2011. 15. ÉVFOLYAM LVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE TARTALOMJEGYZÉK Öröklésjogi kérdések az Európai Unióban II. dr. Kőfalusi Eszter 1 A kötelezetti pertársaság egyes kérdései a fizetési meghagyásos eljárásban dr. Szécsényi-Nagy Kristóf 10 Bírósági gyakorlat a közjegyzői végrehajtási záradékokkal kapcsolatban dr. Imre Júlia, dr. Asbóth-Hermányi Lőrinc Bence 21 A közjegyzői gyakorlatot érintő jogi esetek 29 Nemzetközi sajtószemle 36 Szakmai sajtófigyelő 38 A MOKK Jogi hírlevele 44 Közjegyzői Régiség 63 MOKK A MAGYAR ORSZÁGOS KÖZJEGYZŐI KAMARA SZAKMAI FOLYÓIRATA
KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE Öröklésjogi kérdések az Európai Unióban II. 1 A jelenleg hatályos magyar szabályozás A nemzetközi környezet megismerését követően a jelenleg hatályos, a gyakorlat számára fontos magyar szabályozást szeretném áttekinteni. Ma még számos kétoldalú egyezmény van hatályban, amelyeket figyelembe kell venni a határon átnyúló hagyatéki ügyek intézésénél 1. A bilaterális szerződések biztosítják, hogy a szerződő államok állampolgárai egymás államaiban egyenlő elbánásban részesüljenek. Segítenek eligazodni a joghatóság, a törvényes öröklés, a végrendelkezési képesség és a végrendelet alakiságaira alkalmazandó jog, a hagyaték biztosítása, kezelése, kiadása kérdésében, és rendelkeznek a határozatok elismerhetőségéről, a többes adóztatás elkerüléséről. Az egyezmények a joghatóság kérdését a hagyaték feldaraboltságának elve alapján rendezik. Az ingóságok vonatkozásában egységesen az állampolgárság, az ingatlanok esetén pedig a vagyon fekvésének helye alapozza azt meg, hogy mely állam hatósága jogosult az ügyben eljárni. Az alkalmazandó jog szempontjából a szabályozás eltérő. Kapcsoló elvként ingóságokra általánosan az utolsó állampolgárság joga az irányadó, ingatlanok vonatkozásában viszont egyes egyezmények 2 az ingatlan fekvésének helyét írják elő alkalmazni. A konzuli egyezmények a halálesetről történő értesítési kötelezettségről, a fogadó államban fellelhető esetleges vagyonról, végrendeletről szóló tájékoztatásról, a hagyaték biztosításának, kezelésének, kiadásának módjáról, az örökösök képviseletéről, a konzuli hatóság hagyatéki eljárásban való fellépésének jogosultságáról, a végrendelet kihirdetéséről, a hagyatéki eljárás lefolytatására alkalmazandó jogról rendelkeznek. Az Európai Unió tagállamaival az alábbi egyezmények vannak ma hatályban: magyar-osztrák szerződés a hagyatéki ügyek szabályozásáról; kihirdette: 1967. évi 25. tvr és annak végrehajtásáról szóló 2/1967. (X.27.) IM rendelet A magyar-osztrák szerződés a kettős adóztatás elkerülésére a hagyatéki és az öröklési adók területén; kihirdette: 1976. évi 1. tvr. magyar-osztrák egyezmény a kölcsönös jogsegélyforgalomról; kihirdette: 1967. évi 24. tvr. (9. Cikk) 1 itt figyelembe véve a nemzetközi szerződés hatálybalépésének és a halál bekövetkeztének időpontját is 2 magyar-román;magyar-bolgár; magyar-csehszlovák egyezmények
2011. 5. SZÁM 2 magyar-csehszlovák 3 jogsegélyszerződés; kihirdette: 1991. évi LXI. tv. (40-49. Cikkek) magyar-svéd egyezmény az örökösödési illetékekről; kihirdette: 1937. évi XXVI. tv. magyar-jugoszláv 4 jogsegélyszerződés; kihirdette: 1969. évi 1. tvr. (40-55. Cikkek) magyar-bolgár jogsegélyszerződés; kihirdette: 1967. évi 6. tvr. (30-39. Cikk) magyar-lengyel jogsegélyszerződés; kihirdette: 1960. évi 5. tvr. (46-56. Cikkek) magyar-román jogsegélyszerződés; kihirdette: 1959. évi 19. tvr. (35-44. Cikkek) magyar-finn egyezmény a kettős adóztatás elkerülése érdekében; kihirdette: 66/1981. (XII.16.) MT rendelet magyar-ciprusi konzuli egyezmény; kihirdette: 2000. évi V. tv. 8. cikk magyar-spanyol konzuli egyezmény; kihirdette: 1984. évi 14. tvr. (13-14. Cikkek) magyar-görög konzuli egyezmény; kihirdette: 1979. évi 14. tvr. (36-37. Cikk) magyar-belga konzuli egyezmény; kihirdette: 1978. évi 25. tvr. (35-36. Cikk) magyar-osztrák konzuli egyezmény; kihirdette: 1977. évi 18. tvr. (39-41. Cikkek) magyar-olasz konzuli egyezmény; kihirdette: 1975. évi 10. tvr. (15. Cikk) magyar-román konzuli egyezmény; kihirdette: 1975. évi 2. tvr. (14. Cikk) magyar-csehszlovák 5 konzuli egyezmény; kihirdette: 1974. évi 4. tvr. (35. Cikk) magyar-lengyel konzuli egyezmény; kihirdette: 1974. évi 2. tvr. (39. Cikk) magyar-finn konzuli egyezmény; kihirdette: 1973. évi 2. tvr. (28-29. Cikk) Magyarország - Egyesült Királyság konzuli egyezménye; kihirdette: 1971. évi 37. tvr. (44-52. Cikkek) magyar-francia konzuli egyezmény; kihirdette: 1967. évi 33. tvr. (18. Cikk) Ezek az egyezmények a tagállamok vonatkozásában már nem lesznek alkalmazandók, ha az EU az általuk szabályozott kérdéseket közösségi szintre emeli. Nemzetközi egyezmény hiányában, ha tehát az ügy olyan állammal hozható kapcsolatba, mellyel hazánknak nincsen fennálló egyezménye, a külföldi elemet tartalmazó hagyatéki ügyben a hatályos kollíziós szabályokat tartalmazó Nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. VI. fejezetének szabályai irányadóak. A magánjogi tvr. a Polgári Törvénykönyvvel összhangban a hagyaték egységének elvét követi. Az öröklési jogviszonyokat annak a jognak az alapján kell elbírálni, amely az örökhagyónak halála időpontjában személyes joga volt. Ez tehát az alkalmazandó jog. Hogy mit is tekintünk személyes jog- 3 alkalmazandó: Csehország és Szlovákia tekintetében 4 Szlovénia kapcsán 5 alkalmazandó: Csehország és Szlovákia tekintetében
KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE nak, azt a magánjogi kódex 11. -a határozza meg 6. Ez a jog irányadó abban a kérdésben is, hogy mennyiben van helye az örökség vételének és a várt öröklésről való rendelkezésnek. Ahogy azt az előző részben már láttuk, vannak államok, amelyek a hagyaték feldarabolásának elvét követik és az ingatlanok esetében az ingatlan fekvésének helye szerinti anyagi jogot rendelik alkalmazni. Ilyenkor tehát a magyar kollíziós norma által meghatározott személyes jog szerinti állam kollíziós joga visszautalhat az ingatlan fekvése szerinti magyar jogra (renvoi). A magánjogi tvr. 4. -a ezt a visszautalást általánosságban elfogadja, így a magyar jog már nem utal ismét vissza a személyes jog szerinti jogra. Ebben az esetben tehát a külföldi állampolgár, vagy külföldön lakóhellyel, szokásos tartózkodási joggal rendelkező személy magyarországi ingatlana a magyar öröklési szabályok szerint kerül átadásra az örökösök számára. A végintézkedést (a végintézkedési szabadság és annak korlátai, a végrendelet típus és a végrendelet anyagi érvényességének kérdését) szintén azon jog alapján kell elbírálni, amely az örökhagyónak halála időpontjában a személyes joga volt. A végrendelet létrejöttének megítélésénél segítségül szolgálhat az a speciális, kisegítő norma, mely szerint azt a nem magyar állampolgárt, aki személyes joga szerint cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes, de a magyar jog szerint cselekvőképes lenne, a Magyarországon jogkövetkezményekkel bíró vagyonjogi ügyeiben cselekvőképesnek kell tekinteni 7. A tvr. 36. (2) külön szabályozza a végrendelet alaki érvényességére vonatkozó kapcsoló elvek körét. A jogszabály elsődleges célja a favor testamenti elvének megfelelően a végrendelet az örökhagyó akaratának lehető legteljesebb módon történő érvényre juttatása. Ebből a célból a jogszabály a lehetséges kapcsoló elveket szélesebb körben határozza meg. A végintézkedés és annak visszavonása tehát alakilag érvényes, ha az megfelel a magyar jognak; vagy a keletkezés (visszavonás) helyén és idején hatályos jognak; vagy az örökhagyó személyes jogának; vagy az örökhagyó lakóhelye, szokásos tartózkodási helye szerinti jognak; vagy az ingatlan fekvése szerinti jognak 8. A joghatóság kérdését magánjogi Kódex IX. fejezete rendezi. Az általános joghatósági szabályon túl a magyar hatóságoknak kizárólagos a joghatósága a magyarországi ingatlanra vonatkozó eljárásban és magyar állampolgár örökhagyó magyarországi hagya- 3 6 11. (1) Az ember személyes joga annak az államnak a joga, amelynek állampolgára. Az állampolgárság megváltozása nem érinti a korábbi személyi állapotot és az annak alapján létrejött jogokat és kötelezettségeket. (2) Ha valakinek több állampolgársága van, és egyik állampolgársága magyar, személyes joga a magyar jog. (3) Akinek több állampolgársága van és egyik sem magyar, valamint a hontalan személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén lakóhelye van, illetőleg a magyar jog, ha Magyarországon is van lakóhelye. Akinek külföldön több lakóhelye van, személyes joga annak az államnak a joga, amellyel kapcsolata a legszorosabb. (4) Akinek személyes jogát az előző bekezdések alapján nem lehet megállapítani és nincs lakóhelye, személyes jogát szokásos tartózkodási helye határozza meg. Akinek több szokásos tartózkodási helye közül az egyik Magyarországon van, személyes joga a magyar jog. 12. (1) Lakóhely az a hely, ahol valaki állandóan vagy a letelepedés szándékával lakik. (2) Szokásos tartózkodási hely az a hely, ahol valaki letelepedés szándéka nélkül hosszabb ideje tartózkodik. 7 15. (3) 8 36. (2)
2011. 5. SZÁM 4 tékára. 9 Ezekben az ügyekben tehát minden esetben magyarországi közjegyző folytatja le a hagyatéki eljárást, magyar eljárásjogi szabályoknak megfelelően, előbbi esetben tehát akkor is, ha a belföldi ingatlan tulajdonosa külföldi állampolgár volt. Ez alól kivételt csak nemzetközi szerződés tehet 10. A dolgozat írásának időpontjában tehát ezek a normák igazítanak el a nemzetközi elemet is hordozó eljárásban. A napi gyakorlatban a nemzetközi vonatkozású ügyek intézéséről szóló 8001/2001. (IK. 4.) IM tájékoztató alapján az alkalmazandó külföldi jogszabályokról, illetőleg azok irányadó rendelkezéseiről kétség esetén a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyért Felelős Államtitkárságának Igazságügyi Együttműködési és Nemzetközi Magánjogi Főosztálya nyújt tájékoztatást a hagyatéki eljárásban. A jövő az európai öröklési rendelet Az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 81. Cikke (a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően az EK Szerződés 61., 65. cikkei) rendelkezik a határon átnyúló vonatkozású polgári ügyek tekintetében kialakított igazságügyi Együttműködésről. Ahogy azt már a Bevezetőben is említettem, az öröklés ez idáig nem tartozott az együttműködési területek közé. Ennek elsősorban tradicionális okai voltak. Az öröklésre vonatkozó egységes szabályozás kívánalma az unió szintjén először 1998-ban jelent meg, a Bécsi Cselekvési Tervben. Ez a dokumentum célul tűzte ki a lehetséges egységesítés vizsgálatát az öröklési ügyekkel kapcsolatosan a joghatóság, az alkalmazandó jog, a határozatok kölcsönös elismerésének és végrehajthatóságának területén. A korábban már hivatkozott, a Német Közjegyzői Intézet és Heinrich Dörner, valamint Paul Lagarde által készített összehasonlító tanulmány alapján a Bizottság 2005-ben közzétette Öröklés és Végrendelet című Zöld Könyvét. A dokumentumhoz kapcsolódó tanulmány rávilágított arra, hogy a Tagállamok körében a joghatóság megállapításának, az alkalmazandó jog és az eljáró hatóságok körének a dolgozatom korábbi részében ismertetett sokfélesége akadályozza a személyek Unión belüli szabad mozgását és a magántulajdonhoz való jog maradéktalan gyakorlását. A Zöld Könyv kapcsán széles körű konzultáció alakult ki, szakértői bizottság jött létre, számos nemzetközi konferencia, tanulmány és értekezlet tárgyalta a témát. Egy közösségi szintű öröklésjogi aktus elfogadását, a joghatóság kérdésének, az alkalmazandó jog, a határozatok kölcsönös elismerésének és végrehajtásának és a Zöld Könyv által 9 62/A. a.)- b.) pontok 10 ld.: BH 1972/6. sz. 7112.
KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE javasolt európai öröklési tanúsítvány elfogadását az Európai Parlament és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság is támogatja. Az Európai Bizottság 2009 végén tette közzé az Európai Parlament és a Tanács Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről szóló Rendelet tervezetét. A Rendelet tervezett szövege a dolgozatírás időpontjában még nem nyerte el végső állapotát, a szakértői bizottságok folyamatosan üléseznek a tárgykörben, azonban a rendelet végső szövegezése és elfogadása már elérhető közelségbe került. A területet a magyar elnökség is a kiemelt témák között említi 11. Jóllehet a rendelet hatálybalépésének időpontja még nem ismert, de a legfontosabb alapelvek, a szabályozás iránya, koncepciója már kialakult. A Rendelet a belső piac működésének elősegítése céljából kiemeli annak fontosságát, hogy az európai igazságszolgáltatási térségben a polgároknak lehetőséget kell adni az utánuk való öröklés előzetes megtervezésére. A Rendelet tárgyi hatálya az öröklésre terjed ki, ide értve mind a törvényes, mind a végrendeleti és a szerződéses öröklés esetét is. A tervezet tételesen felsorolja a hatály alóli kivételeket. A kapcsolódó magyarázat kiemeli, hogy a rendeletet alkalmazni kell valamely vagyontárgyra vonatkozó dologi jog öröklés útján történő megszerzésére, de nem kell alkalmazni az ilyen jog tartalmára. Így tehát valamely jog a rendelet szerint, azonban a nemzeti jogban meghatározott tartalommal száll át a tagállam belső joga szerint meghatározott örökösi körre. A vagyontárgy elhelyezkedése szerint irányadó jogban ismeretlen dologi jog alapítása elvileg nem érvényes. Az öröklési jognak nem lehet olyan következménye, hogy a vagyontárgy elhelyezkedése szerinti államban korlátozott dologi jogot (pl. haszonélvezetet) vagy ott ismeretlen vagyonjogi szabályt vezet be. A vagyoni jogok nyilvánossága, különösen az ingatlan-nyilvántartás működése, valamint a nyilvántartásba való bejegyzés, illetve annak hiányának hatásai sem tartoznak a rendelet hatálya alá. Az ajándékozás, mint kötelem, annak tartalmára, érvényességére vonatkozó szabályok szintén nem képezik tárgyát a készülő Rendeletnek. Arra azonban a tárgyi hatály alá tartozó öröklési jognak kell választ adnia, hogy az ajándékozás vagy más, élők közötti rendelkezés az örökrészek kiszámításakor helyt adhat-e osztályra bocsátási, levonási vagy hozzászámítási kötelezettségnek. A Rendelet területi hatálya nem terjed ki Dániára és az Egyesült Királyságra, mivel ezek a tagállamok már kinyilvánították, hogy nem szándékoznak ratifikálni a jogszabályt. A szervi hatály kiterjed valamennyi tagállam bármely igazságügyi hatóságára vagy bármely hatáskörrel rendelkező hatóságára, amely öröklés ügyében igazságszolgáltatási feladatot lát el (a Rendeletben egységesen bíróságként nevezett hatóságok). Ahogy azt láttuk, a tagállamok joghatósági szabályai jelentősen eltérnek egymástól, ami akár pozitív, akár negatív összeütközést is eredményezhet. A tervezet az általános 5 11 http://www.eu2011.hu/hu/bel-es-igazsagugy-jha
2011. 5. SZÁM 6 joghatóságot az elhunyt halál időpontjában fennálló szokásos tartózkodási helyéhez kötné. A szokásos tartózkodási hely fogalmát sem ez a rendelet, sem korábbi polgári jogi tárgyú közösségi jogszabály nem határozza meg, azt a bírói gyakorlat alakítja. A szokásos tartózkodási hely meghatározásának feltétele a személynek az adott helyhez kapcsolódó foglalkozási és személyes kötődése, a kötődés időtartama, így ezeket együttesen kell vizsgálni. Szokásos tartózkodási helynek azt a helyet kell tekinteni, amelyet az érintett személy érdekeinek szokásos központjául választott 12. Ha másképp nem állapítható meg a szokásos tartózkodási hely, akkor elsődlegesen a személyes kötődést kell figyelembe venni. Hagyatéki ügyekben az utolsó szokásos tartózkodási hely általában megegyezik a javak jelentős részének helyével. A rendelet kisegítő, kiegészítő joghatósági szabályként lehetővé tenné az ügy áttételét a tárgyalásra alkalmasabb bírósághoz. Erre akkor kerülhet sor, ha az elhunyt élt a jogválasztás későbbiekben részletezett lehetőségével és a rendelethez fűzött magyarázat szerint ez az örökösök, hagyományosok és a hitelezők érdekét is szolgálja. Végül a fennmaradó joghatóság szabályai alapján, ha az elhunyt utolsó szokásos tartózkodási helye a tagállamokon kívül, harmadik államban volt, annak a tagállamnak a bíróságai (hatóságai) rendelkeznének joghatósággal, melynek területén a hagyatéki vagyon található, ha az elhunyt korábbi szokásos tartózkodási helye ebben a tagállamban volt és ez a szokásos tartózkodási hely a bíróság megkeresése előtti 5 éven belül szűnt meg; vagy a halál időpontjában ennek az államnak állampolgára volt; vagy valamely örökös, hagyományos szokásos tartózkodási helye az említett tagállamban van; vagy a kérelem kizárólag ezekre a javakra vonatkozik. Az alkalmazandó jog meghatározására szolgáló kollíziós normák a tervek szerint szintén egységesítésre kerülnek. Ennek célja, hogy a hagyatékra majdan alkalmazandó jog kiszámítható és az elhunyttal a lehető legszorosabb kötődést mutató jog legyen. Az alkalmazandó jog főszabály szerint annak az államnak a joga lenne, melynek területén a halál időpontjában az elhunyt szokásos tartózkodási helye volt. Ez a jog az öröklés egészére vonatkozik, a Rendelet értelmében tehát már nem válna szét az ingóságok és az ingatlanok öröklése. Ez a dualista rendszert követő tagállamok számára jelentős változást eredményezne, azonban megakadályozná az eljárások esetleges megkettőződését és az örökös számára is egyszerűbbé tenné a hagyatéki ügyek intézését. A szokásos tartózkodási hely, mint kapcsoló elv indoka itt is ugyanaz, mint amit a joghatóságnál már említettem. Ez jelenti az elhunyt érdekeltségeinek központját, feltehetőleg ezzel az állammal a legszorosabb a kapcsolata és valószínűleg a vagyona is ebben az államban található. A Rendelet az örökhagyó számára lehetővé tenné, hogy végrendeletben a hagyaték egé- 12 Georgios Alevizos kontra Ypourgos Oikonomikon C-392/05. sz. előzetes döntéshozatal iránti ügy ítélete
KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE szére alkalmazandó jogként az állampolgársága szerinti jogot válassza. Ez a szabály szintén segítené a korábban említett célok megvalósulását, ezen kívül azonban szerepe lenne a hozzátartozók, a házastárs és a gyermek érdekeinek védelmében is. Az alkalmazandó jog nem érintené a vagyontárgy elhelyezkedése szerinti jog alkalmazását, ha az többletkövetelményeket ír elő az örökség elfogadására, vagy arról való lemondásra, vagy hagyatéki vagyonkezelő, végrendeleti végrehajtó közreműködése szükséges. A korábbiakban láttuk, hogy a tagállamok az eljáró hatóságok körét, eljárásuk típusát, a hagyaték megszerzésének módját különféleképpen szabályozzák. Ugyanígy ma még az egyik tagállamban hozott határozatok másik tagállamban történő elismerése sem egységes. A határozatok elismerhetőségéről és végrehajthatóságáról az államok egymás közötti szerződéseikben, egyezményeikben rendelkeznek, ennek hiányában pedig a belső jog szabályozza a más állam által hozott határozat elismerhetőségének feltételeit 13. Ezt a helyzetet is kívánja a Rendelet orvosolni, azzal, hogy a határozatok külön eljárás nélküli elismerhetőségét írná elő. Az elismerés esetleges megtagadásának indokait a tervezet konkrétan, szűk körben határozná meg, a rendelet céljának maximális érvényesülése érdekében. A határozat megtagadásának közrendbe ütközés, eljárási hiba (alperes távollétében hozott határozat, ha az eljárást megindító iratot nem kézbesítették kellő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson), ha összeegyeztethetetlen az azonos felek közötti más határozattal. A tervezet bevezetné továbbá az európai öröklési tanúsítvány intézményét. Ez egy egységes tanúsítványi forma lesz, ami a célok szerint szintén elősegítené a határokon átnyúló hagyatéki ügyek intézését. Az ilyen tanúsítvány iránti igény már a többször említett, a Német Közjegyzői Intézet által készített tanulmányban is megjelent. Az elképzelések szerint az európai öröklési tanúsítványt a törvényes és végrendeleti örökösi, valamint a hagyományosi minőséget, továbbá a végrendeleti végrehajtók vagy vagyonkezelők hatáskörét igazolná. A tanúsítványt a joghatósággal rendelkező hatóságnak, kérelemre kell majd kiállítania az alkalmazandó joggal összhangban, a Rendelet szerinti formanyomtatványnak megfelelően. A tanúsítvány tartalma kiterjedne a joghatóságot és az alkalmazandó jogot megalapozó tényekre, az örökhagyó adataira, a fennálló házassági vagyonjogra, a törvényes és végrendeleti örökösök körére, adataira, a rokonsági fokra, az őket megillető javak felsorolására, az örökrész mértékére, azoknak a cselekményeknek a felsorolására, amit az örökös, a végrendeleti végrehajtó, vagy a vagyonkezelő az alkalmazandó jog szerint a hagyatékkal tehet. A tanúsítvány alapján egyes elképzelések szerint lehetőség nyílna a javak elhelyezkedése szerinti tagállam nyilvántartásaiba történő bejegyzésre. Ez a nyilvántartás szerinti tagállam joga által megállapított eljárási szabályok szerint történne és az ott előírt hatásokat eredményezné. A tanúsítvány nem helyettesítené az egyes tagállamokban meglévő tanúsítványokat, határozatokat. A ha- 7 13 A hazai jogban eltérő egyezmény hiányában az 1979. évi 13. tvr. XI. fejezete rendelkezik a külföldi határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.
2011. 5. SZÁM 8 táskörrel rendelkező hatóság szerinti tagállamban az örökösi minőség igazolására, a hagyatéki vagyonkezelő, végrehajtó hatásköreinek megállapítására a belső jog az irányadó. A rendelet előkészítésével foglalkozó bizottságon belül a legtöbb kérdést talán éppen az európai öröklési bizonyítvány váltja ki, hiszen annak joghatásai, a tagállami tanúsítványokkal történő együtt alkalmazhatósága, az ez alapján történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzés ma még vitatott. Fontos még megemlíteni, hogy a Rendelet tervezete egyelőre kifejezetten rögzíti, hogy annak hatálya nem terjed ki a végintézkedések alaki érvényességére. A tervezett szöveg szerint az alkalmazandó jog hatálya alá tartozik a végintézkedés érvényessége és értelmezése, módosítása és visszavonása, az alaki érvényességétől eltekintve. Ez utóbbi vonatkozásában a rendelet preambuluma úgy rendelkezne, hogy azokban az államokban, amelyek ratifikálták az 1961. évi Hágai Egyezményt, ott továbbra is ez marad alkalmazandó. Ebből következően az Egyezményben nem részes államokban a végrendelet alaki érvényességét továbbra is a belső jog alapján kellene elbírálni. Így a különböző jogok alapján ugyanaz a végrendelet továbbra is eltérő módon lenne megítélhető, az alaki érvényességről hozott határozatot azonban annak tartalmától függetlenül a rendelet alapján el kellene ismerni akkor is, ha a határozatban érvénytelennek nyilvánított végrendelet az alkalmazandó jog államában érvényes lenne 14. A végrendelet alaki érvényességére vonatkozó szabályoknak a jövőbeni rendelet hatálya alá vonása a dolgozat írás időpontjában még vita tárgyát képezi. Az egyik nézet szerint a tagállamokban egységesen az 1961. évi Hágai Egyezmény rendelkezéseit célszerű alkalmazni, ennek érdekében azt valamennyi tagállamnak ratifikálnia kellene. Mások viszont a Rendelet hatálya alá vonnák a kérdéskör szabályozását. 15 A Rendelet tervezete tehát ma még számos kérdést vet fel, a végleges szöveg elfogadására a magyar elnökség alatt várhatóan nem kerül sor. A Rendelet hatályba lépését követően azonban a tagállamok közötti bilaterális egyezmények és belső kollíziós szabályok már nem lesznek alkalmazhatóak. Záró gondolatok A határon átnyúló öröklés, ahogy azt a bevezetőben is írtam a jövőben egyre nagyobb jelentőségre tesz szert Európában. A téma aktualitását és fontosságát mutatja a számos konferencia, tanácskozás, tanulmány, ami a nemzetközi öröklés egységesítésével kapcsolatos kérdéseket vitatja. Láttuk, hogy az EU elszánt egy közösségi szintű szabályozás létrehozásában, és ma már a tagállamok többsége is üdvözlendőnek tartja ezt a törekvést. 14 bővebben ld.: Dr. Szőcs Tibor: Európai öröklési jogi rendelet a végrendeletek alakiságára vonatkozó szabályozás nélkül? (Közjegyzők Közlönye 2011. 15. évfolyam 1. szám 13. old.) 15 a vitáról bővebben ld.: Dr. Szőcs Tibor: Európai öröklési jogi rendelet a végrendeletek alakiságára vonatkozó szabályozás nélkül? (Közjegyzők Közlönye 2011. 15. évfolyam 1. szám 11-17. old.)
KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE Ezzel együtt ez egy nehéz, és hosszú folyamat, ami annak köszönhető, hogy az öröklési jog tradicionálisan az a jogterület, amit valamennyi jogrendszer féltve őriz. Egyes vélemények szerint az öröklés joga minden más jogterületnél mélyebben gyökerezik az egyes jogi kultúrákban 16, sőt van, aki ennél tovább is megy, és azt vallja, hogy semmi sem tükrözi jobban egy jogrendszer kulturális identitását, mint az, ahogy a jog definiálja az egyén és a halál kapcsolatát 17. Ezek a vélemények rámutatnak arra, miért is ilyen nehéz ennek a jogterületnek a harmonizálása. Az örökössé válás feltételeit, a hagyaték átszállásának módját, a hátramaradott családtagok, elsősorban a házastársak jogi védelmének szabályozását, a végrendeletek tartalmi érvényességének kritériumait, a végrendelkezés korlátait, a családi vagyon öröklésének módját az egyes államok továbbra is maguk fogják szabályozni, korábbi jogi hagyományaikra építve. Találunk olyan területeket, amelyek mentén a közelítés elképzelhető az egyes jogrendszerek között. Ilyen közelítési terület lehet például a házastárs örökrészének mértéke, a szülők öröklése a házastárs mellett, a nevelt gyermek részesítése a nevelő vagy mostoha szülő de facto családtag hagyatékából, a regisztrált és a de facto élettársak öröklése. Ezek a kérdések azonban ma még a legtöbb országban nemzeti szinten is számos vitát generálnak, ahogy azt a magyar polgári jogban is, a készülő új polgári törvénykönyv kapcsán is láttuk. Az, hogy a joghatóság és az alkalmazandó jog meghatározásának egységesítése milyen hatással lesz a különböző jogrendszerek eljárási és anyagi jogi szabályaira, az örökléssel foglalkozó szakmák joggyakorlatára, ma még kérdéses. Ahogy az is, hogy a külföldi határozat alapján történő nyilvántartási (ingatlan-nyilvántartás, gépjármű nyilvántartás, stb.) bejegyzés a gyakorlatban hogyan fog működni. Ahogy azt már érintettem, szintén megoldásra vár még a végrendeletek alaki érvényességének problémája és az egységes, minden tagállamban hozzáférhető és alkalmazott nyilvántartás bevezetése is. Tekintettel a magyar állampolgárok tulajdonába kerülő külföldi vagyontárgyak mennyiségének fokozatos növekedésére, illetőleg a hazánkban letelepedő és vagyont szerző külföldi állampolgárok számának növekedésére, a nemzetközi öröklés kérdése és a vonatkozó szabályok ismerete a közeljövőben már nem csupán az elmélet számára lesz érdekes, hanem az ezen a területen dolgozó gyakorló jogászok számára is kihívást fog jelenteni. dr. Kőfalusi Eszter közjegyzőhelyettes 9 16 Anatol Dutta: Succession and Wills in the conflict of Laws on the Eve of Europeanisation (RabelsZ Bd. 73 (2009) p. 547-606; p. 561. 17 Erik Jayme; ld.: Anatol Dutta: Succession and Wills in the conflict of Laws on the Eve of Europeanisation (RabelsZ Bd. 73 (2009) p. 547-606; p. 561.
2011. 5. SZÁM 10 A kötelezetti pertársaság egyes kérdései a fizetési meghagyásos eljárásban A fizetési meghagyásos eljárásban a kötelezett oldalán létrejövő alanyi kérelemhalmazat (keresethalmazat) tartalmilag egyenértékű a peres eljárásban létrejövő alperesi pertársasággal. A kötelezetti pertársaságra a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.) 1. -ának (1) bekezdése alapján az Fmhtv. 21. -ának (1) bekezdése mellett a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. (a továbbiakban: Pp.) 51 53. -át is megfelelően alkalmazni kell. A fizetési meghagyásos eljárásban a pertársaság értékelése, valamint a különböző jogkövetkezmények alkalmazása különösen az ellentmondás értékelése során számos értelmezési és felelősségi kérdést vet fel. Ezek egy részét időről időre a joggyakorlat és a jogalkotó is igyekezett megválaszolni, azonban a közjegyzői eljárás bevezetése, valamint a bizonyítás kizártsága ismételten aktualitást adott a téma áttekintésére. Nem vállalkozván arra, hogy egyetlen üdvözítő megoldást vázoljunk fel, pusztán arra törekszünk, hogy a leggyakoribb esetekben az előnyök és a hátrányok elemzése után javaslatot tegyünk a jogalkalmazás asztalára. Az alábbiakban a minden szempontból érdekesebb kötelezetti pertársaság legfontosabb problémáit tárgyaljuk. A pertársaság értékelése, az egyszerű és az egységes pertársaság elhatárolása A perjogtudomány a pertársaság két formáját ismeri, az egységes pertársaságot [Pp. 51. a) pont 1. és 2. fordulat] és az egyszerű pertársaságot [Pp. 51. b) és c) pont]. Korábban ezek szinonimájaként használták a kényszerű és a célszerű pertársaság fogalmát is, utalva arra, hogy az előbbi az érvényesített jog természete folytán áll fenn, utóbbit a felperes pusztán praktikus szempontokat figyelembe vevő döntése létesíti 1. Egyes szerzők az egységes pertársaságnak csak a Pp. 51. -a a) pontjának 1. fordulata szerinti változatát tekintik kényszerű pertársaságnak, utalván arra, hogy a törvény szövege szerint ebben az esetben kötelező valamennyi anyagi jog érdekelt perben állása ( a per tárgya olyan közös jog, 1 Névai László Szilbereky Jenő: Polgári eljárásjog, Tankönyvkiadó, Budapest, 1968, 162 163.
KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE illetőleg olyan közös kötelezettség, amely csak egységesen dönthető el ) lásd pl.: közös tulajdon megszüntetése 2. Utóbbi kérdésnek annyi relevanciája van, hogy az idézett pont 1. fordulata szerinti esetben, ha az érdekelteket a felperes nem vonja perbe, a Pp. 130. -a (1) bekezdésének g) pontja szerinti elutasításnak van helye (feltéve, ha ezt a bíróság a rendelkezésre álló adatokból meg tudja állapítani), míg a 2. fordulat csak az ún. önálló beavatkozásra teremt alapot [Pp. 57. (1) bek. 2. mondat]. Megjegyzendő, hogy a Pp. 51. -a a) pontjának 1. fordulata szerinti pertársaság fizetési meghagyásos eljárásban alig fordulhat elő, mivel ezen esetkörbe jellemzően nem pénzkövetelések tartoznak. Fontos kiemelni, hogy a pertársaság jellegének meghatározása, az egységes és az egyszerű pertársaság eseteinek az elhatárolása mindig is nehéz kérdés volt, az egyes körülményeket esetről-esetre kellett és kell ma is mérlegelnie a bíróságnak, sőt, a kérdés eldöntése a perben gyakran csak bizonyítás felvételét követően lehetséges. A legtöbb értelmezési problémát az egyetemlegesség kérdése veti fel. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 337. -ának (1) és (2) bekezdése értelmében egyetemleges kötelezettség esetében minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik, de amennyiben bármelyikük teljesít, vagy a kötelezettséget beszámítással megszünteti, a jogosulttal szemben a többiek kötelezettsége is megszűnik. Az egyetemlegesen kötelezettek egymás szerződésszegéséért is felelnek. Az egyetemlegesség perjogi megítélése a XX. században soha nem volt egyértelmű 3. A gyakorlat ingadozása, az esetről-esetre történő megítélés már az első kódex, a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk (a továbbiakban Rpp.) 80. -a kapcsán is megmutatkozott 4. A Kúriának annyiban következetes volt a gyakorlata, hogy az alperesek között fennálló egyetemlegességet amíg a védekezést elő nem terjesztették egységes pertársaságnak tekintette 5. Azaz bár nem tartotta a Kúria kötelezőnek, hogy a felperes a nem kényszerű pertársaság esetkörébe tartozó ügyben az összes egyetemleges kötelezettet perbe vonja, ha viszont perbe vonta őket, az egyetemleges kötelezettek alkotta alperesi pertársaságot ellenkező adat felmerültéig egységesnek tekintette. Ennek alapvetően praktikus okai voltak: a régi Pp. is egyetemlegesen rendelte marasztalni perköltségben az egységes pertársakat, emellett nyilvánvalóan hatással van a pertársak közötti jogviszonyra is a per mikénti eldöntése stb. A pertársaság minősítésére egyetemlegesség esetén a védekezés bírt a legnagyobb hatással, azaz ha az egyik alperesi pertárs kizárólag olyan önálló kifogásokat terjeszt elő, mely a többi pertársra nem volt kihatással (a szerződést ő nem írta alá, a jogosult a követelését vele szemben elengedte), a pertársaságot egyszerű pertársaságnak minősítették, egyébként viszont a jogalap egységességéből szükségsze- 11 2 Kengyel Miklós: A felek és más perbeli személyek, In: A polgári perrendtartás magyarázata, szerk.: Németh János, 1. kötet, Complex, Budapest, 2010, 273. Lásd még: Kovács Marcel: A polgári perrendtartás magyarázata, Második füzet, Budapest, 1927 2, 300 301. szükségképpeni pertársaság. 3 Kovács Marcel: A polgári perrendtartás magyarázata, Második füzet, Budapest, 1927 2, 303. 4 Lásd erről: a Kúria II. 1.797/1919. és IV. 339/1914. VII. 2.037/1924. döntését 5 Lásd a Kúria II. 1.722., 3.841., 4.516., 8.276/1915. és VIII. 9.790/1915. sz. döntéseit.
2011. 5. SZÁM 12 rűen következett az elbírálás egységessége 6. Olyan álláspont is ismeretes volt azonban, mely szerint egyetemleges marasztalás esetén az egyik alperes fellebbezésének a hatálya minden további feltétel fennállása nélkül kiterjedt a többi alperesre is azaz az egyetemlegesség tartalmilag egységességet is jelentett 7. A Legfelsőbb Bíróság ehhez képest elzárkózik attól, hogy a felperes akaratából létrehozott, egyetemleges kötelezettek alkotta alperesi pertársaságot akár csak időlegesen, a védekezés függvényében mechanikusan egységes pertársaságnak tekintse; álláspontja szerint mindig az érvényesített jog természetét és az ügy összes körülményeit kell vizsgálni annak eldöntése végett, hogy a konkrét esetben egyszerű vagy egységes pertársaság áll-e fenn 8. Ami a fizetési meghagyásos eljárást illeti, a pertársaság minősítésekor az eljáró közjegyző (korábban bíróság) a peres eljáráshoz képest is rendkívül nehéz helyzetben van. Mint fentebb láttuk, az egységes és az egyszerű pertársaság elhatárolása a felek meghallgatása és bizonyítás lefolytatása nélkül szinte lehetetlen, fizetési meghagyásos eljárásban pedig mindkét eszköz alkalmazása kizárt. A közjegyző csak a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem formanyomtatványára, azaz a jogosult egyoldalú nyilatkozatára hagyatkozhat az esetek többségében, már pedig a jogosultnak érdeke fűződhet ahhoz, hogy az eljáró közjegyzőt a pertársaság minősége kérdésében megtévessze. 9 Mivel tehát a közjegyző eszköztelen a pertársaság minősítése során, és kizárólag a jogosult egyoldalú és érdekektől sem mentes állítására alapozhatja döntését, célszerű a minősítés felelősségi konzekvenciáit is áttekinteni. Egyszerű pertársként való minősítés esetén az ellent nem mondó kötelezett tekintetében részben jogerőre emelkedik a meghagyás, és vele szemben kielégítési végrehajtásnak lesz helye. A hibás minősítés okán indulhatott végrehajtással okozott kárért vélhetően a közjegyző fog felelni. Egységesként történő értékelés következtében a peres eljárás elhúzódása, valamint a felperes pervesztessége merülhet fel kárként, azonban utóbbi esetén a jogellenesség hiánya már eleve kizárja a károkozást, előbbiért pedig aligha tehető felelőssé egyedül a közjegyző. Igen tanulságos, hogy ezeket a problémákat az első kódex készítői ellentétben a Pp. kodifikátoraival felismerték. Az Rpp. több rendelkezése is egységes pertársként tekintett a fizetési meghagyásos eljárás kötelezetteire: Az Rpp. 599. -ának (3) bekezdése szerint több adóstárs közül az egyik adóstárs ellentmondása a többi adóstárs javára is szolgál ; ezzel összhangban az 596. -ának (2) bekezdése szerint több adóstárs ellen kibocsátott fizetési meghagyás alapján a végrehajtás csak akkor rendelhető el, ha a fizetési meghagyás valamennyi adós részére kézbesíttetett, és a tizenöt napi határidő alatt 6 Kovács Marcel: A polgári perrendtartás magyarázata, Második füzet, Budapest, 1927 2, 303. 7 Lásd a Budapesti Királyi Ítélőtábla 12.922/1890. sz. döntését. 8 Lásd pl. BH 2001.285. 9 Csak az egyik (nem minden) kötelezett részéről történő ellentmondás esetén nyilván az egyszerű pertársaság jelent előnyt a jogosultnak, hiszen az ellentmondást elmulasztó kötelezettel szemben a meghagyás ilyenkor jogerőre emelkedik [Pp. 53. (1) bek.]. Értelemszerűen anyagi jogi szempontból pedig a kötelezetti egyetemlegesség előnyös a jogosultnak [Ptk. 337. (1) bek.].
KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE egyik adós sem mondott ellent. Az Rpp. 591. -ának (3) bekezdése egészen odáig ment, hogy ha a kérelem visszautasításának (ma hivatalbóli elutasításának) az oka csak egyik adóstárssal vonatkozásában áll fenn, akkor is minden adóstárs tekintetében vissza kellett utasítani a kérelmet. Mindezekre tekintettel a korabeli jogirodalom a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem visszautasításának, valamint az ellentmondásnak az esetét minden egyéb feltétel nélkül egységes pertársaságnak tekintette 10. Kifejezett törvényi rendelkezés hiányában ugyan nem lehet kritika nélkül alkalmazni a közjegyzői eljárásban az Rpp. szabályait, azonban a korábbi szabályozás okául szolgáló körülmények azonossága, így különösen a megjelölt jogalap azonossága, valamint a kölcsönös meghallgatás és a bizonyítottság hiánya miatt célszerűnek tarjuk a világháború előtti gyakorlat követését. Azaz amennyiben a jogosult a kötelezetteket egyetemleges kötelezettként jelölte meg a kérelemben, a kötelezetti pertársaságot egységes pertársaságként célszerű értékelni, míg együttes kötelezettség esetén a kötelezettek értelemszerűen egyszerű pertársaknak minősülnek. Az egységesként történő minősítéstől akkor szükséges eltérni, ha a kötelezett(ek) védekezése ezt indokolttá teszi, azaz ha az ellentmondás tartalma alapján már egyértelműen megállapítható, hogy a kötelezettek a jogosult által állított egyetemlegesség ellenére egyszerű pertársak. 11 Egyébként pedig a perré alakulást követően a bíróság a fenti módszerrel történt minősítést megváltoztathatja, és a közjegyzői eljárásban egységesnek tekintett pertársaságról megállapíthatja például, hogy egyszerű, és levonhatja ennek konzekvenciáit (részben megszüntetheti a pert, vagy megállapíthatja, hogy az ellent nem mondó kötelezettel szemben nem alakult perré az eljárás, nem áll perben, és felhívhatja a közjegyzőt a fizetési meghagyás részjogerejének megállapítására). A per során ugyanis a bíróság már meghallgathatja a feleket, és bizonyítási eljárást is lefolytathat. A közjegyző ezen eszközök híján akkor jár el a leghelyesebben, ha a legkisebb károkozással járó megoldást, azaz a legkisebb rosszat választja, ez pedig egyetemleges kötelezettek esetén az egységes pertársaság. Egyetemleges kötelezettség esetén a pertársaság egyszerűnek minősítése ugyanis teljesen egyoldalúan a jogosultnak kedvez, míg a kötelezetteket kifejezetten hátrányos helyzetbe hozza (mindegyik kötelezett a teljes összeggel tartozik, és egyik sem hivatkozhat a másik ellentmondására). 13 10 Kovács Marcel: A polgári perrendtartás magyarázata, Második füzet, Budapest, 1927 2, 302. 11 Konkrét esetben a kérelemből név alapján megállapíthatóan férj és feleség volt a kötelezett, az ügy tárgya pedig a jogosult pénzintézettől 2007-ben felvett kölcsönösszeg volt. A házassági vagyonközösséget érintő ügyekben a bírói gyakorlat a házasfeleket egyébként töretlenül egységes pertársaknak tekinti. A meghagyással szemben csak a feleség terjesztett elő ellentmondást, melyben előadta, hogy egyrészt nem áll jogviszonyban a jogosulttal, a kölcsönszerződést kizárólag a férje kötötte, másrészt jogerős bírósági ítélettel megállapítottan a vagyonközösség a férjével 2004-ben megszűnt, házasságukat a bíróság 2008-ban felbontotta. A kötelezett csatolta az ítélet másolatát is. Mivel ebben az esetben teljesen egyértelmű volt, hogy az egységes pertársaság esete nem áll fenn, ti. a házassági vagyonközösség már az ügy alapját képező jogviszony létrejötte előtt megszűnt, a kötelezetti pertársaságot a kérelemben megjelölt egyetemlegesség ellenére egyszerű pertársaságnak lehetett minősíteni, így az ellentmondó kötelezettel szemben perré alakult a nemperes eljárás, míg az ellent nem mondó kötelezett (a tényleges adós férj) tekintetében meg lehetett állapítani a jogerőt.
2011. 5. SZÁM 14 A fizetési meghagyás kézbesítésének és az ellentmondás értékelésének egyes kérdései kötelezetti pertársaság esetén Már fentebb is utaltunk rá, hogy a pertársaság minősítése nem pusztán elméleti kérdés, hanem nagyon is gyakorlati problémákat vet fel. Az alábbiakban ezek közül a legfontosabbakat tekintjük át. Egységes pertársaság kötelezetti oldalon Talán a legegyszerűbb kérdés, hogy mi történik, ha minden egységes pertárs kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kézbesítették a fizetési meghagyást, és egyik kötelezett sem mond ellent? Ebben az esetben a fizetési meghagyás minden kötelezettel szemben jogerőre emelkedik a legkésőbb történt kézbesítést követő 16. napon. A fizetési meghagyás jogerőre emelkedésének napja az ellentmondási határidő (kézbesítést követő 15. nap) lejártát követő nap [Pp. 228. (3) bek.]. Mivel a pertársaság egységes, a jogerő is egységesen áll be mindegyik kötelezettel szemben, akkor, amikor mindnyájuk tekintetében megvalósulnak az ehhez szükséges feltételek. Értelemszerűen az ellentmondás benyújtásának határidejét már kötelezettenként külön-külön kell vizsgálni. Következő lépésben vizsgálandó, hogy a mindegyik kötelezett részére történő sikeres kézbesítést követően miként esik latba, ha nem az összes kötelezett mond ellent? A Pp. 52. -ának (1) bekezdése szerint az egységes pertársaság esetében bármelyik pertárs perbeli cselekményei az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve arra a pertársra is kihatnak, aki valamely határidőt, határnapot vagy cselekményt elmulasztott, feltéve, hogy mulasztását utóbb nem pótolta. Ebből következik, hogy az ellentmondást elő nem terjesztő kötelezettekre kihat az ellentmondás, és ezért minden kötelezettel szemben perré alakul az eljárás. Természetesen az ellentmondási határidő leteltét minden kötelezettel szemben ki kell várni, mivel egyrészt az ellentmondások eltérhetnek egymástól 12, vagy akár a másik kötelezett el is ismerheti a követelést. Ha az egységes pertársak közül az egyik kötelezett ellentmond, a másik azonban elismeri a követelést, a Pp. 52. -ának (1) bekezdésében található kivételszabály miatt az ellentmondás nem hat ki az elismerő kötelezettre. Ennélfogva az ellentmondást előterjesztő kötelezettel szemben perré alakul az eljárás, míg az elismerő kötelezettel szemben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik annak az ő részére történt kézbesítését követő 12 Pp. 52. (2) bek.: Ha az 51. a) pontja alá eső pertársak cselekményei vagy előadásai egymástól eltérnek, a bíróság azokat a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el.
KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE 16. napon. Az elismerés, mint rendelkező nyilatkozat kivétel az egységes pertársakra érvényes függőségi elv szabálya alól. Így ha az egyik kötelezett elismeri a követelést, a pertársaságra tekintet nélkül vele szemben az elismerés erejéig jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás. A jogerőre emelkedés napja nem az elismerő nyilatkozat beérkezését követő nap (az elismerés nem jelenti az ellentmondás jogáról való lemondást), hanem a jogerőre emelkedés általános időpontja, az ellentmondási határidő lejártát követő nap [Fmhtv. 27. (1) bek. h) pont, Pp. 228. (3) bek.]. Amennyiben kettőnél több kötelezett alkot egységes pertársaságot, és van olyan, aki nem tesz nyilatkozatot, rá értelemszerűen kihat az ellentmondás. Mivel az elismerő nyilatkozat visszavonható az ellentmondási határidő lejártáig, és ezzel egyidejűleg a korábban elismerést bejelentő kötelezett is ellentmondással élhet, és így sőt, pusztán ellentmondása elmulasztásával is perré alakul vele szemben is az eljárás, ezért ebben az esetben is meg kell várni, hogy az ellentmondási határidő minden kötelezettel szemben leteljen. Külön kell foglalkozni azzal az esettel, amikor csak az egyik (I. r.) kötelezettnek kézbesítik sikeresen a fizetési meghagyást, a másik (II. r.) kötelezett részére a kézbesítés sikertelen. Az Rpp. 596. -ának (2) bekezdése erre tekintettel kizárta a meghagyás végrehajtását, azonban a rendelkezés sem a Pp.-be, sem az Fmhtv.-be nem került át. Sikertelen kézbesítés esetén az Fmhtv. 24. -ának (2) bekezdése szerint fel kell hívni a jogosultat, hogy jelentse be jelen esetben a II. r. kötelezett új idézési címét. Ezzel a felhívással egyidejűleg mindenképpen célszerű arról is nyilatkoztatni, kívánja-e, hogy a II. r. kötelezettel szemben is továbbfolyjon az eljárás. A jogosult válaszának (válasza hiányának) függvényében az alábbi megoldási lehetőségek adódnak: a) Ha a jogosult akként nyilatkozik, hogy nem kívánja az eljárás II. r. kötelezettel szemben történő továbbfolytatását, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani. Az elutasítás jogcíme jobb híján Fmhtv. 24. -a (1) bekezdésének l) pontja lehet, azaz hogy a jogosult hiánypótlási kötelezettségének (amely a II. r. kötelezett új címének a bejelentése lett volna) nem tett eleget. E végzés jogerőre emelkedését követően az I. r. kötelezettel szemben megállapítható a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, ha pedig az I. r. kötelezett ellentmondott, vele és csak vele szemben perré alakul az eljárás. b) Ha a jogosult az eljárás II. r. kötelezettel szemben történő továbbfolytatása tárgyában nem nyilatkozik, de a kötelezett új címét sem jelenti be, vagy a régi címet jelenti be újból 13, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani. Ebben az esetben is az Fmhtv. 24. -a (1) bekezdésének l) pontja lesz az elutasítás jogcíme. E végzés jogerőre emelkedését követően is megállapítható az 15 13 A régi cím ismételt bejelentése azért nem fogadható el hiánypótlásként, mert a kérelem hiánya éppen az volt, hogy a II. r. kötelezett címe helytelenül lett megjelölve a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemben. Irreleváns ebből a szempontból, hogy a jogosult hivatkozik-e a lakcímnyilvántartás adataira, a kötelezettnek ugyanis nem pusztán a nyilvántartás szerint kell ott laknia, hanem a postai kézbesítés sikeréhez a tényleges ott lakása is szükséges.
2011. 5. SZÁM 16 I. r. kötelezettel szemben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, illetve ellentmondás esetén a perré alakulás. c) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és a kézbesítés erre az új címre is sikertelen, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében az Fmhtv. 24. -a (1) bekezdésének g) pontja szerint kell elutasítani. E végzés jogerőre emelkedését követően is megállapítható az I. r. kötelezettel szemben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, illetve az I. r. kötelezett ellentmondása esetén a perré alakulás. d) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és erre a címre a kézbesítés ideértve a kézbesítési vélelmet is sikeres, a II. r. kötelezet ellentmondási határidejének lejárta után az I. r. és a II. r. kötelezett cselekményétől vagy mulasztásától függően a fentebb írottak szerint kell intézkedni a fizetési meghagyás részleges vagy teljes jogerejének, illetőleg az eljárás perré alakulásának a megállapításáról. Az a) c) pontokban leírt megoldások közös eleme, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet annak a kötelezettnek a vonatkozásában, akinek a részére a meghagyást nem lehetett kézbesíteni, a közjegyző elutasítja (részleges elutasítás). Emellett a megoldás mellett alapvetően praktikus érvek szólnak: ne fossza meg a közjegyző pusztán kézbesítési sikertelenség miatt a res iudicatától a jogosultat, ha az legalább az egyik kötelezettel szemben megállapítható. A döntés élét tompítja, ha a jogosult maga nyilatkozik arról, hogy a II. r. kötelezettel szemben nem kéri az eljárás további folytatását, ugyanakkor e nyilatkozat hiánya, elmulasztása sem befolyásolja érdemben az ügy kimenetelét. Kérdésként merül fel, hogy mi történhet egyetemleges kötelezettség a felek viszonyában esetén az a) c) pontban írottak alkalmazása után? Hogyan hárítható el a kétszeres teljesítés veszélye? Az a) c) pontban foglaltak szerint az I. r. kötelezettel szemben hallgatása esetén jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás, és annak az Fmhtv. 36. -ának (1) bekezdése értelmében ugyanolyan hatálya van, mint a jogerős ítéletnek: res iudicatát képez, az ügy többé a perújítás kivételével nem peresíthető, és megindulhat a végrehajtási eljárás (végrehajtási jogcím keletkezett). A II. r. kötelezett vonatkozásában viszont az Fmhtv. 25. -ának (4) bekezdése alapján pert lehet indítani (melyben a jogosultnak kérnie kell ügygondnok kirendelését és a hirdetményi kézbesítést). E per szintén többféle módon végződhet, így elképzelhető, hogy az alperessé vált II. r. kötelezettet a bíróság elmarasztalja, és jogerős ítélet formájában ugyanannak a kötelezettségnek a tárgyában, csak eltérő alperes vonatkozásában szintén ítélt dolog és végrehajtási jogcím keletkezik, melynek következtében ismét végrehajtási lap kiállítását kérheti a jogosult (felperes), csak most a bíróságtól. Mit tud tenni az alperes (II. r. kötelezett), hogy a kétszeres teljesítés veszélyét elhárítsa? Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás sikertelen volt, a kérdés nem releváns, hiszen a követelés függetlenül attól, hogy két végrehajtandó okirat alapján áll fenn nem szűnt meg, így az alperes (II. r. kötelezett) vonatkozásában a teljes követelésre végrehajtásnak van helye a jogerős ítélet alapján.
KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás még az alperes (II. r. kötelezett) ellen folyó per jogerős befejezése előtt sikerre vezetett, és erről az alperes még a per folyamán tudomást szerzett, a perben a követelés megszűnésére hivatkozhat, és a keresetet a bíróságnak ítélettel el kell utasítania. Az anyagi jog alapján fennálló egyetemlegességet önmagában ugyanis nem érinti, hogy nem áll perben a másik egyetemleges kötelezett; az ügy tárgya az egyetemleges kötelezettség, ami a peren kívül is meg tud szűnni. Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás még az alperes (II. r. kötelezett) ellen folyó per jogerős befejezése előtt sikerre vezetett, de erről az alperes csak az ítélet jogerőre emelkedését követően szerzett tudomást, a jogerős ítélettel szemben a Pp. 260. -a (1) bekezdésének a) pontja alapján perújításnak van helye. A másik egyetemleges kötelezett teljesítése ugyanis olyan a per befejezése előtt már bekövetkezett új tény, amit a bíróság az alperes önhibáján kívül álló okból még nem bírált el, de amely az alperesre nézve kedvezőbb határozatot eredményezett volna. A perújítási eljárásban a bíróságnak ítélettel hatályon kívül kell helyeznie a korábbi ítéletet, és el kell utasítania a perújított felperes keresetét. Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás csak az alperes (II. r. kötelezett) ellen folyó per jogerős befejezése után vezetett sikerre, és a felperes (jogosult) az alperes ellen végrehajtási eljárást indít, az alperes adós végrehajtás megszüntetése (részteljesítés esetén korlátozása) iránti pert indíthat a végrehajtást kérő felperes ellen. Az egyetemlegesség kérdése és a másik egyetemleges kötelezett teljesítésének kihatása az adósra a végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránti perben érdemben elbírálható. Természetesen utalni kell arra is, hogy az egyetemleges kötelezettek közötti elszámolási vita esetén a Ptk. 338. -a alapján külön fizetési meghagyásnak, illetőleg külön pernek lehet helye. Végezetül ki kell emelni, hogy amennyiben a jogosult a kötelezetteket a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmében kifejezetten akként jelölte meg 14, hogy az egyik kötelezett után a másik kötelezett mögöttesen felel a követelésért (mert például a két kötelezett a betéti társaság és annak beltagja), a fenti a) c) pontokban leírt megoldást nem lehet alkalmazni, ha az elsődlegesen felelős kötelezettnek történő kézbesítés volt sikertelen. Ebben az esetben az Fmhtv. 24. -a (1) bekezdésének l), illetőleg g) pontja alapján a teljes kérelmet mindkét kötelezett vonatkozásában el kell utasítani. Ha azonban csak a mögöttesen felelős kötelezett részére volt sikertelen a kézbesítés, a fent kifejtett valamennyi megoldás alkalmazható. Mögöttes felelősség esetén ugyanis az elsődlegesen felelős kötelezett perben állása per definitionem szükségszerű, míg a mögöttesen felelős kötelezett ellen nem szükséges eljárást indítani. 17 14 Ezt a tényt az űrlap megjegyzés rovatában tudja jelenleg feltüntetni a jogosult. Az elektronikus űrlap kitöltéséi logikájából és a 22/2010. (V. 7.) IRM rendelet 1. mellékletének hiányosságaiból adódóan a mögöttesen felelős kötelezettet is egyetemleges kötelezettként kell feltüntetni a kérelmen.
2011. 5. SZÁM 18 Ugyanígy nincs helye a kérelem részleges elutasításának ténylegesen kényszerű pertársaság esetén [Pp. 51. a) pont 1. fordulat]. Ebben az esetben ugyanis valamennyi kötelezettnek perben kell állnia. Ha valamelyik kötelezettel részére a meghagyás nem volt kézbesíthető, az egész kérelmet el kell utasítani, és a jogosult csak perben tudja érvényesíteni az igényét. Egyszerű pertársaság kötelezetti oldalon Az alábbiakban az egységes pertársaság tekintetében már górcső alá vett eseteket tekintjük át arra figyelemmel, milyen eredményekre vezetnek akkor, ha a kötelezetti pertársaság egyszerű. Elsőként az vizsgáljuk, mi történik akkor, ha mindkét kötelezettnek sikeresen ideértve a kézbesítési vélelmet is kézbesítették a fizetési meghagyást, és egyik kötelezett sem mond ellent. Ebben az esetben hasonlóan az egységes pertársasághoz a fizetési meghagyás mindkét kötelezettel szemben jogerőre emelkedik, azonban külön-külön időpontban: az érintett kötelezettnek történő kézbesítést követő 16. napon. Mivel az egyszerű pertársaság még akkor is, ha a követelések azonos jogviszonyból származnak [Pp. 51. b) pont] tisztán pergazdaságossági okokból jön létre, valójában egy beadványban érvényesített több igényről, egy beadványba foglalt több kérelemről van szó. Ebből következően a jogerőre emelkedés időpontja sem egységes. A jogerő megállapításával itt is célszerű bevárni mindkét fél ellentmondási határidejének lejártát, ugyanis előfordulhat, hogy épp az ellentmondásból derül fény arra, hogy mégis egységes pertársasággal áll szemben a közjegyző. Következő lépésben itt vizsgálandó, hogy a mindegyik kötelezett részére történő sikeres kézbesítést követően miként esik latba, ha nem az összes kötelezett mond ellent. A Pp. 53. -ának (1) bekezdése értelmében az egyszerű pertársaságnál a függetlenség elve érvényesül, azaz egyik pertárs cselekménye vagy mulasztása sem szolgálhat a többi pertárs előnyére vagy hátrányára. Ennek következtében az egyik kötelezett ellentmondása nem hat ki a másik ellentmondást elmulasztó kötelezettre. Az ellentmondó kötelezettel szemben tehát perré alakul az eljárás, az ellentmondást elő nem terjesztő kötelezett tekintetében az ő részére történt kézbesítést követő 16. napon jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás (részjogerő). Ha az egyszerű pertársak közül az egyik kötelezett ellentmond, a másik kötelezett pedig elismeri a követelést, hasonlóan az egységes kötelezetti pertársasághoz, az ellentmondást előterjesztő kötelezettel szemben perré alakul az eljárás, míg a követelést elismerő kötelezettel szemben a fizetési meghagyás részben jogerőre emelkedik annak az ő részére történt kézbesítését követő 16. napon. A függetlenség elvéből következően ugyanis sem az ellentmondás, sem az elismerés nem hat ki a másik pertársra
KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE [Pp. 53. (1) bek.] 15. Így ha az egyik kötelezett elismeri a követelést, vele szemben jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás. A jogerőre emelkedés napja nem az elismerő nyilatkozat beérkezését követő nap (az elismerés nem jelenti az ellentmondás jogáról való lemondást), hanem a jogerőre emelkedés általános időpontja, az ellentmondási határidő lejártát követő nap [Fmhtv. 27. (1) bek. h) pont, Pp. 228. (3) bek.]. Praktikus okokból azonban itt is célszerű várni mind a perré alakulás, mind a jogerő megállapításával, mivel az elismerő nyilatkozat visszavonható az ellentmondási határidő lejártáig, és ezzel egyidejűleg a korábban elismerést bejelentő kötelezett is ellentmondással élhet, és így perré alakul vele szemben is az eljárás. Végezetül az egyszerű pertársaság körében is tárgyalandó az a szituáció, melyben csak az egyik (I. r.) kötelezettnek kézbesítik sikeresen a fizetési meghagyást (sikeres kézbesítés alatt értve a kézbesítési vélelmet is), míg a másik (II. r.) kötelezett részére a kézbesítés sikertelen. Mivel egyszerű pertársaság esetén egy beadványba foglalt több kérelemről beszélünk, azaz az igények minden további nélkül külön-külön is érvényesíthetőek, a jogosultat csak a II. r. kötelezett új címének a bejelentésére kell felhívni [Fmhtv. 24. (2) bek.], az eljárás II. r. kötelezettel szembeni továbbfolytatása tárgyában szükségtelen a jogosultat nyilatkoztatni. Ha a jogosult a kötelezett új címét nem jelenti be, vagy a régi címet jelenti be újból, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani [Fmhtv. 24. (1) bek. l) pont]. E végzés jogerőre emelkedésétől függetlenül az I. r. kötelezettel szemben megállapítható a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, illetőleg ellentmondása esetén az eljárás perré alakulása. Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és a kézbesítés erre az új címre is sikertelen, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani [Fmhtv. 24. (1) bek. g) pont]. E végzés jogerőre emelkedésétől függetlenül az I. r. kötelezettel szemben megállapítható a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, illetve az eljárás perré alakulása. Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és oda a kézbesítés ideértve a kézbesítési vélelmet is sikeres, a II. r. kötelezet ellentmondási határidejének lejárta után az I. r. és a II. r. kötelezett cselekményétől vagy mulasztásától függően és a függetlenségi elv szem előtt tartásával kell dönteni a jogerő (részjogerő), illetve a perré alakulás megállapítása felől. Jól látható tehát, hogy az egyszerű pertársaság körében felmerülő esetek nem vetnek fel olyan elvi kérdéseket, mint az egységes pertársaság tekintetében, mivel önálló igényekről van szó, és pusztán az érvényesítés együttes volta miatt beszélünk egy ügyről. 19 15 Az egységes pertársaságnál a függőségi elv alóli kivetél folytán jutunk arra az eredményre, mint az egyszerű pertársaság esetén a függetlenségi elv alapján.