Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17. C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán! Valami csoda folytán az "Ezeregy éjszaka" birodalmából néhány mesehõs átlépi egy szellem segítségével az idõ kapuját, és ide kerülnek közénk. Élniük nekik is kell, munkához nem szoktak. Ezért aztán a szellem segít Ali Babának, aki társaival együtt, ismét gazdag lesz, boldogan él, míg meg nem hal... És mi tényleg azt hisszük, hogy manapság nincsenek mesék. Vannak, és mesélõk, akik mindent el akarnak velünk hitetni. Mint mi, kicsinyke gyermekekkel... Az ezeregy éjszaka meséit olvasom a gyereknek. Egymás után tûnnek fel a mesealakok, és a csodás történetek, amelyekben a fõhõs a végén gazdag, boldog ember lesz, mert valami csoda, vagy csodalény segíti. A Bagdadi Tolvajból herceg, Ali Baba dús gazdag kereskedõ, Seherezádé pedig a mesélõbõl szultána, vagy valami hasonló nagyasszony lett. Hiába, a mesék birodalmában minden elõfordulhat... Látom, a Bagdadi tolvajt, amint a kiszabadított szellem nyakába, hajába kapaszkodva eljut a messzi Indiába. Ellopja az Isten egyetlen szemét, aztán hogyan, hogyan nem szert tesz egy repülõ szõnyegre. Kis Mukk, is szerencsés lesz. Megkapja a szamárfület, aztán a csodafüge elfogyasztása után még futár is lehetett belõle. Végül pedig megházasodik, és boldogan él, míg meg nem hal...
Csak Ali Baba keveredett bajba! Egy idõzónába került, és hipp-hopp, Budapesten termett... Persze, itt egészen más világ volt, mint amit ismert. A negyven rablót már hordóba zárta, õk nem akadályozhatták, de megélni sem tudott. Hiába ment el a Gellért hegy lábához, és mondta el a varázsigét! SZEZÁM TÁRULJ!!! A hegy szelleme nem nyitotta ki a kaput, hanem csodák csodájára átröpítette a városon és egy nagy épület elõtt tette a földre. Megszólalt a sztentori hang az égbõl - Mától, Ali Baba, Te vagy ezért az utazási vállalatért a felelõs. - Te vagy a vezetõje! - Mindenki lesi a kívánságodat, és teljesíti akaratodat. Ali Baba csak nézett, most aztán mit tegyen. Bagdadba nem tud vissza menni, barátai közül senkit nem ért utol. Még a mobilja sem mûködött. Gondolt egy nagyot, és minden erejét - bátorságát összeszedve megkérte a szellemet, hogy a hordókba zárt rablókat engedje szabadon, és állítsa személyes szolgálatába. Kívánsága teljesült. Azonnal tudta, hogy nagy üzlet elõtt áll. A rablókat egyenként kinevezte igazgatónak, humánerõforrás referensnek, média kapcsolattartónak, fõosztály vezetõnek, és egyéb minden olyan beosztásba, ahol dolgozni nem kellett, de nagyot lehetett kaszálni... És az üzlet beindult. Emelték a jegyek árát, most már az utasoknak kellett megfizetni mindazt, amit ez a csapat szépen bezsebelt. Hagyták a közlekedési eszközöket megrohadni, elavulni, tönkre menni. Ígértek repülõ szõnyeget, szellemvasutat, szép, sima utakat, villamos pályákat, libegõt, ami majd csak úgy suhan a hegyre fel, és siklik le, és ígértek olyan vasutat, amely a nagy folyó alatt fog közlekedni, összekötve a két nagy városrészt, amit majd METRO - nak neveznek el az õslakosok... A tarifákat pedig tovább emelték. Sárga mellényes embereket vettek fel, és a nagy háborús fõvárosról elnevezett térrõl induló terjedelmes villamos minden ajtajához, mint jegyszedõket állították. Na, bliccelõ nem is volt, de száz méterrel arrébb már tömegével támadták meg jegy nélkül a szerelvényt, és utaztak, már csak kedvtelésbõl is... Közben pedig a negyven rabló is egyre gazdagabb lett. Átnézték a munka törvénykönyvét - amirõl eddig nem hallottak - és rájöttek, hogy íróasztal mellõl is lehet ám lopni, rabolni, nem kell hozzá kiállni a sivatag szélére... Dõlt is a lóvé elég rendesen, a tarisznyák egyre súlyosabbak lettek. Telt, múlt az idõ, és a rablók is egyre idõsebbek lettek. Elfáradtak, harácsolni már nem tudtak teljes erõbõl... Kérték Ali Babát, engedje õket nyugdíjba, és az engedélyt megkapták. Persze, azért bánatpénzt is kaptak. Ki-ki érdeme, meg teljesítménye szerint. Volt olyan is, aki saját magát jutalmazta meg, és írt ki jó nagy összeget végkielégítés címén... És még nincs vége a dolognak, mondta Ali Baba, - kaszálhatnánk többet is. - Maradjatok még egy kis ideig, és kaptok jó nagy fizetést.. Nem mese, de a rablovicsok" maradtak, és mindez a kutyának sem tûnt fel, abban a nagyvárosban...
Volt egyébként ennek a nagyvállalatnak egy mûködtetõ - felettes szerve, de mint ahogy az lenni szokott a mesékben, és néha a valóságban is, senkit nem érdekelt igazán, hogy az utaztató cég hogyan mûködik. Sírtak, hogy kevés a pénz, nincs mibõl fenntartani, vitatkoztak a megoldáson, de a Nagy Szellem, a szemükre ködöt varázsolt, és a még nagyobb rablást már észre sem vették. Igaz, ennek a felettes szervnek is voltak gondjai, bajai. A nagyfõnök, meg az alsóbb fõnökök, akik zenészek is lehettek volna, nem azonos zenekarban muzsikáltak. Az egyik trombitált, a többiek pedig másik hangszert fújtak, meg lóvét, de egy ütemre már hosszú ideje nem játszottak, hát még egy nótát!!! Így aztán elszabadult a pokol... A jármûpark lerobbant, a közutakra már csak igen nagy jóindulattal lehetett kiengedni, utasokat szállítani. Robbant a bomba, valaki egy másik szellemet engedett ki a palackból, aki aztán Ali Baba és csapata minden tettét a közönség elé tárta, mint egy ócska cirkuszban. Volt lemondás, megbízatás, kölcsön kérés, elszámoltatás.. Kiderült, hogy a folyó alatt átvezetõ vasúti alagút munkálatait végzõ vállalat vezetõje hatszor annyit keres havonta, mint az ország miniszterelnöke... Kereshet, mert a rablók könyvében ez van leírva. Munka törvénykönyve, és polgári szerzõdések... Ezek mind, mind lehetõséget biztosítanak arra, hogy aki megdörzsölte a csodalámpát, vagy találkozott a menõ szellemmel, vezetõ beosztásba kerülhetett... A dolgozók pedig, akik a munka dandárját végzik, - nem szólnak, nem szólhatnak. Kaptak ruhát! Nem is akár milyent. Nyáron meleg, télen hideg, mosni nem lehet, mert nyúlik, vagy összemegy... A varrások mentén is szétszakad... Igaz, ezért is kapott valaki újítási pénzt, meg a szerzõdés nyélbe ütéséért is járt valamennyi dotáció... De maradjunk csak Ali Baba csapatánál... Leváltották, menesztették, új embert hoztak helyette... Persze, az Õ szerzõdése is valami hasonlót tartalmaz, mint elõdeikét. Nem fog éhen halni, ha ott kell hagynia ezt a mesés céget... Kis Mukk, most futárként dolgozik. Gyors, mint a villám, a körúti villamosokra két-három kört is ráver. A Bagdadi Tolvaj is azon mesterkedik, hogy azon a bizonyos idõzónán valahogy átpréselje magát. Csodás kincsek, óriási jövedelmek várnak rá. Csak gyémántot kell mutatni, és lesznek olyanok, akik megveszik, remélve, hogy sokszorosáért tudják majd eladni. Balekok, akik milliókat is áldoznának azért, hogy megfialják a vagyonkájukat. Aztán orra esnek, és csodálkoznak. Gengszter lett ez a világ. Mintha a mesék világa elevenedett volna meg... Itt, mindenki sáros, jöhet a kasza, és hozzá a Blanka... Aki ismeri a vendéglátást, az tudja, mirõl szól a nóta... Nincs vége a mesének. Hihetetlen történetek kerülnek napvilágra, és mi felnõttek, csak csodálkozunk. Nem kell nekünk mese, nem kellenek az illúziók. Elég, ha kimegyünk az utcára, ott jönnek velünk szembe a mesealakok. Ali Baba, Aladdin, Kis Mukk, és a negyven rabló... Seherezádé pedig már nem veszi fel a fizetést azért, amiért nem dolgozott meg... Munkája most is van, és van húsos fazék, amibõl meregethet... Ott vannak azok, akik mindezért felelõsek, túl a mesék világán, itt, a való életben...
Aki pedig politikát sejt mindezek mögött, hát téved. Politikáról szó nincs, csak mesérõl, ezüst hajóról, elsíbolt adó befizetésekrõl, holmi török Kaya Ibrahimról, vagy Joszip Tot - ról... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, ahova a mesebeli szellemek a mesék hõseit kirándulni vitték, és egy idõre otthagyták. Õk pedig nem tettek mást, csak folytatták ott, ahol abbahagyták az ezredik éjszaka tájékán... Olyan jó lenne, ha valaki felébresztene! És felébresztene másokat is. Nem vagyunk már gyerekek, nem kellenek a mesék! Csináljunk végre rendet, ebben a mese birodalomban! Mert azért akárki, akármit mond, vannak köztünk igazi mesealakok is. Õk azok, akik elviszik, elárverezik a házakat, lakásokat, autókat. Õk azok, akik szeméttel árasztják el az országot, bezsebelik a hasznot, aztán mások meg vagy fizetnek a visszaszállításért, vagy nem. Õk, maradnak, névtelenül, mocskosan, de gazdagon... Elveszik, elsíbolják a gyermekek támogatására szánt pénzeket, ellopják az emberek feje fölül a lakást, romlott húst, lejárt árut adnak el olcsón, - mert másra már nem telik annak, aki nem a mesék világában él... A szellem pedig itt van. Palackban, vagy kószál valahol.. Mi, akik nem vagyunk, mesealakok várjuk, hogy mikor jelenik meg, és vagy segít, vagy másik negyven rablót ültet a nyakunkba... Zárjuk be a rablókat, a palackot pedig jól dugaszoljuk el!! A palackban most, rossz szellem van elzárva. Ki ne engedjük!!! Ez mindannyiunk felelõssége!!! Gyerünk barátaim, tegyük a dolgunkat!!! Budapest, 2009. szeptember 15 Villás Lajos
C-PRESS