Egészséges egészségügyi K+F Kínában,



Hasonló dokumentumok
A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét

II. KÖTET STRATÉGIA ÉS PROGRAM

A kutatóhelyeken létrejött szellemi termékek hasznosítása - USA

TERVEZET. Kutatási és Technológiai Innovációs Alap felhasználása. Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal. tevékenysége

BIOTECHNOLÓGIA: a jövő slágerágazata. Megrendelő: INNOVA Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.

A hal, mint egészséges élelmiszer: lehetőségek a K+F területén. Urbányi Béla SzIE, MKK, Halgazdálkodási Tanszék Gödöllő

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet

a Nemzeti Erdőprogram - vidék- és területfejlesztés, - erdőtelepítés, - erdőszerkezet-átalakítás célprogram közötti fejlesztésére

Vállalkozói ismeretek

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Nyugat-dunántúli Operatív Program. Akcióterv vezetıi összefoglaló

Pedagógusnők női szerepválságban?

ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat)

ROMÁNIA KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATAINAK ALAKULÁSA A MAGYAR-ROMÁN KERESKEDELEM FEJLŐDÉSE

Függelék. Mórahalom Város Önkormányzata. Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) 2010.

MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft.

P Á L Y Á Z A T I Ú T M U T A T Ó


Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája ( )

FaragóT: Nemzetközi klímapol. 1

J/55. B E S Z Á M O L Ó

Magyarorszï ½gï ½rt Kulturï ½lis Egyesï ½let

Tér és Társadalom XXI. évf : KÖNYVJELZ Ő

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

Regionális innovációs politika: amerikai tapasztalatok és magyarországi lehetőségek

Az egyetemek szerepe, feladata és lehetőségei a K+F területén. SZIGETI ÁDÁM felsőoktatásért felelős államtitkárság

PÉC É S C VÁ V RO R SFE F J E LES E ZTÉS É I

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

Budapesti Agglomeráció Területfejlesztési Koncepciója és Stratégiai Programja

Az innováció szerepe az oktatás- kutatás-üzleti szféra közötti szinergiák megteremtésében, támogatások a felsőoktatás részére

I. A VÁLASZTÁS SZABADSÁGA új időszámítás Erdélyben!

KÖSZÖNTELEK KEDVES ÉRDEKLŐDŐ!

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA

TÁMOP Projekt. Javaslat Regionális Technológiatranszfer Hálózat Működési Rendszerére

MEZÕGAZDASÁGI BIOTECHNOLÓGIÁK

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program

13. évfolyam 4. KÜLÖNSZÁM augusztus 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. Epinfo TÁJÉKOZTATÓ

Oktatásszociológiai kutatások

Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv. Répcelak Város Önkormányzat

Családjog 1. óra. 1. Helye a jogrendszerben: A polgárjogon belül tudjuk elhelyezni, de külön jogág.

Kedves Egyetemi Munkatársak!

GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA február 2. Készítette: Metacom 96. Oldal 0

Fejér Megyei Önkormányzat évekre szóló. Megújított. Gazdasági Programja és Fejlesztési Elképzelései

A Német menedzsment reformok és a közigazgatási modernizáció a 90- es években -

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Gazdaságfejlesztési Operatív Program

NYILVANOS ULES napirendje A döntéshozatal minősített többséget igényel!

RITS Programfüzetek. Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet Kht. Pro Régió Ügynökség

A minisztérium tervezési feladatkörébe tartozó EU-s társfinanszírozású projektek helyzete (kiemelt projektek, pályázatok)

A területfejlesztés helyzetéről, avagy hol tart ma a területfejlesztési szakpolitika?

SZÉKESFEHÉRVÁR MJV ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA

Javaslat a [Cserépfalu szőlő és gyümölcskultúrája című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája ( ) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET)

NAGYKŐRÖS VÁROS részére

Tájékoztató a kiüríthetőség ellenőrzéséről ( )

Az ipari parkok megjelenése

A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett. Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna június 17.

Zarándy Pál. Magyar Energetikai Társaság

4. NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM

Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ. Környezeti jelentés TÁMOP /

Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI

KONCEPCIÓ a szakképzési rendszer átalakítására, a gazdasági igényekkel való összehangolására

Budapest, augusztus

TUDOMÁNYOS KOLLOKVIUM

ÉRTÉKMENTŐ TANODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Költségvetési csalás

TÉT ATTASÉI BESZÁMOLÓ JELENTÉS (2009. szeptember június)

Az ÓBUDAI EGYETEM FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI STRATÉGIÁJA

Egészségügyi ellátás önköltsége - esetszintű költségszámítás

A Dél-Dunántúli Régió Információs Társadalom Stratégiája (DD-RITS)

Munkaanyag a társadalmi egyeztetéshez!

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016.

Ipari parkok fejlődési lehetőségei:

HBF Hungaricum Kft. és INNOV Hungaricum Kft. konzorciuma

Bababarát Komló. Dr. Reményi Péter Geo-Research nkft.

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2. KÖTET

Helyünk a világban Alföldi válaszok a globalizáció folyamataira IV. Alföld-konferencia, Békéscsaba, nov

A csapadékvíz gazdálkodás helye Magyarország vízügyi stratégiájában: a Kvassay Jenő Terv bemutatása

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az ÉSZAK - ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM. A kistérségi és helyi jelentőségű ipari területek fejlesztése

A TERÜLETFEJLESZTÉS 10 ÉVE BÉKÉS MEGYÉBEN

Az Európai Unió költségvetési rendszere. dr. Hetényi Géza főosztályvezető EU Gazdaságpolitikai Főosztály

NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE

NAGYRÁBÉ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV

A Kormány... határozata. a Magyar nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia végrehajtásának a évekre szóló kormányzati intézkedési tervéről

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, különösen annak 291. cikkére,

Budapest XIII. kerület Integrált Városfejlesztési Stratégiája Monitoring és felülvizsgálat 2010

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

1. AUSZTRIA TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI ÉLETÉNEK FŐ JELLEMZŐI Tudomány- és technológiapolitika Gazdasági háttér

világítástechnikai korszerusítés

SZAKMAI GYAKORLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSBEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN

STATISZTIKAI MÓDSZERTANI FÜZETEK, 45 A KULTURÁLIS STATISZTIKA MÓDSZERTANA ÉS FOGALMAI

Megbízó: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása. Megrendelő Káli Sándor elnök. Készítették:

Az Európai Unió kohéziós politikájának reformjai. Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI

HÉVÍZ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. HÜBNER TERVEZŐ KFT Pécs, János u. 8.

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

Hogyan alkalmazzuk sikeresebb szociális párbeszéd rendszerek "bevált gyakorlatait" - a svéd példa

Steh dazu! A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata stratégiája 2020-ig. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

Átírás:

Egészséges egészségügyi K+F Kínában, avagy a TCM modernizációja Geiger Mihály Peking <NÉV> <HELYSZÍN> <DÁTUM>

Elfogadja-e a nyugat a keleti tradíciókat? Igen, egyre nagyobb számban! Fenntartások és okai: Szakmai féltékenység; Vélt versenyhelyzet; Filozófiai és vallási háttér; Nagymértékő komplexitás; Absztrakt módon kevésbé mérhetı; Más szemszögbıl nézi és vizsgálja a szervezetet; A diagnosztika teljesen eltér: pl. pulzus, nyelv, fül, szem. Geiger Mihály 自 主 创 新 2.

A kínaiak elfogadják-e a saját hagyományaikat? Igen, együtt nınek fel a gyerekek a TCM-mel, de az újat is gyorsan befogadják, ami nyugatról jön. Népszerőtlenné teszi: a kóklerség Kínában is egyre terjedıben van, mint pl. távgyógyítás, mindenre jó növényi kivonatok. Versenyhelyzet: Reformok útján: az igazi nyitás a1990-es évek elején kezdıdött meg, így a modern gyógyszeripar is ezután indult fejlıdésnek. Óriási üzlet, de növeli az államkassza kiadási oldalát. Orvoslátogatói rendszer kialakulása, egyéni érdekeltség! Geiger Mihály 自 主 创 新 3.

A TCM hatásmechanizmusa Az 50-es évek óta folyik a TCM modernizációja, de áttörést a mai napig nem sikerült elérni; A 2000 éves bronz torzó még mindig tartogat meglepetéseket; Dr. White (elismert TCM kutató) szerint az akupunktúra elsısorban különféle vegyi anyagok termelıdésére van hatással - például a természetes fájdalomcsillapító endorfinokra vagy a hangulatszabályzó szerotoninra; Az akupunktúrát használó természetgyógyászok emellett jóval több idıt töltenek el egy-egy páciensükkel, mint a hagyományos orvosok, ami szintén hozzájárulhat a kezelés sikeréhez. Geiger Mihály 自 主 创 新 4.

Miben áll a modern TCM? Mőszerezettség fejlesztése elsısorban fizikai változások/tulajdonságok mérése; Biokémiai laborok felállítása elsısorban hormonális változások mérése; Az elméleti alapok viszont nem változtak/változnak; Szabványosítás kérdése nagyon nehéz nincs egységes rendszerbe foglalva a diagnosztika ill. a kezelések sora, nincs általánosan elfogadott/elismert kézikönyv. (Elsısorban a tradicionális iskolák befolyásolják a folyamatokat. Mindenki elsı akar lenni!) Geiger Mihály 自 主 创 新 5.

Oktatási dilemmák Elsısorban a végzettségek/diplomák egyenértékősítése okoz fejtörést az egyetemeknek ill. a jogszabály alkotóinak; A nyugati és keleti tradíciók szimbiózisa az egyik megoldás - ebbe az irányba mozdult el az egyetemi oktatás, de hosszú még az út; A nagy egyetemek összeolvadása ık korábban kezdték révén elınyösebb helyzet, ezt próbálják kihasználni. Geiger Mihály 自 主 创 新 6.

Tervek és ambíciók A TCM elfogadtatása a nyugattal; Hatásosság??? és annak bizonyítása; Egyre több külföldi képzése/kiképzése helyben. XI. Ötéves terv (2006-2010) Minden kétoldalú TéT együttmőködésbe beleerılteti a kínai fél TCM együttes kutatását; EU-Kína TCM konferencia Róma (2007. június) konklúzió nélkül. Prioritások az orvosbiológiai/mérnöki tudományok területén: Genomika; Proteomika; İssejt kutatás; Bioreaktor fejlesztések. Geiger Mihály 自 主 创 新 7.

K+F politika A K+F megerısítése és intenzitásának növelése az orvosbiológia területén; Az új technológiák ipari méretekben történı alkalmazása; Biológiai biztonság; Egészségügy színvonalának növelése mellett a környezet minıségének javítása; Szervezési és tudománypolitikai kérdések (biotechnológia fejlesztési központ felállítása). Geiger Mihály 自 主 创 新 8.

K+F támogatások területén Pénzügyi háttér: 973 (MOST) alapkutatás; 863 (MOST) alkalmazott kutatás, technológiai fejlesztés; Fáklya (MOST) technológiai fejlesztés; Szikra (MOST) technológiai fejlesztés; NSF - önálló intézmény - alapkutatások, alkalmazott alapkutatások; CAS (akadémia) - saját finanszírozás - alapkutatások; Nemzetvédelmi TéT Bizottság - fekete lyuk; CDC (Járványügyi Hivatal) - SARS, H5N1, HT, TB, HIV. Geiger Mihály 自 主 创 新 9.

Hogyan gyorsította fel a kutatásokat a SARS és a H5N1? A SARS és a H5N1 rádöbbentette az ország vezetését a járványügyi védtelenségre; Intézet megalakítása a kantoni tét parkban 10 millió Euró; Az akadémia Kunming-i Állattani Intézete 16 millió Euró állatmodellekre; CDC (Járványügyi Hivatal) A hivatal megerısítése, intézkedési terv kidolgozása. Intézkedések Monitoring rendszer felállítása. Fejlesztés Sinovac kijelölése a K+F-re! Geiger Mihály 自 主 创 新 10.

Import vagy saját technológia? Alapvetı kérdés mindenhol; 20 év kellett a megfelelı oktató-kutató gárda kinevelésekhez; A tudás forrása: USA Saját innováció a XI. Ötéves terv jelszava; Az akadémia innovációs rendszere 2010-ig kiépül. Vakcina gyártás Sinovac. IPR Sok probléma. SFDA (Gyógyszerészeti Intézet) Sorozatos botrányok és vesztegetési ügyek; 2007. május - kivégzés! Geiger Mihály 自 主 创 新 11.

Eredmények 30 új gyógyszer kifejlesztése, ami már piacon van További 170 klinikai fázisokban van Legnagyobb vakcina gyártó a világon: 1,2 Mrd fı beoltása évente. Elsı SARS vakcina II fázisban Elsı génterápiás készítmény (P53) pici bevezetése. Több mint hat szövettenyésztési eljárás klinikai fázisban (csont, kötıszövet, hám) Geiger Mihály 自 主 创 新 12.

Magyar próbálkozások H5N1 vakcina (humán) értékesítése; DermaVir (HIV) technológia értékesítése. Geiger Mihály 自 主 创 新 13.

Konklúziók Szervezetlen Lassú Geiger Mihály 自 主 创 新 14.