2014 június 16. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1945. június 15., esti órák, szürkület. Két küldöttség készülődik a nagy jelentőségű jóvátételi egyezmény aláírására. Szovjet részről Kliment Jefremovics Vorosilov marsall, a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, magyar részről Dálnoki Miklós Béla vezérezredes, az Ideiglenes Nemzeti Kormány elnöke. Véget ért a háború, s a vesztesnek fizetnie kellett: a szovjet fél diktált, a magyar próbálta menteni a menthetőt, nem sok sikerrel. 1. oldal (összes: 5)
A székely lófői származású Miklós Béla láthatóan szorong, de nincs választása. A veszteseknek fizetniük kell. Évezredek óta ez a módi. Pénzben, áruban, lélekben. Vae victis jutott az eszébe a magyar miniszterelnöknek: Jaj a legyőzötteknek. Miközben az ország szétlőve, lebombázva, kirabolva, megalázva tűri felszabadítói megszállását. A győztesekben vagy a győztesekhez dörgölődző, győztessé minősített államokban ezúttal is megvolt az igény, hogy a diadal ünneplése mellett learassák a gazdasági hasznot is. A felelősség kizárólagossá vált, és csak a veszteseket terhelte. Megtalálták a büntetés módját is: az évszázadok folyamán szedtek hadisarcot, hadizsákmányt, foglaltak el területeket, vittek el embereket rabszolgamunkára, és persze a győztesek igyekeztek a legyőzött területeket beilleszteni saját gazdasági, politikai, kulturális rendszerükbe, saját birodalmukba. Magyarországnak bőségesen volt tapasztalata ezen a téren. A törökök janicsárnak hurcolták el az ifjú magyarokat, az oroszok egy kis munkára invitálták a legyőzötteket. A málenkij robot, a hadifogság gyakran szintén a halálig tartott A második világháború utáni hónapokban a gyakorlatban alkalmazták a kollektív felelősség elvét. Ennek jegyében tizenegymillió 611 ezer németet telepítettek ki brutális módon Közép-Európából. A magyarság jelentős részét is szülőföldjének elhagyására kényszerítették: vagy menekültek a terror elől, mint a Délvidéken, Kárpátalján, vagy a kollektív megbélyegzés alapján kitelepítésre, lakosságcserére kényszerítették őket, mint a Felvidéken. (Lásd a Benes-dekrétumokat, a demokratikus hagyományú Csehszlovákia élő örökségét.) A jogfosztás és üldözés mellett az újra trianoni határok közé szorított magyarságnak jóvátételt is kellett fizetnie. 2. oldal (összes: 5)
Beillesztés a birodalomba Már a fegyverszüneti egyezmény tartalmazta a jóvátételt: ennek értelmében Magyarország háromszázmillió amerikai dollár értékben köteles árut szállítani a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának. Érdekesség: ezen országok közül ma már egyik sem létezik. Erőszakkal, ideológiával, fegyverrel összetákolt alakulatok voltak. De a marxizmus, a leninizmus (a kommunizmus), a pánszlávizmus, a csehszlovákizmus stb. vajon végleg a múlté már? Az említett összeget hagyta jóvá a Párizsban 1947. február 10-én aláírt békeszerződés is. Addigra azonban a győztesek már érvényesítették igényeiket. A szerződések rögzítették, hogy a Szovjetuniót kétszázmillió, Jugoszláviát hetvenmillió, Csehszlovákiát pedig harmincmillió dollár értékű jóvátétel illeti meg. A magyar államnak külön tárgyalásokat kellett folytatnia a három szomszédjával, hogy milyen áruban, milyen ütemezéssel fizet. A legnagyobb falatot a Szovjetunió harapta ki a magyar gazdaságból. A jóvátétel a direkt anyagi haszon mellett a magyar gazdaság beillesztését is szolgálta a szovjet birodalmi térbe. A magyar szovjet jóvátételi tárgyalások 1945. május 19-én kezdődtek. A magyar delegációt Pokorny Hermann altábornagy vezette, az oroszt Zorin tábornok. Kemény tárgyalások voltak, de nem egyenlő felek között. A szovjet fél diktált, a magyar fél próbálta menteni a menthetőt. A tárgyalások alatt is folytatódott az ország szisztematikus kirablása. Ezt már a szovjet hadsereg zsákmányszerző alakulatai megkezdték a harcok alatt. Vittek komplett gyárakat, erőműveket, banki trezorok tartalmát, de még bélyeggyűjteményeket, könyvtárakat és filmeket is. A Szövetséges (szovjet) Ellenőrző Bizottság 1945. április végétől rendeltetésszerű értesítéseket (igényeket) küldött a magyar kormánynak acéláruk szállítására. Ilyen körülmények között a magyar delegációnak nagyon nehéz volt a helyzete. Főként mert a háború utáni hónapokban a gazdaság romokban hevert: a német rablások, az orosz pusztítások, az amerikai bombázások soha nem látott kárt okoztak. A politikai és szociális érdekek mentén végrehajtott földreform az élelmiszer-ellátást is veszélyeztette. Sanda számítások A tárgyalásokon a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a szovjetek nem pénzt, hanem főként ipari berendezéseket, készárukat és élelmiszert követeltek. Egy Rákosi Mátyásnak küldött jelentés így ír a tárgyalásokról: Az első csoport tárgyalásai során a legnagyobb súlyt a már működő gyári berendezések, illetve teljes gyárak megmentésére fordította. Ezzel szemben a szovjetek kész gyárakat szereltek le, ezzel gyakorlatilag lehetetlenné téve az áruk előállítását. Ráadásul a szovjet delegáció olyan árukat is igényelt, amelyeket Magyarországon nem gyártottak. Például nagy mennyiségű óra szállítását követelték. A híres davaj csaszi akció ( add az órád ) mégsem volt eredményes. Ehhez viszont Svájcból kellett importálni precíziós rugókat. Ez megdrágította a termelést. De vegyük például a vas- és acéláruk kérdését. Ezen a téren termelésünk 1938-ban négyszázezer tonna volt. A jóvátétel egyetlen évre kétszázötvenezer tonnát tartalmazott. Vagyis hat évre másfél millió tonnát. Mindezt akkor, amikor a magyar termelési kapacitás a háborús károk miatt az 1938-as szint harminc-harmincöt százaléka volt. Így segítette a baráti Szovjetunió a magyar újjáépítést. A tárgyalások sikerrel zárultak: Magyarország vállalta, hogy hat éven át szállítja a gépeket, egyéb ipari termékeket és nyersanyagokat (élelmiszert) a Szovjetuniónak. A szállítások ütemét évekre lebontották. Késedelem esetén havi(!) öt százalék bírságot szabtak ki, vagyis évi hatvan százalékot. (Ezt még az oroszok is túlzottnak ismerték el később.) A jóvátételi szállításokat az 1938-ban érvényes árak alapján kellett teljesíteni, felemelve az ipari berendezések árát tizenöt százalékkal, a többi áruét pedig tíz százalékkal. Elméletben mindez azt jelentette, hogy egy dollár 5,15 pengőnek felelt meg. Egy uncia arany pedig harmincöt dollárt ért. (Persze a pengő már szárnyalt : 1945 nyarán egy pohár sör négyezer-tíz pengőbe, 1946 júniusában negyvenhatmilliárdba került.) Valójában az árakat az 1938-as ár negyven százalékában állapították meg, vagyis a szállítandó árumennyiség az egyezményben meghatározottnak a két és félszerese volt. A Szovjetunióba menő jóvátétel példátlanul megterhelte a magyar gazdaságot. Többféle számítás is létezik. Az óvatos becslés szerint is a legnehezebb 1945 47-es években a nemzeti jövedelmünket lekötő huszonhét százalékról volt szó. Ezen belül a legveszélyesebb az élelmiszer-szállítások mértéke volt, mert ennek eredményeként a minimumra zsugorodott a napi kenyérfejadag (húsz dekagramm), és felrémlett az éhínség veszélye is. Voltak olyan napok 1945 és 1946 telén, amikor csak néhány napra elegendő élelmiszer állt rendelkezésre Budapesten, miközben a vasúti szerelvények tonnaszám vitték a 3. oldal (összes: 5)
Szovjetunióba. A törvénytelen aláírás Más korabeli magyar számítások szerint egy jóvátételi dollárt 5,3-mal kell megszorozni. Ez elviselhetetlen terhet jelentett a szétzilált magyar gazdaságnak. Az 5,3-as szorzó a következő tételekből állt: biztosítási költségek (plusz tíz százalék a magas kockázat miatt); csomagolási költségek (7,5 százalék a túlzott igények miatt); az átvételi rezsi (tizenöt százalék); a szállítási költségek (harminc százalék csak szovjet cégek, szovjet tarifák alapján). A búza szállítása többe került, mint a termék tonnájának ára. (Egy tonna búza ára huszonhat dollár volt, a szállítás pedig a szovjet ajánlat szerint huszonnyolc dollár.) A legnagyobb kárt azonban a veszteséges termelés eredményezte, vagyis hogy olyan termékeket követeltek, amelyeknek termelésére a magyar ipar nem volt felkészülve, így komoly importra és üzemi átállásokra kényszerült (plusz ötven százalék). Mindez akkor sújtotta Magyarországot, amikor az újjáépítés terhe is a nemzetre hárult. Számokban kifejezve: 1945-ben a magyar átlagjövedelem egy-három amerikai dollárnak felelt meg. Jóvátétel nélkül ez hat-nyolc dollár lehetett volna. A jóvátétel a reáljövedelem hatvan nyolcvanöt százalékát vette el. Hogy mégis komoly eredményeket sikerült elérni az a magyarság évezredes, génekbe táplált túlélési ösztönének és képességének tudható be. Táplálta ezt a csodát, hogy az ország lakosainak túlnyomó többsége hitt abban, hogy az ország beilleszkedhet az európai demokráciák családjába: ezt üzenték az 1945. novemberi parlamenti választások. Hogy nem így történt, abban döntő szerepe volt a szovjet megszállóknak és a jóvátételi kötelezettségeknek is, amelyek révén egész magyar gazdasági ágazatok váltak függővé a nagy birodalomtól (1945 46-ban csak az iparban hatvanezer ember dolgozott a jóvátételre). Ezt a helyzetet pecsételte meg a Gerő Ernő által törvénytelenül aláírt magyar szovjet gazdasági egyezmény 1945 augusztusában. Így 1989-ig Magyarország a szovjet gazdasági tér részévé vált. Következményeit a mai napig is viseljük. magyarhirlap.hu - Földesi Margit, Szerencsés Károly Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését! Köszönettel és barátsággal! www.flagmagazin.hu Tweet 4. oldal (összes: 5)
(adsbygoogle = window.adsbygoogle []).push({}); Ajánló 5. oldal (összes: 5)