A fordítást Alysia készítette, az ellenőrzést Bella végezte, más oldalakra feltenni, vagy saját fordításként hirdetni tilos, vagy csak előzetes engedély kéréssel lehet. Köszönöm, remélem mindenkinek tetszeni fog a könyv. Első fejezet A legjobb barátnőm már ha még nevezhetem annak, ahogy reméltem Mindy Stankowicz teljesen zavartnak tűnt, mikor a romániaiak tömege, akik tudták merre mennek, elnyomakodtak mellette a csomag-futószalagokhoz, a zsúfolt Aeroportul International Henri Coandă repterén, Bukarestben. Tudtam, hogy oda kéne sietnem, és segíteni Minnek, de pár percig még haboztam, csak figyeltem, ahogy átverekszi magát felém a tömegen, szemei minduntalan a táblákra tévedtek, melyek nyelvéhez még az én pár Romániában töltött hónapom sem volt elég, hogy megértsem. Bagaje pierdute Conexiune gara Carucioare bagaje Bizonyos módon, mindketten idegenek voltunk egy nagyon különös földön. Újak egy kultúrában, ami nagymértékben különbözött attól, amiben felnőttünk, most pedig még egymásnak is idegenek voltunk, habár óvoda óta barátok voltunk. Mindy habozva tett előre egy lépést majd megint megállt, nyilvánvalóan nem volt biztos benne, merre is menjen, én pedig még mindig nem mozdultam. A saját lábam mintha földbe gyökerezett volna, mialatt próbáltam kiszűrni az összes érzelmet, amit a nem túl távoli múltam egyik barátjának megpillantása okozott, valakit, aki mindent látott, ami a gimnáziumban történt, attól a naptól kezdve, mikor Lucius Vladescu belépett az életembe egészen addig, míg attól féltem örökre elvették tőlem. Visszatekintve az utolsó pár iskolai hónapra, még mindig nem voltam biztos benne, hogy Mindy hagyott-e cserben, vagy én kerültem el őt, mikor sokkal hevesebbre fordultak a dolgok Luciusszal. Mindy segíteni akart nekem megbirkózni mindennel, amin Lucius, Faith Crosse és Jake Zinn miatt mentem keresztül, de én ellöktem őt, féltem bevallani az érzéseim Lucius iránt és az igazat, hogy mi is ő valójában. Hogy mivé készültem válni. Mégis, aznap, mikor Mindy elkapta a karját ott a tornateremben úgymond feladva a barátságunk megbántódtam Ki volt a rosszabb barát? Ott állva a zsúfolt repülőtér közepén, körbevéve romániai utazókkal, akik lekapkodták a csomagjaikat a futószalagról, mialatt hirdetéseket közöltek számtalan nyelven, tehát az egész jelenet kaotikus volt,
egy modern Bábel tornya, Mindy hirtelen ijedtnek tűnt, és eszembe jutott még egy döntő részlet a közös múltunkból. Azon az estén, mikor Luciust majdnem megölték a tizennyolcadik születésnapomon, amikor majdnem mindenki, még a szüleim is egyfajta módon hátat fordítottak nekem és Luciusnak Mindy felhívott és szólt, hogy nagy bajban volt. Kétségei voltak Lucius felől, félt, hogy talán még bánt is, de a végén felülkerekedett rajtuk, és próbálta megmenteni az életét. Megkísérelte megmenteni őt értem, mivel ő már rég tudta, hogy szeretem őt. Talán, ha nem bukkanok fel aznap az istállóban és nem próbálok közbeavatkozni, a dolgok kicsit másképp történtek volna. Talán Ethan Strausser ragadta volna meg a karót Jake helyett, és Lucius halott lenne Hirtelen a lábaim kiszabadultak, és nem csak sétáltam Mindy felé, hanem szaladtam. És minden további gondolat nélkül, hogy talán a dolgok szörnyen állnak közöttünk vámpír voltam, az ég szerelmére, és nem láttuk egymást az átváltozásom óta, egyáltalán nem is beszéltünk erről a tényről átverekedtem magam a tömegen. Kitártam a karom, amint Mindy meglátott ő is így tett és szélesre tárta a karját a legapróbb habozás nélkül, csak boldogság volt a szemében, hogy újra láthat egy régi barátot, egymásra ugrottunk, mindketten sírni kezdtünk olyan hirtelen és olyan erősen, nem volt időnk, vagy lélekjelenlétünk, hogy egyáltalán annyit mondjunk, szia. Hosszú ideig csak öleltük egymást, nem is törődve az emberekkel, akik átfurakodtak mellettünk, néhányan romániaiul káromkodtak a két lány miatt, akik feltartják a forgalmat, mi pedig végre lenyugodtunk, kiböktem a kérdést, amire annyira vártam, hogy feltehessem, de túl ijedt voltam, hogy kimondjam arra gondolva, talán túl sok volt azt kérni Mindytől, hogy repüljön Romániába egy barátja esküvőjére, akit talán már nem is kedvel. - Leszel a tanúm? Kérlek? Mindy elhúzódott tőlem, kezével megtörölte a szemét, ahonnan szemfesték csöpögött mindenfelé kerek arcára és azt válaszolta kissé reszketeg, még mindig félig könnyes mosollyal. Francba, Jess, már azt hittem, sosem kérdezed meg! Én is megtöröltem a saját arcom, megpróbálva eltüntetni a könnyeimet. Attól féltem Attól féltem, hogy nemet mondasz Hogy a lelkiismereted nem támogatná, hogy hozzámenjek egy vámpírhoz Hogy többé már nem voltunk ennyire jó barátok De mielőtt megtalálhattam volna a megfelelő szavakat, Mindy előrenyúlt, megszorította a karom, megállítva ezzel, hogy többet mondjak. Ki más tudná megcsinálni a hajad, életed legfontosabb napján, Jess? ugratott. Ha? Valamiért, majdnem megint sírni kezdtem de nevettem is. Senki más, csak te. biztosítottam, tudtam, hogy minden, ami köztünk történt, az összes furcsaság rendbejött. Nem kell többé semmi mást mondanunk.
Vagy talán mégis volt még valami, amit meg kellett beszélnünk, mert Mindy hirtelen komoly lett, minden öröm eltűnt a szeméből. Te tényleg egy - körbepillantott, láthatóan ellenőrizte, hogy van-e a közelünkben angolul beszélő, aki hallhat. Aztán közelebb hajolt és úgy suttogta, még én is alig hallottam meg. vámpír vagy? Kihúztam magam, nem akartam leplezni, ami voltam, vagy úgy tenni, mintha zavarban lennék. Ezúttal teljesen őszinte akartam lenni Mindy-vel, mivel a múltban túl sok mindent titkoltam előle. Igen. Az vagyok. Mindy sokáig tanulmányozta az arcom, mintha látnia kellett volna, hogy még mindig, tényleg önmagam voltam, és nem csak valami vérszívó szörnyeteg, akit ő nem tud ép ésszel felfogni. Fokozatosan, ahogy egymás szemébe néztünk, nem csak hogy visszatért a mosolya, de sokkal melegebb és biztosabb lett, mintha félretenné utolsó megjegyzéseit rólam. Rólunk. Ez király. mondta végül egy bólintással. Rendben van. Nem tudtam, hogy bárki jóváhagyására lett volna szükségem, de azt hiszem Mindy-ére szükségem volt, mert nagyszerű volt hallani valakitől, hogy hangosan is kimondja. Ami most voltam Tényleg rendben volt. - Köszi. mondtam, ahogy saját mosolyom még szélesebb lett. Teljesen magával ragadott, hogy hozzámehetek Luciushoz, de hogy visszakaptam a legjobb barátnőmet Kitöltött néhány üresen maradt helyet a szívemben, és habár most már felnőttek voltunk, én pedig éppen férjhez készültem menni, előrenyúltam, megfogtam a kezét, mint amikor kisgyerekek voltunk és ugrándoztunk a játszótéren. - Menjünk, hozzuk a csomagjaidat. ajánlottam neki, a megfelelő futószalaghoz vezettem, ahonnan már a legtöbb csomagot elvitték. Ahogy közelebb értünk, megpillantottam három nagy, újnak tűnő, hamis Louis Vuitton bőröndöt, amik feltűnően köröztek a szalagon, talán most már huszadik alkalommal. Amint odaértek hozzánk, Mindy elengedte a kezem, kinyújtotta a kezét és levette az egyiket, majd a másikat, én pedig megfogtam gyorsan a harmadikat, mielőtt megint elmehetne előttünk. Ahogy a nehéz poggyász puffant a lábamnál, zavartan néztem Mindy-re. Három bőrönd? De azt hittem, csak három napig tudsz maradni, a felsők Mindy úgy nézett rám, mintha én lennék a feledékeny. Ez a legnagyobb esemény életedben. emlékeztetett. Rengeteg hajápolóba fog kerülni. Ekkor, mint az őrült, úgy kezdtem vigyorogni, abban a pillanatban tökéletesen boldognak éreztem magam. Férjhez készültem menni Luciushoz, és Mindy tényleg visszajött - Gyerünk. mondtam, és elindultam a megszerzett csomagommal a kijárat felé. Lucius egyik sofőrje kint vár ránk, sok mindent kell még csinálnunk. - Itt jövök mögötted. biztosított Mindy, sietve utolért, két zötyögő bőröndöt húzva maga után. Már alig várom!
Rápillantottam, váltottunk egy mosolyt, ami tizenöt év barátságát foglalta össze, és minden álmunkat és reményünket, mikor még kislányok voltunk, hogy szerelmesek leszünk, megházasodunk és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Aztán előrenéztem, a várakozó autó felé vezettem magunkat. Az esküvő hivatalosan is közeledett. Második fejezet - Egy klasszikus kontyra gondoltam. mondta Mindy, fejét lehajtotta, ahogy belemélyedt a Sztárok Frizurái egyik különleges, esküvői kiadásának lapjaiba. Természetesen a hajdíszedtől függ. Kettészakított a lehetőségek átböngészése és az elsuhanó táj figyelése a Lexus terepjáró hátsó üléséről, amit Lucius szerzett be a repülőtéri utunkhoz. Nyilvánvalóan számított rá, hogy Mindy mennyi mindent fog csomagolni, mivel a terepjárónak nagyobb csomagtere volt, mint a többi autónak a Vladescu-k jól felszerelt garázsában a járműveknek, amik hamarosan az én kérésem és kívánságom is kiszolgálják, olyan nehéz volt még ezt elhinni. Az ablakon kívül kibontakozott az emelkedő Kárpátok drámai látképe, olykor-olykor, mikor befordultunk egy kanyarban a meredek hegyi úton, azon kaptam magam, hogy csak az eget és a szakadék egy részét látom, nem csak azért, mert olyan érzés volt, mintha lerepülnénk az útról, hanem azért is, mert lenyűgözött a gondolat, hogy ez a szaggatott, vad táj az új otthonom. - Jess? rángatta meg a ruhám ujját Mindy. A fejdíszedről kérdeztem. Egy diadém lesz, ugye? Úgy értem, csak diadém lehet. Megfordultam, láttam, hogy Mindy szemei csillognak a Hogyan légy részese egy mindenféle jóval ellátott királyi esküvőnek cikke fölött olyan fajta, amiről nem hittük, hogy bármelyikünkkel is valóban megtörténik annak ellenére, amit a kedvenc Disney filmjeinkből tanultunk és vártunk. Igen, egy diadém. mondtam, azon tűnődtem, vajon Mindy sokkal izgatottabb-e az esküvő miatt, mint én magam voltam. Alig vártam, hogy hozzámehessek Luciushoz, de nyugtalan is voltam a ceremónia miatt. Vajon be tudom tartani az összes előírást? A vendégek jól érzik majd magukat? És ami még fontosabb, lesz valaki a rokonaim közül Dragomir vagy Vladescu aki gondot fog okozni? Mivel ez nagyon is lehetséges volt. - Alig várom, hogy láthassam a ruhát. mondta Mindy, és visszatért az ölében heverő magazinhoz. Lefogadom, hogy gyönyörű.
- Majd holnap meglátod. ígértem, reméltem, hogy tetszeni fog neki. Reméltem, hogy Luciusnak is tetszeni fog a ruha, amit választottam. Én magam terveztem Lucius szabójának segítségével, és enyhén szólva nem megszokott volt. De valami mást, valami különlegeset szerettem volna. Egy ruhát, ami emlékeztetni fog a múltamra és a jövőmre. Mosolyogtam, ahogy eszembe jutott, hogy a ruha egyfajta tisztelgés is az egyik legfontosabb, Luciusszal megosztott percem előtt. Még most is hallottam a hangját, ahogy ott állt mögöttem egy Pennsylvániai ruhaboltban, ujjai köré tekerte a göndör hajamat. Soha többé ne mond azt, hogy nem vagy értékes, Antanasia. Vagy, hogy nem vagy gyönyörű Reménytelenül szerettem volna, ha az jut eszébe, mikor felé sétálok az esküvőn, hogy több vagyok, mint gyönyörű. El kellett állítanom a lélegzetét. Ennél kevesebbel nem érem be. Megint nyugtalan lettem, továbbra is kifelé bámultam az ablakon, és megláttam előttünk Sighisoara tetejét a távolban. Átfutott az agyamon, hogy kisebb kerülőutat kérjek, meg szerettem volna mutatni Mindynek az elbűvölő, középkori várost, ahogy azt Dorin nagybátyám is tette velem, mikor először Romániába jöttem. De az utolsó pillanatban csöndben maradtam, mivel volt valami más, amitől hirtelen izgatott lettem, hogy először azt mutathassam meg Mindynek, sokkal jobban, mint a szűk, régies utcákat, amiken Lucius kóborolt gyerekkorában. Előrehajoltam, megkopogtattam a sofőr vállát, korlátozott román tudásommal tájékoztatva őt. Se opreste cind ai lui Vladescu casa, te rog! Habár Mindy felnézett a magazinjából, hogy egy lenyűgözött pillantást vessen rám, biztos voltam benne, hogy a nyelvtanom és valószínűleg a kiejtésem is elég pocsék volt. De a sofőr az egyik zord fiatal testőr, aki egyszer megragadta a karom a sötét erdőben biztosan megértette, mert bólintott egyet anélkül, hogy levette volna a szemét a kanyargó útról, és beleegyezett. Da, bineinteles! - Mi volt ez az egész? kérdezte Mindy, rendkívül nyugodtnak tűnt egy olyan lányhoz képest, aki először utazik romániai vidéken egy vámpír sofőrrel a luxusterepjáró volánjánál. Mi az? - Egy másodpercre megállunk. mondtam. Szeretném, ha látnál valamit. - Mit? Mielőtt Mindy akár csak befejezhette volna a kérdését, a terepjáró lelassított és megállt az út szélén, átmutattam barátnőm válla felett jelezve neki, hogy nézzen ki a saját ablakán. Mikor megfordult, és szembesült az elé táruló látványtól, pontosan az volt a
reakciója, amit vártam, mivel nekem is ilyen volt az első alkalommal, mikor Dorin lehúzódott, az útnak majdnem ugyanerre a pontjára. Még mindig ugyanígy reagáltam, valahányszor megláttam a helyet, ami hamarosan az otthonom lesz. A tisztelet, a hitetlenség és talán egy kis félelem keveréke, amitől leesett az állunk, és amitől én, és most már Mindy sem tudott mást mondani, vagy gondolni, mint - Ez a hely tényleg valós? Harmadik fejezet - Tényleg ott fogsz élni? kérdezte Mindy, le sem vette a tekintetét a terpeszkedő, égbe nyúló, gótikus Vladescu kastélyról. Tett egy lépést előre a szakadék felé, megragadtam a ruhája ujját, nem akartam, hogy lezuhanjon a meredek, szűk völgybe, ami Lucius otthonától választott el minket. De úgy tűnt, Mindy túlságosan transzba esett ahhoz, hogy észrevegye, megállítottam. Tényleg ott mész férjhez? Nehéz volt megmondani, hogy tiszteletet vagy aggódást hallottam-e a hangjában. Talán a kettő keverékét. Vagy talán csak kivetítettem a saját bonyolult érzéseim a hamarosan otthonommá váló kastélyról a barátnőmre. Elengedtem Mindy karját, leárnyékoltam a szemem a lemenő nap elől, és csatlakoztam hozzá a hatalmas kastély tanulmányozásában, ahol hamarosan Luciusszal fogok élni. A kicsi vagy talán nem is olyan kicsi várostömb méretű, hatalmas kastély pompás volt, ehhez kétség sem fért. Mintha egyenesen a tündérmesékből lépett volna ki. És mégis, ahogy tekintetem követte a kósza külső részt, amit hegyes, tőrszerű tornyocskák emeltek ki, egy magas toronyórával az élen, nem tudtam nem arra gondolni egy kis kétellyel, hogy a tündérmeséknek mindig van valami sötét fordulata. Gyerekek vesznek el elhagyatott erdőkben, és boszorkányokon át botladoznak, akik sütőkbe akarják őket tömni. Egy maroknyi borsó összetűzésbe keverhet egy dühös óriással. És, ahogy Lucius emlékeztetett engem a hatalmas kőfalak árnyékában, amiket most tanulmányoztam, az ártatlan lányokat felfalhatják a farkasok, ha nem voltak mindig résen Mindy zökkentett ki a gondolataimból egy halk, gyenge füttyszóval. Ez a hely Úgy tűnt, nem tudja kimondani a gondolatait, de én nagyon is jól be tudtam fejezni a mondatot. Hatalmas. Nagyszerű. Impozáns. Félelmetes? - Igen, tudom. érettem egyet, leejtve a karom és Mindy-re néztem. Majdnem túl sok a szavakhoz.
Végre sikerült elszakítania a tekintetét, és rám pillantott. Mikor azt mondtad, hogy Lucius épületében fogsz megházasodni, nem hittem volna, hogy egy minden jóval ellátott Hamupipőkés, király-és-királynőszerű kastélyra gondolsz. Kicsit mélyebben belenéztem barátnőm szemébe, mivel ez volt az első alkalom, mióta Lucius besétált az életembe talán az első pillanat Mindy és az én barátságomban hogy enyhe féltékenységet láttam bennük. De olyan gyorsan eltűnt, abban sem voltam biztos, hogy tényleg láttam. A fények hamar eltűntek, egyre nehezebb volt látni Mindy visszafordult a völgy felé, hogy megnézhesse az épületet, ami úgy tűnt uralja a tájat, körvonala egyre merevebb lett a lemenő nap fényében. - Pontosan hol is fogsz ott férjhez menni? kérdezte. Van talán valami különleges szoba esküvőknek? Mivel elég nagynak tűnik, hogy mindennek legyen külön szobája. Én is megint a kastélyra pillantottam, a tornyokat és árnyékos udvarokat figyelve, és a magas, szűk ablakokat és én magam is próbáltam elképzelni a helyet. - Lucius nem akarja elárulni. ismertem be. Mindy felém fordult, láthatóan sokkoltam. Micsoda? Most csak viccelsz, ugye? Habár még nem volt sosem fiúja mint, ahogy nekem sem nem olyan régen már azóta tervezi a saját esküvőjét, mióta ötévesek lettünk. Esély sem volt, hogy Melinda Stankowicz hagyja, hogy bárki még élete szerelme sem meglepje legfontosabb estéjének helyével. Különösen nem egy olyan épületben készült megházasodni, ahol egész kollekciónyi fegyvert tároltak és vérfoltok tarkították, az ég szerelmére. Nem, Mindy ragaszkodott volna hozzá, hogy lássa a szobát vagy a kamrát vagy akárhol is akarta összekötni a vőlegénye az életüket. - Az egyetlen dolog, amit tudok, hogy még sosem láttam azt a helyet. mondtam neki. Lucius szándékosan eltitkolta előlem, mikor megmutatta a kastély többi részét. beleértve egy labirintust tele eltemetett kamrával, amiket csak börtönnek tudsz nevezni, ahol Lucius beismerte, hogy néha meg volt fenyítve, hogy a saját kifejezését használjam - Jess, biztos vagy benne, hogy nem akarod látni azt a szobát, ahol megesküdtök? kérdezte Mindy őszinte aggodalommal majdnem ijedtséggel a hangjában. Ez a te esküvőd. - Tudom. helyeseltem. Már gondoltam erre. Nagyon aggódtam, mikor Lucius először felajánlotta, hogy engedjem neki kiválasztani a helyet. De amikor felhoztam a témát, hogy válasszuk ki az esküvő helyét, a leendő férjem csak ennyit mondott, Én már tudom a tökéletes helyet. Aztán felvonta sötét szemöldökét, bajkeverés csillogott sötét szemeiben, és megkérdezte. Bízol bennem, Antanasia? Hosszú ideig bámultam azokba a bonyolult, rejtélyes, gyönyörű szemekbe, tudtam, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom arra, hogy kiválasszam a helyet, ahol megesküdök és a másodperc
törtrészéig arra gondoltam, hogy a vámpír, aki előttem áll nem is olyan régen egy karóval lepett meg, amit a szívemre szorított. Lucius mosolygott, ugratott, de volt valami komolyság is mélyen a szemében, és volt egy olyan érzésem, hogy teszteli a köztünk lévő köteléket, csak egy kicsit. Hogy valami fontos zajlott le közöttünk. Valami, ami nem csupán abból áll, hogy eldöntjük, hogy hol tartsuk a ceremóniát, ami több generációnyi vámpírt egyesített már előttünk. Aztán én is mosolyogni kezdtem, tükrözve Lucius arckifejezését - Jess most komolyan! Mindy hangja visszahozott a jelenbe. Hagyod, hogy egy fiú még ha olyan dögös is, mind Lucius meghozza ezt a döntést? A félelem szurkálódásának ellenére is, amit a Vladescu építmény árnyékban mindig éreztem, azon kaptam magam, hogy úgy mosolygok, mint azon az éjjelen, mikor ezt a kritikus választást rábíztam Luciusra, Mindy-hez fordultam és minden kételkedés nélkül válaszoltam. Megbízom benne. Aztán rápillantottam az órámra, és rájöttem, hogy indulnunk kell. Gyerünk. mondtam, és a várakozó jármű felé indultam. A Dragomir kastélyhoz kell érnünk ami sokkal kevésbé lenyűgöző. figyelmeztettem, szóval nem vár majd túl sokat. Biztos vagyok benne, alig várod, hogy rendbe hozhasd magad, és mindkettőnknek fel kell öltöznünk a vacsorára, aztán össze kell szednünk aput és anyut is. Az utolsó alkalom, amikor láttam őket, valami természeti túrán voltunk a hegyekben, valami gyógynövény után kutattak, amire apa úgy emlékezett az utolsó útjukról, hogy itt nő. - A szüleid is eljöttek? kérdezte Mindy. Tényleg? - Hát persze. mondtam meglepett, hogy meglepődött. Ez az esküvőm volt. Aztán eszembe jutott, hogy próbált anya és apa megállítani, hogy Lucius segítségére siessek azon a szörnyű éjszakán, mikor majdnem megölték a Zinn istállóban. Mindy bizonyára majdnem mindent tudott, ami azon az estén történt, beleértve, hogyan vették el apuék a kocsikulcsokat, attól rettegve, hogy Lucius tényleg megadta magát a sötét természetének, és megharapta Faith Crosse-t. - Már jóideje megbocsájtottam apának és anyának. mondtam Mindy-nek, meg se kérdezve tőle, hogy mennyit is tud pontosan. Csak megpróbáltak megvédeni. Nem tudták, milyen rossz dolgok készülődtek Lucius ellen. - Igen, azt hiszem így van. értett egyet Mindy, ahogy elértük a Lexus-t. De megtorpant, láthatóan eszébe ötlött valami. Én is vártam, míg megtalálja a megfelelő szavakat. Jake - kezdte végül, habozott, hogy felhozza-e a volt barátom témáját aki karót döfött életem szerelmébe. Ő - Nem akarta valójában megölni Luciust. biztosítottam. Csak színlelték, hogy valójában megmentsék Lucius életét. Jake jó fiú. Ami különös módon része volt az oknak, amiért nem tudtam beleszeretni. - Igen, anyukád elmesélte a történetet. mondta Mindy. Annyi pletyka volt, és annyi zavartság azután az éjszaka után Meg kellett kérdeznem tőle egy napon, hogy mi volt az igazság.
- Lucius megpróbálta meghívni Jake-et az esküvőre. tettem hozzá. Még arra is önként vállalkozott, hogy iderepítse. Annyira hálás azért, amit Jake tett. Mindy szeme meglepetésében nagyra nyílt. És? Megráztam a fejem, mielőtt Mindy elkezdhetne arról gondolkodni, hogy lesz-e a ceremónián bárki más az iskolából. Visszautasította. Azt hiszem, csak szeretné inkább az egész dolgot elfelejteni. -Talán engem is el szeretne felejteni azok után, ahogy vele bántam. - Igen, meg tudom érteni, ha ezt akarja. mondta Mindy. Jake nem olyan fajta pasinak tűnik, aki szereti a puccos esküvőket különösen nem vámpírokkal. - Nem, nem hinném, hogy kényelmesen érezné magát egy kastélyban. helyeseltem. Mégis úgy gondoltam Jake-re, mint egy lovagra, fényes páncélban. Egy nagyon rendes fiú, aki megpróbálta megmenteni egy osztálytársa életét, még ha nem is kedvelte. Bizonyos értelemben hős. De a sors más valakihez szánt. Valakihez, aki ebben a pillanatban valószínűleg teljesen fellelkesült, miközben ünnepi ruhát vett fel a vacsorára, vagy borotválta borostás állát, óvatosan ügyelve arra a részre, ahol a sebhelye volt. Vagy talán utolsó utasításokat oszt a szolgáinak, vagy körbe-körbe járkál a dolgozószobájában, ujjai összefűzve a háta mögött, miközben megpróbálja elkészíteni a köszöntőt, amit minden bizonnyal tartani fog azon az estén Habár most már szinte minden nap láttam Luciust, a gyomrom akkor is bizseregni kezdett, mint midig elkerülhetetlenül, mikor rá gondoltam, és ismét a terepjáró felé irányítottam magunk, hirtelen sietni akartam, hogy láthassam. Gyerünk, menjünk! - Különben meg, hol lesz egyáltalán a vacsora? kérdezte Mindy, és követett. A sofőr előrenyúlt, mindkettőnknek kinyitotta az ajtót, és ahogy bemásztam átvigyorogtam a vállam felett. Mondjuk azt, hogy pár óra múlva jóval közelebbről is szemrevételezheted Lucius otthonát. - Ó, istenem. motyogta Mindy, és ő is bemászott. Ó istenem És ezúttal a második alkalommal azon az estén, nem tudtam megmondani, hogy izgatott-e, vagy retteg. Vagy talán megint csak a saját érzéseim vetítem ki. Habár tudtam, hogy Jake Zinn nem volt a vendéglistán, nem igazán voltam biztos benne, hogy kik fognak eljönni. Negyedik fejezet A Vladescu kastély megfélemlíthetett volna hatalmas méretével, kegyetlen történetével és a kőfalaktól olyan alaktalannak és hidegnek tűnt. De az étkező, ahol Lucius és én az esküvő előtti
vacsorát tartottuk a legközelebbi barátainknak és családunknak meghittnek és kellemesnek tűnt, ahogy az emberek, akiket a világon legjobban szerettem összegyűltek a hosszú, fényes mahagóni asztal körül, ami nem kevesebb, mint négy tömör, kovácsoltvas gyertyatartó fényét tükrözte, mindegyik egy kupacnyi pislákoló kúpot tartott, amik halvány fénybe vonták a szobát. Habár ketten tartottuk a rendezvényt, természetesen Lucius volt az első különösen, mivel az én kis csoportnyi vendégem elkésett Mindy-nek köszönhetően, aki állandóan újraigazította mindkettőnk frizuráját mosolygott és elénk jött, ahogy beléptünk a szobába. - Üdvözlök, mindenkit. köszöntött minket, az oldalamra lépett, kezem a karjába csúsztatta, tenyerünket összefogta. Mikor találkozott a tekintetünk, láttam az elismerést és a szerelmet a szemében, amiért annyira sóvárogtam. Gyönyörűen festesz ma este, Antanasia. mondta, lepillantott, hogy felbecsülje a piros ruhát, amit az estélyre választottam. Egy hosszú, telt, selyemruhát finom, de bonyolult mintájú, Swarovski kristályokkal kirakott felsőrésszel. Ezt a ruhát nem igazán azért választottam, hogy lenyűgözzem Luciust, hanem, hogy tisztelegjek a szülőanyám előtt, aki arról volt nevezetes, hogy bordó ruhákban járt. - Mindig tetszel nekem pirosban. tette hozzá Lucius, szemét ismét az enyémre emelte. Habár szemei hihetetlenül sötétek voltak, láttam, hogy melegen ragyognak, ebből tudtam, hogy neki is örömet szereztem. De persze jegyezte meg csipkelődve. még az arab telivéres pólódban is szerettelek. Váltottunk egy személyes mosolyt a póló említésére, amit Lucius mindig gúnyolni szokott és, amit akkor viseltem, mikor megpróbált ellenszegülni a szerződésnek és az eljegyzésünknek. De természetesen nem tudtunk semmibe venni egy olyan végzetet, amit mindketten ennyire akartunk Aztán kissé lehajolt, kezébe fogta az arcom, gyengéden megcsókolta az ajkaim, és még szívem vad kalapálása mellett is, mint mindig, mikor érintkeztünk, elpirultam, mivel a szüleim is itt voltak. Nem is olyan régen még megdorgáltak, amiért rajtakaptak, hogy Luciusszal üldögélek a tornácon, mindketten egy olyan csókra mozdultunk, ami sosem történt meg. Ahogy Lucius és én elhúzódtunk, a pillantásom apát és anyát fürkészte, így láthattam, hogy a hirtelen felnőtté válásom a tény, hogy megcsókoltam egy fiút egy férfit nyilvánosan, még ha csak szűzies volt is, egy édes üdvözlés nekik is furcsának tűnt te. Bár, mikor láttam az arcukat, nehéz volt olvasni a kifejezésükben. Ezután Mindy-re néztem és már másodszorra azon az estén, eltűnődtem, vajon féltékenységet láttam-e átsuhanni a szemén. Egyszer be volt indulva Luciusra, mielőtt még én tudomásul vettem volna a saját érzéseim - Ned, Dara olyan jó látni bennetek. mondta Lucius, megzavarva a találgatásom. Elengedte a kezem és oldalra lépett, hogy megölelhesse a szüleim. Üdvözöllek az otthonomban.
- Téged is jó látni, Lucius. mondta anya, behunyta a szemét, olyan szorosan ölelte Luciust, ahogy egy igazi anya tenné. Hiányoztál nekünk. Éppen elég sokáig ölelték egymást ahhoz, hogy rájöjjek, a leendő férjem is nagyon hiányolta őket. A tény, hogy Lucius nem válaszolt nekik azonnal, arra engedett következtetni, hogy Lucius az anya nélküli Lucius ízlelgette a ritka szülői érintést, vagy túlságosan elöntötték az érzelmek, hogy meg tudjon szólalni. Az alatt a pár hónap alatt, míg mind egy otthonon osztoztunk Pennsylvániában, anya bizonyára kinyitott valamit Luciusban. Egy olyan sebezhető helyet, aminek még én sem voltam igazán részese. Az én kemény harcos hercegem egy része még csak gyerek volt, aki egy szülő szeretetére vágyott. - Köszönöm, hogy eljöttetek. mondta végül, és ugyan a hangja csendes volt, biztos voltam benne, hogy tele van érzelmekkel, amiket igyekszik az irányítása alá vonni. Amikor anya elengedte, kihúzta magát és az apámhoz ment, bár azt gyanítottam, hogy apa még bizalmatlanabb volt, mint anya, abban az utolsó pár hétben, míg Lucius velünk élt, Ned Packwood sosem volt olyan, aki elfordulna egy öleléstől. A két férfi habozott egymás előtt egy pillanatig, míg apa szélesre és hívogatóra nem tárta a karját. Gyere ide, Luc! aztán magához vonta Luciust, és adott neki öt szívélyes hátba veregetést, míg Lucius nevetve el nem húzódott, karnyújtásnyira tartotta apát és megjegyezte. Csak nyugodtan, Ned! Keményen ütsz ahhoz képest, hogy a békét szereted. Ekkor mindannyian felnevettünk, és hirtelen hatalmas, majdnem hangos süvítéssel kifújtam a levegőt, éreztem, hogy ellazulnak a vállaim. Addig rá sem jöttem, hogy mennyire feszült voltam a találkozásuk miatt, míg nem láttam, hogy minden rendben közöttük. Tudtam, hogy a szüleim még mindig aggódnak talán rettegnek hogy egy vámpír királyi családba házasodom. De egy részük tudta, hogy ez az idő egyszer eljöhet, és a szülőségükhöz hűen elengedtek. Hagyták, hogy az a felnőtt legyek, akivé neveltek. Engedték, hogy Luciust válasszam, és visszafogadták a szívükbe. Hogy őszinte legyek kétlem, hogy valaha is elengedték volna. Lucius Mindy-hez lépett, aki hirtelen nagyon bizonytalannak tűnt, majdnem nyugtalannak, hogyan is kéne tennie egy ilyen királyi helyzetben. Vagy talán csak aggódott a saját módján a Luciusszal való találkozás miatt azok után, ami Pennsylvániában történt. Öö - még kissé meg is hajolt, és kinyújtotta az egyik kezét, azt várta, hogy megcsókolja. De Lucius csak gyengéden megfogta a kinyújtott karját, és barátnőmet kevésbé erőteljes, de még mindig üdvözlő ölelésbe vonta. Hozzá is halkan beszélt, de hallottam, hogy azt mondja. Köszönöm, Melinda, hogy eljöttél. Köszönök mindent. Elléptek egymástól, de Lucius még megszorította a kezét, mielőtt elengedte volna, láttam, hogy Mind szemei csillognak. Megértett mindent, amit Lucius mondani akart. Köszönöm, hogy ragaszkodtál hozzá, Antanasia adjon nekem egy esélyt Hogy megpróbáltál megvédeni Hogy mellettünk álltál, mikor senki más
Ismét mellém lépett, uralta a saját érzéseit, amik láttam, hogy megint meglepően közel kerültek a felszínhez, egyik kezét a hátamra tette, úgy kapcsolva össze minket, ahogy nyilvánosan mindig tette. Imádtam, ahogy mindig finoman igényt tartott rám, mint most. Én is ezt a birtokló ösztönt éreztem irányában. Felnéztem jóképű arcába. És hamarosan a világ előtt fogunk állni, és hivatalossá tesszük - Elnézéseteket kérem. először nekem címezve, majd anyának, apának és Mindy-nek. El kell vegyülnöm és beszélgetnem romániai vendégeinkkel, ahogy azt ti, amerikaiak mondanátok. Körbenéztem, és rájöttem, hogy számtalan másik ember vámpír érkezett még meg, míg mi gondolatainkba merültünk. Közöttük láttam néhány Dragomir rokonomat, beleértve Dorin nagybátyámat is, arca máris kipirosodott a szoba melegében, és talán az üveg sötétvörös bornak köszönhetően, amit a kezében tartott, miközben valami felelevenített történetet mesélt három unokatestvéremnek. Megfordultam és átpillantottam a termen, az egyik távolabbi sarokba, és láttam, hogy Lucius nagybátyja, Claudiu is csatlakozott hozzánk, és a béke, amit akkor éreztem, mikor láttam, hogy a barátaim és a szüleim és kibékültek Luciusszal, most megreszketett kissé. Claudiu Vasile fiatalabb testvére, akit Lucius megölt abban a házban, ahol most álltunk Nem voltam benne biztos, hogy Claudiu felbukkan egy boldog rendezvényen. Habár tagja volt a Véneknek, akik a klánokat vezették, nem volt szeretet közte és Lucius között. De Lucius, aki mindig az illem szerint viselkedett, ragaszkodott hozzá, hogy meghívjuk őt, mivel ha nem így tennénk, elidegenítheti magát még inkább, talán olyan hasadást okozna, amit nem lehetne rendbe hozni. Claudiu jelenléte mintha elhomályosította volna kicsit a gyertyákat, mélyebb árnyakat vetett a kövekre. Ránéztem, emlékezve arra, hogy az örök szerelem mellett a kötelesség, a politika, cselszövés és a diplomácia is az új életem részei lesznek. Egyúttal a Vladescu klánhoz is kötöm magam, mikor összekapcsoltam az életem azzal a vámpírral, aki tenyerét a hátamra szorította és azt ígérte, Nem maradok sokáig, Antanasia. - Veled megyek. - ajánlottam fel, úgy gondoltam illendő lenne nekem is köszöntenem mindenkit. De Lucius megállított, kezét a karomra csúsztatta, és biztatóan megszorította. Lesz még időd később mindenkivel beszélni. mondta egy mosollyal. Miért nem szórakoztatod addig amerikai vendégeinket? Biztosítani, hogy kényelmesen érezzék magukat? Majd én idevezetem a rokonainkat, ami tökéletesen illik, mivel te nem csak nemes vagy, de persze még egy napig vendég is itt. Hálásan rápillantottam, tudtam, hogy valószínűleg kikerüli a protokollt, hogy időt adjon apunak, anyunak és Mindy-nek, hogy beilleszkedjenek, mielőtt magukra maradnának egy olyan partin, ahol kívülállók voltak. Körbenéztem még egyszer a szobában, észrevettem, hogy még több vendég érkezett, és próbáltam visszaemlékezni, ki volt Vladescu és ki volt Dragomir. Nem mintha én magam nem lettem volna gyakorlatilag kívülálló Most még.