Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet A nyugdíjrendszerek típusainak elemzése Tóth-Szili Katalin 2014
Tartalomjegyzék Bevezetés...4 I. A nyugdíjrendszerek típusainak bemutatása...6 1.1 A kialakulásról...6 1.2 A nyugdíjrendszerek típusai...9 1.2.1 A felosztó-kirovó rendszer...9 1.2.2 A várományfedezeti rendszer...10 1.2.3 A tőkefedezeti rendszer...10 II. A magyar nyugdíjrendszer fejlődése...12 2.1 Nyugdíjrendszer a rendszerváltás időszakáig...12 2.2 Az 1992. évi nyugdíjreform...13 2.3 Az 1998-as nyugdíjreform...15 2.4 A vegyes rendszer megszűnése...18 2.5 A változások számszaki hatásai...20 III. A magyar nyugdíjrendszerről...22 3.1 A hazai nyugdíjrendszer bemutatása...22 3.2 A hazai nyugdíjrendszer állami pillére...23 3.2.1 Saját jogú nyugellátások...23 3.2.2 Hozzátartozói nyugellátások...28 3.3 A hazai nyugdíjrendszer nem-állami pillérei...31 3.3.1 Az önkéntes magánnyugdíjpénztárak...31 3.3.2 A magánnyugdíjpénztárak...34 3.3.3 A nyugdíj előtakarékossági számla...35 IV. Összehasonlítás külföldi példákkal...37 4.1 Uniós nyugdíj-alapelvek...37 4.2 A tagállamok nyugdíjrendszereinek bemutatása...39 4.3 A nyugdíjrendszerek fenntarthatóságának vizsgálata statisztikai adatok alapján...43 2
4.3.1 Öregedő társadalom...43 4.3.2 Foglalkoztatottság...47 4.3.3 Nyugdíjkiadások növekedése...48 V. Összefoglalás...54 VI. Summary...57 Irodalomjegyzék...60 Ábrajegyzék...62 Mellékletek...63 3
BEVEZETÉS Településfejlesztési menedzser szakos hallgatóként, a tanulmányok során több szempontot vizsgáltunk, ami a település fejlesztését meghatározhatja. A történelmi áttekintés során láthattuk, mennyire eltérő a fejlődési pályája egy nyugateurópai országnak egy kelet-európaitól, holott adott esetben a természeti adottságai mindkettőnek ugyanannyira kedvezőek lehetnek. Egyszerűen a világgazdasági és történelmi folyamatok hatására megrekedtek a kelet-európai országok a fejlődésben, mely lemaradást nehezen tudják behozni. Más tantárgy keretein belül azt is vizsgáltuk, hogy egy adott országon belül is létrejön a centrum és kialakulnak a perifériák, melynek fejlesztése rendkívül fontos, mert anélkül fenyegető probléma többek között a perifériából való elvándorlás, annak elnéptelenedése. A periférikus régiók fejleszthetősége érdekében fontos a potenciál, az erősség felismerése és lehetőség szerint valamiféle kitörési pont meghatározása. Így, akár egy-két sikeres fejlesztés, projekt eredményeként is megindulhat a terület fejlődése. Mindezekhez szükséges az ország gazdasági stabilitása, kiszámíthatósága. Jól működő gazdaság esetén magas a foglalkoztatottság, biztosított az emberek megélhetése, és ekkor módjában áll az államnak például a településfejlesztéseket is támogatni. A mai Magyarországon nagy szükség lenne az egész ország, de főként a leszakadó régiók fejlesztésére, azonban jellemzően magas a munkanélküliség, nagy az inaktívak aránya, ami a gazdaság teljesítőképességén is meglátszik. Dolgozatomban ezen társadalmi problémák közül a nyugdíj-kérdéssel kívánok foglalkozni. Úgy vélem, ez azért is fontos, mert elöregedő társadalomban élünk, így a jelenlegi intézményrendszer fenntartása a jövőben még több problémát jelenthet. Az idősek számaránya az össznépességen belül folyamatosan növekszik, 2008-ban a 70 év felettiek száma Magyarországon meghaladta az 1 millió főt. 4
Ezek mellett a másik nagy probléma, hogy Magyarországon jelenleg alig több, mint 3 millió ember végez kereső tevékenységet és fizet járulékot. Ehhez képest a nyugellátásban részesülők száma közel 3 millióra nőtt. Így látható, hogy sürgős lépések szükségesek annak érdekében, hogy a nyugdíjak kifizetése ne az állam eladósodásával valósulhasson csak meg. Ez a gond Európa-szerte megjelenik, így rendszeresen visszatérő kérdés valamilyen reform kidolgozása. Azonban dolgozatomban szeretném a magyar rendszer alakulása mellett az EU más tagállamaiban működő nyugdíjrendszerek működésének főbb különbségeit is bemutatni. Ezek fényében van lehetőség egy jobban működő rendszer javaslatának kidolgozására. Ezen összefüggések alapján gondoltam úgy, hogy szakdolgozatomban a magyar nyugdíjrendszerrel foglalkozom. A jelenlegi rendszer bemutatása mellett történelmi áttekintés és külföldi összehasonlítása alapján szeretném megvizsgálni, valóban a leghatékonyabb-e a nyugdíjrendszerünk. Hiszen ha a társadalomnak nem kellene ilyen magas számú nyugellátásban részesülő réteget eltartania, ha több munkavállaló járulna hozzá a közteherviseléshez, akkor az ország fejlődése is könnyebben megvalósulhatna. Dolgozatomban, annak terjedelmi kötöttsége és a téma sokrétűsége miatt valószínűleg nem fogom tudni az ideális nyugdíjrendszert felállítani és bemutatni. Azonban nagy kérdés számomra, hogy létezik-e olyan rendszer, amellyel a nyugdíjasok megélhetése biztosított lehet és emellett a társadalmi feszültségek nem növekszenek, valamint az állami költségvetést csak a legszükségesebb szintig terheli. Közigazgatásban dolgozó szakemberként, az emberek életminőségének javításán dolgozva nagy kérdés számomra, hogy az elöregedő társadalomból adódó problémákat hogyan lehet megoldani. Úgy vélem, a településfejlesztéssel foglalkozó szakembereknek a társadalmi jelenségeket figyelembe véve, globálisan kell a fejlesztési javaslatokat megfogalmazniuk. 5
I. A NYUGDÍJRENDSZEREK TÍPUSAINAK BEMUTATÁSA 1.1 A kialakulásról Az idős korosztály fogalma alatt általában a 60 éves és annál idősebbeket érti a szakirodalom, tekintettel arra, hogy országonként eltérő a nyugdíjkorhatár. Az azonban mindenütt probléma, hogy a társadalom folyamatosan öregszik, a 60 éves korosztály aránya a világ népességéhez viszonyítva folyamatos növekedést mutat. (Iván, 2002.) Ezért világszerte szakértők kutatják az ideális rendszert, amely nem csak a korábbi reformok fogyatékosságait szünteti meg, hanem kezelni tudja az olyan globális problémákat is, mint például az elöregedés. Az Időskorúak Nemzetközi Éve alkalmából (1999-ben) a WHO által megjelentetett kiadványban a következő gondolatra irányítják a figyelmet: A világ népességének elöregedése az egyik legnagyobb olyan kihívás, amely világunk előtt áll a következő évszázadban, ugyanakkor óriási lehetőség is rejlik benne. Az időskorúak ugyanis nagyon sok mindenben lehetnek valamennyiünk szolgálatára. Ezen gondolat mentén haladva, az elöregedésből adódó probléma kezelése eltéréseket mutat, de a legtöbb országban létrehoztak időseket támogató szervezeteket, illetve államilag kiépítették a nyugdíj rendszerének alapintézményeit. A nyugdíj alapértelmezésében egy élethosszig tartó, rendszeresen folyósított jövedelem, melyre a munkában eltöltött évek alapján leszünk jogosultak. Ez a jövedelem biztosítja az inaktív népesség megélhetését. (Matits, 2000). A nyugdíjrendszer ennél többet, egy szolgáltatást jelent, amely az öregségben, rokkantságban vagy tartós betegségben szenvedők részére az ellátást hivatott biztosítani. A szolgáltatás igénybevételére a megszabott időn keresztül tartó járulékfizetés ad jogosultságot. (Máté, 2006.) 6
Ennek a rendszernek a kialakulása a társadalmi szolidaritás megjelenésével egy időre tehető, amikor is a szegényekről és elesettekről való gondoskodást szervezetten, jogi keretek között kezdték el végezni. Az első szervezetek magánkezdeményezésre jöttek létre, főként az ipari területen. Ezekre a szakirodalom a szakmai nyugdíjrendszerek elnevezést használja. A kezdeményezésben és a támogatásban az egyéni felajánlás mellett a munkáltatók is szerepet vállaltak, az állam is csak munkáltatóként volt jelent. Az idős korosztály arányának növekedésével a létrejött nyugdíjrendszerek egyre kevésbé jelentettek biztonságot. Ezek mellett problémát jelentett, hogy nem tudták a munkások teljes rétegét bevonni, főként az alacsony keresettel rendelkező dolgozók maradtak ki a rendszerből. Látható, hogy egyre nagyobb szükség volt az állami szerep növelésére, az állam által szervezett ellátások körének szélesítésére. Ennek eredményeként jött létre a kötelező állami nyugdíjrendszer, melyet már csak tehermentesítettek a megmaradó magánrendszerek. Az állami nyugdíjrendszer létrehozásával együtt a jogi kereteket is megalkották, mely jogszabályok a jogosultságot főként az ipari és kereskedelmi dolgozókra, munkásokra terjesztette ki, az öregségi, rokkantsági és a hozzátartozói nyugellátást is beleértve. Az első nyugdíjtörvények közül az 1889-ben, Bismarck nevéhez kapcsolódó német nyugdíj-jogszabály a legjelentősebb, amely egy biztosítási elveken alapuló modellt vezetett be. Ezen modell a magánnyugdíjrendszer főbb jegyeit megőrizte, csak az általános kötelező biztosítás sajátosságainak megfelelően módosította azt. Ekkor a nyugellátás főként keresetpótló szerepet töltött be, melynek összegét az állam a kereset függvényében határozta meg. Ezt a modellt vette alapul az 1891-es dán nyugdíjrendszer, mely a korábbit továbbgondolva egy új koncepciót épített fel: az öregségi nyugdíj az ország teljes lakosságára kiterjedő, adóforrásokból finanszírozott ellátás lett. Később ez a modell lett a skandináv és angol nyugdíjrendszerek mintája. Itt a mai napig létezik egy alapnyugdíj, mely jövedelemfüggő elemekkel bővül ki. 7
Az első nyugdíjtörvények megalkotását követően, a tapasztalatok és a gazdasági környezet hatására változásokat eszközöltek, melyeket 3 szakaszra bonthatunk: 1. Az állami nyugdíjrendszer létrejöttét követően először a törvényi szabályozás finomítása, egységesítése zajlott. 2. Ezt követően a jogosultságot kiterjesztették a jövedelemből élők teljes körére. Itt már cél volt az ellátások színvonalának növelése is, a jóléti állammal szemben támasztott elvárások teljesítése. Ezen szakasz a II. világháborúig tartott, mely időszakban született meg az első olyan angol jóléti törvénytervezet, amelynek keretei között a nyugdíjellátást már az elszegényedést megakadályozó intézményként kezelték, ennek következményeként a nyugdíj mértéke a munkajövedelemtől függetlenül került meghatározásra. 3. A világháború után kezdődő időszakban a rendszer letisztulását láthatjuk. Egyre több ember érte el az öregségi nyugdíj korhatárt, így egyre többen voltak jogosultak az ellátásra. Az egészségügyi ellátásnak köszönhetően nőtt az átlagéletkor, a gazdasági változások eredményeként nőtt a munkanélküliek száma, így az állami nyugdíjrendszer finanszírozása egyre kevésbé volt fenntartható. A megoldás-keresés első lépéseiként a nyugdíjjogosultság korhatárát emelték meg, több állam az induló nyugdíjszintet csökkentette. Ezek mellett a magánnyugdíj pénztárak egyre nagyobb szerepet kaptak. Mára ez a folyamat eltérő módon, de lezárulóban van. Vannak országok, ahol az államnak a fő feladata a törvényi szabályozás, de van, ahol a komplex kezelés és finanszírozás biztosítása is rájuk tartozik. (Gerencsér, 2000). 8
1.2 A nyugdíjrendszerek típusai A nyugellátáshoz akkor juthat a nyugdíjas, ha az állam megfelelő mennyiségű bevétellel rendelkezik és havi járandóságot tud fizetni, vagy pedig az egyén a munkavégzése során félretesz és tartalékol idősebb napjaira. Számunkra az a rendszer tűnik természetesnek, amelyet megszoktunk és amelyben élünk. Azonban 3 főbb rendszert szoktak megkülönböztetni, melyek a világ más-más országaiban megfigyelhetőek. 1.2.1 A felosztó-kirovó rendszer Magyarországon 1997-ig érvényben lévő nyugdíj-finanszírozási rendszer az úgynevezett felosztó-kirovó rendszer alapján működött. Ez annyit jelent, hogy a gazdaságilag aktív munkavállalók befizetéseiből fedezik a nyugdíjakat. Lényegében ez egy generációk közötti átcsoportosítást jelentett, hiszen a fiatal korosztályok mindig kötelezhetőek az idősek nyugdíjának finanszírozására. 1995. évben például a nyugdíj-kiadások 94,2%-át járulékbevételekből, 1,9%-át kamatokból és tőketörlesztésekből, a fennmaradó 3,9%-ot pedig egyéb bevételekből finanszírozták. (Csontos, 1997.) Ez a rendszer akkor biztonságosan fenntartható, ha a bevételek fedezik a kiadásokat. Így a foglalkoztatottak számának lépést kellene tartania a nyugdíjasok számával. Napjainkban azonban azt tapasztalhatjuk, hogy az életkor meghosszabbodásával egyre nagyobb számú nyugdíjas réteget kell eltartani, amely mellett viszont a gazdaság teljesítményének negatív alakulása jellemző, így egyre kevésbé fedezik a járulékbevételek a nyugdíjakat, mely hiányt az államnak máshonnan kell előteremtenie, amely hosszú távon gazdaságilag nem fenntartható. 9
1.2.2 A várományfedezeti rendszer A felosztó-kirovó rendszert felváltó egyik lehetséges megoldás a várományfedezeti rendszer, ami valójában egy teljes egészében tőkésített nyugdíjbiztosítást jelent. Itt az egyes generációk által befizetett járulékokat egy magán- vagy állami nyugdíjalap összegyűjti és befekteti, mely befektetések hozamaiból fizeti a nyugdíjakat. Valójában az aktív és inaktív népesség jövedelme között semmilyen kapcsolat nem áll fenn. A rendszerben van egy tőkeképzési periódus, amely időszak alatt csak befizetés történik mely összeg az elvárt nyugdíj összege alapján kerül meghatározásra kifizetés nincsen. Számunkra is ismert példa ezen rendszerre az önsegélyező nyugdíjpénztár, ahol a befizetések kamataiból szándékozzák fizetni az idős koruk kiadásait. (Csontos, 1997.) 1.2.3 A tőkefedezeti rendszer Ezen módozat a két bemutatott rendszer ötvözete lehetne. A nyugdíjbiztosítás túlnyomó része a felosztó-kirovó elv alapján működik, azonban egy magán- vagy állami nyugdíjalap a befizetések egy részéből tartalékot képez, amit értékpapírba fektet be. Itt a valóságban kapcsolat áll fenn az aktív és az inaktív lakosság között. Az utóbbi két rendszert tovább lehet még osztani aszerint, hogy milyen eredményt ígérnek a befizetőnek, illetve meghatározott mértékű hozzájárulásra tartanak-e igényt. Az úgynevezett rögzített eredmény típusba tartozó alapoknál a nyugdíj összege a munkajövedelemhez igazodik. Ezzel szemben a rögzített hozzájárulás típusú alapoknál a tagok által befizetett járulék mértéke rögzített, az eredmény, vagyis a nyugdíj összege a piaci hozamoknak megfelelően változhat. Láthatjuk, hogy a rögzített hozzájárulási rendszerben minden kockázatot a tag visel, a nyugdíja a hozamoktól függ. Ha viszont az eredmény rögzített, akkor a befektetések kockázatát az alap tulajdonosai viselik. Azonban ezen módozatnál sem állíthatjuk, hogy a rendszerbe be vannak építve azon garanciális elemek, melyek biztosítják, hogy a tagok nyugdíjas korukra a megélhetéshez szükséges ellátást valóban megkapják. (Csontos, 1997.) 10
Az utóbbi két rendszernek magas a működési költsége, amely a befektetések hozamát csökkenti. A felosztó-kirovó rendszer olcsóbb, viszont magával hordozza azt a kockázatot, hogy csökken az aktív népesség befizetéseinek összege. Éppen ezért sok országnál a rendszerek vegyes működése a jellemző és a szerencsés. 11
II. A MAGYAR NYUGDÍJRENDSZER FEJLŐDÉSE 2.1 Nyugdíjrendszer a rendszerváltás időszakáig Magyarországon 1928-ban jött létre a kötelező nyugdíjrendszer, ami ekkor még csak a dolgozói létszám felét fedte le. A második világháború alatt és az azt követő időszakban a vállalati nyugdíjalapok tönkrementek. Az akkor kezdődő szocializmus korszakának fő eszméje a magánérdek elsődlegességének elvetése és a társadalmi egyenlőség, szolidaritás előtérbe helyezése volt. Ekkor nagy hangsúlyt fektettek a jóléti szektor működtetésére, ingyenes egészségügyi ellátást és oktatást biztosítottak, olcsó lakást és energiát kaptak az emberek, a nyugdíjas korúak pedig korai és biztonságos nyugdíjat. (Ungi, 2004.) Az 1950-es években külföldi példa alapján felosztó-kirovó nyugdíjrendszert vezettek be, eleinte csak a lakosság felét érintette a munkabérből történő elvonás, majd fokozatosan kiterjesztették a jogosultság és a járadékok körét. 1975-re majdnem elérte a 100%-ot a jogosultsági arány, az időskori, hozzátartozói és rokkantsági nyugdíjjárulékban részesülőket is beleértve. A jogosultság kiterjesztésének eredményeképp, valamint az árak emelkedése miatt egyre nagyobb feszültséget jelentett a nyugdíjrendszer. A nyugdíjellátás az árakhoz és az átlagkeresethez képest jelentős elmaradást mutatott, de így is a GDP-hez viszonyított aránya folyamatosan nőtt: 1970-ben 3,5%-on állt, 10 év múlva 6,9%-ra, majd 1990-re 8,8%-ra emelkedett. A rendszerváltás során hamar kiderült, hogy a jóléti szektor működtetése nem fenntartható, reformra szorul. Ebben az időben nagyarányú privatizációt hajtottak végre, melynek következményeként csökkent a foglalkoztatás, a munkanélküliek és a korai nyugdíjasok aránya 10-10%-ra nőtt. Az infláció jelentős mértékben növekedett, 1991-re 35%-ot ért el. 12
Így a nyugdíjrendszer megtartása érdekében jelentős változásokat kellett eszközölni, melyre először 1992-ben került sor. (Augusztinovits és szerzőtársai, 2002.) 2.2 Az 1992. évi nyugdíjreform Az 1992. évben elfogadott törvénnyel jelentős változások léptek hatályba, mellyel a mai nyugdíjrendszer alapjait teremtették meg. 1990-ben még majdnem minden nyugdíjas korú állampolgár viszonylag elfogadható nyugdíjat kapott, országos átlagban az átlagkereset kétharmadával megegyező összeget. Az új rendszerben a nyugdíj összegének megállapítása a szolgálati idő és a beszámítási időszak átlagos elismert havi keresete alapján történt. Az új nyugdíjtörvény megtartotta a korábbi időszak nyugdíjskáláját, melyet a nyugdíj összegének meghatározásánál alkalmaztak: 10 év szolgálati idő után a nyugdíjat a beszámított kereset 33%-ban határozták meg. A 10 és 25 év közötti idő minden éve 2-2%-kal növelte az értéket, így a 25 év után a fizetés 63%-át érte el a nyugdíj. A 32. szolgálati évig 1-1%-kal, majd afölött 0,5%-kal növekszik az összeg. A tapasztalatok azt mutatták, hogy ez a rendszer inkább a kisnyugdíjasoknak kedvezett. Ezek mellett az állampolgárt egyre kevésbé ösztönözte a nyugdíjrendszerben való teljes részvételre, az utolsó évek átlagkeresete alig módosította a nyugdíj összegét. Valamint a rendszerben egyre nagyobb tér nyílt a teljes járulék befizetésének elkerülésére. A további gyengesége az volt a rendszernek, hogy a korábban megállapított nyugdíjakat az inflációs ütemnél kisebb mértékben, az átlagos nettó kereset szerint indexálták. Ez a nyugdíjasoknak gondot jelentett, az állami költségvetésben viszont jelentős megtakarítást eredményezett. (Augusztinovits és szerzőtársai, 2002.) 13
A jogszabályi változás a szervezeti rendszert is érintette, mégpedig 1992-ben létrejött egy független Nyugdíjbiztosítási Alap, ami az állami költségvetéstől függetlenedve, saját költségvetéssel és igazgatással rendelkezett. Ugyanennek a szabályozásnak köszönhetően, hasonló működési struktúrával létrejött az Egészségbiztosítási Alap is, amely többek között az egészségügyi intézmények finanszírozásáért felelt, valamint innen került kifizetésre a táppénz is. A nyugdíjak kifizetése oly módon oszlott meg a két Alap között, hogy az Egészségbiztosítási Alapból fizették a nyugdíjkorhatár alatti rokkantnyugdíjasok járadékát és haláluk esetén a hozzátartozói járulékot, míg a nyugdíjkorhatár feletti ellátásokat a Nyugdíjbiztosítási Alapból. A befizetésekként szolgáló munkáltatói és munkavállalói társadalombiztosítási járulékok is ennek megfelelően oszlottak meg a két Alap között. Szintén ebben az évben változott az is, hogy az úgynevezett nyugdíjszerű ellátások, mint például a családi pótlék finanszírozása átkerült a központi kormányzati költségvetésbe. Az állami költségvetés olyan biztosítási jogviszonyok után, amik nyugdíjjogosultságot keletkeztetnek (pl. gyes, gyed) elkezdett nyugdíjjárulékot fizetni a Nyugdíjbiztosítási Alapnak. A tapasztalatok azt mutatták, hogy az 1992. évi reform egy igazságtalan nyugdíjrendszert hozott létre. A hosszabb szolgálati idő nem jelentett magasabb nyugdíjat, például a négyszer hosszabb szolgálati idő csak 2,4-szer nagyobb nyugdíjszázalékot adott. Ezek mellett a nyugdíjszámítás során figyelembe vehető keresetet felülről korlátozták, a korlát feletti rész a kezdő nyugdíjra nem volt hatással. A befogadási korlát az évek alatt nem változott, ami a gyors infláció mellett jelentősen hozzájárult a kezdőnyugdíjak reálértékének gyors ütemű csökkenéséhez. A korábbi tendenciát követve a megállapított nyugdíjakat a nettó keresetek növekedésével összhangban indexálták, viszont felső és alsó korlátok közé szorították az emelés mértékét, melyek nagyon szűkek voltak. Az eredmény az lett, hogy az alacsonyabb nyugdíjakat az átlagosnál jobban, a magasabb nyugdíjakat pedig az átlagosnál kevésbé emelték. Így az egyenlő bánásmód elve nem teljesülhetett. 14
1995-re már a szakemberek és a politikusok is úgy látták, hogy reformra van szükség, melynek fő célkitűzését úgy határozták meg, hogy egy olyan rendszert kell létrehozni, amelyben a dolgozó érdekelt abban, hogy járulékot fizessen. Ehhez két fontos követelménynek kellett teljesülnie: mindenki számára korrekt nyugdíj-kalkuláció szülessen és az egyéni számlavezetés megvalósuljon. 2.3 Az 1998-as nyugdíjreform 1997 nyarán került az Országgyűlés által elfogadásra az a reformcsomag, amely az addig egységes kötelező nyugdíjrendszert kettéosztotta. A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer változatlanul a felosztó-kirovó elven működött, de annak kiegészítéseként egy tőkésített magánnyugdíj-rendszert hoztak létre. Az 1998. január 1-jén hatályba lépő jogszabályváltozás nem érintette a korábban létrehozott önkéntes nyugdíjpénztárak rendszerét. Az új rendszer bemutatása során külön kell választani az előző rendszerben jogot szerzett munkavállalókat a pályakezdőktől, újonnan belépőktől. Aki már a korábbi rendszerbe is járulékfizető volt, az maradhatott kizárólagosan a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben vagy valamely magánnyugdíj-pénztárba beléphetett úgy, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben való tagságát megtartva, csökkentett nyugdíjjárulékra lett jogosult. A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerből teljesen kilépni nem lehetett. Az átlépők vagyis a vegyes rendszert választók az átlépéssel egyidejűleg lemondtak a társadalombiztosítási rendszerben megszerzett jogaik egynegyedéről. A jogszabály lehetőséget biztosított arra, hogy 2000. év végéig a döntést megváltoztassa a járulékfizető, ilyen esetben veszteség nélkül léphetett vissza az állami nyugdíjrendszerbe. A pályakezdők részére ez a döntési szabadság nem állt fenn, számukra a vegyes rendszerbe történő belépés volt kötelező. 15
Ezzel egyidejűleg a munkáltatói nyugdíj-biztosítási járulék összegét csökkentették a korábbi 24%-ról 23, majd 22%-ra. A munkavállaló által fizetendő járulék összegét pedig 6%-ról fokozatosan 9%-ra emelték. A vegyes rendszer tagjai ebből 1%-ot a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe fizettek be, a többit a magánnyugdíj-pénztár részére, míg a munkáltatói járulék összege teljes egészében az állami kasszába került. Az öregségi nyugdíj jogosultságára vonatkozó feltételek lényegében nem változtak a jogszabályváltozással. A nyugdíjkorhatárt azonban módosította: a férfiak esetében 1998-tól 60. életévtől 61-re, majd 2000-től 62-re emelte, míg a nőknél kétévente 1 év emeléssel, 2009-re 62 évre emelte a jogszabály. (Augusztinovits és szerzőtársai, 2002.) Azóta ezen rendelkezések változtak, lassabban került bevezetésre a korhatár emelése, a jelenleg hatályos szabályozást a dolgozatom következő fejezetében mutatom be. A külföldi tapasztalatok a munkavállalók számára nem voltak ismertek, így a vegyes rendszerrel kapcsolatban sok fenntartásuk volt. Azonban a társadalombiztosítási nyugdíjakról szóló törvény a nyugdíjak kifizetésére teljes költségvetési garanciát vállalt. Elmondhatjuk, hogy a munkavállalók több mint fele önként csatlakozott az új rendszerhez, főként a 40 év alatti korosztály esetében volt jelentős az arány. Az idősebb korosztálynak ez az átállás nem volt annyira kedvező, mert minden csatlakozó elveszítette a reform előtti befizetésének a 25%-át, amely az ő esetükben nagyobb összeget jelentett. A vegyes rendszer felállását követően, 1999-ben a tagok kor- és létszámeloszlását a következő ábrák szemléltetik: 16
A vegyes rendszer tagjainak népesség szerinti megoszlása 1999-ben 14% 13% 14% 13% 12% 17% 16% 20-24 25-29 30-34 35-39 40-44 45-49 50-56 1. ábra. A vegyes rendszer tagjainak megoszlása Forrás: Simonovits (2008) 95. o. 6. táblázat A vegyes rendszerbe belépők aránya korcsoportonként 1999-ben Arány (%) 100 50 0 20-24 25-29 30-34 35-39 40-44 45-49 50-56 Korcsoport 2. ábra. A vegyes rendszer tagjainak korcsoportonkénti megoszlása Forrás: Simonovits (2008) 95. o. 6. táblázat Tekintettel arra, hogy 1994 óta működtek hazánkban önkéntes magánnyugdíj-pénztárak, így nehézség nélkül, egy önálló, párhuzamos ág megnyitásával kezdtek el működni a magánpénztárak. 17
A problémák a működés során derültek ki: A működési költségeket alacsony szinten tartották a verseny biztosítása érdekében, azonban a pénztárak által kezelt vagyon lényegében néhány nagy pénztárnál összpontosult, így a működési költségek nagyok, a nettó hozam pedig alacsony volt. 1998 és 2005 között például a magánnyugdíj-pénztárak reálhozama 0 körül alakult. 2.4 A vegyes rendszer megszűnése A Világbank 1994-től a vele kapcsolatban álló államoknak a vegyes rendszerre való áttérést javasolta. Elképzelésük szerint az 1. állami pillérből mindenki számára azonos mértékű nyugdíjat lehetne fizetni, míg a 2. pillér tőkefedezeti alapon nyújtana a jobban kereső dolgozók számára nyugdíj-kiegészítést. Úgy gondolták a Világbank szakértői, hogy egy jól működő gazdaság mellett, magas befektetési hozamokkal és magas foglalkoztatottsággal olyan bevételekre tehet szert az állam is, amely fedezi a tiszta tb-rendszerről való átállás során keletkezett hiányt. Magyarországon 1998-ban megkezdődött a vegyes rendszer működése, valamint a nyugdíjkorhatár emelése, de gyakorlatilag további lépések a reform érdekében nem történtek. Hiába történt meg a 2. pillér bevezetése, az 1. pillér megtartotta a dominanciáját, mivel a két rendszerbe befolyó járulékok mértékében nagyon nagy eltérés volt (az 1. pillérbe a nettó jövedelem 23%-a, a 2. pillérbe a 8%-a folyt be). Ezek mellett a magyar nyugdíjpénztárak olyan nagy költséghányaddal dolgoztak, hogy a befizetések éppen csak megőrizték a reálértéküket. A másik probléma az volt, hogy a rendszer elemeit az egymást követő kormányzatok váltogatták, így a stabilitás és kiszámíthatóság nem teljesült. Többek között például 2002-ben a nyugdíj mellett dolgozók keresetének adóztatásán hirtelen enyhített a kormányzat. Majd 2003-2004. között a nyugdíjplafont az átlagbérek 2-szereséről annak 3-szorosára emelték. 18
Már a 2000-es évek végén látták a szakértők, hogy ha ezen politika folytatódik, akkor 2013-ban, amikor is megindulnak a magánnyugdíj-pénztári kifizetések, komoly veszteség éri az állami költségvetést. (Simonovits, 2006.) A 2010-ben megalakuló új kormány újabb stratégiát dolgozott ki, melynek az lett a végső eredménye, hogy 2011-ben megszüntetésre került a vegyes rendszer. A jogszabályi módosítással megszűnt a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagság, az emberek eldönthették, hogy visszalépnek az állami rendszerbe, vagy pedig maradnak a magánnyugdíj-pénztárban. Aki nem lépett át az állami rendszerbe, az vállalta, hogy nem kap a jövőben állami nyugdíjat, valamint a korábbi nyugdíjbefizetéseinek jelentős részét elveszíti. A rendszer úgy lett felépítve, hogy az állami rendszerbe átlépők megtakarításait egy egyéni számlán vezetik majd. Ezek mellett a jogszabály szerint a visszalépők a befizetett, hozamgarantált tőke feletti összeget, illetve a pénztártagság ideje alatt befizetett tagdíjkiegészítés összegét felvehették vagy önkéntes pénztárba helyezhették, de jóváírathatták az állami pillérben lévő egyéni számlán is. A változás eredményeként 2011. január 31-ig, a megadott határidőig a közel 3 millió magánpénztári tag 97%-a átlépett az állami rendszerbe, 102 019 ember maradt magánnyugdíj-pénztárban. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közleménye szerint a magánrendszerben maradók 59,8%-a, 61 052 fő budapesti lakos volt. A folyamatot lezáró utolsó lépésként a pénztárak a befizetéseket átutalták az államnak, illetve a reálhozamot a tagok 2011. második felében megkapták. A központi költségvetéshez beérkező több mint 3000 milliárd forint egy időre megoldotta a nyugdíj kifizetések körüli problémát. Azonban a rendszer még változatlanul reformra szorul. 19
2.5 A változások számszaki hatásai Az előzőekben leírt reformok a korábbi rendszerhez képest jelentős változásokat hoztak, melyek a jövedelemre is hatással voltak. 1998-tól 2010-ig a hazai minimálbérek évente átlagosan 12%-al növekedtek, ez alól jelentős kivétel volt a 2003. év, amikor a minimálbért a kormányzat az előző évi szinten hagyta. Ugyanebben az időszakban a minimálbérhez képest kisebb mértékben, átlagosan 7%-kal növekedtek a minimális nyugdíj összegei. De ez sem mondható egységesnek, mert az öregségi nyugdíjak átlagos összege többel, évente 12%-kal emelkedett, kivételt képeznek a gazdasági válság évei, 2009-ben például 5% volt csak a növekedés. A kifizetésre kerülő összeg növekedése mellett meg kell említenünk a nyugellátásban részesülők számának növekedését is. Az öregségi nyugdíjban részesülők száma átlagosan évente 2-3%-kal növekedik. Amennyiben szem előtt tartjuk, hogy öregedő a társadalom Magyarországon, akkor kijelenthetjük, hogy ezt a finanszírozási rendszert nem fogja tudni a lakosság dolgozó és járulékot fizető 30%-a fenntartani. Ezek mellett egy másik probléma az időskori elszegényedés. A nyugdíj összegének számítása során bemutatásra került, hogy a magyar nyugdíjrendszer jövedelemarányos juttatást biztosít, szociális vagy rászorultsági alapon nincsen ellátás. Mivel azonban a munkanélküliség hazánkban nagyarányú, előfordulhat, hogy valaki a nyugdíjba menetele előtt évekig munkanélküli, így hiába éri el a nyugdíjkorhatárt, vagy nincsen meg az előírásoknak megfelelő biztosítási ideje vagy pedig nagyon alacsony összegű ellátást fog kapni. Ezzel pedig fennáll annak a veszélye, hogy az időskori betegségek kezelésére nem lesz elegendő a nyugdíja. 20
Külföldön vannak olyan államok, ahol léteznek szociális alapú nyugdíjak vagy pedig kiegészítést kapnak az alacsony összegre jogosultak. Véleményem szerint érdemes lenne ezen megoldások vizsgálata és az újabb, a nyugdíjrendszert alapjaiban megváltoztató reform során valamely módozat bevezetése. 21
III. A MAGYAR NYUGDÍJRENDSZERRŐL 3.1 A hazai nyugdíjrendszer bemutatása Mint az előző fejezetben a történelmi áttekintés során bemutattam, a '90-es évekre világossá vált, hogy a demográfiai változások mellett a kötelező társadalombiztosítás egyre növekvő kiadásait az államháztartás nem tudja fizetni. Ezért szükségessé vált az átfogó reform, melybe az öngondoskodásra is nagy hangsúlyt kell fektetni. A reformra 1997-ben került sor, melynek a fő célja a nyugdíjasok védelme és a pénzügyi fenntarthatóság megerősítése volt. A reform az alábbi lényeges elemeket tartalmazta: az első pillér, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer, felosztó-kirovó elven működik, állami irányítás alatt. A második pillér tőkefedezeti elven működik, ahol a pénztártag befizetett tagdíja tőkét képez, amely a nyugdíjszolgáltatást fedezi. A pénztár a tagok megtakarítását egyéni számlán tartja nyilván, amely a nyugdíjkorhatár elérésekor vagy a szolgáltatás megkezdésekor, szabályozott rendszerben kifizetésre kerül. A harmadik pillér a kötelező pillérek kiegészítésére, önkéntes kiegészítő pénztárként nyújt egyösszegű vagy havi járadékszolgáltatást. Minden tag a befizetései alapján részesedhet a juttatásból. (Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010.) Jogszabályváltozások mellett 2006-ban létrejött a negyedik pillér, ami valójában nyugdíjelőtakarékossági számlákat foglalja magába. Ezen pillér fő célja a korábban már megfogalmazott öngondoskodás, a nyugdíjcélú megtakarítások ösztönzése. A következő alfejezetekben a hazai pillérek konkrét tartalmát fogom bemutatni. 22
3.2 A hazai nyugdíjrendszer állami pillére A kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszer működtetése hazánkban állami feladat. Célja az öregség, rokkantság, haláleset esetén a biztosított vagy hozzátartozója részére egységes alapelvek alapján nyugellátás biztosítása. Ennek a rendszernek a működtetéséhez szükséges bevételt járulék formájában fizetjük meg, mely összeg a Nyugdíjbiztosítási Alapba folyik. Az Alapot a Kormány felügyeli és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság kezeli. Az államnak garanciát kell vállalnia a nyugdíjak kifizetésére még akkor is, ha az Alap kiadásai meghaladják annak bevételeit. Ekkor a központi költségvetésből szükséges a különbség összegét előirányzatként biztosítani. A nyugellátás összegének megállapítása során a nyugdíjjárulék alapját képező keresetet, az összes jövedelem összegét és az elismert szolgálati évek számát veszik figyelembe. Az így megállapított nyugellátást havi rendszerességgel fizetik ki a jogosult részére. Amennyiben a nyugdíjak összegét tekintve korrekciót hajtanak végre főként inflációt követő mértékben akkor egységesen változik a járadékok összege is. Azon személyeknél, akik a szolgálati idejük egy részében magánnyugdíjpénztárba is fizettek tagdíjat, más feltételeket alkalmaztak, más összegű nyugdíjra voltak jogosultak. 3.2.1 Saját jogú nyugellátások Öregségi nyugdíj Öregségi nyugdíj jogosultság a társadalombiztosítás rendszerén belül akkor szerezhető, ha - az előírt minimális szolgálati idő letöltésre került, és - az előírt nyugdíjkorhatár betöltése megtörtént. 23
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény megkülönbözteti a teljes nyugdíjat és a résznyugdíjat. A jelenlegi szabályozás szerint a teljes nyugdíjhoz legalább 20 év szolgálati időt kell eltölteni, míg a résznyugdíjhoz legalább 15 év szolgálati idő szükséges. Mindkét esetben a szolgálati idő megszerzését követően a nyugdíjjogosultság bármikor érvényesíthető. A törvény alapján Szolgálati időnek minősül - az az időszak, amely alatt a biztosított nyugdíjjárulék fizetésére kötelezett volt; - az az időszak, amely alatt megállapodás alapján nyugdíjjárulékot fizetett. A jogszabály meghatároz még járulékfizetés nélkül is szolgálati időnek minősülő időszakokat: - a katonai (illetve polgári) szolgálatban töltött idő, - a táppénz, a baleseti táppénz, a terhességi gyermekágyi segély folyósításának időtartama, - az 1998. január 1-je előtt felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányok ideje. (Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010.) Előrehozott öregségi nyugdíj Azok jogosultak ezen ellátásra, akik az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően megszerezték az előírt szolgálati időt. Elmondható, hogy ezen kategóriában a jogosultsághoz kapcsolódó korhatárt gyakran változtatják, a jelenlegi szabályok a következőket mondják ki. A csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíjra az a nő jogosult, aki 1952-ben vagy 1953-ban született, az 59. életévét betöltötte és 40 év szolgálati idővel rendelkezik. A csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíjra az a férfi jogosult, aki 1949-ben vagy 1950-ben született, a 60. életévét betöltötte és 40 év szolgálati idővel rendelkezik. A jogosultság megállapításának feltétele a biztosítási jogviszony megszüntetése. Csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra az a nő jogosult, aki 1952-ben vagy 1953-ban született, az 59. életévét betöltötte és legalább 37 év szolgálati idővel rendelkezik. 24
Csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra az a férfi jogosult, aki 1949-ben vagy 1950-ben született, a 60. életévét betöltötte és legalább 37 év szolgálati idővel rendelkezik. Az érintett korosztályok esetében a nyugdíj csökkentésének mértéke maximálisan az öregségi nyugdíj összegének 8,4 százaléka lehet. A megállapított csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj összege akkor sem változik, ha a nyugdíjas betölti a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt. Az a személy, aki az előrehozott, illetve a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj igénybevételéhez szükséges életkort betöltötte, és a szükséges szolgálati idővel rendelkezik, az előrehozott, illetőleg a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj megállapítását a nyugdíjfolyósítótól bármikor kérheti. Az öregségi nyugdíj korhatára és az előrehozott nyugdíj ezen rendszere egy, 2010-től tartó szigorítás eredménye. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló 2009. évi XL. törvény 2-4. mondja ki a szigorúbb, úgynevezett málusz szabályok 2010. évi bevezetését. Ennek eredménye, hogy ha valaki rendelkezik 37 év szolgálati idővel, az előrehozott nyugdíj csökkentés csak attól függ, mennyi idővel korábban kéri nyugdíjazását. Ha 1-12 hónappal előbb kér nyugdíjat, a csökkentés havi 0,3% (max. 3,6%), ha 12-24 hónappal előbb kér nyugdíjat 3,6 %, továbbá havi 0,4% (maximum 3,6 + 4,8 = 8,4%). Az intézkedés célja a nyugdíjalap egyensúlyának megteremtése, amit nem a csökkentés mértékével javítja, hanem azzal, hogy nem éri meg korán nyugdíjba menni. (Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010.) Aki a korhatár alatti nyugdíjban részesül és mellette munkát vállal, arra vonatkozik a kereseti korlátozás. Ez azt jelenti, hogy bizonyos nagyságú munkajövedelem megszerzése után saját jogú nyugdíj kifizetése szüneteltetésre kerül. 25
A rendelkezések szerint az egyes naptári éveket külön-külön kell vizsgálni. A nyugdíjas minden évben rendelkezik egy éves keretösszeggel, amely az év első napján érvényes minimálbér 18-szorosa. Mindaddig, amíg az adott évi (járulékalapot képező) keresete ezen keretösszegen belül marad, keresete mellett a nyugdíjat is korlátozás nélkül felveheti. Ha azonban keresete meghaladja a keretösszeget, a következő hónaptól az év végéig a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a nyugdíj folyósítását szünetelteti. E korlátozás megszűnik az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekor. Korkedvezmény és korengedményes nyugdíj A nyugdíjkorhatár betöltése előtti nyugdíjba vonulásra még lehetőség van korkedvezményes, illetve korengedményes nyugdíjjal. Korkedvezményes nyugdíjra az jogosult, aki a szervezetének fokozott igénybevételével járó, egészségre különösen ártalmas munkát végez. Korkedvezmény esetén az érintett személy születési éve szerint meghatározott nyugdíjkorhatár csökken a megszerzett korkedvezménnyel. Az igénybevétel feltételeit a módosított társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény tartalmazza. Ilyen esetben a munkáltatónak 13 %-os mértékű korkedvezmény-biztosítási járulékot kell fizetnie a korkedvezményes munkakörben dolgozó által elért kereset után. Ezen többletjáradék fedezi a kedvezménnyel járó többletkiadást. Ettől eltér a korengedményes nyugdíj, ami valójában egy foglalkoztatás-politikai célú intézmény, amelynek költsége a foglalkoztatót terheli. Az öregségi nyugdíjkorhatárnál legfeljebb öt évvel fiatalabb munkavállaló és a munkáltatója megállapodhat abban, hogy a munkáltató az előrehozott öregségi nyugdíjkorhatárig egy összegben befizeti a nyugdíj összegét. (Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010.) Azonban napjainkban ez a lehetőség már nem létezik, mivel a 181/1996. (XII. 6.) Korm. rendelet 2010. év végével törölte ezen engedményt. 26
Rokkantsági nyugdíj A 2008. január 1-től hatályos szabályok szerint rokkantsági nyugdíjra az jogosult, akinél az egészségkárosodás 79 százalékot meghaladó mértékű, vagy 50-79 százalékos mértékű, de rehabilitációja nem javasolt, az életkorára előírt szolgálati idővel rendelkezik, és az egészségkárosodás következtében kereső tevékenységet nem folytat, vagy táppénzben, baleseti táppénzben nem részesül. (Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010.) A rokkantságot kifejező orvosi szakvélemények és ezek jogi hatásai az elmúlt években változtak. Ennek köszönhető, hogy hazánkban jelenleg zajlik a rokkantsági nyugdíjban részesülők felülvizsgálata, jogosultságok szigorítása. Ezzel is a munkaerőpiacra való visszatérést és az ellátásban részesülők számának csökkentését próbálják elérni. Rehabilitációs járadék Ezen járadék 2008. óta létezik, melynek célja az érintett személy munkavégző képességének helyreállítása és foglalkoztatásának elősegítése komplex rehabilitációs eljárás keretében. Ezen ellátásra jogosult, aki 50-79%-os egészségkárosodást szenvedett és ezzel összefüggésben foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas, kereső tevékenységet nem folytat, továbbá rehabilitálható, az életkora szerint szükséges szolgálati időt megszerezte, és nem részesül egyéb társadalombiztosítási vagy munkanélküli ellátásban. Ebben az esetben is az egészségkárosodás mértékét és a rehabilitálhatóságot egy szakértői szerv állapítja meg. (Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010.) Baleseti rokkantsági nyugdíj A 2008. január 1-től hatályos szabályok szerint baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosult, aki (túlnyomóan) üzemi baleset vagy foglalkozási betegség következtében rokkant, az egészségkárosodás következtében kereső tevékenységet nem folytat, táppénzben, baleseti táppénzben nem részesül. 27
Ezen ellátásra az is jogosult, akinek az egészségkárosodása szilikózis vagy azbesztózis miatt következett be, amely mértéke eléri a 40 százalékot, továbbá a fenti egyéb jogosultsági feltételeknek is megfelel. (Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010.) 3.2.2 Hozzátartozói nyugellátások Özvegyi nyugdíj Özvegyi nyugdíjat a házastárs (ideértve a bejegyzett élettársat is), az elvált házastárs és az élettárs kaphat, de az élettársra és az elvált házastársra szigorúbb szabályok vonatkoznak. Ideiglenes özvegyi nyugdíj fő szabályként egy évig jár annak, akinek a házastársa öregségi, rokkantsági nyugdíjasként halt meg, vagy az öregségi, rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően özvegyi nyugdíjra az jogosult, aki házastársa halálakor a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító életkort betöltötte, vagy rokkant, vagy házastársa jogán árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg, vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek ellátásáról gondoskodik. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj annak a nyugdíjnak a 60%-a, amely az elhunytat öregségi nyugdíjként, rokkantsági nyugdíjként vagy baleseti rokkantsági nyugdíjként halála időpontjában megillette, vagy megillette volna. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően járó özvegyi nyugdíj mértéke a saját jogú nyugellátásban nem részesülő, öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt betöltött vagy rokkant özvegy esetén 60%-a, saját jogú nyugellátásban részesülő, továbbá az elhunyt jogán két árvaellátásra jogosult gyermekről gondoskodó özvegy esetén 30%-a annak a nyugdíjnak, amely az elhunytat öregségi vagy rokkantsági nyugdíjként a halál időpontjában megillette vagy megillette volna. (Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010.) 28
Az özvegyi nyugdíj az özvegy keresetére, saját jogú öregségi-, rokkantsági-, baleseti rokkantsági nyugdíjának összegére tekintet nélkül jár. Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik, ha az özvegy a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatár betöltése előtt házasságot köt. A rokkantság címén megállapított özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik, ha az özvegy már nem rokkant. Az árvaellátásra jogosult gyermek tartása címén megállapított özvegyi nyugdíjra jogosultság akkor szűnik meg, ha már egyik gyermeket sem illeti meg árvaellátás. Árvaellátás Árvaellátásra az a gyermek jogosult, akinek szülője a haláláig az öregségi, a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte, vagy öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg. Az örökbefogadott gyermek vér szerinti szülője jogán árvaellátás nem jár kivéve, ha a gyermeket a vér szerinti szülő házastársa fogadta örökbe. Árvaellátás jár a testvérnek és az unokának (ideértve a dédunokát és ükunokát is) is, ha őt az elhunyt saját háztartásában eltartotta, és a gyermeknek tartásra köteles és képes hozzátartozója nincs. Az árvaellátás az árva tizenhatodik életévének betöltéséig jár, vagy ha az árva oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, az árvaellátás a tanulmányok időtartamára, de legfeljebb huszonöt éves életkorának betöltéséig jár. Az árvaellátás annak a nyugdíjnak a 30 %-a, ami az elhunytat a halála időpontjában öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjként megillette, vagy megillette volna. 60 %-os mértékű árvaellátás jár annak a gyermeknek, akinek mindkét szülője meghalt, illetve, akinek életben levő szülője rokkant. (Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010.) Szülői nyugdíj Szülői nyugdíjra az a szülő jogosult, akinek gyermeke az öregségi, illetve a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte vagy öregségi, rokkantsági nyugdíjasként halt meg, ha a szülő gyermekének a halálakor rokkant volt, vagy a 65. életévét betöltötte, és a szülőt a gyermek a halálát megelőzően egy éven át túlnyomó részben eltartotta. 29
A 65. életévét betöltő szülőt orvosi vizsgálat nélkül is rokkantnak kell tekinteni a szülői nyugdíjra jogosultság szempontjából. A szülői nyugdíjra vonatkozó rendelkezéseket a nagyszülőre és unokára is megfelelően alkalmazni kell. (Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010.) Baleseti hozzátartozói nyugellátás Ezen ellátás akkor jár a hozzátartozónak, ha a sérült üzemi baleset vagy foglalkozási betegség következtében halt meg. A baleseti rokkantsági nyugdíjas hozzátartozóit megilleti a baleseti hozzátartozói nyugellátás akkor is, ha a nyugdíjas nem az üzemi baleset következtében halt meg. A baleseti sérült hozzátartozóit a baleseti nyugellátás megilleti akkor is, ha a sérült a baleseti táppénz folyósításának a tartama alatt halt meg ugyan, de nem az üzemi baleset következtében, ha valószínűsíthető, hogy életben maradása esetén baleseti rokkantsági nyugdíjra lett volna jogosult. (Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010.) 30
3.3 A hazai nyugdíjrendszer nem-állami pillérei 3.3.1 Az önkéntes magánnyugdíjpénztárak A rendszerváltást követően nyílt meg a lehetőség, hogy az állami rendszer mellett egyéb szereplők is megjelenhessenek a nyugdíjrendszerben, melyek közül az önkéntes magánnyugdíjpénztárak indultak a legkorábban, 1994-ben, bár a taglétszám jelentős növekedésére csak 1998-tól került sor. A korai szakaszban sok pénztár alakult, ezek közül több hosszabb-rövidebb idő után beolvadt egy másik pénztárba, vagy megszűnt. A pénztárak számának alakulását az alábbi ábra mutatja: 250 Pénztárak számának alakulása 1994-2013 között 200 150 Darab 100 50 0 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012 Év 3. ábra. Pénztárak számának alakulása Forrás: PSZÁF, saját számításokkal. Letöltés ideje: 2013. november A kedvező adójogszabályok miatt még ma is kedvelt forma, a tagok létszáma még napjainkban is jelentős, melyet a következő ábrán is láthatunk. 31
tag (fő) 1 400 000 1 350 000 1 300 000 1 250 000 1 200 000 1 150 000 1 100 000 Önkéntes magánnyugdíjpénztári taglétszám alakulása 2007-2012 között 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Év 4. ábra. Önkéntes nyugdíjpénztári taglétszám alakulása Forrás: PSZÁF, saját számításokkal. Letöltés ideje: 2013. november A diagramból látható, hogy a taglétszám az elmúlt évek alatt csökkenést mutat, melynek oka, hogy a gazdasági változások hatásaként a vállalatok és munkahelyek által létrehozott kisebb nyugdíjpénztárak nem tudtak olyan hozamot produkálni, amiből a működésük finanszírozható lett volna, így sok esetben ezen pénztárak megszűntek, vagy egy nagyobb pénztárba olvadtak be. A beolvadás során a tagok egy része, aki már a 10 éves várakozási időt elérte, a megtakarításainak kifizetését kérte és megszüntette a tagságát. Az önkéntes nyugdíjpénztárak működését tekintve elmondhatjuk, hogy a befizetések kétharmadát a munkáltatók adják, melynek van olyan gyakori következménye, hogy a tagok egy-egy munkahelyváltást követően gyakran a passzív tagságot választják, vagyis befizetésre nem kerül sor. Az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések összegéből 10 év várakozási idő letelte után a hozamot felveheti a tag, így nem szükséges a tényleges nyugdíjkorhatárt megvárni. Ezzel együtt a hazai tapasztalat azt mutatja, hogy teljesítettek a pénztárak kifizetést, de nem tapasztalható tömeges tőkekivonás. Nem gondolnám, hogy emögött a takarékoskodás oka állna, sokkal inkább a még magasabb hozam kivárása. 32
Napjainkban háromféleképpen, részleteit tekintve az egyes pénztáraknál eltérő módon vehető igénybe a kifizetés: egyösszegű szolgáltatás, amikor egy összegben történik meg a kifizetés; vegyes szolgáltatás, amikor a tag által meghatározott rész egy összegben kerül kifizetésre, a fennmaradó részt pedig járadékszolgáltatásként kéri; járadék szolgáltatás: A járadékfolyósítás időtartama 3-40 év között választható. A minimálisan folyósítható összeg 5.000,- Ft. A folyósítás gyakorisága lehet havi, negyedéves vagy éves. A Pénztár a járadék összegét évente egyszer az elért hozamok alapján újraértékeli. Az újraértékelt havi, negyedéves, éves járadékok megállapítása mindenkinél az év egy adott hónapjában esedékes járadékkifizetésre történik. Az évi egyszeri folyósítású járadékok esetében az átértékelés az esedékes járadékfizetés hónapjában történik. Ha nyugdíjkorhatár elérése előtt kérik a kifizetést, akkor kizárólag a 10 éves várakozási idő elteltével van mód az egyéni számla egészének vagy egy részének a kifizetésére. A várakozási idő lejárata előtt nincs lehetőség az egyéni számla megszüntetésére, csak nyugdíjazás esetében. A kifizetések vizsgálata során megállapítható, hogy a kifizetések döntő többségét az egyösszegű kifizetések teszik ki. 2005-ben például a tagok 0,04%-a kérte csak a járadékfizetést, így akkor még nem volt szükség külön tartalék képzésére, eseti jellegűnek volt minősíthető ezen kifizetések mértéke. Azonban napjainkban egyre több tag éri el a nyugdíjkorhatárt és járadék formájában tart igényt a megtakarított összegre, így a pénztáraknak a gazdálkodásukon változtatniuk kell. 33
Ettől függetlenül, ha a pénztárak vagyonát vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy az elmúlt 5 évben szinte mindig vagyonnövekedés tapasztalható, az előző évhez viszonyítva is 7-12%-os mértékben. A Pénzügyi Szervek Állami Felügyelete által kiadott tájékoztatás szerint a pénztárak vagyonának hozamrátájának átlaga 8,8%, így elmondhatjuk, hogy a vagyonnövekedés ezt meghaladó mértékű. 3.3.2 A magánnyugdíjpénztárak Az Országgyűlés 1997-ben fogadta el azt a törvénycsomagot, amely 1998. január 1-jei hatállyal az addig egységes kötelező nyugdíjrendszert kettéválasztotta. A korábbi, úgynevezett felosztó-kirovó társadalombiztosítási rendszert meghagyva, mellette mintegy másik pillérként létrehozta a magánnyugdíjpénztárakat. Ekkor minden állampolgárnak, aki már a korábbi társadalombiztosítási rendszerbe benne volt, el kellett döntenie, hogy a korábbi nyugdíjrendszerben marad, vagy belép valamely magánnyugdíjpénztárba, megtartva az állami rendszerben a korábbi befizetéseinek nagy részét. A jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy ha valaki meg kívánta változtatni a döntését, akkor 2000-ig visszaléphetett az állami nyugdíjrendszerbe, melyre volt is példa, főként rokkantság következménye miatt. Azonban a nyugdíjrendszerből teljesen kilépni nem lehetett, nem állhatott fenn, hogy csak magánnyugdíj-pénztári tag legyen egy állampolgár. A jogszabály elfogadása után munkába álló fiatalok azonban már nem választhattak, számukra kötelező volt a magánnyugdíjpénztárba való belépés. A magánnyugdíjpénztár előnye többek között abban állt, hogy az egyén elkülönített számláján gyűlt a megtakarítása, melyet anyagi lehetőségeitől függően a kötelező mértékű járulékon felül további befizetésekkel lehetett gyarapítani. A pénztárak a működési- és kezelési költségek levonása után megmaradó részt különböző alapokba fektetve igyekezték kamatoztatni a befolyt összeget, így a tagok az állami rendszerrel szemben - jelentős hozamokat érhettek el. 34