettőkor le is cseréltem a paplant a frottírlepedőre. Hat óra körül esett pár csepp, csak arra volt jó, hogy ki kelljen ugornom az ágyból, hogy becsukjam a fürdőszoba tetőablakát. Se későn, se korán keltünk, nyolc órakor kezdtük a napot. Reggeli és összekészülés után vegyes érzelmekkel hagytuk el a helyet. Maga a táborhely nagyon szép volt, de a komfort Kizötyögtünk a három kilométeren, majd felhajtottunk a főútra. Az első talán negyven kilométeren nagyon jó volt a pálya, ezt már tegnap is megtapasztaltuk Mazirbe-ig. Utána nemcsak kátyús, de huppanós is lett, és időnként erősen megdőlt a kocsi, annyira, hogy féltem, hogy felborul. Ventspils előtt 25 kilométerrel barna tábla jelezte, hogy baloldalon van a Rádiókommunikációs kutatóközpont. Ez a szovjet időkben műholdak forgalmának lehallgatására, azaz kémkedésre szolgált. A területen van egy 16 és egy 32 méter átmérőjű, minden irányban elforgatható parabola antenna. A harmadik antennát a válás után az oroszok leszerelték és magukkal vitték. Az antennák ma tudományos célokat szolgálnak, a Lett Tudományos Akadémia kezelésében vannak. A területre töredezett betontáblás út vezet. Nem sokkal az országút után a hajdani betonkerítés maradványa és az őrház váza, teljesen kibelezve. Később az út mindkét oldalán összesen 4-5 ötszintes sorház, szintén szerkezetig kibelezve, még az erkélykorlátokat is elvitték. Tovább menve a fák között feltűnik a nagyobbik tányér zenitre állítva. A betonút nemsokára elfordul jobbra és bemegy egy nyitott kapun, mellyen tábla jelzi, hogy az LTA intézete. Kicsit távolabb behajtani tilos tábla. Egyenesen viszont tovább lehet menni egy murvás úton. Pár száz méter után homokdűnék közé érve, jobb oldalon feltűnik a nagy antenna. Itt van az úton egy kis kiöblösödés, ahol mindenki le szokott állni. Innen bokáig homokban gázolva lehet eljutni a letaposott szögesdrótkerítésig. Ezen átkelve egészen az épületig. 237
Az épület teljesen elhagyatott. Egy ismertető tábla írja le az állomás történetét négy nyelven, és hogy ez az antenna a legnagyobb Észak-Európában, és nyolcadik a világon. Ez nekem kicsit hihetetlen, hiszen az űrtávközlés hőskorában a 60-as 70-es években sok 40 méteres antennát építettek világszerte. Lehet, hogy azok többségét mára leszerelték. Az ajtóra kitűzött papírlap tudatja, hogy 2013 szeptemberében beszüntették a vezetett túrákat a létesítményben, mert rekonstrukció kezdődik, mely 2015 végére fejeződik be. Ehhez képest semmi nyoma, hogy munkavégzés folyna, az antennára nézve viszont nagyon is ráférne. A terület is elhanyagolt, mindenfelé ismeretlen rendeltetésű beton és vas dolgok, látszik rajta, hogy korábban katonai létesítmény volt. helységek. Taliándörögd tapasztalata alapján nagyon kicsinek hat az épület. Nekünk annakidején az oroszok sokkal robosztusabbat terveztek, pedig az az antenna csak 12 méteres volt. Az antennamozgatás és vezérlés, valamint a hírközlési technológiai berendezések helyigénye is nagyobb, mint ez az épület. Ennek alapján feltételezem, hogy a föld alatt akár több emelet mélységben is lehetnek Nagyon kísérteties volt ez az elhagyott létesítmény. Számomra érthetetlen, hogy egyetlen biztonsági őr sem vigyázza, mert ez, még ilyen lepusztult állapotban is komoly értéket képvisel. Visszabotorkáltunk a homokmezőn a kocsihoz. Készítettünk pár felvételt és indultunk vissza. A korábbi lakóépületek torzóit is lencsevégre kaptuk. 238
Nagyon érdekes volt ez a kis kitérő, különösen nekem, aki annak idején nagyon is tevőlegesen részt vettem a magyarországi kistestvér megépítésében. Ugyanakkor egykori szakemberként elkeserít, hogy ez a technikai műemlék így ebek harmincadjára hagyva lassan lepusztul. Visszaemlékeztem tizenöt év előtti Bretagne-i kirándulásunkra, ahol a franciák szépen megóvták és múzeumként bemutatták a Telstar földi állomásának antennáját a hatalmas radom alatt. Visszatérve a főútra bukdácsoltunk billegtünk még mintegy 15 kilométert, amikor elértük a Liepene-i leágazást. Itt katalógusaink és adatbázisaink szerint két kemping is van a parton. Úgy gondoltuk, ha megtetszik valamelyik maradunk pár napot pihenni. Megint keresztben bordázott murvás úton kellet két kilométert szenvednünk. Az egyik hely csak sátrasoknak való szabad terület, inkább egy KISZ táborhoz, mint egy kempinghez hasonlított. A másik valamivel jobb volt, vizes blokkja elfogadható, csak a területen volt őrült rendetlenség és árnyékot sem lehetett volna találni. Maradt az utolsó megoldás, az Eurocamping Ventspils-ben. Ehhez át kellett autózni a városon, mert a kemping a túlsó oldalon van. 239
A városban valamilyen tehén fesztivál van, mindenfelé tehénfigurák vannak kiállítva. Zsóka a kocsiból, csak úgy menet közben lekapott egyet. A kemping vasárnap dél körül még rendesen teli volt, de találtunk helyet. Ez egy igazi nemzetközi mércével mért nagy kemping. Ugyan a vizes helységek száma a baltikumi normákhoz igazodik és nincs medence, de van étterem, snackbár, és sok más. A parcellák ki vannak jelölve. Messze nem olyan szép fekvésű, mint számos, az elmúlt hetekben felkeresett kis hely, de hangulata vitathatatlanul egy kemping hangulata. Sajnos sok a darázs és galambok, sirályok borzolják Zsóka idegeit. Ára 10 % ADAC kedvezménnyel állítólag húsz és fél euró lesz. És ha minden igaz, WIFI is van, de csak a portán. Letáborozás után kinéztem a tengerpartra. Elég hosszú séta volt egy rendezett ösvényen. Nagyon sokan jöttek- mentek. A parton Ulcinj-ra emlékeztető zsúfoltság. Bementem a vízbe. Tisztaságával nem volt gond, alig sós, a homokos part elég hamar is mélyült, de a hőfok kívánt némi hősiességet. Számomra még csak-csak elmegy, de Zsókának bőven a limit alatt van. Tisztelem azokat, akik pancsolnak benne. Minden esetre elmondhatom magamról, hogy fürödtem a Balti tengerben. Már a partra kimenve láttam, hogy működik itt egy keskenynyomtávú vasút. Egyik vágánya a kemping mögött vezet. Délután többször is láttuk elpöfögni a kis gőzöst apró kocsiijait húzva. tavaly augusztusban megvettük. Délután karbantartós napot csináltunk. Zsóka kitakarította a kocsit, még a vezetőfülkét is kiporszívóztuk. A porszívót is kipucoltam jobban, először mióta Zsóka zöldbab gulyást főzött vacsorára és alapvetően csináltunk egy nyugodt délutánt. Most hét óra körül jár az idő, még megvacsorázunk és lezuhanyozunk. Még nem döntöttünk, meddig maradunk. Lehet, hogy csinálunk pár pihenőnapot, esetleg kisebb mosással. Ventspils, 2014. augusztus 4, hétfő, 47. nap Este még kimentem internetezni. Legfontosabb az időjárás előrejelzés volt, de megnéztem a maileket is és letöltöttem a júliusi bankot. Laci és Anna írt, nekik válaszoltam. Az angolok szerint ma délután esni fog, a norvégok szerint nem. Minden esetre felkészülünk arra, hogy esik majd. 240
Mikor a lakóautónál Zsókának meg akartam mutatni, mit töltöttem le, az egér nem működött. Gondoltam, kifogyott az eleme, majd rakok bele újat. Szerencsére a gép saját eszközeivel is lehet mindent megcsinálni, csak én nem szeretem és nincs is elég gyakorlatom benne. Éjjel megint meleg volt, alapból frottírlepedővel indítottunk, és elégnek is bizonyult. A felkelést egész kilenc utánra toltuk, és utána is nagyon komótosan csináltuk a dolgokat. Mára városnézést programoztunk Ventspils-be. Zsóka ötlete volt, hogy ne vegyük le a motort, hanem a bringákkal menjünk be. Az ötlet nagyon jó volt, jó az idő, a távolság mindössze 2-3 kilométer, jók az utak, több helyen van kerékpárút, szint nincs. Legalább nem lesznek IBUSZ turisták. Tavaly nem vittük magunkkal a bringákat se Horvátországba, se Albániába, előző évben elő se vettük őket és az ideiek alapján már beszéltünk róla, hogy jövőre is otthon maradnak. Előszedtem a járgányokat. Szerencsére a kerekekbe nem kellett fújni, mert húsvétkor Tatán egy tókerülés ürügyén használható állapotba hoztuk őket. Majdnem dél volt, mire elindultunk. Előtte a portán meghosszabbítottuk regisztrációnkat. A két és fél kilométer a Livóniai Lovagok váráig alig tíz percet vett igénybe. Itt tettük le a gépeket. A vár előtti téren áll a Ventspils-i Szabad Kikötő Igazgatóságának épülete. A vár szépen helyre van állítva, benne kiállítások vannak, de hétfőn zárva van. Be lehetett volna menni egy nagyon aranyos és szolgálatkéz leányka vezetésével, aki beszélt angolul. A 12 órás csoportba senki sem jött, így szívesen elindult volna velünk kicsit később. Csak egy pillantást vetettünk a belső térre. A vár szépen rendezett külső udvarán áll még két épület, nem tudni milyen rendeltetéssel, egy őrhely, külön házikóval a kutyának, és egy régi szivattyús kút. 241
A kertben simára csiszolt kövek szakítják meg a pázsit egyhangúságát. vesztegel itt. A várban tett kicsit felemásra sikeredett látogatás után kimentünk a Venta folyó partjára. Ezen a túloldal már a kikötőhöz tartozik. Ez a part is valaha kikötő volt, de ma, mint a belváros része, egy igényesen kialakított sétány. Csak egy, a kikötőben körbe menő sétálóhajó 242