Láng Judit: Keszonbeteg cigányok 2014. November 16.

Láng Judit: Keszonbeteg cigányok 2014. November 16. A Demokrata Info szerkesztõsége feladatának tekinti, hogy a gondolatokat közöljön a demokráciáról és a diktatúrákról, a fasiszta valamint a kommunista ideológiákról, gyûlöletrõl, kirekesztésrõl, rasszizmusról, antiszemitizmusról, idegengyûlöletrõl, mások megbélyegzésérõl így kiemelten foglalkozik a cigányellenességgel, a romák sorsával. Az alábbiakban egy tanulmányt közlünk, amely felteszi azt a kérdést, hogy ki a cigány? Az integrálás nehézségeirõl Ki a cigány? Tulajdonképpen csak nagyon kivételes esetben lehet valaki cigányként sikeres Magyarországon: például, ha kiemelik díszcigánynak, mert egyébként a negatív elõítéletek miatt ez szinte lehetetlen. Ismerek egy körzeti orvost, róla senki nem tudja, hogy cigány, a cigányok se, mert õ azon a kistelepülésen ahol él, dr. Bangó István. A titulusa miatt senki sem asszociál arra, hogy roma. Nem annyira sötétbõrû zenész cigány családból származik. Mondta, hogy nem volt elég tehetséges zenésznek, inkább elment orvosnak. Nem volt egyszerû a történet -, a professzora lányát vette el, aki kijelentette: nem érdekel, hogy cigány vagy, de van jövõd és szívesen hozzád adom a lányom, mert látom, hogy belõled tisztességes orvos lesz. Nekem fontos, hogy olyan családba kerüljön, ahol a férje el fogja tudni majd tartani. Ez az idõs orvos bácsi nem csinált ügyet a veje származásából. Nyilván csinált volna, ha a lányát például Rigó Jancsi

kérte volna meg - egy zenélésbõl élõ cigány -, tehát nyilvánvalóan vannak határok, de ez egy egészséges határ: az egzisztencializmus határa. Ha megélhetési szempontból biztos kezekben van a professzor lánya, akkor rendben van: nem kérdés, hogy cigány, vagy nem a veje. Szimpatikus, helyes, törekvõ fiú, szeretik egymást, hajrá. A páciensek csak azt veszik észre, hogy orvos. Szemüveg, fehér köpeny, sztetoszkóp: a szerepkellékek megvannak, tehát a környezet számára nem cigány. Az, hogy õ mit gondol errõl, az egy másik kérdés. Egyébként annak tartja magát. Ez egy szerencsés eset, mert az apósa elfogadta és a szülei részérõl sem jött olyan nyomás, hogy el kell veszítenie az identitását, vagyis, hogy nem lehet cigányként orvos. Dél-Dunántúlon, ahol vend-cigányok élnek Snétberger Ferenc (gitármûvész) is ilyen családból származik, ott elég gyakoriak a német nevek -, a Liskó Ilonának volt a 90-es években egy iskolakutatása. Leültek az osztályfõnökkel egy általános iskolában és végiglapozták a naplót, hogy szerinte melyik gyerek cigány, illetve melyik nem. Az osztályfõnök helyettes is ott ült mellettük halálbiztosan sorolta: igen õ cigány, õ nem cigány, és egyszer csak megállt egy Pfeifer nevû kislánynál. Ránézett a kolléganõjére: te, a Pfeifer gyerek cigány? Az apukája fogorvos. Õ nem cigány, jött a válasz, miközben tudták, hogy az. Az iskola nem kategorizálta cigánynak a fogorvos apuka kislányát. Nem is kezelte akként, ezért is lehetet aztán jó tanuló egyébként. Az oktatásról Megnehezítették a felsõoktatásba való bejutás feltételeit azzal, hogy megemelték felvételi ponthatárok számát. Azért -, mondja Orbán Viktor,

hogy a kevésbé tehetséges tanulók ne járjanak egyetemre. De hát ki mondja meg, hogy ki tehetséges és ki nem? Ez gyakorlatilag már az alsó tagozat elsõ-második osztályában eldõl, hogy kibõl lesz értelmiségi és kibõl nem. Az iskolának ebben fontos szerepe van, mert már akkor el lehet rontani a gyermeknevelést és el is rontják. Persze, beszélhetünk a tanár, vagy a pedagógus személyes felelõsségérõl is, de abban, hogy ki választódik ki, abban bõven benne van az oktatási rendszerbe kódolt rasszizmus is. Tehát, amikor egy iskola úgy próbálja megoldani a konfliktusokat, hogy rendõrt állít a kapuba azért, hogy a szülõket ne engedje be akkor az, milyen iskola? Hogy beszélünk ilyen esetben a szülõ és az iskola közötti párbeszédrõl? Mert egyszer egy szülõ ráborította a pedagógusra az asztalt? Miért nem teszik fel a kérdést, hogy miért történt? Persze, oké: ne borítsa rá senki a pedagógusra az asztalt, de azért sok szülõ érzi néha, hogy szeretné megtenni nem véletlenül: és azok, akinek kevesebb vesztenivalójuk van, azok ezt könnyebben meg is teszik. Nem helyeslem. Magyarországon katasztrófa az oktatási rendszer. Ismerek valakit, aki egy nyolcadik kerületi általános iskolában tanít. Látom rajta, hogy mennyire megkeseredett, gyerekgyûlölõ, rasszista ember. Az ilyen miért megy pedagógusnak? Ül, és szikrázik a szeme, mert a gyerek hangos.

Pedig, a gyerekek ilyenek! Én akkor esnék kétségbe, ha csendben ülnének a helyükön, mert arra gondolnék azon nyomban, hogy húúú, valamit nagyon elszúrtam. Hála Istennek nem vagyok autoriter, úgyhogy amikor rákiabálok a gyerekemre, akkor õ visszakiabál, és egy jót veszekszünk, de ahogy veszekszünk, úgy ki is tudunk békülni egymással. Azt gondolom, hogy ez a demokratikus nevelés, hogy ez a partneri viszony. Nem lehet egy gyereket alárendelni, mert nem lesz önálló, vagy nehézségei lesznek ezzel késõbb. Az a vicc, hogy pont a felsõ-középosztálybeli értelmiségi családokban és a nyomorban élõ családokban felnevelkedõ gyerekek jönnek egy olyan demokratikus családi környezetbõl, amivel a mai autoriter oktatási rendszer nem tud mit kezdeni. Tehát, az átlag középosztálybeli gyerekkel nagyon jól el van a mai magyar iskola, mert az alapértéke a szófogadás. Ez sem a nyomorban, sem az értelmiségi családokban nem alapérték, mert ott demokratikus légkör van: megvitatják, megbeszélik a dolgokat, a gyermeknek szavazati és beleszólási joga van. És ha a gyerek bekerül egy olyan autoriter környezetbe, mint a magyar iskola, akkor csak néz és nem érti mi is van? Viszont csak a felsõ-középosztálybeli értelmiségi családoknak van pénze arra, hogy alternatív képzést nyújtson a gyermekének, azaz olyan alapítványi iskolákba vigye, mint például a Waldorf, vagy a Montessori, ahol olyan módszerekkel tanítják, amelyeket Amerikában azért dolgoztak ki, hogy a hátrányos helyzetû gyerekeket segítsék. Magyarországon felsõ-középosztálybeli értelmiség gyerekei a haszonélvezõi ezeknek az alternatív pedagógiai módszereknek. Viszont az állam nem támogatja ezeknek a terjedését azokban az iskolákban, ahol elemi szükséglet lenne.

A hátrányos helyzetû családokból kikerülõ értelmes gyereket, az autoriter iskola a kommunikációja miatt visszanyomja, mert ha nem azt mondod, amit én, akkor hülye vagy. És a gyerek nem azt mondja, mert nem olyan környezetbõl jön, hogy alárendelõdõ legyen a hozzáállása. Ezért bekategorizálják hülyének, mert egyszerûbb a túlterhelt tanároknak és pedagógusoknak, mint külön figyelmet szentelni rájuk. És a pedagógus ott áll a gyermek fölött, dobol az újaival, hogy mikor lesz már kész a feladattal a nagy létszámú osztályban, aztán azt mondja: ez nem jó! Na most, ha fölötted állnak, akkor teljesíts jól! Így én se tudnék. Ismeri mindenki a klasszikus Pygmalion effektust: ha valakit hülyének kezelnek, akkor egy idõ után hülye is lesz. (http://miau.gau.hu/mediawiki/index.php/pygmalion_effektus) Aztán hazamegy a gyerek, és a hat testvére mellett, asztal nélkül, hokedlin nagy nehezen megírja a házi feladatát. (Ilyenek, vagy hasonlóak a lakáskörülmények fõleg a szegény negyedekben és régiókban.) Másnap mesélte a gyerek bement az iskolába, a tanító néni belenézett a füzetébe, el sem olvasta, hogy mit írt, hanem áthúzta egy nagy piros tollal az egészet és azt mondta: Nem megmondtam, hogy ne ceruzával írd! Tollal kell írni a házi feladatot! És meg sem nézte, miközben a gyerek órákig azért szenvedett, hogy megírja az angol ragozást és a fogalmazást, miközben a hat testvére ugrált a fején. Milyen tanuló lesz ebbõl a gyerekbõl a következõ évben? Semmilyen.

A gyökértelenné válásról Azt mondják, hogyha egészségtelenek az életkörülmények valamelyik kistelepülésen, akkor el lehet vinni a cigánygyerekeket tömegesen nevelõotthonokba, vagy kollégiumokba, ahol normális feltételek mellett nevelkedhetnek. Ez rendben van, de mi történik akkor, ha eközben az intézmények élére rasszista igazgatókat neveznek ki? Azok a romák, akik az iskola végeztével felszabadulnak majd ezekbõl a kollégiumokból, gyökértelenné válnak, származásukat szégyellni fogják és öngyûlölõ, középosztálybeliként próbálnak majd érvényesülni. Csak ott tévednek, hogy ezeket az embereket, tíz éven belül a pszichiátriákon fogják legközelebb újra látni súlyos keszonbetegként, mert ezt a gyorsiramú társadalmi rétegváltást nem lehet csak úgy megemészteni. Mindig azokat ismertetjük meg a széles közönséggel, akik meg tudták valósítani a kiugrást, ez bizonyos szempontból jó, de sorban találkozom olyan ismerõsökkel, akik a nyomorból jönnek, sikeresek sok szempontból, viszont lelki betegek. Karcsi filozófiát végzett Szegeden, aztán feljött Pestre, hivatalnokként dolgozott egy önkormányzatnál, késõbb egy másikban is: de már azt hallotta otthon gyermekkorában, hogy te ne legyél cigány kisfiam! Erre azt mondta: de könyörgöm, én cigány vagyok! Karcsi mesélte, hogy emlékszik gyerekkorából, amikor az anyja azt mondta az apjának: dugd el a hegedûdet és legyél inkább gyári munkás! És az asszimilációs nyomásra kialakult öngyûlölet a következõ generációban, vagyis a gyerekben jelenik meg: öngyilkos akar lenni, súlyos mániás-depressziós, aki folyamatosan Ketilepten, vagy hasonló szereken él, mert egyszerûen nem tudja magát kezelni. Karcsinak volt egy bátyja, aki annak idején még a nyolcvanas években feljött Budapestre teherautó sofõrnek, aztán felkötötte magát.

Errõl nem beszélünk, csak arról, hogy milyen sikeresek a roma programok, pedig ezt nem lehet áldozatok nélkül csinálni, mert a gyors társadalmi rétegváltás következménye, hogy olyan súlyos identitás válságba kerül a roma fiatal, hogy a végén már azt sem tudja, hogy fiú-e, vagy lány. Ibolya, tehetséges biológushallgató: hallottam, hogy a vonat alá feküdt, úgy szedték ki a sínek közül. Utána hónapokig kezelték a pszichiátrián, mert totál kibukott. Mesélte, hogy feljött a Fõvárosba egy kelet magyarországi kis faluból és azt látta, hogy a középosztály és az értelmiség veri a nyálát, hogy neki milyennek kellene lennie. Ibolya meg úgy van vele, hogy mindenkit elküld a picsába. Mondják neki: jaj így nem szabad beszélni! Mi az, hogy nem szabad így beszélni! reagál. A kurva anyátokat! Még meg sem mondhatom, hogy mit gondolok rólatok! Nektek nem kell jól viselkedni, mert azt magatoktól tudjátok, de én gyors talpalón tanuljam meg, hogyan kell középosztálybelinek lenni? Jól szórakoztok, ahogy próbálkozom? És sorban gyártja ez a rendszer az asszimilációs nyomással totál megterhelt súlyosan lelki beteg, tényleg azt tudom mondani, keszonbeteg embereket, akik nagyon mélyrõl egyszer csak feljönnek, és nem kapnak levegõt: ott van az agyukban a buborék. Nem tudnak mit kezdeni az idegen környezettel, ahogy Karcsi és Ibolya sem, mert nem tudják feldolgozni egyedül, segítséget meg nem kapnak. Van néhány barátom, aki felkarolt egy-egy kiugrott romát és mutogatja õket, de azt nem mondja, hogy például Lali Komlón, egy igazán nyomorgó beáscigány családból nevelõintézetben kötött ki, annak minden terhével,

nyûgével, és amikor kikerült a világba, senki nem segített feldolgozni neki a változást. Lali képzõmûvész. Elvégezte az egyetemet és tényleg nagyon tehetséges, szerintem. Hülyeségeket gyártatnak vele, amit a középosztály megvesz, és tapsikolnak: cigány mûvész, jaj, de jó!, de nem tud individuális alkotó lenni, mert neki azt kell sorozatgyártania, amit a középosztály szeret ebbe fog beledögleni. Az asszimilációs nyomás egyik példája: ki kell nyalni a középosztály fenekét annak érdekében, hogy túléljük a holnapot. Miért? Lali felkarolóinak kinek kellett alárendelõdniük mondjuk a saját házastársukon kívül? Mit csinálunk? De, tényleg! A roma nõkrõl A romák beilleszkedésének gender problémái is vannak. Egy oláh, vagy beáscigány családban a nõknek egészen máshol van a helyük a családi hierarchiában, mint a férfiaknak.

Egy beás családban majdnem egyenrangú az asszony, sõt, gyakorlatilag õ a pénzügyminiszter. Ha a férfi elkezd külön pénzt gyûjteni, abból problémák adódhatnak, mert ha nem adja haza a fizetését, a mögött általában az van, hogy le fog lépni egy másik nõvel. Azt már lehet tudni elõre, ha a férfiak elmennek bogyót gyûjteni, csigát szedni és csak a fele pénzt adja le, amit a munkájáért kap, akkor az asszony gyanakodni kezd, hogy a férje készül valamire, mert tudja, hogy mennyi idõ alatt mibõl, mennyit lehet össze gyûjteni. Egy igazán hagyományõrzõ beás családban a menopauza után, a nõknek különös tisztelet jár, mert a tiszta nõnek, aki már nem menstruál, közvetlen kapcsolata van a szellemvilággal. Gyakorlatilag az idõs asszony, egyfajta varázsló szerepben él egy falusi közösségben. Az õ átkától félni kell, tisztelni, szeretni kell õt, a kívánságait pedig tiszteletben kell tartani. Egy oláh cigánynõ a családi hierarchiában valahol a gyerekek után kettõvel-hárommal jön és ez így van egész életében. Mikor meghal a férje és már nagyok a fiai, akkor a gyerekek tisztelik az anyjukat, de ennyi. Érdekes: Erdélyben a Gáborcigány közösségekben a házasság után általában a nõ költözik a férfi házába. Ezekben a közösségekben is az elsõ a férfi, vagy a fiú gyerek. Ha a férfiak elmennek dolgozni, bádogozni, vagy kereskedni, tehát járják az országot, addig az asszonyok egyedül maradnak otthon a gyerekekkel. Ilyenkor az anyósnak van nagy hatalma. Õ irányítja a családot, amíg a férfi nincs otthon. Ez megint egy másik helyzet. Viszont, amikor haza jön a férfi, akkor a nõ például nem mehet el a férje elõtt. Ha a férfi ül a fotelban és a nõ nem tud elmenni az ura háta mögött, akkor annak fel kell állnia, hogy ha neje el akar menni a szoba egyik felébõl a másikba, de ezt csak háta mögött teheti. A lányokat, az elsõ havi menzesz után, vagyis tizenkét-tizenhárom évesen, miután nõvé válnak, népviseletbe öltöztetik, tehát hosszú szoknya, befont haj, ha férjhez megy, fejkendõ is és onnantól kezdve nem járhatnak iskolába, mert nem lehetnek felügyelet nélkül a fiúk és a

lányok. Ez az egyik oka egyébként annak, hogy a romák nem, vagy csak nehezen tudnak integrálódni. Amartya Sen, Nobel díjas indiai közgazdász (http://hu.wikipedia.org/wiki/amartya_sen) megírta az indiai családokkal kapcsolatban, hogy a szegény családok társadalmi integrációjának egyik kulcsa a nõk tovább tanulása és munkába állása. Ugyanis, amit a nõ keres, azt a háztartásnak keresi, a férfi pedig magának keres. Ez azért mindenhol így van, hacsak nem egy hagyományõrzõ beáscigány családról van szó, mert õk különböznek a mainstreamtõl. Magyarországon régen a vidéki paraszt családokban is így volt: hacsak a nõ nem állt a sarkára és nem megkövetelte meg, hogy apukám add haza a fizetésedet -, mert akkor ugye más a helyzet, de inkább az volt a jellemzõ, hogy a nõ a saját keresetét osztotta be és a háztartás vezetésével az összes családtag és gyerek túlélését biztosította. A férfi pedig maga rendelkezett azzal, amit keresett, vagyis a család fenntartásával kapcsolatban sokkal individuálisabb volt. Ez napjainkban is így van. Egy tisztességes férfi a mai világban, ha legalább alapszinten nem feminista, akkor nem tisztességes: ezt be kell látni, valljuk be. Szóval, ez egy alapvetõ egyenlõtlenségi probléma gender ügyben is: ezért jutnak a (roma) nõk nehezebben iskolába és a munkaerõpiacra. Tehát a (roma) férfiak családon belüli attitûdjének megváltozása a szegénység felszámolásához elengedhetetlenül kellene.

Ha egy roma mégis kiemelkedik, akkor a két kultúra, a hozott cigány és a megismert többségi ellentmondásosan keveredik benne, mert a többségi elvárás az, a folyamatos negatív kritika miatt, hogy a hozott kultúráját tagadja meg. Mintha abban nem lennének értékek. Tehát Ibolya, aki a szegény Szabolcs-megyei falusi családból egyszer csak értelmiségivé akar válni, mert minden tehetsége meg van hozzá az õ esetében a szituáció: nõ is, cigány is, találkozik ilyen-olyan társadalmi elvárásokkal, és egyszer csak bekerül (egy generáción belül), egy középosztályi környezetbe. A diplomáját írja, és egyszer csak felismeri, hogy otthon már nem fogadják el, a többségiek pedig még nem. Azt mondják, mikor hazamegy, hogy micsoda nõ az, akinek húsz évesen még nincsen férje, rendes családja, az új környezetben pedig, hogy dugni jó vagy, de azért ne gondold már anyukám, hogy elveszlek feleségül, mert azért mégis csak cigány vagy. Mit lehet erre mondani? És akkor még azt is mondják neki: beszélj szépen kislányom! Mélyrõl jött, és igaza van, mikor azt mondja: a kurva anyátokat! Ezek a mindennapok, amiket élünk. Van, aki átéli ugyanezt az identitásválságot, de nem fogja fel. Józsi kedves, tehetséges fiú, cigánytelepen élt. Mesélte, hogy emlékszik rá, mikor hatévesen elõször iskolába ment szeptemberben, otthon vette fel a tornaruháját azért, hogy õ legyen az elsõ, aki kész lesz az átöltözéssel. Mert cigány vagyok, magyarázza, és meg kell mutatnom, hogy gyorsabb és jobb vagyok a többiektõl. Miért kérdeztem. Hát azért, mert nekem az anyukám ezt tanította. Õ most huszonöt éves, és ugyan azokkal a pszichés problémákkal küzd, mint Ibolya, csak éppen nem tudatosul benne: meg akarja mutatni, hogy õ magyarnak is jobb, mint a többiek, mert ebben a világban duplán kell teljesítenie, hogy érvényesüljön. Benne van a nyomás a srácban és látszik is rajta. Ez a negatív elõítéletek mentén alakult ki benne, amivel napi szinten találkozik a többségiek között. És azonosult velük. Az

identitásválságot ez okozza, mert közben áttételesen a származását tekintve öngyûlölõvé vált. Zavarta, hogy cigány, és bizonyította, hogy igazi magyar: aztán találkozott a roma polgárjogi áramlattal, és a kettõ összeütközött benne. Nem tudom hibáztatni, mert látom a szenvedését: a szülõi nyomást, hogy te csak úgy lehetsz sikeres, ha nem vagy cigány, ez az üzenet otthonról. Nyilván a szülei is ezt tapasztalták. És teljesen jogosan, Szalai Júlia (szociológus) már annak idején a nyolcvanas években megírta egy tudományos cikkben, hogy nagyon durva asszimilációs kényszer van Magyarországon: tehát csak akkor lehetsz sikeres, ha nem vagy cigány, miközben cigány vagy. Ez a kettõ ütközik a feltörekvõ cigány emberben: ezt nem lehet ép elmével, vagy ép lélekkel túlélni, vagy csak nagyon nehezen. A feminizmusról Poszt-feministának születtem, de hát ki nem? Azért, mert ez a világnézet és gondolkodásmód a normális, a magától értetõdõ, vagyis nem mozgalmi kérdés. Az a nõ, aki tanul, akinek fontos, hogy legyen saját keresete, aki a családja mellett a munkája által akarja kifejezni magát, az akkor is poszt-feminista, hogyha 1. soha nem hallott a feminizmusról, bár ennek kicsi az esélye, 2. nem ért egyet a nézetekkel,

3. bele sem gondol soha. Egy ismerõsömnek például három diplomája van, egyetemen tanít, együtt él egy férfivel, akit szeret, de nem ment hozzá, negyven évesen szült egy gyereket, mert úgy gondolta, hogy ez se maradjon ki az életébõl, annyi pénze van, hogy azt sem tudja hova tegye egyszer csak azt mondta nekem: jaj, hát én ki nem állhatom a feministákat! A feminista szót félre értik Magyarországon, még a szélsõséges hardcore feministák is. Ez egy életforma, nem mozgalom! Fontos lenne megérteni, hogy ezek a félreértések kikerüljenek a diskurzusból, hogy ne ilyen értelemben beszéljünk róla. Elengedhetetlenül fontos, hogy az elmaradást amelyek nagyok és számottevõek megpróbáljuk behozni! Bizony mindannyian feministák vagyunk, akik egyáltalán valamit az emberségrõl tartunk. Ez így van. A feminizmus és az antirasszizmus kéz a kézben járnak! Magyarországon ez valahogy a liberális színezetet kapta: ha most utána ásnánk, hogy ezek a szavak eredetileg mit jelentenek, látnánk: semmi közük hozzá. Ez csak egyszerûen egy normális individualista érett, felnõtt gondolkodás, amelyért felelõsek vagyunk: ahogy az ember harminc fölött felelõs az arcáért, úgy felelõs a gondolkodásmódjáért is.

Ha nem vagyunk feministák, akkor tessék annak lenni! Aki nem gondolt még ebbe bele, azoknak tessék átgondolni! És tessék tudomásul venni, hogyha az emberiségért valamit tenni akar, vagy valahogyan a tetteivel akarja megköszönni az életét, most a jó szándékúságtól, a vallásosságon át, az elhivatott önfeláldozásig, bármelyik fázisra gondolok, akkor ezek a fogalmak, mint fejezetek, egyszerûen aláesnek ennek. Tehát, nem lehet megúszni a feminizmust! Nem lehet megúszni az antirasszizmust! A nõkérdés nem a feministáké, a cigánykérdés nem a romáké ez rettenetesen fontos. Az a férfi, aki ebben a világban nem feminista persze nem szélsõségesen az menjen a pxxxxxxx, mert a nõkre nézve általánosan, a romanõk tekintetében pedig, ha csak a szegénység felszámolására gondolok akkor egy különösen ártalmas macsó világban élünk. Ez engem nagyon bánt! Én nem akarok egy macsó és rasszista társadalomban élni! Menjenek a picsába azok, akik a fizikai, politikai és gazdasági elõnyeik mentén azt gondolják, hogy parancsolhatnak másoknak!

Ez nem az esélyegyenlõség politikája! Sok esélyegyenlõségi érdekvédõt ismerek, akik egy hangsúlyosabb nézésre lemennek végrehajtóba. Hány ilyen szakember van ma a kormány körül! Nem csak e mögött, az elõzõ kormány mögött is! Rengeteg! És Magyarországon nincsenek független civil szervezetek, mert egy civil nem engedheti meg magának, hogy a saját meggyõzõdése szerint ejtsen el egy mondatot, mert azzal azt kockáztatja, hogy forrásokat veszít. Nem az a baj például Bayer Zsolttal, hogy pszichopata, nem az a baj, hogy rasszista: más országokban is vannak ilyen idióták, csak nem kapnak médiafelületet! Ez a baj a Bayer Zsolttal! És baj, hogy az a párt, amelybe tartozik, nem azt képviseli, hogy számukra az életellenes uszító retorika nem elfogadható, hogy Bayer mondanivalója nem a civilizált beszédmód része.

Németországban, vagy Franciaországban is van idióta, csak mások nem állnak szóba vele, hanem azt mondják: te vagy a szélsõség! Hát Bayer pártja nem mondja, hogy te vagy a szélsõség! Azt mondják: te vagy a haverunk! Innentõl kezdve az üzenet a közvélemény felé: cigányozhatunk, buzizhatunk, amit akarunk õk a hibásak! Mi vagyunk a heteró, keresztény macsó pasik, akiknek a bõre fehér, akiket nem érhet semmi kritika, mert mi aztán übermensch vagyunk! Ez van ma Magyarországon. Mert Bayer Zsolt tucatember, az ilyenbõl bármennyi van, bármelyik másik országban is, de nem kapnak médiafelületet! Figyelem! A cikkhez hozzáfûzött hozzászólások nem a c-press.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztõség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, hogy kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a C-PRESS Hírügynökség facebook oldalát, a következõ címen: http://www.facebook.com/hirugynokseg

- Kérjük, hogy a cikkhez itt szóljon hozzá! - Nekünk minden "lájk számít, mert az is segíti a szerkesztõségünk mûködését és munkáját! Köszönettel és barátsággal! C-PRESS / demokrata.info