Budapest Föváros Közgyűlése II~IIIIIMII~IIIIIWIIII~I~III *1000054757289* Városfejlesztési, Köztekedési és Környezetvédelmi Bizottsága ikt. szam: FPH 123/ 5-4 l 2015 JEGYZŐKÖNYV Nyílt ülés Készült a Fővárosi Közgyűlés Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottsága 2015. április 9-i rendkívüli ülésén, a Főpolgármesteri Hivatal II. emelet 277. számú tárgyalójában. Jelen vannak: Riz Levente elnök Horváth Csaba Ughy Attila Gilyén Ince Tálos Lőrinc Szabó László a bizottság tagjai. Élő Norbert Meghívottak: a jelenléti ív szerint. Az ülést vezető elnök: Riz Levente Az ülés kezdésének időpontj a: l O óra 15 perc. Riz Levente Bizottsági elnök, a továbbiakban ELNÖK: Köszönti a megjelenteket a Bizottság ülésén. A bizottság 7 fővel határozatképes. 1 l 10
O. napirendi pont Napirendi vita Elnök Üdvözlöm a megjelenteket Köszönöm, hogy a rendkívüli ülésre ilyen rövid időn belül időt tudtak szakítani. Köszöntöm az új bizottsági tagot, Tálos Lőrincet, aki Rákosi Juditot váltotta fel az LMP delegáltjaként. A napirend kapcsán a Főpolgármesteri Hivatal számára szerelném jelezni, hogy a Városépítési Főosztály 2015. március 12-én kettő, március 17-én egy olyan anyagot kapott, melyben a V árosfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság jogszabályban meghatározott határidőben köteles döntéshozatalra. Ezt követően nem tájékoztatták a Bizottságo!, csak április 3- án, Nagypénteken, a munkaidő lejártát követően kapott felkérést a Főpolgármester-helyettestől rendkívüli ülés összehívására. Nem helyes, hogy ennyi idő telik el a kérelem beérkezésétől a bizottsági titkárság értesítéséig, mert így méltatlanul rövid idő áll rendelkezésünkre az ülés megszervezésére. Mivel a határozatképességhez nem volt elegendő tag a kitűzött napra, ezért a hivatalos meghívó kiküldéseután kellett egy új, korábbi időpontot elrendelni az ülés megtartásához, annak érdekében, hogy a Bizottság határozatképes legyen. Ezen a gyakorlaton mindenképpen változtatui kell, az ilyen esetekben előzetesen tájékoztatni szükséges a Bizottság titkárságát. V an-e a napirenddel kapcsolatban bárkinek hozzászólása észrevéte le? Ha nincsen, akkor kérdezem ki az, aki támogatja és elfogadja a napirendi javaslatot? Köszönöm szépen. 6 igen A szavazásra feltett döntési javaslat pontos tartalma: A Városfejlesztési Közlekedési és Kömyezetvédelmi Bizottság 2015. április 9-i rendkívüli ülésének napirendjét az alábbiakban állapíua meg: O Napirendi vita l Javaslat a Budapest XVIII. kerület, Alacskai út- Szántás utca- Kerékvágás utca- Boronás utca által határolt terület KSZT módosításának előzetes véleményezésére Előteljesztő: dr. Szeneczey Balázs Előkészítő: Városépítési Főosztály 2 Javaslat a Budapest XX. kerület Pesterzsébet Kerületi Építési Szabályzata készítésének előzetes véleményezésére Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs Előkészítő: Városépítési Főosztály 3 Javaslat a Budakeszi Város településrendezési eszközeinek felülvizsgálata előzetes véleményezésére Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs Előkészítő: Városépítési Főosztály 4 Javaslat a Városfejlesztési, Közlekedési és Kömyezetvédelmi Bizottság kis-é1tékű eszközbeszerzéseinek elfogadására Előterjesztő: Riz Levente Előkészítő: V árasfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság 5 Egyéb. 2/10
65/2015.(04.09.) V ÁROSFEJLESZTÉSI, KÖZLEKEVÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATA A Városfejlesztési Köztekedési és Környezetvédelmi Bizottság 20!5. április 9-i rendkívüli ülésének napirendjét az alábbiakban állapítja meg: O Napirendi vita l Javaslat a Budapest XVIII. kerület, Alacskai út - Szántás utca - Kerékvágás utca - Boronás utca által határolt terület KSZT módosításának előzetes véleményezésére Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs Előkészítő: Városépítési Főosztály 2 Javaslat a Budapest XX. kerület Pesterzsébet Kerületi Építési Szabályzata készítésének előzetes véleményezésére Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs Előkészítő: Városépítési Főosztály 3 Javaslat a Budakeszi Város településrendezési eszközeinek felülvizsgálata előzetes véleményezésére Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs Előkészítő: Városépítési Főosztály 4 Javaslat a V árosfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság kis-értékü eszközbeszerzéseinek elfogadására Előterjesztő: Riz Levente Előkészítő: V árasfejlesztési Közlekedési és Kömyezetvédelmi Bizottság 5 Egyéb. Szavazás: 6 igen, O nem, O tartózkodás Felelős: Riz Levente Határidő: azonnal Határozathozatal módja: egyszerü többségü szavazás 1. napirendi pont Javaslat a Budapest XVIII. kerület, Alacskai út - Szántás utca - Kerékvágás utca - Boronás utca által határolt terület KSZT módosításának előzetes véleményezésére Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városépítési Főosztály Elnök Az első napirendi pontunk a XVIII. kerület, Alacskai út - Szántás utca - Kerékvágás utca - Boronás utca által határolt terület KSZT módosításának előzetes véleményezése. Keskenyebbre szeretnék venni az út szabályozási szélességét, hogy a lakófnnkciót megfelelően ki tudják használni ezen a területen. Kérdezem a Bizottságot, van-e esetleg bárkinek kérdése? Horvát Csaba Ezzel a szabályozási módosítással sérül-e a távlati koncepcióban szereplő 30 m-es útpálya keresztmetszetnek az elvi lehetősége? Mert ebben az esetben nem 3/10
tudnám támogatui ezt az előterjesztést. Jó le1111e, ha most távlatosan tudnánk egy p1c1t gondolkodni, és hogy ha erre a keresztmetszetre szükség van? Már pedig van, akkor ez garantált ebben a szabályozási módosításban? Elnök Nem minden esetben van szükség a szabályozási szélesség igénybevételére. Sem rövid, sem közép sem hosszú távon. A Fővárosi Településszerkezeli eszközök elég nagy lehetőséget és helyet adnak. Melyeknek a kihasználtsága soha nem fog megtörté1111i, egyúttal értékes területeket vont el esetleges későbbi fejlesztésektől Pongrácz Katalin Itt a kerületi KSZT módosítás során pontosan azt tartalmazza a Főváros álláspontja, hogy igazolnia kell a KSZT módosításnak szakmai szem pontból, hogy mi az a keresztmetszeti méret, ami hosszú távon is elegendő és biztosítja a forgalom elvezetését. Ez az egyik. A másik, hogy e1111ek a kerületi kérésnek a szellemiségéhez a BKK nyilatkozata rendelkezésére áll. Tehát a BKK a távlatos közúthálózat tekintetében sokkal mélyebb és átfogóbb ismeretekkel rendelkezik, mint maga a Főpolgármesteri Hivatal Városrendezési osztálya. Tehát, úgy gondoljuk, hogy a KSZT módosítás kapcsán ez a kérdés tisztázócini fog, és maga a KSZT a véleményezési szakaszban még egyszer megérkezik majd a Fő városi Önkormányzathoz. Lehetősége lesz a Fővárosnak arra, hogy véleményezze, amit kidolgoztak a tervezők, azt elfogadja vagy sem. Horváth Csaba Egyetértek. Két fenekünek olvastam én is az előterjesztésben, tehát, hogy nem végleges eredményt láttam. Pongrácz Katalin Így van, itt még nincs végeredmény. Elnök Köszönöm szépen a választ. Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban még bárkinek hozzászólása észrevétele? Ha nincsen, akkor kérdezem ki az, aki támogatja és elfogadja az előterjesztést? Köszönöm szépen. 6 igen A szavazásra feltett döntési javaslat pontos tmtalma: A V árosfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy: A Budapest XVIII. kerület, Alacskai út (gyáli Határ út) - Szántás utca- Kerékvágás utca- Boronás utca által határolt terület KSZT módosítása véleményezési eljárásának- a településfejlesztési koncepcíóról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (továbbiakban Korm. rendelet) 37. szerinti - előzetes tájékoztatási szakaszában a következő előzetes tájékoztatást adja: - A tervezés során a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzatról szóló 47/1998. (X.l5.) Főv. Kgy. rendelet (BVKSZ) és a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. l 5.) Főv. Kgy. rendelet (FSZKT) előírásait be kell tartani. Az Alacskai útnak a hatályos KSZTben tervezett szabályozását csökkenteni lehet olyan módon, hogy a KSZT módosítás során igazolni kell a szükséges útkeresztmetszet valós helyigényét 4/10
66/2015.(04.09.) V ÁROSFEJLESZTÉSI, KÖZLEKEDÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG HAT ÁRO ZAT A A Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy: A Budapest XVIII. kerület, Alacskai út (gyáli Határ út) - Szántás utca- Kerékvágás utca - Boronás utca által határolt terület KSZT módosítása véleményezési eljárásának - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XL 8.) Korm. rendelet (továbbiakban Korm. rendelet) 37. szerinti - előzetes tájékoztatási szakaszában a következő előzetes tájékoztatást adja: - A tervezés során a Budapesti V árasrendezési és Építési Keretszabályzatról szóló 47/1998. (X.15.) Főv. Kgy. rendelet (BVKSZ) és a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X.15.) Főv. Kgy. rendelet (FSZKT) előírásait be kell tartani. Az Alacskai útnak a hatályos KSZT-ben tervezett szabályozását csökkenteni lehet olyan módon, hogy a KSZT módosítás során igazolni kell a szükséges útkeresztmetszet valós helyigényét Szavazás: 6 igen, O nem, O tartózkodás Felelős: Riz Levente Határidő: folyamatos Határozathozatal módja: egyszerű többségű szavazás 2. napirendi pont Javaslat a Budapest XX. kerület Pesterzsébet Kerületi Építési Szabályzata készítésének előzetes véleményezésére Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városépítési Főosztály Elnök A második napirendi pontunk a Budapest XX. kerület Pesterzsébet Kerületi Építési Szabályzata készítésének előzetes véleményezésére. A XX. kerület Pesterzsébet í~ KVSZ-t új ITS-t és új városfejlesztési koncepció! készít. Ezekkel kapcsolatban megkereste a Fővárost. A Főváros definiálja azt, hogy milyen elvárásai vam1ak a kerület felé. Van-e ezzel kapcsolatban bárkinek hozzászólása észrevétele 7 Ha nincsen, akkor kérdezem ki az, aki támogatja és elfogadja az előterjesztést? Köszönöm szépen. 6 igen A szavazásra feltett döntési javaslat pontos tartalma: A Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy a Budapest XX. kerület Pesterzsébet új Ke1ületi Építési Szabályzatának elkészítésével kapcsolatban a következő előzetes tájékoztatást adja: 5/10
A tervezés során az 50/2015. (!.28.) Föv. Kgy. határozattal elfogadott Budapest Főváros településszerkezeti terv, valamint az 5/2015. (II.\ 6.) Föv. Kgy. rendelettel jóváhagyott Budapest Főváros rendezési szabályzat előírásait be kell tartani. A terv készítése során figyelembe kell venni a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.) Korm. rendelet alapján készült 1211/2007. (VI. 28.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott Budapest és vonzáskörzete stratégiai zajtérkép számításon alapuló zajterhelésre vonatkozó értékeit. Zajkonfliktus által érintett területeken, lakossági érintettséget növelő lakóterület fejlesztést, valamint zajterhelés szempon1jából védendő terület, illetve épület (pl. oktatási intézmény, egészségügyi intézmény, stb.) létesítése nem támogatható. Tervezéskor figyelembe kell venni a kömyezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. tv. 6. (!) a) pon1ját, amely kimondja, hogy a kömyezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy az a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő. Az 54/2012. (!.25.) Főv. Kgy. határozattal jóváhagyott Budapest Főváros Környezeti Programja 201!-2016 céljait szűkséges érvényesíteni. 67/2015.(04.09.) V ÁROSFEJLESZTÉSI, KÖZLEKEDÉ SI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG HAT ÁRO ZAT A A V árosfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy a Budapest XX. kerület Pesterzsébet új Kerületi Építési Szabályzatának elkészítésével kapcsolatban a következő előzetes tájékoztatást adja: A tervezés során az 50/2015. (1.28.) Föv. Kgy. határozattal elfogadott Budapest Főváros településszerkezeti terv, valamint az 5/2015. (II.\6.) Főv. Kgy. rendelettel jóváhagyott Budapest Főváros rendezési szabályzat előírásait be kell tartani. A terv készítése során figyelembe kell venni a kömyezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.) Konn. rendelet alapján készült 121112007. (VI. 28.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott Budapest és vonzáskörzete stratégiai zajtérkép számításon alapuló zajterhelésre vonatkozó éttékeit. Zajkonfliktus által érintett területeken, lakossági érintettséget növelő lakóterület fejlesztést, valamint zajterhelés szempontjából védendő terület, illetve épület (pl. oktatási intézmény, egészségügyi intézmény, stb.) létesítése nem támogatható. Tervezéskor figyelembe kell venni a környezet védelmének általános szabályairól szóló!995. évi LIII. tv. 6. (l) a) pontját, amely kimondja, hogy a környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy az a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő. Az 54/2012. (1.25.) Föv. Kgy. határozattal jóváhagyott Budapest Főváros Környezeti Programja 2011-2016 céljait szülcséges érvényesíteni. Szavazás: 6 igen, O nem, O tartózkodás Felelős: Riz Levente Határidő: folyamatos Határozathozatal módja: egyszerű többségű szavazás 3. napirendi pont 6 l 10
Javaslat a Budakeszi Város településrendezési eszközeinek felülvizsgálata előzetes véleményezésére Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városépítési Főosztály Elnök: Következő napirendi pontunk Budakeszi Város kezdeményezése alapján került előterjesztésre. Budakeszi is a ciklus elején új!ts-t készít és új városfejlesztési koncepciót. Megkereste Budapestet jogszabály szerint. Furcsa helyzetben van a bizottság, mert a törvényben meghatározott véleményezési határidő, a 21 nap letelt. Ezzel együtt van módtmk és lehetőségünk enől beszélni, még ha időn túl is. V an-e ezzel kapcsolatban bárkinek hozzászólása észrevétele? Pongrácz Katalin Tisztelt elnök úr, Tisztelt Bizottság! Engedjék meg, hogy a személyes tapasztalataimról is beszámoljak ennek a felvezetésnek a kapcsán. Ugyanis való igaz, hogy a 21 napos jogszabályi határidő letelt és majd ette visszacsatolnék, de az a tapasztalatunk, hogy az Önkormányzatok általában, amikor ilyen nagy horderejű és átfogó tervet készítenek, vagy módosításokba bonyolódnak, akkor mindig rátartással számolnak, és megvárják azoknak az önkormányzatoknak és azoknak a szervezeteknek az előzetes állásfoglalását véleményét, akik az Ö szempontjukból is fontos partnerek illetve szervezeti kapcsolatban vannak vele. Én azt gondolom, hogy Budakeszi is meg fogja várni, ezt a jogszabály szerint valóban határidőn kívül érkező Fővárosi állásfoglalást. Ami szempontunkból pedig azért fontos, hogy így határidő után is menjen ki a Főváros álláspontja, mert ha nem reagálunk ebben az előzetes tájékoztatási szakaszban, akkor elveszítjük a jogunkat ana, hogy a tervezési szakaszban véleményt mondhassunk, azaz láthassuk egyáltalán, hogy mit akar tervezni az a település, aki az előzetes véleményt kéri. Engedjék meg, hogy reagáljak még a határidő problémákra. A kerületi illetve települési polgármesterektől érkező kérelmek, nem a szakmai főosztályhoz érkeznek, hanem különböző önkormányzati tisztségviselőkhöz. A hivatali eljárási rend, a szignálási rend az iktatási rend sajnos mind-mind időigényes. Ezeket a terveket nem kizárólag a városrendezési osztály nézi meg, hanem müködik egy úgy nevezett szakmai munkacsoport, ahol a Hivatal valametmyi ágazati főosztálya képviselteti magát. Illetve a BKK Zrt., valamint a V árasüzemeltetési Igazgatóság is. Pontosan azért, hogy komplex álláspontot tudjon kialakítani az előkészített szakmai vélemény alapján a Tisztelt Bizottság. A munkacsoportülések mindig keddenként vannak. Valamennyi most tárgyalt kérelem, a Városrendezési osztályhoz érkezést követő keddi munkacsoportülésen kerül megtárgyalásra. Vmmak itt olyan eljárási pontok, melyek vészhelyzeteket tudnak teremteni a törvényi határidő szempontjából Nehéz helyzetbe hozzák a Tisztelt Bizottságat is, amiért elnézést kérünk, de ezeket nem tudjuk átlépni. Így lehet egy komplex, valóban megalapozott véleményt beterjeszteni a Tisztelt Bizottság elé, amint a munkacsoport megtárgyalta ezeket az ügyeket. Köszönöm szépen. Elnök Köszönöm a tájékoztatást, szeretnék a bevezetőben elhangzott szavaimra hivatkozni. Természetesen eszembe sem jutott azt az igényt megfogalmazni, hogy a március 20-i bizottsági ülésre szabnai javaslatot kell előterjeszteni egy március 12-én és 17-én beérkezett kezdeményezés kapcsán, ene nincsen reális idő. A munkacsoport jegyzőkönyvet olvastam, láthatóan szükséges tevékenységük, egyet is értek vele, hogy munkacsoport fogalmazza meg a javaslatot. Én azt szeretném kérni, hogy legalább infonnálisan érkezzen jelzés a bizottsági titkársághoz a megkeresésekről, hogy tudjuk azokat tervezni a bizottsági ülések kapcsán. Pongrácz Katalin Ez csak természetes. 7/10
Elnök Van-e egyéb kérdés az előterjesztéssel kapcsolatban? Ha nincsen, akkor kérdezem ki az, aki támogatja és elfogadja az előterjesztést? Kérem, szavazzanak Köszönöm szépen. 6 igen A szavazásra feltett döntési javaslat pontos tartalma: A V árosfejlesztési, Közlekedési és Kömyezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy a Budakeszi Város településrendezési eszközeinek felülvizsgálata véleményezési eljárásának - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 37. szerinti- előzetes t~ékoztatási szakaszában a következő előzetes tájékoztatást adja: A tervezés során a Fővárosi településszerkezeti tervről szóló 50/2015. (L 28.) Főv. Kgy. határozatban és a Fővárosi rendezési szabályzatról szóló 5/2015. (ll. 16.) Főv. Kgy. rendeletben foglaltak, valamint a Budapest 2030 Hosszú Távú Városfejlesztési Koncepcióról szóló 767/2013. (IV. 24.) Főv. Kgy. határozatban megfogalmazott irányelvek figyelembevétele szükséges, elsősorban a Budapesthez kapcsolódó területek és infi astruktúra elemek esetében. 68/2015.(04.09.) V ÁROSFEJLESZTÉSI, KÖZLEKEDÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATA A V árosfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy a Budakeszi Város településrendezési eszközeinek felülvizsgálata véleményezési eljárásának - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XL 8.) Korm. rendelet 37. szerintielőzetes tájékoztatási szakaszában a következő előzetes tájékoztatást adja: A tervezés során a Fővárosi településszerkezeti tervről szóló 50/2015. (L 28.) Főv. Kgy. határozatban és a Fővárosi rendezési szabályzatról szóló 5/2015. (IL 16.) Főv. Kgy. rendeletben foglaltak, valamint a Budapest 2030 Hosszú Távú Városfejlesztési Koncepcióról szóló 767/2013. (IV. 24.) Főv. Kgy. határozatban megfogalmazott irányelvek figyelembevétele szükséges, elsősorban a Budapesthez kapcsolódó területek és infrastruktúra elemek esetében. Szavazás: 6 igen, O nem, O tartózkodás Felelős: Riz Levente Határidő: folyamatos Határozathozatal módja: egyszerű többségű szavazás 4. napirendi pont Javaslat a Városfejlesztési, Köztekedési és Környezetvédelmi Bizottság kis értékű tárgyi eszközeinek beszerzésére 8 l 10
Előterjesztő: Riz Levente Előterjesztés előkészítő: V árosfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság Elnök Utolsó napirendi pontunk következik, ez a V árosfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság kis éttékű tárgyi eszközeinek beszerzéséről szól. Konkrétan arról van szó, hogy javaslatot szeretnénk tenni 2 db telefon és egy mosogatógép beszerzéséről. Arról tájékoztattak bennünket, hogy határozatot kell hozni róla. A két telefont Bakos András és Talán Zsófia, bizottsági munkatársak részére biztosítjuk. Van e kérdés vagy észrevétel? Úgy látom nincsen, lezárom a vitátkérem szavazzunk. Köszönöml 7 igen A szavazásra feltett döntési javaslat pontos tartalma: A Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkorn1ányzat 2015. évi költségvetésében a "Bizottságok, tanácsnokole működési kerete" címen belül a 89070 l ügyletkód, B207 gazdálkodó egység alatt szereplő V árosfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság költségvetésének terhére 2 db mobiltelefon, l db háztartási gép - mosogatógép - beszerzését (egyenként 100 ezer Ft alatti értékkel) elfogadja. 69/2015.(04.09.) V ÁROSFEJLESZTÉSI, KÖZLEKEDÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATA A Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2015. évi költségvetésében a "Bizottságok, tanácsnokole működési kerete" címen belül a 89070 l ügyletkód, B 207 gazdálkodó egység alatt szereplő V árosfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság költségvetésének terhére 2 db mobiltelefon, l db háztartási gép - mosogatógép - beszerzését (egyenként l 00 ezer Ft alatti értékkel) elfogadja. Szavazás: 7 igen, O nem, O tartózkodás Felelős: Riz Levente Határidő: azonnal Határozathozatal módja: egyszerű többségű szavazás 9/10
5. napirendi pont Egyéb Elnök Tisztelt Bizottság, szeretném megköszönni mindenkinek a részvételt, és azt, hogy ilyen rövid időn belül mindenkinek sikerült eljönnie. További szép napot! Budapest, 2015.04.15. ~( L Szabó László bizottsági tag mellékletek: 1.) Meghívó 2.) Jelenléti ív 3.) Nyílt ülés előterjesztései l pid 10 / 10
Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság ~~ ~/s.---3/lot\ - ~ ~!..;;...! Ol - \ """~ i!::i!!::3 - ~ ~ l. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Jelenléti ív Név Riz Levente Bús Balázs Wintermantel Zsolt Horváth Csaba Pokorni Zoltán UghyAttila Gilyén Ince Nyílt ülés 2015.április 09. 10:00!ifJ( 1./(U - ~. t:_, - ;fl/!;;') <:...>- J H~k-lPJv\ ' é_ - l /! /1 j\jáírás fh. ~'\_. ~( -~ ~ - Élő Norbert Tá/os Lőrinc 10. Szabó László 11. Tölgyes Norbert == ~ 1!!!1!1 ~... ~ 8 eas CJ o liiiiiil ~ --..j iiiiii - q iiiiil ~ === r--
l. 3. 7. 8. 9. 10. ll. 12. 13. 14. l Jelenléti ív ' -.: t\.lf ~ \.._ ' J l Vá rosfejlesztési Köz lekedési és Környezetvédelmi Bizottság Ny11t ules LU.l:>. dp ll ll~ U!:!..lU:UU Név Telefonszám E-ma il cím Aláírás ~H 1,_,11-~ t)p--11- VI ti -1 ')co fjc.g'.t J.. Q o U ~4 v.jui. \I.J ~~ ~~ t l. <Al\!. le 2. ~ 1o~{J ~),q\ia l ~~/hj.1)( l Tbf.t.C.~CZ. K/5l~Lil) ::,ra -::r- t\ e.e t~~~"i.cekeexx:t/?pe-z 'tvv r:p~ql 4. r;' ~~ V1--TO 5.~ L-t o t i' ~~{~ )~ v 5. t <l CZ...f t1l. IP-E~ /1cw k~~ 6. ~~~~ t)~.. \\ ( ~\:\G ~~~,.~...,,~~'"?..'i ~(.~~ ~~~~J- 15. l
Budapest Főváros Közgyűlése Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottsága ~ [Vonalkod] [Von'llkód] MEGHÍVÓ ikt.szám: FPH : 23/ 5-1 / 201S Á 1 ~\S -...,t) t'k 1 0 Tisztelt Hölgyem l Uram! Ezúton tisztelettel meghívom 2015. április 1 O-én (péntek) 10:00 órára a Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság rendkívüli ülésére. Az ülés helye: Főpolgármesteri Hivatal, 1052 Budapest, Városház u. 9-11. ll. em. 277. sz. tárgyaló. Napirendi javaslat: O.Napirendi vita Nyílt ülésen tárgyalandó bizottsági előterjesztések: l. Javaslat a Budapest XVIII. kerület, Alacskai út- Szántás utca- Kerékvágás utca - Boronás utca által határolt terület KSZT módosításának előzetes véleményezésére 2. Javaslat Budapest XX. kerület Pesterzsébet Kerületi Építési Szabályzata készítésének előzetes véleményezésére 3. Javaslat a Budakeszi Város településfejlesztési koncepciójának és településrendezési eszközeinek felülvizsgálata előzetes véleményezésére 4. Egyéb Budapest, 2015. április 7. 1111~ 11111~ 11~ 1111111111111n lill lll~ ~~ 1111111111111 *1 000057893449*
Budapest Főváros Önkormányzata 1 V áro sfejle sztési F ö polgármester -helyettes llllllil~ ll~ lll! Ilii 111111!11!111111 ill ~ll~~ 1111 illlll ["1 000066126383" ikt. szám: FPH059 /554-3 /2015 tárgy: Javaslat a Budapest XVIII. kerület, Alacskai út - Szántás utca - Kerékvágás utca - Boronás utca által határolt terület KSZT módositásának előzetes véleményezésére l ELŐTERJESZTÉS Városfej/esztési, Köz/ekedési és Környezetvédelmi Bizottság részére Tisztelt Bizottság! Budapest Főváros XVIII. Kerület Önkormányzat Polgármestere 2015. marctus 12-én érkezett levelében tájékoztatott arról, hogy a kerület 72/A számon nyilvántartott kerületi szabályozási tervét (továbbiakban: KSZT) módosítani kívánja és ehhez kapcsolódóan - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 31412012. (XI. 8.) Korm. rendelet (továbbiakban Korm. rendelet) 37. (4) bekezdésben foglaltakra hivatkozva- a Fővárosi Önkormányzat tájékoztatását kérte a rendezést befolyásoló terveiről, valamint a nyilatkozatát arról, hogy az eljárás további szakaszaiban részt kíván-e venni. A megküldött előzetes tájékoztatásban foglaltak szerint a tervmódosítás a Korm. rendelet 46. (2) bekezdés b) pontjának megfelelöen történik. A Korm. rendelet 32. -a rendelkezik a településrendezési eszközök egyeztetésének és elfogadásának módjáról, a 37. az előzetes tájékoztatási szakasz lefolytatásának menetéről. A 37. (4) bekezdésében foglaltak alapján a Fővárosi Önkormányzat 30 napon belül alakítja ki véleményét, amely ebben az esetben 2015. április 11-én telik le. A 37. (7) bekezdés alapján e határidő elmulasztása esetén az eljárás további szakaszaiban a Fővárosi Önkormányzatot nem kell értesíteni. Az 53/2014. (XII. 12.) Főv. Kgy. rendelettel elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzat 6. melléklet 7.30. pontja értelmében a Városfejlesztési, Köziskedési és Környezetvédelmi Bizottság hatáskörébe tartozik az előzetes tájékoztatási szakaszban, az előzetes tájékoztatóban foglalt elhatározással és a rendezés alá vont területtel kapcsolatban a vonatkozó hatályos területrendezési tervekről, a fővárosi önkormányzat rendezést befolyásoló terveiről történő tájékoztatás. A KSZT módosítása egy telektömböt érint, az Alacskai út (gyáli Határ út) - Szántás utca - Kerékvágás utca - Boronás utca által határolt területet, amely a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X.15.) Főv. Kgy. rendelet (továbbiakban: FSZKT) szerinti L4 jelű lakóterület. A tervmódosftás célja a telekcsoport újraosztása, mivel az Alacskai út (gyáli Határ út) szélesitése-és így a telkekből való kiszabályozás- már nem indokolt. 1052 Budapest, Vérosház utca 9-11. llevélcim: 1840 Budapest l telefon: +361 327-10361 fax: +361 327-1765 e-mail: SzeneczeyB@ Bud a pest. hu
A benyújtott kérelem tartalma a Fővárosi önkormányzat egységes szakmai álláspontjának kialakítása érdekében a 2015. március 31-i föosztályközi munkacsoporti értekezleten megtárgyalásra került. Az ott rögzített észrevételek alapján a Városépítési Főosztály Városrendezési Osztálya elkészítette az összesített szakmai javaslatot. A tervezés során a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzatról szóló 47/1998. (X.15.) Föv. Kgy. rendelet (BVKSZ) és az FSZKT elöírásait be kell tartani. Az Alacskai útnak a hatályos KSZT-ben jelölt 30 m széles tervezett szabályozását csökkenteni lehet olyan módon, hogy a KSZT módosítás során igazolni kell a szükséges útkeresztmetszet valós helyigényét A beérkezett előzetes tájékoztatás tartalma alapján az Alacskai út távlati közlekedési hálózati szerepét a KSZT módosítás során rögzíteni kell, ezért javasolt a Fővárosi Önkormányzat részvétele az egyeztetési eljárás további szakaszaiban. Fentiek alapján a Karm. rendelet 37. -a szerinti előzetes tájékoztatási szakasz keretében a határozati javaslatban foglalt előzetes tájékoztatás megküldését javasolom. 2/3
Határozati javaslat A Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy: 1. A Budapest XVIII. kerület, Alacskai út (gyáli Határ út) - Szántás utca - Kerékvágás utca - Boronás utca által határolt terület KSZT módosítása véleményezési eljárásának - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (továbbiakban Korm. rendelet) 37. szerinti - előzetes tájékoztatási szakaszában a következő előzetes tájékoztatást adja: A tervezés során a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzatról szóló 47/1998. (X.15.) Föv. Kgy. rendelet (BVKSZ) és a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X.15.) Föv. Kgy. rendelet (FSZKT) elöírásait be kell tartani. Az Alacskai útnak a hatályos KSZT-ben tervezett szabályozását csökkenteni lehet olyan módon, hogy a KSZT módositás során igazolni kell a szükséges útkeresztmetszet valós helyigényét határidő: folyamatos felelős: Bizottség elnöke Határozathozatal módja: Az 1. számú határozati javaslat egyszerű szavazattöbbséget igényel. Budapest, 2015. április" " Szeneczey Balázs dr. főpolgármester-helyettes Láttam főjegyző megbízásából: Bondar Klára dr. aljegyző melléklet: 1. munkacsoport ülés jegyzőkönyve 2. beérkezett kérelem 3/3
FPH059/554 - ~ j2,0~ ö, j'. c.,. /~.,.c '..,(},,/'., L(j 1., 'la." ~ l \ l " ',,,... "... > ' ~.,.O,.- ';.. :r,,j l' 1\1" J.\,~ - '")~ -~ \ JEGYZŐKÖNYV \ ~!'!-.. (. "'.Ji: \'!,... '[, ~, c~j.:~ W -~ i'i' :i-? ~; \~? k. ~:-/ Felvéve: 2015. március 31-én a Városépítési Főosztály hivatalos helyiségébé'n&.. } tartott egyeztető tárgyaláson - Jelen vannak: a Föpolgármesteri Hivatal érintett főosztályainak és egyéb szervezetek képviselői a felvett jelenléti ív szerint Tárgy: Budapest XVIII. kerület Alacskai út- Szántás utca- Kerékvágás utca - Boronás utca által határolt terület KSZT módosítása, előzetes tájékoztatás Megrendelő: Budapest Főváros XVIII. kerületi Önkormányzat Budapest Főváros XVIII. Kerület Önkormányzat Polgármestere megküldte a tárgyi tervet a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 37. szerinti előzetes tájékoztatásra. A tervmódosítás a Korm. rendelet 46. (2) bekezdés b) pont értelmében történik. A tervmódosítás célja: az Alacskai út meghosszabbítása a gyáli Határ út tervben szereplő szélesitése miatti telkek újra osztása. A területre az 18/2007. (V.2.) rendelettel elfogadott Kerületi Szabályozási Terv vonatkozik, amely a 60/2006. (IX.12.) önk. rendelettel elfogadott Pestszentlőrinc-Pestszentimre Városrendezési és Építési Szabályzatának része, a szabályozási tervlap a 72/A melléklete. A tervezési terület a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X.15.) Föv. Kgy. rendelet (FSZKT) szerint L 4 jelű lakóterület. A kerületi szabályozási terv módosításával kapcsolatban jelenlévők az alábbi előzetes véleményt adják: Városépítési Főosztály Városrendezési Osztály A megkeresésben szereplő javaslatokkal, főbb célkitűzésekkel egyetértünk. Az Alacskai út bövítése időközben már aktualitását vesztette, Igy a terv ezirányú felülvizsgálata támogatható. A tervezés során a Budapesti Városrendezési és Épltési Keretszabályzat (BVKSZ) és a Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT) előirásait be kell tartani. ~~~~mlmlllll~llllll~lmiiwii~iiiwiiw~~.1 000001883830*
Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztály \ : ' ' 4 " (,,')-<-{,.;k_j0\ '""' - -"U::,J( Városüzemeltetési Főosztály Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztály Vagyongazdálkodási Főosztály Budapesti Köztekedési Központ Zrt. {rr(//~(ktc 1?.1-a..&;~&:.. c,_ kea-vief- rebj-e- w_e.)l/d;jl/- --12: / ( f' '?:::.e'~;,: r ---=-. J l vf<::f"'-.{ (&.c;;,dl9s Íct_.( els,<-. ' ""~ o-- 1 ó'tr6fvst' Y<"'/~~ 1~--,:C<.J a..&c..' {ó~s~ l ez./-- -(:'1).12. (e-tu} e. l-etc«..(, Az.-- Pt;ó.-ms ~r&"l:ht Y-e'SccÍCJ-&L yd~+ 4id.-lLu 0 ~ 1/CI U L,
Budapesti Városigazgatóság Holding Zrt. Városfellesztési Főpolgármester-helyettesi Iroda \-1 '< -~ 1,{ ( ~~H.-< ) v- n~->-7r,~ ~/lf't~c./~7~-,,. ~. ' Pénzügyi Főpolgármester-helyettesi Iroda Humán Főpolgármester-helyettesi Iroda. '''"''ÜJ{;} i<>- t;.,á. /~::.;;:~.:,~...... ~ ;;.,.{::~.\.....,/t~j r;~::'v..oc~ C~~:Ú~.....,rt................. l ( l ' ~\ \\/!\_ ''... 'í)'... '....
BUDAPESTI KÖZLEK ED ÉS l KÖZPONT STRATÉGIA, FEJLESZTES ES BERUHÁZÁS, iktatószam: 1054114- "l 1201511054 címzett: Mártonffy Miklós tárgy: Budapest XVIII. karolet Pestszent!órinc- cégnév: Pestszentimre 72JA számu szabályozási tervenek módositása az Alacskai út (gyáli Határ út} -Szántás utca - Kerékvágás utca - Boronás utca által határolt területre vonatkozóan ügyintézö: Hemesz Csilla cím: telefon: +36 70 l 4433 766 csilla.hernesz@bkk.hu Tisztelt Főépítész Úri KÖZLEKEDÉSSTRATÉGIA SZAKTERÜLETIVEZETÖ Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat 1118 Budapest, Üllői út 400. készítője a távlati köz/ekedési hálózati szerepnek megfelelő, méretezett keresztmetszettel igazolja a szükséges keresztmetszet valós helyigényét Kérjük szakmai véleményünk elfogadását. Budapest, 2015. március 24. Üdvözlettel: SKK Budapesti Közlekedésl Központ Zártkörüen Müködö Részvénytársaság eim; 1075 Budapest Rumbach Sebestyén utca 19w21, Kerényi LáJzló Sándor szakterül~ti vezető Budapesti Köziskedési Központ Zrt. telefonszám: +36 30 7741024 fax: +36 30 774 1001 web: W\IVW,bkk.hu!aszlo.kerenyi@bkk.hu 1/1 cégjegyzékszam: 01~10 046840... w'=:.... Az Alacskai út kérdéses ingatlanok menti szakasza nem szerepel a BKK Zrt. rövid távú útfelújitási programjában, szélesítését a közeljövöben nem tervezi, egy esetleges későbbi felújítás során az út szélesitésének lehetőségél biztosítani kell. A Fővárosi Szabályozási Keretterven (FSZKT) jelölt közút 30 m széles helybiztosítási sávját vagy szabályozását csökkenteni lehet oly módon, hogy a tárgyi szabályozási terv Tárgyi témában 9/8455-9/2015 iktatószámon, 2015. március 11-én kelt levelében foglalt kérelmét megvizsgáltuk, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 37. -ban foglaltak értelmében az alábbi véleményt adjuk.
JELENLÉTI ÍV a Főpolgármestcri Hivatal V á rosépítési Főosztály hivatalos tárgyalótermében tartott tervegyeztető tárgyalásról Időpont: 2015. március 31. Tárgy: Budapest XVIII. kerület Alacskai út- Szántás utca- Kerékvágás utca- Boronás utca által határolt terület KSZT módosítása, előzetes tájékoztatás NÉV \) '\' h. )... IJ:.. Y~~-~:.. >... J. ~<.. ~... \.?.... SZERVEZET Városépítési Főosztály Városrendezési Osztály Városépítési Főosztály Városrendezési Osztály Városépítési Főosztály Városrendezési OsztálY Városépítési Főosztály Városrendezési Osztály Városépítési Főosztály Városfeilesztési Osztálv Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztály Városépítési Főosztály Városfel lesztési Osztálv Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztály Városüzemeltetési Főosztály ALÁ/RAS ~,},_,J- /.. \... \... l......,r J... :. r..~.':~.: ; l<.~jf.. :. ::.""-........C~.. :.t.b.... Városüzemeltetési Főosztály... H.Cl-J-.:3:.~!.....1!1.&.k.c... :,, I.J.:_c..::: \.').S':.;~..,.! \:/A GfL r vat:... ~.... Vagyongazdálkodási Főosztály Budapesti Közlckedési Központ Z rt. Budapesti Közlekedési Központ Z rt. Budapesti Városigazgatóság Holding Zrt. Kulturális Sport Köznevelési Egészségügyi és Szociálpolitil<ai Főosztály Kulturális Sport Köznevelési Egészségligyi és Szociálpolitil<ai Főosztály BFVT Kft. Városfejlesztési Főpolgármesterhelyettesi Iroda l'énzugyi Főpolgármesterhelyettesi Iroda Humán l'öpolgármester-helycttesi Iroda a 9-, JJ /Í... ~V.... :... ~~---... ~... n /....
~~\~. ~~~~--- ~Y-:._~\...~r ~ l r-t... 1, ~~jrv~-'.._.) I 1>~.:rce J. l 00.0..4.~, ~.~.;L'> BUDAPEST XVIII. KERÜLET PESTSZENTLŐRINC-PESTSZENTIMRE POLGÁRMESTER 1184 Budapest, Üllői út 400. A Ml SZÍVÜGYÜNK lkt. :9/8455--~./2015 Ügyint.: Mártonffy Miklós 1 főépítész 59 c;<;~-~!j D1. l S' '(L /..-. t\ IV i. Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Városfejlesztési Főpolgármester Helyettes Budapest Városház utca 9-11. 1052 Szeneczey Balázs dr. főpolgármester-helyettes részére Tárgy: Előzetes vélemény kérése Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre 72/ A szám ú szabályozási tervének módosításához Tisztelt Főpolgármester-helyettes Úr! A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) Kormányrendelet, 37. -ban foglaltaknak megfelelően ezúton tájékoztatom, hogy a kerület 72/A számon nyilvántartott kerületi szabályozási tervét (továbbiakban KSZT) módosítani kívánja. A szabályozási terv módosítás az Alacskai út (gyáli Határ út)- Szántás utca- Kerékvágás utca- Boronás utca által határolt területet (egy telektömb) érinti. A 72/A sz. KSZT a 18/2007 (V.2.) önkormányzati rendelettel került elfogadásra. A területre jelenleg a 60/2006 (IX.12.) önk. rend. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Városrendezési és Építési Szabályzatának IV. fejezetében, a 72/A szabályozási tervre vonatkozó kiegészítő rendelkezések, továbbá a 38. illetve a 44. előírásai érvényesek. A KSZT a Fővárosi Településszerkezeti Tervnek {TSZT) megfelelően, a Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT) alapján, az érintett telektömbök mentén, az Alacskai út meghosszabbításában lévő gyáli Határ út szélesítését frja elő oly módon, hogy a szükséges területet a XVIII. kerület területén fekvő telkekből szabályazza kl. A szabályozás szerint az érintett telkek jelentős (kb. 50 %-os) területveszteséget szenvednek, illetve a telkek egy részének területe az építési övezetben előírt méret alá csökken. Ez utóbbi orvoslására szükséges a jelenleg érvényes telepcsoport újraosztás felülvizsgálata. Telefon: 296-1333 e-mail: foep@bp18.hu lllll~imi~i~ii~i~il!lmim~i *1000057781595*
.- / Tisztelettel: Kérem, hogy a 314/2012 (X1.8.) Korm. rend. 37 (6) bekezdésben foglaltaknak megfelelően, nyilatkozzon az eljárásban való részvételi szándékáról a levél átvételétől számított 30 napon belül. Budapest, 2015. március.: i A 314/2012 (XI. 8.) Korm. rend. 37 (4) bekezdésében előírtaknak megfelelően kérem, hogy az adott területre vonatkozóan ismertesse a hatáskörébe tartozó jogszabályi követelményeket a jogszabályhely pontos megjelölésével, valamint a terület fejlődése és építési rendje szempontjából jelentős ágazati terveket és intézkedéseket, továbbá a tárgyi szabályozási tervvel kapcsolatos elvárásait. Az eljárás megindítására a 314/2012.(XI.8.) Kormányrendelet 2014. 12. 22.-től hatályos módosítása ad lehetőséget. A rendelet 46.. (2) bek. b) pontja értelmében a KSZT "2014. július l-től 2015. december 31-ig történő módosítása - amennyiben az a főváros 2014. július l-jén hatályos településszerkezeti tervének módosítását nem igényli - a VI. fejezet eljárási szabályai szerint" kívánjuk lefolytatni.
Budapest Főváros Önkormányzata V á rosfejlesztési Fő polgármester -helyettes llllll ~ll~ lll~ 1111111~ llllll lll~ 11111~111~1111111111 ['1000066069545' ikt. szám: FPH059/519-3/2015 tárgy: Javaslat a Budapest XX. kerület Pesterzsébet Kerületi Ép[tési Szabályzata készltésének előzetes véleményezésére ELŐTERJESZTÉS Városfejlesztési, Köz/ekedési és Környezetvédelmi Bizottság részére Tisztelt Bizottság! Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Polgármestere 2015. marctus 17 -én megküldte a tárgyi terv készítteléséről szóló előzetes tájékoztatást a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.B.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 37. (4) bekezdése szerinti véleményezésre. A Korm. rendelet 32. -a rendelkezik a településrendezési eszközök egyeztetésének és elfogadásának módjáról, a 37. az előzetes tájékoztatási szakasz lefolytatásának menetéröl. A Korm. rendelet 37. (4) bekezdésében foglaltak alapján a Fővárosi Önkormányzat 30 napon belül alakítja ki véleményét, amely ebben az esetben 2015. április 16-án telik le. A Korm. rendelet 37. (7) bekezdés alapján e határidő elmulasztása eselén az eljárás további szakaszaiban a Fővárosi Önkormányzatot nem kell értesíteni. Az 53/2014. (XII.12.) Főv. Kgy. rendelettel elfogadott Szarvezeti és Müködési Szabályzat 6. melléklet 7.30. pontja értelmében a Városfejlesztési, Káziekedési és Környezetvédelmi Bizottság hatáskörébe tartozik az előzetes tájékoztatási szakaszban, az előzetes tájékoztatóban foglalt elhatározással és a rendezés alá vont területtel kapcsolatban a vonatkozó hatályos területrendezési tervekről, a fővárosi önkormányzat rendezést befolyásoló terveiről történő tájékoztatás. A terv tartalma: Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselö-testülete a 045/2013. (111.13.) számú határozatával kezdeményezte az új Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat (továbbiakban: KVSZ) kidolgoztatását és elkészíttetését, valamint 016/2014. (1.29.) számú határozatával elfogadta a kerület Értékalapú Koncepcióját, amellyel párhuzamosan folyamatban van a kerület új Integrált Településfejlesztési Koncepciójának és Stratégiájának készítése is. --~---- -------- - -- - --~---------------, 1052 Budapes!, Városház utca 9-11. 1 leveleim: 1840 Budapest 1 telelon: +36 1 327-103611ax: +361 327-1765 e-mail: S zeneczeyb@ Budapest. h u
településszerkezeli tervét, valamint az 5/2015. (11.16.) Föv. Kgy. rendeletével jóváhagyta Budapest Főváros rendezési szabályzatát. Az új fővárosi településrendezési eszközök okozta jogszabályi változások miatt a kerület megkezdte egy ezeken alapuló új KVSZ készítését, amely azért is indokolt, mert a jelenleg hatályos KVSZ 2004 óta nincs egységes szerkezetben. A Fővárosi önkormányzat egységes szakmai véleményének kialakítása érdekében tárgyi tervet 2015. március 24-én föosztályközi munkacsoporti értekezleten megtárgyalta. Az ott rögzitett észrevételek alapján a Városépítési Főosztály Városrendezési Osztálya elkészítette az összes í tett szakmai javaslatot. Határozati javaslat A Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy: 1. Budapest XX. kerület Pesterzsébet új Kerületi Építési Szabályzatának elkészítésével kapcsolatban a kövezkezö előzetes tájékoztatást adja: 2/3 településszerkezeli terv, valamint az 5/2015. (11.16.) Főv. Kgy. rendelettel jóváhagyott Budapest Főváros rendezési szabályzat előírásait be kell tartani. szóló 280/2004. (X. 20.) Korm. rendelet alapján készült 1211/2007. (VI. 28.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott Budapest és vonzáskörzete stratégiai zajtérkép számításon alapuló zajterhelésre vonatkozó értékeit. Zajkonfliktus által érintett területeken, lakossági érinteltséget növelő lakóterület fejlesztést, valamint zajterhelés szempontjából védendő terület, illetve épület (pl. oktatási intézmény, egészségügyi intézmény, stb.) létesítése nem támogatható. Tervezéskor figyelembe kell venni a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi Lill. tv. 6. (1) a) pontját, amely kimondja, hogy a környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy az a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő. Az 54/2012. (1.25.) Főv. Kgy. határozattal jóváhagyott Budapest Főváros Környezeti Programja 2011-2016 céljait szükséges érvényesíteni. határidő: folyamatos felelős: Bizottság elnöke A terv készítése során figyelembe kell venni a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről A tervezés során az 50/2015. (1.28.) Föv. Kgy. határozattal elfogadott Budapest Főváros A Fővárosi Közgyűlés az 50/2015. (1.28.) Föv. Kgy. határozatával elfogadta Budapest Főváros
Határozathozatal módja: Az 1. határozati javaslat egyszerű szavazattöbbséget igényel. Budapest, 2015.április" " Szeneczey Balázs dr. föpolgármester-helyettes Láttam főjegyző megbízásából: Bondar Klára dr. aljegyző mellékletek: 1. Munkacsoporti O!és jegyzőkönyv 2. Megkeresö levél 3/3
é BUDAPEST FÓV ÁROS XX. KERÜLET, PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE!201 Budapes~ Kossuth Lajos tér J. Tel.: 283-0549, Fax: 283-0061 www.pesterzsebelhu Szeneczey Balázs dr. fópolgárrnester-helyettes úr Budapest Főváros Önkormányzata J 052Budapest, V árasház u. 9-11......';.': 2015 MARt 1 7 :~ ~;-F~i::\. q ~ L---- ;-;.:~~#~ Ikt. sz.: PÉ 2791/2015 A Tárgy: Budapest XX. ker. Pesterzsébet Kerületi.... Építési Szabályzatának előzetes tájékoztatási szakasza 31412012. (XI.8.) Karm. rendelet 37. alapján ~:."'-\. 1 A:.o:;:~ :b ügyintéző: Trummer Tamás ' L\&-.c'-3- t..l? ' -~\ &! Tisztelt Főpolgármester-helyettes Ú r! Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata elkezdte új Kerületi Építési Szabályzatának (továbbiakban: KÉSZ) elkészítését. 2014-ben a vizsgálati és helyzetfeltáró, megalapozó munkarészek készültek el, jelenleg a KÉSZ kidolgozása folyik. A Fővárosi Településszerkezeti terv és Fővárosi Rendezési Szabályzat elfogadásával lehetőség nyilik kidolgozni a helyi jogszabályokat is. A Fővárosi Önkormányzat illetékes Osztályának egyeztetése alapján TSZT felülvizsgálata során a kerületre nézve változás előreláthatóan nem várható. A jelenleg hatályos Kerületi V árasrendezési és Építési Szabályzat 2004 óta nincs egységes szerkezetbe téve, a jogszabályi változások miatt felülvizsgálatra szarul, ezért döntöttünk az új településrendezési eszköz sürgős elkészítése mellett. Budapest Főváros XX. ker. Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testületének 016/2014. (L 29.) Ök. sz. határozatával elfogadta a kerület Értékalapú Koncepcióját. Állami támogatással készül párhuzamosan a kerület új Integrált Településfejlesztési Koncepciója és Stratégiája is. Kérem a készu!ő KÉSZ-szel kapcsolatban a 314/2012 (XI. 8.) Korm. rendelet (továbbiakban: rendelet) 37. alapján mint -államigazgatási szerv ismertesse a hatáskörébe tartozó kérdésekben a kerületre vonatkozó jogszabályou alapuló követelményeket, szolgáltasson adatokat a tervezéshez, -mint érintett önkormányzat adjon tájékoztatást a hatályos területrendezési tervekről, mint kerületi önkormányzat a rendezést befolyásoló terveiről. -,:-~::")~J ::re: 2015 M.I.RC 1 6. II~WDIBIIIIIIIIIIm~ *1 000057928400*
Kérem jelezze, hogy az eljárás további szakaszában részt kíván-e venni, illetve, hogy a véleményezési dokumentációt papír alapon, vagy elektronikus adathordozón kéri. Amennyiben 21 napon belül nem nyilatkozik, véleményt nem ad, az eljárás további szakaszáról, a rendelet 37. (7) bejegyzése alapján, nem értesítjük. Budapest, 2015. március ll. Tisztelettel: Abt~~~ Szabados Ákos polgármester
é BUDAPEST FŐVÁROS XX. KERÜLET, PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA!20 J Budapc:>t. Kossuth Lajos tér l. W\\'\';.pestcrzsebet. hu KI VONA T Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkonnányzatának Képviselö-testülete a 2013. március 13-án megtartott képviselö-testüleli ülésén az alábbi határozatot hozta: 045/2013. (III. 13.) Ök. sz. határozat a Képviselö-testület l.) kidolgoztatja és elkészítteli Budapest, XX. Kerület Pesterzsébet új, koncepeionális Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatát 2.) utasí~a a polgármester! a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: folyamatos Felelős: Szabados Ákos polgánnester K.m.f. Szabados Ákos s.k. polgármester dr. Kiss Irén s.k. címzetes főjegyző Kiadmány hiteles Bm:lapest, '2013 f\hrt. 1 ~
J :.. t- Iktatós'fJj5: J_ :~os:l-4 Iktatva: 5BhoG9 5!8 -J)1015 Ügyintéző: ZOlS M.\RI" 2 5 ' " /.~~" pú '. 'd,. "?.. JEGYZŐKÖNYV Felvéve: 2015. március 24-én a Városépítési Főosztály hivatalos helyiségében tartott egyeztető tárgyaláson Jelen vannak: a Föpolgármesteri Hivatal érintett főosztályainak és egyéb szarvezetek képviselői a felvett jelenléti i v szarint Tárgy: Budapest XX. kerület Pesterzsébet Kerületi Építési Szabályzatának előzetes tájékoztatási szakasza Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Polgármestere 2015. március 17 -én megküldte a tárgyi terv készitteléséről szóló előzetes tájékoztatást a telepoiésfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.S.) Korm. rendelet 37. -a szerinti véleményezésre. Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete a 045/2013. (111.13.) számú határozatával kezdeményezte az új Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat (továbbiakban: KVSZ) kidolgoztatását és elkészíttetését, valamint 016/2014. (1.29.) számú határozatával elfogadta a kerület Értékalapú Koncepcióját. Előzőekkel párhuzamosan folyamatban van a kerület új Integrált Településfejlesztési Koncepciójának és Stratégiájának készítietése is. A Fővárosi Közgyűlés az 50/2015. (1.28.) Föv. Kgy. határozatával elfogadta Budapest Főváros településszerkezeli tervét (továbbiakban: TSZT 2015), valamint az 5/2015. (11.16.) Föv. Kgy. rendeletével jóváhagyta Budapest Főváros rendezési szabályzatát (továbbiakban: FRSZ). Az új fővárosi településrendezési eszközök okozta jogszabályi változások miatt a kerület megkezdte egy ezeken alapuló új KVSZ készítését, amely azért is indokolt, mert a jelenleg hatályos KVSZ egységes szerkezetbe történő megalkotására 2004. óta nem került sor. A fentiekkel kapcsolatban jelenlévők az alábbi előzetes véleményt adják: Városépítési Főosztály Városrendezési Osztály Az előzetes megkeresésben szereplő célkitűzéssel, Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet új Kerületi Városrendezési és Épftési Szabályzatának elkészítésével kapcsolatban kifogást nem emelünk. A tervezés során a TSZT 2015 és az FRSZ elöírásait be kell tartani. 11 1~11111111111110 1000020840030*
Városépitésl Főosztály Városfejlesztési Osztály.""-l,:)_.~_,~.,{'- (!. _, Jf. 't.t:'_({ '-.r C,_ ú, '"\"t.:.,._.v\':.-,.',_-~-:"' r,~.' \ 1 '\1'::.-v -';- Budapesti Közlekedési Központ Zrt. Budapesti Város!lzemeltetési Központ Zrt. Városfejlesztési Főpolgármester-helyettesi Iroda ' Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztály Vagyongazdálkodási Főosztály Városüzemeltetési FőosztálY h-o);-.\l... o.j.c"- ~~\..Ll-.
Pénzügyi Főpolgármester-helyettesi Iroda Humán Főpolgármester-helyettesi Iroda '(.,~!)), l#- -t,"").. c K.m.f...'.-::..:1.~.:: :::::.~ ~~-.. ~.~...?........ ~=~h.:... ~.......,... ;~;. o ' ~ V' IL...!..... --" -;"\, ' '-_L..!....,: t..\...\. \,')\~_,~~\..l~'.,... ~.1