Az eddig megjelent kötetek: I. Varázslat II. Átkos örökség III. Örvényben IV. Vágyakozás V. Halálos bűn

A sorozat Nincs menekülés című hatodik kötete november 25-től kapható a hírlapárusoknál, valamint viszonteladóknak az Agora Kft.-nél (Bp., XIII. Váci út 168.). A további kötetek hathetenként jelennek meg. Az eddig megjelent kötetek: I. Varázslat II. Átkos örökség III. Örvényben IV. Vágyakozás V. Halálos bűn

A svéd nyelvű eredeti mű címe: Dödssynden Copyright by Margit Sandemo, 1982 All Rights Reserved Hungarian translation Somogyi Gyula, 1993 Hungarian edition CESAM Publishing Ltd., 1993 A fordítást az eredetivel egybevetette: Miszoglád Gábor Felelős szerkesztő: Nagy Árpád Felelős kiadó: a CESAM Publishing Ltd. ügyvezető igazgatója A kiadó címe: Budapest, 1063 Kmety György u. 18. ISBN 963-8374-04-4 HU ISSN 1217-0666 Készült: Aktietrykkeriet i Trondhjem Terjeszti a Magyar Posta és az AGORA Kft. Ára: 240 Ft

A JÉGHEGYEK NÉPE könyvsorozat második kötete. A sorozat Margit Sandemo norvég írónő alkotása Gonosz Tengel leszármazottainak évszázadokon átívelő történetét meséli el. Gonosz Tengel magával az ördöggel kötött szövetséget Halálos bűn Európában tombol a harmincéves háború, s magával sodorja a Jéghegyek Népének néhány fiát is. Jó Tengel unokája, a fiatal Cecilie Meiden pedig személyes gondokkal küszködik. Gyermeket vár ráadásul egy nős lelkésztől. Cecilie hű barátját, Alexander Paladint is katasztrófa fenyegeti. A híresztelések szerint súlyos, megbocsáthatatlan bűnt követett el, amelynek büntetése halál Margit Sandemo Jéghegyek Népe című könyvsorozatával Norvégiában, Svédországban, Dániában, Izlandon és Lengyelországban vezeti a bestseller-listákat. Az írónő összesen 100 könyv alkotója.

GONOSZ TENGEL régesrégen, több száz éve kiment a pusztába, hogy eladja lelkét a Sátánnak. Ő lett a Jéghegyek Népének ősapja. Az ördög földi hatalmat ígért neki és utódainak, ha ennek fejében minden nemzedékből legalább egyetlen leszármazottja a Gonosz szolgálatába áll és gaztetteket követ el. Varázserejükről és sárgás fényben égő ragadozó-szemükről lehet felismerni őket. Egyiküket olyan természetfeletti hatalommal ruházza fel a Sátán, amilyet addig nem látott a világ és azután sem fog látni. A nemzetségen addig ül az átok, amíg valaki meg nem találja Gonosz Tengel üstjét, s benne azt a varázsfőzetet, amellyel megidézte a Sötétség Fejedelmét. Így szól az ősi legenda. Senki sem tudja, igaz-e. Valamikor a 16. század során született a Jéghegyek Népének egy átokverte tagja, aki megpróbálta jóra fordítani a rosszat, és ezért Jó Tengelnek nevezték az emberei. Ez a történet az ő családjáról, legkivált családjának nőtagjairól szól.

1. fejezet 1625 TELÉN Cecilie Meiden az előfedélzeten állva ügyelte, hogyan siklik be a hajó a koppenhágai kikötőbe, a rossz időjárás miatt jókora késéssel. A februári estén sötétség borult a városra és a kikötőre. A csípős hideg arra kényszerítette a lányt, hogy vastag kesztyűjét lehúzva, időről időre leheletével melengesse ujjait. Semmi kedve nem volt visszahúzódni a hajó kátránybűzös belsejébe, így inkább a fedélzeten tartózkodott még akkor is, ha szétvetett lábbal kellett egyensúlyoznia, amikor a hajó ide-oda imbolygott a hullámok hátán. Ennek ellenére remek érzés volt, amint folyton az arcába csapott a friss tengeri levegő. Aki a hajó orrában állt, úgy képzelhette, övé az egész világ. Cecilie keserű szájízzel idézte emlékezetébe az elmúlt hónapok eseményeit. Hogyan ronthatta el ennyire a saját életét? De vajon egyedül csak ő tehetett róla? Alexander Paladint többé látni sem bírom gondolta, most már legalább századik alkalommal. Képtelen vagyok úgy a szemébe nézni, hogy ne kiáltsam az arcába, tudom, milyen titkos vágy emészti. Korábban nem is sejtette, mekkora fájdalmat okoz neki a szörnyű igazság. Mindeddig magának sem adott számot arról, mit is jelent számára Alexander. Jól emlékezett első találkozásukra. Épp hogy megérkezett a távoli, dán királyi udvarba, amikor elérte a kolera pusztításáról tudósító levél. A hirtelen rászakadt gyászhír miatt végtelenül szomorúnak érezte magát, nem is szólva az ellenséges környezet keltette félelemről és bizonytalanságról. Ekkor Alexander Paladin tévedésből benyitott

a szobájába, és rövid beszélgetésük során visszaadta az életkedvét. Azon nyomban megkedvelte a férfit. Alexander azóta támogatta őt, ahogy mondani szokta, a kis norvég lányt a királyi udvar ármánytól és gyanakvástól mérgezett világában. Ceciliét mindig mélységes öröm fogta el, ha a délceg testőrtiszt társaságát élvezhette. Alexander a király bizalmasa volt, és feltűnően elegáns, erős, tekintélyt parancsoló férfi. Sötét haja, nemes vonásai, fájdalmas mosolya Jaj, mennyire rabul ejtette az a mosoly! Alexander Paladin mindig olyan zárkózottan, olyan tartózkodón viselkedett. Éreztette, hogy kedveli őt, de tovább nem ment Olyan férfi, akiben megbízhat jóbarát, aki gondoskodott róla. De hát miért érzett olyan szörnyű fájdalmat, amikor megismerte a titkát? Ő, aki a Jéghegyek Népének és a széles látókörű Meiden családnak a leszármazottja, ne lehetne elég nagylelkű és megértő a szerencsétlen Alexanderrel szemben? Miért rázta meg annyira unokafivére, az ifjú Tarjei szájából hallott igazság? A nagy tudású fiatalember szokatlanul mélyen látott bele más emberek lelkébe, és végül felvilágosította arról, milyen titok lappang a háttérben. Mindez akkor történt, amikor Norvégiában meglátogatta a családját. És ő, ő hogyan reagált? Az igazság hallatán elszörnyedt és mély szomorúság fogta el. Ez természetes is. De muszáj volt-e Martin, a fiatal pap karjai közé vetnie magát? Csakis azért, mert az ugyanolyan szomorúan mosolygott rá, mint Alexander, és sokban emlékeztetett a katonatisztre? Cecilie életében soha semmit nem bánt meg annyira, mint azt a Martinnal történt rövid, heves találkozást. Mi-

lyen nyomorúságos is volt az egész! Két egyformán magányos és csalódott, szerelemre vagy nyersen szólva: párzásra kiéhezett ember kis időre egymásra talált. Megesett nő lett belőle. Ha valaha mégis férjhez menne, a jövendőbelije szemébe kellene néznie. Kénytelen lenne megvallani neki, hogy már nem szűz. Vajon mit szólna ehhez az illető? Azon nyomban hátat fordítana neki? A hajó közben befutott a kikötőbe. Noha az udvarban tudtak az érkezeséről, senki sem jött ki elé a rakpartra. Pedig ha jócskán megkésve ért is be a hajó, a királyi palotából könnyen észre lehetett venni az árbocok csúcsát. Kénytelen volt egymaga nekivágni a kivilágítatlan sikátorokon át vezető útnak, amelyen a sötétség oltalmát kihasználva válogatott csőcselék leselkedett. Balszerencséjére nem akadt olyan utas, akihez csatlakozva megtehette volna a palotához vezető nem túl nagy távolságot. Cecilie jól megmarkolta utazóládáját, mély lélegzetet vett, mintha ezzel merítene bátorságot, és partra szállt. Kelletlenül hagyta el a fáklyafényben úszó rakparton nyüzsgő embertömeget, és máris néptelen vidékre jutott. Elfogta a rémület. A Jéghegyek Népéből származó Sol, akire külsőre olyannyira hasonlítón, kihívásként fogta volna fel az egész éjszakai sétát. Sol valószínűleg boldog lett volna, ha megtámadják, csak hogy gyakorolhassa valakin különleges képességeit. Cecilie azonban nem rendelkezett a Jéghegyek Népének varázserejével, még ha közülük is származott. Egyes-egyedül saját csekély erejére számíthatott Időközben megtanulta az illemtudó viselkedés szabályait. Az udvarnál mindig maga volt a tökéletes úri-

hölgy. Csupán odahaza, gyengéden szerető családja körében engedett fel a méltósága. Hogyan vethette magát a pap karjai közé Cecilie úgy horgasztotta le fejét, akár a rémült iskolás gyerek a tanító előtt. Borzalmasan szégyenkezett amiatt, ami a temető melletti fészerben történt. Egyetlen vigaszául az szolgált, hogy Martinius tiszteletes úr lépett fel kezdeményezően. Sohasem esik meg az a dolog, ha a lelkész nem fogja meg és nem sugdos a fülébe mindenfélét magányról és vágyakozásról. Mindez azonban gyenge vigasznak bizonyult. Engedékeny volt, sajnos túlságosan is! Cecilie könnyen maga mögött hagyta az út első szakaszát. Csupán néhány utcalány kiáltotta utána gyűlölködő hangon, hogy takarodjék el a körzetükből. A bajok akkor kezdődtek, amikor a királyi palota előtti utolsó szakaszhoz ért. Abban a keresztutcában, amelyen át kellett haladnia, olyan tömeg zajongott, amely csupán az éj leple alatt mutatkozott a szabadban; csavargók, részegek, ringyók és útonállók. Az utca közepén szalmából és mindenféle hulladékból rakott máglya körül melegedve szidták a világ nyomorúságát. Cecilie vonakodott ugyan, mégis kénytelen volt áthaladni az utcakereszteződésen. Torkában dobogott a szíve, ahogyan megpróbálta a lehető legkevésbé feltűnően a lábát szaporázva háta mögött hagyni az egész csőcseléket. Messze az utca végén, a palota előtti nyitott téren egészen másféle emberek tüzeinek fényei derengtek. A rémült lány számára az őrtüzeknél melegedő katonák egy teljesen más világ távoli hírnökeinek tűntek. Cecilie most már nem járt túl messzire a tértől, ő azonban úgy érezte, végtelen hosszú, veszélyekkel és

félelemmel teli utat kell még megtennie. Már csaknem elérte az utca torkolatát anélkül, hogy észrevették volna. Éppen akkor, amikor megkönnyebbülten fel akart lélegezni, mézesmázosan hízelgő hangot hallott a háta mögött, és egész testében megkövült a rémülettől. Ki látott már ilyet? szólt a hang. Cecilie érezte, amint valaki megragadja a kabátját. Gyorsan hátrafordult, és egy szemtelenül vigyorgó arc közepén tátongó fogatlan szájjal találta szemben magát. Azonnal felismerte, hogy most semmit sem segít, ha megjátssza az előkelően magabiztos ifjú nemes hölgyet. Itt az a szabály érvényesült, hogy szégyen a futás, de hasznos. Kitépte a kabátját a csavargó mancsából és futásnak eredt. A fogatlant két másik férfi követte. Az erényét nyugodtan megtarthatja a nagyságos kisasszony, mi csak a ládáját akarjuk gúnyolódott az egyik útonálló. Cecilie nem sietett az éjszakai rablók orrára kötni, hogy az erénye úgyis odavan, inkább minden erejét öszszeszedve a fából készült utazóládával oldalba vágta egyiküket. A csavargó megtántorodott és elvágódott a mocskos kockaköveken. Kerten azonban meg mindig ott voltak. Cecilie futásnak eredt, olyan gyorsan szaladt, amennyire csak hosszú szoknyái engedték. Az útonállók abban a pillanatban ragadták meg, amikor elérte a királyi palota előtti teret. Cecilie látta, hogy az őrtüzek által megvilágított téren lovaskatonák járnak fel-alá. Az egyik gazfickó befogta a lány száját és megpróbálta visszahúzni a sötét utcába, miközben a másik az útiládát akarta kicsavarni a kezéből. Ceciliének sikerült egy pillanatra kiszabadítania ma-

gát a rablók markából. Felsikoltott, de az egyik akasztófavirág ismét befogta a száját. Szerencséjére néhány lovaskatona meghallotta rövid, félig elfojtott sikolyát és azonnal rájött, mi történik. Odavágtattak, mire az útonállók csapot-papot otthagyva elmenekültek a girbegurba utcák menedéket adó sötétjébe. Minden rendben van, kisasszony? kérdezte egy szakállas tiszt. Igen. Végtelenül köszönöm a segítségüket motyogta kifulladva Cecilie, aki alig tudott megállni a lábán. Hirtelen újabb lovas bukkant fel mellette. De hiszen ez Cecilie! kiáltotta egy jól ismert hang. Drága gyermek! A lány felnézett. A tűz fel-fellobbanó fényében meglátta a lovon ülő Alexander alakját. Ebben a pillanatban kizárólag végtelen örömet érzett a férfi láttán. Megfeledkezett a kapitány szörnyű titkáról, csupán kedves barátot látott benne, aki most csillogó mellvértet, fekete lovassági köpenyt, széles karimájú tollas kalapot és hosszú csizmát viselve oly tekintélyt parancsolóan magasodott föléje a nyeregben. Alexander! mosolyodott el a lány. A férfi lehajolt a nyeregből és megragadta Cecilie kinyújtott kezét. Most jöttél meg Norvégiából? Igen. Késett a hajó, és senki nem várt a kikötőben. Alexander a szája szögletében morgott valamit a gondatlan udvaroncokról. Nem tudtam az érkezésedről mondta. Ezenkívül szemlére készülünk tette hozzá. Alexander várakozó bajtársai felé fordult és egy másik tisztnek adta át a parancsnokságot.

A palotába kell kísérnem Meiden kisasszonyt közölte. Ezzel leszállt a nyeregből és egy katonára bízta a lovát. Milyen jó, hogy újra láthatlak, Cecilie mondta barátságosan, miközben a palota kapuja felé tartottak. Távollétedben üres volt Koppenhága. Hogy érezted magad Norvégiában? Ó, Alexander, annyira jó volt egy időre hazatérni! A lány lelkes szavakkal ecsetelni kezdte, milyen is az élet a graastensholmi kastélyban. Alexander Paladin átkarolta a vállát. Úgy örülök, hogy ilyen boldognak látlak, kedves barátném mosolygott rá. Ceciliének csak ebben a pillanatban jutott eszébe a tiszt borzalmas titka. Feltűnően férfias megjelenése ellenére nem őrá, a nőre vágyott, hanem egészen másra. Öntudatlanul elhúzta a karját, Alexander pedig gyorsan elengedte. Némán haladtak el az őrség mellett a palota jobb szárnya felé. Amikor a lány ajtaja elé értek, a férfi hirtelen megállt és csendesen így szólt: Megértettem, hogy mindent tudsz. Cecilie bólintott. A folyosón lógó lámpák gyengén bár, de mégis megvilágították Alexander arcát. A tiszt szeméből végtelen szomorúság áradt. Ki mondta el? Tarjei, az unokafivérem, Ő az a nagy tudós, akiről meséltem már neked. Vagy úgy. És hogyan fogadtad a hírt? Cecilie ügy érezte, szörnyű nehéz erről a dologról beszélni. A legszívesebben berohant volna a szobájába és magára csukta volna az ajtót, de tudta, hogy a szerencsét-

len Alexander mégsem érdemel ilyen bánásmódot. Először egy kukkot sem értettem belőle. Úgy értem, abból, ami a helyzetedre vonatkozott. Ilyesmiről még sohasem hallottam. Semmit sem fogtam fel, valóban semmit. Azután úgy éreztem, forog velem a világ Elhallgatott. És aztán? kérdezte halkan, de határozottan a tiszt. Végtelenül szomorúnak éreztem magam suttogta Cecilie. Alexander jó ideig némán állt mellette, ő pedig a padlóra meredt, miközben úgy érezte, nyomban megszakad a szíve. Az előbb azonban, amikor véletlenül találkoztunk törte meg végre a csendet a férfi, olyan boldognak tűntél. Vagy talán tévedek? Örültél, amikor megpillantottál. Valóban boldog voltam. Mindenről megfeledkeztem. És most mit szólsz hozzám? Ezt meg hogy értsem? Nagyon szeretném, ha jó barátok maradnánk, Cecilie. A lánynak kavargott a feje. El tud vajon viselni egy efféle barátságot? Elég erős ahhoz, hogy leplezni tudja undorát? Nem fogja-e megalázottnak erezni magát ez a szerencsétlen, ha észreveszi, micsoda néma szemrehányás és megvetés árad feléje bűnös szenvedélye miatt? Hirtelen eszébe jutott az a kínos élmény Martinius tiszteletessel, és rögtön elfogta a szégyenérzet. Ő vajon mire lehet olyan büszke? Biztosíthatlak a barátságomról, Alexander mondta remegő hangon. Köszönöm, Cecilie.

A lány bizonytalanul elmosolyodott és a kilincs után nyúlt. A férfi azonnal megértette a szándékát, és búcsúzóul kezet csókolt neki. Mikor utazol el Koppenhágából? kérdezte távoztában Alexander. Úgy érted, hogy Dalumba, a királyi gyermekek után? Inkább Frederiksborgba, mert ott vonnak látogatóban. Valóban? Nem is tudom. Holnap meg kell kérdeznem. Feltétlenül érdeklődd meg! Szeretném, ha megmondanád. Jó éjszakát, drága barátném! Cecilie némán meredt utána, miközben délceg alakja eltűnt a hosszú folyosó félhomályában. Alexander mindig úgy viselkedett vele, akár egy Grál-lovag, Bárcsak ne árnyékolta volna be a gáncstalan lovag képét rút, bűnös, érthetetlen szenvedélye! Ceciliének még ott a nyitott ajtóban eszébe jutott, hogy elfelejtette megkérdezni tőle, miféle seregszemlére is készülődtek odalent a téren a katonák. MÁR MÁSNAP értesült a palotában keringő szóbeszédről. Alexander helyzete rendkívül bizonytalanná vált az udvarban. Csupán kimagasló katonatiszti erényeinek és a király kegyének köszönhette, hogy egyelőre megmenekült a legszörnyűbb megaláztatásoktól. Valamiféle per készülődött, de hogy pontosan miről van szó, azt nem tudta meg. Cecilie komolyan aggódott a boldogtalan Alexander miatt, mert mindennek ellenére mélyen együttérzett vele.

Alig néhány napja volt Koppenhágában, amikor felfedezte, milyen szörnyű helyzetbe került. Martinnal folytatott rövid és meggondolatlan kalandja ugyanis következményekkel járt. Cecilie úgy érezte, ez fiatal életének legborzalmasabb napja. Először kővé dermedt a rémülettől, de utána mégis áltatni kezdte a magát. Ugyanúgy viselkedett, mint bármelyik fiatal nő, aki meggondolatlan kalandba keveredett. Az egyik pillanatban olyan erővel kulcsolta össze a kezét, hogy csaknem felkiáltott fajdalmában, a következőben pedig lázasan próbálta elhitetni magával, hogy még nincs semmi baj, legfeljebb néhány hét múlva derülhet fény a helyzetre. Utána dühroham fogta el. Megátkozta és mindennek elmondta az ifjú papot, míg rá nem jött, hogy ót magát ugyanakkora felelősség terheli a történtekért, hiszen nem tanúsított ellenállást. Most azonban már nem lehetett visszacsinálni a történetet Valójában csupán két hét telt el azóta, hogy a temető melletti fészerben Martinnal találkozott. Egy pillanatra feltámadt benne a remény, hogy talán mégsem bizonyosság, amitől retteg. Ceciliének azonban volt annyi józan esze, hogy csakhamar belássa, mennyire súlyos a helyzete. Abban a pár napban, amelyet még a fővárosban töltött, gyöngyökkel kellett volna kihímeznie a király és Kirsten Munk leányának, Anna Catherinének egyik szoknyáját, de nem túl sok gyöngyszemet varrt fel. Zavaros homályba borult a minta, miközben lelki szemei előtt rémítő képek bukkantak fel. Születendő gyermekével

együtt gyalázat és kitaszíttatás lesz a sorsa Cecilie felnyögött és megpróbált a hímzéssel foglalatoskodni. Három nap múlva lovaskocsin Frederiksborgba utazik. Addig valamiféle megoldást kell találnia kínos helyzetére, mert ha egyszer felfedezik, milyen állapotban van, valóban nem számíthat kegyelemre. A legjobb esetben csupán kidobják a királyi udvarból, de ha nincs szerencséje, még pellengérre is állíthatják. Utána pedig bukott nőként egész életére szóló megbélyegzés jut osztályrészéül. Ezen a reggelen ébredt a szörnyű bizonyságra. Gyengének és betegnek érezte magát. Aminek már egy héttel azelőtt be kellett volna következnie, nem történt meg. Pedig korábban milyen pontosan jött! Egész nap lázasan cikáztak fejében a gondolatok. A legvadabb terveket ötölte ki, de azon nyomban el is vetette őket. Noha ismert módszereket a magzat elhajtására agyondolgozni vagy félholtra táncolni magát, súlyos terheket emelgetni, elmenni a javasasszonyhoz, különféle főzeteket inni, nem úgy nevelték, hogy kioltson egy életet. Estére döntött, de ez sem töltötte el megnyugvással Bárcsak több ideje lenne és ne kellene ennyire sietnie! Most azonban egyetlen napot sem vesztegethet! Noha reszketett a félelemtől, összeszorította a fogát és felkereste Alexander Paladin házát. A kegyelmes úr nincs idehaza fogadta a hűséges inas. A palota lovagtermébe hívták. Cecilie csaknem teljesen összeomlott a hír hallatára. Értem. Mikor jön haza? nyögte ki nagy nehezen.

Nem tudom, méltóságos bárónő. Az őrgróf úrnak mostanában rengeteg dolga akad. Őfelsége háborúra készülődik a pápisták ellen, és nagy sereget gyűjt. Ceciliét e pillanatban kevéssé érdekelte, kivel hadakozik az ország. A katonafogdosók norvégiai üzelmeiről és két unokafivérének sorsáról fogalma sem volt, hiszen már előbb elhagyta Graastensholmot. A szerencsétlen lányt csupán a vészesen fogyatkozó idő foglalkoztatta. Bármennyire is viszolygott az őrgróffal való személyes találkozástól, most mindent megadott volna, ha beszélhet vele. Most mit csináljak? suttogta hamuszürkére vált ajkakkal. Sürgősen beszélnem kell vele! Nem sürgősen, azonnal! Ha bejönne a méltóságos kisasszony, elküldhetnék egy legényt a kegyelmes úr után mondta vonakodva az inas. Ceciliének eszébe jutott a pellengér, ami igazán nem kecsegtetett túl sok jóval. Nagyon köszönöm. Követte az inast az előcsarnokba, ahol hirtelen megfogta a karját és bizalmasan azt kérdezte tőle: Mondja csak ijesztő híreket hallottam. Igaz, hogy nagy veszély leselkedik az őrgróf úrra? Az inas arcán rémület tükröződött. Tudta azonban, mennyire szoros barátság fűzi Alexanderhez a lányt, és látta, milyen aggodalom árad a szeméből. Bizony nagy veszély, méltóságos bárónő. A helyzet véresen komolyra fordult. Már csak néhány nap van hátra, azután mindennek vége. Cecilie bólintott. A perre gondol?

Arra. Cecilie némán tette meg az elegáns szalonba vezető utat. Az inas hellyel kínálta, aztán szó nélkül távozott. Noha az inas szavai megkönnyítették a fiatal nő dolgát, egyáltalán nem érezte úgy, hogy máris elérte volna célját. Jó ideig kellett várakoznia, ami nem hatott rá valami megnyugtatóan. Erezte, mennyire izzad a keze. Idegességében a szalon berendezésének legapróbb részletét is igyekezett emlékezetébe vésni, miközben nyugtalanul fel-alá járt a helyiségben. A szalon berendezése gyönyörű bútordarabokból állott. Alexander nyilván örökölhette a díszes reneszánsz székeket, a rengeteg drága könyvet, sőt még azt a világtérképet is, amelyen Cecilie nemigen igazodott ki. Bizonyára nagyon gazdag lehetett, most azonban egész vagyona sem segíthetett rajta Végre Alexander sietős léptei közeledtek az előcsarnok felől. Cecilie, aki éppen a családi arcképeket szemlélte, izgalmában csaknem sóbálvánnyá meredt. Érezte, ahogyan arcába tódul a vére. Görcsösen összekulcsolta a kezét és tágra nyílt, rémült szemmel bámult az ajtó felé. Most az a legfontosabb, hogy jól válogassa meg a szavait! Alexander amilyen gyorsan jött a szalonig, olyan lendülettel nyitott ajtót. Meglehetősen mogorvának tűnt. Mit jelentsen ez, Cecilie? A fiú azt mondta, nagyon sürgős, én pedig fontos tanácskozásról jöttem el a kedvedért. A nő ijedtében teljesen megmerevedett. Vissza kell menned? Igen, méghozzá minél hamarabb. Rám tudsz szánni egy félórát?

Ha lehet, inkább fogd még rövidebbre, amit el akarsz mondani. Az államtanácsban nem voltak valami jókedvűek, amikor faképnél hagytam őket. Bocsáss meg, kérlek suttogta lesütött szemmel Cecilie. Rövidre fogom a mondanivalómat, de nem olyan dologról van szó, amit kutyafuttában el lehetne intézni. Bárcsak több napom lenne rá! Ülj le végre! mondta barátságosabb hangon a férfi, miközben letelepedett az egyik karosszékbe. Látom, nagy bajban vagy. Miről van szó? Milyen vonzó látványt nyújtott ebben a pillanatban, mennyire előkelő jelenség sötét hajával, tiszta tekintetével, nemes vonásaival! Mindennek azonban most semmiféle jelentősége sem volt. Noha Cecilie előzőleg gondosan kigondolta, hogyan hozakodik elő a mondanivalójával, egyetlen szó sem jutott eszébe. Alexander Ha most javasolok neked valamit, nehogy azt hidd, hogy ártani akarok neked vagy meg akarlak sérteni. A férfi összehúzta a szemöldökét. Szó sincs zsarolásról dadogta a nő. Tudom, hogy bajban vagy, de ne felejtsd el, hogy én melletted állok! Alexander egyetlen szót sem szólt, csupán várakozó arckifejezéssel nézett rá. Cecilie azonban megérezte, milyen űr támadt közöttük előbbi sete-suta megnyilatkozása után. Mély lélegzetet vett és a lényegre tért. A segítségedet kérem. Nagy szükségem van rá, mert kétségbeejtő helyzetben vagyok. Alexander kedvetlennek tűnt. Pénzt kérsz? kérdezte.

Dehogy! Azt hiszem, viszonzásképpen én is tudok neked segíteni. Nem sikerült! gondolta lehangolva, amikor látta, mennyire elkedvetlenedett utolsó szavainak hallatán a férfi. Cecilie összekulcsolta a kezét és mélyen felsóhajtott. Tudom, milyen súlyos helyzetben vagy. Nem ismerem a részleteket, de Rájött, hogy előző szavait ismétli. Mindezt elmondta már. Folytasd mondta hűvösen az őrgróf. Szükséged van a segítségemre. Mire gondolsz? Cecilie nagyot nyelt. Ki kell végre mondanom. Amikor karácsonykor otthon voltam, borzalmas ostobaságot követtem el. Olyasmit, amire semmiféle mentség sincs. Ma reggel rájöttem, hogy gyermeket várok. Alexander döbbenetében levegő után kapkodott. Nemrég történt folytatta Cecilie. Alig két hete. Azt is tudom, hogy a gyengeséged miatt kockáztatod az udvartól való elbocsátásodat, talán még a fejed is veszélyben forog. Történt egy és más a távollétemben, ugye? Igen felelte némi vonakodás után Alexander, és székéből felállva hátat fordított a fiatat nőnek, mintha nem bírná elviselni a tekintetét. Talán még emlékszel a fiatal Hansra? Hogyne. Hans elhagyott egy másik férfi miatt. Milyen furcsán is hangzott, amit mondott! Akárcsak a normális emberek szerelmi bánata. Tetten érték őket folytatta Alexander. Hans új

barátja kiadta a nevemet. Azt állítja, hogy Hans mesélt rólam. Cecilie megértette, milyen fájdalom nyomasztja a szerencsétlen őrgrófot. És mi van Hansszal? Annyi tisztesség maradt benne, hogy letagadjon. Én pedig eléggé hálás vagyok neki, amiért mindeddig így vallott. De senki nem hisz neki. Szörnyű helyzetben vagyok, Cecilie. Alexander ismét a nő felé fordult és visszaült a karosszékbe. Most, hogy elmondta, ami leginkább nyomasztotta, ismét a fiatal nő szemébe mert tekinteni. Az ügyet néhány nap múlva tárgyalják, nekem pedig meg kell jelennem a törvényszék előtt, ahol a Bibliára kell megesküdnöm. Én azonban hivő ember vagyok, nem teszek hamis esküt Még a király sem menthet meg? Ő hisz nekem egyelőre. Ha megtudja, hogy hazudtam neki, végem van. Cecilie bólintott, mert nem talált szavakat. Most értette meg, miféle gyalázat, megaláztatás várhat egy Alexanderhez hasonlóan magas állású emberre. Az a veszély fenyegeti, hogy nyilvánosan megkorbácsolják Ki volt az illető? kérdezte csendesen Alexander. A lányt meglepte, hogy máris az ő bajára terelődött a szó. Egy pillanatra megfeledkezett arról, ami nyomasztja. Alexander felvillanó érdeklődése azonban jól esett neki. Szégyenében és önmaga miatt érzett undorában elfordította a fejét. Családunk egyik jó barátja telelte. Egy lelkész, aki nagyon boldogtalan házasságban él és emberi meleg-

ségre vágyik. Az egész dolog egyébként nagyon gyorsan esett meg. Mennyire felesleges is volt! Miért tetted, Cecilie? Bárcsak tudnám! Abban a pillanatban nagyon szükségesnek találtam. Alexander hűvös mosolya ellenére láthatólag mulatott ezen a válaszon. Igencsak sajátosan fejezed ki magad, de tudom, mire célzol. Az ilyesmit néha nagyon szükségesnek érzi az ember. Alexander sokáig behatóan nézett a nőre. Bizonyára megérted, többet kell tudnom arról, milyen is az a férfi. Értelmes? Hogyne! Finom és nemeslelkű. Lehetetlen helyzetben volt, a felesége ugyanis minden házastársi jogát megtagadta tőle. Őneki semmiért sem tehetek szemrehányást Nagyon különbözik tőlem? Dehogy, dehogy. Éppen ellenkezőleg felelte buzgón Cecilie. Bizonyos szempontból azért igen mondta elvörösödve. Értem már, mit terveltél ki szólalt meg Alexander. De biztos vagy benne, hogy felkészültél rá? Különben nem jöttem volna ide. Hidd el, nem volt könnyű döntés! Elhiszem, És mindezt ma reggel ötölted ki? Biztosan megérted, hogy a tervemben az idő lényeges tényező. Természetesen értem. De egyvalami azért aggaszt. Mi lenne az? Hogyan engedhettél éppen neki? Miért éppen ez aggaszt? Nem látod be? Gondolkodj el rajta, Cecilie!

Alexander megérthette, miért engedett Martinnak. Amiért emlékeztet őrá! A fiatal nő kihúzta magát. Beismerem, hogy volt egy idő, amikor visszafogott magatartásod összezavart és elszomorított. Azonban minden veled kapcsolatos érzésem és reményem nagyon gyorsan elszállt, amikor Tarjei elmesélte, milyen hajlamok rabja vagy. Ennek ellenére odaadtad magadat egy olyan férfinak, aki legalább külsőre emlékeztet ram? Nevezzük az utolsó lángocska fellobbanásának, ami azzal az ostoba cselekedettel ki is hunyt. Egészséges, erős és edzett vagyok, Alexander. Soha nem lennék a terhedre, mindketten élhetnénk a magunk életét. Ez nem igazságos veled szemben. Fiatal nő vagy, és Cecilie megelégelte Alexander nyilvánvaló ellenállását. Szégyenében elvörösödött és felállt Bocsáss meg nekem motyogta. Felejtsd el tapintatlan viselkedésemet! Az ajtó felé sietett, de a férfi gyorsabb volt nála. Vasmarokkal ragadta meg a kezét, miközben égő szemmel meredt rá. Az ég szerelmére, Cecilie, nehogy azt gondold rólam, hogy meg akartalak alázni! Téged, aki olyan kedves vagy nekem. A magam részéről tárt karokkal mondok igent az ajánlatodra. Vagy nem érted, hogy te vagy a fuldokló utolsó szalmaszála? Szavaid örömmel és reménynyel töltöttek el ebben a végzetes órában. Csak arra gondoltam, kicsikém, hogy nem tudod, mibe bocsátkozol. Mi más választásom lehetne? Igaz. Meg kell bocsátanod a vonakodásomat, rette-

netesen sértő lehetett rád nézve. Megkíméllek attól, hogy a segítségemért kelljen könyörögnöd. Nekem kell kimondanom azt, amit még nem ejtettél ki a szádon. Tudhatod, hogy a barátod vagyok, de sohasem leszek szerelmes beléd. A házasságunk nem fog beteljesedni. Tudom. Megleszek nélküle. Alexander elgondolkodva nézett a fiatal nőre. Valóban? Nagy áldozat, talán nagyobb, mint gondolnád. Tizennégy nappal ezelőtt jócskán megundorodtam a testi szerelemtől. Ez a viszolygás még jó néhány évig el fog tartani Alexander bólintott Ceciliére nézett, de úgy tűnt, mintha gondolatban messze járna. Cecilie némán húzta fel a kesztyűjét. Közben arra gondolt, mi várna rá, ha Alexander nem könyörült volna meg rajta. Természetesen hazautazhatna, amivel szégyent hozna szerető szülei fejére. Mindenki a járásbíró bukott lányáról beszélne A szülei bizonyára megbocsátanának neki és gyermekestül befogadnák, akárcsak hajdan Solt és a kis Sunnivát. De elbír-e a család hírneve még egy ilyen botrányt? Charlotte nagymama egykor ugyancsak fattyúnak adott életet, aki történetesen a saját apám gondolta kétségbeesetten. Azután az a szerencsétlen, átokverte Sol következett a boldogtalan Sunnivával, most pedig rajtam volna a sor. Még ha családi hagyomány is a törvénytelen gyermek, nem akarta felvilágosodott, nagylelkű szüleit még egy ilyen skandalummal megterhelni. Ennél is szörnyűbb dolog volna visszatérni a graastensholmi egyházközségbe, amelynek élén a nős Martinius tiszteletes áll. Cecilie soha többé nem akarta

látni a jobb sorsra érdemes ifjú papot. Igaz, derék és barátságos ember, nemes gondolkodású. Ám közösen elkövetett bűnük örökre elválasztotta őket egymástól. Nem is kötötte össze kettejüket más, csak a magány. Sőt, ha Martin házasságtörése kiderülne, akár mindketten a fejüket kockáztatnák. Gondolataiból Alexander hangja riasztotta fel. Mielőtt elfelejteném: hogyan szándékozod elrendezni közös életünket? Úgy értsem, teljesen gyakorlati szempontból? Igen. Ezt is végiggondoltam válaszolta gyorsan Cecilie. Ha megvalósítható, külön hálószobában kellene aludnunk. Egymás mellett, nehogy bárki is gyanút fogjon, de mindegyikünk hálószobája saját felségterületünk volna. Mindebben nem találsz semmi kivetnivalót, ugye? Egyáltalán nem mondta a férfi. Egyeden dologra azért mégis megkérnélek. Megértem, hogy nem tudsz a hajlamaidon változtatni. Tekintettel lennél azonban rám annyiban, hogy nem vezeted be a barátaidat a hálószobádba? Ha megoldható, talán egy távolabb fekvő másik szobát használhatnál erre a célra. Cecilie meglepődve tapasztalta, milyen nyíltan mer fogalmazni. De lepleznie kellett undorát, hogy tiszta vizet önthessen a pohárba. Alexander elgondolkodott a nő előbbi szavain. Elfogadható teltételeket támasztasz bólintott végül. Nagyobb diszkrécióra van szükség, mint eddig. Nekem is sokkal óvatosabbnak kell lennem, noha Hans volt az, aki elővigyázatlanul viselkedett. Sohasem törődött azzal, látja-e valaki. A férfi arca újra fájdalmasan eltorzult, ami ismét