Utánnyomás csak a forrás megjelölésével. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

TARTALOMJEGYZÉK TANULMÁNYOK Norbert Schneider: Az európai családok sokfélesége... 267 S. Molnár Edit: A gyermekszám-preferenciák alakulása Magyarországon az elmúlt évtizedekben... 283 Stefán-Makay Zsuzsanna: A franciaországi családpolitika és a magas termékenység összefüggése... 313 IRODALOM FOLYÓIRATCIKKEK Hodgson, G.: Abortion, Family Planning and Population Policy: Prospects for the Common-Ground Approach. (Abortusz, családtervezés, népesedéspolitika: egy közös alapú megközelítés kilátásai.) Population and Development Review, 35. 2009/3. 479 519. (Pongrácz Tiborné)... 349 Mackellar, L.: Pandemic influenza: A review. (Pandémikus influenza: áttekintés.) Population and Development Review, 33. 2007/3. 429 451. (Őri Péter)... 351 DEMOGRÁFIAI FOLYÓIRATSZEMLE Journal of Marriage and Family... 354 Population... 355 Population Research and Policy Review... 355 Population Studies... 356 Utánnyomás csak a forrás megjelölésével. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

266 CONTENTS STUDIES Norbert Schneider: On the diversity of families in Europe... 267 Edit S. Molnár: Changes in the preferred number of children during the last decades in Hungary... 283 Zsuzsanna Stefán-Makay: Correlation between French family policy and high fertility... 313 REVIEW ARTICLES Hodgson, G.: Abortion, Family Planning and Population Policy: Prospects for the Common-Ground Approach. Population and Development Review, 35. 2009/3. 479 519. (Marietta Pongrácz)... 349 Mackellar, L.: Pandemic influenza: A review. Population and Development Review, 33. 2007/3. 429 451. (Péter Őri)... 351 REVIEW OF DEMOGRAPHIC JOURNALS Journal of Marriage and Family... 354 Population... 355 Population Research and Policy Review... 355 Population Studies... 356 Reproduction permitted only with indication of source. Manuscripts are not kept or sent back.

AZ EURÓPAI CSALÁDOK SOKFÉLESÉGE A családmodellek és a munkaerőpiac hatásai a családszerveződésre 1 NORBERT SCHNEIDER I. A társadalmak modernizációs folyamatai sokféle és részben ellentmondásosnak tűnő módon befolyásolják a családi viszonyokat Európában. Míg például a családjog néhány fontos alapeleme az Európai Unió tagállamaiban egységessé válik, és a jelentős családdemográfiai változások Európa országaiban egyre növekvő mértékben hasonulnak egymáshoz, addig más téren továbbra is jelentős különbségek állnak fenn. Különösen erős eltérések figyelhetők meg Európában a nemi szerepek és a családi élet normatív eszményképei esetében. Az európai család sokfélesége témáját tárgyalva két olyan kérdés vetődik fel, melyeket ebben az írásban meg fogunk vitatni. Először: Van-e családi sokféleség Európában? Másodszor: Mi idézi ezt elő? Az első kérdés kapcsán mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy Európában évtizedek óta a családi viszonyok konvergens változásának vagyunk tanúi. Ide tartozik mindenekelőtt Európa nagy részén a családalapítás időpontjának későbbre halasztása, a házasságkötési hajlandóság csökkenése, a születések gyakoriságának visszaesése és a három vagy több gyerekes családok ritkább előfordulása. Ezek mellett a demográfiai jelenségek mellett hasonulások mentek végbe egészen más szinteken is. Példaként hozható a szülővé válás motivációjának nagy mértékű változása. Nemrég erre mutattak rá Frejka és munkatársai (Frejka et al. 2008. 10.). A szülői szerepet Európában egyre kevésbé tekintik állampolgári kötelességnek, és azt nem tervezhető emberi döntésnek tartják. Ahol a szülővé válás elveszíti a biográfiai evidenciáját, és a gyermekek száma, valamint születésük időpontja racionális tervezés tárgyává válik, ott a szülővé válás motivációjaként egyre növekvő mértékben a gyermekek általi önmegvalósítás, a gyermek feletti öröm és a szülői szerep szubjektív életcélként való felfogása lép az előtérbe. Ezzel párhuzamosan a szülővé válás megfelelő időpontjának keresése sokszorosan eredménytelen marad. Említsünk meg még a 1 Az eredeti szöveg megjelent: Kapella, O. (Hrsg.): Die Vielfalt der Familie. Verlag Barbara Budrich, 2009. 39 51. A magyar változatot a szerző engedélyével kiegészítettük a 2010. januári, hasonló című budapesti előadásának néhány ábrájával és táblájával (A szerk.). Demográfia, 2009. 52. évf. 4. szám 267 282.

268 NORBERT SCHNEIDER családi viszonyok terén egy további hasonlóságot Európa országaiban, amely nagyon stabilnak bizonyul. A családot lényegében minden régióban továbbra is jelentős szociális intézményként értékelik, amely az egészség után szubjektíve a boldogság és megelégedettség legfontosabb alapjaként jelenik meg. Ezeken a konvergenciákon kívül megfigyelhetőek azonban meglepően divergens folyamatok is. Erre egy fontos példa a házasságon kívüli életformák elterjedése és elfogadása, amelyek Észak- és Nyugat-Európában normálissá és mindennapivá váltak, ezzel szemben Dél-Európában normatív szempontból továbbra is nem kívánatosak és következésképp ritkák maradtak. Hasonló a helyzet a házasságon kívüli szülés tekintetében, amely Európa nagy részén szinte teljesen elfogadott, míg Délen, valamint Írországban továbbra is nem kívánatos és nem mentes a stigmatizációtól sem. További eklatáns példák az erősen divergens jelenségekre a szülői ház elhagyásának életkora, amely Észak- Európában alacsony, Dél-Európában ezzel szemben nagyon magas, a már érintett példaképek, valamint az anyák munkaerő-piaci részvétele, amely ugyan az idők folyamán általában nagyobb arányú lett, de különböző területi egységenként erősen változó lehet. Így például a 6 13 éves korú gyereket nevelő főállású kereső nők részaránya Nyugat-Németországban most éppen 17%, Kelet- Németországban ezzel szemben 51% (Engstler Menning 2003. 111.). Az ilyen mértékű, az egyes országokon belüli variációk mellett Európában pregnáns, országokra jellemző modellek is megfigyelhetők az anyák munkaerőpiaci integrációja terén. Itt említhető a Hollandiára jellemző részmunkaidős foglalkoztatás, a finnországi széleskörű teljes foglalkoztatottság és a Svájcban elterjedt modell, amelyet sokkal alacsonyabb foglalkoztatottsági szint és a mellékkeresetek rendszere alkot. Összességében Európában erős egyirányú fejlődést figyelhetünk meg, amely azonban országonként különböző időpontokban kezdődik, és különböző időtartam alatt folyik, illetve folyt le. Az általános trendek minden hasonlósága mellett sem szabad figyelmen kívül hagynunk a jellegzetes országspecifikus sajátságokat, úgyhogy összességében Európában a családi viszonyok konvergenciájában fellelhető divergenciáról lehet beszélni. A nem konvencionális életformák elterjedése vagy az anyák munkaerő-piaci részesedése terén az országok közötti különbségek nagyobbnak tűnnek, mint az országokon belül a különböző népességcsoportok közötti eltérések, ami egyébként egyáltalán nem magától értetődő. Mindez azt a kérdést is felveti, hogy a fennálló különbségek vajon miből erednek. Sok tanulmány arra a következtetésre jut, hogy ebben mindenekelőtt a társadalmi példaképek és a normatív elvárások szerepe jelentős, melyek együttesen, a strukturális keretfeltételekkel együtt befolyásolják az emberek gondolkodását és cselekvését, beleértve a családi életüket is. A társadalmi és mindenekelőtt a normatív feltételek és átalakulási tendenciák jelentőségét van de Kaa (1987) és Lesthaeghe (1992) a második demográfiai átmenet elméletével már jó ideje hangsúlyozták.

AZ EURÓPAI CSALÁDOK SOKFÉLESÉGE 269 Úgy tűnik, hogy ezzel összefüggésben különös relevanciával bírnak a gyermekgondozással és a kereső munkával kapcsolatos anyai és apai szerepek Így azokat az országokat (pl. Észak-Európában), ahol erőltetetten egyenlő az elbánás és inkább egyenlőek a nemi szerepek, meg kell különböztetnünk azoktól, ahol hagyományos szerepminták uralkodnak. Ide tartoznak a dél- és keleteurópai országok, de Nyugat-Németország, Svájc és Ausztria is. Itt is figyelemreméltó, hogy az egyes országok közötti magatartáskülönbségek sokkal nagyobbak, mint az országokon belül a férfiak és nők magatartása közötti különbségek. Különösen hagyományosak a magatartásformák Lengyelországban, de Nyugat-Németországban és Spanyolországban is, modern orientáció jellemző ezzel szemben Kelet-Németországra és mindenekelőtt Svédországra. 2 Az európai országokra vonatkozóan feltételezhetjük, hogy a normatív eszményképek, a családpolitikai stratégiák és célkitűzések és a társadalmak strukturális keretfeltételeinek alakítása között összefüggés áll fenn. Mindez érthetővé válik a családon kívüli gyermekgondozás társadalmi lehetőségei kapcsán. Egészen általánosan megállapítható, hogy a hagyományos eszményképekkel rendelkező országokban a lehetőségek köre csekély, a modern ideálokkal rendelkező országokban pedig széles. Hasonló összefüggéseket lehet felismerni az adójog és a szociálpolitika terén is. A hagyományos orientációjú társadalmakban a házasság védelme és támogatása dominál, az egalitárius eszményképekkel rendelkező országokban ezzel szemben a jogrendszer középpontjában az individuum áll, és az egyéni választás szabadságát propagálják. Ezekkel a mechanizmusokkal és struktúrákkal összefüggésben jelentős különbségek mutatkoznak az egyes országokban a gyermekvállalás használdozati költségei terén, különösen a nőknél. Az anyaság használdozati költségei akkor különösen magasak, ha mint például Nyugat-Németországban vagy Olaszországban négy feltétel találkozik: (1) a gyermeknevelés fő felelősségét a továbbiakban is egyoldalúan a nőkre hárítják, (2) az anyáktól normative magas minőségű, elkötelezett és erősen gyermekorientált nevelőmunkát várnak el, (3) az életcélok megvalósítása vagy a gazdasági szükségszerűség azzal jár, hogy a nők munkát akarnak vállalni, vagy szükségük van erre és (4) az életvezetés választási szabadságát propagálják, azonban ez a megfelelő gyermekgondozási lehetőségek híján erősen korlátozott lesz. A kutatás jelenlegi állása szerint az anyaság haszonáldozati költségeinek a gyermekvállalásra kifejtett hatásával kapcsolatban a következő feltevést lehet megfogalmazni: az anyaság magas haszonáldozati költségeivel rendelkező országokban a születési arányszám alacsony. Ebből következően: az anyaság haszonáldozati költségeinek csökkentése pozitív hatással van a születési arányszámra. Itt azonban nem a csak gazdaságilag mérhető szülői haszonáldozati költségek döntőek, például az elvesztett bevételek formájában. Emellett ezek- 2 Az itt ismertetett viszonyok alapjául az International Social Survey Programme (ISSP) 2002 megállapításai szolgáltak.

270 NORBERT SCHNEIDER nek a költségeknek a szubjektív értékelése, valamint a szociális költségek is jelentősek. Ezek származhatnak abból, hogy a már nem kereső anyák a férjüktől való növekvő gazdasági függőségük következtében a házastársi kapcsolaton belül veszítenek hatalmi pozíciójukból, vagy megnyilvánulhatnak a társadalmi kapcsolatok és a társadalmi elismertség elveszítésében, melyek a kereső életből való kilépésből adódnak. De a gyermekvállalást nemcsak a közvetett és közvetlen haszonáldozati költségek és azok szubjektív értékelése befolyásolják. Ezekre a költségekre a nemi szerepek különbségének a nagysága is befolyással van. Tekintettel a nők döntési helyzetére meg lehet fogalmazni egy második feltételezést: A gyermekvállalást nem egyedül az anyaság tényszerű haszonáldozati költségeinek nagysága befolyásolja. Jelentősek az anyasági többletköltségek az apaságéhoz képest. A születési arányszámra a magas többletköltségek negatív, az alacsonyak pozitív hatással vannak. A jelenlegi helyzetben azonban mégsem várhatjuk azt, hogy az anyaság viszonylagos többletköltségeinek politikai indíttatású csökkentése pozitív hatást gyakoroljon a születési arányszámra. Az említett összefüggés ugyanis a férfiak perspektívájából fordítottan áll fenn. A férfiak, akik eddig hozzá voltak szokva ahhoz, hogy a szülői szerep viszonylag kevéssé érinti őket, amennyiben azt tapasztalják, hogy a családi munkában való egyre nagyobb részvételt várnak tőlük, úgy a szülői szerep vállalásától való nagyobb távolságtartással reagálnak erre. Ezt a feltételezést támasztják alá a szülővé válással és a gyermekek utáni vággyal kapcsolatos németországi adatok is. Egy 2007 júniusában elvégzett reprezentatív felmérés szerint a megkérdezett 30 44 éves férfiak 28%-a, illetve az azonos korú nők csupán 20%-a akart gyermektelen maradni. 3 Ezek az adatok igazolják a Német Szövetségi Népességkutató Intézet (Bundesinstitut für Bevölkerungsforschung) korábbi eredményeit, amely szerint a nyugatnémet férfiak 27%-a és a nyugatnémet nők 17%-a nem akar gyereket (Dorbritz et al. 2005. 36.). Ennek alapján egy további feltételezést tehetünk: A férfiak növekvő haszonáldozati költségei és ezeknek a költségeknek a csökkenő nemek szerinti különbségei legalábbis rövid távon negatív hatást fejtenek ki a születési arányszámra. Ha ezek nélkül a feltételezések nélkül akarjuk a vitát tovább folytatni, úgy az eddigi megfontolásokból levezethető, hogy a struktúrák, normák és cselekvések között összefüggés áll fent, ami a független, azonban rendszeren belüli hatások eredményeként értelmezhető. Ezen hatások relevanciája a családdemográfiai döntésekkel kapcsolatban, ahol a nem materiális tényezők ezt az összefüggést nyilvánvalóan erősebben befolyásolják, mint a materiálisak, jelentősnek tűnik (Hoem 2008). 3 Institut für Demoskopie Allensbach 2007. 7.

AZ EURÓPAI CSALÁDOK SOKFÉLESÉGE 271 II. Feltételezhetjük, hogy ezek a rendszeren belüli hatások növekvő mértékben változnak azonos irányú külső tényezők következtében, amelyek a globális gazdasági változás folyamatában és Európa növekvő európaizálódása során egyre nagyobb jelentőséget nyernek, és hatnak az országspecifikus viszonyokra. Kiemelkedő jelentőségű példát jelentenek az efféle rendszeren kívüli változásokra azok a növekvő gazdasági követelmények, amelyek a foglalkoztatottak mobilitására irányulnak. A jelenlegi munkavállalási célú mobilitást és annak következményeit fogjuk a következőkben közelebbről megvizsgálni. Megállapítható, hogy a hagyományos, tartós és egy konkrét helyhez kötött foglalkoztatási viszonyokat, melyeket a mai napig széles körben a munkával azonosítanak, fokozatosan felváltják azok a tevékenységek, amelyek színhelye változó, és amelyek gyakoribb hivatás- és munkaadóváltással és a foglalkoztatási helyek cseréjével járnak. A múltban a foglalkoztatási hely változásához gyakran a költözés is kapcsolódott. Ennek a foglalkozás és lakóhely szerinti mobilitásnak a szoros összekapcsolódása az utóbbi időben lazábbá vált. Megfigyelhetjük, hogy a foglalkozási mobilitás ma már a korábbinál inkább cirkuláris, míg a lakóhely szerinti mobilitás mértéke Európán belül csekély és a legutóbbi években keveset változott. 4 Milyen érvek és tények támasztják alá ezt a megállapítást? I. A mobilitás egy lehetséges tipológiája A typology of mobile living 4 Hasonló eredményre jut: Green Canny 2003. 13.

272 NORBERT SCHNEIDER Az új munkahelyre költözés elmarad akkor, ha a foglalkoztatás, amint ez egyébként széles körűvé vált, határidőhöz van kötve vagy a gazdasági helyzet alapján nem ígér hosszú távú alkalmazást. Hasonlóképpen nehézzé vált a lakóhely szerinti mobilitás a nők kereső tevékenységben való megnövekedett részesedése miatt. A nők már nem magától értetődően költöznek el a férfival, ha őket magukat is érintik a foglalkozási mobilitás támasztotta követelmények, vagy ha munkahelyüket nem akarják vagy tudják feladni. A harmadik okot abban kereshetjük, hogy a foglalkozási mobilitás kényszere egyre gyakrabban a magasabb életkorú foglalkoztatottakat érinti, és a lakóhely szerinti mobilitásra való hajlandóság csökken az életkor növekedésével, amiben az egyéni készség megváltozása mellett jelentős szerepe van az ingatlantulajdonnak, a szülői szerepnek és az idősgondozás feladatainak is. Ezekben a helyzetekben az emberek egyre inkább az olyan cirkuláris mobilitási formák, mint a napi vagy heti ingázás mellett döntenek. A cirkuláris mobilitás növekedése fokozódik, ez a negyedik érv, tehát az ún. mobil foglalkozások fokozódó elterjedése, amelyek például a szolgáltató szektorban vagy a szállítás területén már önmagukban is hosszabb és változatosabb otthontól való távollétet jelentenek. Végső soron a csekély vándorlási dinamika csekély költözködési dinamikán alapul. A 25 54 éves európaiak több mint 70%-a nem vagy csak különleges körülmények között kész egy másik régióba átköltözni. Az országok közötti különbségek ebben a vonatkozásban csekélyek. Sokan inkább az ingázást választják mint stratégiát azért, hogy a költözést elkerüljék, és hogy a családi életet mindkét partner hivatásának gyakorlásával összhangba hozzák. Ezt a megállapítást empirikusan is alátámasztják annak a reprezentatív felmérésnek az adatai és eredményei (1 2. tábla), amelyet Job mobilities and Family lives in Europe címmel 2007-ben hat európai országban (Németország, Franciaország, Spanyolország, Lengyelország, Svájc és Belgium) hajtottak végre, és amelynek középpontjában 7220 kereső korú európai foglalkozással kapcsolatos mobilitási tapasztalatai és azok következményei álltak (Schneider Meil 2008). Mobilitási típusok 1. Az aktuális mobilitás típusai országok szerint (%) Types of current mobility by country Franciaország Németország Spanyolország Lengyelország Svájc Belgium Cirkuláris 65 68 83 76 73 87 Lakóhelyi 27 22 12 12 18 11 A kettő együtt 8 9 6 12 9 2 Forrás: Job Mobilities and Family Lives in Europe, 2008.

AZ EURÓPAI CSALÁDOK SOKFÉLESÉGE 273 2. A mobilitás típusai hat európai országban Specific types of mobility in six European countries Cirkuláris mobilitás Napi ingázók EU 6 Változó mobilitásúak (gyakran hosszabb üzleti utakon) 41 Heti ingázók 20 Távolsági kapcsolatok 3 Lakóhelyi mobilitás Hosszú távú országon belüli költözés 4 Országhatárt átlépő költözés (migráció) 18 Multimobilitás 2 vagy több mobilitási típus egyszerre 2 Összesen 100 Forrás: Job Mobilities and Family Lives in Europe, 2008. A Németországra vonatkozó eredmények azt mutatják, hogy a foglalkozási célú mobilitás elsősorban nem vándorlásból vagy költözésből, hanem cirkuláris mobilitási formákból áll (3. tábla). A leggyakoribb mobilitásforma a napi, távolsági ingázás, melyet követ az a változat, amely rendszeres otthonon kívüli éjszakázást kíván meg. Csak ezután következik a költözés, illetve a migráció. Ha az összes mobilitásformát összevetjük, felismerhető, hogy 4 mobil emberből 3 ismételten mobil lesz, és az összes foglalkozási célú mobilitás csupán 26%-a költözés (illetve migráció). A kutatásban résztvevő valamennyi országban hasonló képet látunk (2. tábla). 3. Különböző mobilitási formák elterjedtsége Németországban (25 54 éves korú lakónépesség) % The distribution of different forms of mobility in Germany (actual population aged 25 54) % Mobilitásforma % Távolsági ingázó (legalább két óra a lakástól a munkahelyig és vissza 7 naponta) Éjszakázó hétvégi ingázó gyakori több napos szolgálati út mobil hivatású 5 emberek (legalább 60 éjszaka évente) Költözés munka miatt (más országba vagy országon belüli költözés több 4 mint 50 km távolságra) Összesen 16 Ebből: Cirkuláris mobilitás 74 Lakóhely szerinti mobilitás 26 Összesen 100 Forrás: Job Mobilities and Family Lives in Europe 2008.

274 NORBERT SCHNEIDER A térbeli foglalkozási mobilitás nem új jelenség. A történeti migrációkutatás (Bade 2002; Hufton 1998) felhívta a figyelmet ez európai mobilitási folyamatoknak a rendi szerveződésű agrártársadalmakban megnyilvánuló erős sokféleségére. Szezonális munkások, vándorfoglalkozások gyakorlói, tengerészek, zsoldosok, kereskedők, építőmesterek és művészek régen is a hivatásuk miatt vagy állást keresve vándoroltak hosszú vagy rövid távon Európában. Ezekben az időkben a mobilitás ismert, ha nem is nagyon gyakori és különösen társadalmilag nem nagyra értékelt jelenség volt. Ellenkezőleg. A társadalmak alapvetően mozdulatlanok voltak. A mobilitás inkább büntetés volt, mint áldás, és a mobil embereket többnyire bizalmatlanság sújtotta. Ez a mobilitással szembeni bizalmatlanság formálta magatartás csak lassan tűnt el Európában. A 18. század vége felé az olyan tudósok nyomán, mint Goethe és később Humboldt, a felnövekvő polgárság számára az utazás fokozatosan képzési formává változott. Ennek következtében a mobilitás társadalmi értékmegítélése is megváltozott, és az az egyéni utazás új lehetőségeinek létrejöttével a 20 században a szabadság és a haladás szimbólumává vált. Ezekre a történeti fejleményekre tekintettel a jelenlegi mobilitásról nem lehet újfajta jelenségként beszélni. Nem feltételezhetjük a mobilitás dinamikájának lineáris növekedését sem. Újra és újra intenzívebb és kevésbé intenzív fejlődési szakaszok követték egymást, és az aktuális helyzet ebben az összefüggésben semmilyen különlegességet nem mutat. Történeti perspektívából tehát a tézist, hogy a globalizációval együtt jár a térbeli mobilitás növekedése, amit a jelenlegi globalizációs folyamatok számos analízise támaszt alá (Appadurai 1990; Sassen 1991; Castells 1996; Sennett 1998; Urry 2007) úgy kell módosítanunk, hogy a mobilitás növekedése nem a fokozott migráción, hanem, ha egyáltalán valamin, akkor a cirkuláris mobilitási formák növekedésén alapul (ingázás, szolgálati utak, transzmigráció). Valójában a kevés empirikus tény, amely Európáról a felszínre hozható, alacsony migrációs dinamikát mutat. Az Európai Unió által finanszírozott PIONEUR projekt eredményei szerint manapság az európaiak kb. 1,5%-a él a szülőhazáján kívül más Európai Uniós országban és ezek között csak minden negyedik vándorolt ki a foglalkozása miatt. Európában az országcsere leggyakoribb motívuma, a projekt megállapításai szerint, a szerelem, a harmadik helyre kerül az időjárás. A kivándorlók 30%-a a partnere miatt költözik el, további 24%, többnyire nyugdíjasok, azért, mert jobb életminőségre törekszik egy másik országban. Ezek között 25% vándorol a foglalkozása miatt (European Commission 2006; Recchi 2008. 217). Európa fő jellemzője tehát továbbra is a mozdulatlanság. Ezt igazolja egy további németországi eredmény is. Az ún. életszakasz-felmérés (Alterssurvey) adatai alapján (Kohli et al. 2000) minden második német (48%) 40 és 54 éves kora között a születési régiójában lakik. Ezt a megállapítást legújabban egy

AZ EURÓPAI CSALÁDOK SOKFÉLESÉGE 275 (nem reprezentatív) felmérés (meinestadt.de) igazolja, amelyben 10 550 német vett részt. Eszerint a németek kereken 55%-a még a születési helyén vagy egy szomszédos községben lakik, és csak alig 5%-uk él külföldön. A cirkuláris mobilitás az otthontól való hosszabb távolléttel jár együtt. Ezért egyre nagyobb számú férfi és nő feladata az, hogy a mobilitás miatti távollétet az egyéni stabilitás, közelség, intimitás szükségleteivel összekösse. Sok mobil pár szenved attól a problémától, hogy valamely közös színteret kell életük számára teremteniük. Ez a színtér a múltban egészen magától értetődően a család volt. A térbeli és időbeli együttlét a család számára alapvető volt. Ma a családot sokszorosan jellemzi a családtagok életszféráinak széttörése. Annak megteremtése, ami egykor normális volt, ma gyakran alig megoldható feladat. Ahhoz, hogy a családtagok közösen töltsék az időt, komoly ráfordítás szükséges, melynek során a magánéletet a hivatali érdekekhez kell igazítani. Ahol ez nem sikerül, gyakran csak a nem kívánt alternatíva marad: hivatás vagy család. Amint a korábbi tanulmányok (Schneider et al. 2002) eredményei mutatják, annak a feladatnak a megoldásában, hogy a mobilitást és a családot összeegyeztessék, a partnerség fogalma nagy szerepet játszik. Az inkább én-orientált emberek esetében, illetve azoknál, akik partnerfogalma a nagyobb autonómián és függetlenségen alapul, ez könnyebben sikerül, és ők inkább készek a mobilitásra. Ezzel szemben a közelségre és együttlétre irányuló, mi-orientált fogalommal rendelkező emberek többet szenvednek a cirkuláris mobilitás következményeitől, illetve kisebb a készségük a mobilitásra. A modern mobilitás és következményei a családformálódásra szoros kölcsönhatásban állnak a család átalakulásával. A hagyományos családformákra a 20. század közepén jellemző szoros kapcsolatok felbomlottak. Ma a magánélet sokféle, társadalmilag elismert, vagy legalább is megtűrt életformában valósul meg. Ezzel a foglalkozási mobilitás igényei a saját partneri vagy családi életformába integrálódnak. Bár szokatlan lehet azt elképzelni, hogy egy pár tagjai foglalkozásuk miatt lemondanak a közös háztartásról, távkapcsolatban két különböző kontinensen élnek, és havonta csak egyszer találkoznak, vagy hogy egy projektmenedzser minden este szigorúan meghatározott időben a világ legkülönbözőbb részeiről telefonál gyerekeinek, illetve hogy chaten vagy e- mailen tárgyalja meg partnernőjével a napi dolgokat, de így is lehet közösséget és családi életet létrehozni. Ezekből a megfigyelésekből és következtetésekből levezethetünk a mobilitás és a családi élet összefüggéséről egy olyan elsődleges tézist, melyet a következőkben szeretnék megvizsgálni: a foglalkozási célú mobilitásra való növekvő igények befolyásolják a családfejlődést és a családi életet, és különösen a nők számára megnehezítik a család és hivatás összeegyeztetését. Ennek a tézisnek az empirikus vizsgálata következik most a már említett Job Mobilities and Family lives in Europe című felmérés adatai és eredményei alapján (Schneider Meil 2008.).

276 NORBERT SCHNEIDER A férfiak és nők mobilitásával kapcsolatban mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a vizsgált országokban a foglalkozási okból mobil személyek között a férfiak részaránya kétszerese a nőkének (4. tábla), illetve Németországban a foglalkozási okból mobil férfiak részaránya az összes férfihez képest jelenleg kétszer olyan magas, mint a mobil nők részaránya az összes nőhöz képest (22%, illetve 11% 5. tábla). Ha a múltbéli németországi mobilitástapasztalatokat is figyelembe vesszük, akkor azt találjuk, hogy a férfiak 57%-ának, míg a nők mindössze 41%-ának van foglalkozási célú mobilitástapasztalata. 4. Mobilitás nemek szerint (%) Mobility by sex (%) Franciaország Németország Spanyolország Lengyelország Svájc Belgium EU 6 Nők 34 32 36 38 24 28 34 Férfiak 66 68 64 62 76 72 66 Összesen 100 100 100 100 100 100 100 Forrás: Job Mobilities and Family Lives in Europe 2008. 5. A 25 54 éves lakónépesség aktuális és korábbi mobilitástapasztalatai Németországban nemek szerint (%) Actual and former mobility experiences of the actual population aged 25 54 in Germany, by sex (%) Mobilitástapasztalatok Férfiak Nők Jelenleg összesen mobil 22 11 A múltban mobil személyek 35 30 Aktuális vagy korábbi mobilitás tapasztalattal 57 41 rendelkezők Soha nem volt mobil foglalkozási okból sem 43 59 Összesen 100 100 V = 0,17; p = 0,000; N = 1494. Forrás: Job Mobilities and Family Lives in Europe 2008. Ezek a tények azt a benyomást keltik, hogy a férfiak eleve nagyobb mobilitási készséget mutatnak, és általában mobilabbak, mint a nők. Ez a feltételezés azonban nem állja meg a helyét, amint ez jól látható, ha a mobilitást nemek és élethelyzet szerint vizsgáljuk (II. ábra).

AZ EURÓPAI CSALÁDOK SOKFÉLESÉGE 277 % 35 30 25 31 26 22 22 Férfiak Nők 20 18 15 10 5 5 0 Partner és gyermek nélkül Gyermek nélkül Partnerrel és gyermekkel Forrás: Job Mobilities and Family Lives in Europe 2008. II. Mobil személyek részaránya életforma és nemek szerint Németországban (%) Proportion of mobile persons by family relations (the presence of partner and children) and sex in Germany (%) Amennyiben csak a partner és gyermekek nélkül élő személyeket (az ábra két baloldali oszlopát) vesszük figyelembe, úgy nyilvánvaló, hogy a nők lényegesen mobilabbak, mint a férfiak (31%, illetve 18%). Emellett a nők, bár ezt a táblázat nem mutatja, sokkal nagyobb költözési készséggel rendelkeznek, míg a férfiak inkább az ingázásra hajlanak. A gyerektelen párok esetében (középső oszlopok) a nők ugyancsak mobilabbak, mint a férfiak (26%, illetve 22%). A döntő különbséget a szülővé válás jelenti. Amennyiben vannak gyermekei, már csak kevés nő (5%) mobil, míg ez a tényező a férfiak mobilitását nem érinti szignifikánsan, sőt az ebben a kategóriában a két másik csoporttal összehasonlítva még a magasabb is. A nemek jelentősége a mobilitás és a szülői szerep közötti összefüggés vizsgálatánál ugyancsak feltűnő, ha a perspektívát felcseréjük, és a szülők mobil, illetve nem mobil népességen belüli részarányát kérdezzük. A férfiak esetében megállapítható, hogy függetlenül a mobilitásuktól az apák részaránya mindkét esetben megközelítően ugyanakkora (64, illetve 63% 6. tábla).

278 NORBERT SCHNEIDER 6. Mobilitás és szülői szerep nemek szerint Németországban (%) Mobility and parentage by sex in Germany (%) Szülők részaránya férfiak Nők Mobil 63 38 Nem mobil 64 78 Összesen 64 73 Szülői szerep és mobilitás a nőknél: V = 0,28; p = 0,000; N = 753. Forrás: Job Mobilities and Family Lives in Europe 2008. A nőknél ezzel szemben erős összefüggés van a mobilitás és a szülői szerep között. A nem mobil nők 78%-ának vannak gyermekei. Ez a részarány kétszer olyan magas, mint a mobil nőké, akiknek csak 38%-a anya. Az összefüggés teljesen szignifikáns és jól értelmezhető. Ezekből a megállapításokból két következtetést vonhatunk le. A jelek szerint a mobilitás a nőknél kiélezi a család és hivatás összeegyeztetésének problémáját. Szakmai tevékenység, mobilitás és szülői szerep a nők esetében különösen nehezen összeegyeztethető. Így egy nagyon élesen elváló alternatíva előtt állnak: maradjanak mobilak és egyben gyermektelenek, vagy váljanak anyává, és adják fel mobilitásukat és ezzel együtt szakmai karrierjük lehetőségeit is. A szülővé válás után a nők csak nagyon kis mobilitási készséget mutatnak, míg a férfiaknál ilyen hatás nem tapasztalható. Abban a korszakban, amikor a gazdaság egyre nagyobb igényt támaszt a mobilitás iránt, a nemek eltérő viszonyulása a mobilitáshoz és a szülői szerephez a nők számára a munkaerőpiacon kifejezett hátrányhoz vezethet. Emellett van a jelenlegi európai mobilitásnak egy további ismertetőjegye, a térbeli és a társadalmi mobilitás fokozatos szétválása. Ezzel kapcsolatban felállíthatunk egy második tézist: a növekvő igény a mobilitásra oda vezet, hogy a térbeli mobilitás már nem a társadalmi felemelkedés eszköze többé, hanem növekvő mértékben a társadalmi hanyatlás elkerülésére szolgál. Ezt a tézist úgy kell árnyalnunk, hogy ez a folyamat jelenleg főleg Nyugat Európában megfigyelhető, míg Kelet-Európában a mobilitás és a társadalmi felemelkedés közötti összefüggés még szorosabb. Ezt a szétválási tézist különböző empirikus kutatási eredmények támasztják alá. Így Németországban a megkérdezettek 69%-a állítja azt, hogy számukra a térbeli mobilitás az egyetlen lehetőség arra, hogy egyáltalán pénzt kereshessenek (Schneider Meil 2008). Egyidejűleg megfigyelhető az is, hogy a mobil személyek gyakrabban dolgoznak határidős állásokban, mint a nem-mobilok (14, illetve 6%) és gyakrabban találhatók az üzemi hierarchia alsó és középső szintjén. (5,6, illetve 6,2%) és a gyermektele-

AZ EURÓPAI CSALÁDOK SOKFÉLESÉGE 279 nek között átlagban 1877 eurónál kisebb keresettel rendelkeznek, szemben a nem mobilak 1905 eurós jövedelmével (III. ábra). % Euro 20 2000 15 1500 10 1000 5 500 0 Nem mobil Mobil 0 Vezető pozícióban (%) Határidős állásban (%) Átlagos egyéni jövedelem (Euro) Forrás: Job Mobilities and Family Lives in Europe. 2008. III. A mobil és nem mobil foglalkoztatottak jövedelme és foglalkoztatottságuk jellege Income and character of employment among mobile and non-mobile employees A vezető pozícióban lévő személyek, végül is ez derül ki, kevésbé mobilak, mint a többi foglalkoztatott. Nem mutatkozik semmilyen különbség a korábbi mobilitás tapasztalatok terén sem. 5 Ezt úgy értelmezhetjük, hogy a mobilitás nem a szakmai felemelkedés eszköze, hanem legjobb esetben is csak egy eszköz a többi között arra, hogy egy ilyen felemelkedést előmozdítson. Ezt figyelembe véve a mobilitást nem lehet a szakmai siker elengedhetetlen előfeltételeként értelmezni. A mobilitás mint kényszer jelenik meg az egyetemet végzett embereknél szakmai pályájuk kezdetén, tehát egy olyan életszakaszban, amelyben a legtöbb párnak döntenie kell arról, hogy vajon akarnak-e gyermeket, és ha igen, akkor mikor. A mobilitás ebben a döntési folyamatban fontos szerepet játszik, és összességében azt feltételezhetjük, hogy a gyermekvállalásra negatív hatást tesz. A foglalkozási mobilitásnak a családi viszonyokra gyakorolt hatásáról tett észrevételeinket az alábbiakban lehet összefoglalni: 5 Cramers V = 0,03; nem szignifikáns.

280 NORBERT SCHNEIDER a mobilitás különösen a nők számára megnehezíti a család és munka összeegyeztetését, a növekvő igények a foglalkozási mobilitás iránt erősítik a nők hátrányát a munkaerőpiacon, az intenzív mobilitás összességében negatív hatással van a szülési gyakoriságra, a foglalkozási mobilitás előmozdítja a nemek közötti munkamegosztást, mivel a mobil férfiak kevésbé vesznek részt a házimunkában, mint a nem mobilak, míg a nőknél a mobilitás egyáltalán nem csökkenti a házimunkában való részesedésüket. Ez a mobil és nem mobil nőknél mindenkor kb. 70%-ra tehető. Épp ellenkezőleg, a mobil nőkre a jelek szerint az az elképzelés jellemző, hogy amennyiben ők már régóta úton vannak és szakmailag sikeresek, úgy férjüktől nem várhatnak el még több házimunkát. Feltételezhetjük, hogy a foglalkozási mobilitás említett hatásai a családi életre azokban a társadalmakban erősebbek, amelyekben a gyermekgondozás infrastruktúrája kevésbé épült ki, amelyekben hagyományos eszményképek dominálnak és amelyekben a gazdasági körülmények átlagon felüli igényt támasztanak a mobilitásra. Úgy tűnik, hogy különösen érintettek ebben a vonatkozásban Dél- és Kelet-Európa országai, valamint Németország. III. Az itt bemutatatott gondolatmenet alapján a foglalkozási mobilitás vajon milyen hatással lehet az európai családok sokféleségére? Mindenekelőtt felételezhetjük, hogy összefüggés áll fenn a társadalmi eszményképek és a növekvő mobilitási követelmények leküzdésének kollektív stratégiái között. A hagyományos eszményképekkel rendelkező társadalmakban inkább lakóhelyi, a modern eszményképekkel rendelkező társadalmakban többnyire cirkuláris mobilitás tapasztalható. Azt feltételezve, hogy a mobilitás formájától függően differenciáltan befolyásolja a családfejlődést és a családi kapcsolatok alakulását, növekedésével a családformák nagyobb sokfélesége várható. A növekvő cirkuláris mobilitás növeli ezt a hatást. De növekvő pluralitás kevésbé figyelhető meg a családformák morfológiájával és a család alapvető funkcióival kapcsolatban. Sokkal inkább látható viszont a családi kapcsolatok alakulásánál, például az együttlét-távollét szabályozásánál. A tanulmány elején az európai családok sokféleségével és ennek okaival kapcsolatban felvetett kérdésekre az itt ismertetett teóriák és empirikus elemzések alapján a tömör válasz így hangzik: a sokféleség nem a család lényegét, hanem annak perifériáját érinti. Nagyobb változatosság mutatkozik az egyes

AZ EURÓPAI CSALÁDOK SOKFÉLESÉGE 281 családformákon belül, mint a formák között. Ennek oka abban rejlik, hogy bár az eszményképek veszítenek kötelező érvényükből és könnyebben változnak, de lényegüket tekintve Európa nagy részén továbbra is nagyon stabilak. Egy második ok a strukturális keretfeltételek változásaiban keresendő. A megnövekedett szakmai mobilitási követelmények azt eredményezik, hogy az érintettek fáradozásai, hogy családi életüket ezzel összhangba hozzák, nagy mértékű felszíni sokféleséget hoznak létre. Valló Ilona fordítása IRODALOM Appadurai, A. (1990): Disjuncture and difference in the global cultural economy. In Featherstone, M. (ed.): Global culture: Nationalism, globalization and modernity. Sage Publications, London, 295 310. Bade, K. J. (2002): Europa in Bewegung. Migration vom späten 18. Jahrhundert bis zur Gegenwart. Beck, München. Castells, M. (1996): The rise of the network society. Blackwell, Oxford. Dorbritz, J. Lengerer, A. Ruckdeschel, K. (2005): Einstellungen zu demographischen Trends und zu bevölkerungsrelevanten Politiken. Ergebnisse der Population Policy Acceptance Study. Sonderheft der Schriftenreihe des Bundesinstituts für Bevölkerungsforschung, Wiesbaden. Engstler, H. Menning, S. (2003): Die Familie im Spiegel der amtlichen Statistik. Berlin. European Commission (2006): Europeans move for love and better quality of life. PIONEUR, IP/06/389. Eurostat (2006): European Year of Worker Mobility 2006. Facts and figures. Frejka, T. Sobotka, T. Hoem, J. H. Toulemon, L. (2008): Childbearing trends and policies in Europe: Summary and general conclusions. Demographic Research, 19. 5 13. Green, A. E. Canny, A. (2003): Geographical mobility. Family impacts. The Policy Press, Boston. Hoem, J. (2008): The impact of public policies on European fertility. Demographic Research, 19. 249 259. Hufton, O. (1998): Frauenleben. Eine europäische Geschichte. Fischer, Frankfurt a. M. Institut für Demoskopie Allensbach (Hrsg.) Vorwerk Familienstudie 2007. Ergebnisse einer repräsentativen Bevölkerungsumfrage zur Familienarbeit in Deutschland. IFD, Allensbach. Kaa, D. J. van de (1987): Europe s second demographic transition. Population Bulletin, 42. 1. 1 59. Kohli, M. et al. (2000): Generationenbeziehungen. In Kohli, M. Künemund, H. (Hrsg.): Die zweite Lebenshälfte. Gesellschaftliche Lage und Partizipation im Spiegel des Alters-survey. Leske-Budrich, Opladen, 176 211. Lesthaeghe, R. (1992): Der zweite demographische Übergang in den westlichen Ländern: Eine Deutung. Zeitschrift für Bevölkerungsforschung, 17. 3. 313 354.

282 NORBERT SCHNEIDER Meinestadt.de (2008): http://www.openpr.de/news/227389/mehr-als-di-haelfte-der- Deutschen-wohnt-noch-in-ihrem-Gebortsort.html, <21.06.2008> Recchi, E. (2008): Cross-state mobility in the EU. Trends, puzzles, consequences. European Societies, 10. 2. 197 224. Sassen, S. (1991): The global city. Princeton University Press, New York. Schneider, N. F. Limmer, R. Ruckdeschel, K. (2002): Mobil, flexibel, gebunden. Familie und Beruf in der mobilen Gesellschaft. Campus, Frankfurt a. M. Schneider, N. F. Meil, G. (eds.) (2008): Mobile living across Europe. Vol I. Verlag Barbara Budrich, Opladen. Sennett, R. (1998): The corrosion of character. The personal consequences of work in the new capitalism. Norton, New York. Urry, J. (2007): Mobilities. Polity Press, Cambridge. Tárgyszavak: Mobilitás Cirkuláris mobilitás Vándorlás Ingázás Családformák ON THE DIVERSITY OF FAMILIES IN EUROPE Abstract During the last decades, important social, economic and political changes with serious effects upon social life have taken place in Europe. The increasing relevance of job-related spatial mobility is one significant characteristic of these changes. An intensified mobility flow can be seen as both cause and consequence of these changes. Extended mobility has various implications for society, institutions and individuals. With regard to the future of societies in Europe, and worldwide, we need to know more about these implications. Here, the interrelations between mobility and family life are of particular interest. Relevant questions in this context are as follows: Do changes in the family encourage mobility? Does jobrelated mobility obstruct family development? And do growing mobility needs lead to an increase in discrimination against women in the labour market? These questions will be discussed in this contribution, alongside the findings of a large European survey on Job Mobilities and Family Lives in Europe, that was carried out in 2007.

A GYERMEKSZÁM-PREFERENCIÁK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEKBEN 1 S. MOLNÁR EDIT A termékenység alakulását leíró statisztikák tanúsága szerint az elmúlt két évtizedben számottevően megváltozott Európa termékenységi térképe. Egyes országokban köztük meghatározó módon a közép-európai régióba tartozókban a korábban viszonylag magas termékenység alacsony szintre süllyedt, míg a nyugat-európai régióhoz tartozó számos országban a korábban alacsony és folyamatosan csökkenő termékenység mára stabilizálódott vagy éppenséggel növekedni kezdett, megfordítva az eddigi relációt. A kutatókat Európa-szerte régóta foglalkoztatja, milyen kapcsolat van az egyes országok termékenysége és a gyermekvállalási korú népességnek, illetve a lakosság egészének a családdal, a gyermek értékével kapcsolatos beállítódása, értékrendje között. Egy 10 ével ezelőtti, 2000. évi nemzetközi összehasonlító vizsgálat (PPA) irányította rá figyelmünket egy nehezen magyarázható, kontrasztos jelenségre. 2 Lakossági megkérdezések alapján úgy tűnik, a közgondolkodást jóval tradicionálisabb, erősen gyermekcentrikus beállítódás jellemzi azokban az országokban, amelyekben a termékenység zuhanásszerű csökkenését lehetett tapasztalni. (Megjegyezzük, hogy ezt saját kutatásaink Magyarországra vonatkozóan már jóval 2000 előtt regisztrálták. A nemzetközi összehasonlító vizsgálat során újra igazolódott, hogy ez az összefüggés hazánkban különösen erősen érvényesül.) Ugyanakkor azokban a nyugat-európai országokban, ahol viszonylag magasabb a termékenység, ez a tradicionális, gyermekcentrikus beállítódás kevésbé elterjedt. (Ez a kontraszt azért is elgondolkoztató, mert ezekben az országokban a miénkhez képest akár jelentősen is magasabb termékenység olyan háttértényezők mellett valósul meg, amelyek nálunk egyelőre a gyermekvállalás mérséklődésével járnak. A házasságon kívüli születéseknek, az élettársi kapcsolatoknak, valamint a kisgyermekes anyák munkavállalásának arányai a 1 A kutatást az OTKA támogatja. Témavezető: Pongrácz Tiborné. Nyt.sz. 74909. 2 A Population Policy Acteptance (PPA) elnevezésű vizsgálat az 1990-es évek elején indult európai országok részvételével, és folytatódott az ezredforduló után is. Az országonkénti kérdőíves adatfelvételek lakossági mintákon készültek 2000 2003 között, 14 európai ország részvételével. Demográfia, 2009. 52. évf. 4. szám 283 312.

284 S. MOLNÁR EDIT nyugat-európai régióhoz tartozó országok nagy részében magasabbak, mint Magyarországon.) Pongrácz Tiborné 2007. évi tanulmánya (Pongrácz 2007) ezt a magyarázatra szoruló jelenséget a PPA 2000. kutatásból származó nemzetközi adatokkal illusztrálja, innen veszünk át egy jellegzetes adatsort. A két régió népességének beállítódásbeli különbségét és ebben Magyarország kitűntetett pozícióját valamennyire érzékeltetik az arra vonatkozó adatok, hogy az egyes társadalmakban az emberek milyen arányban fogadják el a Nem lehet igazán boldog az, akinek nincs gyermeke megfogalmazású állítást (1. táblázat). 1. Az állítással * egyetértők aránya az országos mintákon belül, 2000, % Proportion of people agreeing with the statement in the national sample, 2000, % Nyugat-európai régió Kelet-európai régió Németország (Nyugat) 32,0 Magyarország 58,8 Finnország 22,2 Lengyelország 49,5 Belgium 11,9 Litvánia 48,4 Hollandia 5,0 Németország (Kelet) 45,1 Észtország 44,3 Csehország 43,6 Szlovénia 41,5 * Nem lehet igazán boldog, akinek nincs gyermeke Forrás: PPA 2000 adatállománya és Pongrácz 2007. 203. Az idézett tanulmány megállapítja, hogy az okokat az érintett országok demográfusai sem tisztázták egyértelműen. Plauzibilisnek tűnő konklúziója szerint feltételezhető, hogy a keleti és nyugati régió közötti különbségek a tervek, vágyak realitásának eltérő voltával (is) magyarázhatók. A kelet-európai országokban a gyermekszámra vonatkozó tervek megvalósításának akadályai köztük a társadalmi, gazdasági megrázkódtatások talán felértékelik, fontosabbá teszik a privát szféra, a család, benne a gyermek jelentőségét. A harmonikusabb fejlődést megélt nyugat-európai országokban azonban nagyobb lehetőségek nyíltak arra, hogy az előbbiek (az élet természetes rendjeként) és az egyén számára fontos egyéb életcélok közötti optimális összhang megteremtése kerüljön mindinkább a közgondolkodás fókuszába. Ahhoz, hogy e magyarázattal kapcsolatban ezúttal kizárólag csak Magyarországra vonatkozóan állást tudjunk foglalni, további információkra van szükség. Mindenekelőtt tudnunk kell, vajon a közgondolkodásban milyen tartalmi változások mentek/mennek végbe a tényleges demográfiai történésekkel egy időben. Vajon a közmegítélésben a korábbi időkhöz képest ma elfogadottabb-e a gyermekvállalási kedv lanyhulása, illetve méltányoltak-e annak okai?

GYERMEKSZÁM-PREFERENCIÁK ALAKULÁSA 285 Ezzel párhuzamosan megértést tanúsítanak-e az emberek az olyasfajta egyéb életcélok iránt, amelyek a talán túlságosan is belterjesnek tűnő gyermekcentrikus beállítódásnak akár versenytársaivá válhatnak? Egyáltalán, mai eszköztárunkkal megfigyelhetők-e a közgondolkodásnak olyan trendszerű, akár múltbeli jellegzetességekre visszanyúló változásai, amelyek mögött a termékenységi magatartást kísérő vagy azt szabályozó normák, elvárások megújulása, netán irányváltása sejthető? Kétségtelen, hogy a rendszerváltozás óta eltelt két évtizedben a fiatal és középkorú felnőtt generációk nálunk is részeseivé váltak/válnak olyan pozitív és negatív történéseknek, amelyek a család mellett más, egyéni életcélok, törekvések lehetőségét vagy kényszerét erősítik. Vajon mennyire oldja az ebből fakadó konfliktusokat maga a közmegítélés? Jóváhagyóan nyugtázza-e a változásokat, akár a szinte kizárólagos gyermekcentrikus beállítódás feladása, az illendően, normálisan viselkedő családok helyeselhető gyermekszám-preferenciáinak mérséklése árán is? Feltevésünk szerint szükségszerű, hogy ilyen változások történjenek; a propagatív korúak terveiben, döntéseiben támadt feszültségek csak a folyamatosan megújuló társadalmi elvárások, normák biztonságára támaszkodva enyhülhetnek. A Népességtudományi Kutatóintézet lakossági adatfelvételei azt látszanak alátámasztani, hogy a közgondolkodás számottevően módosult az elmúlt 1 2 évtizedben. Közleményünkben ezúttal a gyermekszám-preferenciák változását mutatjuk be. Először azzal foglalkozunk, hogy a termékenység csökkenéséhez alkalmazkodva időben hogyan alakult a család belső életére nézve helyesnek, jónak tartott gyermekszám. Ezt követően azzal foglalkozunk, hogy a közgondolkodás különböző, ún. materiális és posztmateriális értékeknek, életcéloknak milyen fontossági rangsorát hagyja jóvá, és ezeket mekkora, még vállalható gyermekszám mellett vélik az emberek megvalósíthatónak. A továbbiakban egy friss, 2009-ben készített adatfelvételből származó információkat vetjük egybe korábbi kutatási eredményekkel. A 2009. évi vizsgálat 18 50 év közötti férfiak és nők országos reprezentatív mintáján alapul, a korábbi adatok pedig a 18 évesek és idősebbek országos mintáinak 18 50 év közötti korcsoportjaira vonatkoznak. Némi kompromisszum részünkről, hogy a mintákat a propagatív életkor felső határánál zártuk le. A közgondolkodásnak ugyanis felfogásunk és a 2009 előtti adatfelvételek szempontjai, célkitűzései szerint is az 50 évesnél idősebb emberek ugyancsak részesei, alakítói. Döntésünk a 2009. évi adatfelvétel lehetőségeinek mérlegelése után született. A témára tekintettel gondoltuk elfogadhatónak, hogy ezúttal az ún. kompetens népességre koncentráljunk. (A minták nemek és korcsoportok szerinti összetétele a Mellékletben olvasható.)

286 S. MOLNÁR EDIT Gyermekszám-preferenciák a családok számára a családokban ideálisnak vélt gyermeklétszám A családok számára általánosságban ideálisnak tartott gyermekszám régóta kiemelt fogalom a termékenységi és családtervezési vizsgálatok műszóhasználatában. A szakkutatások szerint alkalmazását eredetileg az a hipotézis tette indokolttá, hogy az egyéni tervek kialakításában valamiképpen a normák is szerephez jutnak. Minthogy pedig a közösségi elvárások többnyire magasabb gyermekszámot írnak elő az adott országban adott időszakban tapasztalható termékenységi gyakorlatnál, a velük való érzelmi, gondolati azonosulás önmagában oka lehet a kinyilvánított egyéni családtervek és azok tényleges megvalósulása közötti eltérésnek. A Népességtudományi Kutatóintézet Életünk fordulópontjai című panelvizsgálata Magyarországra vonatkozóan is igazolni látszik ezt a hipotézist. Az ideális gyermekszám normája szerepet játszik különösen a második és további sorszámú gyermekek vállalásának szándékában (Spéder Kapitány 2007). Elvileg felmerülhetne az a kérdés is: vajon az tekinthető-e normának, amit az egyének személy szerint deklarálnak az ideális gyermekszámmal kapcsolatos elképzelésükről, vagy pedig az, hogy egy adott közösség (pl. a lakosság) öszszessége mekkora gyermekszámot lát (átlagosan) kívánatosnak, elvárhatónak a családokban. Ha az utóbbi változatot fogadjuk el, a privát családterveikről nyilatkozó egyének közösségi normához, elváráshoz való viszonyát nem az fejezi ki, hogy ők maguk személy szerint miként vélekednek, hanem az, hogy ez az egyéni vélemény és a közösségi (lakossági) norma milyen közelségben/távolságban van egymáshoz képest. Ezt a gondolatmenetet kutatás hiányában most nem folytatjuk. Annál is kevésbé, mert szűkebb témánkra térve a továbbiakban a gyermekszám-preferenciák kizárólag makrostrukturális jellemzőinek bemutatására szorítkozunk, és nem hozzuk kapcsolatba azokat az egyéni szándékokkal, tervekkel, döntésekkel. Úgy találjuk, hogy a kisebb-nagyobb közösségek (vagy a lakosság) normáinak jellegzetes ritmusa, fordulópontokkal tagolt önálló életútja lehet; előtte járhatnak a termékenységi gyakorlatnak, vagy éppenséggel lomhán követhetik azt. Hazai változásait bár némileg hézagosan viszonylag hosszabb időtávon tudjuk követni. Az Általánosságban hány gyermek ideális egy családban? kérdésre adott válaszoknak a 18 50 évesek körében mért átlaga 1974 és 2009 között csaknem eggyel csökkent, alig kevesebbel, mint a teljes termékenységi arányszám (TFR). 3 3 Az 50 éven felülieket is magukban foglaló lakossági minták adatai alapján kirajzolódó tendenciákról lásd: S. Molnár E. (2001, 2010).

GYERMEKSZÁM-PREFERENCIÁK ALAKULÁSA 287 2. A 18 50 év közötti férfiak és nők véleménye a család ideális gyermekszámáról, 1973 2009, % és átlag Opinion of men and women aged between 18 50 years about ideal number of children in the family, 1973 2009, % Év Esetszám * 0 1 2 3 Ideális gyermekszám 4 Összesen Átlag 1974 ** 2586 0,1 0,4 31,2 56,0 12,2 100,0 2,76 1987 1422 0,3 3,8 58,8 34,4 2,7 100,0 2,40 1994 855 0,5 5,7 61,6 30,0 2,1 100,0 2,28 2001 9432 2,0 12,1 65,8 18,6 1,5 100,0 2,06 2009 1486 3,3 16,8 63,6 14,7 1,5 100,0 1,96 * Tisztított adatok, az egyéb vélemény és a nem tudja válaszok nélkül. Ezek aránya évjáratonként 1 4% között van. ** 1974 = 18 45 évesek. Az ideális gyermekszám átlaga követi a termékenység csökkenését. A két mutató egybevetése nem szokatlan eljárás a szakirodalomban. Ismereteink szerint ezt először Girard és Roussel alkalmazta egy 1982. évi közleményben (Girard Roussel 1982). A szerzők 9 európai országra vonatkoztatva a 15 éves és idősebb férfi- és női népességben ideálisnak tartott gyermekszám közvélemény-kutatás útján nyert átlagait vetették egybe a teljes termékenységi arányszámokkal. Feltevésük szerint a két átlag egymáshoz viszonyításával képezett mutató az eszmék, ideák és a termékenység közötti távolságot mutatja. Minél közelebb van ennek értéke 100-hoz, annál valószínűbb, hogy a gyermekvállalás az adott országban elfogadott eszményekkel, szokásokkal, hagyományokkal összhangban valósul meg. Adataik szerint ez leginkább az akkori (1979. évi) Írországra érvényes (TFR: 3,50, az ideális gyermekszám átlaga: 3,62), legkevésbé pedig az (akkori) Hollandiára (TFR: 1,56, az ideális gyermekszám átlaga: 2,29). Ha hasonló módon szemügyre vesszük a hazai kutatássorozatban megfigyelt egyes évjáratokat, látható, hogy bár az 1974 és 2008/2009 közötti időszakban mindkét mutató csökkent, a köztük kimutatható távolság számottevően növekedett: az eszmények, ideák lassabban követték a termékenység zuhanását.