CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY



Hasonló dokumentumok
VI. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2015

II. Fehérvár AV19 párlat- és pálinkamustra 2015

QUINTESSENCE VI. Ongai Pálinkaverseny Versenyszabályzat

QUINTESSENCE Pálinka és Párlatverseny

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

35/2014. (IV. 4.) VM rendelet

A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése

Quintessence Competition 2015 Versenyeredmények

Versenyző neve Település Fajta Főzde Érem Champion

Destillata Magyar érmek március 16. Utolsó frissítés március 16.

HunDeszt Pálinkaverseny aranyérmes pálinkák

37. BOR ÉS 7. PÁLINKAVERSENY PORROG Versenyszabályzat Pálinka

I. Országos Igazmondó Fagyi verseny pályázati felhívása. fagylaltokat, hogy mielőtt vakációzni mennének, melyik számukra az év igazi fagylaltja!

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

8. Árucsoport. Élelmezési célra alkalmas gyümölcs és diófélék; citrusfélék vagy a dinnyefélék héja

75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak

Versenyző neve Fajtamegjelölés a nevezési lapon Főzde Település Adame István Jonagold alma Ba-Und-Garden Kft, Etes Lucfalva Adame István Kajszibarack

A IX. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny kereskedelmi tételeinek eredménye január

ÚJ rendszerben támogatási kérelem (pályázat) egyszerűsítet kiválasztási eljárás - támogatási okirat. Ptk. alapon

Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról

A pálinka piac domináns márkái

306 nevezőtől összesen 1132 nevezett pálinka és párlat érkezett Magyarország,

Országos pálinka- és törkölypálinka- verseny. Versenyző Érem Gyümölcskategória Elnevezés Évjárat. Cac Szilva - Lepotica

LEHETŐSÉGÉVEL VP

27/2011. (IV. 12.) VM rendelet a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjéről

Nevező Besorolás Helyezés 1 Csepp Pálinka Meggy Arany 1 Csepp Pálinka Turán Szőlő Arany 1 Csepp Pálinka Penyigei Szilva Arany 1 Csepp Pálinka Hegykői

SÁRISÁPI TÉRSÉGI NYILT BORVERSENY

Versenyfelhívás 2012

8. számú melléklet FOGALOMJEGYZÉK

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 22/2010. (III. 16.) FVM rendelet. A óta hatályos szöveg

V. Egyházi és Világi Borok Versenye. Tóalmás, A borverseny részvételi szabályzata. A nevezés és lebonyolítás feltételei.

2016. évi... törvény

Aranyat hoztunk két marékkal - Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend február 01. csütörtök, 17:52

Dubai Lászlóné (Kecel) szőlő arany. Etl Csaba (Agárd) Irsai Olivér szőlő ezüst

A hazai zöldség-gyümölcs ágazat munkaerőgazdálkodásának

QUINTESSENCE VII. Pálinkaverseny

29/2010. (III. 30.) FVM rendelet

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ

A XIII. kerületi tanulmányi és tehetséggondozó versenyek szabályzata

Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság III. osztály

Kertészet korszerűsítése ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével

OKÉS. A verseny témája: Téli ünnepváró ételek a modern gasztronómia jegyében. A nevezést a mellékelt nevezési lapon kell 2014.

1. A VERSENYSZERVEZÉS ALAPJAI

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet. A óta hatályos szöveg

5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet. a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről

Magyar Floorball Szakszövetség Utánpótlás, nagypályás floorball bajnokságok versenykiírása

Gyakorlatilag minden cukor ill. keményítőtartalmú gyümölcs, gabona, gumó alkalmas szeszfőzésre, valamint az alkoholos folyadékok is.

Versenyfelhívás 2012 I. Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világkupa /Gyula, Budapest/

VI. Regioná lis Pálo c Pá linká- e s Pá rlátverseny Eredme nyek

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA

rendelete Általános rendelkezések

8. Az energiaadóról szóló évi LXXXVIII. törvény módosítása


Arany Zsombos Drink Kft. Szilva Pálinka Szilva 42,0% Arany Zsombos Drink Kft. Fekete szeder pálinka Szeder 42,0% Arany

I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny

a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjérıl

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória évi versenykiírás

Összes pontszám. S.sz. Minta Neve Név

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat. Szabadtűzön főtt levesek, kőbányai sörrel készült ételek és házi sütemények versenye Kőbányán

52/2001. (VIII. 2.) FVM-PM együttes rendelet. a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjéről

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2/2002. ( II. 28. ) számú R e n d e l e t e. a köztisztaságról

h a t á r o z a t o t:

XVII. Magyar Országos Pálinka, Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny /Gyula, Budapest./ 2009 VERSENYEREDMÉNYEK

II. Illéssy Gasztro Kupa

VERSENYFELHÍVÁS. LEGJOBB SZŐLŐPÁLINKÁJA és Bács-Kiskun megye. LEGEREDMÉNYESEBB PÁLINKAFŐZDÉJE cím elnyerésére. Bács-Kiskun megye

Leányvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2015.(II.10.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi szabályairól

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS SZEPTEMBER 21.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 175/61

Csengele Községi Önkormányzat Az eszközök és források értékelési szabályzata

Copac Flow. Irtható kórokozók: Tafrina Peronoszpóra Monília. Rozsdagombák Baktériumos betegségek. Általános adatok. Hatóanyag

Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre 2009

EGYSÉGES SZERKEZET. 1. Általános rendelkezések Értelmező rendelkezések 2.

Nyári Gyümölcsös Smoothie Receptek

BODROGKÖZI NONPROFIT KÖLCSÖNÖS NÖVÉNYBIZTOSÍTÓ EGYESÜLET

Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről

LXV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM november 9. T A R T A L O M. 9. S z á m T á r g y O l d a l. Közlemény

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A évi Pálinka Országkóstoló F E L H Í V Á S A

XI. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál, Kiállítás és Vásár évi XVI. Magyar Országos Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny

Bocuse d Or Hungary döntő 2016

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG ÉVI VERSENYRENDELKEZÉSEI

Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (III.30.) önkormányzati rendelete

1.1. A központilag rendezendő CACIB kiállítások helyét és időpontját az OE határozza meg a kiállítást megelőző két év április 30-ig.

Beszámoló a Curie Matematika Emlékverseny megvalósításáról 2014/15.

2019. ÉVI NEMZETI PÁLINKAKIVÁLÓSÁG PROGRAM DÍJÁTADÓ GÁLA

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K

52/2001. (VIII. 2.) FVM-PM együttes rendelet. a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjéről.

A K O R M Á N Y rendelete

Lovastorna Budapest Bajnokság versenykiírása április 5-6.

SZÜLETETT BRIT. JÉGGEL FELSZOLGÁLVA.

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Puma Makett Klub és a Turul Makett Klub

II. Regionális Palóc Pálinka- és Párlatverseny I. Erdei és Vadon Termő Gyümölcsökből Készült Pálinkák Országos Versenye VERSENYSZABÁLYZAT

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelete

A II. Muzsika Hídja Nemzetközi Hópehely Kórus Fesztivál 2014 Budapest.

A változat. a) közlekedésszervező: a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság;

QUINTESSENCE Pálinka és Párlatverseny

BÉKÉS MEGYEI SZÁMÍTÁSTECHNIKA VERSENY VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT TÁNCSICS MIHÁLY KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS TEHETSÉGKÖZPONT OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK

FERTŐ-BAJNOKSÁG POLIPROFIL KUPA SCHRANZ MÁTYÁS EMLÉKVERSENY

1. számú melléklet a 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelethez

Átírás:

A verseny célja: a pálinka kulturált fogyasztásának népszerűsítése, a versenyen résztvevő pálinkák megmérettetése, a minőség javítása, a bérfőzetők saját eredményeinek közlésén keresztül, a pálinkával kapcsolatos fogyasztói szemlélet pozitív befolyásolása, a minőségi pálinkát főzető lakosok és bérfőzdék munkájának elismerése. A verseny meghirdetésének köre: Elsősorban Fejér megye, de az ország bármely területéről, sőt határon túlról is nevezhetnek. Nevezési határidő: 2016. április 1. péntek, 15.30. Nevezési minta: fajtánként 0,5 liter. Nevezési díj: nevezett pálinkánként, párlatonként 1 500 Ft. Az összeg befizethető számla ellenében személyesen a minták leadásakor, illetve átutalható, a közleményben feltüntetve, hogy pálinkaverseny nevezési díj. Nevezési minták átvétele: Csákberény Község Önkormányzata, 8073 Csákberény, Hősök tere 41., illetve eljuttatható postán is az önkormányzat fenti címére. Nevezési feltételek: - A versenyen a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. Tv. (Jöt. szerinti) kereskedelmi pálinkafőzdék, a Jöt. szerinti bérfőzetők és a Jöt. szerinti otthoni magánfőzők egyaránt részt vehetnek a versenyszabályzatban foglaltak elfogadásával, a nevezési lap kitöltésével, egyidejűleg a nevezési díj befizetésével. Lehetőség van két személy együttes nevezésére is, amennyiben a cefrézést együtt végezték. Itt is követelmény azonban az egyikük nevére kiállított hivatalos bérfőzési lap. - Nevezni az elfogadott, 2008. évi LXXIII. számú pálinka törvényben pálinkának minősülő készítményekkel lehet. A pálinkák eredetét törvényesen igazolni kell: - Kereskedelmi célú főzdék: Jöt. szerinti szeszfőzde, kereskedő, előírt okmánnyal: a kereskedelmi szeszfőzde engedélyese szabadforgalomba bocsátott, zárjeggyel ellátott, adózott terméket nevezhet, amelynek eredetét, származását a pálinkaverseny rendezőjének nevére kiállított egyszerűsített kísérő okmány igazolja. - Bérfőzetők: Jöt. szerinti bérfőző, a 66. (6) bekezdésében meghatározott származási igazolvánnyal igazolja az előállított párlat származását. - Magánfőzők: Jöt. szerinti magánfőző a 67/A (3) szerinti származási igazolvánnyal, illetve/vagy a Jöt. 67/A. (7) bekezdésében előírt önkormányzati bejelentésről, valamint a párlat után megfizetett adóról kiállított önkormányzati adóhatósági igazolást kell a magánfőzőnek benyújtania. - A felsorolt okmányok, illetve igazolvány

- másolati példányát át kell adni a verseny rendezőjének. Az indulók kötelesek feltüntetni a nevezési lapon a pálinkákból rendelkezésre álló - a versenyre nevezni kizárólag a 33/2010. (XI. 25.) VM rendelet szerint lehet. Zsűrizés: 2016. április 11. hétfő. Eredményhirdetés időpontja és helye: 2016. május 1. vasárnap, az V. CSÁKBERÉNYI RÉTESFESZTIVÁLon a művelődési házban. A verseny színvonalát, és tisztaságát biztosító bizottságok, csoportok: versenyszervező bizottság zsűri - A verseny lebonyolítása jelen szabályzatban rögzítettek szerint történik. - A verseny kiírója 2016 márciusában a versenyfelhívást és versenyszabályzatot közzéteszi a nevezésre, s annak feltételeire vonatkozóan a http://www.csakbereny.hu honlapon, a potenciális versenyzők közvetlen megkeresésével, illetve a Fejér Megyei Hírlapban. A zsűri tagjai: A bírálatra országosan elismert szakembereket kértünk fel. A zsűri elnöke Lovassy György okleveles élelmiszeripari mérnök, Pálinka Sommelier, a Destillata és más nemzetközi versenyek magyar zsűritagja, hivatalos pálinka tréner és bíráló, a KOETHE cég hivatalos magyarországi képviselője. Pucsok Sándor tiszadadai pálinkafőzde, 2014-es és 2016 - os ongai (Quintessence) pálinkaverseny legjobb versenymintájának tulajdonosa, továbbá több champion díj tulajdonosa, Nyilasi Béla, aki évek óta a pálinkaversenyek legsikeresebb bérfőzdéje címet elnyerő pálinkafőzde főzőmestere és Takács László a Quintessence pálinkaverseny rendezője. Versenyigazgató: Pataki Attila Tagok: Pintér Balázs, Németh Lajos, Végh Csaba A verseny előkészítése: - Nyilvántartásba veszik, majd titkosított azonosítóval ellátják a beérkezett mintákat. Összegyűjtik a bizonylatokat és nevezési díjakat, ellenőrzik, hogy azok megfelelnek a kiírás feltételeinek. - Gondoskodni kell arról, hogy a minták teljesem titkosítva legyenek, azokat olyan elzárt helyen tárolják, ahová más nem mehet be. - A verseny lezárásáig minden szervező köteles az adatokat kizárólag csak a feladata elvégzéséhez használni, kívülálló személy részére kiadott adat, vagy információ büntetőjogi következményeket vonhat maga után!

A zsűri feladatai: - A beküldött pálinkának, illetve gyümölcspárlatnak minősülő mintákat a zsűri érzékszervileg vizsgálja. - A bírálat során egyénileg értékelnek, majd konszenzusra törekednek a minta értékelésében. - A zsűri határozza meg, és választja ki az VII. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY legjobb gyümölcspálinkája, legjobb törkölypálinkája, legjobb csákberényi pálinkája, legjobb párlata, likőrje címeket. javaslatot tesz a különdíjakra, oklevelekre. az érzékszervi bírálat lefolytatását a versenyigazgató irányítja. Az érzékszervi bírálat lebonyolítása: - A verseny kiírásának megfelelően a különböző tételek együtt kerülnek bírálatra, kategória sorrendben. - Az érzékszervi bírálat időpontja: 2016. április 11. Odaítélhető díjak: - VI1. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2016 legjobb gyümölcspálinkája cím - VI1. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2016legjobb törkölypálinkája cím - VI1. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2016legjobb csákberényi pálinkája cím - VI1. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2016 legjobb párlata, likőrje cím - VI1. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2016 legjobb bérfőzető vagy magánfőző cím - VI1. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2016 legjobb közönségdíjas pálinkája cím. A közönségdíjas pálinka cím az aranyérmes pálinkák közül kerül kiválasztásra 2016. május 1 jén, az V. CSÁKBERÉNYI RÉTESFESZTIVÁLon kerül kiválasztásra, erre az alkalomra külön meghívott társadalmi zsűritagjai által. - Arany, ezüst és bronz oklevelek, érmek. - Esetleges egyéb különdíjak. A legjobb bérfőzető és magánfőző pontszámítás: - Minden a versenyre benevezett, és a szakmai zsűritől minimum 10 pontot kapott, de nem érmes pálinkáért, párlatért: 1 pont - Minden bronzérmes pálinkáért, párlatért: 3 pont - Minden ezüstérmes pálinkáért, párlatért: 5 pont - Minden aranyérmes pálinkáért, párlatért: 8 pont - Legjobb pálinkáért: 15 pont.

Bírálati kategóriák: I. Tiszta gyümölcspárlatok, pálinkák alapanyagainak fajta megjelöléssel: 1. Almatermésűek: alma körte vilmoskörte birs, birskörte 2. Bogyósok: szamóca, földieper faeper (morus) málna szeder ribiszke köszméte, egres, (büszke) 3. Csonthéjasok cseresznye meggy kajszibarack őszibarack szilva 4. Szőlő és szőlő eredetű termékek: szőlő pálinka szőlő törkölypálinka seprőpárlat borpárlat 5. Egyéb gyümölcsök: naspolya 6. Gyűjtött erdei gyümölcsök és vadon termők: A) Erdei gyümölcsök: kökény som berkenyék galagonya csipkebogyó bodza áfonya homoktövis

B) Vadon termők: vadmálna erdei szamóca vadszeder vadalma vadkörte vadcseresznye vadmeggy vadőszibarack gyalogbodza (borzak) boróka egyebek 7. Vegyes pálinkák 8. Egyéb párlatok, likőrök narancs banán kivi füge mandarin sütőtök sárgadinnye sárgarépa egyéb Csákberény, 2016. február 10.