Pestuka Gabriella osztályvezető



Hasonló dokumentumok
dr. Funtek Zsolt NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tájékoztatási Főosztály

Az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer március 1-től

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER)

Az adózás rendjéről szóló törvény január 1-től hatályos változásai. Dr. Varga Árpád NAV elnökhelyettes

2015/29. SZÁM TARTALOM

Az Art évi módosítása. Dr. Bobonka Miklós Kornél főosztályvezető-helyettes

1. A bejelentésre meghatalmazottak számára vonatkozóan van-e korlátozás cégenként?

Adótörvények 2015 évi változásaiból

Hírlevél. Az EKAER rendszer bevezetésével megvalósítható új ellenőrzési lehetőségek. Tartalom

Az adózás rendjéről szóló törvény január 1-től hatályos változásai

Az EKAER rendszer nem más, mint a Közösségi termékértékesítéssel/termékbeszerzéssel, valamint az első belföldi adóköteles termékértékesítéssel

ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALOM ELLENŐRZŐRENDSZER

Jogszabályváltozások 2015

Adótörvények 2015 évi változásaiból

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. dr. Lambertus József

Az EKAER kialakításának előzményei A rendszer célja, fókuszpontjai A jogi szabályozás felépítése A rendszer lényeges pontjai Előzetes bejelentés

Az adóeljárási törvény évi főbb módosításai

Főbb EKAER tudnivalók december 19.

A fordított adózás bemutatása egy konkrét cégen keresztül

Az EKAER kialakításának előzményei A rendszer célja, fókuszpontjai A jogi szabályozás felépítése A rendszer lényeges pontjai Előzetes bejelentés

A nyomtatvány Nyilatkozat részét nullás adattartalommal is be kell nyújtania, ha ben nem keletkezett bevétele!

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer a gyakorlati oldalról. Varga Zoltán Officer Documentation & Customs

Általános Szolgáltatási Feltételek. 4-COM Távközlési Szolgáltató Kft Biatorbágy, Zugor István u. 29.

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések

ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALOM ELLENŐRZŐ RENDSZER

A NAV kínai ügyfélkörével kapcsolatos tanulmányok

Önvédelem kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (ÖKBKF3)

A Kormány egy hónappal meghosszabbította az EKÁER bevezetésének próbaüzemét

Főbb EKAER tudnivalók március 1.

Kikre vonatkozik e tájékoztatás?

Önvédelem. kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (ÖKBKF4) Hatályos: március 15. Nysz.: 16440

Tájékoztató az 5%-os adómérték alá tartozó lakóingatlan-értékesítésekről (Áfa tv. 82. (2) bekezdés, 3. számú melléklet I. rész

ALAPSZABÁLY. Elfogadta a i Közgyűlés a 15/2014.( ) számú határozatával. Hatályos június 1-től

A tartályos pébégáz-forgalmazás üzletszabályzata kivonat

Az Adózás rendjéről szóló törvény évi változásai

(egységes szerkezetben a 31/2012. (XI.30.), az 1/2013. (I.31.) és a 14/2013. (VI.27.) számú önkormányzati rendelettel)

ÜZLETSZABÁLYZAT. Ellenőrizte: Nyíri László ügyvezető igazgató. Jóváhagyta: Dr. Csiszár Miklós Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője

2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról 1

TELENOR MAGYARORSZÁG ZRT. ÁLTALÁNOS BESZERZÉSI FELTÉTELEK. Első kibocsátás dátuma: május 15. Első hatálybalépés: május 15.

- szóban vagy írásban a Szolgáltató ügyfélszolgálatán - írásban a Szolgáltatónak címzett és az ügyfélszolgálat címére elküldött levélben.

Távközlési Zrt. VÁLLALKOZÁSI FELTÉTELEI ADATHÁLÓZATI (Internet) SZOLGÁLTATÁSRA

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. Új változat at/18803 törvényjavaslat helyett

ONLINE ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) a weboldal használatához február

Pályázati Útmutató. az Európai Területi Társulások évi támogatására. (A pályázat kódja: ETT-15)

Tisztelt Fémkereskedő Partnereink!

A cégbejegyzési kérelem adózási nyilatkozatainak útmutatója, január 1-jétől. Áfa-nyilatkozatok; közösségi adószám igénylése, megszüntetése

A Feltételek mindenkor hatályos tartalma ugyancsak ezen a linken hozzáférhető az Eladó számára bármikor.

Amennyiben az igénybejelentés az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg történik, úgy az igénybejelentési eljárás mellőzhető.

Illés Béla szolgáltató

2009. évi LXI. törvény egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról

A módosított rész félkövér dőlt betűvel szedve.

Adótörvény-változások 2012

Általános szerződési feltételek

Ennek eleget téve az alábbi javaslatot terjesztjük a Tisztelt Közgyűlés elé.

Közszolgáltatások megnevezése közszolgáltatások tartalma Közszolgáltatások igénybevételének rendje Közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke

DATE OF PUTTING THE PRODUCT IN OPERATION (IF IT IS MADE BY SAMSUNG OR ITS SUB-CONTRACTOR)

Porsche részleges körű casco szabályzat

153/1996. (X. 15.) Korm. rendelet. a vasúti árufuvarozási szerződésekről 1. RÉSZ. I. Fejezet. A rendelet hatálya. Az üzletszabályzat

Magyarország-Miskolc: Buszok és távolsági buszok 2016/S Ajánlati/részvételi felhívás Közszolgáltatások. Árubeszerzés

17/2005. (IV.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

SyscoNet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Iktatószám: /2013. Ügyszám: /2013.

GB398 JELŰ E-CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ

ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. AZ ÁSZF HATÁLYA

Általános Szerződési Feltételek

Zalai Környezetbarátok Egyesülete szakmai előadássorozat 1

dr. Funtek Zsolt NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tájékoztatási Főosztály

2007. évi CXXVII. törvény. az általános forgalmi adóról

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Hatályos: május 05. napjától

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

PENTA UNIO OKTATÁSI CENTRUM

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MÁGOCSI ÉS A VÁSÁROSDOMBÓI KMJR IGÉNYBEVÉTELÉRE

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

Könyvelői Klub október 4. Budapest. Ruszin Zsolt ADÓELLENŐZÉS, EURÓPAI BÍRÓSÁGI JOGGYAKORLAT,

ÉPÍTÉS- ÉS SZERELÉS- BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ

KIVONAT. A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési szolgáltató fent megjelölt ÁSZF-ének napjától megvalósuló változásait tartalmazza.

A kisadózó vállalkozások tételes adójának szabályai évben

Törvények évi XIII. törvény az uniós vámjog végrehajtásáról* ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA

MAGYAR KÖZLÖNY 134. szám

KIVONAT. A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési szolgáltató fent megjelölt ÁSZF-ének napjától megvalósuló változásait tartalmazza.

(3) A Képviselő-testület gyakorolja mindazon bérbeadói és elidegenítési jogokat, amelyet e rendelet másként nem szabályoz. II.

Tamasinet Szolgáltató, és Gyártó Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz

SZEMÉLY- ÉS TEHERGÉPJÁRMŰ GUMIABRONCS BIZTOSÍTÁS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Gyopárosi Kábeltelevízió Építő és Üzemeltető Kft.

1 A szerződő felek adatai HCSSZ_3

ÁLTALÁNOS ÜZLET ÉS ÉRTÉKESÍTÉSI FELTÉTELEK

Általános Szerződési Feltételek Hosting szolgáltatásokra DoclerNet Hosting Kft.

SPRINTER Futárszolgálat Korlátolt Felelősségű Társaság

ÜZLETSZABÁLYZAT. I. Üzletszabályzat tárgya

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA

MetLife Care. egyéni baleset- és betegségbiztosítás Budapest, február 16.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Vezetékes műsorjelterjesztési szolgáltatás. Általános Szerződési Feltételek. (továbbiakban: ÁSZF)

A reklámadó legfontosabb szabályai 2016.

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének

Autóbuszos személyszállítás vagyoni biztosíték biztosításának általános szerződési feltételei. Hatályos: március 15-étől. Nysz.

PLUSSZ GARANCIA Háztartási gépek TV - Hifi

Reklámadó. Szilágyi Miklósné okleveles adószakértő

union24-közlekedési baleset-biztosítás Biztosítási Feltételei

Támogatási Szerződés

Átírás:

Pestuka Gabriella osztályvezető NAV Csongrád Megyei Adóigazgatósága Ügyfélkapcsolati Osztály

Áfá-t érintő visszaélések visszaszorítása A jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése A költségvetési bevételek biztosítása Az EKAER biztosítéki rendszerének alkalmazásával az adókötelezettségek szabályszerű teljesítésére ösztönzés Az árumozgások valós idejű ellenőrzésének megteremtése Hatékonyabb együttműködés társhatóságokkal (Pl.: NÉBIH) A rendszer bevezetésének hozadéka lehet továbbá az élelmiszerek útjának nyomon követhetőbbé válása

Előzetes bejelentés alapján valós idejű ellenőrzés megteremtése azon árumozgási folyamatok esetén, ahol az adót (áfát) a legjelentősebb mértékben eltitkolhatják (Art. 22/E. (1) bek.): Közösségen belüli termékbeszerzés, Közösségen belüli termékértékesítés, Első belföldi adóköteles értékesítés. Biztosíték nyújtási kötelezettség az azonosított kockázati pontokon. (Art. 22/E. (5) bek.) Hatósági zár alkalmazása kockázati tényezők felmerülése esetén. (Art. 88. (6b) bek.)

Art.: Bejelentési kötelezettségről általában Bejelentésre kötelezettek köre Bejelentéssel érintett termékkörök Bejelentési kötelezettséggel érintett tevékenységi körök Mentességi szabályok Bejelentendő adatok (Art. 22/E. (8) bek.) A kockázati biztosíték Szankciók NGM rendeletek (2 db): A kockázatos termékek körének meghatározása Az EKAER szám megállapításának rendje, a bejelentés, változásbejelentés, kockázati biztosíték mértéke

Bejelentés az EKAER internetes felületén lehetséges! Az adózó vagy képviseletére jogosultja számára az EKAER felületre történő belépéshez regisztráció szükséges. (Ügyfélkapus azonosítás!) Az EKAER regisztrációt olyan személy jogosult elvégezni, aki a bejelentésre kötelezett képviseletére a rá vonatkozó szabályok szerint (pl. cégjogi szempontból) jogosult, azaz az adózó vagy törvényes képviselője, valamint az is aki a NAV-nál állandó meghatalmazottként szerepel, vagy az adóügyek elektronikus intézésre az adózó feljogosította, s mint ilyen rendelkezik ügyfélkapuval is.

A regisztrációt követően az EKAER felületre bejelentkezett adózó vagy képviseletére jogosultja az EKAER felületen további (másodlagos) hozzáféréseket hozhat létre/kezelhet, melyekkel az EKAER felületre belépő személyek a bejelentésre kötelezett nevében tudnak bejelentéseket tenni. FONTOS! A másodlagos hozzáférésekkel rendelkezők által tett bejelentések is az adózó nevében tett jognyilatkozatnak minősülnek!

A bejelentési kötelezettség alá eső közúti szállítások kizárólag EKAER szám birtokában végezhetők A kötelezettek bejelentése során EKAER szám kerül kiadásra. EKAER szám: a bejelentés alapján képzett azonosító szám, amely egy adott termékegységet azonosít, melyet Ugyanazon megrendelő részére, Egy gépjárművel szállítanak (agépjármű egyszeri mozgása során) Egy felrakodási helyről egy átvételi helyre FONTOS! Az EKAER szám egy bejelentést (termékegységet) azonosít, amely többféle terméket is magában foglalhat! A megállapításától számított 15 napig érvényes!

Az adóhatóság már az EKAER felületen nem állapít meg EKAER számot annak a kötelezettnek, aki/amely Adószáma jogerősen törölt Kényszertörlés alatt áll Technikai megszűnt adózó (2, 4) Véglegesen megszűnt adózó (9) EKAER szám megállapítható, de kockázatos! Adószám felfüggesztés hatálya alatt áll Meglévő kockázati besorolás szerint kockázatos Korábbi KOKAIN kapcsolat

Lehetséges érintettek köre (Art. 178. 45, 46, 47, 51.): Címzett: а terméknek az Európai Unió más tagállamából Magyarország területére irányuló beszerzését vagy belföldi beszerzését megvalósító általános forgalmi adó alanya. Átvevő: а terméknek az Európai Unió más tagállamából Magyarország területére irányuló beszerzése vagy belföldi értékesítése esetén, ha nem а címzett veszi át а terméket, vagy а terméknek az Európai Unió más tagállamából Magyarország területére irányuló beszerzéstől eltérő egyéb célból történő behozatala esetén а terméket а kirakodási (átvételi) helyen átvevő személy. Feladó: a terméknek Magyarország területéről az Európai Unió más tagállamába irányuló, vagy első belföldi adóköteles nem közvetlenül végfelhasználó részére történő értékesítését megvalósító általános forgalmi adó alanya, valamint az általános forgalmi adó mentesség érvényesítése érdekében a belföldön nyilvántartásba nem vett adózó helyett eljáró közvetett vámjogi képviselő, adóraktár üzemeltetője. Felrakodó: a közúti fuvarozásához használt gépjárműre a termék felrakodását végző személy.

Termékek: Kockázatos termékek Kockázatos élelmiszerek (NÉBIH) Egyéb kockázatos termékek Nem kockázatos termékek A kockázatos termékek köre az 51/2014. NGM rendeletben került meghatározásra, táblázatos formában VTSZ szerint.

Főszabály: Az Art. 22/E. -a szerint bejelentési kötelezettség terheli a közúti fuvarozással járó alábbi tevékenységeket: az Európai Unió más tagállamából Magyarország területére irányuló termékbeszerzést vagy egyéb célú behozatalt, Magyarország területéről az Európai Unió más tagállamába irányuló termékértékesítést vagy egyéb célú kivitelt, valamint belföldi forgalomban nem végfelhasználó részére történő első adóköteles termékértékesítést Termékértékesítés, termékbeszerzés, első adóköteles értékesítés Áfa tv. szerint. Egyéb célú behozatal / kivitel: Pl.: saját áru szállítása, bérmunkára behozatal, szívességi raktározás DE! Vannak mennyiségre, értékre és gépjármű típusra vonatkozó szűkítő feltételek!!!

EKAER szám a felsorolt tevékenységeknél azalábbi esetekben szükséges: Szállító gépjármű típusa: Fuvarozott termék: Útdíjköteles Nem útdíjköteles Kockázatos élelmiszer Egyéb kockázatos termék Nem kockázatos termék 200 kg -ot és/vagy 250 e Ft-ot meghalad 500 kg -ot és/vagy 1 millió Ft-ot meghalad 2500 kg-ot és/vagy 2 millió Ft-ot meghalad 200 kg -ot és/vagy 250 e Ft-ot meghalad 500 kg -ot és/vagy 1 millió Ft-ot meghalad - FONTOS, hogy a terméket: Ugyanazon megrendelő (címzett/átvevő) részére Egy gépjárművel szállítják (a gépjármű egyszeri mozgása során) Egy felrakodási helyről egy átvételi helyre

Bejelentési kötelezettség alól mentesül (Art. 22/E. (6) bekezdés): a Magyar Honvédség, Nemzetbiztonsági Szolgálat, rendvédelmi szerv ésaz Országgyűlési Őrség gépjárműve, a Magyarországon tartózkodó vagy átvonuló külföldi fegyveres erők hivatali vagy szolgálati gépjárműve, az egyéb nemzetközi szervezetek gépjárműve, a katasztrófa által okozott károk megelőzésében vagy elhárításában részt vevő gépjármű,

Bejelentési kötelezettség alól mentesül (Art. 22/E. (6) bekezdés): NATO, IFOR körébe tartozó jármű, a humanitárius segélyszállítmányokat szállító gépjármű, a jövedéki adóról szóló törvény szerinti alkoholterméket, sört, bort, pezsgőt, köztes alkoholterméket, dohánygyártmányt, szárított dohányt, ellenőrzött ásványolajterméket, bioetanolt, biodízelt, E85-öt vagy ezek közül többet szállító gépjármű. A meghatározott súly vagy értékhatár alatti áruk

A bejelentésre kötelezett: címzett (termékbeszerzés) átvevő (egyéb cél) A bejelentendő/módosítható adatok köre: feladó adatai (név, adóazonosító szám) felrakodás címe, címzett adatai (név, adóazonosító szám), kirakodás (átvétel) címe + jogszerű használó adatai termékek adatai (név, VTSZ, bruttó tömeg) a fuvarozás indoka (termékértékesítés, termékbeszerzés, bérmunka, egyéb cél) a termék ára: adó nélküli ellenérték (termékértékesítés, termékbeszerzés esetén) adó nélküli beszerzési ár, ahhoz hasonló termék adó nélküli beszerzési ára, illetve az adó nélküli előállítási érték (egyéb cél esetén) gépjármű forgalmi rendszáma Fenti adatokat a termék fuvarozásának megkezdéséig kell bejelenteni! Módosítás: felrakodást követően, átvételi helyre érkezés bejelentéséig!

A bejelentésre kötelezett: feladó (termékértékesítés) felrakodó (egyéb cél) A bejelentendő/módosítható adatok köre: feladó adatai (név, adóazonosító szám) felrakodás címe, címzett adatai (név, adóazonosító szám), kirakodás (átvétel) címe + jogszerű használó adatai termékek adatai (név, VTSZ, bruttó tömeg) a fuvarozás indoka (termékértékesítés, termékbeszerzés, bérmunka, egyéb cél) a termék ára: adó nélküli ellenérték (termékértékesítés, termékbeszerzés esetén) adó nélküli beszerzési ár, ahhoz hasonló termék adó nélküli beszerzési ára, illetve az adó nélküli előállítási érték (egyéb cél esetén) gépjármű forgalmi rendszáma Fenti adatokat a termék felrakodásának megkezdéséig kell bejelenteni! Módosítás: az EKAER szám 15 napos érvényességi idején belül lehetséges!

A bejelentésre kötelezett: feladó (első belföldi adóköteles termékértékesítés) A bejelentendő/módosítható adatok köre: feladó adatai (név, adóazonosító szám) felrakodás címe, címzett adatai (név, adóazonosító szám), kirakodás (átvétel) címe + jogszerű használó adatai termékek adatai (név, VTSZ, bruttó tömeg) a fuvarozás indoka (termékértékesítés, termékbeszerzés, bérmunka, egyéb cél) a termék ára: adó nélküli ellenérték (termékértékesítés, termékbeszerzés esetén) adó nélküli beszerzési ár, ahhoz hasonló termék adó nélküli beszerzési ára, illetve az adó nélküli előállítási érték (egyéb cél esetén) gépjármű forgalmi rendszáma Fenti adatokat a termék felrakodásának megkezdéséig kell bejelenteni! Módosítás: átvételi helyre érkezés bejelentéséig!

További kötelezettség mindhárom termékiránynál: Az EKAER szám fuvarozó/fuvarszervező rendelkezésére bocsátása bármilyen formában Kirakodási helyre érkezés bejelentése (címzett, átvevő vagy a feladó a kirakodási helyre történő megérkezéskor de legkésőbb az ezt követő munkanapon, az EKAER felületen)

Gépjármű rendszámának bejelentése: Az EKAER szám kiadásának nem feltétele a gépjármű rendszáma azonban a többi adatot hiánytalanul meg kell adni. A rendszám adatot az EU-HU irányban legkésőbb a fuvarozás megkezdéséig, HU-EU és HU-HU irányban a gépjárműre történő felrakodás megkezdéséig kell pótolni! A rendszámadat megadásának elmulasztása szankció szempontjából egy tekintet alá esik a bejelentési kötelezettség teljesítésének elmulasztásával!!! Bejelentett adatok módosítása: A bejelentés adatainak változását az arra okot adó körülmény bekövetkeztét követően haladéktalanul be kell jelenteni az EKAER felületen! (Pl.: vontató csere esetén a rendszám változást) (Az egyes fuvarozási irányok részletszabályai: Art. 11. sz. melléklet I. - III.)

Kockázatos élelmiszerek esetén EKAER számot az az adózó kaphat, amelyik: A FELIR rendszerben bejelentett élelmiszer vállalkozó Élelmiszer vállalkozóként az első magyarországi tárolási hely bejelentésének eleget tett Kockázati biztosítékadási kötelezettségét teljesítette Kockázatos egyéb termékek esetén EKAER számot az az adózó kaphat, amelyik: Kockázati biztosítékadási kötelezettségét teljesítette

B = bejelentés KB = kockázati biztosíték közúti fuvarozás útdíjköteles nem útdíjköteles súly vagy értékhatár felett súly és értékhatár alatt súly vagy értékhatár felett súly és értékhatár alatt EU más tagállama Magyarország termékbeszerzés / egyéb célú behozatal kockázatos termék nem kockázatos termék Magyarország EU más tagállama termékértékesítés / egyéb célú kivitel kockázatos termék nem kockázatos termék belföldi forgalomban - nem végfelhasználó részére - első adóköteles értékesítés kockázatos termék nem kockázatos termék B+KB B B B B+KB B B+KB B B+KB

A biztosíték összege teljesíthető (Art. 11. sz. melléklet IV. 7.): elkülönített letéti számlára történő befizetéssel, pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény, befektetési vállalkozás által vállalt, az állami adóhatóság által nyilvántartásba vett garancia útján. Mentesül а biztosítékadási kötelezettség alól az az adózó, aki az állami adóhatóság által vezetett minősített adózói adatbázisban szerepel, vagy legalább két éve működik és szerepel az állami adóhatóság által vezetett köztartozásmentes adózói adatbázisban, valamint a bejelentés időpontjában nem áll adószám felfüggesztés hatálya alatt. (Art. 11. sz. melléklet IV. 8.)

A biztosíték összege: А biztosíték mértékének folyamatosan el kell érnie az Art. 11. melléklet I. és III. alcím szerinti bejelentés időpontjában а bejelentést megelőző 60 napban (ideértve а bejelentés napját is) teljesített bejelentések során megállapított és átvételi címre érkezés, vagy а felrakodás megkezdésének bejelentésével már rendelkező EKAER számokhoz tartozó kockázatos termékek, valamint а már megállapított és még érvényes EKAER számokhoz tartozó kockázatos termékek együttes adó nélküli értékének 15 százalékát. (Art. 11. sz. melléklet IV. 3.) Megfelelő összegű biztosíték nélkül újabb bejelentést tenni nem lehet! Az adózó folyamatosan nyomon tudja követni az EKAER felületen a rendelkezésre álló biztosíték összegét.

Befogadó nyilatkozat: a kereskedelmi mennyiségű termék fuvarozását végző személyt (sofőrt) az adóhatóság nyilatkozattételre kötelezheti azon adózóról, amely javára a fuvarozást végzi, továbbá ellenőrizheti a termék eredetét ésa tulajdonjogot igazoló dokumentumok meglétét. (Art. 88. (6) - (6a) bek.) Kiegészült: EKAER szám, fuvarozott termék (megnevezése, mennyisége, termék átvételének körülményei, kirakodásának címe) Hatósági zár: ha kockázati tényezők igazolják, úgy a termék azonosságának biztosítása érdekében hatósági zár alkalmazható, amelynek sértetlensége belföldön ellenőrizhető (Art. 88. (6b) bek.)

Mulasztási bírság: amennyiben megállapítható, hogy a fuvarozott termék vagy annak egy része tekintetében nem teljesült a bejelentési kötelezettség, úgy a be nem jelentett termék vagy annak része igazolatlan eredetű árunak minősül és az áru értékének 40%-ig terjedő mértékben mulasztási bírság szabható ki az adózó terhére (Art. 172. (19a) bek.) A bírság biztosítékaként az áru lefoglalható, zár alá vehető vagy adózó költségére megőrzésre elszállíttatható. (Art. 173. (1) bek.)

közvetlen hozzáférés a kamera adatokhoz jármű össztömeg és tengelysúly adatokat biztosít (a tranzit szállítmányok nyomon követéséhez) a rendszám észlelése aktiválja a hozzá tartozó EKAER számokat riasztásra is lehetőséget ad

Egy EKAER szám = egy termékegységet jelöl Másképpen: ugyanazon feladó, ugyanazon vevő részére, ugyanazon szállítási helyre történő szállított áruk összessége Következtetések: Gyűjtőfuvar, Terítőfuvar esetén egy szállítás, de több EKAER szám kell, mivel több eladó, vagy több vevő van a szállításban. DE NEM KELL szám, ha több címre megy a fuvar, azonban az egy-egy címzetthez szállítandó mennyiség vagy érték nem haladja meg az adott termékhez tartozó korlátot.

Bejelentést kell-e tenni, ha az eladást követően a vevő saját fuvareszközével történik a fuvarozás? Amennyiben az adózó felé teljesített értékesítés az első belföldi értékesítésnek minősül, akkor a fuvarozást bejelentési kötelezettség terheli, függetlenül attól, hogy az adózó maga végzi a fuvarozást a saját gépjárművével, bérli a járművet, vagy fuvarozót bíz meg a szállítással. Nincs jelentősége annak, hogy ki végzi a fuvarozást, valamint nem befolyásolja a bejelentési kötelezettséget, hogy az értékesítésről a számla mikor kerül kibocsátásra. Kell-e bejelentés a saját termék két telephely közötti mozgatásához? Nem, ebben az esetben nem kell EKAER számot kérni.

Kell-e EKAER szám abban az esetben, ha a vevő a terméket úgy hozza el a gyártótól, kereskedőtől, hogy előzetesen nem adott le megrendelést? A jelenlegi álláspont szerint ez nem felel meg a törvényben előírt feltételeknek (fuvarozással járó értékesítés), ezért nem kell bejelentést tenni. Ha a megrendelt termékek köre ismert, csak a szállítandó mennyiség nem, akkor iseza helyzet? Nem, ekkor kell EKAER szám, de a fuvarozás megkezdéséig módosítani kell a ténylegesen szállított mennyiséget. Ide tartozik véleményünk szerint az az eset is, ha élő állatokért a vevő megy el. A mezőgazdasági termelők áruszállítása a nagybani piacra EKAER köteles? Nem, ez az egyéb célú árumozgatás, amelyhez nem kell bejelentés, itt nem kapcsolódik az értékesítéshez fuvarozás. Ugyanez a helyzet a felvásárló által megvett áru haza szállításával is.

A minőségileg nem megfelelő, vagy sérült áru visszaszállításához kell-e EKAER szám? Nem, mert ez nem értékesítéshez kapcsolódó fuvarozás. A bérmunkára elszállított, vagy onnan visszaszállított termékre kell-e bejelentést tenni? Belföld-belföld viszonylatában nem kell EKAER szám, mert nem történik értékesítés. EU-MO viszonylatban azonban kell bejelentést tenni egyéb célú fuvarozásnak minősül ez az ügylet. Bérhízlalás esetén a kihelyezett kisállatok kiszállításakor, valamint a már felhizlalt állatok visszaszállításakor kell EKAER szám? A bérhízlalás esetén az állattartó az áfa törvény szerint szolgáltatás nyújtás, ezért nem történik értékesítés nem kell EKAER szám

Háromszög ügyletek, láncügyletek Belföld: Véleményünk szerint, az EKAER szám kérését az befolyásolja, hogy ki szervezi meg a fuvart. Amennyiben az első értékesítő fuvaroz, vagy fuvaroztat, akkor ez az első belföldi értékesítéshez kapcsolódó szállítás kell EKAER szám. Minden olyan esetben, amikor az ügyletben lévő többi szereplő közül bármelyik intézkedik a szállításról, akkor a fuvarozás, már nem az első értékesítéshez kapcsolódik, tehát nem kell bejelentést tenni.

Külföldi láncügyletek Más a helyzet, ha az ügyletben nem csak belföldi adóalanyok vesznek részt Harmadik országból (Szerbia) induló fuvar esetén fontos tisztázni, hogy hol helyezik szabad forgalomba az árut. Ha Magyarországon, akkor a magyar fél általi értékesítés az első kell EKAER szám Behozatal esetén is elsődleges a szabadforgalomba bocsátás. Harmadik országból EU-n keresztül jövő szállítás esetén, ha csak itthon kerül szabadforgalomba az áru import nem kell EKAER Szabadforgalomba bocsátják az EU másik tagállamában egyéb célú szállítás EU-ból kell EKAER

EU-ból jön az áru, egyenesen a láncolat harmadik szereplőjéhez Az eladó (külföldi), vagy az első belföldi vevő intézi a fuvart az első magyar vevőnek kell kérni az EKAER számot A láncolat harmadik vagy azt követő szereplője intézi a fuvart ő köteles az EKAER számot kérni, egyéb célú termékbehozatal jogcímen EU-ból szállítják az árukat gyűjtőfuvarban Mo-ra. Kinek kell EKAER számot kérni? A címzett köteles a bejelentést megtenni. Terítőjárat vagy gyűjtőfuvar esetén címzettenként kell EKAER számot igényelni.