Társadalmak, nyelvek, kultúrák Veszprém 2011
Társadalmak, nyelvek, kultúrák Szerkesztette Horváth H. Attila Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar 2011 2
A kötet szerzői és szerkesztője Műszaki szerkesztő: Gersi Károly ISBN 978-615-5044-15-1 Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar 2011 3
Tartalom Előszó... 6 Jelentés, jelentés-szkepticizmus András Ferenc: Jelentés-szkepticizmus és metafizikai realizmus... 8 Nagy András: Kortárs drámák a poszt-dramatikus korszakban: az analízis és az értelmezés paradoxonjai... 18 Korbel Péter: A vizualitás örömei és kínjai, avagy az irányított látás korának kialakulása... 25 Értelmiség, magyarság, európaiság Szitár Katalin: Szorongó szellem (Értelmiség, magyarság, európaiság Németh László gondolkodásában)... 34 Garaczi Imre: Duna-európai tejtestvérek - Németh László magyarságtudományi koncepciója a 20. század második harmadában... 42 Történeti képek Géczi János: Az iskoláztatás szertartásainak megjelenítése a hazai szaksajtóban.ikonográfiai változatok. 1950 1990.... 58 Horváth H. Attila: Nevelődés az 1920-30-as években... 67 Pintér Márta Zsuzsanna: Magyar Passió Trianon után... 77 Életfilozófia, ízlés, vallásosság Kamarás István: Vallásosság, életfilozófia, ízlés... 90 Ordasi Zsuzsa: Élet a színházban... 103 Rajki Zoltán: Az újprotestáns vallási közösségekhez tartozók esélyegyenlősége Magyarországon az ezredforduló éveiben a népszámlálás adatai tükrében... 115 4
Olvasatok Ladányi István: Muzealizáció és identitás Dubravka Ugrešić A feltétel nélküli kapituláció múzeuma című regényében... 128 Szabó F. Andrea: Alice Munro utazó hősnői... 144 Huber Bea: Színpadról a lapra. Déryné Naplójának olvasatai a magyar színháztörténetben... 154 Kormányzás, lobbizás Agg Zoltán: Adalékok a megyei önkormányzatok politikai földrajzához 1994-2010. 164 Kaiser Tamás: Szépségverseny a színfalak mögött: lobbizás és érdekérvényesítés Brüsszelben... 174 Nyelv - vizsgálatok Lengyel Zsolt: Szóasszociációs vizsgálatok (10-14, 18-26 évesek; 1000-1000 fő)... 185 Hári Gyula: A szókincs vizsgálatának tanulságai a Veszprém megyei regionális köznyelvi gyűjtés tükrében... 190 Judit Navracsics and Gyula Sáry: Temporal aspects of acceptability judgments in bilingual sentence processing... 202 Némethné Hock Ildikó - Ötvösné Vadnay Marianna: Foreign Language Proficiency As it is Captured in English Language Examinations in Hungary... 227 5
Előszó Ez a kiadvány egy hagyományt teremtő kezdeményezés célba érését igazolja. A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara elmondhatja magáról, hogy 3 évenként olyan konferenciát is rendez, amikor önmagát teszi a megismerés tárgyává, nem úgy, mint szervezeti egységekből álló intézmény, hanem mint kutatókból, kutatócsoportokból szerveződő közösség, amely számba veszi, hogy az adott idő alatt milyen impulzusokat kaptak, és milyen impulzusokat adtak a saját szakterületükön a kar oktatói. Az első rendezvényt 2007 novemberében tartottuk, amelynek előadásait könyvként is megjelentettük. A folytatásra, az újabb kari konferenciára 2010. decemberében került sor, amelyen az MFTK keretében folyó kutatásokat 36 előadás reprezentálta 9 szekcióba rendezve. Felvetődhet a kérdés, hogy miért van szükség egy ilyen konferenciára, amikor az MFTK kutatói is más egyetemekhez hasonlóan rendszeresen részt vesznek szaktudományuk jeles hazai és nemzetközi rendezvényein, és beszámolnak arról, hol tartanak kutatásaikban, milyen eredményeket értek el. A válasz egyszerű. Azért, mert a kar sajátossága, hogy sokféle diszciplína képviselőinek az intézményi kerete, és ahhoz, hogy alkotó közössége is legyen, találkozásokra, szakmai párbeszédekre van szükség, amelyekhez egy bevált forma a kari konferencia. A rendezvények fontos hozadéka a szakmai személyességen keresztül a tudományterületek közötti diskurzus kialakítása, olyan szinergiák előhívása, amelyek a vizsgált/kutatott területek újabb metszeteit körvonalazhatják, tárhatják föl. A kari konferenciák értelmezhetők úgy is, mint a tudásmenedzsment működési területei, amelyek a lokális tudásokat a rendszer egésze számára explicitté teszik, ami segíti, hogy a Kar szervezetként is hatékonyabban tudjon működni. Ez kihat minden területre, úgy a forrásteremtésre, mint az oktatásra és képzésre, és pozitívan hat vissza a kutatócsoportokra és az egyes kutatókra. 6
Fontos megemlíteni, hogy a konferenciával lényegében egy időben jelentek meg a kar könyvsorozata, az Vniversitas Pannonica első darabjai, és félév elteltével már a 11. kötetnél járunk. A sorozatcím jelzi egyfelől a publikált kutatások révén képviselni kívánt universitas eszményt, másfelől pedig a megjelenő munkáknak a regionális, az országos és az európai kulturális hagyományokhoz való kötődését. Utal továbbá az egyetemi tudományosság nyitottságára a folytonosan alakulóban lévő világ iránt, szellemi válaszkészségére annak új és régi jelenségeivel, változásaival és kihívásaival kapcsolatban. Jelen kiadványunk a Veszprémben, 2010. december 3-án megtartott, Társadalmak, nyelvek, kultúrák című konferencián elhangzott referátumokból válogat, és húsz előadás szerkesztett anyagát tartalmazza. A szerkesztése során eltértünk az elhangzás sorrendjétől, s az előző kötethez hasonlóan tematikus elrendezési módot követtünk. Megköszönve a konferencia előadóinak, (a kötet szerzőinek) munkáját, abban a reményben tesszük közzé a Karon folyó kutatások eredményeiből válogató írásokat, hogy kiadványunk számot tarthat az Olvasók érdeklődésére. A szerkesztő Veszprém, 2011. június 30. 7
András Ferenc Jelentés-szkepticizmus és metafizikai realizmus A következő oldalakon a jelentés-szkepticizmus és a metafizikai realizmus összefüggéseit vizsgálom. Alapvető tézisem, hogy a Kripke-Wittgenstein-féle szabályszkepticizmus metafizikai realista elköteleződést foglal magában. Tézisemet a következő lépésekben igyekszem alátámasztani. Először röviden ismertetem a Kripke- Wittgenstein-féle szabály-szkepticizmus lényegét, a szkeptikus paradoxonban megnyilvánuló érv fő elemeit. Ezt követően történeti szálon haladva kiemelem a metafizikai realizmusnak a jelentés-szkepticizmushoz kapcsolódó meghatározó jegyeit. Végül az így vázolt keretbe elhelyezem a szkeptikus érv általam központinak ítélt gondolatát. A szabály-szkepticizmus A nyelvi megértést, ismeretet, jelentést természetes módon kapcsolhatjuk össze a meghatározottság fogalmával: valamilyen meghatározó alap biztosítja a helyes megértést és jelentést. A jelentés-szkeptikus annak a meghatározási alapnak a létét kérdőjelezi meg, amelynek révén minden kétséget kizáróan eldönthető, hogy a nyelvhasználó mit is ért egy adott kifejezés alatt. A jelentés-szkepticizmus a XX. század közepétől, Wittgenstein, Quine, majd Putnam és Kripke munkásságának eredményeképp került a nyelvfilozófusok érdeklődésének a fókuszába. E nevek kapcsán a szkeptikus érvelés három alapvető irányvonala rajzolódott ki: Quine-nak a fordítás meghatározatlanságáról szóló érve (1960); Putnam skolemizáló kételye (1980); Kripke Wittgenstein olvasatából kifejtett szabályszkepticizmusa (1982). A jelentés-szkepticizmus és a metafizikai realizmus összefüggéseinek vizsgálata során mint azt fentebb már jeleztem ez utóbbival foglalkozom. Kripke először matematikai formában fogalmazza meg azt a paradoxont, amelyben a szkepticizmus formát ölt. 1 Ezt a formát később kiterjeszthetőnek és érvényesnek 1 A paradoxonnal és annak davidsoniánus feloldási kísérletével önálló műben foglalkozom: András Ferenc, A kommunikációs tér filozófiája, Budapest, Gondolat, 2010. A paradoxont ennek alapján ismertetem, ld. különösen: 23-28 o. 8
András Ferenc: Jelentés-szkepticizmus és metafizikai realizmus tartja a nyelvi jelentés egészére. 2 Az összeadás műveletét, mint szabályt a pozitív egész számok párjai közt definiálja. Nézzük Kripke példáját: 68 + 57 = 125 Tegyük fel mondja Kripke, hogy odalép hozzám egy fura szerzet, egy szkeptikus, aki az összeadás műveletének metanyelvi jelentését vonja kétségbe. Metanyelvi, vagyis ahol a tárgynyelv alatt jelen esetben a pozitív egész számok értendőek, metanyelvi elem alatt pedig az a művelet, amelyet a számok közt végzünk. A szkeptikus szerint az összeadás alatt valaha igencsak mást értettek, mint manapság. Volt olyan időszak, amikor az összeadás + jele csak az 57-nél kisebb számokra volt érvényes, míg az 57-nél nagyobb számok esetében az eredmény mindig 5 volt. Kripke a szkeptikus által bevezetett összeadás szimbólumaként jelet használ és azt a quus névre kereszteli. Így a meghatározás a következőképp alakul: x y = x + y, ha x, y < 57 x y = 5 minden más esetben Kripke szerint az összeadás új értelmezése logikailag nem lehetetlen. Pontosabban nem a priori lehetetlen, hanem kizárólag az összeadás korábbi példáinak, a művelet megszokott használatának mond ellent. Habár a hipotézis merész, nem tűnik a priori lehetetlennek. 3 Semmi sem zárja ki annak lehetőségét állítja Kripke, hogy a plusz művelet alatt mindig is a quus -t értettem, de valaminek a hatására (például drog vagy elmebaj) egyszerűen félreértelmeztem azt. Nincs olyan tény a birtokunkban, amely felvilágosítást adhatna afelől, hogy az összeadás műveletének melyik jelentése, melyik használata az igazi: a plusz vagy a quus. Márpedig ha ez a helyzet, akkor a műveletnek lehet harmadik, negyedik s így tovább meghatározatlan 2 Kripke a következő művében fejti ki nézeteit: Kripke, Saul, Wittgenstein on Rules and Private Language, An Elementary Exposition, Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press, 1982. Kripke érvéről kiváló összefoglalást és kritikai gyűjteményt állított össze Alexander Miller és Crispin Wright: Alexander Miller and Crispin Wright (editors), Rule-following and Meaning, McGill-Queens University Press, 2002. 3 For although the hypothesis is wild, it does not seem to be a priori impossible. Kripke, Saul, Wittgenstein on Rules and Private Language, An Elementary Exposition, Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press, 1982. 9. 9
András Ferenc: Jelentés-szkepticizmus és metafizikai realizmus számú értelmezése. A szabálykövetés ezek szerint mindenféle racionális alap nélkül történik, Vakon alkalmazom a szabályt. 4 Jól látható, hogy kulcsfontosságú szerepet kap a szkeptikus hipotézisben a tény fogalma. Richard McDonough rámutat, hogy Kripke mindvégig adós marad a tény fogalmának kielégítően pontos meghatározásával. 5 Habár a pontos meghatározás valóban elmarad, a fogalom szerepét illetően nem lehet kétségünk. Egy olyan tény lehetőségének fenntartása, amelyről az adott kommunikáció aktuális résztvevőinek nincs tudomása, ugyanakkor potenciálisan jelentés meghatározó, voltaképpen a metafizikai realizmus kifejeződése. A következőkben ennek a tézisnek filozófiatörténeti hátterét kívánom bemutatni. Arra törekszem, hogy egyértelművé tegyem, a jelentés-szkeptikus érvhez kapcsolódóan milyen értelemben vagyunk jogosultak metafizikai realizmusról beszélni. Történeti kontextus - Platóntól az univerzálé vitáig Szoros összefüggés figyelhető meg a nyelvi absztraktumok és a filozófiai gondolkodás megjelenése között. Az absztraktumok megléte a nyelvi feltétele a filozófiai beszédnek. Az ógörög nyelvben kialakulása során érhető tetten a filozófiai fogalmiság. Az új absztrakciós szint születése a preszókratikusok munkásságával veszi kezdetét, Platón korai korszakának dialógusaiban pedig már központi problémát jelent nyelvi, illetve nyelven túli szerepük tisztázása. Az absztraktumok kifejezése a görög nyelvben a határozott névelő segítségével történik. 6 A határozott névelő mutató névmásból alakult át, tehát olyanból, ami egy valamire utal. A névelőnek főnevesítő hatása van (a magyarban is), általa minden szófaj, sőt egész mondat is főnévi fogalommá válik. 7 Számos későbbi filozófiai probléma forrásának tekinthető az a nyelvi jellegzetesség, hogy a görögben az elvontat és a konkrétat ugyanaz a kifejezési forma jelölheti. Például a ( a fehér ) egyaránt jelölheti a fehér dolgot és a fehérséget, vagyis kérdéses, hogy az ( maga a fehér ) jelentése az igazán fehér dolog vagy a fehérség 4 I apply the rule blindly. Kripke, Saul, Wittgenstein on Rules and Private Language, An Elementary Exposition, Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press, 1982. 17. 5 Ld.: McDonough, Richard, Wittgenstein Refutation of Meaning-Skepticism, Meaning Scepticism, Puhl, Klaus, Berlin, New York, Walter de Gruyter, 1991. 71. 6 Ahogyan a magyar illetve a német nyelvben is, továbbá a francia le, la, az olasz il, lo, la a latin ille, illa, illud -ból származik. Vö: Maywald József, Vayer Lajos, Mészáros Ede, Görög nyelvtan, Budapest, Tankönykiadó, 1977. 35. 7 Pl.: = önismeret. 10
András Ferenc: Jelentés-szkepticizmus és metafizikai realizmus elvontan. 8 Az absztraktumok és az ideák összevetése kapcsán szeretném hangsúlyozni, hogy 1. az idea, hasonlóan az absztraktumhoz, nem vonatkoztatható csupán egyetlen dologra, hanem több dologban megjelenik; 9 2. ugyanakkor az ideák elválasztottan ( ) léteznek minden egyedi dologtól oly módon, hogy mintaképül ( ) szolgálnak a partikuláris dolgok számára, amelyek tökéletességükben megközelítik, s nem pedig megvalósítják az ideájukat. 10 A 2. pontban megfogalmazott állítás tartalmazza azt az implicit jegyet, amely alapján fontos különbség állapítható meg egy idea és egy neki megfelelő általános fogalom között. Az idea mintakép jellege mindenekelőtt azt jelenti, hogy benne maximális, azaz fokozhatatlan módon van jelen az adott mibenlét. Például az ember ideájáról ennek értelmében állítható, hogy kizárja a hozzáadás lehetőségét, tehát elköteleződve az ember ideájának léte mellett ellentmondást foglal magába az az állítás, miszerint van olyan valami, ami az ember ideájánál jobban ember. Ezzel szemben az emberségről, mint általános fogalomról, ez nem állítható, sőt, az emberségről az sem állítható, hogy ember az általános fogalmak nem jellemezhetők önmagukkal. 11 Megfigyelhető egy az ideák és az általános fogalmak közti, modalitásban megnyilvánuló alapvető különbség. Egy általános fogalom alá tartozni abból a szempontból nem szükségszerű, hogy maga az általános fogalom nem zárja ki a változás pl. az illető fogalom pontosítása lehetőségét. Vagyis ellentmondás nélkül elképzelhető, hogy egy partikuláris dolog a fogalom egyik állapota szerint még alá tartozik, az újabb állapot után azonban már nem. Mivel az ideák nem változnak, ezért egy idea alá tartozni vagy szükségszerű, vagy lehetetlen semmiképpen sem kontingens. Jól látható, hogy amennyiben a tudás és az igazság felismerésének a kritériuma ez a szükségszerű jegy, akkor ezt a kritériumot az ideák biztosíthatják, az általános fogalmak viszont nem. A Thalész-tétel bizonyítása például azért rendelkezik a szükségszerűség jegyével, mert nem egy partikuláris körre, egyenesre, illetve 8 Arisztotelész nézeteinek alakulását nagymértékben befolyásolták azok a nyelvi tisztázatlanságok, amelyeket Platón ideaelméletében vélt felfedezni. Vö.: Kneale, William, Kneale, Martha, Platón és a logika filozófiája, A logika fejlődése, Budapest, Gondolat, 1987. 27-32. 9 Szókratész: De ugyanez érvényes az igazságos -ra és igazságtalan -ra, a jó -ra és gonosz -ra és minden más fogalomra. Mindegyik egy, de tettekhez, testekhez, és egymáshoz kapcsolódva láthatóvá válnak és soknak látszanak. Platón, Állam, 476a, Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1988. 218. ford.: Jánosy István. 10 Platón, Állam, 596-597 11 Vö.: Kneale, William, Kneale, Martha, A logika fejlődése, Budapest, Gondolat, 1987. 30. 11
András Ferenc: Jelentés-szkepticizmus és metafizikai realizmus háromszögre vonatkozik, és nem is a háromszög általános fogalmára, hanem az ideálisra, amelynek egyes partikuláris példái az ideális kör, háromszög, egyenes egyegy esetei. 12 A tudás tehát az ideára vonatkozik, ennek megjelenő példáira csak annyiban, amennyiben maga az idea felismerhető bennük. No de milyen a háromszög ideája? Hogyan ismerhető meg? Hogyan kapcsolódik az idea a megvalósuló egyes eseteihez? Jellemző módon a platóni gondolkodásban ez utóbbi három kérdés-típus játszotta a fő szerepet, vagyis nem volt kétséges az idea léte, problémát elsősorban a partikuláris példákhoz fűződő viszony mikéntje jelentett. Csakhogy az ideák léte önmagában is egy problematikus kérdés. Úgy tűnik ugyanis, hogy ez a lét inkonzisztens lét. Maradva a háromszög példájánál: egy partikuláris háromszög nem lehet egyszerre egyenlő szárú és nem egyenlő szárú, ám ha a háromszög ideáját vesszük, amely valamiféleképp az összes lehetséges háromszög foglalata, akkor számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy az ideális háromszög rendelkezni fog azokkal a jegyekkel is, amelyek az ideában szükségképpen egyszerre léteznek, ugyanakkor éppen ezen egyidejű meglét okán egymást szükségképpen kizárják. A középkorban e problémakör első bizonyítható megjelenése Porphyriosz Arisztotelész Logikájához írott bevezetőjében található. 13 Mivel egyrészt Arisztotelész kategória-elméletéhez szükséges tudni, Khryszaorioszom, hogy mi a nem, mi a különbség, mi a faj, mi a sajátosság és mi a járulék, másrészt pedig ezeknek az ismerete hasznos a meghatározások megadásához és általában a felosztásokhoz és a bizonyításokhoz, rövid ismertetést készítve megpróbálom tömören, mintegy bevezetésszerűen előadni a régiek véleményét, mégpedig a mélyebb kérdésektől tartózkodva, az egyszerűbbeket viszont alkalmasan figyelembe véve. Engedelmeddel nem fogok beszélni például arról, hogy vajon függetlenül léteznek-e a nemek és a fajok, vagy egyedül és pusztán az értelemben vannak, továbbá, ha függetlenül léteznek, akkor vajon testek-e vagy testetlenek, és vajon különállóan, vagy 12 Platón, Prótagorasz; de hasonló gondolati eljárással találkozhatunk Menon című dialógusban (84D- 85B), ahol annak a bizonyítása történik, hogy egy négyzet átlójára emelt négyzet területe kétszerese lesz az eredeti négyzet területének. 13 Klima, Gyula, The Origin of the Specifically Medieval Problem of Universals, The Medieval Problem of Universals, Stanford Encyclopedia of Philosophy http://plato.stanford.edu/entries/universals-medieval/ 12
András Ferenc: Jelentés-szkepticizmus és metafizikai realizmus pedig az érzékelhető dolgokban, illetve ezek körül léteznek-e függetlenül mivel ezek igen mély dolgok, és tüzetesebb vizsgálódást kívánnak. 14 Az univerzálék létét illetően három álláspont körvonalazódott: 1. universalia ante rem az univerzálék megelőzik dolgokat, 2. universalia in re az univerzálék a dolgokkal együtt jelennek meg, 3. universalia post rem az univerzálék a dolgok után következnek. A realisták álláspontja szerint az univerzálék a partikuláris dolgoktól elkülönülten és azok előtt léteznek; a konceptualisták az univerzálékra mindenekelőtt mint az emberi elme fogalmaira tekintenek, melyek a dolgokkal való kapcsolat során tárulnak fel; míg a nominalisták egyedül az univerzális szavak létét ismerik el. A középkori felfogásban ugyanakkor függetlenül attól, hogy valaki realista, konceptualista vagy nominalista pozíciót foglalt el, átfogó konszenzus jellemezte a következő két álláspontot: 1. szinte valamennyi gondolkodó elfogadta, hogy az univerzálék mindenekelőtt az isteni tudatban léteznek, és csak ezt követően létezhetnek a dolgokban vagy fogalmakban; 2. másrészt szinte valamennyien elutasították azt a platonikus felfogást, hogy az univerzálék egyfajta tudat-független örökkévalóságban formákként vagy ideákként léteznének. A nézeteltérések inkább a partikuláris dolgok individuális-univerzális jegyeinek típusai, ezek ontológiai státusza, a nyelv univerzális terminusai valamint az ezek közti viszonyok megítélése kapcsán bontakoztak ki. Szemantikai realizmus Quine megállapítása szerint az osztályjelölések kapcsán a XX. századi gondolkodásban is jól tetten érhető az a felosztás, amelyet a középkori filozófusok álláspontjaira alkalmaznak az univerzálé vagy realizmus vita kapcsán. 15 A három alapvető álláspont, mint fentebb láthattuk, a realista, a konceptualista illetve a nominalista. Quine a realizmuson saját felfogásában azt érti, hogy elfogadható az osztályok illetve az osztályok osztályainak létezése, amennyiben a szimbolikus jelölés ennek feltételezését kívánja; konceptualizmuson azt, miszerint csak akkor fogadható el az osztályok létezése, ha megállapítható létrejöttüknek mikéntje; nominalizmus 14 Porphyriosz, Eiszagógé, Magyar Filozófiai Szemle, 1984, 3/4, 435. Ford.: Pesthy Mónika, Geréby György. 15 Quine, W. V. O., From a Logical Point of View, Cambridge, Mass., 1953. 127-29. 13
András Ferenc: Jelentés-szkepticizmus és metafizikai realizmus elnevezéssel pedig azt a törekvést illeti, amely el kíván tekinteni az osztályok létezésének bárminemű feltételezésétől. 16 Dummett a realizmus fogalmát elemezve 17 úgy fogalmaz, hogy a realizmus mindenekelőtt olyan nézet, amely az állítások (statements) adott osztályára vonatkozik; vagyis a realizmus olyan szemantikai tézis, amely egy bizonyos állítást az igaz állítások egy adott osztályához rendel, amennyiben igaz. 18 Szemantikai realizmusként nevezhető a realizmusnak ez a válfaja. Dummett ebben az összefüggésben azt tartja a realizmus minimális követelményének, hogy az állítások ily módon kapott osztálya valamiképp kapcsolható legyen egy olyan realitáshoz, amely megismerésünktől függetlenül létezik. Mit is jelent pontosabban ebben az összefüggésben az a kifejezés, hogy a megismerésünktől függetlenül létezik? Azt, hogy az adott realitás igazzá vagy hamissá tudja tenni az osztály valamennyi állítását, függetlenül attól, hogy bármiféle garanciánk lenne az illető állítás igazságértékének megállapítására függetlenül attól, hogy rendelkezünk-e az adott állítás igazságértékére vonatkozóan bizonyítási eljárással vagy sem. Másképp fogalmazva a szemantikai realizmusnak el kell fogadnia azt a kijelentést, miszerint az állítások igazságfeltétele potenciálisan megismerés-transzcendens, hiszen a realitáshoz való hozzáféréstől függetlenül jogosultnak tartja az elköteleződést az állítások valamely igazságértéke mellett (ami jelen esetben maga a bizonyítási eljárás ismerete). Tehát a realizmus magában foglalja a kétértékűség elfogadását, annak princípiumát, hogy az adott osztály valamennyi állítása vagy igaz, vagy hamis, akkor is, ha nem tudhatjuk, hogy a kettő közül melyik, merthogy az igazoláshoz, az ellenőrzéshez nincs hozzáférésünk. A kétértékűség elfogadása szükséges, de nem elégséges feltétele a realizmusnak. A realizmus elkötelezi magát a kizárt harmadik törvénye mellett is, amely valamennyi A állításra logikailag igaznak tekinti, hogy A vagy ~A, méghozzá a kizáró vagy értelmében, azaz A vagy ~A, és az egyik mindenképpen. Ennek az elköteleződésnek fejti ki Dummett jelentős érveléstechnikai következményei vannak. A kétértékűség és a kizárt harmadik elve együttesen lehetővé teszi például azt az érvelési formát, amely egy állítás bizonyított hamisságából következtet negáltja igazságára. Ez az 16 Vö.: Kneale, William, Kneale, Martha, A logika fejlődése, Budapest, Gondolat, 1987. 588-590. 17 Eredetileg megjelent: Dummett, Michael, Realism, Synthese 52, 1982, 55-112. A hivatkozás a következő kiadásra vonatkozik: Dummett, Michael, Realism, Metaphysics, An Anthology, Kim, Jaegwon, Sosa, Ernest (eds.), Oxford, Blackwell, 1999. 561-590. 18 Dummett, Michael, Realism, Metaphysics, An Anthology, Kim, Jaegwon, Sosa, Ernest (eds.), Oxford, Blackwell, 1999. 561. 14
András Ferenc: Jelentés-szkepticizmus és metafizikai realizmus érvelési eljárás azonban nem alkalmazható a végtelen halmazok esetében, 19 amikor is egy állítás igazolt hamisságából korántsem következik szükségszerűen, hogy negáltjának igazságára lehetséges igazolási eljárást megalkotni. Pontosabban ez az érvelési eljárás akkor és csak akkor alkalmazható végtelen halmazok esetében, ha az igazság megállapítását az igazolási eljárás felmutatása nélkül is jogosnak tartjuk. Dummett rámutat, hogy Jan Brouwer (1881-1966) iskolájának konstruktív matematikusai, az intuicionisták értették meg először, hogy a realizmus elutasítása a klasszikus logika elutasítását vonja maga után. 20 Az intuicionizmus gyökerei a kanti filozófiáig nyúlnak vissza. 21 Kant matematikafilozófiájának értelmében a matematika az érzéki tapasztalattól független, ugyanakkor szintetikus a priori tudomány. A tér és az idő tiszta szemléletének (intuíciójának) keretei közt a matematikai tételek gondolati konstrukciók eredményei. E gondolati konstrukciók során alapvető szerepet kapnak az intuíció (szemlélet) szükségszerű keretei, a keret nyújtotta lehetőségek. Az egyik legalapvetőbb ilyen lehetőség magának a tapasztalásnak és a megismerésnek a lehetőségi feltétele, amelynek határát a dogmatizmus kockázata nélkül nem léphetjük át. Brouwer a matematikát a logikára visszavezetni szándékozó logicizmussal szemben amellett érvelt, hogy nem a matematika a logika része, hanem éppen ellenkezőleg, a logikai szabályokat a szabály alkalmazása során megjelenő matematikai konstrukció igazolja. A matematika ezen konstruktív jellege miatt éppen úgy független a nyelvtől, mint bármiféle platonikus valóságtól, továbbá nem lehet axiomatikus úton megalapozni. Brouwer szerint nincsenek tudásunktól független igazságokhamisságok. 22 Ennek révén lehetővé válik, hogy az igazság klasszikus fogalma helyett a konstruktív bizonyítás fogalmát használjuk, a szemantikánkban kizárólag erre hivatkozzunk, magát a konstruktív bizonyítás fogalmát is beleértve. Eszerint egy objektum 19 Másik példa lehet az úgynevezett tiszta vagy negatív egzisztenciabizonyítások esete. Ennek értelmében lehetséges egy objektum létét bizonyítani oly módon, ha kimutatjuk, hogy nemlétezése ellentmondáshoz vezetne. Ezzel szemben az intuicionista logika szerint egy objektum egzisztenciájának igazolása nem jelenthet kevesebbet, mint felmutatni azt a módszert, amelyen keresztül lehetővé válik az illető objektum megkonstruálása. 20 Dummett, Michael, A metafizika logikai alapjai, Budapest, Osiris, 2000. 24. 21 Az összefüggés kiváló összefoglalóját nyújtja: Kneale, William, Kneale, Martha, A logika fejlődése, Budapest, Gondolat, 1987. 630-644. 22 Több matematikus például Kronecker, Skolem, Goodstein nagyon korlátozott konstruktív matematika bevezetését kívánta, amelyben csak véges matematikai objektumok használata megengedett. A finitizmus ezen törekvése jelenik meg David Hilbert programjában, amikor úgy fogalmaz, hogy a matematikai axiómarendszerek konzisztenciáját véges, vagyis a végtelenség matematikai fogalmától mentes eszközökkel kell bizonyítani. Gödel nemteljességi tételeit úgy értékelik, mint egyfajta bizonyítását annak, hogy Hillbert bizonyításelméleti programja kivitelezhetetlen. 15
András Ferenc: Jelentés-szkepticizmus és metafizikai realizmus leírásának a jelentését meghatározott konstruktív tulajdonságok biztosíthatják, az így kapott jelentésen keresztül pedig referencia nyerhető. Hogyan működik ez a meghatározás a konkrét esetekben, különösen azokban, amikor a meghatározás alatt egyáltalán nem érthetünk (mivel elismerten nem lehetséges) bizonyítást? Fentebb már utaltam arra, hogy azon kérdés megválaszolása, miszerint egy A állítás igazságának bizonyításához elegendő-e ~A hamisságának bizonyítása, azon kérdésre adott válaszunkon áll vagy bukik, hogy vajon lehetséges-e minden állításról eldönteni, hogy igaz vagy hamis. Dummett hangsúlyozza, hogy az intuicionista logika ebből a szempontból szigorúbb a klasszikus logikánál, hiszen szigorúbb szabályokat alkotott az érvényes következtetésekre. Ez a fokozott szigorúság elvárható valamennyi a metafizikai realizmust tagadó nézettől, amelyeket Dummett összefoglalóan antirealizmusnak nevez. A szigorúság nem kizárólag az igazság meghatározására vonatkozik, nemcsak arra a módra, ahogyan az igazsághoz való hozzáférésünk lehetővé válik, hanem mindenekelőtt a bizonyítási eljárás meglétének követelményére. Konklúzió A szkeptikus kétely azt fejezi ki, hogy nem tudhatjuk, mi a helyes jelentés, mivel nem lehetetlen egy olyan, az adott kommunikációs szituációhoz képest külső, jelentésmaghatározó tény felbukkanása, amely akár visszamenő hatállyal is negálja az adott kifejezés jelentésére vonatkozó meggyőződéseket. Ahogyan a szemantikai realizmusnak el kell fogadnia, hogy az állítások igazságfeltétele potenciálisan megismerés-transzcendens, úgy a jelentés-szkeptikusnak el kell fogadnia, hogy a jelentés-meghatározásnak mindig lesz olyan lényegi eleme, ami potenciálisan megismerés-transzcendens. A szkepszis a nem lehetetlen kitétel fenntartásával a jelentés-meghatározás szükségszerű mivoltára irányul, egészen pontosan arra, hogy a kommunikációs szituáció szereplői nem határozzák meg szükségszerűen a jelentést. Ezt a szükségszerűen meghatározó szerepet valamilyen, az adott kommunikációs közösség számára hozzáférhető tény tölthetné be, de éppen az a probléma, hogy nincsen a birtokunkban semmiféle, a jelentést teljes mértékben meghatározó tény. Ha egy tény mégis a birtokunkba kerül, megváltoztatva a jelentéssel kapcsolatos addigi álláspontunkat, akkor sincs semmiféle biztosíték arra, hogy ne létezne egy újabb, egy másik tény odakint, ami potenciálisan jelentés-meghatározó ez viszont nincs a 16
András Ferenc: Jelentés-szkepticizmus és metafizikai realizmus birtokunkban. A szkeptikus ezen a módon akkor is fenntartja a jogosultságot egy jelentés helyességének-helytelenségének megítélésére, amikor semmi erre alapot nyújtó tény sincs a birtokában. Fordítva: a nyelvhasználó közösség hatókörén kívül eső szférából szerez jogosultságot a helyes jelentés megítéléséhez, pontosabban a jelentésekhez kapcsolódó hitekkel szembeni elbizonytalanításhoz. A szkeptikus érv tehát annyiban nevezhető metafizikai realistának, hogy elköteleződése szerint a jelentés-meghatározást nem adhatja meg kimerítően a nyelvhasználó közösség egésze, hanem szükségképpen mindig is lesz a hatókörén kívüli, potenciálisan jelentés-meghatározó elem. Másképp fogalmazva: a szabály-szkeptikus szerint a nyelvhasználó közösség egésze, a kommunikációs szituáció résztvevői a jelentésmeghatározásnak legfeljebb szükséges, de korántsem elégséges feltételeit képesek biztosítani. 17
Nagy András Kortárs drámák a poszt-dramatikus korszakban: az analízis és az értelmezés paradoxonjai A XXI. század elejének drámai kulturális átalakulása során bizonnyal nem véletlen, hogy éppen a kortárs drámák - sajátos törvényszerűségeknek megfelelően működő - univerzumában követhető nyomon ennek az átalakulásnak megannyi mozzanata. Ugyanakkor az elemzőnek és a terület iránt érdeklődő kutatónak mind erőteljesebb az a benyomása, hogy maga a terminus (kiváltképp jelzős szerkezetben: kortárs dráma) már nem fedi pontosan annak a történetileg kialakult és poétikailag leírható kategóriának mai változatát, amelyről szó van, sőt: mintha önmagát számolná fel ez a műforma, s ekként egy több évezredes történet végére tenne pontot. Maga a címben felvetett paradoxon azonban: dráma és poszt-dráma 23 viszonya, jelenünkben akár: fejlődéstörténeti epizódja, netán epilógusa feltétlenül művészetbölcseleti kérdések sorát veti fel, és döntő jelentőségű lehet irodalomra, színházra nézve egyaránt. Konferenciánk témáját tekintve induljunk ki abból, hogy a különös folyamatot generáló törvényszerűségek egy része nyilvánvalóan társadalmi eredetű, és abból a változó szerepből következik, amit a kortárs színház, és ezen belül a kortárs dráma játszott és játszik az elmúlt bő negyedszázadban. Hiszen nem olyan régen még pontosan meghatározhatónak tűnt a dráma terminusa a jelenbeli színházi és irodalmi horizont előterében, szakszerű és szabatos kritériumok alapján meg lehetett fogalmazni egy-egy poétikai meggyőződés keretén belül 24 természetesen -, hogy mi is a dráma, s a kortárs művek többnyire meg is feleltek ennek a rugalmasan változó, de mégis alapvetően és átfogóan érvényes fogalmi feltételrendszernek. A közelmúltban lezajló változás azonban erőteljes és alapvető jelentőségű volt: egyfelől szinte teljes egészében történeti jellegűvé tette azt a drámapoétikát, amellyel még egy generációval korábban drámaszerzők többsége dolgozott, és bár születnek még efféle kánonnak megfelelő írások, ezek színházi érvényessége, hatása, aktualitása 23 Hans-Thies Lehmann: A posztdramatikus színház. Balassi, 2010. 24 Lásd Peter Szondi: A modrern dráma elmélete. Gondolat, Bp. 1979. Lukács György: A modern dráma fejlődésének története. Franklin Társulat, Bp, 1911., Bécsy, Tamás (1974): A drámamodellek és a mai dráma. Akadémiai Kiadó, Bp. 1974., továbbá Austin Warren René Wellek: Az irodalom elmélete. Osiris, Bp. 2002.
Nagy András: Kortárs drámák a poszt-dramatikus korszakban... igencsak leszűkült. Másfelől azok a művek, amelyek a kortárs színpadokon mai szerzők tollából erednek, már alapvetően eltérő kritériumoknak felelnek meg: szövegről, legfeljebb szcenárióról, librettóról, szövegkönyvről lehet szó, hagyományos értelemben érvényes, tagolt, komponált, drámai szövegről nemigen. Mielőtt ennek elemzése következne, két társadalmi eredetű motívumot mégiscsak fel kell villantani: egyfelől a színház emancipálódását, sőt: akár szabadságharcát a szöveg egyeduralmával szemben, másfelől pedig a rendezői színház fontos korszakára következő, új jelenség: a társulati kohézió művészi térnyerését. Mindkettő szociálisan is értelmezhető: az előbbi egyfelől a közönség érdeklődését, ingerküszöbének emelkedését tükrözi, illetve mediatizált világunk színházi konzekvenciái felől is leírható: szín, kép, mozgás, effektus, hang, színpadi jelenlét váltja fel a korábbi színházi kánon mondanivaló -orientált, konfliktus-centrikus, kognitív befogadásra alapozó sajátosságait. Mintha egy letűnt korszakkal együtt vesztette volna érvényességét a műfaj maga ez pedig akár arra az újra és újra feltett kérdésre is választ ad, hogy miért nem követhetőek azok a történelmi és társadalmi változások a színművekben, amelyeken az elmúlt évtizedekben keresztülmentünk. Igen: követhetőek, csak éppen nem a korábbi műfaji keretek között, hanem a műfaj egészének alapvető átalakulása által. A másik ezzel szorosan összefüggő változás az individualitás és kollektivitás sajátos dinamikája a színházi működés utolsó évtizedeiben: a hagyományos hierarchia felbomlása, új struktúrák kialakulása, a művészi alkotás révén átalakuló szereposztás jelentősége esetünkben alapvető hatással a drámaíró szerepére és munkájára, egyébként a rendező és a társulat szerepének változása mentén (mely utóbbinak maga a drámaíró is tagja lehet). Természetesen léteznek és statisztikailag nyilván többségben is vannak azok a társulatok, amelyekben a hagyományos rend és munkamegosztás érvényesül, és ennek megfelelően a drámaszöveghez való viszony tradicionális jellege dominál: az olvasópróba, dramaturg, súgó, stb. teljesülő feltételeivel. Ugyanakkor a művészileg izgalmas produkciókat létrehozó kollektívákban éppen a társulati közösség teremtőereje döntő, ami abból az attitűd-változásból ered, melynek nyomán a kész szöveg szerepe erőteljesen devalválódik, hagyományos funkciója érvényét veszti, mert mindezek helyett a színielőadás, mint műalkotás homogenizáló ereje játszik alapvető szerepet. Színészi rögtönzések, előadás-részletekként megszilárduló helyzetgyakorlatok ebben éppúgy szerepet játszanak, mint a szöveg és tradicionális 19
Nagy András: Kortárs drámák a poszt-dramatikus korszakban... színpadi jelentésének elválása, vagy akár szembefordulása egymással 25. Tegyük hozzá, hogy ez egyáltalán nem feltétlenül jár együtt az írói szerep elhalványulásával vagy akár megszűnésével amelynek védelmében számos vészharangot kongatnak meg drámaírók, kritikusok, dramaturgok 26 - csak erőteljes változásával, amely nem egyszer az író jelentős partnerségével valósul meg. A továbbiakban nem elsősorban végleges és veretes szövegeket várnak tőlük, hanem akár az improvizációk rögzítését, stilizálását, végső megformálását; másfelől pedig az előadás kompozíciójának kialakításában lehet szerepük, valamiféle átfogó előadásdramaturgi funkcióban, amely alapvetően különbözik a szöveggel kapcsolatos dramaturgiai munkától. És ez már kulturális jellegű terminológiával is leírható, amennyiben ez a fogalom egyetemesebb némiképp antropológiai jelentést kap, túllépve tradicionális használatán 27. Hiszen történetileg az elmúlt másfél évszázad színházi változásait le lehet írni a szöveghez való viszony drámai átalakulásain keresztül is: a dráma-, illetve irodalom-központú színházak korszakára következtek a rendezői színházak, hogy végül ez is átadja helyét a kompániák vagy mikroközösségek periódusának. Ugyanakkor a színház történetét tekintve a kollektíva és műalkotás viszonya igen jelentős előzményekre utal ne feledjük: a színházi műalkotás maga az előadás -, hiszen a színház kialakulásának idejében éppúgy szerepet játszhatott, mint fénykorának fontos pillanataiban, és most akár Shakespeare-re is gondolhatunk, és az előadása nála is érvényesülő primátusára 28. Mindehhez természetesen hozzátartozik az a kulturális szerep, amit a színház és ezen belül a dráma vállal és játszik napjainkban: egyfelől a szórakoztatás igényének öntudatos megerősödésével, illetve az üzlet és pénz beáramlásával a színházi világba, amelynek esztétikai következményei igen számottevőek (ekként a 25 Az idő rövidsége nem engedi meg, hogy bőséges illusztrációval lássuk el hipotézisünket, de ha a Krétakör társulat néhány fontos előadására gondolunk (Hazámhazám, Fekete ország), illetve a Pintér Béla Társulat működésére, akkor érzékelhető ez a változás, amelynek még erőteljesebb kifejezését láthatjuk a Tápszínház, a HoppÁrt Társulat előadásaiban, illetve az úgynevezett alternatívok, struktúrán kívüliek munkájában. 26 Elsősorban az utolsó évek vitáira gondolok, amelyek mind a Drámaírók Nyílt Fórumán a POSZTon zajlottak, illetve a Drámaíró Kerekasztal létrejöttére, működésére is alapvető hatást gyakorol ez a változás, aminek dokumentálása kiolvasható a színházi sajtóból is. 27 Nyilván nem véletlen, hogy a kortárs német színházelméleti gondolkodás egyik jelentős alakja, Erika Fischer-Lichte a maga sajátos szempontú színháztörténetében amelynek mégiscsak a drámatörténet címet adta (Erika Fischer-Lichte: A dráma története. Jelenkor, Pécs 2001.) illetve ezt a műfajt választotta, a poétikaival vagy irodalomtörténetivel szemben elsősorban az antropológiai kiindulást tartotta célravezetőnek. 28 Mint közismert, elsősorban kalóz-kiadásokban maradtak fenn Shakespeare művei, amelyek tagolása, komponálása, végső formájának kialakítása sokkal későbbi irodalomtörténeti fejlemény, mint maguk az előadások voltak. 20
Nagy András: Kortárs drámák a poszt-dramatikus korszakban... drámaesztétikaiak is), elég egy pillantást vetni a londoni West End vagy a New York-i Broadway repertoárjára. Ugyanilyen fontos a kultúra, mint emlékezet szerepének keresése és újrakiosztása: klasszikus drámák egyfelől múzeumi közegükben is megmutatkozhatnak még akár jelentős színpadokon is, míg nem kevés metamorfózison mennek keresztül az új típusú színházi gondolkodás- és látásmód hatására, Hamletet hárman is el tudják játszani, Arturo Ui vagy Lear király akár asszonyként bukkanhat fel előttünk, görög tragédiák egyetlen műalkotássá kontaminálódhatnak jelentős produkciókban; mindez pedig pontosan jelzi a drámai szöveg elementáris átértékelődését, amelynek jelenségét akkor is érzékelnünk kell, ha olykor nagyon is pillanatnyi, akár akcidentális eredetű, és vitatható művészi színvonalú kezdeményezésről van szó 29. Mindez azonban átvezet a nyelv kérdéséhez, amennyiben a műalkotás nyelvét kifejezőeszköze legfontosabbikaként határozzuk meg, s ebben az esetben a színmű, mint nyelv mozdult el egykori pozíciójából és változott meg alapvetően az elmúlt időszakban, követve egyébként a kommunikáció egyetemes és átható metamorfózisát, mind a művészet univerzumában, mind az azt utánzó valóságében. Az a nyelvi készlet, amely a XX. század java részében a színház rendelkezésére állt, és amellyel történetet írt, alapvetően formálódott át az ezredfordulóra: elegendő, ha a vizualitás új típusú térnyerésével, a technológia földcsuszamlásszerű fejlődésével és mindennapjainkba való betörésével vagy éppen a politikai változásokat követő esztétikai és szociális transzformációval szembesítjük akár az 1960-as évek, forradalminak tetsző kommunikációs sémáit. A műalkotások erejének és hatásának megőrzéséhez alapvetően át kellett alakítaniuk nyelvi készletüket amit a színház világában pontosan jelez a népszerű művészettörténeti zárványok beszédmódjának jelenléte és nosztalgikus meghittsége, akár: menedéke, a jelentős és olykor éppen megrendítő műalkotások létrejötte mentén. És míg a fent említettekben gyakorta van főszerepe az irodalmi nyelvnek, illetve a tradicionális értelemben illusztrációnak tekintett és ekként használt zenének (klasszikus előadások, operettek, stb.), addig a XXI. század elejének színházi nyelvezete már mind a zene, mind az akár irodalmi szöveg számára új pozíciót kínál: effektusként alkalmazható a műalkotás számos egyéb hatáseleme mellett. Ez nem jelent feltétlenül alárendelt szerepet inkább a mellérendelés sajátos esztétikai demokráciáját kell tanulniuk azoknak, akik évezredeken keresztül primus inter pares -eknek gondolták magukat és műfajukat, 29 Az említett példák igen sikeres kísérletekre utalnak. 21
Nagy András: Kortárs drámák a poszt-dramatikus korszakban... vagy Orwellel fogalmazva: egyenlőbbeknek az egyenlőknél. Mert bizony a fizikai színház 30 helyzetének alapvető változása, a táncszínházi perifériából a fősodorba kerülése lehet egyik oldala annak, aminek a másik fele a koreográfia felértékelődése hagyományos, úgymond prózai előadásokban is, ismét csak nyelvi jelentőséggel. Hasonlóan egyetemes érvényű a díszlet- és jelmeztervezés tradicionális helyének átformálódása látványtervezéssé; amelyben döntő jelentősége van a hazai színházi világunkban még kevéssé érzékelhető fénytervezésnek. A képekben és nem díszletekben, ruhákban, reflektorokban komponált előadás sajátos képdramaturgia létrejöttét tette nyilvánvalóvá, amelynek jelentősége felülmúlja az irodalmi dramaturgiáét, éppen a befogadás sajátos hatásmechanizmusa alapján: a látvány befogadói rögzülése sokkal erőteljesebb, mint a szavaké és mondatoké; jelentős színházteremtők ezt persze mindig is tudták. A drámák és színműirodalom korszakait poszt-dramatikus korszak követi egy elemzője szerint 31, aminek terminusa nyilvánvalóan a szövegek felől tűnik poszt-nak, más optikából azonban transz-nak, netán pará-nak; is nevezhetnénk, feltehetően egy átfogó komparatív kutatás adhatna választ arra, hogy létezik-e transz-dramatikus színház, illetve egyes jelenségek nem mutatnak-e az időn túl (poszt), esetleg a műfajon is túl (át?); felülemelkedve a dramatikus horizont egészén (para-dramatikus színház) 32. Ennek a kutatásnak az elvégzése éppen a színháztörténet, színházelmélet, drámatörténet és számos más diszciplína számára lenne alapvető fontosságú, hiszen égetően hiányzik a kortárs színházi világ alapvető jelenségeinek, tendenciáinak elméleti alapú, széles horizontú, előítéletektől mentes és tág empirikus mintán történő analízise és értelmezése, amely pedig a kortárs zenében, képzőművészetben, irodalomtörténetben jelen van. Ennek kiindulása nyilvánvalóan történeti kell, hogy legyen az, ami zajlott és zajlik, különféle változataiban jelen volt a magyar színházés drámatörténetben 33 -, másfelől pedig morfológiailag, vagyis az alaktan kiindulásával vizsgálható, lévén hogy a drámai szövegek alakváltozatain keresztül követhető legpontosabban ez a rendkívüli jelentőségű átalakulás. 30 Az angol physical theater magyarítása, mozgásszínháznak is nevezik, a terminus nem véletlenül kialakulatlan. 31 Lehmann, op.cit. pp.5-49. 32 Fontos felismerésekre jutott meghatározó jelentőségű tanulmányaiban Radnóti Zsuzsa, lásd: Radnóti, Zsuzsa (1985): Cselekvés-nosztalgia. Magvető Könyvkiadó, Budapest. Radnóti Zsuzsa (1991): Mellékszereplők kora. Széphalom Könyvműhely, Budapest. Radnóti, Zsuzsa (2003): Lázadó dramaturgiák. Palatinus Kiadó, Budapest. 33 A klasszikus avantgárdtól kezdődően Halász Péter, Jeles András munkásságán keresztül olyan kortárs kísérletekig követhetjük ennek útját, mint Filó Vera vagy Erdős Virág művei, más szempontból pedig Térey János vagy Kárpáti Péter munkássága sorolható ide. 22
Nagy András: Kortárs drámák a poszt-dramatikus korszakban... És éppen ennek elemzése adhat magyarázatot az elmúlt bő évtized hazai drámairodalmában érzékelhető meghasadásra, ami a hagyományosabb egyszerűsítve: szöveg-központú színművek, illetve az elsősorban a színházi előadások számára keletkezett akár szcenáriónak tűnő szövegek között jött létre. Olykor egyetlen drámaíró életművén belül teljesedett ki az az igencsak paradox elmozdulás, ami az irodalmi érvényességtől és a mű immanenciájától (illetve esztétikailag értékelhető szövegtől) az alkalmazott művészet (esztétikailag csak az előadás keretei között minősíthető) alkotásai között érzékelhető 34. Máskor éppen az irodalmi kísérletezés keresi esztétikai esélyét a színházban: Esterházy darabjai, illetve a közelmúltban évtizedek színpadi csendje után született Nádas Péter-dráma a szöveg nagyon is erőteljes komponáltságát bocsátja az előadás szabad asszociációinak, vagy éppen merész parafrázisainak rendelkezésére; messze túllépve a drámaírói pozíció egykor általuk is elfogadott keretein. Hasonlóképpen váratlan és esztétikailag feltétlenül értelmezendő, igen jelentős fejlemény a stilizáció és muzikalitás integrálódása a drámaszövegbe: a verses drámák újbóli, erőteljes megjelenésével 35 és beilleszkedésével a posztdramatikus tablóba; megteremtve saját hagyományát, illetve rávilágítva a hazai drámairodalom kissé lesajnált vagy éppen kirekesztett vonulatára 36. Mindezek természetesen már átvezetnek azokhoz a morfológiai kérdésekhez, amelyekre csak a tüzetes analízis és átfogó esztétikai szempontrendszer adhat feleletet. És amelynek jelentősége nem csak a színháztörténet számára lehet döntő, de éppenséggel az irodalomtörténet pontosabban: drámatörténet számára is, mégpedig a szöveg státuszának alapvető változása miatt. Hiszen sok esetben amikor szcenárióként jön létre az előadás számára a textus - elvész annak lehetősége, hogy maga a textus esztétikai elemzés, értelmezés, főként pedig: újraértelmezés, akár újabb művészi interpretáció, vagyis színpadra vitel tárgya legyen, s így egyetlen alkalomra, legfeljebb egyetlen évadra csökken az az élettartam, ami pedig hagyományosan a halhatatlanságot célozta meg. Más esetekben maga az írói mű nem kíván tudomást venni színpadi inkarnációjáról, s akár a szövegbe kerül a dramaturggal folytatott polémia 37, akár 34 Tasnádi István eddigi életműve pontosan utal erre a folyamatra, a Közellenség klasszikusabb kompozíciójától kezdődően a Krétakör társulattal létrehozott színműveken keresztül egészen a Phaedra-történet különféle változataiig. 35 Térey János és Szálinger Balázs műveire gondolok. 36 Weöres Sándor tett kísérletet a hetvenes években ennek felélesztésére, ami korábban Vörösmartytól Szép Ernőn keresztül Pilinszkyig jelentős vonulat volt, de inkább csak olvasmányként. 37 Nádas Péter: Szirénének. 23
Nagy András: Kortárs drámák a poszt-dramatikus korszakban... alapvetően kérdőjelezi meg a színház törvényeit 38 ismét csak nyersanyaggá válik egy újrafelhasználások sorozatát sejtető folyamatban. Ezeknek a kérdéseknek, ellentmondásoknak, paradoxonoknak a jelentősége aligha túlbecsülhető, hiszen a színház helyzetéből, szerepéből, sajátosságaiból adódóan rendkívül érzékenyen követ egy esztétikai és szociális folyamatot semmiféle más műalkotás nincs ennyire kiszolgáltatva a napi közönség-ítéletnek és tágabb szociális és esztétikai törvényszerűségeknek -, másfelől mégiscsak évezredes konvenciók és kánonok alakulásán, metamorfózisain keresztül reflektál a sokszor pillanatnyi változásokra. Társadalmi, kulturális és nyelvi dimenziói így egyszerre esztétikai jelentőségűekké lesznek, illetve bepillantást engednek egy olyan mechanizmusba a műalkotás létrejöttének, működésének és hatásának sajátosságaiba -, amelynek jelentősége messze meghaladja a színháztudomány diszciplínáját, és általános művészetbölcseleti konklúziókhoz vezet, amelyekben természetesen semmivel sem lesz kevesebb paradoxon, mint a kiindulás kérdésfeltevésében. 38 Esterházy Péter: Rubens és a nem-euklidészi asszonyok. A dráma Rubens halálával kezdődik, aki természetesen végig jelen van, beszél, mozog, emlékezik és rendre meghal. 24
Korbel Péter A vizualitás örömei és kínjai, avagy az irányított látás korának kialakulása Mert hívő ember soha nem lehet poéta. (Janus Pannonius) 1 Bevezető Jelen előadás célja nem az, hogy visszasírja azokat az időket, amikor még nem létezett mobiltelefon, számítógép, televízió, DVD, vagy amikor nem ügyeltek még videokamerák mindennapjaink biztonságára. Nem célunk azon sopánkodni, hogy bezzeg régen az embereknek még jutott idejük arra, hogy képeslapokat, sőt hosszú leveleket írjanak barátaiknak, szeretteiknek. Ugyan hallottunk már olyan esetekről, amikor egy munkaadó SMS-ben tudatta alkalmazottjával, hogy másnap már csak összepakolni menjen be a munkahelyére; vagy a szerelmes ifjú azért omlott össze egyik szemináriumom kellős közepén, mert az jelent meg telefonjának kijelzőjén: Köztünk mindennek vége. Ha ezen sopánkodnánk, az idő kerekét próbálnánk meg visszaforgatni. Különben is: valószínűleg túl vagyunk már azon a betegségen, melyet elidegenedés - ként szokás aposztrofálni. Éppen ellenkezőleg: az egyre fejlettebb technikának köszönhetően ma inkább afféle újközeledésről lehet beszélni. Ez azonban olyan kommunikációs hálózatrendszert feltételez, amelyben eltűnnek a regiszterek: a tanárt például lehet elektronikus levélben keresztnéven szólítani, lehet a hallgatónak csak annyit válaszolni, hogy Köszönöm, vettem, üdv. Elvesznek a metakommunikációs eszközök, a non-verbális kifejezésformák, amelyeket a gyárilag adott, vagy a felhasználók által egyezményesen kialakított, de egyáltalán nem egyedi és egyéniségre jellemző ikonok és szimbólumok korántsem képesek visszaadni. A különféle levelezőlisták, fórumok, közösségi oldalak és virtuális társalgók ugyan képesek kapcsolatok és közösségek létrehozására, de sohasem lesznek képesek helyettesíteni például a mimikát vagy a hanglejtést. A vezetéknevek eltűnése, az ún. nick -ek térhódítása, az álnév mögé bújó kommentelők és csetelők virtuális garázdálkodása egyébként pontosan az előbb említett újközeledés rákfenéjére mutat rá: ez a közeledés sokszor álságos, felelőtlen, és ezért magában hordozza önnön